Halvány ideám nincs, mi a francért áll tovább a halandó és hagy ott bennünket, talán tudja, hol teremnek a házban a tükröződő felületek. Minden esetre jobbnak látom utána menni. Ő is bevédett engem, én is ugyanezt fogom tenni. Nem szoktam mások adósa maradni. Miközben kint botorkálok a sötét és rideg hallban, a cukros zacskót a zsebembe csúsztatom, arrébb pakolom és rugdosom a romokat és valami csillanó felület után kutatok. A nappaliba belépve és körbetekintve a pusztulaton aztán mélyet sóhajtva inkább ki is fordulok. Még mindig hót víz minden, én pedig mezítláb vagyok. Valahogy nem fűlik a fogam jelenleg a hideg nevességhez. Zsebre dugom a két kezem. Ekkor érzem meg a zakóban lapuló dobozt és gyújtót. Ki is kapok egy szálat, meggyújtom és mélyet szívok a cigarettából. Köhögni kezdek nagy hirtelenjében. Bakker…szűztüdő. De hamar megszokja a test, mivel már eleve tudom, hogyan kell használni a füstrudat. Észreveszem, hogy az egyik ajtó, ami nekem nem nyílt ki azelőtt, Reynának szabályosan kitárulkozik. Na, fasza! Elnyomom a csikket a lépcső karfájának oldalában, majd sietősen odalépkedek mellé és igyekszem bekukucskálni a szobába felpipiskedve. Az öngyújtóval tüzet csiholok, hogy Reyna zseblámpáját kiegészítve minél több fényforrásunk legyen. - Itt lesz a kutya elásva…- jegyzem meg a tükörszobába lesve, merthogy mindenhol visszacsillanó felületek kacsintanak ránk. - Úgy tűnik, ide zárta el a tündér vagy mi a franc az összes tükröt. Na vajon miért? Markannal sejtjük a választ. Legalábbis van egy elméletünk. - magyarázom a halandónak, miközben beljebb lépnék a szobában, de inkább visszahúzom a lábam. Nem lenne szerencsés ötlet szarrá szabdalni a kicsike talpát az üvegszilánkokkal. - Reyna, én itt maradok veled, de neked kell bemenned, mert cipő híján nem tudlak követni, nem akarom, hogy a te tested is lesérüljön. - vállba veregetve buzdítom, mint egy jó bajtárs. - Töröld le a porréteget a tükrökről és nézz bele! Mit jobban mondva kit látsz benne, bennük? A saját tükörképedet vagy az öcsém pofáját? - érdeklődöm tőle, ha bemerészkedik és tükörbe néz. Ha nem kíván egyedül bemenni, akkor maximum kitalálunk valamit.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Szer. Nov. 21, 2018 7:21 pm
Changeling
──────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Leérünk a pincébe és megállok a fal előtt, amin a töredezett rúnák is látszanak. A többsége nem ismerős, és esélyes, hogy akkor sem lenne az, ha épségben lennének. Követem az angyal instrukcióit, remélve hogy ötletével közelebb jutunk a megoldáshoz és minél hamarabb elhagyhatjuk ezt a házat a saját testünkben. Magam sem tudom, lesz-e ennek bármi haszna...próbálkozunk... Abban a pillanatban megbánom, hogy hallgattam rá, amikor koncentrálni kezdek. A semmiből képek törnek rám, nagyon durva mennyiségben. Erről valahogy elfelejtett említést tenni. Annyi információ szakad rám, hogy szinte beleszédülök. Meg is fogalmazódik bennem, többet nem hallgatok Ophiliára. Nem véletlen, hogy nem bízok az angyalokban. Szabályosan rosszul érzem magam, talán egy enyhe hányingert is érzek. Megemelem a gyertyát, hogy a fényénél jobban lássuk, ha történik valami. Úgy fest mégis csak lesz eredménye. A keresett rúnákat még látom felvillanni a falon, de elég homályosan. Bízom benne, ha én nem is, de legalább a tollcsomó jobban megfigyelte a jeleket és meg is jegyezte őket. A fura érzés nem múlik és a látásom sem a gyér fényviszonyok miatt homályosabb. A lábaim megremegnek alattam. Úgy érzem, el fogok ájulni. Teszek pár lépést a lépcső irányába. Lehet tényleg lépek, de lehet csak gondolati szinten teszem ezt meg. Nem igazán tudom, zsong a fejem. Közben próbálok nem összeesni. Nálam a pisztoly. A vízbe esnék, a víztől könnyen használhatatlanná válhat. A fénylény ellen pedig az eddig szerzett információk alapján jól jöhet. De nincs időm cselekedni és távolabbra dobni magamtól megcélozva valami száraz helyet. Elsötétül körülöttem minden, aztán se kép, se hang. Testem a hideg vízbe zuhan.
- Az angyali vérem nem lesz túl erős hozzá - teszem még hozzá, mielőtt valóban az én véremmel kívánná felfesteni az illúziót. Noha fekete vértől mocskos kezemet nézi, szóval még az is lehet, hogy a sajátjára gondolt. Jobb is lenne. Nem vagyok én más, mint egy egyszerű angyal, rangtalan. Az én vérem hasonlókhoz nem elég erős. Kérdésére elhúzom a számat. Tündér, illúzió? - Ha lehetséges lenne is, nem tudok rá választ adni. Az információ az elmémbe van, az agyamba, az rejt ugyanis minden tudást. Mióta, ebben a testben vagyok, olyan, mintha rengeteget felejtettem volna, holott csak… - mély levegőt veszem és inkább nem folytatnom. Hiszen nincs erre időnk. Csendben hallgatom a harmadik nő szavait. Van abban ráció, amit ő mond, viszont a rúnák jobban izgatnak. Így hát odalent folytatjuk a kis utunkat. Hálásan tekintek a lőtt karú férfira, ki az ajtót fogja számunkra. Odalent pedig… Ha csak egy pillanatra is, de néhány rúna kirajzolódik, sikerül annyi időre visszafordítania az időt, hogy láthassak belőle párat. Továbbra is ismeretlen számomra, de tartom magam ahhoz, hogy azért, mert nem az én testem birtoklom. S ha csak illúzió lenne… Nem így lenne. Ugye? Lábam alatt megremeg a ház. A testem viszont… Sóhajtva fordulok az irányába. Telekinézist használva emelem fel testem a víz alól. Nem mintha meg tudnék fulladni, de vélhetőleg a bennem lévő egyén nem díjazná, ha csak így itt hagynám és amúgy is… A colos is érkezik egy fénygömbbel. - Ha tippelnem kellene, nem bírta elviselni a testem adta erőt és az apró trükköt. Néhány rúnát láttam, az alapján egy csapdát talán fel tudunk állítani a… fénypaca számára - ugyanis én nem vagyok abban biztos, hogy tündér. Tudnom kellene a létezéséről, de ezt elengedem egyelőre. Ha sikerül felmenni, a testemet csak a földön hagyom, majd magához tér. Magam a lépcső irányába igyekszem. - Merre a paca? - kérdezem a férfit, majd rápillantok. - A te véredre lenne szükségem, hogy meg tudjam kreálni a csapdát. Ha az egyik felét ismerem, talán a másikat is. Szimmetria - reménykedjünk, hogy ebben rejlik a kulcs. - Ha nem is fogja csapdába ejteni, tán legyengíti annyira, hogy valaki egy vassal megtámadja. Mondjuk a halandó testbe ragadt, vagy az én testembe ragadt… A vas ránk ártalmas, nem? - vonom össze a szemöldököm, mintha a testem ezt mondta volna.
- Az ember nem érdekel, felőlem eljátszadozhat vele… - vallom meg öcsémnek az igazat, de különösebb magyarázatot nem adok mellé, miért is ragaszkodom a szőkeséghez. Athanak igaza van, érdekes, hogy miként is tud minket itt tartani. Vagy csak ezt akarja velünk elhitetni? Hisz mi bolondok, még meg se próbáltunk kijutni a házból, magával sodort minket az Elcserélt testek játéka. Kíváncsiságból az ablakhoz lépek, s megpróbálom kinyitni azt, ha sikerül, óvatosan közelítek az óhajtott szabadság felé, félve, hogy valami láthatatlan erőbe ütközöm. Remélve, ha mégis van ott valami túl nagy kárt nem tesz bátyám testében. Persze, ha nem így lesz, akkor is összeszedem magam és korábbi terveimet végre hajtom. - A cukor lelassítja és eltereli a figyelmét. Ha kiszórod elé, akkor meg kell számolnia. – az utolsó mondat derűsen hagyja el ajakam. Szinte már bájos. – S a vas pedig halálának legjobb eszköze. – folytatom tovább, ám az utolsó információt kész akarva nem kötöm öcsém orrára,- miszerint csak egy lélekkel megáldott lény kezében hatásos az is, még nem-, adok magamnak egy piros pontot, amiért azt a fegyvert Reynára hagytam. Nem tiltakozom, amikor megfogja újra a kezem Athan, arra a helyre koncentrálok, ahol az ajtónak kellene lennie, s lám lassan szertefoszlik előttünk a varázslat. Azonban még mielőtt átlépném a küszöböt, visszamegyek a faliújsághoz és a kelta szimbólumokat letépkedem róla, s a könyvbe helyezem, míg a fésülködőasztalról pedig az ékszeres dobozt veszem magamhoz, kiöntve belőle a függőket. A zsebembe kotorászva előveszem a zseblámpát, melyet a konyhába találtam, s testvérem kezébe nyomom. – Menjünk, te lókötő! – vigyorgok öcsémre, miközben vállára teszem súlyos kezem. Elindulva egy gyertyát is előkotrok a zsebemből, s kis trükkel életre keltem. Egy pillanatra, mintha a ház megrázná magát, mint, akit évszázados álmából ébresztettek volna. Athanra pillantok és sietősebbre veszem lépteim a lépcsőn már szinte futva haladok végig. – Megnézed őket? – kérdem öcsémtől, a másik nyitott ajtó felé biccentve, de felőlem velem is jöhet. Én magam a pince lejáróhoz megyek, miután látom, hogy a konyha üres. Nem bajlódok a gyertyával, lebegő, világtó fénygömböt kreálok, ha sikerül s lesétálok. – Jól vagytok? Mi történt veled… ööö a bátyámmal? – gázolok bele a vízbe, s segítek a testet kiemelni a vízből, ölbe kapom, ha még nem tért magához. Elég hasznosak ezek a bicepszek, nem mintha megfulladna, de mégse lebegjen már ott magatehetetlenül, mint egy vizihulla. Na meg aztán mégis csak a testvérem, egy másik számomra fontos testben.
A nőszemély odafent inkább nem is kél vitára a másik kettővel, mindössze a fejét csóválja az őt ért vádakra. Közel sem állt szándékában átvernie a párost, kiket maga keresett fel jószerivel, sőt, a kedvükért a többit is elengedte volna a halandó és az angyal nélkül. Viszont ez a hajó már elúszott, dühödten libben el tőlük. Szerencsére sem Athant, sem Calypsot nem vágja földhöz az évszázad alkujától való elesés, így hát a Seth testében rekedt tovább kutakodik, töri az elméjét a megoldáson. S lám, remek ötlet villan fel a tudatában! A bűbáj elhangzik, és noha haloványan, de felsejlik a hiányzó darabka is a papír alján. Immáron könnyedén elolvashatja a hiányzó sorok tartalmát, melyen részletezve van; a cukrot bizony elterelésként és lassításként remekül lehet használni a tündérek ellen, miként kénytelenek minden szemet megszámolni, ha kiszórják elébbük, s a vas? A haláluk biztosítéka, ha valaki lélekkel forgatja. Fontos információk, vélhetően tovább is állnának a szobából, hogy megosszák a többiekkel, ha… Ha lenne ajtó, amin kifáradhatnának. Csakhogy ez a kellemetlenség sem fogja vissza a párost, Calypso újonnani remek meglátásának köszönhetően fény derül a titok nyitjára. Pontosabban fogalmazva azután, hogy Athan unszolására kezeiket egymásba kulcsolva, erőteljesen koncentrálnak a valóságra. Eltart néhány másodpercig, ám az ajtó elébb haloványan, majd végül teljes egészében visszakerül a szemeik elé. Semmi más nem változik, habár ez kit izgat, amikor van hol távozniuk?
Odalent is belobban az ötletgyár, igaz, az angyalok mágiáját tekintve akadna ennél egyszerűbb módja is Ophilia elképzelésének. Főként, a tér és idő manipulálása még az angyalnak születetteknek is kihívást jelent, nemhogy egy lénynek, ki mindössze néhány órája élvezheti a test előnyeit. Nos, egy próbát minden bizonnyal megér, Markan követi az angyalt a pincébe. A világítást könnyedén megoldja, és a trükk, amit véghez kíván vinni? Koncentrál, koncentrál… Azonnal érezheti, komoly fába vágta a fejszéjét, éppúgy azt is, valami egészen különleges lengi körbe az elméjét. Mintha a világ egészét átlátná hirtelen, töménytelen az információ, mit felfogni sem tudhat, de mindennek ellenére? Valamiképpen sikeredik neki kiragadnia a kellő helyszínt s a kellő időpontot, a tér és az idő elhajlik, a falakon pedig néhány kitartott momentumra egészükbe állnak a pecsétek. A ház mintha meginogna, ám az öröm még nem érkezhet el, ugyanis Markan egyelőre elérte a határait angyalként. Ájultan omlik bele a vízbe, a kezében szorongatott gyertyával együtt. Amennyiben Ophilia figyelmes volt, láthatta a pecsétek egy részét, sajnos azonban mindre neki sem lehetett gondja a szempillantásnyi idejük révén.
Seth mindezek előtt tudatosítja a konyhában jelenlévőket a felfedezéseiről, sőt, a Markantól kapott információkat vegyítve a két elhintett, bizonytalan szóval merész következetésekre is jut. Ki tudja, mi az igazság, bizonyossághoz legfeljebb akkor juthatnak, ha kifaggatják a fénylényt, vagy elméleteiket a gyakorlatba ültetik. Talán emiatt indulna meg Reyna a konyhából? Seth akár így is értelmezhetné, logikus, hogy követi, ám a lány az egyedüli, aki érzi a késztetést a lezárt helyiség irányából. Ami annyira most nem is tűnik zártnak, Reyna könnyedén kinyithatja az ajtót, mely nyikordulva tárul ki előtte. Nem lép be, ez okos dolog. Közben Seth is érkezik, már miután megbizonyosodhatott arról, a nappali romjai és a ház kuplerájában sehol egy árva tükör vagy felület, amelyen keresztül megvizsgálhatná a teóriáját. Amennyiben viszont Reyna mellé, mögé áll? A lány által megvilágított szobában értelmét nyeri a ház tükörkészletének kifosztottsága; odabent kész temető vár rájuk. Díszes, cirádás keretű tükrök a falon csüngve vagy éppen annak támasztva, törött darabok a földön heverve, mintha csak valaki módszeresen idehordta volna mindet, hogy ne lehessen őket semmire sem használni.
Kezd elegem lenni abból, hogy kérdéseim, kijelentéseim süket fülekre találnak, hol fent, hol lent, mintha ott se lennék. Így inkább elkezdek azokkal foglalkozni, akik válaszolnak is vagy legalábbis reagálnak a mondandómra és teszek minden másra. És hogy pont Markan az, aki meg is hallja, hogy mit pofázok, az igencsak meglepő. Legalább próbálkozásaim nem hasztalanok. Hallgatom a szavait, míg az angyal lemegy terepszemlét tartani a pincébe. A vasra bólintok. A cukorra eszembe jut, hogy Calypso a kotorászása közben talált egy zacskóval az egyik fiókban, de akkor még nem tulajdonítottunk neki jelentőséget. Magamhoz veszem biztos, ami biztos alapon és meglóbálom Markan és Reyna előtt. - A cukor is megvan. - felelem, miközben még mindig öcsém beszámolóját hallgatom, majd a naplót is a kezembe nyomja. Lapozgatni kezdem és megakad a szemem pár új információn is. Csak miután feljött az angyal a gyors pincetúráról, utána teszem hozzá az általam látottakat, tapasztaltakat. - Az már világos, hogy a pincében zárták el a lényt. Méghozzá egy őrangyal. A napló szerint Agla az volt. Ennek a családnak az őrangyala. És ez a fényasszony rettegésben tartotta a környékbeli kölyköket. Továbbá ahogy te is mondtad - tekintek az Athan bőrbe bújt tollas felé - ez nem démon. Te is láttad a rúnákat lent. Nem démoncsapdák. De akkor miféle szerzet? A napló szerint ártó szellem…- tanakodom tovább, mire Markan felvilágosít, mit hallott odafentről. - Tündér? Az miféle lény? De az illúzió! Igen! Az sok mindent megmagyarázna, amik nem hagytak nyugodni. Egy csettintésre meggyógyította a kölcsöntestem, pedig mindenki tudja, ez képtelenség. És Markan, a tested el tudta szívni egy tárgy mágiáját. Az ajtó beszélt hozzám és az emberlányhoz, igaz Reyna? - nézek a kicsike után, aki elindul kifelé a konyhából. Mi a franc? - Szerintem ez a tündér pokoli jó illúziókeltő lehet. Felmerült bennem, hogy igazából minden illúzió körülöttünk. És talán testet sem cseréltünk, csak elhiteti velünk, az elménkkel és a szemünkkel játszadozik. Vagy egy általa kreált illúzió álomban vagyunk. Nem tartom lehetetlennek. Minden esetre Reyna után megyek, mert abszolút nem bízom a lényben. Van nálam cukor és - paskolom meg az oldalam, ahol ott lapul Reyna kardja - vas. Remélem, sikerrel jártok a rúna helyreállításában és találunk valami tükröződő felületet. Nem hagyom, hogy ez a némber megússza ezt szárazon, annyi szent! - szűröm a fogaim között, majd elindulok az öcsém testében ragadt halandó keresésére, közben feltúrom a romokat is, hátha találok valamit, bármit, amin tükröződhet az arcom.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Kedd Nov. 20, 2018 3:01 pm
Changeling
──────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Testem birtoklója átadja nekem a fegyvert, amit magamhoz is veszek, miközben az angyal, aki öcsém testében vendégeskedik kérdésemre felel. Ügyesen kimatekozza, de válasza nem győz meg, inkább ráhagyom. Időközben felbukkan fivérem is, akivel megosztom az infóimat, majd kezébe nyomom a naplót tanulmányozás céljából. Míg a belevésett sorokat olvassa, figyelmem az emelet felé irányul. Még a fejemet is a mennyezet irányába emelem. Viszont az utolsó, zavaros üzenet után, amit bátyám imaként intézett felém, már fenntartássokkal kezelek mindent, ami onnan jön. Mielőtt ignorálnék minden szobán kívüli hangot, felfigyelek valami érdekesre. Két szó hangzik el odafentről: tündér és illúzió. Még azt is érzékelem, hogy a fénycsomó távozóra fogja. Ekkor tűnik fel újra angyalAthi és közli, az angyaltest most hasznára válna. Megosztja gondolatait. Teljesen logikus. Ha sikerülne helyrehozni a rúnákat, úgy csapdába ejthetnénk a fénycsomót. Hogy megöljük vagy hagyjuk benne vergődni, már részletkérdés. Én biztosra mennék, agyoncsapnám, esélyt sem adva neki egy újabb szökésre. Rendben. Ha megvannak a rúnák a véremmel fel is festhetjük őket. - pillantok fekete leviatánvértől tocsogó kezemre. A golyókiszedés elég sok mocsokkal jár, könyökömig végigfolyt a vérem. Feltéve, ha nem találunk valami ennél alkalmasabbat a rajzolgatásra. Szárnyaimat összébb húzom, ezúttal sikerül őket elrejtenem. Kicsit meg is lepődöm, de pincejáráshoz így kényelmesebb. Mielőtt követni kezdeném Ophiliát a pincébe még egy dolgot megkérdezek. A fénykupac.....elképzelhető, hogy egy tündér és illúziót használ? - érdeklődöm. Elsőre hallásra kérdésem hirtelen és légből kapott lehet, ám ha valaki keresztkérdésekbe kezd, úgy megemlítem angyaltestem kifinomult hallását. Kutatok az emlékeimben magam is, de nem dereng ezzel kapcsolatban semmi. Ugyanakkor nem tartom elképzelhetetlennek, elvégre démonok is léteznek, miért ne lehetnének tündérek? Ha illúzióval állunk szembe, arról elég könnyen megbizonyosodhatunk. Csak kell valami tisztán tükröződő felület. - magyarázom, bár sok ilyet nem láttam a házban. Talán ez sem véletlen. Már az ókori népek is hittek benne, hogy a víz tükröződő felszíne adja leghűbben vissza a valóságot... vagyis esetünkben törheti meg az illúziót. Talán ez a tény még később hasznunkra lehet. Ha van valakinek bármilyen infója, úgy meghallgatom, ha nincs, akkor a pince felé indulok Ophiliával. Ha van nála fényforrás, simán követem, de ha nincs, akkor hónom alá csapom a piszkavasat és szabad kezembe veszem az egyik gyertyát. Odalent én is megpillantom a rúnákat és a rúnatöredékeket, talán kicsit jobban szemügyre is veszem őket. Aztán azt teszem, amit a nő kér tőlem. Lehunyom a szemem és koncentrálok.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Kedd Nov. 20, 2018 10:46 am
Changeling
Rémálomföld lakói
• szószám: 396 • Credit:[You must be registered and logged in to see this link.]
Ez a ház egészében az ő játszótere, így, lényegében minden ellenük van, ha akarják, ha nem. - Nem velünk jöttek, mit számít ha maradnak. Magunkat kell kijuttatni amúgy is – valóban nem érez ennyire megmentési kényszert, csak a maguk szempontját nézi, az a fontos. Odakint csonka a család, hát mi lenne velük nélkülük. Bár, Kisa talán örülne, hogy Seth egy házban raboskodik és ő egyedül „basáskodhat”, de a dolgok sosem ennyire egyszerűek. A fél csapat nem csapat. - Érdekes amúgy, az a hogyan. Te vagy a második, aki képes volt minket bezárni – nem jó kezdés amúgy, alattomos csapdát állítani, de tény, hogy ebbe önként sétáltak bele, és nem lökték a legmélyére egyiküket sem. Szóval, talán ez javít a másik esélyein, de ki tudja, ki hogy vélekedik, mennyire akarja darabokban látni ezt a nőt. Felé sandítva szavaira sóhajt egy nagyot, majd ha már az is, ő is a mosolygós arcát veszi elő, amolyan „lebuktam” tekintettel. De hát mit várt? Ilyen erő mindenkit érdekel, ha tudja, mi folyik odakint. Sőt... Akkor már tudná, hogy mennyivel van előrébb. - Átverni? Nem hiszem, no de az erő. Csak egy kis szelet, hisz olyan különleges! Nem ismered a kinti világot, megértenéd, miért kívánom megkóstolni – figyeli, majd ismét apró lesz, és elszelel. Fújtat egy aprót, és hagyja, nem szalad utána. Hát akkor menjen, ha ennyire megsértődött, bár, kinek nem esne ez rosszul? - Bolond egy teremtmény – fordul testvére felé, és a könyvre pillant. - Remek, akkor hasztalan – ahogy az is, hogy bármi használható legyen még a szobában. Közben fülel és bólogat, a szekrény előtt pillant rá hátra. - Azt mondta gyerekeket cserélt el annak idején, szóval lehet, hogy az itteni gyerekek közül is lopott, és az angyal így állt rajta bosszút. Ez lehetséges? - bár ezzel nincsenek előrébb, ahogy azzal sem, hogy körbeért a szobán, és mindenhol csak üres falat talál. Homlokát ráncolja, miközben az ajtó helye előtt áll meg. - A jó édes... - káromkodik egy sort, ő is tapogatózik. - Lehet akkor kijutunk. Ha nem, akkor a most erős karjaiddal bonthatsz egy kis falat – abbahagyja a fal tapogatását. - Csináljuk együtt, hátha megint hasznos. De... A te bőrödben nehezebb – szusszan egy aprót, és megint megragadva a kezét, erejét kölcsönzi annak, hogy kijussanak, vagy akármi történjen. Egyelőre próbál koncentrálni, aztán kíván bármit is. Vajon most melyik testvérüket megy megkísérteni a nőszemély, miközben ők rabosat játszanak.
Abban, amit a gyertyás férfi mond, van valami. Én sem láttam még sose átváltozni a démont, leszámítva, hogy néha másik testben jelent meg, de ilyen fénygömbbé semmiképp. Ennek ellenére, biztos vagyok benne, hogy valami hasonló lehet. Angyal nem tehet ilyet. Miért tenne? Jó, lehet, hogy vannak gonosz angyalok, de ők is csak ölnék az embereket, nem játszanának velük. Na meg… A legtöbben itt nem emberek. Senki, rajtam kívül. Biccentek én is, amikor átveszem a gyertyát. Az ajtóban állva tartom a fényt biztosító lángocskát, miközben nekidőlök az ajtónak. Nem lenne jó, ha az újra bezáródna. Arra ügyelek, hogy még véletlen se sérült vállamnál támaszkodjam. A fájdalom lassan kezd alább hagyni, már azt sem érzem, hogy folyik belőlem az élet. Óvatosan mozgatom meg, várva, mi történik, de szinte semmi. Alig érzek valamit. Kellemetlen, ahhoz hasonló, mint amikor szögekkel szurkálnak. Tűkkel! Ez az! Mintha tűvel bökdösne egy démon a seb környékén. Miután befejezem a seb vizsgálását, körbenézek. Mindenki teszi a dolgát, én viszont… Ekkor tör rám az az érzés... Tenni akarok valami hasznosat, hogy minél hamarabb kijussunk innen, itt viszont aligha tehetek. Azokhoz a foltokhoz a papíron nem értek. Nem tudom őket… Hogy is mondják? Elolvasni. Itt nem tehetek semmit. Mennem kell. Ki innen, hátha van még olyan hely, amit a többiek nem néztek át. Azt viszont megvárom, hogy a lekószáló alak visszaérjen. Amint visszatér, a gyertyát leteszem az asztalra és elveszem helyette a lámpát. Az még fegyvernek is használható. Akár egy kalapács. Azzal kezemben indulok meg arra, amerre az orrom vezet. Jobban mondva, az ösztönöm. Sosem volt gond vele, mindig jó irányba vezetett. Remélem, hogy az megmaradt a sajátom és nem ezét a testét követem, mert akkor akár bajba is kerülhetek. Azért gondolom így, mert Seth is rosszul gondolkodott. Egyáltalán nem figyelt a testemre. Ez pedig az ő testvére. Lehet, egyformán buták. Persze ezzel egy időben okosak is. Néhány dolgot jobban tudnak, mint én. De hogy lehet valaki egyszerre okos és buta? Biztos azon múlik, mit kérdezünk tőlük. Kis idő múlva egy ajtó előtt találom magam. Óvatosan megpróbálom kinyitni, és ha sikerül, még véletlen se lépem át a küszöböt. A lámpával befelé világítva nézek szét előbb.
A helyzet egyre feszültebb, ahogy a tündér- ha valóban az- is, nevezzük nevén, ha már tudjuk mi. S én is, mivel a kérdéseimre nem kapok választ, üres beszéd s kitérés csak. De talán másként kellene fogalmazni, elvégre, ha hinni lehet a leírtaknak nem képes hazudni. – Tündér vagy? – ábrázatomon megremeg néhány izom, kezdek türelmetlenné válni. Ha kapok választ mielőtt elsuhan, az teljesen más szemszögből is megvilágíthatja a helyzetet. Vagy ugyan itt fogunk tartani vagy előrébb. – Igen, Seth szoknyát kapott, ahogyan Markan és te is. – mosolyodom el, hisz ha elvonatkoztatok a kellemetlenségtől, vicces is lehetne. – Nem szép dolog hallgatózni. – fordulok felé, amint rajta kapott minket. Kifinomult érzékek, ha lesz egy másodpercem, feljegyzem a többi jellemző közé. – Átverni? Te átversz minket? – vonom fel a szemöldököm, a gondolat is sértő már. – Ebben sincs semmi, egyszerű gyermekmese. – lemondóan sóhajtok fel, miután átlapoztam a könyvet. – Szedjük össze mit tudunk. – megdörzsölöm a homlokom, most, hogy ki tudja hová ment, talán van néhány nyugodt pillanatunk, hogy átpörgessük az információkat. – Van egy család, a szülők és a három kölyök és egy őrangyal. Egy Agla nevű szavunk, egy bestiáriumunk, amiből kiderült, hogy ez a cikázó fénylény egy tündér, nem szereti a cukrot, de nem tudjuk miért. És az a fura zene odaát. Seth azt mondta, a pincében rúnák és pecsétek, amik valószínűleg ezt a valamit zárták el odalent. Nem sok. – összegzem azt, amit én tudok majd Athanara pillantok. Akadhat valami, amivel ki tudja egészíteni, hisz ő fent több időt töltött el kettecskén a pacával. Ha tart beszámolót, ha nem, megpróbálkozok valamivel, egy bűbájjal a hiányos lapon. A tervem az, hogy, ha csak egy pár percre is, de az elmosódott vagy hiányzó darab feltűnjön előttem. „ Az óra körbe jár, az idő feletted eljárt már. Mutasd meg hát régi arcod, hagy olvassam minden sorod. „ Vagy sikerül, vagy nem. Ezek után, ha az öcskös felhívja rá a figyelmem, hogy bizony újra rabok lettünk, felállok és az ajtó hűlt helyéhez sétálok. – Mi van, ha ez is csak illúzió? – tapogatom körbe az ajtó helyét, hacsak már testvérem meg nem tette helyettem. – Az illúzió az érzékek becsapása… - magunk is bírtuk ezen képességgel, igaz, hogy mostani erőnkkel csak rút külsőnket tudjuk elfedni. - … ha valóban az és erősen koncentrálunk, talán… - vonom meg a vállam, s megpróbálkozom az illúziónak vélt fal mögé látni. Ha nem sikerül? Keressünk más megoldást, hisz Leviatánok lennék vagy mi fene.
Tény, igaza van, miért ne tudná forgatni a fegyvert. Szkeptikus vagyok, nem sokkal rohangálnak manapság az emberek, démonok. De ez nem azt jelenti, hogy nem is lelhetőek fel. Még ha csak korlátozottan is… Számtalan fegyverraktár van még a világon érintetlenül, miért ne ő lehetne az, ki rábukkant egyre is? Kérdésére azonban egyhén összevonom a szemöldökömet. - Ez a porhüvely… - kezdek bele. - Az ő emlékei, az utolsó emlékei II Vencel korából valók. Amikor királlyá koronázták Lengyelországba. Majd az azt követőek, itt New Yorkban, közte semmi… Bárhogy számolom, dúrván az hétszáz év, nem? - kérdezem, noha kétségem nincs efelől. Azok nem az én emlékeim. Soha nem jártam ezelőtt az emberek között, soha nem is… azok a viszonyok. Meg az a sötét, ami olyan, mintha több ezer évig tartott volna, holott a számításaim igazak. Igaznak kell lenni, de tán ez nem is fontos. - Vas… Rúnák… Mintha… Nem, démon nem tud ilyenné válni, még illúzióval is csak angyal lenne képes - közbe már nyújtom is a gyertát és a lőtt sebű férfi át is veszi tőlem. Hálásan biccentek felé, ő legalább segít. Így nincs is más dolgom, mint a naplótól megszabadulni átmenetileg, miben amúgy sincs semmi hasznos továbbá. Talán igazuk van és nem a fickó rajzolta fel a rúnákat - noha nem kizárás, hisz megtaníthatta rá akár angyal, akár démon. De inkább a pince irányába tartok, ahol a rúnákat szemlélem. Néhány ismerős, de rengeteg nem. És rengeteg sérült… Noha… Nem lehetetlen, hogy visszaállítsam… Pillanatokon belül visszaérkezem a pincébe és ha a testembe zárt férfi ott van, felé fordulok - vagy vizesen, vagy nem, mert nem tudom, hogy egy ilyen vizi kaland után, miként nézhetek ki. - Szükségem lenne a testemre és a képességére. Talán tudom, hogy miként tudhatjuk meg, az eredeti rúnákat és ezt újra fel tudnánk vésni. Az a valami az emeleten van igaz? - fordulok a lányba zárt valaki felé, fejemmel felfelé bökve. - Mert ha lecsaljuk onnan, a lépcső álljába újra tudnám alkotni az egészet. De ahhoz a testem erejére van szükség előbb odalent - ezúttal visszaforuldok magam felé és a pince irányába bólintok. Ha jön, ha nem én visszatérek, és megjegyzem azokat, amik most épek. Ha pedig jön velem, akkor odalent a vízbe fordulok felém. Víz, még ha hideg sem árt meg a testemnek egy percre sem. - Csak hunyd le a szemed és koncentrálj. Arra, hogy milyen lehetett régen ez a hely, hogy nézhetett ki. Csak próbáld elképzelni, lehet nem is fog menni, de talán sikerül annyira visszafordítani az időt, hogy láthassam az igazi rúnákat.
Az elátkozott ház eseményei meglassulnak, de így is van ez rendjén. Rengeteg mindent felfedezett már a pórul járt hatos, ki többet, ki kevesebbet, ám itt az idő, hogy összedobják a tudásukat, s vegyenek egy nagy levegőt az utóbbi óra(-ák) eseményeit követőn. Míg odafent Calypso és Athan, illetve rövid ideig Seth a tündérrel alkudozik, trécsel, addig a konyhában lezajlik a rögtönzött műtét, s a történet másik felét kezdik el felgöngyölíteni a napló segítségével. Ophilia határozott kérésére ha kissé késve is, ám ezúttal érkezik reakció Reyna részéről, így már meg tudja oldani a felfedező túrát odalent. Amire máskülönben szükség van, hisz hiába lapozgatja a naplót, mely a feléig van megtöltve írással, bizony semmiféle rúnát, pecsétet, egyéb szimbólumot nem találhat benne. Nincs mese, le kell mennie. A napló Markanhoz kerül, Ophilia pedig engedve a víz hívásának, lesétál a rozoga, nyikorgós lépcsőkön a rögtönzött, süllyesztett medencébe. Odalent éppen azzal szembesülhet, amivel korábban Seth és Reyna. Kétség kívül angyal alkotta rúnák, pecsétek nyugszanak a dohos, nyirkos falakon, csapdaszerűségek, de se angyal, se démon ellen nem ismertek. Egy-kettő van már csak épségben, a többi megtört, némelyik annyira, hogy fel sem lehet ismerni eredeti vonalaikat. A napló az idő közben megjelenő Seth markát üti, míg Markannal a tapasztalataikat, megfigyeléseiket vitatják. Ugyanazt olvashatja, mint Ophilia, az aggódó férj bejegyzéseit, ki a felesége megszállottságát kívánta megfejteni, vagy inkább megoldani. A neje a környéken eltűnt csecsemők, és a tettes után nyomozott, valamilyen oknál fogva az újszülöttjét rendkívüli módon féltette. Ha tüzetesebben beleolvas, kiderül, hogy a felesége szerint egy őrangyal vigyázott a családjukra, akit Aglának hívtak, és aki ígéretét tette, a gyermek biztonsága felett is kezeskedik majd a környéket rettegésben tartó, ártó szellemtől. A férfi szkeptikusan ír sokáig minderről, ám akad egy bejegyzés, hol látványos fordulatot vetett a hite. Az angyal megjelent nekik, és arra intette őket, a pincét többet ne nyissák fel, s ne is kíváncsiskodjanak, mi lakozik odalent. A továbbiakban még itt-ott felmerül Agla, azonban egyértelműen átvették a férfi gondolatai felett az irányítást a mindennapok nehézségei és kihívásai. A munka, a gyereknevelés, aztán a napló véget ér, még az apokalipszis kirobbanása előtt. És amíg Seth olvasgat, illetve Markannal diskurál, Ophilia pedig a pincében vizsgálja a szimbólumokat, addig a fényt biztosító Reyna érezheti, az iménti golyókiszedés bizony sikeres volt. A vérzés elállt, a fájdalom kezd múlni, éppúgy a sebe összeforrni. A karját is szabadabban mozgathatja, habár mintha apró, tűszúrásnyi kis fájdalmat itt-ott még tapasztalna. És ha már tapasztalások... Furcsa késztetés fogja el, hogy ott hagyván csapot-papot, kisétáljon a konyhából, át a lezárt helyiségek egyikéhez.
A tündér figyelmét nem kerüli el, hogy a felhozott vádakra Seth mit sem reagál. Hallgatás, beleegyezés, tartja a mondás. Érzi persze azt is, hogy a vágyai felfokozódnak a kijutás iránt, csakhogy… Egyelőre nincsen oka arra, eleget is tegyen bármilyen óhajnak, hisz abban neki mi a haszon? Korábban társaságot, barátokat szerezhetett volna a pincében, elbájolt étkeivel örökérvényűen, de jelenleg eszében sincs teljesíteni Seth akaratát. Csendben elpillant utána, majd tekintetét az idő közben lelkes csivitelésbe kezdett páros irányába fordítja. - Tudjátok, hallom, amit beszéltek - sóhajt fel, közelebb lépdelve hozzájuk. - Egyébként igaza van a szőkének. Érdekel az embernő, különleges, az angyal pedig… - vonja meg a vállait, hisz Athan már kimondta az igazságot. Na de Calypso kérdései nem apadnak, amire újfent a szemeit forgatja a lény. - Éppen úgy tartanám őket itt, mint most titeket. Micsoda bugyuta kérdés - dünnyög az orra alatt, miközben mutatóujja köré csavarja a haját. - Nem tetszik a viselkedésetek. Át akartok verni, és a mágiám is kellene? Nem vagyok megőrülve, ti vagytok ostobák, hogy azt hiszitek, alku nélkül kiszabadulhattok - mosolyodik el negédesen, mielőtt fénypacává nem változna ismét, s sietősen el nem szelelne a közelükből. Calypso immáron nyugalomban lapozgathatja át a másik könyvet, ami egy közönséges gyerekmese. Lapjai sárgultak, ellenben makulátlanok, legfeljebb a sok-sok lapozgatás, ami meghagyta a nyomát rajtuk, de semmi különös vagy használható nem akad benne. A legifjabb leviatán sem jut sokra a kutakodás közepette, vagyis... Azért egy jelentős különbséget felfedezhet. Hova is tűnt a szoba ajtaja?
Chang