──────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ────────────
« Scary cementery; ide • Szószám; 458• Zene; [You must be registered and logged in to see this link.]»
« Life ask Death Why do people love me, but love you? Death responded: Because you're a beautful liar And I'm a painful truth.»
[You must be registered and logged in to see this image.]Természetesen még a férfi bármilyen reakciója előtt elfordulok tőle. Így nem láthatom, hogy miként válnak szemei feketévé. Inkább csak egy újabb adag tökért megyek. Ha más nem, a lány nevetése némileg megnyugtat. Talán nem fogom este kiherélni Alexet, amiért itt hagyott, miért is? Pitékért? Nevetséges, de komolyan. Szemöldököm összevonom, látva, hogy miket mutat fel a lány. - Ezek barbár eszközök! - sápadok el. Nem tehetek róla, ez az ünnep az egyik kedvencem. Persze vallási töltete már nincsen, ettől függetlenül is imádom a tököket, a pókhálókat, az ijesztgetős embereket. Szinte felüldölés egy napnyi boldogság ebben a városban. Na de amikor a temetőbe rángatom magam teljes frászba? Na azt nem szeretem. Nagyon, nagyon nem. Szóval új pite, és közben megtudom, a lány nevét is. - Aww, de szép neved van - jegyzem meg, miközben visszaülök a helyemre és előkészítem a tököt, hogy kifaragjam belőle a nyertes lámpást. Ugyanis én fogok nyerni. Kételkedik ebben bárki is? Ne tegye. Ugyanis oly gyönyörű farkast fogok bele hímezni, hogy mindenki a csodájára fog járni. Remélhetőleg. Ha ez sem végzi a férfi fején. - Dehogy nincs, hallgasd csak - emelem meg a növényt, majd a lány füléhez tartom. Aprón megkocogtatom körmömmel. - Hallani, hogy nem üreges, de nem is kemény. Vagyis nem rohadt belülről, de nem is érett túl, plusz! A formája is pont jó arra. Nem túl nagy, de nem is kicsi, közepes méret. Ebbe sok mindent bele lehet faragni és kényelmesen tudsz vele dolgozni. A nagy tökökkel sok a macare, a kicsiket meg hamar el lehet törni, ha a szikét rosszul forgatod - magyarázom, mint aki teljesen ért ahhoz, amit csinál. S ért. Minden évben számtalant faragok ki. Aztán lehet ez lesz az utolsó? Bármi lehetséges. Főleg ha ebben a temetőben vagyok. Már épp kezdtem megnyugodni, mikor az előbbi frászom okozója megszólal. - Szerintem tökéletes rád a Bunkó. Uh, vagy a Zombi! Mert az lesz belőled az este végére - mosolygok rá negédesen. Pont úgy, hogy láthatja: ha mosollyal gyilkolni lehetne, én bizony megtenném ebben a pillanatban. Nem vagyok szent. Sem tökéletes. Ember vagyok minden esendőségével. - Én? - düllednek ki a szemeim és teszem kezemet a mellkasomra. Már alig kapok levegőt, de ez inkább a fűző miatt van. - Ez aljas rágalom! Én hozzá sem nyúltam! - méltatlankodom. Majd úgy nézek Carolynra, mint aki nem hisz a saját fülének. - Hát hallod ezt? - csóválom meg a fejemet. Amint azonba kikanalazom a kezem rögtön zsibbadni kezd. Kelletlenül rázom le azt, ám az érzése nem múlik el. Ejj, mi lehet ez most? Nem hinném, hogy a fűző a karomból szorítaná ki a vért, bár ki tudja… De azért megpróbálom tovább faragni a tököt. Miután kikanalaztam, egy szike segítségével karcolom bele a mintát, amit majd kivágnék rá. Persze kezeimmel nehezebben megy. Néha feljebb, vagy lejjebb húzódnak azok a vonalak. Halkan szitkozódom csak. De végül csak kirajzolódik egy holdat vonyító farkas. - Ti nem fáztok? - kezdek arra gyanakodni, hogy a hideg miatt fáznak a kezeim és amiatt zsibbadnak. Kezemre kesztyűt húzok, mikor elkezdem az ákombokromos mintát ténylegesen kifaragni.
A rettegő kislányon igazán jót szórakozott Vlad. Élvezte látni, ha valaki fél, sokszor a félelemkeltéssel érte el a céljait, és bizony élvezte az eredményt. Látni azt, hogy valakinek megrándulnak az arcizmai, könny termelődik a szemében majdnem többet ért neki, mint az, amit elért vele. Vlad összehúzta a szemöldökét, és a szája sarkában szinte mosoly látszott kialakulni, de eltűntette azt az arcáról. Tetszett neki a nő haragja, bizony ilyen emberekből lehet valami. Még a szeme előtt van a legtöbb düh által vezérelt elkárhozott lelkek tulajdonosainak arca. Sokan vannak, hiszen a harag a forrása az erőszaknak, és az erőszaknak további erőszak. És jól tudjuk, hogy a legerőszakosabb emberek hol kötnek ki. Többnyire nem a mennyekben, főleg úgy, hogy vannak démonok, akik erre rásegítenek. Tudja jól, hogy emberként pokolban való szenvedésre lett ítélve, de ő benne volt kurázsi, legalábbis saját elmondása szerint. Jobbnak tekinti magát, hiszen ő ezt a tulajdonságát nem a pusztításra használta, hanem a saját hatalmának építésére, és lám, mi lett belőle. Amint a férfi elmerengett a cigaretta mellett - amiből hiába kínálta a nőt, el nem fogadta – kirángatta valami ebből a helyzetből. A démon ismerte az illemet, még ha az ő emberi idejében nem is nagyon neveltek bele hasonlót, tekintve, hogy a hölgyeknek nem volt semmilyen „kiváltságuk”. Sokat változott a világ, és a férfinek vele kellett változzon, még ha nem is vitte túlzásba ezt. Egy biccentéssel üdvözli, tekintve, hogy a hölgyek már csacsogásba is kezdtek, nem szakítja őket félbe, de gúnyosan vigyorog, amint a nő által növénybe vágott kés hatására annak fala megreped. Nos igen, a kés túl otromba, ráadásul a nő is úgy szúrta bele, mintha valakinek a koponyájába vágná. A vigyor nem időzhetett sokat az orcáján, ugyanis a lány határozott mozdulattal megemelte a sérült tököt, és megkoronázta a fejedelmet vele. Ahogy szétloccsant a fején, a démon szemei feketén villantak, és majdnem a késéért kapott, de gyorsan fékezte magát. Fontos, hogy ne veszítse el a fejét. Ahogyan a tök belét leszedte a fejéről, odavetette a leányzónak, aki nem beszélt úgy róla, ahogy az neki tetszett volna. - A bunkónak van ám neve is – morogta, majd megtörölte a kezét a zsebéből előhalászott vászon zsebkendővel, és elúttal már a hajában sem éktelenkedett a tökös pép. Megköszörülte torkát és egy bájos mosolyt villantva hozzátette. - Szólítsatok Vladnak, mindenki úgy hív – a mosoly érezhetően nem a kis tökkel hadakozónak, hanem az újonnan érkező Carolynnak szólt. Vlad számára feltűnő volt, ahogy megakadt a neve kimondásánál. Vagy dadog, vagy hazudik. Nem is olyan érdekes most számára. - Te kishölgy, igazán nevetséges vagy. Még, hogy eltörtem a tököd, te csaptad szét a fejemen, miután megrepesztetted a késeddel – fordult végül Natalie felé, majd csendbe nekilátott a tök kifaragásának. Gondosan skalpolja meg a zöldséget, hogy azután az asztal alá kanalássza ki a tök belső magos részét. Halkan, az orra alatt, hallhatatlanul átkot mormol a lányra. Zsibbadó kezekkel elég nehéz bármilyen aprólékos munkát végezni.
Fél szemmel s két fülel figyelem s hallgatom a kialakuló párbeszédet, miközben ujjaimmal végig simítok a szerszámokon, melyekre szükségem lehet. Milyen figyelmesek a szervezők, hisz gondoltak azokra is, akik csak a forgatag hevében kapnak kedvet a tökfaragáshoz. Ilyen vagyok én is, céltalanul vetettem bele magam a karneválba. Sötét leírás, az amúgy is sötét valóságban, ami a démon részéről jön, s hogy ezen a lány kiakad teljesen jogos. Hevességét megmosolygom, amellyel a töknek áll neki. Szinte el tudom képzelni, hogy a férfi arcát képzeli oda. – Én a helyedben vigyáznék, mit mondok… - jegyzem meg a démonnak, amikor a lány kezei alatt kettéreped a növény. Alig hogy figyelmeztettem a fickót, a nő már cselekszik is. – Erről beszéltem… - nevetek fel, ha a férfit beteríti a sárga cucc. Az érintésre, mondhatni nem reagálok, csak értetlen kifejezés ül ki arcomra. Nem vagyok hozzászokva, hogy vadidegenek ilyen közvetlenül viszonyuljanak hozzám. Így leplezve meglepettségem utána fordulva egy mosolyt küldök felé. – Ezekkel itt. – emelek fel egy nagyobb kanalat, mellyel majd a belét fogom kikanalazni. Mármint a töknek. – Vannak olyanok, akik nem annyira felkészültek, mint ti. – nézek rájuk s késeikre, egy halvány mosoly kíséretében. Lehet a nagy hevességben nem vette észre, hogy vannak olyan helyek, ahova a felkészületlen vendégeket várják. Nézem egy darabig, miként is leselkedik neki a munkának Natalie s a démon. – Ca… - akadok meg néhány pillanatra. Nem hiszem, hogy az emberek világában túl elterjedt lenne ez a név Calypso, s jelenleg semmi szükségem nincs a feltünésre. – rolyn. Carolyn. – ismétlem újra a nevem, melyet egy régi újságban olvastam. Talán a cikk íróját nevezték így, mindegy is. Csak ezek után helyezem vissza a kanalat az asztalra és veszem kezembe én is azt a nagyobb kést, mely alkalmas lesz a tök megskalpolásához. A kerekded növénynek a tetejétől úgy 10 cm-re ejtek egy vágást – igen pont olyat választottam, melynek zöld szára ott csücsül a fején – majd finom mozdulattal tolom beljebb a húsába, hogy még véletlen se repedjen meg a felszín. – Tökéletes? Ugyan már! – legyintek egyet. – Vagy túl kicsi, túl nagy, puha vagy csak túl sokat beszél… hiú és öntelt. - sorolhatnám, mennyi hibája is lehet egy töknek. – De abban igazad van, hogy ezekből vicces és szép dolgokat kreálni. – kacsintok a nőre, miközben fejemmel a villás farkú felé intek. Leemelem a tök kalapját s a fejem felé emelem, s oldalra tolva nyelvem, szemeimet bandzsa mód felakasztva pukedlizek előtte. Majd helyezem óvatosan egy kicsit arrébb az asztalon. Újra kezembe veszem a kanalat, melyet az előbb tettem le. S vájom bele a kemény húsba, sárga vére felcsapódik hófehér bőrömre, mely most a sejtelmes fényekben, betegesen fakónak tűnik. Úgy csorog le róla a híg lé, ahogyan a verejtékcsepp a felhevült testen egy forró nyári éjszakán. Nehezen, majd gyorsan végig száguldva, nedves csíkot hagyva maga után. Lassan húzom körbe a belsején, visszaérve a kezdőponthoz emelem ki a kunkorodó csíkot, s dobom bele abba a tálba, mely erre hivatott. S jöhet a következő réteg.
──────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ────────────
« Scary cementery; ide • Szószám; 558• Zene; [You must be registered and logged in to see this link.]»
« Life ask Death Why do people love me, but love you? Death responded: Because you're a beautful liar And I'm a painful truth.»
[You must be registered and logged in to see this image.]Ha nem lenne elég, az ijedelem, mely körbe jár, a félelem, mely velőmig hatol, akkor a tetejére kapok magam mellé egy olyan fickót, akinek kötélből vannak az idegei. Szemlátomást. Hogy én miként utálom a fajtáját. Elképedve tekintek rá, még ajkaim is elnyílnak. Szinte hihetetlen, amit hallok tőle. Mégis… Akár egy hal, úgy zárom és nyitom ki-be a számat, de továbbra sem jön belőle egy hang sem. Hápogásom néma maradt. - Nem is a halállal van a gond - vonom meg könnyedén, vagyis így gondolom. De tudom, hogy ez nem lesz annyira… Egyszerű, mint ahogy én gondoltam. Feszült vagyok, minden izmom remeg az idegtől. Reméltem, hogy egy olyan alak ül le majd mellém, ki képes megnyugtatni azzal, hogy hülyeségeket pofázik nekem. Hát ezt neked Natalie. A herceged fogta és inkább elment zabálni. Nincs, hogy lenyugtasson, de ne aggódj… Majd megkapja még ezt. Főleg, ha nem mész vissza, mert néhány hallott a sírba kíván téged tenni. Fejemet felemelve tekintek az ég irányába, ajkaim újra elnyílnak és síró hangot hallattok. Még vállaim is megrázkdónak. Persze nem valódi sírás ez, inkább csak egyfajta szenvedő megmozdulás. Mely a háta közepére sem kívánja ezt az egészet. És akkor itt jön a jogos kérdés: mit is keresek én itt? Cigaretta nyújtására nem reagálok, vélhetőleg már meg is gyújtotta a sajátját. Nem élek ilyenekkel, ám a füst eléri az orromat. Megmozgatva őket szagolok bele és fintorodik el az arcom. Szemöldökömet összevonva tekintek rá, újra csak elképedve. Tényleg ez képes volt most a vesémig látnia és szóról szóra elmondania, hogy mitől is félek? Az asztalra tett apró kis kosárkámból előveszek egy nagyobb kést, amit a tökbe vágok. Hallom, ahogy végigreped a széle, de látni is láthatom. Nem reagálok a fickóra… Nyíltan. Elnézek tőle. A kés hegye kissé beleakad a tökbe. Előre-hátra mozgatva pár pillanat múlva már ki is jön. Felállok, mintha a kosaram fölé akarnék hajolni. Ekkor érkezik mellém egy szőke nő. Kedves hangjára hatalmas mosollyal az arcomon pillantok felé. - Szia! - de rá is csak ennyi időt szentelek. Ugyanis a tököt hirtelen fogom meg és vágom a félig eltört tököt az idegen manus fejére. Remélve, hogy atomjaira hullik a már nem kemény, de nem is annyira puha zöldség. Darabjai a hajára tapadnak, magjai beleragadnak. - Új tököt kérek! Eltörték az enyémet! - árulom be a gaz fickót. Persze, mondjon még nekem ilyeneket… A szőke hajú nő mellett elhaladva, akaratlanul is végigsimítok vállán, egyszerűen jelezve felé, hogy nemsokára érkezem. Visszamegyek a tökökhöz, kiválasztok egy közepes méretűt. Megkocogtatom az oldalát. Amelyik a legnagyobb visszhangot adja, azt választom és vissza is ülök a helyemre. Messziről kiszúrom a szőke nő… Fegyvertelenségét. Fejemet magasra szegve, látványosan fordítom el az ipsétől, ám figyelmem nem tudom a saját tökömnek még szentelni. - Hogy fogod kifaragni? - kíváncsiskodok a lánytól, és ezúttal visszaveszem a késemet. Először is a tök tetejét egy pengével végigvágom. Majd a késsel mélyebbre vágom a megkezdett csíkot így bizonyosodva meg arról, hogy a teteje biztos, hogy lejöjjön. Ezután veszem az ölembe és egy kanál segítségével a földre hantolom a belét. Ha a halottak felkelnének… Újra kiráz a hideg. - Egyébként Natalie vagyok - fordulok újra a nő felé. Inkább beszélek, addig sem rettegek. - Ez a bunkó meg nem tudom - mutatok fejemmel a mellettem ülő férfira. - Csak idepofátlankodott és eltörte az előző tökömet - ajkaimat lebiggyesztem. - Pedig az volt a tökéletes tök. Annyira csini arcot akartam belőle faragni - sóhajtom el magam tragikusan. Az élet fájó pontjai, mi? Ha csak ennyi fája…
Az elmúlt napokban lázas készülődés tört ki a városban s ahol s ahogyan csak lehetett az ember arcába tolták a közelgő ünneppel járó parádét. Számomra teljesen ismeretlennek tűnt ez az egész kavalkád, bár tudtam a következő nap a holtaké lesz. Maga a szó, hogy Halloween nem mondott semmit, de miután nem sajnálva az időt kissé utána néztem, nagyon sok hasonlóságot láttam felfedezni azon idők ünnepeiben, melyekben még én is értem valamit. Egyes hiedelmek szerint a sötétség kezdete, a holtak eljövetele s minden elképzelhető rossz megtörténésének napja. Ezért is álltam értetlenül az újkori hagyomány előtt, régebben sokkal Isten félőbbek voltak az emberek. Mégis azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy a Sötétség Asszonya nem lehet ennyire kiszámítható, hogy éppen a mai nap tegye fel íz i-re a pontot, a Pokol s a Menny bezárult a lelkek se fentről se lentről nem jelenthetnek ránk veszélyt. S az elhantoltak… belegondolni sem akarok. Azt hiszem, éppen elégszer szajkóztam el magamnak, hogy mire a Nap utolsó sugara is eltűnik a horizont mögött, elhiggyem. Átlépve menedékem küszöbét, otthagytam kétségeim foszlányait. Elhagytam, s szinte fájdalmas szemekkel bámult utánam. De nem foglalkoztam vele. Az elhagyatott utcákat elhagyva, ahol szinte csak a Hold fénye követte lépteim, s rajzolt rémisztő árnyékokat a falakra, kiléptem a nyüzsgő városi forgatagba. Próbáltam elvegyülni közöttük, ahogyan régen is tettem. Az utcai lámpák csak némelyike világított, hogy a köztük kifeszített színes lampionok, s a kifaragott rémes pofázmányú töklámpások derengő fénye adja a földöntúli érzést az embereknek. Maskarába bújt tinédzserek, gyermek palánták szaladgáltak s rémisztgették a járókellőket, felvigyázó szülők óvó tekintette követte őket, miközben forró teát, kávét, bort vagy más fajta italt szorongattak. Fából készült „vérrel” írt utcatáblák mutattak irányt a rendezvény különböző helyszíneire. Pillanatra megállok egy színpad előtt, ahol Jack O'Lantern történetét adták elő. Letörölhetetlen halvány mosoly ült arcomra, kezdet rám ragadni a körülöttem lévők jó kedve. Vékonyka hang ütötte meg fülem. – Csokit vagy csínyt! – kerestem a hang forrását. Letekintve egy földből éppen csak kinőtt gomba vigyorgott rám unikornis szarvval a fején, hófehér kezeslábasban melynek végén szivárványszínben pompázó farok lógott, s haja hivatott a sörényét illusztrálni, melyben szintén színes csíkokat húztak. Piciny zsákját tárta előttem szét, melyben mindenféle finomságot rejtett. Értetlenül pislogtunk egymásra. Míg végül kabátom zsebeit kifordítva jeleztem neki, hogy nincs nálam semmi, amit adhatnék neki. Összevont szemöldökkel, s torz ajakkal pillantott rám, majd belenyúlt a kis zsákjába, s kisimult arccal nyújtott át nekem egy marék cukorkát. – Neked is legyen. – mondta, s gyermeki ártatlansággal mosolygott rám. Visszamosolyogtam, de hang nem jött ki torkomon, csak egy furcsa gondolat fogalmazódott meg bennem, s köszönetképen megsimogattam sörényét. Néhány másodperc, s már tovább is szaladt. Tovább indultam a kijelölt útvonalon, s olvastam a táblákat. piteevő verseny, Bajnokság s még sok színes unaloműző program várta a kilátogatókat. Végül egy szellem foszforeszkáló alakja fogta meg tekintetem, mely mellé „tökfaragás” ezt írták fel. A keskeny út amelyre mutatott, még az eddigieknél is sejtelmesebb volt, de még így is sokan koptatták rajta cipőjük talpát. Finoman megvontam a vállam, s magam is ráléptem a murvával leszórt útra. Talán máskor egy elhagyatott temető, ma estére azonban több benne az élő, mint a holt. Először csak figyeltem, miről is szólhat ez az egész, aztán kedvet kaptam magam is hozzá. Beálltam a tökosztáshoz. Van az a tök, ahol nem számít a méret, inkább… de ez nem az a tök volt, így amit nekem szántak, egy laza mozdul dobtam vissza az embernek, s léptem a kaloda mellé, hogy magam válasszak egyet magamnak, mellé pedig egy jóval kisebbet. Még nem is tudom, mit fogok vele kezdeni, csak úgy megtetszett. Annyira nagyot sikerült választanom, hogy kis híján görcsöt kapott a karom, mire sikerült a legközelebbi helyre cipelnem. Próbáltam nem eldobni, és mint egy hímes tojást lehelyezni a kialakított helyre letenni. Sokat akar a szarka, s nem bírja a tököt. Hangosan fújtatva ráztam ki a karomból, a fájdalmat. Legközelebbi szomszédom egy fiatal barna hajú fiatal nő, akinek veres köpenyét ide-oda libbentette az őszi szél. Körbe tapogattam, hátha valamiféle különös egyed, de nem ember volt, egy egyszerű ember. Valamint egy másik, na az nem volt nő, s nem is közönséges kölyökképű tökös. Hallgatom a szócsatát, melyet a lány replikázása váltott ki. – Hello! – intek oda nekik. De egyelőre, csak a szerszámaimat veszem szemügyre.
Rég várt ünnep, New York városa rég készült az eseményre. Ez az ország egyik legnagyobb ünnepére kerül sor. Vlad olvasott róla, hogy a kelták is ünnepeltek ezen a napon, és sok legenda fűződik hozzá. New Yorki népen csodálkozik Draculea, furcsa neki az emberek felfogása, még így a világ végén - mikor Amara pusztít - is képesek mulatni. A régi ünnepeiket most is megülik, ám sokszor más értelmet nyernek. Bizony, más lett az emberek értékrendje, tekintve a tényt, minden nap ajándék, mikor nem akarják elpusztítani a fajukat. Márpedig ez mostanság ritka, ha valaki nem védi az embereket, az el akarja őket pusztítani, és – legyünk őszinték – nem is akkora csoda ez. A meghirdetett verseny felhívta a figyelmét, mindig értékelte a művészet minden formáját, márpedig a tökfaragás is nevezhető művészetnek. Bizony, egy növényt késsel egy lámpássá alakítani könnyűnek tűnik, ám valóban kihívás tud lenni. Nem is tétovázott soká, fogta a kedvenc kését és megbűvölte, így sokkal effektívebb lesz. A kér ultraélesre varázsolta, könnyebb lesz vele dolgozni. A démon kisvártatva odaért a megadott címre. Oldalra billentette a fejét, felvont szemöldökkel pásztázza a lepukkant temetőt, majd enyhe kuncogásba kezdett. Viccesnek találta, hogy egy ünnepi eseményt pár ember oszladozó teteme felé rendeznek. Valahogy tetszett a morbid és beteges humorának. Sietősen szedte a lépteit a sírok között, és a kis tisztásra ért, ahol a szervezők és az alapanyagok voltak. A szervezők lefektették a szabályokat, miszerint tilos a gyilkosság, feldarabolás, felgyújtás, robbantás és nyúzás. Ezek szerint akkor mérgezni szabad? – merült fel benne a kérdés, de nem tette fel, érezvén feleslegességét. Eleve nem életet jött kioltani, pláne úgy, hogy az emberek nem is igazán hajlandók a földön maradni, miután meghalnak. Egy fiatal nő is ott volt, mire a herceg befutott, éppen akkor kezdett el sápítozni, mikor odafáradt a szomszédos asztalhoz. Ránézett, majd a költőien feltett kérdésre válaszolt is. - Félreeső helyen van, és itt el tudnak kapni, hogy kibelezzenek és eladják a szerveid. Biztosan ez az indok – kacsint rá, és kihúzza a zsebéből a dobozát, és előre csúsztat egy szál cigarettát, megszorítja picit az oldalát, így az nem csúszik vissza, és a nő felé nyújtja. Ha vesz a nő, akkor magának is kihúz egyet, és öngyújtóval tüzet ad a nőnek, majd magának gyújtja meg a dohányárút. Ha a nő nem él a lehetőséggel, akkor csak a saját magának végzi el a procedúrát. - Illetve, minden fakó, gondolj bele, egy temetőben vagyunk, és ki tudja, hány halott lelke bolyong, hányan ragadhatnak a földön. Tudod bogaram, a temető estefelé minden, csak nem színes - Majd, mikor a nő a keresztet veti, undorral átitatott grimaszt vág. - Ha Istent érdekelné az ilyesmi, nem itt tartanánk, nem gondolod? Majd ezután a kérdés után, a kését kivonta hüvelyéből, és ellenőrizte az élességét az újával, éppen, hogy hozzáért, már vágás is keletkezett rajta, mely pikk-pakk be is gyógyult, tekintve a kés kicsinységét, és hogy nem angyalpenge. Egyetlen acél penge, amit magánál tart, a többi vagy angyalpenge, vagy varázslat által halálos a természetfelettire. Ekkor Vlad elkezdett agyalni, milyen tököt is fog alkotni.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Okt. 15, 2018 7:24 pm
Spooky pumpkins
Some citizen
──────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ────────────
« Scary cementery; ide • Szószám; 549• Zene; [You must be registered and logged in to see this link.]»
« Life ask Death Why do people love me, but love you? Death responded: Because you're a beautful liar And I'm a painful truth.»
[You must be registered and logged in to see this image.]Az év legjobban várt eseménye! A város hónapokon keresztül készült, kiválasztani a tökéletes helyszín, annak a biztonságát biztosítani. Őszbe fordult már az idő, a falevelek megsárgultak, a földet nyaldossák. Napról, napra egyre több. Hamarosan előkerülnek a melegebb ruhák, az éjszakák már hűvösek, de a nappalok? A napfény melege finom, őszi illattal párosul, melyet most is mélyen szívok le a tüdőmbe. Nehéz anyagból varrt, piros köpenyem csuklyáját hátrahajtom. Hajam frissen mosva, egy-két tincsét fonatba dolgoztam. Vastag köpenyem alatt, nehéz ruha, fehér régi stílusú hosszúujjú ing - azért hideg van - és bőrből készült fűző húzza össze derekamat. Persze, Alex meghúzta. Nem is kicsit, lassan nem kapok levegőt. Ez jár annak, aki mindig ugyanazt viseli ezen a napon igaz? Viszont a piros farkas kiszabadult a városból és ebből a hagyományból nem adok alább. - Legközelebb kérlek három számmal kisebb cipőt is csináltass nekem - sóhajtom elgyötörten. De nem fogja elérni az eredményt. Mert akkor is boldogan fogok így flangálni a városba és a legtöbb eseményre eljutni! Mert végigeszek, iszok, rajzolok ma mindent! Kezdve a tökfaragó versennyel, melynek lapját épp a kezembe tartom. Kissé gyűrötten. Nehezen megy a légzés. - De azért ne, is válaszolj nekem, tényleg luxus… - fordulok a fiú felé, aki… Hatalmasakat pislogok hatalmas pilláimmal a hűlt helyére. Félig visszafordulva, leengedett karokkal állok és keresem őt a tömegbe. Mondanom sem kell, hogy milyen sikerességgel. Jaj, minek is öltözött be? Sóhajtva nézek még egyszer szét és… Látom, ahogy alakja eltűnik egy sátorba. Számat elhúzva rázom meg öklöm felé. Ennyit a megbízható Hercegről, nem igaz? Visszafordulva haladok a hely felé, melyet bejelöltek a térképen, ám ez… - Tényleg? Egy temető? Ennél közhelyesebb nem is lehettek volna? - nyelek nagyot. Ugyanis évek óta nem nagyon voltam köztemetőbe. Másba igen, de csak mert ide nem engedtek temetni. Nem állítom, hogy rettegek a temetőktől, de azért… Jobb a halottakat nem háborgatni. Főleg manapság, amikor meg sem halnak. Ki tudja, hogy legközelebb nem a sírből akarna egy előmászni. Na persze! Nagyot nyelve, remegő inakkal indulok meg a kapu felé. Nagyot fújtatva előtte átkozom el Alexet, amiért nem támogat. A hálátlan itt kellene, hogy legyen! De tényleg, ilyenkor lesz éhes? Nem is szereti az édességet! Hogy egy imp rágná ki a beleit. Újabb nagyobb sóhaj, mikor belépek a kapun. Ahol már várnak, egy tököt nyomnak a kezembe és tessékelnek át a temetőn keresztül a közepén elhelyezett térre. Nagyot nyögve indulok lassan útnak. Vagy inkább gyorsan kellene, hogy túllegyek rajta? Csizmába bújtatott lábamat készenlétbe tartom, ha valami meg akarna támadni, tudjak rúgni. - De miééééééért? - hangzik kétségbeesett kérdésem. - Nekem tűnik csak úgy, hogy itt minden sokkal… fakóbb? - sírom tovább, mímelve, noha rettegésem valódi. - Santa Muerte - vetek keresztet, úgy ahogy Noah-tól tanultam. Bezzeg a mexikóiak ünnepeltek a temetőbe. Valahogy nehezen tudom elhinni. Fel sem tűnik, hogy ahogy haladok előre egyre kisebbre és kisebbre húzom össze magam. Ezt nem máshogy hozom össze, minthogy térdeim hajlítom egyre mélyebbre. Mikor észreveszem magam, kiegyenesedve köszörülöm meg a torkom. Inkább keresek egy helyet, vagy… Hirtelen megfordulva úgy döntök, hogy inkább mégsem akarok tököt faragni. Az igen ám, de mögöttem meg már jönnek be. Elsőnek egy szőke hajú hölgyemény. Keserű pirulát nyelek le. Nyilván nem mutatkozhatok a városlakók előtt gyávának, nem igaz? Ha már elit vadász vagyok. Hogy az imp rágja át a bokám. Akkor fordulás vissza. Nagy levegőt véve haladok újra csak előre, remélve, hogy valahova leültetnek, békében hagynak és sírhatok magamba.
Az üzemen kívüli temető megrongálódott sírjai, kriptái között legfeljebb azok szoktak mászkálni, akiknek az égvilágon jobb dolguk nincsen, vagy éppen az egyik mauzóleum állandó lakói. Halloween estéjén azonban ide is visszatér az élet - remélhetőleg a holtak nem - a Tökfaragó verseny formájában. A temető közepén egy kisebb park nyugszik, melynek kusza, elszáradt növényei egykor díszesen ölelték körbe a mára már darabkáira hullott szökőkutat. A magas peremű építmény alapja viszont még most is ott áll rendületlenül, tökéletes, kör alakú munkapultként szolgálva a tökök kifaragásához. A versenyt egy termelő két fia szokta felügyelni és ellátni a fogyasztásra alkalmatlan faragni-valókkal.
Helyszínen zajló verseny:[You must be registered and logged in to see this link.] Mesélő: CherryPie
