Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

   
Új topikot nyitok
Bátran nyiss friss topikot
Új hozzászólást írok
Válaszolj hozzászólással
 
• Elhagyatott temető •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Feb. 18, 2020 1:04 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next






To: Alexander Payne


Kill you

- Talán csak arra vár, hogy mi elvégezzük ezt az apró feladatot – Figyeltem őt, próbálva rájönni, mi járhat még a fejében. Közben a pengét a tenyerembe fogtam és egészen addig szorítottam, míg a vérem ki nem serkent. Jael egy érzékeny pont volt a történetemben, olyannyira, hogy… hogy talán beszélnem sem kellett volna róla. Elárult, olyan oldalt választott, ami szembement az elveimmel, ezáltal… azáltal kiválasztva a sajátos kis szerepkörét. Az ellenségemmé vált, nem számított már, hogy a testvérem volt. Nem érdekelt, hogy egykor ugyanazon célokat tartottuk szem előtt, hisz ő… váltott. Nem látja a vak hitétől az igazságot. Olyan szánalmassá vált, mint az emberek. Próbál hinni valami olyasmiben, ami nem létezik.
- Hagyd abba… - Sziszegtem, aztán rávillantottam a tekintetemet. – Nem tett tönkre. Egyszerűen az ellenségem lett és ennyi. Megölöm, ha legközelebb az utamba kerül… legutóbb is bántottam, Alexander. Hidd el, már semmit sem jelent számomra az a förmedvény – Enyhe túlzás volt. Nem tartottam förmedvénynek, de éreztetni akartam ezzel a minden tudóval, hogy semmit sem jelent már nekem Jael. Semmit.
A visszakérdezésére megtorpantam, feszülten szívtam magamba némi levegőt, majd megnyaltam a számat.
- Akár magammal is vihetnélek… úgy tarthatnálak, mint valami háziállatot. Mit szólsz? Nyakörvet is kapsz a nyakadba és oh, igen… amint újra lehetséges gyilkolni, végzek veled, ahogy az apád kérte – Őrült mosolyt villantottam rá, majd megragadtam szabad kezemmel a karját. Jobban mondva a sérült kezemmel, de nem igazán törődtem vele. Magamhoz rántottam a fiút. – Ha megint megpróbálsz a fejemben vájkálni… ne tudd meg, mit teszek veled – Nem volt kedvem újra ahhoz, hogy belém lásson. Vagy hogy egyáltalán megpróbálja. A múltam csak rám tartozott; ahogy Jael is. Mármint… az angyalra. Semmi joga nem volt ahhoz, hogy mi történt velem és a húgommal.
Egyébként lehet, hogy nem tudom megölni, de talán a szemeitől megfoszthatom, vagy épp az éles nyelvétől, nem de? A kés azért fog az emberi bőrön és testen… még akkor is, ha az életét nem vagyok képes elvenni, kínozni még nagyon is képes vagyok.


325 words ✘ Zombie ✘ note: fanolos   ✘  kredit

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Elhagyatott temető - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 22, 2019 6:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


It's killing time
Zarall & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 361 • Zene; Death of Me »
« Maybe you are, maybe you aren’t
Maybe you are the death of me »
Rendkívül bizarr érzés ebben a lehetetlen szituációban, lesérülten és kimerülve megtapasztalni a kényszert a nevetésre, ám csak előtör belőlem egy horkantás a feleletét hallva. Nyugodt élet? Őszintén, ki a franc háborgatja őket?
- És mégis mit csinálnátok? Grillpartikat tartanátok? - pillantok fel rá hitetlenül, enyhén meg is csóválva a fejemet, ugyanis a lelki szemeim elé táruló látvány a szárnyas mocskokról egy derűs nyári délutánon, a füstölgő nyársak mellett egészen röhejes. - Nyugodt életetek lehetne akkor is, ha nem öldösnétek minket halomra - teszem hozzá elkomolyodott ábrázattal, mert mondjanak bármit, ezt a világvégét ők alapozták meg egy félvállról vett tippből kiindulva. - Ha igazán mi lennénk a ti nagy istenetek problémája, már rég besegített volna a maradékunk kiirtásába - dünnyögöm még, annak ellenére, hogy a szám egészen kiszáradt és a torkom is versenyre kelhetne a sivatagok porzásával, arról a kevésbé elhanyagolható tényről nem is beszélve; valószínűleg a falnak beszélek.
Legalábbis sziklaszilárd meggyőződésem volna ez, amennyiben nem szorítaná a saját tenyerét a pengére és nem ontaná ezzel a saját vérét. Nyilván egy angyalnak mindez semmiség, mégsem tudok másra gondolni, minthogy feszültté tette a téma, ha nem is az emberekkel, de a húgával kapcsolatban mindenképpen. Engem nem versz át, te nagyszájú glóriás.
- Mert éreztem, amit te is éreztél, amikor rá néztél. Ha valaki ezt elveszíti, nem lehet teljes - folytatom a beszédet kitartóan, hisz jövedelmezőnek tűnik; önmagát bántja helyettem. - Biztosan tönkretesz még egy angyalt is, ha elárulja a másik fele - próbálkozok tovább, noha még én sem tudom, mit várok ettől az egésztől. Hogy dühös lesz és inkább itt hagy? Vagy megtörik a díszként viselt szívén a jég, és megkegyelmez néhány üres szótól? Egyik sem tűnik valószerűnek, mégis úgy érzem, hogy nem maradhatok tétlen.
Elemeli a kezétől a tőrt, és újfent elém lép, a fejem pedig fájdalmasan bicsaklik hátra, amint felemelem rá a szemeimet. Ezúttal nem kerülöm a tekintetét.
- És mi a terved? Halálra untatsz a gyerekes dühöngéseddel? Vagy addig ácsorogsz itt, amíg ismét meg tudunk halni? - kiábrándult hangon szembesítem a vélhetően kényelmetlen kérdéseimmel. A fájdalmaim és a sérüléseim valósak, ez tény, de végső soron mit árthat nekem? Kezdek rádöbbenni, hogy voltaképpen semmi hatalma nincsen felettem, nem úgy, hogy számíthatna.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 22, 2019 5:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next






To: Alexander Payne


Kill you

Az egómat kissé sértette, hogy rám sem hederített, miközben hozzá intéztem a szavaimat, de ezúttal nem állt szándékomban tettlegesen fellépni. Csak elmondtam végül a magamét, azt, hogy mennyire tartom őt és a többi embert, vagy azt, hogy a húgom létezése már semmit sem jelent nekem. Mert így volt. A legutolsó találkozásunkkor világossá vált, hogy többé nem a húgom, hanem az ellenségem. Sóhajtottam egy aprót a kérdéseire.
- Nyugodtabb életünk lehetne, Alexander. Mégis miféle kérdés ez? – Feszülten a szőke tincseimbe túrtam, igazítva rajtuk, majd így néztem újra a fiúra, aki végre maga is rám figyelt. Felnevettem, a fejemet csóválva közben. – Úgy tűnik, nem sikerült túl sok dolgot megtudnod rólam, félvér herceg – Vigyorra húzódtak az ajkaim. – Igazán nagyra becsült angyal voltam. A kerubok egyik vezetője, méghozzá – A szemeit fürkésztem. – Nem arról van szó, hogy a pozíciómmal nem voltam elégedett, hanem arról, hogy azok, akikben hittem… akikben az összes angyal társam hitt, elárulta Istent a viselkedésével. Persze néhány naiv angyal még ma sem az emberiséget okolja. Van, akik most is hisznek bennetek, de én nem. Ez pedig nem fog változni – Magyaráztam határozottan, miközben a pengével kezdtem szórakozni a kezemben. Végighúztam rajta a tenyerem, a kérdését hallva viszont egyenesen a markomba zártam, így a vérem szépen kiserkent. Nem érdekelt, ahogyan a csekélyke fájdalom sem.
- Miért ne érezném magam teljesnek? Elárult. Michael drága kis pincsije lett, ahelyett, hogy velem együtt Gabrielt szolgálná – Talán túl sokat fecsegtem, de nem számított. Egy ilyen kis félvér aligha tudott ellenem bármit tenni, nem? Másrészt mindenki tisztában volt a helyzettel, az angyalok közti ellentétekről és erről az egészről. Nyilvánvaló volt, hogy mindenki oldalt választ előbb-utóbb. Én nagyon hamar, egyik pillanatról a másikra döntöttem, az árulás érzésével a szívemben. Az első érzés talán, amit igazán megtapasztaltam és átéltem. – Jael számomra halott. Vagy csak egy ellenség, végül is lényegtelen – Tettem hozzá, majd figyeltem, ahogyan a vérem lassan a földre csöpög. Aztán a pengét végül elemeltem a kezemtől. – Szóval, visszatérve a lényegre. Ha azt hiszed, hogy ettől a közjátéktól megváltozik bármi is, tévedsz – Odaléptem elé. - Felesleges abban hinned, hogy megesik rajtad a szívem vagy ilyesmi.


344 words ✘ Zombie ✘ note: fanolos   ✘  kredit

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Elhagyatott temető - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 22, 2019 5:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


It's killing time
Zarall & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 397 • Zene; Death of Me »
« Maybe you are, maybe you aren’t
Maybe you are the death of me »
A rideg, vérünktől mocskos penge szigorúan feszül a torkomnak, és noha minden erőmmel megpróbálok visszatartani egy nyelést, a tudatossá vált inger még annak ellenére sem hagy nyugodni, hogy látom az angyal arcát értetlenné, majd megkövültté válni. Hatással voltak rá a szavaim, éppen mint a bőrömre a tőr éle, miként feladva az igyekvést, nyelek egy nagyot, és az ádámcsutkám szinte a halálba rohanva mozdul alá a neki préselődő fenyegetésnek.
Tekintve, hogy élek még és nem fuldoklom a saját véremben, legfeljebb egy karcolásnyi sebet ejtett rajtam a fegyver, de legalább annyira éget és csíp, mint a fájdalomtól reszkető, átszúrt kezem. Komolyabb gyógyító rúnákra lesz szükségem ahhoz, hogy belátható időn belül használni tudjam és az íjászatban se akadályozzon, bár ez egy olyan probléma, amin a legkevésbé kellene aggódnom.
Megadóan tör ki belőlem a visszatartott levegőm, amint végre valahára elhúzza a nyakamtól a pengét. Bárki is legyen az a Jael, áldom a nevét, amiért képes kizökkenésre bírni egy megtébolyult szárnyast, igaz, a fellélegzésem ezúttal sem tarthat sokáig. Bosszússá válik az egykor biztosan dicső és ragyogó lény, a tőr megint a bőrömnek nyomódik, hogy néhány pillanattal később újból eltávolodjon. Egészen úgy érzem magamat, mint az utca egy szerencsétlen patkánya, amit kinézett magának az egyik kóbor macska, és ahelyett, hogy rögtön megenné, inkább szórakozik vele egy kicsit a vérének megízesítése érdekében. A rágcsálókhoz mérten én sem mozdulok most már, belátva, ha nem hívom keringőre az ellenfelemet, talán komolyabb bántalmak nélkül megúszom a kettőnk találkozóját.
Ismét beszédbe kezd, monologizál az életéről és arról, mennyire megveti a fajtánkat, én pedig a látszat ellenére minden megátalkodott szavát az eszembe vésem. Merthogy a tekintetem nem rajta függ, hanem a vöröslő tenyeremen, amiből kitartóan szivárog az a vörös, ragacsos valami, ami életben tart bennünket, és ami a sötétben egészen feketének hat.
- Ha nem léteznénk többé… Mégis mivel foglalnátok le magatokat? És a démonok? - végül csak rá emelem a szemeimet. - Az angyalok között nem sikerült érvényesülni gondolom, ezért a gyengébbekkel kezdtél, ugye? - bököm ki neki reszelős hangon, megvetően, mert ennyit még akkor is megérdemlek, ha egyértelmű a fölénye velem szemben.
- Ami pedig a húgodat illeti, szerintem érdekel. Nélküle egyáltalán még teljesnek érzed magadat? - valószínűleg nem fogja jó néven venni a belekotyogásomat, ám kizárólag abból építkezhetek, amit az imént megtapasztaltam. És meglehet erre van szüksége, a beszélgetésre, ha meg eleget jártatta a száját, remélhetőleg továbbáll. Vagy sem, de arra az esetre is vannak terveim.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 22, 2019 2:06 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next






To: Alexander Payne


Kill you

Kissé értetlenül bámultam rá, mikor ismerős szavak hagyták el az ajkait. Mi a pokol? Pislogtam néhányat, de egy pillanatra sem eresztettem el, sőt, ha lehetséges, csak még inkább a torkához szorítottam a tőrt. Hallgass már el! Ezt akartam mondani, avagy erre akartam utasítani, de egy hang sem jött ki a torkomon. Éreztem, hogy valami nem stimmel és pont ez akadályozott meg abban, hogy bármit mondjak. Vagy épp tegyek. A halk kérdésére tágra nyíltak a szemeim, majd lazítottam a tőr szorításán.
- Honnan tudsz róla?! Mégis mi közöd van Jaelhez, te kis félvér…?! – Idegesen szívtam magamba a levegőt, majd újból a torkának szorítottam a kést. Mi van ezzel a sráccal? Honnan tud Jaelről? Képtelenség, hacsak… hacsak nem lát belém valamifélemódon. Ó, az ördögbe! Kezdett összeállni a kép. Vagyis másra nem igazán tudtam gondolni, így hirtelen elhúztam tőle a tőrt és finoman eltoltam, nevetve.
- Hát ez csodálatos. Tudod, amit vélhetőleg láttál… az csak egy buta kis illúzió. Nem én vagyok. Már nem – Csillogó tekintettel bámultam rá, még mindig jókedvűen, sőt, mosolyogva. – Igen, ha tudni akarod, egykor az emberek mellett álltam, Alexander Payne. De már nem. Miért állnék a söpredékek mellett, akik miatt ott tart a világ, ahol? Az emberek árulása, gyarló viselkedése miatt tartunk ott, ahol. Nekem pedig régóta nincs kedvem ezeket a mocskokat segíteni… ahogyan téged sem. Nem érdemlitek meg az életet. Sem azt, hogy ezt a levegőt szívjátok. Sem a Földet magát. Érted?! – A mosolyom lassacskán eltűnt, majd nagyot sóhajtottam. – Jael pedig a húgom. Mármint gondolom, ezt nem tudtad kisilabizálni az elmémből, ilyen rövid idő alatt – Mutogattam a saját fejemre, majd vállat vontam. A tőrrel kezdtem szórakozni.
- Ja, ha megint megpróbálkozol valamivel, folytathatjuk az előző akciót… - Közöltem vele csak úgy, mintha az időjárásról dumálnék, majd hümmentettem egyet. – S hogy mit szólna mindehhez a húgom? Megpróbálna megállítani. De ez nem igazán érdekel, Alexander… - Emeltem a tekintetemet a fiúra és megnyaltam a szám szélét. – Nem vagyok jó. Ez van – Aprót rándítottam a vállamon. Amikor oldalt kellett választani, tudtam, hogy a sötétség felé lépek, de nem érdekelt. Számomra ez a jó, ez a helyes út, míg másoknak amaz. De tudtam, hogy Alexander szemében is én vagyok a rossz, ami nem volt meglepő. Nézőpontok, szemszögek kérdése az egész, nem de?


370 words ✘ Zombie ✘ note: most gyors voltam fanolos   ✘  kredit

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Elhagyatott temető - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 21, 2019 11:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


It's killing time
Zarall & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 411 • Zene; Death of Me »
« Maybe you are, maybe you aren’t
Maybe you are the death of me »
Jobban kiismerhettem volna már az esélyeimet ahhoz, hogy ne próbálkozzak egy ilyen átlátszó trükkel, de amikor az utolsó szalmaszálba kell kapaszkodni egy kilátástalan helyzetben, még a legrosszabb döntés is a legjobbnak bizonyul. Ám a reményeim hamar elhalnak, amint a szárnyas elém ugrik, én pedig magam sem tudom, hogy a lendületétől, a kimerültségtől és a fájdalomtól, vagy a megadástól, de abban a pillanatban a térdeimre esek. Persze, még akkor is próbálom a pecsét maradékát felmázolni, hátha elég lesz az a néhány törékeny másodperc a menekvésemhez, viszont a korábbi szúrástól égő, lüktető kezem ezúttal a cipőtalpával lelhet közelebbi ismertséget. Felszisszenek a kellemetlen találkozásukra, ami könnyedén elvész az angyal kárörvendő nevetésében és önelégült magyarázatában.
Már fel sem nézek rá, egyszerűbb a porzó talajon függeszteni a pillantásomat, amíg ideiglenesen véget nem vet a létezésemnek vagy folytatja a számomra értelmezhetetlen szórakozását, de természetesen még ennyit se enged; elkapja az állkapcsomat, és elém guggolva kényszerít, hogy arra az elégedett képére nézzek. Felfordul tőle a gyomrom, legszívesebben ismét az arcába köpnék, azonban még a megnyugvást jelentő cselekedet elképzeléséig sem jutok, ugyanis a következő momentumban valahol egészen máshol találom magamat.
Nem hittem volna, hogy valaha beletörődést fogok érezni a képességem kapcsán, de most minden erőmmel arra koncentrálok és azért fohászkodok; legalább addig beleragadjak ebbe a vízióba, amíg rám nem un és ott nem hagy a temetőben kihűlni. Nem mintha ez így működne...
A tudatalattimban mélyet sóhajtva emelem a szemeimet valami furcsa, díszes ruhába öltözött emberre, aki a fején pihenő koronából ítélve egy uralkodó lehet. Női hang fészkelődik a füleimbe, a látószögembe pedig egy vörös hajú lány keveredik. A látványa különös elégedettséget, nyugalmat ébreszt bennem, és egy név ugrik be róla; Jael. A királyhoz beszél, olykor-olykor „rám” pillantva, és arról igyekszik meggyőzni, hogy ne szítson háborút, legyen kegyesség a szívében. Az ideiglenes testem gazdája - vélhetően a szőke angyal a valóságban -, bőszen helyesel, és pontosan ugyanerre kéri a csökönyös férfit.
- Mert az ítélet irgalmatlanul lesújt arra, aki nem irgalmas. Ám az irgalom győzelmet arat az ítélet fölött - öntudatlanul suttogom magam elé az általa használt szavakat, mondatokat, mielőtt még igazán felocsúdhatnék és rájöhetnék; a tollas nem szívódott fel, én pedig változatlanul ebben a lehetetlen helyzetben maradtam. Újdonság, hogy ezúttal egy hideg penge simul a torkomhoz.
- Mit… - kezdek bele, de nyelnem kell egyet, hogy visszataláljak a hangomhoz. - mit szólna ehhez Jael…? - kérdezem csöndesen, dacára annak, hogy nem tudom, ki az a lány vagy miféle kapcsolatban állnak/álltak. Számomra viszont esélyt jelent, amit ostoba lennék nem megragadni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 13, 2019 8:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next






To: Alexander Payne


Kill you

A pengét a kezembe állította, bár csak a reflexeimen múlt, hogy nem a mellkasomba állította. Azonban nem foglalkoztam vele túl sokáig, mert nem hagyhattam, hogy elvonja a figyelmemet némi fájdalom. A pengét kirántva magamból folytattam a kis hadjáratomat, azaz, mindenféle dolgokat repítettem elé, köré, s végül nem hagytam neki semmiféle menekülési útvonalat. Nem volt semmiféle lehetősége sem. Bár tudtam, hogy mindez pusztán csak játék lehet köztünk, hisz ténylegesen nem tudtam megölni, de túlságosan élveztem ahhoz, hogy csak úgy abbahagyjam. Másrészt tényleg idegesített a létezése a félvér hercegnek. Magasról figyeltem őt, azt, hogy mihez is kezd. A rekedt kis hangja szinte jólesett a fülemnek.
- Hatásosnak? Miért? – Felvontam a szemöldökömet. Zavart az előbbi kis mutatványa és a kosz, de nem ragadhattam le ennél. Összeszűkültek azonban a szemeim, mikor kezdtem realizálni magamban, mit művel. A pillanat tört része alatt ugrottam le mellé és léptem a kezére. – Az angyalra már, Alexander. Miért nem adod fel? – Nevettem. – Nem tartok távolságot sem tartani, hisz úgy nagyobb eséllyel próbálsz elűzni vagy épp meglógni.
Leguggoltam végül hozzá, majd erőszakosan kaptam el az állát és kényszerítettem, hogy rám nézzen.
- Angyalűző rúna… magadat nem tudod vajon elűzni innen? Talán segíthetnél rendet tenni a világban. S amint újra képes leszek halált előidézni, veled fogom kezdeni. Milyen ajánlat? – Igen, a kedvenc időtöltésem a semmibe veszett. Hiába kínoztam számtalan embert, megölni egyiket sem tudtam. Pedig igazán… igazán megérdemelte volna az összes mocskos kis emberi lény. Meg hát persze, Alexander is. Befeketítette egy társam múltját, életét és ez megbocsáthatatlan volt.
Azzal viszont nem számolhattam, miféle képesség birtokában van a srác, de ezekben a pillanatokban nem is gondoltam bele abba, hogy több van Alexben, mint az elsőre látszik. Egy ideig figyeltem őt, majd a pengét elővéve, amivel le akart szúrni, a torkához emeltem.
- Annyira… annyira kár, hogy nem tudlak megölni… - Suttogtam szomorú éllel a hangomban, a fejemet csóválva. Szánalmasnak tartottam magam, amiért régen minden egyes nyomorult embernek segítettem. Az ő oldalukon álltam úgy, hogy meg sem érdemelték. Kapzsik, számítók voltak, de ez… fel sem tűnt, míg el nem jött a földi pokol.


341 words ✘ Zombie ✘ note: elnézést a késésért Cupidó    ✘  kredit

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Elhagyatott temető - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 19, 2019 1:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


It's killing time
Zarall & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 459 • Zene; Death of Me »
« Maybe you are, maybe you aren’t
Maybe you are the death of me »
Elég sokáig tartott kitalálnod a válaszodat…
Mondanám, de mégsem teszem, mert ezernyi más dolog foglalja le éppen a testemet, amelyek közé nem fér egy épkézláb mondat kipréselése. Ég a tüdőm a ritmustalan, össze-vissza lélegzéstől, a mellkasom minden hirtelen emelkedésénél és süllyedésénél pokolian lüktetni kezd az oldalam, a fájdalom pedig, amit a kézfejem ínjait és izmait átfúró tőr okoz, szinte az őrületbe kerget. Kész csoda, hogy legalább tömören el tudom küldeni a francba, de persze a mocsok ezen is csak mosolyog. Ugyan, Alex, mégis mi mást tenne? Felháborodna egy harmatgyenge „jókívánságtól”? Ahhoz több kell…
Ekkor villan be az agyamba az újabb terv a menekülésre, és bizony egy másodpercet sem késlekedek azzal, hogy megfontoljam, vajon ez a megfelelő lépés-e, vagy hogy miként csinálhatnám jobban. Nem, egyszerűen ráköpöm a számban felgyülemlett nyálat, aztán a kezemből kiszakított pengét viszonzásul a mellkasába állítom. Vagyis azt hiszem, oda, aztán könnyen meglehet, hogy a fájdalmak közepette már nem vagyok képes megfelelően értékelni a valóságot, és a kés valahol egészen máshol ér célba, például a ruhájában, kikerülve a testét - fogalmam sincs. Fogalmam sincs, mert nem nézek hátra, nem törődök azzal, hogy mennyire sikerült kizökkentenem, egyedül az hajt, hogy minél előbb eltűnjek előle.
A sírkövek és a fák közé vetem magamat a temető védtelen földútja helyett, próbálok cikk-cakkban haladni, kiszámíthatatlanul fordulni a növényzettel sűrűn benőtt parcellák között, ami egyelőre kifizetődőnek bizonyul; a fülem mellett elsuhanó tárgyak közül kivételesen nem talál el semmi, legfeljebb az avarból felvert, elszáradt falevelek. Már-már kezdem elhinni, hogy van ebből az agyrémből kiút, hogy előbb-utóbb olyan területre tévedek, ahol valaki a segítségemre lehet, de a reményeimet egy kidőlő fa hasítja keresztbe a szó szoros értelmében. Meghökkent szusszanással torpanok meg, mielőtt kilapítanának a vaskos ágak, vagy összekarcolnának a szúrós gallyak.
Eddig nem tűnt fel, milyen módon követett, azonban most meghallom a szárnyak összetéveszthetetlen suhogását, és ahelyett, hogy oldalirányban haladnék tovább, kikerülve a kőhalmokat s egyéb nehezítő körülményeket, amiket gondosan körém gyűjtött, hátrafordulok és felnézek rá. Az angyal jóval alacsonyabb nálam, ezúttal mégis kénytelen vagyok a sötétben hunyorogva feljebb emelni a szemeimet és enyhén hátradönteni a fejemet, hogy kivehessem az alakját.
- Nekem jól esett… - nyögöm ki rekedt hangon, majd az egyik szemöldökömet megemelve figyelem, ahogyan folytatja a szemei törölgetését. Mint egy nagyra nőtt gyerek, aki korlátlan hatalommal bír a játékai felett, ezért megteheti, hogy idő közben megpihenjen vagy mással foglalkozzon. Frusztráltan szorítok az oldalamra, mert rá kell jönnöm, ebből a helyzetből tényleg nem lesz menekvés. Futva semmiképpen. - Hatásosnak is nevezném… - állapítom meg, taktikát váltva. Megint megkísérlek egy angyalűzőt felfesteni, csak ezúttal a saját alkaromra. Muszáj lesz szóval tartanom addig is. - Mármint - köszörülöm meg a torkomat. - Még mindig törölgeted a szemedet, és… és megtartod a tisztes távolságot - magyarázom, remélve, hogy vakon is sikerül felmázolni a pecsétet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 19, 2019 11:30 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next






To: Alexander Payne


Kill you

A kérdése talán egy pillanatra megingatott – oh, ugyan már! Igen, önként jöttem, nem küldött senki, de erről miért is kellett volna tudnia?! Nem tudtam, hogy az apja, a drága haverom valóban meg akarta-e ölni az egyetlen fiacskáját, de én döntöttem helyette. Meg hát, ha az anyját megölte, rá miért is lenne szüksége?
Szóval, a takarító brigád szerepkörét elvállalva jöttem ide. Hozzá. Bár tudtam, hogy megölni nem tudom, de kérlek… ez a macska-egér játék kedvemrevaló volt. Ezenfelül pedig… nem is tudom, mit gondolt ez a kis félvér herceg. Figyeltem, miképpen kerülgeti a tárgyakat, majd láttam azt is, mennyire szenved. A válaszommal azonban egészen addig várattam, mígnem leguggoltam mellé. A kézfejébe állítottam a tőrt, s néhány elmormogott mondat után szólaltam meg újra.
- A kérdésedre felelvén… az apádnak nem volt kedve látni a szánalmas kis ábrázatodat. Most is, nézd meg magad. Úgy sikoltozol, mint egy kisbaba. – A fejemet csóváltam szomorúan. Jó, nem épp sírt, de a fájdalmai valósak voltak és igencsak szembetűnőek.
Az a féle dac, amivel rám nézett… az a tűz a tekintetében viszont tetszett. Látszott rajta, miszerint nem adja fel, bármi is történik. S habár a szavai nem voltak kedvemre, hiszen nem épp jókívánság a „dögölj meg”, mégis egy fél pillanatra elmosolyodtam. Aztán… amit ezt követően csinált.
Nos, a meglepettség és az a nyál mennyiség, amit a szemembe kaptam, kissé elvonta a figyelmemet, hogy úgy mondjam. Bosszúsan morogtam, s engedtem el a tőrt, majd azonnal igyekeztem kitörölni azt a mocskot a szememből. Aztán ahogy felegyenesedtem, én magam is köptem egyet a földre.
- Ha így állunk… ám legyen. – Láttam a távolodó alakját, de egy pillanatig sem zavart a menekülése. Tudtam, hogy nem juthat sokáig. A szárnyaimat előhívva szálltam fel, majd utána, s közben a telekinézis képességemmel mindenféle tárgyat repítettem elé, majd egy nagyobb fát is kidöntöttem. Be akartam szorítani; körbeölelni dolgokkal, hogy ne lehessen menekülési útvonala.
Aztán az egyik kitüremkedésre szálltam le, de még ígyis jóval fölötte voltam, így nem igazán érhetett el.
- Remek húzás volt az előbbi, de… nem tudom, hatásos-e. Szerinted? – Pillantottam körbe, amennyiben bejött a kis tervem és fogságba ejtettem. Ezután újból a szemeimet kezdtem törölgetni, mert nem csak nyálas, de konkrétan mocskos is voltam már a sok portól, ami felszállt időközben. Végül a szőke tincseimbe túrva megigazítottam, így néztem le a vadász palántára.


378 words ✘ Zombie ✘ note: ha valami nem jó, sikíts Very Happy   ✘  kredit

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Elhagyatott temető - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 18, 2019 6:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


It's killing time
Zarall & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 547 • Zene; Death of Me »
« Maybe you are, maybe you aren’t
Maybe you are the death of me »
A düh, a kiábrándultság és a szomorúság váltakozik bennem körülbelül másodpercenként, ahogyan hallgatom a bő lére eresztett válaszát, amivel úgy érzem, igazából nem magyarázott meg semmit. Pusztán sérteget, és próbál ott szúrni, ahol nem szégyell, de még mindig nem árulta el, miért éppen húsz év után jutott eszébe az apámnak rám küldeni egy pincsit. Minden porcikámmal tiltakozok a gondolat, a haloványan pislákoló reménysugár ellen, hogy talán… talán nem ő akarta ezt így, talán nem is akart igazán soha megölni. De lássuk be, ennek az esélye egészen csekély, túlzottan tündérmesébe illő… És a következő információval teljesen elképzelhetetlen.
Úgy érzem, menten beleroppanok az újabb adagnyi kátrányba, ami a nyakamba zúdul. Összefacsarodik a szívem, s a torkom is kezd szorítani valami olyasmit gyászolva, ami soha nem lehetett az enyém. Nem hiszem, hogy az anyám halála akar darabjaimra cincálni, elvégre nem ismertem őt, még csak egy fényképet sem láttam róla, ellenben a tudat, hogy nem lehettem az, akinek valójában születtem, és többé meg sem ismerhetem azokat, akiknek a felkutatásáért minden követ megmozgattam azóta, hogy kiderült az adoptálásom. Akiknek a megkereséséért bármit megadtam volna. Vajon hogyan éltem ezt túl? Már a legelején lemondott volna rólam az anyám is?
- Miért nem ő jött…? - préselem ki magamból az egyetlen kérdést, amit most igazán fontosnak érzek feltenni, és amire még van időm azelőtt, hogy elszabadulna a pokol.
Össze-vissza repkednek a tárgyak körülöttem, s egy pillanatra végigsuhan az agyamon, hogy vajon milyen lehetett azoknak, akik a félvérháborúban harcoltak a közel érinthetetlenek ellen? Ám egykettőre kizökkent az elmélkedésből az oldalamnak csapódó kődarab. Nehéz utána levegőt venni, és eszméletlenül fáj, de egy valamirevaló vadász tűri a fájdalmat, ezért én is ezt teszem. A fogaimat összeszorítva próbálom elszakítani a gondolataimat a bordáim között lüktető, minden légvételnél élesen szúró kínról, hogy helyette a menekülésemre fordíthassam az erőforrásaimat. Igyekszem gyorsan dolgozni, nem törődni a tenyerem érzékeny bőrét felhasító penge csípős érzetével, vagy a sebtében közelítő lépteivel, noha kellett volna… Akkor talán lett volna időm elhátrálni, és nem töltené be a következő másodpercben az ordításom a temető dermedt csendjét.
A hangos zihálásom ezúttal nem elterelésként szolgál, kontrollálhatatlanul hullámzik a mellkasom, amivel csupán azt érem el, hogy hol a tőrrel átfúrt kezem, hol pedig a sérült oldalamba nyilall a fájdalom.
- Dögölj meg… - fújtatom az összeszorított fogaim közül, amiként akarva-akaratlan a szemeibe nézek; dacosan, dühösen, gyűlölettel telve és nem mellesleg a kínjaimtól eltorzult arccal. Muszáj vagyok végighallgatni a fellengző kijelentéseit, de nem foglalkozok velük, pontosabban fogalmazva nem vagyok hajlandó. - Van egy hírem… nem érdekel… - mormogom magunk közé, addigra már bőven összegyűjtve a nyálat a számban, ami pillanatokkal később a szemeiben és az arcán landol. Talán nem ölhetlek meg, ám hidd csak el, szárnyas szemétláda, ártani tudok neked.
Biztos vagyok benne, hogy ilyen megaláztatást egyrészt nehezen visel el az önteltségük, másrészt egy angyal is a szemeivel lát, így ha váratlanul elveszik tőlük ezt a képességet, pontosan ugyanakkora igyekezettel fogják megpróbálni visszakapni. Nekem meg nem kell több ennél a néhány másodpercnél ahhoz, hogy kirántsam előbb az ő kezéből a tőrt, majd egy újabb kiáltás közepette a sajátomból, hogy aztán a mellkasába szúrhassam. Azt mondják, hogy az angyalokat képtelenség megölni mennyei fém nélkül, viszont ideiglenesen ki lehet őket iktatni bármivel. Ha sikerül, úgy nem késlekedek, a sérült oldalamat a vérző kezemmel szorítva tápászkodok fel, és indulok meg sietősen az ellenkező irányba.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 15, 2019 11:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next






To: Alexander Payne


Kill you

Érezhetően ki akart hozni a sodromból, de csak egy mosolyfélére futotta. Nem érdekelt, mit hadovált, hiszen csakis a cél lebegett a szemem előtt. Az, hogy kínozhassam és pokollá tegyem legalább a ma estékét, s azután pedig az összes többi napját, egészen addig, ameddig újra helyre nem áll a világ rendje, s nem tudom megölni őt. Jó kis macska-egér játéknak tűnt a dolog és hosszú ideig elszórakoztathattuk egymást, ha akart Alexander, ha nem.
Igyekeztem mélyen szúrni a szavaimmal; fájdalmat okozni csupán úgy, hogy még csak hozzá sem értem. S láttam rajta, miszerint valóban mélyen érintették a szavaim. A valóság, a múlt csapta arcon és… élvezet volt nézni. A kérdést hallva mosolyra húzódtak az ajkaim.
- Miért is…? Valójában magam sem tudom, hogyan kerültél szóba. De biztos, hogy akkortájt, mikor a semmirekellő emberekről és nephilimekről volt szó. Oh, igen, pont ekkor. Tudom, hogy fáj és mondhatnám, miszerint mennyire sajnálom, de… nem szeretek hazudni. Sőt, én inkább az igazság híve vagyok. – Magyaráztam a fejemet ingatva, miközben folyton-folyvást méregettem őt, mint keselyű az áldozatát. Vagy sas? A franc tudja. Az anyját illető kérdésre felnevettem, majd a tőrt, mielőtt a gyomrába állítottam volna, elengedtem, s én magam is elléptem tőle.
- Az anyád kérlek, halott. S rakd össze a kirakós darabjait, ki végezhetett vele egészen pontosan és miért. De ha nem jönnél rá magadtól… nos, az apád mindent el akart tüntetni maga után, amit csak lehetett. Kezdve a te egyetlen anyáddal. – Vállat vontam, majd ezt követően repítettem felé bármit, ami csak az utamba került, a telekinézis képességemmel.
Kíváncsian, sőt, érdeklődve figyeltem, ahogy eltalálja, vagy épp kikerüli azt, ami felé repül. Aztán figyeltem, miképp esik a földre, s kezd bele valami magánakcióba. Felvontam a szemöldökömet, majd a tőrt magamhoz repítve fogtam a kezembe és azzal együtt törtem meg a távolságot magunk közt, s leguggoltam mellé, aztán a kezébe állítottam a tőrt, amivel éppenséggel valami jelecskét óhajtott felvázolni a földre.
- Megmondtam már, hogy felesleges az ellenállás. Angyalűző pecsét, huh? Okos ötlet, de még várjunk vele, én azt mondom. – Kissé meg is forgattam a kezében a tőrt, aztán szabad kezemmel az állát kaptam el, erősen rászorítva. – Kettőnk közül te vagy az, aki agyatlannak számít. Tudod, miért? Mert azt hiszed, a te képességeiddel árthatsz nekem. Van egy hírem… nem tudsz. – Ezt már szinte suttogva, sziszegve mondtam neki, némileg gyilkos pillantás kíséretében. Bárcsak meg tudtam volna ölni, de a fenébe is: jelenleg lehetetlen volt az egész. Mégis… gondolatban már felnyársaltam néhányszor, s a vérével festettem volna egy csodálatos képet az apjának, ajándékba.


413 words ✘ Zombie ✘ note: ne haragudj a késésért s4h4h   ✘  kredit

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Elhagyatott temető - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 16, 2019 7:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


It's killing time
Zarall & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 624 • Zene; Death of Me »
« Maybe you are, maybe you aren’t
Maybe you are the death of me »
Ha nem látnék halovány esélyt arra, hogy elkerülhetem a kellemetlen találkozó csatározásba torkollását, valószínűleg felhorkantanék a megjegyzésére. Ő a helyemben nem tenné. Vajon ennyire sablonosak az angyalok, vagy ők is ugyanazokat a filmeket lesik unalmas óráikban, mint mi? Esetleg azt tudja-e, hogy a komoly tanács ellenére sosem szoktak meghátrálni a figyelmeztetettek? Persze, még könnyítsem meg a dolgát, ha a küzdelem mellett tenné le a voksát. Azt lesheted, tollas.
Tehát csöndben maradok, ujjaim pedig változatlanul szorongatják az oldalamon nyugvó pengém markolatát. Hallgatom, ahogy folytatja a beszédet, és bár magamat sem illettem korábban szebb jelzőkkel, egy angyal azért csak ne ítélkezzen felettem. Főleg egy olyan, amelyik Gabriel talpát nyaldossa, mert mostanra egészen biztos vagyok benne, hogy az ő oldaláról szalajtották a pofátlan szárnyast.
- Szóval te is egy ilyen szorongásos, frusztrált angyal vagy - sóhajtok fel csöndesen, nem tudva magamban tartani a kijelentést. El sem tudom képzelni, hogy mehet ez náluk. Ücsörögnek valahol, duzzogva magukban, hogy mennyire rossz az élet óvoda nélkül, aztán, mint a dühkezelési problémás tinédzserek, útnak erednek a nagyvilágba, azzal a különbséggel, hogy rombolás és az állatok kínzása helyett kikezdenek néhány emberrel? Röhejesek. Ahogyan az is kezd szórakoztatóvá válni, milyen színpadiasan kíséri minden szavát a gesztikulációja. Talán még a feszengésem is oldódna, ha nem zúdítaná rám egyik pillanatról a másikra a kíméletlen valóságot. Ezúttal nem a félelemtől dermednek meg az izmaim, hanem a döbbenettől. Az apám…?
Néhány másodpercig megbénít a mellkasomba nyilalló fájdalom a felismerés nyomán, hogy éppen az akarja a vesztemet, akinek inkább fel kellett volna nevelnie, mellettem lennie, és felkészítenie arra, ami mindennek hiányában egy hete teljesen tönkretette az életemet. Borzalmasan esik a gondolat, mégis, ahogy telnek a pillanatok, egyre dühösebbé válok. Képmutató rohadékok. Teherbe ejtette az anyámat, és még én vagyok a hibás ezért?
- Azok után, hogy téged küldött, gondolom nem volt hozzá gyomra. Egyáltalán miért most jutott eszébe? - kérdezem, mert a haragom és a gyomrom szorítása ellenére válaszokat akarok. Jogom van hozzá, ahogyan az élethez is, mondjon bármit ez a szemétláda. Nem fogom hagyni, hogy hasson rám a szavaival, még akkor sem, ha közben a kezem érintésével és a tőröm megemelésével akar kizökkenteni. Felfordulnak a beleim, főleg az apámtól, ha igaz minden, amit mond róla. - Erre húsz éve is gondolhatott volna. Mit művelt az anyámmal? - nyögöm ki hirtelen, ugyanis azzal néhány napja tisztában vagyok, hogy valamelyik szülőm angyal volt, és most már azzal is, hogy az egy seggfej, de hol volt eddig a másik? Miért nem volt velem legalább ő? Vajon szintén egy hibának tartott, vagy valami sokkal rosszabb történt vele?
- Tudod minek nem kéne megtörténnie? Annak, hogy agyatlan angyalok rohangáljanak a világunkban - szűröm a fogaim között, ellenállva a keze irányításának. Pontosabban fogalmazva egy ideig hagyom magamat, majd váratlanul kapom oldalra a kezeinket, hogy a lelkem megnyugtatása érdekében megfejelhessem az orrát. Biztos vagyok benne, hogy nekem jobban fájt, mint neki, és pikkpakk meg fog gyógyulni, azonban nem fogom hagyni, hogy játszadozzon velem, mint macska az egérrel.
Tény, ezek után igen csak meglep, hogy még a tőrt is nálam hagyja, amiként ellép tőlem, persze hamar rádöbbenek, hogy nem holmi megtántorodásból vagy elbizonytalanodásból tette. Mire kettőt pisloghatnék, egy faág repül az arcomba, amit sietősen követnek a társai. Védekezőleg megemelem mindkét kezemet, hogy legalább a szemeim ne sérüljenek, így viszont nehéz kikerülni a többi szart, amit nekem reptet. Egykettőre ráeszmélek, hogy egyszerűbb lett volna sarkon fordulni, és például egy fa mögé rejtőzni, mint a képemet védeni, mihelyst egy kisebb kődarab, sírtörmelék a bordáimnak ütközik. A levegő nyomban kipréselődik a tüdőmből, egy kis ideig megnyikkanni sem tudok, végül pedig a fájdalom hatására a földre esek. Vagy inkább azért, hogy idő közben megvághassam a tenyeremet, és a földön támaszkodó kezem, illetve a velük háromszöget képező térdeim takarásában elkezdhessek felmázolni egy angyalűző pecsétet, a látványos kínjaim és hallható szuszogásom mellett.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozUgrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7