Coen ámbár apjától jó adag tesztoszteron töltetet örökölt, anyja kegyelmességét valahol az ujjai végében cipelte magával, mondván minőségi verekedést rendezzen le, ha lehet, mert az eszeveszett dulakodásra még egy négylábú is képes. Vélhetően ezért is nem támadt olyan erősen, mint azt a illem – ha már a spontán kutyaviadalokban létezik - megköveteli. Meghát, belátta a támadója igencsak korosodó hozzáképest. Miért lenne az első tajparaszt a tirpák felföldről elhíresülve mikor lehet korrekt, fair ellenfél is? Habár anyjához kevés százalékban érezte, hogy van köze, ez hűen bizonyítja, hogy valahol Coen legbelül kegyelmes. Habár apja szemében ez nem dicsért csillagos ötös.
Merész fizikai műveletét dicsfényként ragyogja be, ahogy ellenfele csókot ad a ring aljának. Igaz örömködése mégsem hosszantartó, mint amire ő gondolt. Ismételten meglepődik, bár igazán leeshetett volna már számára, hogy ez a krapek egyszerűen képtelen megérteni, hogy: "Dögölj meg!" Kétségkívül nem ismert saját szótárában, amit kellően megpezsdít balegyenese, Coen arcában. Abban a másodpercben álarca leesik róla, miközben színült meglepetést küld a közönségnek, akik igaz a vérláttán nem okádni kezdenek, hanem sokkal inkább káromkodni. Olyan érzése támadt hirtelen - a szokványos fájdalom mellett - mint mikor apja ajándékozta meg engedetlenségében hasonló bemutatóval, mint ahogy ellenfele tette. Ezért hálás köszönetet mormolt magában Coen, jah, apja természetes kirohanásának, amiért jelenleg talpon van. Nélküle talán percekig a földön feküdne, de így, hogy jártás a hadműveletben, Coen Marvel hősiesen feléfordul az ismeretlennek mintha mi sem történt volna. - Szívmelengető! - jelenti ki egy fémes ízű köpetet küldve a lába sarkába, miután maszkját a földtől elorozva ismét magára aggatja. A férfiú jelmez palánta megérezte a helyzet komolyságát, és mostantól elhatározta, hogy mellőzi kegyelmességét mit jelképesen anya vár el most tőle. Ideje elővennie apja kegyetlenségét, aki a néhai UFC mérkőzésre is simán benevezhetett volna. Bizonyosan meg is nyerte volna azt.
Coen ennek a harcias vérvonalnak a tudatában, várja ellenfele támadását. Igen, ezúttal a legnagyobb erősségét veti be ellensége ellen. A hirtelen visszafordított manővert.
A nő felett voltam, a térdeimen támaszkodtam, testsúlyomat vittem bele az ütésbe, az öklöm a földet érte. Láttam, ahogy a port odébb verte a környékről, ezzel az ütéssel behorpasztottam volna az idegen fejét. Tekintve, hogy kemény a kezem, és sok ütést állt, nem fájt túlságosan, azonban ami következőnek jött rémesen fájt. A nő lába egyik legérzékenyebb lágy részre rúgott, és kijutott a börtönömből. Összeroskadok, és mire észhez térnék, a fejemre rúgás érkezik. Ezzel a fejem a földön koppant. Mély lélegzetet vettem, és a földről lendületet véve megpróbáltam kirúgni a démon lábát, és ezzel a lendülettel fel is ugrani, ám még mindig sajog a legutóbbi rúgásainak célterületei. Ha nem sikerül a rúgás, akkor gyorsan gördülök odébb, hogy ott pattanjak fel. Ha a földre került, akkor meg miután felpattantam a mellkasára lépek, az ő gyengébb, érzékenyebb részeit nem kímélve. A sarkam belé vésem, majd egy gyors rúgással kontrázok rá, és odébb ugrok, hogy ott vegyek fel védekező pózt és kivédjem az elkövetkezendő támadásokat.
Ha sikerül távolabb megállapodnom, felveszem a kívánt formát. Kezeim közel vannak egymáshoz - így a testem legnagyobb felületét tudom védeni - stabilan állok, várom a támadást, nézem minden mozdulatát, nem tévesztem szem elől. Várom, hogy támadjon, pár pillanatig állok, amennyiben csak farkasszemezünk, akkor lépek előre hármat, hirtelen, olyan gyorsan, ahogy csak tudok. Egyik kezem megmozdul, a fejét veszi célba, ezzel elérem - hogyha ő is védekezés állapotába áll - arra a célra koncentráljon, ám az utolsó pillanatban, ha minden jól megy a másik kezem a hasába ütközik és ehhez a mozdulathoz hozzákötök a másikkal még egy ütést, és egy rúgást térddel az általa előbb meggyötrött területre, azzal a különbséggel, hogy ez ezúttal az ő a rúgás másik oldalán van. Erre mondják azt, hogy visszanyal a fagyi.
Abaddon méltó ellenfélnek bizonyul, legalábbis emberi harcban. Rutinos, és gyors. Lehet nem ez az első harca. Sajnos a lábát nem sikerült elkapnom, de legalább nem szenvedtem további sérülést a rúgásból. Ellenfelem pördül egyet, majd ismét szemben áll velem. Ügyes, nagyon ügyes. Jegyzem meg magamban. Ő is ezt teszi, csak ő vigyorog mellé, miközben hátrál pár lépést. - Folytassuk! - jegyzem meg elszánt arccal. Megindul felém, és súlypontját jól helyezve fölkap, és a földhöz vág. Meglepő nyekkenés után gyorsan észhez térek, és pillanat töredéke alatt tervezek újra. Jobb lábammal megcéloztam térdhajlatát, majd ha megrogyott kissé ballal egy erős talpast tervezek a mellkasába. Elég erőset ahhoz, hogy az esetlegesen egy két bordát megrepesszen. Majd egy hátrabukfencel felállok vele szemben.
[You must be registered and logged in to see this image.]Földecsapódás után szerencsére - no meg a rutinnak köszönhetően - hamar feltalálom magam és talpon vagyok ismét. Persze a másikat sem kell félteni, hamar összeszedi magát. Kis színjáték és mehet is a folytatás. Lendül a lábam, hogy csapást mérjek egyensúlyának egyik igen fontos pontjára, a lábára. Okos húzás, beleállni s onnan nyúlni a támadó lábért. Az ötlet jó, de gyorsabbnak bizonyulok s időben elkapom a lábom a rúgás után. Hogy Ő megrogy e ettől azt nem tudom, mert ahogy kirántom el kell forduljak féloldalra egy pillanatra s ha már így akkor tovább is lépek egy újabbat, hogy megperdülve újra szembe kerüljek vele. Jó esetben ez által az ütését is sikerül elhárítani. - Ügyes húzás, igazán ügyes. - Jegyzem meg fejem lóbálva vigyorogva ahogy néhányat ellépek. Aztán hirtelen veszek lendületet, Ő is földhöz vágott hát akkor most én is rápróbálom. Hirtelen ejtek a súlyponton, hogy alacsonyabbra kerüljek, hogy comjánál - derekánál kapva el emeljek rajta gyorsan és forgassam is át, hogy földre vigyem. Onnan majd meglátjuk hogyan tovább, már ha eljutok addig...
Úgy tűnik kis időre mind a ketten a földön kötünk ki. Fájlalom a lábam, főleg a térdem, mert az ellenfelemmel karamboloztunk. Ez volt a terv, bár most kifejezetten örülök hogy kicsit tovább gurultam, különben most nem csak a térdem fájna. Erre fel úgy folytatnám, hogy föléje kerekedve elkezdem püfölni az öklömmel. Igen, csak amikor éppen azon vagyok hogy felálljak, fájlalni kezdem a jobb oldalam, nagyjából derék magasságban. Heh, megeshet hogy vetődés közben még is csak megrúgott a madárijesztő társam. No fene! Így aztán gyorsabban talpra áll. És amikor már látom talpon van, mit ad Isten, elindul egy tök más irányba. Még csak hozzá sem vághatom a kabátot! Csak tudnám hova megy. Lehet megunta az egyhangúságot és inkább kiugrik egy sörre. Grimaszolok egyet és arra a röpke időre, amíg hátat fordítok neki, a kabátom a ringen kívülre hajítom. Mire visszafordulok, meg kikerekedett szemekkel tapasztalom, hogy ez a pasas mégsem sörözni ment, csak úgy tűnik kifutó pályának használja a ring szélét. Húha! Mondjuk igaza van, akkor már használjuk ki a területet teljes szélességében. Megpróbálok elmozdulni előle, annak ellenére hogy érzem késő, mert ez bizony elüt, mint a hatos gyors. Persze valamennyit mozogtam előle, ám ez kevés. Telibe kapja a bal oldalam, én meg még pördülök is egyet esés előtt. Tegyük hozzá, mennyivel jobb lett volna ez, ha mondjuk ökölbe szorult kezekkel érkezik, és alaposan pofán vág. Szerintem ott feküdnék még egy darabig a padlón, s bár most is ott vagyok, azt koránt sem mondanám, hogy nem tudok magamról, mert de! Coen fölé akarok kerekedni, ezért ha kell taszítok rajta, utána mászok..stb., és ha sikerül, úgy ökölbe szorított bal kézzel küldök neki egy bal egyenest az arcába.
Coen agyat és felállást cserélt. Mint azt önfejűen elbízta késségeiben az balul sülésként csattan az arcán. Támadása ugyan sikeres, de nem várt végeredménnyel kecsegtet. Maszka rejtésében kétségtelenül megengedett egy fintort, amiből a közönség mit sem lát, ám őt annál jobban bosszantja, hogy a hórihorgas mikor adja át magát a gravitációnak és esik végre hanyatt. Mint már elsőre gondolta párbaj ellenfele túlontúl mulatságos kinézettel van megáldva. S talán épp ettől válik kezelhetetlenné számára, hogy nem dobogó arannyal futkározhat most a szalmakazalban. Bosszúsan de ugyan törve nem Coen ismét támadást vezényel...vezényelne, ha nem esett volna tóágast a gerinc csomóira mik valahol a medencéjében evickéltek akkori nyugalommal. Az esés megnehezítette Coen önbizalmát, mégsem dönt amellett, hogy hanyatt fekszik várva mikor foglalják be felette a győztes szerepet. Röpke két másodperc alatt felpattan, amit a közönség is bőséges tapssal örvendeztet meg. Várva mivel lép ezúttal a horror maszk alá rejtett a pankrátor nyikhaj.
- Lésszen vén korokat idézett férfi egyén, és védjen! - noha nem sokan ismerik, de Coen a maskara mellett ad a filmben bemutatott karakter kifejezésében is. Mintha csak forgatnák az eseményeket körülötte. Az események pedig így követik egymást...
Coen rövidesen irányt változtat, majdan - mit még az ősidőkből megtanult Holk Hagentől a TV-ben - szög egyenest neki rohan a ringet körülvevő kötélnek, mi egy nagyobb lendülettel ellenkező irányba tereli, ellenfeléhez. Mesterséges erőlét növelésnek nevezik, hisz ezzel a fizikai folyamattal, a támadónak sokkal nagyobb erőkifejtése lesz, mint saját erejét kiizzadva. Így Coen ha nem is oly gigászian de hatalmas bedobással közelít ellenfeléhez, akit, ha sikerül eltalálni vélhetően talán percig leteríthet a földre. Sok eséllyel legalább 5 percre.
[You must be registered and logged in to see this image.]A fájdalmas mozdulatsorra elkerekednek a tollas szemei, mire csak őrülten elmosolyodom. Azt hitte, hogy ennyitől máris feladom a küzdelmet? Nem szokásom megfutamodni, az a gyengék és a gyávák műfaja, én egyiknek sem tartom magamat. Őrjítő fájdalom nem csillapul, de nem foglalkozhatok vele, elugrom az angyal elől. Védekeznem kell ahhoz, hogy támadhassak. Végre sikeresen bevittem az ütést, legalábbis erről tanúskodik a nyögése. Köhécsel, akár egy tüdőbajos, ugyanakkor az érzékei nem tompultak eléggé és elfordította a fejét. Az orrát és a nyakát érték tűhegyes körmeim, amivel a húsába martam. Rám ront, mint egy fékevesztett vadállat a csípőmnél fogva felkap és azzal a lendülettel a földhöz vág. Hátam nagyot koppan a talajon, fájdalom nyilall belé. Érzékelem, ahogy fölém kerül, keze lendül, de időben eszmélek és odébb húzódok. Ökle a fülem mellett éri a talajt, nem vagyok rest visszatámadni. Ebből a pozícióból egyetlen lehetőségem maradt. Lábam emelkedik és a tőlem telhető legnagyobb erővel az érzékeny területére célzok. Ha már Tökös Bajnokság az elnevezés, akkor törjünk egy kis tököt is! Ha ez a támadásom sikerült elrugaszkodok a földtől és egy pörgőrúgással a fejét veszem célba. Ha a szerencse nem áll mellettem, akkor tovább gurulok a lehető legmesszebb az ellenfelemtől, ezt követően ugrok fel a talajról. Védekező pozíciót veszek fel várva a következő támadást.
A sikeres támadásom végeredménye olyan rosszul nézett ki, mint gondoltam. Én mindenre felkészülve álltam, készen állva rá, hogy védekezni tudjak. Mikor visszahelyezi a tagjait, elkerekednek a szemeim. Bizony a harcot nemigen folytatná más ilyen helyzetben, elismerően biccentenék egyet, ha nem azzal foglalkoznék, hogy közelebb férkőzzek. Ahogy elé lépnék, kissé sántán szökken egyet hátra, hogy onnan, mint egy puskagolyó ellentámadásba kezdjen. Angela – vagyis a nő, aki az álnév alatt értendő – miután megrohant, mely ellen én úgy próbáltam védekezni, hogy egy nyögést produkáltam, így megkeményítve a hasfalam, de a csapás így is rendkívül fájdalmas volt. Kettőt köhintettem, majd mikor kaptam levegőt észleltem is a támadást, mely az arcomra irányult. Ösztönösen fordítottam a fejem, a nő karmai csak orcámat és nyakamat szántották fel. Sajgó hassal, fordulok, és rárohanok, megpróbálom megragadni a csípőjét, hogy onnan felkapjam, és a földre vágva felé kerüljek, és behúzzak neki egyet. Ha valami miatt nem sikerül megragadnom, egy rúgással próbálkozok, majd folyamatosan védve magam, a közelében maradok.
Úgy tűnik ez nem a könnyed harcok közé fog tartozni. Érzem is mikor ellenfelem földre vitele után oly sebességekkel rúg felém, hogy nem győzök hátrálni, sőt érezhetően be is kaptam. Fölpattan, és gúnyos vigyorral közli velem, hogy ő ráér. Egy hangosabb hümmögéssel válaszoltam, majd ismét harci pózt vettem fel. A tömeg őrjöng kettőnk harcát látva. Szó mi szó látványban nincs hiányuk az tuti. A városi nők nyálcsorgatva nézik felsőtestünket, a férfiak pedig a vércseppeket melyek a földre hullanak.Majd ismét nekem támad, és egy széles ívű rúgást tervez combomra mérni. Ráfeszítek a combomra így próbálom „hárítani” a fenyegetést, majd készülök bal kezemmel elkapni a végtagját, s ha mindez sikerül egy jobb egyenessel ismét padlóra küldeni. Ám ha ez nem sikerül jajj neked Volgan.
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem gatyázunk (meg nem is pólózunk), a másik is kidobja amilye van, mondtam én, ez kell a népnek, kenyér meg cirkusz mint a régi szép időkben. Rögtönzött kis cselem mely szinte már szakállas bejönni látszik, az első hárítva de a második eléri clját és csapódik is a bordáknak. Lépnék is tovább, hogy eltáncoljak hiszen a bolond akar szembe maradni a másikkal igenám, de úgy látszik odafent másként akarják (odalent ugye jelenleg nyilván nem... mindegy is, tőlem aztán lent is fent is bekaphatják). Két karom megragadja az ismeretlen és perdülök is egyet a földbecsapódva. Mi a lóf..?! Röppenne ki ajkamon de ez nyilván nem történik meg. Szokatlan a gravitáció lássuk be, meg az egész halandó erő, szokatlan ez egy olyannak ki létezése óta más viszonyokhoz volt szokva. No de éppen ettől lesz érdekes! Az erő változott, de a régi tudás nem, mozdul is jobb lábam, ha már tart s átdobott akkor bíz karjai rajtam vannak, így hát amint földet érek a hátamon és nyekkenés után rögvest lendül is a jobb lábam, hogy térdel a fejébe rágjak ezzel késztetve hátrálásra, remélem sikerül megtántorítanom, mert ha igen már lököm is fel magam a talajról, hogy ujjammal nemlegesen mutogatva tegyek egy félkörívet tisztes távra tőle, pofázmányomon szemtelenül vigyorogva, mutatok is kezemmel tök komolyan. - Csak csínnyán a szuflával, ráérünk, nem sietünk sehova. - Magyarázom is közben, aztán nem várok, már lódulok is, a kezével támadt, lássuk mit lép ha kicsit megingatjuk az állását. Egy köríves rúgás egyenesen a bal comjára. Már ha eljutok idáig, és már ha sikerrel járok.
Végig fut az agyamon egy röpke másodpercig, hogy mi van ha egyből kiüt? Nem tudom használni a képességeim, és ha elég erőset üt és gyorsan..nah. Közeledik, viszont a kezeit nem igazán látom, hogy használni akarná, még csak fel sem emeli ütésre, vagy valami. Én mindvégig őt figyelem, közben meg igyekszem levakarni magamról a kabátot, többször rántok a karjaimon, csúsztatom lefelé az anyagot. Nincs sok idő a gondolkodásra, meg a bénázásra, cselekednem kell. Nem biztos hogy ki tudnék kerülni egy hirtelen felindulásból kigondolt ütést, ehhez pedig kellően jó célpont vagyok. Már itt van, csak néhány lépés, a kabát ujjai pedig a csuklóim felett lifegnek, csak ki kellene bújni belőle. Én is hirtelen cselekszem, levetem magam a földre, oldalvást hajolva, lefelé, hogy a gurulás lehetőségeként a föld először a vállamat és a lapockámat érje. Ha valóban rúgott egyet felém, akkor a lába elzuboghat felettem én meg gurulok tovább a hátamon végig, hiszen kezek nélkül csupán az a lehetőség adatott meg, hogy karambolozzak vele. Ha így történik, akkor az alsó testem és a lábaim összeütköznek az övéivel, kibillentik az egyensúlyából, esetleg még keresztül is esik rajtam. Nem tétovázom, immáron a földön kiszabadítom magam a kabát fogságából, arra az oldalamra fordulok, amelyiken látom őt, a karjaim kint, igyekszem feltérdelni. Ha ő is a földön van, úgy amelyikünk előbb a másik fölé kerül az támadhat. Abban az esetben a kabátot elhajítom tőlünk messzire, ha viszont állva maradt, akkor egyenesen neki hajítom, elterelés gyanánt.
Az embereknek rengeteg furcsa szokása van. Kezdve ezzel a Halloweennel. Beöltöznek mindenfélének, és „rémisztgetik” a fajtársaikat, de nem is igazán ezért jöttem New Yorkba. Szerencsémre most nyugodtan sétálgathatok. Senkinek nem tűnik fel az, ami vagyok. Egy embert hallok kiabálni a messziségből. Ahogy közelebb érek, látom amint harcosokat toboroz egy lapot lóbálva. Egy kis erőfelmérés sose árthat. Odamentem, és feliratkoztam. Mikor bemondták a nevem pólómat földre dobva a ringbe léptem, és éreztem ahogy démoni erőm elhagy. Az ellenfelem egy igazi piperkőc. A gong után rögvest nekem támad, az első ütését könnyedén el is kerülöm, viszont a másik kezével egy jól irányzott bordást kaptam tőle. A válaszom erre az, hogy megragadom a két kezét és egy jól irányzott válldobással tervezem földre vinni, majd ha ez sikerült akkor bal kezemmel arcon küldeni, ha valami oknál fogva nem jönne össze hátrálok, és újratervezem a dolgokat.
