Új topikot nyitok
Bátran nyiss friss topikot
Új hozzászólást írok
Válaszolj hozzászólással
 
Gyümölcsös

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Gyümölcsös - Page 3 T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
114
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
28
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 27, 2019 7:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Moonlight sonata
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 600 • Zene; Burn out »
What makes night within us may leave stars.
Válaszolni akarok, de úgy érzem, lassan képtelen leszek, ha tovább erősödik a nyomás a mellkasomon. Főként ott érzem, mert szinte kipréseli belőlem az oxigént, de ezzel együtt minden irányból zsugorodik a tér körülöttem, és biztos vagyok benne, ha hanyatt feküdnék a szúrós talajon, a súlya addig nehezedne rám, míg eggyé nem válok a földdel és azzal, ami alatta van.
– Egy ideje – suttogom azért röviden, és még akkor sem veszem le a tekintetem a sötét égboltról, mikor a szemem sarkából meglátom Alex árnyékát helyet foglalni a közelemben. Úgy kapaszkodom a holdba, mintha biztosítókötél lenne, vagy valami, ami megakadályozhatja, hogy újból darabokra essem, ezúttal a vadász előtt. Eddig csak a végtagjaimat zsibbasztó hideget éreztem, kontrasztban a kötés alatt égő vágásokkal, most viszont eszembe jut, hogyan ért össze az ő bőre és az enyém; a tenyere a kézfejemmel, aztán az ujjai, amint éppen csak egy kicsivel siklanak arrébb a térképen, hogy újra találkozhassanak a sajátjaimmal. Ezt az érzést is megragadom egy képzeletbeli kézzel, hátha olyan szilárd felülethez érek, amire támaszkodva újra megtalálhatom majd az egyensúlyom, ha a fehéren ragyogó gömb műszakot vált odafent a Nappal.
Onnantól kezdve, hogy ismét megszólal, én is nyugodtabbá válok. Arra számítok, hogy azalatt, míg ő mindenről beszámol, van egy kis időm összeszedni magam. Felfelé akarok pislogni, kényszeredetten megtörölni az arcom, mielőtt túl késő lenne, de a nyomás megáll és nem növekszik tovább odabent, én pedig úgy érzem magam, mintha hosszú perceket töltöttem volna víz alatt, és csak most kapnék ismét levegőt. Azt hittem, már régen megbarátkoztam a csenddel, de megkönnyebbülve tapasztalom, hogy Alex hangja kitölt valamennyit a végtelennek tűnő ürességből.
– Nem gondoltam volna, hogy képes lennél valakinek a kiszemeltjéért kockáztatni az életed – billentem a fejem az irányába, amivel még magamat is sikerül meglepem. Elengedem a Holdat. Még egy pillanatra visszanézek ugyan, de aztán tényleg hagyom menni; innentől kezdve, ha nem Alexet figyelem, a tekintetem hozzá hasonlóan az előttünk lévő fák körvonalán pihen. Egyes részeken a vékony ágak úgy tűnnek, mintha köralakban, bogárrajként lebegnének a vastagabbak körül, utat mutatva a róluk visszaverődő fénynek.
– Majdnem hetven százalék esélye volt kijutni, ha figyelembe vett mindent – teszem hozzá csendesen. Hagyom, hogy a gondolataim újabb biztos pontot találjanak a terv apró részleteiben. – Sokkal szebb arány, mint aminek hangzik. Az emberek viszont ijedősek. – A legtöbben legalábbis biztosan nagyon féltenek valamit. Árnyakat üldöznek és ha megtehetnék, fizetnének azért, hogy valaki azt mondja, volt értelme annak a rengeteg erőfeszítésnek.
Alex váratlan megjegyzést tesz, mire megrándul a szám széle; még egy másodperc és óvatosan szélesedő mosollyá alakul át. Ösztönösen fordul felé a testem, háttal még mindig a fának támaszkodva.
– Ezek szerint veszélyeztetve vagyok. Ezt most vehetem bóknak? – Azt persze nem hiszem el neki, hogy tényleg hallott ehhez hasonló történetet. Ha mégis idenézne, egy darabig nem igyekszem úgy elkerülni a pillantását. Közben visszatérek a korábbi pozíciómhoz, és mikor az alkarom a térdemnek nyomódik, egyetlen másodperc töredéke alatt kapom fel onnan. Nem hiszem, hogy feltűnhet, mert tovább fészkelődöm, mire végre sikerül kényelembe helyeznem magam a földön. Ráérősen fújom ki a következő mélyen vett levegőmet.
– Szóval, mesélj nekem valamit erről a nővérről – dobom fel a következő témát, ha ő nem teszi, mielőtt ismét közénk ékelődhetnének azok a hangszigetelt falak. – Vagy arról, hogyan nyeri meg nálatok valaki az éjjeli veteményesőrjáratot… – Most is felfelé húzódnak az ajkaim, de csak rövid időre, mert legbelül tudom, hogy Alex nem várja meg velem a napfelkeltét. Újból fojtogatni fog a sötétség, ha itt hagy, és számolnom kell a holnappal is. Az azután következő huszonnégy óra sem tűnt fényesebbnek a jelenleginél, így valami odabent motoszkálni kezdett és azt súgta, átverem magam, ha azt hiszem, számít a jelenléte, vagy hogy rosszabbul jártam volna, ha helyette megbarátkozom a magánnyal.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Gyümölcsös - Page 3 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 26, 2019 9:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Moonlight sonata
Cole & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 704 • Zene; Grizzly Man »
...Three, two, one and here I go
Eddig még csak kétszer találkoztam az informátorként boldoguló fiúval, viszont mindkétszer elérte, hogyha nem is feltétlen a hátamon álljon égnek a szőr, de a mellkasomba bizonytalanság kucorodjon. És ez a hatás most sem marad el, noha hirtelenjében nehéz lenne megmondanom, mi az vele kapcsolatban, ami kirántja a lábaim alól a biztonság érzetét, s gyanakvásra, óvatosságra késztet. Valószínűleg nem a fejébe húzott pulcsija, vagy maga a tény, hogy a kihalt gyümölcsösben rostokol este - a korábbi találkozó helyeink után semmiképpen.
- Nem bánom - biccentek, igaz, ha nem csal meg az emlékezetem, pontosan így is mutatkoztam be neki. A családnevemet meg mernék esküdni,  hogy nem kötöttem az orrára, anélkül pedig kevés esetben ragaszkodom az Alexander megszólításhoz. Anyám oda van a névért, amit választott a hódító III. Alexandrosz után, én viszont se törtetőnek, se hódítónak nem érzem magamat, éppen ellenkezőleg, inkább kerülöm a feltűnést. Úgy a legbiztonságosabb, ha nem fürkésznek kutakodó tekintetek, egy ilyen hangzatos névvel azonban… Szóval maradok Alex.
Hosszúkás ujjainak intését és pillantásának irányát követve magam is felnézek a teljében ragyogó holdra, habár nem igazán figyeltem még meg az általa leírt jelenséget. Tulajdonképpen azt sem tudnám megmondani, mikor volt utoljára, hogy kizárólag azért tekintettem volna fel az égitestre, mert vizsgálgatni támadt volna kedvem, isten ne adja gyönyörködni benne. Már jó ideje nem tudok megállni és egyszerűen csak élvezni azt, ami van... Apró sóhajjal vezetem vissza íriszeimet Cole-ra, miközben folytatja a beszédet az esti csendben meglehetősen kellemesen eső hangján.  
A mosolya. Igen, az hiányzik az arcáról, ami ezúttal furcsa, elrévedő komolyságban fürdőzik. Szó se róla, a hold ezüstös, rideg fényéhez kitűnően illenek a vonásai, ám a múltkori kiadásaitól merőben eltérnek. Nem ehhez vagyok „szokva”, feltéve, ha az a két alkalom számít is valamit az ismeretségünkben.
- Mióta vagy itt? - kíváncsiskodok, megragadva a ténynél, hogy már egy ideje a holdon tartja a szemeit. Óhatatlanul összébb húzom magamon a bőrdzsekimet, mert a nap közbeni tavasz még könnyen tud cudar ősszé változni az éj leple alatt, hűvössé az egy helyben ücsörgéshez. Ekkor tekintek el oldalra, tanakodva, sietősre fogjam-e az elköszönést, vagy maradjak mellette, mielőtt szoborrá fagyna reggelig? Az elmém és a lelkem magányra vágyik, meg amúgy sem vagyok az anyukája, hogy őrködjek felette, de… legyek átkozott, ha hagyom itt egyedül kuporogni. Valami nem tetszik vele kapcsolatban, és bár a megérzéseimet az esetek zömében elegáns mozdulattal kukázhatnám, azért nem tudnék nyugodt szívvel lefeküdni aludni, még akkor sem, ha igazán barátomnak se nevezhetem a fiút. Vagy férfit? Tipikusan olyan arcberendezkedése van, akiről soha nem lehetne megmondani, pontosan mennyi idős.
Végül sikerül addig-addig tanakodni magamban, hogy ismét az ő hangjára „ébredek”, noha abból a szempontból örülök a kivárásomnak, nem kellett meghívatnom magamat mellé. További töprengés nélkül szusszanok egyet, és letáborozok a földre a jobbján. Természetesen a legkopárabb, és legkényelmetlenebb szegletét tudta kiválasztani a fa környékének, de nem panaszkodok, elviselem, ami van.
- Nem sietek - jegyzem meg, miközben egyik tenyeremmel kitámasztva a porzó talajon, kinyújtom a lábaimat, és keresztbe pakolom őket egymáson. - Mondjuk nem is lesz egy nagy történet - pillantok rá egy röpke milliszekundumra, majd a szemközti fa lombkoronájára emelem a szemeimet. Nehéz kimondani, amit eddig kényszeredetten, minden erőmmel magamba fojtottam és elrejtettem, azonban nem hinném, hogy Cole-on múlna a titkom, főként, a történet nagy részét már ismeri. Ismét magasra emelkedik a mellkasom, és hosszan tart, amíg kifújom a levegőt belőle. - A nővérem felnyalábolta a térképet, és egyedül indult útnak. Szó nélkül - teszem hozzá a lényegi mozzanatot. Persze már meg sem lep, hogy a nagy megkönnyebbülés elmarad a szavak kimondását követően, a hátrahagyottság és a bénultság érzete változatlanul szorongatja a torkomat. - Pedig minden vágyam volt odakint lelni a hősi halálomat a képzeletbeli pasijának megtalálásért - horkantok fel, igyekezve elviccelni a dolgot, bár még mindig inkább vagyok híres a családnevemről, mint a humoromról. Egy próbát azért megér, hogy visszaálljon a lelki békém a mosolyával, amit talán sikerül kisajtolnom belőle.
- Visszatérve a holdra… - tekintek fel ismét az égitestre. - A helyedben vigyáznék, meddig szemezek vele. Egy monda szerint a legutolsó férfi, akinek a szépsége elvarázsolta a holdistennőt, azóta is örök álmot alszik az istennő jóvoltából, csakhogy a végtelenségig vele lehessen - parányibb mosoly kucorodik ezúttal az ajkaimra, és nem is igazán merek rásandítani a mellettem ülőre. Magam sem tudom, honnét ez a nagy szószátyárkodás, noha kétségtelenül jobb bármiről beszélni, mint a nővéremről.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Gyümölcsös - Page 3 T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
114
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
28
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 26, 2019 12:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Moonlight sonata
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 720 • Zene; Burn out »
What makes night within us may leave stars.
Törökülésben ülök a földön, alattam száraz és korhadó ágak, fűcsomók varázsolják éppenhogy elviselhetővé az egyenetlen talajt. Barna koszt piszkálok ki a körmeim alól már vagy jó tíz perce, bár ahhoz, hogy ténylegesen lássam, már régen túl sötét van; mégis azt érzem, hogy valami feszít, valami nem odavaló.
Délután ébredek fel a lakás kemény padlóján, körülöttem szemét és véres ruhafoszlányok díszítenek mindent. Emlékszem az előző éjszakára; Vlad hangjára a fejemben. „Összetartozunk”. Ennyit kellett csak mondania ahhoz, hogy egyből odadobjam magam – hogy szükségem legyen rá, és ez leírhatatlan undorral tölt el. Vakarni kezdem a pigmentfoltot az alkaromon. Anyámé is megjelenik előttem, élesebben és tisztábban, mint az utóbbi időben bármikor; tudom, hogy mit gondol, mert látom az arcát. Rózsaszín csíkok jelölik az ujjaim mentét és én gyengének érzem magam; gyengének, szánalmasnak és árulónak, és biztos vagyok benne, hogy így még apámnak sem érek semmit. De annál is borzasztóbb vagyok, mint gondoltam, ha tényleg a figyelmére vágyom; nem kellene számítania ennek a jelnek sem, a kapocsnak, ami szerinte összeköt minket. Feltápászkodom és kést veszek elő a konyhapultból. A maszatos ablak előtt állok még egy darabig, az életlen, remegő késsel a kezemben nézem New Yorkot. Aztán még homályosabb lesz minden; sós a szám és nedvesen csúszósak a tenyerem, amivel az arcomat törlöm, a kézfejem azonban szárazon sercegve dörzsölődik a borostámhoz. Újabb csíkokat csinálok a halványak nyomán, ezúttal mélyeket és vöröseket, de valamiért biztos vagyok benne, semmi sem fogja eltüntetni belőlem azt a részt, amitől olyan kitartóan akarok megszabadulni.
Azon a következő délutánon, mikor magamhoz térek, vizet engedek a sebre. Csípősen ugyan, de leoldja a ragacs nagyrészét, én pedig be is fejezem a vele való munkáit, miután egy többé-kevésbé tisztának tűnő kötszert csavarok az alkaromra. A fürdőszobából kifelé megakad a szemem az ajtóra ragasztott cédulán: „Fürödni”. Volt még kettő, „kimozdulni” és „enni”; utóbbit letépem és a zsebembe gyűröm, mert tudom, hogy úgysincs túl sok mindenem, ami ehető lenne, és mert inkább hányingert érzek növekedni odabent, mintsem éhséget. Mikor legközelebb a késre, a padlón szétkent vérre és a rendetlenségre vetődik a pillantásom, rövid gondolkodás után felkapok egy vékony dzsekit és elindulok kifelé. A bejárati ajtóról is letépem a papírdarabot, amiből újabb galacsint készítek.
Órákon keresztül sétálok és nem merek visszafordulni, sem megállni. Akkor sem, mikor besötétedik, és mikor már olyan messze járok a körzettől, hogy tudom, aznap már ha akarnék, sem érnék vissza napfelkelte előtt. Hamar kibékülök a gondolattal, hogy nagy valószínűséggel az utcán alszom majd; ma kevesebb veszély fenyeget itt, mint a szoba nyomasztó falai közt.
A holdat kezdem követni, a lépteim pedig átveszik tőlem az irányítást. Olyan helyet keresek, ahol nem takarják el az épületek, és ahol később zavartalanul hajthatom majd le a fejem; végül megkönnyebbülten ülök le a gyümölcsös falhoz közelebbi szélénél, s órák óta először pihenni hagyom a lábaimat. Akkor hagyom csak abba a körmeim alatti értelmetlen matatást, mikor a szokásosnál hosszabban időzik el az égbolton a tekintetem. Akkor sem veszem le róla a szemeimet, mikor lépteket hallok közeledni. Végre találtam valamit, amivel a valósághoz láncolhatom magam; semmi más nem számít, ami az ismeretlen alak felbukkanása előidézhet.
A nevemen szólít és ismerős a hangja, így felé fordítom a fejem, rajta a félig lecsúszott kapucnival. Alexander Payne áll előttem, mint mindig, gyanakvóan, és tudom, hogy baj lesz, ha nem vagyok képes megszólalni. Hangszigetelt üvegfal vesz körbe, de ki van fordítva: én hallok, a saját szavaim viszont bent maradnak és kiszorítják belőlem az oxigént, és ha nem mondok semmit, hamarosan fuldokló halként fogok tátogni.
– Alex. Ha nem bánod az Alexet… – Sosem szólítottam még meg azelőtt. Felhúzom a térdeimet, kitámaszkodom rajtuk a könyökömmel és a hold felé intek. – Ha sokáig nézed, olyan, mintha közeledne. – Hullámozva izzanak a szélei, és ha nagyon figyelsz a zajokra, talán még a zúgó hangot is hallod. Meteorrá válik és másodperceken belül becsapódik, ha szerencsénk van. – De persze sosem ér ide. Szemmel tartom már egy ideje. – Igyekszem határozottságot kölcsönözni a hangomnak és tudom, hogy ha erősen koncentrálok, sikerülhet. Nincs más választásom, már nem tudok kiszállni, és akkor sem szabadna feladnom, ha megtehetném. Sőt, örülnöm kellene, mert nagy valószínűséggel a földi élet az én Mennyországom. A magam módján erőt gyűjtök, mély levegőt szívok be és fújok ki, mielőtt ismét megszólalnék.
- Ha nem sietsz, elmondhatod, milyen volt a kirándulás. – Ha nem áll tovább, legalább ő beszéljen. Amúgy is meglepő volt viszont látni a vadászt, ránézésre teljesen épen, és legfőképpen a falak ezen oldalán.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Gyümölcsös - Page 3 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 24, 2019 4:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Moonlight sonata
Cole & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 702 • Zene; Grizzly Man »
...Three, two, one and here I go
Ha egy hete valaki azt mondja nekem, hogy a saját nővérem, akiben Natalie mellett a legjobban bízok, át fog ejteni és egyedül fog útnak eredni a falon túlra, biztosan kiröhögöm az illetőt vagy behúzok neki. Elméletben, a gyakorlatban valószínűleg megakadt volna a folyamat a gondolataim között való zsörtölődésnél, illetőleg egy szolid agyvérzésnél, de ez a lényegen nem változtat, vagyis azon, hogy eltelt egy hét, és Kaitlyn valóban nélkülem lépett le a városból. Az még a legkevésbé zavar, mennyi energiát és sört öltem az informálódásba, annak a nyamvadt térképnek a megszerzésébe, viszont hogy ennyire hülyére vegyen? És annyira ne bízzon bennem, inkább kockáztatja egyedül az életét, minthogy megvárjon és engedjen segíteni? Mintha ebben a városban én lennék a legutolsó idióta, akire bármit rábíznának, ellenben a felelősséggel, amit azért szívesen a nyakamba akasztanak. Elképzelése sincs arról a nővéremnek, milyen érzés a negyedik, keresgéléssel töltött nap után rájönni, hogy esélyesen nem egy démonkutya ragadta el az egyik lezárt szektorban, és nem is Wallenberg csapata zárta be a visszatartása érdekében, hanem egyszerűen itt hagyott, magamra, a szélrózsa minden irányából záporozó kérdések kereszttüzében. Persze tartanom kell a számat, titkolóznom, hiába fojt meg az anyám és a bátyám a véget nem érő faggatózásaikkal, és természetesen átverni Nataliet, aki jól sejti ugyan a történteket, mégsem támaszthatom alá a több mint erős megérzését.
Tombolni lenne kedvem, miszlikbe aprítani egy démont, impet, akármit, ami elém keveredik, de hiába akar felrobbanni a mellkasom és a fejem, egyszerűen megint lebénultnak érzem magamat. Mintha vasrácsok közé zárták volna a haragomat, a dühömet, összességében az érzelmeimet, amik így képtelenek a felszínre törni. Rendkívül frusztráló, habár annyira talán nem meglepő. Rejtőzködnöm kell és elkendőznöm az igazságot, mindenkinek a szemébe hazudni, hogy ötletem sincs, merre van a testvérem mindezt a lehető legnagyobb hitelességgel. Ha a maszkírozás mögül akár egy halovány érzés, igazságfoszlány kitekintene, azonnal lebuknék és lebuktatnám őt is.
Nem mintha a logikus magyarázattól jobban aludnék, az éjszakáim zömét napok óta forgolódással és nyűglődéssel töltöm. Ezért is döntöttem ma úgy, hogy az estét egy sétával zárom távol mindentől és mindenkitől, hátha… Hátha elfáradok annyira végre, hogy legalább egyszer sikerüljön lidércek és fenyegető árnyak nélkül pihennem.
Lustán rúgok odébb egy követ magam elől, ami a füvet sűrűn átszövő virágszirmokban pillanatok alatt elveszik a szemeim elől. Ha befogadó képes lennék rá, biztosan elvarázsolna a korán virágzó almafák látványa és a róluk aláeső szirom-rengeteg, most azonban egyetlen cél lebeg az orrom előtt; minél tovább koptatni a cipőmet és várni az álmosság legelső jeleit. Már ha az ilyen egyszerű lenne…
Ahogy a holdfényben nyúlánk árnyékot vető fák között lépdelek, néhány méterrel odébb az egyik fatörzshöz kuporodva felkelti a gyanakvásomat egy alak. Igaz, ilyen rossz fényviszonyok mellett akár egy falevelekkel megtöltött zsák is lehet, vagy egy mezei szemétkupac, viszont éppúgy bujkálhat ott egy újabb idegesítő imp, aki ezúttal nem fogja megúszni a tegezembe szuszakolva. Ujjaim az övemen nyugvó tőröm markolatára simulnak - eszem ágában sem volt teljes felszereléssel nekivágni a sétának -, és amiként óvatosan elkezdek közelíteni az árnyalak felé, óhatatlanul egyre inkább azt kívánom; valamiféle ellen lappangjon ott, várva, kitölthessem rajta minden elnyomott frusztrációmat. Megint csak: már ha ez ilyen egyszerű lenne…
Az orromat megszívás nélkül felhúzva, egymásnak préselődött ajkakkal közeledek, és a testemet ismét kezdi áthatni a vadászat előtti jól ismert, biztonságot nyújtó izgatottság. Már-már egészen átadnám magamat a porcikáimat átitató adrenalinnak, kiemelve a tőrömet a bőrtokjából, amikor is sikerül olyan szögből rálátást nyernem az alakra, hogy azonnal nyilvánvalóvá válik, nem egy zsák, szemétkupac, és még csak nem is egy imp lapul ott, hanem…
- Cole? - hangom bizonytalanul szövi magát az egyébként csendes estébe, amit eddig legfeljebb a bogarak neszezése és a leheletnyi, langyos szellő tört meg a falevelek zörgetésével. Őszintén szólva ő lett volna az utolsó, akire eszembe jutott volna gondolni, pedig… vele kapcsolatban is lenne miért képen törölni magamat. A kocsmai, kissé meredeken végződő találkozásunk óta az ígéretemmel ellentétben nem kerestem. Mondjuk ő sem engem, ez enyhít valamit a helyzetemen…? - Mit csinálsz idekint? Csak azt ne mond, hogy te is olajra akarsz lépni - vonom meg a szemöldökeimet, miközben elteszem a pengémet. Közel vagyunk az észak-nyugati falhoz, szóval nem tartom kizártnak a dolgot. Mindenesetre nem faggatom tovább, nem is lépek közelebb hozzá, hanem egy gondterhelt szusszanással eltekintek oldalra, a gyümölcsös gyéren megvilágított széle felé. Ennyit a csöndes sétámról.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Gyümölcsös - Page 3 Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
703
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 16, 2018 6:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Gyümölcsös - Page 3 MrgE5oO
Az alma-halászó versenyt minden évben a gyümölcsösben rendezik meg, kivéve, ha az időjárási körülmények ezt másképp nem gondolják. Idén szerencsére szikrázó napsütéssel és bő terméssel köszöntött be az ősz, így a vállalkozó szelleműek némi barangolás után az alma lugasban rátalálhatnak a három fahordónyi vízre, a bennük úszkáló almákra és a versenyért felelős, piros-pozsgás arcú idős asszonyra. Kedvesen tájékoztat mindenkit a megmérettetés feltételeiről, és nála szükséges jelentkezni is.

A hordókra különféle rúnákat véstek a csalás ellen, nem fog rajtuk mágia, sem átok vagy báj. Legyen ember, angyal vagy démon, itt kizárólag mindenki csak a száját használhatja!

Helyszínen zajló verseny: Alma-halászás
Jelentkezés: 2-3 fős csapatokban, a reag címe Jelentkezés legyen. Ha előre tudjátok, ki lesz a csapatotok, elég ha az egyikőtök ír jelentkező reagot, de legyenek felsorolva benne a többiek is. Akiknek nincs csapata, írjanak bátran, ha már ketten összegyűltök, indulhat is a verseny!
Mesélő: CherryPie


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozUgrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/4
Angyal
5
Démon
10
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
9
Nephilim
3