Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Autósmozi maradványai •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 22, 2018 12:38 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Caly x Seth

Chances don't approach you, it's you who approach chances


A vihar, mely hirtelen csapott le San Franciscora követett bennünket, s ahogy mi terepet váltottunk, ahogy átléptünk a portálon keresztül egy másik városba, úgy szakadoztak fel a sötét fellegek és jelentek meg a mi fejünk felett. Vajon ez a mi művünk lett volna? Vagy csak Calypso megerősödött erejének műve? Nem tudtam eldönteni. Már nem lehettem biztos semmiben sem. Egyébként is nehéz volt számomra a megnyílás mások előtt. Hosszú életem során rájöttem már, hogy minél többet tudnak rólad, annál sebezhetőbbé válsz. Nagyon nehéz érezni úgy, hogy nincs lelked. Nagyon nehéz úgy testvérként viselkedni, ha mindig is egyedül jártad a világot, ha világ életedben magányos farkas voltál és eltaszítottál magad mellől mindent, ami érzelmi kötődést váltott volna ki belőled. Megtanultam a leckét már egészen fiatalon. Andariel volt a tanítómesterem. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Elvett tőlem mindent és azt akarta, hogy csak ő létezzen a számomra, csak őt lássam, őt szolgáljam, őt érezzem, őt érintsem, csak ő legyen a világom. Pontosan ezért lettem inkább egy kietlen, száraz sivatag belülről, vagy egy fagyos szibériai terület. A saját önzősége formált engem éppoly önzővé és kegyetlenné, mint amilyen ő maga is volt. Számomra az ilyen másoknak fesztelen családi beszélgetések nehézkesen mentek, jobbára csak csendben hallgattam őket, figyeltem minden egyes mozdulatukra, minden rezdülésükre, mimikájukra. Próbáltam őket értelmezni. Mikor Calypsot bántottam, akkor is épp ugyanazt tettem. Megpróbáltam megfejteni, miért is adta fel egy idő után és hagyta magát bántani és megalázni. De nem mutatta ki az érzelmeit, sőt, egyfajta csendes beletörődéssel viselte Andariel büntetését. Ezzel az idegeimre ment. Utáltam olyankor, azt akartam üssön vissza, küzdjön végre magáért, ne hagyja, hogy a pokolszuka győzzön. Volt, hogy emiatt elvetettem a sulykot. De nem tehettem semmit. Ha Andariel megsejtette volna, hogy sajnáltam a húgomat, és össze akartam volna toldozni-foltozni, akkor még kegyetlenebb módszerekhez folyamodott volna. És ez Calypsonak többet ártott, mint használt volna. Így egy idő után vele szemben is felvettem a leszarom stílust. Igyekeztem kiölni a sajnálatot és minden vele járó gondolatot. Egy idő után aztán sikerült is. Túl jól. Az volt az utolsó, hogy bántottam. És az volt az utolsó, hogy Andarielnek szívességeket tettem. Eltűntem az életükből egyik napról a másikra és onnantól kezdve már csak magamért éltem. Mert addig a pillanatig nem is éltem. Csak egy báb voltam. De volt már annyi hatalmam és vagyonom, hogy önálló, új életet kezdjek. Ekkor kezdődött Seth felemelkedése. De akkor még nem is sejtettem, hogy a bukás egy-két évezreden belül elkezdődik. És a mai napig tart. Lesz még valaha annyi erőm, mint egykoron? A kemény munkával megszerzett hatalmam annyira hiányzott, hogy hiánya szinte lyukat égetett belém, gyűlöltem tehetetlen és kiszolgáltatott lenni. Gyűlöltem a kudarc keserű ízét a számban. És ezt soha senkinek nem vallottam volna be. Ám Calypso ott állt előttem és ahogy próbálkoztam nihilbe burkolózva szavakba önteni a gondolataimat, az ő haragja is csillapodott és a vihar kezdett elsimulni az égen. Mondandóm végén őt is hagytam érvényesülni, mondja el a gondolatait, immáron úgy, hogy mindketten figyelünk arra, amit a másik mond, és nem csak azt látjuk, hogy mozog a szája a másiknak. Nem gondolkoztam tiszta fejjel. Megeshet. Amióta kiszabadultunk a ládából, össze vagyok zavarodva, mintha kezdenék kifordulni önmagamból. Néha úgy érzem, el fogok veszni, talán Amara sötétsége elkezdett tanyát verni a fejemben és minden egyes nappal jobban mérgezi elmém.
- Nem várhattam Calypso. Ezt az erőt csak egyszer lehetett megkaparintani minden egyes évszázadban. Sajnos most jött el az ideje az újabb aratásnak. Nem maradt más választásom. Mert ki tudja mi lesz száz év múlva? Lehet már a nagy büdös semmi. Mi sem, semmi sem. Éppen ezért nem akartam kivárni a következőt. És a kutyáim ígyis-úgyis kiszabadultak volna, tőlem, tőled, Istentől függetlenül. Andariel is ugyanazt a sémát alkalmazta, amikor elzárta őket, mint maga a vén róka ellenünk. Csak anyánk pecsétje nem volt olyan tartós, nem tervezett ily hosszú időre előre. Megpróbáltam a két időpontot összeegyeztetni, felerősíteni a kristályt is a lényeim erejével és fordítva. Egymásból merítették az energiát. És…belőlem. De sajnos nem számoltam valamivel. Az égi villámmal. És az elektromos túltöltődéssel. Nem lett volna szükségünk Amarára, ha a nemeskő, amibe lelkeket zártam el már évezredek óta, amit megbűvöltem annak idején, hogy átformálja a lelkeket erővé és majdan a hasznunkra legyen, nem semmisült volna meg azon az éjjelen. De vége Calypso. Nincs többé. És ezzel kétezer év kemény munkája veszett oda. - a torkom összeszorult, nem bírtam tovább folytatni, szünetet kellett tartsak. Mindkét markom ökölbe szorult, a nyugalmam egy pillanat alatt vált a semmivé, ahogy ismét átéltem a kudarc pillanatait. Pedig oly közel voltam már hozzá. Kisa már ott állt a kő mellett, csak hozzá kellett volna érjen. Megfeszült az állkapcsom, lehunytam szemeim egy pillanatra és elmormoltam magamban egy tibeti mantrát. A következő szavaira aztán meglepetten nyitottam fel ismét. Valami érdekes érzelemfoszlány kezdett kavarogni bennem. Mint a vegyesfelvágott. Egy részem dühös volt, gyűlölte ezt az állapotot és azt, hogy még a szemébe is vágták. Világ életemben rühelltem mások adósa lenni. Mert semmi sincs ingyen, mindennek ára van. A segítségnek is. Éppen ezért nem kuncsorogtam sem erőért, sem hatalomért cserébe. És ő mégis segítséget ajánlott. A másik részem szimplán csak nem értette, miért? Ám amint kiejtette a száján azt a bizonyos mondatot, teljesen lefagytam. Ha te odaveszel, mind meghalunk egy kicsit. Ez visszhangzott a fejemben folyton-folyvást. Csak néztem rá kígyó szemeimmel értetlenül. A tekintetében meleg szelídséget véltem felfedezni. Világ életemben azt hittem, hogy ő is egyike azon testvéreimnek, akik szívből megvetnek. Meg is volt rá az oka. Nemcsak szavai, de tettei is megleptek, elcsodálkozva néztem, ahogy közelebb lépett hozzám, majd hosszú ujjaival végigsimított az arcomon. Finom érintése nagyon új volt a számomra. Eddig épp, hogy csak hozzám ért. Mikor hirtelen tarkón ragadott és fejem megindult lefele, hogy homlokaink összetalálkozzanak félúton, azt hittem, meg akar fejelni. Egy pillanatra befeszültem, azt gondoltam, minden csak csapda volt és most megmutatja, mire képes. De a szavai nem arról árulkodtak. És a mosolya sem. Annyira összezavart, hogy mondatai összeestek elmémben, próbáltam helyrerakni a szavakat, hogy ismét értelmes mondatokká álljanak össze. Aztán mikor puha ajkait a homlokomhoz érintette, valami furcsa nyugtató, meleg érzés járta át a testem ellazítva minden egyes haptákba vágódott izmomat. Pedig az ingem hűvösen tapadt rám az esőzés után. Azt akarta, szolgáljam ki magam az erőből, ami az övé volt. Kész volt osztozkodni. Elmosolyodtam. Már szinte el is felejtettem, hogy tisztában volt az egyik titkommal. De nem árulta el, melyikkel, ehelyett, csábosan megindult felém, és a nadrágom korca felett kezdett el ujjaival végigzongorázni a mellkasomon. Felvont szemöldökkel néztem, mit csinál, közben a szívverésem szaporább ütemet vett fel. Életemben nem kaptam ennyi simogatást tőle, mint abban az egy percben. A mi kapcsolatunk kimerült a családon belüli erőszakban. De már egy teljesen más világot éltünk. Egy Andariel mentes világot. Ekkor eszembe ötlött a megoldás. Másról nem szerezhetett tudomást, csak ami amúgy is a tulajdon szemei előtt zajlott. Persze titokban. Mély levegőt vettem, majd nyeltem egyet, s a csuklóját átfogva visszahúztam magam elé.
- Andariel. Hogyan tudtad meg? - érdeklődtem tőle, miközben tekintetemmel arcát fürkésztem. Calypso a meglepetések húga volt azon az estén. Rég volt már, hogy egy nő úgy meglepett, hogy szóhoz se tudjak jutni miatta. Gondoltam én is meglepem őt valami kedvességgel, amire abban a pillanatban a legjobban vágytam. Állát két ujjam közé fogtam, kicsit megemeltem, majd lecsaptam ajkaira. Eleresztettem a csuklóját, majd a derekánál fogva közelebb húztam magamhoz. Nyelvemmel szenvedélyesen vettem birtokba az övét, de nem voltam mohó, követelőző, csak határozott. A csókkal együtt elkezdtem erőt, energiát szívni tőle. Nem szívtam sokat, csak annyit, hogy kitartson egy időre, míg a B tervet meg nem tudom valósítani. Bár a csók kellemes volt, de amint úgy éreztem, eleget szipkáztam, elszakítottam magam tőle és végig csókoltam az álla ívét felfele.
- Köszönöm! - dörmögtem  a fülébe, majd elhajoltam. Abban a köszönömben minden benne volt. A kellemes érzések, a bizalom, az őszinteség, az osztozkodás, minden, amit csak megköszönhettem neki azon az éjjelen. Végre össze tudtam szedni a gondolataimat.
- Arra már én is rájöttem, hogy szövetségesek nélkül semmire sem megyek. Most próbálok egy erős démoni szövetséget létrehozni. És ha elég erőm lesz hozzá, új jövőt akarok teremteni magunknak, egy saját várost egy már meglévő romjain. Viszont Amarán is múlik ez a jövő. Ha az arkok és a lovasok mind összejátszottak a Sötét asszony ellen, és ők zárták el, akkor nem lehetséges, hogy bennünk keresi a megoldást? Tegyük fel azért szabadított ki bennünket, mert bennünk látja a szövetségest? Sem a mennyei szárnyasokban, sem a pokolszökevényekben nem bízik, talán mindet pusztulásra ítéltette már gondolatban. De mi vagyunk a nagy talány. Mi is ugyanolyan sorsra jutottunk, mint ő. El lettünk zárva. Nem emlékeznek ránk, ő mégis értesült valahonnan a létezésünkről. És fivérével ellenszegülve ismét ráeresztett bennünket a világra. Gondolom ő se értett mindenben egyet fivére szavaival, talán egyes dolgokat máshogy képzelt el, máshogy akarta formálni a világot. Mi is a magunk képére igyekeztük formálni. Csak ő valószínűleg nagyobb volumenű projektben gondolkodott. Még mindig túl sok a talán, de mi van, ha tényleg lehetne vele alkut kötnünk? Bár ebben a formában nem sok hasznunkat venné. Talán ezért se siettette még a találkozást. Megvárja, hogy kissé felfegyverkezzünk, csak utána jelenik meg követelőzni, kérni vagy bármit csinálni. Mert még mindig nem tudja a világ, hogy kik vagyunk, a legtöbben azt az éjjelt is a Sötétséghez kötik. És hacsak ti nem árultatok el magatokról túl sokat azon az éjjelen, nem tudják, hogy leviatánok köze van a dologhoz. Gondolkodom Calypso, a fejem tele van gondolatokkal, de egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi mit takar, mit akar tőlünk, mire kellünk neki, miért szabadított ki, csak találgatok, elemzek, de a darabkák nem állnak össze egy egésszé. Most nem. - lerogytam az egyik medence szélére, majd tenyeremmel elkezdtem dörzsölni a homlokomat.
- Nem szeretek sötétben tapogatózni. Soha nem tartottam semmitől, még Istentől sem. Andarieltől jobban. De utána őt is lenyomtam. És most? Az ismeretlentől tartok. Ez kész vicc. - széles vigyor jelent meg a pofázmányomon. Kiröhögöm magam mindjárt, olyan nevetségessé váltam. Rá se ismerek saját magamra.
- Ha együtt akarjuk megtörni az uralmát, akkor lehet magát Istent kellene előkerítenünk, nem igaz? Gyűlöl bennünket, mi is őt, de ahogy én és Kisa is félre tudjuk tenni a nézeteltérésünket ilyen ramaty időkben, tán vele is lehetne egyezkedni. Hisz ebből úgysem maradhatunk ki, mi sem ússzuk meg szárazon. Választási lehetőségünk meg nem sok van. - sóhajtottam fel, majd a gőzölgő vízbe bámultam. A tükörképem nem én voltam. Vagyis egy másik én, hasonló ahhoz, aki Andariel mellett voltam. És ezt az énem gyűlöltem a világon a legjobban.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 20, 2018 9:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Seth & Calypso
Mosolygok, mert a testvérem vagy,S kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.
Az év testvérei címért aligha indulhatnánk, de efféle babérokra valószínűleg sose vágyott egyikünk sem. Akarva akaratlanul is ellenséget látunk egymásban, s ezt részben köszönhetjük anyánknak. Vagy csak hibáztatni akarunk érte valakit, s ha már úgysincs köztünk, miért is ne ő legyen az? Mostanában elég sokszor átfut az agyamon, hogy megsemmisülése után, miért is nem léptünk közös mederbe? Vagy ha mégis- hisz tudásunk átadása az embereknek, a világ saját képünkre való formálása mégis csak nevezhető közös célnak- mikor szakadt ágakra a szilaj folyó, ezzel is gyengítve saját erejét? Az eddig egybefüggő sötét fellegek lassan hömpölygő viharfelhőkké alakulnak. Lágyan kap hajamba az eső illatot hozó szél. Fortyog bennem a düh, s látható távozására csak összevonom a szemöldököm. Menekül. Sziszegnék neki búcsúzul valamit, valami mégis maradásra bírta. Csak enyhén vontam fel szemöldököm, mely meglepettségemről árulkodhatott. De hamar elillant arcomról, hisz még korántsem fejeztem be hozzáintézett szavaimat. Csak állt s némán hallgatott, nem tudtam volna eldönteni, hogy küzd-e belső démonjaival melyek azt súgják neki söpörjön le a kilátó tetejéről vagy csak hatalmába kerítette valami földöntúli nyugalom. Olyan akár a jégbe fagyott tenger csak a hófehér felszín simíthatja az északi szél, a háborgó mélységet nem érintheti. Ajánlatom őszinte volt, s reméltem minden szavát meghallja. Nem lát bele olyat, amit ő akar, nem követi el azt a hibát, amellyel engem vádolt. Nem várok el cserébe semmit, s könyörögnie sem kell érte. Csak el kell vennie. Ujjai úgy fonódtak csuklómra, ahogyan a kígyó tekeredik áldozata teste köré. Számomra befejezettnek tekintettem a beszélgetést, úgy ahogyan volt, válaszok nélkül. Fáradtnak éreztem magam, akire évszázadok bűne szakadt rá egyszerre, s ezt még megfejelte a sors a testvérekkel is. Szívesebben lettem volna most egyke vagy csak lettem volna füst, mely gyorsan illan, semmit nem hagyva maga után. Hiába is akartam magányosan tölteni időmet, velem együtt lépett át a kapun, melyet nyitottam. S nem csak őt hoztam magammal, a záródó kapunk keresztül láttam, miként simul ki a sötétség San Francisco felett, s hogy takarja el ugyanazt a Holdat felettünk. Az eső halkan szitálni kezdett körülöttünk, mintha csak siratna valamit. Hajam lassan áztatta át. Komor tekintettel néztem rá, ahogy maga felé fordított. Kénytelen volt lehajolni hozzám, ha a szemembe akart nézni. Most nem zavart, hogy hozzám ért, fel sem fogtam. A lámpások fényében- melyeket magam akasztottam fel, csakhogy otthonosabbá tegyem a fürdőt– arcán árnyékok játszottak, még ijesztőbbé téve kígyószemeit. Egy pillanatra szakítottam el tekintetem az övétől, hogy a repedezett márványpadlóra süssem. Nem szerettem, ha megmondják, mit tegyek s mit ne, még akkor sem, ha imént magam ajánlottam fel neki. Ez volt a páncélom első rétege, melyet építeni kezdem, ellene, ellenük, anyám ellen. S hiába csupaszítottam le magam meztelenre, beláttam, hogy hasztalan minden próbálkozás, az álarcom újra magamra kell húzzam. Ahogyan azt is, hogy talán igaza van, s kissé hevesen reagáltunk egymás szavaira. Így újra sárga szemeibe fúrtam, az én mogyoróbarnáim. A penge vékony fekete csíkot figyeltem. Sokat segített, hogy hangja különösen nyugodt volt, kellemesen csiklandozta fülem. Vállam lassan emelkedett majd süllyedt le hatalmas kezei alatt. A két szemöldököm, mint valami lipityóka játszik a homlokomon, hol az egyik, hol másik reppen a magasba. – Persze, de nem volt mindegy, mikor és hogyan. – sóhajtok egy újabbat. – Megértem, hogy kívántad az erőt, ezzel mindannyian így vagyunk. De azt hiszem, hogy nem gondolkoztál tiszta fejjel. Várhattál volna vagy legalább szólhattál volna, nem csak a várost lepted meg, de minket is. S valljuk be ezzel minket is veszélybe sodortál, még akkor is, ha aránylag épségben megúsztuk az egészet. Meg tudod nekem mondani, hogy mégis miért titkolózol előttünk, ha amúgy is osztozkodni akartál? Valóban nem, de emlékeim szerint pont az volt a cél, hogy legalább addig maradjunk az árnyékok között, míg meg nem erősödünk. Minden tettünknek megvannak a következményei, s fel sem mérted, hogy eltelt kerek hétszáz év. De ha már itt tartunk, mit értettél az alatt,hogy : "A város kincset takar. Az emberek lelkei mágiákat rejtenek. Erőnk hatalmasabb lehet bármi másnál, mint egykoron. Nem lesz szükségünk többé sem Amarára, sem senkire. A világ urai lehetünk." – noha a vihar mely belülről tombol, még korántsem múlt el, csupáncsak lecsillapodott, mely bármelyik pillanatban újra tomboló hurrikánná nőheti ki magát. – Az eseményeket és minket is, ami nem a legszerencsésebb, főleg addig míg nem tudjuk, hogy a mérlegnyelvét melyik irányba akarjuk billenteni. – egy fuvallat markol bele a medence felett lebegő gőzbe, s hordja lábunk elé, a Hold sápadt fénye ezüstös fénykarddal tör utat magának a sötét felhőkön át. – Ha úgy döntesz, hogy Amara ellen fordulsz szövetségesekre lesz szükséged. S tetszik vagy sem, azokat nem máshol találod meg, mint az angyalok és démonok s lehet az emberek között. Az mindegy, hogy csak eszközök a kezedben vagy a szövetség valódi alapokra épül, de jelenleg szükségesek. Az arkok s a lovasok zárták el a Sötétséget. Tudod, mit jelent ez? – vonom fel a szemöldököm kérdőn. – Magad mellé s nem magad ellen kell fordítani őket. S most ennek útjába gördítettél akadályokat. Főleg úgy, hogy az arkok s a lovasok száma is megfogyatkozott. A létszám nem teljes.  Ne légy öntelt! Nem élhetsz a múltba, nem vagy már egyiptomi isten, csak egy porszem vagy a homokórában, mely ha megreped és széttörik felkap a szél s egy lesz a sok közül. Azok közül, akit térdre kényszerít a Sötétség. – simítom végig karját s könyökénél fogva leemelem magamról súlyos kezeit. Lassan lenyugszom, mintha a magára erőltetett nyugalma rám is rám ragadt volna, az eső már csak kövér cseppekben hullik a feszített víztükör tetején finom fodrokat vetve rajta. Hátat fordítok neki, s arcomra tapadt tincseket kisimítom belőle. Felpillantok az egyik félkarú vízhordó leányra, szomorú arcán az eső fájdalom könnyeként gördül végig, s áll meg ajkai sarkában. – Hatalmat akarsz, erőt? Hagyd, hogy segítsek, hogy segítsünk. Ne érezd szégyennek, kiben bízzunk, ha nem egymásban? Nem kell feláldoznod magad, ez nem csak a te harcod. – simítom végig kőredőit a ruhának, melyet a leány visel. Érdes, akár csak hangom, ha őszintének kell lenni, legyünk azok, még ha fáj is. – Ha te odaveszel, mind meghalunk egy kicsit. – fordulok felé vissza. Arcát szelíd pillantással simítom végig. Szavaim nem csalárdak, valóban így gondolom, bármelyikünk feje hullik a porba csak ürességet hagy maga után, meggyengítve az egészt, mely még most apró darabokra van törve. – A saját önös érdekeim is megvannak, ahogyan a tiéd is, de nem azt kérem, hogy fedd fel előttem őket, hisz a te dolgod, de az, mely itt és most előrébb vihet minket, ne akard egyedül megoldani. – próbálom magam kifejezni úgy, hogy ne támadásnak vélje szavaim, hogy kiszűrődjön belőle a lényeg.  Következő szavai kőszívem megrepesztik, s halk léptekkel sétálok vissza hozzá, megállva előtte cikáznak szemeim kénsárga szemei, arca ráncai, szája ívén. Megakasztott mozdulat, olyan mint az övé ott a moziban, aztán mégis meggondolom magam. Puha ujjaimmal érintem hűvös, sima bőrét. Szemöldökének vonalán kezdem, kisimítva a ráncokat rajta, halántékának érzékeny bőrén, arcán, állának éles ívén az álláig, melyet ujjaim közé fogok. – Hiszek neked. De azt se hidd, hogy te feláldozható vagy! – hirtelen mozdulattal ragadom meg tarkóját s nyomom homlokom az övéjéhez. – Verd ki ezt a fejedből! Érted!?Mert visszazárlak abba a ládába!– emelem el s döntöm újra az övéhez többször, mint aki a fejébe akarná verni. Az utolsó mondatot elmosolyintott fenyegetésnek szánom. Még mindig így válaszolok: - Valaki úgy gondolja, pont ez a terve, új világot alkotni, az egyensúly jegyében. Egyetlen esélyünk van, ha együtt törjük meg az uralmát. – vonom lejjebb fejét, s lehelek csókot homlokára, lassan eresztem, s lépek el tőle. – Azt tudom neked is mondani, mint Kisának. „ Az üres kalász fent hordja a fejét, a teli meghajol.” Ez az én javaslatom. – nos, hogy mit szűr le ebből, azt ráhagyom. – De abban igazad van, ehhez szükség van, ahhoz, hogy tudjuk mik a szándékai, ezért is gondolom, hogy minél hamarabb találkozni kell vele, míg be nem kebelez mindenkit, akivel csak egy kis esélyünk is van. – az eső már elállt csak a friss levegő maradt utána, mintha csak érezte volna, hogy a bennünk tomboló indulatok is lecsillapodtak volna, talán csak erre várt. Lecsúsztatom vállaimról a kabátot, s a szobor talpazatára fektetem. – Nem csak Athanról van szó, mindannyiunkról, azt hiszed védeni kell minket? Vagy csak e mögé bújsz? Elárulom nem kell, nem kell a nagy testvért játszanod. Ehhez már túl késő. – magyarázom neki korábbi szavaim. – A te választásod… - hunyom le egy pillanatra szemeim. - … de miért nem tudod félre tenni a büszkeséged? Nem te mondtad, hogy egy rossz lépés és nyekk? Mondd, ha erő nélkül szaladgálsz fel s alá, mennyi esélyed van? – meztelen vállal dőlök neki a szobornak. A rideg kő érintésétől végig fut rajtam a hideg, az érzés mégis kellemes. Az utolsó kérdését örültem volna, ha nem teszi fel nekem. Nem csak magam miatt, de miatta is, nem volt kedvem szembesíteni ennyi évezred után a mólt emlékeivel, ahogy én sem akartam felidézni a látványt. Elhallgattam s az ajkamba harapva fürkésztem arcát. A tálalási módszer volt kérdés számomra. Ha halkan vallok, úgy szánalmat érezhet, míg ha vigyorogva, akkor kárörvendést, gúnyt, holott egyik sem volt bennem. Attól nem tartottam, hogy megcsillanna lelkiismerete, hogy leperegne előtte, hogy egyik napról a másikra, miért is változtam meg. – Nos szerinted melyik? – lököm  el magam a szobortól. Tőlem szokatlan módon- legalábbis neki – macskaszerű mozgással szelem át azt a néhány lépést mely köztünk van. Ingének azon gombjához érintem ujjam, mely nadrágja felett az első, s lépkedek fel egyikről a másikra mellkasáig. – Hisz olyan sok leng körül.- gonosz játék, de nem vagyok angyal. S ki tudja, még mi bukik ki ajkai közül. Ujjam kulcscsontján keresztül vándorol át vállára, miközben ellépek mellette, már ha hagyja, hogy a háta mögé kerülve forró leheletem kíséretében súgjam fülébe: - Szerinted melyik? – hamar rájöhet – s miért ne jönne? – hogy a játék csak arra szolgál, hogy a helyes irányba tereljem gondolatait, vállalva a következményeket, hisz magam sem tudhatom, milyen emlékeket ébresztek benne.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 19, 2018 8:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Caly x Seth

Chances don't approach you, it's you who approach chances


Veszett ügynek tűnt ez az össefogósdi, mivel lazán elbeszéltünk egymás mellett. Tolmács kellett volna mindkettőnk számára, mert nagyon nem értettük meg a másikat. Jobban mondva félreértettük. A legjobb családokban is megesik az ilyen. Vagy mégsem. Szavai miatt hatalmas sóhaj tört utat magának a torkom mélyéről. Mit mondhattam volna ezek után? Nem volt értelme semminek, ő felhergelte magát és engem is feldühített. Patthelyzet alakult ki. Fogtam magam, felálltam ültömből, és inkább távozni készültem, hogy hagyjam magában savanyodni. Arról papolt, hogy én mennyire félreértettem őt, amiben lehetett igazság, de hogy ő is ugyanezt tette, az is tény volt. Amire szintén félreértéssel reagált. A legjobban az Amarás kijelentése tett be. Képes volt azt hinni, hogy feláldoznám őket Amara sötét oltárán. Végülis. A hírem nem volt túl jó még családi körben sem. Hibáztathattam érte? Hisz többször is agyonvertem a múltban. És még csak az okát sem tudja, miért. Mindezek fejében nem kellene meglepődnöm, ha ilyesmiket feltételez rólam. De ez így akkor sem lesz jó. Nem torzsalkodnunk kellene, hanem egyezségre jutnunk. És ehhez mindkettőnknek engednie kell. Nekem is. Hirtelen torpantam meg, majd vettem egy mély levegőt és hátra fordultam. Ökölbe szorítottam mindkét kezem, szinte már a saját csontjaimat törtem, olyan erősen szorítottam markaim. Részben az én hibám is volt, hogy így alakultak a dolgok. Elvégre nem hagytam lehetőséget neki arra, hogy valamelyest megismerjen. Egy-két kivétellel minden testvérem elől elzárkóztam azóta, hogy anyánkat visszaküldtük oda, ahova való volt. A Pokolba. Előle is. Úgy gondoltam jobb lesz neki, ha minél távolabb van attól, aki megkeserítette az életét. Nem akartam látni az undort az arcán, mikor rám néz. Irritált volna. Talán tényleg sok volt körülöttem a titok, talán ködbe burkolóztam. Talán ki kellene egyes lapjaimat terítenem előtte. Talán meg kellene értenem őt, próbálkoznom kellene megismerni. Túl sok volt a talán. Erőt vettem magamon és kifújtam a levegőt, hogy megtisztítsam elmém. Nem volt hiábavaló az a sok Tibetben eltöltött év, mikor az önuralmamat fejlesztettem. Minden egyes hozzám vágott sértést, mondatot próbáltam tiszta fejjel értelmezni. Meg akartam szólalni, de még nem fejezte be mondandóját, ezért hagytam, hagy beszéljen. Az ég zengeni kezdett, Zeusz villámait szórta a fejünkre, mint valami büntetést, amiért ennyire nem tudunk higgadtan viseltetni a másik felé. Eleredt az eső. Húgom hűvös tekintettel közelebb lépett hozzám, a villámok fényében szemei megvillantak. Igazi kígyó volt ő is. Magyarázata végén meglepődve vontam fel az egyik szemöldököm. Nekem adná az erejét? Felejtse el! És nem csak azért, mert neki is szüksége van rá. Soha sem könyörögtem nekik erőért cserébe, nem alázkodtam meg, ezek után sem teszem, majd megoldom, nem vagyok szívbajos. Jobban érdekelt az utolsó mondata. Milyen titkot tudhat rólam, amit nem fedett fel testvéreink előtt? Amint elhaladt mellettem, megfordultam és csuklón ragadtam, mielőtt még eltűnhetett volna a sötét árnyak között. Mire egyet pislogtam, a háttér megváltozott. Már nem a moziban voltunk, hanem egy ókori fürdőben. Meglepettségem ezúttal ki is ült az arcomra.
- Szóval…- kezdtem bele, mielőtt bármit is mondhatott volna, majd elengedtem a csuklóját, de csak azért, hogy a vállainál fogva magam felé fordítsam. Sápadt fények pislákoltak csak körülöttünk.
- Igazad van Calypso. Részben. Talán jobban kellene figyelnem rád, rátok, talán nem kellene ennyire magának valónak lennem, talán nem kellene ködbe burkolóznom és akkor nem értenénk félre egymást. Talán most sikerülni fog megértenem a te álláspontodat és megértetni magam. Csak hallgass meg, utána azt teszel, amit akarsz. - tekintetem komoly és elszánt volt. Nem hagytam annyiban a dolgot. Az nem rám vallt.
- Az elvárásaim mindig is nagyok voltak, de most nem ez a lényeg. - kezdtem bele a mondandómba, hogy jól körülírt válaszokat adjak neki. Hisz mindvégig azokra vágyott.
- Elkezdtem keresni valamit, egy ereklyét, melyet már évezredek óta keresek. Ez egy olyan hatalmas erővel bíró ereklye, mint annak idején az Édenkert almája volt, mely a pokolszuka birtokába jutott. Talán nem fog a birtokomba kerülni mert van egy olyan érzésem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki keresi, de még nem adom fel, amíg van egy kis esély rá, hogy megtaláljam. Annak idején amiatt túrtam fel egész Egyiptomot. A vándor cirkuszomnak, ahogy te nevezted is megvoltak a miértjei. Nem kell szentté avatni, hányok minden mennyei titulustól, ezt azért tudhatnád. Muszáj volt felturbózni az erőnket. Abban igazad van, hogy történt egy kis baleset, aminek én láttam kárát, de amúgy is adni akartam nektek az erőből. Megkaptátok. Előbb-utóbb úgyis színre kellett volna lépnünk nem gondolod? A végtelenségig mi sem rejtegethetjük magunkat. De még így is jobb, hogy sokan Amarához kötik az eseményeket. Elég keveseknek volt annyi sütnivalója, hogy másra gondoljon. De halljam, mégis milyen egyéb lehetőségektől fosztottalak meg benneteket azzal az éjszakával? - érdeklődtem tőle.
- Persze, hogy rólam is szó van, elvégre önmagadért csak te felelhetsz nem igaz? De félreértettél húgom. Soha, érted? Soha nem áldoználak fel benneteket Amara sötét oltárán! Ezt jól jegyezd meg! - néztem mélyen a szemébe, láthatta, nem hazudok, a pókerarc lekerült, amint beléptünk a fürdőbe. Minden egyes lépésem, amit tettem nyamvadt életem során azért volt, hogy fajunk felemelkedjen. Persze a megalomániám is jócskán benne volt, de fajunkat akartam felemelni az uralkodásra.
- Ha csak ő és Isten marad, az miért lesz neki elég? Ha nincs aki higgyen bennük, aki táplálja erejüket, akkor hiába maradtak ketten, szépen lassan elsorvadnak és megszűnnek létezni. Hacsak nem kreálnak maguknak egy új világot. Egyébként én magamra értettem, mikor a halálról beszéltem. Nem fogom hagyni, hogy rabigába vonjon, akkor inkább kiszállok a játékból és választom a halált. Nektek meg van hagyva a lehetőség, hogy úgy döntsetek, ahogy jónak látjátok. Eszembe sem volt helyettetek dönteni, bárdot lengetni a fejetek felett, csupán csak a magamé felett. Én eddig is csak a saját bőrömet vittem vásárra, nem a tiétek. Szerinted nem lehet felkészülni rá és nem hiszed, hogy sikerülhetne vele egyezkedni. Akkor mit javasolsz? Mit kellene tennünk? - kérdeztem meg. Érdekelt a véleménye. Ha ő nem csak a sötétben tapogatózik, akkor most lesz esélye felvázolni.
- És nem becsülöm le Athant sem. Csupán csak szemléltettem, hogy mindenkinél, még a legifjabbnál is gyengébb vagyok. És köszönöm húgom, de nem szükséges nekem adnod az erőd! Nem vagyok szívbajos, meg fogom oldani ezt a problémát. - halványan felfele ívelt a szám sarka, csak akkor vettem észre, hogy még mindig a vállain pihent a két tenyerem. De még nem engedtem el. Tudni akartam, mit tud rólam, amit nem árult el a testvéreinknek. Az áldozatot? Nem, azt nem tudhatja, mert Delphinia is csak a felszínét súrolja. De akkor mégis mi lehet?
- Mi az az engem körbelengő misztérium, melyet testvéreink előtt sem fedtél fel? - érdeklődtem tőle, majd végre elengedtem a vállait, hogy szabadon mozoghasson.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 15, 2018 11:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Seth & Calypso
Mosolygok, mert a testvérem vagy,S kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.
Csak egy érintés. Másoknak oly természetes, mint egy lélegzetvétel, s lám nekünk maga a csoda, szinte ismeretlen érzés, egymás bőrének tapintása. Összerezzen, én mégsem érzékelek belőle, kifinomult érzékeim cserben hagynak, lefoglalnak gondolataim. Menekülőre is fogom, s két mély lélegzet között kitisztítom elmém. A felállás ismét ugyanaz lett, mint amikor elkezdtük. Lazán terül el a kanapén, szinte mint, aki otthonának tekintené a várost, s annak királyává koronázta volna magát. Felé fordulok, s nézem miként csepegtetik ajkai a mételyt, mely lassan öl meg maga körül mindent. Először észre se veszed, hogy megmar egy kígyó, csak mikor beléd fecskendezte mérgét. – Mert az enyém lenne, hogy ködbe burkolódzol? - ráncolom össze homlokom, de hangom még tisztán cseng. – Te adod a lehetőséget… én csak élek vele, s mégis te vagy az, aki megszólja ezt. Nem gondolod, hogy az elvárásaid nagyok? – hajtom le fejem, s mint aki szemüvege felett néz át, villantom rá tekintetem. Egészen más elképzeléseink vannak az egyenességről. – Gondolom hiába is kérdezném, hogy mi lenne az, így hát lapozzunk is egyet. – fordítom el fejem, s kortyolok a palackból. Azt már meg sem merem említeni, hogy mennyivel könnyebb is lenne, ha nem csak a saját szakállára játszana. – Tervek. Mégis mire? Imént mondtad, hogy sötétben tárogatózol, akárcsak mindannyian. De ebben is különbözünk. Elég sok lehetőségtől megfosztottál minket, mikor úgy döntöttél megnyitod a vándor cirkuszod. Nem látnak mást csak szörnyetegeket, akinek jelenlétét összeforrasztottad a sötétséggel. De persze ez nem számít. – Úristen Seth! – bukik ki számon akaratlanul, hajam arcomba csapódik, mikor ismét ránézek. A zavaró tincseket a fejem búbjától indított mozdulattal simítom ki arcomból, s folytatom: - Hallod magad!? Minden mondatod azzal kezdődik, hogy téged irányít, téged áldoz fel, s mi hol vagyunk? – korántsem vagyok már olyan nyugodt, mint pár perccel ezelőtt. Hitetlenkedés és düh bűvös egyvelege keveredik hangomba. – Összefogásról beszélsz, de nincs szó itt másról csakis rólad! – vágom arcába a vizes törölközőt. Most következett el a pillanat, hogy felálljak s mélyeket szippantsak a hűs, tiszta levegőből. Fogaimat s magamat szorítva sétálok a korláthoz, nem lenne szerencsés éppen most az arcába mászni, mikor még az angyalpenge okozta seb szélei vörösen lüktetve vigyorognak oldalamon. – Szóval bármelyikünket feláldoznád Amara oltárán. – jelentem ki halkan s hűvösen, inkább magamnak, mint neki. – Ha elpusztít mindent akkor nem marad más csak Ő és Isten. És ez számára bőven elég. – ezen szavaimat már neki szánom, tisztán viszi felé a szél. – Abban a világban neked sem lesz hely, ajánlhatsz neki te bármit. Így is úgy is csak elvesz, s te nem leszel más csak egy katona a tábláján. Küzdhetsz bárhogy ellene, mindig csak egy bábú leszel, csak a bábmester más. – eresztem le kezeimet magam mellé. Mégis mit gondol? Ha feltárja előtte azt, melyet annyira meg akar szerezni, nem csinál magából célpontot. Óóó, dehogyis nem, Amara sem különb, mint Seth, elveszi, amit akar. – Nem veszem észre a lényeget? Lennél oly kedves s felvilágosítanád a húgod, mégis mi lenne a lényeg? – nézek mélyen a szemébe, sajátom suhanó vihar felhői egy pillanat alatt fagynak meg s törnek szilánkokra. Egy újabb lehetőség számára, hogy felhomályosítsa ostoba testvérét.  - Nincs minek tetszenie Seth, mert bár vádolsz, hogy szavakkal dobálózom, de eddig te sem mondtál eddig semmit. Köntörfalazol csak. De legyen úgy, ahogy te akarod. Mondd meg kedves bátyám, mégis mit kellene tennem? – alázatosan hajtom meg előtte a fejem, ahogy az urak előtt volt szokás, csak éppen a szívemre felejtem tenni a kezem. Bármennyire is szeretnék vele dűlőre jutni, lassan belátom képtelenség.Hisz bármit is ejtek ki számon, még a lehetőséget se adja meg annak,  hogy meghallgassa, szemellenzős, mint a lovak. Nincs kedvem harcolni, megadom magam, a kígyó mérge eléri elmém. – Szavaimat most te értelmezted félre, dicséretesnek tartom, hogy nővérünkkel szót akarsz érteni. De az én hibám.– haragom lángja úgy enyészik el, ahogyan az őszi eső oltja ki a tarló tüzet, csak a füstje marad, melyet könnyedén hord szét a szél. Arcom egy porcelánbabáé, gyönyörű de épp oly üres is. Nem mond újat valóban érzem, hogy erőm bár még nem olyan,mint volt, de sokkal több. Még egy bólintást sem eresztek meg felé, hogy tudja,bizony éreztem a változást. Tudja, s nincs szükség megerősítésére. Ám a vallomásra csak egy pillanatra suhan át valami az arcomon. Felé lépnék, mégis csak egy pár kavics gördül meg a talpam alatt, Seth nem is érzékelheti. Szívem akár egy vasgolyó, nagyon-nagyon régen éreztem utoljára ezt vele kapcsolatban. Szerettem volna odamenni hozzá, megragadni… De az ami akkor, most is megállított a szavak, a tettek s hogy nem akartam, hogy még gyengébbnek érezze magát, nem akartam, hogy azt érezze szánom. Meglepett, amit mondott, de nem tartottam hihetetlennek. – Ebben nem kételkedem, hogy így van, de azt kötve hiszem, hogy értünk tetted volna. Ahhoz túl önző vagy, ahogy mindannyian. Talán más volt a terved, csak hiba csúszott be. Ezt tartom valószínűnek. Ezért ne is várj köszönetet, messze vagy még attól, hogy szentté avassunk.– kimért léptekkel indulok meg felé, vállam éppen csak súrolja az övét, ahogy megállok mellette. Jó fél fejjel magasabb nálam, fel kell pillatanom ahhoz, hogy szemügyre vegyem finoman metszett arcélét. – De a benned rejlő erőt, nem az határozza meg, mennyi energiát vagy képes kiszipojozni a környezetedből, hanem a jellemed. –megdörren az ég, s az első esőcsepp halkan koppan a kabátomon, hogy aztán újabb és újabb kövesse. - Athan sem gyenge, egy csiszolatlan gyémánt, ne becsüld le a testvéreidet. Megtaláljuk a módját, hogy a régi önmagad légy, ha szükséges a sajátomat adom neked, s nem várok cserébe érte semmit. Csak szólnod kell. – lépek el mellette, ideje lesz tovább állnom, mindent megbeszéltünk, amit csak meg lehetett. – Ami pedig a titkodat illeti, nem ez lesz az egyetlen, amit nem fedek fel testvéreink előtt. – végszónak ez éppen elég, miközben zsebre vágva egyik kezem indulok „haza”a már szitáló esőben. Néhány lépés az árnyékban, s feldereng előttem a római kort idéző fürdő képe.
[/quote]
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 12, 2018 11:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Tengeri Csillagnak

Caly x Seth


A kapcsolatomat Calypsoval nem tudtam hova tenni. Egyszer ilyen volt, egyszer olyan. Teljesen pepita. A kellemes és kevésbé kellemes pillanatok is így váltakoztak a társaságában. Mivel sürgősen víz kellett szomjazó torkomnak és nem láttam más módját, csakhogy az üveget törve megszerezzem magamnak, ami kell, így lazán kitörtem és elvettem. Nálam ez így működött, én így működtem. Elvettem, ami kellett lelkiismeretfurdalás nélkül. Nehezen is fúrhatná bármi a nem létező lelkemet. Semmi agresszió nem volt bennem abban a pillanatban, semmi elfojtott düh, csak egy kis fáradtság és mégis. Calypso mást látott bele a dolgokba. Kígyó szemeink teljesen máshogy szemlélték a világot, az agyunk teljesen máshogy fogta fel az információkat. Sóhajtva ráhagytam, nem volt kedvem magyarázkodni. Ám arra nem számítottam, ami ezután következett. Megérintette a kezemet, melyen felrepedt a bőr az ütés következtében. Összerezzentem. Észre sem vettem, míg érintésével fel nem hívta rá a figyelmet. Talán mert nem fájt. Az ilyen kis vágások meg sem kottyannak, olyanok, mint egy szúnyogcsípés ahhoz képest, amin a múltban keresztül mentem. Arcomra is kiült a meglepettség pár pillanatra, el sem tudtam rejteni. A kedvesnek mondható gesztus azonban nem tartott sokáig, csak éppen addig, hogy a szemeibe nézhessek és megeresszek valami mosolyfélét. Aztán, mintha mi sem történt volna, ellépett mellettem. Az arcizmaim azonnal helyrerázódtak. Úgy döntöttem, inkább temérdek kérdésére felelek, már amennyire tőlem telik. Ismét elfoglalta a helyét, úgy figyelte a mondandóm. Mennyit beszélek most? Pedig nem szokásom, de ezt hozza ki belőlem. Nem hiszem el, hogy mindent meg kell magyarázzak! És mégis. Mondandóm végén ismét elnyúltam a kanapén és vártam. De néma csend telepedett ránk, csak a szellő susogása és a természet neszezése zavart bele a némaságba. Aztán megszólalt. Kár volt. Megint elbeszéltünk egymás mellett. Nem értette a mondanivalóm lényegét.
- Bocsáss meg Calypso, de az nem az én hibám, ha te mást gondolsz bele abba, amit mondok. Hogy mi lenne az? Megmondom őszintén, fogalmam sincs. Nem tudom, mit kínálhatnék fel neki jelenleg, ami hasznos lehetne számára. A semmire nehezen lehet alapozni. Pont ez a probléma. Ezért sem akarok vele összefutni a közeljövőben. Jobban örülnék neki, ha kész tervekkel tudnék elé állni. De ahhoz idő kell, hogy az, ami esetleg elnyerné a tetszését a birtokomba kerüljön. Rajta vagyok az ügyön, de hidd el, nem könnyű. - Nekem meg főleg nem, tettem hozzá gondolatban. A következő kérdésére megremegett az egyik szám sarka felfelé.
- Hogy mi lesz akkor? Sötétség. És halál. Nihil, a semmi. Mert ha nincs üzlet és nem nyerek rajta semmit, ha csak egy irányítható, feláldozható katonát lát bennem, akkor inkább választom az önkéntes halált. Talán pont ez a terve, fel akar minket áldozni egy olyan háborúban, melyet nem mi vívtunk ki, melyet nem nekünk kellene megvívni helyette. Ezt csak ő tudhatja.  - megvontam a vállaimat. Sajnos én is csak a sötétben tapogatóztam, nem sokat tudtam Amaráról, csak megpróbáltam az ő fejével gondolkodni, kitalálni a gondolatait, már amennyire ez lehetséges lehetett. Számba vettem minden eshetőséget. A következő gondolataira komolyan néztem rá. Ez most komoly? Hányszor kelljen még magamat ismételjem? A szavaiból világosan levettem, hogy tényleg nem ismer engem. Félelmetesen kevéssé…
- Én nem feltételeket akarok szabni neki. Nálam nem így működik az üzletkötés. És nem felejtettem el, hogy kivel állok szemben. Mindenre talán nem, de azért a legtöbb eshetőségre mégis. Legalábbis próbálom megfejteni, mire készül. Mondjuk maga a sötétség ugyan mit is akarhatna, ha nem sötétséget és káoszt? Az előszele már le is csapott, elég csak körül néznünk. De! - tartottam fel a mutatóujjam nyomatékosítva a következő szavaimat.
- Ha elpusztít mindent és mindenkit maga körül, mi marad neki? Talán csak a drága fivére világát, teremtményeit akarja elsöpörni a föld színéről, hogy új világot teremtsen magának. Nem hiszem, hogy különösen szívlelnék egymást. Körülbelül úgy, mint mi. - engedtem le a karomat. Calypso korántsem volt nyugodt, erről a mozdulatai tanúskodtak. A korlátnál magát szorongatva nem egy erős kígyónak,csak egy védtelen, törékeny nőnek tűnt. Nem mentem utána, ugyan miért is tettem volna? Miért kellene vigaszt nyújtsak a számára? Hisz nincs rá szüksége. Talán még nem tudja, én viszont tisztában vagyok vele. Ám Calypso a meglepetések kígyója volt. Mosollyal az arcán fordult vissza felém, majd rákezdett. Kár volt megkérdeznem, hogy mi jár a fejében. Rettentő kár. Értetlenül vontam fel az egyik szemöldököm a kifakadására. Ez most komoly? Elvakít a gyűlölet meg a düh?
- Te miről hadoválsz most? Valamit nagyon benézhettél. Ráadásul jelenleg én sem látom belőled kicsillanni a hűvös logikát, csak dobálózol a szavaiddal, miközben nem veszed észre a lényeget és olyan mondatokat adsz a számba, tulajdonítasz nekem, melyeket nem mondtam ki, de mégcsak nem is gondoltam. Nagyon elbeszélünk egymás mellett, ahogy látom. - jegyeztem meg. Nem tudom, mi ütött belé, de kettőnk közül nem ő volt az, akit hidegvérűnek lehetett volna nevezni. Még mindig nem értettem, honnan szalajtotta, hogy engem bármi is elvakított, mikor olyan nyugodt voltam, mielőtt belefogott a litániájába, mint az állóvíz.  De most már bosszantott a tény, a viselkedése, pedig sokkalta szerencsésebb helyzetben volt, mint én.
- Nem értelek. Eddig is erről beszéltem, de neked más jött le. Én Istenre gondoltam, mikor megemlítettem, hogy ő bizonyosan most nagyban tervez. Nem akarsz leülni és megnyugodni? A végén még szélütést kapsz. - érdeklődtem tőle. Komolyan, erre már nem tudtam neki mást mondani. Így nem tudok vele szót érteni, ha elromlott az adóvevője.
- Számomra helyes az általam kijelölt út. De nem kötelező követni. Ha ennyire nem tetszik az, amit gondolok, akkor minek kérdezted meg? Én csak válaszoltam. Lehet kár volt. Felőlem akár a saját utadat is járhatod, nem akadályozlak meg benne. - vontam vállat és már kezdtem unni a szélsőséges kicsapongásait. Úgy volt, hogy fogom magam és nemes egyszerűséggel ott hagyom a picsába, de csak nem hagyta abba. Nyomatta tovább a hisztit. Kit is vakít el a düh és a harag tulajdonképpen? Csak hallgattam és hallgattam és kezdett elkapni valami istenes agyfasz gépszíj belülről, főleg mikor már megint Kisát emlegette.
- Befejezted? - mordultam fel hűvös hangon és kígyó szemeim rá szegeztem.
- Mégis mi a tökömért hoztad fel ezt egyáltalán? De komolyan? Említettem akár egy szóval is, hogy én képtelen vagyok vele érdemlegesen szót váltani? Hogy előbbre való nekem, hogy megtörjem, semmint az, hogyan juthatnánk most előrébb? Az, hogy közöttünk milyen a viszony, most baromira nem vág ide. De képzeld, én félre tudom tenni a kettőnk közti ellenségeskedést, ha kell! És ő is, maradjunk ennyiben. - zártam le a Kisa témát, és mertem remélni, hogy nem feszegeti ezt tovább, mert rendesen felbaszott a végére a baromságaival, amiket összehordott. Persze, nem adtam rá, lehetőséget, hogy megismerjen, na de ennyire félreismerni valakit?  
- Egyenes beszédet vártál tőlem, nem rébuszokban beszéltem eddig sem, te mégsem a lényeget ragadtad meg és túlgondoltad. Azt akarod, hogy terítsem ki a lapjaimat, de közben folyamatosan csak támadsz! Azt akarod bizonyítsak? Rendben Calypso! Amióta a lényeim elszabadultak, nem érzed úgy, mintha az erő egy cseppet erősebben pulzálna benned? Mintha a mágiád erősebben ölelne körbe, mint eddig? - érdeklődtem tőle, mert már elegem volt ebből az egész beszélgetésből. El akartam menni. Elárulom neki, hagy örüljön, aztán azt kezd vele, amit akar. És én itt végeztem a közös egyezkedéssel és mindennemű közösködéssel a testvéreimmel. Mert én szívom meg. Kamatostól.
- Elárulom neked, hogy erősebb vagy azóta, mint voltál. Minden testvérünk erősebb, ki akkor részt vett a harcokban. Tőlem kaptátok azt az erőt, több ezer év kemény munkája volt benne, nem a szél hordta össze. Mégsem várok érte köszönetet cserébe. És tudni akarod, mi volt az ára? - kérdezem, miközben magamra szegezem a mutatóujjam.
- Én. Az erőm. Gyengébb vagyok bármelyikőtöknél, még Athannál is! Pont ezért sem pattognék Amara elé. Nos, ezzel az információval azt kezdesz, amit akarsz. Ha nem hiszed, az sem izgat. Majd rájössz magadtól is. - felnéztem a csillagtalan égre és sóhajtottam. Nem akartam többé ránézni. Elárultam egy olyasvalamit, ami a saját bőröm kárára mehet. Sebezhetőnek éreztem magam, de kívülről pókerarccal lepleztem, mint mindig. Felkeltem ültömből, majd hátat fordítva neki megindultam a kijárat felé. Az sem lepne meg, ha az elkövetkezendő napokban már minden testvérem értesülne erről a hírről. A pozitívum legalább a néma csend és hullaszag lenne a részükről. Elvégre már nem éri meg egyiknek sem velem összefognia.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 10, 2018 11:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Seth & Calypso
Mosolygok, mert a testvérem vagy,S kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.
Keresni próbálok egy olyan pillanatot, mikor kérésem célt ért, s azt fivérem anélkül teljesítette- még egy pohár vizet se adott volna-, hogy ne kért volna cserébe valamit. Ne lepődjön meg senki azon, ha azt mondom, nem találok. Igaz, alkalom is ritkán adatott rá, megvolt a hatalmam, hogy más módszerekhez folyamodva, olyan mederbe tereljem az eseményeket, melyek számomra kedvezőek. S mindezt egyedül. Most mégis, mintha készségesen tenne eleget neki. Kételkedve emelem fel tekintetem arcomba omló tincseim alól. A nyelvem hegyén ott pihen egy gunyoros megjegyzés, de inkább nagyra nőtt csecsemőként játszok vele s az árnyékokkal. Bevallom a játék vége, a kígyó halála egy cseppet sem volt véletlen. Titkon figyelem arcát, nem kerüli el figyelmem, hogy bár csak egy pillanatra miként válik komor arca, még sötétebbé. Már- már kezdtünk hasonlítani az igazi testvérekre, mégis kénytelen voltam a valóság tükrét elé tartani, hogy ne feledje, a pallos ott lebeg a fejünk felett. Suhanó gondolat erejééig hunyom le szemem, a cipője alatt szemcsésre roppanó kavics fájdalmas sikolya nem engedi, hogy elmerüljek gondolataimba. Ráemelem tekintetem, de már csak széles hátát látom. Az üveg neszezve szövi meg hálóját, majd hangos csörömpöléssel adja meg magát erejének. Kérdésére leküzdöm a köztünk lévő távolságot, talán csak egy lépés marad köztünk, ahogy megállok előtte, s kiszolgálom magam. – Túl sok benned az agresszió s düh. – pillantok kezére, majd ki tudja milyen indíttatásból veszem kezembe kezét melyen felrepedt a bőr, s fekete vérének egy cseppje serkent ki. Hüvely ujjammal törlöm le a kövérre dagadt vitae-t. Finom mozdulattal maszatolom szét ujjaim között ellépve mellette. Nem nézek rá, hisz magam is meglepődök tettemen.  Hangos szisszenéssel távozik a szellem saját palackomból, miközben baritonja a fülembe kúszik, ahogy belekezd. Már- már le is mondtam arról, hogy választ kapok kérdésemre. Ismét helyet foglalok a karfán, lábam átvetve a másikon nézek fel rá. Némán hallgatom, s figyelem arcának rezdüléseit, testének beszédét, azt miként válik meg az üres üvegtől, fejbe kólintva az amúgy is halott szirénem. Ironikus, hogy bármihez melyhez egykor közünk volt egy kupac szemét, s mi csak kapirgálunk rajta. Súlyos csend telepszik ránk jóvoltomból, gondolkodóba ejtenek szavai. – Ne légy úgy feldúlva bátyám… - intem nyugalomra. - … nem nézlek ostobának, de az egyenes beszéd célra vezetőbb, nem ad lehetőséget arra, hogy olyan dolgokat gondoljunk, ami nincs ott. Még is mi lenne az, amiért hajlandó lennél szövetségre lépni vele? - teszem fel számára ugyanazt a kérdést, mely foglalkoztat, csak más köntösbe bújtatva. – Te is sejtheted, hogy vár valamit azért cserébe, hogy kinyitotta azt a ládát, melyben oly sokáig poshadtunk. Legalábbis számomra ez nem kérdés. Viszont az már inkább, hogy mit tesz akkor, ha a válasz melyet szánsz neki, nem lesz kielégítő? – újra csend vesz minket körül, ahogy a vetítő monoton hangja megszűnik és álomba szenderül. Nem csak a hangok, de a fények is megszűnnek, s a sötétség sejtelmesen borul ránk. – Szép az elgondolás, te és a család, de vajon vagyunk olyan helyzetben, hogy feltételeket szabjunk neki? Nem készülhetsz fel mindenre, nem tudod kivel állsz szemben, hallomásokból táplálkozol. Mégis mivel akarsz védekezni az ismeretlen ellen, talán elfelejtetted, hogy egy nálunk hatalmasabb erőről beszélsz. Ahogyan Istennek egy gondolatába került, úgy neki se lehet több, hogy újra a ládába találjuk magunkat, esetleg még rosszabb. – akárhogy is szeretnék nyugodtságot erőltetni magamra nem sikerül. Felállok s újra a korláthoz sétálok. Nem való nekem a tétlenség, s most is csak úgy érzem egy helyben toporgok. A tehetetlenség a tudatlanság gyilkos kórként kezd el elhatalmasodni rajtam. Soha nem érzetem magam még ilyen gyengének s védtelenek, óvón ölelem át magam, mintha ezzel páncélt tudnák növeszteni a sötét felhők ellen, mely a jövőt takarják el előlem, előlünk. – Tudod mit gondolok? – elfordítva fejem a szunnyadó városról, fordulok felé. Egy halvány mosolyt eresztek meg felé, a gondolat, csalja arcomra, hogy talán most az egyszer, igennel felelne, de nem hagyom meg neki a lehetőséget, hogy válaszoljon. – Túlságosan elvakít a gyűlölet s a düh, most amikor a tiszta, hűvös logikára lenne szükség. – mondom kissé szánakozva. – Melyikük a nagyobb ellenség szerinted? – vonom fel kérdőn a szemöldököm. – Tételeztük fel, hogy igazad van és még nagyobb káoszt akar teremteni azzal, hogy csatasorba állít bennünket. És szerinted miért? Nézz körül! – tárom szét karom, mint aki körbe akarná mutatni a körülötte lévő felfordult világot. – Mindenki a másikkal van elfoglalva, s közben senki sem figyel ő rá. Nézd meg Gabrielt s Michaelt még mindig egymással harcolnak, ó bocsánat csak állóháborút vívnak, s nem képesek összefogni, mikor belülről emészti őket a sötétség. S Amara helyében én is pont ugyanezt tenném. Még nagyobb zűrzavart teremtenék, így a valódi szándékomra még egy fénypászma sem vetülne. Igazad van, nagyban gondolkozik. De lehet a részletekben rejlik az igazság, s nem abban, ami kiszúrja a szemünket. – néhány lépést teszek felé, majd megállok. - Tudtad, hogy Amarát az arkok és lovasok zárták el egykor? – teszem fel a kérdést. – Magad mondtad, hogy a legkisebb hiba is végzetes lehet számunkra. Mégis biztos vagy abban, hogy az általad kijelölt út a helyes. Miért? – emelem két tenyerem az ég felé, ezzel is hangsúlyt adva kérdésemnek, ahogyan leheletnyit biccentem fejem oldalra és vonom össze szemöldököm. Azt mondja, nem akar tologatni, hát itt a lehetősége van rá, hogy kiterítse lapjait. Vezetni akarja a családot, hát bizonyítson. Először alig láthatóan rázkódik meg vállam, ahogyan feltör belőlem a kacagás. Jókedvnek még nyoma sincs benne. – Összejátszani? – kacajomon úgy gördülnek végig a gúny cseppjei, mint verejték a gerincen, egy szenvedélyes éjszaka után. – Egyszer, egyetlen egyszer sikerült – emelem mutatóujjam kettőnk közé, miközben arcomról lehervad a mosoly. -… mert közös volt a cél, anyánk halálával felszabadultunk, s az hogy erőnk megsokszorozódik, csak hab volt a tortán. De elfelejted, hogy most akad köztünk olyan, aki mindent ott akar folytatni, ahol abbahagyta, s talán olyan is, aki még fel sem fogta, mi történik körülötte. – ha kívülről látnám magam, elsötétülő tekintet,- olyan, mely most is felénk borul – tekintene vissza rám. – Mézes-mázos szavakkal lehet most semmire sem mész. S igen, ideje, hogy gyerekes féltékenységeteket félre tegyétek. Már rég bele kellett volna törődnöd, hogy Kisa az első szülött, nem ez fogja meghatározni, hogy mire vagy hivatott. Talán már korábban is hatalmasabbak lehettünk volna, ha félre tudjuk tenni az önzőségünk. Legalább pár száz év alatt erre is rájöttél. – sóhajtok végül egy nagyot, lenyelve indulatom, mely tehetetlenségem megtestelüse.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 08, 2018 12:49 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Tengeri Csillagnak

Caly x Seth


A leviatánokat még a közös ünnepek sem hozták soha össze. Csak a közös érdekek. Utóbbira volt ugyan példa, igaz csak egyet tudnék felhozni, az utolsó vacsorát Andariellel. Akkor nagy egyetértésben téptük szét a mellkasát, vettük ki dobogó szívét, és szakajtottunk egy-egy falatot belőle, hogy éltető ereje örökségként belénk szálljon. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a húgom, kit annak idején többször is bántottam, tettekkel, a tulajdon két kezemmel, majd együtt nézi velem a csillagtalan, fakó eget és fura új szerkezetekkel játszadozik velem egy furcsa és ismeretlen új világban hatalmas nagy egyetértésben. Na jó, erről az egyetértésről vitatkozhatnánk, de fogjuk rá, hogy ez egyetértés. Szerencsére kezdeti neheztelése, amiért nem tártam fel előtte minden egyes apró kis titkot alább hagyott, amint beindult a vetítő szerkezet. Nem válaszoltam neki azonnal rám zúdított mondataira, amiben természetesen Kisát is felhozta. Mindig ingerültebbé válok, ha előkerül a neve. Kapóra jött nekem a vetítő, legalább semmit sem vágtam a fejéhez ironikus stílusban. Azt kérte, meséljek róla. Megtettem. Lenyugodtam, amint másra terelődött kicsit az agyam. Szinte már ki is száradt a szám, mire elregéltem annak a csodaszerkezetnek a történetét. Számomra nem is a maga a végtermék, hanem maga a folyamat volt érdekes. Ahogyan egy egyszerű mozgó árnyból eljutottak a tudás azon szintjére, hogy egyre bonyolultabb és technikásabb szerkezetet létrehozzanak, és új dimenziókat nyissanak ezekkel az unalmas hétköznapokba. Mert hiába nem istenek ők, mégis új dimenziót teremtettek a film világával. Annyit változott a történelem, míg mi egy ládában rohadtunk lemaradva a fejlődésről, hogy legszívesebben szembe köptem volna a mindenható matuzsálemet, hátha megvakult volna legalább a kígyó köpetemtől. De inkább nem is gondoltam rá, nem ért meg annyit! Helyette árnyjátékot mutattam húgomnak, ami tetszett neki, mert ő is csatlakozott. Mondhatni idilli volt a hangulat. Mondhatni. Mindaddig, míg le nem harapta a kígyó fejét. Arcomon csak egy apró idegrángás futott végig, mást nem láthatott abból, ami az elmémet mérgezte. Ismét eszembe jutott a múlt. Hogyan juthattunk el idáig? Hogyan veszíthettünk el mindent egyik napról a másikra? Keményen megdolgoztam az erőmért, hatalmas áldozatokat hoztam érte. És ennyi. Erre volt jó minden áldozatom? Kezdhetek mindent elölről? De vajon lesz-e elég energiám ismét végigmenni az évezredes úton gyorsított tempóban? Nem. Lennie kell más módszernek. Mesémet egy tanulsággal zártam, majd sóhajtva megindultam a valamikori üdítő automata felé. Az üvegét lazán kitörtem, majd kikotrottam belőle egy számomra szimpatikusnak tűnő italt, amire a Naturaqua szénsavas ásványvíz feliratot festették.
- Te kérsz? - érdeklődtem kissé rekedtes hangon, majd megcsavartam a kupakot. Furán pezsgett a víz. Milyen csodavíz ez? Először csak szemmel vizsgáltam, majd bele is kortyoltam, bizsergette a torkomat is.
- Uhh…pezsgő víz. Érdekes. - de vállat vonva lehúztam, mert a szomjamat oltotta. Miután kiszáradt torkom végre folyadékhoz jutott, válaszra nyitottam a szám.
- Ugyan, ne nézz ostobának meg amatőrnek se Calypso! Nem szándékoztam szembe menni vele egyedül, főleg nem így. - feleltem. Szavait sértésnek is vehettem volna, de nem vettem.
- És visszatérve az előzőekre, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy fejet hajtsak neki. Én mindig a saját játékomat játszom, mert a saját és a fajtám érdekei prioritást élveznek. De azt senki se mondta, hogy nem játszhatom úgy a saját játékomat, hogy közben ne vegyem igénybe azt, amit Amara kínálna. Már, ha meg lehet vele egyezni. Mert ez nagy talány. Tudunk-e vele egyezkedni a közös ellenségünk érdekében avagy ő nem kér csak követel? Nem mindegy. Szokták mondani, hogy az ellenséged ellensége a barátod, de ebben az esetben az a kérdés, ő minek tart, gondol minket? - kiittam a maradékot a palackból, majd a szemetesbe hajítottam, a húgom sellője mellett landolt.
- Én nem várom, hogy manifesztálódjon előttem. De nem mennék elébe sem. Inkább felkészítem magam, hogy ne legyek ennyire sebezhető, védtelen ellene szemben. Minden eshetőségre fel kell készülnünk húgom! És a vadászkopó csak egy ötlet volt. Én kinézném belőle, hogy csalinak akar használni bennünket, azt képzeli, úgy akarja, hogy valami olyasmit kövessünk el, amire majd a matuzsálem fivére ugrik. Bár az szerintem nagyban tervez. - magyaráztam meg a szavaim, hogy értse, mire akarok kilyukadni. Bár a kutyáim rombolására nem ette elő a fene, de ez nem jelenti azt, hogy nem értesült róla és nem tervez. Mert biztos voltam benne, hogy terve van az Öregnek is. Lehet ez a tisztogatás kora. Elvégre a kis birodalma, a Föld nem népesedhet túl. Így oldja meg. Én már mindent kinézek belőle.
- Kemény ez a sakkjátszma Calypso. Ha bármelyikőnk is elbukik, ha elbukunk, végünk! Ez nem egy olyan szintű játék most, mint annak idején Andariel kijátszása volt. Itt most a lét a tét. Éppen ezért nem szándékozlak titeket tologatni a sakktáblán, ahogy te fogalmaztál, hiszen én is csak egy bábu vagyok jelenleg. Pusztán igyekszem jó irányba terelni a gondolataitokat, mellyel ti is a helyes irányba tudtok lépni. Össze kell játszanunk, ezzel én is tisztában vagyok. És merem remélni, hogy Kisa is. Azért az esze mindig a helyén volt, ha mása nem is. Remélem a válaszommal eloltottam szomjazó kíváncsiságod. - feleltem, majd a vetítőgéphez sétáltam és kikapcsoltam. Utáltam a vasat, de nem haltam bele egy apró érintésbe, épphogy csak kellemetlen érzéssel járt. Ennél milliószor gyötrelmesebb dolgokat is túléltem már a múltban.
- És neked húgom mi jár abban a csinos kis kobakodban? Te hogyan lépnél ezen a sakktáblán? - tettem fel hirtelen a kérdést. Érdekelt, mit tudott a sötét nőszemélyről.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 27, 2018 11:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Seth & Calypso
Mosolygok, mert a testvérem vagy,S kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.
Laposan pillantok felé, felhúzott szemöldököm alól. Fivérem rejtélyes mosolya semmit sem változott, talán csak megkopott az évszázadok során, de csak idő kérdése, hogy úgy tündököljön, mint azelőtt. Fénytelensége ellenére sem jelent kevesebbet, jóval többet tud annál, amit elárul, vagy éppen leplezni akarja tudatlanságát. Nem lepne meg egyik sem. Fura, hogy összezártságunk alatt sose közeledtünk egymás felé mi testvérek, ha átléptünk a másik territóriumára kitört a sokadik leviatán háború.  Egyikünk se vette a fáradságot, hogy könnyebbé tegye a hosszú évszázadokat. Valakiket összehozz a bezártság, leviatánékra ez nem igaz. Hogy most mégis itt ülünk egymás mellett, annak köszönhető, hogy új szelek fújnak, s mélyen, nagyon mélyen úgy érezzük, most még nagyobb szükség lehet egymásra, mint évezredek leforgása alatt bármikor. Hazudnék, ha azt mondanám hallgatása meglep, most mégsem firtatom, eljön még annak is az ideje, hogy számon kérjem rajta tettét. Már csak azért is, mert még mindig sajognak azoknak a sebeknek helyei, melyet az ő jóvoltából szereztem. – Magam sem gondolnék ilyet róla. – rázom meg enyhén a fejem, inkább magamnak, sem mint neki. Sok mindent el tudok képzelni arról a nőről – még akkor is, ha sosem láttam- de pont ezt nem. – Nos úgy látszik akad még egy dolog, amiben egyet kell értsek veled. – az eget kémlelem hiába várom, hogy felbukkanjon egy csillag vagy a Hold sápadt fénye átszűrődjön a felhőkön, semmi. Gyászlepelként borul ránk az éjszaka. Halk szavaim, messzire repíti a lágy szellő, mégsem hallhatja rajta kívül senki, ketten vagyunk. – A kérdés számomra az, hogy ti, te milyen árat vagy hajlandó fizetni ezért? Akarod-e az ő játékát játszani vagy játszod a sajátod? – fordítom felé fejem, s emelem rá emberi lélektükreimet. Több ezredéves létem alatt, már csak megszokásból is fenntartom álcámat, még előtte is. Sejtem a választ, hírnevünk nem azért lett, mert behódoltunk bármilyen istenségnek. Bár amilyen változások végbe mentek a Földön, s amilyenek elkezdődtek nálunk, semmi sem lehet lehetetlen. – És addig mit óhajtasz tenni, ülsz karba tett kézzel várva, hogy manifesztálódjon előtted? – ez is lehetne egy megoldás, de az idő csak pereg. S inkább tartom valószínűnek, hogy a sötét királynő hívatni fog minket, mint sem ő fáradjon elénk. – Nem hiszem, hogy vadászkopónak akar minket használni. Ha ilyen egyszerű lenne megtalálni, akkor ő maga rég rábukkant volna, az ő ereje jóval nagyobb, mint a miénk. – valami más terve van velünk, valami egészen más. De az eddigi információim alapján még a kirakós darabkái szanaszét hevernek előttem, s ez az ami engem igazán nyugtalanná tesz. Elképzeléseim vannak csak, de ezek mind feltételezések Ophilia elmondása alapján. Kissé bátyám felé fordulok testemmel mikor lehetőségként feldob néhányat mi is járhat a koponyájának rejtekében. Apró ráncokká gyűrődik bőröm szemöldökeim között, ahogy félig hitetlenkedve, félig pedig rosszallóan pillantok rá. – Elhiszem, hogy a listádon ezek az első három helyen foglalnak helyet, de annyira ismerlek, hogy tudjam néha valójában azzal gondolkozol, amivel kell. – suhan rajta végig tekintetem. – Ha pedig valóban ilyen kicsinyes dolgoknál ragadtál le, csalódnom kell benned. – nézek újfent sárga szemeibe. Felkacagok, úgy hangzik a hűvös éjszakában, ahogyan az igaz gyöngyök gurulnak szét a márványpadlón. Ő próbálkozásnak nevezi, én kitérésnek hívom. – Ugyan Seth, vagy fogalmad sincs, mit kellene tenni vagy megvan a saját kis haditerved. S ha tippelnem kellene, az utóbbira tenném le a voksom. – mondom, szám szegletében még ott van előbbi jókedvem foszlánya. – Ezt akár veheted bóknak is. Nincs is erre jobb ellenpélda, mint anyánk likvidálása, mikor elégszer duruzsoltál a fülünkbe, hogy támogassunk. Abban az időben sűrűbben igényelted a társaságunkat, lemerem azóta se kerested testvéreinket. Ebben hasonlítotok Kisával. –nem állítom, hogy sokat kellett győzködni akár engem vagy testvéreim, mindenkinek meg volt a maga oka, ahogyan az övé is. A mienken nem volt mit titkolni, könnyen lehetett érvelni, s hatni ránk. Az övét sose kérdeztem, nem kellett. Vetek egy gyors pillantást rá vállam felett, miközben a látképet venném szemügyre. – Akkor könnyen fordítottátok ellenünk dühünket, s manipuláltatok minket. De most mégis mivel akartok minket rávenni arra, hogy a saját sakktáblátokon úgy tologassatok minket, ahogy akartok? – fordulok felé, de legyintek is, maradjon csak költői a kérdés. – Most pedig nem csinálsz mást, mint kérdésre kérdéssel felelsz. De legyen, nem faggatózom. – hisz ha szükség lesz, a testvéri támogatásra hívatlanul is megjelennek. Sértettség lenne, ami felszólalt? Talán. De jelenleg úgy gondolom, túl kellene lépni azon a ponton, hogy egymáson akarunk túltenni, elfelejteni a torzsalkodást, hogy ki az alfa s omega. Erejüket ölik kicsinyes játszadozásba, pedig talán, ha hajdanán is összefogunk, hatalmasabbak lehettünk volna bárkinél, lábaink előtt hevert volna mindenki. De ezt már sose tudjuk meg. Ha közelebb lett volna csak saját arcom láttam volna az üres szempárban, egy pillanatra elmerülök emlékeim közt, volt e valaha valami azokban a szemekben, a rideg csillogáson kívül. De választ nem találok, megzavar a vetítőgép hangos kattanása. Hiába a gyengeség, jelenleg a kíváncsiság erősebb, s nem hiszem, hogy tartanom kellene… nos ez ebben a formában nem lenne igaz. Szemem sarkából észlelem tétova mozdulatát, melyet nem fejez be, s hálás vagyok neki érte. – Valóban. – bólintok. De mégsem ez a kis masina lesz,  mely földre terít bennünket, hisz a városokban körül vesznek, a fejünk mögé emelkednek a vasszerkezetű épületek. Néhány perc is elég, hogy az éjszaka repülő lényeit odavonzza magához, az apró fénysugár. A forró lencséhez csapódó lepkék, szárnyukat megperzselve sorba hullanak a porba. Buta jószágok. Hallgatom fivérem rekedtes hangját, s közben még közelebbről veszem szemügyre a gépezetet. Mézként csorognak végig szőke tincseim a masinán, ahogy ráhajolok, hogy belekukucskálhassak más részeibe is. Őszinte mosoly jelenik meg arcomon, ahogy árnyjátékot kezd játszani, magam is megpróbálkozom vele. Leharapom a fejét. Majd egy pillanatra bevillan egy kép, aprót rázva fejemen egyenesedem ki. Seth szavai mintha életre kelnének előttem, az agyam a saját filmkockáit kezdi el előttem vetíteni. Ophilia által átadott képek, s fivérem a narrátor. A révületből hangos sóhajjal szakadok ki, amint testvérem az utolsó pontot teszi a „mese” végére. Kérlelném, hogy folytassa bármiről is olvasott eddig, de a késztetést elnyomom magamban. – Igazad van, de ha Amara jelentkezik vagy magunk csalogatjuk elő, nem szállhatsz szembe vele, az egyenlő az öngyilkossággal. – figyelmeztetem. Nem tudom mi jár abban a „nagy” fejében, hogy mi rejlik a szavak mögött, csak reménykedem, hogy semmi meggondolatlanság, hisz az nem csak az ő pikkelyes bőrébe kerülhet. Mindegyikünk tette kihat a többiekre.   
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 25, 2018 2:21 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Tengeri Csillagnak

Caly x Seth


Húgom szavait nem köszöntem meg, mert tisztában voltam vele, hogy nem dicséretnek szánta. Sejtelmesen elmosolyodtam. Mindig ezt csináltam. Ó, ha tudnád Calypso, ó ha tudnád! Annyira máshogy láttuk a világot, pedig mindketten kígyók voltunk. Mindannyiunknak voltak és vannak rejtegetni valói, feltételezem neki is, ám most mégis itt van és magunkhoz képest normálisan el tudunk társalogni. Annyi minden változott az elmúlt időszakban, hogy már holmi érintésekkel és érzelemnövesztéssel foglalatoskodunk. Vajon ezt az új kor hozta magával? Pedig nem szabadna elragadtatnunk magunkat. Nem is tettük, ezt jól példázta, hogy a helyén maradt a karfán és nem ült le mellém. Azért még mindig tisztában voltunk azzal, kik is vagyunk. Leviatánok, kígyók, lelketlen szörnyek, kik felemelkedésével új kor köszöntött volna a világra. No nem ilyen. Ez Amara Csodaországa, de rajta kívül valószínűleg senki sem kér belőle, visszadobná, ha tehetné. De mindenki tehetetlen. Szar ügy. És a sötétséget is a bosszúvágy hajtja. Gyilkos kombó.
- Igen, de nem hiszem egy percig sem, hogy a sötétség nagyasszonya szimpátiából eresztett volna ki bennünket, mivel átérezte sanyarú helyzetünket. Benne is kb ugyanannyi empátia szorult, mint belénk. Bizonyosan tisztában van azzal miért zárt el bennünket aljas fivére, ám én amondó vagyok, hogy be fogja hajtani rajtunk a számlát és nem fog szépen kérni. Semmi sincs ingyen, a szabadulásunk sem. Meglesz az ára. Annak a nőnek tervei vannak velünk. És mivel a drágalátos fivérén akar revansot venni, könnyen össze lehet rakni a képet, mire akarna minket felhasználni. Ellene. Örökké ő sem bujkálhat, elő kell egye a fene, na majd akkor hallani fogunk Amara felől. Hacsak nem előbb, hogy megkerestesse velünk gyáva fivérét.  - összegeztem a véleményem Calypsonak. Addig pedig nem árt majd felkészülni. Lehet hónapokig tart, az is lehet évekig vagy szimplán csak napokig, de biztos voltam benne, hogy fel fog keresni bennünket és abban nem lesz köszönet. Mert egyikőnk sem akar majd meghajolni az akaratának, én bizonyosan nem. Bár talán vele is lehet egyezkedni, ki tudja! Húgom hirtelen érdeklődni kezdett a gondolataim iránt és rossz néven vette, hogy nem engedtem mindjárt betekintést elmém rejtett zeg-zugába, de ezt már az elejétől kezdve sejthette, hogy veszett ügy, így nem értettem felháborodásának okát. Elvégre ő sem osztja meg velem, mit tartalmaz csinos kis fejének mélysége. Összevont szemöldökkel néztem rá.
- Hát biztos nem az, hogy én mennyire vágyom most egy jó hideg sörre vagy egy kis üzekedésre, nem igaz? - kérdeztem vissza, mintha valóban ez lenne most a legfontosabb a számomra, holott nem. De azért nem rossz forgatókönyv. Szavai hallatán csak megeresztettem egy sóhajt. Szeszélyes egy nő!
- Nem látod a fától az erdőt Calypso. Mártírt játszanék? Nevetséges, hisz most is veled társalgom a sötétség terveit fürkészve. Mi ez, ha nem próbálkozás? - vetettem utána, mert már úgy tűnt, épp indulni készült. Valószínűleg eddig tartott a hogy is mondják ezt? A pillanat varázsa? Kígyószemeim szinte világítottak az éjszakában. Mikor megfordult, összetalálkozott a tekintetünk, percekig néztünk farkas akarom mondani kígyószemet egymással. Semmi pislogás. Mintha a nem létező lelkembe akart volna belelátni, de nem láthatott mást csak az üresség tükörképét, egy üvegszemet, mely mintha nem is élőlényhez tartozott volna. Talán van benne valami, hiszen halott vagyok, többszörösen is. A pillanatot a hamvaiból feltámadó vetítőgép zavarta meg és a vásznon elcsattanó pofonok. Azonnal odakaptam a tekintetem és érdeklődve szemléltem a szemem elé táruló látványt. Majd lelkesen közelebb mentem és a szerkezetet kezdtem el vizsgálni, persze csak szemmel. Van benne vas is, nyugtáztam magamban. Gyűlöltem eme gyengeségemet, ezért a múltban is volt pár trükköm, hogy elkerüljem az anyaggal való találkozást. Eszembe jutott, hogy olvastam már erről a szerkezetről. Húgom is érdeklődve jött közelebb, hozzá is ért, mire a kezem automatikusan megindult, hogy megakadélyozza benne, de aztán félúton megállt a mozdulatban. Ő is mérlegelni tudja a helyzetet, ráadásul csak még jobban befeszülne, ha hozzá érnék. Eléggé ironikus volt, hogy nem én, hanem egy emberi masina bírta maradásra.
- És túlságosan elszaporodott ennek az anyagnak a használata. - böktem a fejemmel a szerkezet felé, gondoltam, úgyis levágja, miről van szó. Megérdeklődte, mit olvastam a szerkezetről. Na tessék húgom, most láthatod, hogy hajlok az együttműködésre veled!
- 1798-ban egy kolostor pincéjében azzal szórakoztatta magát egy francia fizikus, hogy ördögökről, csontvázakról és egyéb sötét entitásokról készült képeket vetített a falakra és a lencséket mozgatva a képen lévő alakok megmozdultak. - egyik kezemmel kígyót formáztam, és a vásznon megjelent az árnyéka. A mágiám egy apró szeletét bevetve a kígyó sziszegni és mozogni kezdett. Utána abba is hagytam, ne pazaroljuk feleslegesen az energiánkat.
- Ezzel kezdődött el a mozgóképkultúra feltalálása. A pasas érdekes egy figura lehetett, színpadi mágusnak, mutatványosnak nevezte még magát és ő találta fel a fantazmagóriát, mint színpadi stílust, ami pontosan olyan sötét és haláli volt, mint maga Amara. Később különböző rajzokkal próbálkoztak, a bűvös koronggal, mely igazából egy mozgássorozatot bemutató forgótárcsa volt. Miközben a lemez forgott, az emberek egy kis tükörrésen át néztek be és a tárcsán megrajzolt mozgássorozat életre kelt, a pár táncra perdült, a madár a szárnyaival csapkodott, a furcsa arcok mintha mozogtak volna, a zenészek a hangszerükön játszottak. Feltalálták a fényképező masinát, mely megfogta a pillanatot, az itt és most világát. Először sokat kellett várni, hogy a pillanatnak lenyomata is legyen, de annyit fejlődött a világ és a technika, hogy a végén már csak egy kattanás volt, és az emberek hamvas arca is öröklétűvé vált a lenyomat által. Az életben már az idő vasfoga megrágta, ám az unokája is megismerhette hajdanán hamvas arcának vonásait, sőt rég elhunyt rokonait is a képek által. Az emberek a képek által maradtak fent az emlékezetben. Aztán még tovább gondolták, és speciális film szalagokra vitték fel a pillanat képeinek lenyomatait, majd a régi technikát felfejlesztve összeállt a film, vagyis a mozgókép. Mire az apokalipszis letarolta a világot, már több, mint 2 órás filmeket is fel tudtak venni egy kamera nevű szerkezettel és nem csak fekete-fehér színben, hanem színesben is. És ezzel a vetítővel le tudták játszani. Egy kis motor pörgeti belül a szalagot, hasonló elven működik, mint a tárcsából, lemezből kifejlesztett henger. Csak az emberek tudásának növekedésével és a technikai kapacitás fejlődésével egyre kreatívabb megoldásokat tudtak kitalálni. - magyaráztam úgy, mintha egyetemet is végeztem volna belőle. Pedig csupán az agyam volt az, mely úgy szívta magába az érdekességeket és a tudást, mint a szivacs.
- Szóval igazából gyorsan mozgó pillanatképeket látsz a vásznon, mégis olyan, mintha itt mozognának velünk együtt, ebben a térben és időben, itt és most. Pedig ki tudja, mikor készülhetett már ez is, ki tudja, élnek e még a vásznon felbukkanó szereplők, és ha igen, mennyit rágott rajtuk az idő vasfoga. - néztem ismét a két bohóckodó tagra. Illúzióból teremtődött új világ. Mégiscsak volt valami érdekes Isten gondolkodásra hajlamos teremtményeiben.
- Érdemes tehát odafigyelni egyes emberi dolgokra, mert sokszor elképesztő szerkezeteket alkottak, pedig soha nem volt természetfeletti erejük. De megoldották. Nekünk is erre van most szükségünk. Az elménkre. Ahhoz, hogy majdan visszakapjuk, ami a miénk volt, az erőnk, mágiánk. Meg kell tanulnunk újra felhasználni a tudásunk egy új, ismeretlen világban. Okosan kell cselekednünk és lépnünk ebben a játszmában. De nem lehetünk túl elbizakodottak sem, főleg nem idegen terepen. - vontam le a magam tanulságát, persze húgomnak nem kellett egyet értenie velem.  De reméltem, legalább kicsit megmozgattam az agyát. Most már itt hagyhat, ha úgy látja, az ő döntése.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 22, 2018 4:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Seth & Calypso
Mosolygok, mert a testvérem vagy,S kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.
A szinte már meghitnek is mondható pillanat, nem tart tovább, mint kell. Ha szükséges is, hogy más oldalról közelítsük meg egymáshoz való viszonyunkat, nem kell túlzásokba esni. A magot el kell vetni, öntözni, időt hagyni neki, hogy a legszebb kalász váljon belőle. Nem kap el a késztetés, hogy vakarózzak érintése nyomán, sőt körbe köpködni se fogom magam, mint a fekete halál idején, az emberek. Ennek ellenére megkönnyebbülök. Kígyók között is kígyó, aki lesből támad, ha úgy tartja kedve. Ez az, amiért józan eszem évtizedek elmúlásával is távolságra int tőle. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ha érdekeim úgy kívánták ne fordultam volna vele szembe vállalva a következményeket. Gesztusa, már- már kedvesnek is mondható, de nem élek vele, túlságosan idilli lenne. Egyelőre maradok, s csak tekintetemmel követem mozdulatait, s hallgatom szavait. – Igaz is, még nem volt alkalmam gratulálni a kis mutatványodhoz. – ebben a mondatban semmi elismerő sincs. Bár meglepne, ha elismerést vélne felfedezni ebben a pár szóban. – Ennyit a meglepetés erejéről, s az előnyünkről. – veszem el tekintetem el róla, s nézek fel én is a csillagtalan égre. Szeretem az éjszakát, bár így, a lassan vánszorgó sötét fellegeket kémlelve, - mely minden fényességet magukba zárnak- baljóslatúvá lesz a varázsa. Nem a sötétségtől félünk, hanem attól, hogy nem tudjuk mi lakozik mögötte. Ilyen Amara is. Az elmúlt időszakban sokat tűnődtem szándékain, de még mindig nem sikerült olyat találnom a számtalan lehetőség közül, melyre bátran rá mertem volna bólintani. Jelenleg ez a legrémisztőbb a dologban, hogy a szándékai ismeretlenek. – Nem becsülöm le, nem felejltettem el, hogy mit köszönhetünk neki. Amarát az hajtja, ami minket is, a bosszú. – jelentem ki ridegen. Nyílt titok, - még ha egyesek titkolni is próbálják- hogy mindenkiben ott van a tüske, s így vagy úgy, de revansot akar venni. – Gondolod, ha eddig nem bújt elő a patkánylyukból, akkor mi lennénk a Sötétség kezében a Joker? Ugyan miért? Pusztítanak eleget angyalai. Azok, akiknek a dolguk az lenne, hogy elcseszett teremtményeit védelmezzék. Közel harminc éve ez megy. – nem tudom, miért pont mi lennénk azok, akik előcsalogatnák a vénséget. Tudja, hogy erőnk megcsappant, s csak saját magunk árnyékai vagyunk. Terveink lehetnek, hogy hajdani önmagunkra találjunk, de vajon sikerül-e? Saját ivadékai pusztítása se érdekli, miért pont mi lennénk, akikre felfigyel? Lehet ezt az egészet máshonnan kellene megközelíteni. – Honnan tudod, hogy engem mi érdekel Seth? – láthatja felkúszó szemöldökömet, ha méltóztatik rám nézni. – Az hogy falat emeltek magatok köré, csak is a ti választásotok. Mondjuk, pont rosszkor akar mindenki mártírt játszani, mikor össze kellene fognunk. – a hangsúly mellyel kiejtem a szavakat egyszerre lemondó és szemrehányó. A harmadik testvérem, aki inkább szeretné maga megoldani a dolgokat. Hát legyen, de lassan kezdem megérteni Ophi szavait, ebből nem lesz kalász, csírájában fojtják el a növekedését. Enyhén meg is rántom a vállam, mielőtt felállok. – Megfordult a fejemben, de egy vagy a szükséges rossz közül. – visszafordulva keresem kénsárga tekintetét, ha megtalálom, pillanatokig próbálom fogva tartani, mely pont olyan üres és tisztán csillogó, mint az enyém. Ahogyan arca is pont olyan, szépségesen romlott szoborarc. Egy kattanás, és vége a dermesztő csendnek, mely közénk áll. A hang irányába fordítom fejem. Csak nézem a piszkos fehér vászonra felkúszó alakokat, még ezek az izék is az erőszakot közvetítik a külvilág felé. Van egyáltalán csodálkozni bármin is? Aprókat fordítok jobbra, majd balra a fejemen, akár a kölyökkutya mely valami érdekeset tapasztal. A vászonról való történésekről bátyám hangja húz vissza. Apró mosolyát viszonozom, amolyan ösztönszerűen. Lépteim hangját elnyeli a pázsit, csak nadrágomon hallani a súrlódó fűszálak hangját, ahogyan közeledek felé. Ujjaimat végig futtatottam a masinán, hideg, mint a jég, némi gyengeség lesz úrrá rajtam, a benne lévő anyagtól. Mégis rácsodálkozva figyelem a benne tekergő szalagot, mely a földre gyűlik, amint feltárta a néző előtt titkát. – Sok mindenről lemaradtunk, fura dolgokat találtak fel. – veszem két ujjam közé a szalagot, s emelem a fény felé. – Nézd, mintha ezen lennének azok ott. – bökök fejemmel a vászon felé, de továbbra is csak a barna diákat figyelem. – Én csak láttam… mit olvastál róla? – fordítom figyelmem fivérem felé, hátha megosztja velem is.  
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 21, 2018 10:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Tengeri Csillagnak

Caly x Seth


Mindkettőnk számára elég furán jött ki ez az érintkezős téma. Engem is rendesen meglepett, bár én jelét sem adtam, és valószínűleg őt is. Egy pillanatra befeszültek izmai, ahogy hűvös ujjaim a karjára fonódtak. Pedig még csak erőszakos sem voltam, nem úgy, mint Kisával annak idején. Átfutott az agyamon, hogy egyáltalán megérintettem én valaha őt? Valószínűleg nem, mert emlékeznék rá. Pedig semmi baj nem volt vele, sőt, nem panaszkodhatott semmilyen tekintetben sem, de se vele, se Helenével nem volt sok kontaktom az elmúlt pár évezred során a női rokonok közül, miután megettük anyánk szívét. Nem mintha Markannal vagy Rubennel sokra mentem volna. Előbbi elvolt a szarvasaival, utóbbi meg került, mint mókus az erdőtüzet. Valahogy nem tartottam fontosnak, hogy ápoljam a családi köteléket, más dolgok kötöttek le. És nem szerettem, ha illetlen személyek hozzám értek. Főleg egyes pontokon. Talán ez a körülöttünk történt hirtelen változás tehet arról, hogy most mégis úgy látjuk, szükségünk van egymásra, a családi vérkötelékre, ami összefűz bennünket. Úgy látszik ideje lesz szocializálódnod Seth, ha nem akarsz a sötét luvnya bábjává válni. Inkább a halál, minthogy Amara elvegye a szabad akaratomat, ami persze nehezen fog neki sikerülni, megfingatom rendesen, izzadjon csak meg velem. Bár reméltem nem kerül arra sor, hogy csatasorba állítson bennünket, de úgy voltam vele, hogy jobb felkészülni a legrosszabbra, max kellemes meglepetés ér. Elég közel voltam hozzá, de nem lökött el magától, ami haladás volt, viszont még mindig éreztem rajta, hogy azért nem vette jó néven, hogy belemásztam az aurájába. Mert tőlem ez meglepő volt, mindig megtartottam a kellő távolságot. Seth volt a kívülálló, a rebellis, az örök elégedetlen, a nagyravágyó, a sunyi, akiben nem lehetett megbízni, a kígyók között a legrosszabb. A nagyja még igaz is tán rám, mégis én voltam az, aki miatt felszabadultak az anyai kötelékből, aki feláldozta magát a leviatánok felemelkedéséért. Ám a titkot magammal viszem a sírba, nem kell róla tudniuk, nem várok sem hátba veregetést, sem kellemes, magasztos szavakat, nem kell, hogy elismerjenek, jobb, ha félre ismernek, mintha kiismernek, nem igaz? Elég ha Delphinia tud egy keveset a témáról, de ő is csak egy szeletét ismeri a kerek egésznek. Ígyis, gyakorlatilag újra bizonyítanom kell. Elsősorban magamnak. Mindent elölről kell kezdenem.
Halvány mosollyal nyugtáztam, hogy lett egy közös vonásunk húgommal. Eleresztettem, mielőtt még nagyon befeszült volna, majd inkább a felettem kavargó sötétséget kezdtem el pásztázni a szemeimmel. A sötét nagyasszonnyal is van bennünk valami közös vonás. Mégpedig a sötétség és az érzelmek hiánya. Nem fogom hagyni, hogy lenyomjon engem, minket. Kicsit arrébb húzódtam jelezve, hogy nyugodtan leülhet, ha kellemetlen neki a karfán ücsörögni. Vagy él vele, vagy nem, az ő dolga. Nem várok csodát.
- Amara. - kóstolgattam a nevet. Kicsit definiálhatatlan volt a nő vagy entitás, bármi is legyen.
- Azért ne becsüld le a vén rókát sem. Elvégre miatta kerültünk abba a nyomorult ládába. Bár való igaz, most a sötét nagyasszony nagyobb problémát jelent, de ha Isten ellen akar bennünket felhasználni, akkor ugyanott tartunk, ahol a part szakad. Ouroboros. Egyik vagy másik hozza ránk előbb a vészt? Jelenleg Amarára tippelnék, mert a drága mindenható láthatatlant játszik. De ez nem jelenti azt, hogy nem tervez semmit. Túl nagy a csend, nem igaz? Kiszabadultunk és hála egy rég elrejtett csapdámnak még magunkra is vontuk a figyelmet. Ha más nem is emlékszik ránk, ő bizonyosan nem törölte ki a saját emlékezetét. - még mindig az eget bámultam, nem néztem rá válaszadás közben. Mintha közben magamnak is érveltem volna. Talán úgy is volt. Kérdésére sejtelmes mosoly húzódott a pofázmányomra, rá emeltem a tekintetem.
- Nem hiszem, hogy tudni akarod, mi jár most a fejemben Calypso. - válaszoltam kérdésére, mert az okos kislány újabb információkra volt kíváncsi, de én nem nyújthattam neki többet, mint amennyit tudnia kellett a megoldás szempontjából. Számos olyan dolog van, amiről ők nem tudnak velem kapcsolatban, a hétpecsétes titkaim, a hajdanvolt erőm, mágiám sötét titkai, elmém és fekete szívem sötét és mocskos titkai. Inkább gyűlöljenek azért, ami nem vagyok, minthogy megtudják eme titkokat, melyek talán még szíven is ütnék őket. Ki tudja.
- Valahogy sejtettem, hogy nem miattam fáradtál el idáig, sőt, volt egy olyan érzésem, hogy továbbállsz. - hangomban nuku érzelem volt. Nem szívtam volna mellre, ha esetleg ott hagyott volna egy köszönés nélkül, elvégre volt már rá precedens a múltban is, hogy egy-két testvérem nem kért a társaságomból. Nem most kezdek el lelket növeszteni, hogy érdekeljen. Maximum majd az erő vagy szívosztogatásnál legközelebb annyit kapnak, amennyit megérdemelnek, pont annyit, amennyit beletettek a dologba. Nem kell elismerni vagy hűségesnek lenni hozzám, soha egy szóval sem kértem, de később ne sírjanak nekem, ne kérjenek tőlem semmit, szívességet se. Mert egy pillanatig sem fog meghatni egyik sem. Már éppen válaszra nyitottam a számat, hogy megosszam vele azt, amit amúgy is tudomásukra akartam hozni, ám egy fegyver hangja belém fojtotta a szót. Tekintetem a hatalmas, félig már elszakadt vászonra emeltem, ahol épp két fura szerzet kezdte osztogatni a pofonokat holmi értelmi fogyatékos nejlonba bújtatott fejű bagázsnak. Az egyik fürgén ide-oda ugrált, rúgott és csak legyintett, a másik, a Jumbo tag meg alig csapott egy-kettőt, szinte meg sem kellett erőltetnie magát, máris hullottak körülöttük a kockás ingesek, mint a legyek. Eléggé nevetséges volt a látvány, ám mégis szórakoztató. És még a pénzt is bezsebelték. Szóval ez lenne a mozgókép, ami egykoron az emberek egyik szórakozási formája volt? Felkeltem ültömből, hogy közelebb is szemügyre vegyem a szerkezetet.
- Ez vajon hogyan lett működőképes? Mi lehet a titka?  - vizsgálni kezdtem a szerkezetet, majd elhúztam a kezem a poros, fehér fény előtt. Az árnyéka azonnal megjelent a vásznon, kitakarva Jumbot és barátait.
- Érdekes. Felettébb érdekes. De tetszik. - húgomra sandítottam mosolyogva, reméltem ő is értékeli ezt a valamit. Ha jól emlékszem…
- Vetítőgép. Olvastam már róla. - mondtam ki a gondolataimat hangosan is.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 20, 2018 6:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Seth & Calypso
Mosolygok, mert a testvérem vagy,S kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit.
Még magamnak se merem bevallani pontosan, hogy olyanra adtam a fejem, ami hosszú létezésünk óta, talán csak egyszer történt meg. Egyesíteni azt, ami sose volt egész, a családot. S nem azért, mert apánkat sose ismertük, csak anyánk elbeszélése alapján, s nem is azért, mert anyánkat visszaküldtük oda, ahova való volt, a Pokolba. Minket a vér kötelez egymás iránt és nem a hűség vagy szeretet. Ha kell segítjük egymást, de ez nem puszta önzetlenség valamit várunk cserébe. Az ajánlat miben léte határozza meg, kinek az oldalára állunk. A fejembe vettem, hogy rávilágítsak az egy közös érdekre, de azt is tudom, hogy ehhez én kevés vagyok. Egyszerűen hiányzik belőlem az a dominancia, mely ezt lehetővé tenné. Inkább voltam a védelmező, a látszólag megalkuvó, de soha be nem hódoló.  A cél szentesíti az eszközt, mindig is ezt vallottam, s ez azóta sem változott. Sose volt a családban a testi érintkezés jellemző, hacsak nem egymás bántalmazásáról volt szó. Nem tudnám meg mondani miért, ez is lehet a lényünk része, megeshet az is, hogy túl távol voltunk egymástól, a ládában pedig túl közel. Magam sem gyakoroltam, talán csak egy- egy kósza érintés jutott nekik. Már akinek. Az is csak véletlen volt, vagy csak valami szándék lapult mögötte. Mindenki más taktikával próbált lenyomatot hagyni, már ha akart. Felvettem, s megtanultam az emberek érzéseit, nekem ez kellett ehhez. Bátyám felé tett gesztusom mögé, mégsem rejtettem semmit. Zavart a falevél, nem volt odaillő, nem volt tökéletes az összkép. Számomra természetes, ha elsöpröm az útból, azt, ami nem tetszik. Viszont az ő érintése… ahogy az ujjai a karomra fonódnak… mégis engedek a hívásának, tekintetem csak egy pillanatra válik üvegessé, arcomon egy szikrányi érzelem sem csillan, egyedül csak karom izmának ridegsége árulkodhat számára, hogy érintése meglepett. Olyan közel van, amilyen közel talán sose volt, karcos hangja marja a fülem. Leheletnyit fordítom felé arcom, éppen annyira, hogy még ne érjen össze bőrünk, s láthassam félarcát. Mogyoróbarna szemeimben megcsillan valami, talán a remény. – Örömmel hallom, hogy valamiben egyetértünk. – suttogom vissza, mosollyal ajkamon. Ha ezek után enged, felveszem korábbi pozíciómat, csak szemem sarkából figyelem, ahogy ismét elterül a kanapén. –Magam is azt az álláspontot képviselem, hogy az ereje a hitben van. De a legkisebb problémánk most Isten, a Sötétség nagyobb veszélyt jelent ránk. De ezt a logikát követve Amaráé is, ezért akar talán híveket gyűjteni maga köré.  Vagy te nem így látod?  – fordulok felé, lábaimat keresztbe fonva. Talán csak én látom rosszul a helyzetet, és nem Amara a legfőbb gondunk, viszont ebben az esetben szívesen meghallgatnák más érveket is. Eleget koptattam már a számat másik két testvéremnek, most talán eljött annak az ideje, hogy én legyek a hallgatóság. – El is árulod mi az, vagy hagyod, hogy találgassak? – jobban örülnék az előbbinek, már csak azért is, hogy megkíméljem magam a lehetőségek említésétől is. – Ha azt hiszed miattad jöttem, ki kell, hogy ábrándítsalak. – fordulok felé, hogy megajándékozzam egy torz mosollyal. Eszembe se jutott, míg meg nem éreztem jelenlétét. - Részben az, részben, hogy kitisztítsam a fejem. Elég sok újdonság van, amit fel kell dolgozni. – állok fel mellőle, s sétálok odébb egy kicsit. Innen egykor jól lehetett látni a fényben úszó várost, mára csak pislákoló „lelkek” jelzik, hogy alattunk egy metropolisz terül el. – De gondolom ezzel te is így vagy. – fordulok ismét felé, neki dőlve a korlátnak. Nem hiszem, hogy csak engem vágtak volna mellbe a kint tapasztaltak, és ez alatt nem csak Amara megjelenését és Isten eltűnését értem. – Derítettél már ki valamit erről az egészről? A helyzetről? – mellem alatt fonom össze karomat és kérdezek bele a közepébe, nem hagy nyugodni a kíváncsiság.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Az emberi technika vívmányai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 31 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6