Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Senki Földje VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1058
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 12, 2020 10:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 01, 2020 3:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Old new friend

Ezek a vásárok mindig azt juttatják az eszembe, hogy volt jobb, volt ez a világ több, vagy most az? Akkor sok volt? Amikor a mennyek kutyái lerajzottak a földre, akkor milyen döntés hajtotta a pusztítási lázat, amikor Gabriel eleresztette a pórázról az övét és mi, akik döbbenten elnémultunk, mi vajon mikor hoztuk meg a saját döntéseinket? Aznap éjszaka Adam atya ölébe hajtottam a fejem, pedig a pánik és a gyász tombolt a szívében, úgy simogatta a hajam, mint egy kölyöknek, az ő szíve pedig ezer darabra esett szét, ő mégis nem súgott hiteles szavakat, azt kérte akkor, ne hagyjam el az embereket, ne legyek hűtlen hozzá, hozzájuk. A néma gyásztól nem tettem ígéretet, így most amikor rövid láncon Amarát követem, nem szegem meg, de el sem mondtam neki. Hazudnék? Elhallgatom, ami fájna a lelkének és neki nem akarok csalódást okozni, az egyetlen ezen a kerek világon, aki miatt fáj, ha neki sajog. Miatta van remény még nekem? Vagy Asrael miatt? Aki kitartóbb, mint bárki, vagy az olyanok, mint Nephabriel, akik bíznak bennem? Vagy nincs már remény nekem?
Elmosolyodom, apró kis gonosz szájrándulással, míg mellette lépkedek. - Aki engem elszámoltat Nephabriel az mindannyiunk felett áll. - igaz ez minden tekintetben, hiszen ha Isten teszi, ő a teremtő kéz, ha Amara, hát ő is egy istenség. Egy…. igaz? Eddig egyetlen egy volt, most pedig…. tudjuk, hogy kettő is akad, ellenpólusok. - Amikor Amara bárkit elszámoltat, mindenki neki fog térdet hajtani. - annyira akar beszélni róla, mint a gyerekek egy titokról, amit a szülök előtt szeretnének elsikkasztani, de  muszáj kimondani, mert a szájuk rááll és látni akarják, hogy milyen reakció születik rá.
Ne félem a Sötét Istennőt, minek tegyem? felesleges érzelem, ha elbukom és revansot vesz rajtam, annak is el fog jönni az ideje, majd akkor félem, ha meg kell tennem, addig pedig…- Mióta tartasz te így tőle, mondd, van mit elszámolnod neki? - nem válok gúnyossá, pedig valahol szeretnék, mert milyen a természet? Neki félnie kell valakit… talán, hogy csomót kössön a cselekedeti elé. De vajon hány élet szárad a kardján vérbe fojtva? Hány lelket tett testetlenné, néma ordítássá?
- Pedig a szabad akarat hiányában arra lettünk kárhoztatva, hogy valakihez akarjunk csatlakozni, ha nem kötődsz senkihez, akkor magányos leszel, egyedül fogod járni a világot és magány még nekünk sem osztályrészünk. - könnyen beszélek, akinek Asarel a társa, a jobbik keze, a nyugtató mannája, kivel sosem vagyok egyedül, de olyan régen hozzám tartozik, hogy azt sem tudom már milyen élni nélküle, létezni a hangja nélkül.
Leülünk, kinyújtóztatjuk a lábainkat és az angyalokról a démonokra terelődik a beszélgetés, olyan sebesen ül fel a nő mellettem, hogy előre tudom felpaprikáztam.  Rápillantok az öklére és elmosolyodom. - használd a pengéd az hatásosabb. - felsóhajtok, letámasztom magam a karomra, a nap sugarinak útjába fektetem az arcom. - az erő jogán teszi, ahogy több angyal is megteszi más démonokkal, ez már nem csak a mi harcunk Nephabriel. Nincs joga, de ki kérhet számon? - halk a hangom, csitítanám, nem kell a feltűnés, de az sem, hogy felhúzza magát, minek?
Hallgatom a szavait, az első jó lépése, hogy segítséget kér, ahogy hallom, egyedül nem bírt el a herceggel. - Figyelj rám, Cael egy őrangyal, ha jól értem, bűnt követett el, nemzett, egy nephilimet, egy olyan gyermeket, akit máris a pokolra kárhoztatott, a fiú már elveszett és a te Caeled, menti amit lehet. - halk szavak ezek, mert azért nem vagyunk a világ végén egyedül, hiába ülök egy harcos angyal mellett, nincs kedvem csatározni. - Nyilván nem lenne nagy kunszt Misrant előrángatni a barlangjából, de a fiú elkárhozott, Cael megmentése az övét is jelentené, a kettő külön nem működik, biztos vagyok abban, hogy a herceg nem fog lemondani a fiúról, valami okból egészen büszke rá, mintha ő nemzette volna. - hiszen én is hallom a pletykákat, hozza-viszi, körbemutogatja, mint egy értékes ékszert. Most nevetek fel. - New Orleans Lucifer fennhatósága alatt van, démonok lakják, nem sok esélyed van a túlélésre és ha a kezükbe kerülsz, jobb is ha nem maradsz életben, nem gondolhatod komolyan… Mit csinálsz? Beosonsz és gyújtogatsz? Lucifer a fivérem, az ő hatalma sokszorosa a tidének, az ő teremtettjeitől hemzseg a város. - felé hajolok ujjhátaimmal végig simítok az arcán, látom, hogy nagyon rosszul esik neki a dolog. - Bejutni Misranhoz nem teljesítmény Nephabriel, de hogyan jutsz ki? - komolyan pillantok rá, mert értem, én is sokakat lemészárolnék, mert úgy bánnak a fajtámmal, ahogy méltatlan hozzájuk, de a démonok… miért várunk tőlük bármiféle gondolkodást, amikor becsület bennük semmi nincs, ahogy agyat sem kaptak, Lucifer elszámolta magát, nem adott nekik semmi önkontrollt, csak a pusztítás hajlamát már nincs bennünk semmi, de semmi. Üresek és mint olyan rémületesen unalmasak. A legtöbbje elfelejtette, hogy mi a célja, önnön magukat csábítják bűnbe, kiesett nekik a tény, hogy lelkeket kéne gyűjteni, ahhoz is hülyék, hogy egy ennyire egyszerű dolgot megjegyezzenek. Misran még kifejezetten értelmes köztük és nekem szövetségesnek tökéletes lenne, nem tervezem megtámadni. - Juss vele egyezségre, de hidd el nekem... Cael nem hagyja hátra a fiút és a herceg nem engedi el a srácot, nem látom mi lehet megoldás. De ha feláldoznád magad az angyalért az nagyon nemes, nem véletlen teremtet Atyánk téged fényből és jóságból.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nephabriel


Senki Földje Pb7V7F3jngTwP2tm1obgK8mxhcDB7n_ch-u_Oxih0bQx-ej-yy6I9Z-aKmazr40C5iCSPmk3kSkyvvAD83EFXIQtz9e_xocKH0pdiD0Q0HcKYQ
☩ Történetem :
☩ Reagok :
32
☩ Rang :
Katona
☩ Play by :
Tabrett Bethell
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 27, 2020 2:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


To: Ramiél
Rápillantok. Nem is tudom hirtelen mit érzek, és mit is kéne válaszolnom. Biccentek csupán, míg magamban próbálom helyére tenni a dolgokat. "Csak magamhoz mérem magam, és ebben is van kihívás." Igen... igaza van. Épp elég lenne önmagunkhoz mérni magunkat. Már ez is éppen elég magas mérce, miért is emelnénk fel Jézusig. Hmmm... magamban pöccintem odébb a gondolatot: Pedig az ember nagy százaléka mind vele mérte magát. Hányan, de hányan jártak, vagy inkább próbáltak meg azon az úton járni! Az úgynevezett Anyaszentegyház szentté, vagy boldoggá avatta őket később. Még akkor is, ha korábban mindenféle szörnyű halált haltak.
~Óh, Angyalom! Te tudnál mesélni a szörnyűségekről!~ Megrázom a fejem.
-Elszámolunk magunknak? Ugyan, ki merné venni a bátorságot például, hogy Téged elszámoltasson?
Nagyon is komoly a téma, amelyet említünk, még is, vidám kis mosoly szalad ajkam szélére. Vajon tényleg ki lenne az, aki elég bátor ahhoz, hogy magát a Halált kérje számon? Ugyan! Nincs olyan lény a földön... Ha csak... És itt óhatatlanul lefagy arcomról a mosoly, tovatűnik a vidámság röpke illúziója, a kétség reménytelensége facsarja gombóccá a gyomrom.
-Ha csak nem... Amara...
Úgy lehelem el a nevét, hogy az alig hallható. Óh, nagyon nem szeretném őt bevonzani ide. Ne fessük az ördögöt a falra. Hiszen azzal, hogy Atyánk eltűnt, és talán soha többé nem is tér vissza, nővére, Amara kezdi átvenni az uralmat. A Teremtő helyére a Pusztítás, a Sötétség ül. Beleborzongok a gondolatba. Pillanatnyi félelmemet Michael neve űzi el, megint csak rá pillantok, fejet rázva.
-Nem. Nem akarok már annyira elköteleződni. Azt hiszem. Michael sem sokkal jobb, mint Gabriel. Mindegy, hogy a kéket, vagy a vöröset öntöm a festékes tálkába, lila lesz úgy is.
Kissé kifacsart hasonlattal élek, de úgy vélem, hogy egyik sem jobb a másiknál. Mondhatnak Michaelről akármit is. Egy kutya, tartja a régi mondás. Na persze, ezen az alapon éppen mi sem vagyunk jobbak, többek. Hát akkor meg nem mindegy? Sóhajtok.
Hitetlen lennék? Nem, nem! Tiltakoznék, de szavai a torkomra forrasztják a szót. Sok bennem a hit. Túl sok. Csak olyasmiben hiszek vélhetően, ami már nem létezik, elavult, ósdi... Új hit kell, ebben igaza van. Mert hinni muszáj. Hit nélkül... nincs létezés. A létezés fundamentuma a hit.
De ha már maga a Halál sem hisz igazán? Akkor mit lehet tenni?
Kérdések, melyeknek mindegyike újakat szül.
A sör alja megkeseredik, elillan belőle a buborék, langyos lé lötyög két kortynyi talán a pohár aljában. Magam mellé loccsantom. Elfekszem, és míg beszél, a kék eget fürkészem. Minél tovább szövi szavait, annál inkább felhorgad bennem a harag. Lám, megint egy démon, aki nem követ semmiféle szabályt, aki azt hiszi magáról, hogy neki mindent is szabad! Hörrenek egyet, felülök, jobban mondva ülésbe ránt az indulat.
-Akkor megölöm. Így!
Marokba szorított öklöm, ujjaim elfehérednek az erőtől, amit demonstrálni kívánok.
-Kiszorítom belőle azt a romlott létezést! Mi jogon tart fogva egy angyalt? Mi jogon tart fogva bárkit is?!
Haragosan csattan fel a hangom. Ha most itt lenne Misran herceg, vélhetően megint nekiugranék. Hiszen a tehetetlenségem miatt történt korábban is az összecsapás, amelyből nem jöttem ki valami túl jól. Indulatok kavarognak bennem.
-Tudom, hogy Cael soha nem hagyná hátra a fiát. Tudom! Nem kell mondanod! -Rápillantok, kezem még mindig ökölben.- Nem akarom elhinni, hogy nincs megoldás! Kell, hogy legyen valami mód! Kell!
A kilátástalanság reményvesztettsége, a keserűség vágódik ki belőlem, elfojtott indulattal. Majd szétfeszít a tehetetlen düh.
-Segíthetnél! -Vágom felé.- Elvégre, te vagy a Halál! Mit tesz neked egy démonherceg?! Csak csettintesz egyet, és készen is van.
Milyen egyszerű ugye? Ha csak ennyi lenne, nem itt tartana a világ. Én is tudom, hogy nem így működik, csak a pillanatnyi tehetetlenségem mondatja velem ezeket a szavakat. Legyintek, mielőtt még választ adhatna.
-Ne nevess ki... -Fújok egyet, elfújva a mérgem.- Kiutat keresek, megoldást. Arra gondoltam, hogy beosonok New Orleans-ba. Elpusztítok mindenkit, akit kell.
Valahonnan a távolból égzengés támad. Tekintetem arra fordul. Vihar készül? Vagy maga a Sötétség igyekszik bekebelezni a világot teljesen? Ki tudhatja?
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 24, 2020 3:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Old new friend

Szó nélkül biccentek, elhiszem, hogy megcsömörlött, de egyben ez azt is jelenti, hogy Nephabriel nem való mellém, mert az én utam szintén ugyanez, csak én más értelmet adtam neki, mégpedig azt, hogy Amara oldalán. Egyszerűen... megcsömörlöttem a sok értelmetlen gyilkolászástól. Nem tudok neki mit adni, sem tanácsot sem jobb létet, én magam vagyok a pusztítás, jelenlegi álláspontom szerint a könyörtelen gyilkolás és a sötét nagykövete.
Hümmentek, de nem mondok semmit, nem hazudom neki, hogy lesz jobb, mert nem lesz, azt sem, hogy van olyan út, amin járni akar, mert nincs számára vigaszom. - Csak magamhoz mérem magam Angyalom, semmi egyébhez és hidd el, abban is van kihívás bőven. - elmosolyodik az ajkam, de nem vagyok vidám, semmit sem adhatok neki, magára kell hagynom nekem is, mert ami neki értelmet adhat az az az erkölcsi jóvátétel és azt én nem adhatom meg. - Ha nem jön vissza, hát majd elszámolunk magunknak, de mivel lennék mi mások, mint a kedvencei? - az emberek, akik nem is remélik már, csak várják, de a többség már berendezkedett, hogy a sötét elveszi az eszüket és harácsolnak.
Kivárom, hogy megrágja a választ, és biztatóan elmosolyodom. - Nincs olyan, akiben nem csalódsz, de ha találsz egyet szólj nekem is. Senki nem tud neked garantálni semmit, de talán fel kéne keresned Michaelt, biztos vagyok benne, hogy jól jönne neki egy védelmező kard, ha nem is magának,de  az embereknek biztosan. - Nem olyan nehéz őt meglelni San Francisco nem egy lezárt teleülés, ha be akar jut ni és elé állni, hát mi sem egyszerűbb?
Kérdésére halkan felsóhajtok. - Ki vagyok én, hogy megmondjam melyik út létezi és melyik csak kitalált? Nem tudhatom, azt tudom én miben hiszek és én merre járok, de talán az is hibás. - vállat vonok, bentről a sötét hang azt súgja, hogy adjak neki célt, vigyem magammal, kell a kardforgató kéz, hogy Amara oldalára kell a sötétségbe, de közben tudom, hogy Nephabriel az első adandó alkalommal fog hátba szúrni, mert erkölcsileg ő azon dilemmázik kiben hihetne és ha valaki azt mondja majd neki, visszajuthat az ezüst városba Atyánk mellé, ő zokszó nélkül hajt fejet és gyónja meg bűneit, hátrahagyva mindenkit is bárkit, túl veszélyes, hiába üvölti a gyomrom a kétely, hiába hiszem, hogy velem is tarthatna, a fény bennem törekszik a megváltásra, de a sötét szava túl hangosan suttog. - Nem is értem a kérdéseidet, sajnos ezeket nem nekem kell feltenned, a hited a sajátod és amíg semmiben sem hiszel igazán, egyedül leszel, mert a hitetlen útja nincs kikövezve. - én hiszek abban, hogy Amara ereje mindennél erősebb, de hiszek, és így van mibe kapaszkodnom, sajnálat lopakszik a szívembe, mert valóban egyedül van és amíg nem talál valakit, aki visszavezeti a jó útra úgy is marad. Nem fogunk-e belebukni? Miként fognak ránk nézni mindazok, akikkel szembefordulunk? Ó te jó ég. - Mekkora szíved van neked, téged Atyánk valóban jónak teremtett, Michael örülne neked. - biztatnak a szavaim,  nem fogok neki hazudni, nem fogom azt ígérni, hogy jól dönt, nem fogom megvezetni, mert azt nem hit, az az én követésem és nekem az kell, hogy higgyen a célokban. Márpedig ő magában sem hisz, megvezethetném, megtehetném, hogy hamis ígértetekkel elcsábítom… meglátjuk.
Kivezetem a vásárból és beülök a fa alá vele, még mindig tanulmányozom őt, próbálom megérteni, hogy mire vágyik, mit szeretne, mi tenné őt egésszé. Mert a hite darabokban hever szerte szórva és emiatt árulna el engem, ahogy most megteszi Gabriellel. Témát váltok, ráterelem az ajándékozottra. - Tényleg? Cael…. - nem ismerem, sosem hallottam még róla, de biztos nagyon sokan vannak, akiket fel sem ismernék. - Szóval egy angyalért mennél tűzbe, aki vétett Atyánk parancsa ellen és nemzett egy fiút, akinek a sors a pokol, mert a nemzője vétkezett. Felmentenéd őt? Aki bűnt követett el és máris megpecsételt egy lelket? A szerelem feloldoz? Van szerelem lélek nélkül? Mondd te tudod mi a szerelem? - heccelem, de bevallom hősiesen, hogy talán az egyetlen bűn, amit nem követtem el, hogy nem nemzettem kölyköt a világra, hogy eleve bűnbe taszítsam. - Mit gondolsz, atyánk megbocsát majd Caelnek? - és igen tudok a fiúról, ezer és millió pletyka kering róla, hogy a Hercegek hercege “beleszeretett” egy halandó fiúba, akivel még én is hecceltem és nem tiltakozott ellene. - Mondd, lehet az, hogy a földön olyan érzések lesznek a mieink, amiket nem képviselhetünk? Akkor miért ne járhatnánk azon az úton, amit az eszünk diktál? - s miért lennék én rosszabb, ha Amara mellett járok, mintha ellene fordulnék? Felnevetek a folytatáson, nem akarom kinevetni, de mégis… - Ismerem a Herceget, nos igen kicsit öntelt. - nekem kicsit másfajta találkozóm volt @Misran-nal, egészen másfajta. De azt hiszem ezt nem verem nagydobra. - Egészen jól jellemzed, de ki kell, hogy ábrándítsalak, a fiút nem fogja elengedni és az angyalt sem. Talán arról tárgyalhatsz vele, hogy helyet cserélsz vele, de biztos vagyok benne, hogy egy valódi őrangyal nem fogja magára hagyni a fiát, ha már eddig vele volt és gondolom, hogy együtt fogta el őket. Hogy őszinte legyek ehhez valami nagyon nagy dobás kell, de biztos vagy abban, hogy Cael kérné a szabadságát úgy, hogy a fiúról nem fog a herceg lemondani? - hiszen Misran büszkén viseli a fiúkát, mint egy szőrmebundát. Letámasztom magam a kezemre és várok, élvezem a nap utolsó sugarait, majd lassan úgyis találkozóra kell mennem, de szórakoztat a párbeszéd, mennyire máshogy gondolkodunk én nem áldoznám fel magam senkiért sem. Ő meg egy őrangyalért adná cserébe a kínját. Angyalok… túl jók erre a világra.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nephabriel


Senki Földje Pb7V7F3jngTwP2tm1obgK8mxhcDB7n_ch-u_Oxih0bQx-ej-yy6I9Z-aKmazr40C5iCSPmk3kSkyvvAD83EFXIQtz9e_xocKH0pdiD0Q0HcKYQ
☩ Történetem :
☩ Reagok :
32
☩ Rang :
Katona
☩ Play by :
Tabrett Bethell
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 18, 2020 9:53 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


To: Ramiél
Felsóhajtok. Mennyire belém lát, szinte viszket tőle a bőröm alatt. Megdörzsölöm a karomat, aztán végig simítok az arcomon. Zavar kél bennem. Mindig is ügyeltem arra, hogy ne mutassam ki az érzelmeimet, hogy senki ne lásson a gondolataim közé, most meg itt van ez a Szépséges Halál, és mindent is tud rólam. Megborzongok, mintha hirtelen hűvös szél bizsergetné végig csupasz karjaimat.
-Volt hit, volt bizalom, és a nézeteit is osztottam, megértettem. Követtem őt vak hűséggel, árkon-bokron át. Aztán... mondhatnám úgy is, fényesség gyúlt bennem, de nem tudom így nevezhetem-e. Egyszerűen... megcsömörlöttem a sok értelmetlen gyilkolászástól.
Keserűen koppannak a szavak közénk. Figyelmesen hallgatom. Az emberiség bűne, vagy éppen kötelezően vezetett sorsa felett mennyire könnyű is ítélkezni. Mi magunk vajon különbek vagyunk-e? Újra és újra előbukkan a kérdés a semmiből. Sóhajtok.
-Egyetlen létezés volt, ki a mások bűnét magára vette. Mérd csak vele magadat.
Nem bírálatnak szánom, hiszen önmagamnak is szólhatnának a szavaim, de valljuk meg Jézus előtt és utána még annyira sem, soha senki nem vállalta be azt, hogy a mások bűneit a vállára emelje. Ott voltam, láttam, megsirattam. Láthatatlanul álltam mellette, amikor az utolsó estén a Gecsemáne kertben, az olajfák alatt Lucifer megkísértette. Mennyire hajthatatlan volt. S mikor a keresztfán kínlódott, akkor is, pedig milyen könnyedén vetette neki oda a Szárnyatlan: "Ha Isten fia vagy, miért nem szállsz le a keresztről?" Milyen könnyű is lett volna neki pedig, de senki nem értette meg, hogy ez volt a sorsa. Ezt az utat kellett végig járnia, beteljesítenie azt a végzetet, amit előre megírt neki egy gondoskodó kéz.
S még sem tanultunk semmit a halálából. Nem lettünk jobbak, nem lettünk önzetlenebbek. Csak gyűlölködünk, áskálódunk egymás ellen. S igaz ez mind az emberre, mind az angyali és démoni seregekre. A szeretet őszinte lényege megszűnt Krisztus halálával.
Naiv... tényleg naiv lennék? Vélhetően már nem. Egykor mindenképpen, amikor vakon követtem Gabrielt. Igaza van Ramiélnek. De úgy vélem, az utolsó néhány évtizedben többet változtam, mint előtte éonok alatt. Keskenyre húzott ajkakkal bólintok rá. Valóban ez nem bűn. Van más, amit viszont vinni kell a vállunkon.
-Ha... visszatér valaha... De mi lesz, ha nem tér vissza?
Mi lesz, ha Amara teljesen eluralja a földet, és benne minden lelket. Van-e még esélyünk tenni ellene, vagy inkább mellé kéne állni, és engedni, hogy elszabaduljon?
Felpillantok rá. Elgondolkodom egy szívverésnyi ideig a kérdésén.
-Nem tudom Ramiél... -Soha nem simogattak. Egy érintés, még semmi.- Talán olyan kéne, akiben nem csalódom.
Hát igen, tulajdonképpen Gabriel egy csalódás. Ezért is hagytam hátra az egészet. De tényleg a jó irányba indultam el? Ki ennek a megmondhatója? Isten, Amara, Gabriel, Ramiél? Vagy csak én magam? Túl összetett a kérdés, és túl összetett rá a válasz ahhoz, hogy ezt itt most hirtelen átgondoljam.
Míg túljutunk a vásárosokon, és megindulunk végre kifelé a szabadba, van időm végig gondolni a szavait. Tényleg ennyire mélyre érkeztünk, hogy innen már felfelé nem is vezet út?
-Úgy véled, egy út van csak, és az a sötétségbe vezet, Amara mellé?
Ellehelem a kérdést. Olyan halkan, hogy még egy angyalnak is becsületére válik, hogy meghallja. De tudom, hogy Ramiél hallja, érti a lényegét.
-Úgy gondolod, hogy az Újvilágot Amara hozza el, és ő lesz az, aki elszámoltat mindenkit? Szerinted van választási lehetőségünk? Mit jelent, ha melléállunk? Nem fogunk-e belebukni? Miként fognak ránk nézni mindazok, akikkel szembefordulunk?
Kételyeim vannak, ezernyi. Nem új keletűek mind, de sok friss is van közöttük persze. Beharapom az ajkam, haladok mellette. Felhágunk egy domb oldalára, füves tér bukik alá a sátortenger irányába. Fent néhány fából álló liget kínál hűvöset a forróságban. Arra felé veszem az irányt, helyet foglalok. Selymes fűszálak lapulnak el alattam, majd mezítelen talpam alatt, ahogy kibújok a bakancsomból. Felsóhajtok. De régen is éreztem már. Körbepillantok, fülelek, hallom-e a közelből patak csobogását? Mit nem adnék egy kellemes, hűsítő fürdőért...
Kortyolok a sörből, lassan teljesen belangyosodik, már nem olyan kellemes, mint az első néhány korty volt. Témát váltunk, kicsit könnyedebbre. Könnyedebbre?
-Caelt, az egyik őrangyalt. És a fiát... -Sóhajtok. Feláldoznám-e magamat egy másik angyalért? Korábban simán rávágtam volna, mindenképpen, de most nincs halál, van-e valós áldozat?- Ha kell... azt hiszem, igen. Érzem a kínjait. Caelt régóta ismerem, sokat dolgoztunk együtt. Barátok is lettünk. Tudtam az embernőről, akibe beleszeretett, miután leszálltunk a földre. Tudtam, hogy az asszony gyermeket fogant tőle. Furcsa, de nem érzem már azt a viszolygást a kevert vérűekkel szemben, mint korábban.
Utolsó mondatom önkéntelenül fakad ki belőlem. Ez is egy dolog, ami változott az utóbbi időben. Kérdésére apró kis félmosollyal pillantok rá.
-A démon pajkossága? Nem volt pajkos. Öntelt és lekezelő volt. Egyértelművé tette, hogy nem tart egyenrangúnak, hogy amit kínálok az neki semmi. Az ajándékomat is úgy vette el, mint természetes adományt. Mit is adhatnék neki valójában, ami elég értékes ahhoz, hogy elengedje őket? Önmagamat? Persze... látszólagosan meghívott vendégségbe... de azért ez nem ugyanaz. Annyit törtem már a fejem... és most csak egy utat látok magam előtt. Veszélyes, kockázatos...
Nem mondom ki, hogy igen, valahol félek is Misran hercegtől. Félek attól, hogy csapdába sétálok, és nem hogy Caelt nem mentem ki, de én magam is fogságba esem.
Leteszem a poharat magam mellé, aztán eldőlök. Hátam rásimul a domboldalra, fejem alá húzom a karjaimat. Tekintetemmel a tiszta kék eget fürkészem, meg a nap sugarait, ahogy átszűrődnek a ránk árnyékot borító fa levelei között. Hirtelen a békesség érzése suhan végig bennem, vágyódóan sóhajtok fel tőle. Milyen jó is lenne, ha ez a pillanat örökké tartana. Csalóka ábránd. Soha nem lesz békesség...
Rápillantok, halvány mosoly suhan át arcomon. Egy szívdobbanásnyi időre csodálatos lesz a világ.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 17, 2020 1:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Old new friend

- S ha jól sejtem már nem osztod a nézeteit? Pedig Gabriel oly nagy hévvel vetette magát a hite után, hogy azt hittem soha, senki bizalma nem rendül meg benne. – olyan szónoklatokat nyomott, hogy öröm volt hallgatni, valahogy mindig Jézus jutott eszembe róla, ahogy prédikál a  Kineret-tó mellett is lenyomta a hegyi beszédet, kicsit nekem arra hajazott a nagy hadjárat előkészítése és emlékszem még, ahogy lándzsákat rázta az angyalok serege, ő pedig biztatta őket, ó igen… emlékszem, mert láttam az ezüst város magas lépcsőjén állva. A harcosok imákat szórtak és nem jött felelet, ahogy most sem érkezik, de már Gabriel is lehet bánja, már talán nem hiszi ő sem, hogy az emberek tehetnek mindenről, vagy talán a nagy mű eddig tartott, ez a kísérlet vége, itt az ideje egy másik istenséget köszönteni a trónon.
Halkan elnevetem magam.  - Az emberek bűne nem a mienk, ezt nem vagyok hajlandó a vállamra venni. Az ő bűnbe esésük ugyan egy arkangyalnak köszönhető, de é nem viszek fel olyan terhet Nephabriel, amit nem nekem szántak. Nevezzük gőgnek, dacnak, vagy egyszerűen csak igazságnak. Az emberek bűne a sajátjuk, a megkísértsük a démonoké, hogy ki a jó és rossz a történetben, az már nem a mi döntésünkön függ. – lehet, hogy ez a terv nagyban összerakva, hogy az emberiségnek buknia kell, megteszik, de megtették saját erejükből, az egoból, amit a tervező kéz beléjük gyúrt és amit most mi is felveszünk köztük élve.
Komoly hangon beszélgetünk, komoly dolgokról, amiket nem is nekünk kéne megvitatna, elvégre kik vagyunk mi? Csak része a csordának. Én egy kicsit talán jobban, mint jelenleg bárki más.
A pillantásom lesiklik az arcáról, előre figyelek, a lábam elé, az emberek, a hangokat, szagokat fogadom be és kicsit olyan, mint rég, de közben az erőszak szele itt lebeg körülöttünk. – Nem bűn naivnak lenni. – feloldozom, pedig nem tehetem meg, de az jó, ha belátta a hibáit, ha tudja, hogy amit elkövetett nem volt fair és főleg nem megengedhető. – Már semmi nem lesz olyan, mint régen volt, sokan fogunk térdre omlani, ha visszatér. – Talán fogságban van, lehet a démonok őrzik valahol, vagy maga Amara, nem tudom, de meg fogom tudni, csak Ophilia kiesett a látókörömből és most kicsit más felé lapozgatom az események könyvét.
Egy magányos, elkeseredett angyal szavai ezek, valakié, aki a szabad akarattal nem tud mit kezdeni, akinek átok, hogy nincs felette irányt mutató kéz, de vajon hinne-e a sötétben? Tudna-e hinni egy másik világrendben? Sok ezer év után mennyire lehet valakit megváltoztatni? Mi kell ahhoz, hogy szembe menjen a téziseivel? – Hát van célod. – egészem megsajnálom. – Küzdesz a jó oldalán Nephabriel és ez nagyon ritka. Mostanában mindenki csak magáért harcol, a fennmaradásért, míg várakoznak… de semmit sem tesznek érte. Milyen kéz kéne, hogy simogasson, hogy ne legyél így elkeseredve? – talán én lehetnék az… a simogató kéz, ami aztán harcba küldi, de el tudná-e kötelezi magát mellettem?
Lassan sétálok mellette, tele a szívem nyomással.  Lehetőséget ad, hogy megfertőzzem, hogy bekebelezzem, de vajon alkalmas-e rá? – Nem, szerintem sem jön vissza. Új hatalom születik a régi nyomán és Ő már nem lesz képes mindennek elejét venni, már mélyre mentünk, nincs kiút, nem felé. – vásárolgatunk, mint akik messze ráérnek, pedig az idő szalad és hiába relatív, oly sok a a teendő. – Végül el fogunk számolni, te is tudod, hogy valaki mindig bekéri a számlákat, nincs olyan, hogy következmények nélküli cselekedet, a kérdés az, hogy az akarsz lenni, aki elszámol vagy az, aki elszámoltat? – hagyom, hogy gondolkodjon nem kell választ adnia, nem most, nem lényeges, már a társaságom is feltölti és elég ezt a vasat ütni. Vállat vonok, létezik olyan, hogy jó? Létezik olyan, hogy valaki bűntelen? Nem. Akkor… van jó? Nincs. Oldalak vannak. Ez és az, a jó és a rossz rég nem játszik.
Kifelé vezetem a vásárból  és direkt könnyedebb témára váltok, hogy oldjam kicsit a bús hangulatot. De nem sokat segít a kaloda a rab… de ez a világ. Vajon, akit megmentünk, megérdemli? Vagy a következő sarkon  követ el olyan bűnt, ami nem oldja fel? Ki mondja meg? Egyetlen dolog létezhet, mint mentőháló és az a bűnbocsánat. De ki bocsát meg nekünk?
Szavaira felé pillantok, iszom a sörből is, hogy oltsam a szomjam. – Milyen angyalt tart fogva? – mit is érdekel engem? Míg nem én vagyok az, aztán csak elmosolyodom, meséljen csak egy angyal jó csatlós… - Olyan fontos neked, hogy feláldoznád magad érte cserébe? – van még jó, úgy hívják mártírkodás, és lám. Nem ütöm most az állj mellém lányom dolgot, láthatóan ő túl jó… még. De a céljaim is lehetnek jók, ennek véget vetve egy másik hatalommal, ha Amara istenség, nem lehet a célja az örök fénytelenség. Kell, hogy legyen más terve, mint a vérfürdő. a káosz. – Misran? – felnevetek hangosan. Ó, hogyne hallottam volna… nocsak és nocsak, csak neeeem, - Szóval a herceg fogva tart egy angyalt, kit? És… az angyalért áldoznád be magad? Vagy megfogott a démon…. pajkossága? – jaj de szépen fogalmazok, azonban milyen okos a nő, ha nem jut semmire, hát lehetek jó szövetséges ebben. – Mesélnél erről kérlek? – elvezetem egy füves részhez és leülök a földre, magam mellé helyezem a maradék sörömet és kíváncsian szemlélem, a kapucnit hátra ejtem a fejemről, hogy jobban lássuk egymást, erre most nem sokan járnak. A kardom markolata amúgy is láthatatlan, mint a kasza is.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nephabriel


Senki Földje Pb7V7F3jngTwP2tm1obgK8mxhcDB7n_ch-u_Oxih0bQx-ej-yy6I9Z-aKmazr40C5iCSPmk3kSkyvvAD83EFXIQtz9e_xocKH0pdiD0Q0HcKYQ
☩ Történetem :
☩ Reagok :
32
☩ Rang :
Katona
☩ Play by :
Tabrett Bethell
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 14, 2020 3:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


To: Ramiél
Kiérezte hát hangomból a rejtett keserűséget. Szavai ezt tükrözik, és én már meg sem lepődöm. Furcsa, gunyoros kis fintor születik arcomon, apró mosolyom nyomán.
-Lehetett volna... -Vonom meg a vállam.- Csak akkor Gabriel közelében kellett volna maradnom.
Óh nem, nem Gabriel! Ennyire önhitt azért nem vagyok. Gabriel soha nem nézett úgy rám, mint férfi tekint a nőre. De volt egyszer valaki, egy Seraf... Őt épp úgy elhagytam, mint a többi társamat.
Most a múlt ködéből, váltva a régi korok lovagi tornáját, egy régen látott arc bukkan elő. Arcán vágás nyoma, ahogy homlokán is, melyből épp bal szeme felé csordogál lassan vékonyka vérpatak. Tűz mellett térdelek, tenyeremben apró tálka, benne hamuvá olvadó angyaltollak. Felé pillantok, ő is engem néz, tekintetünk összekapcsolódik. "Neph..." A hangja kissé karcos, arca verejtékben úszik még mindig, pedig már órák óta vége a harcnak. Tenyere mellkasán pihen. A széles, nagy vágást igyekszik összetartani, míg a gyógyító pernye elkészül. "Meg ne halj nekem!" Gyengül, én pedig aggódom, és imádkozok, hogy Ramiél még véletlenül se tévedjen erre, még a végén valami ostobaság történne.
Hiába kértem, könyörögtem, hogy tartson velem. Vaksága és konok hűsége Gabriel mellett tartotta. Társam volt? Vagy csak akkor jó volt hinni ebben is, mint annyi minden másban? Biztosan elfelejtett már.
Megrázom kicsit a fejemet, hogy elűzzem magamtól az újabb képeket, és a jelenre tudjak figyelni, és benne Ramiélre. Eszmefuttatása olyan magaslatokra tör, mely talán nem is ideillő, ebbe a koszos sátorvárosba.
-Hogy megszolgáltuk-e? -Kezem megérint egy ruhát, végig simítom könnyű, lágy anyagát. Felidézi a kínai selymek páratlanságát.- Úgy vélem megelőlegezett bizalom volt. Érdemesek lehetünk rá, és Atyánk odaajándékozta. Ahogy odaajándékozta az embereknek is a jóságot és tisztaságot. Nos... lehet, együtt herdáltuk el ezt a lehetőséget.
Mi és Ők. Angyalok és emberek. Nem is kellett más, mint az első Bukott gyermekeinek finom ténykedése. Milyen könnyedén csábultunk el, milyen gyorsan csúsztunk lefelé a lejtőn. S ami azelőtt eonokon át tartott, röpke évszázadok alatt, viharos gyorsasággal romlott el, ment tönkre. A hit semmivé porlott, a tisztaság beszennyeződött, a föld pedig kifordult sarkaiból.
Szemeibe pillantok, lángok loboknak benne. Fényesek és éjsötétek. Összezavar. Aprót köhintek, és tovább lépek.
Szavak záporoznak vállamra, bekúsznak fülembe, hogy kérdően, szinte számon kérőn keringjenek bennem. Rápillantok, elnézem íriszeit, gondolataim csaponganak.
-Hit... nagyon sokáig hittem. Elhittem mindent. Hittem Gabrielnek, hogy ha véget vetünk a herdálásnak, idővel minden visszazökken a megfelelő kerékvágásba. Atyánk visszatér és minden olyan lesz, mint régen. De túl sok vér folyt értelmetlenül, és még sem változott semmi. Sőt, minden csak rosszabb lett, én pedig... -Lehajtom a fejem, hiszen tulajdonképpen szégyellem.- ...elszöktem, elmenekültem. A magány pedig lassan megfojt. Kellene új iránymutatás, egy... cél, amiért újra érdemes lehet küzdeni.
Felpillantok, aztán megint csak tovább lépek. Miért kérdez tőlem ilyeneket? Összezavar, megingat. Már abban sem hiszek, amiben eddig, hogy jót teszek azzal, ha járom a világot és démonokat utasítok rendre. Tényleg ez a helyes út? Felbukkan bennem az utolsó találkozásom egy démonnal. Kettővel. S az egyiknek nyomát viselem magamon. Még ha nem is látszik, mert heg nélkül gyógyult, de a tény ott lüktet még mindig rajtam, mintha egy láthatatlan bélyeggel jelölt volna meg, belém égette a kétkedést önmagamban is.
-Nem, már nem hiszem ezt Ramiél. Szerintem... -Elhalkul a hangom, suttogóra vált.- ...nem jön vissza. Nem vagyunk képesek helyrehozni azt a rombolást, amit közösen hajtottunk végre. Angyalok, emberek és démonok együtt.
Igen, mind benne voltunk nyakig. Sóhajtok. Megállunk egy árusnál, vásárolunk. Kérdéseire nem kis megdöbbenéssel pillantok fel rá. Aztán zavartan megcsóválom a fejem, mintha elűzni akarnám megint csak a kétkedés ördögét.
Ez lenn tényleg az ok? Változunk, változom? Lélek nélkül is lelkünk születik. Teher nyomja a szívem valóban. Lelketlen lelkiismeret.
-Hogyan is lehetne ezt legyőzni?
Táskámba süllyesztem a szivarvágót, megindulunk kifelé. A sátrak ritkulni kezdenek, a tömeg és nyüzsgés mögöttünk marad.
-Végső elszámolás? Ugyan, ki számoltat el? Hiszen a világon mindenkinek van elszámolni valója. Nincs olyan lény a földön jelenleg, aki bármit is felróhatna a másik számlájára. Lassan már mi angyalok sem vagyunk jobbak, mint a démonok. -Hogy ne is beszéljünk a Gabriel-féle nagy mészárlásról.- Szerinted létezik olyan, hogy jó oldal?
Kétkedő a hangom. Jó oldal vagy túlélő oldal? Nagyon nem mindegy. Rápillantok a kalodában sínylődő ember arcára. Ugyan miért is büntetik? Tényleg vétkes annyira, hogy le kell vágni a kezét, és hagyni, hogy egy kalodában pusztuljon el a tűző napon? Lehet, csak élni akar. Csak egy falat étel a családjának, egy apróság az asszonyának, kicsiny boldogság-morzsa a sivár világban, amit teremtettünk. De már soha nem viszi haza, sőt a kezét is elveszíti, s utána még inkább ínség vár rá, hiszen dolgozni nem tud majd. Ennél még az is jobb lenne, ha meghalna.
-Nem érzem magam szuperhősnek. Próbálok jó lenni, a megfelelő lépéseket megtenni. De, hogy tényleg ezek-e a megfelelőek? -Vállat vonok.- Nem tudom.
Tovább lépek, el a kaloda közeléből. Szívem szerint levágtam volna a szerencsétlen fejét, hogy legalább ne szenvedjen tovább. De mivel nincs halál... vajon visszaröppenne a feje a nyakára, összeforrna a sebe, és újra kezdhetné az egész körforgást, kínlódást előröl?
-Bahhh! -Legyintek egyet, most kissé bosszússá válok.- Egy démonnak, aki él-hal az élvezetekért, közöttük a dohányért is. Gondoltam csereajándék lehetne. Tudom, hogy fogva tart egy őrangyalt, de persze tagadja. Érzem az angyal fájdalmát, a kínjait. Azt hiszem... még magamat is feláldoztam volna, ha sikerül őt megszabadítanom. De a találkozás balul ütött ki.
Balul ütött ki. Na igen. Konkrétan kiütöttek. Még csoda is, hogy semmimet nem vették el. Biztosan nem a kapitányon múlott.
-Nem tudom, hallottál-e róla? @Misran hercegről van.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 14, 2020 1:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Old new friend

Vonzzuk egymás társaságát, már rég megfigyeltem, hogy mi nem emberek vagyunk, nem halandók, nem démonok, nem leviatánok, pedig a jelenlétük nélkülözhetetlen és megkérdőjelezhetetlen a körforgásban,  a sokféle népség mindig is jelen volt, csak nem ilyen nyíltan. Volt idő, amikor egy angyal legenda volt, mesei, amiben vagy hittek vagy nem, megjelengettünk másoknak, időt adtunk és elvettünk, pártokat fogtunk és viszályt keltettünk, mert lehet, hogy Lucifer az egyetlen ark, akit kitaszítottak a régvolt időkben, de több lefokozás történt meg, mint az ildomos lett volna. Atyánk kegyeltjei mindig is magukhoz húztak minket, mert hiába vagyunk mi az éteri tökéletesség, hiányzik belőlünk valami egészen más, ami értéket képvisel, ami alanyi jogon emeli fölénk a sok emberfajzatot, akik mára teljesen kiszolgáltatottak lettek és keveredtek a fajtánkkal, hogy mára látom gonoszabbak, mint a legtöbb démon, pedig nekik alapvetően ez a jellemük. De az emberek mára túllicitálnak mindent, semmitől nem félek és senki nem tudja őket kordában tartani. Kiveszett belőlük a hit és a tisztelet ereje. – Milyen lehangoló hír ez Nephabriel, hogy meg egy oly fenséges lény, mint te, te sem lelsz társra. – nincs a hangomban semmi élc, vagy él. A halandók lettek társasra teremtve, mégis mi is vágyjuk, hogy legyen mellettünk valaki, akiben bízhatunk, akire az életünket tehetjük.
Letűnt korokat emelek fel a réteg alól, beszéd téma, de nem azt éljük-e újra? Nem ugyanabba süllyedünk-e vissza? Tán nem lerombolt házakban élünk és kisemmizett utcákon rójuk útjainkat, bezárt boltok ablaki mögé lesünk be, hogy lássuk még a játékok összetört arcát, hogy tudjuk egyszer volt élhetőbb ez a világ. – Túl sokszor, úgy ropogott a csontom, majd megsüketültem tőle, de játék volt, nekünk, nekik pedig vérre menő harc a feljebb jutásért, a dicsőségért, amit mi egykor érdemtelenül kaptunk meg? Mert nekünk vart címke volt? Vagy megszolgáltuk, mondd? – előny volt mítosznak lenni? Vagy jótékony lepel? Most mit tehetünk? Élünk és élni hagyunk, vagy egyenesen megküzdünk azért, hogy elnyomás alatt is teherrel nőjünk ki?
Olyan közel hajol, hogy a pillantásom lesiet a szájára, onnan melleinek dús halmára, mit tagadjam férfiből gyúrtak vagy azzá váltam? Vagy éppen @Asrael tesz azzá? Mellette válok állattá is, őt féltve és mindenkitől elirigyelve? Ha csak ránéznek is összeugrik a gyomrom a bősz féltéstől. Haragra és tűzre lobbanva megyek szembe az oroszlánnal, ha arról van szó, míg őt lepellel borítanám és elzárva tartanám, hogy a nap fénye se érje, ha nem vagyok ott, közben én élem az életem… hol is hallottam már ezt? Hol is? Bűnben égve fogok elrohadni és Asrael hibája lesz, mert ő tesz boldogtalanná és közben teljesen egésszé. A Földön kinőtte a tanácsadó és harcos angyal szerepét mellettem, a mindenséggé duzzadt, a fix ponttá, ha elárul… ha el mer árulni, olyan halált hal, ami becstelenné teszi az elmúlásra. De akkor ő megsemmisül és talán nélküle én is azt teszem majd, ha eljön az ideje, ha egyszer elpöccinti a sötétbe burkolt agyam annyira. Mélyet sóhajtok, két hete nem láttam és most, hogy itt sétál mellettem egy harcos angyal, most a hiánya szinte megüti a szívem.
Leszívom Nephabriel illatát, tele izzadsággal, meleggel, porral, de mindez mit sem ront rajta, sőt kifejezetten élettel telivé teszi. Nekem való ez az élet, távol az Ezüst várostól, ahol minden túl steril volt, itt pedig vér, könny és verejték, gazdag mozgás eredménye. Felizzik a vágy a tekintetemben, végig pillantok rajta. Sosem leszek már a régi...ez az én nagy bajom.
Kilép előlem, követem, mégis én vezetem őt. – Mára semmi sem biztos, csak, hogy semmi nincs ingyen és kivárni olyan nagy butaság, mint olyanért harcolni, akivel nem értesz egyet. Az én dolgom angyalom… az én dolgom sokkal könnyebb, mint a tietek. Nem sorsom a magány, nem sorsom mások mellé állni, önálló döntések súlya üli meg a vállam és nekem is szükségem van olyanokra, mint te, akik zokszó nélkül állnak mögém és hisznek… de kiben hiszel te mondd? Van még hit bennetek? – lenne vajon, ha tudná, hogy démonnal háltam, nem is akármilyennel? Ha tudná, hogy a hátamon a kard mellett a kasza is láthatatlan és érinthetetlen avatatlanoknak, de ott van, hogy két kézzel harcolok, egyikkel halált osztok a másikkal elmúlást? Ha tudná… ha tudná, hogy megfertőzött a sötét? Ha tudná, hogy a világ a sötétre van ítélve? Mert arra van, nincs felemelkedés, nincs más, csak a bukás.
Elnevetem magam a versikén, hiszen hízeleg nekem. Drága jó Nephabriel, ki egykoron még tudta ami ellen és ki oldalán loholjon csatába, mára kivel kell és ki ellen küzdeni? – Milyen bölcs vagy, tehát abban hiszel, hogy Atyánk visszatér és mindent helyrehoz? Csak ki kell addig tartani? – komolyan kérdezem, mert ha ez így van, mégsem jó mellém.
- Kendőcskét? – elnevetem magam, pedig a kedvem koránt sem jó, kifejezetten feszült vagyok, hosszú éjszaka  elé nézek.
Sört veszek, az emberiség legjobb találmánya, olyan ízletesen oszlik el a nyelvemen, hogy jóízűen felmorranok, tova haladunk  és megállok vásárolgatni. Az iránytű megmosolyogtat, akinek szánom…. ő is mosolyogni fog rajta. – Hogy sose tévedjen el mellőlem. – rákacsintok játékosan, de alig is látszik valami kapucnim alól.  – De nem neki szánom. Bár akinek igen, nos őt is terelgetheti felém bátran. – A gondolattól felizzik a vérem, nem... most nem. Kedvet kap ő is valamihez, szép darab, mindketten fizetünk és távozunk, tovább kortyolom a sört. – Van még olyan, hogy túlzottan? Már nem tudom, hogy mi jelent túlkapást, hogy a feladatunk még mindig az emberek védelme-e? Vagy valami egészen más? – felciccenek. – Alkottak meg? Nem lettél más? Ne érzed, hogy kifejlődik a lelkiismereted? Hogy a félelmek már benned is tanyát vernek? Hogy noha nincs lelked, de 21 gramm nyomja a szíved? – érdeklődöm csupán, mert pont @Misran mellett tapasztaltam, hogy még a démonok is mások lettek, hogy már nem ugyanaz a leosztás, mint anno volt jó és rossz, menny és pokol, lelkiismeret és védelem, kioltás és megkínzás, hogy a démonok már nem csak elvesznek, de adnak is, hogy a szívükben felgyűlik valami burjánzó érzület, hogy az angyalok legyilkolnak egy népet, hogy a sötét befurakszik a szívekbe és mindent megfertőz, hogy ember embert zabál a sivatagban, hogy a démonok feltöltődnek. Ha csak a pletykákra hallgatok.. akkor is változóban a világ rendje, nem is kicsit. – Teszem a dolgom, haladok a világgal és próbálok úgy helyezkedni, hogy a végső elszámoláson a jó oldalon álljak majd. -   melyik lesz a jó oldal? Az majd akkor kiderül. Megállok egy másik bódénál, alkudok egy hajtűre, ami ha jól látom kifejezetten alkalmas rá, hogy akár egy torkot is keresztül szúrjon, csak ne az enyémmel tegye egy kósza pillanatban.  – szóval magányos harcos vagy? Egy igazi szuperhős a rosszak és galádok ellen? – kivezetem a bódék közül, ki a vásárból, elhaladunk egy felállított kaloda mellette, benne egy férfi, akit lopással vádolnak, vélhetően oda a keze. – Szóval, kinek a szivarvágó? – csak, hogy oldjam kicsit a beszélgetést, hiszen eléggé lefelé taposom.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nephabriel


Senki Földje Pb7V7F3jngTwP2tm1obgK8mxhcDB7n_ch-u_Oxih0bQx-ej-yy6I9Z-aKmazr40C5iCSPmk3kSkyvvAD83EFXIQtz9e_xocKH0pdiD0Q0HcKYQ
☩ Történetem :
☩ Reagok :
32
☩ Rang :
Katona
☩ Play by :
Tabrett Bethell
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 13, 2020 9:38 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


To: Ramiél
Körül zsong bennünket a bazár nyüzsgése. Furcsa érzés, hogy éppen Ramiélbe botlok bele. Jobban mondva, ő belém, hiszen ő volt az, ki rám akadt ebben a tömegben. Na jó, azért lökdösődnünk nem kell. Hol van ez már a régi török bazárok forgatagához. Még is elgondolkoztató, hogy miként jut ide a sok vásárló. Gyanítom, hogy karavánok beszerző helye ez. Logikus lenne.
Kérdésére rápillantok, és halkan elnevetem magam.
-Nem igazán.
A kendő. Sejthettem volna, hogy megjegyzi, de nem is emiatt merengek el. Szavai nyomán újra éled előttem a múlt. Szinte látni vélem a felkavarodó port a lovak patái nyomán, hallom a hangos fújtatásokat, a dübörgést, a nehéz páncélok csörgését, a kopják reccsenő zúzását, a nők sikolyait. Látom, ahogy hullanak, lebegnek a légben a kendőcskék, mint óriási pillangók. Fátylak lebbennek, függönyök surrognak, és az éjben sátrak ponyvája tárul, hogy titkos légyottokat rejtsenek el. Szerelmek édes sóhaját sodorja a szél, mézes illatok terülnek szét. Egy másik világ volt az, letűnt korok vágyott romantikája.
Felpillantok rá, elmosolyodom. Közel hajolva hozzá, majdnem összeér az arcunk.
-Szentimentális lettél Jó Öreg Halálom. Imádom, amikor elragad a romantikus érzelmes sodra. Hogyan is ne emlékeznék? Emlékszem még a "Fekete Lovagra" Oroszlánszívű udvarában? Hányszor is tört rajtad kopját?
Elkuncogom magam. Óh, akkor éppen Richardot védtem, fekete páncélom rejtette nőiségemet. S bizony egy tornán épp a besurrant Halállal törtünk kopját egymáson. mert bizony kölcsönös volt ez is, ő sem maradt alul. De most olyan jó emígy kitekerve kicsit a történteket felszínre emelni, a régmúlt dicsőséges pompájában. S míg közel hajolok, mélyre szívom illatát, azt, mit annyiszor éreztem már, s mely oly mélyre tud égni. Hiányzott. S persze, nem csak ő. Ramiél illata feleleveníti Gabrielét bennem, fájó húrokat pendít meg a lelkem mélyében. Sóhajtok.
Aztán persze, továbblépünk. Rábízom magam, és ennek hangot is adok egy rövidke szóval, melyre visszakérdez. Megtorpanunk, összenézünk.
-Miért? Miért érdekes Ramiél? Kiben bízzak, ha nem benned? Te pontos vagy, és mindig ott, ahol és amikor lenned kell. Te vagy a világban a legbiztosabb pont. Bár mostanság, hogy a lelkek nem léphetnek ki a földi világ körforgásából, nem lehet neked sem könnyű dolgod.
Ezt csak úgy mellékesen jegyzem meg. Kíváncsivá is tesz, hogy mi módon teljesíti be kötelességeit, de nem kérdezek rá. Nem itt a sátrak tengerében.
-Fényes utakon vezess,
Szép Halál, üdvösségem.
Mutasd meg mélységem,
Úgy ölelj magadhoz, szeress.

Idézem fel neki a versikét. Hol hallottam és kitől? Fogalmam nincs már. Talán a költő rég elporladt már. De versének eme négy sora belém égett. Erre sem tudok megfelelni, hogy miért? Pedig ez is megérne egy filozófiai értekezést, hogy bizonyos versek miért érik el azt bennünk, hogy szavaikat megjegyezzük, s tovább vigyük magunkkal, még úgy is, hogy megalkotójukat homályával fedi el a végtelen idő.
-Vannak fényes utak Ramiél. Hinnem kell benne.
Igen, még akkor is, ha a menny elzáródott előlünk, s ideragasztott minket a földre, melyen a démonokkal kell osztozkodnunk, ahol nincs halál. Felsóhajtok, aztán a kérdésére kissé elkerekedett szemekkel mérem végig. Tényleg tőlem kér tanácsot, mit vegyen Asraelnek? Pff...
-Vegyél neki egy kendőcskét. Minden nő örül a szép holmiknak.
Nincs a hangomban harag, vagy megbántottság, még is, ahogy tovább lépek, a vállam felett hátradobva mondandómat érezheti. Irigység lenne? Nem... nem is féltékenység. Egyszerűen csak a társaim, testvéreim hiánya már olyan mélységig leér bennem, hogy fájdalmat okoz. Vagy még is. Igen, irigylem kicsit, hogy van kihez hazatérnie. Van, aki mellé odabújhat, aki visszaöleli. Aki megsimogatja fénylő szárnytollait, kifésüli haját, édes olajokkal keni meg a bőrét, álomba csókolja ajkait. Óh igen... irigykedem. Mert én már lassan két évtizede magányosan járom a világot.
Megállunk egy bódé előtt, ponyvája árnyékot vet arcunkra. Kortyolok a sörből, mielőtt teljesen meleggé nem lesz. Keserű íze oltja a szomjat. Másra nem is igazán jó. Nézem ahogy válogat, és magamban forgatom a válaszokat kérdésére. Tekintetem követi ujjainak mozgását, ahogy végig kotor az apró tárgyakon, nézem az iránytűt, melyre nem is alkuszik.
-Minek Asraelnek egy iránytű?
Szalad ki belőlem a kérdés, hiszen az előbb még neki akart ajándékot venni. Bár lehet, ezt inkább önmagának vette, bár nem hiszem, hogy a Halálnak szüksége van iránymutatóra. Ám tekintetem megakad valami máson. Míves, díszes, igazán remek ötvösmunka. Nem bírom megállni, hogy ne emeljem tenyeremre. S a gondolat azonnal meg is születik, hátha ezért megválthatom Cael életét. Én sem alkuszom. A szivarvágó farkasfejet utánzó alakja, belepottyan táskámba.
Tovább lépek.
-Merre járok? Járom a világot, és ott, ahol a Sátánfiak túlzottan elkapatják magukat, rendet teszek. Erre alkottak meg.
Közönyösen koppannak szinte a szavak belőlem. Elmém zugából véres harcok képe bukkan fel. Akkor még Gabriel oldalán harcoltam, hittem neki, és hittem azt, hogy a vétkesek megbüntetése után Atyánk visszatér közénk. De nem így történt, és a vétkesek mellett túl sok volt az ártatlan áldozatok száma. Túl sok feleslegesen kiontott vér áztatta kardom fémjét.
-New Orleans határából jöttem most. Egy kellemetlen találkozó után.
Elfintorodom. Misran herceg és az ő csatlósa. Talán lesz még lehetőségem visszavágni.
-És te? Miféle szél hajt előre? -Pillantok rá oldalról, elnézve arcélének vonalát.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 12, 2020 2:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Old new friend

Halk szusszanás…, nem örül nekem, pedig milyen nagyszerű meglepetés vagyok, meg ne sértődjek a kapucnim takarása alól, még a végén morcos öreg halál leszek. Kihal belőlem a humor és a megértés. @Asrael majd nevelhet újra, mint egy csintalan kölyökkutyát. Az orromra koppint, jó, hogy nincs napilap, hogy azzal tegye. Két hete nem jártam otthon úgy hiányzik az illata, hogy a falat kaparom, ha már itt vagyok… majd menten. – Mint a kendők? Olyan sokat dobálsz a hódolóid lábai elé? Emlékszel a lovagi tornákra? A táncoló lovak izgalmas morajára, az eszetlen gyilkolásra… az mondjuk most is teljesen jelen  van. – Emlékszel, mondd a sötét középkorra? Amikor leszökdöstünk, hogy elvegyüljünk az emberek között, amikor álruhában ültük meg a tajtékzó paripákat és halálos sebekkel tértünk meg az ezüst városba? Régen volt, de szép volt, Atyánk biztosan tudta, hogy vétkezünk, de nem szólt ellene, mert nem gyilkoltunk, nem ártottunk, csak az izgalom hajtott minket hiszen évezredeket éltünk, léteztünk és tesszük most is. Most mienk a Föld, amit óvott és féltett, most itt hagyta martalékul, miért? Annyira szeretném érteni, most amikor  a józanabbik felem van előtérben, amikor a sötét hallgat a mélyben, amikor a másik én a gyomromban pihen és mélyen sóhajtozva elnyugszik, mert jelenleg nem kell lesben állnia. – Mindig? – felé pillantok, hátrább sodrom a kapucnim, hogy lássam őt. – Milyen érdekes válasz ez Nephabriel, milyen… érdekes. – egy harcos angyal, azok közül is egy igen jó, játékból vívtam vele, tanított pár fortélyt ő is és a társai is mert a Halál is elunja a dolgát néha.
Sört veszek neki és magamnak is, ebből ihatunk, annyit nem fog ártani, mint egy maláriás szúnyog harapása. – Fényes utakon angyalom? Vannak fényes utak? – értem a célzást, értem az idézet szépségét, az utalást, de muszáj belekötnöm, hogy kicsit érzékletesebb legyen.
Már nem tudom, hogy mit kéne tennünk, milyen utakon kéne járnunk, a Földi lét, amit annyira akartunk, most a minek, a szabad akarat, amiért ölre mentünk, most előttünk hever és mi magunkra maradtunk arra vágyva, hogy valaki megmondja merre kéne lépni, de nincs senki mi vagyunk, mi, akik sosem hoztunk még döntéseket, az elmúlt 20 évben meg mindenről gondoskodnunk kell.
- Valamit kéne néznem Asraelnek, te mit szeretnél kapni, ha nem látod a társad két hétig? – úgy ismerem az angyalt, mint a tenyerem, valami kis csecsbecse pont megfelel, mert olyan tünékeny a nő, hogy a gesztusra fog reagálni nem pedig arra, hogy mi a konkrét tárgy. Belekortyolok az italba. – Merre jársz mostanában? Milyen ügyek szólítanak a világ tájaira? – mesélj nekem Nephabriel kit és mit szolgálsz mostanában, te aki Gabriel mellett vonultál a mészárszékről az emberek közé, akinek a kardjára több vér tapadt fel, mint az ildomos lenne. Mondd, megbántad már? Vagy szolgálnád a sötétet megint?
Elgondolkodva állok meg egy bodega előtt, beletúrok a kis fémtárgyak közé és kiemelek egy még működő iránytűt. Ha nem is a nőnek, de valaki másnak találtam ajándékot. Elvigyorodom magamba és már fizetem is ki, nem alkuszom rá, mert nincs kedvem, beszélgetni akarok, leülni és megtudni, merre jár egy magányos harcos angyal, amikor a világ éppen elbukik.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nephabriel


Senki Földje Pb7V7F3jngTwP2tm1obgK8mxhcDB7n_ch-u_Oxih0bQx-ej-yy6I9Z-aKmazr40C5iCSPmk3kSkyvvAD83EFXIQtz9e_xocKH0pdiD0Q0HcKYQ
☩ Történetem :
☩ Reagok :
32
☩ Rang :
Katona
☩ Play by :
Tabrett Bethell
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 11, 2020 12:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


To: Ramiél
Talán egy kézen megszámolható az esetek száma, amikor Ramiél útjába akadtam. Régi... régestelen régi emlékkép bukkan elő elmém mélyéből, kereshetném okát, hogy miért épp ez, és miért épp most, de nem mindegy? A lényeg, hogy itt van, és néhány mikron másodpercre betölti gondolataimat, elfedi a valóságot...
Kis terpeszben állok egy holttest mellett. Büntetni jöttem, küldtek. Démoni jelenlét, megszállottság. Rettegés csípős szaga tölti meg a nádfedeles kunyhó mélyét. Az oldalfalnál férfi test, hasán éktelen vágás, belei a szőnyeggel fedett földre omlanak. Kicsivel odébb asszony kifacsart alakja, meggyalázott alteste fedetlen, kebleiről letépték a ruhát, nyaka törött. A sarokban aprócska fiúcska ordít a bölcsőben. Lábaim előtt setét bőrű, dús szemöldökű, rossz arcú férfi, rongyos ruhába bujtatott élettelen teste, nyaki folytonossági hiánnyal. Késve érkeztem, hogy a démon szállta embert megállítsam.  Ramiél úgy tűnik fel, mint váratlanul felgomolygó köd egy hűvös októberi hajnalon a párás mezők felett. Egymásra pillantunk, mindkettőnk tekintetében szánalom. A férfi és asszonya lelke már eltávozott, most az akadozó hangú csecsemő fölé hajol a tárt szárnyú arkangyal. "Jöjj Élet, megszabadítalak!" Szavai előgördülnek, kezét nyújtja a csecsemő felé, s annak testéből lassan emelkedik ki a lélek, miközben sírása először elhalkul, majd teljesen elapad. Harag támad bennem. Nem, nem Ramiél iránt. Saját magamat okolhatom az újabb halálért. Dühösen fordítok hátat, és lépek ki a kunyhóból, hogy nagy kortyokkal szívjam magamba a friss levegőt. Elkéstem... és ezt soha nem bocsátom meg magamnak. Akkor még éreztem, ahogy egy pillanatra megérinti a vállam, majd eltűnik a semmiben, ahogy érkezett, magával víve egy alig életet.
A kép és az érzés belém égett, és akárhányszor keresztezzük egymás útját, mindig felbukkan hívatlanul a semmiből, orromra koppint, pedig a Halál Angyala soha nem tett szemrehányást, ahogy senki más sem. Csak az én dühöm nem csillapodott azóta sem.
Halkan szusszanok egyet, visszafordítom figyelmemet a pénzemre áhítozó árus felé, alkudozok, vásárolok, majd megszerzett új holmimat a táskámba tolom, az ing mellé. Ramiél magával invitál, és én soha nem mondanék neki nemet. Leginkább tiszteletből, de most még kíváncsiságból sem, s nem tagadhatom, oly régen volt már angyali társaságom, hogy bizsergetően kellemes érzés a közelemben tudni.
-Ahogy Te is, én is. Pótolom az elhasználódott holmikat.
Nem, nem a sálra gondolok itt, hiszen az csak a pillanatnyi vágyak kielégítésére szolgált. De az ing már a táskámban bújik meg, s igazából nincs is más dolgom már a Bazárban.
Kérdésére elmosolyodom, bólintok hozzá.
-Mindig.
Rábízom magam. Miért ne tenném? Csak nem tör az életemre? Bár a mai kifordult világban már semmiben sem lehetek biztos, és hát tényleg annyi mindent suttognak róla angyali körökben.
Egy másik bódéhoz érkezünk, furcsán nehéz szagok terhelik a levegőt. Maláta és sörárpa, komló jellegzetes erjesztett illata terjeng. Vásárol, fizet. A poharakat magunkkal visszük. Kérdésére fejet csóválok.
-Nincs már itt semmi dolgom. Vezess Szép Halál fényes utakon.
Mosolyogva idézem, kissé kicsavarva egy vers felbukkanó sorait. Nem gúnynak szánom, nincs ilyesmi a hangomban sem. Sokkal inkább az előbbi rábízást erősítem meg vele, talán kissé tréfásabb formában, hogy könnyedebbé tegyem a társalgást.
Társalgás... fogalmam nincs mi lesz. Igazából még soha nem ültem le mélyebben beszélgetni Ramiéllel, nem volt rá indokom és érkezésem sem. Most azonban, a kifordult világban, sokkal kézenfekvőbb egy komoly beszélgetés. Hagyom hát, hogy vezessen valami csendesebb helyre.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 22, 2020 12:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Old new friend

Kivárom, hogy felém forduljon a figyelme, mert a hangom halkan szólítja meg a nagy zsivajban, el vagyok már szokva tőle, hogy hangos legyen a világ körülöttem, a sikolyok és a félelem letisztultan kiforrott, mára mindent behálóz. Itt pedig a szabadság teszi ízessé a langyos szellőt.
Nem lépek közelebb, nem tudom, hogy kinek milyen a kapcsolata mára senkivel, elképzelni sem merem mi lenne, ha Gabriel harcosnak teremtett angyala kardot rántana. Ennél több belátást várok el tőle.
Összetalálkozik a pillantásunk, megengedek magamnak egy szemtelen mosolyt, a  nő sóhaja felszalad a hátamon.
Kis huzavona megy még arról, hogy mennyit vegyen és miből, mi áll jól és mi nem, az emberek túl erőszakosak. De a túlélésük esélye, ezelőtt, vagy azelőtt is azok voltak, nem lehet elvitatni tőlük sőt… Talán ez hozta a romlást a fejükre, emiatt távozott Atyánk, mert nem bírt el a féktelen gyűlölettel, a rothadással, ami előmállott az emberi testek szaga alól.
Lebonyolódik az üzlet, tovább léphetünk, noha az árus engem is megpróbál megvesztegetni egy pár kesztyűvel, lévén az enyém elég kopott, de a kasza és a kard kikezdi, van neki vajon kaszához illő? Bőrből mondjuk, csikorgósból? Nem firtatom, tudom, hogy előkerülne egy harminc, negyven, ötven pár. Én pedig már megvettem a magam vásárfiát. – Legyen úgy. – mellé lépek, hogy keressünk valami inni méltót. – Nephabirel, mindig öröm találkozni veled. – eddig sem tettük túl sokszor, de nincs olyan emlékem, hogy baj lett volna vele, hadakozó lélek, eleddig fix hittel és alázattal Gabriel irányába, de hogy lehet ezzel most, hogy az elmúlt pár évtizedben Ő és az övéi megtörték az emberek védő falát, felperzselték a világot, most helyesnek véli még? – Talán ugyanazt, amit te, vásárolok. – mégsem fedhetem fel a valós indokaimat, minek is tenném? – Te mi járatban vagy? – az érdeklődés kölcsönös, bennem dolgozik, hogy tisztán lássak, hogy megértsem az indokokat.
Elvezetem a hangoskodásból, felé pillantok. Rég nem láttam, akkor még büszke harcos volt, ahogy jó magam is a jobb ügy érdekében, de azóta… ki tudja merre lépjünk, hogy az valósan jó legyen? Vagy hajszoljuk a rosszat, melyik jön el előbb? Mi a jó és mi a rossz? Ki tesz különbséget e kettő között?  
Odavezetem egy bódéhoz, mindig is éltem a házi sörért, csak régebben tágasabb volt a kínálat. – Rám bízod magad? – ó hát jelenleg csak a sörről beszélgetünk, de elfajulhat ez bármerre. Előre hajolva a bakancsom szárába csúsztatom a tőrt a kezemből, csak nem nyársalja fel a bokám.
Kérek neki valami ízes löttyöt és magamnak is, felárat fizetek, hogy ne kelljen a poharakat visszaadnunk, elvégre elsétálnék innen, nem tervezek tivornyába bonyolódni, eltávozni akarok a tömegből.
- Van még itt dolgod? – a vásárban. Mert ha nincs, lépjünk le, egy csendesebb helyre, ahol nem kell suttogni, nem kell félni a beszélgetéstől és megtudom mi járatban Nephabirel? Lehet véletlen, ha hinnék a véletlenekben.
Belekortyolok az italba, lehetne hidegebb én pedig lehetnék elégedettebb.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6