Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Kertváros VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1030
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 27, 2020 1:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Kertváros Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 21, 2020 4:44 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Szárnyak tánca
───────────── ────────────
- Valóban - vigyorgom rá, tetszik a hozzáállása. - Kicsit hiányosak az ismereteim, sajnos - eddig nem tudtam, hogy az angyalok gyengültek. - Vajon a démonok is veszítettek az erejükből? - teszem fel a kérdést, félig magamnak. - A Sötétség ereje - biccentek.
- Szóval nem kell - érdekes, nagyon érdekes. - Így új értelmet nyer a mondás, hogy “a Pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve” - nevetem el magam. Érdekes dolog ez. Mármint, most akkor a jószándék annyira mégse jó, elvégre a gyilkosság önmagában nem jó, de ha azt hiszed, hogy jót cselekszel… ~hű de bonyolult, nem csodálom, hogy időnként elbuknak az angyalok! Ha nekem ilyen dolgok közt kellene lavíroznom, akkor nagy bajban lennék. Azért furcsa, hogy az angyalok mégse feltétlen annyira “fényesek”, mint ahogy azt elsőre gondolná a… leviatán. Mármint, Gabriel megmozdulása után ez nyilván világos lett, de így akkor Amara nélkül is a rossz felé billen a mérleg nyelve, hiszen a jótékonykodó démonok igen kevesen vannak. Amarával pedig még tovább süllyedt a gonosz serpenyője. Emellett azért az is eszembe jut, hogy én is öltem már azért, hogy valakinek jobb legyen. Egyszer a kínjaitól szabadítottam meg a torka elvágásával egy embert, máskor meg a lelki terror alól szabadítottam fel egy lányt, a családja kivégzésével. Furcsa belegondolni, hogy én, a lélek nélküli lény jót cselekedtem.
A szárny érintése nem fáj, mégcsak kellemetlennek se mondanám, maximum kicsit zavar a koncentrációban. Így, hogy még nem “szilárd”, könnyedén bele tud nyúlni, a mágiám engedelmesen nyílik meg a kíváncsi érintés előtt, szóval ténylegesen át tud rajta nyúlni, ha akar. Mintha a gondolataimban olvasna - megint -, úgy nyújtja érintésre a szárnyát, szintén megint. Furcsa ez az angyal. - A tied sokkal szebb! És valódi is - mosolygok rá, mégis, jól esik a dicsérete.
- Nem, de pont elég - néha sok is, főleg a ládában, ha mindenki egyszerre beszél… - Ó, hát tudod, elkezdtük átadni a mágiánkat az embereknek, akik így boszorkányokká lettek - Isten minden bizonnyal nem konzultált Armaitával a bezárásunk előtt - meg lehet utána se -, hiszen akkor tudná, hogy jószándékkal cselekedtünk, így nem is érdemeltük a büntit. Egyébként is, nem mondtuk meg a bosziknak, mire használják fel az erejüket… legalábbis nem minden esetben.
Ami a repülést illeti, nem vagyok szívbajos, sosem voltam. Zuhantam már le nagyon magas épület tetejéről - na jó, fogalmazzunk inkább úgy, hogy lelöktek -, és akkor sem pánikoltam, majd elkenődtem az aszfalton, hanem - némileg hevesebben dobogó szívvel, de azért relatív nyugodtan -, magam alatt manipuláltam levegőt, hogy tompítsam az érkezést. Így pedig, hogy felfelé is van út, nemcsak lefelé, biztos még sokkal jobb a dolog. Az érzet sokat számít, alig várom hát, hogy repülni vigyen.

Új pajtijaink engedve a kérésemnek italra invitálnak minket. Kicsit meghökkenek, amikor Arma felém tolja az italát, annyira én sem szeretem, dehát meghivattam magunkat, lehajtom hát az övét is, nehogy szó érje a ház elejét.
- Ugye kártyáztok velünk? - kérdezi az egyikük. - Van egy tök jó játékunk, amihez pont négy ember kell - néznek ránk várakozóan. - Persze, hogy játszunk! - vágom rá csillogó szemekkel. Új emberi játék? Ide vele! Még magyaráznak valamit arról, hogy ehhez magyar kártya kell, ami annyira ritka, hogy csak na, de sajnos mindössze fél füllel sikerül odafigyelnem, annyira belelkesedem. Úgy tűnik, annyira Armát se köti le a magyarázat, de remélem úgy áll majd hozzá, mint a dartshoz, s kipróbálja velem, különben még a végén újra elő kell kerítenem a kiscsajszit. Esdekelve pillantok Armára. - Ugye játszol te is? - a könyörgő kígyó nem megy jól, mi inkább elvesszük, amit akarunk, de hátha sikerül meghatnom… óriási kuncsorgó szemekkel pisologok rá hát.
A mutatvány csak részben sikeres, ugyanis egyetlen körre sikerül csak becserkésznünk. A démonok állandóan egymás szavába vágva - nagyon szerethetik ezt a játékot - magyarázzák nekünk a szabályokat. Igyekszem elraktározni az információkat, azt kell mondjam tetszik amit hallok, s az első körben nem is csalódok. Ez a Snapszer dolog jó mulatság, az első kört Arma sem ússza meg, utána azonban elkéreckedik a pulthoz. Társaságunk nagyban hőzöng, játszanának még, viszont sikerül megakadályoznom a pokol elszabadulását. Láttam náluk egy másik, különböző pakli kártyát is, arról kezdem el őket faggatni. Úgy tűnik, azért is legalább annyira rajonganak, mint a Snapszerért - a kártya nevére nem emlékszem így hirtelenjében -, még mielőtt bármit is mondhatnék, már egy másik kártyajátékhoz kapom a lapokat. Hagynám én magam sodorni az árral, csakhogy a kidobóember megjelenik az asztalunknál, az előbb elmenekített lánnyal. Bosszúsan masszírozom a homlokom, ahogy megkérdezi, hogy őket lopta-e meg. A démonok zavartan bámulnak, úgy tűnik Arma kellően megzavarta őket, de annak hatása múlóban van, még ők is ráncolják a szemöldöküket. Nem lesz ez így jó! Arma persze sehol, én vagyok hát kénytelen eljátszani a jóakarat angyalát.
- Csak az egyik jokert akarta elemelni a paklijukból, mert az övé elveszett és imád rabló römizni! - sietek a kiscsajszi segítségére. A két jómadár egymásra pislog, de a szavak ahogy látom betalálnak. - Nem azt mondtátok az előbb, hogy többen sokkal jobb játszani? Hagy csatlakozzon ő is! - ütöm tovább a vasat, amíg meleg. Közben vetek azért egy gyilkos pillantást a lánykára, hogy nagy helyeslést várok, ha nem akar péppé verődni. Szerencsére működik benne az életösztön, s nagy vidáman beül a két démon közé. Ha közben Arma is visszatér, nos úgy őt is szívesen látjuk, megosztom vele a lapjaimat, az ő kezében úgyis jobban elfér, és ha kettőnknek sincs nagyon fogalma mit csinálunk, az úgy sokkal jobb, mintha egyedül nem lenne lövésem se.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 17, 2020 10:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Nieven
────────────── ──────────────
- Nos, ez az ő problémájuk - mosolygok rá.
- Nem tudod?- Nézek rá érdeklődéssel. - A Kapuk bezáródtak, s nem olyan régen egy olyan erő ... terjedt tova, aminek következtében tovább csökkent az erőm - noha minden erőmmel azon vagyok, hogy visszaszerezzem, érzékelem, hogy nem megy. Kevesebb, mint harminc éve, s kevesebb mint az eset óta.
- Nem kell feltétlenül jónak lennie. A szíved tudja, hogy az jó szándékkal történt. Van, akinek egy gyilkosság adja ezt. Mert azzal szabadult meg, tett le mindent, s védte meg önmagát - bonyolult kérdés ez, s örvend szívem, hogy nem nekem szükséges ezeket megítélnem, én pusztán szemlélője, s segítője vagyok ennek, nem pedig ítélethozója.
- Igen? - Kíváncsian tekintek a szárnyára, s bizony belenyúlok. Kíváncsi vagyok, milyen érzet jut el hozzám. Ha látom, hogy ezzel neki fájdalmat, vagy gondot okozok, visszakapom a kezem.
- Bocsánat!
Érzékelem, hogy a tapintását akarja leutánozni, ezért kérdés nélkül elé és felé nyújtom a sajátomat, s úgy vizsgálom az övét. Ami részemről egy kicsit problémás, lévén nagyon érzékeny a szárnyam, így csak megállok, mikor éppen hozzá ér, s akkor mozdul tovább a kezem, ha leveszi róla a kezét.
- Ez csodálatos!- Nézek a szárnyaira.
Addig tartom karjaim és szárnyaim között, míg nem pihent annyira, hogy meg tudjon állni a saját lábain, azután óvatosan elengedem, s hátrébb lépek tőle.
- Nyolcan? Az nem olyan sok. - amit utána hallok, elgondolkodom rövid időre. - Mi az, amit tettetek?- Kérdezem kíváncsian.
- Elképzelhető - senki felett nem tudok ítélkezni, a történet érdekel, s ő maga, ki mellettem van éppen.
- Igen, természetesen! - Vágom rá egyből határozottan. - Komolyan gondoltam - aztán rátekintek. - Ezt majd az után tudod eldönteni, ha már repültünk - mosolygok rá. Van, aki nagyon megijedt, hogy elszakadtunk a földtől, hogy vissza kellett szállnom.

- Az nem baj - ha nem tud átérezni, attól még értelmezni tudja és az is sokat tud segíteni. Átérezni tudom, érezni nem. Talán ugyanez lehet, hogy nem tudja átérezni, értelmezni igen.
- Nem kívánod vissza, hogy a ládában legyél - tekintek rá, megértve, hogy ha végtelen is, egy ládában létezni, nem feltétlenül a jó élmény.
Emlékek írása, név beírása és pár esemény, az ismerősség érzésének, közös élmények halvány lenyomata, ezeket kapják, s érzékelem, hogy az erőm azért használódik, így örülök, mikor végre látom rajtuk az ismerősség érzetét, s jól megpaskolják a hátamat.
Beveszik, hogy meghívjanak bennünket, s a pulthoz közeli asztalhoz tömörülünk, s hamarosan az asztalra kerülnek a italok. Figyelmesen Nieven felé csúsztatom az enyémet, hogy majd megigya. Rhandyr a másik neve, megjegyzem azt is, hogy menjen az, amit beléjük tettem, és ami kicsit kifárasztott. Ez nekem sok munka, főleg, hogy annyira nem foglalkozom vele, mint képesség, így jól is esik, hogy ülhetek és kicsit csendben maradhatok.
Melózni vannak itt, ahogy mondják, s most éppen ünnepelnek, de hogy mit, nem tudok figyelni rá. A pultra vándorol a tekintetem. Megérkezett, akitől a levelet kell majd átvennem, biccentek fel halványan, ő visszajelez.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Kertváros Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 16, 2020 1:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Szárnyak tánca
───────────── ────────────
- Nagyon ritka, hogy valaki így vélekedjen rólam - a hangomban elismerés cseng. Tényleg elenyészően kevesen elég elővigyázatosak velem, ami számomra nem gond, sőt, inkább előny, számukra azonban gyakorta halálos probléma. Persze, szeretem, és büszkeséggel tölt el, ha az erőmet méltatják, de ez nem egyenértékű azzal, hogy a lába előtt kússzon valaki, s folyamatosan elhalmozzon szebbnél szebb bókokkal. Nos, az nem az én világom. Tisztában vagyok a korlátaimmal, például ezzel a testtel biztos nem lennék alkalmas a bujaság démona címre, hiszen nem alkalmasak rá az adottságaim. Ha esetleg minden kötél szakadna, úgy szükség esetén képes vagyok azt is előadni, úgy tekeregni, akár egy mindenre kapható nőstényállat.
- Nem? Hogyhogy? - a választ sejteni vélem, de azért rákérdezek, hátha új információ birtokába jutok. - Ez azért furcsa - teszem még hozzá. Sajnos az ő erejének elvesztése kötve hiszem, hogy bármi kapcsolatba állna az én hasonló problémáimmal.
Hát ami ezt a szívet, meg annak mélyét illeti, nos nem állok a helyzet magaslatán, hogy mit is jelenthet ez a megfogalmazás. Balt a balba? Pislantok megletten, de megteszem amit kér, kíváncsi vagyok. Követem az instrukcióit, bár arról fogalmam sincs, hova fogok velük kilyukadni. Szavaira a beugró kép egyértelmű, ám kötve hiszem, hogy erre gondolt volna. - Megvan - ezt a pillanatot úgysem felejtem el sosem.
Ez a “mutatvány” tényleg egészen egyszerű, mégis kételyek gyötörnek vele kapcsolatban. Nekem mégsincs lelkem… Ahogy rákérdez, már tudom, hogy hol számít a lélektelenség, mégse látom értelmét a tagadásnak, hazugságnak. - Anya, de a szó, ami hozzá kapcsolódik, és igazán lényeges, nos… annak semmi köze a jóakarathoz, vagy a jószándékhoz - jelzem neki, hogy baj van a gépezetében. Az évezredek folyamán elég nagy gázban lettem volna, ha nem sikerül felfognom, hogy az emberek között a gyilkosság mindig bűn, mégha néha bocsánatosnak is tűnik. Bár az angyalok nem emberek, és Gabriel seregei sáskákként lepték el a Földet, hogy mindenkit megöljenek, aztán pedig egymást, akkor sem hiszem, hogy a gyilkosság az angyalok fő prioritása lenne, számomra inkább démoninak tűnik.
Meglep, hogy ennyire igyekszik segíteni a szárny megalkotásában, valahol még jól is esik. Tovább koncentrálok, és tökéletesítgetem az élethű, konkrétan élő mintával. Közben azért eszembe jut, hogy ki lehet olyan barbár, hogy egy angyalt megfosszon a szárnyától… olyan tökéletesek! Jó persze, én is megadnék, hogy az én hátamból is ilyenek emelkedjenek ki, eredetiek, viszont… nos nem születtem ilyen adottsággal, s attól nem lesz nekem jobb, ha lenyisszantom másról az övét. Az csak mezei irigység lenne.
- Azt jó hallani - mosolyodom el fáradtan. Azt hiszem én is elégedett lehetek az eredménnyel, de akkor is kimerítő egy mutatvány volt. - Uhh várjál, egyenlőre csak átnyúlnál rajta… - újabb adag mágiát juttatok a szárnyakban, és immár tapinthatóvá is válik. Igyekszem visszaadni az övé puhaságát, de kétséges mennyire jön össze. A folyamat komplexitását tekintve nem is kevés gyakorlást igényelne még. Ráadásul amennyi mágiát felemészt… - Na most - szuszogom. Amint megérinti, megborzongok. Na, nem véletlen nem szeretem, ha hozzám érnek. Nem fájdalmas, de borzasztó furcsa és idegen, így, hogy tapinthatóvá tettem, már én is érzem, ha valaki találkozik vele, és hát… valahol mégiscsak a mágiámat tapogatja az illető. Szorgalmasan utánzom a mozdulatait, s fogalmam sincs, melyikünknek lehet furább a helyzet. Mintha egy nephilimet próbálna repülésre okítani - bár lehet, hogy az angyalok se úgy születnek, hogy tudnak repülni. A fejemben a nyomás egyre erősödik, azt hiszem ha nem fejezem be igen hamar az erőm terhelését, pokoli fejfájásban, aztán pedig spontán ájulásban lesz részem.
Ahogy megszüntetem az illúziót, csak megindulok a föld felé. Hihetetlen, hogy még mindig fogalmam sincs, hol helyezkednek el a határaim, és vakon kapargatom őket! De kivel is próbálkozhatnék ezzel? A testvéreim nincsenek itt, én pedig senkiben nem bízom. Ez családi ártalom lehet. Meglep, ahogy hirtelenjében az angyal mellkasának ütközöm, és még a szárnyai is átkarolnak. hát eddig se sokan próbálkoztak az elkapásommal, de most kivételesen inkább jól eső az érzés, hallatok is egy megkönnyebbült sóhajt.
- Nyolcan - fogalmam sincs, miért árulom el neki, de ennyit talán még megengedhetek magamnak, a szárnyakkal úgyis lekötelezett. - Nem tetszett neki gondolom a ténykedésünk, azt meg nem akarta, hogy csakúgy kiszabadítson minket valaki - felelem, tanácstalanul. Igazából fogalmam sincs, annyi oka lehet. Franc tudja, hogy ezzel is minket akart-e büntetni, vagy esetleg másokat. A boszorkányokra is úgy felkapta a vizet… - Amúgy azért  gondolom úgy, hogy Isten törölte ki az emlékeket, mert tényleg senki sem emlékszik ránk - kötve hiszem, hogy az angyalok képesek lennének ilyen magas szinten használni ezt a képességüket.
- Tényleg hajlandó lennél repülni velem? - ez az angyal folyamatosan meglep. - Hátha komolyan gondoltad, akkor az anyám megölése helyett új legszebb emléket avathatnék - mosolyodom el. A repülés legalább annyit érne a számomra.

- Hát… ez alapján azt hiszem, hogy az átérzésre képtelen vagyok - ha végiggondolom, hogy mit érezhet a másik, akkor elég logikus, és általában találó megállapításokat tudok tenni, de képtelen vagyok vele érezni. Esetleg sajnálom, vagy ha a testvéremről van szó, akkor megbosszulom az őt ért sérelmet, de az osztozás nem megy. A hatásoknak engem kell érniük, rám kell hatással lenniük, hogy azok nyomán érzés alakuljon ki.
- Hát feladatom is akad, és ki tudja mikor tér vissza Isten, hogy újra beládázzon minket - megrántom a vállam, mintha nem érdekelne a dolog, holott inkább csak ellene képtelen vagyok bármit is tenni. A múltkor is csettintett egyet, aztán bent ültünk a ládában mind a nyolcan, ez sajnos nem volt kívánságműsor. - Ó értem - legalábbis azt hiszem. Felelem a Maatos kifejtésére.
Arma a tettek mezejére lép - legalábbis azt hiszem -, így nem rántok kardot, helyette figyelem a reakciókat. Hihetetlennek találom, s talán valahol egészen mélyen ijesztőnek is, hogy ilyen hatással képes lenni rájuk. Hasznomra lenne eme képesség nekem is, annyi bizonyos… segítségemre lenne sötét céljaim elérésében...
- Nieven vagyok, Arma újabb cimbije - felelem meg személyesen a kérdést. - Na ha ilyen jóban vagytok, igazán meghívhatnátok minket egy italra! - tolom - legalábbis képletesen - a két jómadarat a bárpult felé, hogy mihamarabb elfelejtkezzenek a kiscsajsziról. Minden bizonnyal vedelni jöttek ide, ez tűnik hát a legjobb megoldásnak. - És titeket milyen névvel illettek születésetek pillanatában? - érdeklődöm. Az egyik valami Arwengor Hogy lehet ilyen nevet adni bárkinek?! Amíg a másikéról az előbbin való csodálkozás miatt lemaradok. - Mi járatban vagytok erre? - hirtelenjében ennyi jutott az eszembe, de remélem ezek elmesélésével és az ivászattal ellesznek egy darabig.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 11, 2020 10:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Nieven
────────────── ──────────────
Rá fókuszálok, ám korántsem a képességem, inkább a megérzésemre hagyatkozom.
- Van benned erő. Még ha úgy is tűnik, hogy védtelen vagy és gyengének látszol. Nem vagy az. - még a fejem is megrázom enyhén hozzá. Nem, nem gyenge.
- Igen - bólintok komolyan. - Megtehetném - hiszen ez a képességem. - Mostanában azonban nem vagyok olyan erős, mint korábban. - Mióta a Teremtőnk visszavonult, azóta gyöngült a képességem, s az utóbbi időben is furcsán érzem magam néha, nem olyan, mint pár hónapja.
- Akarni kell. A szíved mélyéről. - a kérdésére felé nyújtom bal kezem, tenyérrel felfelé.
- Van, hogy a sok gondolat elfedi a szív szavait. Belelyezed bal kezed az enyémre? - Ha megteszi, behunyom szemeim. - Lélegezz mélyeket és csak arra figyelj.
Az emberek azt hiszik, hogy hosszas munkával lehet elérni, hogy meghallgathassák a szív szavát. Ám ez csak az ego mondatja velük, hogy minél nehezebbé tegye az elérést. Igen, véd, és igen, elfojt, megfojt, ha túl erős.
- Gondolj arra, ami a legboldogabb pillanatod volt létedben - várok egy keveset. - Megvan?
Mindenkinek mást jelent a boldogság, akár olyan is lehet, ami a legnagyobb rémálom mások számára. Ha megvan, akkor elmosolyodom. - Mi az a szó, ami legelőször eszedbe jutott? Azt a szíved mondta neked. Most már tudod, milyen érzés, amikor vele kommunikálsz. Most már könnyebben elő tudod hívni ezt az érzést, ha kérdést teszel fel magadban felé.
Ennyi az egész.
Nem tudok megszólalni, az érzettől, így csak bólintok egyet.
Látom, ahogy elgondolkodik. Nem akarja elmondani. Mások talán dühösek lennének, én csak elfogadom, hogy mégsem akarja megmondani. Elvégre azt is szabad. Ám amikor azt mondja, figyeljek, máris eldobom azt, hogy mi is történt az előbb.
- Rendben - bólintok és kíváncsi várakozással tekintek rá.
Ahogy elkezd kibontakozni a szárnya, szárnyai, néma csodálattal vegyes örömmel figyelem, ahogy elkezd létrejönni. Csendben maradok, hagyva, hogy dolgozzon rajta, mert látni, hogy ez nem igazi szárny, mégis, csodálatosan néz ki!
Ahogy látom, mit tervez, vagyis hogy aprólékosabban akarja megtenni, úgy fordulok felé, hogy az éppen vizsgált részt még jobban lássa, ahogy odatartom a szárnyam.
- Ühüm, nagyon - bólogatok. - Szabad? - Hozzá szeretnék érni, ám ha nem engedi, akkor nem teszem meg.
Ahogy elkezdi a szárnyakat reptetni, szétnyitom sajátjaimat és lassú mozdulatokkal mutatom, hogy le tudja utánozni a mozgását, tartását. Szeretem az ilyet, noha még életemben nem láttam.
Ahogy eltűnnek a szárnyak, a csodálatból megrezzenve kapok utána, s karolom át, még szárnyaimmal is, nehogy elessen.
- Pihenj egy kicsit.
Nem tudom, mennyire merült ki ettől.
- Ó, többen vagytok? Nagyjából mennyien? - ez nagyon meglep, s korántsem azért, mert nem tudtam róla. Tudom, hogy nem oda tartozom, akinek mindent tudnia kell. Azt meghagyom a vezetőknek. Számomra pusztán új információ, amit eddig a létem során nem tudtam. Mint szerintem annyi sok minden mást, de ez így van rendjén. Sehol nem vagyok egy magas rangú angyalhoz képest.
- Ezt... hogy érted? Miért? - s az emlékek kitörlése is olyan, melyről tudom, van, hogy szükségszerű. Tudom, mert velem is megtették, saját védelmem érdekében, azt mondták. Elfogadtam, ők jobban tudják, mit szükséges tenni. S most megtudom, ez is közéjük tartozhatott.
- Ó, értem - tehát tippelt. Majd fecsillannak szemeim. - Repülhetünk! Szívesen viszlek! - szeretem ezt, megosztani másokkal a repülés örömét s élményét.



- Ha volt pár ezer éved, akkor ezt biztosan tudod - bólintok, értve arra, hogy mi az érzés és átérzés között. - Átérzés nem a sajátod, másokkal érzel együtt, szó szerint és képeletesen. Az érzés az pedig a sajátod, belőled fakad, s nem másé. - elgondolkodok a folytatások, majd bólintok. - Valóban.

- Miért ne lenne? - Csodálkozom el. - Tán véges az időd?
Hogy felismeri hangzásban a hasonlóságot Ninive és a neve között mosolyra késztet.
- Azt mondtad, pár ezer éves vagy, ugye? Khemet világában Maat tollát tették aaaa... Holtak Könyve szerint a mérlegen, az emberi szívvel ellentétes serpenyőbe a mérlegen. Az igazság tolla, mely megméri, mennyire volt jóakartú, és jó tettű az elhunyt. Mindez ebben él tovább, hiszen én is a szívek szándékát látom, azt az igazságot, amely a szándékról szól.

- Várj, kérlek, fegyvereddel! - Kérlelem belős hangommal őt, s koncenrálni kezdek. Akik támadólag jönének a lány felé, rájuk koncentrálok, s emlékeik közé csepegtetek egy ismerős arcvonást, akivel már régóta találkoztak, s talán ezért sem ismerik fel elsőre... az ábrázatomat.
Az egyik meg is torpan, ahogy kicsit előrébb mozdulok, s mosolygok rá.
- Hékás, teneked ismerős a fizimiskád! Te ismered ezt a ... ó, de hiszen te Arma vagy! Armaaa! Cimbi! - Azzal közelebb lép, s átkarol, mire én is így teszek, s jól megcsapkodjuk egymás hátát.
- Jé, tényleg. Hű, te, régen toltad már ide a csupasz képedet, a nyű rohasztana meg!
- Ki ez a kislány veled? - Bök az első Nieven felé a hüvelykujjával, míg én intek a lánynak a hátam mögött a kezemmel, hogy húzzon már el, s közben a jó szándék energiáit szabadon bocsátom.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Kertváros Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 09, 2020 7:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


longus Historia
───────────── ────────────
- Nem? Akkor te minek nézel? - az egyik szememet lehunyva, lesek fel rá. Igazából érdekel is a dolog, elvégre ha nem a jól megszokott képet alkotja rólam, akkor milyet? - És nagyon becsapós is. A szemet könnyű átverni… mondjuk a többi érzékszervet se lehetetlen - bólogatok nagyban, mint egy apróra nőtt tudorka.
- De megtehetnéd? - kíváncsiskodom tovább, egyáltalán nem adva fel, hogy további infót szedjek ki belőle a képességével kapcsolatban. - És az enyém engedi? - naaaaaaa, tudni akarooooooooom! - Ó, értem - felelem csüggedten, ahogy felvilágosít. - És hogy tudom megnyitni feléd a szívem? - határozottan érdekel a téma, bár lehet társaságom inkább már menekülne a sok feltett kérdés elől. - Ééééééén? Hogyan? - továbbra sem kímélem, szeretnék minden apróságra fényt deríteni, mert úgy érzem, új nézőpontból láthatom a dolgokat, s újat tanulhatok.
Ahogy őt nézem, nem kerüli el a figyelmemet a változás, ami ha nem is a viselkedésében, hanem inkább a testében bekövetkezik. Az nyilvánvaló számomra, hogy fájdalmat nem okozok neki, mégse tudom pontosan eldönteni, mit látok az arcán. - Jó érzés? - kérdezem, hátha a válasz segítségével jobban képes leszek behatárolni.
Készségesen teljesíti minden kérésem, ami azért valahol meglep. Azt hiszem a hozzá hasonló angyalok miatt hitték olyan sokáig kedves és tüneményes lényeknek őket az emberek. A vizsgálódás végén meglepetten pislogok, mikor szárnyával az arcomat simítja, de mosolyom elárulja, hogy kicsit sem érint kellemetlenül a dolog.
- Hmm… - pillantok rá, hogy eláruljam-e neki, de végül más mellett döntök. Elvégre csak ő mondhatja meg, hogy hiteles lett-e a végeredmény, avagy miben javítsam ki. - Na figyelj csak - bár néhány pillanat múlva úgyis nyilvánvaló lesz a dolog. Szemeimmel szorosan az ő szárnyára fókuszálok, hogy legyen miről lesnem, miközben gondolatban már máshol járok. Szépen lassan, lépésről-lépésre, igazából tollanként építem fel a saját szárnyam. Az elmémben megvan a kép, s most élőben is láthatom, szóval ennél jobb alkalom aligha adódhatna erre a próbálkozásra. Az arcom nagyfokú koncentrációt sugároz, elvégre elég nagy fába vágtam a fejszémet, ez nem olyan, mint amikor a saját testemre alkotok valamit, ez messze túl nyúlik rajta, nincsen támaszom hozzá. A művelet hosszú perceket vesz igénybe, amíg a hátamtól eljutok a szárny végéig, s még mindig nem értem a végére, hiszen eddig a szárny csak két dimenziós, vastagsága még egyáltalán nincs. Kénytelen vagyok azonban megpihenni egy kicsit, aprókat lihegek, látszik rajtam, hogy kimerítő, amin ügyködöm. Sóhajtok egy aprót. - Na most ugrik a majom a vízbe - eresztek meg egy gyenge mosolyt, amikor végre nagyjából összeszedtem magam. Óvatosan duzzasztom fel a képet, amíg a megfelelőnek ítélt szélességű nem lesz, majd pedig mintha holmi ruha, vagy papír lenne, igyekszem megformázni a képet. Itt egy kicsit beljebb, ott egy kicsit kijjebb, ahogy a szárny ívei adják magukat. Igyekszem stabilizálni a képet, még több mágiát jutattva bele, hogy kevesebb koncentráció is elég legyen a fenntartásához, majd finoman végignézek a műven. Hát itt-ott kicsit elnagyolt lett, így magam felé hajlítom az egyik oldalt, és tüzetesen szemügyre veszem az angyal szárnyát, aztán pedig nekiállok kijavítgatni a sajátomon lévő hibácskákat. Amikor végzek, a másikkal is ugyanígy teszek. Az se baj, ha nem áll olyan messze, hogy “kényelmesen” be tudjam hajtani a szárnyam, elvégre az illúzió az illúzió, egyszerűen átsiklik rajta. Érzékelhetővé tehetném tapintásilag is, de az még a mostaninál is nagyobb energiamennyiséget igényelne, azt meg most nem akarom vállalni, már ígyis érzem, hogy ez bizony nem csak egy hangyányi erőt vesz ki belőlem. - Nos mit szólsz, hiteles lett? - kérdezem, várva, hogy szemrevételezze a műalkotás, na és persze véleményezze is. Türelmesen várom, hogy megnézze, ahol csak szeretné, aztán pedig kijavítom a hibákat, ha talál. Mondjuk magamat ismerve úgyis lesz. Amint ezzel végeztünk, nekiállok megmozgatni a szárnyakat, ahogy tőle láttam, egyszer-egyszer mondjuk elszámolom magam, és furcsa ívben tekeredik, de ez nem árthat meg neki, hiszen nem igazi. Végül egyszerűen hagyom, hogy köddé váljon. Hirtelen rohan meg az ólmos fáradtság, egy pillanatra meg is tántorodom. Azt a mindenit, hát ez gyilkos volt! Zavartan megrázom a fejem, és talpon maradok, bár legszívesebben lerogynék pár percre.
- Rólunk - biccentek. - Hát ha hallottál volna, akkor sem emlékeznél, ki lettünk törölve az összes lény emlékeiből. - hangom visszafogott dühöt és idegességet sugall, amely egyértelműen a cselekedetnek szól, nem az angyalnak.
- Hát azért nem teljesen… a mágiája nagyságát ismerem fel, a pontos fajt azért nem - magyarázom. - Egyébként elég hasznos képesség - mosolygok rá. - De sokkal jobban örülnék, ha tudnék repülni! - a lelkesedéstől csillognak a szemeim. - Az olyan csodálatos lehet! - néha-néha eljátszottam már a gondolattal, hogy repülök, például egy hegytetőről lenézve az alatta elterülő tájra. Csodás volt!
- Mi a különbség az átérzés és a érzés közt? Egyébként én sem állok ezek magaslatán, de volt pár ezer évem megfigyelni az embereket - hirtelenjében elgondolkozom. - Érdekes amúgy, hogy az emberek közt minden, folyamatosan változik, de ezek ugyanazok maradnak. Mármint a kifejeződésük. - az ókori Egyiptomban, és most is ugyanúgy rándult az emberek arca, ha dühösek voltak, vagy mondjuk utálkoztak, s ezzel együtt a mosoly sem nyert más jelentést.

- Remélem lesz időm, amit ilyesmivel üthetek el - vidáman küzdök a táblával és az eddig számomra ismeretlen játékkal. - Nahát, tényleg! - lepődöm meg magam is.Hallottam már erről a városról, sőt, jártam is ott, de még sosem jutott az eszembe, hogy a nevem valamilyen úton-módon származhatna onnan is.
- De te nem a Jóakaraté vagy? Vagy egyszerre több mindent is terjeszthetsz? - hirtelenjében kicsit összezavarodom, de a kíváncsiságom nem illan el. Hatalmas szemekkel figyelem, ahogy Armaita harc helyett a lányt kérdezi. - Őőőőő Arma, lehet, hogy a diskurzust halasztani kéne! - vonom ki a pengém, és figyelmeztetem az angyalt is, hogy a helyzet inkább csihi-puhi gyanús. Noha nincs éppen túl nagy kedvem harcolni, ha muszáj, hát muszáj. Egyenlőre azért nem lendülök támadásba, inkább bizalmatlanul fürkészem a két démont. Valahol, valamennyire érzékelem az angyalból kiáramló energiát, amely furcsa gondolatokat ébreszt a fejemben, de nem hagyhatom magam ilyesmikkel befolyásolni egy ilyen helyzetben.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 06, 2020 7:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Nieven
────────────── ──────────────
Rámosolygok arra, hogy nem érti. Menni fog majd neki idővel,  s érzem, megint sok voltam. Így marad a jókedv, ám nem magyarázom tovább.
- Én nem nézlek annak - tekintek rajta újfent végig. Hogy kit tép szét, ahhoz meg annyiban van közöm, hogy jóakarat. Semmi egyéb. - Látszat? - Biccentem oldalra a fejem, majd a mellkasára tekintek, ahol a szív szokott lenni. - Az egy felettébb érdekes dolog.
Meghökkent, tágra nyílt, s meglepődött tekintettel nézek rá.
- Igen? - Tényleg van olyan? Jó, nephilimekről tudok, hogy vannak közöttük, akik például felismernek egy fajt. De ez meglep.
- Csak akkor, ha azt a szív engedi. Jószándékot tudok közvetíteni neki, minden esetben, amit ő úgy használ fel, amit megfelelőnek talál. Akarat ellenére nem nézek a szívekbe. - Rátekintek, lágy, kedves mosollyal.
- Csak akkor látom, ha az megnyílik felém, akkor is csak a szándékot. És te magad is láthatod, ha kellően figyelsz rá.
Kényes dolog a jószándék. Bármilyen eredményt hozhat. S van, hogy a szív, a lélek el van zárva, hogy beteljesíthesse küldetését. A jószándék ereje csodákra képes. Még akkor is, ha egy teljes város pusztulását okozza. Még akkor is, ha egy faj teljesen eltűnik a föld színéről. Mert nem az eredmény számít. Hanem az a szándék, ami mögötte van. S ezt kevesen értik.
Ahogy a szárnyamhoz ér, az a puha, óvatos érdeklődés, ami az érintésével érkezik, elnémulok, s csak behunyni tudom szemeim. A tollak simulnak érintése alá, s ahogy ismerkedik vele, úgy nyílik, s csukódik szárnyam. Kezdem a kapcsolatot elveszíteni a külvilággal, ahogy egyre inkább belemerülök ebbe a simításba. Mélyeket és lassan kezdek el lélegezni. A kérdése némileg kiránt ebből, kinyitom a szemeim, mint aki nem tudja, hol van.
- Igen - suttogom. Hátul azonban másként is érdeklődik a szárnyaim iránt, így néha vissza-visszarándulok, ugyanakkor az a finom féltő érintés, amivel vizsgálgatja, mosolyt csal az arcomra.
- Persze! - Kitárom, majd összecsukom, többször is, majd olyan mozdulatokat teszek vele, mint mikor repülök. Lassan teszem, s az utolsónál megsimítom szárnyam tollas hegyével arcát, mosolyogva, csillogó szemekkel.
- Ennyire érdekelnek a szárnyak? Miért? - Az a finom gyengédség, amivel hozzáért, nem pusztán érdeklődés volt nekem, hanem olyan, mintha beszélgetni akarna velük.
- Levi..atán? - Elgondolkodva tekintek magam elé, majd megrázom fejem. - Még nem hallottam rólad. ..rólatok? - kérdem bizonytalanul.
- Ó! - Értem meg. - Tehát, ahogy én repülni tudok, te úgy ismered fel, ki hova tartozik? Hm. Érdekes - ám ennél többre most nem megyek, hiszen ez érdekelt.
Kíváncsisággal kevert érdeklődő komolysággal várom a válaszát, éppúgy, mint az imént.
- Ó! Igaz - gondolkodom el én is. - Nekem nem megy az emberek... lények érzelmei, érzései. Csak átérezni tudom. De nem tudom, milyen, igazából.
Rámosolygok, amikor megértem, sikerült átadnom, amit megfigyeltem az itteni városokból, ahogy alakultak.

Újfent rámosolygok, látva, hogy meglepődik. Pedig tényleg mindenkinek megy, az elején nem olyan, de bele lehet jönni.
- Igen, és ez benne a jó. Az emberek ezt szeretik. Közben másokkal vannak, beszélgetnek, nézik, hogyan dob a másik és abból tanulnak. - szeretem őket nézni olyankor.
- Mindenki kezdi valahol, aztán majd jobb lesz. Neked is menni fog, gyakorlással - mosolygok rá újfent.
- Szép is - bólintok, majd a kérdésre megállok és a mennyezetre emelem a tekintetem, ahogy gondolkodom. - Igen, volt egy nagyon hasonló hangzású ... város. Még akkor nem léteztem eb... nem léteztem és ömm.... Nuri.. Nire.. Nine... Ninive! Ez az, Ninive! Erre hasonlít a neved - eszembe jutott, ennek nagyon örülök.
- Kellemes. - bólintok, ugyanakkor a név még mindig nem jelent nekem sokat. - A név az Igazság angyala. Igazából a Maat hasonlít a legjobban hozzá kiejtésben, egy régebbi.. korábbi.. egy másik nyelvből - az idő igazából szintén nem foglalkoztat, s akkor még nem is léteztem, így nem tudom, hogyan kezeljem a neveket. A nevek rezgése mondja meg nekem, hova tudom helyezni.
A kezeim csak felemelni tudom egy pillanatra, olyan hirtelen alakul ki a helyzet. S mivel mindig megfigyelő vagyok, így érdekesen furcsán érzem magam a helyzetben. Csakhogy sosem fizikailag vagyok aktív, a szívekre hatok. Egy halk hívás érkezik, s nem figyelem, honnan pontosan. Nekem ennyi elég, s a képességem még inkább szabadjára engedem. Nem azért, mert én nem akarok most itt verekedést, hanem mert egy szív szólalt meg, hogy úgy rendeződjön el ez a helyzet, hogy az mindenki számára a lehető legjobb megoldást nyújtsa.
- Mi történt, el tudod mondani? - Kérdezem súgva a lánytól, de még nem fordulok felé, mert elég áll az egyik démon. Képességem most felé is megindul, miután egy láncreakció végighalad rajtuk, további szívek csatlakoznak a történethez, s egy rövid időre csendben maradok, míg megkapom a választ. Mert ezt a helyzetet nem én fogom megoldani, hanem ők maguk. Én csak hógolyóvá formáltam a csöpp hópelyhet, amely bekavarodott ide.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Kertváros Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 04, 2020 3:06 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


longus Historia
───────────── ────────────
- Értem, bár be nem láthatom, miért jó ez - tekintetem még mindig nyilvánvalóan jelzi, hogy lövésem sincs a dologról. - Azt meg végképp nem értem, miért lenne mókás - csóválom meg a fejem. Mivel nincs lelkem, nem én vagyok a világ legnagyobb mókamestere, ez egészen biztos, de azért savanyú, megposhadt tök se vagyok.
- Bizony… - felnevetek, amikor kifejti, hogy nem úgy néz ki. - Ó, a látszat! A legjobb barátom - szemeim veszélyesen csillannak - ha tudnád hányan néztek már gyenge és tehetetlen kislánynak… - ajkaimra őrült, szinte már kegyetlen vigyor ül ki. - Ha az ellenségem volt az illető, akkor szét is téptem ennek hála - észbe kapok, hogy talán ezt itt annyira nem kellene, így gyorsan visszarendezem a vonásaimat. - Vigyázz hát a látszattal, nehogy csapdába csaljon! - adok neki egy bölcs tanácsot. Ahogy a gyilkos hangulat villámgyorsan illan el, barátságos mosolyom visszatér.
- Dehogynem, létezik - ennél többet azonban nem mondok. Úgy tűnik ő sem túlságosan felvilágosult leviatán fronton. Ennél többet azonban akkor sem mondhatnék, ha akarnék, ugyanis tovább fűzi a szavakat, én pedig majdnem tátott szájjal hallgatom. - Te belelátsz a szívembe? - vonom össze a szemöldököm. - És az enyém… miről mesél? - nem is próbálom leplezni a kíváncsiságom. Tudom, hogy az emberek a szívet egyfajta lélek szinonímaként is használják, s ugye én nem rendelkezem lélekkel, viszont normális értelembe vett szívem, az van. A világ végéig is képes lennék várni a válaszára, annyira érdekel.
El sem akarom hinni, hogy tényleg belement a dologban, és hajlandó megmutatni nekem a szárnyát. Szemeim hatalmasra tágulnak, minden egyes másodpercet gondosan, és végtelenül pontosan az eszembe kell vésnem. Közelebb lépek, és lágyan simítok a tollai közé. - Azta, annyira puhák - sóhajtom elalélva. Az arcomról egy kisgyerek lelkesedése süt, aki megkapta élete legszebb ajándékát. Hosszú percekig csak azzal vagyok elfoglalva, milyen végtelenül selymes a tollak érintése, nem vagyok rest mindkét tenyerem hozzájuk emelni. Arra azonban nagyon figyelek, hogy ne okozzak neki fájdalmat, néha óvatosan rá is lesek az arcára, hogy tényleg minden rendben van-e, és nem borzasztó kellemetlen a számára amit csinálok. Ennél több időt azonban nem hagyok magamnak, helyette óvatosan végigtapogatom a szárnyának a felsőrészét, ahol valami csontfélének kellene tartania azt. Gondosan szemügyre veszem azt a részt, ahol hajlik, finoman meg is nyomogatom, hogy minden téren előttem legyen. Megkeresem a legkisebb és a legnagyobb tollát is, eszembe vésem a helyüket, leszámolom milyen hosszú és milyen széles a szárnya, szóval a létező összes adatot próbálom begyűjteni. - Megnézhetem hátulról? - ha a válasz igen, megkerülöm, és ott is jól megnézem magamnak. Az a része, amivel a hátához kapcsolódik különösen érdekel, amennyiben hagyja, finoman meg is mozgatom, és azt is megnézem, hogy mennyire emelhető el. Közben az óvatosságom végig megmarad, nem letépni akarom, a szárnyát, hanem megfigyelni, hogy mik a korlátai. Amint hátul végeztem, újra elé lépek. - Kinyitnád és összecsuknád lécci párszor? - kérem, s ha eme kérésemet is teljesíti, akkor kiguvadt szemekkel figyelem a szárny minden mozdulatát, ezt pedig megismételném vele hátulról is, hogy a szárnyai mozgásának minden apró mozzanatáról pontos képet kapjak. Magamtól nem hoznám szóba, de ha esetleg érdeklődne, kellően el vagyok varázsolva, hogy eláruljam neki, miért is mutatok ilyen szintű szakmai érdeklődést a szárnyai iránt. Végül visszalépek elé, és ígéretemhez híven felelek is a kérdésére.
- Én egy leviatán vagyok - érdeklődve pillantok az arcára, hogy vajon mit vált ki belőle a hír. - Érzékelni tudom másokban a mágiát - felelem még meg azt a fel nem tett kérdést, amivel végül idáig jutottunk.
- Nos, minden bizonnyal… - kicsit tanácstalan vagyok ezügyben, elvégre az érzelmesség nem az én asztalom. - Inkább azt mondják, hogy szeszélyes vagyok. Meg… - itt egy picit elgondolkozom, hogyan is fejezzem ki a gondolataimat - úgy próbálok reagálni, ahogy az emberek tennék - remélem érti a lényeget, mert ennél pontosabban nem tudom megfogalmazni.
- Ó értem, ez egészen logikus! - lelkesedem, ugyanis a személynévvel ellátott utcákat sosem értettem, de az angyal által felvázolt ötlet tetszik, s végre értelme is van.

- Ó, köszönöm a biztatást - pislogok rá meglepetten. Azt kell mondjam, nyomorult anyám sokat tanulhatott volna ettől az angyaltól, és így visszamenőleg szívesen leszijjaztam volna az iskolapadba, ha ez azt jelenthette volna, hogy legalább egy hangyaíznyit közelebb kerül a kedvességhez.
- Akkor gondolom sokat gyakorolják - sóhajtom. Újabb meglepetésként ér, mennyire örül a sikeremnek. - Hát… a mágiámmal még tudok bánni… úgy ahogy - vonom meg a vállam.
- Én is szeretem - biccentek. - Ismerős? - kérdezem meglepetten, mivel nem rémlik, hogy találkoztunk volna már. - Tényleg úgy gondolod? - újabb meglepetés ér, ahogy azt mondja, illik hozzám. Ezt se említette még nekem senki. - Jól hangzik - mosolyodom el. - De az “arma” nem valami fegyverekhez kapcsolódó dolgot jelent? - kérdezem, noha magam sem vagyok benne biztos.
- Köszönöm - veszem át tőle a játékszert, és megint felkészülnék a dobásra, de megzavarnak. Egy lány rohan el a dartstábla előtt, majd pedig beveti magát a hátunk mögé. Nyomában két démon rohan, és bár szánalmasan gyengék, a lányra komoly veszélyt jelenthetnek. Az egyik beáll közém és a tábla közé. - Héj ember, útban vagy! - mordulok fel, félig leengedve a kezem. - Nem vagyok ember, én egy kicseszett démon vagyok! - ordítja akkora hangerővel, hogy az is csoda, ha az utcán nem hallják meg. - Juhúúú, ezt mostmár az összes jelenlevő tudja, taps, taps - húzom el a számat. - Ne szemtelenkedj kislány, különben megjárod! - lép közelebb, fenyegetően felemelve a legközelebbi asztalt, amely most kb másfél méterrel lebeg a padló felett. - Azzal együtt foglak felkenni a szomszéd falra, ha nem takarodsz el az útból - közlöm vele lazán. Eközben a másik démon gondolom Armaitán próbál meg átjutni a lányhoz. Aki egyre közelebb mászik hozzánk. Hátradöntöm a fejem, hogy lássam, de a démont se veszítsem szem elől. - Idefigyelj te lány, ha tőlünk is megpróbálsz ellopni valamit, eltöröm a csuklód, de szilánkosra - szavaim szigorúan tájékoztató jellegűek, nem fenyegetem, csak közlöm vele a rideg tényeket. Az előbb fél szemmel láttam, amint elemelt valamit a két démon asztaláról, gondolom ezért is akarták most elkapni.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 01, 2020 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Nieven
────────────── ──────────────
Elnevetem magam a földön ülve, rátámaszkodva a térdemre.
- Az egyik másik fajta dolog és az tényleg betegség. Ezt te csinálod, direkt és utána megint rendesen állnak a szemeid.
- Ó - kapok észbe, hogy megint túltoltam a lelkesedést. Pedig már nagyon sokat segített Sabrael, de ezek szerint mindenen képes lettem fellelkesedni az utóbbi időben. Ebből is látszik, mennyire hatott az utóbbi esemény a lények szíveire, s így ellensúlyozom, hátha ezzel segíthetek. De... talán éppen ez kell, nem? Így újfent mosolyra áll a szám.
- Miért ne? Ami jó móka, miért ne lehetne rajta lelkesedni?
- Oké-oké, de... azt tudod, hogy általában fel sem ismerjük egymást - töprengek el, de aztán máris változik a téma, én pedig folyok vele tovább.
- Igen, te is? - Mosolygok rá szélesen. - Pedig nem úgy néz ki, de akkor hasonlítunk - kacsintok rá vissza.
Végiggondolom az emberi testet, aztán bólintok.
- Ez a veszély nem áll fenn - de még mindig nem tudom, mitől szédültem meg.
- Én nem tudnám megkülönböztetni azt, hogy te ember vagy, angyal, vagy démon, vagy félvér, vagy nephilim. Mit általában? Igazából nem ismerjük fel egymást... érdekes... Honnan érzed? Nincs olyan faj, aki ezt megérzi - nézek rá kíváncsian, majd félrebiccentem a fejem. - Még én sem, pedig a szívek mélyére látok, a szándékaikba - aztán bólintok. - Valószínűleg azért, mert a Jószándék angyala vagyok. A szív mesél nekem szándékairól, s arról, mire is van szüksége, hogy lelke megtehesse feladatait, küldetéseit. - Egy pihe landol a tenyeremen. Régebben máson landolt. Az már régen volt, s csak azért emlékszem rá, mert ... valaki felismertette velem. - Használd, segítségedre lesz. Még mindig érdekesnek találom, hogy ilyen hamar felismerted, angyal vagyok. Te ki vagy? - Az ajánlat, amit végül feldob, érdekel.
- Rendben - azzal szétnyitom szárnyaim. Nem búslakodom és nem is vagyok büszke arra, hogy hófehérből, hollófekete, gyöngyházfényű lett a szárnyam. A küldetéseimet végzem velük. Magam elé hajtom az egyik szárnyam, hogy megérinthesse, s figyelek arra, ha nagyon érzékeny helyen érintené meg, ne rúgja ki magát.
Mivel nem rohanok sehová, hagyom, hogy simogassa, s csak utána tekintek rá kíváncsian.
- Elmondod, mi vagy? Milyen faj vagy? - Kíváncsiskodom. S ha nem simogatja szárnyaim, csak akkor vonom be.
- Nem kedveled a rejtvényeket? - Tekintek rá kíváncsian. - Ó, igen, mert az egyenes utakat kedveled. Ezek szerint ami a szíveden, azt ki is mondod - nem, egyáltalán nem kérdezem, megállapítok.
A kérdésére megállok és a tenyerem felfelé mutatom.
- Nézd, régebben tegyük fel, itt volt a város központja. Aztán lassan, szépen nagyobbodni kezdett - rajzolok köröket és sugarakat a tenyerembe, a középpont köré és abból ki. Sok ilyet láttam már.
- Egyszerűbb volt úgy elnevezni, hogy Első utca, mint a neveket megadni nekik. És így haladtak tovább, ahogy egyre több és több utca lett. Ez azért a Hatodik Utca, mert a város életében a Hatodikként létrejött utca lett. Vagy, mert városrendezéskor ezt a nevet adták neki.
- Mások is mondták már - kacagok fel vidáman, majd az ajtóhoz hoppanok és kinyitom neki.
- Am... szívesen? - Néha érdekes emberként viselkedni, és nem megy, s nem is törekszem rá, mert nem vagyok az.

Arrébb állok, mikor elveszi az egyik darts tollat, s figyelem, ahogy dob.
- Eddig mindenki így kezdte - mutatok a dartsra. A ruhaujjam rángatására közelebb húzódom hozzá, s a fülemet fordítom felé, úgy figyelek szavaira.
- Emberek készítették embereknek - súgom vissza, ezzel jelezve, hogy ezt nem mágiával használják, ám nem mondom meg neki, hogy ne használja, elvégre nem tiltott.
A telitalálatra ujjongok egyet. - Ez az, jó lett! - Kiveszem tollakat, hogy újabb körre mehessünk.
- Nieven - ismétlem a nevét. - Nagyon kellemes hangzása van. Nagyon ismerős. Illik hozzád. Az enyém.. Armaita - ejtem a második a-t hosszan, "i" nélkül.
- Most dobj még te - gyújtom át a darts tollakat neki.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Kertváros Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 30, 2020 3:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


longus Historia
───────────── ────────────
- Hát nem igazán - ismerem el ebbéli hiányosságaimat. - Azt hittem eddig, hogy haszontalan dolog, egy betegség… - magyarázom, és azt kell mondjam, néhány próbálkozással később sem változik a véleményem, csak a közérzetem, ahogy a kancsilitás enyhe rosszullétet hoz. - Ez szörnyű! Hogy tudsz ettől is ennyire lelkesedni? - kérdezem őszinte kíváncsisággal. Érdekel, hogyan lehet a férfi ilyen kitörő örömmel, ez az emberek közül is kevesekre jellemző, s azok inkább nők, bár ebben az új világrendben a nemek eloszlása mind személyiségileg, mind foglalkozásilag kiegyensúlyozottabb, ez a dolog nagyon tetszik.
- Angyal - biccentem. Némi meglepetés tűnik kiülni az arcára, amit úgy azonosítok, hogy a kijelentésem okozta. Aztán felfedezi az oldalamon lógó pengét. Igazából bármit megadnék azért, ha valamiképpen megtudhatnám mit gondol róla, vagy rólam, miután meglátta a pengét.
- Ne is mond, én is!! - nevetem el magamat. - Úgy tűnik, ebben eléggé hasonlítunk - kacsintok rá. - Igen… olyasmit olvastam egy emberi könyvben, hogyha a füled valamelyik részével baj van, akkor lehet panasz az egyensúlyodra - osztom meg vele, mire gondoltam az előbb. Úgy tűnik azonban, hogy nincs ilyen probléma nála. Akkor hát ez csak az emberi test gyengesége volt. Kissé szkeptikusan állok az emberi testhez, főleg ezen a téren, így szívesen olvasgatom amit az emberek felfedezgetnek róla. Kicsit olyan ez, mint amikor a mágiát próbálgatjuk… igyekszünk felfedezni az erősségeit, és a gyengeségeket minél inkább háttérbe szorítani.
- Nem. Úgy érzem, hogy az vagy - nem részletezem különösebben, elvégre nem reklámozom, hogy képes vagyok ilyesmit érzékelni, ráadásul a szavakon is ferdítek, hogy minél kevésbé hangozzanak leviatánosan. Ennek ellenére valahol késztetést érzek, hogy elmeséljem neki, mi is vagyok, szóval elképzelhető, hogy ha tovább kérdezget, megteszem. A késztetést nem tudom elképzelni, honnan jöhet, de minden bizonnyal a kisugárzásához van köze. - A jelenléted furcsán pozitív gondolatokat ébreszt bennem, ami azért annyira nem jellemző rám - fűzök még hozzá további magyarázatot. Ha bárki megkérdezné, nem mondanám, hogy gonosz vagyok, elvégre az egy embereknek alkotott, némileg relatív fogalom, és ezzel párhuzamosan a jóság se jellemző rám. Azonban nem nyújt számomra élvezetet a kegyetlenkedés, és néha hajlamos vagyok segíteni másoknak, akár önzetlenül is. Avagy majdnem önzetlenül.
- Tudod mit? - támad kobakom sarkában egy ötlet, amelynek képtelenségével még magamat is meglepem. - Ha megmutatod nekem a szárnyaid, és megsimogathatom őket, akkor elárulom neked, hogy mi vagyok - ajánlom fel számára a lehetőséget. Biztosra veszem, hogy nem megy bele, elvégre melyik angyal lenne olyan balga, hogy egy vadidegennek mutogassa, amikor az seperc alatt leszűrte róla, hogy egy angyal? Ráadásul a kérésem magára az érintésére is vonatkozik, ami pedig még az előzőnél is neccesebb. Ezért is az ötlet, hiszen még sosem láttam angyalszárnyat, de nagyon szeretnék, ahhoz viszont nem fűlik a fogam, hogy eláruljam mi vagyok. Azonban az adott szó köt, számomra súlya és értéke van, legalábbis ebben a pillanatban mindenképpen, ha ő áldozatot hoz, akkor én is elárulom magam neki.
- Még szép - vigyorgok rá, elintézve ezzel a darts kérdést. Komolyan elgondolkodó fejet vágok őt hallgatva. Az merül fel bennem, hogy talán valamiről lemaradtunk, valami hiányzik belőlünk, így, hogy az érzéseket képtelenek vagyunk átérezni, s még az emberek szívébe se ültethetjük be. Igazándiból ez a pár mondat elég lenne, hogy nagyjából a világ végére is kövessem, annyira foglalkoztat, hogyan csinálja, s aztán miképpen reagál arra az ember, vagy az a lény, akire hatni akart.
Magyarázata kissé homályos a számomra, de ezekszerint ő is vándorol, akárcsak én. - Én azért az egyenes utakat jobban szeretem - felelem. Engem inkább bosszant, ha valamire nem jövök rá elsőre, még akkor is, ha később élvezetes lesz a rácsodálkozás. Jobban szeretem, ha minden, azonnal van. Mint egy embergyerek, tenném hozzá gondolatban, ha az ilyesmi eszembe jutna.
- De miért neveznek egy utcát hatodiknak? Ez olyan logikátlan - panaszkodom neki, miközben elnézek a hely irányába, amit az előbb oly’ bőszen mutogatott. El kell ismernem, van benne erő, lelkesedés és pörgősség, időnként követni se tudom. - Igazán furcsa a humorérzéked - fűzöm még hozzá, miközben igyekszem lépést tartani vele. Előtte sétálok be, tudom, hogy az embereknél ez egy újabb illemszabály - legalábbis a bezárásom előtt nem találkoztam vele -, így óhatatlanul azon kezdek gondolkozni, vajon az angyalba valahova belekódolta ezt a teremtője, vagy csak lemásolta őket az emberekről? - Köszönöm - jut eszembe, hogy ilyenkor a nők hálásak szoktak lenni, noha ennek pontos miértjét nem értem. Elvégre a hím éppen akkor dobta be őket a ki tudja hova… ha van bent valami, vagy valaki, az őket fogja először megtámadni, nem a jó eséllyel strapabíróbb hímet. Olyan furcsa emberi szokások vannak!
Mivel, hogy angyal, nem finomkodom a rántással, elvégre fizikailag sokkal erősebb, mint én, így meg is lepődöm, hogy sikerül rántanom rajta, főleg ekkorát. Szó se róla, akaraterőm az van bőven.
Alaposan, minden mozzanatát figyelem annak, ahogy dobja, hogy aztán le tudjam utánozni. Mint megtudom, ő se a legnagyobb mester benne, de ez legyen a legnagyobb gondom. Olyan könnyedén dobja el, hogy nem tűnik bonyolultnak a dolog. Elveszek tőle egy tollas végű kis izét, nagyjából becélzom a táblát és eldobom. Hát… szerencsére senki sem tartózkodott köztem és a tábla között, ugyanis a tábla, de még a fal helyett is a padlóba állt bele a dobálni való holmi. - Hopsz - húzom össze a szemem, azon merengve, mi lehetett a probléma. A kezem más ívet írt le, mint az övé. Újra próbálkozom, de a cél ezúttal se sikerül eltalálnom, viszont a darts legalább a falba áll bele. Finoman megrángatom a felsőjét, hogy közelebb hajoljon hozzám, és a fülébe tudjak suttogni. - Te, ezt nem mágiával kell? - kérdezem - Nézd csak - reprezentálom, hogy is kellene ezt: eldobom az eddig kifigyelt módszerrel a tollas végű holmit, majd egy egészen apró mozdulattal a tábla közepére irányítom. - Látod, telitalálat - vigyorgom rá. - Tényleg amúgy, hogy hívnak? - érdeklődöm meg, realizálva, hogy ez a kérdés köztünk még nem hangzott el. - Engem Nievenként szoktak emlegetni - fűzöm még hozzá, így immár ő tudja az enyémet.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 25, 2020 9:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Nieven
────────────── ──────────────
- Te nem szoktál kancsalítani? Például, ha az orrod hegyét akarod megnézni mind a két szemeddel. Próbáltad már? - Bíztatom, hogy tegye meg. - Látni nem látok jobban, ez egy mókás összekancsalítás. Sőt, éppen hogy érdekesen látni - félig lelkesen, félig mosollyal mondom.
- Az aszfalt puszilkodás jó dolog, csak kicsit nagyot koccolok a betonon így - nevetem el magam. - Angyal? - Nincs szétterjesztve szárnyam, s nem nagyon tudják, ki vagyok, legfeljebb csak érzik, hogy nem ember. Furcsa. Terjedne a hírem? Tény, hogy tudják, most ebben a városban vagyok, de messziről kerülöm Michael arkangyalt, no, nem azért, mert nem kedvelném. Az arkokat végtelenül tisztelem, s erejük akkora, hogy nehéz megmaradnom a közelükben. Ekkor veszem észre a kardot, s félrebiccentem a fejem, s újfent végigmérem, aztán inkább csak felállni akarok a földről.
Az pedig egészen érdekesre sikeredett, főleg, miután kezet fogtam a lánnyal. Érdekes.
- Ezt mások is mondták már - nevetem el magam. - Híres vagyok az ügyetlenkedéseimről.
S érdekes, hogy csak az emberek világában történik ez velem. Még ennyi idő után is nehéz megszoknom itt, pedig kezdetektől fogva őrangyalként dolgoztam az emberek világában.
- Kedves az aggodalmad, köszönöm - mosolygok rá hálásan. Jó dolog, s nemes szívre vall, ha aggódunk másokért.
Porolom a nadrágom hátsó részét, holott simán leszedhetném róla a képességemmel, de azért még nem akarom felfedni magam, hiába mondta ki a szót.
- A fülem? - Állok meg a mozdulatban, majd a fülemhez emelem a kezeim, végigsimítok rajta, beletúrva a hajamba is, hátha ott sérült meg, ha esetleg látná vérezni.
- Vérzik? - Kérdezem tőle végül. - Neeem, szerintem nem - mosolygok rá, miután megnéztem ismét a két tenyerem, látok-e valamit rajta. - Hamar meggyógyul, szóval sebaj. - felelem könnyedén.
- Nem igazán tudom. Csak ennyit mondtak - felelem elgondolkodva.
A kérdésére rásandítok, majd a fejem is felé fordítom elgondolkodva.
- Mondta neked valaki, hogy angyal vagyok? - Érdeklődöm tőle kíváncsian. - Tudod, az emberek, de még a természetfelettiek sem nagyon tudják egymásról, hogy kicsodák, csak azt, hogy nem emberek, hanem erejük van. Te viszont egyből tudtad. Régóta létezem és ... - elgondolkodom, hallottam-e valaha bárhol is, de hát az okkult tudományok nem az ismereteim, így aztán megrázom fejem. - Nem, nem emlékszem, hogy tudná bárki is ilyen hamar. Te miért... hogyan tudod? - Nagyon kíváncsi vagyok, s korántsem aggódok. Egyszerűen csak érdekel, ezért kérdezem.
- Azt én sem tudom. Csak egy levelet kell elvinnem, amit lezárnak, s az bonthatja fel, akinek a neve a borítékon van, s hogy adjam át neki.
- Persze, hogy kipróbálhatod! Szeretnéd? - Lelkesedek fel. - De igen, azok. Tele vannak érzésekkel, gondolatokkal, a szívük aggodalmaival és játszmákkal, de éppen azért megyek oda. Fontos, hogy a szívekben jóindulat legyen és segítő szándék. Ezért megéri ... átérezni őket. - bólintok.
Mert igen, pár napja járom a környéket és érzékelek olyan dolgokat, amelyeken dolgozni kezdtem. Emberi félelmek költöztek a szívekbe, elhomályosítva tisztán látásukat, s hogy tiszta szívvel tudjanak gondolkodni másokról, cselekedeteikről.
- Á! Rendben! - értem meg és nem faggatom tovább. Kíváncsi vagyok és ha nem mondja meg, hová, akkor én meg nem kérdezem, legalábbis nem fogom tovább faggatni.
- Nem - ingatom én is a fejem, miközben azért nézegetem a házakat és a kerteket. - Hol itt vagyok, hol más városokban. Ahol szükség van rám. De mostanában itt többet vagyok - mert itt van rám szükség, vagy itt van lehetőségem elindítani valamit? Nem tudom. Azt követem, amit eddig is tettem: felelek a hívásra.
- Hát ez az - nevetek fel. - Szeretem a rejtvényeket - csillog a szemem. Nagyon jó érzés, mikor rájössz, és megtalálod, amit kerestél. S most a hívásnak nem tudok engedni, mert nincs.
- Ott! - Mutatok továbbra is lelkesen, újfent kisöpörve a hajam a szememből, s a sebnek már nyoma sincs, még csak foltja sem. Lábujjhegyre is állok, hogy még jobban tudjak mutatni.
A mivel tréfáltak megre újfent elkacagom magam, még a fejem is hátravetem.
- Ez a Hatodik utca. Nem a helytől a hatodik, hanem ez a neve. Szeretem az ilyen tréfákat - csapom össze a tenyerem és dörzsölöm meg.
- Akkor gyere! - örülök meg, s előreszaladok pár lépést, hogy kinyissam az ajtót és előre engedjem. Nem értem az emberi illemeket, talán lehet, éppen fordítva teszik. Nem tudom, még ennyi idő után is keverem az ilyet.
A pultot keresem, mire megránt a felsőm ujjánál fogva, s olyan erővel, hogy tényleg elrántódom. Hűha, van benne erő! De csak mosolygok.
- Még ráérünk - nincs itt az, akire várok, legalábbis nem látom, nem érzékelem.
Megállok a tábla előtt és keresem a tollakat, megszámolom, mennyi van. Megvan mind. Régiek, kopottasak, de hiánytalanok.
- Megmutatom, hogy kell - a tűhegyes véget a tábla felé fordítom, miután kellő távolságra álltam a táblától.
- Megcélzod a közepét, aztán eldobod úgy, hogy a hegyes vége a tábla felé nézzen. Mint az íjak. Minél közelebb találod el a közepét, annál több pontot kapsz. Meegg vannak különböző szabályai, dee... én csak dobálok - azzal elhajítom a tollat. Hát.. nem pontosan bele megy.
- Nos, így nem szabad dobni. - eldobok még egyet, az szépen mellé kerül az előzőnek. Elnevetem magam, majd  tenyeremet kinyitva felé nyújtom, amelyen a darts tollak vannak.
- Kipróbálod?

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Kertváros Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 24, 2020 4:57 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


longus Historia
───────────── ────────────
Meglepve érzékelem, hogy csinál valami szokatlant a szemeivel. Nem a szokásos irányba mozgatja őket. Embereknél láttam már ilyet, sőt olyat is, akinek az egyik vagy akár mindkettő szeme furcsán állt, de angyalnál még sosem. - Ettől jobban látsz? - kíváncsiskodom, elvégre ki tudja milyen előnyökkel járhat az össze-vissza álló szem, akár a látóteret is növelheti, vagy a távolságot, vagy mit tudom én, a lényeg, hogy hasznos lehet.
- Puszinyom? Nahát, én azt hittem, hogy az angyalok nem szoktak pusziszkodni - szalad ki a számon. Persze, simán ki tudom magyarázni magam a helyzetből, ettől nem félek, de a derekamon függő angyalkard talán mást súg a szándékaimról. Illetve fogalmam sincs, hogy ő tudja-e, hogy az oldalamon nem sima kard függ. Igazából nem tudom pontosan, hogy tényleg angyal-e, de az erejéből kiindulva vagy az, vagy démon, az utóbbit pedig elvetem. Nem olyan a kisugárzása, mint egy démonnak, sőt, nagyon is angyali a kisugárzása, és ehhez most semmi köze sincs a mágiaérzékelésemnek. Hogy is mondják az emberek? A szívemre hat? Teszem fel magamban a kérdést, de erre felelni én tudok a legkevésbé.
A kézfogásunk úgy tűnik számára nem szokványos módon történt, legalábbis erre következtetek abból, ahogy a tenyerét fürkészi. Egy pillanatra el is kap az aggodalom, hogy talán nem koncentráltam elég erősen, s mégis megcsapoltam az erejét egy picit, minden akaratom ellenére. Ez azonban valószínűtlennek tűnik, hiszen nem érzékeltem, hogy mágiával lett volna gazdagabb a testem.
- Jobban kellene magadra vigyáznod! - feddem meg. A megjegyzés szinte spontán volt, s kellemes elégedettséggel konstatálom, hogy egyre jobban adom elő az embert. Hirtelen az arcomra nagyon erősen összpontosító kifejezés ül, ahogy igyekszem visszaemlékezni arra, amit valahol olvastam. Valahol vannak az egyensúlyért felelős sejtek vagy mik. Ha jól rémlik talán valami biológiai akármi volt a könyvre írva, amiből olvastam, de csak nagy nehezen ugrik be a szerv neve. Az emlékezést az is komolyan nehezíti, hogy rengeteg volt a szövegben az ismeretlen szó, amelyek nagyját már biztos nem tudnám az elmémbe idézni. - A füled nem sérült meg? - bököm ki végül, a kelleténél kicsit lelkesebben, ugyanis nagyon örülök, hogy végre az eszembe jutott.
- Milyen címek vannak erre? És hogyan épülnek fel? - kíváncsiskodom. Azt már tudom, hogy mi az a cím, valamint, hogy ezzel jelölik a városokba, de akár a falvakban is az épületeket, ám eddig mindig, mindenki másképpen adta meg. Körút, kerület, fasor… nem értettem, hogyan és mihez kötik őket. Az alapokkal persze tisztában voltam, már a középkorban is voltak utcák meg terek, de nem értettem, minek kellett ezt tovább bonyolítani.
- Hát… miért nem repülsz fel, és nézel körbe onnan? Akkor biztos megtalálnád ezeket és utána az úticélod is - ajánlom fel neki a lehetőséget. Nem is értem, hogy miért nem benne merült fel ez, elvégre itt az angyalok és az emberek városában senkinek nem szúrna szemet egy barátságosan repkedő angyal.
- Milyen levelet? - kíváncsiskodom, bár ahhoz nem fűzök sok reményt, hogy el is árulja, ezek az angyalnépek igen-igen szeretnek titkolózni. - Darts? - mintha már hallottam volna róla, ilyen dobálós játék. - Ugye én is kipróbálhatom? - kérdezem tőle reménykedve. - Egy angyal amúgy mit élvez a szórakozóhelyekben? Nem zajosak és túlzottan tömöttek nektek? - folytatom az érdeklődést, kíváncsiságom kiapadhatatlan.
- Nem vagyok idevalósi - csóválom meg a fejem, és megnyugtat a tudat, hogy annyiban hagyja ennyivel. - Te itt élsz? - kérdezek vissza, hamár feljött a téma. Természetesen nem haragszom meg, ha nem válaszol, hiszen én is inkább kitértem, de amennyiben mégis megosztja velem, szívesen hallgatom.
- A 6.?! - értetlenkedem. - Mégis melyik irányból? - tekingetek körbe-körbe értetlenül mindenhol utcák futnak körülöttünk, mégis miért pont ez a hatodik? Egyáltalán, honnan számolva az? Miért pont onnan számolják? - Hol? Hol? - meresztgetem nagy lelkesen a szemeimet. A helyet meglátva nem tudom, mit gondoljak először, igazából semmilyen kép sem élt a fejemben milyen lehet, így nem mondható az, hogy csalódás ért volna. - Mivel tréfáltak meg? - pillantok az arcára. - Még szép hogy! - költözik hatalmas vigyor az ajkaimra. - Iigeeeen!!!! - vágom rá, a lelkesedéstől csillogó szemekkel. Egy másodpercre sem veszítem szem elől, ott ballagok mellette. Beérve szinte eltátom a szám, ahogy a helyet, és annak csodáit fürkészem. A dolog azonban nem túlzottan hosszú életű, ugyanis az egyik falon meglátok egy darts táblát.
- Odanézz, ott van egy! - ragadom meg a ruhája ujját, és kezdem el vonszolni magammal egy szabad dartstábla felé, hacsak nem ellenkezik nagyon aktívan. - Vagy előbb azt a levelet szeretnéd átvenni? - torpanok meg, hogy feltehessem a kérdést. Ha a levél mellett dönt, tőlem akkor se szabadulhat, aranyos kiskutyaként követem majdnem bárhova.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/7
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5