Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Never Club •
reveal your secrets

Hell or Heaven


Never Club VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1136
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 12, 2020 9:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 07, 2020 5:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Hümmögök egy sort meg egy kicsit a szemöldököm is felhúzom, nem olyan vészesen magasra, de azért elég élesen ahhoz, hogy megkérdőjelezhető legyen a kijelentésed, persze nem maga a kijelentésed hiszen az minden bizonnyal igaz, galád módon mindig inkább csoportba verődtök, vállt vállnak vetve közlekedtek, mint egy rakás, védtelen antilop: pont úgy hiszitek el, hogy a kifejlett harcmodor elég az oroszlán legyőzéséhez: úgy rugdosódtok és kapálóztok az életetekért, mint a szavannán a védtelen állatok. A megkérdőjelezés a téma felé irányul, mégis ki szeretne ilyen fülledt és forró éjszakán összeverődött vadászokról beszélni, amikor itt vagy te - elég csinos - és itt vagyok én - egy kicsit csinosabb - és itt a lehetőség, hogy te és én minden bűverőnket, csinosságunkat és vakmerőségünket összegyűrjük egy jól irányzott valamivé.
- Király! - Villantok egy ezerkarátos, mindent felfalni készülő vigyort a beleegyezésed hallva, úgy téve, mintha meg sem érezném a felőled áramló bizonytalanságot, mintha a basszus vibrálása mellett nem rezegne a levegőben a te kétkedésed. Majdnem vissza is fordulok, majdnem vissza is kérdezek, hogy sosem csináltál-e még ilyet, zsákbamacskásat játszani amíg elég részeg nem leszel ahhoz, hogy lelkeket szedj sötét estéken vagy éppenséggel forró kalandokat keress autók hátsó ülésére. De kinek mire van prioritása ugyebár.
Feléd nyújtom, árgus szemmel figyellek, mintha attól félnék nekem kell a kezed alá nyúlnom, nekem kell a csuklódra fonnom az ujjaimat és erőszakkal segíteni arra, hogy húzd le a pohár tartalmát, hogy ne gondolkozz, most az egyszer hagyd, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek.
- Azért nem volt ez olyan rossz. - Forgatom meg a szemeimet izgatottan, az ital tényleg keserű volt, megtapad az íze a szájpadlásom hátsó részén és tudod, talán semmi nem lenne jobb, mint az, hogy lecsókold, hogy a daiquiri keserűsége helyett a te édességed vegye át a domináns szerepet. - De ígéretet tettem, szóóóval... igyunk valami finomabbat is. - Izgatott mosollyal húzom kicsit ki magamat, úgy lépek közelebb hozzád, mintha ezer éve ismernénk egymást, bensőségesen hajolok közel, jobb karomat átvetem a vállaidon, alattomos módon egy kicsit meg is szagollak, tudod van egyfajta mércém ami alá nem adok, a drogtól verejtékező alakok nem éppen az eseteim, de te, szerencsénkre a második körös szkennelésen is átmész. - Miért, olyan sokszor jössz ide Gustav? - Kérdezek vissza erősebben megnyomva a nevedet, kicsit úgy téve, mintha most adtad volna el a lelked az ördögnek - beszélhetünk egyébként róla - de nem eléggé erősen ahhoz, hogy feltűnő legyen a felelőtlenséged: te sokkal inkább tűnsz olyannak, mint aki csak néha-néha jár ilyen helyekre ahogyan elnézlek, mint én, aki éppen téged húzlak magammal, aki a nevedet is tudja és aki arra készül, hogy nagyjából élve fölfaljon. - Vagy talán tied az egész kóceráj? - Azért az menő lenne, valljuk be. Nagyon-nagyon-nagyon menő. - De tudod mit? Legyen ez a te szerencseestéd. Ma, de csak ma az lehetek akit csak akarsz. - Kacsintok, aztán a pultra támaszkodom és egészen türelmesen várok - leginkább téged bámullak és leginkább úgy, mintha már gondolatban háromszor levetkőztettelek volna - arra, hogy valaki ránk is figyeljen a pult másik oldalán.



Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 25, 2020 8:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Valamiféle mosollyal az arcomon, könnyedén és vidáman ringatózom a tömegben, a vállaimat és a csípőmet mindig ellentétes irányba mozdítva. Többnyire a szemeim is csukva vannak, enyhe alkoholmámorban feledkezem meg az életemet sújtó problémákról. De talán épp ez a valódi probléma, hogy nem feledkezem meg. Szimplán csak mélyre nyomom őket, néhány réteget pakolok rájuk, saját magam számára színlelt vidámsággal, a bennem szunnyadó démon hangját legalább csak néhány órácskára elaltatva. De ezt is ki tudja, hol jár, miért hallgat. Nem mintha zavarna, hogy így van.
Akkor nyílnak ki a szikrázóan kék szemek, amikor a vörös fénynyaláb ismét megtalál, a söröspoharamból meg már nem jön semmi a számba csak egy kevés hab az aljáról. A tekintetem véletlen szándékossággal siklik arra a srácra, akin már átfutott egynéhányszor az elmúlt óra folyamán. Ártatlanul kacér mosollyal lépek ki a tömegből, hogy a rögtönzött tánctér mellett elhaladva menjek… nem is tudom merre, mikor hirtelen mégiscsak a sráccal találom szembe magam, bizarr kellemességgel a falhoz kényszerítve. De hiába, hogy egészen a falhoz kényszerít, mégsem bánom igazán. Tiszta állapotomban talán így lenne, most mégis hajt a kíváncsiság, az izgalom utáni vágy, és tompít az elfogyasztott alkohol. Mindent összehoz ahhoz, hogy tudattalanul dőljek a karmai közé. Pedig nem is ittam túl sokat, ahhoz képest. Néhány pohár sör, némi vodka. Épp csak annyit, hogy ne bánjam, ami történik. Hogy önző legyek és akarjam, amit a testem akar. Az sajnos meg sem fordul a fejemben, hogy azt akarom, amit Odilon akar.
- A vadászok sosincsenek egyedül. – Szépen hangzik, technikailag nem igaz, de ösztönösen jön, és nem árt tisztába tenni a dolgokat az elején. Ebben a városban nőttem fel, a legtöbbeket ismerem látásból. Ő nem kifejezetten ismerős, én pedig jóval gyanakvóbb vagyok az idegenekkel a szövetség óta. De most ez sem zavar. A szívem, ha lehet, csak még hevesebben ver.
- Per…sze. – Milyen naivan vágnám rá máris, hogy igyunk. Hát mit számít már ebben a szolidan bódult állapotban. De a szó fele benn ragad néhány teljes másodpercre, ahogy végig nézem, honnan is lesz italunk, és máris nem olyan lelkesen fejezem be.
- Idd meg… - Ma este először érzem a démont a fülembe duruzsolni. Nem is valódi szavak ezek, sokkal inkább egy bűnbe csábító érzés. – Idd meg. – Végülis miért ne? Miért ne ihatnám meg? Valami soha nem érzett bizonyítási vágy uralkodik el rajtam a másik srác társaságában, így kezembe veszem a nekem nyújtott poharat és lehúzom egyszerre a tartalmát. A kézfejemet szinte azonnal a számhoz emelem, de csodával határos módon nem a rókát kell visszatartani, szimplán csak szolidan böffentek egyet.
- Hát elég szar volt. – Hogy az ő szavaival éljek. Undorodhatnék is, helyette szendén flörtölő kacajjal teszem hozzá és egy centit sem távolodom tőle. A tapasztaltabbak számára látható, hogy fogalmam sincs, mit csinálok. Hogy nem feltétlenül vagyok tisztában sem a saját szexualitásommal, sem az ártatlan küllemem vonzerejével. – Akkor? Iszunk valami finomabbat is? – Miért is lettem hirtelen ilyen felelőtlen? Tudom, hogy legalább arra rákérdezhetnék, hogy kiféle, miféle az idegen. Vagy legalább hogy mi a neve. Akkor is, ha hazudhatna is. Valahogy furán tudatalatt mégis azt érzem, hogy ismerem őt. Hogy nem akarom megkérdezni, ki ő. Helyette hirtelen nyújtom magunk közé a kezem, hogy jó kedélyűen bemutatkozzam. – Gustav vagyok. Nem láttalak még errefelé. – Mármint nem csak itt, ide én sem sűrűn járok, hanem úgy eleve a városban. Mégsem tud Odilon teljesen elnyomni, legalábbis még nem.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 14, 2020 2:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Nem tudom igazán, hogy a zene teszi-e vagy az a por, amit az előbb szívtam fel a férfi WC sárgás ülőkéjéről, balról a harmadik fülkében, esetleg a villódzó fények okozzák-e ezt a katartikus állapotot, de a bőröm alatti viszketés, a lábamba költöző könnyedség, és a félig elhihető valóság pont elég ahhoz, hogy egy bizonyos mennyiségű ital után már a táncparkettnek szánt, ragacsos felületen való izzadás okozta folyadékvesztesség kínzó szomjúságot okozzon. A nyelvem egy kicsit feltapad a szájpadlásomra, nyelek egy párat, de csak a levegő karcolja végig a torkomat, élesen, mintha csak ragadozókarmokat akarnánk hegyesre fenni alfelületeken.
Egymásnak simuló testek között húzok el, néhol egy kicsit én is belesimulok a kettősök tökéletesnek ható összhangjába, mielőtt az elhagyott poharak, üvegek és sörösdobozokhoz csatlakoznék. Az állapotom ellenére biztos lábakon állva nyúlok félig üres poharak felé, legalább hármat-négyet is magam elé húzok, szakértőnek ható pillantással bámulok bele a sötét, világos, hűvös és meleg italok furcsa elegyébe, némelyikbe bele is szagolok, mígnem kiválasztok egyet, lényegében lényegtelen melyiket, egy kicsit jobban megszagolom, egy kicsit jobban bámulom, mielőtt a vállamat megrántva gondolkozási időt sem hagyva húznám le az egészet. Égeti a torkom, felforrósítja a gyomrom, és tudod, lehet, hogy rossz ötlet volt ezt a furcsa színű és állagú alkohol halmazt ledönteni a torkomon, de még mindig ezerszer inkább ez kapargasson, mint a kínzó szomjúság. ( Ezen a ponton inkább bele se menjünk, hogy tudok-e szomjas lenni vagy éppenséggel csak primitív ösztönömnek teszek eleget, jól tanult, tökéletesen leutánzott mozdulatokkal.)
Valahol itt csúszol bele a látóterembe, éppen csak rád vetül egy fénynyaláb, vörösre fest, groteszk áhítattal kebelez be egy másodpercre, aztán fordul csak le rólad. Nem igazán tudom eldönteni, hogy mióta állsz itt, hogy mióta nézel, vagy engem nézel-e egyáltalán, de eleve a tény, hogy itt állsz, pár lépésre, és hogy így állsz itt – mintha egy külön világ lennél – izgalmasan szőke tincsekkel, fakón csillogó bőrrel, elég ahhoz, hogy kajánul rád kacsintsak. - Nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire egyedül vagy. – Hazudok neked, rezzenéstelenül, melletted támaszkodva a falon, behatolva a személyes teredbe. Hazudok neked, és közben úgy teszem, mintha ez rendben lenne, mintha nem tippelnék, mintha igazán érdekelne, hogy vagy-e valakivel. - Szóval, iszol velem valamit? – Húzom fel a szemöldökömet, aztán futólag körbe pillantva elemelem azt a karnyújtásnyira lévő két poharat, amik tőlünk nem messze árválkodnak. - Ha szar lesz, meghívlak valami ezerszer jobbra. – Nyújtom át neked a poharat, tényleg csak annyi a dolgod, hogy elvedd. Mindketten tudjuk, hogy pocsék lesz az íze az elolvadt jégkockák által higított valaminek. Mindketten tudjuk, de aztán mégis itt vagyunk.


reveal your secrets

Hell or Heaven


Never Club VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1136
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 19, 2019 12:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Never Club 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 12, 2019 10:36 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Just another Day
Damien & Nat
──────────── ────────────
« Szószám; 841 • Zene; No Apologies»
«Sometimes Angels sing
to you in the wind
all you have to do is
Listen
Szemöldököm a magasba rebben. Van abban valami, amit mond. Egy normális világban ez így is lenne, ez helytálló is lehetne. Hiszen egy normális világba mást is lehetne tenni, mint hogy öljük a természetfelettit. Nem csak a démonokat. Ott vannak az angyalok is, de a félvérek és a nephilimek is. Ők is tudnak ártani az embereknek, még ha nem is kérték, hogy ilyenné váljanak vannak példányok, akik veszélyesek az ártatlanokra.
- Ezt azoknak mondd, akiket megszállt már valaki. Akiknek a szeretteiket kebelezi be a sötétség, a pokoli förmedvény. Meglehet, hogy az emberiség nagy részének nem teszem jobb hellyé, de azon kevesekének igen - mosolygok rá végül, kedvesen.
Hiszek a szavaimba. Hiszek abba, hogy a kevés is megérdemli a segítséget, még akkor is, ha a fogam nem fűlik ehhez az egészhez. Ha már roppant mód bele vagyok fásulva. A hálás mosoly, a megkönnyebült sóhajtás, az öröm, hogy végre megszabadultak egy ilyen tehertől felemelő tud lenni. Ilyenkor mindig elhiszem, hogy ha kicsit is, de jobbá tehetem a világot.
De nem várom el tőle, nem is tudnám kérni, hogy megértsem. Való igaz, nem volt választásom abban, hogy vadász legyek-e, avagy sem. Mégsem bánom nevelőim döntését.
- Ha! - jön a döbbent hanghordozással teli megnyilvánulás, melyet egy drámai kézlendítés is követ, egyenesen a szívemhez. Szemeim kikerekednek. - Azt mered állítani! Azt mered mondani! - bár hangom a megbotránkoztatás jeleit mutatja, ajkam szegletében mégis ott vibrál a vidám mosoly, melyet csak nehezen tudok elrejteni. Most mégis megpróbálkozok vele. - Hogy a nyakamat teljes egészében hátra tudom forgatni!? Hogy szerencsétlen patkányokkal és egerekkel táplálkozva, szegényeket visszaadom az anyatermészetnek? - persze, hogy a lényeget én is leszűröm. Ám teljes mértékben igaza van.
Mástól mégis miért nem várhatnám azt el, amire én képtelen vagyok? Nem tudok pihenni, aludni, megállni. Az utóbbi idők eseményei pedig nem is engednek, ha engednének is, a bűntudat marcangol, mely rögtön kivet az ágyból. Ördögi kör, mókuskerék. De nem kell mindenkinek ilyennek lenni.
Másoknak van választásuk.
- Pedig olyan boldog voltam - sóhajtom letargikusan, mint aki megadja magát, hogy szerezzen még hasonló boldogáshormont pótló szert. De a pasas nem is kicsit nem könnyű eset. - És ha megtalálom azt a csillagot? - vonogatom fel a szemöldököm játékosan. Ha ismerne, tudja, hogy képes lennék addig elmenni, amíg meg nem kapom, amit igazán akarok.
Majdnem kibukik a számból az egyszerű mondat “Drágám, nekem nincs orvosom”. Legfeljebb valaki, aki összerak, amikor szétesek. Kelletlenül húzom el a számat és legyintek.
- Kaptam, de annyit ér, mint Osirisnek a hiszékenység - vagyis semmit. Amíg az istent a halálba kergette - már-már szó szerint… Lassan a fájdalom engem is. Sajog, szúr, néhol még égnek is, főleg mert tudom, hogy a legtöbb annak a jele, hogy gyógyul. A csillagtenger, mely a szemem előtt folyik át nap, mint nap, attól még ott van.
Majd elmúlik. Mondják. Hiszek nekik.
- Látod, tiszta haszon, hogy most nem halhatunk meg - vágok vissza mosolyogva. Persze magam sem gondolom ezt annyira viccesnek, egy halk nevetés mégis kiszökik a torkomból. - Figyelj - kezdek bele, de aztán… Aztán elmegy én pedig összefoglalom, hogy mit is szeretnék neki mondani addig.
Figyelem, hogy miként siet mások segítésére. Akaratlanul sem őt látom magam előtt. Haja mézszínűre vált, mosolya és hangja is sokkal sudárabb, kedvesebb. Olyanná, aki bármikor képes elhitetni, nem lett nyílt törésed, nem tört be a fejed, egyébként a gyermeked nem farfekvésesen fog megszületni. Figyelem az álatalam elképzelt Dylan arcélét, szívembe pedig újabb fájdalom költözik. Mindaddig, amíg a klub tulajdonosa hozzám nem lép.
- Harcolsz ma? - jön az egyszerű kérdés.
- Oh, nem Simon - nevetem el magam, fejemet megrázva, mosolyom máris sugárzó. - Ma csak megfigyelek.
Látom, hogy arca megfagy. Nem fogok ellene tenni, ezt ő is tudja. Ahogy azt is, hogy én leszek az első, ha itt ártó lények próbálnák megvetni a lábukat. Motyogna valamit, de Damien visszatér közénk. Kedvesen elköszön tőlünk, én pedig - vélhetőleg csak figyelmeztetés gyanánt - kapok egy jóindulatúnak tűnő vállpaskolgatást. A jobb vállamra.
A komplett tejútrendszer végigfolyik lelki szemeim előtt. Halk au-t formálok a számmal, miközben a bal kezemmel a pultba kapaszkodom. Szemeimet lehunyva elmormolok egy átkot motyogva, pár másodperc és már legalább formákat látok.
- Szóval - fújok ki egy adag fájdalmat. - Nem kérem, hogy megérts még csak egyet sem kell velem értened. De… Az utóbbi időben, amióta az a füst végigszáguldott a városon sok minden megváltozott, ezt te is észrevehetted. Az emberek… Agresszívebbek lettek, sokkal több démon, sőt, most hogy a pokol is bezárult az összes teremtményük a városban van. A vadászok száma is végleges. Ez nem a mókáról szól, végképp nem a kacagásról. Nincs segítsége a városnak, soha nem is volt. Mi magunk vagyunk emberek, magunkra vagyunk utalva - vonom fel a bal vállamat. A jobbot inkább most csak hanyagolom. - Nem azért csinálom, mert megöletném magam, mert azt akarom, hogy bárki is meghaljon. Egyszerűen ezt valakinek meg kell csinálni, mint vadászok, erre köteleztük magunkat az életünk hátralévő részében. Nem szállhatunk ki, nem vehetünk ki egy szabadnapot, nem lehetünk szemellenzősek egy pillanatra sem - persze pihenhetnék most is akár otthon. Lehetnék ott, az ágyamba - már ha megcsinálták már volna az ablakom.
Lényegtelen, hogy merre hajtom álomra a szemem, lehetnék ott is. Igaza van, hogy nem kötelességem itt lenni. Mégis itt vagyok, mert nincs más, amit csinálhatnék. Szánalmas. Roppant mód. Számít? Nem.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 10, 2019 3:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Nat & Damien
Azzal bizonyára vitatkoznék, hogy minden ember - vagy egyéb fajú lény - hasznos a társadalmunkban, pedig én aztán tényleg az a véglet vagyok, aki azt állítja, hogy kár minden kiontott életért. Vagy legalábbis majdnem mindért. Ettől függetlenül realistán látom a dolgokat, időnként talán túlságosan is. Megtanultam azonban már annyira alkalmazkodni az itteni visznyokhoz, hogy mindez ne keltsen feltűnést. Egy orvostól pedig senki nem akarja elvárni, hogy bárkinek beverje a képét, és ez nekem így éppen tökéletes.
Azért azon a flegma intéssel kísért válaszon kis híja, hogy nem nevetem el magam. Én ne tudnám, mennyi plusz munkát jelent, ha valaki olyan próbál túl bátor lenni, akinek semmi nincs emögött a bátorság mögött? Tele van velük a kórház és a temető. Fanyar mosolyra görbülő számat inkább a poharam pereme mögé rejtem, és mire a korty tonik lecsúszik a torkomon, az inger is elmúlik.
- Nem kell démont ölnöd ahhoz, hogy egy kicsit jobb hellyé tedd a világot.
Jegyzem meg halkan, de nem ragozom tovább a dolgot. Nyilván kissé másképp látjuk a világot mindketten, és ebben nincs semmi baj. Máshonnan jöttünk, és az utunk is más volt, ami ide hozott. Hiába azonban a sok sötét felleg, tudom, hogy sokszor a legszörnyűbb gondolatokat is elűzheti egy mosoly, egy ölelés. Ehhez még csak különleges képességekre sincs szükség.
- Bagoly mondja...
Vonom fel a szemöldököm némi kihívással Natalie felé. Minden kimondott szó kétélű penge, és olykor nagyon egyszerű a másik ellen fordítani. Még szerencse, hogy a szándék nem mindig ártó mögötte. Most sem. Csak arra próbálok rávilágítani, hogy nem a legszebb dolog vizet prédikálni, ha az ember kezében ott a boros pohár - vagy éppen a sörös üveg.
Amikor Natalie felém fordul, és csípőre teszi a kezét, már szinte várom a felháborodott panaszáradatot. Amit szépen meg is hallgatok, amíg ő sorra veszi a sérüléseit.
- Nem azt mondtam, hogy semmit, hanem azt, hogy a morfium több szempontból sem a legideálisabb fájdalomcsillapító.
Mutatok rá nyugodtan. Bár tény, hogy rohadtul hatékony, kicsit több a mellékhatása, mint az egészséges lenne. A függőségről pedig inkább ne beszéljünk.
- Nincs az a csillag az égen - jelentem ki határozottan a kérlelésre, aztán egy újabbat kortyolok az italomból, mielőtt folytatnám. - De más fájdalomcsillapítót szívesen segítek szerezni, ha már az orvosodtól nem kapsz.
Bökök oda kicsit kajánul, de ennyi még talán nekem is belefér. Nem egyszerű megállni a késztetést, hogy egyetlen érintéssel elmulasszam a fájdalmát, vagy éppen meggyógyítsam, de nem tehetem. Tudom, hogy nem segíthetek mindenkin, és azt is, hogy ha Natalie hamarabb meggyógyulna, az csak vörös posztó lenne számára, hogy még hamarabb, és még nagyobb lendülettel vesse bele magát a vadászatba. A sérülései legalább egy kicsit emlékeztetik arra, hogy neki is megvannak a határai. Ahogy mindnyájunknak.
A kérdésem egyáltalán nem naiv, inkább csak arra próbálok rávilágítani vele, amit valószínűleg ő is lát, csak nem akarja elfogadni. Vagy inkább csak nem érdekli.
- Te pedig tényleg azt hiszed, hogy segítesz bárkin azzal, hogy túlhajtod és idő előtt megöleted magad? - nézek rá nyugodtan, kérdőn. - Lehet, hogy most azt mondod, nem számít, de hidd el, hogy számít. Mindig számít.
A figyelmem olyannyira Natalie-ra összpontosult, hogy a két harcoló ember nem is kapott belőle. Ennek köszönhetően azonban a nyurga két akkora ütésbe szaladt bele, ami első körben valószínűleg pár bordáját törte, aztán meg jókora agyrázkódást okozott neki. Kiterülve fekszik a padlón, de legalább mozog.
- Mindjárt jövök.
Mosolygok Natalie-ra, és odalépek a földön fekvőhöz, visszanyomva a földre, mielőtt hülyeséget csinálna, és felállna, összehányva a fél küzdőteret. Jól sejtettem, tényleg agyrázkódás, ezen azonban anélkül tudok enyhíteni, hogy bárkinek feltűnne. Amikor végül segítek felülni a férfinek, és utána óvatosan felállni is, bárki hiheti, hogy csak utinosan óvatos voltam, ahogy az egy orvostól el is várható.
Amint meggyőződtem róla, hogy mindenki viszonylag épen megúszta, visszatérek a pulthoz és az otthagyott beszélgetőpartneremhez.
music: Írózene
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Never Club 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 06, 2019 6:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Just another Day
Damien & Nat
──────────── ────────────
« Szószám; 620 • Zene; No Apologies»
«Sometimes Angels sing
to you in the wind
all you have to do is
Listen
Egy csettintést követően mutatok rá, közben pedig egy kacsintással is megörvendeztetem a férfit, amit aztán egy néma ‘auch’ követ. Még hozzá kell szoknom, hogy jobb kezemet nem igazán tudom sok mindenre használni. Főleg nem csettintésre, mert a kisujjam hegyétől, egészen a vállamig fájdalom cikázik át karomba. Csillagokat látok tőle magam előtt, egyfajta diszkófényt adva az estémnek. Ennek a részének még örülhetnék is, ha az elmém nem gondolja úgy, hogy bizony, neked is megvannak a magad korlátai kisanyám.
Nem is feszítem tovább a húrt azzal kapcsolatban, hogy nem képes harcolni. Részben azért, mert egy másodperc alatt felejtem el, másrészt meg azért, csak azért mert nem tud harcolni, még lehet jó valamiben. Tény, hogy nem tudok róla sokat, de minden ember hasznos a társadalmunkban. Ő sem kivétel.
Ajkaimat széles mosolyra húzom, halkan nevetek, hallva, hogy mégis mi is az a függősség.
- Állj be a sorba - bökök fejemmel hátra, amolyan szimbolikusan. - Ebben elég sokan szenvedtek a városba. És sokan bizony nem vadász, és elmondanám, hogy sokszor rohadt sok plusz munkát csináltok, az ilyen hozzáállással - hiszen az ember képes azt hinni, hogy bizony ám ők is képesek harcolni, megváltani a világot. Esetleg az embereket, érzéseiket. Vegyünk csak egy öngyilkos jelöltet, ki egy épületről akarnak leugrani. Jön egy hasonló figura és azt hiszi, hogy le tudja beszélni erről, holott csak rosszabb helyzetet generál.
- Jah, az emberek meg a szabadidejükben általában pihennek - jegyzem meg, majd megvonom a vállamat is. - Ha esetleg nem tudtad volna. Igen, tudom, meglepő, de tényleg pihennek, tudod, hogy a napi fáradtságuk és stresszük lekerüljenek róla és ne kerüljenek be egy mókuskerékbe - beszélek én. Pont én! Aki rohadtul nem tud egy percet sem pihenni. Aki napi pár órákat alszik, de azon túl meg mindig a városban van. Ott segít be ahol tud, annyi plusz munkát vállal el, amennyit csak tud. Nézzük csak a mai estét. Nem hazamegyek, hogy pihenhessek, hanem keresem az indokokat, hogy miért ne kelljen egyedül lennem.
Felszusszanására, már szinte felháborodok. Ép kezemet, sörös üvegem nyakát fogva helyezem a csípőmre és fordulok felé.
Felemelem bekötözött jobb karomat.
- Repedés - a csuklómon, de ezt most nem részletezem. A pultra helyezem a sörös üveget. Dehogy hagytam abba a felsorolást. - Ficam - mutatom vállamra, majd a jobb oldalon három bordámra is sorba. - Repedés, repedés, repedés… - majd ujjammal átvándorlok a bal oldalra, itt egy pillanatra megállok és elgondolkozok a diagnosztikán. - Törés talán? - húzom el számat, majd meg is vonom a vállam. Most jön a csípőm. - Csak horzsolás - majd letekintek és mutatok a lábamra. Itt el kell gondolkodnom. - Fagyás - fejezem be végül, majd visszatekintek Damienre. - Jah és enyhe agyrázkódás. Ha Holden, ezt úgy teszi rendbe, hogy nem ad semmit, hidd el, hogy kiheréltem volna - így is nyöszörögtem a fájdalomtól. Igaz a felére nem emlékszem, amire meg igen, hogy röhögtem, mint állat, de lényegében mindenen. Ellenekeztem, csak hogy a munkáját nehezítsem, mert viccesnek tűnt. Akkor.
- Ne csináld már! - tátom el a számat, mint aki nem hal a fülének. És tényleg nem hal. - Szenvedő lélek vagyok, tudom, hogy azt hiszitek, a vadászok mindent kibírnak és golyót is a fogukkal kapják el, de ez nem így van - fogom meg bal kezemmel a karját. Na igen, nem sokan látnak manapság könyörögni orvosnak. Hét éve nem teszem. - Légyszíííííí - pislogok rá ártatlan kislány módjára.
Sejtem a válaszát. Még egy próbát megér, nem igaz?
- Évek óta úgy pattogok, mint egy nikkelbolha - legyintek könnyedén, mintha amúgy az egész nem számítana.
És nem számít. Nekem már nem. Az emberek épségéért dolgozom. Hogy Alex majd egy biztonságosabb városban élhessen, ha mindennek vége szakad egyszer. Én már nem számítok, régóta nem számítok magamnak. De ezt jól leplezem legalább.
- De édes vagy - nevetem el magam naiv kérdése nyomán. - Tényleg azt hiszed, hogy egy vadász csinálhat hasonlót? - tekintek rá boldogan. Nem zavar a kérdése, de tán most rajta nevetek egy picikét.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 05, 2019 9:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Nat & Damien
Sajnos mostanában semmiben sem lehet biztos az angyal, és semmit nem vehet természetesnek. A szerencse pedig pont egy elég illékony faktor egy ideje. Nem szeretem ezt a helyzetet, amibe belekényszerült halandó és halhatatlan egyaránt, de amíg nem leszünk képesek megoldani, addig sajnos mindenkinek fel kell készülni a rosszra, ha nem a legrosszabbra. Bár az is igazán relatív, hogy ki mit tart a “legrosszabbnak”.
Nem tisztem belemászni Natalie magánszférájába, így örömmel maradok meg a beszélgetés könnyed felszínén, amerre ő vezet. Inkább próbálok viccelődni, már amennyire az megy nekem. Az alapos végigmérést lazán felvont szemöldökkel tűröm. Rég nem vagyok már olyan bakfis, akit egy csinos nő ennyivel zavarba tud hozni.
- Touché. Én két percet sem adnék magamnak.
Vigyorodok el könnyedén, leplezve valódi mivoltom képességeit. Annyiban tényleg igaz, hogy nem szállok harcba, ha nem muszáj, és ha muszáj, akkor is épphogy megütöm a túlélési szintet. Annyit, hogy magamat, és akiket kell, meg tudjam védeni. Engem erre hivattak, nem “céltalan” öldöklésre.
Nem is várnám el, hogy egy ártatlan csipkelődésért bárki bocsánatot kérjen. Amúgysem szoktam magamra venni az ilyesmit.
A függőség kérdésén egy pillanatra elgondolkodom. Sosem vizsgáltam semmit ebből a nézőpontból, és azt hiszem, nincs is semmi olyasmi, amit emberi viszonylatban függőségnek lehet nevezni, hacsak…
- Azt hiszem, van egy kis megváltó komplexusom.
Vonom meg a vállam, és nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el őszintén a kijelentés keserédes élére. Isten fián kívül nálunk jobban senki nem tudja, mit jelent valóban ebben az állapotban létezni. Natalie azonban betudhatja az egészet annak, hogy az orvosi pályafutásomból fakad az egész.
- Nem lehetek egyfolytában a kórházban. Tudod, néha nekem is van szabadnapom.
Igen, amit időnként ilyen helyeken töltök, önkénteskedve. Szóval mi is volt azzal a komplexussal? Nem is veszem magamra a szemrehányó pillantást. Mindenkinek megvannak a furcsaságai, nekem ne lehetnének? Egyébként nem szűkölködünk a munkában. Attól, hogy nem lehet meghalni, szenvedni még annál inkább. A fájdalom ugyanolyan intenzív, és ugyanúgy nem kímél senkit, nekünk pedig az a feladatunk, hogy enyhítsünk az emberek szenvedésein. És nem csak az emberekén. Ritkán szoktam válogatni, hogy kin segítek, ha valakit elém sodor Atyánk akarata.
A tonikomat kortyolgatva hallgatom Natalie okfejtését a következő meccs résztvevőiről. Valóban van szeme a dologhoz, szerintem is esélyesebb, hogy a nyurga férfi nyerjen, de fogadni nem mernék rá. Az nem az én terepem.
- Ki az a kontár, aki ezekre morfiumot adott?
Szusszanok fel tettetett felháborodással állammal a kötszere felé intve, majd fapofával viszonzom a szemöldökhúzogatását.
- Kizárt. Különben is, örülj, hogy nincs semmi olyasmid, amin már csak a morfium segít.
Ebben nem ismerek tréfát. A démonokra vonatkozó megjegyzésére azonban megenyhülök, és nem hagyom, hogy megfeszüljek a kimondatlan fenyegetéstől. Mostanában sokan hajlamosak az angyalokat egy kalap alá venni a démonokkal. Az egészben csupán az a szomorú, hogy tökéletesen megértem, miért. Isten csodálatos, mennyei serege fikarcnyival sem jobb az alvilág mocskánál.
- Ha nem is pihen, időnként lazíthat. Ha folyton feszíted a húrt, egyszer elpattansz.
Nyugtató hangom alig szivárog át az újra felcsapó szurkolás zaján. Még szerencse, hogy nem állok messze Natalie-tól.
- Mikor csináltál utoljára olyat, ami egyszerűen jólesett és megnyugtatott?
Kérdezem érdeklődve, miközben belekortyolok a tonikomba. Szeretem a hideg kesernyésségét. Az élet apró örömei.
music: Írózene
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Never Club 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 02, 2019 5:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Just another Day
Damien & Nat
──────────── ────────────
« Szószám; 524 • Zene; No Apologies»
«Sometimes Angels sing
to you in the wind
all you have to do is
Listen
Nem állítom, hogy mindig így nézek ki. Korán sem így van. Az esetek nagy többségében képes vagyok magamra vigyázni. Az esetek nagy többségébe ritkán kerülök szembe ennyi pokolbéli és mennybéli fajzattal. Normális keretek között én csak a csapat háttér támogatója vagyok, így halál feleslegesnek éreztem, hogy túl nagy erőt fektessek bele a pusztakezes harcok művészetébe. Persze az alapokat tudom, még itt is el tudok bohóckodni, ha arról van szó.
Azonban, mióta Wallenberg eltűnt, azóta… többször esik meg velem, hogyha nem is töröm valamimet, megzúzom. S persze teljes mértékben nem pihenek ki semmit, így a sebek csak folyamatosan gyarapodnak testem különböző pontján. Természetes, hogy ez részben csak az én hibám, hogy én keresem a bajt. Megrögzött hitem, hogy a Tanács is el akar tenni láb alól, ám ez most nehezebben megy nekik. De lestrapálni, megy nekik, nem is kicsit, hisz nézzetek csak rám. S Damien is csak azóta ismer, így könnyedén legyintek csak neki.
- Oh, tényleg? - tekintek végig a pasason, minden szégyenérzet nélkül. Alaposan, talán jobban is a kelleténél. Ennyi szórakozás nekem is jár, hogy zavarba hozzak másokat, nah. - Kizárt, hogy rád fogadjak - rázom meg a fejemet végül. Szép, szép, de nem sokáig bírná. Nem ezzel az izomzattal. - Kizárt, hogy kibírd három percnél tovább - vonom meg végül a vállamat, mint aki szakértője lenne a témának.
A vérszívás az emberek egyik remek tulajdonsága. Én pedig a mesterfokán űzöm a képességet, anélkül, hogy észrevennék, komolyan gondolom avagy sem. Bocsánatot sem kérek értük, esetleg elvigyorodom.
Ez most nem fog megtörténni.
- Mindenki függője valaminek. Bökd ki te minek - bökök állammal felé. Kizárt, hogy ne legyen, azonban ajkaimat máris szélesre húzom, miközben vigyorgok rá. - Önkéntes ápoló. Milyen megható… Nincs elég munkád a kórházba? - vonom össze a szemöldököm, szemrehányóan?
Meglehet. Volt idő, amikor napokat is ott dekkoltam Dylan miatt. Volt idő, amikor még sokat tudtam a kórházi körülményekről. Hét éve már, hogy egy ilyen intézménybe nem jártam. Kerülöm, mint más a pestist… Ami az esetünkbe… Picit… Tekintve, hogy Wallenbergbe volt, nagyon nem kerültük, de azért…
Emlékszem időkre, amikor még a rezidensek is több napokat képesek voltak egyhuzamba letolni. Bár, most hogy nem lehet meghalni… Tényleg kíváncsi vagyok, hogy mennyi munkájuk lehet…
- Nem tudod miből maradsz ki - ciccegek fejem megrázva, majd az új páros felé fordulok, újra a pultnak támaszkodva. - Nézd meg az izomkolosszust. Semmi esélye sem lesz. Persze ha a nyurgát eltalálja, talán az kifekszik. De a másik sokkal mozgékonyabb. Rajta látszik, hogy igazi izmok vannak, nem csak úgy felfújt. Egyébként is, honnan szereznek ma már szteroidokat? - teszem fel a költői kérdést.
De tényleg. Honnan? Miként állítják elő? S mit hisznek, hogy ezekkel az izmokkal lehet küzdeni? Felhorkanok, pont a megjegyzésével egy időbe. Vállaimat könnyedén vonom meg, amit rögtön meg is bánok. A jobbot legalább is.
- Összezárlak az orvosommal. Ugyanezt mondta nekem. Vagy én neki? - húzom össze a szemöldököm. Valóban nem tudom, hogy én voltam, vagy ő? - Túl sok volt az a morfium. Mellesleg, mint doki - vonogatom a szemöldököm sokat sejtetően, ha már morfiumról van szó.
- Egyébként meg ki tudja? Sok hasonló helyen bújnak meg démonok. Egy vadász sose pihen - az utolsó szavakat már szinte suttogva ejtem ki, egy sóhaj kíséretébe. Nincs olyan, hogy pihenés, hogy pihenőnap.
Nekünk mindig résen kell lennünk.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 01, 2019 8:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Nat & Damien
Nem meccs a meccs, amíg valaki földre nem kerül. Legalábbis ezt jelzi a nézők hangos méltatlankodása, amikor túlságosan elhúzódik a pofonosztás. Meg hát itt nem sokszor van döntetlen, valószínűleg a fogadáskor sincs. Nem kell azonban már sok, hogy eldőljön a nyertes személye, és felcsapjon az éljenzés és fújolás nemes keveréke.
Csak eddig érdekel a meccs, azt, hogy hogyan vonszolják le magukat a küzdőtérről, már nem figyelem. Inkább fordulok a mellettem álló nő felé, akit sikerül megnevettetnem a megjegyzésemmel, még ha az elején kissé ironikus is az a nevetés, de aztán őszintére vált. Viszonozom a pillantását, és én magam is elmosolyodok.
- Jogos.
Biccentek felé, és én is kortyolok a saját italomból, miközben hallgatom a felém intézett kérdéseket. Végül sejtelmes mosollyal megvonom a vállamat.
- Ki tudja...
Aztán végül szusszanva elnevetem magam, és inkább folytatom, mielőtt különböző elméleteket kezdene gyártani az ittlétem okáról.
- Valójában nem vagyok sem harcos, sem szerencsejátékfüggő. A tulaj, Simon régi barátom, és időnként beugrok elsősegélyesnek.
Ez részben igaz is, és az, hogy orvosként dolgozok a kórházban, sok mindenre megfelelő hátteret szolgáltat.
- Ez is egyfajta kikapcsolódás, még ha nem is vagyok híve egymás összeverésének.
Az élet olykor egészen fanyar humorral röhögi képen az angyalt, adott esetben rákényszerítve, hogy mégiscsak harcoljak, még ha valóban igyekszem is ezt a minimálisra csökkenteni. A lényem lényegét én sem tagadhatom meg. Semelyik részét.
- Csak azt ne mondd, hogy te is beszállsz. Így is elég kötszer van rajtad. Messze van még Halloween.
Egy félmosollyal bököm oda a “múmiás” megjegyzést a végére, és lehúzom az utolsó kortyot a tonikomból. Nem gondolkodom sokáig, hogy rendeljek még egyet. Fiatal még az este.
music: Írózene
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Never Club 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 30, 2019 2:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Just another Day
Damien & Nat
──────────── ────────────
« Szószám; 319 • Zene; No Apologies»
«Sometimes Angels sing
to you in the wind
all you have to do is
Listen
A két fickó nehezen tartja már magát, mégis talpon vannak. Enyhén előre dőlve támaszkodik az egyik a térdeire, amíg a másik emeli a karját, de már alig van benne erő. A végsőkig küzdenek, mintha az életük múlna rajta. Számat kelletlenül húzom el. Sokan szeretnének vadásznak állni, még többjük alkalmatlan erre. Ilyenkor sokszor azt hiszik, mégha egy pillanatra is, hogy a világ pont olyan, amilyenben élni akarnak. Nem tudják, hogy mivel is jár pontosan az, ha valaki ezt a szakmát választja.
Mégis meghagyjuk őket ebbe a hitbe. Kizökkennek, nem aggódnak, legfeljebb holnap a sebeiket fogják nyalogatni, akár a macskák a szőrüket.
Sóhajtva engedem le karomat, mikor is valaki megáll mellettem.
Oldalra fordulva emelem fel tekintetem a férfira. Régen láttam már, de szemmel láthatóan nagyon el van foglalva valamivel. Vagyis pontosan tudom, hogy mivel.
Az egyik fickó keze végül felemelkedik és egy jobb horgossal küldi földre az ellenfelét. Majd ő is a térdeire támaszkodik. Eltolja magától azt, ki támaszát kínálja neki, ahogy a másik is. Saját lábain kíván elmenni, mégha kúsznia is kell.
Oh, az a fene nagy büszkeség, amivel ezek élnek.
Újabb mély sóhajtás tör fel a torkomból. A férfi pedig megszólal mellettem. Hangos nevetésbe szakad fel torkkomból, kissé epésen.
- Mondj egy olyan időpontot, amikor nem leharcolva találkoztunk - tekintek rá, ezúttal már jóízűen nevetek. Mindkét szemöldököm könnyedén felvonom, majd pedig vállaimat vonom meg. - Szakmai ártalom - emelem ajkamhoz az üveget, hogy jóízűen kóstoljak az italbó. Ha így haladok gyorsabban fog elfogyni, mint ahogy én azt gondolom.
- Az viszont - fordulok meg, hogy a sérült karomat az asztalra helyezzem és így már teljesen rá tudjak fókuszulálni - Elég furcsa, hogy itt találok rád - most tekintsünk el attól a ténytől, hogy igazából ő látott meg és ő állt mellém. Kedves mosolyom villantom rá.
- Valahogy nem nézem ki belőled, hogy harcolsz. Vagy épp azt, hogy fogadnál - vonom fel kérdőn a bal szemöldököm. - Esetleg tévednék? - hajtom hozzá oldalra is a fejemet, miközben a következő párost konferálják fel.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 3 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2