Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Régi romos McDonald's, párszáz kilóméterre SF-től •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 14, 2017 2:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Rafael & Aliyah
Nem elég két erős kar ahhoz, hogy valaki erős harcos legyen. Erős elmére és erős szívre is szükség van.


Ha a fejes nem lett volna elég ahhoz, hogy kellőképp szédüljek, hát még erőteljes rúgásával is szembe találom magam. Fejem hátra csapódik, karom azonban nem enged, sőt, még szorosabban fogja elkapott lábát, mit határozottan meg is rántok. Félig térdelő helyzetben érek földet. Körülöttem ekkor támad fel hirtelen a porfelhő, mi akaratlanul is emlékeket idéz fel bennem. Kellemetleneket. Számban vérem íze kavarog. Orrom megüti a felrepedt ajkamból csordogáló vörös nedv szaga, épp úgy, mint akkor. Egyetlen pillanat alatt kerülök vissza oda. A sikolyok és elkeseredett kiáltások közé, az épület összedőlésének koszfelhőjébe. Akkor rám találó kétségbeesésem ébredezni kezd lelkemben, én pedig megdermedek. Nem mozdulok, magam elé lesek egy ideig, s csak akkor jutok vissza a semmi közepére, mikor meghallom hangját. Nem volt több néhány pillanatnál, mi életünkben még annyit sem jelent, mégis... akár az örökkévalóság.
Kiegyenesedve lépek néhányat ide-oda, törölve egyet államon. Most én is köpök egyet, hátha hamarabb megszabadulok a fémes ízvilágtól. Nem fektettünk le szabályokat, legalábbis nem a szó szoros értelmében. Ennek ellenére mindketten csak fizikai valónk eszközeit használtuk. Mintha más értelemben véve teljesen fegyvertelenek lennénk, ami könnyen előfordulhat. Ennek ellenére, én... meginogtam. Az imént. Nem azért, mert ellenezném cselekedetét, sokkal inkább amiatt, ami beszippantott annak következtében. Emiatt csakis én vagyok a hibás.
- Ennyire észrevehető? - kérdezek vissza.
Kár lenne tagadni. Egyrészt hazugság lenne, másrészt semmi értelme egy arkangyal előtt. Az más kérdés, hogy nem vagyok köteles beszélni róla, ha nem akarok. Márpedig most jobban esik a bekapott ütések súlya csontjaimon. Ahogy alászáll a por, meg is indulok felé. Gyorsan, rohanva, majd tőle néhány méterre elrugaszkodom a földről, hogy ugrásom lendületével csapódhassak neki, öklöm arca felé lendítve.
 



Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 14, 2017 11:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Sajnos a nő elég gyors ahhoz, hogy kiszabaduljon. Cserébe azok után, ahogy őt püfölte, már senki sincsenek fenntartásai egy kis arcszobrászat ellen, és amikor a lábát ragadja meg, a másokkal belé rúg párat a fejébe, ám így sem tudja megállítani, hogy a föld felé rántsák.
Reflexből tartja a tenyerét a föld felé, mikor a szárnyai nem fékezik eléggé, és a telekinézisnek hála óriási port felverve érkezik le, majd hátrál is pár lépést ellenfelétől.
-Elnézést, ösztönös volt...állj fel nyugodtan, nem támadok rád addig ezért.
Ugyan nem fektettek le szabályokat, de eddig senki sem használt a testén kívül mást, legalábbis nem a küzdelemben. Mega elé emeli az ökleit, és felkészül a következő összecsapásra.
-Szóval mond, miért emésztgeted magad? Láthatóan zavar valami.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 06, 2017 6:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Rafael & Aliyah
Nem elég két erős kar ahhoz, hogy valaki erős harcos legyen. Erős elmére és erős szívre is szükség van.


Sikerül fölé kerekednem, ütéseim azonban nem találják el. Karjaival hárítja csapásaim, kivéve egyet, mit saját végtagom is megérez. Mikor homlokának csapódik kezem, mintha csak reccsennének ujjaim. Egy ideig használhatatlanná válik jobbom, azonban az öngyógyítás máris megindul benne. Nem kell sokáig várnom, remélhetőleg. Mialatt azonban ezzel foglalkozom, az alattam elhelyezkedő arkangyal megindul. Lábaim erősen kapaszkodnak belé derekánál, elfeledkezve arról, hogy el is ereszthetnék. Szárnyaim hátamon vannak, használhatnám is őket ahhoz, hogy a levegőben maradjak, ám mielőtt ez megtörténne, testemhez préselődnek. Karjaim próbálom eltartani magamtól, ellenállva az erős szorításnak, miként tollas tagjaim is ellenkeznének a préselés ellen. Ekkor hallom meg szavait.
Ez nem úgy hat, mint mások dicsérete. Valahogy jobban örülök neki, mint a Háború elleni csata visszhangjának. Ajkaim mosolyt formálnak szorult helyzetem ellenére. Harcosi büszkeségem örvendeni kezd, ugyanakkor közel sem hiszem azt, hogy itt vége lenne gyakorlásunknak. Vagy játékunknak, hogy szavaival éljek.
- Megtisztelő ezt tőled hallani - szűröm összeszorított fogaim közt a szavakat, próbálva spórolni a bennem maradt levegővel.
Még mindig a levegőben vagyunk, mikor szárnyaim eltüntetve hátamról, s karjaim ellenállását is abbahagyom ugyanazon pillanatban, ezáltal nagyobb teret teremtve saját magamnak. Talán elég ideig ahhoz, hogy kicsusszanjak karjai közül, gyorsan megindulva a föld felé. Zuhanásom közben próbálom elkapni lábát és megrántani lefelé, hogy földhöz csaphassam az angyalt. Persze mindez csak akkor sikerülhet, ha szabadulok, utána viszont amint elérem a talajt, sűrű levegőkapkodásba kezdek, miközben igyekszem úrrá lenni a fejelés okozta szédülésen.
 



Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 06, 2017 5:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Meglepetten nyekkenek, mikor izmos lábai úgy csapnak le rám, mint két éhes anakonda. A jelek szerint Aliyah hercegnőnek nem lesz szüksége megmentésre a sárkánytól, sőt, az ő országában az óriásgyíkok védett állatok lesznek, ha így folytatja. Mindkét karommal védekezek az ütései ellen, ha már így rám ült, arrébb ütve az ökleit, és mielőtt még kiismerhetné mozdulataim ütemét, a következő ökölcsapásával a homlokom találkozik. A koponya a test legkeményebb része, ellentétben a kézzel, ami viszont az egyik legsérülékenyebb, bár azért számomra sem leányálom, sőt, lefejelni az öklét sajnos pontosan olyan érzés, mint amilyennek hangzik.
Amíg ezzel foglalkozik, újra megjelennek a szárnyaim, és egy erős mozdulattal mint egy rúgó lövöm ki magunkat, alaposan feldörzsölve tollas tagjaim, de nincs időm ezzel foglalkozni. Amennyiben továbbra is szorít a lábaival, a levegőben megpróbálom medveölelésbe szorítani karokkal, és szárnyaimmal együtt, és úgy kiszorítani belőle a szuszt., sőt, újra fejelek. Ennél jobban már úgysem fogok szédülni!
-Veszélyesebb vagy, mint gondoltam - mondom erőlködve, gyakorlatilag a fülébe - mázli, hogy ez csak játék.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 01, 2017 8:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Rafael & Aliyah
Nem elég két erős kar ahhoz, hogy valaki erős harcos legyen. Erős elmére és erős szívre is szükség van.


Rúgásom eltalálja, ennek ellenére úgy vélem, szándékosan engedte a találatot. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az idő közben megragadott lábaim, melyeknél fogva ismételten földhöz vág. Ezúttal szárnyaimon landolok, jókora mennyiségű port felkavarva betonhoz csapódó tollaimmal. Fogaim összeszorulnak, s csak akkor távolodnak el egymástól, mikor a rúgás megérkezik. Most nem hagyta abba a levágásnál, amit valahol nem is bánok, bár a fájdalom minden tagom elárasztja egy pillanat alatt. Vér íze árasztja el nyelvem, ahogy feltörekszik testemből az életet jelentő vörösség.
Tekintetem következő lépését kutatja, miközben lenyelem saját vérem, mielőtt még komolyabb gondot okozna. Köpni nem fogok a földön elterülve. Karjaim védekezésre emelem, amint közeledni látom öklét. Erre már képes vagyok időben reagálni. Amint eltalál, ráfogok csuklójára. Lábaim derekára kulcsolom, úgy próbálom meg oldalra rántva a földre vinni őt, kihasználva az így keletkező lendületet arra, hogy felül kerekedhessek. Ha pedig sikerül, úgy nem várva, szabad kezemmel arcát célzom be. Nem azért, mert nem sajnálom. Sokkal inkább azért, mert tudom, hogy miként a máshová tévedő ütések és rúgások, úgy ez is begyógyul, hála öngyógyító adottságunknak. Ez nem egy angyali, vagy démoni fegyver. Azoknál sokkal könnyebben átvészelhető sérüléseket lehet így szerezni, mik még ha kellemetlenek is, akkor sem nevezhetőek számunkra halálosnak. Más esetben már rég nem élne egyikünk sem.
 



Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 01, 2017 12:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Egyetlen szó, vagy nem verbális kommentár nélkül figyelem ahogy földet ér, és ahogy feltápászkodik. Meglep, hogy nem a szárnyait használta az esésé tompítására, de valahol érthető. A teste számára sem különösebben megerőltető ezt átvészelni, és így könnyebb gyorsan talpra állni, és nem is akkora célpont. Ököltusánál ez nem annyira fontos, de ha démon lennék, felé hajítanék valamit, sokat számítana az a pár centi is.
Az új támadásánál már számítok rá. Eddig sem becsültem éppen alul, pusztán mostanra rájöttem, hogy mire is képes. Megragadom a két amazon combot, és összeszorított fogakkal tűröm a bordarepesztő rúgást, amitől egy halandó infarktust kapna, ám nem eresztem a lábait, helyette iszonyatos erővel rántom le, és megpróbálom a földhöz vágni. Ahhoz, hogy előszedjem saját szárnyaim még össze kell szednem magam, így azok helyett egy rúgással próbálok rátámadni, ha sikerült a földre vinnem őt.
Kifejezéstelen arccal köpök vért oldalra, mielőtt újra lecsapnék rá az ökleimmel, melyek kerülik az arcát, annak ellenére, hogy az lenne ilyenkor az ideális.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Feb. 28, 2017 9:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Rafael & Aliyah
Nem elég két erős kar ahhoz, hogy valaki erős harcos legyen. Erős elmére és erős szívre is szükség van.


Öklöm hasfalának feszül mikor eltalálom, s ő hátrébb csúszik. Ekkor látszik csak igazán, mily régen járt erre bárki is. Lábai két sávot húznak a porba, miközben távolodik. El is felejtettem, mekkora hatása van egy ütésnek. Rég volt részem pusztakezes küzdelemben, lévén a démonok fegyvertárának bővülésével sokkal hatékonyabb a kard. Talán nem is árt egy kis váltás. Ujjaim kinyúlnak, majd visszagörbülnek tenyerembe, újra ököl formát öltve. Mikor megindul, kísérni kezdem köríves mozgását, tartva a felvett távot.
Szárnyai eltűnnek, enyéim azonban ezúttal maradnak. Ezáltal nyer magának némi bónusz tempót, mi arra késztet, hogy hátráljak egy keveset, míg könnyedén le nem követem mozdulatát. Így is teszek. Egy lépés hátra, majd karom emelem védekezésre. Kezem öklébe fut bele arcom előtt, csakhogy ezzel együtt ujjai csuklómra fonódnak. Nincs menekvésem. Egyetlen erőteljes rántás, mit ha nem repültem volna idáig, talán vállam is megsínylene, s már a levegőben tudhatom magam. Szárnyaim ekkor tűnnek el. Még véletlen sem akarok rájuk esni, így hátammal csapódok a kosz lepte aszfalthoz. Ha tollaimon landolok, minden bizonnyal puhábban érkeztem volna, de... nos, azokra mindig ügyeltem, nehogy megsérüljenek. A levegő egyszerre tör fel tüdőmből. Két szusszanás, majd tápászkodom is fel, mire kapok némi időt.
Egy lépés hátra, mi mintha kettővé nőné magát, csakhogy a következővel ezúttal én iramodok meg felé. Nem várhatok arra, hogy mindig ő kezdeményezzen. Itt az ideje, hogy én is tegyek valamit a védekezésen és visszatámadáson kívül. Minden bizonnyal szemből vár, ennek ellenére nem áll szándékomban háta mögé kerülni. Egyenesen neki futok, szárnyaim újra szabadon eresztve tőle alig két lépésnyire. Talán azt hiheti, valami hasonlót akarok véghezvinni, mint amivel ő próbálkozott. Nem. Felugrok, továbbra is tartva irányom, majd egyszerűen csapok egyet lassítás gyanánt, megállítva magam a levegőben egy rúgás idejére, mi mellkasát célozza.
 



Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Feb. 28, 2017 4:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Olyan kevesen használják fegyverként a szárnyaik, hogy a többség meglep, amikor én azokkal támadok. Most azonban engem lepnek meg, és ez üdítő változatosság. Pár tollam kiesik a helyéről, ahogy a négy hatalmas szárny egymásnak csapódik, feszes hasfalam pedig ellenáll az ütésének, bár hazudnék, ha azt mondanám, nem éreztem meg. Erős ütése nyomán hátrébb csúszok, két csíkban letörölve a port a betonról, és testem is előre görnyed. Tény, hagytam magam messzebb ütni, pontosabban, miután nem tudtam kivédeni a támadását, engedtem, hogy annak ereje messzebb küldjön, hogy eltávolodjak tőle egy kicsit. Hátrálok tőle még egy lépést, és elkezdek félkörben járni, megérintve a hasfalam, ahol eltalált.
-Ügyes.
Egy pillanatra vidáman csillannak meg a szemeim, de aztán újra előre iramodok, sőt, mozdulat közben eltűnnek a szárnyaim is, minek hatására tovább csökken a légellenállásom, és kicsit gyorsabban lendülök előre, nem nagyon, épp csak egy tizedmásodperccel előbb, mint amire számíthat az ellenfél. Újra előre lendül a bal öklöm, ezúttal az arcát célozva meg, ám nem ez a támadás a lényeg, jobban készen áll, és előre kap mint kígyó a méregfogaival, hogy megragadja a védekező keze csuklóját, és nagyot rántva rajta átdobjam őt a vállam felett. Ha sikerül, engedem felállni, vagy visszanyerni az egyensúlyát...fölösleges durvulni.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Feb. 28, 2017 4:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Rafael & Aliyah
Nem elég két erős kar ahhoz, hogy valaki erős harcos legyen. Erős elmére és erős szívre is szükség van.


Az első dolog, amire egy angyal gondolhat egy harc kezdetekor, hogy megrohamozzák, én azonban nem vagyok ilyen. Jobb szeretek ismerkedni ellenfelemmel, ha módomban áll. Nézem mozgási szokásait, próbálok rájönni sebességének és erejének nagyságára, miből egyel hamar szembesülök. Rafael nem várt sokáig. Néhány pillanatnyi egymásra lesés után támad, méghozzá úgy, hogy egyenesen felém ront. Erre mindenképp szükség volt, vagy az ő, vagy az én részemről, hogy csökkentsük a kettőnk közti távolságot, sebessége mégis kicsit meglep. Számoltam azzal, hogy gyors lehet, enyémnél nagyobb termete ellenére, hisz a nagy méret közel sem egyenlő a lomhasággal, de... Ez több, mint amire számítottam.
Szemem hamar alkalmazkodik hozzá, ám épp ekkor csökkenti a tempót. Szárnytollai sötétleni kezdenek mögötte, én pedig ösztönösen engedem szabadjára sajátjaim, azokkal blokkolva tapsát. Akár egy koromfekete ölelés, úgy vonnak minket körbe általában repüléshez használt részeink, csakhogy én azt figyelem, mi a sötétség közepén áll velem szemben. Jobban mondva közelítő öklét, mit ha akarnék sem tudnék most elkerülni, így marad a másik lehetőség. Jobb alkarom erőteljesen csapódik karjának, felfelé és oldalra mozdítva azt, eltérítve testem irányától. Eközben balomat indítom, valamivel lentebb, hastájékra célozva. Ugyan ez a karom valamivel gyengébb a másiknál, mégiscsak birtokában van angyali erőmnek.
Fejemből kezdenek kiürülni a korábbi borongós gondolatok. Minél jobban koncentrálok gyakorlásunkra, annál tisztábbá válnak gondolataim. A kételyek porszemei apránként lesznek kisöpörve, felszabadítva lelkem a gondterheltség alól.
 



Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Feb. 28, 2017 1:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


-Egyenlőre ez is elég.
Bólintok, és amikor látom, hogy kioldja az övét, rádöbbenek, hogy ezt én elmulasztottam, így gyorsan pótolom a dolgot. Egy ideig farkasszemet nézek vele távolból, ám ahogy azok a jellegzetesen csillogó szemek, úgy a teste többi része sem mozdul felém, legfeljebb akkor, amikor kijelenti, hogy tőle kezdhetjük. Halványan elmosolyodok erre. Úgy tűnik, több taktikai érzékkel áldották meg, mint azokat a társait, akik kapva kapnának az alkalmon, hogy lerohanjanak. Vagy csak tartana tőlem? Az eddigiek alapján az előbbire tippelnék.
Borzasztóan hirtelen indulok meg, olyan sebességgel, ami lehetetlen lenne egy ekkora embertől. Persze egyikünk sem ember, így ezzel aligha lepem meg őt. Valószínűleg fel is van készülve a minimális sebességbeli előnyömre, és tud tenni ellene. azért is lassítok le alig egy méterrel mielőtt a közelébe érnék, és az öklök helyett újra felbukkanó szárnyaimmal csapok le a nőre két oldalról, hogy ezzel próbáljam összezavarni őt. Extra végtagjaim puha tapsa nem tűnhet veszélyesnek, de zúztam már össze köveket velük. Ha sikerül ez a művelet, csak akkor folytatom egy Jobb egyenessel a nő mellkasa felé.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 27, 2017 11:37 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Rafael & Aliyah
Nem elég két erős kar ahhoz, hogy valaki erős harcos legyen. Erős elmére és erős szívre is szükség van.


Ha nem mondok többé ilyet?  Ennek magyarázatát hallgatva elkomorodom. Tudom, mit akar ezzel. Jobban kellene bíznom saját képességeimben, s valóban, a Háborúval vívott harc előtt nem mondtam volna ilyeneket. Akkor elvesztettem valamit, mikor a ház romba dőlt, benne az angyalokkal és emberekkel.
- "Bárkinek"... Ez egyáltalán nem igaz - jegyzem meg - Ez azonban nem jelenti azt, hogy megfutamodok bárki elől - egészítem ki saját magam.
Figyelem miként tűnnek el szárnyai. A fekete tollak, mik bár erőteljesnek hatnak, sokkal szebbek voltak, mielőtt atyánk elhagyott minket. Ez mindenki szárnyára igaz. Várok arra, hogy felkészüljön. Figyelem erős koncentrációját, mi már-már lenyűgöz. Újra eszembe jut, hogy egy arkangyallal állok szemben. Összeszedett, határozott és magabiztos. Mikor ökleit maga elé emeli, rájövök, miféle gyakorlásra gondol. Kardom egyszerűen leoldom derekamról az azt tartó övvel együtt, majd engedem a földre hullni. Nem lesz rá szükség. Ha mégis fegyverre váltana, hát ott van tőröm, mi arra elegendő lesz, hogy hárítsak, amíg hosszabb pengémet magamhoz nem sikerül vennem. Ökleim feltűnnek előttem. Őt figyelem, valamint környezetünket, gondolkodva, mit mily módon lehetne használni.
- Kezdhetjük - jelentem be, hogy felkészültem, amennyire lehetséges.
Azon kapom magam, hogy kíváncsi vagyok képességeire. Arra, mennyire erős, hogy mekkora különbség van képességeinkben. Nincsenek halandók a környéken, nem kell miattuk aggódnom. Csak mi ketten vagyunk, s ennek gondolata bizonyos mértékben felszabadító.
 



Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 25, 2017 11:16 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Bár örülök, hogy csatlakozik hozzám erre a délutánra, és kivételesen nem egymagam kell gyakorolnom, arcomon mégis megjelenik egy enyhe grimasz azért, ahogyan ezt kijelenti.
-Igen, beérem egy szeráffal...feltéve, ha nem mondasz többet ilyet. Ugyan Aliyah, te vagy a mennyek egyik elit harcosa, biztos vagyok benne, hogy méltó ellenfél lennél bárkinek.
Hallhatja, hogy teljesen komolyan mondom ezt, igaz amúgy sem szoktam viccelni, vagy bókolni másoknak. Igaz ugyan, hogy sosem láttam még őt csatában, de az a szomorú helyzet, hogy jelenleg ez a világ nem kedves a gyengékkel. Főképpen, ha Mihály oldalán harcolnak.
Kinyújtóztatom a tagjaim, és magam is eltüntetem mindkét szárnyam. Mély lélegzetek egész sorozata következik, ahogy koncentrálni kezdek, hogy előhívjam az arkok egyik legnehezebb, és általam legritkábban használt erejét, a valóság ferdítését. Körülöttünk ebből nem sok látszik, de ha lenne szemtanúja találkozásunknak, az bizony nem sokáig figyelhetné a tevékenységünket már. A szél, ami rendületlenül ostromolta eddig a tájat elcsendesül, repkedő szemét megállapodik, és a madarak is egy helyben maradnak a levegőben. Mintha megállna az idő körülöttünk. Nem a legkreatívabb illúzió, de a célnak megfelel.
-Nem akarok tényleg kárt tenni benned, és így nem is tudok majd, ahogy te sem bennem, szóval ne fogd vissza magad.
Felemelem a két öklöm magam elé, felkészülve a nő támadására. Mondjuk nem tisztáztuk, hogy pusztakezes harc lesz, és lehet meglep egy szablyával, ami eléggé izgalmas küzdelem lenne a két tenyeremnek, igaz ami igaz, de még elválaszt minket jó 10 méter, van időm fegyvert rántani bőven.
-Én készen állok, ha te is.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7