Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Régi gyárépület •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 07, 2019 4:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Humans... disgusting
Natalie & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 888• Credit:

Megfeszült izmokkal, majdhogynem ugráló léptekkel, tekintetemet kapkodva térek ki a három démon támadása elől. Az nem is foglalkoztat egy pillanatig sem, hogy mi lett a kutyákkal és hogyan halad a másik mérkőzés az épület túloldalán, de a hangfoszlányokból ítélve, amik eljutnak a tudatomig, merem remélni, hogy az ember nem hagyja magát és mire odafordulok már készen lesz. Ellenfeleim nem fecsérelik az időt fölösleges szavakra, egyszerűen próbálnak bekeríteni, hogy reményeik szerint utána egyszerre vessék rám magukat és szúrjanak agyon, de türelmüket és kitartásukat, valamint reakció idejüket próbára téve bukkanok fel mindig hirtelen a körön kívül és kapok utánuk, vagy puszta kézzel vagy a tőrömmel, de mintha pillangóra vadásznék a kezemmel és egy lyukas hálóval. Pisztolydörrenések visszhangzanak fülsüketítően a gyárban, pengék csikordulnak meg, ahogy összecsapnak, elkeseredett vagy éppen agresszív csatakiáltások. Nem körözhetek itt örökké! S máris a semmiből, minden előzmény nélkül szakad le a fölöttünk lévő betonplafon társaságom két tagjára, hogy a harmadikat a pillanatnyi zavar hevében kihasználva rohanjam le, taktikám mégis átgondolatlan volt és elsietett. Szemeimet és orromat csavarja az alászálló és körülöttünk keringő dús porfelhő, köhögésem miatt pedig kiszámítható, hogy honnan érkezem, így ellenfelem okosabbnak bizonyulva nálam lép odébb és tér ki ugrásom elől, hogy én hason csúszva érkezzek a koszos lapra. Odébb gurulva rögtön, még mielőtt rám vetné magát nézek körbe a porban, ellenfelem tőre pedig pont ott fúródott bele a betonpadlóba, ahol az imént még a fejem volt. Mozogj már! Levegőmet és köhögésemet visszatartva kászálódom fel a földről és tűnök el a lassan leülepedő porfelhőben, hogy még egy utolsó meglepetésként bukkanjak fel az ellenség számára. Kutat, keres, hogy merre vagyok, nem látja az alakomat a porban, nem hallja a fulladozást. Visszatartott lélegzettel, lábujjhegyen osonok mögé és szúrom keresztül torkát a pengémmel, majd a súlyos betonlapra nézek, ami alól sötétlő, darabos vér szivárog lassanként és áll össze a földön megülepedő porral, szívja magába és kezd egyre lassabban, lomhábban terjedni. Erőtlenül szippantok be egy nagy adag levegőt, ami hiba volt, mert a hörgőcskéim elégedetlenül kényszerítenek szüntelen köhögésre és már épp fordulnék meg, hogy távozom a felhőből és segítek az emberszabásún, amikor felborul mögöttem valami én pedig a zaj forrásának irányába pördülve emelem fel pengémet, de ugrom is félre rögvest a fénylő tűzgömb irányából. Hé! Épphogy nem esem hanyatt a földön heverő holttestben, csak sikerült rálépnem a nyakára, hogy megőrizzem az egyensúlyom, s értetlenkedve nézek Natalie irányába, akin kívül már senki sincs talpon.
'Engem nem ér dobálni, én vagyok a jó fiú!' - és ahogy kimondom ezeket a szavak eszmélek rá, hogy bizony nincs rendjén, hogy egy ember tüzet hajigál felém. - 'Csak nem sikerült vigyázni magadra?' - horkanok fel megvetően, majd kezdek újabb köhögésbe, ahogy elindulok felé. Segítsünk kicsit a növényeknek! Pengémmel hanyagul a lábára tekeredő indák irányába intek, mire azok ereje megsokszorozódik és fájdalmasan szorosra húzzák magukat a lábai körül, egyre feljebb és feljebb kúszva. Most mit csináljak veled? Szívem szerint kideríteném, hogy mit akartak itt és addig kínozgatnám, vagdosnám, amíg üvöltözve el nem mondja érkezésük célját, de az eszem azt mondja nem szabad megtennem, tekintettel arra, hogy mindenbizonnyal, ha az első démon tudta a kilétemet, ez sem lehet különb és nem kockáztatom meg, hogy a harc hevétől kitisztulva taktikai játékokat űzzön velem, miközben a test tulajdonosa rájöjjön arra, hogy Samariel nem is létezik valójában.
'Ezt az embert bölcsebb lett volna békén hagyni.' - állok meg előtte, kezemet a homlokára teszem és kissé hunyorogva figyelem, ahogy pusztulásának vakító fénye betölti a teret. Az indák kezdenek engedni szorításukból és eredeti méretükké zsugorodnak vissza, ezzel már nem tartva a nőt egy helyben. Tőrömet sietve csapom a hónom alá és kapom el az esetleg eszméletét vesztett embert, hogy karjaimban cipeljem az egyik magától talpaira álló asztalhoz. Kiheveri, nem lesz semmi baja. Fejemet félrefordítva köhögök, miközben felrakom az asztalra és végignézek magamon, konstatálva, hogy ruháim biza némi javításra szorulnak, ahogy az autó, a szerszámok és az egész hely. Fejemet megvakarva nézek körbe a csata színterén, majd le a sérült ruházatomra, ahol lyukaknak már semmi nyoma, ahogy a sebeknek sem. A nőn vajon van valami sérülés? Felé fordítva a tekintetemet nézek rajta végig, de nem nyúlok hozzá egy ujjal sem, nehogy azt gondolja, hogy esetleg tapintatlan vagyok és tolakodó. Majd ő mondja ha fáj valami, maradjunk ennyiben.
'Egyébként pedig én vagyok a leghumorosabb angyal mind közül.' - süllyesztem vissza kabátom belső zsebébe a pengét és összefonom magam előtt két karomat. Sőt, a leghumorosabb ark! Találkoztál volna Michaellel és neki próbáltad volna meg ezeket a vicceket elsütni. Én még sokkal jobban reagáltam, mint ő valaha tette volna. Elmosolyodva a képzeletbeli jeleneten ingatom a fejem jobbra és balra, ahogy Natalie Michaelnek akar viccet mesélni, majd utána elmagyarázni és minden kísérlete kudarcba fullad. Velem még sokkal jobban jártál Éva lánya, bárki bármit mondjon.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Régi gyárépület - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
458
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 07, 2019 3:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


An unpleasant visitor
Gabriel & Natalie
──────────── ────────────
«Szószám; 852 • Zene; Fuck Authority»
« "Ant the angel answered her,
"I am Gabriel. I stand in the
presence of God, and I was sent to
speak to you and to bring
you this good news."»
Mondhatni, hogy nem áll jól a szénánk. Az ember azt hinné, hogy egy angyallal az oldalán tíz démont játszva kivégzünk. De eme hitemben csalódni kell, ugyanis a kutyák teljes mértékben lefoglalják egyszem angyalomat. Menten sírva fakadok, ezt mégis megpróbálom visszafogni. Az asztallal sikerül felborítanom a nyomorékot, így nem marad hátra, mint a flakonnyi víz. Fájdalmas ordítás szakad fel a démon torkából én pedig máris felette vagyok, hogy fegyverem agyával verjem képen. Elveszem tőle a kését és démonűző rúnát karcolok felkarába. Ha nem is gazdatestes, akkor is ki kell űznie belőle a démont. Nem is foglalkozok vele tovább, ugyanis már fordulok is, hogy segítsek az angyalnak.
A szenteltvíz megtette a hatását, ám a kocsim?
Nyüszítve szemlélem a romhalmazt. Mégis megpróbálom magamba tudatosítani: meg lehet ezt még menteni. Össze tudom kalapálni, ha arról van szó. Egy-két hétig nem dolgozom és ha csak ezzel foglalkozom talán megoldom. Mert kizárt dolog, hogy innen én begyalogoljak a városba! Meg amúgy is, hogy gyalog járjak én bármerre. Ennél azért kényelmesebb lettem már.
Másfél lépéssel Samariel mellett termek, kezemet nyújtom számára, hogy fel tudjon állni, de közbe azért figyelem a körülöttünk lévő teret. Segítségemből mégsem kér, megoldja maga is, és már hajítja is a kést, el egy kutya felé, onnan pedig egy démont ér. A fény újra körbejárja a pokolbéli szörnyeteget.
- Ez, iszonyat menő! - vigyorgok a pasasra. De komolyan. - Gondolom ezt képtelenség az embernek megtanítani - oldom a feszültséget, mely körbejár minket.
Igyekszem nem tudomást venni a napként ragyogó medálról a nyakamba. Kissé lihegve, az oldalamat fogva, véres kezemmel tekintek a roncs irányába. És az ajtóéba is. Vannak még. Heten. Nem vagyok én harcos. Ennyire legalább is nem. Távolról tudok harcolni, ha arról van szó, de közelről? Ez valahogy nem az én műfajom, valahogy ezt meg kellene értetnem a pasassal is.
- Én is így gondoltam - lapogatom meg karját. Vállát akarom, de begörnyedt háttal nem sűrűn megy. Légszomj kerülget. Oké, Natalie, kezdj úrrá lenni magadon. Ígérd meg, hogy ezután naponta legalább öt kilómétert lefutsz. Eljársz rendesen edzésekre. Talán még Wallenberg képét sem fogok betörni, ahogy azt szeretnéd.
Ekkor hallom meg autóm nyikorgó hangját. Vele együtt nyikkanok meg én is, elszörnyedt nyekkenésem szinkonrban van tragacsommal.
- Az az autó egy vagyon volt - sopánkodom kidüllesztett szemekkel meredve a drágámra. Majd a pasasra. Már emelem is fegyverem, hogy főbe lőjem, de nem. Nem teszem meg. Most harcolnunk kell.
Ő elmegy a négyes irányába, felém pedig hárman is közelítenek. - Hé! - szólok az angyal után, megpróbálva jelezni, hogy itt hagyott három delikvenst a kutyáival. De vélhetőleg rám sem hederít.
Nagyszerű. Felegyenesedve meredek a három közelítőre és a kutyáikra.
- Hogy én mennyire utálom a fajtátokat - vicsorgom, leginkább a kutyákra. Legutóbb is azokkal jártam rosszabbul. Igaz az egyik démon félig jégbe fagyasztott, de akkor is az átkozott kutyák.
Pisztolyom felemelve lövök még egyet. Eltalálja az egyik démon szívét. A rajta lévő rúna és a megszentelt mivolta gondoskodik arról, hogy bőre úgy repedezzen fel, mintha egy kaspó törne darabokra. Mennyei fény árad ki a repedésein. Három golyóm maradt. A másik kettő vérben forgó szemmel tekint rám. Nem sejtek semmi jót sem.
Bal lábamat kissé hátratolom, megtámaszkodva rájuk. Jönnek. Két kutya és két démon. Érzem, miként erejükkel felkapnak és a falhoz vágnak. Gerincem csattan rajta, fejem koppan. Fájdalmas kiáltás most az én torkomat hagyja el. Hassal érkezem a földre, alkarjaimmal próbálom tompítani az ütést. A két kutya már közelít. Három golyó.
Gyorsan fogyasztom el a táramat és lövöm ki a két kutyára. A harmadikat pedig egyre, amelyik az angyal körül sunnyog.
Marad két démon.
A falba és a rá növő indákba kapaszkodva tápászkodom fel. Bordáimba éles fájdalom hatol, érzem, ahogy fejem kavarog, szédülök. Talán kettőt is látok.
Ezzel mégsem törődöm. Jön az egyik démon, a hasába rúgok. Ütő karja elől elhajolok, a fájdalom végigjárja a testemet. Mégsincs időm ezzel foglalkozni, az adrenalin hajt. Csizmámból előhúzok egy másik tőrt és a második démon hasába fúrom azt. Köztük egyenesedek fel. A könyököm az első démon borádi között landol, a másik a torkomat ragadja meg. Erővel fejelem le, közben könyökére ütök. Megremegő karja alól tépem ki nyakamat, körmeivel végigkarcolja a bőrömet. Félfordulattal kerülök mögé, erőteljesen rúgom meg a derekát, a vesét. Hajolok utána, késem a torkába landol. Angyalpengéből készült kés.
Azonban nem tudok figyelni már a másikra.
Furcsa, fekete füstfoszlány kerül orrom szám elé. Mielőtt még felismerhetném, hogy mi is ez…
Hirtelen száll meg. Testem nem engedelmeskedik nekem ellenben nem érzek több fájdalmat. Látásomat egyfajta fekete fátyol borítja, nem láthatom, miként változnak szemeim olajfeketévé. Azonban a másik démon teste is tehetetlenül hull a porba, lábaim elé.
Vészjóslóan fordulok az angyal felé. Késemet a kezembe fogva indulok meg irányába.
Vigyázz!!!
Kiáltanám, ám nem jön ki hang a torkomból. Nem én irányítom a testemet, egyet tudok. A harcoló háta mögé akarok kerülni, hogy a kést a hátába vágjam. Képtelen vagyok beszélni, irányítani. Tehetetlenséggem nőttön nő.
Telekinézis. Démoni erő. Összes megmaradt erőmet az utamba kerülő asztalra irányítom. A munkaállvány felborul előttem, hirtelen még épp az angyal mögött. Én pedig átesek rajta. Remélni tudom csak, hogy ez elég vészjelző számára és idetekint. Láthatja a veszélyt, mely tőlem származik.
Ugyanis a démon egy tűzlabdát is elindít az angyal irányába, miközben lábait a földből kinőtt indák gyökereivel próbálja egyhelyben tartani.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 07, 2019 2:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Humans... disgusting
Natalie & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 986• Credit:

Mind a nyolcat?! Hitetlenkedve pillantok rá hátra és már nyitnám a számat egy csípősebb válaszra, amikor kezembe belehasít az éles fájdalom, térdeim megroggyannak és úgy kell lejjebb hajolnom, mintha egy kisgyermek húzna a kabátom ujjánál fogva. A kutya nem volt rest megbosszulni gazdája halálát, hatalmas, vicsorgó pofájából nyálával elegyedő vérem ömlik a földre, mintha minden száji váladékát idáig gyűjtögette volna, fogai pedig húsomon és izmaimon áthatolva találkoztak újra össze és úgy kezd rángatni, mintha egy darab játéknak szánt rongy lennék. Gabrielen nem fog kifogni egy mocskos eb! De úgy látszik, hogy igen mégis, ugyanis még kettő nem marad rest, állkapcsaik bilincsként fogják közre lábaimat, fogaik éles pengékként hasítanak vádlijaimba, gazdáik pedig ráérős léptekkel, vihogva indulnak meg felém. Lejjebb hajolva a velem szemben álló kutya szintjére, vicsorogva a fájdalomtól rántom magam felé az ebet, ami próbál ellenállni a közelségnek, s a rángatástól ingem és kabátom anyaga elnyújtottan reccsenve hasadnak szét, szabaddá téve a vérző karfelületet, amit egyelőre a kutya pofája takar. Amint kellőképpen közelebb tudom rángatni, a másik, még szabad kezemben lévő pengét egyenesen átdöföm az alsó állkapcsának belső részén, hogy a penge többi része a koponyája tetején bukkanjon elő. Éles vonyítás, ennyi a reakciója, még mielőtt élettelen porhüvelyként borul a földre, de továbbra sem ereszt. Lábaimat egyre jobban járja át az éles fájdalom, lassan tekintélyes darabok fognak belőle hiányozni illetőleg az árnyékok is igencsak sokasodnak körülöttem. A kocsi! Szinte nem is kell gondolnom a roncsra, már hallom, ahogy minden egyes rozsdás és javításra szoruló tagja elrugaszkodik a talajtól és hajszálaimat meglibbentve suhan el a fejem fölött, magával sodorva a démonokat és meg sem áll velük a sziklaszilárd betonból készült falig. Hatalmas robajjal csapódik falnak az autó, ha a testeket nem is zúzta halálra, a fejüknek szét kellett robbanniuk, de legalább a falnak föl kellett vennie a fejük formáját. Kapkodva igyekszem lefejteni a döglött pokolfajzatot a karomról, de lábam alól egyik pillanatról a másikra eltűnik a talaj és a betonozott földet milliméterek választják el orrom hegyétől és minél inkább rángatom a lábam, hogy szabaduljak a kutyák szorításától, annál jobban érzem, hogy hamarosan nem fogok tudni lábra állni és a vádli, mint fogalom, megszűnik számomra. Nagy levegőt véve fordulnék át a hátamra, amikor megérzem, hogy jobb lábamat már könnyebben tudom rángatni, nincs, ami visszatartsa, s majdhogynem magam alá tudom húzni és ugyanez történik a másik lábammal is. Az ember! Hátam mögött az egész teret betöltő ordítás harsan fel, de túlságosan férfias ahhoz, hogy erre azt mondjam, hogy Natalie szenvedne a fájdalomtól, majd az üvöltés tompul, mintha bezárták volna egy üvegbe, vagy eltakarnák a száját. Hanyatt fordulva szembesülök a jelenettel, hogy a pokol kutyák lassú léptekkel haladnak a nő felé, míg a füstölgő arcú démon igyekszik minél hamarabb feltápászkodni a földről, miközben a szemeit dörgöli. Mozgás, mozgás, ne itt feküdj! Fájdalmasan sziszegve tekintek szétroncsolódott lábaimra, melyek alatt már kisebb vödörnyi, mély vörös vér gyűlt össze és egyre csak terjeszkedik, sebesült kezem vérzése viszont elapadt, a támadás helyét az elszakított ruha jelzi, valamint az egész alkaromat beborító vér. Tenyeremet sietve nadrágomba törlöm és ingatagon talpra állva sietek a kutyák irányába, hogy egy jól időzített ugrással taroljam le és szorítsam magam alá, egészen addig, amíg újra fel nem harsan az éles nyüszítés, amit a koponyáját keresztülfúródó pengém vált ki belőle, hogy utána többé már ne mozduljon. Egy. Hol a másik? A másik gazdáját védve csattogtatja fogait a nő irányába és bátortalan lépéseket tesz az irányába. Feltérdelve fordulok az állat irányába és egyetlen hirtelen mozdulattal hajítom irányába pengémet, aminek hegye éppenhogy felsérti a hátán lévő szőrtelen, ráncos bőrt, hitvány célzásomért cserébe viszont fölkelni készülő gazdája halántéka ér találatot és akár az előző démonnak, ennek is szemeiből és szájából fény áradat tör elő és élettelenül zuhan vissza a földre.
'Persze, bízd csak ide mindet...' - szusszanva kelek föl a tetemről és nézek el az autó irányába, ahonnan, mintha mozgolódás zajait vélném hallani. Hát hogyne, mostanra sikerült összeszedni magatokat! A jármű hirtelen csapódik oldalra a sarokba és hagyja szanaszét a darabjait út közben, majd mint egy kilapított fém doboz simul a falhoz, egészen addig, amíg felső pörgő kerekeinek súlya le nem húzza és dől vízszintes állásba. Homlokomat ráncokba gyűrve, két szemöldökömet összeráncolva és pengevékonnyá összeszorított ajkakkal sandítok először a gépjármű tulajdonosának irányába, majd az autó felé és megint vissza a tulajdonosra.
'Szerintem most már nem kell magad törni és idegesíteni a napelem miatt.' - ez biztos vigasztalni fogja, hogy eggyel kevesebb dologgal kell törődnie hitvány kis élete alatt, de azért sietősen kerülöm meg és rántom ki a démon fejéből pengémet,  hogy a falnál lévő négyes fogat felé vegyem az irányt, amíg ők fájdalmasnak hangzó roppanásokkal teszik helyre emberi testük egyes törött és torzult tagjait. Hát a maradék három? Kutyáikkal együtt egészen mostanáig az ajtóban állva mérték fel a terepet és most, hogy ismét túlerő fölényével harcolhatnak, pengével a kezükben rohannak az ember irányába, míg kutyáik kettéválnak és az egyik adag marad a gazdákkal, a maradék pedig ugatva tart felém. Tovább gyalázva az autó maradék részeit küldöm a járművet a kutyák irányába, meg sem várva az eredményt, hogy eltalálja - e bármelyiket is, a meglepetés erejével tűnök fel a leglomhábbnak tűnő démon mellett és döföm át a koponyáját, majd hátrálok ki a hármas fogatból, akiknél szempillantás alatt villan meg a penge és kifejezetten torz ábrázattal ugyan, de megindulnak felém, szemükben a bosszú tüzével.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Régi gyárépület - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
458
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 06, 2019 10:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


An unpleasant visitor
Gabriel & Natalie
──────────── ────────────
«Szószám; 950 • Zene; Fuck Authority»
« "Ant the angel answered her,
"I am Gabriel. I stand in the
presence of God, and I was sent to
speak to you and to bring
you this good news."»
Halál édes a pasas, ahogy értetlenkedve tekint rám és azt sem tudja, hogy miről hadoválok itt neki össze és vissza. Nevetek rajta, az elképzelésemen. Ahogy néz és… Mintha Wallenberget látnám magam előtt, annyi különbséggel, hogy ő a sokadik próbálkozásom után elneveti magát. Vagy éppen felveszi az indián törzsfőnök testhelyzetet, kezeit keresztbe fonja a mellkasán és végtelen nyugalommal és megvetéssel tekint rám. Mert akkor is képes vagyok ezt produkálni, amikor éppen rohadtul nem kellene, mert éppen harci helyzetben vagyunk, avagy a világ legkomolyabb témájáról beszélget másokkal. Annyira komoly mindenki a városba, a világba, hogy nem tudom magam ehhez a mércéhez tartani.
Halkan szisszenek fel, amikor szerencsétlen csótány nedvei a talpa alatt folynak el. Hallani vélem a kitin reccsenését, a beleinek folyását. A rosszullét lesz úrrá rajtam. Ajkaimmal fintorodok el, ekként figyelem a talpat, mely egy bogarat taposott el.
Ekként tekintek hát fel angyali óméltóságára.
- Ne már! Értsd már, hogy ez csak vicc volt! - nevetek rá újra, kissé előredőlve. Kezeimet a csípőmre teszem, hagyom, hogy hajam a föld irányába hulljanak. - Tudod poén, amit arra találtak ki, hogy az embert jobb kedvre derítse, vagy épp hogy a kínos szitukat oldják. Nem lehet, hogy nincs humorérzéketek - rázom meg a fejemet hitetlenkedve. Nem hiszem el, hogy nem fogja érteni a humoromat. Sírva fogok hazamenni és az az ő hibája lesz. - Ismered Őpokoluraságát? - csapok le az alkalmon, hogy kicsit többet tudjak meg tőle.
Ugyanis az utóbbi démon szavai aggasztanak. Megölnék Lucifert. Persze annyira nem aggasztanak, csak furcsának találom. Valahogy nem fűlik ahhoz fogam, hogy a démonok között is eluralkodjon az anarchia ha már nem lesz senki, aki egységbe fogja őket.
Miközben elmagyarázom neki, hogy mire is való a napelem, olyan kijelentést tesz, amelyre egy pillanatig csak sűrű pislogások közepette tudok rá nézni. Kissé előrehajolok újra. Kezeimet összekulcsolva helyezem a jobb csípőmre őket.
- Parancsolsz? - kérdezek vissza, mert nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy jól hallottam. Pedig sejtem, hogy igen. - Ez igazán roppant kedves ajánlat tőled, azonban azt hiszem, hogy nem élhetek ezzel a lehetőséggel - így is a tanács bögyében vagyok. Hátha még eltűnne a hadseregtől egy napelem és az én tragacsomra tennék? Nem lenne feltűnő, áh, dehogy. - De majd kifejlesztek egyet. Hosszabb idő, de így senki érdeke ne fog sérülni.
Tudom, hogy a katonaságnak nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Az irigykedés szólalt meg belőlem, amikor feltettem a költői kérdésemet. Tudom, hogy helyesen kell eljárnom, vagyis: vagy kérvényezek és nem kapok soha, vagy magamnak összerakok egyet.
A láncom azonban érdekesen viselkedik. Tenyerembe ejtem a medált.
- Vettem. Ócskásnál, több rubintot és zafírt tartalmazó medál között volt. Annyira egyszerű volt mégis magával ragadó. Különleges a maga nemében - az utolsó mondatot már inkább csak suttogom. Az. Különleges. Nem értem, hogy miért és hogyan. - Láttál már ilyet? - tekintek fel az angyalra.
S felveszi Wallenberg pózát. Egy pillanatra megtorpanok, akaratlanul is összehasonlítom a két fickót elmémbe. Igaz, ezt még nem ismerem, azonban elképzelem, ahogy ketten beszélgetnének. Én pedig fogadást nyitnék arra, hogy melyikük mondana több szót egy mondatba és mennyi ideig ülnének fapofával. Szerintem az egész életemet annál az asztalnál tölteném, mert mindketten így néznének.
Ám, ha már felajánlotta, hogy bármit kérdezhetek nem vagyok rest. Sőt mi több. Megérintem hátát, ő pedig ugrik egyet. Kezeimet óvatosan húzom vissza, majd újra megismétlem a mozdulatot.
- Nem harapok - szólok határozottan, hogyha megint ugrándozna előttem. Ijedt fóka.
Választ majdnem kapok a kérdésemre. Egy részét már elmondta, amikor meglátom a villanást a szemem sarkából. Nincs idő gondolkozni, a gép veszi át felettem az irányítást. Ösztönök és reflex. Nem gondolkozom azon, hogy angyalpenge suhan-e, vagy sima fegyver. Az sem, hogy egy angyalnak nehezebben tudnak ártani. Támadnak. Ő pedig a maga nemében ártatlan.
A régi gyakorlat, a régi tanítások ilyenkor az elmémben átveszi az uralmat. Védd az ártatlant. Ez a dolgom, ezért vagyok vadász. A maga nemében a legpáratlanabb, ezt lássuk be.
Félig felé hajolok, a kés betöri az ablakot, szilánkok hullanak ránk, az idő mintha lelassulna körülöttünk. Az egyik szilánk végigsuhan arcomon, felkarcolva bőröm, véremmel adva színt annak.
A mozdulat tőlem ösztönös. Repül késem, melyet aztán figyelhetek, hogy jégbe fagyva landol nehezen a gyár beton talaján. Közben Samariel feláll, pengét húz elő.
Én a többi jószágot figyelem körülöttünk. Körbevettek. Miért nem vettem észre?
- Ugyan már, társaságba jobb az élet - vigasztalom az angyalt. Mégis, én sem vágytam erre, de hát a feszültséget oldani kell.
A kocsi betört ablakához somfordálódok. Lábaimat csendesen teszem keresztbe. Hallom a démonnő hangját.
- Haragot? - kapok el egy szót, de érzem, hogy többre nincs lehetőségem. Egy pillanatra megtorpanok.
Az események hirtelen gyorsulnak fel, nekem pedig alkalmazkodnom fel. A törött ablakon keresztül nyúlok a pisztolyomért. Bal kezemmel támaszkodom a törött ablakba. Épp most gyógyult be a jobb karom és vállam, erre máris…
Felsértem a balt. Érzem hogy vérem folyik, mégsem foglalkozom vele. A fegyvert még éppenhogy megfogtam, az máris eldörren. A hátsó ablakom is ripityára tör, miközben egy démont talál el. Vállát éri a lövés, ki felém indult el.
Megszentelt golyók. Tökéletesek a démonok ellen, azonban csak hat golyóm van. Ők pedig… nyolcan vannak.
- Mondd hogy mind a nyolcat rád bízhatom - vicceskedem Samariellel, de közben már fordulok is, hiszen a kocsim hirtelen emelkedik a magasba, én pedig az asztal alá és mögé vetem magam, felborítva azt, használom menedékként. Tragacsom platójáról lehull a sör… - Neeeee - lehelem elhalóan, miközben a drága nedűt tartalmazó barna üvegek ripityomra törnek. - Megölöm őket - sziszegem, miközben a szentelt vizes palackom is valahol a földön landul. De jó, hogy az már műanyagból van.
Az őrület teljesen elszabadul. A kutyák mind az angyalra támadnak, köztük pár démonnal. Ráadásul az egyik a hátába támadna. Tényleg? Semmi tisztesség nincs ezekbe?
Megfordulva illesztem talpaimat a felborult asztal lapjára és küldöm a tisztességtelen démon irányába. A következő pillanatban már talpon vagyok. Futva veszem fel a műanyag palackot és csavarom le a kupakját. A felborult démon arcába öntöm azt. Jó adagot kap az angyal is a hátára. Láncom fényesebben világít, mikor a démonok közelébe vagyok.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 06, 2019 5:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Humans... disgusting
Natalie & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1132• Credit:

Még mielőtt föltett kérdésére válaszolni tudnék és lehordanám, hogy ilyen ostobaságokat hogyan lehet kérdezni, hiszen mi nem mesebéli figurák vagyunk, akik vagy óriásira meg tudnak nőni vagy olyan apróra tudnak összezsugorodni, akár egyetlen hangya, harsány nevetésbe tör ki, amit a majdnem üres gyár falai visszavernek és olyan, mintha a jó kedvének sosem lehetne véget vetni, s itt nem csak a kacagására gondolok, hanem furcsábbnál furcsább elképzeléseire, melynek köszönhetően két szemöldököm összeszalad, arcom pedig értetlenkedő kifejezésbe torzul. Én, mint kulcstartó, ami pörög és okádik körbe - körbe, mert egy ostoba emberi lény hordoz magával és forgat, hogyha nem hallgatok el és mondom a magamét. Nyelvem hegyére tolulnak az otrombábbnál otrombább szavak, többek között az is, hogy a fejét preparált díszként helyezném el az irodai polcomon és különféle kalapokat adnék rá mindennap, vagy lovagi sisakokat, de a legvalószínűbb az udvari bolond apró csengettyűkkel fölszerelt sipkája lenne és mindennap megdobálnám paradicsommal vagy valamilyen zöldséggel, ha pedig nagyon idegesít, akkor késdobálósat játszanék vele, mint a cirkuszokban. Ehhez nem is kell lefejeznem, bár fő a biztonság. Ha a nyakán hagynám a kócos üstököt, valószínűleg egész nap csak rimánkodna, beszélne, idegesítene és fröcsögne, amihez oly kevés türelmem van. Kulcstartó? Kalaptartó lesz belőled meglásd, vagy késtartó. Torkomat megköszörülve nézek le a lábam elé az épület padlójára és hirtelen mozdulattal taposok agyon egy arra rohanó csótányt. Ez te vagy Natalie. Fogaimat összeszorítva, állkapcsomat megfeszítve forgatom néhányszor egyszer jobbra, tána pedig balra lábfejemet, hogy a páncélos testet minél inkább sikerüljön a kemény talajba beledolgozni, testének pedig minden egyes roppanása úgy zeng a falak között, mintha egy elefánt tojáshéjakon futkorászna. Bakancsomat végighúzva a betonon kenem szét a padlón a laposra és darabosra taposott tetemet, mígnem az utolsó lábikrától is megszabadulok és művemet elégedett szemlélve nézek végül az emberre, ki nem mondva a fenyegetést, hogy még néhány tiszteletlenkedés és ő is mehet a rovar után.
'Aha, értem. Nem tud összezsugorodni, de ha össze is tudnék és te ilyeneket művelnél velem, akkor visszaváltoznék és személyesen kísérnélek le Luciferhez.' - ajkaim kedves mosolyban terülnek szét, hanglejtésem viszont elárulja, hogy egy percig nem viccelek öcsémet illetően. Igaz most még itt fent lófrál valahol, de ha kínozni kell, sokkal kreatívabb dolgokat tud kitalálni nálam, ezt el kell ismerjem. Méghogy Gabriel arkangyal, mint kulcstartó. Megáll az ész. Azt ne mondja nekem valaki, vagy akár ő, hogy valaminek a vezetője a városban, mert rögtön kihullanak a tollak a szárnyamból. Az idióták vezetője, az lehet, vagy a bohócoké, másé nem. Szavak nélkül hallgatom a továbbiakban, arcomról eltűnik a mosoly és komoly ábrázattal figyelem, ahogy tovább magyaráz a napelem nevű számukra csodatalálmányról, amivel sikerült némileg visszaállítaniuk az élet rendjét a városukban. Drótok és panelek, nem mindegy, hogy milyet hová teszel és mit hogyan raksz össze, nem mindegy milyen kerül erre az ócskavasra.
'Rendben, majd akkor jössz velem és megmutatod melyik kell, hogy nehogy baja essen ennek a romhalmaznak később.' - intek fejemmel az autó irányába és szemöldökömet felvonva figyelem a medált, ami halványodik, ha távol vagyok a nőtől, viszont vakítóan fénylik, hogyha a közelében tartózkodom. Valószínűnek tartom, hogy figyelmeztetésre találták ki, hiszen első pillantásra nem több, mint puszta ékszer, természetfeletti jelenlétében, legalábbis jelen állás szerint, ha angyal van a közelben, akkor minél inkább csökken a medál és a lény között a távolság, annál fényesebben figyelmezteti a tulajdonosát, hogy mivel is áll szemben.
'Ezt kaptad valakitől, vagy találtad?' - mutatok a láncra, majd újra keresztbe fonom magam előtt két karomat és hátrálok egy lépést. Miért akar ilyen közel jönni? Úgy tudom pontosan ők azok, akiket zavar, hogyha valaki a személyes terükbe ormótlan módon, engedély nélkül betolakodik, bár úgy látszik nem minden egyes példány gondolja úgy, hogy ezt valós indokkal találták ki. Megugorva markolok bele saját karomba, amikor az apó női kezet megérzem a hátamon és ismétlem magamnak, hogy nem törhetem el a karját, mert akkor az egész dolgot kútba dobhatom. Ez csak egy kéz, ez csak egy idétlen nőszemély, aki gyermeki lelkesedéssel szeretne megtudni mindent az angyalokról, ami a Szentírásban és a többi rólunk szóló könyvben nincs benne, ezért nem szabad eltörni semmijét.
'Itt van a hátamon, de csak akkor láthatják az emberek, ha én úgy akarom, különben elég feltűnő jelenség lennék, arról nem beszélve, hogy nem férné...' - ...k el, de nem fejezem be mondatomat, mert még előtte féltérdre ereszkedve a földön találom magam. Most már eltörhetem a karját, a gerincét, a nyakát. Persze azén hibám, hagytam magam megtéveszteni egy ember által, de tessék Michael, itt a az élő példa arra, hogy az emberi faj nem érdemel kegyelmet, megöl bárkit és bármit, ami az útjába kerül és úgy gondolja, hogy hasznot húzhat belőle. De nem. Nem érzem az angyalpengét testem egyetlen pocikájában sem, nem öntött le semmivel, nem gyújtott fel, nem tűntem el csak úgy egy pecsét miatt, annál inkább érzem, ahogy a kocsi hátsó ajtajának ablaküvege apró szilánkokká robbanva landol a nyakamban, a hajamban, csúszik be a kabátom és az ingem alá. Hajamból kisöpörve a darabokat kelek fel és kapom a fejem abba az irányba, ahonnét röpült felém a penge. Az ember miatt élek még.
'Erre pont nem vágytam.' - húzom elő kabátom belső zsebéből az angyalpengémet és lépek előrébb néhány lépést, miközben szabad kezemmel intek a levegőben lógó kés irányába, hogy induljon meg vissza jogos tulajdonosa felé. - 'Csak nem kihasználjuk a Sötétség adta lehetőségeket és benézünk mindenhova?' - nézek végig a szurokszeműeken, mire halkan kuncogva lépvalamivel előrébb egy pokolkutyával az oldalán egy nő. Fekete haja az arcába hullik, ahogy a földet fixírozza, de hófehér pocelán bőre szinte azonnal napvilágot lát, ahogy föltekint ránk.
'Ezt mi is kérdezhetnénk tőled. Nem úgy volt, hogy haragot tartasz ezekkel itt?' - int állával Natalie felé, mialatt ocsmány kutyájának kopasz, szőrtelen fejebúbját vakargatja. Csönd, ez a válaszom. Sötét színben játszó ajkai széls vigyorrá húzódnak és kárörvendően röhög fel, teste kissé meggörnyed, kacajától pedig az épületben fészkelő madarak mindegyike ijedtében felröppen és megveszve keresik a kijáratot jelentő ablakokat. Aztán a jó kedvét, mintha elvágták volna. Egyetlen, riadt, hörgő légvétel, amit engedélyezek neki, miután felbukkanok előtte, szabad kezemet a homlokára teszem és néhány másodperc elteltével fehér fény robban ki mind a két szemüregéből és a szájából, hogy utána holtan essen össze az eb mellett, társai szeme láttára. Mindig akad egy, amelyik sokat fecseg.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Régi gyárépület - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
458
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 04, 2019 8:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


An unpleasant visitor
Gabriel & Natalie
──────────── ────────────
«Szószám; 935 • Zene; Fuck Authority»
« "Ant the angel answered her,
"I am Gabriel. I stand in the
presence of God, and I was sent to
speak to you and to bring
you this good news."»
Ajkamat játékosan biggyesztem le, fejemet jobbra-balra döntögetem.
- Talán… Esetleg… Nem alakul ki bennem klausztrofóbia érzése - vonom meg a vállamat, mintha ez aztán egy igazán komoly és nagy betegségem lenne. Természetes, hogy ajkaim rögtön vigyorra is húzom.
Egy pillanatig sem aggódom a tömegbe, sőt mi több. Kifejezetten imádom, ha minél több ember vesz körbe. Megfigyleni őket, az arcukon lévő gondokat elsöpörni, vagy épp látni egy-egy koncert alkalmával, hogy mennyire felszabadultak. Hogy lássam, van értelme a munkámnak. Megvédem őket és van okom rá. Egyre kevesebb búskomor arcot látok már New York utcáján. Persze az átlagnépet is megérintheti a halandóság.
Szeretnék egyre több gondtalan embert látni, de az a fekete füst… Valamit tett, még nem tudom, hogy mit, de vannak, akik egyre furcsábban viselkednek. Fel-alá kóricálnak a városba, minden ok nélkül. Olyan házakba mennek be, melyek már lakatlanok, vagy épp betörnek valahova, holott ők csak dolgozni indultak el.
Még nem tudjuk, hogy ezt hova is tegyük. Egyelőre nem veszélyesek ezek az emberek, de félek, hogy…
- Összetudsz zsugorodni!? - csillannak meg szemeim. Hátamat rögtön ki is húzom, ajkaim mosolyra görbülnek, vagy inkább vigyorra. Kezeimet úgy tartom magam előtt, mintha mosómedve lennék és épp kaját kérnék az emberektől - nem, véletlenül sem tőlük tanultam ezt el. - Ilyen kis apróra, hogy rárakhassalak a kulcsom tartójára és magammal hordozzalak, hogy mindig szerencsém legyen tőled? - nevetem el magamat, hiszen magam előtt látom a képet, amint ott lóg.
Közben pedig folyamatosan méltatlankodik, mint egy angyal, mégis velem kell tartania. Én pedig olykor csak befognám a száját egy ronggyal. Kapálózna a zsebembe, de mégsem engedném el. Fejemet lehajtva nevetek saját képzelgésemen. Sajnálom, az agyam nem állt még át teljesen arra, hogy nem minden angyalt ölünk meg. Szemöldököm megvakarva tekintek fel rá újra jókedvűen.
- Elnézést, illetlen volt, de lásd be… Abszurd lenne a szitu. Duzzogva, keresztbe font kezekkel libegnél ott. Néha mikor megpörgetlek, meg csak könnyedén dobod ki a taccsot - sóhajtom el magam, kifújva még egy adag nevetést magamból. Befejezem! De tényleg!
Ennek nem itt van most a helye. De továbbra is: inkább foglalkozok ezzel, mint az engem igazán foglalkoztató kérdéseket: mit is kezdjek Wallenberggel?
Valóban igaza van: nem látom, hogy épp min töpreng, ha maga elé is mered, olyan mintha a szegycsontomat bámulná. Így hát folytatom tovább a szövegelésem, főleg, amikor a napelemekről kérdezget.
Konstatálom, hogy valóban nem tudja, hogy mi fán terem. Egyszer talán majd lerajzolom neki.
- Nappal - javítom ki. - Persze, tudom, az is fény. De egyszerű lámpa fénye nem tudja feltölteni - magyarázom tovább, akár egy kisiskolásnak. Ehhez az utóbbi időben van is tapasztalatom. Ugyanis Reynanak is így magyarázok el mindent.
Ilyenkor akaratlanul is elgondolkozom: én tudok túl sokat, vagy tényleg ők tanultak ennyivel kevesebbet? Bármelyik is az eset, érdekes, hogy engem találnak be. Mondanám, hogy Isten csúfos játékot űz velem, de igazából elmehet a jó búsba, az összes angyalával együtt.
- Pontosan! - csapom össze a tenyeremet, hogy a jobbot kinyújtva mutassak az irányába. - Tök egyszerű, nem igaz? Hát persze, csak a kivitelezése nem annyira. Nem mindegy, hogy milyen panelt és drótokat választas hozzá, ahhoz, hogy összegyűjtse az energiákat és ne is olvadjon el. Lássuk be, olykor a nap elég izzasztó tud lenni - nekünk embereknek legalább is így van.
Ez a kis hely, mégis megnyugtató. A madarak kellemes csiripelésével és fák leveleinek halk zúgásával. Közben saját sörömet felbontva kortyolok bele. Jól esik a keserű nedű ebbe a melegbe és persze ebben a helyzetben is. Tekintetem…
Várj mit is mondott?
Tekintetem levezetem saját mellkasomra. Figyelem a fénylő medállt.
- Ilyet még sose csinált - veszem kezembe, szemöldökeimet ráncolva. Ahogy eltávolodtam tőle, kissé halványult a fénye, azonban ezt a kettőt még nem igazán tettem össze a fejembe. Teljes mértékben elmerültem a látványába, magával ragadott… - Mégis mitől?
De még ki sem mondom és újra fényesebben ragyog, amikor ő is a kocsihoz jön, neki dönti az oldalát a sört pedig a platóra helyezi. Szempilláim megremegnek, amikor újra megszólal. Zavartan tekintek rá. A lánc teljesen elbűvölt és nagyon tudni akarom, hogy miért csinálja ezt…
- Várj - kezdek bele. - Az emberek között éltél és nem tudod, hogy miként gondolkodunk? Elsőként is üdv a klubba - bevallom én sem tudom, hogy néha miként gondolkodunk, vagy épp miért úgy cselekszünk, ahogy. Kérdésem jogos is lehet, hiszen továbbra is azt hiszem, hogy Michael angyala. - De ilyen ajánlatot sose utasítanék vissza - emelem fel kezemet, még mielőtt meggondolná magát.
Kérdéseim számtalanok, mégis óvatosan kell feltennem őket. Először is, közelebb lépek hozzá. A medál most még jobban világít. Mosolyom kacér, mégis mielőtt teljsen beleütköznék kitérek előle.
- Hol a szárnyatok? - érintem meg lapockáját, ha kell a kabát, vagy ruhája felett. - Mármint tudom, hogy az anatómiátok ugyanaz, mint nekünk, számtalanszor láttam már, hogy miként hozzátok elő, de… ilyenkor hol van? - simítok végig. Egy percig sem aggaszt az érintés maga. Elég közvetlen vagyok ilyen szempontból.
Egy pillanatra mélázok csak el, miközben ujjaimmal a délceg hátához érek, amikor is valami megcsillan a szemem sarkába.
Szinte automatikusan cselekszem. Lábam emelve rúgok bele az angyal térdébe, kényszerítve térdelésbe. Közben a vállát is elérve próbálom lenyomni a föld irányába, én pedig követem, félig ráhajolva.
Penge süvít el a fejünktől nem messze - már ha képes vagyok a manőverre, tekintve, hogy mekkora állattal is van dolgom. Kezeim automatikusan mozdulnak és cipőm száráből emelem ki a késemet és dobom abba az irányba, ahonnan a másik jött. Ám amaz még félúton fagy meg.
- Ne már - bosszankodom. Tényleg. Most már tele fogom pecsétekkel és rúnákkal szórni a helyet.
Lassan emelkedem fel s mire észbe kapok minden irányból démonok vesznek körbe. Ezt nem nehéz kitalálni, vannak vagy tizen, mindegyik mögött legalább három kutya.
- Lásd be, ez azért már elég nagy tömeg - vigyorgom az angyalra, mintha egy percig sem aggasztana, hogy egy rahedli démon vesz körbe minket. Persze fegyverem a kocsiba, késem félúton.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 03, 2019 9:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Humans... disgusting
Natalie & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 992• Credit:

Úgy látszik a beszédesség kérdése nem fog fejfájást okozni, ugyanis sikerült egy olyan példányt kifognom, amelyik bármilyen és bármennyi ismeretségtől függetlenül képes életben tartani a beszélgetést, még akkor is, hogyha a másik nem dúskál a szavakban.
'Remélem azért valahogy el fogunk férni a nagy tömegünkben.' - ajkaimat képtelen vagyok mosolyra görbíteni, akár egy kicsit is, hogy legalább annak  a látszatát keltsem, hogy humoros törekvéseit viccesnek találom, de jelen esetben valósággal lehetetlennek tűnik a legapróbb gödröt is a szám szélére varázsolni. Humorérzékem kifogástalan, bár egyesek szerint hagy némi kívánni valót maga után, mégis nagyobb eséllyel kérnének fel értékelő tagnak egy vicc mondó versenyre, mint testvéreim bármelyikét. Nem. A problémának két pofon egyszerű indoka van; a kutyának több kedve lenne itt lenni helyettem, hogy mosoly fakasztó délutánt tartson ezzel a nőszeméllyel, a másik pedig az, hogy attól még, hogy most kötelező jelleggel Michael átnevelő programra kényszerített, ha helyreáll a rend és a béke úgy, ahogy annak lennie kell, ez az ember is halott lesz, akárcsak a többi széles e világon. Ettől függetlenül sajnos muszáj leszek erőt venni magamon és beadni a derekam az ideiglenes változtatásnak, nyugtatva magamat a ténnyel, hogy ez nem fog örökké tartani, átmeneti állapotról van szó. Szerintem legalábbis.
'Ha lenne még lottó, akkor én most nem lennék itt és nem tudnál szerencse kabalának használni.' - és a lottó amúgy is az emberiség legkegyetlenebb és könyörtelenebb szerencsejátéka, természetesen csak a kaszinókban fellelhető és függőséget okozó játékok után. Mindig ott volt a nyeremény, a hatalmas nagy nyeremény és gazdagság lehetősége, egyetlen karnyújtásnyira volt a játékosoktól, aki minden pillanatban azt érezte, hogy kifizetődött végre sok év gyakorlása és várakozása a szerencsejátékok terén, kifosztja a kaszinót és holnap már úgy kelhet föl, hogy élete hátralevő részét úgy töltheti, akár a nagy uralkodók, ám az utolsó pillanatban mégis elveszít mindent és jóval kevesebb pénzzel távozik, mint amennyit az est folyamán tervezett elkölteni, mégsem érte meglepetésként a gondolat, hogy a holnapi koszt csapvíz lesz. A lottó szelvény valamivel humánusabb, mert kis összeget fizetsz be egy nagyobb reményében hétről hétre, hogy a befektetés egyszer megtérül, és a Nem baj, legalább megpróbáltam-tól egészen könnyen el lehet jutni a reszketéssel egybekötött fogcsikorgatásig, mert hajt a Na majd most! és a Sikerülnie kell!, nincs számításba véve egy újabb bukás lehetősége, a sok kis összegből pedig hatalmas, meg nem térült papírlapocskák lesznek. A kapzsiság és a mohóság rengetegeket sodort a kilátástalanság szélére, akik meg már amúgy is ott voltak, még mélyebbre taszította őket, hogy a sötétségből alig lássanak ki, vagy egyáltalán ne. Ellened fordulnak a társaid így is, mert a játéknak éled az életed és a gondolataid csak ekörül képesek forogni, és ellened fordulnak úgy is, hogyha megfogod az Isten lábát és te vagy az, aki elviheti a főnyereményt teljes egészében. A barátodból hamar ellenség válik, az egymás iránt érzett öröm már nem szívből jön, hanem érdekből, akár a régen látott hozzátartozók és a mosolygós szép, frissen kreált emlékek, amikre te ugyan nem vagy máshogyan emlékszel, ők tökéletesen idéznek fel mindent. Kitalálni egy olyan játékot, ahol vagy örökké csak veszítesz, vagy nyersz, de így is sok mindent veszíthetsz, sosem jöhetsz ki csak nyertesként, csak az ember gondolna ilyen aljas módon arra, hogy hogyan ártson a társainak. Gondolatmenetemre csak rosszallóan csóválom a fejem és kissé megrezzenve ocsúdom föl, amikor meghallom az emberszabású hangját, s szavai ismét elérnek a tudatomig. Úgy látszik a röpke kis néma elmélkedésem nem zavarta meg abban, hogy ő mindeközben tegyen - vegyen és minden mondatát megossza velem, függetlenül attól, hogy figyelek - e vagy sem.
'Nem, nem tudom, de ha sejtésem nem csal, akkor köze lehet ahhoz, hogy fénnyel működik? Legalábbis elég egyszerűek vagytok, nem lehet bonyolult.' - ezzel a mondattal sem fogom magam a szívébe lopni, de miért is fontos ez nekem? Aprót biccentve köszönetképpen veszem el tőle a barna, langymeleg üveget és kezdem el körmömmel kocogtatni az apró fém kupakot, tekintetemet mégis a nyakában lógó, egyre fényesebben izzó medál ragadja magával. Tud róla, hogy ezzel valami baj van?
'Értem, tehát összességében egy panel, ami a nap energiáját olyan energiává alakítja át, amit ti is tudtok hasznosítani a háztartásban például. Sejthettem volna. A láncod mindig ezt csinálja egyébként?' - kit foglalkoztatnak holmi napelemek, hogyha a nyakában lévő ékszer lassan fényesebb lesz a napnál? Majd hozok neki ilyen elemes panel szerzeményt, persze, de előbb csináljon azzal valamit, amíg én kitalálom, hogy ettől a perctől kezdve mi legyen a nevem. Nem mondhatom meg, hogy ki vagyok, túl nagy kockázatot jelentene és mindenbizonnyal a védelmet rögvest igyekeznének mindenhol megerősíteni, hogy Gabriel és követői egy fűszálat ne tudjanak átlépni.
'Samariel. A nevem Samariel és nagyon sok mindenről. Mind a ketten sokat tudunk a másikról, mégsem eleget. Te a könyvekben olvashattál rólam én pedig... én pedig hallottam rólatok innen is és onnan is, de az nem olyan, mintha egy olyan személy mesélne nekem ezekről, aki maga is ebben él. Gondolom te is hasonló véleményen vagy. Sokat tudsz rólunk, de más leírva, mert a könyvekből kimaradhatnak részletek, információk, amiket más nem tud kiegészíteni, csak aki ennek a fajnak a képviselője. A kérdéseidet pedig tedd fel nyugodtan, amire tudok, válaszolok.' - dőlök neki a járműnek és teszem le rá az üveget, amit már nincs kedvem szorongatni, de kibontani sem szerentém. Kedves gesztus volt, meg kell hagyni, a hozzáállásomon viszont sokat nem változtat, ellenben érdekel, hogy milyen újfajta információkkal szolgálhat, amiről még nem tudok.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Régi gyárépület - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
458
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 02, 2019 10:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


An unpleasant visitor
Gabriel & Natalie
──────────── ────────────
«Szószám; 725 • Zene; Fuck Authority»
« "Ant the angel answered her,
"I am Gabriel. I stand in the
presence of God, and I was sent to
speak to you and to bring
you this good news."»
Mindkét vállamat egyszerre húzom fel, kezeimet is felemelem. Tenyeremmel felfelé nézve görbítem be enyhén az ujjaimat, így vágok amolyan értetlen arcot.
- Amennyien maradtunk, ahhoz képest az a két lény is tömegnek számít. Egyébként is nem hallottad még? - húzom ajkaimat vigyorgásra. - Két ember, már tiszta tömeg. Hát még ha az egyikük nem is igazán ember - vigyorgásom nem lankad, akkor sem, amikor megerősít abban a hitemben: márpedig ő angyal.
Jobb kezemet ökölbe zárva hajlítom a könyökömet, örülve annak, hogy legalább ennyi találatom volt.
- Kár, hogy már nincs lottó. Te ma biztos, hogy meghoznád a szerencsémet - vicceskedek vele.
Nem tudom, hogy a Tanács akar-e tesztelni, hogy ideküld egy angyalt. Mire számítanak, hogy rátámadok? Persze az izmaimban ott van a mozdulat, hogy rávetődjek az ülésen hagyott fegyverre. Hogy meghúzzam a ravaszt, még ha igazán nem is árthatok vele. A várost erős védelem tartja. Ha itt kószálhat szabadon, akkor vélhetőleg Micahel angyala. Remélhetőleg San Franciscoból jött.
Legyünk hát nyitottak feléjük, nem igaz? Ez az új politikánk. És én bizony nem fogok csalódást okozni a Tanácsnak. Egy pillanatig sem gondolhatják, hogy fogást találhatnak rajtam. Na meg a…
Figyelem, ahogy óvatosan közlekedik. Szemöldököl felhúzom és kedvesen nevetek rajta.
- Ne aggódj, a világ legpocsékabb vadásza vagyok. Itt nincsenek csapdák - rázom meg enyhén a fejemet.
Persze ő maga lenne a legbalgább, ha még el is hinné a szavamat. Holott nem hazudok! Becsszóra! A legutóbbi démoni látogatás után sem helyeztem el egy csapdát sem. Persze, mondhatja bárki, hogy nem vagyok kellően elővigyázatos. És minden joga meg is lenne hozzá. Még igazat is adnék neki. De ezen most ne akadjunk le. Egyik kezemet a kocsi oldalán tartom, a másikat az oldalamon. Így szemlélem az angyalt, ki szemmel láthatóan nem nagyon találja a helyét eme helységbe.
Még talán jól is fogom magam szórakozni. Nem hagynak egyedül a gondolataimmal és még szórakoztatnak is. Azt hiszem, ez a haszon napom.
- Várj, ácsi! - emelem fel figyelmeztetőleg a mutatóujjamat. Sűrű pislogásokkal tekintek rá. - Nem tudod, hogy mi az a Napelem? - tekintek rá hökkenten. Kell néhány pillanat mire felfogom a hallottakat, majd újra elfüttyentem magam. De ezúttal elismerően.
- Az a hír járja, hogy az angyalok a legbölcsebb teremtmények. Tudom, a bölcsesség nem egyenlő a tudással, de… Tényleg nem tudod mi az? - kérdezem döbbenten. Hangomban nincs semmi bántó, őszinte értetlenkedés hallatszódik ki. Eme információt fel kell fognom.
Ehhez azonban… Közelebb sétálok hozzá, de leginkább a platóhoz megyek. Felhatjva rajta a vászontakarót veszek ki egy hatos csomagolású sört. Közben enyhén felvillan a láncom. Egyre élesebb a fénye, melyet még mindig nem veszek észre. Nem nézem én a saját keblemet, látószögembe sem kúszik be eme fény.
Egy üveget kiveszek és… Körültekintően nem dobom az angyalnak. Inkább közelebb sétálva hozzá, szinte már izzó medállal nyújtom át neki az egyik üveget.
- Szóval - remélem elfogadja és akkor visszamegyek a platóhoz. Könnyedén csavarom le a sörös üveg kupakját. - A napelem egy olyan szerkezet, mely összegyűjti a nap energiáját és átkonvertálja energiává. Ezáltalá elektromosságot képes adni különböző eszközöknek, mint a villany, sokszor a fűtés is. Legtöbbször ezeket használjuk. Ám előferdül, hogy autókhoz is használják. Így kiküszöböljük a gázolaj okozta hiányokat. Ezek általában egy-egy panelből állnak. Egy ilyen panelből sokat helyeznek egy szerkezetre. Szólj ha valahol lemaradsz - igyekszem a lehető legnagyobb tudással átadni eme információt. Habár a mélységeibe nem merültem még el. De lassan el kell, ha tényleg fel akarom turbózni a kicsikémet.
Csípős megjegyzéseknek azonban ő sincs híján. Örömmel teszem szívem helyére a kezemet és tekintek körbe a kihalt gyáron.
- Ugye? Igazán nincs mit, bármikor szívesen segítek - fejemet kissé előrébb tartom, még a fejemet is oldalra fordítom, jelezve, hogy bizony nem tudom a nevét, így megszólítani sem tudok. - Faragatlanságom tudd be meghökkenésemnek. Natalie vagyok - hajtom meg fejemet az angyal előtt, nem gúnyosan, inkább játékosan.
Vidámságom percről-percre nő. Miközben belekortyolok a sörbe, tekintetemmel figyelem a férfit. Csípőmmel a platónak dőlök. Mindkét szemöldököm a magasba reppen.
- Egy vadásszal? Fura egy ízlésed van - kerekednek el szemeim, de vállaimat azon nyomban megvonom. Mindenkinek meglehet a maga heppje. - És mégis miről tudna egy angyal és egy vadász beszélgetni? Ne is gondold, hogy nincs ezermillió kérdésem feléd, egyszerűen csak érdekel, hogy a te elmédbe mi is jár - mosolygok rá kedvesen, majd visszasétálok a motorházhoz. Egy közeli asztalról elveszek egy rongyot. Mellette számos vércsepp díszeleg, a legutóbbi látogatóm emlékére. Ajkamrom ezúttal, elsőként tűnik el a mosoly.
Ahelyett, hogy ezen rágódnék, már vissza is sétálok a gépházhoz és félig el is tűnök benne egy-két dolgot megbütykölni a drágámon.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 02, 2019 8:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Humans... disgusting
Natalie & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 823• Credit:

Szemöldököm felvonva hallgatom az ember asszony méltatlankodását, miközben ajkaimat fintorba húzva, lefitymálóan tekintek körbe az ő kis privát, kisajátított életterében. Leginkább azon lepődöm meg, hogy ide bárki betette rajta kívül a lábát és nem csak megállt a bejáratnál, ahogy én.
'El tudom képzelni a tömeget...' - jegyzem meg fél hangosan, majd elindulok beljebb lassú léptekkel, mintha attól tartanék, hogy valamiféle csapda kellős közepén találom magam egy óvatlan pillanatban, ami nem lepne meg egyáltalán, tekintettel arra, hogy már alig maradt ember gyakorlatilag, aki ne tudna legalább egy ördögcsapdát különféle rúnákkal ellátva felrajzolni életterületének bármely pontjára. Lépteim koppanásának visszhangját egy elnyújtott füttyszó szakítja félbe, aminek hallatán megtorpanok a nőszemélytől kissé távolabb és homlokomat ráncokká gyűrve, majdhogynem sértetten pillantok rá, hogy megjelenésem ilyesfajta alantas elismerésben részesíti.
'Fogadjunk, hogy az vagyok.' - és ez maradjon is így ennyiben jelenleg. Nevem hallatán nagy valószínűséggel kevésbé viselkedne barátságosan, annál is inkább az ellenkezőjét váltaná ki belőle, hacsak nem felbátorodna a tényen, hogy úgysem tehetek olyasfajta kárt benne, ami a halálát eredményezné és garantálná, hogy a sírban marad örökre és az emberekre jellemző kárörvendéssel emlékeztetne erre a tényre minden egyes itt eltöltött másodpercben. Fejemet lehajtva szemlélem bakancsom poros, megkopott orrának hegyét és erőltetem meg magam, hogy ne forduljak sarkon és hagyjam el ezt a kietlen gyárat, ne tűnjek el rögvest és bukkanjak fel az irodámban, hogy a székembe roskadva, kezdjem masszírozni a homlokomat, mialatt emésztem a tényt és a tudatot, hogy önként kezdeményeztem társalgást egy emberrel, aminek a java nem gúnyos kacajból és kifigurázásból állt, legalábbis még egyelőre nem. Ha Michael itt lenne, most könnybe lábadt szemekkel figyelné a jelenetet, azt nem tudom, hogy a meghatódottságtól, hogy a béke és a segítség kedvéért föladtam elveimet és kérésének eleget téve igyekszem megtalálni ezekben a teremtményekben a jó oldalukat, még ha az nagyon mélyen is van elrejtve, vagy a nevetéstől, hogy úgy nézhetek most ki, mint egy idétlen valaki, aki leginkább elmenekülne a kellemetlen szituációból és ez érződik minden porcikájából, de nem teheti meg, mert ahhoz túlságosan sok forog kockán. Inkább az utóbbira szavaznék, ha lehetne, bár a humorérzéke sosem volt a helyén és nem is változott majdhogynem semmit, míg az asszonya életben volt. És nem csak ebben az egyben kell megkeresnem, hogy Atyánk miért teremtette, mit látott benne értékesnek és szépnek, hanem az összesben, ami még megmaradt belőlük! Azt hiszem a saját poklommal nézek épp farkasszemet és nem állok valami fényesen.
'Hogy napelemmel működjön a gépjárműved? Ha a katonának van, ahogy te is mondtad, akkor tudunk ezen a gondon segíteni. Már csak azt kéne megtudnom, hogy mi az a napelem és hogy néz ki.' - nézek a négy kerékkel fölszerelt roncsra. Bármi is az a napelem, kár ebbe kupac kacatba és szemétbe, lehetséges, hogy nem indok nélkül nem adnak ilyet mindenkinek, csak akiknek fontos, hogy a használatukban legyen, de ha a nőszemélynek ez minden vágya, Gabriel segíthet ezen. Meg kéne festeni ezt a pillanatot. Gabriel feladja az elveit, vagy Gabriel segítséget nyújt az ismeretlen nőnek, vagy Gabriel önmeg..., áh mindegy. A második verzió amúgy is drámaibb.
'Tényleg? Azt hittem, hogy virág korát éri, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem.' - biccentek elismerősen és úgy tekintek körbe, mintha azt várnám, hogy a gépek hirtelen beinduljanak, megjelenjenek a dolgozók, felpezsdüljön az élet, a gépek zajánál már csak az egymásnak keresztbe kiáltások legyenek hangosabbak, de az egyetlen dolog, ami megtöri a gyár makacs, töretlen némaságát, az az emeleti korláton fészkelődő, helyezkedő galamb, aminek körmei a koszos vasrudat kaparásszák, igyekezve, hogy találjon rajta egy olyan fogáspontot, ahol nem akar majd se előre, sem pedig hátra dőlni, hanem egy helyből, nyugodtan tudja figyelni a lent zajló eseményeket. Remélem nem ez a nő fajtájának legeszesebbike, mert akkor menten föladom a béke hadjáratomat és zúduljon minden a nyakamba mindenki oldaláról, de egy teremtett lélek nem marad életben.
'Beszélgetni jöttem. Vadász vagy, ha nem tévedek én sem.' - ne kutakodj a fejében, nem szabad! Kell valami, ami motiváljon, hogy semmit nem tudok erről az emberről és megvan az esély legalább rá, hogy némi érdekességgel szolgálhat gyakorlatilag bármiről. Például nem tudom, hogy mi az a napelem, de majd ő megmondja! És végig ostoba emberi dolgokról fogunk fecsegni, de az is lehet, hogy neki nincs kedve a társasághoz, akkor viszont tovább állhatok és megmondhatom, hogy én megpróbáltam mindent. Életem leghosszabb percei, órái, nap hátralévő része lesz a következő időintervallum.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Régi gyárépület - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
458
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 01, 2019 8:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


An unpleasant visitor
Gabriel & Natalie
──────────── ────────────
«Szószám; 646 • Zene; Fuck Authority»
« "Ant the angel answered her,
"I am Gabriel. I stand in the
presence of God, and I was sent to
speak to you and to bring
you this good news."»
A tekintetem a plafonra emelve figyelem egy hajszálrepedést a tetőn. A cserepek között lustán süt be a nap, próbál magának utat törni. Nem akarok Wallenbergre és szavaira gondolni. Hogy csak azt tett, amit tennie kellett, hogy minket védjen. Ez az egész baromság. Elmondhatta volna. Igen, megpróbáltam volna megállítani, talán utána is akartam volna menni, ahogy úgy is, hogy nem tudtam, hogy merre ment. De megérettük volna. Fenn tarthattuk volna a városban a békét. Nem engedtük volna, hogy éket verjenek közénk, ahogy most is.
Mély sóhajom nem engedem ki. Inkább kellemesebb emlékek felé vezetem gondolataimat. Alexen jár az eszem, ám ahelyett, hogy mosolyt csalna az arcomra, ehelyett inkább nagyobb gond  nehezedik a vállamra. Aggódom érte. Nem tudom, hogy mi van vele, hogy mit tehetnék, hogy megkönnyítsem a helyzetét.
Sokszor szeretném csak fogni és elráncigálni a családjától. Méregként hatnak rá. Mérgezik szerencsétlen gyermeket, még ha már fel is nőtt. Eme gondolatot nem tudom megszokni. Vigyáznom kell rá, nem engedhetem, hogy több gond érje. Mégsem tudok mindig ott lenni mellette. Érzem, tudom, hogy fog történni valami. Az utóbbi időben annyira nem volt kellemes az életem, hogy tudom, hogy valami történni fog.
Ujjam köré csavarom a nemrégiben vett medál láncát. Az apró kő nem nehezedik súlyként nyakamra, sokszor észre sem veszem, hogy ott van. Mégis magával ragad a formája, a színe, ahogy a vörös és a fekete keveredik egymással. Úgy tartják, hogy tűz lapul benne. Igyekeztem utánaolvasni. Sok legenda kering körülötte, tán ezért is választottam egykor a boltba.
Bárcsak hasonlóval segíteni tudnék szegény, árva gyermeken is. Egy apró tárggyal, mely könnyebbé tenné az életét. Sokszor elgondolkozom, hogy mivel érdemeltük ki. De a legutóbb is elmondtam neki: az emberek betegek. Nem csodálkozom az apokalipszisen, mégha ezt soha, senkinek sem fogom bevallani.
A hang hirtelen érkezik mögülöm.
Vállaimat megrázom, egész testem megremeg. Talán meg is ugrok egy keveset. Azt a kezemet, mely eddig a láncot piszkálta a szívem helyére helyezem.
- De most már tényleg - csattanok fel, miközben megfordulok. - Éveken keresztül, senki sem járt ide, magányomba ellehettem, gondolkozhattam nyugodalmasan. Az utóbbi időben, nagyobb átjáró ház lett, mint egy kórház - még ha kellemetlenkedő is a mondatom, hangomba egy csepp rosszindulat nincs. Igazából örülök, hogy nem vagyok egyedül hagyva a gondjaimmal és gondolataimmal.
Amennyire időre van szükségem, annyira nem akarom, hogy egyedül legyek. Paradox egy helyzet, egyszer tán majd meg is fogom oldani.
Megfordulva mégis gyanakvón tekintek végig a magas férfin. Ezeddig nem láttam a városba, így szemöldököm egy pillanat alatt kúszik a homlokom közelébe. Mondhatnák, hogy miért ismernem kellene mindenkit ott? A válasz erre természetesen az lenne, hogy nem. Mégis egy ilyen figurát biztos, hogy kiszúrna magának az ember, de még meg is jegyezne.
Ezért is lehet, hogy egy apró fütty hagyja el ajkaimat? Na hát, a jól megmunkált embert, igenis meg kell dicsérni, nem igaz?
- Fogadjunk - fordulok meg, hogy megálljak a jármű mellett. A nyitott elejére támasztom az egyik kezem, míg a másikat előbb a csípőmre teszem, majd újra a láncomat kezdem birizgálni. Fel sem tűnik, hogy halványan felsejlik. Nem, mert nem is azt nézem - és mert távol is van tőlem, azért valljuk be. - Az utóbbi időben járt már itt félvér, démon. Szóval, csak hogy egy kicsit is változatosak legyünk és - fejemet egy pillanatra előre meresztem. - A statisztikát sem hagyjam cserbe. Angyal? - teszem fel a kérdést, buksimat ezúttal félig oldalra fordítva. Persze a pimasz vigyor máris ott van a szám sarkába. Egyik lábamat felpakolom a térdemre, akár egy balerina. - A kérdés már csak az, hogy miként segítenél? - ejtem ki ujjaim közül a láncot és a medál a ruhámon kívül landol a trikómon. Kezemet kérdőn emelem fel.
- Két lehetőség van… - gondolkozom el, hogy mégis miként lehetne egy angyal a segítségemre… Számtalan módszer az eszembe idéződik, de egyik sem olyan, amelyet most szívesen meghallgatnék, így ezt el is engedem.
- Miben lehetek a segítségedre? Eme gyár már régen kihalt - tudatom, mintha valami recepciós fogadná a férfit, úgy beszélek. Felajánlhatom a termékünket? Hozhatok esetleg egy kávét is?
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 01, 2019 8:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Humans... disgusting
Natalie & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 900• Credit:

Ahhh New York! A hely, amitől egyszerre kezd forogni a gyomrom és mégis úgy vágytam ide, mint totyogós gyerek az édességekkel teli boltba. Az a sok ember. Az a sok pokolra küldhető ember, az a sok ember, akiknek megtört és meggyötört teste lesz a vörös szőnyeg Las Vegas bejáratában, akiknek a vérét fogja inni a szomjazó, poros föld. Az a sok ember, akiket Michael nem enged eltenni láb alól, mert 'Meg kell bocsájtanunk nekik, hiszen nem tudják, hogy rosszat cselekszenek'. Hogyne tudnák! Mondanám, hogy ezért van agy a fejükben és lelkük, amihez tartozik egy lelkiismeret is, de ezek amennyit használnak az Isten adta ajándékokból, csodálkozom, hogy nem haltak ki már jóval korábban. Ő is kezd elbutulni, mármint Michael. 'Menj el és ismerd meg őket, beszélgess velük. Nem olyan rosszak, csak adj nekik egy esélyt, Atyánk és a béke kedvéért!'
'Nem olyan rosszak, hanem sokkal rosszabbak! - meredek az odébb rúgott konzerv dobozra, ami először csak hangosan kopácsolva pattog végig a töredezett betonon, majd esik az élére, fordul párat saját maga körül és végleg elnémulva áll meg egy helyben. Mintha hívogatna, hogy 'Csak ennyit tudsz? Béna.', szinte kéri még az ütést, hogy minden dühömet rajta vezessem le. Béna? Jobbomat ökölbe szorítom a zsebemben, mire a konzerv egyetlen egyet roppanva rándul össze kis torz golyóbissá, amit immáron könnyedebben tudok odébb rugdalni az utamból. Atyánk és a béke kedvéért. Na persze. Ugyanaz, mintha őt a halott nőszeméllyel zsarolgatnám. Állj fejtetőre és szavald el a finn himnuszt visszafelé és akkor esetleg segítek abban, hogy az emberszabásúd ismét az a nő legyen, aki a szürkeállományodat fogta, kitekerte a helyéről és elhajította jó messzire, de annyira, hogy neked kedved ne legyen soha utána menni. Persze nem is volt, amíg élt, most holtában meg már minek. Ebből látszik, hogy abba sem gondolt bele, hogy az emberek nem fognak engem süteményekkel és árt karokkal fogadni, hogy de jó, megjött a Pusztító Gabriel, hanem a legtöbbjük vonyítva, visítva menekül egészen addig, amíg a látótávolságából nézve csak egy aprócska pont nem leszek, a vadászok pedig jönnek a pecsétjeikkel és a ráolvasásaikkal meg a késeikkel. Nekik aztán lehet magyarázni, hogy most nem azért jöttem, hogy a koponyájukból készítsek kandalló díszt, hanem egyszerűen Michael ötlete volt, hogy békéljek meg a fajtájukkal és kevésbé nézzek úgy rájuk, mint csúszómászó férgekre. Pedig azok.
'Vigasztaljon a tudat, hogy ezek a testvérednek sem örülnének. Mint a barbárok, fegyverekkel és harciasan ordítva rohannának felé is. De nekem aztán, huhú! Én leszek a főnyeremény, az első az elsők között! Aki megöli Gabrielt az onnantól kezdve örökké élni fog, szobrot állítanak neki, úgy élhet, mint egy király, vagy még akár sokkal jobban!' - vagy nem ilyenekkel lelkesítik a népet? Ingerülten kifújva a levegőt állok meg az út közepén és pillantok körbe az üres területen, ahol gyakorlatilag az előttem elguruló megsárgult, szakadt, mocskos újságpapír az egyetlen társaságom. Ezért jöttem ide? Jó, mind tudjuk, hogy a nagy tömegek beljebb laknak, de odáig hála Atyánknak nem nagyon kell és szabad elmennem. Azok a fránya rúnák és pecsétek! Ahhh, de kár, pedig úgy igyekeztem! Megyek és szólok is Michaelnek, hogy ideje kitalálni mást. Elégedett mosollyal az arcomon fordulok sarkon és indulok el arrafelé, amerről bejutottam a városba, nyakam viszont hamar a vállaim közé ugrik és akár egy teknősbéka, úgy fordulok egy régi, hatalmas épület felé, ami az idő vasfogának ellenállva büszkén feszít borostyán ruhájába burkolózva. Mi volt ez a csattanás? Biztos volt csattanás? Lehet csak a szél fújta odébb a konzervdobozt!
'Amikor nincs is szél, ugye...?' - dörmögök magamnak az orrom alatt és bosszús pillantásokat vetek a törött ablakok irányába, melyek mint megannyi sötét szemek merednek rám, héj és pislogás nélkül. A fejhez és a szemekhez általában tartozik egy száj is, ami mindenbizonnyal szólt akkorát az imént, hogy San Francisco - ban is hallani. Adj erőt jó Uram! Az undortól megborzongva, hogy hozzá kell szólnom egy bundátlan majomhoz indulok sietős léptekkel az épület felé és némán fohászkodom Atyámhoz, hátha meghallja és odafigyel a kicsi fiacskája kérésére, hogy csak egy macska legyen az egész épületben, ami lelökött valamit valahonnan. Kérlek, kérlek, kérlek...
Mire számítottam mégis? Megkérdezném magamtól őszintén. Két karomat mellkasom előtt összefonva dőlök neki az épület jobb oldali vaskapujának a széléhez és komor arckifejezéssel figyelem, ahogy az ember magában morfondírozva tesz - vesz. Még nem késő itt hagyni, ahogy nem vette észre, hogy itt teremtél az ajtóban, úgy azt sem fogja, hogyha egy csettintésre el is tűnsz. Amilyen ostoba azt fogja hinni, hogy a saját képzelete játszik vele, vagy valaki más szórakozik vele. De sajnos nem lehet.
'Azon, hogy vége legyen, én nagyon könnyen tudok segíteni.' - szólalok meg és készülök föl fejben az őrjöngésre, sikoltozásra, vagy az esztelen lövedékpazarlásra, esetleg arra, hogy a nőszemély késdobálónak gondolja magát és megpróbál angyalpengével koponyán találni. Vajon a felsoroltakból mit valósít meg?

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Régi gyárépület - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
458
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 01, 2019 6:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


An unpleasant visitor
Gabriel & Natalie
──────────── ────────────
«Szószám; 553 • Zene; Fuck Authority»
« "Ant the angel answered her,
"I am Gabriel. I stand in the
presence of God, and I was sent to
speak to you and to bring
you this good news."»
Az utóbbi napokban elég sok mindent át kell gondolnom és ehhez csend kell és nyugalom. Nincs más megoldás. Nem akarok gondolkozni rajta, mégis muszáj vagyok. Ez a kettősség jellemzi az utóbbi időmet - nem beszélve arról, hogy egyébként még a lakásom is romokban áll, hála egy zongorának.
Így kézenfekvőnek tűnt a választásom. Az autóm halkan püfögve gurul a régi gyárépület ajtaja elé. Ajtaját kinyitva könnyedén szállok ki, az ablakba kapaszkodva. Végre itt a tavasz, a finom levegőjű, mely teljes mértékben megrészegíti az embert. A nap melege süt, így végre megszabadulhatok kabátomtól, mit a platós autó anyósülésén is hagyok.
A kétszárnyú ajtóhoz lépve könnyedén töröm fel a lakatot két hajtűt használva, nincs nehéz dolgom, hiszen lényegében én vagyok az egyetlen, ki használja ezt a helyet.
Legalább is nekem kellene lennie az egyetlennek. Ennek ellenére az utóbbi időben nagyobb átjáró ház lett, mint maga a vadászbázis. Előbb egy fura tetovált fazon, majd pedig a démon.
A lakat halkan kattanva válik kettővé, a lánc csörgése csatlakozik a madarak kellemes veszekedéséhez. Nem is olyannyira könnyedén tolom szét az ajtót, mely nyikorogva csatlakozik a trilliákhoz. Ellépve előbb a jobb, majd a bal oldalit tárom ki teljesen, hogy drága kocsim beférjen rajta. Ráfér már egy kis bütykölés és lássuk be, távolabb a város nyüzsgésétől, jobb helyet aligha találnék hozzá.
Visszaülve a járműbe hajtok be a poros, elhagyatott helyre. Régen fegyvergyár volt, azonban mára már mindent elvittek. Persze akad még elvétve egy-egy sarokba, de már ritkán. Már én sem találok, pedig a puskaporra nagy szükségem lenne a fegyverekhez, amiket tesztelek. Amíg ugyanis nem találom fel, miként tudnék szenteltvizet beletölteni, hogy hasson a démonok ellen, addig nincs sok mozgásterem. Csak egy-két trükk.
Gondatlanságból a kabátom mellett hagyom a fegyveremet, melynek inkább megnyugtató szerepe van. Nem vagyok annyira agyatlan, hogy elpazaroljam a drága lőszert.
- Hjaj - sóhajtom el magam, amikor újra kiszállok és az előttem lévő vértócsára meredek. Itt kínozta meg a démon a társamat, hogy aztán egy ajánlattal álljon elém.
Vajon él azzal, amit mondtam neki? Érdekelne, hogy vajon néhány démon miért megy a teremtője ellen? Egyébként is, ha megölik, ki teremtette őket, akkor ők nem porladnak el? Vagy miként is van ez? Különös, valljuk be.
Még egy sóhajt hallatok, ahogy elviszem szememet és inkább a gyárépület belsejére emelem azt. Az elmúlt huszonöt évben ami egykor fényes volt, az már rozsdás. A téglafalakba illesztet ablakok nagy részét betörték a környező fák ágai. Kívül-belül elvetette magját a természet. Borostyán nőtt már több helyen és úgy tör a magasba, mintha az élete múlna rajta. Idebent is apró csermelyek nőtték ki magukat.
Az autó elejéhez sétálva felpattintom a jármű elejét. Még hibrid verzióban működik, de az üzemanyag fogytán van.
- Ki kellene már teljesen fejleszteni, hogy önjáró legyél - sóhajtom. - Valahogy majd ellopom a katonáktól miként járnak napelemmel - nem járja, hogy a vadászok nem járhatnak ilyen autókkal. Kicsit könnyebb lenne a falakon kívülre menni és ott rosszalkodni, összeszedni néhány holmit, melyre szükségünk lehet.
Előbb csak körbejárom a teret és igyekszem nem Wallenbergre gondolni és a történekre. Még mindig sok, amit meg kell emésztenem, de mindent hallanom kellett. Ezt tudom. Mégis… Valahol csalódott vagyok, ha be sem akarom vallani.
- Vége lesz ennek valaha? - teszem el a költői kérdést az ég felé emelve tekintetem. A törött ablakokon keresztül süt be a nap, megvilágítva a port, mely ellepi a helyet. A madarak csiripelésével, a nap melegével mindez olyannyira békés és megnyugtató.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 31 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6