Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Eveline Naomi White •
reveal your secrets

Hell or Heaven


Eveline Naomi White VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1136
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 02, 2020 12:41 pm
Következő oldal


Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözlünk @Eveline Naomi White a Hell Or Heaven FRPG oldalán!



reveal your secrets

Eveline Naomi White


Eveline Naomi White Tumblr_oju9fcxdmd1qdo13xo6_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
19
☩ Play by :
Claire Coffee
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 02, 2020 8:39 am
Következő oldal


Eveline Naomi White

Eveline Naomi White
A küzdelmes pillanatok meghatároznak minket az által, ahogy kezeljük őket.
Keresett
32


Karakter információ
Család -  Apámat nem ismertem, legalábbis  a vér  szerinti apámat nem. Édesanyám sokáig egyedül nevelt engem és a nővéreimet. De nem panaszkodhatok, mindent megtett értünk. Mindig azt nézte, hogy nekünk jó legyen. Kamasz voltam már mire megismerkedett a nevelőapámmal. Így lett teljes a családunk. Mindig ott voltunk egymásnak, történhetett bármi. De pár éve anyám meghalt. Azóta a nővéreimmel se tartjuk annyira a kapcsolatot.
Van egy hét éves kislányom, Emily. Nekem ő  a legnagyobb boldogság az életemben. Bár  néha nehéz, hogy az édesapja nincs  mellettünk. De nem bánom, talán pont ezért is olyan szoros a kapcsolatunk.

Mi a beosztásod - Adminisztrációs feladatok elvégzése, a rendőrségnél.

Városod - Most költöztem New Yorkba.
Claire Coffee
Alan B. Davis
Ember
-

Karakter képességeinek leírása
Hogy mi az a két szó, amivel Eveline-t legjobban lehetne jellemezni? Erős és független, ha kell bárkin és bármin átgázol, hogy elérje a célját. Minden helyzetet remekül átlát.
De van amikor az ő szíve is megenyhül. Főleg otthon, a kislányával szemben. Túlságosan is engedékeny és talán egy kicsit el is kényezteti őt. Legfőképpen pedig iszonyúan félti. Szeretné mindentől megóvni.
A tettek embere és nem fél kinyilvánítani a véleményét sem. Ez miatt sokszor kerül konfliktusba másokkal.
Az empátia viszont hiányzik belőle, akár negatív, akár pozitív érzelmekről van szó. Tud együtt mosolyogni, együtt szomorkodni másokkal, de nem érzi át az érzéseiket. Egyetlen kivétel van, Emily. Valószínűleg az anyaság miatt van.
Az érzéseit is nehezen mutatja ki, inkább csak azoknak akik valóban közel állnak hozzá. Mivel nehezen nyílik meg, ebből nem sok van. Már évek óta egy fal veszi körül, amin csak nagyon nehezen enged át bárkit is. De nem volt mindig ilyen, csak az idő és a csalódások megkeményítették.




Minden történet rejthet titkokat
Bár a gyerekkorom elhanyagolható, olyan volt, mint a legtöbb gyermeké, ha szeretnéd mesélek róla.
Szóval, mint már említettem, az édesapámat nem ismertem, még születésem előtt elhunyt. Anyám, Camille nevelt fel, engem és a két ikernővérem Biancát és Rosiet. Nem panaszkodhatom, a körülményekhez képest szép gyerekkorom volt. 3 éves voltam, amikor a katasztrófa bekövetkezett. Nem igazán emlékszem arra, hogy pontosan mi történt, inkább csak hallomásból tudok róla.
Arra viszont jól emlékszem, hogy anyám mennyit dolgozott, hogy mi lányok semmiben se szenvedjünk hiányt.
Szerettem az iskolát, mert azon kívül alig jártunk valahova. A barátainkkal csak a suliban lehettünk együtt, ha vége volt rögtön mehettünk haza. Hiszen a világ tele volt veszéllyel, ezáltal rettegéssel is. Az anyánk félt az utcára engedni minket, otthon kellett ülnünk. Akkor úgy éreztem magam, mint egy börtönben. Most már értem. Csak nem akarta, hogy bajunk essen.
Sokat mesélt arról, milyen volt régen, még azelőtt, hogy a katasztrófa bekövetkezett volna. Milyen békés és szép világ volt. Nem kellett félni, hogy mikor csap le újra, valami szörnyűség.

Ahogy a nővéreim felnőttek egyre jobban kimaradozhattak. Már nem csak az otthon létezett a számukra. De amit nekik lehetett az nekem nem. Elvégre 5 év volt közöttünk, ők már tudtak magukra és egymásra vigyázni, de egy tizenhárom éves lány csak nyűg lett volna a nyakukon. Nekem akkor következtek csak az igazán magányos évek. Otthon, kettesben, anyámmal. Próbált jó társaság lenni, de nekem nem erre volt szükségem.

Amikor gimnáziumba kerültem anyám megismerkedett Billel, aki jóval idősebb volt nála. De a nagy korkülönbség ellenére nagyon szerették egymást. Én is örültem, hogy kaptam egy apát.

A tanulmányaim befejeztével, előttem is megnyílt a világ. Már nem csak a tanulás és az otthon ülés létezett. Szabadon eljárkálhattam és ismerkedhettem. Minél többet fedeztem fel a világból annál jobban tetszett.

Húsz éves voltam, amikor megismerkedtem az első barátommal, ő is a rendőrségen dolgozott, akárcsak én. Először csak kerülgettük egymást, míg egy nap randevúra hívott. Akkor azt hittem ő lesz az a bizonyos férfi akivel majd leélhetem az életem. Egy év után megkérte a kezem, igent mondtam. Már az esküvőnket terveztük, amikor hirtelen áthelyezték egy másik városba. Mivel nem tudtuk tartani a kapcsolatot, szétváltak útjaink. A szívem megszakadt.

Rá egy évvel, ugyanúgy a rendőrségen megismerkedtem Alannel. Teljesen más volt, mint a volt vőlegényem. El se tudtam volna képzelni, hogy valaha beleszeretek. Először szörnyen idegesített, már a jelenlététől is kirázott a hideg. Amíg egy nap, mégis az ágyában kötöttem ki. Nem akartam kapcsolatot, úgy éreztem még nem állok rá készen. Ezért kezdetben csupán testi kapcsolat volt köztünk. De ahogy telt az idő, elrabolta a szívem. Féltem, hogy újra összetörik, de mégis neki adtam. A félelmem nem volt alaptalan, el kellett hagynia a várost, de megígérte, hogy visszatér hozzám.

Közben kiderült, hogy terhes vagyok, kilenc hónapra rá megszületett a kisbabám. Gyönyörű, egészséges kislány. De Alan nem tért vissza és én egyedül maradtam a csöppséggel. Nem tudtam mire gondoljak, már minden átfutott az agyamon. Amikor eszembe jutott, a családunk régi barátja, egy magánnyomozó. Megbíztam, hogy kutassa fel, nem számít mennyi időbe is telik, de tudnom kell mi történt vele.

Két év telt el, két küszködéssel teli év. Nagyon sokat kellet dolgoznom ahhoz, hogy nekem és Emilynek ne kelljen nélkülöznünk. Így viszont keveset lehettem vele. Az anyám és a nővéreim voltak az egyetlen támaszom. Sokat segítettek a kicsivel.
Egy nap aztán visszatért a nyomozó, nem tudott sok mindent, de nekem elég volt a tudat, hogy  Alan él. Akkor eldöntöttem, hogy történjen bármi, de soha nem fogom visszaengedni az  életembe.

Teltek az évek. Az anyám megbetegedett és itt hagyott minket, a nővéreim pedig férjhez mentek és családot alapítottak. Magunkra maradtunk Emilyvel. Nehéz idők voltak, de átvészeltük őket. Volt egy saját kis birodalmunk, ahol csak mi ketten számítottunk. Lettek volna férfiak, akik próbálkoztak, de nem engedtem magamhoz közel őket. Van mikor elgondolkozom, mi lett volna, ha nem így történik? Emily se könnyíti meg, egyre többször kérdezi, hol az apukája? Ilyenkor elgondolkozom, mi lett volna ha Alan nem hagy el? Vagy mi lett volna, ha valakinek adok esélyt belépni az életünkbe? De azt hiszem, jó ez így nekünk.

Most, hogy San Francisco romokban, nekünk is mennünk kell. New Yorkba költözünk, abban a reményben, hogy ott egy jobb élet vár ránk.




Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 3 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2