Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Városszéli lepukkant hotel •
reveal your secrets

Hell or Heaven


Városszéli lepukkant hotel VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1135
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 01, 2021 5:35 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Nikki Sanders


Városszéli lepukkant hotel Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
11
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 31, 2021 3:25 pm
Következő oldal


No chance to hide

@Belial & Nikki  


A félelem tovább szövögette a hálóját az elmém körül, mikor előléptem a szekrény mögül. Egyre nehezebb volt kilátni mögüle, mert mint a pók hálója úgy ragadt az ujjaim köré, amikor szabadulni próbáltam tőle. Még nem volt annyira sűrű, hogy a túlélési ösztöneimet eltompítsa, de közel jártam hozzá. Izmaim viszont már készenlétben álltak, és egyként feszültek meg, felkészítve engem a menekülésre, ha úgy hozza a szükség. Egyelőre viszont nem tudtam, hogy ez-e a helyes lépés. A látogatómhoz intézett szavaimnak köszönhetően megtudtam, hogy az érzékeim nem hagytak cserben és tényleg ketten érkeztek, de a válaszától nem kaptam meg a megnyugvást, amit vártam. Amíg nem látom a másik ’vendéget’ legalább egy pillanat erejéig, addig nem alkalmazhatom a képességemet menekülésre. Ennek híján nem használhatom az ajtót kijáratként, kizárólag az ablak jelenthet kiutat, viszont jónéhány másodpercre, és valami kemény tárgya van szükségem ahhoz, hogy betudjam törni. Ez sem túl jó ötlet tehát. Az utolsó gondolat, mely a túlélés jegyében fogalmazódott meg az elmémben, hogy valahogy elkéne érni, hogy ne támadjon rám, vagy elkéne érni, hogy a másik is bejöjjön egy pillanatra a szobába.
– Nos, patkányokon kívül már nem igazán van itt más, tehát én nem pazarolnék túl sok időt a terepszemlére. – hangom magabiztosan csengett, hiszen az igazat mondtam. Ez a hely már akkor is üres volt, amikor az első éjszakámon álomra hajtottam itt a fejemet, azóta pedig senki nem zavarta meg a nyugalmamat. Az ördögcsapda felfestése is csak az én túlzott óvatosságom miatt volt fontos, és no lám, igazam is lett. Előbb vagy utóbb minden szálláshelyemen megjelennek az illetéktelenek, csak idő kérdése. Ezúttal egy kicsit hamarabb következett be, mint vártam, és a lehető legrosszabbkor. Teljesen fölöslegesen oltottam ki két életet, hiszen a csapda értéktelen, ha szem előtt van. Ha démon, akkor ostoba lenne belelépni, ha pedig nem, akkor nincs rá hatással, még akkor sem, ha táncot járna a közepén. Egyedül annyi haszna van, hogy amíg nem lép bele, feltételezhetem, hogy egy démonnal van dolgom, nem mintha ez sokat javítana a helyzetemen. Hiába mondta azt a férfi, hogy csak keresnek valakit, ez nem jelenti azt, hogy ne lennék-e esetleg útban nekik, vagy ne zavarná őket, hogy a cselekményeikre akad egy szemtanú.
– Kit kerestek? – tettem fel rögtön a kérdést, és mélyen reméltem, hogy nem egy olyan nephilimet keresnek, akinek pengéjén, még meg sem alvadt rendesen annak a vére, akinek a torkát vágta el… Mielőtt viszont választ kaptam volna a férfi egyik keze megindult a kabátja belső zsebe felé. Az ösztöneim veszélyt jeleztek, így jó magam is közelebb vezettem a kezemet az övemhez, hogy a pengém azonnal elérhető legyen. Már éppen fontam volna az ujjaimat a kés köré, amikor a férfi kivette a kezét, és egy cigarettát húzott elő. A lélegzetem, amit észre sem vettem, hogy visszatartottam ismét megindult, és kezeimet is visszahelyeztem a korábbi pozíciójukba. Mivel a férfi csak a nikotin iránti szenvedélyét akarta kielégíteni, így értelmetlen volt a reakcióm pusztán annyit értem el, hogyha igazán figyelt, akkor észrevehette, hogy valamit rejtegetek övtájékon. Utólag ostobaság volt a részemről, de ha fegyveréért nyúlt volna, akkor muszáj lett volna időt nyerni. Mindenesetre, engedtem egy kicsit a megfeszült testtartásomon és vártam, hogy választ adjon a kérdésemre. Szerencsémre, nem habozott sokáig, és a név, amit említett határozottan különbözött az enyémtől.
– Bob? Nem ismerős név alapján. Hogy néz ki? – még szinte be sem fejeztem a mondatot, máris kaptam egy nem túl részletes személyleírást is az említett fiatalemberről. Sajnos nem kerültem közelebb a megoldáshoz. Még éppen az emlékképeimet böngésztem át, amikor a férfi azt is megemlítette, hogy a fiú bajban van. A szemöldököm íve azonnal feljebb kúszott, hiszen ez már egy olyan hír, ami akár rám is hatással lehet. Szükségem van tehát további információ morzsákra, hiszen sosem tudhatom, hogy mikor fog kínozni olyan éhség, amikor éppen ez az apró szelet fog megmenteni az éhhaláltól.
– Mégis milyen bajban van? Pontosan ki ez a Bob? – talán az ő nyomában is vadászok loholnak? Netán a pokol szolgáit sikerült magára haragítania? Vagy csak rosszkor volt, rossz helyen? Bármi is a helyes válasz, könnyen meglehet, hogy a férfihoz hasonlóan mások is fogják itt keresni, ezt a Bob gyereket, és ez esetben tanácsos lenne azonnal távoznom. Viszont a másik még mindig nem került elő, a férfi pedig nem úgy nézett ki, mintha odakint akarná folytatni a dohányzást. Valahogy muszáj lesz beljebb csalnom…
– Esetleg majd megkérdezhetem néhány ismerősömet, hogy hallott-e róla. Addig is, ha gondolod, nézd át a szobát, hátha itt hagyott valamit. A szekrényben, van néhány ruhadarab, ami nem hozzám tartozik. Inkább férfi darabok. – készségesen mutattam az említett bútordarab felé, és ez lehetőséget kínált nekem arra is, hogy feltűnés nélkül közelebb kerüljek az ablakhoz. Közben árgus szemekkel figyeltem, hogy a férfi végül megmozdul-e és ha igen, mit fog tenni az ördög csapdával. Aztán eszembe jutott, hogy már önmagában az is sokat elárul, hogy tudta, mi is az pontosan. Az egyszerű halandók, akiknek nem volt még dolga a természetfelettivel általában nem ismerik ezt a bonyolult motívumot. Az egyszerű ördög csapdát, szinte bármelyik idióta el tudja készíteni, de én egy olyan ábrát rajzoltam, ami az erősebb démonokat is képes megfékezni. Már pedig az ilyesmit leginkább a vadászok könyveiből lehet megismerni…
– Egyébként honnan tudod, hogy az ott egy ördögcsapda? Vadász vagy? Oh, bocsánat. Vagytok. Akárhol is legyen most a társad, gondolom neki is hasonló a tudástára, mint neked. – végül inkább úgy döntöttem felteszem a kérdést, annak ellenére, hogy biztos voltam abban, hogy kételkedni fogok a válasz igazságtartalmában, bármit is felel. A lélek számára kínzó, ha nincs senki más a világban, akinek a bizalmát átnyújthatná, de a túlélés szempontjából mégis ez a kifizetődő stratégia. Hála a származásomnak az én életem minden egyes nap veszélyben forog, és engem a túlvilág sem fog tárt karokkal fogadni. Nem véletlen, hogy finoman céloztam arra, hogy szeretném már a társát is megismerni. Természetes nem a baráti körömbe terveztem befogadni a két illetőt, nekem egyébként sincs olyan, de még mindig nem voltam biztos abban, hogy miként meneküljek, ha arra kerül a sor. Ismerve az utóbbi időben lezajlott eseményeket, és levonva a megfelelő következtetéseket, már nem kell túl sokáig várnom ahhoz, hogy újfent a halál markából keljen kiszabadítanom magamat…


Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jan. 12, 2021 3:31 pm
Következő oldal


Kitérő a város szélén
Nikki Sanders & Belial
zSNV8NX.gif
Az apró neszeket leszámítva, amit az épületbe fészkelő patkánycsalád okoz, csend van. Talán túl nagy is. Éber figyelemmel haladok a romos épületbelső folyosóin a nefilimet kutatva és egyre kétségesebb számomra, hogy itt van-e még egyáltalán ez a Bob gyerek? Lehet már hetekkel ezelőtt tovább állt innét. Aztán az egyik szoba közelében találok valami biztatót, ami arra utal mégsem annyira élettelen ez a patkánytanya, mit az elsőre látszik. Egy készülőfélben lévő démoncsapda díszeleg a padlón, ami egyértelmű jel arra, hogy rajtam és láthatatlan ebemen kívül valaki más is tartózkodik ebben a leroggyant motelben. A vér még friss, nem volt ideje megalvadni vagy a deszkára száradni sem, talán egy perce sincs, hogy idemázolták. Az alkotója pedig nincs túl messze.
Aztán úgy döntök, tudtára adom - bárki is rejtőzködjék itt, tisztában vagyok jelenlétével. Nem várat sokáig a válasz. Egy női hang felel szavaimra és amikor megfordulok egy fiatal lányt látok előlépni az egyik szekrény mögül. Tudja, hogy nem vagyok egyedül, majd a társam holléte felől érdeklődik bizalmatlan pillantásokat vetve rám eközben. Kár lenne azt hazudnom, egyedül jöttem ide, valószínűleg meghallotta, ahogy a démonkutyához beszélek és most azt feltételezi, hogy másodmagammal érkeztem. Talán jobb is így, ha abban a hitben hagyom, hogy rajtam kívül még ácsorog odakint valaki.
-Valóban nem magam jöttem. - ismerem el a nyilvánvalót.
-Terepszemlét tart. - közlök csak ennyit, ami tulajdonképpen igaz is, mert a pokoli jószág jelen pillanatában is ádáz szemekkel figyeli a motellakót, még ha ő, ebből mit sem érzékel. Közben alaposan megfigyelem a lányt, a testtartását, a mozdulatait, anélkül hogy én magam bármiféle ellenséges mozdulatot tennék irányába. Elsőre tolvajnak hihet, mert tudtomra adja, hogy ezt a helyet már többszörösen is kifosztották, aligha találhatnék itt bármi értékeset, amiből nyereségem lehet. Úgy vélem igaza lehet, idefelé volt időm alaposan felmérni a motelt és nem sok olyan dolgot láttam, amiből egy fosztogató halandó életű nagy zsákmányt remélhet. Felveti, ha kétségeim vannak, nyugodtan átkutathatom a helyiséget, ezt vagy bármelyik másikat, hogy megbizonyosodjak arról, igazat szól. Nem fogok találni semmilyen értéket.
-Nem rabolni jöttünk. - vallom be nyíltan és használok többes számot, ha már úgyis társasággal gondol. Mivel látogatásom nem a haszonszerzésre irányul, így mozdulatlanul állok továbbra is ott, ahol eddig is, a felmázolt csapda szelétől alig néhány centi távolságra. Nincs okom rá, hogy akár egyetlen lépést is tegyek bármelyik irányba.
-Keresünk valakit. - teszem hozzá kisebb szünetet tartva gondolataim között.
-Talán...te tudnál nekünk segíteni. - vetem fel, miközben egyik kezem megindul kabátom belső zsebem felé, míg másikat védekezőleg emelem magam elé, jelezve felé, hogy nem ártalmára készülök törni. Rövidest egy cigarettaszál kerül elő a szövet mögül, amit ajkaim közé veszek, majd egy vihargyújtó is előbukkan, melynek lángjában izzítom fel a bagóvéget.
-Egy Bob nevű kölyköt keresünk...egy ideig a környéken élt. Talán te is ismered. - kezdek bele egy mély slukk után. Egy elnagyzolt személyleírást adok a gyerekről, elvégre a Bob elég gyakori név, mégis könnyedén ráismerhet belőle, amennyiben volt szerencséje találkozni vele. Éppen csak azt az apró infót hallgatom el, hogy a keresettem egy nefilim. Ki tudja a nő nem-e véletlen egy angyal, aki a fajtájára vadászik, vagy talán egy az üldözői közül, amolyan vadászféle. Egyelőre jobb, ha azt gondolja, hogy egy közönséges halandó taknyos nyomában vagyok.
-Azt hiszem elég nagy bajban van. - teszem még hozzá.

zene: nincs || üzenet: nincs ||
reveal your secrets

Nikki Sanders


Városszéli lepukkant hotel Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
11
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 25, 2020 4:58 pm
Következő oldal


No chance to hide

@Belial & Nikki  



Az ódon ajtó keserves hang kíséretében nyílt ki, jelezve, hogy a ’látogatóim’ már a küszöbről figyelik, hogy mit rejthet ez az egykoron jobb napokat látott szoba. Feltételeztem, hogy a pillantásuk nem a siralmas állapotban lévő bútorokon fog elidőzni, hanem az ajtó közelében hagyott vért tartalmazó edényen és az ott hagyott táskán, így azonnal egyértelmű lehetett számukra, hogy nem csak élettelen tárgyak menedékéül szolgál a helyiség. Ennek ellenére ösztönösen tartottam vissza a lélegzetemet, és tápláltam tovább a ’láthatatlanság’ illúzióját, még akkor is, amikor az egyik ’vendég’ hangosan megjegyezte, hogy a padlóra festett alkotásom a pokol szolgáit hivatott megzabolázni. A pulzusom felgyorsult, és a félelem már elkezdte szőni a béklyóit az elmém köré, de továbbra is a szekrény fedezékében maradtam. Az egyetlen barátom, az idő is ellenem fordult, mert olyan sebességgel kezdett el száguldani, hogy már nem voltam képes az oxigén megvonással őrizni a pontos helyzetemet, így akaratlanul is hatalmas adag levegőt juttattam a tüdőmbe. Hogy a ’látogatók’ ezt hallották-e meg, vagy a korábbi padló nyikorgás vont nem várt figyelmet a ’rejtekhelyemre’ nem derült ki, mindenesetre egy férfi magabiztos hangon tette egyértelművé, hogy megtalált, és bölcsebb lenne előbújnom. A másodperc tört része alatt futtattam végig a gondolataim között a kilátásokat, melyek a testi épségem kockáztatása nélkül kijuttathatnak innen, de egyik megoldás sem tűnt tökéletesnek tekintve, hogy a vendégekről semmit sem tudtam. Az alapkérdést, miszerint ’meneküljek-e vagy harcoljak’ csak azután lehet megválaszolni, ha felmértem az erőviszonyokat. Tehát végül úgy döntöttem, hogy engedek a nyomásnak, és előbújok a szekrény mögül. Választ azonban nem terveztem adni, és a szándékaimat is el akartam rejteni, így a kezemben szorított pengét az övem egy könnyen hozzáférhető helyére rejtettem, és felemelt kézzel léptem elő a szekrény mögül. Meglepetésemre viszont csak egy férfi volt a szobában, hiába hallottam legalább két ’vendég’ lépteit. Talán az ösztöneim csaltak meg? Valószínűtlen. Még valakinek kell itt lennie.
– Én pedig tudom, hogy nem vagy egyedül. Hol van a másik? – tettem fel köntörfalazás nélkül a kérdést, ami kritikus fontossággal bírt számomra. Hiába használom a képességemet ezen a férfin, és menekülök el, ha a másik közben nem kerül a ’bűvöletem’ hatása alá és hátba támad. Persze meg volt annak az esélye is, hogy a férfit és a társát nem vezeti ártó szándék, de ennek a lehetősége olyan alacsony, hogy nem építhettem rá stratégiát. Egyszerűbb utólag bocsánatot kérni, mint a pokol egyik személyre szabott tömlöcében siránkozni, hogy másképp kellett volna cselekednem. Bár tartásom és szavaim arról árulkodtak, hogy nem szándékozom azonnal a férfi életére törni, de készen álltam arra, hogy bármelyik pillanatban a fegyveremért nyúljak, ha szükséges. Természetesen ajánlatos lenne a látogatók szándékaival is tisztában lenni, hogy megfontolt döntést lehessen hozni a folytatással kapcsolatban, és erőszak nélkül erre egyetlen módszer van: beszélgetést kezdeményezni.
– Mit akartok? Itt már nem maradt semmilyen értékes portéka. – intéztem szavaim továbbra is többes számban, noha a másiknak még mindig nem láttam nyomát. Ez több mint aggasztó volt számomra, de valahogy mégis nyugodt tudtam maradni. A megfeszülő izmaim persze nem adtak erre kézzel fogható bizonyítékot, de legalább az elmém tiszta maradt. Ennek is köszönhető, hogy eszemben sem volt közelebb menni a férfihoz, és ha esetleg ő tesz felém néhány lépést, akkor biztosan jó magam hátrálok. Ettől eltekintve azonban nem felejtettem el tetőtől talpig végig mérni a látogatómat, ami már csak azért is nagyon hasznos volt, mert megbizonyosodtam róla, hogy a termete miatt nem tanácsos közelharcba bocsátkoznom vele. Továbbá ahogy nekem is volt egy rejtett fegyverem, úgy akár az ő zsebében is lapulhatott valamilyen nem várt ’meglepetés’. Illetve észrevettem, hogy a démon csapdámnak pont a szélén állt meg, ami könnyen jelentheti akár azt is, hogy a sors ismét megáldott engem egy jelképes bal horoggal, és egy démont sodort az utamba. Viszont, hogy megbizonyosodjak az elméletem helyességéről, szükségem lesz valamilyen fondorlatos trükkre. Hiszen nem önthetem csak úgy nyakon egy kis szenteltvízzel, még akkor sem, ha a közelében hagyott táskám bizony tartalmaz egy apró, szent folyadékkal teli üvegcsét. Tapasztalataim szerint a pokol szolgái határozottan nehezményezik az ilyesmit. Maradt tehát az a lehetőség, hogy diszkréten megpróbálom beljebb csalni, és figyelni, hogy vajon kikerüli-e a csapdát, vagy gond nélkül keresztül halad rajta. Abban teljesen biztos voltam, hogy már észrevette a korhadt padlódeszkákra festett motívumot, tekintve, hogy semmilyen módon nem rejtettem el így, ha felismeri a jeleket, akkor biztosan reagálni fog rá valamilyen módon. Talán, ha ismét szóba hozom azt, hogy az épületben nincsenek elrejtett kincsek, akkor felkeltem a figyelmét legalább annyira, hogy egy picit körbe akarjon nézni. Elvégre a természetünk része a lázadás és sokan hajlamosak vagyunk az intelmek ellenére is akképpen cselekedni, ahogy a gondolataikban megálmodtuk.
– Ha esetleg nem hiszel nekem, nyugodtan kutasd át a szobát, de biztosíthatlak, hogy nem fogsz találni semmit. Ha volt is itt valami értékes, az már réges-régen valaki más vagyonát gyarapítja. – keresztbe fontam magam előtt a karjaimat, mintha sértésként élném meg, hogy nem hiszi el minden szavam azonnal, de valójában semmi ilyesmit nem éreztem. Pusztán a figyelmét akartam lekötni a reakciómmal, illetve némileg közelebb szándékoztam helyezni a kezeimet az öv tájékomhoz. Tettem néhány lépést az ágy felé hiszen, ha például a szekrényt akarja átkutatni, akkor vészesen közel kerülne hozzám, amit semmilyen körülmények között nem engedhettem meg. Bármilyen képzettnek is érzem magam a harctéren, sosem felejthetem el, hogy csak egy apró nő vagyok. Hiába rendelkezem pontosan egy darab angyali felmenővel, az izomerőre ez semmilyen hatással sincsen. Kaptunk egy szárnyat, egy képességet, és tulajdonképpen az egész világot magunk ellen. A fajtámat mindenki megveti, és csak néhány egyén van, aki hajlandó a társaságunkat gyilkossági szándék fellépése nélkül ’élvezni’. Azonban még ők sem jelentenek megfelelő társaságot számunkra, mert elég egyetlen sok nullára végződő ajánlat, és máris az elfogadó jó barátból vérszomjas fejvadász lesz. Az, aki egyik este még szállást és ételt nyújt neked, az másnap már lehet, hogy elvágja a torkodat, mert egy vadász felajánlott neki egy üveg márkás italt. Hiába, léteznek a világon még olyanok, akik semmi pénzért nem vetemednek gyilkosságra elég, ha van egyetlen egy személy, aki az emberséget kevesebbre tartja a vagyonnál, és máris szorult helyzetben találhatjuk magunkat. Az egyetlen megoldás, ha senkivel nem ápolunk szorosabb kapcsolatot, illetve, ha elrejtjük a valódi származásunkat. Nagy kár, hogy eme stratégiát igen nehéz, hosszútávon is tartani…


Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 25, 2020 4:01 pm
Következő oldal


Kitérő a város szélén
Nikki Sanders & Belial
zSNV8NX.gif
Csendes szemlélődéssel figyelem a hotel belsejét, a repedezett falakat, amit igénytelenül odamaszatolt falfirkák borítanak. A megkopott firkálmányok között halvány jelrészletek bújnak meg, amik egykor egy rúna részei lehettek. Fel is fedezek néhányat közülük. Talán Bob festette fel, talán egy előtte itt lévő, aki ezt a lepukkant kócerájt használta otthonának, hiszen efféle védelmi, jelző ábrákat leginkább azok használnak, akik néhány éjszakánál többet kívánnak eltölteni egy ilyen helyen. Felrajzolásukkal biztonságot remélnek, de nem mindig marad háboríthatatlan alkalmi lakhelyük. Mert rejtsék el bármilyen cselesen, a rutinos vadászok szeme legtöbbjüket hamar kiszúrja. Ahogy egy démoné is. Vetek egy pillantást a karomra, a rajta feszülő időmérőt figyelem. Egy mélyebb sóhajjal nyugtázom, szorít az idő. A vadászok hamarosan ideérnek.
Nem először járok efféle lepusztult környékeken, így nagyjából tudom, mire is számítsak. Túl nagy a csend. Felmerül bennem a gondolat, talán a kölyök nincs is itt és az előbbi zörej csak az épületen át fújó szél műve volt. De hirtelen újra hallok valamit, mozgolódásra leszek figyelmes előttünk néhány méterre. Óvatos, kimért léptekkel haladok előre, ügyelve ne csapjak nagy zajt, ami előre jelezné jöttömet. Pokoli ebem előttem lépdelve, sunyin közelít egy nagy omladék felé, ami méretes kupacban zárja el a fél folyosót. A neszek egyre hangosabbak, néhány lépés és feltűnik előttem a zajforrás is. Ám amikor a mennyezetig magasodó törmelékhalom mögé nézek....csak néhány patkányt látok ricsajozni.
-A fenébe. - mordulok fel elégedetlenül. Démoni ebem tovább szaglászik, majd két ajtóval arrébb megáll és túlvilági morgásba kezd egyértelműen tudtomra adva, hogy valami érdekes lapul a fadeszka mögött.
-Mit találtál? - kérdezem csendesen, miközben a mennyezetről leszakadt törmelékeket kerülgetem. Közeledve a szoba felé jellegzetes fémes szag csapja meg az orromat. Összetéveszthetetlen, friss vér szaga. Ez nem valami jó előjel. Remélem nem Bobot találom valamelyik ajtó mögött elgyötörten, sebektől küszködve. Megállok a küszöb előtt és hosszasan szemezek a kilinccsel. Aztán lassan rászánom magam, karomat nyújtom magam elé, lassan lenyomom a kilincset és finoman belököm az ajtót, ami lassú, elnyújtott nyikorgással tárul ki előttem. Ezt egy határozott, koppanó hang követ, amint az teljesen kinyílva az útjában álló bútorzatnak csapódik. Egy pillanattal később ráérősen lépem át a küszöböt. Cipőm alatt recsegő vakolat és a parketta éles nyikorgása jelzi, a szobában vagyok. Mélyen szippantom magamba a levegőt, miközben alaposan körül nézek a helyiségben. Itt már elég intenzívnek érzem a vérszagot. Egyértelmű jeleit fedezem fel annak, hogy nem is olyan rég még  volt itt valaki. Talán még mindig itt van. A bejárat közelében hagyott táskán és a véres edényen azonnal megakad a szemem, majd egy pillanattal később a vérrel festet kelepcét is megpillantom. Különös, hogy igy, szabadon hagyták és nem fedték el semmivel.
-Ejjha. Csak nem egy démoncsapda van itt készülőben? - oldalra döntött fejjel, megállva a kör szélénél a véres vonalakat figyelem. Egyértelműen látszik a "művész" a végét rendesen összecsapta, sietősen odakent csíkok legalábbis erről tanúskodnak. Leguggolok elé, mutató és középső ujjamat összezárva húzom végig kezemet a mázolmányon. Friss, nem volt ideje megszáradni....még talán egy perce sincs, hogy odakenték. Már az ajtó előtt álldogálva is az a megérzésem támadt, valaki idebent rejtőzködik. És az nem Bob. A szoba szegényes felhozatalát látva túl sok lehetőség nem akad a rejtőzködésre. Az ágy alá, a szekrény mögé és talán még a sötételő függöny takarásában húzhatná meg bárki magát.
-Tudom, hogy ott vagy. Jobban jársz, ha magadtól jössz elő. - pillantok a kétajtós felé, mely mögül előbb még a padló halk nyikorgása szűrődött ki. De ha nem figyeltem volna fel a zörejre, akkor is azt a helyet tartanám a legkézenfekvőbb búvóhelynek. Nem sürgetem, türelmesen megvárom, míg rászánja magát és hajlandó megmutatkozni előttem.

zene: nincs || üzenet: nincs ||
reveal your secrets

Nikki Sanders


Városszéli lepukkant hotel Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
11
☩ Play by :
Maggie Q
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 09, 2020 12:17 am
Következő oldal


No chance to hide

@Belial & Nikki  



Lépteimnek hangos reccsenések szolgáltattak kísérő zenét, miközben felfelé tartottam az épület ódon lépcsőin. Vállaimba egyre fájóbban mart bele a táska pántja, melybe a zsákmányomat rejtettem, és aminek megszerzése miatt a korábbinál is forróbbá vált a talpam alatt a talaj. Most már évek óta New Orleans elhagyatott épületeiben húzom meg magam, de a mai napon történtek miatt, komolyan meg kell fontoljam, hogy tovább álljak, és egy olyan helyet keressek, ahol a lakók még nem figyeltek fel a körülöttük zajló furcsaságokra. Már akkor is nagyot kockáztattam, amikor az első ember torkát elvágtam és a kiserkenő vérét egy üvegedénybe gyűjtöttem, de amikor a sötétben megbújó szemtanút csak azután szabadítottam meg a vörös folyadéktól és a további életcéljaitól, mikor már egy fülsértő sikítással is felhívta a jelenlétemre a környéken lévők figyelmét akkor nagyot hibáztam. Sokkal bölcsebb lett volna, ha valamilyen állatnak a vérét szerzem meg, esetleg a sajátomat áldozom fel, hiszen az is alkalmas az én céljaimra, de az utóbbi időben annyira gyakorlatiassá váltam, hogy inkább egy ember életét vettem el, hiszen ők sokkal könnyebben fellelhetők. Mindezt pusztán azért, hogy újra festhessem az ördögcsapdát, ami az ideiglenes szállásomban elfoglalt szoba bejáratánál lett megalkotva. Régen talán éreztem volna némi bűntudatot, hiszen mégis csak én voltam az, aki irgalom nélkül vágta el valakinek az életfonalát, de ma már nem érzek semmit. Eggyel kevesebben vagyunk, ebben a mocsokkal átitatott, és gennytől bűzlő városban. Vagyis kettővel… A saját biztonságom mindennél fontosabb, márpedig, ha nem védem meg azt a helyet, ahol nyugovóra térek esténként, akkor nincs esélyem a város fenevadjaival szemben.
Amint felértem a szobába becsuktam magam mögött az ajtót, majd egy finom mozdulattal levettem a táskámat és a földre raktam. Óvatosan emeltem ki a tartalmát, hiszen igen kellemetlen lenne, ha éppen akkor roppanna szilánkokra az üvegedény, amikor túl vagyok a nehezén és már célegyenesben vagyok. Néhány pillanattal később, levettem a fedőt, és megmerítettem az egyik kezemet a vörös nedűben. Még mindig langyos volt egy kicsit. Felemeltem a kezemet, majd pár pillanat erejéig engedtem a csábításnak, és érdeklődve figyeltem, ahogy a vér engedve a gravitációnak a csuklóm felé közelít. Sok időt viszont nem tölthettem el, hiszen minden egyes pillanatban veszélyben vagyok, amíg nincs kész a motívum, ami fogságba ejti a pokol szolgáit. Utána sem lehetek tökéletesen nyugodt, mert mind az emberek, mind az angyalok az én fajtám kiirtásától várják a megváltást, de ebben a városban a démonok vannak létszámfölényben, tehát elsősorban ellenük kell védekeznem. Nem is haboztam sokáig, és neki álltam újra festeni azt a kissé bonyolult ábrát, ami akár még egy Beelzebubhoz hasonlóan erős démont is fogságba tud ejteni, ha a szerencse is nekem kedvez. Aprólékosan kidolgoztam minden egyes részmotívumot, mert elég egyetlen egy hiba, és máris hasztalan volt az egész. Régebben sokkal egyszerűbb képet festettem, de idővel és némi gyakorlással már az ehhez hasonló alkotások sem okoznak gondot. Csak vér kell hozzá, legalábbis úgy az igazán hatékony. Ez némileg problémás rész, de nem megoldhatatlan.
A motívum már majdnem teljesen elkészült, amikor zajt hallottam. Azonnal megfagytam az utolsó mozdulatomban és némán próbáltam fülelni, hogy vajon megint egy patkány szemtelenkedett-e be az ideiglenes szállásomra, vagy esetleg valami nagyobb vad feni rám a fogát.  A hang sajnos kitartóan és egyre hangosabban ingerelte a dobhártyámat. Valaki jön fel a lépcsőn. Egy pár pillanat erejéig kétségbe estem, hiszen nem tudtam eldönteni, hogy mi lenne a legbölcsebb. Elrejtőzni? Ha egy ember zavarja meg a békémet, akkor kétségtelen, hogy ez lenne a legészszerűbb. Ha viszont egy démon? Akkor bekéne fejezni a csapdát… A másodpercek őrült tempóban süvítettek el mellettem, miközben a helyes megoldáson töprengtem. Végül az ösztöneim átvették az irányítást, és anélkül, hogy igazán a tudatomnál lettem volna, kétségbeesett tempóban rajzolni kezdtem az ábra utolsó elemeit. Ezen a ponton már biztos voltam benne, hogy valaki közeledik, sőt, egyre erősebben gyanakodtam arra, hogy nincs egyedül. A másik kezemet is megmerítettem a vérrel teli edényben, így már két kézzel próbáltam a padlóra mázolni, miközben már azt is éreztem, hogy a homlokomon gyöngyözik az izzadság, annak ellenére is, hogy a szoba hőmérséklete közel áll egy jégverem temperatúrájához. Az utolsó görbét mázoltam fel, amikor tudatosodott bennem, hogy a betolakodó, már itt van az emeleten. Észszerű lett volna a képességemnek köszönhetően nyerni magamnak néhány másodpercet, hogy az immáron elkészült csapdát le tudjam fedni a dohos szőnyeggel, ami valamikor ennek a hotel szobának az esztétikai értékét hivatott növelni, de könnyen meglehet, hogy nem is egy démon közelít felém. Ebben az esetben pedig végzetes lehet, ha az előtt használom a képességem, mielőtt felmérem, hogy milyen stratégia szükséges a menekülésemhez. Nem vesződtem hát a csapda elfedésével, hanem az utolsó pillanatokat arra használtam, hogy elfoglaljam azt a szekrény mögött található fedezéket, ami nem fedi fel azonnal a jelenlétemet az előtt, aki belép a szobába. A táska és a még mindig néhány deciliternyi vért tartalmazó üvegedény azonban ott maradt az ajtó előtt. Talán ez már csak egy apró részletkérdés, mert ha itt belép valaki egyértelmű lesz a számára, hogy itt bizony tanyázik valaki. A lényeg, hogy első körben higgye azt, hogy a lakó éppen nem tartózkodik otthon.
A rejtőzködés azonban csak egy dolog. Fel voltam készülve arra is, hogy akár az életemért is küzdenem kell. Jobb kezem a penge markolata köré fontam, ami már többször is segített abban, hogy ne szálljon a lelkem idő előtt a pokol fertőző bugyraiba. Izmaim megfeszültek a várakozástól, és a lélegzetemet is visszatartottam, amikor már azt hallottam, hogy a most már egyértelműen többesszámban lévő látogatók már az ajtó előtt állnak. Egy picit előrébb mozdultam, hogy kiláthassak a szekrény mögül ez viszont óriási hibának bizonyult, mert a korhadt padló elemek azonnal megreccsentek a talpam alatt. Továbbá a hirtelen pániktól a korábban a tüdőmbe bebörtönzött levegő hangos sóhaj kíséretében szökött ki belőlem. Ha az életem nem változott volna meg gyökerestül, húsz éves koromban, akkor ezen a ponton talán imádkozni kezdtem volna, hogy a felém közeledőknek ne legyen semmilyen ártó szándéka, de azoknak az időknek már rég vége. Senki nem figyel, vagy ha mégis, akkor a hozzám hasonlóknak nem, hogy nem segít, de még egy ’istenes’ rúgással is honorálja, hogy merészeltünk az ő világába beleszületni. Mi marad tehát akkor? Remény, hogy csak egy hozzám hasonló számkivetett keres menedéket? Netán ’csak’ Beelzebub jött számon kérni rajtam, hogy még mindig nem tudtam túlságosan bő információkkal szolgálni Athlannal kapcsolatban?  Egyre kétségbeejtőbb gondolataim támadtak és ez abból is látszódott, hogy a pengét szorító kezem finoman remegni kezdett. Marad tehát a döntés. Az elhatározás, hogy nem fogok meghalni bármi is történik. Eddig bevált. A szerencse viszont nem tart örökké.


Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 06, 2020 11:52 am
Következő oldal


Kitérő a város szélén
Nikki Sanders & Belial
zSNV8NX.gif
Kora reggeli óráimat a kikötőben töltöttem, hogy előkészítsem utazásunkat a Vatikánba. Ekkor jött az üzenet, a vadászok erre tartanak Bob-ért. Ahelyett, hogy hazamentem volna, kénytelen voltam egy kis kitérőt tenni a kertváros felé.
Egy órával később már a város szélén járok, oldalamon pokoli ebem kísér. Megállok egy romos épület előtt, aminek düledező falait látva épeszű "ember" messzire elkerül. Nekem mégis itt van dolgom.
-Keresd! - utasítom a démonkutyát, aki orrát a földhöz szegezi és szaglászva indul meg nyomok után kutatva. Néhány hónapja a városhatárban volt dolgom, itt futottam össze egy régi ismerőssel, Mazonnel. Épp egy kellemetlen helyzetet készültünk tisztázni, mikor egy kölyök viharzott be a düledező italozóba. Mint aki az életéért rohant, olyan pánikban volt. Vadászok loholtak a nyomában, meg akarták ölni. Mazon rühellte a fajtájukat, sok gondot okoztak neki a jágerek, ezért amikor csak tehette és ahol csak tudott keresztbe tett nekik. Most sem gondolkodott egy másodpercet sem, ezt is egy ilyen remek alkalomnak találta, hogy bosszantsa őket, így azonnal a magát Bobnak nevező siheder mellé állt. Engem csak azután kezdett érdekelni az ügy, miután megtudtam, a fiú egy nefilim és az a különleges képesség adatott meg neki, hogy nyálával lyukat éget a legvastagabb páncélon is. Bob sokáig a vadászok közt élt, ott nevelkedett, miután szüleit elvesztette, egészen fiatalon. Tizenhat éves koráig senkinek sem tűnt fel, hogy több van benne, mint egy átlag emberben. Talán még hosszú évekig rejtve maradt volna származása és különleges "savtermelő" adománya, ha nem keveredik összetűzésbe csapatfőnökével és dönt úgy, hogy savas nyálával istenesen arcon köpi felettesét. A lemart arcú lépett először a kocsmába és követelte adjuk elő a kölyköt. Egy köpet, ami örök nyomot hagyott a férfi arcán. Nem semmi azért. Mazon persze rögtön belé állt a tagba, ami néhány perces szóváltást követően kemény bunyóvá fajult. A heves ökölcsapások közt a hely épp csak állva maradt. Akkor a vadászok elmentek, de egyértelművé tették, hogy nem adják fel. Ezután Mazon Bobot New Orleans egyik lerobbant, elhagyatott hotelépületében rejtette el. Úgy tűnik, bármennyire is ügyesen igyekezett elfedni a nefilim nyomait, szemfüles vadászpajtások mégis csak felfedezték búvóhelyét. Mazon, aki pártfogásába vette a gyereket időközben eltűnt, így a neki szánt üzenet hozzám jutott el.
A környéken csend van, nem is érzékelni semmiféle mozgást. Egy szál bagóra gyújtok és úgy figyelem, ahogy a démoni eb körbejárja a terepet. Aztán megáll, kiszúr egy pontot és mereven bámulva azt hangos morgásba kezd. Még szívok egyet a bűzrudamból, mielőtt a talpammal beletaposom a földbe.
-Akkor nézzük meg, ott van-e a madárkánk. - lépek a démonkutya mellé és a hotelépület harmadik emeletére vezetem tekintetem. Oda, ahová a blöki erőteljesen figyel. Lassan, halkan véve lépteinket indulunk befelé a hajdani főbejárat lépcsőjén keresztül. Az Amara pusztításának nyomát őrző hotelben tett első néhány méter után erőteljes dohos és orrfacsaró bűz csapja meg az orrunkat, mégsem tántorít el attól, hogy tovább haladjunk a romok között.

zene: nincs || üzenet: nincs ||
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 05, 2020 6:55 pm
Következő oldal


* * *

Városszéli lepukkant hotel Vghntpghrcnl7vifh7w7pq_sanat-rium-zatvorili-e-te-v-roku-1999-odvtedy-ch-tra_0
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2