Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Sikátor közel Asterinékhez •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 29, 2020 7:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Cole Asterin
Ő az első élőlény, aki nem titulál őrültnek azok után, hogy mesélek neki a gyülekezetemről, pedig még az is kétkedve néz rám, aki velem együtt vezette azt.
- Te vagy az első, aki ezt mondja, legtöbben azt mondják nem vagyok normális – mosolyodok el keserűen. Mindazon által jól esik, hogy ezt mondja akkor is, ha nem gondolja komolyan, valahogy most kinézem belőle, hogy csak jófejségből mondja.
- Az igazság az, hogy nem is szoktam érte – vonom meg a vállam – csak olyan dolgokért fizetek, amivel meg vagyok elégedve, az utóbbi idők felhozatala viszont elég sivárnak bizonyul. Persze, ha megtalálnám a szeretőimet nem kellene ilyenekkel küszködjek, de elnyelte őket a föld – sóhajtok keserűen. Igazából mégse csak nem tudom merre keressem őket. Elfelejtettek ők is akár csak Vesta. Azt sem tudom mostanában mivel foglalhatják le magukat, hogy legalább azon a nyomon elindulhassak. Sikerül végre felkaparnom magam a földről, majd az újdonsült ivó cimborámat is. Újabb történetet akar hallani, ezúttal a kocsmából való kitiltásomét. Kezd egyre szimpatikusabb lenni ez a gyerek, talán az én szerencsém is megfordul és végre nem csak elutasítást, vádaskodást és lenézést kapok az élettől.
- Csak akkor, ha meg kell védenem magam, vagy valakit, akit kedvelek, nem vagyok nagy balhés, a néma és aljasan láthatatlan bosszú híve vagyok. Jó, jó lehet kicsit a szadizmusé is, de csak, ha az illető kiérdemli, az árulást, a hátba támadást keményen szoktam büntetni – magyarázom neki az elveimet. Felnevetek, ahogy teszi magát az úriemberes kijelentésemre, majd hozzáteszi, azért bekísér a biztonság kedvéért. Cseppet sem lep meg, hogy a hangulat fagyossá válik, mikor belépek. Gyorsan, balhé mentesen szándékozom rendezni a dolgokat és úgy tűnik sikerül is. Cole visszakérdezésére csak mosolyogva biccentek nem vagyok fukar, van nálam annyi, hogy egy drágább ital is beleférjen.
- Jó választás – vigyorodok el, majd biccentek az üveg felé és Bob már ugrik is érte. Fizetés után mindketten teli kézzel távoznunk azonban, ahogy az ajtóhoz érünk megérzem, hogy a mágiája erősödik. Rá pillantok, de kívülről semmi nem látszik rajta ebből. Egész jól csinálja és most már kezdem egyre csekélyebb esélyét érezni annak, hogy ember legyen. Mindegy… amíg nem tör az életemre, vagy nem tesz nekem keresztbe addig nem kell félnie attól, hogy megmerítem benne a méregfogaim. Időközben esernyőt csinálok a kapott pulóverből reménykedve, hogy valamennyire szárazon megússzuk az utat a lépcsőházig.
- Ezt nekem kéne kérdezni. Úgy be vagy lassulva, mint egy hetvenéves járókeretes mami – mondom gúnyosan, majd el is indulunk. Nem rohanunk, de a gyors séta tempóját azért felvesszük, míg a lépcsőház ajtajához érünk.
- Igen, ebben a házban, a második emeleten egy kis lyukban– csak akkor válaszolok neki, mikor már a lépcsőházba bejutottunk sosem tudtam egyszerre beszélni koncentrálni. Márpedig arra most nagyon kellett, nehogy véletlen egy- egy tócsa szélét érve elnyeljen az minket. Az italokat leteszem a lépcső aljára, majd a pulcsit magunk alá terítem. Felkapok két sört majd a lépcső széléhez illesztve azok kupakját lecsapom róluk. Az elsőt a vendégemnek nyújtom, majd helyet foglalok a korláttól távolabb, meghagyva a helyet Colenek. Vasból van, erre már párszor részegen rájöttem. Jobb nem a közelében lennem.
- Egészségedre – nyújtom koccintásra az üveget.  – Bocsi, pohár az most nincs – mondom, majd lekapom a magassarkúimat. – Max, ha nagyon ragaszkodsz hozzá ezt tudom fel ajánlani – nyújtom felé a cipőt poénból, de nem gondolom, hogy tényleg abból akarna inni. Előhalászok a táskám aljából egy újabb szál cigit és elfordulva meggyújtom. Bele szívok, majd hátra dőlök és kinyújtom a lábaimat.
- És te merre laksz? – érdeklődök, ne csak én meséljek a csodasztikus életemről. – Egyedül élsz? Mivel foglalkoztál, mielőtt kéregető lettél? – kérdem és egy újabb slukk után át nyújtom a jointot. Bele iszok a sörömbe. Az egyetlen egy dologért nem szeretem a sört, úgy csúszik, mintha vizet innék.
– Én anyám halála után jobb emberré akartam válni, de valahogy az élet mindig úgy hozta, hogy nem jött össze, bár az is lehet, hogy csak hülye vagyok a dologhoz
– nevetek magamon. – Fogalmam sincs, hogy kell segíteni másokon, úgyhogy mindig csak rontok a helyzeten az önzőségemmel. Amúgy… - ugrok fel a lépcsőről és lépek el az ajtó mellett pihenő kukáért. – Ha rosszul vagy – teszem elénk majd visszahuppanok a fiú mellé és veszek fel egy félig fekvő pozíciót, bár a pulcsi ellenére sem túl kényelmes a beton. Figyelem őt, a kocsmából kilépve eldöntöttem, hogy démon, legalábbis az őt körül vevő mágia arra enged következtetni. Eleinte kételkedtem, hisz beszélt az anyjáról, de időközben rádöbbentem, hogy annak ellenére lehetett neki, ha valamikor ő maga is ember volt.
- Tudod, örülök, hogy megálltál kéregetni, rég nem beszélgettem már úgy senkivel, hogy ne nézzen hülyének – mosolyodok el, meghúzva a sörös üveget ki is iszom a tartalmát. Lehet valami mást kellett volna sör helyett kérnem.
credit
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 21, 2020 4:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 876 szó - The Blame
Sosem hittem volna, hogy épp ő lesz az, akitől az utóbbi idő legérdekesebb történetét hallom majd, de most itt vagyunk, szívunk valami érdekes cuccot és közben arról mesél, hogyan ért véget az orgiacsoportja, amit inkább szektának nevezne most, mint bármi másnak. Mindenkinek vannak vad sztorijai, a mai világban azonban nem hiszem, hogy túl sok minden létezik, ami igazán furának számítana…
Wow – reagálok tömören, a gondolataimat ugyanis még mindig lefoglalja a kép teljes mértékű összerakása, jelenleg gőzerővel dolgoznak odabent a fogaskerekek. Végre messzebb érzem magam önmagamtól – távolabbinak, szinte külső szemlélődőnek és ez megnyugtat –, amit csak részben köszönhetek a Grace által megosztott ciginek, a másik felét egész egyszerűen az adja, hogy olyasmire koncentrálhatok, aminek semmi köze a saját életemhez.
Wow, de jó értelemben – teszem hozzá vigyorogva, miután összefoglalom azt, amit sikerült felfognom ebből az egészből – Meglepő, de legalább annyira lenyűgöző – biccentek felvont szemöldökkel. Nem vagyok túl tájékozott a nem vallási gyülekezetek létrehozásának terén, de ha Grace-nek valóban ilyen fontos ez az egész, a szex meg a bedrogozott követői, talán még újrakezdheti; bizonyos értelemben New York a lehetőségek városa, ha az ember tudja, melyik sarkában mit keressen, ő pedig egyre inkább látszik olyasvalakinek, aki nem ismer lehetetlent.
Tartok egy kis gondolat-összekaparási szünetet, mielőtt válaszolnék a kérdésére.
Nem is tudom. Első pillantásra nem tűntél annak a típusnak. Tudod, aki fizetne érte. – Vállat vonok. Talán a szektadolgok után annyira mégsem elképzelhetetlen a dolog; jó eséllyel van pénze és nincs jobb dolog, amire elkölthetné. És az is lehetséges, hogy én vagyok az utolsó az egész városban, aki tényleg az, aminek látszik – persze ez a feltételezés további elmélkedést igényelne és minden kétséget kizáróan a jointnak tulajdonítható, a téma viszont megy tovább és Grace-nek is indulhatnékja támad.
Felhúz aztán belém karol, és már úton is vagyunk. Szerencse, hogy ez a néhány méter most végtelen utazásnak érződik, mert így legalább bőven van időm végighallgatni újabb kalandos történetét. Hozzá sem kell tennem, hogy az arcomon ragadt vigyor minden mondatával egyre szélesebbre húzódik.
Te jó ég – csóválom meg a fejem akkor már sokadszorra, a nevetés pedig úgyszintén vissza-vissza tér – Szóval te kemény csaj vagy! Verekszel is. – Hihetetlen, de egyre kevésbé érzem magam meglepve a dolgai hallatán. Talán igazat mond, talán csak nagyon jól hazudik, jobban, mint én, pedig egészen meggyőző tudok lenni bizonyos esetekben – a lényeg, hogy bármelyik is legyen, nem bánom. Csak annak örülök, hogy van, ami ma éjszaka felváltja az állandósult csendet.
Most, hogy nem üldögélünk tovább a fal tövében, hidegebbnek érződik a levegő a korábbinál. Menet közben lopva végigdörzsölök az egyik felkaromon.
Szolgálatára – hajolok meg nevetve, mikor úriembernek hív a felajánlás kapcsán. Bementem volna a kedvéért, de talán tényleg olyan erős, mint ahogy mondja; talán tényleg nincs szüksége segítségre. – Te tudod, de azért bekísérlek. – Ki tudja, milyen fogadtatásra számíthat odabent, bár lehet, hogy hozzá kéne tennem, nem én vagyok a legjobb verekedőpartner a környéken. Az erőmet használva mi sem lenne egyszerűbb, de nincs kedvem vadászok célpontjává válni; ahhoz abszolút nem ittam még ma eleget.
Grace után én is átlépem a kocsma küszöbét. Megkönnyebbülten sóhajtok, amint a bőrömet éri az odabenti szobahőmérsékletű levegő, de az érzés nem tart sokáig, mert rögtön ezután a ránk szegeződő ezernyi szempárt is sikerül észrevennem. A hajamba túrok és arrébb igazítom az arcomba lógó vizes tincsek többségét.
Bármit? – kérdezek vissza a biztonság kedvéért, de elnézve azt a mennyiséget, amit magának rendelt be Bobtól – vagyis inkább Terence-től –, nem hiszem, hogy egyetlen üveg valamivel túlságosan megnyomhatnám a számlánkat. A kocsmák legtöbbjében egyébként is házilag készített és palackozott italokat árulnak, azoknak az ára pedig a valódiak közelében sem jár; egy igazi, címkézett alkohol a régi világból egyre nagyobb kincsnek számít, ahogy telnek az évek. – Mit szólnál egy whiskey-hez? – pillantok oldalra, és hacsak nincs ellenvetése, erre adom le a szavazatomat.
Amíg Grace fizet, félig hátrafordulok – most én méregetem a kíváncsi vagy épp barátságtalan tekintetű vendégeket. Nagyon sokáig nem tudom rajtuk tartani a pillantásomat, így hamar felveszem az eredeti pozíciómat a pult mellett. Vajon az ő produkciója az, amiért most kiemelt figyelem jár, vagy én nézek ki olyan csapzottan és szarul?
Magamhoz veszem az üvegek nagyrészét, de még így is marad annyi a lánynak, hogy az ő kezei is teljesen tele legyenek, ha felkapja a maradékot, így előre megyek, hogy jobb lehetőség híján könyökkel és lábbal ügyeskedve tárhassam ki az ajtót kettőnk előtt.
És kifelé menet leszívom őket. Nem mindenkit, mert a helyiség minden sarkába nem érek el, de mindig is képes voltam hosszú-hosszú méterekkel arrébbról megkaparintani az energiát, itt pedig nagyon sokat érzek abból a boldogságból, aminek sohasem vagyok képes ellenállni. Úgy szippantom magamba az egészet, mintha vákuumból lennék, kívülről azonban semmi sem látszik abból, ahogy az innen-onnan szerzett életerő megállíthatatlanul cikázik felém a kocsma terében.
Egyet pislogok csak, és már fel is vagyok töltődve. Az előbb történtek hatására szinte észre sem veszem, hogy Grace időközben esernyővé avatta a kettőnk közös pulóverét. Most meg futni akar.
Remélem, tudod tartani a tempót – szívatom, mielőtt nekiindulnék. Mintha jobban esne, mint alig néhány perccel ezelőtt, annyira viszont nem akarok sietni, nehogy valamelyikünk eldobjon egyet az értékes tartalmú üvegek közül. Olyan könnyű lenne a levegőbe emelni őket, hogy lebegve hozhassuk magunk után, ezt a kockázatot azonban egész biztos, hogy nem merném bevállalni. Nem most, hogy végre nem vagyok egyedül.
Szóval mi a helyzet ezzel a lépcsőházzal? – kérdezek rá, miután kikerüljük az első pocsolyát. – A környékén laksz?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 15, 2020 10:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Cole Asterin
Nem mondja el az igazat, de nem rovom fel neki, elvégre nem vagyok más, mint egy vadidegen, akit most lát életében először és  nagy valószínűséggel utoljára. Sejtéseim vannak mégis mi és miért történhetett vele, de nem kérdezek rá, hogy igazak-e a sejtéseim, nem az én dolgom. Ennek ellenére a hitetlenkedésemnek hangot adok, ő pedig még jobban ráhelyesel, „nagyon- nagyon vad kutyák”. Némán nevetek fel és bólintok rá. Úgy látszik neki bőven elég, ha nem kérdezek többet. Mesél kicsit múltjáról, az anyjáról, ami bennem is felidéz egy két dolgot az enyémről, de nem osztok meg vele annál többet róla, minthogy nem keseríti tovább az élők sorát. Ami valódi történetünk nem emberi fülnek való, bár nem is igazán vagyok abban biztos, hogy ő ember, hisz érzem az őt körül vevő mágiát. Arról viszont mesélek neki, hogy alapítottam egykor egy gyülekezetet és időnk legjavában mivel voltunk elfoglalva. Megállít egy pillanatra a mesém közben. Abból, ahogy rám néz azt sikerül leszűrnöm, hogy már jócskán hatni kezd nála a szárított vadkender. A kérdése alapján úgy érzem, nem igazán hiszi el, amit mondok neki, de nem veszem magamra, kezdem megszokni a dolgot.
- Így is hívhatod, mi annak idején gyülekezetnek hívtuk, a lakótársam erre azt mondta, hogy szekta. De tény, hogy nagyszerepe volt a szexnek a dologban és igen én alapítottam, akármilyen hihetetlenül is hangzik – mondom a számszélébe harapva, miközben a sikátor közepén lassan gyűlő kis tócsát figyelem. Mesélek neki arról is, hogy elzártak és hogy most visszatérve, azzal kell szembesüljek, hogy a tagjaink elhullottak, a megmaradtak szét széledtek és mind elfelejtettek. Kitörölték a létezésünket, a létezésemet… Vestára ugyan rátaláltam, de ő már nem az a Vesta akinek én ismertem. Talán én sem vagyok az az Asterin, aki akkor voltam. Sőt… tudom, hogy így van emlékszem az elzárás utáni kezdeti tébolyultságomra, mikor képes voltam kiszáradt fadarabokkal társalogni, vagy épp egy gödröt ásni, majd magamra húzni a földet. Miközben mesélek neki kicsit elmerengek ezen, szinte észre sem veszem mennyire próbálkozik a történet megértésével, csak mikor visszakérdez. Az ő szájából, tömören lényegre törően hallva tényleg furcsa.
- Olyasmi, vagyis én annak éltem meg, nem voltam egyedül, a testvéreim velem voltak – vonom meg érdektelenül a vállam. – De ez nem változtat a tényen, hogy a magam kis birodalmát teljesen felszámolták és még az emlékének is hűlt helye maradt – Még a gondolata is haraggal tölt el ennek az egésznek. Na meg keserűséggel, hogy nem tudom merre keressem, vagy hogyan találjam meg azokat, akik még életben vannak. Úgy érzem ahhoz, hogy össze tudjam rakni újra a régi önmagam, ahhoz szükségem rájuk azokra, akik egykor a gyülekezet kemény magját alkották. Valahol mélyen a Vestával való helyzet óta félek, mi van, ha már nem tudok visszaállítani, mindent a régi állapotába. Amíg nem találok megoldást arra, hogyan is kutathatnám fel a többieket addig csak vegetálok. Néha fűvel, néha alkohollal, néha szajhákkal, van, hogy mindet ötvözöm, de még így sem érem el azt a hatást, amire annyira vágyok. Ezt az estét is ennek szántam, a vegetálásomra, ami eddig nagyon úgy tűnt, hogy elmarad, de ez a fiú meglepően jó társaságnak bizonyul, így egy kíváncsi kérdést felteszek, amire örömömre őszintén válaszol. Elmondom neki az előző terveimet, mire hitetlenkedve nevetésbe tör ki.
- Meglepni? Mégis mivel? – vonom meg fel a szemöldökömet, nem igazán értem mi olyan meglepő, azon, hogy szajhákkal akartam tölteni az éjszakát. Mindenesetre meghívom, tartson velem ma este, legalább mind kettőnknek lesz társasága. Elfogadja a meghívást, mire felvázolom a tervet. Nagyon koncentrál, hogy megértse miről beszélek. Még a terv is tetszik neki, de csak akkor, ha elmesélem a kitiltásom sztoriját.
- Ezt most is eltudom mesélni, nem egy nagy sztori, és nem is túl hosszú – mondom miközben belé karolva elindulunk. – Egyedül tértem be az ivóba, férfitársaság nélkül. Békésen iszogattam egy ideig és pont mikor a kocsmáros eltűnt egy kis időre az egyik csőcselék, öreg, alkoholista és még perverz is… - mondom fintorogva - odasunnyogott mellém és ajánlatot tett. Azt hiszem valahogy úgy fogalmazott a korsót tartó kezemnek jobb helyet is tudna. Én csak érdektelenül ránéztem majd elengedtem a korsót és… - gondolkodok valami nőiesebb és finomabb megfogalmazáson, de igazából nem igazán jut eszembe semmi és nem is az én stílusom a finomkodás – tökön ragadtam, de valahogy nem igazán tetszett neki a dolog, bár nem értem miért, hisz erre vágyott – vonom meg érdektelenül a vállam – aztán mint kiderült nem csak ő élvezné a dolgot, hanem közös játékszer lettem volna a haverjaival. El akartak kapni, csak nem számítottak arra, hogy megtudom védeni magam. Egy amolyan igaz kocsmai verekedés kerekedett ki a dologból és a kocsmáros arra tért vissza, hogy az egyik hátán eltörök egy széket. Persze az lett kitiltva, aki önvédelemből balhézott nem azok a sarlatánok, akik közösen a mosdóba rángattak volna egy nőt. Mindegy is… ez van – vonom meg a vállam a mosolyogva, majd megállunk a bejárat előtt.
- Micsoda hős, egy igazi úriember – nevetem el magam – de ne aggódj nem félek bemenni, ott maradni sem félnék, csak nem akarlak bele keverni. Jobb a békesség. Amúgy sem jutnál messzire vele, hiába a magassarkú észre sem vennéd és már el is kaptalak – mondom széles mosollyal. Ebben az időben meg főleg, egy pillanat alatt elé kerülnék, már épp elég tócsa van hozzá a környéken. Végül benyitok és előre engedve magamat belépek, hirtelen néma csend vetül a helyre és mindenki árgus szemekkel figyel minket. Nem foglalkozva a fagyos hangulattal újra Cole karjába karolok és a pulthoz veszem az irányt.
- Mit szeretnél inni? – fordulok a fiúhoz, majd a csaposhoz. – Szia Bob – terül el egy széles vigyor a képemen, de a poharat törölgető férfi nem örül annyira, hogy láthat.
- Még mindig Terencenek hívnak – böki oda nekem, mire legyintek egyet.
- Csak megvesszük, ami kell és itt sem vagyunk, nekem dobj ide négy sört meg abból a nagyon finom borból egy üveggel, ja meg két üveg vizet. Legyen mivel ruhát vagy szájat öblögetni – magyarázom Colenak, nem igazán szeretem a visszatérő alkohol ízét a számban, ha még valamennyire észnél vagyok ilyenkor. – Nyugodtan válassz bármit onnan a hátulról - mutatok a pult mögé kirakott italokra, miközben az általam kért dolgokat a kocsmáros már elénk is teszi. Nem kérek erősebbet annak reményében, hogy férfi módjára majd ő teszi ezt, úgyis mindent befelezünk. Ha kikéri az ő adagját én ki is fizetem, hogy mi hamarabb távozhassunk. Kilépve az ajtón szembesülök a ténnyel, hogy az eső rendesen rázendített. Leteszem a kezembe lévő italokat, majd lekapom magamról a pulcsit és mindkettőnk fejére téve szedem össze a cuccom.
- Mit szólsz egy kis futáshoz? – kérdem a szembe lévő lakóházra bökve.
credit
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 14, 2020 8:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 868 szó - The Blame
Az arckifejezése alapján nem ejtettem át a gyorsan kitalált történettel, de nem bánom; nem akar a témába ennél mélyebben belemenni, és ez elég is.
Ja, nagyon-nagyon vad kutyák – bólintok rá megerősítésként. Időnként hatalmas fogakkal mar belém valami odabent, és az utóbbi hónapokban minden egyes alkalommal kevesebbnek éreztem magam egy darabkával. Talán ha hagyom, hogy elfogyjon az összes olyan rész, ami még én vagyok, végre külön tudom választani a sötétséget – nem lenne olyan nehéz, ha nem maradna mellette semmi más. Talán ha többé nem éreznék semmit, ha visszafordíthatatlanul eggyé válnék vele, nem zavarna annyira, hogy ott van.
Anyám látta őt, ő valahogy mindig látta bennem a sötétséget. Jóval azelőtt kiszúrta, hogy én magam is észrevettem volna – de az is lehet, hogy csak azért, mert mindig árgus szemekkel figyelte a jeleket, mert egészen a kezdetektől fogva tisztában volt az igazsággal: tudta, hogy ott van, vagy ha nincs, meg fog jelenni.
Vállat vonok, mielőtt válaszolnék Grace-nek.
Én is, de semmi gáz. Ez is régen történt – pillantok rá oldalról. Az ő anyja meghalt. Az enyém még él. Vagyis inkább csak feltételezem, hogy életben van és hogy az eltűnésem után új esélyt kapott a sorstól – remélem, hogy boldogabb most, mint ahogyan emlékszem rá.
Megosztok vele egy darabot a múltamból és cserébe ő is mesébe kezd. Valószínűleg nem változtatjuk meg vele egymás világát, de jólesik most beszélni és még jobb érzés hallgatni; hamar elrebbenő illúzió a mi kettőnk találkozása, de kiélvezem minden egyes másodpercét, mert tudom, hogy amint vége, vissza kell térnem a valóságba. A csend marad majd csak és a hideg, és még mindig nem döntöttem el, hol alszom ma éjszaka.
Várj… – szakítom félbe mondandója közepén egyre nagyobbra táguló szemekkel. Azt hiszem, tényleg érzem már a cucc hatását, legutóbbi mondata ugyanis már megint hihetetlennek és viccesnek hangzik egyszerre. – Te alapítottál egy szexcsoportot? – billentem oldalra a fejem halkan röhögve az előbb hallottakon, ugyanis hiába próbálom magam visszafogni, lehetetlen küldetés lenne nem visszakérdeznem. A valamikor régennel való kezdésbe bele sem merek gondolni; ki tudja, hány évesen jutott eszébe ez az egész, orgiát szervezni egy csapatnyi emberrel… Egészen eddig azt hittem, hogy túl vagyok már mindenen, de ez új megvilágításba helyezi életem legrosszabb döntéseinek többségét.
Egyre nehezebb értelmet találnom a szavaiban, ami ekkorra már valószínűleg a zavaros arckifejezésemen is látszik – koncentrálok, ahogy tudok, de az elfelejtős résznél végképp elveszítem a fonalat. Iszonyat durva anyagot hozott Grace, egészen biztos, hogy ez az oka.
Hadd foglaljam össze ezt az egészet… – emelem fel a kezeimet, amikkel aztán magam előtt gesztikulálok, mialatt tovább beszélek – Összeszerveztél egy orgiacsoportot… Aztán börtönbe kerültél? – Mire kiszabadult, a többiek olyan szinten túltolták a szereket, hogy mára egyetlen emlékük sincs – talán heroinra váltottak a fűről, vagy valami gombára, fogalmam sincs, mit állíthat még elő Grace ott, ahonnan a jointot is hozta. A történet mindenesetre nem veszi el a kedvemet a következő slukktól – nekem már úgyis mindegy –, bár miután visszadőlök a falhoz, hosszú másodpercekig bámulom a kopár látképet magam előtt. Hát léteznek még kemény emberek. Nem csoda, hogy semmitől nem tart, amit az utcák rejthetnek éjszakénként.
Úgy látszik, a korát nem sikerül eltalálnom, de a cigi maradékát felajánlja, amit egy ismételt vállvonás kíséretében el is fogadok. Ki tudja, mikor kerül a kezembe ilyesmi legközebb, és egyébként is van egy olyan gyanúm, hogy bármit is mond ezután, ahhoz szükségem lesz a dupla adag kábulatra.
Ezúttal legalább nem tippelek nagyon mellé…
Ó, dehogynem – válaszolom széles vigyorral, amint lecsillapodik az állandóan újrainduló nevetésem, most történetesen a szajhák kapcsán, amikre a nála lévő pénzt eredetileg költeni tervezte – Mondjuk úgy, hogy megint sikerült meglepetést okoznod – csóválom meg a fejem, majd megtörlöm az arcomat az egyik kézfejemmel. A hideg nem zavar már annyira, mint az elején, még ha lassan át is fagynak tőle az ujjaim, az egyre sűrűbben csöpögő eső azonban semmi jót nem ígér.
Még egyszer utoljára hozzám kerül a szál, Grace pedig feláll, amíg az utolsó slukkot szívom. Elnyomom a csikket, mielőtt felpillantanék rá, s a füst maradéka jóleső sóhajjal hagyja el a számat. Egy fokkal szebb a világ, mint tíz perce volt.
Hova megyünk? – kérdezem, a válaszra azonban nem kell sokat várnom, mert egyből mellém lép és belém karol. Nem bánom, hogy bízik bennem, hiába olyan szokatlan ez az egész; a régi időkre emlékeztet, amikor még valami jobban reménykedtem.
A kocsma felé pislogok, amit az út másik oldalán mutat, közben pedig újból csak azon vagyok, hogy maradéktalanul felfogjam az összes szót, ami elhagyja Grace ajkait.
Még szép, hogy megfelel… Viszont! – emelem a mutatóujjamat a levegőbe – Csak akkor, ha utána megosztod velem, hogyan sikerült magad onnan kitiltatni. – Kétség sem fér hozzá, hogy a lány végtelen mennyiségben tartogatja az ehhez hasonló vicces sztorikat, s a cuccnak hála most ellenállhatatlan késztetést érzek rá, hogy bármit meghallgassak, amit hajlandó elmesélni. Rengeteg időnk van még reggelig.
Időközben tényleg elindulunk, a pillantok viszont mintha lassabban telnének most a szokásosnál: először azt hiszem, hogy órák óta gyalogolunk, de amint odaérkezünk és hátra fordulok, rá kell jönnöm, hogy mindössze néhány métert tettünk meg a sikátor szélétől. Hmmm.
Amíg ezen gondolkozom, erősen hunyorogva pillantok le a lányra.
Most akkor menjek be egyedül? Ha jobbnak látod egy az egyben elkerülni a helyet… – ajánlom fel a segítségem, mielőtt hozzátenném a következő random gondolatot – Eskü, nem nyúlom le a pénzedet. – A szívemre rakom egy tenyeremet és egészen komoly ábrázattal pislogok Grace-re.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 11, 2020 9:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Cole Asterin
Sejtettem, hogy nem hinné el, nekem senki nem hisz. Eleinte még megrázott a tény, hogy egykori jobb kezem nem akarja elhinni, hogy leviatán vagyok, de még csak azt sem, hogy fajunk létezik egyáltalán. Mikor meséltem neki a régi együtt töltött időkről és ő kétkedve méregetett, majd azt vágta a fejemhez, „Te őrült vagy”. Na annál jobban eddig semmi nem fájt az elmúlt ötezer évben. Fel sem veszem már a tényt, hogy a srác így vélekedik, de meglepetésemre óvatosságra int. Egy gúnyos félmosoly húzódik a képemre, majd kissé lekezelően oda vágom.
- Nem félek senkitől, a környékbeliek aligha tudnának maradandó kárt okozni bennem – fújtatok magam elé meredve. Megdöbbenek mikor átadja az őt melegítő anyagot. Gyorsan belebújok majd magam mellé invitálva kamu néven bemutatkozok. Nem látom értelmét kiadnom a valódi személyazonosságom. Érdeklődve figyelem a reakcióját a magam által termesztett vadkenderre és büszkén nyugtázom magamban, jó gondját viseltem a kicsikéimnek, mert az arca elégedettségről árulkodik. Két slukk és egy kézfogás után visszakapom a jointot. Azonnal bele is szívok egyet mielőtt a remegés újra rám tőr. Érdeklődöm felőle, mert a kinézete alapján úgy gondolom érdekes dolgokat tudna mesélni, talán kicsit meg is érteném általa az új világ sötétebbik oldalát. Meglep a tény, hogy van hol laknia, de sejtem, hogy az a hely nem a gazdag negyed legnívósabb építménye. Kíváncsiság megüti a fejem mikor meg pillantom a karjait. Kutyák mi? A magyarázat hallatán hitetlenkedve húzom fel a szemöldökömet majd belevívok egy nagyot a cigibe mielőtt visszaadom, úgy döntök a maradékot megtarthatja a táskámban úgy is lapul még egy pár ilyen hangulat doppingoló rudacska.
- Szóval kutyák… - adok hangot a hitetlenségemnek egy grimasszal, de nem firtatom a témát, nem tartozik rám minden, elvégre nem vagyunk országos cimborák. Igazából úgy gondolom sejtem, miért csinálta azt magával. Mikor kiszabadultam az új világba, a legközelebbi könyvtárba vezetett az utam, hogy felmérjem a helyzetet, tudnak-e a gyülekezetemről, a használt bódító szereinkről. A keresett dolgokról sajnos semmit nem találtam, de helyette rábukkantam egy- két érdekes olvasmányra. Valami Shakespeare nevű fazon írt, pár roppant fura könyvet, köztük az egyik bemutatja az újkor fiataljainak szerelemhez való hozzáállását. Persze a legegyszerűbb kinyírni magukat ahelyett, hogy elrabolnák, akit maguknak akarnak, vagy elcsábítanák és megszöknének velük. Ha én ilyet tettem volna annak idején Dimmel vagy Theoval, nagyon pofára estem volna, mert míg én visszajöttem volna… nos nekik maximum a megmerevedett hullájukat tarthattam volna magam mellett. A gyerekkoráról kezd el mesélni és arról ő milyen sűrűn szökött el otthonról. Valahol mélyen kicsit irigy vagyok rá, én is szívesen elszöktem volna és én is megpróbáltam volna szeretni az anyánkat, de mi sajnos nem effélére teremtettünk.
- Sajnálom – mondom ki együtt érzőn, bár ténylegesen nem tudom átérezni, hisz nem emlékszem, hogy valaha is tudtam volna más érzéseket táplálni a minket világra hozó szuka iránt, mint gyűlöletet, ha volt is erre példa az már olyan régen volt, hogy még a leviatán sem tud olyan mélyre nyúlni az emlékei között. A múltja felidézése hallatán nekem is kissé megered a nyelvem, jó érzés valakinek elpanaszolni azokat a dolgokat, amik nyomasztanak, persze az emlékezés dolgát nem igazán érti.
- Valamikor régen alapítottam egy… - gondolkodok, hogyan is kéne ember méretekre fokoznom életem fő vonalát – bandát. Összetartóak voltunk, a mának éltünk, ittunk, mindenféle érdekes hatású gyógynövényt kipróbáltunk, és… - húzódik egy buja mosoly az arcomra, ahogy a klán életének szaftosabb részeire gondolok – mondjuk úgy, hogy nem vetettük meg az erotikát sem. Szép évek voltak – mesélem beleéléssel, miközben a pulcsija ujjából kiálló cérnaszálra szegeződik a tekintetem és játszani kezdek vele. – Aztán egy nap elzártak, mindentől és mindenkitől, aki számított. Hosszú időre és mire kiszabadultam mindennek hűlt helye volt. A bandámból akadnak, aki ma már nem élnek, de aki még igen, az sem emlékszik már mind arra, amit közösen csináltunk, de még csak rám sem – nevetem el magam némán és gúnyosan. Rápillantok, amint a felejtés előnyeiről beszél, de valahogy cseppet sem nyugtat meg a gondolat. Nem nekem kellett nekik megfelelnem, hanem nekik nekem. Meglepetésemre visszaadja a szálat, mire leesik, hogy a döntésemet csak magamban fogalmaztam meg, vele nem közöltem. Mindegy, ha már így alakul bele szívok még egy utolsó slukkot és jó ideig magamban tartom, majd mielőtt válaszolok kifújom.
- Igazad lehet, csak az én esetemre ezt nem lehet ráhúzni. Nekem eddig nem kellett megfelelnem senkinek, ellenben most, hogy nem emlékeznek rám… - gondolok azokra a dolgokra, amik mostanság vitát generálnak Vesta és köztem. Úgy okít az élet nagy dolgaira, mint egy sokat megélt vénember, ami meglehetősen szórakoztat. Kíváncsiságból rákérdezek ő mennyi idős és mit gondol az álcám alapján én mennyi lehetek. Hosszan szemlél, a gondolkodás kiül az arcára, amin én csak jót vigyorgok, végül egy meglepő számot bök ki a jointra biccentve.
- Kicsit távol áll a valóságtól, de kössz, ez jól esett - nevetem el magam belegondolva, hányszor huszonegy is vagyok. Vissza nyújtom azt a keveset, ami a szálból marad és ezúttal hozzáfűzőm – Szívd csak el nyugodtan, rád fér - Egy hirtelen jött kósza ötlet miatt rákérdek, mit is venne magának, ha pénzt adnék neki. Ugyan van sejtésem, ahogy végig nézek rajta, de nagyon remélem az igazságot hallom válaszul. Elmosolyodva nyugtázom van benne annyi tartás, hogy őszinte legyen és ne játssza meg magát. A válaszért cserébe elmondom neki az eredeti terveimet ma estére, aztán megkérdem van-e kedve velem tartani, de mikor kimondom, hogy a maradék pénzemet hímringyókra akartam költeni, röhögésbe tör ki. Összehúzott szemöldökkel mérges grimasszal csípek bele a tarkójába.
- Ne nevess ki! – Nyávogom durcásan – Mi olyan vicces ezen? Csak azért, mert nő vagyok nekem nem szabad szajhákat hajkurásznom? – fújom fel a képemet, mint egy durcás gyerek karba tett kézzel, majd elnézve a nevetését akaratlanul is elmosolyodok végül pedig én is nevetésbe török ki. Bocsánatot kér, de a nevetés közepette nem, hiszem, hogy képes őszintén megbánni a szégyenteljes tettét: bele lépett az érzékeny hiúságomba. Végül mégis meghívom, tartson velem, társaságban szórakoztatóbb inni, mint egyedül. El is fogadja a meghívást, persze, ha nem zavar, hogy a sodrott vadkender és az alkohol elegyétől, minden visszaköszön, amit elfogyasztottunk. Egy kaján mosollyal az arcomon nyúlok a táskámba és kapok elő egy újabb szálat, majd a jointhoz közel emelve a kezem csettintve meggyújtom.
- Komolyan azt gondolod, hogy nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez? – szívok bele egy nagyot, majd az orra alá dugom. – Hát nem? – válaszolok a kérdésére egy másik kérdéssel – Tudod milyen rossz, mikor nincs, aki tartsa a hajadat? – nevetem el magam majd feltápászkodom. Ideje indulnunk az eső egyre jobban szakadni kezd, jó lenne legalább félig szárazon megúszni az estét. Nyújtózok egyet, mint valami nyugdíjas kecske aztán a kezem nyújtom, hogy felsegítsem.
- Nos, a terv az… - kezdek bele belé karolva, ha összeszedte magát – hogy megvesszük abba a kocsmába az esti betevőnket – mutatok a helyre, ami teljesen jól látszik a sikátorból. – Aztán beülünk ide a lépcsőházba, mit szólsz hozzá?  – biccentek a mögöttünk lévő falra. – Nem igazán vagyok szívesen látott vendég ott, nem akarlak téged is belekeverni, csak megvesszük, ami kell és lelépünk. Ott védve vagyunk az időtől. Ilyenkor amúgy sem igazán merészkednek már le a lakók. Persze, ha neked megfelel így.
credit
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 08, 2020 3:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 1077 szó - The Blame
Hosszú pillanatokig nézem a kezében füstölgő jointot, mielőtt válaszolnék a kérdésre, aztán megrázom a fejem.
Nem hinném el, de ha véletlenül mégis így lenne… Én óvatosabban hangoztatnám az utcán – figyelmeztetem diplomatikusan és egy vállvonás kíséretében, mielőtt nekilátok a cserének. Nem nagyon értek a kertészkedéshez, de tudom, hogy az efféle növényeknek speciális igényeik vannak; ha nem lennének, ma könnyebb lenne hozzájuk jutni. Minél tovább figyelem a lányt magam mellett, annál inkább érzem úgy, hogy talán mégis az igazat mondja – hogy valamiért titokzatosabb, mint amilyennek tűnik. Azonnal hidegebb lesz, ahogy átadom neki a viseltes, de legalább nagyjából tiszta pulóvert, egyelőre azonban nem zavar a mindkét karomon végigfutó libabőr és az enyhe reszketés. Volt már sokkal rosszabb is: tudom, milyen fázni és ez egyszerűen nem számít még annak.
Végül kiderül, hogy csak részlegesen van igazam az első benyomást illetően: ő is menekül valami elől, a menekülése azonban sokkal inkább fakad hirtelen felindulásból, mint gondos tervezésből, ezt pedig már a nem túl felkészült ruházatából is megállapíthattam volna, ha sikerül gyorsabban gondolkoznom. Nem mondok semmit, csak bólintok egyet. Párkapcsolati problémákra tippelnék, az pedig abszolút nem az én területem, szóval jobban járunk, ha nem megyünk bele a témába és kap tőlem hasznavehetetlen tanácsokat.
Már a második mélyre szívott és bent tartott slukk után érezni kezdek valamit; lassan, de biztosan kúszik felfelé a régóta vágyott tompaság és én alig várom, hogy végre tetőtől talpig beborítson. Erős ez a cucc, erősebb, mint amilyennek tűnik… Átveszem a másik oldalra, amint felém nyújtja a saját kezét egy bemutatkozás utáni kézfogásra. Megrázom, mikor a tenyerembe csúsztatja az övét és visszapasszolom egy kicsit a szálat.
Hát… Inkább úgy mondanám, hogy van még hol laknom. Minden látszat ellenére – teszem hozzá egy halvány vigyorral, hajléktalannak ugyanis tényleg nem nevezném magam. Munkakerülőnek vagy munkanélkülinek már annál inkább. Eddig az életművész volt a nyerő kifejezés, újabban viszont már nem vagyok olyan biztos benne, hogy bárki is irigyelné azt a karriert, amit a kilencedik szektorban felépítettem magamnak. Most már nincs semmim.
A karomra terelődik a téma, erre a kérdésre pedig szinte azonnal és szemrebbenés nélkül adok választ. Megpróbáltam kikaparni valamit a bőröm alól, amit tudom, hogy soha nem fogok tudni eltávolítani magamból, különválasztani minden mástól, ami én vagyok.
Kutyák. Vadkutyák, bejönnek az elkerített területekről. – Hazudni valahogy mindig sokkal gyorsabb és egyszerűbb, mint megmondani az igazat, főként, ha a tartalma semmit sem számít. Egy idegenről van szó; ma látom Grace-t először és utoljára. Persze fognyomok híján elég átlátszó és megkérdőjelezhető a magyarázatom igazságtartalma, de remélem, nem bánja, hogy megkönnyítem vele mindkettőnk helyzetét.
A szökdöséshez kapcsolódó emlékeket már én kergetem a felszínre. Végtére is fogalmam sincs, a mellettem ülő kivel lakik együtt, csak azt tudom, hogy néha jó hallani, nem csak te hozol a világon átgondolatlan döntéseket.
Elég bonyolult volt a kettőnk kapcsolata – vonok vállat elmélkedés közben – Mondjuk úgy, hogy megpróbáltuk egymást szeretni. – Nem alakul minden úgy az életben, ahogy azt akarjuk, és ez olyasmi, amit korán megtanultam, de csak most fogadtam el igazán. Egy ideje azzal dolgozom, amim van: alkoholt veszek, ha tudok miből és felvágom a karjaimat, ha másképp nem jön el az időszakos megkönnyebbülés. A pillanatnak élek ahelyett, hogy előre számolnék; beletörődöm az értelmetlen vágyakozás helyett.
Ha előbb-utóbb ismét hozzám kerül a cigi, újabb adagot tüdőzök le a füstről. Nem kell már belőle túlzottan sok ahhoz, hogy nyúlni kezdjen a vászon a szemeim előtt – elégedetten veszem tudomásul, hogy bármi is van benne, hamar sikerült tőle beállnom. Érzem, mert a következő szavain már sokkal hosszabban kell gondolkoznom, mint amilyet elvárnék a saját felfogóképességemtől; belassul körülöttem a világ és még a filozofáláshoz is kedvem támad hirtelen.
Hogy értve nem emlékeznek? – vonom össze a szemöldökeimet, de aztán csendesen folytatom tovább, mert azt hiszem, tudom, mire gondol. Ha meghalnék ma, senki sem venné észre, és reggel is ugyanúgy felkelne a nap New York felett, ahogy mindig. Mennyi kéne neki…? Egy hét, talán kettő, és kitörlődne a létezésem összes bizonyítéka: megtalálnák és széthordanák, aztán elfújná a szél.  – Ha úgy vesszük, nem olyan rossz dolog elfeledettnek lenni. Vagyis szar, elég szar az egész, de van egy jó oldala – pillantok rá, visszaadva a szálat, ha azóta valóban járt még nálam egyszer – Senkinek sem tartozol felelősséggel, senkinek sem kell magyarázkodnod, és nincsenek többé elvárások, amiknek meg kell felelned. – Nem okozhatsz csalódást senkinek, s ha ő is annyira elhagyja önmagát, ahogy én tettem az utóbbi néhány hónapban, már a saját lelkiismeretednek sem igazán.
Ismét felé fordítom a fejemet és hosszan tanulmányozom az arcát, mielőtt leadnám a tippet a korára. Tippelni könnyebbnek érződik most, mint fejben kiszámítani a sajátomat – ez utóbbiról teljesen sikerült elfeledkeznem az elmúlt évek alatt. Nem gondolok rá valami gyakran, mert senki sem kérdezi.
Húsznak mondanálak. Huszonegyek – kerekítem felfelé a számot a jointra biccentve, egykor ugyanis ez volt a klassz dolgok legális korhatára az USA-ban. Amikor még voltak korhatárok és államok, na meg rendes törvények. Sokszor eszembe jut, mivé váltam volna egy normális világban.
Vigyorogva fordulok vissza a fal irányába. Létezik, hogy mégis van nála pénz? Persze a kettőnk közt megosztott cuccon felül semmit sem kérnék már tőle, így is több jutott ma nekem a jóból, mint azt eredetileg reméltem – és persze kihasználni sem akarom Grace-t.
Őszintén? – húzom el a számat, mialatt azon agyalok, a lány az igazságra kíváncsi-e, vagy inkább egy szépen hangzó hazugságot szeretne hallani. Az előbbi mellett döntök. – Valószínűleg alkoholt vennék. Ha maradna még utána, akkor kaját, illetve… Ahogy magamat ismerem, felmérném a lehetőségeimet és kisakkoznám, hogyan fér bele mindkettő. De tényleg elinnám a nagy részét – felelek végül bólogatva. Nem szégyellem a hegeket és nem szégyellem az alkoholizmust sem, sem pedig a tényt, hogy saját magamat juttattam ebbe a helyzetbe és ebbe a reménytelen állapotba. Úgyis az arcomra és a ruháimra van írva, és ott van mélyen belekarcolva mindkét karomba az igazság – eltitkolnom bármit is belőle felesleges erőfeszítés.
Érdeklődve pillantok oldalra, amint a ma esti terveit kezdi felvezetni, a szajhák hallatán azonban képtelen lennék visszafogni a kitörni kívánkozó nevetést, szépen félbeszakítva ezzel a monológját. Nem is tudom, hogy tényleg ilyen jókedvem lett-e a társaságtól vagy inkább a fű lenne a hibás, de tetszik, hogy a boldogság látszatával keveredik a tompaság, amiért olyan hosszú ideje sóvárogtam.
Bocsánat, bocsánat – nevetgélek tovább elhalkulva, ugyanis eléggé meglep, hogy erre rakott félre; Grace egész egyszerűen sokkal inkább tűnik annak a fajta lánynak, aki ingyen is megkaphatja azt, amit szeretne. – A legnagyobb örömmel iszom veled – fűzöm hozzá szélesen vigyorogva – Ha nem zavar, hogy valószínűleg be fogunk hányni ez után – utalok az egyre leégő szálra, amiből már csak egy egészen kevés maradt. Megemelem a szemöldökeimet. – De legalább addig sem hányunk egyedül, nemigaz? Addig sem vagyunk elfeledve.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 04, 2020 8:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Cole Asterin
A srác nagyon meglepettnek tűnik mikor alkut ajánlok neki. Már libabőrös vagyok a hűvös levegőtől, így nagyon remélem bele egyezik az alkuba. Csak tényleg annyiról van szó, hogy az elfagyott végtagjaimat átmelegítsem, nem áll szándékomban még azt a keveset is elvenni tőle amije van. Mert, hát... ahogy végig nézek rajta, nem úgy néz ki, mint akinek bármije is lenne az életén és azon a pár agyonhasznált ruhán kívül, ami épp melegíti. Közelebb lép, de mintha nem lenne biztos abban, hogy ezt akarja-e.
- Elhinnéd, ha azt mondanám magam termesztem? - húzódik egy büszke mosoly az arcomra. Valamiért úgy gondolom ő sem fog nekem hinni, így a büszke mosoly egy pillanat múlva le is hervad az arcomról és inkább a földre szegezem a tekintetem, ha eddig volt is esélyem arra, hogy alkuszik velem, ezzel a mondattal biztos elbaltáztam. És nem! Meglepve pillantok rá, mikor elkezdi magáról hámozni a pulcsit. Talán még a szám is nyitva marad a döbbenettől. Közelebb lépve átnyújtja a felsőt. Kissé megilletődve veszem át tőle, majd a számba kapva a cigarettát olyan gyorsan belebújok, mint aki sosem viselt meleg ruhát. Nagyon jó érzés végre nem a hideg levegőt érezni a bőrömön, az pedig, hogy még meleg a fiú test hőjétől külön kellemes.
- Jó megfigyelő vagy, igaz? Az igazság nem áll messze a látszattól. Nem szöktem, inkább csak otthagytam azt akivel élek. De ez egy baromi hosszú sztori, nem untatnálak vele - mondom miközben helyezkedek a felsőben. A ruha ujjai olyan hosszúak, hogy keresgélnem kell a kezeim kiútját az anyagból, de miután sikerrel járok felé nyújtom, ami szálból megmaradt. Mellém telepszik és óvatos mozdulatokkal veszi át a felé nyújtott cigit, viszont ahogy beleszív elég rutinos dohányzónak tűnik. Álnéven mutatkozok be neki, hisz bármi is legyen ő, egy biztos, hogy nem ember. Le sem veszem róla a szemem. Érdeklődéssel figyelem minden rezzenését, próbálok rájönni, mi is lehet ő. Ismerős érzés kering bennem a mágiáját illetően, de valahogy mégis idegen. Dimitri... villan be hirtelen a felismerés. Hozzá tudnám hasonlítani, de valahogy mégis más. Túl emberinek tűnik ahhoz, hogy ő is egy démon legyen. Halkan elismétli a nevet, amiként bemutatkoztam, majd ő is bemutatkozik. Csak simán Cole. Ez a mondat szinte tarkón vág. Ilyet is lehet, hogy csak simán valaki? Vezetéknév nélkül? Fene, ha tudom én sem bajlódom a gondolkodással...
- Cole? - kérdek vissza meglepetten, milyen érdekes név... - Tetszik - nyugtázom hangosan, amit gondolok elmosolyodva, majd kezet nyújtok felé. Az emberek tapasztalataim szerint ezt szokták csinálni ilyenkor. - És te? Te hajléktalan vagy? - érdeklődöm nem foglalkozva azzal illetlen kérdés-e ez tőlem. - Elég viharvertnek tűnsz - mondom miközben fészkelődik mellettem. Ahogy sikeresen megtalálta a helyét megpillantom a sebhelyeket a karjain. - Mi történt a kezeddel? - bukik ki belőlem a kérdés. Egész testtel fordulok felé. A pulcsija elég nagy rám, így a térdeimet is belebujtatva a falnak döntött fejjel figyelem. A kezeimet átkulcsolom a lábaimon és úgy hallgatom, mikor beszélni kezd. Mesél magáról, ami őszintén szólva nagyon meglep, elvégre egy kamuneven kívül semmit nem tud rólam, mégis őszintén önti ki a lelkét. Legalábbis őszintének tűnik. "Anyámmal" csapja meg a fülem a szó, amire megemelem a fejem és összehúzott szemöldökkel mérem végig. Mégis csak ember lenne? De akkor honnan van mágiája? De mi van, ha még sem ember? Mi sem vagyunk azok mégis van anyánk... vagyis volt, míg fel nem faltuk a szívét, de az kicsit más történet.
- Nem szeretted? Mármint anyukádat. Azért szöktél el otthonról? - Én is szívesen elszöktem volna akkoriban, az elől a perszóna elől, gyűlöltem, tiszta szívemből... dereng elém az érzés és egyúttal az arca is, meg a tettek, amikre kényszerített minket. Milyen kielégítő is volt, mikor a kezembe kaptam a tőrt majd, miután végeztem a húgom kezébe nyomtam. Olyan élénken villan be az emlék, hogy most is érzem, ahogy a vére az arcomra fröccsen. Hirtelen feleszmélek arra, hogy a valóságban is arcom törlöm. Tényleg folyik rajta valami, de nem vér, az eső eleredt. Nem szakad még, de elég nagy cseppeben esik és sűrűbben, mint ezelőtt párperce. Felpillantok magam főlé és a sikátorra néző ablakból még halvány fény szűrődik ki, Vesta még fent van, úgyhogy haza még nem kell menjek, de kellene valami fedezéket találni, hogy ne ázzunk szarrá.
- Nem, nekem már nincs anyám - vonom meg érdektelenül a vállam. - Nem zavar, inkább csak meglep, nem igazán szoktak érdeklődni felőlem. Tudod... rám senki nem emlékszik, akit valaha fontosnak tartottam. Illetve a testvéreim emlékszenek, de sosem éreztem magam igazán közéjük valónak, talán csak egyszer... anyánk halálakor. De az már elég régen volt - vonom meg a vállam ismét egy kaján mosoly kíséretében. Mikor azt mondja a régi önmagára emlékeztetem, felhúzom a szemöldököm, ha tényleg ember, akkor egy pár ezer évet rá verek. Szórakoztatónak tartom, több mint ötezer évesen, hogy egy ember, aki kinézetre is alig harminc úgy beszél, mint valami öreg veterán a tanítványához. Persze, honnan is tudhatná, hogy idősebb vagyok nála, hisz az illúzió amit használok elég fiatalos külsőt kölcsönöz.
- Te mennyi idős vagy? - teszem fel érdeklődve a kérdést. - Már úgy értem, hogy azt mondod a régi önmagadra emlékeztetlek. Vagy inkább mennyinek gondolsz engem? - fészkelődök a helyemen, mert a fenekem kezd zsibbadni a kemény, hideg kövön.
- Tényleg nem vagy az - nevetem el magam. - Vagyis nem kinézetre, hanem inkább az állapotodra értem - pillantok a sebhelyes kezeire. - Igazából a leszakadt stílust félre téve, jópofa gyereknek tűnsz. Ha adnék neked pénzt, mit vennél belőle?  - fogan meg egy kérdés a fejemben. Igazából van nálam valamennyi, de azt eredetileg el akartam szórakozni ma este. Vesta miatt totál elment  a kedvem a férfiaktól és a szórakozástól, de talán, ha vállalná, hogy lesz ma estére az ivó cimborám... akkor nem lennék irigy megosztanám vele, amit ebből a pénzből betudok szerezni, bár azt mondta kaja is jól jönne neki... - Az igazság, hogy mielőtt balhé tört ki otthon szórakozni indultam és van nálam valamennyi, de... - pofátlanság vagy sem kimondom, nincs mit takargatnom - le akartam magam inni belőle, a maradékot meg szajhákra költeni. Szóval, ha innál velem, akkor vennék eleget mindkettőnknek. Tudom nem egy vacsora... de, ha azt választod akkor odaadom rá, csak gondoltam, ha már így alakult, akkor miért igyak egyedül - mosolyodok el kislányosan. - Az ital melegít, szóval a pulcsidat is visszaadnám - próbálom úgy előadni a dolgot, mintha valamiféle kihagyhatatlan ajánlat lenne, meg aztán akkor már behúzódhatnánk a kapualjba, ha nem is teljesen, de valamennyire meg véd attól, hogy elázzunk. Kíváncsian várom mit válaszol, ugyan a férfi szajhák kimaradnának az estémből, de hosszú idő után végre nem egyedül ücsörögnék a ház előtt és vedelnék.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 03, 2020 4:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 773 szó - The Blame
Hetek óta sétálok – hetek óta vagyok javarészt mindig józan. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi is történt velem pontosan odakint, hogy az itteni életem változott-e meg azalatt a néhány hét alatt, amíg távol voltam az otthonomtól, vagy én vagyok az, aki más emberként jött vissza, de a mai napig képtelen lennék rájönni a megoldásra. Régebben szerettem őket, szerettem a fejtörőket, mostanában viszont semmi sem érződik elég fontosnak ahhoz, hogy magára vonja a figyelmemet.
A fal tövében ülő lány nem fut el abban a pillanatban, ahogy megszólalok, ez pedig két opcióra enged következtetni: vagy csak simán az utcán nőtt fel és hozzá van szokva a gyanús alakok látványához, vagy pedig nekem kéne félnem tőle. Magamban eldöntöm, hogy ha nemet mond, egyedül fogom őt hagyni, méghozzá további kérdések nélkül – pontosan annyira nem szeretném őt beszaratni, mint amennyire a balhé sem hiányzik mára az életemből.
Az ujjai között égő cigarettára néz majd ismét rám, és legnagyobb meglepetésemre alkut ajánl. Teszek felé még egy bizonytalan lépést.
Honnan szerezted? – biccentek a cucc irányába, mialatt a lehetőségeimen gondolkozom. Nem tart túlzottan sokáig.
A következő pillanatban már le is rántom magamról a pulóvert és azzal teszem meg az utolsó néhány lépést a földön ücsörgőig, majd egyből felé is nyújtom az anyagot – és nem mellesleg büszkén tudatosul bennem, hogy hála az égnek, most nem hagytam ki az egyre inkább ritkuló szokássá váló zuhanyzást.
Úgy nézel ki, mint aki megszökött otthonról – szólalok meg csendesen, miután közelről is felmérem őt és azt a néhány ruhadarabot, amit ezek szerint nem felejtett el magára kapni. – Nem tűnsz hajléktalannak. – Túl fiatal hozzá és a haja is ápoltnak látszik. De aztán ott van az is, hogy sohasem tudni: bármennyi idős is legyen, ekkorra már én is régen az utcán éltem, még ha nem is voltam teljesen egyedül… Egy időben nagyon sokan voltunk odakint csoportokba rendeződve, elhagyatott épületekben és metróalagutakban vészeltük át a legkeményebb teleket.
Lerakom mellé a földre a hátsómat, mielőtt túlságosan mélyre süllyednék az emlékekben. Már most sokkal hűvösebbnek érződik a levegő, mint egy perccel ezelőtt és az eső sem segít sokat a helyzetemen, de a legrosszabb, ami történhet az az, hogy megfázom a régóta vágyott tompaságért cserébe. És ha fázom is, legalább ma nem fázom magányosan.
Óvatosan veszem el a kezéből a felém nyújtott cigit, de ezután annál magabiztosabban illesztem a számhoz a filtert és szívom mélyre az első slukkot. Végre. Még egyet leküldök, mialatt ő bemutatkozik, s csak ezután passzolom vissza a szálat. A falnak döntöm a fejem.
Grace – ízlelgetem halkan a nevét, mielőtt megosztanám vele a sajátomat – Üdv Grace, én Cole vagyok. Csak simán Cole – teszem hozzá, hátha azzal megelőzöm az ilyenkor rendre felhangzó kérdést. Csak ennyi, ez az egész.
Némi helyezkedést követően is felhúzom a lábaimat, míg nem elégedett leszek az újonnan felvett pozitúrával, aztán a térdemnek támasztom a karjaimat is. Így most kényelmes és a gyógyulófélben lévő vágások sem zavarnak túlzottan – egy nap múlva úgyis eltűnnek, bármilyen mélyen karcolom bele őket a bőrömbe.
Az első néhány alkalommal szégyelltem őket. Hosszan és horizontálisan futnak végig ezúttal mindkét csuklómtól a könyökhajlatomig; néhol egymásba vágnak a vonalak, mintha valami nem túl ügyes gyerek színezője lenne az egész, és a körülöttük éktelenkedő sárgás-lilás foltok sem javítanak sokat a látványon. Ezek a vajazókések baromi életlenek, a célnak azonban megfelelnek, mert időnként még így is sikerül velük átküldenem magam a túlvilágra. Mindig abban reménykedem, hogy valaki másként jövök majd vissza, hogy egyszer csak úgy ébredek majd, hogy nem érzek többé semmit sem, de a próbálkozásaim – bár inkább balesetnek minősíteném őket –, egyelőre maximum több órás takarítással jutalmaznak meg reggelenként.
Tényleg szégyelltem őket, főleg azt a legelsőt; borzasztóan szégyelltem az átvérzett kötéseket Alex előtt, de mostanra már azzal sem bajlódom, hogy körbe tekerjem gézzel. Végtére is majdnem gyorsabban gyógyulnak, mint amilyen sebességben az agyam képes elfelejteni az élményt, és amúgy sincs túl sok értelme rejtegetni őket. Senkit sem érdekelnek. Hamarosan barnából fehér csíkokká változnak majd ezek is, szépen elvegyülnek a többi között.
Egy időben állandóan megszöktem otthonról – kezdek bele a beszédbe csendesen, mialatt a szemközti falon fixálódik a tekintetem – Anyámmal laktam. Sokszor napokra eltűntem, mielőtt hazakeveredtem volna – elevenítem fel a történteket félig mosolyogva. Nem mintha ez lett volna életem legkellemesebb időszaka, de elég régi az emlék ahhoz, hogy ne legyen fájdalmas csak úgy poénból feleleveníteni.
Csak ezért tippeltem arra, hogy te is valami hasonlón mész keresztül éppen… Nem akarok az életedben turkálni, vagy ilyesmi – pillantok rá oldalra várakozóan, aztán ismét előre fordulok. – Egy kicsit saját magamra emlékeztetsz. Arra a magamra. A régire. – Nos, lehet, hogy ez a kijelentés úgyszintén igényelne egy kis korrektúrát. Egy másodpercre vigyorba húzódik a halovány mosoly. – Ja, ezt ne vedd sértésnek. De tényleg. Tudom, hogy nem festek valami bizalomgerjesztően – viccelem el a helyzetet aprókat bólogatva.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 01, 2020 1:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Cole Asterin
Csendben ülök a sikátor egy szegletében, felhúzott lábakkal kezemben a füstölgő cigivel. A remegésem épp alább hagy, már rám tör egy újabb, de ezúttal a közelgő rossz idő, hűvös szele miatt. Eszemben sincs visszamenni egy felsőért. Legalábbis egy jó ideig nem. Nagyon mérges vagyok Vestára, de a teremtőjére még inkább. Arra a semmire kellő vén kujonra, aki mindent el vett tőlem, amit egész életemben szépen csendben, apránként építgettem. Fogalmam sincs, hogy, hogy fogom megtalálni az egykori életem darabkáit, pedig nagyon szükségem lenne rájuk. Próbálom pótolni a hiányt és enyhíteni a kínzó szükségleteket, de érzem, hogy kevés ahhoz, magamat újra építhessem. Hirtelen valami hideget érzek a meztelen vállamnak érni felnézek az égre és pont a homlokom közepére cseppen egy a hideg vízből, ami lassan végig gurul az arcomon, pont mintha sírnék. Egy keserű mosollyal hajtom vissza egy újabb slukk után a fejem az ölembe. Csend vesz körül, a hidegtől jobban összehúzom magam. Azt hiszem így várom meg a reggelt, mert sem kedvem, sem erőm nincs fel kelni innen. Ez az állapot addig tart, míg meg nem hallom valaki lassú, halk és ütemes csoszogását. Nem emelem fel a fejem, csak az arcomba hullott tincseim között nézek ki, egy magas alak közeledik kapucnival a fején, furán élettelennek tűnik, megtörtnek... valami hasonlónak, mint jó magam is, csak ő talán nem egy őrülten tomboló tengeri szörny ivadék. Mondjuk az biztos nem, akkor hamarabb vettem volna észre a közeledését. De nem is ember, érzem benne a mágiát. Nem mozdulok egyenlőre, lehet csak épp át akar sétálni a sikátoron, jobb, ha nem zavarom meg a tevékenységében. Behunyom a szemem és hallgatom az ütemet, amit minden egyes lépésével létrehoz. Ugyan ezzel ritmussal kezdek el a cigit tartó kezem egy ujjával kopogtatni a térdemen. Egyszer csak azt veszem észre nem kopogtatok tovább. Feleszmélek és csend van, a léptek zaja elnémul. Épp felnéznék, hogy el tűnt-e az alak, mikor meg szólít..."Hé!" Mindig meglepődök az új kor faragatlanságán. Az én koromban még "Elnézést kisasszony!" vagy valami ilyesmi volt, egy hölgy megszólítása. Felnézek végül, faragatlanság ide vagy oda. Először egy agyon kopott, szakadt cipőt pillantok meg. Érdeklődve húzom fel az egyik szemöldökömet és úgy nézek végig rajta. Innen közelről, ülve, jó magasnak tűnik. A kapucni árnyéka takarja az arcát, de még így is látom, hogy a földet bámulja. Toporog. Talán ideges? Vagy siet? Akkor miért állt meg? Egy perc sem kell és meg is tudom. Nyögve- nyelve kezd bele a mondandójába, eleinte nem igazán értem, mit is szeretne, de a képét félénken dörgöli a kezével. A hangja olyan, mint egy haldoklóé. Összehúzott szemöldökkel figyelem a mozdulatait és próbálok rájönni, mit is akar. Aztán végre összeszedi magát és kinyögi a lényeget. Nagyon meglep, ugyan akkor cseppet sem. A kinézetéből ítélve egy hontalan lehet, akad pár belőlük a környéken, Vesta figyelmeztetett is rájuk... cigit, pénzt, vagy kaját kérnek általában... Aztán lehúzza a kapucniját és a gyér fény megvilágítja az arcát. A szemeit továbbra is lesüti, tekintete pedig hasonlóan élettelen, akár csak a hangja. Nincs lelkem, valahogy mégis elkap egy szánalomhoz hasonló érzés, ahogy figyelem. A kezemben tartott cigire vetem a tekintetem, majd újra rá.
- A pulcsid... - nyögöm oda neki - jó melegnek tűnik, ha megkaphatom, amíg át nem melegszem kicsit, akkor megosztom veled a cigimet - szólalok meg magam mellé biccentve. - Ha megfelel az alku, huppanj le - mondom, miközben a cigi szívni való felét felé fordítom. - Aste... - mutatkoznék be hirtelen, majd rájövök nem lenne jó ötlet a valódi nevemen bemutatkozni, ezért megköszörülöm a torkomat. Vesta is furán nézett rám... bár ő miért nem néz rám furán?
- Grace vagyok, Grace Redmond - mondom ki végül azt a két szót, ami emlékeim szerint, valami féle új kori könyv szereplőinek nevei voltak. - Benned kit tisztelhetek? - érdeklődöm bájos mosollyal és várom a reakcióját, remélem elfogadja a felajánlásomat. Jól jönne az a pulcsi, még ha csak egy kis időre is, aztán meg felírhatom magamnak valahova... segítettem valakin, még ha nem is teljesen önzetlenül.
credit
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 CfJmUUkSikátor közel Asterinékhez - Page 2 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 31, 2020 8:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


And whatever you do, don’t close your eyes.
────────────── ──────────────
@Asterin - 700 szó - The Blame
Sétálok, órák óta és fáradhatatlanul, mintha lenne valamilyen úticélom, mintha várna valami valahol; valami, amit ha sietek, van még esélyem utolérni. Lassan mindennapossá válnak a céltalan kóborlások a sötétben és a hidegben, olyankor pedig a falakon kívülre képzelem magam és a fejemben élem újra az odakint eltöltött hónapokat. Ez a két dolog maradt csak hátra – egyre gyakrabban érzem úgy, hogy ott ragadok, bent a fejemben és ha már a gondolataim között kell élnem, szívesebben emlékszem vissza arra az 1300 legyalogolt mérföldre, minthogy bármi más helyet kapjon azon a bizonyos kivetítőn.
Életem legrosszabb döntése volt, ha úgy vesszük – többször sodródtam közel a halálhoz, mint azelőtt egész életemben összesen –, de legalább amíg sétáltam, amíg véresre törtek a lábaim az elhasznált cipőkben, előre néztem.
Most nem a remény tart mozgásban és nem is az a naivan elképzelt boldog jövő, ami miatt kockára tettem volna mindent; inkább csak úgy csinálok, mintha még mindig ott lebegne előttem – mintha nem ismerném pontosan a végkifejletet.
Kapucni a fejemen, a kezeim pedig mélyen a zsebekbe süllyesztve, de így is reszketni kezdek, valahányszor lelassítok, így igyekszem tartani a saját tempómat, mialatt a betonutat követem. Régen a lámpák fénye kísért, de már az sem riaszt vissza, ha a város legsötétebb helyein kell végig haladnom: szeméttel teli, gazos utcákon és kivilágítatlan sikátorokon kelek át és azt hiszem, hogy sosem féltem még ennél kevésbé az ismeretlentől.
Ha megölnek, hát megölnek, előbb-utóbb úgyis mind visszajövünk. Kirabolni meg úgysem tudnak, mert semmi sincs nálam – ha lenne pénzem, most egészen biztosan részegen tántorognék a cél nélküli gyaloglás helyett, de nincs semmim, a fájdalom pedig nem érdekel. Alex eltűnt, ha nem is a városból, de eltűnt előlem, ez az élet pedig egyetlen perce sem érződött azóta elégnek. Semmi sem számít és semmi sem valódi, de menni kell előre, folyton haladni előre a sötétben, amíg hirtelen vége nem lesz az útnak, és a legtöbb, amit tehetek az az, hogy addig is elképzelem, ott majd békére találok.
A pokolba fogok kerülni. A józan eszemmel tudom, hogy így lesz, de ha sétálok és fájni kezdenek a lábaim, egy-egy másodpercre képes vagyok elhitetni magammal, hogy nem csak azért létezem, mert híján vagyok minden más lehetőségnek.
Befordulok a következő sarkon, ekkorra azonban már szabályosan remegnek a térdeim a hűvös levegőtől, és időnként mintha rám-rám cseppenne valami fentről is – csak idő kérdése, hogy szemerkélni kezdjen az eső.
Füstszag száll a szellővel, s amint elér hozzám, megtorpanok. Édesnek és fűszeresnek hat és emlékeztet valamire sok-sok évvel ezelőttről, de képtelen lennék megállapítani, hogy valódi-e, vagy csak a képzeletem szórakozik velem, ahogy odakint is sokszor tette, ha túlságosan kimerültem az állandó gyaloglástól. Teszek még néhány lépést abba az irányba, és ahogy fogynak a méterek, úgy haladok el a sikátor elején hagyott kukák mellett is – innentől kezdve semmi sem takarja már előlem a másik végében gubbasztó alakot.
Valaki a fal tövében ül, és bár tényleg ott parázslik az ujjai között egy vastagra tekert cigaretta vége, a lány innen szürreálisan aprónak tűnik, ahogy összehúzza magát a lámpák halovány fényében. Azokra a madarakra emlékeztet, amik ha fáznak, felborzolják a tollaikat és gombócot csinálnak magukból ahelyett, hogy messze repülnének.
Most még csak láthatatlan cseppek esnek; túlságosan kicsik ahhoz, hogy az ember rendesen érezze őket a bőrén, de itt, a narancsosan és erőtlenül égő izzó alatt meg lehetne számolni a szőke hajkoronára telepedett ezernyi áttetsző pontot. Ez a lány nem tűnik túl vidámnak, de legalábbis nem vidámabbnak a fagyoskodó madaraktól. Már csak egy pár méter húzódik közöttünk, mikor elérem az árnyékok szélét, de ott ténylegesen lelassítok, majd teljesen meg is állok, mielőtt halálra rémiszteném az idegent.
Megköszörülöm a torkomat.
– szólok oda halkan, bár onnantól kezdve, hogy észrevesz, már nehezebb elválasztanom a földtől a tekintetemet – Ööm… Nincs véletlenül… ööm… – Kéregetek és már ezt sem szégyellem igazán. Azért megdörzsölöm az arcom az egyik öklömmel, zavartan és félve, mielőtt tovább folytatnám.
Nincs véletlenül bármid? Ami nem kell… – Kényelmetlenül toporgok egyhelyben, mintha sietnék valahová, de aztán összeszedem magam és megállítom a lábaimat. Ha van pénze arra, amit sejtésem szerint szív, talán megszán valamivel, csak hogy lekoptasson. – Apró, vagy kaja… vagy cigi… – sorolom tovább tisztes távolságból és továbbra is a talajt szuggerálva.
Vagy igazából bármi. – Letolom a fejemről a kapucnit és a hajamba túrok. Talán ez segít. Talán így nem tűnök olyan veszélyesnek.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 29, 2020 8:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Cole Asterin
Egy újabb balhé. Már kezdem nagyon unni. Legfőképp azt, hogy ő diktál és azt, hogy csinálhatok bármit ő mégsem emlékszik se rám, se a gyülekezetünkre, sem az együtt eltöltött évszázadokra. Kezd egyre inkább teherré válni, az örökös magyarázkodás, hogy nem hiszi el, hogy leviatán vagyok, pedig a szeme előtt használtam a képességeimet. Vajon, ha megtalálnám a többieket ők is így reagálnának? Mit csinálok, ha Theo és Dim sem ismer majd fel, ha nem tudom visszahozni az emlékeiket? Vagy, ha… úgy folytatták az életüket, hogy én már nem férek bele? Nem! Ez nem történhet meg. Amit én el akarok érni el is érem! Ez mindig is így volt és így is lesz! Velem nem cseszik ki az a vén fráter. Elvehette a követőimet, elvehette a barátaim emlékeit, de több évszázados kötelék, meg marad… igaz? Ha nem is emlékeznek biztos vagyok benne, hogy újra együtt építhetjük fel a saját kis birodalmunkat. Valahogy, de először meg kéne találom őket, de azt sem tudom, kihez fordulhatnék, honnan informálódhatnék… Miközben ezen gondolkodok sétálgatok az utcán már eléggé besötétedett. Ezúttal nem Vesta dobott ki, hanem én jöttem el mérgemben. Nem is tudom, hogy vissza akarok-e menni, dühömben felgyújtottam a konyha asztalon lévő abroszt. Vajon el tudta oltani? Fene egye meg… nem is érdekel. Azt csinál azzal rohadt lyukkal, amit akar, majd kerítek magamnak lakást, valahogy... valahol... valamiből... Érzem, hogy kezd elkapni egy újabb roham, megilletődve nézek körül, mert úgy érzem valaki követ a sötétben, de igazából nem látok senkit magam körül. A lakásunk melletti sikátorba lépek. Elsétálok a feléig, mikor már a remegés is elkezd előtörni a falba kapaszkodva megállok. Próbálok mély levegő vételekkel úrrá lenni a dolgon, de képtelen vagyok. Egy halk kotoncolás üti meg a fülem és azon nyomban megperdülök. Csak egy macska játszik valami féle fém gurigával, de amint észre veszi, hogy őt nézem abbahagyja, majd elrohan. A mellkasomra tapasztom a jobb kezem, míg a másikkal magam alágyűrve a szoknyámat, háttal a falnak a földre rogyok. Az sem érdekel, ha az új ruhám, amit barátnőmtől kaptam retkes lesz a sikátor mocskától. Remegő kézzel az oldalamon lógó kis táskába nyúlok és előveszek egy előre megtekert, szál cigit... ahogy az újkor hívja. Nagyon meglepődtem, mikor egy árusnál láttam ezt a fajta dohánypapírt, de gondoltam kipróbálom. Vestától "kölcsön vettem" pénzt és megvettem a fazontól. Mit ne mondjak borsos ára volt az általános dolgokhoz képest, de megérte. Kisebb helyet foglal egy pipánál és könnyebb meggyújtani, de szívni is. Kapkodva szívom az első, majd a második slukkot is, mire lassan kezdek megnyugodni. A szám szélébe harapva figyelem ahogy az általam termesztett nővény füstjét meg táncoltatja a levegő mozgása. Borzalmas mennyi minden változott. Vajon a testvéreim is ilyen nehezen találják a helyüket ebben az új világban? Néha megfordul a fejemben, hogy felkeressem a legidősebb bátyámat, ő szokott ilyen beszélgetéseket tartani az embereknek, de aztán mindig rájövök, hogy eszem ágában sincs az orrára kötnöm a problémáimat, még a végén azokból is regényt írna... sejtéseim szerint. Nagyot sóhajtva húzom a mellkasomhoz a lábaimat és a térdemen pihentetve a kezem, bele szívok a nyugtató csodaszerembe. Ahogy megcsap egy újabb kósza hűvös szellő, kiver a libabőr. Eszembe juthatott volna egy kabát. Na meg egy esernyő. Felnézek az égre és látom, hogy sűrű felhők gyülekeznek. Remek egy este lesz ez úgy érzem. Ennyit az esti szórakozásomról... Kössz, Vesta... igazán.
credit
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Asterin


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 UqNBvq1
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Hatos
☩ Play by :
Jessica Rothe
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 29, 2020 6:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sikátor közel Asterinékhez - Page 2 Iras_63330
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7