Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Ange de la Mort •
reveal your secrets

Ophilia


Ange de la Mort Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 13, 2021 7:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Anael
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Afterlife
Mindössze halovány mosollyal az ajkamon veszem tudomásul kijelentését. Nem ismerte a helyet. Nem mondom, ám tekintetemben ott ül a válaszom rá: tudom. Láttam, nyomon követtem életének minden szekundumát onnantól kezdve, hogy lebukott. Tudom, hogy merre járt, mit tett, mit mondott, miként nevetett, sírt, segített másokon. Miként élte életét. Mennyire vágyta a halandók életét és mily fájdalommal és kínkeserveséggel lépett tovább minden halálon, amely csak túléle őt.
Nem akart megváltást, nem akart újra ember lenni. Mindennél jobban vágyott a halandó létre.
Voltak, akik felismerték ők. Voltak, akik örökké élő istennőként gondoltak rá. Családi arhívumból előhívott képeken, festményeken, metszeteken szerepelt arcának vonásai.
Szerényen pillantok le magam elé, amikor mondandója végére ér. Meg kellene felelnie.
- Most minek felelsz meg? – kérdezem tőle őszinte érdeklődéssel hangomban. Ajkam szegletében parányi mosoly kezdeménye bukkan fel. Zöldesbarna íriszeimmel kutatok az ő barnái között, fürkészem arcának angyalian szép vonásait. – Mindig, mindennek megvan a maga oka. A sors, ha úgy tetszik. Atyánk, amikor megteremtette az embert és vele együtt az egészet, sejtről, sejtre, okkal hozta létre, hogy az emberi test képes legyen reagálni arra, amire szüksége van. Egy nő vágyhatott gyerekre, de okkal nem lehetett neki. Nem azért, mert Atyánk büntette volna. Ugyanúgy, aki sanyarú sors között nőtt fel, okkal került oly családi helyzetbe – ez nem vígasz. Voltak nők, akik az egyház kegyeiben megtalálták a feloldozást bánatuk alatt, elfogadták sorsukat, hittek abban, hogy okkal nem lehet gyermekük – és ezekből mennyien tettek hozzá a világhoz úgy, hogy az előrébb is mozduljon!
- Számtalan emberen segítettél, Anael. Angyali erőid híján is, rengeteg szenvedést sikerült megszüntetned. Számtalan festmény, metszett, rajz készült rólad, számtalan utód felismert már téged. Csodáltak téged, szerettek. Felnéztek rád az emberek és ez igaz a mai napig – tudom, mert láttam. Mert végigkísértelek Anael. Ne hidd, hogy mindezt csak azért mondom, hogy megnyugtassalak.
Ez a színtiszta igazság.
Az én igazságom is.
Beszélgetésünk fonala nem enged fel. Amara kerül terítékre közöttünk, arcomon pedig nem játszik már tünékeny mosoly kérdését hallva. Miként kívánja elhozni a sötétséget?
- Elpusztít mindent, ami valaha is Atyánk számára értékes volt. Amara lénye pusztít. Minden életet, amivel találkozik, természetének része. A füvek elsárgulnak, a fák feketévé válnak, mintha szén lenne. A virágok elhervadnak, az állatok elpusztulnak, pedig hozzá sem kell érnie. Ő maga a Sötétség, a pusztítás valódi formája. Atyánkon bosszút kíván állni, és pusztít mindent… Las Vegas… Ahol Gabriel székhelye állt… A földdel tette egyenlővé. Azóta pedig senki sem hallott az arkról – a veszély egyre nagyobb, fenyeget minket. S mi még mindig homokba dugott fejjel létezünk a világban. Oly kevesen vagyunk csupán, akik tenni szeretnének ez ellen.
Amennyiben kezét a vállamra teszi, érezheti, hogy a nyugalom átjárja minden porcikáját. Egyfajta földöntúli békesség kering benne, az a fajta, ami a mennyek országára is jellemző. Amilyen otthon volt. Ha el is kapná kezét az érzés nem múlik el nyomtalanul benne, ott motoszkál bőre alatt, vibrál izmaiban. Bűnbánó íriszeimmel tekintem.
- Köszönöm, Anael. Cassaelen kívül te vagy az egyetlen, aki tud róla. Nem titkolom – rázom meg a fejem, még mielőtt azt hinné, ezt teszem. – Egyszerűen csak nem… Tudtam még elmondani senkinek. Kicsit… hihetetlennek tűnik – húzom összébb szemréseimet. Egykor egy rangtalan angyal voltam. Nálam sokkal nagyobb kompetenciával rendelkező angyal is megkaphatta volna a rangot. Ám Atyánk mellettem döntött.
S ahogy korábban is említettem: mindig, minden okkal történik.
Ha még mindig megölel, akkor viszonzom azt nevetve, de aztán engedem is egy nagyobb levegővétellel karöltve.
- Köszönöm a felajánlásodat. Vélhetőleg fel fogom használni – hajtom enyhén félre a fejemet, ahogy szemlélem őt. Oly sok minden van, amit tehetnék. Oly kevés időm rá. S talán tényleg segíteni tudna nekem. – Mesélnél a városról, esetleg? – kérdezem tőle. Sokat jártam itt, az itteni viszonyokkal mégsem vagyok tisztában. Nem teljesen.
Aki meghallgat.
Hidd el, Anael, fel foglak keresni. Most, hogy láttalak, hogy beszélhettem veled… Nem tudnám újra elképzelni az életem úgy, hogy te nem vagy a részese.
- Hiányoztál – ejtem ki újra, könnyedén a szavakat. Talán nem erre vágyott. Talán nem ezt kívánta hallani, mindarra, amit nekem elmondott. Ezúttal mégis csak ezzel tudok szolgálni a számára. Őszintén hiányzott már.
- Nem annyira mendemondák. Valóban így történt – nevetem halkan, kissé lelkesebben. Mindig is szívesen meséltem arról, ami az emberekkel történt. Ez volt mindig is az én szakterületem, úgymond. A tudás. Az emberi élet, találmányok, történelem, minden. Ami valaha történt velük. -  Egyetlen szem rizs átbillentheti a mérleget, és egyetlen ember eldöntheti egy egész nemzet sorsát – teszem hozzá, miközben a pult másik oldalán, nyugodtan állva maradok. Tekintem őt, ahogy tesz-vesz, kezét emeli, beszél. Ahogy tekintete csillog. Már nyoma sincs annak benne, ami akkor lengte körbe, amikor beléptem boltjában.
Itt van ő otthon.
Ez az élete.
- Drámai? – kérdezek vissza nyugodt hangon. Okkal említette meg. Én pedig nem zárkózom el előle. – Szeretnél róla beszélgetni? – kérdezem tőle, hisz nem tudom, hogy mi az, ami számára kényelmes lenne. Erőltetni nem szeretném tőle.

reveal your secrets

Anael


Ange de la Mort 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 24, 2021 4:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Courage To Change

@Ophilia && Anael  


- aláfestés -
Hallgattam. Csöndben, békében.
Mesélt nekem arról a mesebeli helyről, amelyet Ő maga Meteorátnak nevezett. Elképzeltem, hogy egy olyan számára, aki megbánta bűneit és kellő alázattal küzd azért, hogy elnyerje Atyánk megbocsájtását, milyen megváltóan hangozhatott.
– Nem ismerem a helyet. – Jelentettem ki. Nem volt ez csoda, hiszen szinte tudomást sem vettem az angyalok és démonok létezéséről, mióta lebuktam; úgy éltem mindennapjaimat, mint bármelyik halandó ember, tudatlanul – s noha évszázadok, évezredek álltak a hátam mögött és tudásom bő volt, azonban ez az itteni életemre korlátozódott. Olykor hallottam ilyen meg olyan mendemondákat, isteni csodákat, amelyeknek pusztán egy része lehetett talán igaz a többi nem volt más, mint az emberi képzelet szárnyaló fantáziája; nem tagadom időközönként találkoztam másokkal, azonban ezek rövid ismeretségek voltak csupán – tőlük is hallottam történeteket, amelyekről leginkább csak megfeledkezni kívántam. Valósággal bezárkóztam a saját magam által megálmodott világba, miből nem szívesen szakadtam ki, mert tudtam az mindent kellemetlenül megbolygatott volna és valójában ez engem igazolt, hiszen mióta Raiden újra megjelent az életemben minden… bonyolult lett, mintha a világ kifordult volna a sarkaiból márpedig Én ragaszkodtam a puritán egyszerűséghez, visszafogottsághoz. Ez a kisbolt volt a menedékem.
– Visszakerülni? – A szó hallatán is kételkedő mosoly jelent meg szám sarkában. – Ez nem olyan kérdés, amit könnyedén megtudnék válaszolni, Ophilia. – Az élet sajnos vagy sem korántsem volt mostanra ilyen fekete vagy fehér, így az igenlő válasz hasonlóan butaság lennemég , mintha azonnal nemmel feleltem volna. – Az angyali képességeim nélkül… Tehetetlennek érzem magam és pontosan tudom, hogy ha azok még meglennének sokkal több jót tudnék tenni. Vannak nők, akik meddők; el tudod képzelni számukra mekkora áldás lehet egy gyermek? Nemcsak azért, mert szíve vágya teljesül, hanem számtalan kapcsolat tönkremegy, belefárad a hiábavaló próbálkozásba. Szeretnék segíteni rajtuk, – Voltak nők, akik teljesen összeroppantak. Voltak nők, akiknek sikeresen tudtam segíteni, de a többségük… Egy életre megnyomorodott a sikertelenség miatt. Felsóhajtottam. – De Én, mint Anael… a fösvénység és irigység bűnébe estem, s nem adom fel a szabadságom senkiért. – Amely egyszerre okozta a leggyűlöltebb örömöket, s a leggyönyörűbb fájdalmakat. – Angyalként kötelezettségeim lennének, s megkellene felelnem. Ezt a szorgalmat korábban már nem gyakoroltam túl jól. – Ezt a képességemet már régen elveszítettem, feltételezte, hogy volt, ám ha őszinte akarnék lenni sohasem volt meg bennem teljes egészében; a bűn csodálata és az annak való elégtétel mindig is erőteljesebben hajtott, mint az, hogy vagy tökéletes legyek, mint Ő.
– Igazad van, Ophilia – értettem egyet bólintással kísérve.
Az emberek ilyen vagy olyan módon mindig is képesek voltak hinni; s Atyához imádkozni, akit többféleképpen tudnak megtestesíteni – mintha csak akarva vagy akaratlan, de hozzá fordultak volna.
– Milyen módon akarja elhozni a sötétséget a világra? – Vajon a teljes pusztítás volt a vágya vagy csupán uralma alá hajtani mindent és mindenkit?
Sajnáltam Őt – noha tudtam, hogy nem ezt az érzést szerette volna kiváltani, azonban mégis együtt éreztem vele pedig még csak elképzelésem sem volt arról, hogy milyen borzalmakon mehetett keresztül. Szerettem volna neki valahogy segíteni, de nem találtam a módját, azonban úgy véltem, hogy némiképpen megkönnyíthette lelkét, hogy beszélhetett valamennyit erről. Sokszor, ami kevésnek tűnik, valakinek a világot jelentheti.
Kezemet a vállára helyeztem.
– Valóban? – Tekintettem rá csodálkozva, tekintetemben örömmel. – Ez csodálatos! – Némiképp bátorságot erőltetve magamban előre léptem, hogy megöleljem. – Te vagy a csodálatos, megérdemled! – Kétségem sem volt afelől, hogy jó okkal választhatta Atyánk Raquel helyére; feltételeztem, hogy valamilyen kényszer hatására, azonban abban bizonyos voltam, hogy Ophilia nem is lehetett volna erre alkalmasabb.
Lassan elengedtem, tán túl hevesen reagáltam.
Mégis határtalan öröm járt át a hír hallatán.
Pontosan tudtam, hogy mely utat választaná, amelyre későbbi szavai rá is erősítettek – helyre akarja hozni mindazt, amiről úgy vélte tehette volna másképpen is.
– Ha bármiben tudok Neked segíteni… Nyugodtan keress fel! – Ajánlottam készségesen, azonban még magam számára is túlontúl elhamarkodott kijelentésnek hangzott. Mindeddig távol tartottam magam a világuktól, azonban most… Újra belekeveredtem, bármennyire is igyekeztem azzal magyarázni – még magam számára is –, hogy az iránta való hűség és tisztelet volt az oka, elmerengtem: talán többről van szó? Bizonytalan talajon jártam. – Sokat talán nem tudok tenni, de… Ha csak, olyanra van szükséged, aki meghallgat…
Elmosolyodtam.
„Csak épp lelkünk nincs.”
Ophilia élete számomra többségében szürke foltokkal tarkított volt, hiszen keveset tudtam róla, azonban abban bizonyos voltam, hogy több lélek van benne, mint sokunkban – hiszen közvetve ugyan, de olyan bűnöket akart jóvá tenni, amelyért nem lehetett felelőssé tenni és pellengérre állítani.
– Elképesztő, nem igaz? – Céloztam arra, hogy az ősi dinasztiák milyen odafigyeléssel és odaadással szolgálták fel a vendégeiknek. – És a mendemonda arról szól, hogy puszta véletlen során fedezték fel. – Egyetlen levél esett bele egy forró vízzel teli edénybe, amely végül az egész világot meghódította. Milyen apróság, mégis milyen hatalom.
Közben a szekrényből elő vettem egy-egy aprócska teacsészét.
– Egyszerűségében nagyszerű, mégis milyen bonyolult és körülményes. – Pont, mint az élet, amelyet éltünk és körbe vett. – Nem olyan régen találkoztam Raidennel. – Nyugtalanul tekintettem fel rá, mert nem tudtam, hogy a beszélgetésnek ezen része hova tovább, egészen egyszerűen úgy éreztem, hogy valakinek el kell mondanom. – Elég… drámai viszontlátás volt. – Rengeteg fájdalommal és csalódással, úgy hiszem mindkettőnk részéről.




reveal your secrets

Ophilia


Ange de la Mort Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jan. 21, 2021 7:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Anael
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Afterlife
Szemeimet kissé lesütöm, ajkaim szegletében halovány mosoly fészkeli be magát. A bukottak, miután lejutottak a Földre, elvesztették erejüket ritkán tartották a kapcsolatot egykorvolt testvéreikkel. Kevesen hittek abban, hogy bűneik megbocsátást nyerhetnek, holott Atyánk korán sem volt sose haragtartó. Képes volt ő is a megbocsátásra.
- A Meteorát egykor bukottak építették. Vezeklésük színhelye lett az évszázadok folyamán. Életüket szentelték annak, miután bűneiket megbánták, hogy segítség Atyánk legkedveltebb teremtményeit. Menedéket nyújtottak a rászorulóknak, ételt osztottak az éhezőknek. Mindennapi gondjaikkal foglalkoztak, segítették őket az egyszerű úton, amit egykor kirendelt eléjük az élet. Közülük sokan jutottak vissza a mennyek országába – mesélem még el neki. Ha jól sejtem nem járt azon a helyen Anael, vagy ha igen is nem kívánt testvéreivel maradni.
A barna fürtökkel megáldott szépséges angyal mindig is szabadakaratú volt. Független, talpraesett. Saját útját járta és lám, hova jutott el egyedül. Minden, amit elért, magának köszönheti, saját munkájának gyümölcse és egy pillanatig sem gondolom, hogy szégyenkeznie kellene bármi miatt.
Nem szeretett volna angyal lenni és életét úgy éli, ahogy mindig is akarta.
- Vissza kívánnál kerülni? Újra angyal lennél? – hajtom enyhén oldalra a fejemet, zöldesbarna íriszeimben kíváncsiság költözik. Igazából nem az a kérdés, hogy Atyánk visszaengedné-e, hanem, hogy Anael akarná-e, hogy visszafogadják.
A döntés, még ha nem is hiszi el, valójában az ő kezében van. Neki kell eldöntenie, hogy a világ mely útját kívánja járni.
- Való igaz. Kevesebb volt mindig is a tisztalelkületű. A démonok könnyebben tudták elragadi az emberi lelkeket. De ez nem jelenti, hogy azokért nem érné meg a küzdelem, kik mindvégig tiszta szívvel éltek – egyszerű emberek, kik az életben nem kívántak mást csak békében, szeretetben élni. Olyanok, akik tettek ezért, akkor is, ha eltaposták őket, kigúnyolták, elsodorni kívánták őket. Emberek, akik kitartottak a végsőkig és a rájuk mért csapások sora alatt nem szakadt be aladtuk a föld, hanem felemelt fejjel cipelték ezeket vállukon és mentek előre.
- Mindegy, hogy hol élsz, hol nősz fel, milyen közösségből érkezel. Az emberek hisznek. Hisznek egy feljebbvaló hatalomban, legyen a neve annak bármi. Lényegében Atyánkban hisz mindenki, épp csak máshogy hívják őket. Isteni csoda ezerféleképpen történhet, nem csak monumentális eseményeknél. Egy szerettük életben maradása, gyermekük megszületése, a viszontagságok utáni öröm és boldogság. Ezen időszakokat az emberek hittel és reménnyel a szívükben vészelik át. Nem csak az számít, aki templomba jár, Atyánkhoz imádkozik – rázom meg a fejemet.
A kérdés ennél jóval komplexebb, minthogy csak ők számíthatnának. Mindenkinek az életében számít, hogy miben hisz és miként. Az egyszerű csodák által is, mint nagyobb események kapcsán. Atyánk mindig is tűzkeresztségbe állította az emberiséget. Próbára tette hitüket és ők minduntalan bebizonyították, a legnehezebb időkben is képesek hinni.
- Voltak időszakok, amikor tisztán tudtam gondolkodni, amikor felül tudtam kerekedni Amara által belémtáplált sötétségen. Küzdhettem volna többször, jobban. Megfeszülhettem volna. Sokszor mégis olyan volt, mintha csak tehetetlenül ültem  volna a háttérben – rázom meg a fejem, ajkaimra ezúttal szomorúbb mosoly költözött. Történt, ami. Ezen változtatni nem tudok, jóvá tenni annál inkább.
Szavai mégis megdöbbentenek, vonásaimra ez mégsem ül ki. Ajkaim enyhén nyílnak el. – Köszönöm Anael – nyújtom ki a kezem, hogy az övét fogjam meg, bátorítóan szorítsak rá, a mozdulat azonban félbemarad. Leengedem őket. – A feladatom is, hogy képviseljem ezt. Atyám Raguel helyére emelt – szusszanok egy halkabbat. Eddig nem mondtam még ki hangosan. Tudom, bizonyosságot szereztem efelől, döntését mégsem tudtam a mai napig megszokni. Cassaelen kívül senkinek sem mondtam még el.
S oly hihetetlennek tűnik az egész.
A szabad akarattal kapcsolatban vidáman mosolyodom el. Csendben hallgatom a bukott testvérem szavait.
- Talán így van. A túlélésért, hátha valaki majd segít nekem és utána képes leszek segíteni? Jóvá tenni mindazt, amit tettem? De tehetném úgy is, hogy nem foglalkozok mindazzal, ami történt. Ez is az én döntésem lenne. Rajtam áll, hogy mely úton indulok el – hisz hagyhatnám azt, amely károkat okoztam azon időszakban. Mégis foglalkzok velük, jóvá kívánom tenni az egészet.
-Nem, nem igazán – rázom meg a fejem enyhén, szemöldököm halványan ráncolom csak meg. – Nem igazán ismerem ezt az érzést. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de vállalom a felelősséget és azon leszek, hogy ezeket a hibákat jóvá tegyem, kijavítsam – hogy emellett lenne bűntudatom? Milyen érzés ez? Miként kellene ekkor éreznem magam? Nehéz ez.
- Csak épp lelkünk nincs – jegyzem meg szórakozottan, majd nagyvonalúan legyintek is az irányába, halkan nevetve a tényen. Minden teremtménynek megadatott a lélek fogalma, kivéve az angyaloknak. Milyen különös, nem igaz?
- Az ősi dinasztiák idején gyógyszernek használták. Úgy vélték, nem mindegy, hogy milyen hőfokon és mennyi ideig főzöd a leveleket, ahhoz, hogy a megfelelő bajra gyógyírként hasson. A Tang dinasztia idején vált nemzeti italává a kínaiaknak és minden vendégüknek felszolgálták, éreztetve, hogy milyen fontosak is számukra – jegyzem meg a teával kapcsolatban. Emlékszem miként terjedt el ennek az egyszerű dolognak a szeretete. Nem járhattam odalent, de emlékszem mindenre, ami erről történt.

reveal your secrets

Anael


Ange de la Mort 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 03, 2021 8:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Courage To Change

@Ophilia && Anael  


- aláfestés -
Jámbor mondhatni beleegyező és egyetértő mosoly kanyarodott ajkaim szegletébe, azonban szavait ezúttal jobbnak véltem figyelmen kívül hagyni, s a békés hallgatást választani. Sajnálatos módon a tetteink árnyéka szüntelenül vetült nemcsak a létezésünkre, hanem egész lényünkbe fészkelte be magát, mint egy róka az odújában; hiába követtünk el valamit, ami iránt később megbánást tanúsítottunk, ha valójában nem éreztük azt, hogy a ránk rótt büntetés egyenlő lett volna a bűnnel, amely ennél fogva örökkön-örökké kísérteni fogja életünkön a végtelen utakon.
– Sohasem hallottam még olyanról, aki visszajutott – fűztem hozzá kissé meglepődve. Nemcsak olyanról nem volt információm, aki visszajutott a Mennyek Égei Országába, hanem olyanról sem, aki ezen felül még feltételezhetően túl is tett vagy legalább vissza kapta korábbi rangját; kemény munkájának a gyümölcse minden bizonnyal meghozta a gyümölcsét, azonban felmerült bennem a kérdés, hogy vajon jogosan? Egy bűnös sohasem mossa tisztára a nevét. – Nos, ez esetben még mindig biztos vagyok abban, hogy engem nem engedne vissza. – Mosolyodtam el, azonban vonásaim nem tükröztek sem bűnbánatot, sem fájdalmat – beletörődést esetleg. Úgy vélem jómagam elfogadtam a sorsomat, amelyet saját magamnak kovácsoltam, amelyre vágytam. S a bűn, amelyet elkövettem sem tűnt bűnnek. Hogyan bánhatnánk meg valamit, amire nem tekintetünk hibaként? Olykor, visszavágyom – elismerem, azonban korántsem azért, mert tiszta szívvel szeretném alávetni magamat a halandók szolgálatának vagy újra Isten kegyeltjévé válni, hanem hiányolom azt a tiszta lelkű angyalt, aki egykoron voltam.
– Igazad van, Ophilia, s ezeknek jómagam is tudatában vagyok – említem meg szelíden – ám függetlenül attól, hogy ezen emberek előtt Ő maga vagy egyik angyaltársunk jelent meg, meglehetősen kevés volt arányaiban nézve. – S míg az angyalok háttérből folytatták ténykedéseiket, addig a démonok egészen közelről édesgették magukhoz a halandó lelkeket. Úgy véltem, hogy ez vezetett a hite vesztettséghez – sőt! egészen a vallással és a Felé tanúsított érdektelenséget is ez eredményezte. – A legtöbben, akik leélték egy emberöltőnyi idejüket, nem tapasztaltak angyali csodákat és csak legendákban hallottak az isteni közbeavatkozásról. Miért hinne bárki is így? Te tudnál? – Vetettem fel kérdéseim zömét. S történtek ugyan valóságos csodák, olyan balesetek, amelyeket nem élhettek túl, s még ha ezt kevesen a túlvilági fénynek is vélték addig a halandó orvosok tudománnyal megmagyarázták – ugyan ez sem volt bizonyított, a modern ember számára mégis sokkal kézzelfoghatóbb volt pusztán, mert fehér köpenyt viselt, így tudtukon kívül is de hitet érdemelt szavuk.
– Ugyan, a legkevésbé sem kell sajnálnod! – Leggyintettem.
Noha együttérzése szívet melengetett, ugyanakkor mélységeiben mégsem érintett meg. Mondhatni érdektelenné váltam e tekintetben, kiváltképp, ha idegenekként álltunk szembe egymással, mert hiába ismertem már meglehetősen régről, azonban ahogy itt állt velem szemben nem tűnt többnek, mint bárkinek, aki be tévedt volna késő délután a boltomba. Ilyen ez, ha nem látsz valakit egy ideje. Ugyan az a személy áll előtted, de idegenként hat; más mint, akit megismertél és más, mint akire emlékszel – ugyan az a hangszín, azonban a hanglejtés egészen más, ugyanaz a megjelenés, azonban más a mosoly, ugyanaz a szelídség, azonban nem ugyanaz a tisztaság.
Ahogy mesél, csöndben hallgatom.
Olykor egyet nem értően ráncoltam a homlokomat, azonban mindvégig szótlanul ültem, nem vágtam közbe. Türelmes hallgatóságnak bizonyultam, aki nem tetetett érdeklődéssel kísérte figyelemmel rövid monológját.
– Tudod, sohasem gondoltam volna, hogy ez mennyire is bonyolult lehet! – Ophilia keveset változott, nem fogott rajta az idő vasfoga, amit éteri természete szelíden adott vissza, azonban ahogy megpróbáltam elképzelni a benne lapuló gonoszságot, nyomát se leltem. – Hogy tudtál volna nemet mondani? – Merült fel bennem a kérdés, miközben megpróbáltam elképzelni az általa átélt borzalmakat; a valóság nyomába se érhettem, így csak elmerülve a pult erezetében meredtem magam elé. – Te vagy az, aki az Én szememben mindig is a megtestesülő jót képviseled. A jót, a szelídséget és kedvességet! – Talán szavaim mit sem értek, süket fülekre találtak.
Ugyanakkor, felötlött bennem, hogy talán tévesen próbálom keresni számára a jót, talán Én próbáltam jobb fényben feltüntetni magam számára, hiszen az Én elmémben kialakult elképzelés róla az volt, amelyet mondtam Neki is és ehhez ragaszkodva nem akartam engedni, hogy ezt megváltoztassa.
– Szabad akarat? Az mit sem ér, ha láncravert kutyaként próbálnak agyonverni és arra ösztönözni, hogy ami előtted van tépd szét, vagy öld meg. – Hiába adatott meg mindenkinek, akinek Öntudata volt mégis, olyan törékeny volt mint a frissen fagyott jégcsap. Törött, s könnyen formálható volt. – Tudod, ha belekényszerítenek egy helyzetbe nem azért adod át magad a sötétségnek, mert így akarsz tenni, hanem mert talán ez az egyetlen módja annak, hogy majd jóvá tedd. – Noha túlontúl emberi példának bizonyult, úgy véltem az esetében nem állhat távol a valóság. – Bűntudat nyomaszt?
S bár valóban-e tekintetben az alkoholt javasoltam volna, mint megoldás, szívesebben fogyasztott volna gyógy teát, így hát nem tagadva meg tőle a kérelmét hátra fordultam a vizes kancsóhoz és rögvest forralni is kezdtem annak tartalmát.
– A tea legalább olyan gyógyír, de legalább nem fog széthasadni tőle a fejed és sokkal jobban melengeti a lelkedet! – Mosolyodtam el, ahogy egy pillanatra hátra fordultam, miközben tovább kutattam a fiókban, amelyben különféle üvegek sorakoztak katonás rendben. – Yerba maté, hibiszkusz és hárfavirág lesz az, amivel ma megismerkedhetsz. Tudtad, hogy keletre milyen rendkívüli hagyománya van a teafogyasztásnak? Hihetetlen, hogy milyen szinten rajonganak és éltetik ezt az italt, pedig nem több, mint forralt víz és szárított gyógynövény vagy teafű. – Ujjaimat magam előtt összekulcsolva támaszkodtam meg a mögöttem lévő pultnak immáron felé fordulva.



reveal your secrets

Ophilia


Ange de la Mort Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 03, 2021 4:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Anael
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Afterlife
Szelíd, jóleső mosoly kerekedik arcomra. – Kevesen vannak azok, Anael, akik hozzád hasonlóan gondolkoznak. Ha valakinek, akkor ránk még inkább igaz az, hogy minden egyes tettünknek megvan a maga következménye – nem csodálkoznék, ha az enyémeknek is meglenne majd. Sose mondanék ellen Atyámnak, szívem mélyén mégsem értek egyet a döntésével. Bűnt követtem el magam is, megbíztam egy démonban. Életét mentettem meg. Amara fogsága alatt számtalan vér tapad a kezemhez, még ha közvetett módon is.
- Vannak – felelem egyszerűen. – Sokan, ami azt illeti. Az egyikből iphraem is lett. Vannak, akik megbánják bűnüket, és vezekelnek érte. Atyánk, noha haragos tud lenni, de szeret minket – ez egy olyan tény, amelybe sose fognak tudni megingatni. A maga módján szeret minket, akkor is ha elhagyott minket.
-Ezzel nem teljesen értek egyet – hajtom enyhén oldalra a fejemet. Zöldesbarna íriszeimmel fürkészem Anael vonásait, miközben őt hallgatom. Kezeimet kényelmesen fűzöm össze továbbra is magam előtt. – Voltak emberek, kiknek ha nem is Ő maga, de küldöttei az arkok megjelentek. Felfedték magukat, a történelemben többször is előfordult. Ismerték a nevét. Sokan hittek benne, őszintén. Nem képmutatón, csak hogy megszerezzenek valamit, ami kellett volna nekik – csóválom meg fejem mosolyogva. – És még többen, más néven, de hittek benne, szerették őt – ahány kultúra épp annyi vallás is alakult ki, mégis mindegyik egy sémára volt felfűzhető. Mind őt szerette, csak épp máshogy hívták Őt. Ez sose volt bűn, hisz az imádság érte szólt. Az alázat, a tiszta élet őérte volt.
Az mégis jobban aggaszt, amilyen állapotban ő maga van. Másmilyen. Az évek felette is elmúltak. Magamon is érzem, a három év ebben a materiális világban mennyire megváltoztatott. Hát még akkor őt. El sem tudnám igazán képzelni, hogy milyen lehet neki.
Kérdésem nyomán hátrébb lép, hátat fordít nekem. Szemöldökeim lágyan ráncolom csak össze, fejem enyhén félrehajtom. Válasza pedig olyan hatást tesz rám, mint aki igazán nem is válaszolt. Összeszorítom a fogaimat, miként felismerem, nem kíván erről beszélni. Én pedig nem fogom firtatni, sosem tettem senkivel szemben sem.
- Sajnálom – teszem mégis hozzá, fejem enyhén hajtom le. Azt nem, hogy megkérdeztem tőle, csak azt, hogy így érzi magát. Szörnyű lehetett oly sokáig egyedül a nagyvilágban. Szívesen segítettem volna neki akkor is, ám a Mennyek országát elhagynom nem lehetett. Amikor pedig lekényszerültem pedig egyszerűen csak nem találtam meg.
- Valóban azok voltak. Számtalan csodaszép élet létezett a Földön – nem feltétlen nagy emberekre gondolok, akikről a történelem könyvek is szót ejtenek. Egyszerű, hétköznapi emberek, kik teljeséggel tudták élni a mindennapjaikat. Örömben, békében.
Akárcsak mi magunk is. Történetem órák hosszáig is tudnám mesélni, minden apró részletét is. Ismer, tudja, hogy milyen vagyok. A legapróbb dologról is napokat is tudnék beszélni, ha arról lenne szó. Most mégis sikerül pár mondatban összesűrítenem, mi történt velem az elmúlt jó pár évben.
- Minden döntést én hoztam meg – simul pillantásom a kezére, melyet vállamra tett. Hangom nyugodt, mosolyom szelíd. – A felelősség is engem terhel annak, amit tettem. Voltam, aki. Az is én voltam, egy olyan énem, melyet nem ismertem. Mondhattam volna nemet, mégsem tettem – Amara okozta változások bennem, tagadni sem tudom, hogy mélyen érintettek meg. Fájt, hogy ilyen haragot, gyűlöletet éreztem mindenki és minden iránt. Az emberek, a világ. Az élet nem fekete és fehér, ahogy Atyánk nővére gondolja. Ettől ez jóval több.
- Persze – felelem egyszerűen, széles mosollyal az ajkamon. – Jól vagyok. Ennyi nem árthat meg egy angyalnak – nevetem halkan, fejem lehajtva egy pillanatra csupán. – Sok segítséget kaptam – és itt elég csak az, ha beszélgetni tudtam valakivel, épp elég volt számomra.
- Atyánk a szabad akaratot megadta nekünk is. Mindig is dönthettünk mi. Tudjuk, hogy mi a helyes és mi a helytelen út. Én úgy vélem, hogy arról, ahova eljutnak az emberek, az angyalok, de még a démonok is, az a saját döntésük nyomán történt. Okolni másokat érte balga dolognak tartom. A választás mindig ott van a kezedben – mindenki eldöntheti, hogy mely útra lép. Tudom, én is eldönthettem és a rosszat választottam. Nem fogok emiatt senkit okolni, leginkább csak magamat.
Anael nevetése ragadós és mint olyan, gyorsan húzza mosolyra az én ajkaimat is.
- Mh, való igaz. Viszont ha jól sejtem, azok nem teák – somolygom az orrom alatt. – Valamiféle gyógynövényes teát azonban megkóstolnék. Kíváncsi lennék az ízükre – sétálok közelebb a pulthoz, csakhogy én megmaradok a másik oldalán.

reveal your secrets

Anael


Ange de la Mort 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 18, 2020 5:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Courage To Change

@Ophilia && Anael  


- aláfestés -
Szavai őszintén megleptek, s ezen sokk vonásaimon is megjelentek.
– Kevesen? – Szemöldököm egészen a homlokomig húzódott. – Meglehet, hogy én a kisebbik részével találkoztam. – Tekintettel arra, hogy kerültem mindent mi a földi erőn túlinak bizonyult, így pontos tudás birtokában nem lehettem. Ugyanannyira tartottam ezt elképzelhetőnek, mint amennyire nem. – Azzal viszont kétségtelenül egyetértek, hogy a legtöbben haragosak; sokszor jogtalanul. – A bűn, amelyet elkövettek: megtörtént, így utólagosan már kár volt mosni a kezünket és tulajdon hibáinkat másra kenni, ujjal mutogatni. Gyávaság nem elismerni saját hibáink keresztjét, annak vonzatát. – Te ismersz olyat, aki visszajutott? Tudom, nevetséges kérdés… Csak kíváncsi vagyok. – Döntöttem oldalra a fejemet; ha volt is bárki, aki ennek a tudója kellett legyen az Ő. Én hiába kutattam emlékeim polcain, nem leltem ilyen nevet.
– Mindenkit ez hajt. – Vontam vállat nyugodtan. – A túlélés, kiváltképpen most, ebben a helyzetben. – A jövő jelenleg bizonytalannak és végtelenül kilátástalannak hatott. A megszokott mérv, amelyhez mindeddig alkalmazkodni lehetett és többnyire egyenesen mutatta az irányt, nem létezett. A határvonalak elmosódtak. Napról napra eltűntek.
– Az emberek… előszeretettel feszegették a határaikat mindig is, azonban ezt mindig a kultúra határozta meg. – A halandók – még az előtt, hogy némely ma már jelentősebb vallás számottevővé formálódott volna egyáltalán – egészen másképpen éltek, azonban mindig megfeleltek azoknak a normáknak, amelyet előírt az adott kor vagy kultúra. Olykor elsodródtak. Olykor visszataláltak. Azonban mindvégig azokat a normákat követték, amelyek rövidke életük alatt a szolgálatukra vált: túlélés és birtokszerzés – Istenként tekintettek magukra, hiszen a bolygó mostanra az övék volt, legalábbis azt hitték. – Nem tudhatták, hogy van még náluk is nagyobb erő. Nem találkoztak vele, személyesen. – Az emberek többsége, ahogy Ophilia is megfogalmazta, nem hittek igazán a nagyobb hatalomba. S hogy is hihettek volna, mikor kézzel fogható bizonyítékuk nem volt rá?
Hogy mi bánt?
Ismétlem meg a kérdését magamban.
Hátrébb léptem, s hátat fordítottam. Önkéntelen, mostanra megszokott reakciónak tűnt; nem szívesen feleltem az ilyesfajta kérdésekre, mert túlontúl terhesnek tűnt számomra – megbolygatott a lelkemben olyan dolgokat, amelyek mindeddig érintetlenül hevertek és magam előtt is palástoltam őket.
– Az élet. – Válaszoltam tömören, szűkszavúan.
Akik között éltem ők ezt szokták válaszolni, mert ez volt a legegyszerűbb, amelytől senki sem várt további magyarázatot hiába annak, hogy olyan homályos volt akár a koszos üveg, mégis olyan tiszta, mint a víz amelybe beleérintve kezedet nem látod, hogy hol a határ a levegő és a folyadék között.
Kissé elnevettem magamat.
– Ha nem is értek az útjuk végére, csodálatos életük lehetett! – Hallottam jómagam is olyan emberekről, akik egy vágyuknak éltek, azonban kevesekkel találkoztam; voltak, akik az ízekért rajongtak, míg akadtak olyanok is, akik az illatokat szívták magukba úgy, mint egy mágnes.
– Mégis rengetegen halnak meg. – Az utcákon járva számtalanszor látok embereket összesni, a kimerültség okozta sokszor a vesztüket és az éhség. Hiába volt minden jó szándék, minden jótett és összefogás, egyre fogytak az erejük teljében lévő halandók. S a gyerekek… Akik már sohasem láthatják olyannak a világot, mint amilyen egykor volt. Gyönyörűnek, mégis a maga módján torznak.
Csöndbe burkolózva hallgattam szavait az elmúlt időszakáról, hogy milyen eseményeken kellett át esnie – és csakhamar megszántam Ophiliát, mert úgy hatott, hogy az élet rútul elbánt vele – s ezt nem érdemelte meg. A szavai fájtak. Mélyen érintettek. Nem lehettem ott mellette, s mindezekről nem tudhattam mit sem.
– Remélem, tisztában vagy azzal, hogy nincs okod magadat hibáztatni. – Kezemet a vállára csúsztattam, mintegy vígasztalóan. – Mindenkinek megvan a maga harca. Sokszor vesztünk… – Nem gyengeségünk miatt, hanem egészen egyszerűen, így van rendjén – ebből építkezünk, s táplálkozunk. Felállunk, tovább lépünk. – Jól vagy mindezek után? –  Tétlennek, s tehetetlennek éreztem magamat, s bántott, hogy egykori barátomat ilyen módon kihasználták.
– Sokszor elmerengek; mióta idelent vagyok… sokat gondolkozom az életen, hogy vajon mindenkit hajt egy felsőbb erő, minden elrendeltetett vagy mindaz, ami meg lett írva alkalmazkodik a döntéseinkhez, netalántán valóban mindenki a maga sorsának kovácsa. – Jómagam szerettem erre rugalmasan tekinteni; hittem abban, hogy mindenkinek volt egy végcélja az életében, s bármi is történjék az élet mindig affelé sodorja.
– Nos, ez fogós kérdés! – Nevettem el magamat a pult mögött állva. – Általában a legtöbben azt szeretnék, hogyha mihamarabb ki ütnék őket, s erre általában egy jó erős whiskyt vagy gint szoktam javasolni. – Mosolyodtam el hátat fordítva neki, ahogy az egyik szekrényben kezdtem el keresgélni.



reveal your secrets

Ophilia


Ange de la Mort Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 16, 2020 11:08 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Anael
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Afterlife
Régi barátom szavai megmosolygtatnak. Szemeimet lesütöm, ajkaim halovány, de annál határozotabb mosolyra húzódnak.
- Valójában nem. Igazán kevesen vannak azok, akik vissza kívánnak menni. A legtöbbjük haragos. Egy kevesebb részük megbánta a bűnt, melyet elkövetett. S csak egy olyan személyről tudok, aki egy másodpercig sem bánta meg, mi vele történt – hajtom enyhén félre a fejemet. Hangomba továbbra sincs megrovás, esetleges neheztelés ez iránt. Minden döntés az övé volt és ha hinni lehet Atyánk szavainak, semmi sem történik ok nélkül.
Megvan annak is az oka, hogy Anaelnek el kellett buknia és így kell élnie az életét. Azon túl, hogy ő választotta ezt az életvitelt. Ahogy láttam, nem igazán bánta meg a döntését.
- S mi mind benne, ugyanúgy változunk. Idomulunk az új körülményekhez. Egy ösztön hajt minket előre, nem igaz? – emelem vissza a fejemet, fürkésző pillantásom mégsem veszem le az arcáról. Látom tekintetébe, hogy valami nincs rendben, de azt is, hogy nem kíván róla beszélgetni. Én pedig nem feltétlen szeretném erőltetni, legalább is nem most. Nem jelenleg.
- Az emberekbe ahogy megvolt mindig is a jóság, ugyanúgy mindig megvolt a gyarlóság is. Nem hittek igazán a nagyobb hatalomba. Legalább is nem azok, akiknek valamilyen hatalom megadatott. Azt hitték, uralhatják a világot és fogalmuk sem volt arról, hogy milyen veszedelem várhat rájuk valójában – fejtem ki szavaival kapcsolatban a véleményemet. Az emberek valóban Istent akartak játszani s lám. Az, akinek ehhez minden joga meglenne, most épp az nincs itt. Nem segít rajtunk, magunkra hagyott, hogy mi tegyük rendbe azt, amit elrontottuk. Nevelő szándéka lenne ennek? Talán. Hihetnék ebbe is.
Milyen irónikus…
- Anael – lépek közelebb hozzá. – Mi bánt? – kérdezem gyengéd, lágy hangon. Látom rajta, pedig ritkán tudom felismerni az emberek legtöbb érzelmeit. Most mégis megteszem és aggaszt. Aggaszt, amit látok kedves barátomon.
Hisz nekem, én pedig jelenleg ennél többet nem kívánhatok. Megérzem, hogy mikor kérdezhetek jobban, többet tőle és látom, hogy ennek ideje most nem jött el. Apró lépések, láttam ezt az embereknél.
Milyen különös. Mennyi mindent tudok róluk és lassan, minél több időt töltök el az ő világukba, úgy kezdem a szokásaikat, a cselekedeteik mögött húzódó gondolatokat magamévá tenni és alkalmazni is.
- Voltak emberek, kik életüket arra tették fel, hogy végigkóstolják a világunk által elé tárult ételeket. Sose értek az útjuk végére, de tartalmasan töltötték el napjaikat – mesélem lelkesen, s nem tudom, hogy ismert e hasonló embereket. Ha nagyon magamba mélyednék el tudnám mondani, hogy megtette-e. Minél többet vagyok lent, annál több időmbe telik visszaemlékezni.
- Gabriel szörnyű tette azonban elhozott egy olyan összetartást, ami régen volt csak jelen. Az emberek adnak a rászorulóknak, hisz tudják, most csak egymáson tudnak segíteni. Nincs más, nincs isten, nincs angyal vagy démon, ki segíthetne nekik. Vagy, akik elfogadnák a segítséget – mosolyogva fordulok a kijárat irányába, enyhén utalva eme város vadászaira. Büszkék és okkal: oly sok éven át maguk álltak helyt. Túléltek és nekik minden élet számít.
- Oh, igazából rengeteg minden. Gabriel katonái megölni kívántak, amiért szerintük árulókat engedtem a mennybe. Szerintem meg mindenkinek joga az otthonát felkereni, álljon ő Michael, vagy egyik oldalon sem. Összebarátkoztam egy démonná, sőt… Azon túl, hogy szövetségesseggé váltunk… azt hiszem, a bizalmasom is lett – ráncolom össze enyhén szemöldököm, majd elnevetem magam. – Jómagam engedtem ki a leviatánokat – húzom el ajkamat, eme tettemre nem vagyok büszke. – Amara kényszerített, ereje hatalmas. Aztán elmémet sötétítette el. Engem használt fel, hogy Ramiélt az oldalán tudhassa – hajtom le a fejem, bűnbánóan. Egy ark… csak azért essen csapdába, mert segíteni kívánt egy rangtalannak? Nem volt helyes. – Hosszú idő után a démon és Cassael fivérünknek sikerült a sötétséget kiűzni elmémből, szívemből – foglalom össze, hogy mi minden történt velem eme időszakba.
Ennél több, de ha nagyvonalakba kívánok haladni, akkor ezek voltak életem meghatározó eseményei. Úgy gondolom, hogy erre gondolhatott, amikor kérdését feltette.
- Az emberek úgy gondolták, hogy mindannyian a maguk végzetüknek a kovácsa. Ez valahol igaz is. Abban hiszek, hogy mindig minden okkal történik. Miért kérdezed? – kérdése hirtelennek hangzik, noha sejtem, hogy megvan ennek a maga oka is, amiért feltette.
Figyelem alakját, ahogy a pultja mögé sétál.
- Igen, mit ajánlanál? Egy olyannak, akinek még minden íz túl élénk? – nevetem el magam és közelebb sétálok hozzá. A pult másik oldalán állok meg, kezeimet nem teszem fel rá, csak magam előtt kulcsolom össze.

reveal your secrets

Anael


Ange de la Mort 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 11, 2020 1:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Courage To Change

@Ophilia && Anael  


- aláfestés -
Ophilia szavait ízlelgettem.
– Kevesen vannak, akik le akartak kerülni a mennyből! – Mosolyodtam el szelíden. – A legtöbben vissza is vágynak.
Az angyalok álma nem az volt, hogy halandó szolgaként éljenek a Földön az emberek között. Ez az én álmom volt, amely beteljesedését követő több századik évében már nem jelentett semmit. Amint egy vágyálom beteljesedik onnantól kezdve már annak a tárgya nem számított semmilyen mértékben érdekesnek, mert már elérhetővé vált. A győzelem pillanatában minden lényegét veszíti. A vágy, olykor tovább nőhet, azonban olykor apad. Úgy enyészik el, akár a kezeinkből kifolyó víz. Nem marad utána semmi, csak az üresség.
– A világ folyamatosan változik, alakul. – Vontam meg a vállamat hanyagul, mintha az egész számomra nem jelentett volna túlzottan sokat, azonban sajnos látszólagos érdektelenségem valótlan volt. Számított. A lelkem mélyén mindig is számított és mindig is számítani fog. Jót akartam tenni. Ez volt az, amely mindig is vezetett az utamon és szellemként kísért. – És mindenki szeret Istent játszani. – Mindenki uralomra vágyott és irányítani óhajtotta azt, azonban a többségben túltengett a pusztítás sóvárgása és tetteiket nem motiválta más mint düh és kegyetlenség, amíg mások építeni vágytak. A kényes egyensúly megborult. A démonok és a sötétség vette át az uralmat; élvezték előnyössé vált helyzetüket. Jómagam is a pusztulásból, elmúlásból kovácsoltam előnyt jó ideje.
– Milyen ironikus… – Merengtem el hangosan üveges tekintettel magam elé bámulva.
Egy bukott angyal, aki hiába a bukást, ugyanúgy angyal maradt, pedig nem vágyott több lenni halandónál. Ironikus, egyben mértéktelenül lesújtó és… nyugtalanítóan boldogító? A változás, amelyben egykoron reménykedtem, nem érkezett meg hiába vágytam erre jobban, mint az életemre? Bizonytalan kérdéseket latolgattam, ahogy egyre inkább elmélyedtem a fullasztó sűrűségben. Nem reménykedtem válaszokban. Nem akartam róluk tudomást venni. Sohasem tekintettem magamra ekképpen, mint amelyre most Ophilia kedveskedő szavaival rávilágított. Meleg fájdalom elegye olvadt meg lelkemben, ahogy lüktetve végig áradt ereimben ez a nyugtalanul andalító érzés. Megbénított. Az elevenemig hasított fel ez az érzés.
– Hiszek neked, Ophilia! – Bizodalmamnak hangot adva óvatosan, megfontoltan bólintottam.
Talán azon kevesek egyike közé tartozott, akinek esetében úgy éreztem hihetek szavainak és bízhatom benne; régről ismertem és bár nem voltam birtokában annak a tudásnak, hogy mi történt vele az elmúlt időkben, feltételeztem: nem változott sokat egykori Önmagához képest. Hinni akartam benne! Hiszen jómagam is kerestem a reményt, amely halkan kecsegtetett jelenlétével.
– Azt hiszem soha; mindig lehet újjal találkozni! – Ez a lét, amelyet atyánk egykoron megteremtett: csodálatos volt tele rejtéllyel és gyönyörrel. A tiszta víz semmihez sem fogható látványa. Az égig nyújtózó hegyek hófedte teteje. A nap meleg érzete a bőrön. Az erdő illata eső után. ]Sohasem lehet igazán megszokni; ha figyel valaki az apróságokra mindig lesznek újabb gyönyörök az életben. – Sajnos, hiába jut valakinek. Több száznak ugyanúgy nem jut. – Mióta itt éltem, nem volt ez másként. Egy részük a halandóknak mindig nélkülöznie kellett. Egy részük, de a kisebb részük jó létben élt; nem vettek tudomást arról, akiknek nem jutott. Sokszor már én is elfelejtem.
– Három éve? – Vontam fel érdeklődve a szemöldökömet. – S mi történt veled ez idő alatt? – Vetettem fel a kérdést; őszintén szerettem volna tudni, hogy hová és merre sodorta az élet, miként élt idelent.
– Ezért teremtettek meg. – A feladatom mindig is ez volt, amelyhez akarva akaratlanul minduntalan visszatértem. Ez irányba leltem meg a vigaszomat és leltem meg a gyógyírt a bánatomra. – Mit gondolsz Ophilia, létezik végzet? – Homlokom ráncolódott, ahogy le pillantva a kosárban heverő almákra vetettem a pillantásomat.
Egykoron hittem abban, hogy Atyánk a mindenséget képviseli. Egykoron úgy gondoltam – mielőtt még találkoztam volna akár egyetlen emberrel is – hogy miféle lény az, akinek szüksége van egy „őrangyalra”?
Sarkon fordultam, s a pult felé vettem az irányt.
– Megkínálhatlak egy csésze teával?


reveal your secrets

Ophilia


Ange de la Mort Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 09, 2020 8:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Anael
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Afterlife
Jó pár éve lent vagyok már az emberek világába. Tudom, hogy ez a mi lépteinkkel számítva semmi időnek sem tűnik és így is van. Ahhoz mégis sikerült már ennyi idő alatt hozzászoknom, vagy inkább megtanulnom, hogy mely hanghordozás, milyen érzéseket rejtenek magukba. Furcsa ez egy angyal számára, főként egy másik angyaltól. Számunkra ezek egykoron semmit sem számítottak, most pedig.
- Kevesen tudják, ilyen méltóságteljesen élni az életüket, miután lekényszerültek a mennyből – mosolygok rá szelíden. Ajkaimról a mosoly nem tűnik tova. Sejtem, tudom, hogy nem ellenem szól a hangszíne. Tisztába vagyok azzal, hogy fivéreim miként viseltettek egy-egy bukott testvérünk iránt. És ehhez hozzávehetjük, miként változott meg bárki felé a viszonyuk, mióta a háború kitört.
Szavaira a föld felé pislantok egy pillanat tört része idejéig.
- Milyen furcsa, hogy meg tudta Amara fordítani a világot. Mi, kiket hallhatatlannak hittek, halandókká váltunk. S az emberek kik halandóak voltak, képtelenek meghalni. Vagyis… Van, aki még így is meg tud – húzom el ajkamat kelletlenül. Még így is vannak embereket, főként itt, New Yorkba, kiknek lelkeit vették el.
Anael szürke íriszeinek pillantását állom. Látni vélem bennük a villámok csapkodását, s érzem, érzelmei, melyek minket soha nem jellemeztek, de őt igen, mennyire öleli őket körbe. Apró elektromosságként árad szét belőle és megérint mindent és mindenkit, akinek csak a közelébe megy.
Fejem enyhén jobb vállam irányába hajtom, meleg tekintettel vezetem rajta végig zöldben játszó íriszeimet. Nem mozdul ő sem, ahogy én sem.
- Igazából jót tett neked, hogy őszintén legyek. Mindig is jobban érdekelt az emberek világa és remekül helyt álltál benne. Talán te vagy az egyetlen olyan, aki megőrizte angyalságát, miközben nem akart újra angyal lenni – évszázadokon keresztül követtem nyomon az életét. Ő talán nem is látja, hogy milyen figyelemreméltó munkát végzett az emberek között. Sose akart nekik igazán ártani. Segítette őket, úgy, ahogy a legjobbnak látta.
- Nem kívánok neked ártani, Anael. Messze álljon ez a szándék tőlem – érzem a szavaiból áradó súlyt, melyek vállamra nehezedik. A viszontlátás nem minden esetben lehet örömteli. Ő nem tudja, hogy mire számítson tőlem, én pedig nem tudom, hogy mit tegyek azért, ne érezze azt, fenyegetést jelentek számára.
Messzire kerülném eme érzést. Nem akarok ez lenni számára. Sose szerettem volna.
- Nincs bennem ártó szándék. Nem kívánok tőled rosszban elválni – tudatom vele, mely mindig is lényemből fakadt. S hiába lépek hozzá közelebb, nem nyúlok ki érte. Képességem egyszerre áldás, de átok is. Nyugodtá válhat bárki is őszintén, csak mert rá van kényszerítve? Szabad lenne ezt megtennünk?
- Néha elgondolkozom azon, hogy vajon mennyi időre lenne szükségem, igazán megszokni. Nem az ízeket – rázom meg a fejemet. – Az emberek sokszor így is szűkülködnek. Nem kívánok tőlük elvenni olyat, amire nincs szükségem. Az illatok, melyek még mindig meg tudnak lepni. Három éve vagyok lent – mosolygok rá gyermeki lelkesedéssel.
Tudja, hogy sose hagytam el a mennyeket, sohasem ez volt a feladatom. S az, hogy megtettem, dacára annak, hogy Gabriel nézeteivel nem értettem egyet, mégis kitartottam munkám mellett… Melyet végül nem végeztem el. Huszonhét évet hagytam ki az emberek világából. Képtelen voltam végignézni, ahogy testéveim gyilkolják azokat, akikért Atyánk a leginkább rajongott mindig is.
Kérdése és a hangjába csendülő türelmetlenség nem igazán lep meg.
- Szeretnék neked köszönetet mondani. Mindazért, amit az emberekért tettél és teszel a mai napig – különösebb oka nem volt annak, hogy ma ide eljöttem. Egy belső hang késztett erre. Magam sem tudnám megmondani, hogy igazából mi is volt ez. A halál angyala. Egyszerűen csak látnom kellett, kit hívnak így.
S most már tudom, hogy ez a késztetés miért született meg bennem.

reveal your secrets

Anael


Ange de la Mort 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 06, 2020 10:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Courage To Change

@Ophilia && Anael  


- aláfestés -
Szava nem bírálat volt, tudtam jól, azonban valamelyest élcesebben válaszoltam, mint ahogy kívántam a lelkemben.
– Teszem, amit jónak látok. – S elveszem mindazt, ami a rászorulóknak alig volt, ellenben nekem bőséggel megadatott az elmúlt évszázadokban – pénzt vagy ritka értékeket, amelyek a bolt heveny sarkaiban hevertek a roskadozó polcokon, s nem vett észre más pusztán a szakavatott vagy világlátott szem. Nem csillogtak, nem voltak kiemelkedőek. Egyszerűen csak ott voltak. Pedig megannyi mástól megfosztott ékesség lapult meg, amelyek azok szellemeit őrizték, akiknek egykoron a birtokában volt eme ritka vagyon. – Mostanában, viszont aligha akad dolog… – Pontosabban: lett volna, azonban az Én lelkem sem keményedett meg annyira, hogy ne érezzek könyörületet – és talán a földi pokolban való szenvedés a legtöbbek számára elviselhetőbb, mint a létezés a semmiben.
Tekintetemet békésen függesztettem Ophiliára.
Időtlen idők óta nem láttam, s nem hallottam semmilyen hírt Őfelőle; olykor aggodalommal reméltem, hogy nem esett bántódása és titkon tán bíztam, hogy egy napon újra látni vélhetem. Emlékeim homályfoszlányán haloványan derengett jámbor jelleme és kelleme, melyet naív bájjal hintett. Melegség áradt szét, amely jó érzéssel feszítette mellkasomat. Ahogy figyeltem, idegennek hatott – nem a személye, hanem a jelene. Égi tüneménye kívülállónak tűnt. Nem illett bele a torz világ képébe.
– Te is! – Közelebb léptem volna, azonban egy belső hang nem engedte, hogy előbbre mozduljak. Megszokás. Olyan régóta tartottam távol magamtól mindenkit, hogy már csak a szándék is mélyen szunnyadt bennem. Nem ébredt fel, hiába éreztem egyfajta szükségszerűséget. Óvatosság. Talán, mindezt ennek tudhatom be. Így tanultam meg, hogy miképpen védhetem meg magamat a legkönnyebben, hogy ne érjen több bántódás. Önvédelem volt ez, nem több. – Nem kell sajnálnod! Tudtam, hogy egyszer meg fog történni. – Hangom nyugodt, s kimért volt – némi beletörődéssel elegyedett.
Akkoriban a lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy egy napon a bukásom eljő. A napon, amikor megtörtént… Mindhiába a kín és fájdalom, a legboldogabb nap volt; valósággá vált az álmom, amelyben akkoriban hittem és amelyre vágytam. Kielégített, hogy a halandók között élhettem mindennapjaimat. Békét éreztem, s megnyugvást. Megtaláltam a helyemet a világban. Csakhogy a világ megváltozott, kifordult a sarkaiból.
– Minden angyal és démon nyugtalanná tesz, aki betér vagy megtalál. – Válaszoltam finoman. Elhaladtam mellette és az ajtóhoz léptem, amelyen megfordítottam az aprócska táblát. Noha, mostanság kevesen jártak erre, az ilyesmit úgy véltem, nem szükségszerű mások orrára kötni. – Főleg a múltból. – Emeltem rá újra a tekintetemet. S mindvégig ez volt az, amelytól tartottam. Megtalálnak. Noha, sohasem kereszteztem senkinek sem az útját és senki irányába nem fordultam ártó szándékkal, mégsem voltam több egy bukottnál, ami kinek úgy, kinek így, de nem tetszett – vagy éppen ellenkezőleg, kifejezetten szórakoztatónak találta. Békésen éldegéltem, meghúztam magamat. Nem keltettem feltűnést. – Nem olyan rég meglátogatott. – Jelentőségteljesen csendült hangom. – Nem váltunk el szépen. Remélem, hogy veled másképpen lesz. – Kék égként fénylő íriszeim üresen bámultak rá, ahogy az elmúlt pár hét eseményeire visszaemlékeztem. Különös, félelmet keltő ködképek riasztottak legmélyebb álmomból, s rémes fantom szellemek jelentek meg lelki szemeim előtt napközben. A valótlan üldözött.
A fejemet ráztam.
– Amikor lebuktam még minden nagyon intenzív volt – vontam vállat – azóta hozzászoktam. – Az illatok. Az ízek. A színek. Már korántsem voltak, olyan erőteljesek, mint akkoriban. – Most itt vagyok. – Kezemet magam elé emeltem, ujjaimat egymásba kulcsoltam. – Mit tehetek érted? – Türelmetlenebb voltam, mint egykoron, pedig akkor sem volt más vágyam, mint a tudni akarás. Kíváncsivá tett eljövetelének célja, miértje. Ugyanakkor, alig vártam, hogy kérdezhessem affelől is, hogy mi minden történt vele.


reveal your secrets

Ophilia


Ange de la Mort Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 05, 2020 4:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Anael
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Afterlife
Mélyen szívom le az áporodott levegő tüdőmet karcoló illatát. Érzékeny érzékszervemnek köszönhetően minden egyes molekulát külön képes vagyok érzékelni. A fa félreismerhetetlen illatát, ahogy az idő előre haladtával gyengülnek a szövetei. A különböző illóolajok és gyógynövények erőteljes illatai, miként keverednek egymással, erősségük pedig orrfacsaróvá válik. Érezni vélem a mesterolaj érdesnek ható, orromat fintorba kényszerítő szagát, melynek nincs más funkciója, minthogy a vasból, acélból és egyéb fémből készült berendezési tárgyak nyikordulás nélkül képesek legyenek funkcionálni.
A virágok szirmainak száradását jelképező illat az, mely magához vonz, ezt rejthet a bolt közepére felfüggesztett láda, amikor is ismerős hang üti meg fülemet. A megkezdett mozdulatomba merevedek, s halovány mosollyal az arcomon tekintek fel.
- Anael – hangom lágy és a régi idők vidámságát tükrözi, s mosolyom sem másmilyen. Nem számítottam arra, hogy épp őbelé fogok botlani eme boltba. Őszintén nem gondoltam volna. Hiánya, melyet éreztem, most válik csak igazán kézzel foghatóvá.
Figyelem alacsony, törékenynek ható termetét. Anael mindig is olyan angyal volt, kiből sokat nem néztek ki, s balga volt, ki így közeledett hozzá. Senkit se tévesszen össze, kedves, nyílt tekintete elhatározásával és azzal az elemi erővel, ami őt jellemzi.
A mindig éles eszű és energetikus angyal, régi barátom, most nem is oly messze toporog tőlem, mint ki nem tudja, hogy mitévő legyen. Az érzésbe – mely számomra különlegesnek hat, hisz hasonló sose járt még körbe – meg tudom érteni.
Mosolyom mégis szelíd és kedves, mint mindig is volt.
- Úgy hallottam, hogy a halál angyala gyógyító tevékenységet folytat. És még másfajtát is – lépek közelebb hozzá, hangom ugyancsak nyugalomról tanúskodik. Nincs benne sem megvetés, sem felháborodás. Az évszázadok elillantak, de egy dolog mindig örök marad: amíg élek és az eszemet tudom, Anael szívembe foglal helyet.
- Hiányoztál, Anael. Sajnálom, mi történt veled, akkor is, ha te valójában nem – szeretett volna az emberek között lenni, mindennél jobban. Egy részem képes volt megérteni őt, egy másik viszont nem. Ennek ellenére, attól a naptól kezdve, hogy a hírt megkaptam a bukásától, nem mulasztottam el egy napot sem, hogy letekintsek rá. Nem tudtam elítélni érzései miatt.
- Nyugtalanná teszlek? – kérdezem gyengéden, enyhén félrehajtott fejjel. Kinyúlnék érte, szívesen ölelném át, mégsem teszem meg. Tudom, hogy képeségemmel elmulasztanám eme érzéseket, mégsem kívánok ezzel a módszerrel élni. – Régóta kerestelek már – tekintek körbe a helységbe. – Nagyon takaros, de te is ilyen erőteljesen érzed az illatokat? – fordulok vissza irányába, halk nevetéssel, zöldben játszó íriszeim alakját kutatják. Mintha keresnék rajta bármit, ami változásra adhatna okot. Mintha változott volna, de tényleg így lenne?
Hiánya belém égett. Szerettem vele beszélgetni, történeteit hallgatni. Olyan lelkesen tudott az emberekről mesélni, amit csak kevesen tudtak igazán megtenni és ez hiányzott. Rettentő módon.

reveal your secrets

Anael


Ange de la Mort 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Reagok :
82
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
❴ emilia 'beautiful' clarke ❵
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 03, 2020 8:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Courage To Change

@Ophilia && Anael  


Elvágyódtam.
A létezésük színtere, miként az idő egyre rohamosabban múlott, ragadta magával egyaránt az ártatlan és bűnös lelkeket, hogy menedékre – vagy legalábbis végső "nyughelyükre" – leljenek és elnyerjék a bűnbocsánatukat vagy éppen az örök kárhozatot; és ekképpen telt a világ kezdete óta, azonban most a szellem a végeláthatatlan feketeségben bolyongott, mert a kapuk befagytak. Nem jöttek vissza. Nem mentek tovább. Megragadtak a semmiben. Egy rideg, légüres térben rekedtek, ahol nem érezhették a szeretteiket és azok hiányát, ahol nem érezhették a fájdalmukat, ami a bensőjükig hatolt, ahol nem volt semmi más pusztán az elkeserítő magány és a bénító félelem. Magukra maradtak.
S ez volt minden, amire vágytam.
A fájdalmas találkozónkat követően nem vágytam másra, mint a halálra, hogy megédesbítse az életet és ne terhelje a lelkemet; kín szülte rémálmok gyötörtek a sötét éjszakákon, amikor pár órára álomra hajtottam a fejemet – a halála volt az, ami nyughatatlan kísért. Nem akarom, hogy meghaljon. Még most is képes lettem volna az életemet adni azért, hogy élhessen bármennyire is gyűlöltem – vagy tán csak a keserv beszélt belőlem és mindeddig, szinte észre sem vettem, hogy még mindig ugyanúgy szeretem? Nem kutattam erre a kérdésre a választ, mert tudtam, hogy mi lenne az; figyelmen kívül akartam hagyni. Mind ezentúl mégsem ezt éreztem a legnagyobb problémának; Carleigh Bay az általam nevelt most már nem is annyira gyermek eltűnt – és nem leltem a nyomára hiába kerestem és kutattam, mintha a föld nyelte volna el vagy sohasem létezett volna; senki sem látta vagy tudott róla bármit is. Czozken sem. Aggódtam érte és talán… Ő volt az utolsó olyan az életemben, akiért megérte létezni – mert mostanra mindaz, ami az életet nyújtotta már nem jelentett többet a semminél; mindazon dolgok, amelyekért egykor lelkesedtem most szürkének hatottak – jelentéktelennek és értéktelennek. A gyümölcs, amelyet egykor úgy ízleltem, mintha többé nem teremne újra, már valóban nem termett. A levegő, amely egykor megtöltötte a tüdőmet, büdös volt. A vidámság, amely kitöltött, elkomorodott. A vágy, hogy megváltsam a világot és jobb hellyé tegyem, már nem létezett – nem éreztem indíttatást, sem tenni akarást. Megelégedtem mindazzal, ami volt és van; a pusztulással.
Ajtó nyitódott. Cipő koppant. Ajtó záródott.
Felszegtem a fejemet, ahogy kiléptem a helyiségből.
– Ophilia…? – Hangom elhalt, ahogy a tőlem nem is olyan messze álló vendégre vetettem kéklőn fénylő íriszeimet.
Egy helyben toporogtam.
Megmerevedtem, mert hirtelenjében nem tudtam, hogy mi tévő legyek, így hát bizonytalan toporogtam hol a jobb, hol a bal lábamon; vártam a még fel sem tett kérdésemre a választ. – Mi szél sodort erre? – Tudakoltam végül pillanatokkal később megszeppenésem közepette.

Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2