Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Just a crazy little dream - Athlan & Cara •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Just a crazy little dream - Athlan & Cara VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1059
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 07, 2020 10:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Lezárt játék
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 07, 2020 4:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Szemet szemért! – vágom rá egyből, mikor közli Cara, hogy pontosan mit is tett ez a gusztustalan kis patkány. Nem vitt el sok mindent állítása szerint, de ennek itt olyan jelentéktelen az élete, hogy szerintem még azért is ezzel kéne fizetnie, hogy elszívta onnan a levegőt, ahonnan lopott. Én nem vagyok hajlandó innentől több időt pazarolni rá vagy játszadozni vele, csupán Carának ajánlom fel, hogy végezhet vele, ha akar. Ő azonban elutasítja a remek ajánlatom megint, így végül rám marad a bosszú beteljesítése. Pedig aztán megnéztem volna, hogy a kisasszony elveszi ennek az ártatlan külsejű fiúcskának az életét, s esetleg átbillen a másik oldalra, ha még nem tette volna meg... Ez azonban olyan elenyésző vágy, hogy nem is akaratoskodok, hiszen az idegszálaim már csupán egy hajszálon függnek, így mindenkinek jobb lesz, ha én kiszabadulok innen, mielőtt még kurvára bepipulok, s ne adjisten’ véletlenül valamilyen módon szétrobban Cara koponyája a szélrózsa minden irányába a valóságban...
A földön kuporgó alakhoz végül közelebb lépek, bakancsom pedig hevesen lendül, s olyan erővel rúgok alulról az állkapcsába, hogy amannak egy darabja egy csodálatos roppanás után némi húscafattal kísérve valahova messzire repül. Az angyal fattyúból ekkor tör kifelé egy őrült üvöltés, ami tompán tölti meg a fehér, üres teret, de ez pillanatokon belül már halálhörgésbe fordul át, hiszen bakancsom újra lendül, de most talpam egész arcára kúszik rá, s egész egyszerűen elkezdem őt... Taposni. Csontjai halkan roppannak, a vértócsa alatta pedig egyre csak növekedik, míg végül talán egy perc múltán már valami felismerhetetlen képződmény lesz az arca helyén, ahova itt-ott bekandikál egy-egy agytekervény is. Talpam beletörlöm a ruhájába, s ekkor úgy érzem, mintha a sejthetim megelevenednének, mintha kezdenék nehezebb lenni, s a tudatom is tisztulna.
- Még találkozunk, Cara királylány... - hangom visszhangzik még az üres térben, de talán már nem is hallja a nő, hogy mit beszélek, hiszen ahogy én is, úgy ő maga is elkezd homályosodni, majd pár pillanatnyi sötétség után ott ébredek, ahol álomra hajtottam magam is a fejem. Egy kibaszott, rózsaszín falas, rózsaszín pónis, rózsaszín mindennel teli fiszemfaszom helyen. Az első napsugarak most kezdenek csak felbukkanni a csillámozott ablakon túl, s hamarosan a család is megébred majd, elkezdi a napi rutint, majd megtalálják a vérébe fagyott gyermeket az udvaron, aki kiesett az ablakon... Még mindig kellemes beszívni az ilyen apró tragédiákat, főleg egy ilyen elbaszott este után. Nem tudom ugyan biztosra, hogy a teste is szörnyű halált halt annak a patkánynak, de ha egyszer meglátom őt valahol... Akkor apró darabokra fogom szaggatni a nyomorultat. Nem azért, mert annyira kitolt velem, hanem mert az engedélyem nélkül mászott bele a tudatomba, s szórakozott velem úgy, mintha magasabb szinten állna nálam, holott egy félvér senkiházi csupán, nem több. Az ilyeneket pedig meg kell torolni, mielőtt elszaporodnának a világon az önjelölt bosszúállók, akik annyira ostobák, hogy még egy rémálmot sem képesek rendesen összehozni úgy, hogy onnan tényleg senki se szabaduljon ki. Sebaj, leszűrtem az esetből a tanulságot: ha fulladásig ledugod valaki torkán a farkad, utána öld meg rendesen, mert gecire egy levakarhatatlan pióca lesz belőle. Ennyi izgalom elég is volt erre a napra, úgyhogy most fogom magam, és ellovagolok a naplementébe.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
235
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 03, 2020 8:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Just in my dreams

Athlannak minden bizonnyal elfogyhatott a türelme, vagy a közösen a kulimászban bajtársiasság nála eddig terjed ki, mert ahelyett, hogy további tervekkel állt volna elő, hogy miként szabaduljunk a királylány világból, csak annyit kívánt nekem, hogy maradjak itt akkor örökre. Ha nem lettem volna teljesen kétségbeesett, akkor valószínűleg erőteljes utalásokat tettem volna arra vonatkozóan hogyan szexualizálja meg a ledér foglalkozást űző női felmenőit, de végül elmaradt a replika. Helyette futni kezdtem, mintha az életem múlna rajta és ez valószínűleg így is volt. Az én tervem viszont szintén nem vált sikeressé hiszen hamarosan ugyanazon a helyen ébredtem, ahol a sárkány által minden bizonnyal kínhalált szenvedett démon. Mondjuk nem úgy nézett ki, mintha különösebben megviselte volna a dolog, és a történtek után már amúgy sem lehetek biztos semmiben. Illetve egy dologban talán mégis miszerint még sem én őrültem meg, hiszen végre találkoztunk azzal a szerencsétlennel, aki ezt az egész abszurd fost a nyakunkba borította, és Athlantól megtudtam, hogy ez bizony egy nephilim. Igazából ez a tény már nem is változtatott a megítélésén, semmi bajom nincs a hozzá hasonlókkal, legalábbis a fajuk abszolút nem zavar. Ellenben az, hogy meglopott… illetve miatta kishíján megerőszakolt egy cápa… na az ilyen tettek igenis arra sarkalnak, hogy szabadon engedjem az ösztöneimet, ami jelen esetben azt jelentette, hogy istenesen pofán vágjam a kezemben tartott könyvvel. A démonnak szerencsére nem volt ellenvetése, sőt, ő maga is néhány elegáns rúgással hozta a nephilim tudomására, hogy baszódjon meg.
– Nos az sem volt egy okos gondolat, hogy meglopott engem. Már csak azért sem, mert egyértelmű volt, hogy ő tette. Csak azért nem vadásztuk le mert nem vitt el sok mindent. – osztottam meg kedélyesen, egy ördögi mosollyal az arcomon a történetünket. Igazából, ha már így adódott rá lehetőség csábító lett volna bosszút állni az engem ért sérelmekért, és megtudni tőle, hogy meg van-e még egyáltalán valami abból, amit tőlem ellopott. Nyilván már mindent elköltött, de lehet, hogy megérne egy kérdést. Ugyanakkor… arra sokkal jobban vágytam, hogy kijussak végre. Eddig igen ’barátságos’ arcát mutatta felém a démon, de azért nem most jöttem le a falvédőről. Tisztában vagyok vele, hogy elég egyetlen egy rossz mondat és máris a nyakamat töri. Jobb esetben legalábbis. Rosszabb esetben pedig… öhm… azt hiszem jobb ebbe nem belegondolni. Inkább szabaduljunk és mindenki menjen a maga dolgára az a biztos. Azt hittem, hogy Athlan el is rendezi gyorsan ezt a kérdést, és pontot teszt a nephilimmel való csevej végére, ami remélhetőleg a kijutásunkat eredményezi, de nem így lett. Nekem ajánlotta fel, hogy tegyem meg az utolsó lépést. És ugyan a kísértés igen nagy volt, de… én még sosem csináltam ilyet. Természetesen előfordult, hogy egy-egy célzott ütéssel vagy rúgással visszaküldtem bizonyos szerveket a hasüregbe, de még sohasem öltem senkit. Hiába ez csak egy álom, még sosem léptem át ezt a határt, és nem lehetek biztos benne, hogy a való életben egyébként fel fog kelni a nephilim. Örömmel nézném végig, ahogy férgek úszkálnak a szemgödrében, de nem taszíthatom én ebbe a helyzetbe.
– Inkább átadom neked a lehetőséget. Szerintem veled jobban kitolt. Elvégre nem hiszem, hogy volt korábban szerencséd átélni a szülés szépségeit. – intettem a nephilim felé és reméltem, hogy Athlan végül kezelésbe veszi és nem nekem kell végül lerendeznem ezt az ügyet. Mondjuk elég álszent vagyok, mert ha a démon megadja a kegyelemdöfést élvezettel fogom végig nézni, egyedül attól idegenkedtem, hogy a saját kezemet mocskoljam be. Ha viszont ragaszkodik ahhoz, hogy én tegyem meg természetesen megteszem. Mindent a kijutásért. Bárhogy is alakul, miután a nephilim elhalálozott, vissza kerülök a saját ágyamba, és jó pár percnek és öntaperolásnak el kell telnie ahhoz, hogy ténylegesen megbizonyosodjak róla, hogy vége ennek az őrült álomnak. Azt hiszem mostantól intravénásan fogom tolni a kávét, hogy soha többet ne aludjak. Kár, hogy ez nem így működik…
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 01, 2020 2:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Hogy ti milyen unalmasak vagytok! - legyintek lemondóan, s egy pillanatra eszembe jut, hogy majd’ hétszáz éve halandóként milyen őrült és kusza vágyaim voltak, amik persze beteljesületlenül maradtak. Jó, belátom, olyasmik sosem fordultak meg a fejemben, amik ebben az álomvilágban történtek, bár meg kell hagyni, párszor ábrándoztam arról, hogy máglyára raknak, én pedig elélvezek, miközben leég a bőröm. Ha már átkozottnak tartottak...
Szerencsére hamarosan a kellemetlen percek után megszűnik a kanos cápa, s nagyjából mindketten visszanyerjük az alakunkat halmentesen, uszonymentesen, spermamentesen. S bár türelmes démonnak tartom magam, azért van egy szint, ami után már kurvára bepipulok. Ugyanis semmi kedvem már tovább itt verni a faszom ebben a világban ki tudja még milyen szerencsétlen dolgokkal. Őszintén szólva az a harmadik tag, aki ki akar velünk baszni... Nem tűnik egy idősebb figurának, hiszen mintha ez a sok jelenet egy fiatal, ostoba elmétől származna. Ki a faszom képzeleg mégis színes halakról meg királylányokról?
- Most miért? Az előző tervem is sikerült... Hiszen itt vagyunk, kijutottunk! - csörtetek oda Cara mellé eléggé nehézkesen a páncélban. Lehet, hogy nem pont az én csodálatos tervem juttatott ki minket onnan, de hát könnyen foghatom erre.  
- Akkor remélem az idők végezetéig itt ragadsz. - vonom meg a vállam az ellenkezésének hallatán, ami valahol érthető is, hiszen csak egy ember, aki minden bizonnyal nem halt meg még ebben a kialakult helyzetben sem. A fájdalomküszöbük a béka segge alatt van két méterrel, egyszóval... Maradjon csak, ha akar. Én pedig hagyom, hogy a sárkány az éles fogait belém mélyessze, s apró darabokra tépjen.  
Hamarosan egy furcsa, fehéres, üres térben találom magam, ahova Cara is lassacskán megérkezik. Egyből végigtapogatom magam, s meglepődve tapasztalom, hogy sokkal elevenebb vagyok, mint abban a kusza képzelgésben. Már egészen élőnek és fizikainak is mondhatnám magam, ha nem lenne még itt ez a fehér lepel, mely mintha egy utolsó lépés lenne a szabaduláshoz.  
- Kurvára nem tudom, de valami itt más. - jegyzem meg a nőnek, s közben a harmadik fél hangja is felcsendül egészen közelről. Megfordulok magam is a hang irányába, s úgy látszik, hogy a látvány nem csak nekem lesz ismerős.
- Te hülye kis fasz! Tudhattam volna az elején... - simítom szánakozva a tenyerem az arcom elé, hiszen a pofájának láttán egyből bevillan a hozzá fűződő történet is, melyet próbálok magamban feleleveníteni, miközben Cara lekever neki egy isteneset. - Nem mondanám, hogy ismerem, de pár hete volt hozzá szerencsém. Pontosabban ledugtam a torkán a farkam úgy, hogy megfulladt tőle és meghalt, de mivel manapság kurvára nem maradnak holtak a holtak, így itt van ez a szarházi. - bökök felé, s csak hogy magam se maradjak ki a jóból, a mérgem a talpamba közvetítem, s akkorát rúgok a mellkasára, hogy pár métert biztosan repül hátrébb. - Hát nem hazudtál... - pislogok felé undorodva, majd Cara felé nézek- - Ez csak egy ócska nephilim, akinek az a képessége, hogy be tud mászni bárkinek az álmába. Mikor ezzel jött, nem hittem neki, de úgy látszik, hogy igazat beszélt. Mondjuk ki az az ostoba, aki egy démonnak elárul ilyesmit? - lépek közelebb a tollas patkányhoz, s bakancsom újra lendül, de immáron az állkapcsát találom el, melynek során olyan gyönyörű reccsenés hallatszik onnan, hogy majd megkönnyezem. Zihálva köpi ki pár fogát, s csak egy mosollyal könyvelem el magamban, hogy innen nem tud elfutni.
- Tiéd lehet a kegyelemdöfés. - biccentek a nő felé, hiszen én nem akarok semmit sem kérdezni ettől a hitvány féregtől. Nem érdekel sem ő, sem senki, csak egyszerűen szabadulni akarok, s minden jel arra mutat, hogy ez a trágya nagyon is érzi azt, amit mi csinálunk vele. Egyszóval, bízok abban, hogy ha megöljük itt, akkor végeszakad az álomnak is. De akkor esküszöm, soha többet nem fogok megkísérteni senkit... Pár napig.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
235
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 27, 2020 4:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Just in my dreams

Athlan terve egyszerűen őrültség. Mégis minek néz engem? Tény, hogy nem vetem meg az egyéjszakás kalandokat, de ez nem jelenti azt, hogy szándékomban áll egy amorf cápával is összetenni, amink van… Nem, még egy álomban sem. Mennyire kell mégis perverznek lenni ahhoz, hogy ez valakinek egyáltalán az eszébe jusson? Én mindenesetre nem ütöm meg azt a szintet, így nem is vagyok rest ellenvéleményt megfogalmazni.
– Hát figyelj. Ha te ilyen élményekre vágysz én nem állok az utadba. De bármilyen hihetetlennek is hangzik, nekem nem szerepel a bakancslistámon a kopoltyúsokkal való intim viszony létesítése. – morcosan fontam össze magam előtt a karom és inkább arra koncentráltam, hogy Athlan legyen Cápali ’mucikája’. Sajnos nem épp úgy jött össze a dolog, mint, ahogy azt elképzeltem, ezért még a korábbinál is abszurdabb jelenet bontakozott ki. Volt benne minden, ami kell. Démonra támadó zselé halak, földön fetrengő félig cápává félig Athlanná változott nő, egy kanos Cápali, és egy kárörvendő hang. Kénytelen voltam az erényemet is megvédeni, és bár nem volt kifejezetten erős terv Cápali kigáncsolása, de végül bejött. Amint visszakaptam a saját testem Athlanra pillantottam és láttam, hogy ő nem volt olyan szerencsés, mint én, de igazából ez sem lombozta le a kedvemet. Roppant módon elégedett voltam magammal így is. A sikeremet azonban nem tudtam túl sokáig élvezni, mert ismét fordult velünk egyet a világ, és hamarosan egy mező közepén találtam magam egy kibaszott SÁRKÁNY társaságában.
Azt hiszem nem is meglepő, hogy ezen a ponton már nekem is elegem lett. Biztos voltam benne, hogy valami beteg fasz szórakozik velünk, mert bármennyire is kétséges a mentális állapotom, ez az egész már nem lehet az én tudatalattim műve. Néhány pillanattal később hatalmas csattanásra lettem figyelmes, és esküszöm, hogy csak egy ’picit’ sikkantottam fel, miközben oda fordítottam a tekintetem. Megérkezett Athlan is, teljes páncélban, és bár majdnem összeszartam magam, de egy ici-picit megnyugodtam. Nehogy már kimaradjon a buliból… A szavai és az újabb remek ötlete viszont megint felborította a lelki ’egyensúlyomat’. A démon is kattant ez szintén biztos most már.
– Nem. Ezt most már tényleg nem. Kizárt. A-a. Én nem fogok megdögleni, még akkor sem, ha ez csak egy álom. – csak ráztam a fejemet, mint egy kutya, miután kijött a vízből, de úgy tűnik nem voltam eléggé meggyőző. A sárkány megindult Athlan felé, ennek meg eszébe sem jutott menekülni. Kiáltottam neki, hogy fusson, de ő meg se moccant. Én viszont hátrébb léptem néhány lépést, mert eszembe se jutott, hogy én legyek a desszert… Ha a démon nem menti magát, én bizony nem fogom kockáztatni az életem. Ez viszonylag bölcs döntésnek bizonyult, mert néhány pillanattal később a sárkány fogai már Athlan köré is fonódtak, és néhány reccsenéssel, valamint vér fröccsenéssel később a démon már a sárkány gyomrában ’tervezgethetett’ tovább. Oh, hogy basszná meg egy talicska apró majom azt a faszt, aki ezt kitalálta… Én akkor sem fogok meghalni. Harcolok a végsőkig. Illetve fizikai vagy mágikus erő híján inkább menekülök… Hátat is fordítottam a sárkánynak, és elkezdtem futni, olyan gyorsan, ahogy csak bírtam.
Persze, mint minden királylánynak, nekem is egy kurva magassarkú volt a lábamon, ami nem kifejezetten ideális a szaladgáláshoz… Én viszont megpróbáltam. Futottam előre, a végtelennek tűnő réten, még akkor is, amikor a lábam félig elmerült a talajban. Egy valamivel viszont nem számoltam. Az egyensúly érzékem hiányával magassarkúban való futás közben. Egy óvatlan lépésnél megbotlottam, és hatalmas lendülettel zuhantam előre. Hiába tettem magam elé a kezeimet, éppen ott sikerült elbotlanom, ahol egy hatalmas kődarab terült el előttem. Minden igyekezetem ellenére, a fejem hatalmasat csattant a kövön, és azonnal elveszítettem az eszméletemet. Nem tudom mennyi időt töltöttem a tudatlanság állapotában, én azt éreztem, hogy mindössze néhány pillanattal később kinyitom a szemeimet, és a fényes fehér semmi fogadott. Basszki, ugye nem haltam meg, és ez nem a mennyország? Pár pillanatra megijedtem, de aztán megint az ismerős hang ütötte meg a fülemet, és mire feltápászkodtam, Athlan is a látóterembe került. Szuper, akkor ez nem a menny.
– Mi az isten történt? Hol a faszban vagyunk már megint? – végig néztem a saját testemen és megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban a szerelésben vagyok, amiben álomra hajtottam a fejemet. Még a vadnyugatról szóló könyv is a kezemben volt, amit elalvás előtt olvastam.
– Ez nem lehetséges. Ti nem lehetnétek itt. – a hangja már egyértelműen mellőlünk szólt, és egy gyors körbe fordulás után meg is találtam a gazdáját. Tényleg egy régi ismerős.
– Teeee…. Ez a te műved? – amint ráeszméltem, hogy kivel is van dolgom, egyből elöntött a harctéri ideg. Az a szemét kis pöcs, aki beférkőzött a csapatomba, utána pedig lelépett a széfem tartalmával… A mai napig nem tudom, honnan tudta hol tartom a kulcsot… Ha itt van, akkor ezek szerint ő is természetfeletti? Ez megmagyarázná, hogyan szedte ki belőlem azt az információt, amit még Phillel sem osztottam meg soha. Az-az egy szerencsém, hogy éppen akkor nem volt mindenem a széfben, de még így is szép kis summától szabadított meg.
– Én, én, én…. Nektek még az álomban kéne… – dadogta, mint valami fogyatékos. Na nekem ennél nem is kell több. Ösztönösen megindultam felé és már lendítettem is a kezemben lévő könyvet. Nem számított rá, hogy ez lesz a lépésem, mert még csak nem is kezdett hátrálni, simán állta a közeledésem.
– A kurva anyád… – mihelyst kimondtam már csattant is a fején a könyv, és annyi erőt adtam bele, amennyire csak képes voltam. A fazont annyira váratlanul érte, hogy egyből hanyatt is esett, de ennél nagyobb baja nem esett. Francba a puha borítóval… Már éppen lendítettem volna a lábamat is, hogy tovább tompíthassam rajta a haragomat, amikor eszembe jutott, hogy még Athlan is itt van velem. Ezért hirtelen toppantam meg és felé fordultam, hátha ő jobban képben van, hogy mi is folyik itt.
– Te esetleg ismered őt? Tudod, hogy mi ez az egész? – kiáltottam a haragtól eltorzult hangon, de epekedve vártam Athlan válaszát, mert még mindig nem voltunk kint a gödörből és féltem tőle, hogy ennek a pöcsnek a verése nem is fog kijuttatni. Na, de majd a démon az biztosan meg fog menteni… Csodás kilátások, de tényleg…
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 16, 2020 7:15 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Túlélés? Nem, kurvára nem. - már halkan meg is hallottam a filmekben levő tipikus izgalmas, hőstettes jelenet hangját, ami abba is maradt az én szavaimmal. Túlélés. Milyen kis helyes.
- Cara... Tegyünk félre mindent egy pillanatra. - legyintek körbe, mintha semmit sem számítana ez az egész, ami most van. - Ez egy álom, igaz? A valóságban ilyen úgysem fog megtörténni. És itt lényegében bármit megtapasztalhatsz... Honnan tudod, hogy nem az lenne életed legjobb dugása, ha ez a cápa beléd rakná a farkát? Ilyen élethű alkalmad sosem lenne már esélyesen, ha innen kijutunk, és soha nem tudná meg senki... Csak én... - súgom neki halkan, némi perverz sóhajt ültetve szavaim mélyére. Lehet, hogy a látványt én magam jobban élvezném, mint ő maga a romantikus kis légyottot. De azért egy próbát megért ez a remek ötlet.
Több tervezést igényelt volna az eszmefuttatás, hiszen úgy látszik, hogy kissé elbeszéltünk egymás mellett, sőt, ha ez még nem lenne elég, egyikőnk képzelete sem igazán sikeredett. Nem mászott elő a semmiből egy szőke hajú cet, s láthatóan Cara „átka” pedig visszaszállt önmagára. Kissé elképedve figyelem a transzformációt, ami már nem csupán a képzeletünkből táplálkozik, hanem belőlünk is... S más esetben esélyesen szarrá röhögném magam rajta, főleg ahogy szerencsétlenül vergődik a földön, de így, hogy az én arcom néz vissza róla, már nem olyan vicces. Sőt, az egész elbaszott szar kezd inkább dühítő lenni, mint poénos.
- Ó, szóval gyönyörű vagyok? Te rohadt kis buzi. – köpöm oda undorodva, mikor Carát az én pofámmal olyan szépségesnek találja az illető. Az amorf cápa pedig közelít, s amilyen szórakoztatónak tűnt az ötletem nemrég, annál inkább nem az most, mikor tekintetem megakad Cápali nadrágban is jól látszódó cerkáján. Hát, Cara, ezt ha beléd dugja, nem csak szétrepedsz, de még a torkodon is akad... S mivel nem vagyok egy kibaszott hős megmentő, így hiába is akarnék odalépni, hogy felrángassam a földről, vagy éppen én legyek a szerves gumi Cápali farkán, ahogy megtenném az első lépést, hirtelen a lábamhoz tapad egy zselés kis dög. Azt pedig követi a többi, de nem olyan kis finom módon, mint azt elvárná az ember, hanem olyan... Hogy is fogalmazzak... Megvannak azok a beteg rajzolt pornók, amikor az űrlény bemászik az „áldozat” minden testnyílásába? Na, most pontosan én vagyok az áldozat. Ugyanis az egyik hiába szorítom össze a szám erőből, akkor is befurakodik fogaimon túlra, s úgy kúszik le a torkomon, mint egy vastag pénisz, amibe majd’ belefullad az ember. Elkezdek egyből öklendezni, főleg hogy a hal nem mászik le a gyomromig, hanem a lekúszó-visszamászó mozdulatot ismételgeti. Igen, épp erőszakolja a torkomat egy zselés hal. S nem, kurvára nem élvezem.
- Na milyen érzés, Athlan, amikor levegőt sem kapsz attól, hogy valami épp a szádban van akaratodon kívül?! – hű. Ennyi fájdalom egy kérdésben... Eléggé személyesnek érzem a részéről a dolgot, de akkor sem tudom még, ki lehet a hang gazdája. Az viszont biztos, hogy ezek szerint nem bántam szépen a torkával... Dühvel átitatott erőt veszek magamon, így sikerül térdre rogynom, s kiköpnöm a halat, ami eddigre valami keserű dolgot juttatott a számba.
- Én élveztem. És te? – kérdezek vissza gúnyos röhögéssel, de mivel eddigre a cucc lejutott a gyomromba, ahol nagyon nem érzi jól magát, a pillanat erejével ki is bukik belőlem. Nos, nem spagetti darabokat kell elképzelni pirosas löttyben, hanem konkrétan szivárványt. Szivárványos halspermát okádok. Kérdőn pillantok Cara felé, mikor megtörlöm a szám, aki úgy látszik, kicselezte a kanos cápát. Legalább egyikünk nem lett megrontva...
Egyik szarveremből pedig a másikba csöppenünk, ugyanis eltűnik alólam a talaj, s elkezdek zuhanni. Én viszont megint csak nem érkezek olyan kecsesen, mint Cara, hiszen kurva hangos csörömpöléssel és puffanással érek földet. Idegesen tornázom fel magam a földről, s hangosan morranok fel, mikor tudatosul bennem, hogy egy idétlen páncélban vagyok, Cara pedig királylány ruhában. Nevetséges ez már. Az invitálásra nem történik semmi, a sárkány viszont közeleg. Nekem pedig eszembe jut az eddigi talán legőrültebb ötletem.
- Szerintem hagyjuk, hogy megöljön. Ha mindent érzünk, gondolom ezt is éreznénk, de ez a legutolsó ötletem. Ha meghalunk, talán sikerül kijutnunk. – s innentől Carán múlik a dolog, ugyanis nincs sok idő a gondolkodásra. Én lecövekelek a rét közepén, ám ha elhúz a sárkány elől esetleg, úgy minden bizonnyal menekülés, vagy ki tudja, mi a fasz lesz a vége. Ha viszont belemegy az ötletembe, akkor pontosan az történik, amire számítok. A sárkány fogai csattannak, s érzem minden egyes mozzanatát annak, ahogy törik a csontom és szakad a húsom, ahogy fröccsen a vérem és tépődik a bőröm. Átéltem már ilyet alant a Pokolban Atyám jóvoltából, így tudom, milyen borzalmas, ha elevenen tépnék szét... Nem tudom, Carának volt-e hasonló élménye azóta, mióta mindenki ezen a kurva világon ragadt, de van olyan érzésem, hogy nem. Ha eljutunk idáig, akkor a durva jelenetek addig tartanak, míg meg nem halunk, azaz csak pár szempillantás. Utána azonban hirtelen egy fehér, üres térbe kerülnünk, ahol mintha se padló, se plafon nem lenne. S már onnan lehet sejteni, hogy talán előrébb jutottunk a történetben, hogy pontosan az a ruha van rajtunk, amiben elaludtunk. Ha pedig ez nem lenne elég, váratlanul felszólal mögöttünk az ismerős, de értetlenkedő hang, egészen közelről.
- Ti meg mi a francot kerestek itt?!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
235
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 08, 2020 9:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Just in my dreams

Azt hiszem most már kijelenthetjük. Nem vagyok normális. Nagyon, de tényleg nagyon sürgősen kezelésre lenne szükségem, mert akinek ez zajlik a tudatalattijában, azt nem szabadna emberek közé engedni. Olyan szinten elszabadultak a történések, hogy az egyetlen biztos pontom ebben az őrült forgatagban egy démon volt… De komolyan. Már eljutottam arra a pontra, hogy csak és kizárólag benne bíztam meg, és már a saját józan eszemet is megkérdőjeleztem. Mégis mikor jutottunk el ide? Erről a sok képtelen gondolatról is a szar gyerekkorom tehet? Na ne már… Csak van valami használhatóbb magyarázat is a történtekre. Talán tényleg Athlannak van igaza és nem csak ketten vagyunk itt? Oh istenem, add, hogy tényleg így legyen, mert ha én őrültem meg, akkor biztosan nem szabadulunk meg. Ennyi faszságot, ami egy fejben tombol nem lehet egy sima, ’az anyám egy ribanc volt’-al megoldani. De amíg nem sikerül tisztázni, hogy most kinél is van a gubanc, marad a bizalom démonban és az ő csodás terveiben…
Athlan nő dobáló terve egészen jól alakult addig a pontig, míg észre nem vettük, hogy a kibaszott mutató csak egy százalékot mozdult.  Aztán jött az én hal csalogató tervem, de hiába futkostam körbe-körbe, mint egy értelmileg visszamaradott egyik kibaszott lény sem akart követni. Egy ponton inkább megálltam, és a démonra néztem segélykérőn. Az arcán esküszöm, hogy láttam valamit felcsillanni, és hamarosan elő is hozakodott valamivel.
– Túlélés. - válaszoltam azonnal, mintha egy elbaszott kérdezz- felelek játékot játszanánk. Ő azonban nem fogadta el a válaszomat, és határozottan a lény intim szférája felé mutatott. Legalábbis pozíció alapján ott kellett volna legyen valami. Aztán egyből ki is mondta, ami már az én fejemben is megfogalmazódott.
– Ezt ugye nem mondod komolyan… – hát ennél még az én ész nélküli futkosásom is jobb. Athlan pofátlanul végig is mért engem, én pedig ösztönösen fűztem össze a karjaimat a melleim előtt, és össze is húztam magam egy kicsit, hogy elrejtsem a bájaimat, a rendkívül zavaró tekintete elől. Viszont úgy nézett ki, hogy Athlan halálosan komolyan gondolta, és tovább fejtegette a zavaros ötletét.
– Ne nézz így rám bassza meg, nem fogok cápa prostit játszani, nincs az a pénz. Legyél inkább te Cápanna. Nem vethetjük el annak a lehetőségét sem, hogy a saját neméhez vonzódik. – azt hiszem ezzel a kijelentéssel tényleg kimaxoltuk az abszurditás fogalmát. De inkább ez, mint, hogy én legyek a ’csali’… A testem egy templom, és nem fogja egy amorf emberszerű cápa megszentségteleníteni. Athlan persze nem így gondolta, és hamarosan fel is tette a kérdést, hogy mehet-e a történet. Tökéletes magabiztossággal válaszoltam is neki.
– Oh, hát persze, hogy mehet, akkor készítem is a Cápannát. – már, mint őt kezdtem el megalkotni, azt hiszem ez egyértelmű. Becsuktam a szemem és erősen el is kezdtem koncentrálni Athlanra, hogy legyen nyálkás és szürke bőre. Majd a teste alsó részére fókuszáltam, és hasonló izmos szürke lábakat képzeltem, mint amilyen Cápalinak van. Végezetül a saját kebleimre gondoltam, hogy azok jelenjenek meg rajta, és természetesen a hajkoronámat is megkapta. Legalábbis ez volt a terv. Azonban hiába nyitottam ki a szememet a koncentráció után, Athlan továbbra is változatlan alakjában tetszelgett előttem. Ellenben fura bizsergést kezdtem érezni a testemen. Azonnal végig néztem a karomon és a lábamon, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy részben bejött, amit képzeltem, csak éppen én magam változtam át… A karjaim helyén hatalmas tetovált szürke uszonyok jelentek meg. és az egész testem mintha felfújódott volna, kerek voltam, mint egy alma, és nyálkás, mint egy éti csiga. A hasam akkora volt, hogy nem is láttam tőle, hogy mi a szituáció a lábaimmal, de abból kiindulva, hogy elkezdtem oldalra dőlni, valószínűleg az is igazi cápa szerű lett. Hamarosan el is dőltem, mint egy krumplis zsák, és ezen a ponton nevetés töltötte be a termet.
– Gyönyörű lettél Cara. Az arcod akár csak Athlané. Viszont a szőke nem áll jól.   – gurgulázó nevetés közben hangzottak el a játékmestertől ezen szavak, de így már pláne ismerős volt ez a gyökér. Csak tudnám honnan. Az a baj túl sok embert ismerek. Illetve ez nyilvánvalóan nem egy ember, különben nem lehetne itt. Athlan felé fordultam, már amennyire a tengeri testem engedte.
– Egyéb csodás ötlet? – fasza, a hangom is az övé. Lehetne ennél jobb? Igen. Csoszogó hangot kezdtem hallani a hátam mögül. Némi vergődés után a hang irányába fordultam, és kedves Cápalink kezdett el felém vonulni szélesre tárva az uszonyait. Ezek szerint bejövök neki… Csodás, de tényleg.
– Athlan, kapd el az a mocskot mielőtt rám mászik, öld meg vagy csinálj valamit, mert szétrobbantok mindent, ha hozzám ér. – ultra szexi lehettem ezzel a bársonyos férfihanggal, de legalább elég fenyegetőnek hangoztam. Cápali vészesen közelített felém, és csak reménykedni tudtam, hogy Athlan a hóna alá csapja, mielőtt oda ér hozzám. A kedves ’házigazdánk’ viszont ismét közbe szólt, és gúnnyal átitatott hangon tovább fokozta az amúgy is kényes szituációt.
– Oh, neem… ez nem ilyen egyszerű. – láttam, hogy a zselé halacskák hirtelen Athlan felé fordultak, és úgy rátapadtak, mint légy a szarra. Nem hiszem, hogy bántották volna őt, de rohadt nehéz lehetett kivenni egy hal tenger közepén, hogy merre van az előre. Cápali már a közelembe ért, és féltem, hogy Athlan nem fog időben oda érni hozzám, már ha egyáltalán elindult, így amint elég közel volt Cápali izmos, emberszerű lába, a farokúszóimmal tiszta erőből megpróbáltam kigáncsolni. A fölém magasodó alakja hamarosan el is tűnt, és hangos puffanás jelezte, hogy végre valamit jól csináltam.
– Baszódj meg te szar… – kiáltottam diadal ittasan, de korai volt az örömöm, mert hamarosan felizzott az egykori karom, ahol az eredmény jelző is volt. Ezzel egyidőben láttam, hogy visszakapom az igazi végtagjaimat, és ösztönösen nyúltam a mellemhez, hogy az is a helyére került-e. Szerencsére minden rendben volt, így hamarosan fel is pattantam, és Athlan felé fordultam, hogy még mindig birkózik-e a zselé halakkal, vagy mi a faszt csinál, amíg én semlegesítettem egy amorf cápát. Már éppen konstatáltam, hogy ő is túl van a nehezén, amikor a hang ismét megszólalt.
– Ez így már unalmas. Játszunk mást. – egy erőteljes örvény szippantott be, és forogni kezdtem, olyan tempóban, hogy megint nagyon közel jártam hozzá, hogy vissza köszönjön a gyomrom tartalma. Becsuktam a szememet, és csak akkor nyitottam ki, amikor szilárd talajt fogott a lábam. Egy mező közepén álltam, és egy hatalmas habos-babos rózsaszín ruha volt rajtam. Valami a fejemen is fityegett, és egy rövid vizsgálat után konstatáltam, hogy egy korona van rajtam. Athlant viszont nem láttam sehol. Ellenben az égből lecsapott egy tűzoszlop nem túl messze tőlem, a forróság azonnal érezhető volt. Felemeltem a tekintetem, és mikor ráébredtem, hogy ez bizony egy baszott nagy sárkánytól jön, betelt a pohár.
– Oké, én most adom fel. Nem játszom ezt a szar játékot. Gyere ide te seggfej személyesen, ha akarsz valamit. – választ azonban nem kaptam. Így kurva morcos királylány leszek…
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 08, 2020 5:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Én be tudnám azonosítani, ha jelenleg nem lenne kilőve az összes normális képességem. - a normális szót akár macskakörmözhetném is a levegőben, bár jelenleg csupán annyi lenne a teendőm, hogy némi mágikus rásegítéssel beljebb hatolok az emlékeimbe, s megkeresem azt az egy fonalat, melyben ott rejtőzik ez a hang. Ám ilyesfajta erő híján marad a fizikai, no meg a felülmúlhatAthlan észjárásom.
- A nyakamba? Hogy aztán megfojts a comboddal, ha megijedsz? - röhögök fel, miközben úgy emelgetem Carát, akárcsak egy tuskót. Túlságosan sokáig persze nem fitogtathatom a férfierőm, hiszen az a bizonyos harmadik fél úgy viselkedik, mint egy kibaszott kölyök.
- A csalásért büntetés jár, brühh, hallod ezt, Cara? - kérdem őt csöpögő gúnnyal. - Téged anyád vagy apád molesztált gyerekként? Várj, tudom! Mindkettő! - eresztem el a hangom üvöltve, némi haraggal megfűszerezve, s már csak onnan is sejthetjük, hogy tényleg van itt más is rajtunk kívül, hogy egy ideges morgás lesz a válasz, majd a nyomorult, torz, kissé perverz, kissé szadista Pali névre hallgató Cápa mozgásba lendül.
- Gondolj arra, hogy nekem is szar, hogy akaratomon kívül tartanak a fejedben. Ha pedig nem kaplak el, és szétloccsansz a földön, s esetleg meghalsz, én meg örökre itt ragadok... Na, akkor van szopás. - hiszen már abban sem vagyok teljesen biztos, hogy Cara fejében vagyunk. Ugyan az álmok útján szöktem be hozzá, de megeshet, hogy mindketten valami furcsa, illúziókkal borított csapdába estünk.  
A játék pedig elkezdődik, s egy apró hibán kívül úgy néz ki, hogy hatásos, hiszen az én mutatóm is hamarosan változik, amint a hal pofájában landol a piros, zselés dög. Viszont csak egyetlen szájbatekert százalék ment fel, így két ujjamat szememhez nyomom, s enyhe bólogatással helyeselek Cara szavaira. Nem csupán rohadtul hosszú folyamat lenne az egész, de a végére  minden bizonnyal az idegszálaim is elhalnának a picsába.
- Nem tudom, nem voltam még hal. - felelem gúnyosan, s ekkor hirtelen elemelem a kezem az arcom elől, melyen olyan ábrázat pihen, mint akinek eszébe jutott valami tökéletes ötlet.
- Melyik ösztön erős a táplálkozás mellett? - lépek közelebb Carához, s ujjammal mutatni kezdek Cápafaszpali szája felé, majd szép lassan lejjebb irányítom azt. - Na? - végül mutatóujjam megállapodik a mutáns hallény hasa alatt egy baszott nagy arasznyival. - Úgy van, a szaporodási ösztön. Ami mit jelent? - méregzöld tekintetem immáron Carán állapodik meg, s félreérthetetlenül nézek végig rajta, mintha egy darab hús lenne. Hatásszünet is következik részemről, hiszen az ötletem nem volt teljes, így ha esetleg bevillan a másiknak hirtelen valami remek dolog, ami kötődik az enyémhez, hát úgy hagyom neki, hogy ne tartsa magában. Ha viszont nem...
- Eddig sikerült kisebb dolgokat összehoznunk kettőnknek. Mi lenne, ha közös erővel gondolnánk egy kurva nagy Cápannára? - halálosan komolyan beszélek, de a helyzet annyira abszurd, hogy a sírva röhögés helyett csupán a szám sarka rezdül meg. Cápali és Cápanna... Esküszöm, ez kezd egyre betegebb lenni, de más ötletem jelenleg nincs. Lehet, hogy egyszerűbb lenne mást odaképzelni, de hát mit várjon az ember egy démontól?  
- Egy próbát megér. Mehet? - pajtásunk egyre türelmetlenebbnek és dühösebbnek látszik, így ha Cara belemegy az ostoba ötletembe, akkor lehunyom a szemem, s kurva erősen koncentrálni kezdek. Na, a gond már csak ott van, hogy nem volt előzetes megbeszélése annak, hogy nézzen ki a cápalány. Sőt, rohadtul tévúton járok, s cápa helyett valamiért egy ámbráscet alakja jelenik meg előttem, azt ragadom meg, s arra kezdek koncentrálni. Namármost a nőstény hal épp olyan, mint a hím. S nem olyan, mint egy ember... A nyomorult démonja erre mit képzel oda? Szőke copfot és vörös rúzst arra a cetre. S ehhez jön még hozzá az, ami Cara fejében fogant meg, s keveredni fog az enyémmel, már ha belement a tervembe. Egy biztos, eléggé beteg dolog fog ebből kisülni, azt már most érzem...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
235
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 29, 2020 7:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Just in my dreams

Egy kellemes álom, amiben lóháton szelem végig a vadnyugat kietlen tájait. Pusztán csak ennyit akartam. Erre mit kapok helyette? Igazából már megfogalmazni sem tudom, annyira túl mutatnak a történtek a józan ész határain. A legkétségbeejtőbb a dologban, hogy bármilyen abszurd jelenetek is játszódtak le, a jótékony ébredés nem akart eljönni, és egyre inkább az volt a benyomásom, hogy csapdába estünk a saját tudatalattimban. Ha tudom, hogy ennek meg van a lehetősége valószínűleg nagyobb figyelmet fordítottam volna a mentális egészségemre, de azt hiszem most már mindegy.
A démon nem túl elegánsan, de végül szintén megérkezett a zselé hal halomba, és ha nem lettünk volna ilyen kétségbeejtő helyzetben valószínűleg egy hangos kacagással jutalmaztam volna a landolását, de így csak egy vérszegény mosolyra futotta tőlem. Az ismeretlen hang ismertette velünk a játékszabályokat, és megfáradt sóhajjal vettem tudomásul, hogy kénytelen leszek belemenni ebbe a beteg játékba, ha szabadulni akarok. Már pedig Athlan ’gyermekének’ látványa után semmi másra nem vágytam jobban…
– Öhm, lehet, hogy hallottam már valahol, de annyi embert ismerek, hogy pusztán a hang alapján nem tudok beazonosítani senkit. – igazából engem nem is az aggasztott, hogy ki lehet a hang forrása, hanem hogy már a démonnak is megfordult a fejében, hogy nem vagyunk egyedül. És feltételezhetően nem az amorf Cápalira gondolt ő sem. Mindegy. Egyszerre csak egy probléma. Most cápát kell etetnünk… Athlan kezéből szikrák törtek elő, de ezen kívül nem történt semmi. Pazar. Nekem semmi tervem. Neki viszont mintha bevillant volna valami. Pusztán azt nem értem, hogy milyen tervnek a része az, hogy a combomra és hátamra ráfogva a magasba emel…
– Ugye nem épp a nyakadba akarsz felvenni? – mielőtt felháborodásomnak erőteljesebben is hangot adtam volna, vagy vergődni kezdtem volna már vissza is tett a földre. Na azért bassza meg. Ne taperoljon már a semmiért. Itt azonban még nem ért véget, mert végül ismertetett velem egy nagyobb szabású tervet, amiben további szerepet kapott a testem… Kedvem lett volna azt mondani neki, hogy megőrült, de mivel ez az egész jelenet az én tudatalattimban zajlott, nem biztos, hogy indokolt lett volna éppen az ő elme állapotát számon kérni. Mielőtt válaszoltam volna magam is megpróbálkoztam valamivel, és egy hatalmas lepkehálóra koncentráltam. Azonban ezúttal a képességem cserben hagyott, és ahelyett, hogy megjelent volna a kezemben a hőn áhított tárgy, a minket körülvevő vízoszlop helyét lángok vették át néhány pillanatra. A karomon is hirtelen égető fájdalmat éreztem, ahol az eredményjelző volt, és gyors pillantás után konstatáltam, hogy immáron egy ’-50% ’ felirat szerepelt ott. Kurva jó…  
– A csalásért büntetés jár idióták… – már nyoma sem volt a magasztos hangnak, csak káröröm volt hallható. Mi tagadás, így tényleg egész ismerősnek tűnt a hang… Cápali már nagyon közel volt hozzánk, és szélesre tátotta a száját, így ismét egy sóhajjal vettem tudomásul, hogy nincs mit tenni, marad Athlan csodás terve…
– Jól van csináljuk, de nem vagyok valami ügyes és ha nem kapsz el én esküszöm, hogy… – nem tudtam befejezni a mondatot, mert igazság szerint mivel tudtam volna fenyegetni, ami a mostani helyzetünknél is rosszabb? Megadom a kaka gyereknek a lakcímét? Inkább jobb, ha mindketten elfelejtjük azt a sötét fejezetet a kalandunkban, és még csak véletlenül sem jut többet eszünkbe, hogy nem mellesleg a kis szarcsimbók bosszút esküdött ellenünk… Végül odasétáltam Athlanhoz és az instrukcióinak megfelelően ágyúgolyó pozíciót vettem fel. Ő nem is habozott sokáig, és úgy elkezdett pörgetni, mintha egy kicseszett diszkosz lennék… Éreztem, hogy a gyomrom egy kicsit felfordul, de még mielőtt én is hasonló ajándékban részesíthettem volna Athlant, mint amit én kaptam tőle a hajón elhajított és már repültem is egy piros hal felé.
– Bazd meeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeg…. – szökött ki belőlem a pánik, ahogy repültem a magasban, és karjaimat széttárva fogtam rá a zselé halacskára. A kis dög persze ficánkolt, így odáig nem jutottam el, hogy a ’Cápa’ szájába dobjam, csak szorítottam magamhoz mintha az életem múlna rajta. Végül Athlan karjaiban landoltam, olyan erővel, hogy ebből biztos lesz pár zúzódás, de az adrenalin jótékonyan elfedte az apró fájdalmakat.
– Vigyél oda a cápához gyorsan… – remélhetőleg Athlan eleget tesz a kérésemnek, és megindulunk a fenevad felé, hogy a szájába dobhassam a halat, mielőtt az megszökik, de ha nem így tesz, akkor addig vergődök míg kénytelen elengedni és magam rohanok oda megetetni Cápalit. Végül sikerül az első halat berakni a szájába anélkül, hogy leharapja a kezemet, és rögtön az eredményjelzőre emeltem a tekintetem, ami immáron ’-49%’-ra változott.
– Oké ez így kurvára nem lesz jó. Ha ezt 149-szer meg kell csinálnom sugárban fogom szórni az áldást… – eddig sem voltam kifejezetten nyugodt, de ezek után már tényleg elkezdett kopogtatni a pánik. A játékmester hangja ismét felharsant, de most szavak helyett csak kárörvendő nevetést kaptunk.
– Valahogy lekéne csalnunk a halakat a földre, akkor könnyebb lenne elkapni őket… De mi a faszra buknak a halak? – kétségbeesetten járattam az agyamat, és valószínűleg a totális őrület is már a hatalmába kerített, mert jobb ötlet híján, én kezdtem el rohangálni, mint egy idióta.
– Haluci, Haluci, Haluciiii… – ordítottam, miközben szaladgáltam körbe-körbe a vízoszlop szélénél. Nem néztem hátra, hogy követnek-e a halak, csak reménykedtem, hogy ez beválik. Ha nem, akkor megint Athlannak kell kitalálnia valamit… Meg fogunk dögleni, ez most már egyre valószínűbb…
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 27, 2020 11:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Hát nem szeretsz engem, édesanyám? - motyogja végtelen szomorúsággal a mi gyönyörű ürülék gyermekünk Cara köntöse alól, mikor oly szeretett nőnemű szülője is inkább választja a majdnem biztos halált, mint őt. Mielőtt pedig mindketten eltűnnék a korlátok alatt vagy épp felett, bús arca kikandikál a szövet alól, ami hamarosan dühösen pislog utánunk.
- Bosszú... - feleli halkan könnyezve, majd ökölbe szorítja fehér kesztyűs kezét, s eltűnik valahol a süllyedő hajó kabinjában. Remek. Magunkra haragítottunk egy szart.
Ennél azonban akad nagyobb problémánk is, hiszen miközben esek lefelé, már akkor látom, hogy amilyen könnyű landolás lesz, annál ostobább dolgok fognak következni. Én természetesen nem érkezek olyan elegánsan és kecsesen, mint Cara, hanem pont olyan szerencsétlenül, hogy fejjel lefelé sodródok bele a szivárványos hányadék halakba, így csupán a valagam és a lábaim kandikálnak ki odafent. Mint egy elbaszott, béna mese, komolyan...
Mikor meghallom a fura, de valahonnan ismerős hangot, kimászok a zselés halak közül, s haragos ábrázattal bámulok magam elé.  
- Te vagy a lúzer, te faszszopó! - kiáltom hangosan, s még mutatóujjamat is felemelem jelzésértékkel, hogy ezt fogom a seggébe dugni tövig, ha megtalálom a hang gazdáját. A fenyegetésem azonban mit sem ér, a játék elkezdődik, én meg épp olyan tanácstalanul meredek a karomon levő jelzésre, majd a repülő halakra, mint nőnemű bajtársam.
- Fogalmam sincs. De kezdem azt érezni, hogy nem csak ketten vagyunk itt... Neked nem volt ismerős valahonnan ez a hang? - alig hallhatóan súgom oda neki, de mivel az óra ketyeg, így túl sok csevegésre nincs időnk. Magasba lendítem hát gyorsan a kezem, remélve, hogy némi démoni erővel magamhoz vonzom a színes dögöket, de mikor épp bemelegednék, a kezem aprót szikrázik. Volt mágia, nincs mágia. Így nem fogjuk elkapni őket, hacsak...
- Gyere csak ide! - lépek közelebb Carához inogva, majd kérdezés nélkül ráfogok egyik kézzel combjára, másik kézzel hátára, s ha nem evickél úgy, mint egy angolna, vagy nem kever le egy kurva nagy taslit a pillanat erejével, akkor felemelem őt a magasba. Ha ez sikerül, akkor viszont egyből visszarakom.
- Na mondom, mi lesz. Mivel a levitációm most lófaszt sem ér, sőt, semmi olyan dolog, amihez mágia szükséges, de mivel a fizikai erőm épp olyan nagy, mint eddig, sőt, ha nem nagyobb, így... - az izmos és türelmetlen cápa felé sandítok, majd célzóan, vigyorogva vissza Carára. - Megfogom a kis tested, becélzok vele egy halat, felé hajítalak, te pedig elkapod, és röptödben beledobod annak böhöm nagy állatnak a szájába . - büszkén helyezem csípőre a kezem, bár így végiggondolva... - Tudom, elég szarul hangzik, de nincs más ötletem, és mivel sürget az idő, így... - kitárom karjaim, s ha belemegy az ötletembe, akkor arra kérem, hogy kuporodjon összébb, mint valami ágyúgolyó. Ha így tesz, akkor felemelem, majd megcélzok a dög feje mellett egy piros halat, ami épp hogy csak mozog, aztán megpörgetem a nőt a tengelyem körül, hogy nagyobb lendületet szerezzek, majd elhajítom őt a picsába a rohadt színes úszó hülyeségek közé. Az irány pontos, a szög jó, így már csak rajta múlik, hogy el tud-e kapni egyet, s hogy bele tudja-e hajítani Cápali szájába. Közben én már futásnak is eredek, hiszen alólunk kezd kiürülni a zselés, puha anyag, így ha Cara leesik... Akkor bizony szép nagyot placcsanhat, ha pont rossz helyre érkezik. Így pedig ha szerencsénk lesz, akkor a másik oldalon egyenesen a karjaimban fog landolni. Kérdés, hogy sikerül-e ez az abszurd terv, s hogy Cara mennyire van repülős kedvében. Közben nem tudja elkerülni a tekintetem, hogy a vízfal mögött közönség gyülekezik, olyanok, kiknek ember felsőteste van, de lábak helyett uszonyok. Ujjonganak odaátról, s lassan úgy érzem magam, mintha valami elbaszott viadal lenne ez az egész. Csak nem éppen olyan, mint a gladiátoroknál...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Just a crazy little dream - Athlan & Cara Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
235
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 20, 2020 5:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Just in my dreams

Vannak olyan momentumok az életben, amire azt szokás mondani, hogy „még álmomban sem gondoltam volna”. Egészen idáig nem is voltam tisztában azzal, hogy ennek a mondásnak milyen nagy jelentősége van. Mégis melyik emberi lénynek fogalmazódna meg a fejében az a gondolat, hogy egy hím nemű démon szülésében fog segédkezni??? De komolyan. Várom a jelentkezőket. Na most én szó szerint, még álmomban sem gondoltam erre, mégis itt voltam és fogtam a kezét miközben ő légzésgyakorlatok próbálgatásával próbálta kordában tartani a fájdalmait… És akkor ez még hagyján. Az egyik ilyennél olyan erősen markolt rá a kezemre, hogy én is majdnem összeszartam magam a fájdalomtól. Erről kurvára nem volt szó. Próbáltam elhúzni a karomat, még némi nemű rángatással is megpróbálkoztam, de túl szorosan fogott ahhoz, hogy szabadulni tudjak.
– Akkor gondolj valami kellemetlenre, vagy mit bánom én, csak el ne törd a kezem bassza meg… – szakadt ki belőlem is az övéhez hasonlatos némileg vinnyogó hang, bár abban azért biztos voltam, hogy az én fájdalmam, sokkal barátságosabb, mint az övé. Reménykedtem benne, hogy a hajó valamennyire javítani fog a ’hangulatán’, de hamarosan bebizonyosodott, hogy nagyon csúnyán mellé lőttem. Nem tudom, hogy a belsejét szétfeszítő fájdalom miatt, vagy a hajó lágy ringatózása okán, de a démon oldalra fordította a fejét, és nemes egyszerűséggel az ölembe hányt. Legalább a kezemet elengedte…
– Hát ez csodás… tényleg kibaszottul csodás… – mielőtt a látványtól a saját gyomortartalmam is elszabadult volna, gyorsan arra koncentráltam, hogy a kellemetlen nedvek tűnjenek el rólam, és legyen rajtam új, tiszta ruha. Stílszerűen ha már egy hajón vagyunk egy egy-részes fürdőruha plusz köntös. Már majdnem sikerült a gondolataimat is megtisztítani a korábban látottaktól, amikor a hajónkat támadás érte, és kénytelen voltam kiszakadni ebből az őrületből, és belebámulni a következőnek az arcába. Én még csak véletlenül sem gondoltam cápára, én delfineket képzeltem el, szóval ennek a dögnek kurvára nem lett volna itt a helye. Kezdtem az érezni, hogy nem csak ketten vagyunk itt ebben az álomban, hanem van valahol láthatatlanul egy harmadik fél, akinek feltett szándéka agyon szívatni minket, mielőtt végez velünk. Aztán meghallottam, hogy a démon azt kiáltja, hogy ebből most már elég lesz, és ösztönösen kaptam a fejemet az irányába, hogy szemügyre vehessem mire is gondol pontosan. Második súlyos hiba… Olyan látvány tárult a szemem elé, amire nem csak, hogy nem voltam felkészülve, de még ha számítottam volna rá, akkor is felrobbantotta volna jó pár agysejtemet. Így viszont… a sokk az nem elég kifejező szó… Képletesen, ugyan de felrobbant az agyam. Amikor meghallottam, hogy az Athlanból… öhm… született? Szóval amint meghallottam, hogy az a lény sipító hangon megszólal, még egy apró pukkanó hang is észlelhető volt a fejem irányából, és füst kezdett gomolyogni az orromból, meg érzés alapján valószínűleg a fülemből is. Az elmém akkor lett ismét használható, amikor a hajó elkezdett borulni, és a démon is elkezdett gurulni a víz felé. Tekintetemet azonnal vissza emeltem a vízre, hogy megnézhessem nem-e éppen a cápa uszonyaiba fog belevetődni Athlan, de akkor épp néhány méterre körözött az állat. Továbbá felfedeztem egy örvény szerűséget is a víz felszínen egészen közel hozzánk. A démon számára láthatóan nem volt dilemma, hogy a süllyedést, vagy cápával való találkozót válassza, de számomra nem volt annyira egyértelmű ez a kérdés. Legalábbis addig a pontig, amíg ismét meg nem hallottam a démon ’gyermekének’ a hangját, amint édesanyámnak szólít. Végig néztem a felém egyre inkább közeledő ’lényen’ és egyből kitisztult a kép. Én is inkább a cápát választom. Illetve pontosabban azt az örvényt. Azonnal levettem a köntösöm, és az ürülék gyermekre dobtam, hogy némileg lelassítsam, én pedig már fordultam is az örvény felé és hatalmasat rugaszkodva felé ugrottam. Még jó basszki, hogy fürdőruhával készültem… Néhány tempó leúszása után már ott voltam az örvény felett, amikor hirtelen rántást éreztem, és elkezdtem lefelé sodródni, majd kicsit később zuhanni.
Hatalmasat huppantam, valami zselészerű anyagon, és ha a démon velem tartott, akkor bizony az ő tompora/arca is ugyanoda érkezett. Ösztönösen néztem magam alá és ráeszméltem, hogy egy hatalmas kupac, a szivárvány mindenféle színében játszó zselé halacskára érkeztem. A víz, amiben elméletben most fulladoznunk kéne, hatalmas falként vett körbe minket. Mintha egy kútba estünk volna, csak itt épp kívül van a víz. Még arra sem volt elég idő, hogy felfogjam a látványt, amikor mély, az egész teret betöltő hangot hallottam meg.
– Üdvözlet játékosok… – automatikusan körbenéztem, hogy honnan jön a hang, de nem láttam senkit, aki a forrása lehetne. Némi drámai hatásszünet után tovább folytatta. – A feladatotok nagyon egyszerű. Etessétek meg Cápalit 6 egyforma színű halacskával, mielőtt le harapja a lábacskáitokat. Amint sikeresen megetettétek az első adaggal, máris, adjatok neki újabb 6 halacskát, megint egyforma színűeket. Egészen addig etessétek, amíg jól nem lakik. – az eddig rendkívül magasztos hang, megköszörülte a torkát, majd további szabályokat ismertetett, de már sokkal emberibb hangon. – A cápa telítettség jelzőt a karotokon látjátok lúzerek… – ismét hang köszörülés, majd megint a magasztos stílus. – Kellemes játékot.
Az események felgyorsultak. Egy apró szúró fájdalmat éreztem a karomon, és mikor oda néztem azt láttam, hogy a bőrömön egy ’ 0% ’ felirat fénylik. Ezután morgást hallottam, megérkezett minden bizonnyal Cápali, tulajdonképpen egy rendes cápa, attól eltekintve, hogy izmos szürke lábakon állt, és lassú, de határozott léptekkel megindult felénk. Már pattantam is föl, hogy a seggem alól kiszedhessek néhány zselé halacskát, amikor azok elszabadultak, és elkezdtek a levegőben körülbelül 3 méteres magasságban… öhm… Repülni? Úszkálni? Mindegy is, mert a lényeg az volt, hogy kurvára nem lehetett így elkapni őket. Az agyam nagyon nem akart pörögni, mert még mindig sokkban voltam a korábban látottak miatt, így amennyiben Athlan is ott van a közelemben kétségbeesett pillantást vetek rá.
– Most mégis mi a faszt csináljunk? – nem döglünk meg. Én ezt válaszoltam volna, de a hogyan nem döglünk meg kifejtésére már nem lettem volna alkalmas.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 14, 2020 6:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Cara & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
Mikor először összesodort az élet ezzel a nőszeméllyel, azt gondoltam róla, hogy bár nem épp egy gyáva féreg, de pont egy fapicsa, akinek kevés a humorérzéke, és annyira megszállottan az üzletelés lett az élete, hogy még egy jó dugás közben is az illető neve helyett valami ócska üzleti szót kiált. Őszintén kinéztem volna belőle. De tényleg. Ehelyett most meg mit csinálok? Önfeledten röhögöm magam szarrá azon, ahogy egy félénk sün pottyan ki az egyik szektás hátsó feléből. Nem is tudom, hogy kit sajnáljak jobban. Az illetőt, a sünt, vagy pedig a Carához közel álló embereket, akiknek el kell viselnie ezt a temérdek faszságot, ami a kisasszony fejében gyökeredzik. Legalább nem unalmas... S ez manapság nagy szó.
Az mondjuk nem éppen szerencsés, hogy az altájékom kerül végveszélybe, az meg még inkább, hogy épp valami fura dolog akar belőlem kijönni, egyelőre ismeretlen helyről. Érzem, ahogy mozog, sőt, ha ezek a faszszopók bekussolnának, és hagynának csendben szenvedni, akkor még valami ostoba éneket is meghallanának a hasam mélyéről... Nem akarom tudni. Kibaszottul nem akarom tudni, hogy mi kerül az én drága, egyetlen testembe, ami rohamos gyorsasággal próbál magának utat törni. Én meg terheslégzéssel szorítok rá Cara kezére, hiszen bassza meg, ez fáj! Kurvára fáj!  
- Rohadtul nem tudok kellemesre gondolni! - vinnyogom, mint valami szülő anya, aki az emberén vezeti le a feszültséget, annyi különbséggel, hogy én csak Cara kezét kezdem tördelni, nem pedig a ruhájánál fogva rántom magamhoz. Hála a mindenható kibaszott istennek, eltűnik a felfújható szarság, s egy hajón kezdünk ringatózni. Ami más esetben nem is lenne rossz, de jelenleg annyira jó csupán, hogy előidézze bennem a tengeribetegséget, ami eddig egyáltalán nem volt jelen. Ennek köszönhetően abban a pillanatban, amint oldalra emelem a fejem, a gyomrom tartalma egyből kimászik a számon, s ha csak Cara nem volt elég gyors, akkor bizony az ölében landol. A borsót meg közben magamhoz húzom, bár jelenleg kicsit sem segít a helyzetemben, hiszen a belülről feszítő fájdalom sokkal borzalmasabb, mint amit az a retkes vasvilla okozott. S ha ez még nem lenne elég, valami hirtelen a hajót kezdi zabálni alattunk...
- Nyugodt... Környezet... Miért olyan nagy kérés ez?! - kiáltom a kisasszony felé, aki a hajó szélénél ácsorog. - Na ebből most volt elég. - jegyzem meg haragosan, majd összeszedem a maradék lelki erőm, s olyat nyomok alhasra, hogy a testemben növekedő valami váratlanul kicsusszan belőlem. Az én fantáziámmal természetesen valami gusztustalan, amorf, véres alakra gondolok, egy igazi pokoli teremtényre, egészen addig, míg az váratlanul meg nem szólal...
- Hello, belló! - mikor letekintek, egy fehér kesztyűs, vékony, sötét barna kezet látok meg magam előtt egy szép nagy karlendítéssel. A hangja borzalmasan vékony, mely még a fülem is elkezdi csesztetni. Az a valami pedig kimászik a lábaim közül, aminek az alakja egyértelmű lenne... Csak hogy azon kívül, hogy fehér kesztyűcske van a kezén, még egy piros sapka is van a fején.
- Édesapám! - kezd újra felém közelíteni, de én pánikszerűen oldalra fordulok, s elkezdek idétlenül gurulni abba az irányba, amerre dől a hajó.
- Meg a faszt. Cara! Indulunk! - igen, jól látja, inkább tépjen apró cafatokra valami dög, mint hogy egy beszélő szardarab az apjának hívjon.
- Édesanyám! - amint távolabb kerülök tőle, egyből Carát veszi célba, akinek ha nem sikerül elmenekülnie előle, akkor bizony rácuppan a karjára. A hajó úgyis süllyed, én pedig kész vagyok a vízbe vetni magam, pontosabban abba a különös örvénybe, ami a cápától nem messze gomolyog. Ha csak Cara fantáziája nem kezd megint szárnyalni, s nem termünk hirtelen a kibebaszott rizsföldeken.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 34 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 27 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6