Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
reveal your secrets

Hell or Heaven


Pfeiffer Beach VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1136
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 11, 2020 2:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 05, 2020 7:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
- Nem, de pár év alatt ez már köztudott lett, vagy csak ámítanak minket ezzel és egy másik kontinensen mondjuk nyoma sincs, hogy az angyalok tomboltak volna? Ott minden ment tovább és nincsenek romos városok és küszködő emberek, akik küzdenek a magadfajtákkal és a szárnyasokkal is? - Ártatlan pislogva kérdezem meg, hogy most akkor mi a helyzet, mert pár távközlési eszköz még működött és adtak jelentést egymásnak egykor még az emberek gondolom, vagy utazók által tájékozódtak. Én az egész utunk során csak azt láttam, hogy bizony minden lakott területet elértek.
- Az nagyon ijesztő volt, főleg, hogy tényleg, ami az útjába került, az megsemmisült és ennyi volt. - Nem véletlen döntöttem úgy, hogy egy alvó démonba egy tőrt döfök ébresztőnek, ha már a hangos szó mit sem ér. Még szerencse, hogy azért nem kaptam semmi leckéztetést, elvégre akkor a menekülés valahogy magasabb prioritást élvezett és minden másodperc számított.
- Ha nem álmomban tör rám, akkor úgy lesz, minél messzebb kerülök attól, annál nagyobb a túlélési esélyem. - Ha valami okból nem lennék mellette, mintha nem tudnánk, hogy mi az az ok, megtudjuk mi köze hozzám és lelép majd, ismét magamra fog hagyni, de azért remélem visszajuttat New York közelébe, vagy elkísér addig, mert egyedül nekem veszélyes lenne, mit sem ér az erőm az övével szemben és a tudásomnak sem veszem túl nagy hasznát, az gyengébb ellenfelek ellen jók csak.
- Ott fut egy patkány! Az a tiéd vagy egy másik? - Felsikkantok, még a lábam is felhúzom, mert hát ijesztő a tény, hogy itt ilyenek rohangálnak és mi van, ha pont belőlem akarna egy falatot, mert éhes. Na köszi, de nem, nem szeretnék semmi komolyabb betegséget elkapni.
- Nem ez lenne az egyetlen, amit máshogy értelmezek, mint te. - Nem szeretem, mikor ilyen sejtelmes mosolyra húzza a száját és nem mond semmit, olyankor rossz előérzetem van, hogy meg akar leckéztetni vagy valami hasonló. Ő tud valamit, amit én még nem és nem is szeretnék megtudni lehet.
- Ezért jobb vigyázni a porhüvelyedre, amit már megszoktál, hogy ne kelljen új külsőt megszoknod és ahhoz igazodni. - Én azonban a saját külsőmet szeretném, nekem is kell egy olyan talizmán, ami már halandóként is hasznomra lenne, főleg Athlan mellett.
- Oh... - amilyen gyorsan jött, szinte el is illan a lelkesedésem, elvégre, reménykedtem, hogy valami még maradt ott, amit kifoszthatunk, ám az elmondása alapján, egyáltalán nem szeretnék ott maradni egyedül. A fertőzöttek hallatán  felsóhajtok, a legutóbb is szerencsém volt, hogy ott volt a démon velem és összedolgozva lerobbantottuk a fejüket. Azonban nincs sok bombám, szóval kell majd csinálni, talán találok itt hozzávalókat, ha átkutatom a házat.
- Tudom és nem örülök, mert azokat nehéz legyőzni, de mivel szóltál, így fel tudok rájuk készülni előre. - Szóval inkább olyan fegyverek kellenek, amik azok ellen jók, meg hát nem kell remélhetőleg túl sok ruha sem, mert nem kell átöltöznöm minden egyes alkalommal majd.
- Ha-ha! - mondom gúnyosan a megjegyzésére. Igaza van, szeretem jártatni a számat, bár ezen tulajdonságban nem különbözünk, mert azért ő is szeret beszélni meg okítani. Mondjuk szívesen is hallgatom, mert jó dolgokat mond, amik hasznomra lehetnek, csak hát nem mindent fogadok be olyan könnyen, vannak dolgok, amikhez makacsan ragaszkodom.
Aztán eljön ismét az átmeneti halálom következő felvonása, csak mert a kedvében akartam járni, ami nekem is jó lett volna. Egy villa okozza a halálomat, a saját nyálas véremben fulladok meg mellkasi fájdalomtól szenvedve, mert bizony fáj a szívem, meg a lelkem is, hogy ismét így jártam. Utolsó képem, a halálom előtt, hogy a véres köpetem beteríti Athlan arcát és az apró mosolya egy sóhajba fullad, egy olyan igazi megkönnyebbült szusszanttás. Komolyan, most mivel húztam ki nála ennyire a gyufát? Nem értem és lehet nem is akarom, egy gondolatnyi időm sincs amúgy sem, mert teljes képszakadás jön, egészen addig, amíg a testem nem tesz egy újabb próbálkozást, hogy feltámadjak, de feleslegesen, mert egy hörgés után megfulladok ismét, nem jutok levegőhöz és anélkül marad a hulla állapot. Első próbálkozásomnál vissza az életbe éppen az ölében rángatott Athlan, mint egy csecsemőt, egy halovány emlékem van egy ilyenről, de ugye mindez csak később tudatosul és fut végig az agyamban és csak akkor ugrik be, hogy ez már megtörtént, de mégis miért csinálta ezt, talán még csitítgatott is, elvégre kisbabaként sírtam elég rendesen. Van egy későbbi emlékfoszlányom is, a testem valahol össze volt préselve, de a fejem pont a démon felé fordult és hát, amit láttam, húha, még ha csak egy pillanat is volt az egész, a szememnek ideje sem volt, hogy az élet visszaszökjön belé, talán észre sem vette, hogy pillanatra ismét megpróbáltam feltámadni, de mind feleslegesen. A levegő már lecsúszott, de a szívem nem pumpálta a vért tovább, így ismét meghaltam, miközben szemben, ő ott ül a falnál és ő felnyögve éppen a markát tempósan húzogatja ölén, mire én annyira vágytam. Megkockáztatom, hogy még holtamban is örültem volna, ha inkább bennem van és ismét élvezhetem, ahogy együtt vagyunk. Ez viszont már annyira beteg gondolat, hogy felriadok egy nagyobb lélegzetvétellel. A helyzet ugyan az, csak az idő telt közben, mert Athlan immáron alszik és olykor még lök a lábával egyet a babaágyon, hogy ringassa azt. A tekintetem elfordítom róla és felmérem a helyzetet. A felsőtestem foglalja el a leginkább a helyet a babaágyban, a kezeim magam mellé vannak szorítva és a lábaim behajlítva vannak betömködve még ide. Még szerencse, hogy alapból alacsony vagyok, meg ezek az ágyak még nagyok, mert átalakítható lett volna kisgyermeknek is. A lábam kinyújtom és lelógatom az ágy szélén, majd a vállaim összehúzva kinyújtom a kezeim is, hogy valahogy kiszabadulhassak. A medál a mellkasomon van, amit egyik kezemmel a számhoz teszek és ráharapok, nem szeretném elhagyni, mert a kijutás innen esélyesen egy csúnya landolással ér véget. Szóval a kezeimmel megkapaszkodom és csípőből kiemelem magam, majd a kisebb ringató lökés kíséretében el is borul az ágy oldalra, én meg kigurulok belőle. A kezem, amifelé dőlt a szerkezet, hát jól összezúzódik, amire felszisszenek és a medál a számbon azon köt ki. Összehúzom magam és csak remélem, hogy a démon nem kel fel erre, hogy a lába puffan a földön, mert immáron nincs mit lökdösnie vele. Bizsereg mindenem, mintha hangyák futkosnának rajtam, nem is éreztem eddig a végtagjaimat, most tér vissza beléjük az élet, nagyon nem is tudok semerre sem megmozdulni, szóval a felborult gyermekágy takarásában ülő helyzetbe tornázom magam és a koszos kis takarót magamra húzom, mert mocskosul fázom és az nem jó. Éhes is vagyok, meg szomjas is és értetlenül állok a dolgok előtt. Mégis mit élvezett Athlan ennyire abba, hogy ringatott az ölében meg utána a babaágyba betuszkolva ringatott. Holtan több törődést kapok tőle, min élve, pedig pont fordítva kellene lennie, már úgy lenne a normálisabb, de mindegy is, őt nem fogom megérteni, talán csak akkor, ha démonná válok, ám az nem lehetséges jelenleg ugyebár. Sóhajtok egyet rekedten, mégis miért vágyok ennyire őrá? Nem tudom elengedni az érzelmeimet, lehet ez zavarja ennyire, hogy valaki szereti még így is, hogy ilyen? Nem szeretnék ismét meghalni, így inkább nem is hoznám ezt szóba, mert még ismét kinyír és az nagyon rossz érzés, mintha kiszakítanának egy darabot belőlem, mindig úgy érzem, hogy sokkal kevesebb vagyok, mikor visszatérek és persze elég kiszolgáltatott és gyenge is. Ez amolyan mellékhatás lehet. Amint jobban leszek és még nem hallok semmi változást Athlan felől, akkor lassan négykézláb a babaágy mögül kilesek, hogy alszik-e még és ha igen, akkor oda ülök mellé és a takarót magamra terítve a vállára hajtom a fejem, fázok, neki meg a teste elég meleg, hogy jobban érezzem magam. Lehunyt szemmel próbálom felidézni, hogy miket láttam és kötődik-e hozzá valami, derengeni kezdenek az emlékek, de sajnos elég homályos és kimaradnak résznek olykor. Megvan az érzés, hogy mikor ringatott akkor, mennyire boldog voltam és abba is hagytam a sírást.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 04, 2020 7:06 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
18+
- Tán ott voltál mindenhol, hogy ilyen biztosan állítod ezt? – szemeim rosszallóan csillannak meg a félhomályban, hiszen megint tapasztalat híján mond nagy szavakat. Ám ezt már elengedem, csupán rávilágítani próbálok, hogy bár a helyzet katasztrofális, de még nincs minden veszve.
- Mindegy is, de az az örvény például kurvára nem volt jó jel. Olyan érzésem volt, mikor felbukkant, hogy ha az elnyel minket, akkor ennyi volt. Megszűnünk létezni. Nem megy a lelkünk sehova tovább. – hangom baljósan száll végig a konyhán, mintha még az öreg falak is belerecsegnének a súlyába. Én ugyan nem félem a halált, de fejest sem fogok ugrani belé, hiszen még rengeteget dolgom van. Az elvágyódásom is csak arról szól, hogy vissza akarok menni a Pokolba, nem pedig elengedni mindent.
- Ha valami okból nem leszel mellettem, és ilyet tapasztalsz a jövőben, fuss az életedért. – még ez a kellemes sötét atmoszférájú sziklamenti házikó is lehet a sírunk, ha nem figyelünk. Szavaimat halk rágás és kaparás zavarja meg közben, mire egy patkány pánikszerűen rohan át a konyhán a falon levő lyukból, s eltűnik a pincébe vezető ajtó résén.
- Szabadság... Azt hiszem, ezt a fogalmat máshogy értelmezzük. – húzom sejtelmes félmosolyra ajkaim, melyek mögött hamarosan eltűnik a boros palack szája. Nem tartok erről is fejmosást, hogy mennyire lekorlátozza a saját lehetőségeit, hiszen hamarosan erre ő maga is rá fog jönni, az az érzésem. A vadász fogalma pedig lassan kezd megdőlni ebben az új világban, hiszen az én szigorú nézeteim nem igazán illenek már bele ebbe a képbe, s erre Alessya a legjobb bizonyíték.  
- Ha nem vagy már kezdő démon, és könnyebben tudsz már megszállni másokat, akkor lényegében ott a lehetőség, hogy bármikor változtass testet, amikor ráunsz az előzőre, vagy ha túlságosan súlyos sérülést szerzel. Ugyanis nem mindenki rendelkezik olyan talizmánnal, mint ami nekem van... – vigyorgom nagyképűen, hiszen nem volt olcsó mulatság. Persze, ha rám dobnak atomot, s a testem szétrepül a szélrózsa minden irányába, akkor nem rakom össze magam, de amíg egyben van a testem, addig nincs gond.
- Igen, valahol Mexikóban van a kolostor. S megértem a lelkesedésed, egykor szép hely volt, ám mostanra a nagy része már egy lepratelep, szóval ne remélj túl sokat. Pár hónapja jártam az egyik nagyvárosban és egy kisebb településen, ugyan pár órára csupán, de az bőven elég volt, hogy lássam, mi van ott. Sokkal lepusztultabb és romosabb, mint New York, vagy a többi itteni város. Sőt, vannak olyan helyek, amik tele vannak fertőzöttekkel. – keresem az értelmet a tekintetében, vagy épp az ellenkezőjét. - Tudod, mik azok? Nem lesz könnyű menetünk, ebben biztos vagyok. – főleg így, hogy az egész utat lényegében a szárazföldön kell megtennünk, hiszen Alessya nem rendelkezik olyan tollal, mint én. Pedig mennyivel egyszerűbb dolgunk lenne...
- Mondjuk megértem, hogy visszamennél, nem éppen olyan lány vagy, aki sokáig a szájában tudná tartani a nyelvét. – hümmögök gúnyosan, de ezt már nem fejtem ki bővebben, hiszen más vizek felé evezünk. Megint. Én azonban nem hagyom, hogy ez a világ rossz irányba húzzon, hiszen nagyon nincs rám jó hatással, hogy ennyi ideje vagyok idefent. Alessya jelenléte pedig csak ront a helyzeten...
A villa ágai csodálatosan fúrják át bőrét, s szinte érzem kezem rezgésén, mikor a fém a csontot karcolja. Utolsó leheletéből font szavaira csupán egy egészen apró mosoly a válaszom, sőt, mikor vérrel mocskolt nyála az arcomon landol, akkor is csak egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem. Aztán mellkasa elapad, szemeiből pedig eltűnik a csillogás...
- Na végre! – ejtem el halkan, s mikor ellépek tőle, hogy arcom beletöröljem a felsőmbe, meghallok egy erősebb koppanást. Mikor pedig visszanézek, a szürkeség már ott hever a földön. Még holtan sincs nyugtom tőle! Ez az esés biztosan okoz majd neki pár szép kis foltot... Sóhajtva, megadóan lépek vissza hozzá, hogy felemeljem, ami addig a pontig rendben is van, amíg a hóna alá nem fogok szerencsétlen módon, s úgy egyenesedek ki vele. Ekkor támad egy rettentően mocskosul furcsa érzésem. Mintha a múlt egy pillanatra megelevenedne, hiszen egyetlen alkalom volt huszonhárom éve, mikor pontosan ezen a helyen, pontosan így emeltem őt magamhoz, hogy végre befejezze a sírást. Akkor talán erősebben éreztem a kettőnk közt levő kapcsot. Talán ha... Esetleg... Megpróbálnám feleleveníteni? Nem, ez egy kurva nagy őrültség! De mi van, ha mégis...
- Nem! – ejtem ki hangosan is, csak hogy nyomatékosítsam magamban, mekkora egy ostoba ötletem támadt. Azonban az a baj, ha megfogan bennem egy ilyen ötlet, az kurvára nem fog eltűnni onnan, később meg bánhatnám, hogy elszalasztottam a lehetőséget, szóval... Kissé vonakodva, de ugyanebben a pózban indulok meg fel vele az emeletre, pontosan abba a szobába, melyben ott pihen a bölcsője. Megállok középen, s mivel már esélytelen, hogy lebeszéljem magam erről a faszságról, így hát váratlanul egyik kezem a hátsójára teszem, másikkal ráfogok hátára, s közelebb húzom magamhoz. Pontosan úgy, mint régen, annyi különbséggel, hogy akkor egy csecsemő volt... Elkezdem hát ringatni halott testét, sőt, olykor még egy „csss” is kiszökik a számon. Ez idő alatt talán egyszer térhet magához, de akkor is csak pillanatokra, hiszen a szíve még mindig sebzett, s a medál nélkül újra meghal. Ezzel az egésszel pedig egyetlen probléma van. Hogy a nadrágom még mindig feszül, sőt, talán jobban, mint odalent... Egy idő után közelebb lépek vele a bölcsőhöz, amibe egyértelműen már nem férne bele, szóval... Először berakom felsőtestét, majd végül kezeit és lábait is begyűröm valahogy, végezetül pedig betakarom azzal a régi, koszos takaróval, amit egykor is többször terítettem rá. Kibaszott jó apa lennék, bassza meg a kurva isten! A nadrágom viszont még mindig feszül, s kezdek rosszul lenni a tudattól, hogy nem tudom magam idefent csillapítani. Így hát magamhoz vonzom a talizmánt, behajítom Alessya mellé a bölcsőbe, majd pontosan úgy helyezkedek el a falnál, ahogy régen. Jobb lábam ugyanabba a rácsba csúszik be, s hamarosan finoman elkezdem ringatni a bölcsőt a talpammal. Régen csak néztem némán őt és agyaltam. Mostanra azonban kissé változtak a dolgok... Halk sóhajjal húzom le a cipzárt, s pillanatokon belül már ott is van a kezemben az, mely annyira feszítette a nadrágom. Tenyerem összébb szorul, s miközben figyelem fakó, nyitva maradt szemeit, s ahogy élettelen teste könnyeden rázkódik, a látványa és maga a helyzet még apró nyögéseket is kicsal belőlem, miközben ujjaim egyre hevesebb tempóra kapcsolnak. Na, ezért nem szabadna ilyeneket csinálnom, s inkább távol kellene maradnom a hallott testétől... Mert így emlékek helyett egészen más fog kijönni belőlem.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 02, 2020 8:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
- Nem csak próbálták, alig maradt valami belőle és a populáció sem túl nagy, méh így sem, hogy a démonok és angyalok ide száműzettek. - Mondjuk, lehet azért kerültek le, hogy segítsenek benépesíteni a földet, kellenek a jó és rossz emberek is, így a keveredés nem okozhatna gondot, elvégre az emberek küzdenek majd a jóért, azért a jóért, amit ők annak éreznek, de valóban az lenne? Fogalmam sincs, most nem is szívesen mennék bele ennek a fejtegetésébe, mert ez mindenkinek büntetés, hogy természetfelettiekkel kell osztoznunk, hogy városok börtönében kell élnünk és nem utazgathatunk szabadon úgy, mint most én egy démon kíséretében.
- Nem, még nem találkoztam azt az egy esetet leszámítva, amikor annál a vidámparknál voltunk vagy csak nem tudok róla. - Sose lehet tudni ki álcázza magát embernek közülük, ahogyan a démonok sem mutatják meg magukat feltétlen, mikor valaki más testét öltik magukra ugyebár. Nem tudom, miért tette fel a kérdését, azt hiszem nem mondtam semmi hülyeséget most az angyalokról, amiért lekaphatna a körmeimről, nem akarok okoskodni, de mindig sikerül.
- Miért gondoltam volna? Letettem az esküt és szeretek vadászni másokra és ezzel általában könnyen meg is tehetem, ki mondja meg, hogy valaki nem démon volt, ha én azt állítom, hogy márpedig az volt? Szerintem szabad vagyok. - Jó, talán igaza van, tényleg vannak elvek, amikhez próbálok igazodni, próbálom kibeszélni és megmagyarázni, mi hogy illik bele egy-egy törvénybe. Én akkor sem érzem a bilincset magamon, szóval szabad vagyok. Az, hogy más család hogyan nevelt volna fel, fogalmam sincs, más lennék akkor? A vér szeretete akkor is meglenne gondolom, ahogy az emlékeim is róla. Azonban kár is a múlton töprengeni, mert változtatni nem lehet rajta és itt vagyunk a jelenben, ahol ismételten új információ birtokosa leszek Athlannal kapcsolatban. Sok évnyi emléke van és nem könnyű megtalálni, mihez milyen sugallat tartozhat. Ezért lepődött meg annyira, mikor meglátott, mert beugrott neki az emlék rólam.
- Az nem lehet könnyű, rengeteg emléked van biztosan. - Ott a halandó élete is, meg a démonná válása és mikor már az lett és megtanulta használni az erejét. Az biztos, hogy ő nem kezdő és tudom, hogy többszáz éves, szóval mondhatom, hogy ő a legveszélyesebb, akivel valaha találkoztam, mégis vele utazgatok, a múltam után nyomozni, hogy a végére járjunk. Utána mi lesz, még nem tudom, de nem szeretnék egyedül maradni az biztos.
- Én is így vagyok vele, kétlem, hogy találnék magamnál jobb testet, ha démonná válnék. - Szeretem a testemet és ragaszkodom hozzá, bár gondolom, mire kijutnék a pokol bugyraiból, már ha kijutok, addigra már összeaszódik a testem, ami nem túl jó.
- Jó messzire eljöttünk már akkor és tényleg Mexikóba megyünk? Mindig is el szerettem volna oda jutni! A csili onnan származik, ami ízlett a kagylón, ott biztosan találunk csípősebbeket is. - Kíváncsi vagyok mi maradt meg a városból, a mostohaanyám onnan származik, a kultúrájukat ismerem, a nyelvüket beszélem, csak legyen ott lakónegyed, hogy hasznossá is tehessem magamat.
- Talán találok térképet is itt, majd ha körülnézek jobban. - Jegyzem meg és ahogy felsorolja, hogy mennyire jó lenne itt nekem, elképzelem magam öreg néniként, aki itt éldegél egyedül és kitömött állatokhoz beszél, mert kell a társaság, egyedül megőrülnék itt, nem az én világom ez az idilli kép, amit a démon lefest nekem.
- Nem, inkább visszamennék a vadászokhoz. - Biztos nem maradok itt egyedül, hazamegyek és ott rontom tovább a levegőt, a többi ember között. 
Nem tudom eldönteni, hogy Athlan néha mit akar és mit nem, azt hittem örülni fog a táncnak, mert ő mondta és hát kívánja is a teste, hogy tovább lépjünk,d e mégsem történik semmi. Hirtelen vezérelt ötletem, hogy vért fakasztok és majd az segít, hát azt kell mondjam, hogy baljósan félresikerült. Teljesen mást váltott ki a démonból, de csak akkor eszmélek rá, amikor már késő. A combomon végighúzza az ujját, hogy letörölje a vért róla, csak arra figyelek, a másik keze, hogy a csuklómra ráfog, nem is foglalkoztat, elvégre jobban érdekel, hogy mennyire tetszik neki a vérem. Sajnos alig érdekli, szinte le sem nyalja és mikor suttogni kezd, tudom, hogy valami félrement. A kezem már a villát a saját mellkasom felé tartja és a pecséten helyezkedik el, aminél kést szúrt a szívembe már egyszer. Kicsit jobban zihálok a kellemetlen emlék miatt és megfagyok, nem teszek semmit az ellen, amire készül, későn kapcsolok. Persze, egy démon, neki nem kellenek társak, hogy is felejthettem el. Az a baj, olyan emberi mégis, mikor beszélgetünk és bár gonosz, azért törődött velem és biztonságban éreztem magam, most mégis ismét ez a bizonyosság okozza a halálomat. Felnyögök a fájdalomtól, ahogy egyre mélyebben köt ki bennem az evőeszköz és az asztalon kötök ki elfeküdve. Az utolsó erőmmel megpróbálom kiszedni magamból a villát, ami a földön koppan és így nem csak felköhögöm a vért, hanem onnan is folyik.
- Rohadj meg! - préselem ki magamból köhögve, majd az arcába köpök egy adag vért, mielőtt még megfulladnék és ismét sötétség köszönt be elmémbe. Lehet, hogy nem tudunk meghalni, de feltámadni sem, ha olyan sérülésünk van. Amennyiben nem gyógyít meg Athlan, akkor egy hosszabb idő után felhörgök, majd elhallgatok ismét, küzdök, vissza akarok térni, még van dolgom itt, meg kell tudnom, kik voltak a szüleim, de így nem fog sikerülni.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 01, 2020 12:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Most csak és kizárólag emberekről van szó. A démonok, félvérek, s egyéb teremtények teljesen más kategóriába tartoznak. Az angyalvérről nem tudok nyilatkozni, furcsa az összes tollas, annyi biztos. Főleg, hogy régen ők testesítették meg a jót, mi pedig a rosszat. Aztán tessék... Kik próbálták leigázni az egész kibaszott világot? Nem mi... - sértettség nincs a hangomban, inkább értetlenség, hogy az emberek mennyire naivak. Én is az voltam egykor, hittem abban sokáig, hogy létezik legalább egy olyan ember valahol, aki nem vet meg. A tizenhét évem alatt azonban nem találkoztam ilyennel, hiszen zárt közösségben éltünk, különösen a pestisjárvány idején. Aztán egy idő után már nem voltam naiv. Azért adtam el a lelkem...
- Találkoztál már angyallal? - leszámítva a vidámparkos esetünket, mikor a bokájánál fogva akarta elragadni az egyik szárnyas. Mondjuk Alessyát ismervén szerintem az első dolga az lett volna, hogy ledobja egy bombával a nyomorultat, ami természetesen nem hatott volna sokáig, s mostanra karóba lenne húzva. Közben érkezik egy önvallató kérdésem, mire a választ némán, kissé összébb húzott szemekkel hallgatom végig. Ebből a válaszából is látszik, hogy mennyire szüksége van az útmutatásra.
- Talán rossz családhoz raktalak. - simítok végig államon elgondolkodva, melyen már szúr az enyhe borosta. - Nem gondoltál még arra, hogy neked nem kötelességed vadásznak lenni? Mert amit művelsz, ahogy érzel, teljesen ellenkezik egy vadász elveivel. Talán el kellene engedned a dolgot, s egyszerűen csak legyél... Szabad. - akinek ha úgy van kedve, ártatlanok közé dob egy bombát, vagy éppen kést szúr egy kegyetlen démon szívébe. Ugyanis nekem úgy tűnik, hogy próbál elvek után menni, de ezek mind ellenkeznek az igazi énjével. Kár elfojtani bármit is, főleg a mai világban.
- Már akkor is furcsa érzésem volt, mikor bejöttél a szobába. Csak akkor még fogalmam sem volt arról, hogy pontosan honnan ered. Elvégre huszonhárom éve nem találkoztunk. Ez alatt az idő alatt is már sok emlékem lett, nem olyan egyszerű még nekem sem megtalálni azt, amihez köthetőek a sugallataim, főleg, ha több száz évnyi anyagot kell átnéznem. - ez az információ pedig a sokak egyike, melyet még nem beszéltem halandónak, hiába tűnik jelentéktelennek. Valójában nem vagyok az a kategória, ki mindenkivel leáll csevegni, aki csak szembejön az utcán. Hiába, nincs rám jó hatással a “bezártság”, muszáj valahogy felgyorsítanom az időt, ha már erővel képtelen vagyok erre.
- Percekre hagytam el csupán a testem, de akkor is céllal. Nem szeretek vándorolni. Jobb szeretek egy arcot látni a tükörben, ami visszanéz rám. - még ha ezzel sokan nincsenek is így. Ennyi állandóság kell az életembe.
- Kalifornia nyugati partján vagyunk éppen. Viszont hamarosan messzebb is kerülünk... - kitámasztom könyököm az asztalon, s jobban szemügyre veszem a boros üveg hátulján levő címkét. - Valahol a hegyekben lesz a kolostor, nem éppen a szomszédban. Lent délen. Mexikóban. Kell majd egy térkép... - ugyanis hiába tudom nagyjából behatárolni, hol lehet a kolostor, attól még nem fogok azonnal odatalálni, mint a kalandregényekben. Az arkangyaltollal ugyan egyszerűbb lenne, s hamarabb odaérnénk, de hát az csak nekem van... S így egyelőre ez marad is titokban.
- Nem akarsz egyedül lenni? Itt pedig nyugtod lenne. A környező erdőben tudnál vadászni, s itt a tengerpart, bármikor szerezhetsz halat, rákot, vagy éppen kagylót. - közben pedig azt felejtem el, hogy nem mindenki viseli el a magányt. Az emberek társas lények, ahogy a démonok alja is. Kell nekik valamiféle biztonságtudat, amit egy másik személy jelenthet csupán. S ez bizony gyengeség. Egy fontos személy ugyanis fogást jelenthet rajtunk. Ez pedig úgy tűnik, hogy most épp én lettem Alessyának. Úgy kapaszkodik egy kis figyelemért, egy kis érzelemért, mintha én lennék az utolsó “ember” ezen a világon. Nem tudom, mennyire szerencsés ez.  
- A vér nem válik vízzé, Alessya... - súgom vissza halkan, s hagyom, hogy az asztalhoz csússzon. “A fájdalom nem mindig rossz.” Ez a mondat az én számon is számtalanszor kicsúszott már, különösen abban az időszakban, mikor az emberek elméjét tanulmányoztam, s hogy a fájdalom milyen hatással van rájuk. Igen, volt aki épp úgy élvezte, mint én magam. Vagy mint ez a szürke hajú... Furcsa mosoly telepedik rám, mikor a villa halk karcolással szántja fel a bőrét. Furcsa, apró, elgondolkozó. Szánalmasan viselkedek. Mint valami gusztustalan halandó, akit csak az ösztönök vezérelnek... Nehéz belátni, hogy idefent kissé eltávolodtam önmagamtól. Halk sóhaj hagyja el ajkaim, mikor lába közelebb húzódik hozzám, s elmerengve csúsztatom végig a vérző seben középső ujjbegyem. Közben alig észrevehetően simul másik kezem a villát tartó csuklójára, melyet lassan a hasa felé irányítok.
- Egy valamit mindig elfelejtesz... - suttogom immáron bőrére, szám pedig épp hogy csak érint egy apró vérpöttyöt a combján. Eddigre a villát tartó keze már a kebleinél van, s megállapodik a hegye pontosan annál a bizonyos pecsétnél, amit anno én tettem rá.
- Hogy én démon vagyok... - biccentem enyhén oldalra fejem, úgy nézek fel rá. - Nem pedig egy kibaszott társ. - a mosoly ekkor kúszik le végleg az arcomról, s amint kiszáll belőlem az utolsó hang is, váratlanul erősen tolom meg kezét, kivéve ha hirtelen nem lesz valami jó ötlete, hogy szabaduljon. Ha nincs, úgy a villa erősen fúródik mellkasába, finoman súrolva szívének kamráját, mely által vér szökik tüdejébe. Én elengedem őt, s az asztalra lököm.
- Jobban járnál, ha kiölnéd magadból az összes érzelmet. Hidd el, könnyebb lesz azután... - lehelem ajkaira egészen közelről, mielőtt még kilehelné a lelkét, már ha eljutunk idáig. S hogy miért gondoltam meg magam közben? Hogy miért nem hagyom, hogy az ösztönök átvegyék felettem az irányítást? Mert ez nem csupán ösztön. Van lelkem. S voltak érzéseim. Kár lenne feszegetni a kapukat úgy, hogy mindent elástam mélyre. Különös sugallat ide, vagy oda. Nem engedhetek meg semmi olyasmit magamnak, ami egy kicsit is megingat, így hát muszáj megölnöm a probléma forrását. Ha kell, újra és újra...
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 19, 2020 11:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
18+
- Rendben, nem keverem, igazad van, a lelketlen démonok is elég őrültek, nem csak az idézheti elő. - Én mire lennék képes fogságban? Arra sem volt szükségem, hogy megöljek több embert is egyszerre, csak hogy megvédjem Athlant, akinek amúgy pont nem volt semmi szüksége a védelmemre, ez inkább fordítva igaz. Nem bántam meg még azóta sem, hogy vérüket ontottam, önvédelem volt. A zseniális elmékre mondták gyakran, hogy őrültek, én viszont közel sem vagyok olyan okos, hogy megüssem azt a mércét. Már meg sem kellene lepődnöm, amikor felém fordul egy aljas vigyorral, hogy kielemezzen. Egész kedvesen kezd bele, de a királylányon azért felvonom a szemöldökömet, mert én azokat sokkal rosszabbnak képzelem el, én még nem is vagyok annyira vészes, de ez csak egy aprócska részlet, nem akadok fent rajta. A "ha" után következő negatívumok jobban zavarnak, hiába értékelem az őszinteséget, azért mégis sért valahol ez, mert annyira nem is vagyok hisztis és kényes sem, csak adok magamra vagy mi. Elhúzom a számat, majd azt hinném, hogy rosszabb nem is jöhetne, akkor jön a "de" mire felsóhajtok és fészkelődök kicsit, mert semmi jó nem következhet utána, mindent eltöröl, amit eddig mondott szinte, mert ez lesz a fontosabb rész. Ahelyett azonban, hogy folytatná egy kérdéssel jön, amire kicsit hátrahőkölök, mert váratlanul ér. Kifújom a levegőt, úgy fest, erre a válasz nagyon érdekli őt, azt akarja, hogy kimondjam, amit már tud.
- Huh, hát ez most komolyan megkérdezted, hát legyen. - Felé fordulok úgy helyezkedek és tök komoly arccal, természetesen jelentem ki a tényeket, amiket eddig magamban tartottam, tudtam róluk, de sose vallottam be magamnak, ám most minek is tagadnám le?
- Kiskoromban élveztem az állatokat megölni és most már felnőttként az embereket is lelkiismeret nélkül megölöm valami indokkal és szeretem, ha fröcsög a vér, azért gyártottam kicsi robbantó bombákat, amit állatokon kísérleteztem ki, de jól jött a fertőzötteknél is. - Kicsit, mintha megkönnyebbülnék, hogy ezt valakinek elmondhattam, de nem valószínű, hogy valaha másnak is elmondom, mert ez eddig tartott.
- Szerintem ez amúgy nem elmebaj - teszem még hozzá, lehet, nem vagyok normális, de őrült sem, inkább használnám a különc szót vagy a magamnak valót, ahogy ő is mondta.
- De azt érezted már a széken is, mikor beszélgettünk vagy csak akkor figyeltél fel rá, amikor megláttál? - Fogalmam sincs hogyan működik ez és mégis, hogyan vezette el ez hozzám annak idején, tudtam én, hogy a rúnának ehhez semmi köze, de most már ő is bevallotta ezt. Kicsit azért félelmetes ez az egész, mi közöm van egy démonhoz?
- El sem hagytad a testet kis időre sem? - érdeklődöm, már kíváncsiságból, mert nem akarom, hogy más testbe akarjon egyszer csak beleszállni, mondjuk az enyémbe, mert szeretem magam én irányítani és vele fel sem tudnám venni a versenyt, ha valamiért megszállna, remélem a legrosszabb rémálmomban fordul csak ez elő, erre fel teszem fel a  kérdést, kis megnyugtatásként.
- Azt én is megnézném, biztos találunk, mert azt nem sokan viszik magukkal a fosztogatások alkalmával sem, elvégre foglalja az értékesebb elől a helyet és  hát, mint mondtam, emberek számára nem igazán alkalmas, még kis mennyiségben sem. - Szerintem sok dolgot nem kóstolt még meg, nagyon régimódi és nem érdekelte eddig az emberi étel, ami már megannyi fűszert ismer, megannyi étel van, amit el lehet készíteni, a gond csak az, hogy én nem ismerek túl sokat, csak a kedvenceimet.
- Teát és kávét tudok főzni, az mind fáradtságra van, kicsit feldobja az embereket. Meg kakaót is tudok főzni, csak ahhoz kell tej is, meg kakaópor is, ami ritkaság. Ja, meg ha van gyümölcs, akkor annak a levét is kifacsarhatom és van mit inni, az egészségesen tart. - Hogy nekem mennyire hiányoznak ezek, mindig vizet ittam, amióta együtt vagyok Athlannal és már szomjazom valami finomabb után, most hogy szóba került és a bor, az nem tartozik ide, nem szeretném leinni magam, elég, hogy a démon úgy vedel, mintha csak vizet inna.
- Jó, nem tudom, csak valami olyat akartam mondani, ami talán nem megy csettintésre. - A számba teszem a hüvelykujjam és a körmöm kezdem rágcsálni kicsit időnként, mikor ő beszél vagy kérdez.
- New York volt legmesszebb előtted, most meg ez, hol vagyunk pontosan amúgy? - jó lenne tudni, hogy belőjem kábé meddig jutottam el az otthonomtól, az már biztos, hogy elég messze, hogy ne találkozzak senkivel, ne legyen kitől segítséget kérnem, ha itt maradnék egyedül, akkor lehet begolyóznék, mert mihez kezdenék itt egyedül?
- Nem tudom, mennyire lenne jó itt maradni huzamosabb ideig. - Amíg kiderítem, amit kell, addig még jó, de utána haza kell mennem, a nevelő szüleim aggódhatnak értem és a vadászoknak is jelentenem kellene, hogy még élek vagy valami, már ha nem vádolnak meg valami olyannal, mint egy démon segítése a szökésben, mert ahhoz semmi közöm.
- Rendben, remélem találok valami feljegyzést arról a kolostorról is majd valahol. - Valahogy mindig neheztelek az ilyen helyekre, nem tudom miért, de amilyen biztonságos, annyira lehet veszélyes is, mi van ha megszentségtelenítették már azóta és így csalják be az ártatlan kis tudatlan Isten imádó embereket? Jó, a képen mondjuk a szerzetesek nem tűnnek gonosznak, de a szüleimet mégis körözik valamiért, az anyám meg hasonlít rám, Atlas meg Athlanra, ki tudja milyen fogadtatásban részesülünk.
- Na persze, még csak az hiányozna... - legyintek és inkább elmegyek egy pohárért, hogy igyak egy kis vizet, csak hát a víz sós és kiköpöm egyből, borzalmas íze van. A másik poharamért nyúlok, amiben még van bor és abból iszok egy kortyot inkább. Még, hogy én borzalmas vagyok, ő sem egy daliás lovag, aki segít szegény gyenge lányon, inkább nem mondok semmit, csak hagyom a dolgot, én cipelem a saját holmim, meg ő  is a sajátját és ennyi, nem kell túlragozni, szenvedek a bőrönddel, amit csak húzni kell magam után.
- Ez csak egy érzés, aminek átadtam magam - hajolok közelebb, de csak a füléhez, hogy belesúgjam a válaszomat. Nem tudom, hogy minek szánta, de kivételesen nem sértésnek érződött és ki tudja, mi volt az anyám, szóval el is engedem a dolgot, még ha igaz is lenne, sem jelentene semmit jelenleg. Az olajozgatás után elkapja a csuklómat, hogy közelebb rántva magához lenyalja róla, a finom fűszeres keveréket, miközben felfelé néz rám, én meg le őrá. Élvezem ezt a kis játékot, bár azt kell mondjam, azt hittem majd megharap vagy valami, hogy a véremmel keverje a finomságot, de nem, valahogy túl türelmes, ami lehet a vihar előtti csend is, de nem foglalkozom vele, ki akarom élvezni, amíg még ilyen.
- Úgy... volt - felelem vissza halkan, kissé kéjesen, amin még én is meglepődöm, mert idegen számomra a hangom, meg is köszörülöm, miközben ő a fenekemre markol és a bugyim megtépi, ami bevág kicsit jobban ettől, ezzel csak jobban felizgatva engem.
- Talán nem vagyok annyira királylány - sóhajtok fel, ahogy feljebb von az ölében és a csípőm is úgy mozdul rajta, mint ami már magában érezné, de ez egyszerű kémia. Kicsit mozgok rajta, ám többet nem érek el, látva az arcát és milyen képet vág, tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom, ami csak kicsit bosszant. Hátrébb csúszok az ölében és az asztalra felülök, a kezemmel kitapogatok egy villát.
- A fájdalom nem mindig rossz - mosolygok rá és a combom végigszántom a villával, négy vékony vörös csíkot hagyva, amiből a vérem serken is kifelé. Nem mély a seb, nem fáj annyira, főleg a lábamon, azért is választottam azt. A kezemmel letörlöm a vérem a mutató ujjammal és a számba veszem, hogy lenyaljam róla. Kicsit befeszítem a lábam, hogy még több jöjjön belőle és a következő nyalatot már a démonnak szánom, már ha elfogadja és közelebb is húzódom hozzá, a vérző lábam a karfára feltéve, hogy a sebesülésem közel legyen a fejéhez. A villát végighúzom a mellkasán is, de nem vájom még belé, szívesen fürdenék a vérében, attól már lehet bekattan és nem fogja vissza magát majd.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 17, 2020 5:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Tény, hogy bizonyos események könnyebben előidézhetik, de ne keverjük össze a lelki törést az őrülettel. Fogságban például olyanokra vetemedhet az ember, amiről sosem gondolta volna, hogy megtenné. Ám akiknek a lelkük mélyén furcsa vágyak lakoznak, vagy épp kicsit sem hétköznapi módon reagálnak le bizonyos dolgokat, sőt, nyugodt körülmények között is furán viselkednek, ott lehet nem árt elgondolkozni egy kicsit, hogy ép-e az illető. S mivel nem vagyok elmeorvos, így biztosra nem tudom állítani a szavaim, de kétlem, hogy mindenkiben ott lenne az őrület. – vonom meg a vállam egykedvűen. - Vegyünk például téged. – bökök felé egyre szélesedő, aljas vigyorral, melyből leszűrheti, hogy következik egy kis elemzés. - Ha nem nyertem volna betekintést több fura dolgodba, még egészen normálisnak is gondolnálak. Egy különleges, kissé magának való lány, aki inkább királylány, mint egy ostoba, keménykedő némber. Még nem találtad meg a saját utad, de erősen keresed, s ehhez mondhatni megvolt egy rendes családi alapod, ha az első hónapokat nem számítjuk. Ha félrerakjuk az okoskodást, a hisztit, a kényességet, mert teszem azt, valaki elfogadna így, akkor még egy szerethető lány is lennél az objektív szemlélet szerint. – ami ugye nem a személyes érzésekből táplálkozó vélemény, hanem általánosságban beszélek. - De... – természetesen minden szép történet végén van egy „de”, ami elbassza az egészet. Alessyánál sincs másképp, bár ez nem jelenti azt, hogy ez rossz lenne... Unalmasnak nem mondható, azt meg kell hagyni, s ez bizony a mai világban nagy szó. Azonban ahelyett, hogy elkezdeném sorolni az állítólagos hibáit, egy kérdéssel folytatom.
- Mit gondolsz, miben nyilvánulhat meg nálad az őrület? Nem érzed a csíráit magadban? Olyan érdekes és izgalmas tud lenni olykor az emberi elme... – harapom el morogva a végét, melybe halk szenvedély fúródik. Az elmebajnak is ezernyi rétege lehet, s ez bizony sokkal izgalmasabb, mint a tiszta elme.
- Nem a külsődet ismertem fel. Hanem azt, ami már régen is elvezetett hozzád, s amit a mai napig nem tudtam megfejteni. - vallom be őszintén, hiszen kár lenne már ferdíteni. Ő is ugyanazt érzi, mint én, s célszerűbb egyenesen beszélni, mint nem mondani ki a nyilvánvalót.  
- Nem szeretem váltogatni a testeket. Évszázadok óta ebben vagyok. - nem véletlenül bújik meg egy komplett rúnahálózat ezen a porhüvelyen. Szeretek biztosra menni, s ahhoz nem volt elég csupán az, hogy a fekete füstszerű énem bekúszott ezekbe a zsigerekbe. Ide már több kellett.
- Emberi fogyasztásra nem alkalmas chili? Azt mondjuk megnézném, hogy hat erre a szervezetre. Nem emlékszek, hogy valaha is kóstoltam volna túlságosan csípős dolgot. - ezt is csak elméletben ismerem, de tapasztalat nem sok fűz hozzá. Lehet, hogy még inkább nyitnom kellene az ízek felé, s élvezni legalább azt, amit ez a kurva világ nyújtani tud ezekben a szar időkben.  
- Talán valami folyadékot is tudsz keverni? - kérdem kíváncsian, s folyadék alatt természetesen nem feltétlenül az alkoholt értem. Annyiféle hülyeségük van a halandóknak manapság, hátha akad olyan lötty is, ami kedvemre lehet.
- Honnan tudod, hogy nem? - kacsintok sejtelmesen az ámbráscetes megjegyzése után. Tény, hogy az erőm eddig nem használtam ilyesmire, de úgy vélem, hogy nem lenne lehetetlen szerezni egyet. Nem kis munkát igényelne, míg kiszedném a vízből, s elreptetném idáig, de hát nem lehetetlen...
- Ha már itt tartunk, milyen messzire merészkedtél el eddig Stamfordtól? - ugyanis kétlem, hogy látott valaha élőben cetet, vagy éppen bármilyen más nagytestű állatot. Nem mintha én a napjaimat azzal töltöttem volna, hogy oroszlánokkal verekedek...
- Senki sem mondta, hogy vissza kell menned a régi családodhoz. Ha új életet akarsz kezdeni, ez a hely tökéletes lehet. - elszigetelt, s láthatóan a kutya sem jár erre. Tény, hogy kicsit messzebb van az élhető terület, de legalább biztonságos.
- A kép alapján talán akad még ott pár alak, akik most is élhetnek, s akik ismerték az apád. Lévén, hogy más nyomon nem nagyon tudnánk továbbmenni, így marad a kolostor. - ami persze nem feltétlenül veszélytelen egy démon számára. Alessya lehet, hogy könnyedén belibbenne emberként, de az egész hely igényel egy előzetes megfigyelést, mielőtt még véletlenül besétálok egy démoncsapdába, vagy ki tudja, mibe.
- Úgy nézek én ki, mint aki segíteni akar? Oldd meg egyedül a királylányos cuccaidat. Csak azért ajánlottam fel a táskámat, mert azt egyszerűbb cipelni a hátadon, mint húzni magad után a bőröndöt, de te még ezt sem vagy képes értékelni. Feleségül ne vegyelek esetleg? - támasztom ki államat unottan, enyhe szemforgatással. Jellemző, nyújtom a kisujjam, de az nem elég, ő mindent akar. S még kikéri magának, hogy egy kibaszott démon nem viszi a hülye cuccait... Hát mentem agyfaszt kapok!
- Borzalmas egy nőszemély vagy te. - mintha nekem azzal rosszat okozna, ha nem kell neki a táskám... Szememből halálos értetlenség tükröződik vissza, de inkább elengedem a dolgot, mielőtt még elszakítja az amúgy is könnyedén szakadó idegszálaimat a hülyeségével. Aztán már ez átfordul apró mosolyba, s csak lehunyt szemmel konstatálom, hogy ez a királylányos jellem nem valami felvett maszlag, hanem ő valójában ilyen. S ezt bizony nem lehet belőle kiirtani.
Kissé más vizekre evezünk hamarosan, én pedig más esetben kétlem, hogy kivenném a részem a mókából, de most a hirtelen jött több üvegnyi bor annyira eltompítja bizonyos érzékeimet, hogy így másnak sikerül előtérbe szöknie. S az most nem az agresszió. Némán, sejtelmes és kacér mosollyal figyelem mozdulatait, s míg távolabb van tőlem, addig kezem végig a nadrágom kitüremkedő pontján pihen, melyen olykor lassan végigsimítok. Másik kezemmel a szék karfáján könyökölök, s mutatóujjam a szám alatt pihen, ahogy a lányt figyelem, aki mintha már ezerszer gyakorolta volna eme mozdulatokat. Nem látok hibát sem abban, ahogy keringenek s finoman rengenek a domborulatai, sem pedig abban, ahogy megválik a ruhájától.  
- Ha már az öröklődő tulajdonságokról volt szó, szerintem volt a családodban valaha szajha... - súgom felé halkan, miközben az olajcseppek szétomlanak a bőrén. Ezt nem sértésnek szántam, hanem amolyan Athlan-féle bóknak, mely talán a hanglejtésemből is érződhet. S bár nem pont ilyen elképzeléseim voltak az olajról, amit a nők előszeretettel kennek magukra... De hát ebből kell gazdálkodni, nem igaz? Megragadom hát csuklóját, kicsit közelebb rántom magamhoz, s alulról mélyen a szemébe nézve veszem egyik ujját a számba, hogy nyelvem nyelvével lenyaljam róla azt a bizonyos fűszeres olajat, mely minden bizonnyal máshol is kellemesen sikamlós lenne... A történet természetesen itt nem ér véget, hiszen először hátulról simul az ölembe, mely egyből mozdul aprót, mikor hátsó fele közelebb kerül, aztán már széttett lábakkal ül rám. Nem, még mindig nem döntöm le a lábáról, hiszen elmémen vörös köd ül, nem a haragos, hanem az, aki aljas módon inkább húzza a másik agyát.
- Azt hittem, hogy nem akarod ezt többé. - felelem halkan morranva, miközben előrébb hajolok, s tenyereimet a hátsójára csúsztatom. Ujjaim kissé erősebben marnak bőrébe, ahogy megkapaszkodok abban a teljesen felesleges fehérneműben, melyet enyhén megtépek.  
- Hogy a királylányok nem szeretik, ha fáj... - hátam a szék támlájának döntöm, úgy húzom magamon közelebb Alessyát, épp a nadrág azon pontján, mely erősen keményedik. Közben alattomosan döntöm oldalra fejem, szemöldököm aljasan vonom fel félig, mintha az agyát akarnám húzni azzal, hogy nem döntöm le azonnal az asztalra. Ó nem, ez így most tökéletes, mutassa meg nyugodtan, hogy mit tud. Már az első alkalommal is könyörgött, most is lehetek olyan seggfej, hogy ezt megpróbálom elérni...
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 13, 2020 10:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
18+
- Talán úgy vagy, talán nem, szerintem az őrületet előidézik és mindenkiben ott lakozik, csak nem tör elő, amíg bizonyos dolgok ki nem váltják. -Megvonom a vállam is, igazából mindegy és a képek alapján nem mondanám azt, hogy anyám őrült lett volna, valamitől bekattant, csak tudnám mitől, minden bizonnyal találok majd választ erre is. A születés utáni depresszió is kiválthatta vagy tudom is én mi, de nem volt az és nem örököltem ilyesmit. Legalábbis nagyon remélem, nem hagyhatom, hogy elültesse belém ezt a magot Athlan, mert ez egy enyhe célzás az már biztos, ahogy anyámról beszélt és most még a halántékához is teszi a kezét erre utalva, hogy rám néz. Mondjuk benne is tuti van valami őrület, meg jó pár száz év, ami lenyugtatta és ezért nem tombolásban mutatkozik meg nála, hanem másképpen. Jó, igaz, egy démon ne hasonlítsunk össze emberekkel, lehet a pokolban lent az őrület egy kötelező dolog a démonná válás folyamatában, ki tudja? Ő biztosan, én nem, de nem is akarom megtudni, félek a válaszától, hogy szerinte emiatt nem kell aggódnom.
- De felismertél egyből, pedig sokat változhattam egy csecsemőhöz képest veled ellentétben, mert te ugyanúgy festesz, mint akkor. - Rajta nem fogott az idő, csak rajtam, ami nem is baj, mert így felnőttem hozzá, az álmodozásaim mondhatni valóra váltak, még ha nem is úgy, ahogy én elképzeltem. Jó, nem kell tündérmesére gondolni, csillámpónikra meg  rózsaszín felhőkre, meg egyéb nyálas dolgokra, mert nem vagyok ennyire híve ezeknek, de együtt voltunk, csókolóztunk és kisebb kalandok után összejöttünk, ami kétlem, hogy tartós lenne. Ő szórakozik velem, mert megteheti, miközben kinyomozzuk, hogy mi köze van hozzám, majd lelép és magamra hagy. Ismét úgy érzem, hogy ha ez bekövetkezik, akkor fog megváltozni az életem kerekestül. Nem az ő hiánya miatt, inkább csak így kell történnie, mert mikor megmentett és magamra hagyott, akkor is új életet kezdtem, most sem lesz ez másként, mert a tudás, amit megszerzek útközben megváltoztat. Már most is érzem, hogy jobban vágyom a fájdalomra, de a tűrhető fajtájára és a vérre, gyilkolni akarok, de persze csak okosan, ahogy eddig is tettem, csak már nem kisállatokkal tenném, hanem komolyabb szintre lépnék. Meg itt van ez a démonosdi is, az is vonz egy kicsit.
- Ó tényleg, igazad van, mindenről biztosan az a pecsét tehet. - Legyintek kicsit cinikusan, mert én ezt nem veszem be, a rúna később jött, miután megmentett és velem töltött egy kis időt, mert nem egyből vágott bele egy kosárba, hogy letegyen egy család háza előtt, akik majd befogadnak engem. Nekem amúgy is úgy van meg, hogy sokat volt körülöttem és nézett engem valamiért én meg szerettem őt keresni és kiszúrni a sötétségben, mintha megéreztem volna hol van. Nekem ezek szép emlékek és halványan élnek is bennem még, de nem hozom fel, úgysem tudom meggyőzni arról, hogy a pecsétnek ehhez köze sincs, majd a valóság, ha megtudjuk arcon csapja.
- Igen, a csípős is jó és régen állítólag kísérleteztek velük, hogy minél csípősebbet tudjanak csinálni, voltak nagyon durvák, amik emberi fogyasztásra szinte alkalmatlanok voltak, de hogy ez mennyire legenda, azt nem tudom, de utána járhatunk majd. - Megyek bele kicsit jobban a fűszerbe, mert én nagyon imádom a csilit, nem a túl csípős félét, de természetesen azokkal is jobb képben lenni. Egyszer kóstoltam meg olyan, ami égette a nyelvem, na olyat kéne Athlan szájába önteni, biztos élvezné vagy ha nem, az még lehet mókás is lenne. A szám széle huncut mosolyba húzódik a kimondatlan gondolatoktól, ahogy nézem, hogy eszi a főztöm, amit magamnak szántam, de mindegy is.
- Igen, én is így gondoltam - sóhajtok fel és pár hajszálat, ami előre szökött visszasimítok a hajkoronámba. Szóval a nevetése pont arról árulkodik, hogy mellette állandóan aggódni kell, sose tudhatod mire gondol és mit fog tenni, engem jó párszor meglepett és nem feltétlen a jó értelemben.
- Hát persze, egy ámbráscet is egy csettintésre a ház mellé teszel - jelentem ki, csak hogy rácáfoljak, mert azok hatalmas állatok a hátsó uszonyának a végének a felét, ha kiteszem én mondjuk. Csak könyvben láttam képet erről és olvastam róla, jó mélyen él az óceánokban és olyan nehéz, amit még egy démon sem bír el csak úgy. Persze mire végig mondom, rájövök, hogy nem kellene kötekednem, de már késő kicsit, talán nem kapok ki érte, nehéz megfékeznem magam, hozzászoktam, hogy jártatom a számat.
- Elég lesz remélem és még vissza is jöhetek ide, de szeretnék minél többet megtudni róluk még, mielőtt elmegyünk oda, ahol az a kép készült róluk és ahol még okosabbak lehetünk, talán a szerzetesek többet mesélhetnek, mint amit itt lelek feljegyzésekből. - Az már biztos, hogy anyám titkos naplóját fogom este olvasgatni alvás előtt, mert nagyon izgat, hogy mit találok benne, hogyan gondolkodott és hasonlít-e rám egy kicsit is, már nem külsőleg, hanem észjárásban.
- Ugyan, miért gondolnám úgy? Csak ha már felajánlasz valamit, akkor segíthetnél, neked meg sem kottyan cipelni a táskádat, ellenben velem! - Morcos vagyok-e? Igen, minden jel arra mutat, a beállásom is, ahogy a csípőmre teszem az egyik kezem, a durcásan csücsörítő ajkaim is, és az összeráncolt szemöldök is, a hangsúlyom és megannyi apró jel, mit én észre sem vennék magamon.
- Tudod mit? Nincs szükségem a tákádra, az enyémben is minden el fog férni! - Söpröm, sőt dobom a hajam a hátam mögé kecsesen, mert nem kell tőle függnöm, nem kell beleélnem magam abba, hogy felajánlott valamit, ami egyenlő a semmivel, megleszek egyedül is, amúgy is önállósodnom kell, szóval itt az első kihívás, egy táskába beletenni minden túléléshez szükséges eszközt, minden feleslegeset itt hátra kell hagynom, ahová visszatérek még, elvégre ez az otthonom. Amúgy annyira tetszik, ahogy hátradől a széken, kicsit emlékeztet arra, mint mikor először találkoztunk, csak akkor látszatra meg volt kötözve és milyen meglepő, hogy akkor is az ölébe másztam, csak kicsit másképpen, amit már nem tennék meg.
- Rossz lehetett. - Nem tudom mit is mondhatnék, nem értem, ez hogy lehetséges, attól, hogy valami nem szabad, nem jelenti azt, hogy a sötétben, elbújva, távol mások szemeitől ne tehette volna meg, hogy táncol. Az a tiltásokban, hogy meg lehet őket szegni és általában még élvezi is az ember, akkor még ő is az volt.
- Igazad van - ismét, tenném még hozzá, de nem mondom ki, mert nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak úgy iszom minden szavát, bármit is mond. Tudom, hogy démon és mindent nem hihetek el, szóval van, amit fenntartásokkal kell kezelnem, csak az nem mindegy, hogy mit. Erre kicsit nehéz rájönni, bár eddig nem tűnt hazugnak, miért is tenné, mikor az igazság sokkal kegyetlenebb és mellbevágóbb általában? Logikus dolgokat mondott és tényleg igaza van a legtöbb dologban, a rúnát kivéve, azt nem fogom bevenni, tudom, hogy nincs köze az emlékeimhez és ehhez a kapocshoz, ez valami más lesz.
- Érzés... - ízlelgetem a szót és nézem, ahogy az üveg darabokra törik Athlan mögött a padlón és ő egy újat bont magának. Nem sajnálom én tőle, csak nem tudom, hogy mire számítsak majd így tőle, jobb vagy rosszabb hatással van ez rá? Fogalmam sincs, de belekezdek abba, amit kigondoltam, mert ki tudja mikor lesz hasonló alkalom vagy lesz-e még rá, hogy kicsit együtt lehessünk. Az, hogy nem gondolta komolyan a táncot meg sem fordult a fejemben, mert hát miért hülyéskedne ilyesmivel? Ő maga mondta, hogy le sem tagadhatom, hogy vonzódom hozzá, szóval nem is teszem. Átadom magam a bizsergető érzésnek, ami az ő testére és sötétségére vágyik, érezni akarom őt, azt akarom, hogy fájjon is. A szemeimmel őt figyelem, elvégre ha a zöld szeme átváltana, akkor baj van és jöhet valami bé terv. Azonban, most elég nyugodt, lehet a gyorsan ivott bor hatása vagy csak fáradt vagy ki tudja? Nem is érdekel, ringatom előtte a fenekem és a melleim is, nem teljes meztelenséggel, a ruha még takarja őket, de a forma akkor is látszódik, néha izgatóbb egy sejtető ruha alatt lenni azt hiszem, de mégis, a meztelenség talán izgatóbb. Amikor elhajolnék hátra, akkor a derekamnál fogva megtart, nem erőszakosan, hogy maradjak még, a nyelvével végignyal a keblem felső ívén, ami kellemes érzés, az államig eljut, elenged, sőt el is lök magától, hogy meghetek, így felülök az asztalra, magam mögött mindent hátratolva, de nem fekszem ki rá, helyette csípőből indítok egy hullámot felfelé, miközben a nyakam kicsit oldalasan hátraszegem és résnyire nyitom az ajkaim, amik közül halk, kéjes sóhaj hallatszik. A kezeim a combomon lefelé csúsztatom, miközben beterpesztve a talpama szék karfájának a szélére teszem és eddigre siklanak végig az ujjaim is a lábamon, hogy a bokámnál állapodjanak meg. Van rajtam alsónemű, szóval nem tolom az arca elé magamat csak úgy. A felsőtestem így előre dől, homorítok, hogy lehetőleg sexyn nézzek ki és a kezeimmel a felsőm aljához nyúlok, hogy aztán a vállaimmal hátrafelé körözve és felsőtestem kinyújtóztatva némi kígyómozgással kísérve, de megváljak a felsőmtől, amit félrehajítok. Régen beolajozták a női testet, hogy sikamlósabb és szebb legyen, ezért én is így teszek, a kagyló ízes olajába nyúlok, hogy magamra kenjem, majd a mutatóujjam a nyelvemre tegyem, majd duzzadt ajkaim közé véve tisztítsam meg. Ezt követi a többi ujjam is, már ha nem kér ő is egyet. Azonban a harmadik után meggondolva magam nem folytatom ezt, hanem leveszem a lábaim a székről és kisebb terpeszben a térde felett állok meg. A feszülő nadrágjától már most érzem, hogy szinte tocsogok a fehérneműmben, nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire fogom kívánni az együttlétet és őt, teljesen megőrjít és kivetkőztet magamból. Szóval, a derekamnál összekötött takarót megfogom és riszálás közben felemelem a vállamig, majd elengedem, hogy lehulljon a lepel. Néha úgy érzem, tényleg túl jó örömlány lennék, de az a baj, hogy mással ez nem menne, csak vele, lehet ez az első alkalom varázsa lenne? Nem tudom és nem is foglalkozom most ilyen bugyuta gondolatokkal, inkább háttal fordulok neki és a fenekem ringatva folyamatosan leguggolok, majd a hátsóman hátra tolva a z ölébe állok fel és a hátammal a mellkasához dörgölőzöm, a fejem féloldalasan tartom, hogy lássam őt, nem örülnék, ha bekattanna és tehetetlen lennék vele szemben. Ahogy az ölébe simulok kellemes bizsergés jár át, tisztára libabőrös leszek. Egy kicsit még maradok így, majd tervezek megfordulni, hogy az ölében ülve lovaglást utánozva folytassam ezt az öltáncot vagy mit. Nem tudom mit csinálok, igazából csak átadtam magam egy érzésnek, amit ő vált ki belőlem.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 12, 2020 6:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Talán. De minél inkább bemocskolódik a vérvonal idegen vérrel, annál inkább hígul minden. Aztán meg ki tudja, lehet egy bizonyos tulajdonság annyira erős, hogy mindegy, mivel hígul a vér, az tovább öröklődik, s bármelyik leszármazottnál felbukkanhat. Az őrület például ilyen. - mutatok halántékomra. Nem kekeckedésnek szánom, utalva nemrégi elszólásomra az anyjáról, hanem mert ez így van. Ha az elme egy kicsiny szegletében is ott lapulhat az őrület magja, akkor az bizonyos események hatására rohamosan elkezdhet növekedni, lassú romlást hozva a lélek minden kicsiny szegletére. Hogy az én esetemben létezhet-e ilyen, az minden bizonnyal így van. Elvégre az elmém már rég megbomlott akkor, mikor pusztulást hoztam a falumra. Ami pedig a porhüvelyem illeti... Ép az az ember, aki önként és dalolva felajánlja a testét egy démonnak?  
- Őszintén szólva én sem gondoltam volna, hogy valaha még találkozunk. Vagy hogy egyáltalán még felismerhetlek. - vonom meg a vállam, mintha mit sem számítana az egész, ugyanakkor apró nyelésem amolyan önigazolás, hogy de, mégis számít, hiszen semmi sem gyengült, ugyanazt az erős köteléket érzem, mint régen. S ez valahol ijesztő. Ugyanis több száz évem alatt ilyet még nem tapasztaltam.
- Nem hagytalak el, mert nem is voltam melletted soha. - felelem kicsit keményebben. - Az, hogy néha felbukkantam melletted és megmentettelek, még nem jelentette azt, hogy téged és engem egy lapon kellett volna említeni. Ha nem cseszem el rajtad azt a rohadt pecsétet, most azt se tudnád, hogy ki vagyok. Ez nem az a világ, ahol az árva csecsemőket mindenki felkarolná... - csak egy esélyt adtam neki, semmi mást. Esélyt az életre, esélyt arra, hogy kibontakozzon, ami láthatóan nem igazán történt meg huszonhárom év alatt sem, hiszen még mindig úgy viselkedik, mint egy ostoba kölyök, aki az egész világot hibáztatja mindenért. Ez is egy ok, amiért a szakadékba kell őt lökni, mert annyi felesleges réteg veszi őt körbe, ami elnyomja a valódiságát, hogy lassan teljesen el fog veszni. Nem tudom, miért akarok én lenni az a bizonyos személy, aki ebben segít, de tudom, ha én nem teszem, akkor hamarosan beleolvad a többi szürke halandó közé, ahonnan már nem biztos, hogy ki fog tűnni.
- Akkor legközelebb olyat készítesz, amibe raksz ilyen mexikói chilit is. Ha az enyhébb formája ilyen ízletes, akkor szerintem az erősebbel sem lesz gond. - bólintok ösztönzően. Lehet, hogy a következő állomásoknál nekem is ki kellene vennem a részem az ételekből? Vajon a megmaradt éttermek is szolgálhatnak némi élvezetes újdonsággal? Eltöprengve rágom meg a fűszeres kagylót, kiélvezve a legapróbb kis morzsáját is.
- Mellettem? Aggódni? Ugyan! - röhögöm el magam két korty között. - Lényegében bármit meg tudnék szerezni, amit csak akarsz, s elérhető közelségben van. Végül is olyat is, ami nem... - felelem sejtelmesen, a zsebemben bújó arkangyal tollra gondolva, mely bárhova elrepít, ahova csak szeretném. Ha akarok, akkor a következő szempillantással Szibériában termek, vagy éppen egy lakatlan szigeten valahol az Atlanti-óceán egy elfeledett, régi hajóroncsokkal borított szegletében.
- A mai estét még itt tölthetjük, talán a holnapit is. Ám utána indulnunk kell. Két napnak elégnek kell lennie neked. - ugyanis az én feladatom itt véget ért, hiszen azt akarom tudni, hogy az apja hol lehetett utoljára, márpedig az a hely bizony nem ez a hely. Lehet, hogy akadnak rejtett szegletei a háznak, de kétlem, hogy számomra további használható információra bukkannánk. Alessya más kérdés, hiszen neki lényegében itt minden használható, hiszen a múltjának apró kockái vannak mindenfele.
- Ha egy percig is azt hitted, hogy úgy fogok ugrálni, ahogy te fütyülsz, nagyot tévedtél. - húzom gonosz mosolyra ajkaim, mikor hátrébb dőlök a széken. Régebbi korokban egy tökéletes királylány lehetett volna ez a szürkeség, hiszen a külső adottságai is megvannak hozzá, no meg a belső “értékei” is. Kár, hogy most csak egy hisztis és akaratos kislány csupán.
- Az nem volt mindegy, ki és hol táncolt. Én nem abba a kategóriába estem, kinek ez megengedett volt. - a mulatságokon nem vehettem részt, így csupán a falakon átszűrődő messzi zajokból tudtam, hogy épp összecsődült a falu egy kis szórakozásra, távol tőlem, az átkozottól. Démonként pedig már igényem sem volt ilyesmire, voltak fontosabb dolgaim is.  
- Találkoztam olyannal már. Nem mindenki él rettegésben és nyomorban. - hiszen van, aki épp ebből táplálkozik, s a sötétséget szinte otthonának érzi. Ehhez persze az kell, hogy elengedjük a haláltól való félelmet, s láss csodát, ezernyi új kapu nyílik meg, melyen áthaladhatunk. Én sem vagyok az a kategória, aki könnyen enged, s könnyen szívja magába az újat, de kivételesen nem bántam meg, hogy belekóstoltam Alessya boszorkánykonyhájába, vagy éppen a kolostorból származó borba, melyből már lassan a harmadik üvegért fogok nyúlni.
- Nem kell ahhoz tudás. Érzés kell hozzá. - vonom fel kacéran szemöldököm, miközben elhajítom magam mögé az üveget, s bontom is azonnal a következőt. A szervezetem nehezebben érzi meg az alkohol hatását, de mivel gyorsan döntöttem magamba két palackot is, illetve régen vittem be a szervezetembe alkoholt, így már kezdem is érezni a fejemben a jótékony hatását. Rég éreztem már ezt.
Valójában nem gondoltam komolyan, hogy itt és most lejtsen nekem egy öltáncot, csupán húzni akartam egy kicsit az agyát, s látni, ahogy belepirul a kérésembe. Azonban egy kissé más fordulatot vesznek az események, hiszen a szürkeség tényleg mozgásba lendül. S mivel a bor most eléggé elbódítja bizonyos érzékeimet, így meglepő módon nem nyúlok utána agresszíven, hogy magamra rántsam, sőt, szemeim is zölden figyelik őt, nem fordulnak át sötétségbe. Halk sóhajjal hagyom, hogy végigsimítson rajtam, s alsó ajkam enyhén beharapva figyelem, ahogy hátsó fele közelebb siklik hozzám, majd keblei kecses ringásba kezdenek. Valójában nem értem, miért megy bele ebbe, hiszen tudhatná, hogy ha megint eljutunk egy bizonyos pontig, akkor az fájdalmas lehet neki... Egyelőre azonban ennek semmi jelét sem mutatom. Mikor elhajolna tőlem, akkor kapaszkodok meg egy pillanatra a dereka köré font takaróban, annál fogva húzom közelebb magamhoz, hogy aztán keblének felső ívén végig simítsam nyelvem, mely állánál omlik le róla. Igen, pontosan ezt az ízt éreztem eddig is a számban... Agresszív, erőszakos mozdulat még mindig nem érkezik tőlem, sőt, el is lököm magamtól egy sejtelmes mosollyal az arcomon, mellyel mintha azt sugallnám, hogy “küzdj meg érte, kislány”. S hogy miért pontosan, azt hamarosan láthatja is, hiszen bal kezem nadrágomra kúszik, s megpihen egy bizonyos ponton, mely eddig nyugalomban volt, most azonban igen csak feszül a királylánynak köszönhetően.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 07, 2020 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
- Szerinted a személyiség is öröklődik és mindenkiben ott lakozik valahol mélyen? - kérdezek vissza, mert én úgy gondolom, hogy a személyiség az úgy fejlődik, ahogy nevelnek, nem véletlen vagyok szerinte királylány, elvégre mindent megkaptam és mindig igyekeztem jól kinézni, tiszta és rendezett lenni. Jó, szeretek mások vérében is fürdeni, persze nem szó szerint, de hosszú távon nem maradnék meg úgy, szeretek tiszta és illatos lenni. Athlant tovább hallgatva inkább elfordulok, nem hiszem, hogy a szüleim gyilkosok voltak és ezért szeretek én is ölni, szerény véleményem szerint a csecsemőkori trauma az oka, amimkor lezuhantam és az ölében landoltam. Örültem, hogy végre a közelében voltam és nem csak annyira, amíg ő betakar távolságtartóan, hanem egyenesen az ölében tartott, tisztán láttam őt és utána az anyám véres cafatjait. Ezért szeretem a vért, ezért szeretek ölni és ha már arról van szó, szeretem felrobbantani az alanyt, mert az kevesebb nyomot hagy, nincs gyilkos fegyver, csak egy bomba, amit bárki elkészíthetett.
- Nem értek egyet. - Elfordulok kissé durcásan, mert nem szeretnék életveszélybe kerülni, már azzal, hogy vele vagyok sem mondhatnám, hogy  száz százalékig biztonságban vagyok, mert nem, bármikor elborulhat az agya vagy mi, amikor feketék lesznek a szemei és könnyen lehet az a végzetem. Igyekszem nem hibázni sokat olyan dolgokkal, amivel felhúzhatom, de sajnos valahogy belefutok ezekbe, nem ismerem még eléggé őt. Legalább belátom, ha tévedek amúgy, nem vagyok a legjobb vadász, sem a legokosabb ember, de talán nem vagyok a legrosszabb sem, talán érek valamit, még így is, hogy azzal utazok a világban, akit már az első találkozásunkkor meg kellett volna ölnöm. Sikerült volna? Kétlem, túl erős és ezt már akkor tudtam, amikor eloldozta magát a széknél és úgy tett, mint aki tényleg rab lenne, de nem volt az, csak unatkozott és várta, hogy most mi lesz, mi fog történni. Hát én lettem és most itt vagyunk, ahol születésem után laktam anyám haláláig.
- Igazából én fel voltam rá készülve, hogy egy angyal vagy démon van a dologban és egyszer majd, ha megtalállak, akkor kifaggatlak, hogy miért tetted azt, amit. Az, hogy együtt kelünk a rejtély nyomába, azt nem gondoltam volna meg azt, hogy ez az egész valósággá válik és nem csak egy olyan lehet megtörténik dolog. - Azt sem, hogy megöl és később még közösülünk is, hogy felhasítja a hátam, majd megkapom a gyógyító talizmánt és utána túlélek még egy együttlétet, igaz ott segítséget kaptam egy tündértől, aki hiányzik, biztos élvezné itt a tengert.
- Úgy lesz. - Ideje is a saját utam járni, de ehhez nem árt megtudni kik voltak a szüleim és milyenek lehettek, hogy én is tudnék-e olyan lenni vagy én más vagyok, mint ők és másfelé kell mennem. Erős szeretnék lenni, aki egyedül is képes magát megvédeni, bár kétlem, hogy ez járható út egy embernek, mert gyengék vagyunk, egy mágikus lény játszi könnyedséggel győz le minket, egyszerű halandókat.
- Mert anyám inkább megölt volna és öngyilkos lett, te is elhagytál és akik felneveltek, ők is megtartották a távolságot, mert tudták, hogy el fogom őket hagyni egy nap, hogy a szüleim után nyomozzak és így eltűnök az életükből, nem engedtek túl közel magukhoz. - Megvonom a bal vállam, a kezem az ölembe téve pihen, a jobb ujjaimmal a bal hüvelyujjam körömágyát kezdem el kapargatni, majd ahogy felszakítom a bőrt, a fogaim közé csípem a bőrt, hogy lerágcsáljam azt, kicsit természetesen felszakítom és vérzik, nem vészes, csak a számban érzem az ízét kicsit és érzem az enyhe csípős fájdalmat. Igazából csak Athlanhoz kötődöm már régóta és mást nem is akartam a közelembe engedni, a szüleimnek is csak róla beszéltem szinte egész idő alatt, nem csoda, hogy nem engedtek magukhoz közel.
- Elég érdekes, az tény - elmosolyodom, amint látom, hogy jobban van, csak a név dühíti, még az is hasonlít az övére, nem csak a teste, ami rejtély, de csak tudna róla, ha a rokona lenne nem? De lehet valami hasonmás is, a mai világban én már azon sem lepődnék meg.
- A chili az mexikói paprikából készül és van csípősebb fajta is, de az nem jó minden ételhez meg hát kifelé is csíp, ezért nem eszik sokan, meg hát nem is való mindenkinek, de lehet neked az is nagyon ízlene. - A plusz információ, hogy halandóként az anyja íztelenül főzött egy új információ, amit megjegyzek, később még talán kérdezgetem róla, de most inkább hagyom, kocsikázás közben valahogy jobban mennek ezek a témák és többet beszél, mint ilyenkor. Igaz, nem voltunk még sehol huzamosabb ideig, de most ezt nem rontanám el a kérdezősködésemmel, pedig nagyon érdekel, milyen halandó élete lehetett és melyik korban meg hol élt.
- Kezdjek aggódni? - kérdezek vissza látva a vigyorát, mert ez semmi jót nem sejtet, de hát állatok húsáról van szó, nem tudom mi létezhet, amit nem szívesen ennék meg, de azt hiszem ez majd kiderül, nem is olyan sokára, mert bizony eljön a reggeli ideje is egyszer, már ha nem egy késői vacsoráé, mert én még éhes vagyok, mert megette előlem a kagylóim.
- Jó, nem húzom az időt, de mindent szeretnék átnézni, hátha többet tudok meg róluk. - A nevetésre csak felvonom az egyik szemöldököm és úgy nézek rá. most meg miért édes a mosolyom és mit néztem be? Kicsit biztosan kipirul az arcom, mert úgy fest, hogy megengedi, hogy én cipeljem a táskáját az ő meg az én cuccaimmal, hát azt már nem, akkor inkább megoldom, hogy a saját táskámban elférjek, elég lesz azt cipelnem.
- Pedig, ha erősebb lennék lehet elbírnék két táskát, de így kösz, de nem kell a táskád - vágok vissza kicsit indulatosabban, mert hát ez a nesze neked semmi, fogd meg jól körülbelül. Megemelem az én karomat is, ami szerintem a harmada Athlan karjának, meg plusz emberi erőm van, nem démoni fizikai erőnlét, aminek meg sem kottyanna az egész.
- Uh - fintorodom el és még az étvágyam is elmegy, ahogy a rohadt hús szóba kerül, mert azt biztos nem fogok enni, kizárt dolog, kifordul tőle a belem és még beteg is lennék, ami szintén nem jó. Démonként nem kell betegség miatt aggódni, úgy lehet más fekvése van az egésznek, de jelen helyzetemben, kösz, de nem.
- Ha találunk olyan helyet, tudom miket hoznék el fűszernek. - Térek vissza inkább a mondat elejére, mert az lényegesebb és persze, ha valami bevásárlócsarnokba kerülnénk, ami nincs még annyira kifosztva, akkor körül is nézhetnék ott minden más miatt is, mert mindent a kéznek elv van ugye, szabad a vásár.
- Nem lehetett jó világ akkor, nem tanultam olyan korról, ahol nem volt szabad táncolni. - Ez persze nem jelenti azt, hogy nem létezett, mert Athlan a fogjuk rá élő példa, hogy volt, csak nem tudom hová tenni és ha nem megy bele, akkor hagyom is ezt a témát későbbre, ahogy az édesanyjáról sem kérdezek egyelőre még.
Lemegyek borért a pincébe, ami elég poros és persze akad pókháló is, aminek lakója már nincs, mert amilyen elhagyatott a ház, még azok sem maradtak meg itt úgy fest. Mikor visszamegyek, már az egyik bor a démonnál köt ki és miközben kibontja engem bámul, csak nem értem mit néz ennyire, összefogom magam előtt a takarót és úgy sétálok vissza mellé, hogy a fenekem az asztalnak döntve oldalasan figyeljek rá.
- Ebben a világban találkoztál már vidám emberrel, aki önfeledt volt és nem volt őrült? - kérdezek vissza, mert mikor találkoztunk, akkor voltam a legvidámabb szerintem, mert megtaláltam őt, akit annyira kerestem. Akkor csak a pecsétre akartam volna rákérdezni, hátha tudja, mi lehet, de ehelyett egyből célba értem. A sors furcsa fintora, hogy mikor nekiindultam önállósodni és megkeresni a múltam hiányzó darabkáit, akkor egyből rá akadtam. Igaz nem tudta a válaszokat, de elvezetett oda, ahol már találtam pár dolgot és ha tovább kutakodom, még többet is találhatok szerintem.
- Igen, szerintem sem vagyok egyik sem - helyeselek és a plédet kicsit szorosabban fogom magamon, belemarkolok elől a széleibe és jobban összehúzom magamon. Athlan közelsége és közvetlensége nagyon vonzó, de kell némi tartás, hogy ne omoljak az ölébe, mert  hát nem akarok a könnyen megkapható préda lenni. 
- Táncról volt szó, arról nem, hogy te milyenre gondolsz és amúgy is honnan tudnék én úgy táncolni? - El is lököm magam az asztaltól és szembe fordulok vele, még mit nem. Jó, könyvekből olvastam és utána álmomban is csináltam már csábos táncmozdulatokat, miben lenne más élőben is megcsinálni azt, amit már elképzeltem? Zavarba ejtően néz végig rajtam megint, mintha ott sem lenne a takaró rajtam, amit lehúzok a vállaimról és a széleit markolva kinyújtom a kezem oldalra, majd a derekamon körbetekerem azt és megkötöm az oldalamnál, így olyan, mintha egy szoknya lenne, az egyik oldalamon teljesen felvágva. Persze ott van alatta a nadrágom, ami elveszi az élményt, de hát ez van, biztos van képzelőereje. Elég hűvös van, hogy én nekiálljak vetkőzni itt neki, meg hát amúgy is, ha az bekövetkezne, akkor biztosan az ölében kötnék ki, a csípőm ringatva sétálnék a közelébe és a kezemmel végigsimítanék a vállától a háta mögött elsétálva a másik válláig, majd elé érve a torka mentén felfelé az arcához érnék, majd a szék karfájában megtámaszkodva hajolnék közelebb és fordulnék meg, hogy megriszáljam előtte a csípőm és a fenekem, kissé az ölébe dőlnék, de csak pár mozdulatig, majd eltávolodnék, hogy az arca előtt megrázzam a mellkasom is, a domborulataim mutogatva. Igen, azt hiszem így kezdődne a tánc, aztán más egyéb dologgal színesíteném, mint a serpenyőben maradt olajos fűszer, amivel bekenném a mellkasom és talán még a lábam közét is, hogy odacsábítsam őt. Ah, milyen jó is lenne, biztos fájna, ahogy belém harap, de már nem tudnám anélkül élvezni azt, hogy magáévá tesz. Rövid gondolkodás után kilépek a cipőmből és letolom a nadrágomat, elvégre ott van a takaróból vagy miből alkotott szoknya, ami takar és hát még ha nem is olyan tökéletes, mint ahogyan gondolatban láttam magam előtt a jelenetet, de megpróbálom átvinni életbe is a dolgot, mert kár is lenne tagadnom, hogy kívánom őt és kapható vagyok ilyesmire.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 05, 2020 5:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Nem tudhatod, ki vagy valójában, amíg a vér szerinti szüleidet a homály fedi. A nephilimek is a huszadik évüket betöltve kezdenek szárnyra kapni. Sosem tudhatod, hogy a lelked mélyén mi lakozik pontosan, hogy milyen örökség csörgedezik az ereidben. Ha el van nyomva a valódi éned, akkor erre talán sosem fogsz rájönni. Nem hiszem, hogy a te esetedben az a célszerű, ha óvva vagy mindentől. Sőt... - mosolyom aljas vigyorrá alakul, ahogy méregzöld szemeimet újra ráemelem. - Teljesen máshogy viselkedsz éles helyzetben. Többször kellene téged kitenni veszélynek, hátha jobban felszakadnának a gátak benned, és egyszer csak elkezdenél szárnyalni. - nevetek fel hangosan, bár szavaim mögött őszinte él húzódik, még ha most épp elvicceljük a dolgot. Ám ez a rész egy újabb fejezet, hosszú lenne most ebbe belemenni, akadnak fontosabb dolgok jelenleg.
- Legalább belátod a hibáidat. Az is valami. Jobb a saját tapasztalataid szerint élni, s másokéval mindig szkeptikusnak lenni. Gondoltad volna valaha, hogy pont azzal fogsz nyomozni a családod után, akinek egész életedben a levadászására tanítottak? - mert azért valljuk be, egészen vicces tud lenni a sors, főleg ha elveket renget meg, s a prioritásokat teljesen felborítja. Nem csupán Alessyánál van erről szó, hiszen magam is elmondhatom, hogy például ő az egyetlen, aki bizonyos dolgokat túlélt mellettem, s akiben van valami megmagyarázhatatlan, ami visszafogja bensőmet, hogy ne öljem meg őt véglegesen.
- Ideje lenne a saját utadat járnod. - teszem még hozzá bölcsen az előzőekhez. Elvégre megkapta a tudást azoktól, akiknek odaadtam őt, s most az utunk során tőlem is kap némi fejmosást, ezen kettős alapján pedig már el lehet indulni egy olyan ösvényen, amit még senki sem taposott ki előtte.
- Miért? - teszem fel váratlanul végtelenül egyszerű kérdésem. - Nem voltál képes kötődni senkihez? Miért? - ezt inkább önelemzésnek szánom, hogy mélyen magába tudjon lesni általa. S hogy miért ez az egész? Hiszem, hogy a számtalan emberi szemeteszsák között Alessya felszínessége nem valódi, és sokkal több lakozik benne annál, mint amit mutat. Ha pedig már a célunk közös, hiszen nem csupán azt fedi rejtély, hogy kik is voltak a vér szerinti szülei, hanem azt is, hogy nekem mi közöm ehhez az egész bagázshoz, akkor már megragadom az alkalmat, s megpróbálom előcsalni a szürkeség mélyén lakozó megmagyarázhatatlant.
- Atlas! - ahogy kimondja ezt a nevet, kis híján a torkomon akad az az átkozott kagyló, melyet egy erősebb köhögéssel köpök vissza az asztalra. Ám semmi pánik, teljesen jól vagyok!
- Milyen egy szánalmas név. - fújok oldalra haragosan, majd újra visszatömöm a számba a megrágott kagylót, ami most végre szélsebesen kezd a gyomrom felé kúszni. Atlas... Ahogy ismételgetem ezt magamban, elfog valamiféle enyhe émelygés, mely valahol talán lelkem mélyén gyökeredzik. Jobb lesz, ha sürgősen eltereljük erről az a jelentéktelennek tűnő momentumról a gondolataimat, mielőtt még elkezdek kombinálni...
- Még sosem kóstoltam chilit. Na meg a bors, idejét nem tudom, mikor ízleltem utoljára. Talán még halandóként? - töprengek el egy pillanatra, majd megrázom a fejem. - Nem, biztosan később. A halandó anyám ízetlenül főzött. - újabb jelentéktelennek tűnő emlék, mely szokatlan lehet, hogy megmaradt bennem. Valójában szinte mindenre emlékszek a halandó létemből, s az egyik ilyen például az, hogy egykori anyám mindenből kispórolt mindent. Csak azért etetett, hogy ne dögöljek meg, plusz igények nem teljesültek. Hogy is teljesülhettek volna egy átkozottnál?
- Más állat, aminek több húsa van. - ismétlem meg két rágás között, s egy sejtelmes vigyort küldök a lány felé. - Megkapod. - ó, de még mennyire! - Maradhatunk miattam még pár napot, de túlságosan sokáig ne húzzuk el. Jó lenne minél előbb a végére járni ennek az egésznek. - mutatok körbe. Szavaim azonban röhögésbe fordulnak át, hiszen királykisasszony kissé félreértelmezte a mondandómat.
- Édes a mosolyod, de ezt benézted, kislány. - sóhajtom mosolyogva, jóllakottan. - Csak a táskámat szolgáltatom neked, ezt itt nem. - emelem fel karomat, s megböködöm a bicepszem. Még hogy én rendes vagyok, s viszem a holmiját? Meg a nagy faszt! Túlzásokba nem kell esni.
- Akkor minél előbb keresünk valami helyet, ahol szerezhetünk neked fűszert. Ezek kimaradt az életemből valahogy. Jobb szerettem démonként átélni a nyers hús zamatát, amiben még ott van egy csepp lélek. Aztán elkezd rohadni, s egészen különleges íze lesz. - hümmögök halkan, bár ez minden bizonnyal olyan dolog, ami egy embernek inkább felforgatja a gyomrát, már csak az ősi ösztönök miatt is, hiszen a döghústól megbetegszik egy ilyen gyönge test, ergo az íze és a szaga is förtelmes lehet egy halandónak.
- Kurvára nem táncoltam. - forgatom szemeimet fejemet csóválva. Majdnem még sértő is, hogy ilyet kinéz belőlem ez a lány!
- Régen nem az a világ volt, ahol egy magamfajtának engedett volt az, hogy csak úgy táncra perdüljön. - a “magamfajtát” direkt nem fejtem ki, hagyok némi sejtelmes homályt az egész mondaton. Persze, ha én elkezdtem volna halandóként táncolni, máglyára vetettek volna. Ebben biztos vagyok.
- Menj csak, menj. - biccentek Alessya felé, s az ő remek ötlete felé. Így amíg távol van, lehúzom az üveg aljában lötyögő vagy tíz nagyobb kortyot, így mire visszaér, készen állok egy újabb üveg borra. Megragadom hát az egyiket, s miközben mereven figyelem, ahogy a szürkeség takarót kerít maga köré, megbontom azt, majd újra vedelni kezdek, mint aki szomjan akar halni. Hiába, már a bor ízét is szinte elfelejtettem az évek során, hiszen annyi szart kóstoltam, hogy a kedvem is elment ettől. De ez... Kibaszott jó. Ízlésre kapnak a szülei egy plusz pontot.
- Nem tűntél túl vidám lánynak már akkor sem, mikor először találkoztunk úgy, hogy felnőttél. - támasztom ki államat kézfejem közel Alessyához. - Az önfeledett táncikálást inkább az ostobákhoz és a gondtalanokhoz tudnám elképzelni. Te pedig ha jól sejtem, egyik sem vagy... - bökök rá combjára. Érezhetően kezdek kissé közvetlenebb lenni, de ez egyszerűen csak az alkohol jótékony hatása. Húzok hát újabbakat, immáron bőven a felén túl is lekortyolom a bort.
- Én igazából nem olyan táncra gondoltam, amit a pajtában tanul az ember a többitől. Én kissé... Más jellegűre gondoltam... - újra csak végignézek rajta épp úgy, mint mielőtt lement az újabb üvegekért. Kivételesen nem vagyok agresszív, sem vad, a viselkedésem jelenleg semmiben sem különbözik azoktól, akik kezdenek becsiccsenteni. Ehhez persze nekem két üveg gyorsan lehúzott bor volt szükséges.
reveal your secrets

Alessya Blackwood


[img][/img]
☩ Reagok :
145
☩ Korom :
24
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 28, 2020 9:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Már megint olyan kijelentést tettem, amit nem kellett volna, a sóhaj hallatán össze is húzom magam kicsit, mert persze régen így gondoltam, de attól még nem úgy van az, ahogy az már korábban is kiderült, téves ismereteim vannak a démonokról és a világról is. Azt tudom, amit tanítottak, de hogy ők azt honnan vették? Arról nincs semmi, valahogy minden hitelesebb egy démontól hallva, főleg ha egyelőre nincs oka bántani megint engem, bár ahhoz még ok sem kell neki. Bármikor bekattanhat és azt csinál velem, amit akar, egyszerre ijesztő és csábító a dolog, milyen furcsa kettőség ez, mintha vágynék a fájdalomra, amit okoz nekem miközben közelebb kerülünk egymáshoz.
- Sajnálom... én nem akartam okoskodni. - Lesütöm a pilláimat is, tényleg próbáltam odafigyelni, de sajnos nem tudom megválogatni olyan jól a szavaimat mindig, néha hibázok, elvégre emberből vagyok, mi sokat hibázunk.
- Fogalmam sincs, addig nem jutottam el - megvonom a vállam. - De, ha sikerült volna a rontás, lehet utána megöltem volna, mert ha valaki rájön, hogy boszorkányság van benne, biztos felkeresnek volna, talán még én magam sem hittem benne, hogy sikerülhet, elvégre egy nyomi ember vagyok csak. - Sóhajtok fáradtan és kinézek az ablakon, ártatlanság ide vagy oda, azért az apám tudja, hogy nem vagyok olyan kis ártatlan és őt nem tehettem volna el láb alól, mert gyanakodni kezd és ha megtudja kitagad. Nekem ők voltak a család, mostanáig, amíg fel nem nőttem, hogy egyedül is boldoguljak és Athlan keresésére induljak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meglesz és ennyit fogunk beszélgetni, főleg démonos dolgokról, mi következik, ha eladja valaki a lelkét és hogy tud visszatérni akár ide sokkalta erősebben.
- Azt hiszem értem. - Eléggé körbejártuk és ő szavakat nem kímélve magyarázta el úgy, hogy én is megértsem ezt a túlvilági dolgot. Érdekelne, hogy mások milyen árat fizettek egy ilyen információért és tanácsért, mert hát ezek nem kis dolgok, akkor mindenki tudna róla és persze az emberek kitaláltak volna valamit erre, hogy a démonok ezt terjesztik de ne higgyünk nekik, mert hazugság az egész. Mi már csak ilyenek vagyunk, a lelkedet se add el, mert megszegik a szerződést, azaz egyedien értelmezik és viszik véghez a kívánságot. Mindenbe szeretünk beleszólni, mintha mindent jobban tudnánk, holott mi a mi pár évtizedünk egy több évszázados elmével szemben? Én is érzem, hogy sehol sem vagyok hozzá képest, de azért igyekszem értelmesen válaszolni neki.
- Ebben az elcseszett világban már nehéz megérteni bárkit is, mindenki a legrosszabbra gondol vagy nem is gondolkozik, csak úgy, mint én elhisz mindent az "okosabbaknak" - az ujjammal macska körmözöm a szót, de már a hangom is elég lett volna erre, hiszen kissé gúnyosan gondolok rájuk. Akik felettem voltak, a tapasztaltabb vagy kiöregedett vadászok, akik megannyi hülyeséggel tömték a fejem, mennyi időm ment el ilyenekre, ahelyett, hogy gyakoroltam volna az önvédelmet inkább. Kicsit mérges vagyok rájuk, de talán ha még visszatérnék közéjük, akkor már elmondhatom, hogy jobb leszek a legtöbbjüktől.
- Véglegesen még nem, nem sok számomra fontos személy létezik. - Igen, egyedül csak őt veszítettem el, a sokktól és negatív érzelmektől, ami ezzel járt ki is fehéredett a hajam, de nem fogom felhozni, hogy miatta vagyok ilyen, ő tette ezt velem, hiszen én ragaszkodtam hozzá túlságosan, ki tudja miért mindazon kívül, hogy megmentett a biztos haláltól.
- Bár emlékeznék rá, de csak a vérre és a teste darabkái maradtak meg róla. - sóhajtok fel a kagylókat lökdösve a fakanállal a serpenyő felett még. A mondat vége azonban, hát elég nagy szemétség és elzárva a lángot megfordulok felé.
- Azért ezt kétlem, de majd kiderül, hogy anyám volt ennyire elviselhetetlen vagy csak Atlas félt az apaságtól. - A kezemben lévő fakanállal még hadonászok is jobbra-balra, hogy valamelyik opció játszhat inkább, nem hiszem, hogy lelépett, de ha mégis, az csakis az apaság miatt lehetett és ha megtaláljuk és még él, hát furcsa lesz, mintha két Athlannal állnék szemben egyszerre, belőle egy is elég, hogy elvegye az ép eszem, már ami maradt belőle. Kezdek kikelni magamból a közelében vagy csak elengedem az igazi valóm, fogalmam sincs.
- Van benne, bors, paprika na meg csilipor, én szinte mindenbe tennék csilit, még a csípős fajtájából is akár. - Nem tudom mit érezhet, bár idegen csak talán a csili lehet számára, mert az elég különleges, de mostoha anyám termeszti és hozzászoktatott, egyszerűen imádom, el sem tudnám képzelni nélküle az életem, kellenek az ízek.
- Fúj - suttogom magam elé halkan, mikor szóba kerül, hogy az én ízem még a nyelve alatt van, nem akarom tudni inkább, mire gondol, csak megterítek az asztalnál és helyet foglalok, hogy ehessek végre, szinte korog a gyomrom, hogy vigyek be valamit, a mókus nem volt túl nagy falat és nem is lakatott jól.
- Még nem néztem szét alaposan, de biztos úgy van és meglátom majd én is a jeleket. - Mikor néztem volna szét ennyire, mikor csak a saját és anyám szobájában voltam, na meg a konyhában és a padláson is csak a démonhoz mentem, nem néztem szét, mert van rá még időm bőven.
- Ezek szerint lehetséges. - Mutatok a bor felé, aminek a felét már meg is issza egy húzásra Athlan, majd a szájába dob egy kagylócskát és hát elég lassan rágja és elképedve pislog, amit nem tudok tenni, már kezdek felkészülni rá, hogy milyen negatív szavakkal illeti majd és hogy ezért nem eszik, de nem ez történik, szóval a szemöldököm felkúszik és meglepetten nézek felé pár másodpercig.
- Hű, hát egészségedre. - nyögöm ki a szavakat és közben fájdalmas búcsút veszek a kagylóktól, mert azok nem az én hasamban fognak kikötni, bár többet szedtem volna, na de majd kárpótol, mert én szaván fogom az már biztos.
- Halaknak örülnék vagy más állatnak, aminek több húsa van. - Természetesen egyből le is adom a rendelést, mert jó lenne végre jóllakottan hátradőlni és átkutatni anyám szobáját, az ágyában elaludni a kutakodás közben és reggel ott ébredni a napfelkeltére, ami innen biztosan szép látvány lehet. Annyira szépnek tűnik a környezet még így esti sötétségben is, bár lehet tévedek.
- Áll az alku. - Bár, ha őszinték akarunk lenni, ez eddig is így ment, csak én nem vettem elő a kis fűszereimet a bőröndömből, mert hát nem akartam hallgatni a királylányos megszólalásokat, hogy még nyersen és sótlanul sem tudok megenni valamit. Csak ezért nem vettem elő a mókuskánál sem, a megjegyzése miatt és mert bizonyítani akartam, hogy nem vagyok annyira kényelmes, csak hát így finomabb, amit őt is beláthat. Nem gondoltam volna, hogy valaha is az én főztöm ilyen hatással lesz egy démonra, hogy kedvet kapjon az evéshez. Persze a meglepetéseknek még nincs vége, mert most már, a kolostor felé még az ő táskájába is pakolhatok, amihez eddig hozzá sem érhettem, na meg azt ugye ő fogja vinni és hűha. Ha tudtam volna, hogy a kaja meg a bor ilyen hatással van rá. A démonok jobban bírják az alkoholt, szóval biztos fér még belé és ha sok ilyen bor van még lent, ki tudja.
- Rendben, de még egy-két napig maradjunk itt, körül szeretnék nézni, bár a kolostor címe már megvan. - Mutatok az üvegre, amin ott a címük, a mutatóujjam oda is teszem. 
- Rendes tőled, hogy viszed majd pár dolgomat a táskádban. - Mosolygok felé, biztos lehet benne, hogy a legnehezebb dolgokat fogja megkapni esélyesen, mert hát neki az semmi, az erejét tekintve, nekem meg a saját táska is pont elég lesz, meg a fegyverem, amit a kezemben vihetek, felkészülve mindenre.
- Örülök, majd ha egy nem kifosztott bevásárlóba keverednénk, akkor tudnék még csinálni egyéb finomságokat is, ritkán főztem, pedig szeretek, csak hát az anyám kisajátította a konyhát, már a nevelőanyám, így csak ha küldetésen volt, akkor kerültem oda. - Még reggelit és vacsorát is mindig csinált nekem, ami nagyon kényelmes, de hát a tenyerükön hordoztak, ami meglátszik, én voltam a mindenségük, a gyermek, ami nekik nem adatott meg és mégis.
- Hát, fogalmam sincs, hogy néztél ki halandóként és ki tudja, lehet táncoltál. - Megvonom a vállaimat, mert ugye ez nem az ő eredeti alakja, bár csak így tudom őt elképzelni, tetszik amit látok és ezt ő is tudja már, kár is lenne tagadnom, ha szóba jönne, de ne jöjjön, mert nem akarok arról beszélni, hogy mit érzek iránta, úgyis csak kiröhögne.
- Hát nem, de azért van, amihez konyítok, régen a pajtában összegyűlt a család szórakozni és tanultam pár dolgot. - Megvonom a vállaim és az üres tányérom mellől felállok, iszok kicsit a borból, de még marad a poharamban, nem akarom én meginni, jó ez így nekem, én úgysem szoktam alkoholosat inni.
- Hozok fel még bort. - Nem tudom, mit néz meg ennyire rajtam, inkább hátra arccal megindulok a pincébe, hirtelen jött ötlet volt, hogy hozok bort, nem tudom miért, de úgy tűnt, hogy ezzel kicsit megmenekülök a kínos pillanattól, hogy a testem szemléli, mintha egy húsfalat lennék. A hideg és kellemes bizsergés végigfut rajtam, igazából imádom, hogy úgy néz, de ez veszélyes terep. Felkapok két üveggel ugyanabból és elindulok felfelé, leteszem elé az asztalra és tovább is libbenek a kanapé felé, ahol egy vékony takarót terítek magam köré, úgy sétálok vissza hozzá. Eléggé lehűlt a levegő, a kandallót meg én biztos nem merem begyújtani, mert lehet az egész ház égne vele, annyira rég volt tisztítva és ha eldugult, akkor a füst bent ragadna. Athlan mellett állok meg és az asztalnak döntöm a fenekem támaszként.
- Hogy értetted, hogy nem tűnök olyannak, aki szórakoztatja magát a tánccal? - érdeklődöm és megpróbálom az utolsó kagylót lenyúlni előle, mert éhes vagyok még kicsit és úgy rágcsálnék még valamit.


Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2