Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Pfeiffer Beach PcdAo6p
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 19, 2020 11:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
18+
- Rendben, nem keverem, igazad van, a lelketlen démonok is elég őrültek, nem csak az idézheti elő. - Én mire lennék képes fogságban? Arra sem volt szükségem, hogy megöljek több embert is egyszerre, csak hogy megvédjem Athlant, akinek amúgy pont nem volt semmi szüksége a védelmemre, ez inkább fordítva igaz. Nem bántam meg még azóta sem, hogy vérüket ontottam, önvédelem volt. A zseniális elmékre mondták gyakran, hogy őrültek, én viszont közel sem vagyok olyan okos, hogy megüssem azt a mércét. Már meg sem kellene lepődnöm, amikor felém fordul egy aljas vigyorral, hogy kielemezzen. Egész kedvesen kezd bele, de a királylányon azért felvonom a szemöldökömet, mert én azokat sokkal rosszabbnak képzelem el, én még nem is vagyok annyira vészes, de ez csak egy aprócska részlet, nem akadok fent rajta. A "ha" után következő negatívumok jobban zavarnak, hiába értékelem az őszinteséget, azért mégis sért valahol ez, mert annyira nem is vagyok hisztis és kényes sem, csak adok magamra vagy mi. Elhúzom a számat, majd azt hinném, hogy rosszabb nem is jöhetne, akkor jön a "de" mire felsóhajtok és fészkelődök kicsit, mert semmi jó nem következhet utána, mindent eltöröl, amit eddig mondott szinte, mert ez lesz a fontosabb rész. Ahelyett azonban, hogy folytatná egy kérdéssel jön, amire kicsit hátrahőkölök, mert váratlanul ér. Kifújom a levegőt, úgy fest, erre a válasz nagyon érdekli őt, azt akarja, hogy kimondjam, amit már tud.
- Huh, hát ez most komolyan megkérdezted, hát legyen. - Felé fordulok úgy helyezkedek és tök komoly arccal, természetesen jelentem ki a tényeket, amiket eddig magamban tartottam, tudtam róluk, de sose vallottam be magamnak, ám most minek is tagadnám le?
- Kiskoromban élveztem az állatokat megölni és most már felnőttként az embereket is lelkiismeret nélkül megölöm valami indokkal és szeretem, ha fröcsög a vér, azért gyártottam kicsi robbantó bombákat, amit állatokon kísérleteztem ki, de jól jött a fertőzötteknél is. - Kicsit, mintha megkönnyebbülnék, hogy ezt valakinek elmondhattam, de nem valószínű, hogy valaha másnak is elmondom, mert ez eddig tartott.
- Szerintem ez amúgy nem elmebaj - teszem még hozzá, lehet, nem vagyok normális, de őrült sem, inkább használnám a különc szót vagy a magamnak valót, ahogy ő is mondta.
- De azt érezted már a széken is, mikor beszélgettünk vagy csak akkor figyeltél fel rá, amikor megláttál? - Fogalmam sincs hogyan működik ez és mégis, hogyan vezette el ez hozzám annak idején, tudtam én, hogy a rúnának ehhez semmi köze, de most már ő is bevallotta ezt. Kicsit azért félelmetes ez az egész, mi közöm van egy démonhoz?
- El sem hagytad a testet kis időre sem? - érdeklődöm, már kíváncsiságból, mert nem akarom, hogy más testbe akarjon egyszer csak beleszállni, mondjuk az enyémbe, mert szeretem magam én irányítani és vele fel sem tudnám venni a versenyt, ha valamiért megszállna, remélem a legrosszabb rémálmomban fordul csak ez elő, erre fel teszem fel a  kérdést, kis megnyugtatásként.
- Azt én is megnézném, biztos találunk, mert azt nem sokan viszik magukkal a fosztogatások alkalmával sem, elvégre foglalja az értékesebb elől a helyet és  hát, mint mondtam, emberek számára nem igazán alkalmas, még kis mennyiségben sem. - Szerintem sok dolgot nem kóstolt még meg, nagyon régimódi és nem érdekelte eddig az emberi étel, ami már megannyi fűszert ismer, megannyi étel van, amit el lehet készíteni, a gond csak az, hogy én nem ismerek túl sokat, csak a kedvenceimet.
- Teát és kávét tudok főzni, az mind fáradtságra van, kicsit feldobja az embereket. Meg kakaót is tudok főzni, csak ahhoz kell tej is, meg kakaópor is, ami ritkaság. Ja, meg ha van gyümölcs, akkor annak a levét is kifacsarhatom és van mit inni, az egészségesen tart. - Hogy nekem mennyire hiányoznak ezek, mindig vizet ittam, amióta együtt vagyok Athlannal és már szomjazom valami finomabb után, most hogy szóba került és a bor, az nem tartozik ide, nem szeretném leinni magam, elég, hogy a démon úgy vedel, mintha csak vizet inna.
- Jó, nem tudom, csak valami olyat akartam mondani, ami talán nem megy csettintésre. - A számba teszem a hüvelykujjam és a körmöm kezdem rágcsálni kicsit időnként, mikor ő beszél vagy kérdez.
- New York volt legmesszebb előtted, most meg ez, hol vagyunk pontosan amúgy? - jó lenne tudni, hogy belőjem kábé meddig jutottam el az otthonomtól, az már biztos, hogy elég messze, hogy ne találkozzak senkivel, ne legyen kitől segítséget kérnem, ha itt maradnék egyedül, akkor lehet begolyóznék, mert mihez kezdenék itt egyedül?
- Nem tudom, mennyire lenne jó itt maradni huzamosabb ideig. - Amíg kiderítem, amit kell, addig még jó, de utána haza kell mennem, a nevelő szüleim aggódhatnak értem és a vadászoknak is jelentenem kellene, hogy még élek vagy valami, már ha nem vádolnak meg valami olyannal, mint egy démon segítése a szökésben, mert ahhoz semmi közöm.
- Rendben, remélem találok valami feljegyzést arról a kolostorról is majd valahol. - Valahogy mindig neheztelek az ilyen helyekre, nem tudom miért, de amilyen biztonságos, annyira lehet veszélyes is, mi van ha megszentségtelenítették már azóta és így csalják be az ártatlan kis tudatlan Isten imádó embereket? Jó, a képen mondjuk a szerzetesek nem tűnnek gonosznak, de a szüleimet mégis körözik valamiért, az anyám meg hasonlít rám, Atlas meg Athlanra, ki tudja milyen fogadtatásban részesülünk.
- Na persze, még csak az hiányozna... - legyintek és inkább elmegyek egy pohárért, hogy igyak egy kis vizet, csak hát a víz sós és kiköpöm egyből, borzalmas íze van. A másik poharamért nyúlok, amiben még van bor és abból iszok egy kortyot inkább. Még, hogy én borzalmas vagyok, ő sem egy daliás lovag, aki segít szegény gyenge lányon, inkább nem mondok semmit, csak hagyom a dolgot, én cipelem a saját holmim, meg ő  is a sajátját és ennyi, nem kell túlragozni, szenvedek a bőrönddel, amit csak húzni kell magam után.
- Ez csak egy érzés, aminek átadtam magam - hajolok közelebb, de csak a füléhez, hogy belesúgjam a válaszomat. Nem tudom, hogy minek szánta, de kivételesen nem sértésnek érződött és ki tudja, mi volt az anyám, szóval el is engedem a dolgot, még ha igaz is lenne, sem jelentene semmit jelenleg. Az olajozgatás után elkapja a csuklómat, hogy közelebb rántva magához lenyalja róla, a finom fűszeres keveréket, miközben felfelé néz rám, én meg le őrá. Élvezem ezt a kis játékot, bár azt kell mondjam, azt hittem majd megharap vagy valami, hogy a véremmel keverje a finomságot, de nem, valahogy túl türelmes, ami lehet a vihar előtti csend is, de nem foglalkozom vele, ki akarom élvezni, amíg még ilyen.
- Úgy... volt - felelem vissza halkan, kissé kéjesen, amin még én is meglepődöm, mert idegen számomra a hangom, meg is köszörülöm, miközben ő a fenekemre markol és a bugyim megtépi, ami bevág kicsit jobban ettől, ezzel csak jobban felizgatva engem.
- Talán nem vagyok annyira királylány - sóhajtok fel, ahogy feljebb von az ölében és a csípőm is úgy mozdul rajta, mint ami már magában érezné, de ez egyszerű kémia. Kicsit mozgok rajta, ám többet nem érek el, látva az arcát és milyen képet vág, tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom, ami csak kicsit bosszant. Hátrébb csúszok az ölében és az asztalra felülök, a kezemmel kitapogatok egy villát.
- A fájdalom nem mindig rossz - mosolygok rá és a combom végigszántom a villával, négy vékony vörös csíkot hagyva, amiből a vérem serken is kifelé. Nem mély a seb, nem fáj annyira, főleg a lábamon, azért is választottam azt. A kezemmel letörlöm a vérem a mutató ujjammal és a számba veszem, hogy lenyaljam róla. Kicsit befeszítem a lábam, hogy még több jöjjön belőle és a következő nyalatot már a démonnak szánom, már ha elfogadja és közelebb is húzódom hozzá, a vérző lábam a karfára feltéve, hogy a sebesülésem közel legyen a fejéhez. A villát végighúzom a mellkasán is, de nem vájom még belé, szívesen fürdenék a vérében, attól már lehet bekattan és nem fogja vissza magát majd.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Pfeiffer Beach Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 17, 2020 5:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Tény, hogy bizonyos események könnyebben előidézhetik, de ne keverjük össze a lelki törést az őrülettel. Fogságban például olyanokra vetemedhet az ember, amiről sosem gondolta volna, hogy megtenné. Ám akiknek a lelkük mélyén furcsa vágyak lakoznak, vagy épp kicsit sem hétköznapi módon reagálnak le bizonyos dolgokat, sőt, nyugodt körülmények között is furán viselkednek, ott lehet nem árt elgondolkozni egy kicsit, hogy ép-e az illető. S mivel nem vagyok elmeorvos, így biztosra nem tudom állítani a szavaim, de kétlem, hogy mindenkiben ott lenne az őrület. – vonom meg a vállam egykedvűen. - Vegyünk például téged. – bökök felé egyre szélesedő, aljas vigyorral, melyből leszűrheti, hogy következik egy kis elemzés. - Ha nem nyertem volna betekintést több fura dolgodba, még egészen normálisnak is gondolnálak. Egy különleges, kissé magának való lány, aki inkább királylány, mint egy ostoba, keménykedő némber. Még nem találtad meg a saját utad, de erősen keresed, s ehhez mondhatni megvolt egy rendes családi alapod, ha az első hónapokat nem számítjuk. Ha félrerakjuk az okoskodást, a hisztit, a kényességet, mert teszem azt, valaki elfogadna így, akkor még egy szerethető lány is lennél az objektív szemlélet szerint. – ami ugye nem a személyes érzésekből táplálkozó vélemény, hanem általánosságban beszélek. - De... – természetesen minden szép történet végén van egy „de”, ami elbassza az egészet. Alessyánál sincs másképp, bár ez nem jelenti azt, hogy ez rossz lenne... Unalmasnak nem mondható, azt meg kell hagyni, s ez bizony a mai világban nagy szó. Azonban ahelyett, hogy elkezdeném sorolni az állítólagos hibáit, egy kérdéssel folytatom.
- Mit gondolsz, miben nyilvánulhat meg nálad az őrület? Nem érzed a csíráit magadban? Olyan érdekes és izgalmas tud lenni olykor az emberi elme... – harapom el morogva a végét, melybe halk szenvedély fúródik. Az elmebajnak is ezernyi rétege lehet, s ez bizony sokkal izgalmasabb, mint a tiszta elme.
- Nem a külsődet ismertem fel. Hanem azt, ami már régen is elvezetett hozzád, s amit a mai napig nem tudtam megfejteni. - vallom be őszintén, hiszen kár lenne már ferdíteni. Ő is ugyanazt érzi, mint én, s célszerűbb egyenesen beszélni, mint nem mondani ki a nyilvánvalót.  
- Nem szeretem váltogatni a testeket. Évszázadok óta ebben vagyok. - nem véletlenül bújik meg egy komplett rúnahálózat ezen a porhüvelyen. Szeretek biztosra menni, s ahhoz nem volt elég csupán az, hogy a fekete füstszerű énem bekúszott ezekbe a zsigerekbe. Ide már több kellett.
- Emberi fogyasztásra nem alkalmas chili? Azt mondjuk megnézném, hogy hat erre a szervezetre. Nem emlékszek, hogy valaha is kóstoltam volna túlságosan csípős dolgot. - ezt is csak elméletben ismerem, de tapasztalat nem sok fűz hozzá. Lehet, hogy még inkább nyitnom kellene az ízek felé, s élvezni legalább azt, amit ez a kurva világ nyújtani tud ezekben a szar időkben.  
- Talán valami folyadékot is tudsz keverni? - kérdem kíváncsian, s folyadék alatt természetesen nem feltétlenül az alkoholt értem. Annyiféle hülyeségük van a halandóknak manapság, hátha akad olyan lötty is, ami kedvemre lehet.
- Honnan tudod, hogy nem? - kacsintok sejtelmesen az ámbráscetes megjegyzése után. Tény, hogy az erőm eddig nem használtam ilyesmire, de úgy vélem, hogy nem lenne lehetetlen szerezni egyet. Nem kis munkát igényelne, míg kiszedném a vízből, s elreptetném idáig, de hát nem lehetetlen...
- Ha már itt tartunk, milyen messzire merészkedtél el eddig Stamfordtól? - ugyanis kétlem, hogy látott valaha élőben cetet, vagy éppen bármilyen más nagytestű állatot. Nem mintha én a napjaimat azzal töltöttem volna, hogy oroszlánokkal verekedek...
- Senki sem mondta, hogy vissza kell menned a régi családodhoz. Ha új életet akarsz kezdeni, ez a hely tökéletes lehet. - elszigetelt, s láthatóan a kutya sem jár erre. Tény, hogy kicsit messzebb van az élhető terület, de legalább biztonságos.
- A kép alapján talán akad még ott pár alak, akik most is élhetnek, s akik ismerték az apád. Lévén, hogy más nyomon nem nagyon tudnánk továbbmenni, így marad a kolostor. - ami persze nem feltétlenül veszélytelen egy démon számára. Alessya lehet, hogy könnyedén belibbenne emberként, de az egész hely igényel egy előzetes megfigyelést, mielőtt még véletlenül besétálok egy démoncsapdába, vagy ki tudja, mibe.
- Úgy nézek én ki, mint aki segíteni akar? Oldd meg egyedül a királylányos cuccaidat. Csak azért ajánlottam fel a táskámat, mert azt egyszerűbb cipelni a hátadon, mint húzni magad után a bőröndöt, de te még ezt sem vagy képes értékelni. Feleségül ne vegyelek esetleg? - támasztom ki államat unottan, enyhe szemforgatással. Jellemző, nyújtom a kisujjam, de az nem elég, ő mindent akar. S még kikéri magának, hogy egy kibaszott démon nem viszi a hülye cuccait... Hát mentem agyfaszt kapok!
- Borzalmas egy nőszemély vagy te. - mintha nekem azzal rosszat okozna, ha nem kell neki a táskám... Szememből halálos értetlenség tükröződik vissza, de inkább elengedem a dolgot, mielőtt még elszakítja az amúgy is könnyedén szakadó idegszálaimat a hülyeségével. Aztán már ez átfordul apró mosolyba, s csak lehunyt szemmel konstatálom, hogy ez a királylányos jellem nem valami felvett maszlag, hanem ő valójában ilyen. S ezt bizony nem lehet belőle kiirtani.
Kissé más vizekre evezünk hamarosan, én pedig más esetben kétlem, hogy kivenném a részem a mókából, de most a hirtelen jött több üvegnyi bor annyira eltompítja bizonyos érzékeimet, hogy így másnak sikerül előtérbe szöknie. S az most nem az agresszió. Némán, sejtelmes és kacér mosollyal figyelem mozdulatait, s míg távolabb van tőlem, addig kezem végig a nadrágom kitüremkedő pontján pihen, melyen olykor lassan végigsimítok. Másik kezemmel a szék karfáján könyökölök, s mutatóujjam a szám alatt pihen, ahogy a lányt figyelem, aki mintha már ezerszer gyakorolta volna eme mozdulatokat. Nem látok hibát sem abban, ahogy keringenek s finoman rengenek a domborulatai, sem pedig abban, ahogy megválik a ruhájától.  
- Ha már az öröklődő tulajdonságokról volt szó, szerintem volt a családodban valaha szajha... - súgom felé halkan, miközben az olajcseppek szétomlanak a bőrén. Ezt nem sértésnek szántam, hanem amolyan Athlan-féle bóknak, mely talán a hanglejtésemből is érződhet. S bár nem pont ilyen elképzeléseim voltak az olajról, amit a nők előszeretettel kennek magukra... De hát ebből kell gazdálkodni, nem igaz? Megragadom hát csuklóját, kicsit közelebb rántom magamhoz, s alulról mélyen a szemébe nézve veszem egyik ujját a számba, hogy nyelvem nyelvével lenyaljam róla azt a bizonyos fűszeres olajat, mely minden bizonnyal máshol is kellemesen sikamlós lenne... A történet természetesen itt nem ér véget, hiszen először hátulról simul az ölembe, mely egyből mozdul aprót, mikor hátsó fele közelebb kerül, aztán már széttett lábakkal ül rám. Nem, még mindig nem döntöm le a lábáról, hiszen elmémen vörös köd ül, nem a haragos, hanem az, aki aljas módon inkább húzza a másik agyát.
- Azt hittem, hogy nem akarod ezt többé. - felelem halkan morranva, miközben előrébb hajolok, s tenyereimet a hátsójára csúsztatom. Ujjaim kissé erősebben marnak bőrébe, ahogy megkapaszkodok abban a teljesen felesleges fehérneműben, melyet enyhén megtépek.  
- Hogy a királylányok nem szeretik, ha fáj... - hátam a szék támlájának döntöm, úgy húzom magamon közelebb Alessyát, épp a nadrág azon pontján, mely erősen keményedik. Közben alattomosan döntöm oldalra fejem, szemöldököm aljasan vonom fel félig, mintha az agyát akarnám húzni azzal, hogy nem döntöm le azonnal az asztalra. Ó nem, ez így most tökéletes, mutassa meg nyugodtan, hogy mit tud. Már az első alkalommal is könyörgött, most is lehetek olyan seggfej, hogy ezt megpróbálom elérni...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Pfeiffer Beach PcdAo6p
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 13, 2020 10:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
18+
- Talán úgy vagy, talán nem, szerintem az őrületet előidézik és mindenkiben ott lakozik, csak nem tör elő, amíg bizonyos dolgok ki nem váltják. -Megvonom a vállam is, igazából mindegy és a képek alapján nem mondanám azt, hogy anyám őrült lett volna, valamitől bekattant, csak tudnám mitől, minden bizonnyal találok majd választ erre is. A születés utáni depresszió is kiválthatta vagy tudom is én mi, de nem volt az és nem örököltem ilyesmit. Legalábbis nagyon remélem, nem hagyhatom, hogy elültesse belém ezt a magot Athlan, mert ez egy enyhe célzás az már biztos, ahogy anyámról beszélt és most még a halántékához is teszi a kezét erre utalva, hogy rám néz. Mondjuk benne is tuti van valami őrület, meg jó pár száz év, ami lenyugtatta és ezért nem tombolásban mutatkozik meg nála, hanem másképpen. Jó, igaz, egy démon ne hasonlítsunk össze emberekkel, lehet a pokolban lent az őrület egy kötelező dolog a démonná válás folyamatában, ki tudja? Ő biztosan, én nem, de nem is akarom megtudni, félek a válaszától, hogy szerinte emiatt nem kell aggódnom.
- De felismertél egyből, pedig sokat változhattam egy csecsemőhöz képest veled ellentétben, mert te ugyanúgy festesz, mint akkor. - Rajta nem fogott az idő, csak rajtam, ami nem is baj, mert így felnőttem hozzá, az álmodozásaim mondhatni valóra váltak, még ha nem is úgy, ahogy én elképzeltem. Jó, nem kell tündérmesére gondolni, csillámpónikra meg  rózsaszín felhőkre, meg egyéb nyálas dolgokra, mert nem vagyok ennyire híve ezeknek, de együtt voltunk, csókolóztunk és kisebb kalandok után összejöttünk, ami kétlem, hogy tartós lenne. Ő szórakozik velem, mert megteheti, miközben kinyomozzuk, hogy mi köze van hozzám, majd lelép és magamra hagy. Ismét úgy érzem, hogy ha ez bekövetkezik, akkor fog megváltozni az életem kerekestül. Nem az ő hiánya miatt, inkább csak így kell történnie, mert mikor megmentett és magamra hagyott, akkor is új életet kezdtem, most sem lesz ez másként, mert a tudás, amit megszerzek útközben megváltoztat. Már most is érzem, hogy jobban vágyom a fájdalomra, de a tűrhető fajtájára és a vérre, gyilkolni akarok, de persze csak okosan, ahogy eddig is tettem, csak már nem kisállatokkal tenném, hanem komolyabb szintre lépnék. Meg itt van ez a démonosdi is, az is vonz egy kicsit.
- Ó tényleg, igazad van, mindenről biztosan az a pecsét tehet. - Legyintek kicsit cinikusan, mert én ezt nem veszem be, a rúna később jött, miután megmentett és velem töltött egy kis időt, mert nem egyből vágott bele egy kosárba, hogy letegyen egy család háza előtt, akik majd befogadnak engem. Nekem amúgy is úgy van meg, hogy sokat volt körülöttem és nézett engem valamiért én meg szerettem őt keresni és kiszúrni a sötétségben, mintha megéreztem volna hol van. Nekem ezek szép emlékek és halványan élnek is bennem még, de nem hozom fel, úgysem tudom meggyőzni arról, hogy a pecsétnek ehhez köze sincs, majd a valóság, ha megtudjuk arcon csapja.
- Igen, a csípős is jó és régen állítólag kísérleteztek velük, hogy minél csípősebbet tudjanak csinálni, voltak nagyon durvák, amik emberi fogyasztásra szinte alkalmatlanok voltak, de hogy ez mennyire legenda, azt nem tudom, de utána járhatunk majd. - Megyek bele kicsit jobban a fűszerbe, mert én nagyon imádom a csilit, nem a túl csípős félét, de természetesen azokkal is jobb képben lenni. Egyszer kóstoltam meg olyan, ami égette a nyelvem, na olyat kéne Athlan szájába önteni, biztos élvezné vagy ha nem, az még lehet mókás is lenne. A szám széle huncut mosolyba húzódik a kimondatlan gondolatoktól, ahogy nézem, hogy eszi a főztöm, amit magamnak szántam, de mindegy is.
- Igen, én is így gondoltam - sóhajtok fel és pár hajszálat, ami előre szökött visszasimítok a hajkoronámba. Szóval a nevetése pont arról árulkodik, hogy mellette állandóan aggódni kell, sose tudhatod mire gondol és mit fog tenni, engem jó párszor meglepett és nem feltétlen a jó értelemben.
- Hát persze, egy ámbráscet is egy csettintésre a ház mellé teszel - jelentem ki, csak hogy rácáfoljak, mert azok hatalmas állatok a hátsó uszonyának a végének a felét, ha kiteszem én mondjuk. Csak könyvben láttam képet erről és olvastam róla, jó mélyen él az óceánokban és olyan nehéz, amit még egy démon sem bír el csak úgy. Persze mire végig mondom, rájövök, hogy nem kellene kötekednem, de már késő kicsit, talán nem kapok ki érte, nehéz megfékeznem magam, hozzászoktam, hogy jártatom a számat.
- Elég lesz remélem és még vissza is jöhetek ide, de szeretnék minél többet megtudni róluk még, mielőtt elmegyünk oda, ahol az a kép készült róluk és ahol még okosabbak lehetünk, talán a szerzetesek többet mesélhetnek, mint amit itt lelek feljegyzésekből. - Az már biztos, hogy anyám titkos naplóját fogom este olvasgatni alvás előtt, mert nagyon izgat, hogy mit találok benne, hogyan gondolkodott és hasonlít-e rám egy kicsit is, már nem külsőleg, hanem észjárásban.
- Ugyan, miért gondolnám úgy? Csak ha már felajánlasz valamit, akkor segíthetnél, neked meg sem kottyan cipelni a táskádat, ellenben velem! - Morcos vagyok-e? Igen, minden jel arra mutat, a beállásom is, ahogy a csípőmre teszem az egyik kezem, a durcásan csücsörítő ajkaim is, és az összeráncolt szemöldök is, a hangsúlyom és megannyi apró jel, mit én észre sem vennék magamon.
- Tudod mit? Nincs szükségem a tákádra, az enyémben is minden el fog férni! - Söpröm, sőt dobom a hajam a hátam mögé kecsesen, mert nem kell tőle függnöm, nem kell beleélnem magam abba, hogy felajánlott valamit, ami egyenlő a semmivel, megleszek egyedül is, amúgy is önállósodnom kell, szóval itt az első kihívás, egy táskába beletenni minden túléléshez szükséges eszközt, minden feleslegeset itt hátra kell hagynom, ahová visszatérek még, elvégre ez az otthonom. Amúgy annyira tetszik, ahogy hátradől a széken, kicsit emlékeztet arra, mint mikor először találkoztunk, csak akkor látszatra meg volt kötözve és milyen meglepő, hogy akkor is az ölébe másztam, csak kicsit másképpen, amit már nem tennék meg.
- Rossz lehetett. - Nem tudom mit is mondhatnék, nem értem, ez hogy lehetséges, attól, hogy valami nem szabad, nem jelenti azt, hogy a sötétben, elbújva, távol mások szemeitől ne tehette volna meg, hogy táncol. Az a tiltásokban, hogy meg lehet őket szegni és általában még élvezi is az ember, akkor még ő is az volt.
- Igazad van - ismét, tenném még hozzá, de nem mondom ki, mert nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak úgy iszom minden szavát, bármit is mond. Tudom, hogy démon és mindent nem hihetek el, szóval van, amit fenntartásokkal kell kezelnem, csak az nem mindegy, hogy mit. Erre kicsit nehéz rájönni, bár eddig nem tűnt hazugnak, miért is tenné, mikor az igazság sokkal kegyetlenebb és mellbevágóbb általában? Logikus dolgokat mondott és tényleg igaza van a legtöbb dologban, a rúnát kivéve, azt nem fogom bevenni, tudom, hogy nincs köze az emlékeimhez és ehhez a kapocshoz, ez valami más lesz.
- Érzés... - ízlelgetem a szót és nézem, ahogy az üveg darabokra törik Athlan mögött a padlón és ő egy újat bont magának. Nem sajnálom én tőle, csak nem tudom, hogy mire számítsak majd így tőle, jobb vagy rosszabb hatással van ez rá? Fogalmam sincs, de belekezdek abba, amit kigondoltam, mert ki tudja mikor lesz hasonló alkalom vagy lesz-e még rá, hogy kicsit együtt lehessünk. Az, hogy nem gondolta komolyan a táncot meg sem fordult a fejemben, mert hát miért hülyéskedne ilyesmivel? Ő maga mondta, hogy le sem tagadhatom, hogy vonzódom hozzá, szóval nem is teszem. Átadom magam a bizsergető érzésnek, ami az ő testére és sötétségére vágyik, érezni akarom őt, azt akarom, hogy fájjon is. A szemeimmel őt figyelem, elvégre ha a zöld szeme átváltana, akkor baj van és jöhet valami bé terv. Azonban, most elég nyugodt, lehet a gyorsan ivott bor hatása vagy csak fáradt vagy ki tudja? Nem is érdekel, ringatom előtte a fenekem és a melleim is, nem teljes meztelenséggel, a ruha még takarja őket, de a forma akkor is látszódik, néha izgatóbb egy sejtető ruha alatt lenni azt hiszem, de mégis, a meztelenség talán izgatóbb. Amikor elhajolnék hátra, akkor a derekamnál fogva megtart, nem erőszakosan, hogy maradjak még, a nyelvével végignyal a keblem felső ívén, ami kellemes érzés, az államig eljut, elenged, sőt el is lök magától, hogy meghetek, így felülök az asztalra, magam mögött mindent hátratolva, de nem fekszem ki rá, helyette csípőből indítok egy hullámot felfelé, miközben a nyakam kicsit oldalasan hátraszegem és résnyire nyitom az ajkaim, amik közül halk, kéjes sóhaj hallatszik. A kezeim a combomon lefelé csúsztatom, miközben beterpesztve a talpama szék karfájának a szélére teszem és eddigre siklanak végig az ujjaim is a lábamon, hogy a bokámnál állapodjanak meg. Van rajtam alsónemű, szóval nem tolom az arca elé magamat csak úgy. A felsőtestem így előre dől, homorítok, hogy lehetőleg sexyn nézzek ki és a kezeimmel a felsőm aljához nyúlok, hogy aztán a vállaimmal hátrafelé körözve és felsőtestem kinyújtóztatva némi kígyómozgással kísérve, de megváljak a felsőmtől, amit félrehajítok. Régen beolajozták a női testet, hogy sikamlósabb és szebb legyen, ezért én is így teszek, a kagyló ízes olajába nyúlok, hogy magamra kenjem, majd a mutatóujjam a nyelvemre tegyem, majd duzzadt ajkaim közé véve tisztítsam meg. Ezt követi a többi ujjam is, már ha nem kér ő is egyet. Azonban a harmadik után meggondolva magam nem folytatom ezt, hanem leveszem a lábaim a székről és kisebb terpeszben a térde felett állok meg. A feszülő nadrágjától már most érzem, hogy szinte tocsogok a fehérneműmben, nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire fogom kívánni az együttlétet és őt, teljesen megőrjít és kivetkőztet magamból. Szóval, a derekamnál összekötött takarót megfogom és riszálás közben felemelem a vállamig, majd elengedem, hogy lehulljon a lepel. Néha úgy érzem, tényleg túl jó örömlány lennék, de az a baj, hogy mással ez nem menne, csak vele, lehet ez az első alkalom varázsa lenne? Nem tudom és nem is foglalkozom most ilyen bugyuta gondolatokkal, inkább háttal fordulok neki és a fenekem ringatva folyamatosan leguggolok, majd a hátsóman hátra tolva a z ölébe állok fel és a hátammal a mellkasához dörgölőzöm, a fejem féloldalasan tartom, hogy lássam őt, nem örülnék, ha bekattanna és tehetetlen lennék vele szemben. Ahogy az ölébe simulok kellemes bizsergés jár át, tisztára libabőrös leszek. Egy kicsit még maradok így, majd tervezek megfordulni, hogy az ölében ülve lovaglást utánozva folytassam ezt az öltáncot vagy mit. Nem tudom mit csinálok, igazából csak átadtam magam egy érzésnek, amit ő vált ki belőlem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Pfeiffer Beach Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 12, 2020 6:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Talán. De minél inkább bemocskolódik a vérvonal idegen vérrel, annál inkább hígul minden. Aztán meg ki tudja, lehet egy bizonyos tulajdonság annyira erős, hogy mindegy, mivel hígul a vér, az tovább öröklődik, s bármelyik leszármazottnál felbukkanhat. Az őrület például ilyen. - mutatok halántékomra. Nem kekeckedésnek szánom, utalva nemrégi elszólásomra az anyjáról, hanem mert ez így van. Ha az elme egy kicsiny szegletében is ott lapulhat az őrület magja, akkor az bizonyos események hatására rohamosan elkezdhet növekedni, lassú romlást hozva a lélek minden kicsiny szegletére. Hogy az én esetemben létezhet-e ilyen, az minden bizonnyal így van. Elvégre az elmém már rég megbomlott akkor, mikor pusztulást hoztam a falumra. Ami pedig a porhüvelyem illeti... Ép az az ember, aki önként és dalolva felajánlja a testét egy démonnak?  
- Őszintén szólva én sem gondoltam volna, hogy valaha még találkozunk. Vagy hogy egyáltalán még felismerhetlek. - vonom meg a vállam, mintha mit sem számítana az egész, ugyanakkor apró nyelésem amolyan önigazolás, hogy de, mégis számít, hiszen semmi sem gyengült, ugyanazt az erős köteléket érzem, mint régen. S ez valahol ijesztő. Ugyanis több száz évem alatt ilyet még nem tapasztaltam.
- Nem hagytalak el, mert nem is voltam melletted soha. - felelem kicsit keményebben. - Az, hogy néha felbukkantam melletted és megmentettelek, még nem jelentette azt, hogy téged és engem egy lapon kellett volna említeni. Ha nem cseszem el rajtad azt a rohadt pecsétet, most azt se tudnád, hogy ki vagyok. Ez nem az a világ, ahol az árva csecsemőket mindenki felkarolná... - csak egy esélyt adtam neki, semmi mást. Esélyt az életre, esélyt arra, hogy kibontakozzon, ami láthatóan nem igazán történt meg huszonhárom év alatt sem, hiszen még mindig úgy viselkedik, mint egy ostoba kölyök, aki az egész világot hibáztatja mindenért. Ez is egy ok, amiért a szakadékba kell őt lökni, mert annyi felesleges réteg veszi őt körbe, ami elnyomja a valódiságát, hogy lassan teljesen el fog veszni. Nem tudom, miért akarok én lenni az a bizonyos személy, aki ebben segít, de tudom, ha én nem teszem, akkor hamarosan beleolvad a többi szürke halandó közé, ahonnan már nem biztos, hogy ki fog tűnni.
- Akkor legközelebb olyat készítesz, amibe raksz ilyen mexikói chilit is. Ha az enyhébb formája ilyen ízletes, akkor szerintem az erősebbel sem lesz gond. - bólintok ösztönzően. Lehet, hogy a következő állomásoknál nekem is ki kellene vennem a részem az ételekből? Vajon a megmaradt éttermek is szolgálhatnak némi élvezetes újdonsággal? Eltöprengve rágom meg a fűszeres kagylót, kiélvezve a legapróbb kis morzsáját is.
- Mellettem? Aggódni? Ugyan! - röhögöm el magam két korty között. - Lényegében bármit meg tudnék szerezni, amit csak akarsz, s elérhető közelségben van. Végül is olyat is, ami nem... - felelem sejtelmesen, a zsebemben bújó arkangyal tollra gondolva, mely bárhova elrepít, ahova csak szeretném. Ha akarok, akkor a következő szempillantással Szibériában termek, vagy éppen egy lakatlan szigeten valahol az Atlanti-óceán egy elfeledett, régi hajóroncsokkal borított szegletében.
- A mai estét még itt tölthetjük, talán a holnapit is. Ám utána indulnunk kell. Két napnak elégnek kell lennie neked. - ugyanis az én feladatom itt véget ért, hiszen azt akarom tudni, hogy az apja hol lehetett utoljára, márpedig az a hely bizony nem ez a hely. Lehet, hogy akadnak rejtett szegletei a háznak, de kétlem, hogy számomra további használható információra bukkannánk. Alessya más kérdés, hiszen neki lényegében itt minden használható, hiszen a múltjának apró kockái vannak mindenfele.
- Ha egy percig is azt hitted, hogy úgy fogok ugrálni, ahogy te fütyülsz, nagyot tévedtél. - húzom gonosz mosolyra ajkaim, mikor hátrébb dőlök a széken. Régebbi korokban egy tökéletes királylány lehetett volna ez a szürkeség, hiszen a külső adottságai is megvannak hozzá, no meg a belső “értékei” is. Kár, hogy most csak egy hisztis és akaratos kislány csupán.
- Az nem volt mindegy, ki és hol táncolt. Én nem abba a kategóriába estem, kinek ez megengedett volt. - a mulatságokon nem vehettem részt, így csupán a falakon átszűrődő messzi zajokból tudtam, hogy épp összecsődült a falu egy kis szórakozásra, távol tőlem, az átkozottól. Démonként pedig már igényem sem volt ilyesmire, voltak fontosabb dolgaim is.  
- Találkoztam olyannal már. Nem mindenki él rettegésben és nyomorban. - hiszen van, aki épp ebből táplálkozik, s a sötétséget szinte otthonának érzi. Ehhez persze az kell, hogy elengedjük a haláltól való félelmet, s láss csodát, ezernyi új kapu nyílik meg, melyen áthaladhatunk. Én sem vagyok az a kategória, aki könnyen enged, s könnyen szívja magába az újat, de kivételesen nem bántam meg, hogy belekóstoltam Alessya boszorkánykonyhájába, vagy éppen a kolostorból származó borba, melyből már lassan a harmadik üvegért fogok nyúlni.
- Nem kell ahhoz tudás. Érzés kell hozzá. - vonom fel kacéran szemöldököm, miközben elhajítom magam mögé az üveget, s bontom is azonnal a következőt. A szervezetem nehezebben érzi meg az alkohol hatását, de mivel gyorsan döntöttem magamba két palackot is, illetve régen vittem be a szervezetembe alkoholt, így már kezdem is érezni a fejemben a jótékony hatását. Rég éreztem már ezt.
Valójában nem gondoltam komolyan, hogy itt és most lejtsen nekem egy öltáncot, csupán húzni akartam egy kicsit az agyát, s látni, ahogy belepirul a kérésembe. Azonban egy kissé más fordulatot vesznek az események, hiszen a szürkeség tényleg mozgásba lendül. S mivel a bor most eléggé elbódítja bizonyos érzékeimet, így meglepő módon nem nyúlok utána agresszíven, hogy magamra rántsam, sőt, szemeim is zölden figyelik őt, nem fordulnak át sötétségbe. Halk sóhajjal hagyom, hogy végigsimítson rajtam, s alsó ajkam enyhén beharapva figyelem, ahogy hátsó fele közelebb siklik hozzám, majd keblei kecses ringásba kezdenek. Valójában nem értem, miért megy bele ebbe, hiszen tudhatná, hogy ha megint eljutunk egy bizonyos pontig, akkor az fájdalmas lehet neki... Egyelőre azonban ennek semmi jelét sem mutatom. Mikor elhajolna tőlem, akkor kapaszkodok meg egy pillanatra a dereka köré font takaróban, annál fogva húzom közelebb magamhoz, hogy aztán keblének felső ívén végig simítsam nyelvem, mely állánál omlik le róla. Igen, pontosan ezt az ízt éreztem eddig is a számban... Agresszív, erőszakos mozdulat még mindig nem érkezik tőlem, sőt, el is lököm magamtól egy sejtelmes mosollyal az arcomon, mellyel mintha azt sugallnám, hogy “küzdj meg érte, kislány”. S hogy miért pontosan, azt hamarosan láthatja is, hiszen bal kezem nadrágomra kúszik, s megpihen egy bizonyos ponton, mely eddig nyugalomban volt, most azonban igen csak feszül a királylánynak köszönhetően.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Pfeiffer Beach PcdAo6p
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 07, 2020 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
- Szerinted a személyiség is öröklődik és mindenkiben ott lakozik valahol mélyen? - kérdezek vissza, mert én úgy gondolom, hogy a személyiség az úgy fejlődik, ahogy nevelnek, nem véletlen vagyok szerinte királylány, elvégre mindent megkaptam és mindig igyekeztem jól kinézni, tiszta és rendezett lenni. Jó, szeretek mások vérében is fürdeni, persze nem szó szerint, de hosszú távon nem maradnék meg úgy, szeretek tiszta és illatos lenni. Athlant tovább hallgatva inkább elfordulok, nem hiszem, hogy a szüleim gyilkosok voltak és ezért szeretek én is ölni, szerény véleményem szerint a csecsemőkori trauma az oka, amimkor lezuhantam és az ölében landoltam. Örültem, hogy végre a közelében voltam és nem csak annyira, amíg ő betakar távolságtartóan, hanem egyenesen az ölében tartott, tisztán láttam őt és utána az anyám véres cafatjait. Ezért szeretem a vért, ezért szeretek ölni és ha már arról van szó, szeretem felrobbantani az alanyt, mert az kevesebb nyomot hagy, nincs gyilkos fegyver, csak egy bomba, amit bárki elkészíthetett.
- Nem értek egyet. - Elfordulok kissé durcásan, mert nem szeretnék életveszélybe kerülni, már azzal, hogy vele vagyok sem mondhatnám, hogy  száz százalékig biztonságban vagyok, mert nem, bármikor elborulhat az agya vagy mi, amikor feketék lesznek a szemei és könnyen lehet az a végzetem. Igyekszem nem hibázni sokat olyan dolgokkal, amivel felhúzhatom, de sajnos valahogy belefutok ezekbe, nem ismerem még eléggé őt. Legalább belátom, ha tévedek amúgy, nem vagyok a legjobb vadász, sem a legokosabb ember, de talán nem vagyok a legrosszabb sem, talán érek valamit, még így is, hogy azzal utazok a világban, akit már az első találkozásunkkor meg kellett volna ölnöm. Sikerült volna? Kétlem, túl erős és ezt már akkor tudtam, amikor eloldozta magát a széknél és úgy tett, mint aki tényleg rab lenne, de nem volt az, csak unatkozott és várta, hogy most mi lesz, mi fog történni. Hát én lettem és most itt vagyunk, ahol születésem után laktam anyám haláláig.
- Igazából én fel voltam rá készülve, hogy egy angyal vagy démon van a dologban és egyszer majd, ha megtalállak, akkor kifaggatlak, hogy miért tetted azt, amit. Az, hogy együtt kelünk a rejtély nyomába, azt nem gondoltam volna meg azt, hogy ez az egész valósággá válik és nem csak egy olyan lehet megtörténik dolog. - Azt sem, hogy megöl és később még közösülünk is, hogy felhasítja a hátam, majd megkapom a gyógyító talizmánt és utána túlélek még egy együttlétet, igaz ott segítséget kaptam egy tündértől, aki hiányzik, biztos élvezné itt a tengert.
- Úgy lesz. - Ideje is a saját utam járni, de ehhez nem árt megtudni kik voltak a szüleim és milyenek lehettek, hogy én is tudnék-e olyan lenni vagy én más vagyok, mint ők és másfelé kell mennem. Erős szeretnék lenni, aki egyedül is képes magát megvédeni, bár kétlem, hogy ez járható út egy embernek, mert gyengék vagyunk, egy mágikus lény játszi könnyedséggel győz le minket, egyszerű halandókat.
- Mert anyám inkább megölt volna és öngyilkos lett, te is elhagytál és akik felneveltek, ők is megtartották a távolságot, mert tudták, hogy el fogom őket hagyni egy nap, hogy a szüleim után nyomozzak és így eltűnök az életükből, nem engedtek túl közel magukhoz. - Megvonom a bal vállam, a kezem az ölembe téve pihen, a jobb ujjaimmal a bal hüvelyujjam körömágyát kezdem el kapargatni, majd ahogy felszakítom a bőrt, a fogaim közé csípem a bőrt, hogy lerágcsáljam azt, kicsit természetesen felszakítom és vérzik, nem vészes, csak a számban érzem az ízét kicsit és érzem az enyhe csípős fájdalmat. Igazából csak Athlanhoz kötődöm már régóta és mást nem is akartam a közelembe engedni, a szüleimnek is csak róla beszéltem szinte egész idő alatt, nem csoda, hogy nem engedtek magukhoz közel.
- Elég érdekes, az tény - elmosolyodom, amint látom, hogy jobban van, csak a név dühíti, még az is hasonlít az övére, nem csak a teste, ami rejtély, de csak tudna róla, ha a rokona lenne nem? De lehet valami hasonmás is, a mai világban én már azon sem lepődnék meg.
- A chili az mexikói paprikából készül és van csípősebb fajta is, de az nem jó minden ételhez meg hát kifelé is csíp, ezért nem eszik sokan, meg hát nem is való mindenkinek, de lehet neked az is nagyon ízlene. - A plusz információ, hogy halandóként az anyja íztelenül főzött egy új információ, amit megjegyzek, később még talán kérdezgetem róla, de most inkább hagyom, kocsikázás közben valahogy jobban mennek ezek a témák és többet beszél, mint ilyenkor. Igaz, nem voltunk még sehol huzamosabb ideig, de most ezt nem rontanám el a kérdezősködésemmel, pedig nagyon érdekel, milyen halandó élete lehetett és melyik korban meg hol élt.
- Kezdjek aggódni? - kérdezek vissza látva a vigyorát, mert ez semmi jót nem sejtet, de hát állatok húsáról van szó, nem tudom mi létezhet, amit nem szívesen ennék meg, de azt hiszem ez majd kiderül, nem is olyan sokára, mert bizony eljön a reggeli ideje is egyszer, már ha nem egy késői vacsoráé, mert én még éhes vagyok, mert megette előlem a kagylóim.
- Jó, nem húzom az időt, de mindent szeretnék átnézni, hátha többet tudok meg róluk. - A nevetésre csak felvonom az egyik szemöldököm és úgy nézek rá. most meg miért édes a mosolyom és mit néztem be? Kicsit biztosan kipirul az arcom, mert úgy fest, hogy megengedi, hogy én cipeljem a táskáját az ő meg az én cuccaimmal, hát azt már nem, akkor inkább megoldom, hogy a saját táskámban elférjek, elég lesz azt cipelnem.
- Pedig, ha erősebb lennék lehet elbírnék két táskát, de így kösz, de nem kell a táskád - vágok vissza kicsit indulatosabban, mert hát ez a nesze neked semmi, fogd meg jól körülbelül. Megemelem az én karomat is, ami szerintem a harmada Athlan karjának, meg plusz emberi erőm van, nem démoni fizikai erőnlét, aminek meg sem kottyanna az egész.
- Uh - fintorodom el és még az étvágyam is elmegy, ahogy a rohadt hús szóba kerül, mert azt biztos nem fogok enni, kizárt dolog, kifordul tőle a belem és még beteg is lennék, ami szintén nem jó. Démonként nem kell betegség miatt aggódni, úgy lehet más fekvése van az egésznek, de jelen helyzetemben, kösz, de nem.
- Ha találunk olyan helyet, tudom miket hoznék el fűszernek. - Térek vissza inkább a mondat elejére, mert az lényegesebb és persze, ha valami bevásárlócsarnokba kerülnénk, ami nincs még annyira kifosztva, akkor körül is nézhetnék ott minden más miatt is, mert mindent a kéznek elv van ugye, szabad a vásár.
- Nem lehetett jó világ akkor, nem tanultam olyan korról, ahol nem volt szabad táncolni. - Ez persze nem jelenti azt, hogy nem létezett, mert Athlan a fogjuk rá élő példa, hogy volt, csak nem tudom hová tenni és ha nem megy bele, akkor hagyom is ezt a témát későbbre, ahogy az édesanyjáról sem kérdezek egyelőre még.
Lemegyek borért a pincébe, ami elég poros és persze akad pókháló is, aminek lakója már nincs, mert amilyen elhagyatott a ház, még azok sem maradtak meg itt úgy fest. Mikor visszamegyek, már az egyik bor a démonnál köt ki és miközben kibontja engem bámul, csak nem értem mit néz ennyire, összefogom magam előtt a takarót és úgy sétálok vissza mellé, hogy a fenekem az asztalnak döntve oldalasan figyeljek rá.
- Ebben a világban találkoztál már vidám emberrel, aki önfeledt volt és nem volt őrült? - kérdezek vissza, mert mikor találkoztunk, akkor voltam a legvidámabb szerintem, mert megtaláltam őt, akit annyira kerestem. Akkor csak a pecsétre akartam volna rákérdezni, hátha tudja, mi lehet, de ehelyett egyből célba értem. A sors furcsa fintora, hogy mikor nekiindultam önállósodni és megkeresni a múltam hiányzó darabkáit, akkor egyből rá akadtam. Igaz nem tudta a válaszokat, de elvezetett oda, ahol már találtam pár dolgot és ha tovább kutakodom, még többet is találhatok szerintem.
- Igen, szerintem sem vagyok egyik sem - helyeselek és a plédet kicsit szorosabban fogom magamon, belemarkolok elől a széleibe és jobban összehúzom magamon. Athlan közelsége és közvetlensége nagyon vonzó, de kell némi tartás, hogy ne omoljak az ölébe, mert  hát nem akarok a könnyen megkapható préda lenni. 
- Táncról volt szó, arról nem, hogy te milyenre gondolsz és amúgy is honnan tudnék én úgy táncolni? - El is lököm magam az asztaltól és szembe fordulok vele, még mit nem. Jó, könyvekből olvastam és utána álmomban is csináltam már csábos táncmozdulatokat, miben lenne más élőben is megcsinálni azt, amit már elképzeltem? Zavarba ejtően néz végig rajtam megint, mintha ott sem lenne a takaró rajtam, amit lehúzok a vállaimról és a széleit markolva kinyújtom a kezem oldalra, majd a derekamon körbetekerem azt és megkötöm az oldalamnál, így olyan, mintha egy szoknya lenne, az egyik oldalamon teljesen felvágva. Persze ott van alatta a nadrágom, ami elveszi az élményt, de hát ez van, biztos van képzelőereje. Elég hűvös van, hogy én nekiálljak vetkőzni itt neki, meg hát amúgy is, ha az bekövetkezne, akkor biztosan az ölében kötnék ki, a csípőm ringatva sétálnék a közelébe és a kezemmel végigsimítanék a vállától a háta mögött elsétálva a másik válláig, majd elé érve a torka mentén felfelé az arcához érnék, majd a szék karfájában megtámaszkodva hajolnék közelebb és fordulnék meg, hogy megriszáljam előtte a csípőm és a fenekem, kissé az ölébe dőlnék, de csak pár mozdulatig, majd eltávolodnék, hogy az arca előtt megrázzam a mellkasom is, a domborulataim mutogatva. Igen, azt hiszem így kezdődne a tánc, aztán más egyéb dologgal színesíteném, mint a serpenyőben maradt olajos fűszer, amivel bekenném a mellkasom és talán még a lábam közét is, hogy odacsábítsam őt. Ah, milyen jó is lenne, biztos fájna, ahogy belém harap, de már nem tudnám anélkül élvezni azt, hogy magáévá tesz. Rövid gondolkodás után kilépek a cipőmből és letolom a nadrágomat, elvégre ott van a takaróból vagy miből alkotott szoknya, ami takar és hát még ha nem is olyan tökéletes, mint ahogyan gondolatban láttam magam előtt a jelenetet, de megpróbálom átvinni életbe is a dolgot, mert kár is lenne tagadnom, hogy kívánom őt és kapható vagyok ilyesmire.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Pfeiffer Beach Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 05, 2020 5:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Nem tudhatod, ki vagy valójában, amíg a vér szerinti szüleidet a homály fedi. A nephilimek is a huszadik évüket betöltve kezdenek szárnyra kapni. Sosem tudhatod, hogy a lelked mélyén mi lakozik pontosan, hogy milyen örökség csörgedezik az ereidben. Ha el van nyomva a valódi éned, akkor erre talán sosem fogsz rájönni. Nem hiszem, hogy a te esetedben az a célszerű, ha óvva vagy mindentől. Sőt... - mosolyom aljas vigyorrá alakul, ahogy méregzöld szemeimet újra ráemelem. - Teljesen máshogy viselkedsz éles helyzetben. Többször kellene téged kitenni veszélynek, hátha jobban felszakadnának a gátak benned, és egyszer csak elkezdenél szárnyalni. - nevetek fel hangosan, bár szavaim mögött őszinte él húzódik, még ha most épp elvicceljük a dolgot. Ám ez a rész egy újabb fejezet, hosszú lenne most ebbe belemenni, akadnak fontosabb dolgok jelenleg.
- Legalább belátod a hibáidat. Az is valami. Jobb a saját tapasztalataid szerint élni, s másokéval mindig szkeptikusnak lenni. Gondoltad volna valaha, hogy pont azzal fogsz nyomozni a családod után, akinek egész életedben a levadászására tanítottak? - mert azért valljuk be, egészen vicces tud lenni a sors, főleg ha elveket renget meg, s a prioritásokat teljesen felborítja. Nem csupán Alessyánál van erről szó, hiszen magam is elmondhatom, hogy például ő az egyetlen, aki bizonyos dolgokat túlélt mellettem, s akiben van valami megmagyarázhatatlan, ami visszafogja bensőmet, hogy ne öljem meg őt véglegesen.
- Ideje lenne a saját utadat járnod. - teszem még hozzá bölcsen az előzőekhez. Elvégre megkapta a tudást azoktól, akiknek odaadtam őt, s most az utunk során tőlem is kap némi fejmosást, ezen kettős alapján pedig már el lehet indulni egy olyan ösvényen, amit még senki sem taposott ki előtte.
- Miért? - teszem fel váratlanul végtelenül egyszerű kérdésem. - Nem voltál képes kötődni senkihez? Miért? - ezt inkább önelemzésnek szánom, hogy mélyen magába tudjon lesni általa. S hogy miért ez az egész? Hiszem, hogy a számtalan emberi szemeteszsák között Alessya felszínessége nem valódi, és sokkal több lakozik benne annál, mint amit mutat. Ha pedig már a célunk közös, hiszen nem csupán azt fedi rejtély, hogy kik is voltak a vér szerinti szülei, hanem azt is, hogy nekem mi közöm ehhez az egész bagázshoz, akkor már megragadom az alkalmat, s megpróbálom előcsalni a szürkeség mélyén lakozó megmagyarázhatatlant.
- Atlas! - ahogy kimondja ezt a nevet, kis híján a torkomon akad az az átkozott kagyló, melyet egy erősebb köhögéssel köpök vissza az asztalra. Ám semmi pánik, teljesen jól vagyok!
- Milyen egy szánalmas név. - fújok oldalra haragosan, majd újra visszatömöm a számba a megrágott kagylót, ami most végre szélsebesen kezd a gyomrom felé kúszni. Atlas... Ahogy ismételgetem ezt magamban, elfog valamiféle enyhe émelygés, mely valahol talán lelkem mélyén gyökeredzik. Jobb lesz, ha sürgősen eltereljük erről az a jelentéktelennek tűnő momentumról a gondolataimat, mielőtt még elkezdek kombinálni...
- Még sosem kóstoltam chilit. Na meg a bors, idejét nem tudom, mikor ízleltem utoljára. Talán még halandóként? - töprengek el egy pillanatra, majd megrázom a fejem. - Nem, biztosan később. A halandó anyám ízetlenül főzött. - újabb jelentéktelennek tűnő emlék, mely szokatlan lehet, hogy megmaradt bennem. Valójában szinte mindenre emlékszek a halandó létemből, s az egyik ilyen például az, hogy egykori anyám mindenből kispórolt mindent. Csak azért etetett, hogy ne dögöljek meg, plusz igények nem teljesültek. Hogy is teljesülhettek volna egy átkozottnál?
- Más állat, aminek több húsa van. - ismétlem meg két rágás között, s egy sejtelmes vigyort küldök a lány felé. - Megkapod. - ó, de még mennyire! - Maradhatunk miattam még pár napot, de túlságosan sokáig ne húzzuk el. Jó lenne minél előbb a végére járni ennek az egésznek. - mutatok körbe. Szavaim azonban röhögésbe fordulnak át, hiszen királykisasszony kissé félreértelmezte a mondandómat.
- Édes a mosolyod, de ezt benézted, kislány. - sóhajtom mosolyogva, jóllakottan. - Csak a táskámat szolgáltatom neked, ezt itt nem. - emelem fel karomat, s megböködöm a bicepszem. Még hogy én rendes vagyok, s viszem a holmiját? Meg a nagy faszt! Túlzásokba nem kell esni.
- Akkor minél előbb keresünk valami helyet, ahol szerezhetünk neked fűszert. Ezek kimaradt az életemből valahogy. Jobb szerettem démonként átélni a nyers hús zamatát, amiben még ott van egy csepp lélek. Aztán elkezd rohadni, s egészen különleges íze lesz. - hümmögök halkan, bár ez minden bizonnyal olyan dolog, ami egy embernek inkább felforgatja a gyomrát, már csak az ősi ösztönök miatt is, hiszen a döghústól megbetegszik egy ilyen gyönge test, ergo az íze és a szaga is förtelmes lehet egy halandónak.
- Kurvára nem táncoltam. - forgatom szemeimet fejemet csóválva. Majdnem még sértő is, hogy ilyet kinéz belőlem ez a lány!
- Régen nem az a világ volt, ahol egy magamfajtának engedett volt az, hogy csak úgy táncra perdüljön. - a “magamfajtát” direkt nem fejtem ki, hagyok némi sejtelmes homályt az egész mondaton. Persze, ha én elkezdtem volna halandóként táncolni, máglyára vetettek volna. Ebben biztos vagyok.
- Menj csak, menj. - biccentek Alessya felé, s az ő remek ötlete felé. Így amíg távol van, lehúzom az üveg aljában lötyögő vagy tíz nagyobb kortyot, így mire visszaér, készen állok egy újabb üveg borra. Megragadom hát az egyiket, s miközben mereven figyelem, ahogy a szürkeség takarót kerít maga köré, megbontom azt, majd újra vedelni kezdek, mint aki szomjan akar halni. Hiába, már a bor ízét is szinte elfelejtettem az évek során, hiszen annyi szart kóstoltam, hogy a kedvem is elment ettől. De ez... Kibaszott jó. Ízlésre kapnak a szülei egy plusz pontot.
- Nem tűntél túl vidám lánynak már akkor sem, mikor először találkoztunk úgy, hogy felnőttél. - támasztom ki államat kézfejem közel Alessyához. - Az önfeledett táncikálást inkább az ostobákhoz és a gondtalanokhoz tudnám elképzelni. Te pedig ha jól sejtem, egyik sem vagy... - bökök rá combjára. Érezhetően kezdek kissé közvetlenebb lenni, de ez egyszerűen csak az alkohol jótékony hatása. Húzok hát újabbakat, immáron bőven a felén túl is lekortyolom a bort.
- Én igazából nem olyan táncra gondoltam, amit a pajtában tanul az ember a többitől. Én kissé... Más jellegűre gondoltam... - újra csak végignézek rajta épp úgy, mint mielőtt lement az újabb üvegekért. Kivételesen nem vagyok agresszív, sem vad, a viselkedésem jelenleg semmiben sem különbözik azoktól, akik kezdenek becsiccsenteni. Ehhez persze nekem két üveg gyorsan lehúzott bor volt szükséges.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Pfeiffer Beach PcdAo6p
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 28, 2020 9:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Már megint olyan kijelentést tettem, amit nem kellett volna, a sóhaj hallatán össze is húzom magam kicsit, mert persze régen így gondoltam, de attól még nem úgy van az, ahogy az már korábban is kiderült, téves ismereteim vannak a démonokról és a világról is. Azt tudom, amit tanítottak, de hogy ők azt honnan vették? Arról nincs semmi, valahogy minden hitelesebb egy démontól hallva, főleg ha egyelőre nincs oka bántani megint engem, bár ahhoz még ok sem kell neki. Bármikor bekattanhat és azt csinál velem, amit akar, egyszerre ijesztő és csábító a dolog, milyen furcsa kettőség ez, mintha vágynék a fájdalomra, amit okoz nekem miközben közelebb kerülünk egymáshoz.
- Sajnálom... én nem akartam okoskodni. - Lesütöm a pilláimat is, tényleg próbáltam odafigyelni, de sajnos nem tudom megválogatni olyan jól a szavaimat mindig, néha hibázok, elvégre emberből vagyok, mi sokat hibázunk.
- Fogalmam sincs, addig nem jutottam el - megvonom a vállam. - De, ha sikerült volna a rontás, lehet utána megöltem volna, mert ha valaki rájön, hogy boszorkányság van benne, biztos felkeresnek volna, talán még én magam sem hittem benne, hogy sikerülhet, elvégre egy nyomi ember vagyok csak. - Sóhajtok fáradtan és kinézek az ablakon, ártatlanság ide vagy oda, azért az apám tudja, hogy nem vagyok olyan kis ártatlan és őt nem tehettem volna el láb alól, mert gyanakodni kezd és ha megtudja kitagad. Nekem ők voltak a család, mostanáig, amíg fel nem nőttem, hogy egyedül is boldoguljak és Athlan keresésére induljak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meglesz és ennyit fogunk beszélgetni, főleg démonos dolgokról, mi következik, ha eladja valaki a lelkét és hogy tud visszatérni akár ide sokkalta erősebben.
- Azt hiszem értem. - Eléggé körbejártuk és ő szavakat nem kímélve magyarázta el úgy, hogy én is megértsem ezt a túlvilági dolgot. Érdekelne, hogy mások milyen árat fizettek egy ilyen információért és tanácsért, mert hát ezek nem kis dolgok, akkor mindenki tudna róla és persze az emberek kitaláltak volna valamit erre, hogy a démonok ezt terjesztik de ne higgyünk nekik, mert hazugság az egész. Mi már csak ilyenek vagyunk, a lelkedet se add el, mert megszegik a szerződést, azaz egyedien értelmezik és viszik véghez a kívánságot. Mindenbe szeretünk beleszólni, mintha mindent jobban tudnánk, holott mi a mi pár évtizedünk egy több évszázados elmével szemben? Én is érzem, hogy sehol sem vagyok hozzá képest, de azért igyekszem értelmesen válaszolni neki.
- Ebben az elcseszett világban már nehéz megérteni bárkit is, mindenki a legrosszabbra gondol vagy nem is gondolkozik, csak úgy, mint én elhisz mindent az "okosabbaknak" - az ujjammal macska körmözöm a szót, de már a hangom is elég lett volna erre, hiszen kissé gúnyosan gondolok rájuk. Akik felettem voltak, a tapasztaltabb vagy kiöregedett vadászok, akik megannyi hülyeséggel tömték a fejem, mennyi időm ment el ilyenekre, ahelyett, hogy gyakoroltam volna az önvédelmet inkább. Kicsit mérges vagyok rájuk, de talán ha még visszatérnék közéjük, akkor már elmondhatom, hogy jobb leszek a legtöbbjüktől.
- Véglegesen még nem, nem sok számomra fontos személy létezik. - Igen, egyedül csak őt veszítettem el, a sokktól és negatív érzelmektől, ami ezzel járt ki is fehéredett a hajam, de nem fogom felhozni, hogy miatta vagyok ilyen, ő tette ezt velem, hiszen én ragaszkodtam hozzá túlságosan, ki tudja miért mindazon kívül, hogy megmentett a biztos haláltól.
- Bár emlékeznék rá, de csak a vérre és a teste darabkái maradtak meg róla. - sóhajtok fel a kagylókat lökdösve a fakanállal a serpenyő felett még. A mondat vége azonban, hát elég nagy szemétség és elzárva a lángot megfordulok felé.
- Azért ezt kétlem, de majd kiderül, hogy anyám volt ennyire elviselhetetlen vagy csak Atlas félt az apaságtól. - A kezemben lévő fakanállal még hadonászok is jobbra-balra, hogy valamelyik opció játszhat inkább, nem hiszem, hogy lelépett, de ha mégis, az csakis az apaság miatt lehetett és ha megtaláljuk és még él, hát furcsa lesz, mintha két Athlannal állnék szemben egyszerre, belőle egy is elég, hogy elvegye az ép eszem, már ami maradt belőle. Kezdek kikelni magamból a közelében vagy csak elengedem az igazi valóm, fogalmam sincs.
- Van benne, bors, paprika na meg csilipor, én szinte mindenbe tennék csilit, még a csípős fajtájából is akár. - Nem tudom mit érezhet, bár idegen csak talán a csili lehet számára, mert az elég különleges, de mostoha anyám termeszti és hozzászoktatott, egyszerűen imádom, el sem tudnám képzelni nélküle az életem, kellenek az ízek.
- Fúj - suttogom magam elé halkan, mikor szóba kerül, hogy az én ízem még a nyelve alatt van, nem akarom tudni inkább, mire gondol, csak megterítek az asztalnál és helyet foglalok, hogy ehessek végre, szinte korog a gyomrom, hogy vigyek be valamit, a mókus nem volt túl nagy falat és nem is lakatott jól.
- Még nem néztem szét alaposan, de biztos úgy van és meglátom majd én is a jeleket. - Mikor néztem volna szét ennyire, mikor csak a saját és anyám szobájában voltam, na meg a konyhában és a padláson is csak a démonhoz mentem, nem néztem szét, mert van rá még időm bőven.
- Ezek szerint lehetséges. - Mutatok a bor felé, aminek a felét már meg is issza egy húzásra Athlan, majd a szájába dob egy kagylócskát és hát elég lassan rágja és elképedve pislog, amit nem tudok tenni, már kezdek felkészülni rá, hogy milyen negatív szavakkal illeti majd és hogy ezért nem eszik, de nem ez történik, szóval a szemöldököm felkúszik és meglepetten nézek felé pár másodpercig.
- Hű, hát egészségedre. - nyögöm ki a szavakat és közben fájdalmas búcsút veszek a kagylóktól, mert azok nem az én hasamban fognak kikötni, bár többet szedtem volna, na de majd kárpótol, mert én szaván fogom az már biztos.
- Halaknak örülnék vagy más állatnak, aminek több húsa van. - Természetesen egyből le is adom a rendelést, mert jó lenne végre jóllakottan hátradőlni és átkutatni anyám szobáját, az ágyában elaludni a kutakodás közben és reggel ott ébredni a napfelkeltére, ami innen biztosan szép látvány lehet. Annyira szépnek tűnik a környezet még így esti sötétségben is, bár lehet tévedek.
- Áll az alku. - Bár, ha őszinték akarunk lenni, ez eddig is így ment, csak én nem vettem elő a kis fűszereimet a bőröndömből, mert hát nem akartam hallgatni a királylányos megszólalásokat, hogy még nyersen és sótlanul sem tudok megenni valamit. Csak ezért nem vettem elő a mókuskánál sem, a megjegyzése miatt és mert bizonyítani akartam, hogy nem vagyok annyira kényelmes, csak hát így finomabb, amit őt is beláthat. Nem gondoltam volna, hogy valaha is az én főztöm ilyen hatással lesz egy démonra, hogy kedvet kapjon az evéshez. Persze a meglepetéseknek még nincs vége, mert most már, a kolostor felé még az ő táskájába is pakolhatok, amihez eddig hozzá sem érhettem, na meg azt ugye ő fogja vinni és hűha. Ha tudtam volna, hogy a kaja meg a bor ilyen hatással van rá. A démonok jobban bírják az alkoholt, szóval biztos fér még belé és ha sok ilyen bor van még lent, ki tudja.
- Rendben, de még egy-két napig maradjunk itt, körül szeretnék nézni, bár a kolostor címe már megvan. - Mutatok az üvegre, amin ott a címük, a mutatóujjam oda is teszem. 
- Rendes tőled, hogy viszed majd pár dolgomat a táskádban. - Mosolygok felé, biztos lehet benne, hogy a legnehezebb dolgokat fogja megkapni esélyesen, mert hát neki az semmi, az erejét tekintve, nekem meg a saját táska is pont elég lesz, meg a fegyverem, amit a kezemben vihetek, felkészülve mindenre.
- Örülök, majd ha egy nem kifosztott bevásárlóba keverednénk, akkor tudnék még csinálni egyéb finomságokat is, ritkán főztem, pedig szeretek, csak hát az anyám kisajátította a konyhát, már a nevelőanyám, így csak ha küldetésen volt, akkor kerültem oda. - Még reggelit és vacsorát is mindig csinált nekem, ami nagyon kényelmes, de hát a tenyerükön hordoztak, ami meglátszik, én voltam a mindenségük, a gyermek, ami nekik nem adatott meg és mégis.
- Hát, fogalmam sincs, hogy néztél ki halandóként és ki tudja, lehet táncoltál. - Megvonom a vállaimat, mert ugye ez nem az ő eredeti alakja, bár csak így tudom őt elképzelni, tetszik amit látok és ezt ő is tudja már, kár is lenne tagadnom, ha szóba jönne, de ne jöjjön, mert nem akarok arról beszélni, hogy mit érzek iránta, úgyis csak kiröhögne.
- Hát nem, de azért van, amihez konyítok, régen a pajtában összegyűlt a család szórakozni és tanultam pár dolgot. - Megvonom a vállaim és az üres tányérom mellől felállok, iszok kicsit a borból, de még marad a poharamban, nem akarom én meginni, jó ez így nekem, én úgysem szoktam alkoholosat inni.
- Hozok fel még bort. - Nem tudom, mit néz meg ennyire rajtam, inkább hátra arccal megindulok a pincébe, hirtelen jött ötlet volt, hogy hozok bort, nem tudom miért, de úgy tűnt, hogy ezzel kicsit megmenekülök a kínos pillanattól, hogy a testem szemléli, mintha egy húsfalat lennék. A hideg és kellemes bizsergés végigfut rajtam, igazából imádom, hogy úgy néz, de ez veszélyes terep. Felkapok két üveggel ugyanabból és elindulok felfelé, leteszem elé az asztalra és tovább is libbenek a kanapé felé, ahol egy vékony takarót terítek magam köré, úgy sétálok vissza hozzá. Eléggé lehűlt a levegő, a kandallót meg én biztos nem merem begyújtani, mert lehet az egész ház égne vele, annyira rég volt tisztítva és ha eldugult, akkor a füst bent ragadna. Athlan mellett állok meg és az asztalnak döntöm a fenekem támaszként.
- Hogy értetted, hogy nem tűnök olyannak, aki szórakoztatja magát a tánccal? - érdeklődöm és megpróbálom az utolsó kagylót lenyúlni előle, mert éhes vagyok még kicsit és úgy rágcsálnék még valamit.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Pfeiffer Beach Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 27, 2020 2:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- “A legtöbbször csak akkor hagyjátok el a porhüvelyeket, ha veszélyben vagytok.” - ismétlem meg Alessya szavait egy vontatott sóhajjal, mely után némi hatásszünet következik, amiből sejtheti, hogy nem fog a világ legkellemesebb válasza érkezni. - Ez a legnagyobb faszság, amit valaha hallottam. Azokon a faszságokon kívül persze, amiket eddig beszéltél. - csóválom meg a fejem értetlenül. - Az egy dolog, hogy én ennyit pofázok a halandókról, hiszen egykor én is az voltam. De az, hogy az emberek szinte tényként közlik a démonok dolgait... Rettentően idegesítő. - jegyzem meg morogva, kissé összébb szorítva a számat a végén. - Mert az okoskodás az megy... - tudhatná, hogy meg kéne válogatnia a szavait, s nem tapasztalat nélkül kijelenteni dolgokat egy olyan fajról, amihez köze sincs. Én sem papolok a szeretetről és a törődésről, vagy arról, hogy mi a faszt csinálhattak odafent az angyalok a Mennyekben...  
- És szerinted nem lett volna különös, hogy hirtelen mindenféle történik az illetővel? Könnyebb a lebukás esélye, mintha megölnéd és elásnád valahol a testét. Ki gyanakodna egyáltalán rád? Maga vagy a megtestesült ártatlanság. - megadóan mosolygok felé, elfelejtve a nemrégi ostoba elszólását, amiből merem remélni, hogy egyre kevesebb lesz. Az ártatlanságáról ugyanakkor nem hazudtam, hiába vittem bele némi gúnyos élt. Hiába huszonhárom éves, a vonásai számtalan helyen kislányosak, épp úgy, ahogy sokszor a viselkedése is. Az öltözködése olyan, mint egy királylánynak, s őszintén ha elvonatkoztatok mindentől, s ránézek, akkor nehezen tudnám elképzelni, hogy Alessya bárkinek is képes lenne ártani. Talán ezért sikerült ilyen egyszerűen megszereznie azt a dobozt a vadászoktól, hiszen nem sok gyanú lengheti őt körbe.
- Félreérted. Egy mester csak utat mutat, de nem terel. Lehetőséged ad, de a körülményeket neked kell megteremtened. Ha eltévedsz, nem fog senki sem visszahúzni, a saját erődből kell merítened. Gyenge démonnak ezért hát könnyű lenni. Elvagy az alap képességeiddel, amit e lét ajándékoz neked, s ha szerencséd van, akkor még a felszínre is feljuthatsz. Ám ez sosem végződik hosszú és élvezetes élettel. Ha nem a többi, erősebb démon néz ki magának, akkor vagy megölnek a vadászok, angyalok, vagy egyszerűen saját hibádból halsz meg véglegesen. Ahhoz, hogy felemelkedj, nem elég egy mester. Akarnod kell erősebbnek lenni. Akkor is, ha századszor kezdesz bele valamibe és századszor nem sikerül. - enyhe sarkítás azért akad az egészben, ugyanis nem minden mester olyan, mint az enyém. Van, aki segít. Ugyanakkor bármennyire is kegyetlenek voltak Atyám módszerei, be kell látnom, hogy rangtalanként ezek nélkül nem lennék most az, aki. Így hát az én módszereim is hasonlóan kegyetlenek lennének egy tanítvánnyal.  
- Miért kellene vadállatnak vagy kannibálnak lenni ahhoz, hogy kitegyél magadhoz egy koponyát? Az emberek leginkább azért tartják ezt hülyeségnek, mert úgymond ezzel közelebbi a halál érzése. Hiszen a koponya ezt jelképezi, egy egykoron élő embert, ki már halott. Ha viszont átlépjük ezt a dolgot, akkor eléggé mély spirituális dolgok köthetőek hozzá, s a hiedelmekkel ellentétben megesik, hogy védelmező bűbájokat köthet hozzá. Az emberek félnek a haláltól... S jobb szeretik távol tartani magukat minden olyantól, ami erre emlékezteti őket. - akár egy gyermektől is. Mint például tőlem oly régen az egész falu, kik átkozottnak hittek, aki pusztulást fog hozni rájuk. Ebbe a tévhitbe pedig annyira beleélték magukat, hogy az egész halandó létem megkeseredett miattuk, de hát lényegében az alatt a tizenhét év alatt, amit leéltem, a saját sírjukat ásták meg...
- Veszítettél már el valakit, aki nagyon fontos volt a számodra? - teszem hozzá a kérdést még az előző témára reagálva. Ahhoz, hogy valaki elfogadja a vég létét, tapasztalatok kellenek. Közben a házban kissé előrébb jutunk a történetben, de egyelőre sok volt nekem ez a csekély információ is, kell némi szünet az agyamnak, amíg újratervez.
- Igen, nagyon hasonlítotok egymásra, csupán ő idősebb és meggyötörtebb volt, mikor én már láttam. Fiatalon azonban szinte biztos vagyok benne, hogy ugyanígy nézett ki. S ezt a ruhát elnézve a stílusa is hasonló lehetett... Nem csoda, hogy apád lelépett vagy meghalt. - ez talán kissé aljas kijelentés volt, de hát a gúnyolódás és az érzéketlen humor nálam remekül működik. Már csak az a kérdés, hogy az apjától mit örökölhetett. Talán a belső tulajdonságait, amiket homály fed, s amik talán nagyon mélyen leülepedtek ott Stamfordban, miközben vadászt faragtak belőle.
- Milyen növényekből áll az a fűszer? Van benne valami, ami egészen... Ínycsiklandó... - szívok bele az illatfelhőbe, ami a kagylóktól jön. - Ahogy mondtam, nincs szükségem ételre ahhoz, hogy életben maradjon a porhüvelyem. Ettől függetlenül telezabálhatom magam bármivel, ha akarom. Az ízeket még érzem ám... A tiéd még itt van a nyelvem alatt! - mosolygom sejtelmesen, mielőtt még eltűnnék a pincében. Akad jó pár palackkal odalent még, de sajna kevés esélyt látok rá, hogy olyan aromával rendelkezik, ami nekem tetszetős. Nem véletlenül nem vedelek folyamatosan, egyszerűen az emberek nagy része szar piát csinál.
- Ezt nem tudhatod. Az egy dolog, hogy akkor már egyedül volt anyád veled, amikor felbukkantam, de előtte minden bizonnyal itt élhetett apád is. Csak lásd a jeleket... - mutatok körbe. A nagy franciaágy az anyja szobájában, szerszámok a pincében, ősrégi borotva a fürdőben... Ha jobban körülnéznénk, szerintem férfi ruhákat is találnánk valahol, talán a padlás egy eldugott, penészrágta dobozában. - Akadnak itt azért férfire utaló jelek. - felelem határozottan. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha egy csettintésre megtudnánk mindent a családjáról... A bort közben mindketten megkóstoljuk, én meg elképedve, szinte megfagyva nyelem le az első kortyot.
- Azt a kurva mindenit! - ehhez az élményhez le kell ülnöm, úgyhogy le is telepedek a tányér meg az evőeszközök elé. - Hát ez kibaszott jó. Lehetséges ez? - kiiszom egyből az üveg felét, majd lerakom azt a serpenyő mellé. Nem mostanság kóstoltam ilyen mocskosul ízletes bort, azt meg kell hagyni. A fűszeres kagylóból is kiveszek magamnak, majd bedobok egyet a számba, s megint csak elképedve pislogok magam elé Alessyára. Lassan rágom meg, lassan nyelem le, s szinte meghűlve szólalok fel.
- Finom. És ez fura. Nem szokott nekem semmi sem finom lenni. - ekkor megragadom a serpenyőt, s egy mozdulattal magam elé húzom. - Úgyhogy ezt most itt én lefoglalom, de cserébe készítek neked valamit, amit csak akarsz. Mármint mágiával, nem úgy, ahogy te... - röhögöm el magam. Ez alatt értem, hogy megint foghatok neki valami tartalmasabb dolgot, vagy akár egy közelben levő növényt, gyümölcsöt a fáról szerezni. Halat a tengerből, madarat az égből, vagy bármit, amit csak szeretne. Igazából tíz perces munka lenne a számomra, de azt hiszem, megér nekem ennyit ez az ízkavalkád.
- Azt hiszem, az utóbbi években kimaradtam pár jó dologból. Úgyhogy megegyezhetünk. Mostantól én szerzem az ételt, te pedig elkészíted. Áll az alku? - kérdem, miközben már a harmadik kagyló merül el a számban, aztán kúszik le a gyomromba. Kibaszottul ízlik, de ez esélyesen látszik is rajtam. A borral pedig különösen jól csúszik.
- Visszajöhetünk a kolostor után. Felesleges magunkkal cipelni minden szart. Eleve kétlem, hogy egyszerűen odajutnánk egy autóval, szóval annyi holmit hozz magaddal, ami elfér a hátadon egy táskában. Pakolhatsz az enyémbe. - lényegében túl fontos dolgok nincsenek benne, leginkább tekercsek és hasonló dolgok. A fontosabbakat úgyis magamnál fogom tartani. A királylánynak meg vannak igényei és szükségletei, szóval megkaphatja a táskám.
- Ja, sok szart kóstoltam. Az utóbbi években ezért sem ittam vagy ettem túl sokat. De ezek... Ez így most jó. - a hely hangulata, a bor, a kagyló, s az előrelépés jó hatással vannak rám, ez pedig érződik a hangulatomon is. Engedékenyebb vagyok, ami nagy szó.
- Táncot? - röhögöm el magam, s hátradőlök a széken. Egyik lábam felpakolom az asztalra, ujjaimat pedig összekulcsolom a tarkómnál.
- Egyet sem. Talán olyannak tűnök, mint aki annyit táncolt volna életében? - kérdem nevetve, majd meghúzom az üveget. - Te sem tűnsz épp olyannak, aki ezzel szórakoztatta volna magát, jól sejtem? - kérdem tőle, miközben végignézek rajta jó alaposan.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Pfeiffer Beach PcdAo6p
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 26, 2020 5:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.

- Én ezt miért nem láttam? - lepődök meg, mert hát csak a nyomait követtem és bizony nem tudtam, hogy néz ki, csak leírást kaptam róla, de az nem tükrözte a valóságot annyira. A papír után kapok, hogy magamhoz vehessem, már ha nem rántja el és teszi el oda vissza, ahonnan elővette, mert gondolom éppen annyira ne nyúlkáljak a zsebébe, mint amennyire a táskájához sem érhetek. Utóbbi esetben azért kicsit durcásan néznék, mert jó lenne valami emlék róla, ha tényleg magamra hagy, ahogy kiderül, mi köze van hozzám.
- Nem szokásuk ilyenekre gondolni, igazából nekem sem jut feltétlen eszembe, mert a legtöbbször csak akkor hagyjátok el a porhüvelyeteket, ha veszélyben vagytok. Amúgy meg ha megtalálják a porhüvelyed, akkor úgyis kiderül, hogy rosszul hitték és keresik a démoni nyomokat. - Megvonom a vállam, nem okoskodni akarok, csak elmondom a véleményemet, odafigyelve, hogy semmi olyan él ne legyen benne, amivel felidegesíthetem.
- Nem mindenki érdemli meg, hogy megvédjem. - Elhúzom a számat is, mert én nem érzékelem, hogy ilyen ellentmondásos lennék, ezt nevezem női logikának, kiismerhetetlen és nehéz megérteni. Az, hogy én félvér lennék, persze, még mit nem, szerencsére nem vagyok az, száz százalékos ember vagyok, amit több teszt is igazol, mert természetesen kivizsgáltak és én is kivizsgáltattam magam. Kicsit reménykedtem, hogy nephilim leszek egy ideig, de aztán rájöttem, hogy az nem én lennék, nincs bennem semmi angyali és nem is lesz. Jobban vonzanak a sötétebb dolgok, amiket eléggé elnyomtam magamban, mert hát rendes lánynak neveltek és nem akart szégyent hozni a családom nevére. Nos, még jó, hogy nem látták miket tettem és nem tudják kivel töltöm az időm, amióta leléptem otthonról.
- A bók, akkor köszönöm, ha nem, akkor... mindegy. - mondanám, hogy menjen a pokolba, találó lenne és nem is ellenkezne, ha nyitva lenne, viszont nem akarom elküldeni, szeretek vele lenni, mellette valahogy magam lehetek, még ha össze is zavarodom, mert hát ez még számomra is mondhatni egy teljesen új oldalam. Eddig senkivel sem kívántam közösülni, most meg elég ha közelebb hajol és belül olvadok, de azért igyekszem ellenállni neki, mert még egy alkalmat nem vagyok biztos benne, hogy túlélnék, meghalni meg nincs kedvem, rémes érzés.
- Ha sikerült volna, akkor ő lett volna a kísérleti bárány, akin minden mást is kipróbálhatok és élete végéig mint valami átkozott úgy élt volna, a megölése túl egyszerű lett volna és egy olyan kis helyen, mint Stamford, nehéz eltűntetni a nyomokat sajnos egy gyilkosság után, főleg egy vadászgyilkosságnál, főleg olyan fiatalon. - Kétlem, hogy bárhova is elvonszoltam volna egy testet nyomok nélkül vagy azok eltüntetésével, nem vagyok vasgyúró, az erő nem az én oldalam, inkább igyekszem eszes lenni és gyorsan cselekedni, lehetőleg minél messzebbről az ellenféltől, mert távolsági fegyverekre szakosodtam. A bázison kellett járnom közelharci fegyverekkel gyakorolni, nem volt a kedvencem, de fejlődőképes vagyok állítólag. Jó, mondjuk ha végezhettem volna vele, az megfelelő elégtétel lett volna és elégedettséggel is töltött volna el, nem kis kihívás lett volna végezni az illetővel.
- De legalább valaki segíti, hogy ne tévedjen el és merüljön el valami másban, hanem maradjon az úton, még ha kisebb kitérőkbe is belefut, ami nyilván még nehezebbé teszi majd, hogy felemelkedjen az a semmi kis lélek, mert amíg nem válik démonná, addig csak annyi ugye? - érdeklődöm, én elhiszem, hogy ami ott van, arra semmi sem készít fel és persze senki sem fogja majd a kezem, hogy felemelkedhessek, ha méltó vagyok rá, akkor végigmegyek az úton és kiérdemlem, hogy démonná válhassak.
- Az állatokért még nem szóltak, de egy emberi koponyáért szóltak volna, elvégre nem vagyunk mi se vadállatok, se kanibálok és nem helyes ilyesmit tartani a házban, ki tudja kinek a teste volt és megérdemelnek ezek is egy temetést. Mindenbe beleszóltak. - Elhúzom a  számat és sóhajtok egyet, miközben elkönyöklöm az autó ablakánál, a tenyeremmel támasztva az államat. Eléggé csalódott vagyok, mert mennyire bekorlátoztak és én észre sem vettem, mert mindig is a helyes és jó dolgokra neveltek és az maradt meg, a jó példa. A fenébe már, tényleg szívás embernek lenni, de ezt azért nem fogom hangosan kimondani.
A házban kezdem magam úgy érezni, mintha a biosz órán tanultak hülyeségek lennének, mert hát nem egyszer volt olyan, hogy egy unoka, teljesen hasonlított a nagyszülőre, de inkább nem firtatom a  dolgot, nem akarok belemenni, hogy ez hogy lehetséges, mert félek hogy túlságosan elszállna a fantáziám és olyanokat találok ki, amiért már szó szerint leharapja majd a fejemet Athlan.
- Ha te mondod. - Annyiban hagyom a dolgot és inkább a kolostorra próbálok majd koncentrálni, mert ott lesznek a válaszok, érzem a zsigereimben, szóval oda kell mennünk, csak hol is van az az ott. Úgy tűnik, hogy el is fogunk menni oda, ami azt jelenti, hogy itt még nincs vége az utunknak, viszont én még maradnék egy kicsit, mindent meg szeretnék nézni és felfedezni.
- Jó-jó. -Legyintek hátrafelé, ahogy távozom a padlásról, nem vagyok profi táncos, szóval be kell érni a próbálkozásaimmal, hogy csak úgy ringatom a testem. Mondjuk olvastam pár érdekességet még a könyvekben, de kétlem, hogy azzal hergelném a démont, nem hiányzik annyira a fájdalom, meg a halál közeli élmény.
- Tényleg? - Fordulok félig hátra a felsőtestemmel, majd vissza a serpenyő felé, nem akarom, hogy odaégjen a kagyló, mert ezeket is nehezen találtam és ha ezt elégetem, akkor éhen fogok halni.
- Ezeket a fűszereket még otthon csináltam és raktam el, mert gondoltam jól jön majd, nem szeretem a sótlan húst, néha ennék valami rendeset is és mivel fogalmam sincs milyen íze van a kagylónak, így biztosan megeszem majd. - Jelentem ki és kicsit megugrok, mikor az asztalra csap, mert itt minden olyan csendes volt és ez a zaj pont nem hiányzott. Az meg, hogy azt mondja asszony, nem tudom, hogy mit is reagáljak rá, inkább elengedem.
- De nem úgy volt, hogy te nem eszel? - kérdezem, ahogy a serpenyőt leveszem a tűzről és azt eloltom. Mikor megfordulok és felpattan, megijedek, fogalmam sincs hova rohanhat, inkább leteszem az asztal közepére a kész sültet és keresek villát meg kést, mert ez még forró, szóval magamnak tuti csak felvágom és úgy eszem meg, Athlan felől meg fogalmam sincs, de készítek oda neki is evőeszközt, meg tányért is. Magamnak éppen kettő kész kagylócskát seprek a tányérra, mikor megjön egy üveg borral a kezében, amin szintén az a kolostor van, szóval ezeket ott csinálhatták és megvan a cím. A szemem megakad rajta, de a démon ujjai takarják a lényeget, így amíg le nem teszi az üveget, várok, hogy elvehessem és megnézzem, a címkén lévő címet meg kell jegyeznem.
- Akarod mondani anyámnak, mert egyedül volt itt velem - javítom ki és helyet foglalok az asztalnál, a kezembe veszem a poharat és beleszagolok. Nem mondhatnám, hogy sok alkoholosat ittam életemben, szóval azt hiszem ennek is eljött az ideje, csak ne legyek alkohol függő, mint anyám volt.
- Hogy hazajöttem és közelebb kerültünk a rejtélyhez. - Emelem felé a poharat és utána az ajkamhoz érintem és belekortyolok. Hű, van ám bukéja és nem tudom eldönteni, hogy ez most finom vagy sem, szóval inkább neki is látok enni. Nagyon finom lett, legalábbis az én ízlésemnek az, kicsit még csíp is, de nem vészesen, teljesen ehető. Végre eszek valami ehetőt is, az elmúlt napokban nem sokat és nem túl étvágygerjesztőeket ettem, ideje volt már ennek is. Remélem azért Athlan nem fog most férfiként felfalni mindent, mert eskü akkor elküldöm, hogy hozzon még valamit, mert én még kajás vagyok.
- Szerintem pár dolgot magammal viszek innen majd, de a kolostor után ide akár vissza is hozhatnál és akkor itt hagyok dolgokat. - Elrejtve, de talán senki sem fog ide jönni, ha már az a bizonyos sziklás eset óta nem járt itt senki sem.
- Hogy ízlik a kagyló meg milyen a bor? Én még nem ittam ezelőtt, nem tudom mihez viszonyítani, de te már biztos sokfélét kostoltál. - Próbálom inkább őt beszéltetni, mert én csak arról beszélnék, hogy mi lehetett a szüleimmel, de most talán kicsit hagyni kéne még ülepedni a dolgokat, mielőtt tovább nyomozok. Nem sietek sehová, itt vagyok és van időm, Athlan sem siette el a dolgot, egy láda után kidőlt pihenni, amit annyira nem értek, de szerencsére talán nem is kell, elég elfogadnom, hogy most ez van.
A második kagyló után hátradőlök a székben, szerintem összeszűkült a gyomrom, mert úgy érzem, hogy több nem megy le, de annyira ennék még, de így biztosan nem fogok. Kicsit gyorsabban ettem, mint szoktam, remélem nem fog fájni a hasam, az most nem hiányozna.
- Te milyen táncokat ismersz? - Dőlök előrekönyökölve az asztalra és nézek rá érdeklődve, mert hát ha táncot akar, akkor lehet csalódni fog bennem, bár az a tánctól függ. Kicsit nehéznek érzem a fejem is, nem tudom miért, a bor lenne az oka? 


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Pfeiffer Beach Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 25, 2020 3:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
- Igen, rám küldtek jó pár vadászt, hogy vigyenek vissza élve vagy halva. Amúgy ez is hülyeség. - váratlanul unott sóhajjal előkotrok a zsebemből egy öreg, megsárgult lapot, amin egy rajz látható rólam. Maga a “mű” nem rossz, látszik, hogy olyan készítette, akinek van egy kis érzéke a rajzoláshoz, de nem is ezzel van gondom.
- Arra nem gondoltak, hogy mondjuk kiszállok ebből a testből és beköltözök egy másikba? - nem, nem gondoltak, miért is tették volna? A “körözést” lehajítom a lábunkhoz, melyet még Stamfordban szedtem össze egy kirakat koszos üvegéről. Mert ezzel biztosan sokat érnek. Tényleg.
- Nahát, nahát... - emelem felé tekintetem egy félmosollyal. - Nehéz megérteni téged. Túl sok benned az ellentét... Egyik pillanatban mások vérében és szenvedésében akarsz fürdeni, a másikban pedig védelmezni akarod őket. Ha nem tudnám, hogy ember vagy, biztosan félvérnek gondolnálak. - röhögök fel hangosan az abszurd kijelentésemen. - Bolond egy nőszemély vagy, azt meg kell hagyni. - és fura. Nem jó vagy rossz értelemben fura, hanem... Olyan megmagyarázhatatlanul. Talán ez is kötődik ahhoz a láthatatlan kötelékhez, ami köztünk van, de tény, hogy sokszor elgondolkozok rajta, s próbálom elemezni őt.  
- Arra nem gondoltál, hogy ha megölnéd azt az illetőt, akire rontást akartál vinni, akkor sokkal könnyebb lenne a lelkednek? Mert ha véletlenül is sikerült volna a rontás, a szenvedése nem tartott volna örökké. Később ugyanolyan idegesítő lett volna, s ugyanúgy megbántott volna téged. - felelem sötéten, halkabban, különös szenvedéllyel. Úgy vélem, Alessyának kell egy kis útmutatás, hiszen mintha vakon bolyongana a homályban. Mintha keresné önmagát, de nem igazán lelné, vagy éppen nem merné megragadni azt, akinek valójában született. E világ megköveteli a jót, ha kicsit más az ember, más a felfogása, a vágyai, akkor már elítélik.  
- Attól, mert démonná válsz, még ugyanolyan senki vagy. Nem csak a mesteredtől függ, hogy képes vagy-e felemelkedni. Ő csupán utat mutat neked, amire neked kell rálépned, neked kell végig járnod. - felelem keményebben, hogy eloszlassam azokat az álomképeket, hogy egy mester mellett minden tökéletes lesz. Nem, nem lesz az. Senki sem fogja körbetáncolni a hátsó felét.
- Miért nem tehetted ki a koponyáját? Az egy szép dísztárgy, egészen feldobja a környezetet. Ilyenekbe is beleszólnak, vagy mi a picsa? - a szürkeség eme sötét oldala, melyhez különös vonzalom fűzi, nem is olyan rossz, mint eleinte gondoltam. Sőt, sokkal érdekesebb az egész lénye, mint annak a sok szánalmas ribancnak, akikkel eddig kommunikáltam kényszerből. Mert hogy élvezet nem sok volt bennük, az biztos. Az út vége közben hamar eltelik beszéddel, s bár nem mutatom túlságosan, hogy az emlékek hatása alá kerülök, de meg kell hagyni, furcsa megint ezen a helyen lenni. Életemben először mentettem meg valakit úgy a haláltól, hogy nem vártam érte semmit, nem volt mögötte hátsó szándék, önzőség, vagy hasonló célok. Egyszerűen követtem a sugallataim, s megragadtam azokat a bizonyos érzéseket.  
- Ez faszság. Nincs olyan, hogy pont azokat a géneket örökli, mivel ha lett is volna gyereke a porhüvelyemnek, akkor is több évszázad alatt annyira bemocskolódott volna már a génállomány, hogy egy mai utódnak köze sem lenne ehhez a külsőhöz. - bökök magamra, s csak megcsóválom a fejem a helyzet abszurditásán. Még hogy rám hasonlít az apja... Ez egyszerűen nevetséges.
- Igen, keress csak, a kolostor egy jó kiindulási pont lehet. A képek alapján biztosan ott járt, talán emlékszik is rá valaki. - ejtem el rejtetten, hogy esélyesen az utunk itt nem fog véget érni, tovább fogunk indulni hamarosan, hogy megtudjuk, ki volt az apja, az anyja, s hogy nekem mi a fasz közöm van ehhez a családhoz. Mert valami biztos.  
- Ahh, szünet, az jó lesz. - unottan nyögök fel, ahogy a kiterülök a halkan nyikorgó fapadlón. - Szavadon foglak ám... - sandítok oldalra, mielőtt elmegy, aztán ahogy kiteszi a lábát, én egyből hunyom is le szemeim. Már nem azért, mert szükségem lenne alvásra, egyszerűen elmémnek volt sok ez az egész így hirtelen. Kell neki egy kis csend, amíg leülepednek a dolgok, például az az átkozott tény, hogy Alessya apja ugyanúgy néz ki, mint én. S ez őszinte hányingert vált ki belőlem, s mielőtt még túlságosan belemélyednek az ezen való agyalásba, inkább lefoglalom magam azzal, hogy kikapcsolom a gondolataimat, s inkább belesüppedek az öreg, kísérteties aurába. Mintha csak együtt lélegeznék a házzal...
S ha már lélegzet, nem is tudom, mennyi idő múlva, de különös illatok csapják meg az orromat, melyek lentről a repedéseken át szöknek felém. Kíváncsian pattannak ki szemeim, s mintha ez ösztönzés lett volna, úgy nyargalok lefelé a konyhába. Mikor befordulok, hirtelen elképedek egy pillanatra, hiszen olyan hátulról Alessya, mint az anyja, egy kis árnyalatnyi különbséggel.
- Le sem tagadhatnád, hogy anyád lánya vagy. Emlékszek erre a ruhára. - biccentek a felsője felé, azzal egy sóhajjal letelepedek a poros, rozoga székre. Lábaimat felpakolom az asztalra, egyik kezem pedig kitámasztom a karfán.
- Honnan jönnek ezek az illatok? Túlélte volna valami fűszer a több évtizedet? - lesek kérdőn a serpenyő felé. - Tudod mit? Megkóstolom, mit boszorkánykodsz ott. - rácsapok az asztalra ekkor. - Szóval vacsorát, asszony! - röhögök fel. Fura, de ennek a fűszernek az illata mocskosul jó, még soha nem éreztem ehhez hasonlót. A fizikai testem is reagál, szinte összefut a nyál a számban még így is, hogy nem érzek éhséget. Mielőtt azonban még elém rakhatná az ételt, váratlanul felpattanok, aztán kinyargalok a folyosóra. Talán egy perc múlva térhetek vissza, immáron a kezemben egy üveg ősrégi vörösborral, amit a pince egyik régi polcán találtam, s minek a kopott, alig látható címkén levő képe pontosan egy kolostort ábrázol.
- Kíváncsi vagyok, milyen ízlése volt a családodnak... - keresek egy poharat az egyik romosabb szekrényben, melyet félig töltök, s Alessya felé tolom azt. Nem tűrök ellenkezést, ő is inni fog belőle.
- Igyunk arra, hogy... Hogy... - lófasz érzékem sincs a pohárköszöntőhöz, úgyhogy inkább hagyom, hogy a szürkeség fejezze be.  
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Pfeiffer Beach PcdAo6p
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 24, 2020 3:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Athlan & Alessya

Minden veszély, amely megvalósul, lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és változzunk.
Azt hiszem túl sok információ volt ez Athlan számára, mert már nem is kommentálja, hogy mennyire gázak a vadászok, hogy ilyesmi is megtörténhetett ott. Én sem értem ezt az egészet, elvégre jól működtek szerintem a nephilimekkel együtt, mire fel ez a nagy utálat irányukba? Biztos valakinek a vezetők közt keresztbe tett egy nephilim vagy angyal és azért, bár a démon és félvér sokkal hamarabb képbe jön, ha negatív érzelmek vezérelnek valakit. Pár perc néma csend ül ránk, inkább meg sem szólalok, jobb lesz, ha nem beszélek többet a vadászokról ennyire mélyen belemenve a történetükbe, nem akarom egy árokban végezni.
- Oh, akkor ezért voltak annyira mérgesek, hogy megszöktél - somolygok az orrom alatt, mert elég nagy szégyen, hogy még az erejét sem kellett használnia és elmenekült egy ilyen elég komolyan őrzött helyről, legalábbis annak tűnt, de vannak kétségeim ezek után. Így még az sem tűnik olyan nagy dolognak, hogy én elloptam onnan azt a valamit a szellőzőn át. Jó mondjuk feleannyira sem vagyok olyan eszes szerintem, mint Athlan, szóval nem kellene egy kicsit sem hozzá hasonlítani magam. Emellett kárörvendek kicsit, hogy a nagy New York vadászai sem sokkal jobbak tőlem, mert egy erő nélküli démont hagytak meglógni. Azt is hozzátenném, hogy én viszont megtaláltam őt, a többiekkel ellentétben és hamis nyomokkal másfelé tereltem a többieket, mert hát, véletlenül pont ő az a személy, akit kerestem. Nem gondoltam volna, hogy ennyi időt tölthetek vele valaha is, ez csak amolyan álom volt, ami megvalósult, még ha nem is olyan tündérmesébe illően, ahogyan egy könyvben történt volna, de nem bánom.
- Egyedül eredtem egy szökött démon után. - Azaz ő utána, aki az álmaimban volt minden éjjelen, mikor lehunytam a szemeim. Célzóan is tekintek felé, de persze nem ez az egyetlen őrültség, amit csináltam.
- Egyszer csináltam egy kis rituálét, amit megálmodtam és reméltem, hogy sikerül valami rontást küldenem valakire, akiből nagyon elegem volt, kellett hozzá pár állat vére, meg a belek és belsőségek és pár tisztított csont is. Éjfélkor, a telihold fényében csináltam egy elhagyatott pajtában, még rajzoltam is mintákat előtte a vérrel a testemre, de sajnos csak egy jó élmény volt, semmi több.  - Fel is sóhajtok, de szép is lett volna, ha használ és a kiszemelt személy szenved egy hétig mindenféle fájdalomtól.
- Értem, talán jobb is kimaradni a hatalmi harcokból, én is szeretem meghúzni magam és a nagyokra hagyni a komoly játszmát, én nem leszek senki feláldozható katonája. - Ha veszélyt szimatolok, akkor menekülök, ez ilyen egyszerű, mert én bizony szeretnék élve maradni, majd én eldöntöm, hogy mikor akarok meghalni meg hogyan, legalábbis így hittem, amíg Athlan a szívembe nem mártotta a kését. Az emlék rémes és a kezem oda is emelem a mellkasomhoz, az érintett részhez.
Kicsit félve gondolok bele, hogy milyen lehet a mestere, ha ő ilyen és még nem láttam mindent ugyebár. Tennék még fel kérdéseket, de ahogy meghallom a következő szavait, azok úgy szállnak el, mert ez számomra izgalmasabban hangzik. Jó, maga a tény, hogy a nulláról, kis semmiként kell kezdeni nem lep meg, ám az, hogy a felemelkedés nehezebb, az nem kecsegtet sok jóval, mert én mindig a könnyebb utat választom, kényelmes vagyok és hagyom, hogy mások intézzenek el mindent, mert ők jobban vágynak az elismerésre, mint én. Azt ne számoljuk ide, hogy Athlan figyelme ezt most fenekestül felforgatja, nekem ő valahogy többet jelent, mint bárki a világon és nem tudom hova tenni ezt a megmagyarázhatatlan vonzalmat.
- De, ha van egy segítőm vagy mesterem, akkor ő segíthet felemelkedni és abban is, hogy ne legyek kis senki sokáig? Meg a sok feláldozható démon van, akik fiatalon rohannak a vesztükbe, ha belőlük lehetett démon, szerintem belőlem is lehetne. - Csak nem olyan nehéz, csak a kínok kínját kell a szenvedéssel ötvözni s ezt felszorozni ki tudja mennyi idővel, de a végén megszülethet belőlem a démon és új életet kezdhetek, más életcélokkal.
- Igen, van az a kategória - kicsit oldalra hunyorítok, mert az élő példa itt ül mellettem, legalábbis azt hiszem, nem vagyok biztos benne, hogy a vidámparkban, a csapda, ami őt megfogta, abba sikerült nekem belenyúlni és megtörni azt vagy ő saját erejéből szabadult ki onnan, mikor az a hülye angyal elragadott magával. Erre inkább nem is kérdezek rá, a kijelentése is elég szinte, hogy úgy kezeljem, hogy magát is abba a kategóriába sorolja bele.
- Bár csapatmunka volt, de persze, örültem az első legyőzött démonnál, a vadászok is örülnek az első lelőtt szarvasnál, bár én nem tehettem ki a koponyáját trófeának. - Nem mintha akartam volna, bár gyűjtöttem állati koponyákat, amik a szobám díszei, van ami gyertyatartóként végezte, de emberi koponyára nem vágytam.
- Oh, érdekes. - Nem tudok mást mondani erre, mert ha tényleg olyan, mint egy jelmez és a mágia tartja egybe az egészet. Az viszont, hogy a külső nem érdekelne, azt nem tudom elképzelni, mindig is foglalkoztatott és hát jó külsővel sok dolgot el lehet intézni, elvégre a legjobb lenne beolvadni az emberek közé. Lehet nem érnének többet egy hangyánál, amit eltaposok akaratlan is. Elég kecsegtető ez a démoni lét, még ha nehéz út is vezet el hozzá, mégsem érzem, hogy most rögtön el akarom adni a lelkem, szeretek az lenni, aki vagyok és nem állok kész arra, hogy megváltozzak, csak mert jól hangzik az a démoni lét. Végre lenne erőm, hogy a természetet uraljam, olyan boszorkányos lehetnénk.
- Honnan tudtam volna mióta használod? De akkor lehet valami reinkarnáció vagy egy több generációs rokon, aki pont azokat a géneket örökölte. - Nem tudom miért húzta fel ennyire magát most, de a háta mögé ejtett képért én már hajolok is, hogy felvegyem, mert ez az egyetlen képem az apámról és nekem kell, még jó, hogy nem tépte szét mérgében, mert egyértelműen valami baja van, csak nem tudom, hogy micsoda. A szemét nézem, mert ha az átvált feketébe, akkor jobb lesz menekülni a közeléből.
- Biztos találok valami feljegyzést a kolostorról, ha tovább nézelődök - csak követem a szememmel, ahogy elfekszik a földön, nem értem, hogy ez most mit jelenthet nála, de egyelőre még nem érzem, hogy nagy baj lenne. Ha ő nem akar nyomozni tovább, hát nem kell, majd folytatom egyedül, nekem ez nem fáradtság. De mindenekelőtt, gondoskodnék valami vacsoráról, mert éhesen nem jó semmit sem csinálni, na meg le is fürödhetnék, hogy ne legyek büdös este, úgy nem tudnék jól aludni. Rákot még nem is ettem, lehet itt az ideje megkóstolni, már ha találok a parton. Közben az újságot Athlan elveszi tanulmányozni, majd unottan az oldalára fordul, nekem meg felszalad a szemöldököm, mert nem értem,
- Jó, akkor tartsunk szünetet, elmegyek ételért, mert nekem kell, te meg pihenj csak. - Lehajolok összeszedni a papírokat és fotókat, majd azokkal távozom is, anyám szobája felé, vagyis távoznék, mikor meghallom, hogy mit mond és kénytelen vagyok elnevetni magam.
- Nem vagyok jó szórakoztatásban, de ha ettem, utána táncolhatok majd. - Ott is hagyom, mert fogalmam sincs még, hogy gondolta ezt, de én nem vagyok a bábja, akit damilon rángathat. Jó megtehetné, de kezdek éhes lenni, szóval az étel fontosabb és ahogy elnézem, ő most semmit sem akar csinálni, kényelmesen elfeküdt a földön és valószínű úgy is marad még egy darabig. Nem gondolom, hogy fáradt lenne, de ha pihenni akar, jobb ha magára hagyom és nem zargatom a kérdéseimmel. Anyám szobájába érve lepakolok az ágyára, majd a szekrényéből kiveszek egy ruhát, keresek törülközőt és szappant, majd egy kosárral a karomon elindulok a partra, hogy szerezzek valamit. Nem voltam még tengerparton, olyan kellemes a levegő itt. Keresgélek és találok is kagylókat, azokat dobálom bele a kosárba, majd a vízbe is belegyalogolok és ledobom a ruháimat a homokba. Megfürdök, már előre látom a rosszallást majd ezért Athlan képén, de rosszul vagyok, ha bűzlik rajtam a ruha, meg alatta én is. Sietek, mert egyre sötétebb van és nem szeretnék egyedül maradni itt kint a vadonban, mert körülbelül úgy érzem magam, hogy bármikor bármi lecsaphat rám. Megtörülközöm és anyám ruháját húzom fel, úgy indulok vissza a házba, ahol a konyhát veszem célba. A kagylókat megmosom és keresek valami kést, amit nem evett meg az idő, hogy szétszedjem őket, majd a belsejét, a húsos részt egy tálba kezdem gyűjteni. Valahol a táskámba vannak fűszerek, nem sok, de vannak, szóval a kocsihoz kimegyek és behozom a bőröndömet, amiből kiveszem ezt az értéket, megfűszerezem a kagylót és egy serpenyőben nekiállok megsütni. kicsit hihetetlen, hogy pont jó rám anyám nadrágja, meg a felsője is, amin egy pentagram látható a kivágásnál. Ez volt a legszolidabb ruhája mondhatni, szóval ebben főzőcskézek, azaz próbálom nem odaégetni a húst és néha beleszúrok vagy félbe vágom, hogy lássam meddig kell még sütni. Talán ennek az illatára vagy szagára már Athlan is előkerül és megunja a padláson fekvést. Amúgy ez a konyhai tevékenység marha unalmas, szóval közben kicsit dúdolgatok és kicsit illegetem magam egyik lábamról a másikra lépkedés közben.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Pfeiffer Beach Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
392
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 20, 2020 9:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Alessya & Athlan

"Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll."
Kurvára nem értem, hogy mégis mi a fasz folyik azon a rohadt bázison, így kíváncsi tekintetem elveszik, helyette teljesen meghűlve bámulok ki a szélvédőn. Jobb lesz, ha most erre az információra inkább nem reagálok, mert még a végén képes leszek annyira felhúzni magam, hogy az idegeim elpattannak, s ez esetben nem biztos, hogy épen odaérünk a házhoz... Úgyhogy visszanyelem a mérgem, letuszkolom a torkomon a szavaim, s úgy teszek, mintha nem hallottam volna semmit azokról az átkozott vadászokról.
- Mielőtt bekerültem, azelőtt tudtam csak meg, hogy létezik. Azóta a kunyhómban voltam, hogy bezárultak a kapuk. Aztán tudomást szereztem a bázisról, s úgy voltam vele, hogy megnézem én azt magamnak... Kissé balul sültek el a dolgok, s nem pont úgy kerültem be, ahogy terveztem, de végül sikerült. Eleget is láttam. Aztán megszöktem. Mágikus erő nélkül. Ott volt az a bizonyos nő, aki nem bírt a vérével és bedőlt nekem. Ennyi a történet. - vonom meg a vállam. Néha a kíváncsiság olyan helyekre vezet egy magamfajtát, ami őrültségnek számítana... Belátom, ostoba ötlet volt épp a vadászok búvóhelyére bevitetni magam, de hát legalább a saját bőrömön megtapasztaltam, milyen szánalmas bagázs lapul a falak között.
- Te talán egy őrültséget sem csináltál még? - sandítok felé sejtelmesen, bár túl izgalmas történetet nem várok tőle, de azért hátha meg tud lepni. Párszor már sikerült neki, de ezt úgysem vallanám be.
- Lucifernek hatalmas az ereje, ez egyértelmű. De ahogy egy királynak nincs rálátása a birodalmának minden szegletére, úgy Lucifernek sem a Pokol összes bugyrára. A mai napig folynak mögötte a dolgok, s kétlem, hogy a parancsára visszavonulna mindenki. Elvégre az ócska, alávaló démonoknak ez itt fent szabadság, hiszen erősek lehetnek az emberekhez képes, miközben alant szolgák. Így nem éri meg nekik visszamenni. Biztosan lesz, aki fellázad ellene, ami talán egy újabb háborút eredményez. Én ezt azonban nem fogom megvárni. Nem érdekelnek a hatalmi harcok. Mindig is kimaradtam belőlük. - bólintok határozottan. - Nem vagyok az a típus, aki elismerésre vagy rangra vágyna. Ezáltal pedig sok fejfájást megspórolok magamnak. - hiszen rangtalanként kevés figyelmet kapok, ezért is űzhettem Atyámmal alant a mocskos kis dolgaimat távol a központtól. S ha már szóba került, kérdés is érkezik hozzá.
- Igen. Valahol. Amióta bezárultak a kapuk, azóta nem érzékelem. - s ezt ennyivel le is zárom, ennyit bőven elegendő tudnia róla. - Ahhoz, hogy teljes jogú démon legyél, nem vezet könnyű út. - utalok vissza egy előbbi kérdésére, hogy tereljem a szót. - Nem úgy kerülsz le a Pokolba, hogy képes vagy megemelni a tárgyakat, vagy megszállni valakit. Eleinte egy gyenge semmi vagy. Lényegében a nulláról kell felemelkedni, ami nem úgy működik, mint itt, hogy ha kifáradsz például, akkor izomlázad van. Ott sokkal nagyobb a szenvedés, s könnyen el lehet veszni. Mindenhol. Önmagadban, a tájban, vagy akár másban... - rejtélyesen vonom fel a szemöldököm, de érezhetően még mindig szépítek. Egyelőre nem is akarom feltárni előtte a Pokol minden egyes mocskát. Van, amit csak a saját bőrén tapasztalhat az odatévedt lélek.
- Ez így van. Nem nagy dolog megölni egy fiatal és tudatlan démont. Lényegében némi harci tudás és démoni ismeret elegendő ahhoz, hogy kinyírj egy ostobát a fajtámból. Értük nem is kár. Azonban van az a kategória, akit ha bezársz egy csapdába, onnan is ki tud szabadulni... - direkt nem jegyzem meg, hogy ez bizony az én kategóriám. Nem szeretem az erőm fitogtatni, jobb az ha a pillanat erejével mutatkozik meg.  
- Azért valld be, hogy az első démonnál, akit megöltél, te magad is rohadt büszke voltál... Már ha volt ilyen. - már nem is igazán emlékszek, hogy mit mondott, kiket ölt meg pontosan. A vadásztársait biztos...
- A megszállt testet a mágia tartja egyben, az élteti. Ugyanis a valódi alakunk csupán gomolygó füst, semmi más. A porhüvely olyan nálunk, mint nálatok egy jelmez. Azt sem eteted és itatod, csak viseled. - így tudnám a leginkább körbeírni. - Hidd el, egy idő után nem fog számítani a külső. - ez persze mind akkor, ha démon lenne. Eléggé alaposan körbejárjuk ezt a témát, mielőtt még megérkeznénk a házba, ahol azonban leülepítjük kissé a dolgot, hiszen vannak fontosabb megbeszélni valók is, mint egy lehetséges jövőkép.
A padlás rejteget pár érdekességet, épp úgy, ahogy az a szoba is, ahonnan Alessya érkezik. Ő is hoz magával pár érdekességet, melyek felé megejtek pár kíváncsi pillantást, mikor azok a földön landolnak. Az anyjáról veszek a kezembe először egy fiatalkori képet, amin egy az egyben hasonlít a szürkeségre. Mikor én láttam utoljára, akkor már idősebb volt, meggyötört, s a vonásai elrejtették már a valódi énjét. A kérdésére értetlenül, s némi haraggal a szememben fordulok felé, mire ki is tépem a kezéből a képet, amit annyira nézeget.
- Ne beszélj már faszságokat, hogy lenne ikertestvére a porhüvelyemnek, mikor több száz éve használom? Nincs ikertestvére, baszdmeg. - kihűlve ejtek meg egy utolsó pillantást a kép felé, melyen valóban... Valóban nagy a hasonlóság... Morogva hajítom hát magam mögé a képet, látni sem akarom azt az ostoba vigyort Alessya szánalomra méltó apján.  
- Fogalmam sincs, merre lehet a kolostor, de a dátum nem sokkal azelőtt van, mielőtt megszülettél. Talán ott volt utoljára... - sóhajtom lenyugvó méreggel, miközben kiterülök a földön, mint aki egész nap melózott s kifáradt. Kezd már most sok lenni nekem ez az egész, kell egy szusszanásnyi szünet, hogy bizonyos dolgokat helyrerakjak magamban.
- Biztos nem találsz itt semmi ehetőt. Huszonhárom éve nem járt itt senki, minden megromlott. Maximum lent a parton tudsz szerezni magadnak halat, kagylót vagy rákot. - morgom orrom alatt, s elveszem a kezéből az újságot, ami némi tanulmányozás után megfejtődni látszik a számomra. Nem bonyolult nyelv a görög, számtalan régi írás ezen a nyelven íródott idefent.
- Le tudom fordítani, csak nincs kedvem. - sóhajtom unottan, majd az oldalamra fordulok a földön. - Tartsunk egy kis szünetet, belefáradtam ebbe a sok szarba. - ásítom el magam, mintha csak szükségem lenne alvásra. Ugyanakkor ez az unalom jele nálam.  
- Mi lenne, ha te elmennél keresgélni, meg vadászni, meg mittudomén, én meg addig itt feküdnék? - pillantok magam mögé fáradt és kacér mosollyal. Gyűlölöm ezeket a képeket, bár meg se találtuk volna őket. Émelygek a hasonlóságtól, s inkább elrejtem magamban az élményt elmém mélyére, mielőtt még elkezdenék agyalni.
- Vagy inkább szórakoztass. Táncolj, vagy bánom is én. - legyintek lemondóan. Hogy mire fel ez a hirtelen jött szar kedv, azt még én sem tudom, de az ilyenek nálam mindig eléggé látványosak tudnak lenni.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5