Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Lakónegyedi utcák •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


Lakónegyedi utcák VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1059
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 25, 2020 2:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Nieven


Lakónegyedi utcák Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
178
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 25, 2020 5:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sic trānsit glōria mundī!
───────────── ────────────
Hiába töltöttem több ezer évet az embereket fürkészve, még mindig nem tudom pontosan meghatározni, mire is gondolhatnak, azzal kapcsolatban pedig, hogy mit érezhetnek még inkább bajban vagyok. Most is, úgy tűnik számomra, hogy Cara elveszítette a helyzet feletti irányítást, s elsőre azt vélem, tényleg így történik, de aztán látva határozott fellépését elbizonytalanodom. Végülis akár próbára is tehet vele. Mondjuk összességében lényegtelen, melyik eshetőség áll fent, hiszen mindkét esetben dicséretes a helytállás, amit mutat. Legalább nem fogok mellette unatkozni, s újabb ismereteket szerezhetek az emberek viselkedése terén, na meg persze lecsekkolhatom a sajátom működését is.
Rendes, tempós mozdulatokkal látom el a sebet, s kezd már bosszantani ez a pofázó, mihaszna halandó. Erősebbet rántok a kötésen, mint az indokolt lenne, mire újabb felszisszenés és sirámáradat csapna elő ajkai közül, de még előtte beléfojtom a szót. - Hallgass, csak magadnak köszönheted a kialakult helyzetet! Visszaéltél Cara Pierce jóindulatával, nem adtad meg a tartozásod, és még van pofád vinnyogni is itt nekünk? - dühösnek látszó tekintettel hajolok közelebb hozzá, de amikor már nincs más választása, mint a szemeimbe nézni, hagyom, hogy a düh elillanjon, s ő csak üres, lelketlen tekintetem hidegét érzékelje. Úgy tűnik célba ért a mihaszna ponfrón a figyelmeztetés, sikeresen megrémítettem. Arról mondjuk fogalmam sincs, mit hitt, mit akarok csinálni vele, de a “gyógymód” bevált, máris kevésbé nyíg a fájdalom miatt, s a szitkozódások árja is csillapult egy csöppet.
- Nem hallottam tisztán a hálás köszönetet a nagyvonalúságáért, amit meg se érdemelsz - kezem jól láthatóan kardom markolatára vándorol, miután Cara ismertette Seannel a követelményeket. Hamár lúd, legyen kövér - tartja a mondás, úgy vélem, Seanben még van potenciál némi hálálkodásra, de ha nincs, az se gond, a kardommal szívesen rásegítek. Nekem sem fog megártani némi “jó” hír a határozottságomat és a lojalitásomat illetően.
- Nahát, köszönöm! - pillantok lelkesnek mutatkozva inkább Carára, mint Seanre. Legszívesebben jót vigyorognék eme ajándékon, tetszik, hogy Sean tulajdonát ajándékozta el, ebből a nőből akár még lehet is valaki! Természetesen megtartom a pengét, és hordani is fogom, de majd jól meg kell választanom a tokját, mivel vas is van benne.
Dolgunk végeztével követem Carát ki a lakásból majd az épületből. Elkísérem a munkahelyéig és türelmesen hallgatom a szavait. Kimondottan elégedett vagyok a mai napommal, ezt végre sikerült igazán hasznosan eltölteni!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Lakónegyedi utcák Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
235
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 19, 2020 4:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ When the brain is dead

Nieven & Cara
zene: Run  szószám: 556 • Credit:

 

A hirtelen feltörő pánik bizony csúnya dolgokra tud minket késztetni, még akkor is, ha egyébként felkészültek lennénk a kiváltó szituáció kezelésére. Jelen helyzetemben ugye nem kéne problémát okozzon egy szimpla szúrt seb ellátása, hiszen anyámnak ’hála’ bő kiképzést kaptam elsősegély nyújtás terén, és a ’szép’ időkben ezen képességnek köszönhetően tettem szert fontos ismeretségekre is. Ennek ellenére mikor egy váratlan helyzettel találtam szembe magamat, amit ráadásul én is okoztam, mintha kikapcsolt volna az agyam. Ha már tisztán gondolkodni nem tudtam, próbáltam legalább a figyelmemet elterelni, és ehhez régi jó öreg barátomat a ’haragot’ vettem elő. Hiszen egyébként is, mi a francért kellett Seannak keménykednie? Oda adta volna nekem a pénzt és már mindenki szürcsölgetné a fincsi a koktélját formás és ellenkező nemű személyek társaságában. Ehelyett mit csinált ez a barom? Sorban állt a lófaszért. Mindenesetre, ha már én képtelen voltam értelmes ember módjára cselekedni, akkor hagytam, hogy Nieven elvégezze az én munkámat, és mikor megkért, hogy ehhez adjak neki helyet, rögtön teret engedtem neki. Elvégre profi vagyok, és nem azért bénáztam, mert egy balfasz vagyok, pusztán lehetőséget teremtettem Nievennek, hogy bizonyítson… Ha megkínoznak akkor is ezt fogom mondani mindenkinek…
– Rendben csináld csak. – félre álltam, és hagytam, hogy Nieven elvégezze azt a feladatot, amit igazából nekem kellett volna. Meg eleve nem lett volna rá szükség, ha nem szarat be egy a szomszédban leesett tányér… Ugyanakkor viszont nem hagytam sok időt az önmarcangolásra, hanem inkább arra a tényre koncentráltam, hogy Nieven már megint bizonyított, miszerint ’rázósabb’ helyzetben is képes megőrizni a hidegvérét és cselekedni. Fontos erény, és sokan híján vannak. Úgy tűnik, hogy jó magam is. Erre a tényre azonban továbbra sem fogom felhívni a figyelmet, és adom tovább a ’profit’. Sean eközben fejhangon visítva közölte Nievennel, hogy nincs elsősegély ládája, így a nő kénytelen volt a férfi pólóját felhasználva, egyéb vérzéscsillapító technikát alkalmazni. Legalább a vér látványától nem lettem rosszul, ha más nem, ennyi erényem csak megmaradt. Nieven viszont a hiányos felszerelés ellenére is korrekt ellátásban részesítette Seant, aki persze nem volt rest végig illetlen szavakkal kommentálni a történteket. Egy ponton már a nyelvem hegyén volt, hogy állítson most már a stílusán, ennyire azért nem böktem meg, de végül csendben maradtam és Nievenre hagytam, hogy válaszoljon, ha esetleg megelégelné a sértegetést. Én egy másik utat választottam, miszerint leplezzem a ballépésemet, és megpróbáljam menteni, amit még lehet.
– Figyelmeztettelek Sean, hogyha nem fizetsz, akkor annak következményei lesznek. De lásd, hogy milyen arany szívem van, kapsz egy nap haladékot fájdalomdíj gyanánt. Azonban ha továbbra sem törlesztesz, nem csak a vállad miatt kell aggódnod. – hangom tökéletesen kimért volt, már amennyire egy ilyen felfokozott idegállapotban képes voltam rá. Közben pedig eszembe jutott, hogy mégis csak kéne még valami, amivel Seannak a tudtára adom, hogy még tényleg nincs vége, ezért megkerestem a kést, amit korábban eldobtam, és újból a kezembe vettem. Ha Nieven végzett a seb ellátással, akkor oda nyújtom neki.
– Tessék, ezt fogadd el Sean nevében, amiért segítettél neki. Illetve ideje mennünk, a mai napot még megkapja, hogy elgondolkozzon a tettein. – miután befejeztem egy szigorú pillantást küldtem Sean felé, de aztán rögtön az ajtó felé fordultam, és ha Nievennek nincsenek további észrevételei vagy aggályai, akkor el is indultam az ajtó felé. Ha kiérünk az épületből, akkor persze még lesz pár dolog, amit meg akarok vele beszélni, de egyelőre bölcsebb lesz, ha minél távolabb kerülünk a ’bűntett’ helyszínéről.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Nieven


Lakónegyedi utcák Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
178
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 20, 2020 4:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sic trānsit glōria mundī!
───────────── ────────────
Kimondottan ritka volt az ilyen alkalom, amikor fizikálisan estem neki valakinek, nem pedig mágiával. Régebben, a láda előtt, erőm teljében nem jelentett problémát senkit agyonütni egyetlen gondolat, na meg mondjuk egy kő segítségével. Az emberek könnyedén legyőzhetőek voltak, mégha sok ezer követ is kellett ehhez megmozgatnom, a mágiámat semmi se korlátolhatta. Kiszámíthatatlansága miatt tartózkodtam mindössze a használatától, ezért, na meg mert érdekelt, ama okból álltam neki a kardforgatás művészetének elsajátításához. Minél többet tanultam, annál inkább úgy gondoltam, hogy a pengék tánca érdemes a művészet kifejezésre. Nem találkoztam két olyan mesterrel, akinek teljes mértékben azonosak lettek volna a technikái, a mozdulatai. Mindannyian elnyerték a csodálatom, amelyre azért ember ritkán pályázhatott. Egy könnyebb karddal pedig valóban úgy lehetett mozogni, mintha táncolnál. Több ezer év tanulás után az én mozgásom is könnyed, sőt, akár kecsesnek mondható lett, persze csak akkor, ha az ellenfelem nem valami batárnagy állat volt, aki “csak” agyonütni akart.
Még mindig “hűségesen” követtem Carát, és ezt megmosolyogtam. Ritkán fordul elő, hogy ilyen szinten hajlandó lennék követni egy ember kívánságait, de a mostani céljaim, na meg a kedvtelésem miatt mégis megtettem. Talán már hiányzott az emberek társasága, egy csomó kellemes emlékem fűződik hozzájuk. Tettem róla, hogy majdnem mind jó legyen.
A nő kérésének eleget téve helyre tettem a férfiállatot, egyszer, kétszer, s végül harmadjára is. Mulattató, hogy az embereket mozdulatlanná teszi a félelem, lefagynak, akár a víz, aztán meg - még ennek ellenére is - képesek hülyeségre adni a fejüket. Elvégre a késrántás mi más lett volna? Egyszer kellett csak póruljárnom, hogy örökre megtanuljam, mindig figyelnem kell a rejtett helyeken kutató kacsókat. A próbálkozó természetesen holtan végezte, de én is kénytelen voltam kényszerpihenőt tartani akkor. Aljas kis féreg volt!
Miután kihúztam a kardom Sean ingujjából, a nyakának szegeztem a pengém hegyét, hogy mostmár tényleg tartozkódjon az ökörségektől. Nyugodtan vártam, hogy Cara megtegye, amit akar, a kezemben moccanatlanul nyugodott a kard markolata. Mivel nem fáradok, így akármeddig eltartogathattam. Csendben figyelem, mit ügyködik a főnöknőm. Lustán, pislogás nélkül nézem a férfi és a nő párosát, várva, hogy Cara megelégedjen a Sean idegein való játékkal. Mulattatni persze mulattatt, de nem akartam vigyorogni, mint holmi vadalma. Meg se rezzenek a hirtelen hangra, ugyan teljesen pontosan nem tudnám megmondani, honnan és milyen messziről érkezett, de az nyilvánvaló, hogy nem veszélyeztet minket, így el se kezdem keresni a hang forrását. A nő ellenben megijed, s véletlen a férfi vállába mélyeszti a kést. Erre azért már döbbenten pislantok egyet, mint aki nem tudja eldönteni, hogy jól látta-e, amit látott. Nem tudom mit vártam, talán, hogy a pallérozott elme páratlan ügyességgel társul, avagy halált megvető bátorsággal, de úgy tűnik nem ez a helyzet. Nem mozdulok, biztosra veszem, hogy meg tudja oldani a kialakult helyzetet, de pár másodpercen belül ebben is csalatkoznom kell. Látom rajta, hogy megijedt, de nem értem ennek pontos indokát. Talán büntetés jár azért, itt New Yorkban, mert sérülést okoztál valakinek? Ilyen törvény mondjuk máshol is volt, de nem értettem miért kellett ettől egyeseknek sírva fakadniuk… ott zokogták, hogy ők nem akarták, meg minden… Az emberek olyan furcsák! Cara is teljesen ki volt akadva, mintha nem támadna fel még halálából is a fószer. Persze kérésére azonnal cselekedem, elvégre most átengedtem neki az irányítást… illetve, jelen pillanatban úgy tűnik, hogy kénytelen leszek visszaragadni tőle. Kardom visszacsúsztatom a hüvelyébe, majd hozzájuk lépek.
- Menj odébb, teszek nyomókötést a sebre. Sean, van itt elsősegély ládád? Vagy alkoholod? Minél tisztább - letépem a férfi pólójának alját, és azt szorítom a sérülésre, majd a válaszától függően intek Carának, hogy hozza ide. Ha van, akkor az abban található gézből készítem el a kötést - gondosan fertőtlenítve a sebet -, ha nincs, úgy a pólóját bontom tovább, hogy azzal regulázzam meg a vérzést. Nyugodt, precíz mozdulatokkal dolgozok, nem kevés gyakorlatom van benne.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Lakónegyedi utcák Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
235
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 25, 2020 6:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ When the brain is dead

Nieven & Cara
zene: Run  szószám: 732 • Credit:

 

Amikor a verő embereim oldalán teszek látogatást valakinél, akkor az esetek többségében nincs szükség erőszakra. Meg feszítik az izmaikat, némelyik tol egy önbicepsz puszit, és már nyílik is az adós pénztárcája. Éppen ezért küldtem ide Andrewt, mert elég fenyegető külsejű ahhoz, hogy némi ejnye-bejnyénél ne legyen szükség többre. A tervek azonban nem mindig alakulnak úgy, ahogy azt elképzelem, így nem maradt más, mint hogy kihozzam az elbaszott helyzetből a maximumot, és felhasználjam ezt az esetet arra, hogy a potenciális új emberemet leteszteljem. Azonban mivel két törékeny nő jelent meg Sean ajtajában, hiába volt az egyik állig felfegyverezve, valahogy nem igazán jött be a rögtön összecsinálja magát és tejel akció. No, de nem is baj, mert így Nievennek esélye volt elkápráztatni engem és bizony ténylegesen sikerült lenyűgöznie. Na nem is önmagában a produkció, mert erre azért jó pár emberem képes, ha összeszedi kicsit magát, hanem a tény, hogy mindezt egy ekkora nőtől láthattam, rendesen megsimogatta a feminista érzéseimet. Még egy hangyányi irigység is megcsapott, tekintve, hogy tudom, hogy én sosem lennék képes ilyesmire. Na, de sebaj, nekem más eszközeim vannak az ellenfelek megpuhítására, és azok is tudnak időnként olyan hatásosak lenni, mint egy kivont penge…
A mellem előtt összefont karokkal, a falnak dőlve vártam, hogy most már előrébb jussunk egy kicsit, de Sean nem adta meg a hölgyeknek kijáró tiszteletet, így kénytelen voltam ismét Nieven segítségét kérni a büszkeségünk helyreállításában. A nő most sem okozott csalódást, mert olyat vágott Sean bordájára, hogy az fel is ordított egy pillanatra. Nem tudtam leplezni az arcomra kiülő elégedettséget és kárörömöt. De most komolyan. Tényleg lehetne annyi esze, hogy nem ficánkol, ha már egyszer lenyomta őt egy nő. Azonban a férfiak nem így működnek. Igazából nem is tudom, hogy a génjeikbe van-e kódolva a macsó hülyeség, vagy csak szimplán az agyuk lassabban fejlődött, mint a testük. Mindenesetre Sean még ezután sem adta fel. Feltűnően sok időt töltött el a fiókjában való kotorászással, és ugyan nem kerülte el az én figyelmemet sem a dolog, de Nie volt az, aki még időben cselekedni is tudott. A kardjával felszúrta Seant a ruhájánál fogva, aki ijedtében azonnal elejtette a kezében tartott kést. Ellöktem magam a faltól és kimért léptekkel odaballagtam én is az események helyszínére. Lehajoltam és felvettem az elejtett kést. Érdeklődve vizsgálgattam egy pár pillanatig, majd Seanhoz fordultam.
– Nos, ez sajnos nem fedezi a teljes tartozásodat. Van más ajánlatod? Esetleg vigyek el belőled egy darabot?   – pusztán verbális fenyegetéssel nem elégedtem meg, így a kezemben tartott kés hegyét a jobb kulcscsontja alatti ponthoz érintettem. Óvatos mozdulattal húztam át a kést a bal oldalra ügyelve arra, hogy ne vágjam meg, de érezze, hogy elég egy rossz mozdulat és nem csak a ruhája lesz felnyársalva. Nem válaszolt nekem, csak vinnyogó hangot adott ki. Tulajdonképpen mozdulni sem mert. Éreztem, hogy a pulzusom közben felszökik és fura bizsergető érzés járta át a testemet, mert igazából eléggé tetszett ez a felállás. Az élete a kezemben volt, és bár eszemben sem volt kárt tenni benne, de jó érzés volt, hogy megtehetném, ha akarnám. Az más dolog, hogy Sean is képes lett volna bennem kárt tenni, hiszen csak egy karnyújtásnyira voltam tőle, de éppen az volt az izgalmas a dologban, hogy mostanra már annyira összecsinálta magát, hogy ez a lehetőség valószínűleg fel sem merült benne.
Hirtelen zaj rángatott ki a hatalom érzet mámorából. Egy szomszéd valószínűleg összetörhetett egy tányért vagy valami hasonlót. Semmi komoly, de a váratlan hang elég volt arra, hogy én magam összerezzenjek, és az akkor éppen Sean bal vállánál járó penge egy picit megmozduljon a kezemben. A penge jó három centinyire állt bele a férfi vállába, a vére lassú folyamként kezdett csörgedezni le a karján. Egy tisztes káromkodást is kaptam Seantól, akinek pánikkal átitatott tekintete köztem és a válla között cikázott.
– Oh, bassza meg.   – ijedtemben kirántottam a kést és Sean vére még jobban ömleni kezdett. Ezt rohadtul nem terveztem, én csak azt akartam, hogy a szar is megálljon benne, de tényleg nem akartam őt bántani.
– Picsába. Nie segíts kérlek, hozz valamit, amivel elállítjuk a vérzést.   – a hangom eltorzult a pániktól, és éreztem, hogy a homlokomon már izzadság cseppek is gyöngyöznek. Ezen a ponton Sean már a sérült vállát markolászta és minden bizonnyal a káromkodási paletta teljes skálájával illetett magában. A kést eldobtam a szoba másik végébe és jobb híján a két kezemmel próbáltam a vérzést csillapítani. Na ezért nem én szoktam végezni a piszkos munkát. Mert egy BALFASZ vagyok…


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Nieven


Lakónegyedi utcák Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
178
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 14, 2020 3:36 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sic trānsit glōria mundī!
───────────── ────────────
Igyekszem elrejteni kíváncsiságom, miközben őt fürkészem. Azt próbálom kitalálni, mégis min gondolkodhat éppen. Abban biztos vagyok, hogy démonokkal kapcsolatos. Alig tudom elfojtani a mosolyt, mikor felfedezem az apró borzongást, ami végigfut rajta. Elégedettségem nem az ő esetleges félelmének szól, hanem megfigyelőképességemnek, amely most sem hagyott cserben. Afelől - az apró reakció észrevétele nélkül is - biztos vagyok, hogy eme gondolatok, vagy éppen emlékek nem lehetnek kellemesek. A démonokkal való kapcsolatba lépés ritkán jövedelmező a halandóknak, noha időnként megesik, hogy kívánsága abban a formában teljesül, amelyben elképzelte, de leggyakrabban csak sírás, fájdalom és halál vár rájuk eme “szörnyek” mellett. Pedig olykor a lélekkel rendelkezők borzasztóbbak.
Meglepett, mikor a végtagok meglétét említette, mint a démonnal való találkozás egyik lehetséges vesztesége. Rengeteg mindenre gondoltam volna elsőre, de ez nem szerepelt köztük. Fel is merült bennem, hogy talán látott már kart letépő démont, vagy esetleg hallott már olyanról, akivel ez történt. Nagyon furcsa rémtörténetek terjednek New Yorkban. Már hozzánk kapcsolódóakat is hallottam, ám ezeken egyelőre csak jót mosolyogtam, hiszen az égvilágon semmi közük nem volt a valósághoz.
- És azt mondják, léteznek náluk szörnyűbb lények is - veszem egy picit halkabbra a hangom, mintha félnék ezt mégcsak kiejteni is a számon. Aztán persze megeshet, hogy még sosem hallott rólunk, és kapásból Amarára gondol, nekem igazából az is megfelel.
Amint belementem, hogy teljesítem neki a feladatát, nagyon jó kedve kerekedett. Ugyan eddig se volt letört, avagy morcos - legalábbis a beszélgetésünk alatt, előtte határozottan idegesnek tűnt Andrew miatt -, ám szinte kivirágzott az üzlet tényleges megjelenésére. Megint kénytelen voltam elfojtani egy mosolyt. Kicsit hasonlított a testvéreimre, amikor valami nagyon értékes dolgot leltek.
Számomra nem voltak bonyolultak a szabályok, de nem lepett meg, hogy van, akinek igen. Több ezer évet töltöttem az emberek tanulmányozásával, számtalan selejttel akadtam össze. Általában egyszerűen leráztam őket, felesleges lett volna ilyesmivel megerőltetnem magam, avagy sokkal inkább rabolnom az időmet, de megesett, hogy megszabadítottam tőlük a világot. Ha valami olyasmibe akartak belekontárkodni, amit érdekesnek találtam, úgy akár királyok is szenvedhettek véletlen balesetet. Véletlen halálos balesetet.
Ugyan a fószer nem a világ legkeményebb ellenfele, sőt, mivel ember, eléggé a tápláléklánc alján helyezkedik el, azonban nem lep meg, hogy mind a kettőnknél erősebbnek hiszi magát. Ez a neme sajátossága, legalábbis a nagyrészüké. A puszta tény pedig, hogy el sem gondolkodik látva az övemre szíjazott kardot, avagy a hátamon lógó tegezt látva, nyilvánvalóvá teszi, hogy óvatlan. A mozdulataiból és beállásából pedig nem nehéz leszűrnöm, mennyire messze áll a profi harcostól. Erre alapozom tehát a támadásom, amit alig néhány tervezgetéssel töltött perc után alkalmazhatok is. Tökéletes a kivitelezés, még mágiával se érhettem volna el többet. Miután a férfi már a földön hever, óvatosan felsandítok Carára, egy tizedmásodperc erejéig, mennyire elégedett a megoldásommal. Úgy látom, nincsen kivetnivalója. Kijelentésére elvigyorodom. Ezúttal nem hagyom, hogy ijesztő, enyhe őrültséget sejtető vigyor üljön ki az arcomra, görbülő ajkaim csupán jókedvet, meg talán egy hangyányi kárörömöt mutatnak. Csendben figyelem az elkövetkezendőeket, alaposan kielemezve a mozdulatot és a rá adott választ. El kell ismernem, így még nem jutott az eszembe senkit sem megfenyegetni, noha tudom, hogy az egy érzékeny rész.
Sean úgy tűnik végre kötélnek áll, Cara elemeli a lábát a golyók felől, s legnagyobb meglepetésemre a kezemhez ér. Egy egészen hangyányit megborzongok, elvégre nem igazán kedvelem a testi érintkezést, de a kezem még a legkevésbé kellemetlen felület. Lejjebb eresztem a kardom, a penge hegye ezúttal a föld felé mutat, ám nem tévesztem szem elől az ürgét.
Úgy tűnik mégsem törődött bele teljesen az elkerülhetetlenbe. Természetesen hallom a kiejtett szót, hiszen alig két lépésnyire távolodott el tőlem, ám nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Hosszú életem folyamán ennél sokkal bicskanyitogatóbb dolgot is mondtak rám, ráadásul egy általam levert pali szájából ez inkább dicséret, mint sértés. Cara azonban hallhatóan nem így gondolta. Meg is lep vele, hogy megint támadásra biztat. Azonban csak egy másodpercig hezitálok, s máris újra Sean nyomában vagyok, hogy egy villámgyors kardlendítéssel a bordáira csapjak. Ütök, nem vágok, bordáinak falát a penge lapja találja el. Komoly kárt nem szenved, de a későbbiekben szép nagy lila foltja lesz ott. Fel is ordít a csípő érzésre.
Talán tényleg teljesen megjuhászodott végre, ám inkább jobban szemmel tartom, hátha szán még neki Cara némi - karddal kiosztható - ajándékot. A fürkészés ki is fizetődik, a megmagyarázhatónál többet turkál a fiókjában. Óvatosan húzza ki a kezét, ruhája ujjával takarná is el, ám… nem csak látom a fegyver élének egy darabját, de érzékelem is az undorító vasat.
- Meg ne próbáld! - szisszenek dühösen, miközben kardom hegyével felszúrom ruhájának enyhén lógó ujját a fiók feletti deszkára. Látom szemeiben a rémületet, azt hitte, a kezét fogom élből levágni, ezzel párhuzamosan pedig koppan is a kés a lakás padlóján. Most lenne esélye támadni, megragadhatná a kardot tartó kezem, de eddig úgy tűnik, hogy túlságosan lesokkoltam az előzővel.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Lakónegyedi utcák Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
235
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 21, 2020 12:10 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ When the brain is dead

Nieven & Cara
zene: Run  szószám: 806 • Credit:

 

A démonok említésétől egy pillanatra kirázott a hideg. Mélységesen egyet tudtam érteni Nieven azon kijelentésével, hogy egy démon sokkal rosszabb dolgokat is megtett volna vele. Én végül egész szépen túléltem még New Orleanst is, de voltak, akik nem voltak ilyen szerencsések. Rémálmaimban még mindig kísértett az a felém guruló véres fej. A legdurvább álmom az volt, amikor a saját fejemet láttam a padlón gurulni. Még szerencse, hogy azonnal felébredtem akkor, és nem is tudtam már tovább pihenni. Gyakran előfordult velem, hogy még ha fel is riadtam egy rémálomra, később visszaalvás közben tovább folytatódott. Gecik a démonok, de a saját agyunk gyakran még nagyobb kópé.
– Sajnos ezzel csak egyetérteni tudok. Végül is minden végtagod meg van. Egy démonnal való találkozó esetén nem biztos, hogy ez így lenne. – a hangom már egyáltalán nem volt olyan magabiztos, mint korábban. Csúnya dolgokat láttam na. Nyilván van, aki még keményebb dolgokon ment át, de mivel az én ingerküszöböm igencsak alacsony, így rám már ez is hatással volt. Olyan ez, mint az alkohol ivás. Valakinek egy üveg vodkától van csak móka, másnak már két üveg sör is elég ugyanehhez. Én ugye, ha veszélyes dolgokról van szó, akkor egy 6 éves kislány toleranciájával rendelkezem. Nah, azért nem rohanok el sikítva és kiáltozok a ’mamimért’, de kellőképpen cikisen tudok viselkedni.
A Nievennel való találkozás viszont abszolút pozitív volt. Széles mosollyal vettem tudomásul, hogy szívesen velem tart a pénzbehajtásra. Először gondolkoztam rajta, hogy egy kicsit visszafogom magam, de ha tényleg alkalmazni akarom Nievent, akkor látnia kell mindent. Elmagyaráztam neki a teendőket, és azonnal megértette, így gyorsan fel is írtam neki magamban egy piros pontot. Máris rávert az embereim két harmadára intelligenciában. Hamar fel is értünk a kívánt emeletre, és belekezdtem először a kedvesebb változatba. Sajnos, illetve igazából nem sajnos ez nem vált be, így nagyon hamar át kellett váltani a ’B’ tervre. Kimondtam azt a bizonyos varázsszót, és Nieven rögtön akcióba lépett. Simán a padlóra küldte a csávót és a kardját is rászegezte. Annyira tetszett a műsor, hogy kedvem lett volna tapsolni, és hátba veregetni Nievent, de az nem lett volna túl profi, elvégre Sean nem tudhatta azt, hogy Nie még csak a ’teszt’ időszakját tölti nálam. Sean annyira megdöbbent, és minden bizonnyal annyira beszart, hogy nem is tudott szólni hirtelen.
– Na mizu Sean? Padlót analizálni támadt kedved? – a vigyoromat viszont nem tudtam palástolni. Nem szép dolog a káröröm, de… Persze tovább akartam fokozni, így jó magam is Sean fölé álltam, én viszont nem a fejére összpontosítottam. Felemeltem az egyik lábamat, és a legintimebb helye felé helyeztem. Nem állt szándékomban rálépni, legalábbis egyelőre. Bőven elég volt az, hogy a félelem a szemében most már inkább pánikká változott.
– Kérlek, csak a zsacsimat ne. - a hangja olyan vinnyogó volt, mintha máris ráléptem volna. Mondjuk már éppen elég közel voltam. Ha kibillentem volna az egyensúlyomból, akkor tényleg bajban lett volna.
– Szóval akkor kezdjük elölről. Ideje rendezni a tartozásodat. Vagy búcsút mondhatsz a golyóidnak. – a legbájosabb mosolyomat villantottam, bár a fogam fehérje is kivillant, így biztosan elég baljósra sikerült. Azonban a célt elértük. Ez pedig akkor is nagy eredmény, ha nekem igen kevés részem volt a sikerben. A munka nehezét Nieven végezte el.
– Oké-oké csak szálljatok le rólam. Hozom a pénzt. – elvettem a lábamat a ’kakaskája’ fölül majd Nieven felé fordultam. Az egyik kezemet finoman a kardot tartó kezére tettem.
– Egyelőre elég lesz, de kérlek tartsd szemmel. Ha bármivel próbálkozik, nyugodtan bökd meg egy kicsit. – Sean nyelt egy hatalmasat, majd kiengedte a levegőt, amit eddig bent tartott. Ha Nieven hátrébb lép, akkor felkel és elindul a lakása belseje felé.
– Én a helyedben sietnék Sean. Nem illik megváratni a hölgyeket. – összefontam magam előtt a karomat, de én továbbra is az ajtóban maradtam. Reméltem, hogy Nie viszont nem veszi le a szemét Seanról. Kellemetlen lett volna, ha mondjuk elővesz valami fegyvert. Bazi nagy égés lett volna, ha most nekem kellene az életemért könyörögni.
– Picsák. – Sean csak suttogva ejtette ki a szavakat, de megütötte a fülemet, így gondolom Nie is hallotta. Reméltem, hogy magától is cselekedni fog, és nem hagyja ezt a sértést annyiban, de a biztonság kedvéért elővettem újra a varázsszavunkat.
– Sean-Sean-Sean… tényleg nem hagysz más választást, mint hogy Nieven barátosnémmal megosszak egy sajtos szendvicset. Pedig nem szeretek osztozkodni. – sóhajtottam egyet, mintha bántana a dolog, de valójában hangosan röhögtem magamban, és kíváncsian vártam, hogy Nieven ezúttal milyen kunszttal áll elő. Nem szoktam elhamarkodott döntéseket hozni, ha új munkaerő felvételéről van szó, de túlságosan lelkes voltam már Nieven eddigi megmozdulásaitól is. Igazából már nem is érdekelt annyira, hogy a pénzt megkapom-e, csak azt tudtam, hogy nekem pont egy ilyen emberre van szükségem. Na jó, azért mégis csak kéne a pénz. Az a minimum, hogy meghívom Nievent egy italra belőle. Persze remélem valami olcsóbb itallal is beéri majd. A lelkesedésemnek is van egy határa.  


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Nieven


Lakónegyedi utcák Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
178
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 09, 2020 2:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sic trānsit glōria mundī!
───────────── ────────────
- Mostmár szerencsére minden esetben a vallás előtt van - sosem értettem az emberek hülyeségét. Mármint az önfeláldozó emberekét. Mi az már, hogyha megütnek tartsd oda a másik orcád? Hülyeség, inkább bassz le annak aki megütött egy olyat, hogy soha többet ne merjen veled kezdeni, vagy esetleg később köpj bele a levesébe, ha kímélni akarod az ökleidet. Ám ha valamiért mégis fontos az, aki ilyesmire vetemedett, úgy lapulj meg, várd a tökéletes alkalmat, és facsarj ki belőle mindent, amit lehet. Ergo, törekedj a maximális profitra. Ami ugye nyereség. Több irományt is találtam a reformástusról, s egészen egyszerűen nem voltam képes megérteni, miért nem tettek úgy a hívek, mintha katolikusok lettek volna, mikor nekiálltak üldözni őket. Na nem mintha lenne bármi lényeges különbség a katolikus meg bármelyik református hit között. No mindegy, nem ez a lényeg, az emberek sokszor viselkednek érthetetlenül.
- Valóban. Abba nem érdemes megbízni, aki az életedet kockáztatja - Voila! Némi koncentráció, s máris elsőosztályúan gondolkodom emberként. Az persze más kérdés, hogy én, mint leviatán hogyan cselekednék. Elvégre nálam a profit olykor többet érhet, mint az “életem”. Ott van például Athlan. Egy józan ésszel megfelelően megáldott ember biztosan elkerülné mérföldekre, én azonban tervezek vele a későbbiekre. Hatalmas az ereje, ami veszélyt jelent rám - főleg szélsőséges természetével párosítva -, ám pont ettől lesz olyan vonzó az egész. Elvileg már megszületett köztünk a paktum, hogy háromszor a segítségemre lesz, ha hívom. Na persze ki tudja, mi lesz abból. Talán állja a szavát, talán nem, mégis, értékes segítség lehet, amivel számolok. Ráadásul számomra értéktelen dolgokkal vettem rá erre, így voltaképpen nem kockáztatok mást, csupán a testi épségem. Mondjuk azt nem tudom, hogy tudja-e, de ha átvert, akkor biztos lehet benne, hogy én is megkísérlem elveszejteni őt. Könnyen visszanyalhat a fagyi - amiről végre tudom mi az -, ahogy az emberek mondják.
- Mostanság a barátságnál fontosabb tud lenni a túlélés - biccentek rá. Régebben is gyakran megesett, hogy fontosabb volt, pont ezért is volt általában jellemző - már ahogy megfigyeltem -, hogy a “barátok” vagy egy társadalmi rétegből kerülnek ki, vagy esetleg egy magasabb rangú próbál vele maga mellé állítani egy alacsonyabb rangút. Persze az utóbbi addig szokott működni, amíg az alárendeltnek valaki többet nem ajánl. Persze vannak belőlük szuper ragaszkodó példányok is. Nem ejtettem ki hangosan, de a barátságnál márcsak a bajtársiasság volt számomra hihetetlenebb. Az van most a vadászok közt is. Mintha a barát és a testvér közt helyezkedett volna el, félúton. Az emberek olyan kreatívak! Kitalálnak maguknak egy halom fogalmat, amit aztán gonosz szándékkal alakítgathatnak, bájosan kibújhatnak alóla, vagy éppen takarózhatnak vele. Meglátszik, mennyit tanultak az évezredek folyamán a démonoktól.
- Ugyan, semmi volt ahhoz képest, amit mondjuk egy démon tett volna velem - legyintek könnyedén. Hát igen, egy ember sosem lehet arra képes, amire az anyám volt. Aprót biccentve követem őt, amíg felérünk a megfelelő emeletre. Figyelmesen hallgatom a szavait, hogy a későbbiekben a kedvére tehessek. Szerencsére ő eddig olyan embernek tűnik, akinek nem fog ez a nehezemre esni. Vannak olyan embertípusok, akik - sajnos, vagy nem sajnos - egy idő után kitépett torokkal végzik mellettem. Nem vagyok a végtelenségig toleráns, és vannak dolgok, amiket nem tűrök. Mondjuk kötve hiszem, hogy ez a nő az ágyába próbálna csábítani.
- Igen - vigyorodom el a végén. - Vágjunk bele! - felelem lelkesen. Azért nem teljesen tiszta, hogy pontosan hogyan fog kinézni eme vészszónak a gyakorlati alkalmazása, de bízom magamban annyira, hogy ne firtassam, csak le fog esni. Mászás közben van időm végiggondolni, hogy vajon kellene-e megérkezésünkkor zihálnom, vagy sem. Fontos az emberi álca. Bár ki tudja, talán hajlandó lenne démon testőrt is alkalmazni, de az jó időre betehetne a kettőnk közti “bizalomnak”. Most értelmes melóra van szükségem, s ő megadhatja azt. A későbbiekben ki tudja, talán másban is tervezhetek vele, de addig még sok instabil tényező akad. Végül úgy döntök, nem szükséges, elvégre én egy harcedzett leányzó vagyok.
A kérteket betartva, némán hallgatom a kettejük közt folyó beszélgetést, talán a későbbiekben még hasznosíthatok belőle valamit. A szavakon kívül az arckifejezésüket sem hagytam figyelmen kívül. Ám ennél még lényegesebb figyelmem fordult a férfi felé, akinek nyíltan mustráltam egész lényét, hibákat, támadási felületeket keresve. Minél nagyobb valaki, annál nagyobbat tud esni, és annál könnyebben veszíti el az egyensúlyát. Márpedig ő már most sem állt tökéletesen a lábain. Testtartása minden bizonnyal azért volt ennyire hanyag, hogy Cara felé azt sugározza: nem fél tőle. Milyen emberi! Kedvem lett volna elvigyorodni, de annak most nem volt itt az ideje. Türelemre intettem magam, is visszatereltem gondolataimat a “finom leszerelés” irányába. Persze, egyszerűen hasba is szúrhatnám, ám az kevéssé lenne elegáns, ráadásul Cara kívánalmainak se felelne meg. Lenne még miről elmélkednem - igazándiból mindig van -, ám elhangzik a vészszó, én pedig azonnal cselekszem, hiszen már kész tervem van. Azért megvárom, még Cara befejezi a mondandóját, hogy a tartozó nyomorult nehogy lemaradjon valamiről.
Hirtelen vetem előre magam, balkezem már rég a kardmarkolatomon pihen, s mire átérek a küszöbön, már nem fedi a pengém a hüvelye. Sean természetesen megriad, hátrálna, még jobban megbontva egyébként is gyenge egyensúlyi helyzetét. Gyors ütést mérek a szíve fölé kardom markolatával, hogy kiszaladjon belőle a levegő, s elkábuljon egy pillanatra, fél másodperccel ez után - amikor én már újra a megfelelő lábamra terhelek, kirúgom alóla a sajátját. A többit pedig elintézi helyettem a gravitáció, szép nagyot puffan a földön, s mire feleszmél, már kardom hegyével szemez.
- Cara Pierce-nek nem tetszett ez a válasz - jelentem ki hivatalosan. Egyenlőre semmit sem teszek, a figyelmem nem kalandozik el a férfiról, ám ha Cara szóban tudatja velem, hogy ennyi elég volt, úgy készségesen hátralépek, s még a kardomat is elteszem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Lakónegyedi utcák Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
235
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 30, 2020 7:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ When the brain is dead

Nieven & Cara
zene: Run  szószám: 906 • Credit:

 

Niét nagyon érdekelte a kísértetkastélyban tett látogatásom. Ennek az okán gondolkodtam és arra jutottam, hogy vagy nagyon kíváncsi természet, vagy lehet, hogy enyhén mazochista. csak reménykedni tudtam, hogy inkább az előbbi, mert nem lenne túl jó egy mazochista testőrrel nyomulni. Még a végén olyan bajba keverne, amit egyébként könnyen ellehetne kerülni, csak hát beütött nála az ’ez az, üssél bébi’ szituáció. Mondanom sem kell, hogy nekem nem kenyerem az ilyesmi, így inkább megszavaztam neki azt a bizalmat, hogy csak a kíváncsisága miatt van szüksége még több információra.
– Azért a profit nem minden. De kétségtelen, hogy benne van a top háromban. – túlélés, profit és a harmadik… öhm… azt hiszem a harmadik nem szorul magyarázatra. Vannak, akik ezt a bizonyos dolgot teszik első helyre, de én azért ennél már több élettapasztalattal rendelkezem, és tudom azt, hogy a földi örömök mit sem érnek, ha odalent, vagy éppen oda fent építed az egzisztenciádat. Ezért is hagyott bennem mély nyomot az, amit a lány tenni akart velem. Megbíztam benne, ő meg kishíján hátba szúrt. De szó szerint. Az ilyet pedig nem könnyű elfelejteni.
– Végül kijutottunk, úgyhogy mondhatjuk azt, hogy jó ötletei voltak, de ez akkor sem mentség arra, hogy meg akart ölni. Egyébként sem barátkozom könnyen, de az ilyen esetek után biztosan nem lesz nagy baráti összeborulás. – kissé durcásan összefontam magam előtt a karomat. Az hagyján, hogy még mindig dühös voltam arra a lányra, de a legjobban a saját védtelenségem bosszantott. Azért elég kellemetlen, hogy mindenféle veszélyes szituációkba keverem magamat, de valójában képtelen vagyok saját erőből megvédeni a fenekemet. Pedig mennyivel egyszerűbb, és költség hatékonyabb is lenne, ha nem kéne izomkolosszusokkal körbe vennem magamat. Ilyen szempontból kicsit irigyeltem is Nievent, hogy ő képes megvédeni magát. Azonban az általa elmeséltek alapján ennek nagy ára volt.
– Sajnálom, hogy rossz tapasztalataid voltak. – hirtelen támadt is egy leheletnyi bűntudatom, hogy most éppen én akarom belekeverni egy rázósabb helyzetbe, de ha komolyan gondoljuk ezt a testőr dolgot, akkor előbb vagy utóbb be kell piszkítania a kezét. És legfőképpen tudnom kell, hogy erre hajlandó-e az én kérésemre, ellenvetés nélkül. Mindenesetre az bíztató volt, hogy azonnal igent mondott arra, hogy egy kicsit megszeretgessük azt a fazont, aki tartozik nekem.
– Csak kövess engem. Majd én mutatom az utat. – széles mosolyra húzódott a szám, és meg is indultam az épület felé. Már éppen ráfogtam a lépcső korlátjára, hogy könnyebben küzdhessem le az előttem álló emeleteket, amikor visszafordultam Nievenhez, hiszen némi útmutatást azért mégis kell adnom arra vonatkozóan, hogy mi fog történni.
– Figyelj. Szeretnélek megkérni arra, hogy engedj engem beszélni, és te ne szólalj meg első körben. Az bőven elég, ha kedves és ártatlan mosollyal az arcodon meg állsz mellettem. Viszont vezessünk be egy vészhelyzeti szót. Ha azt én kimondom, akkor szükség lesz némi erőszakra. Természetesen nem kell megölni, elég, ha ráijesztesz. Andrewnál ez elég jól sikerült. – huncut mosolyra húzódott a szám, és rákacsintottam Nievenre. Utána jutott eszembe, hogy el kéne mondani, hogy mi legyen az a szó. – Ja igen, és ez a szó legyen a Sajtos Szendvics. Minden érthető? – megvártam, hogy bólintson, vagy további kérdéseket tegyen fel, majd miután mindent tisztáztunk elkezdtem felfelé menni a lépcsőn. Néhány emelettel később meg is érkeztünk az ajtó elé, ami mögött az a személy bújt meg, aki nem igazán volt túl motivált, hogy visszafizesse a kölcsönt. Azonban ez most változni fog. Bekopogtam, és néhány másodperces matatás után ki is nyílt az ajtó. Ott áll előttem személyesen a köcsög. A körszakálla most egy kissé elhanyagolt volt, de a nyakán lévő tetoválás egyértelművé tette, hogy jó helyen járunk. Ahogy meglátott és felfogta, hogy kivel is van dolga, azonnal pánik jelent meg a szemeiben.
– Nahát Cara, micsoda meglepetés. Ahogy látom nem is egyedül jöttél. Segíthetek valamiben? – csak egy picit remegett a hangja. Helyes. Szeretem, ha az ilyen idióták, már a látványomtól is összecsinálják magukat. Nem mintha én bántanám őket, de tudják, hogy én mindig csapatban gondolkodom, és ha engem bosszantanak, akkor annak következményei vannak.
– Sean. Kedveském. Mondanám, hogy örülök a találkozónak, de pontosan tudod, hogy eszembe se jutna ide jönni hozzád, ha nem lenne egy rendezetlen ügyünk. – bájos mosolyt varázsoltam az arcomra, hogy elvegyem egy kicsit a szavaimból áradó fenyegetést. Először mindig a jómodor szabályait betartva közelítem meg az ilyen eseteket, és csak végszükség esetén folyamodok erőszakhoz. A kérdés csak az, hogy pontosan melyik eseményt ítélem meg a végsőként.
– Rendezetlen ügy? Mire gondolsz? – egy hatalmasat nyelt. Pontosan tudta miről van szó, hiába akarta játszani a hülyét. Mondjuk ezzel az arccal nem volt nehéz dolga.
– Pontosan tudod, hogy mire célzok Sean. Vagy azt hitted, hogy elfelejtettem a kis megállapodásunkat? – a mosolyom mit sem enyhült, de a szemem már leheletnyi haragot is árasztott.
– Sajnálom, de tényleg nem tudom, hogy mire gondolsz. Így a fiúkáid nélkül szerintem te sem gondoltad komolyan, hogy emlékezni fogok.   – a hangja még mindig remegett, de egy mosoly féleség azért megjelent a szájszegletében. Tehát így állunk. Nem hülye, hanem azt hiszi, hogy ha én jövök el, akkor nem lesz megmogyorózás. Micsoda tévedés.
– Rendben Sean. Így is játszhatunk. Talán én akkor elmegyek és eszem egy sajtos szendvicset. Tudod az elég finom dolog. – bár Sean legalább kétszer annyit nyomott súlyban, mint Nieven, azért bíztam benne, hogy nem lesz itt gond, és Nie is megérti a start jelet. Ha nem akkor még mindig nálam van ugye az angyal pengém, de ez most nem az én tesztem, hanem Nievené. Kíváncsi voltam, hogy miként fog neki kezdeni.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Nieven


Lakónegyedi utcák Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
178
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 28, 2020 4:25 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sic trānsit glōria mundī!
───────────── ────────────
- Hát ki tudja, a démonoknak is lehet furcsa ízlése - tárom szét a kezem, elvégre nekem már az is furcsa, hogy miért választana magának egy démon vonzó külsőt? Persze, akadnak előnyei, főleg az alkukötésnél, de szerintem egy ártatlan külsővel többre lehet jutni, mint valami szörnyen jóképű fazonéval. Persze ez csak az én szemszögemből. A tapasztalataim egyoldalúak, elvégre én nem vagyok képes testet váltani, de mindig is meg voltam elégedve a sajátommal. Az egyszerű az emberek által legtöbbször “szürke kisegérnek” keresztelt külső a legcélravezetőbb. Kevesen emlékszenek rád, sokszor pedig láthatatlan vagy. Mondjuk az is igaz, hogy például Lovasként ez nem feltétlen jó. Amíg erőm teljében voltam, és se feltétlen rajongtam a külsőmért, noha megtanultam a létező legjobban kihasználni. Bár ki tudja. Lehet, hogy a ‘személyiségemhez’ megfelelő kinézetet kaptam, amikor teremtettem, noha nem annyira tudom, hogyan is lehetne körbeírni eme kifejezést. Ez is inkább az embereknek van, az ő szokásuk ennyire erőlködni maguk körbeírásával és pontos jellemzésével.
Na igen… ebből a szempontból még nem gondoltam végig, pedig logikus, hogy egy ember innen közelíti meg. Csak ugye én nem tudok meghalni, és ez bezavar a dologba. - Nahát mik vannak - értem ezt a szellemekre. A démonos rész meg… esélyes ez is, az is. Meg kell látogatnom azt a helyet, ha biztosat akarok tudni. - Főleg ha pénzt hoznak neked, nem? - hunyorítok rá, apró vigyorral az ajkaimon. Meglep ez a gondolkodás mód, itt, New Yorkban, de Alessya is említette, hogy nem mindenki látja fekete-fehérben a természetfelettieket. Mármint úgy, hogy az emberek a jók, minden egyéb pedig rossz. Vicces, hogy igazából Amara rossz, és majdnem mindenki más jó. De ha már itt tartunk, elvileg Isten is jó, aztán… szerintem egyetlen másik teremtmény sem nézett végig annyi borzalmat, mint ő, cselekvés nélkül. Egyébként érdekelt, hogy vajon hajlandó lenne-e egy démonnal üzletet létesíteni, úgy, hogy tudja is, mi a másik. Iránymutató lehet a jövőmre nézve. Rossz lenne, ha kénytelen lennék elhallgattatni őt, mert valami olyasmit tud meg, ami veszélyezteti az álcámat.
- Nohát, ez tényleg furcsa - pislogok rá hitetlenkedve, ám nem a szavahihetőségét vonom kétségbe. Az emberek mindig is könnyen megtörhetőek voltak, legalábbis a legtöbbjük és ha elvesztették a józan eszüket, akkor olyasmiket műveltek, amit sehogyan sem lehetett kiszámítani. - De legalább hasznosak voltak az ötletei, vagy azt se tudta, mit beszél? - elvégre ha addigra már megőrült, lehet, hogy össze-vissza hülyeségeket beszélt. - Miután megpróbált megölni? - kérdezem hitetlenkedve. Ez olyan démonosan hangzott. Pont, mint amikor megpróbálják egymást megölni, de aztán rájönnek, hogy nagyjából egyenlő erősek, és jó eséllyel mind a ketten meghalnának a harc végére, így inkább “békét kötnek”. Legalábbis ez jellemző a démonokra és az angyalokra, bár akár velem is előfordulhat, noha nem szokásom belekötni nálam erősebbnek tűnő létformákba.
- Nagyon helyes, egyáltalán nem is érdemelné meg! - sietek egyetérteni a nővel a fizetésmegvonást illetően. Mondjuk meglep, hogy ennyire bele van szerelmesedve ebbe az egész munka históriába. Az emberek ennél sokkal lustábbak. Rengeteg példányt hallottam már erről panaszkodni, hogy mennyit kell dolgozni, alig tud pihenni, stb, stb. Szóval ez a hihetetlen munkakedv meglepő, és kimondottan tetszetős. Persze meggondolandó, hogy a nő mondjuk démonként is ennyire lelkes lenne, amikor se ennie, se aludni nem kellene, és tényleg csak a melójával dörődhetne… örökkön örökké. Jó, ezt én tuti nem bírnám ki, engem a dolgok csak egy ideig-óráig kötnek le, tovább egy másodperccel sem. A megunás ideje nagyban arányos az érdekesség és persze a tanulhatóság idejével. Például egy olyan összetett és bonyolult dolgot, mint az emberi elme és lélek, nos annak tanulmányozására évezredeket is megérte áldozni.
- Hát akár… tolvajok, betörők, gyilkosok - kellően sokan voltak a “rossz” emberek, persze egyik sem jelentett rám komoly veszélyt soha. Még most sem, pedig árnyéka vagyok a régi önmagamnak.
- Ó értem, az valóban kellemetlen - az emberek ritkán szeretik átadni egymásnak a gyeplőt, ez cirka az első száz év után leesett. Minden helyzetben ők akarnak dominálni és azt vagy testi erővel, vagy pénzzel, esetleg fegyverekkel akarják elérni. Az ártatlan külső azért is hasznos, mert általában tőlem szokták a legkevésbé félteni a ‘hatalmukat’, holott pont tőlem kellene a legjobban.
- Aha, néha - megrántom a vállam. Tudom, hogy több érzelmet kellett volna bele vinnem, ám nem akartam igazán erről beszélni. Kellett valami majdnem hihető történet, de ez óhatatlanul is felkavart pár anyámmal kapcsolatos emléket, a kellemetlenebb fajtából. - Nem is tudom… sokáig ez tűnt normálisnak. Mindenki utálta, de mindenki elviselte… aztán mások fülébe jutott, elkezdtek hülledezni és hitetlenkedni. Ebből rájöttünk, hogy ez így nagyon nincs rendben - foglalom neki össze. Elhúzom a számat a szavak végetérésével. Már tényleg kisebb történetet kerítettem neki a semmiből, remélem elégedett. Akkor én is az leszek.
- Csodás! - lelkendezem a beleegyezését hallva. A kérdésére gyorsan lecsekkolom Athan tartózkodási helyét, ami szerencsére nincs “közel”, noha levi viszonylatban igazából minden közel van. - Nincsen sajnos - adom a csalódottat. Minden bizonnyal Athan se repesne az örömtől, ha bemutatnám neki Carát, még úgysem, hogy nekem talán nagy hasznot fog hozni ez a nő. Williemet adva persze egészen más lenne a helyzet, de a testvérem - hozzám hasonlóan - inkább az erős démonok társaságát élvezte volna, az olyanokét, akivel érdemes lenne társulni valami nagyobb célért. Például egy Athlanhoz hasonlóval.
- Miért is ne? - indulok rögtön a ház felé. Érdekel, mivel tartozik az adott ember Carának és kíváncsi is vagyok, vajon rólam majd mit fog gondolni, ha meglát előtte. Azt gyanítom, a célszemély találkozott már a nővel, és így sejtheti, sőt, inkább tudhatja, miért jöttünk, tehát az én szerepem a történetbe is megtippelhető lesz a számára. De ki tudja? Azért egy emberre még mágiahasználat nélkül is rá tudok ijeszteni. - Hanyadik emeletre megyünk? - várom az útbaigazítást, majd pedig követem a további instrukcióit.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Lakónegyedi utcák Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
235
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 07, 2020 6:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ When the brain is dead

Nieven & Cara
zene: Run  szószám: 1869 • Credit:

 

A Nievennel való társalgás kétségkívül érdekesen alakult. Nem szoktam ilyen közvetlen lenni idegenekkel, így meg voltam lepődve, hogy milyen közlékenynek bizonyultam. Le kellett volna lépjek, és vagy elintézni még egy ügyet, vagy menni pihenni egy kicsit. De maradni akartam. Többet akartam tudni erről a lányról. A változatosság kedvéért, pedig nem csak a saját érdekeim miatt. De a legmeglepőbb az volt, hogy olyan részleteket is megosztottam vele, amit még egy régi ismerőssel sem osztottam volna meg, de neki valamiért simán elmondtam. Pedig most még alkohol sem volt a dologban. A hajgyűjtős férfival történt incidensnél viszont bőven volt. Tudom, hogy olyan mintha mentséget keresnék, de igazából tényleg a pia miatt keveredtem abba a szituációba. Józanul hozzá nem értem volna ahhoz az emberhez.
– Áh, nem hiszem. Ha démon lenne, biztosan lett volna annyi esze, hogy egy vonzóbb porhüvelyt válasszon magának. – sikerült egész kulturáltan megfogalmaznom azt, hogy a férfi az a típus volt, akit még bottal is csak fintorogva piszkálnának meg a nők. Csak ha ennyire részletekbe menően kifejtettem volna a dolgot, akkor jogosan merült volna fel a kérdés, hogy én mégis hogyan kötöttem ki nála. Azt meg, hogy be voltam rúgva, mint a csacsi, nem szívesen reklámoztam volna. Alapesetben amúgy hülyeségnek is tartom az alkohol fogyasztást. Számos negatív hatása van, és ha az ember nem vigyáz akkor csúnyán rá is tud kapni az ’ízére’. Viszont az alkoholnak van egy olyan befolyása is, hogy mocskos módon csökkenti a stressz szintet. Az pedig a mai világban igen hasznos tud lenni. Ezért is van, hogy még mindig nagyon jó üzlet, és jó magam is a vagyonom egy részét annak köszönhetem, hogy az emberek még ebben a vészterhes időkben is képesek sok pénzt fizetni, egy pár cseppnyi bú feledtetőért. Én meg széles vigyorral az arcomon számolom a bevételt.
– Persze, ez a része vonzó is, csak az életemet azért jobban szeretem a pénznél.   – és ezzel el is érkeztünk a kapzsiságom határához. Mert az élet szent. Az enyém meg pláne. Így bármilyen fájó is, de bizonyos dolgokra nemet kell mondjak, bármilyen nagy is legyen a nyereség. Persze már az is előfordult, hogy úgy kerültem életveszélybe, hogy pénzt még nem is kaptam érte. Na azok az alkalmak az igazán fájóak. Éppen ezért is volt rossz emlék a kísértetkastélyban eltöltött rövid kis időm.
– Nekem nagyon úgy tűnt, hogy tényleg léteznek. Legalábbis az a kislány segített nekem. Egy másik lény meg látomásokat okozott. Bár az lehet, hogy a démon műve volt végül. Nem igazán vagyok a természetfeletti dolgok szakértője. Úgy vagyok vele, hogy amíg engem nem macerélnak, addig azt csinálnak, amit akarnak. – na meg azért sem zavartak, mert nem mindegyikük akarta szívószállal kiszívni a csontvelőmet. Van olyan is, akire még azt is merném mondani, hogy kedvelem. Na azért nem hangosan mondanám ki, csak magamban. De akkor is számít. New York viszont az emberek városa, és mint olyan, itt azért nem hirdetik magukat reklámtáblával a természet felettiek. Inkább megbújnak a sötétben, és akkor csapnak le rád, amikor nem számítasz rá.
– Ez New York. Sosem tudhatod mit hoz a holnap.   - színpadiasan széttártam a karomat. Mintha az egész város az enyém lenne. Biztosan magabiztosságot sugározhatott ez a mozdulat, de csak a mélyben burjánzó szörnyű emlékeket próbáltam elnyomni a lazasággal. Elvégre az nem segít, hogy otthon beállok a sarokba és sírok egy kicsit, hogy ’jaj, milyen rossz nekem’. Mások minden nap átélik azokat a veszélyeket, amik nekem csak körülbelül havonta jutnak ki. Az már más kérdés, hogy én nem vagyok annyira kemény, és már ez is túl gyakori nekem. Nem is a félelemmel van a baj, az már régi ismerősöm. A pánik az, amitől igazán tartok. Hogy elveszítem a józan eszemet, és éppen ez fogja a vesztemet okozni. Ott volt például a lány a kísértetkastélyban. Ha nem tisztult volna ki végül a tudata, akkor nagyon csúnya vége is lehetett volna a történetnek.
– Tisztára begőzölt. Eleinte még a parancsokat osztogatta nekem, hogy mit csináljunk, és hogyan éljük túl, de aztán kifordult magából, és megakart ölni. Utána pedig mintha mi sem történt volna, újból haverkodni akart. Lehet, hogy nekem nagyok az elvárásaim, de szerintem ez nem normális. – és ezt úgy mertem kijelenteni, hogy az utóbbi időben jelentősen módosult a normálisról alkotott definícióm. Például az is kezdett elég világossá válni, hogy én sem vagyok teljesen százas. Biztosan ezért is vonzom be az őrülteket. Mondjuk még mindig jobb társaság, mint a segg hülyék. Azok sokkal jobban kitudnak akasztani. Esküszöm, hogy az őrültek cselekedeteiben gyakran több a ráció, mint mondjuk az Andrew félékben. Ezért is volt kellemes Nievennel beszélgetni. Végre valaki, akinek látszik, hogy van sütnivalója. Philnek is van. De ő ugye nem volt itt. És meg nem is lesz egy darabig. Pedig most olyan szívesen megmondanám neki, hogy bekaphatja, amiért cserben hagyott.
Nieven kérdésére, miszerint volt-e jó része az említett szellemes-démonos kalandomnak, csak egy nagyon határozott fejcsóválás volt a válasz. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy menjen és nézze meg magának a helyet, ha nekem nem hisz, de azt hiszem a mindenható megorrolt volna rám, ha így a halálba akarnám küldeni az egyik báránykáját. Na jó, valószínűleg nem épp ez lenne a probléma, mert biztos vagyok benne, hogy már más is van a kartonomban, és régóta a lenti csapatnál várnak ’szeretettel’, de tényleg nem akartam egyértelmű életveszélybe sodorni Nievent. Kedves vagyok na. Persze nem mindenkivel. Andrew például már sohasem fogja megtapasztalni többet a gyengédebb oldalamat.
– Hát ezek után egy nagy lófaszt fog tőlem kapni, nem fizetést.   – vagy egy sípcsont törést. Vagy egy megmogyorózást. Hirtelen számos ötlet villant be. És még nem is gondolkodtam el rajta, úgy isten igazán. De ma már nem is fogok. Majd, ha már nem vakítanak el az indulatok, akkor kitalálom, hogy mivel fogom meghálálni Andrewnak a ’szolgálatait’. Addig viszont nyugodtan beszélgethetünk Nievennek vidámabb témákról. Mint a MUNKA. A kedvencem. Örömömre szolgált, hogy a jelek szerint Nie is osztozott a lelkesedésemen, amikor arról beszéltünk, hogy sikeresen elsimítunk egy munka ügyet.
– Nah, akkor tudod miről beszélek. – apró mosolyt is csalt az arcomra, hogy felidéztem magamban azt az érzést. Felszabadító az egyszer biztos. Nem mondom, hogy a világ legjobb érzése, de határozottan benne van a top háromban. De igazából tényleg csak így van értelme. Persze túl kell élni, és ehhez a legtöbb embernek dolgoznia kell. Na de ha nem élvezed, amit csinálsz, akkor mi értelme egyáltalán élni? Mély megnyugvással töltött el, hogy Nie ebben is egyetértett velem.
– Ugye? De örülök, hogy legalább te meg én egy hullámhosszon vagyunk. – rákacsintottam Nievenre, majd hagytam, hogy egy igazán széles mosoly is elszabaduljon az arcomon. Különös, hogy az utóbbi időben, mennyi olyan emberrel találkoztam, akinek hasonlóak voltak a világnézetei az enyémhez. Pedig sokáig azt hittem, hogy csak én vagyok ennyire elbaszott. Miután erre az apróságra is fény derült Nievennel kapcsolatban, ismét mesélni kezdett, ezúttal a múltjáról. Egy helyes kis anekdotába kezdett, amiben már nem a természetfeletti veszély volt a kritikus, hanem éppen az egyszerű emberek sötét tetteire mutatott rá.
– Emberiek? Mármint rablókra gondolsz? Vagy rosszabb? – nem voltam biztos benne, hogy akarok részleteket tudni, de mégis bujkált bennem a kíváncsiság. Mindig is tudtam, hogy az én fajtám is gusztustalan dolgokra képes, valamiért a természetfeletti veszély mindig is jobban aggasztott. Talán azért, mert a kis csapatom miatt az emberek gaztetteitől biztonságban éreztem magamban, ámbár azt tudtam, hogy mondjuk egy démonnal még a legkigyúrtabb emberem sem bírna el. De mégis, ha valami van a háttérben, ami veszélyt jelenthet számomra, arról tudnom kell, hogy felkészülhessek rá, amíg még nem késő.
– Az én világomban a testőrnek az a lényege, hogy megvédje az életem. Van előnye, ha fenyegetően néz ki, mert akkor lehetséges, hogy megijednek, és el sem jutunk a veszély részig. Ugyanakkor, többször volt már rá példa, hogy éppen az embereim túlzott izomzata miatt, egyszerűen nem jöhettek velem a találkozókra. Ha pedig nincsenek ott, nem tudnak megvédeni. – így kimondva tényleg nagyon egyszerű volt a képlet. Csak akkor miért nem jutott eszembe már korábban? Na jó, talán azért, mert nem szaladgálnak tucatokban a Nievenhez hasonló ártatlannak tűnő, ámbár valójában veszedelmes arcok a városban. Micsoda szerencse, hogy végül összefutottunk.
– Alkatilag tökéletes lennél. Szóval igen, eltudnálak képzelni. – azt már csak gondolatban tettem hozzá, hogy azért még szükségem van némi információra, hogy magabiztosan fenn tudjam tartani ezt az állítást. Mert ismernem kell azt, akire rábízom az életemet. Tudnom kell róla mindent. És legfőképp meg kell bizonyosodjak arról, hogy helyt állna-e akkor is, ha esetleg velem történne valami, és nem lenne lehetőségem irányítani a helyzetet.
– Így a mai tapasztalatok után, azt hiszem most már tényleg szükségem van egy olyan emberre, akinek az esze is vág, és nem csak a pengéje. – azt hiszem tényleg nagyok az igényeim. De reménykedni lehet. Nieven eddig biztatóan teljesített. Pedig még nem is kezdtem bele a hivatalos állásinterjúba. De nem akartam beleélni magam. Eddig túlságosan is jól mutatott a dolog. Szinte már meseszerűen alakult végül ez az elcseszett szituáció. A mesékben pedig már jó ideje nem hiszek. Illetve igen, mert a horror történeteknek nagyon is van alapjuk. Viszont úgy tűnt, hogy nem csak nekem kellett megtapasztalnom azt, hogy az világunk nem csak virágokból és frissen sült sütikékből áll.
– Te jó ég. Ezt, hogy bírtad elviselni? Mármint téged is vagdosott? – mindig is úgy gondoltam, hogy egy kicsit kemény kézzel fogom a fiúkat, de azt hiszem ideje átértékelnem a dolgokat. Hallottam hírét, hogy a vadászok kiképzése sem egy teljes test masszázs mámorító élményét kínálja, de azért ez egy elég erős sztori volt. Ha viszont ez a történet igaz, és Nie még mindig itt áll gyermeki lelkesedéssel az arcán, akkor tényleg piszok kemény csaj lehet. Le a kalappal, de komolyan. Ez után viszont eljutottunk ahhoz a témához, amit annyira nem akartam erőltetni, de a lehetséges munka ajánlatom miatt tudnom kellett. Ezért amikor a szerelméről kezdett el beszélni, csak bíztató hümmögéssel mertem reagálni. Az arcomat is nehéz volt kordában tartani, és a hangomból biztosan érezni lehetett volna, hogy én nem vagyok annyira lelkes a témától, így csendben maradtam. Azonban, amikor elérkeztünk, ahhoz a ponthoz, hogy majd egyszer be akar mutatni a kedvesének, muszáj volt mondanom valamit.  
– Persze, miért ne. – éreztem, hogy ez nem sikerült túl lelkesre, de magamhoz képest míg így is elég jó volt. Azért egy barátságos mosolyt is magamra erőltettem, bár tényleg nehéz volt. Még éppen, hogy csak eldöntöttem, hogy kedvelem Nievent, erre úgy néz ki, hogy lehet hamarosan az emlegetett lovagját, is meg fogom ismerni. Majd tartom a gyertyát bakker.
– Ő is itt van most a közelben? – reménykedtem benne, hogy egy határozott NEM, lesz a válasz. Semmi kedvem nem volt éppen most belekerülni a kettőjük évődésébe. Egyszer elmentem ’táncolni’ Pete-el és az aktuális barátnőjével, és akkor megfogadtam, hogy ilyet én még egyszer soha többet. Vödörrel kellett felszedni a sok nyálat. Nem is értem, hogy miért kell a férfiaknak nyuszis mamusszá változniuk, ha megérzik a női… khm… testrészek illatát. Na jó, gyors téma váltás kellett, mielőtt elhányom magam.
– Ha gondolod, akár le is tesztelhetjük, hogy miként állnál helyt egy éles helyzetben. Semmi durva, de ha gondolod… – huncut mosolyt terült szét az arcomon, majd tovább folytattam, mielőtt félbeszakíthatott volna – Még mindig itt van az-az ember a házban, aki tartozik nekem. – összefontam magam előtt a karomat, de közben Nieven arcát figyeltem. Most itt az alkalom, hogy bizonyítson nekem. Kíváncsi vagyok, hogy végül élni fog-e ezzel a lehetőséggel.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Nieven


Lakónegyedi utcák Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
178
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 29, 2020 8:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sic trānsit glōria mundī!
───────────── ────────────
Ha tudná, mi vagyok, valószínűleg nem beszélgetnénk ilyen kedélyesen. Feltehetőleg egy, jelen pillanatban mágiától szinte duzzadó leviatán társasága még ijesztőbb lenne a számára, mint mostani önmagam, aki csupán átlagos, emberi fegyverekkel rohangál. Illetve egy angyalival, de ez most nem számít. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy egy hozzá hasonló nő vajon elfogadná-e a mágiámat, ha felajánlanám neki a lehetőséget. Persze, jelen pillanatban ez csak üres fecsegés lenne, mégis… New York vadászai tényleg vaskalaposak Igyekeztem már finoman puhatolózni, hogy esetleg jó boszorkányalapanyagok lennének-e. Hát nem. Volt aki arról magyarázott, hogy megölné magát, ha véletlen megtudná, hogy nephilim, és a társát is simán. Ennyi idiótát! Abból a sok baromból kinézem, hogy rám is rám támadnak, mert mágiám van úúúúúúúriiiiiiiiisten… mint az óvodások! Szóval minden bizonnyal a városi vadászok lesznek a célközönségünk, márha valaha is képesek leszünk még mágiát átadni. Mondjuk Amarának melegen ajánlom, hogy teljesítse, amit ígért, mert én bizony rengeteg időmet áldoztam rá drága könyvecskéjének a keresésére.
An Szánalmas Drew nem is érdemel több említést. Személy szerint én nem kedvelem a szeméttel való dobálózást, márpedig a neve most pont ennyit érne. Azért abban reménykedtem, hogy tényleg végignézhetem majd a megbüntetését, hasznos tudás lenne. Mit lehet még az emberek közt, s mit nem? Eme kérdésre érdemes választ kapnom. Aztán áttérünk a gyűjtögetőkre. Érdeklődésem egy pillanatra zsákutcába jut, elvégre nem értem a mondatát. Ismeretlen számomra a felhasznált szófordulat. Komolyan elgondolkozom rajta, rákérdezzek-e, vagy se, ám végül úgy döntök, hogy győzedelmeskedhet a kíváncsiság.
- Aki megvolt neki? - pislogok értetlenül a nőre, jelezve, fogalmam sincsen, hogyan értette ezt. - Lehet, hogy démon, és azzal veszi el a lelküket! - lökök be egy bődületesen nagy ostobaságot, hogy minél hamarabb - de remélhetőleg csak a válasz után -, elterelődjön a téma tudatlanságom felől.
- Ez érdekes… de az elátkozott tárgyakért biztosan sok pénzt adnak a feketepiacon - azért mégse teljesen nulla az üzleti érzékem, a mágia pedig a szakterületem. Bármiről meg tudom neki mondani, hogy van-e, vagy nincs benne, rajta, stb, mágia. Sőt, igazából bármit meg is tudnék neki bűvölni, de vannak dolgok, amikről jobb, ha nem tud. Még a végén démonnak hinne. Itt óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, hogy vajon téves vádolásért jár-e büntetés? Merthát se az angyalságot, se démonságot nem lehetne rám bizonyítani. Mondjuk tuti élből nephilimnek hinnének, amekkora szerencsém van. Bár itt igazából mindegy, mert ugyanazon kalapba kerülnék be. A kivégzendők közé. - Szellemek? Azok tényleg léteznek? - a kérdés félig a leviatántól jön. Hallottam már olyasmiről, hogy vannak, de a saját szememmel - és érzékeimmel -, még egyet sem sikerült észlelnem, ez pedig azt jelentette, hogy nincsen megbízható forrásom róluk. Persze, a nő szavai se adtak biztosítékot semmire, hiszen emberi érzékszervei könnyedén átverhetőek voltak egy kis mágiával, esetleg emberi csalárdsággal. - Ó, akkor nem irigyellek… biztos szörnyű emlék lehet - még engem is megvisel egy kicsit, ha meg akarnak ölni, pedig tényleg semmivel nem vagyok elpusztítható - már amennyire tudom -, szóval nekem nem is nagy trauma, hiszen biztos a feltámadásom. Azonban egy egyszerű ember számára biztosan sokkal megrázóbb élmény, hiszen ő meg is halhat. Illetve halhatott, amíg Amara nem cselekedett. Mostmár sajnos ők se halhatnak meg. Igaz, bizonyos részek elfogyasztásával le lehet lassítani a feltámadás folyamatát, talán véglegesen meg is lehet szakítani. Legalábbis a kerítésemről még nem mászott le az a hulla, aki volt olyan botor, hogy megpróbálja megmérgezni a kutyáimat. - Milyen értelemben labilis? - abban biztos vagyok, hogy ez a fogalom alkalmazható testileg, de rémlik olyasmi is, hogy a lélek síkján szintén megállja a helyét. - És tényleg semmi jó nem volt benne? - izgalom, akció, dráma, akármi. Olyan dolgok, amiket az ember lánya élvez, pedig nem feltétlen kellene.
- Hát de a lakás árát már ledolgozta, és eddig is hozott valamennyi hasznot. Legfeljebb… nem fizeted ki neki az utolsó összeget - fogalmam sincs, milyen gyakran kaphatnak ilyen “fizetést”, talán kegyetlenség megvonni Andrewtól ennyit, de pontos ismeretek hiányában még mindig inkább a nő kedvére akarok tenni. Ezért is igyekszem vigasztalni, hogy annyira nem volt rossz ez az üzlete. Pedig elnézve a gyáva nyulat tényleg pocsék.
Érdekes, az emberek néha idegeskednek a nekik számító dolgok miatt. Még mindig nem értem ennek pontos miértjét, ami márcsak azért is fusztráló, mert engem sem kerül el teljesen ez. - Természetesen! - bólintok rá lelkesen. Noha feltehetőleg az én és az ő problémái nem esnek egy keresztmetszetbe, rendszeresen szoktam tapasztalni az általa körülírt érzést. Valahányszor belebújok egy szerepbe, s a másik félen a megfelelő reakciókat látom, vagy éppen megkapom, amit akarok. Ez valóban felemelő érzés!
Hevesen bólogatok további szavaira, mégha nem is értek velük. Persze ezt nem hozhatom a tudtára, hiszen már a magyarázatban is ki kellene térnem rá, illetve sokkal inkább nyilvánvalóvá válna, hogy nem vagyok emberi lény. De mégcsak félig se. Eképpen csak a bólogatás marad nekem. Bár végülis, a pénz nem feltétlen rossz dolog, mégha elsőre a számunkra értéktelennek is tűnik, avagy tűnhet. Embereket lehet vele mozgatni, így értéket nyer. - Szörnyű, hogy nem látják át a foglalkozásod izgalmait, és egyéb értékeit! - elvégre én biztos nem dolgoznék azért, hogy néhány papír- avagy fémdarabot a kezembe nyomjanak. Ha én valamin ügyködöm, akkor alaposan odateszem magam, hiszen a foglalkozás előfeltétele, hogy érdekeljen, amit csinálok. - Tudod én nagyon osztom azt a nézetet, hogy valamit vagy teljes szívvel csinálj, vagy sehogy - elvégre én megtehetem, hiszen nincs szükségem sem pénzre - illetve az tudok magamnak szerezni, ha nagyon muszáj -, sem ételre, sem italra, de még pihenésre sem.
Úgy tűnik, annyira nem sikerült átadnom a testvérekkel járó “csodát”, vagy mit. Szeretetet? Mindenesetre nem vádolom magam ezért, lelketlen lényként senki sem várhatja el tőlem, hogy komoly, mély és színes érzelmekkel átszőtt leírást adjak a kapcsolatunkról. Alapos, hosszas átgondolás után biztosan menne, de ahhoz némi időre lenne szükségem, hogy alaposan belelovalhassam magam.
- Szóval a természetfeletti ragadozóktól nagyjából megszabadultam, de helyette emberiek jelentek meg, s vették át a helyüket - veszem vissza a szót. Igyekszem nagyon hitelesen csalódottnak tűnni, ugyanis a nem létező lelkem mélyén ráz a nevetés, s kitörni készül. Az már mondjuk más kérdés, hogyha valamelyikbe is belefutok a felsoroltokból, akkor annak tanácsosabb félnie tőlem, mint bármivel is próbálkoznia, de úgysincs olyan szerencsém, hogy ingyen, harc nélkül adja magát. Annyira nem is bánom. Csak a feltámadásuk problémájára kell valami gyógyírt lelnem.
Nagyon úgy tűnik, ő inkább elvetné ezt a könyvtárasdit, amit nem is bánok. Csak mentőövként dobtam be saját magam számára. Az emberi foglalkozásokról sajnos nem tudok még eleget ebben a korban. Régebben sokkal egyszerűbb volt, még egészen sokat is tudok a földművelésről. Azt is végignéztem párszor, ahogy anyagokat, ruhákat készítenek. Na ez utóbbi egészen biztosan nem kötne le, de egyetlen egy ruhadarabot magam elkészíteni bizonyosan érdekes volna.
- Testőr? - pillantok rá őszinte döbbenettel, de aztán ahogy bontogatja, kezdek megvilágosodni, hogyan gondolta. Érdekes, nekem ilyesmi sosem jutott volna az eszembe, éppen a kinézetem miatt. - Azért ennek vannak buktatói - elgondolkodó mosoly ül a vonásaimra. - Nem nagyon tudok és szeretek tőrt vagy kést használni, a kard és az íj pedig elég látványos fegyver - persze, én el tudnám rejteni, gond nélkül, de nem emberként. Ott lenne vége az álcámnak, hogy az illúzió mögül előkerül a penge. Ennyit pedig egyetlen emberi foglalkozás sem ér. - Meg, a testőröknek nem az lényege, hogy fenyegetően nézzenek ki? A mai világban pedig nem feltétlen függ össze az oldalon lógó fegyver és a használatában való jártasság - szóval az ijesztőségem egészen addig a béka segge alatt van, amíg nem nyúlok a mágiámhoz, vagy éppen nem mutatok be az előzőhöz hasonlatos ámokfutást. Még sosem védelmeztem senkit. De akkoriban mindenki biztos volt az emberségemben. Más idők jártak. Talán ki kellene próbálnom?
Igazából nem sokat tudok a testőrökről, lehet földhöz ragadtak az elképzeléseim, elvégre hímsoviniszta korokat figyeltem meg. Milyen érdekes egyébként, hogyha a túlélés a tét, akkor hirtelenjében a nők is tudnak harcolni… Ezen még mindig remekül tudtam szórakozni. A nőt méregetem. Vajon neki is szüksége lenne egy testőrre? Andrew ezt a célt is szolgálta volna? Az emberek úgy aggódnak rövid életük elvesztése miatt. Régebben is nagyon értettek hozzá, hogy a saját fajtájuktól próbálják meg megvédeni magukat különböző praktikákkal. A legtöbb üres szemfényvesztés volt, valami élelmes démonnak hála, mégis… érdekesnek tartottam. Élvezettel szemléltem mások találékonyságát az átverés terén.
Szavai mégis felkeltik az érdeklődésémet, már ami a látszatot illeti, elvégre eddig is ittam a szavait. - Te el tudnál képzelni mondjuk a saját testőrödként? - szemeimbe lelkes csillogást költöztetek, mintha már most azon gondolkoznék, milyen is lenne az. Igyekszem nagyon átszellemültnek tűnni, hatalmas, álmodozó tekintettel bámulom… Gyerünk, gyerüüüüüüünk! Kérj fel a feladatra! Számításaim szerint elég jól alakítottam a szerepet, hogy legalább egy kevés bűntudatot keltsek benne, ha mégsem fogadna fel ő maga. Később hasznos lehet még számomra úgyis ez a nő.
- Hmm… - figyelem alakját, azon gondolkozva, hogy most akkor nyert ügyem van-e, vagy sem? Nem könnyű őt kiismerni, ez tetszik! Legalább érdekes móka lesz, amíg a személyiségét fejtegetem. Meguntam már egy kicsit a túlélésért nyávogó embereket. - És milyen embert keresel a helyére? - kérdezem finoman tapogatózva. Hátha kapok konkrétumot ezzel az egésszel kapcsolatban.
- Pffff - fújtatok a kérdésére, akárha valami bosszantó emléket idéznék fel. Igazából azonban lövésem sincs, mit mondjak erre, és csak az időt húzom ezzel. A kérdés meglepő, noha számíthattam volna is rá. Kellett is volna. Azt hiszem. Igazából sosem voltam rászorulva, hogy hagyjam, mások dirigáljanak nekem. Illetve… ott volt az anyám. Ez lesz az! Érkezik megváltóként az ötlet, mit fogok neki mesélni. Bár szánalmas, hogy ehhez az anyám kellett. - Igazándiból ilyen szinten komolyan vett főnököm nem volt, mivel egy közösség voltunk inkább, így az ő meglátásaik, avagy ‘parancsaik’ az én túlélésemet is szolgálták - csöpögtetek el némi igazságot - de volt egy nagyon vadállat kiképzőfélém. Úgy gondolta, hogy attól is fejlődünk, fizikailag, ha kínoz minket kb - arcomra őszinte undor ül, nyilvánvalóvá téve, mennyire gyűlölöm is ezt a személyt. - Az egyik barátom majdnem meg is halt miatta - adok némi drámai színezetet a dolognak. - De aztán véletlen megölte egy angyal - hangszínembe enyhe gunyorosság vegyül, amivel igyekszem finoman jelezni, hogy kevéssé történt az eset véletlenül. - Sosem voltam a kemény edzés ellen, elvégre a túléléshez a testednek is igen fejlettnek kell lennie, de nem hiszem, hogy a diákjaid késsel való vágdosásától bármelyiküknek nőne az állóképessége! - fintorodom el végül. A szavak közben végig lestem a reakcióit, sajnálatos módon fogalmam sincs, mit akart kihozni ebből a kérdésből, szóval próbálom én is sötétben tartani őt, ahogy ő engem. Persze megeshet, hogy elbaltáztam a sztorit, és inkább elijesztem vele, minthogy közelebb vonnám.
- Ó hát… nem hiszem, hogy komoly újdonsággal tudnék szolgálni… - A francba, miért kérdezett rá?! - Nagyon helyes, bátor, erős és kedves - sorolom a fiatal nők által gyakran használt jelzőket. Persze a lelkesedés terén beleadok apait-anyait, mintha tényleg fülig bele lennék esve az öcsémbe. Vajon mit kellene most mondanom? Több lehetőség is felmerül bennem, mégis… borzasztó nehéz úgy, hogy ismeretlen ez az egész. Talán Athant magát kellene leírnom? Biztosra veszem, hogy sok ember nő lenne oda érte, ha egy egészen picit odateszi magát. - Egyszer megmentett egy természetfeletti lénytől - egy nyavalyás félvértől - nagyon szűkre és lényegre törőre veszem a figurát, elvégre khm… nem is alkotunk egy párt Athannal, csak az álcája miatt nem mondhatom, hogy a testvérem. - Jó érzés, hogy védelmez - kutatok értelmes gondolatok után a fejemben. - De úgy teszi, hogy nem érzékelteti velem, hogy gyengébb vagyok nála, csak mindenben számíthatok rá - küzdök veszettül. Remélem megelégszik ennyivel és belenyugszik abba, hogy fanatikusan szerelmes vagyok. - Majd egyszer remélem bemutathatlak neki! - igyekszem visszaterelni a beszélgetést az eddigi, sokkal kellemesebb mederbe.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 35 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 29 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6