Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Cottage in a Wood •
reveal your secrets

Hell or Heaven


Cottage in a Wood VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1136
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 27, 2020 1:42 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 18, 2020 1:37 pm
Következő oldal


Hugs can make you feel better than paracetamol
@Raphael && Uriel
• Zene: I'm Cute• SZÓSZÁM: ∞
73767e913c23df0803508608f17aeb29440693d1.gifvtumblr_inline_n3wxxh9tCx1scqhcy.gifSajnos vagy sem, de rajongásig imádom mindegyik testvéremet. Egytől egyig nincs kivétel. Csak ők nem képesek elfogadni, hogy én ilyen vagyok. De nem haragszom rájuk. Ha olyan elfoglalt lennék, mint ők, ha hagynám, hogy a teendőim felemésszenek, akkor biztosan nem figyelnék másra csak a feladatomra, az életcélomra, amit kitűztem magam elé. Szerencsére Raphael azon kevesek közé tartozik aki megért engem. Aki elfogad engem úgy ahogy vagyok. Ahogyan Atyánk teremtett. Én ezt nagyon tisztelem benne. Ezért keresem fel mindig ilyen gondtalanul, ilyen jóhiszeműen, ilyen jó kedvvel, mert tudom, hogy ő szívesen fogad és biztonságban lehetek mellette is.
Nem olyan nehéz átjárni a többiek eszén, kicselezni őket, a jó érdekében. Hogy egyedül is felderítő akciókat szervezhessek magamnak, teljesen egymagam. Arkangyal vagyok, nem félek mástól. Nem félek senkitől sem. Talán csak attól, hogy soha nem lehetek a testvéreimmel, hogy egyszer nagyon megharagszanak rám és lehetetlenség lesz a nyakukon lógni, mondani nekik a mondanivalómat. Raphael megért. Ez olyan tisztán látszik! Miért nem ilyen a többi testvérem? Ja igen, mindannyiunkból egy éppen, pont elég! Ha több Uriel lenne, megártana a sokból, ha több lenne a többiekből is, az már kész káosz lenne és nem csak egymással, hanem önmagunkkal is harcolnánk, mert ahányan lennénk annyiféle megoldást akarnánk.
Figyelem Raphael-t. Tényleg nagyon megnyugtató, hogy végre itt lehetek mellette. Persze jobban örülnék ha a Mennyekben lehetnénk, ha otthon lehetnénk, ha igazán otthon lehetnénk, úgy mint régen. Nagyon, nagyon régen a kezdetek kezdetén, amikor még mind együtt voltunk, beleértve Lucifer-t is. Tudom, hogy őt nem fogom tudni megmenteni már, hogy nem is kell megmenteni őt, mert… neki nehezen tudok megbocsátani és nehezen tudom elfelejteni, hogy ő is közülünk való volt.
Felpillantok Raphael-re. Szívesen bújok hozzá, a karjaiba és viszonozom is rendesen az ölelését. Tudom, hogy el kellene engednem őt, de még mindig szeretgetem, még mindig telhetetlenül nem is igyekszem betelni az ölelésével. Elég sok mindent kell bepótolni és ahhoz tényleg sok megértés, ölelés és szeretetkimutatás kell. Hogy lássa, tényleg valóban ennyire hiányzott és én eddig tudtam visszatartani magam tőle.
– Nem baj ha nem jönnek rá testvérem, addig sem fognak keresni, addig is itt lehetek veled. Ha aggódnának értem úgyis megtalálják a módját, hogy üzenjenek nekem. Nem féltem őket. – mosolygok vidáman rá, valóban ekkora nagy gondtalansággal. Hiszen rám is támadhattak volna, de vigyáztam, mindenre nagyon vigyáztam.
– Én csak… tapasztalat a többiektől. – elhúzom egy picit a számat, mert azért valljuk be Michael-en ennyit azért nem mernék csüngni, még akkor sem ha elvileg ő is úgy szeret engem ahogyan az meg van írva a nagy könyvben.
– A testvéreink kezdenek kifordulni önmagukból és én nem tudom, hogyan rakjam őket össze vagy hogyan győzzem meg mindegyik arról, hogy rossz úton járnak. Hogy az Atyánkat kellene keresnünk, nem pedig azt a módot miként árthatnánk egymásnak. Nem szeretem a vérrontást. De az egyre tisztább, hogy valamit muszáj tenni. Csak nem tudom, hogy mit és ez nagyon zavar. - darálom le a lehető leggyorsabban és lényegre törően azt ami zavart eddig.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 06, 2020 11:27 pm
Következő oldal


────────────── ──────────────
Belekuncogok a hajába, ahogy átkarolom, átölelem mindenhogyan, a válaszára.
- Nem te lennél, ha nem így akartál volna belépőt. Már lassan azon lepődnék meg, ha bekopognál az ajtón.
Elhúzódik, engedek az ölelémesen, azt gondolva, hogy ki akar bontakozni, miután látom, nem erről van szó, átkarolom a derekánál, hogy kényelmesen elférjen az ölelésemben.
- Nos - gondolkodom el, felemelve egy rövid időre a tekintetem. - A kórisme alapján megállapíthatom, hogy erre a gyógyír valóban az, hogy eljössz hozzám - a végére már rámosolygok. - Nekem is hiányoztál, Uriel - nyomok egy puszit a hajára.
- Ááá, már értem. Tehát ez Phanuelnek és a többieknek egy teszt, hogy mennyire gyorsan reagálnak? Bölcs elgondolás. Ám nem gondolod, hogy ezt már elég sokszor eljátszottad velük? Nagyon szigorú ark vagy - vonom össze némileg a szemöldökömet, játékos szigorral.
- Elfoglalt? Hát akkor hogyan tudja, hogy nem vagy ott, ahol lenned kéne, ha te adtál ki  neki feladatot, hogy ne legyen ott ahol lennie kéne, hogy észrevegye, nem vagy ott, ahol lenned kéne? - Kérdem érdeklődéssel.
Testvéri szeretettel tekintek szemeibe.
- Sosem zavarsz, Uriel. Sose gondolj olyat, hogy zavarnál, hiszen a testvérem vagy. Eddig is nyitva volt ajtóm és elértél, ezután sem lesz másképpen. Honnan gondolsz ilyeneket?
Magamhoz ölelem újfent. Valami történt, ennyire nem szokott szabadkozni.
- Mondd, történt valami? Mondd ki, mi szívedet nyomja, meghallgatlak, tudod - s nem azért, hogy kéretlen tanácsokat adjak. Nincs szüksége rá. De kimondani, mi fáj a szívnek, mi nehéz számára, levetheti, megkönnyebbülhet azáltal, hogy beszél róla.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 04, 2020 10:41 pm
Következő oldal


Hugs can make you feel better than paracetamol
@Raphael && Uriel
• Zene: I'm Cute• SZÓSZÁM: ∞
Olyan iszonyatosan nagyon hiányzott, hogy mindent és mindenkit félre téve ide jöttem hozzá. Tudom, hogy szólnom kellett volna neki. Hogy másokhoz hasonlóan az ajtón kellett volna bejönnöm úgy ahogy a tisztesség megköveteli. De az a személy nem én voltam. Nem, ha látok némi lehetőséget arra, hogy beugorhassak az ablakon és úgy ugorjak egyből neki. Még az a szerencsém, hogy egy kicsit hátra lép és nem ütöm be valamibe a lábam, amilyen nagy okos vagyok és szerencsés az ilyen helyzetekben, még szerencse, hogy a testvéreim megpróbálnak megfelelően és elővigyázatosan kezelni engem, ha tudnak. Van, hogy nem hagyom nekik.
Biztonságban érzem magam itt. Tudom, hogy mindenki azt mondja, hogy ne legyek ennyire kifejező, rejtsem el az érzéseimet, ne legyek ennyire gyerekesen őszinte, de akkor valaki más lennék. Nem emlékeztetném őket arra, hogy igenis ki kell valahogy fejeznünk az érzéseinket és viselni kell a sérüléseket amiket saját naivságunk miatt kapunk. A másokban való csalódás inkább megerősít, mintsem darabokra törne, elég ha azzal az illetővel nem találkozom, nem kell egy hibája miatt mindenki mást büntetni. Ilyen téren mondhatnánk azt is, hogy eltérek az Atyánktól, mert ő most mindenkit büntet azzal, hogy nincs itt. Ártatlant – ha van még egyáltalán – és bűnöst egyaránt. Elhiszem, hogy meg akar tanítani arra miként értékeljük azt amink van, amivel ő ajándékozott meg minket, amikor elveszi azt merjünk felállni és kitartani továbbra is mellette, mert azért tette… hogy magabiztosabbak legyünk.
De én nem akartam magabiztos lenni. Nélküle nem. A testvéreim nélkül nem. Abban is teljes mértékben biztos voltam, hogy az akit jelenleg tényleg nem zavar annyira a természetem az Raphael. Ezért vagyok itt. Ezért ölelem őt olyan birtoklóan mintha az életem múlna rajta és nem Michael-t vagy Gabriel-t, akik köszönik szépen jól megvan egymás utálkozásával, nem kellek a képbe még én is. Persze ezt sose mondanák ki ilyen közvetlenül, vagy ha igen azt biztosan nem venném komolyan.
– Megakartalak lepni. Ha számítasz rám, az nem ugyanolyan. – motyogom tovább és egyáltalán nem áll szándékomban telepatikusan ezt elmondani neki, nem én.
Egy kicsit túlzásba estem, tudom. Ezért engedek az ölelésből én is és egy annyira húzódom el tőle, hogy a szemeibe tudjak legalább nézni. Annyit megérdemel.
– Senki sem tudja, hogy itt vagyok. Ez titok. Azért jöttem el hozzád mert olyan betegségtől szenvedtem amit csak te tudtál orvosolni, vagyis hiányoztál, mint már említettem. – megpróbálok nagyon kedvesen mosoly… vigyorogni rá, mert ez inkább az, mintsem mosoly és úgy folytatom tovább.
– Illetve nagyon kíváncsi vagyok valamire. Hogy vajon mikor veszik észre, hogy nem vagyok ott ahol lennem kéne? – mert persze, hogy érdekelt kinek hiányoznék és mikor veszik észre, hogy nem vagyok otthon, hogy nem őrzöm az összegyűjtött kincseimet, hogy nem ülők a babérjaimon és várok ölbe tett kézzel, hanem… hanem kimerészkedem.
– Phanuel sem tudja, hogy itt vagyok. Valószínűleg eljött volna ha kérem, de ő most elfoglalt és nem akartam megzavarni a tevékenységeiben. Tudom, hogy téged se illik megzavarni. Meg, hogy nagyon fáradt és elfoglalt lehetsz, de megnyugtató melletted lenni.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 11:56 pm
Következő oldal


────────────── ──────────────
Még a kis rugalmas talpút figyeltem, ahogy elcikázik az avarban, s már nyúlnék erőmmel az ablakkeret után, hogy becsukódjon, mikor mozgást érzékelek az egyik fa mögül. Már éppen arra irányítanám az erőmet, elég kellemetlen meglepetés, hogy itt támadnának rám, hiszen senki sem tudja, hogy itt élek, mikor felismerem a szárnyakat s a szőke loboncot.
Addigra viszont már a nyakamban van, s nem csak azért kell hátra lépnem, mert akkora lendülettel jön, hanem mert arra is ráeszmélek, hogy nagyon szépen be fogja vágni így a lábát, aztán jöhet a sírás-rívás, és neki éppen nem erre van szüksége.
Elkapom derekánál, háta közepénél, s beljebb lépünk már mind a ketten.
Aztán elérnek érzései, s karom biztonságot adóan, megnyugtatóan fonják körbe, ameddig csak igénye van rá. Ahogy mellkasomba fúrja arcát, simogatni kezdem lassan a haját, s még mindig csendben maradok, sejtve, hogy erre van most szüksége.
Tudom, hogy korban nem sok különbség van közöttünk. Lelke tisztasága azt a gyermeki áhitatot és kíváncsiságot, szeretetet tükrözi, mellyel Atyánk tekint a világra, s mellyel a lelkek teremtettek.  Ha felnőne, ha komollyá válna, az a halálát, létének végét jelentené. S a gyermeki lélek látása korántsem naiv vagy tapasztalatlan. A gyermekek éppen azok, kik a legtisztábban látják a dolgokat. Felnőtté válni azt jelenti, hogy szemet hunyni dolgok felett. Hogy megalkusznak, saját védelmünk érdekében. Vagy éppen hörcsögökké válnak. S éppen ezért nagyon is fontos, hogy hallgassunk Uriel szavaira, éleslátással bír. A legtökéletesebbel.
- Nekem is hiányoztál- felelem, melyet ő csak mellkasom rezgéseiből érezhet, mert most hanggal adom ki válaszom.
- Szét is szaggathattalak volna, öcskös. Legközelebb némi postagalamb nem ártana.
De olyan erővel ölel még mindig, hogy inkább csendben maradok, s szárnyaim kitárva, körbeölelik őt, szárnyaival együtt.
Ha elég volt neki, s érzékelem kibontakozni ölelésemből, a szemeit keresem.
- Mondd csak, minden rendben? Hol hagytad Phanuelt? Mesélj, ne kímélj.

Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 02, 2020 11:44 pm
Következő oldal


Hugs can make you feel better than paracetamol
@Raphael && Uriel
• Zene: I'm Cute• SZÓSZÁM: ∞
Egy fa mögül figyeltem a faházat. Valami mozgolódásra várva, hogy némi jelét lássam annak valóban itt van. Nem akartam csak úgy betoppanni hozzá, milyen unalmas is lett volna akkor és kényelmetlen. Főleg nekem. Főleg neki. Elhiszem, hogy nagyon elfoglalt és csak a távolból képes meglepni egy-egy jól intézett monológgal. De most nem menekülhetett el. Nem volt hová. Elvileg ide kellett volna menekülnie… a világ zajától, a testvéreinktől, a démonoktól, az emberektől, de legfőképpen TŐLEM. Rémes váratlan vendég vagyok, tudom. Sokkal rosszabb, mint a többiek. Mert ők legalább… Nos van bennük egy kis tisztelet és tartás. Bennem nincs. Engem nem érdekel, hogy leszidnak, hogy gyerekesnek neveznek, hogy gyöngének látnak, mert velük ellentétben én önmagam voltam. Ezzel a szeretettel és lendülettel óhajtottam Atyánk figyelmét, de nem volt válasz, már egy jó ideje tőle. Gondolom olyan hosszú vakációra vágyott, amilyenre még sohasem, ezért nem avatott be minket, inkább hagyja, hogy felnőjünk végre, főleg én. De az az alkalom még nem fog eljönni. Miért?
Kell a lelkesedéshez bármilyen ok? Kell-e leplezni? Kell a szeretetet, a fényt eltakarni? Igazad van, használhatnám a drága időmet valami sokkal fontosabbra is, hasznosabbra. Viszont a testvérem, Raphael felkeresése sokkal fontosabbnak tűnt most bármi másnál, bárki egyébnél. Most az ő esze kellett, az ő humora, az ő keserű valósága, az ő válla, két karja és mellkasa. Ő biztosan nem fog olyan lekezelően kiröhögni vagy megdorgálni, mert hű de kamaszként viselkedem és benőhetne végre a fejem lágya.
Be fog. Már régen be van. Csak… Ugye itt van ez a csak. Nem jött el annak még az ideje, hogy bárkinek megmutassam mennyire komoly tudok lenni ha kell és a gyerekes magatartás mögött igenis olyan kincs rejlik ami jó kezekben baromi nagy segítség. De inkább rejtegetem. Mert ez a legbiztonságosabb. A legmegnyugtatóbb, egyelőre. Épp kikukucskáltam a fa mögül, amikor ő kinyitotta az ablakot és kiengedett valami kis csúszómászót. Nem figyeltem. Nem is az volt a lényeg. Hanem a megfelelő pillanat. Itt volt. Ez volt az. Én minden erőmet összeszedtem – komolyan – ahhoz, hogy még mielőtt becsukná az ablakot vagy feleszmélne, hogy mi történik, akcióba lendültem. Pontosabban besuhantam azon az ablakon egyenesen oda ahová kellett.
A nyakába ugrottam, – majdnem leterítve őt – úgy ölelve azt a két karommal, mintha az életem múlna rajta. Persze, hogy az múlott, ettől a követelőző öleléstől függ az elkövetkezendő hatvan másodperc, hogy kapok tőle egy nyaklevest vagy ráeszmél, hogy tényleg ennyire hiányzik és hiába üzen, mert az nem ugyanolyan és én hús vér valójában akarom őt látni, érezni az ölelését.
Le kell egy kicsit nyugodnom. Túlságosan is belelendültem ebbe a gyerekességbe, de nehéz. Nagyon nehéz ha éppen több ideje túl elfoglalt volt ahhoz, hogy vegye a fáradtságot és ne csak üzenjen, ne csak elmondja valamiről a véleményét csak úgy, hanem tényleg itt legyen. Most is én vagyok itt. Tisztában vagyok azzal, hogy ki fog oktatni úgy, mint ahogy Michael is tenné, és talán jól tenné, de nem fogok tanulni egyáltalán ebből a leckéből. Ha tanulnék valószínűleg ugyanolyan morcos kis izé lennék, mint mindannyiuk együttvéve és azt köszönöm, de nem akarom.
– Bocs, én csak… Szóval… Hiányoztál. – a mellkasába temetem az arcomat. Tudom, hogy nincs értelme így motyogni a szavakat, hogy simán felnézhetnék rá, hogy hagyhatnám neki, hogy felfogja én támadtam őt le az ölelésemmel, én nem engedem fellélegezni őt. Viszont nekem eszem ágában sem volt elengedni.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 02, 2020 9:00 pm
Következő oldal


────────────── ──────────────
Csendben dobolok a térdemen. Át kéne vedleni, nem, mintha ne tudnám újjá varázsolni a szövetet, ami rajtam van, egyszerűen kényelmetlen. Azonban olyan jó most szárnyat lógatni és hallganti a csen.det. Kisbetűvel, nagybetűvel, szótagolva, mindenhogyan. Amíg a testvéreim eldöntik, kinek is nagyobb, addig az embereket meg életben kell tartani. Meg szaporítani, lévén, halandók. Vagyis hát, most annyira nem. Mindenesetre most New York díszes városából érkeztem, jó pár hetet ott töltve, hogy segítsek az embereknek a gyógyítás művészetében, azokkal az eszközökkel, amik most egyáltalán a rendelkezésükre állnak. Valaki jöhetne még segíteni az ipart is helyreállítani nekik, nekem az teljesen ismeretlen, ahhoz nem értek.
Elég visszás dolog, ha elmondanám bárkinek is, a legjobban, akkor érzem, ha egyedül vagyok. Az emberek érzelmein az elmúlt évtized nem változtatott, vagyis de. Eléggé elvesztették a hitüket Atyánkban, még úgy is, hogy megjelentünk nekik. Gabriel belépője... túlzottan is mély nyomot hagyott bennük, maradjunk ennyiben. Aztán jött a többi csemege. Azért ezt már az én gyomrom is megfeküdné, ha ember lennék.
De mivel nem vagyok, így félretéve ezeket a dolgokat, előre akarok tekinten, úgy, hogy két lábbal a földön állok, mert kell. Mert nagyon kell. Néha fellövök az Öregnek valami vicceset, mert ettől rajongok az emberi természetért. Újfent ontani kezdték a viccet, mintha a félelem, a fájdalom és a káosz éppen a másik irányba akarná őket lendíteni. Vannak benne ocsmány viccek is, de hát érti az öreg, szóval megajándékozom vele. Meg azzal is, hogy bizony jövök a szokásos arcommal. Hogy tetszik-e neki? Tudod, hogy várom, hogy végre lenyúljon az Égből a keze és kapjak tőle egy maflást? Mert akkor legalább tudom, hogy létezik, hogy van és hogy viszonylag jól van. Csak tenné meg! Én lennék a legboldogabb.
- Hát te? Várj-várj, mi a fenének rohannál el, még a végén koppansz egyet.
Szemezek a kis gyíkkal, aki először meglepetten pislog rám, aztán iszkolásra fogná.
- De most komolyan, nem jobb neked itt? Ó te jó ég, egy gyíkhoz beszélek...
Az meg nem tud futni sehová, mert nem engedem, még a végén beszalad olyan helyre, hogy én leszek az, aki agyon nyomja.
- Figyelj, én most kinyitom az ablakot és onnan kispurizhatsz, oké? - Tenyerembe veszem, az meg szerencsétlen még mindig fél. Megnyugtatom, aztán kinyitom az ablakot és kilibegtettem és aztán volt, nincs gyík.


Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 02, 2020 8:58 pm
Következő oldal


Cottage in a Wood 2-abandoned-old-wooden-house-cabin-in-the-woods-robert-chlopas
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 3 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2