Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 8 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 1:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 627 • Zene; The real you»
«The night is darkest just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Halkan hümmögök csak és határozottan bólintok arra, hogy mi is történt Arthurral valójában. Vagy nem valójában. Ajkam szegletében ott vibrál jókedvem mosolya, egyelőre mégsem tolakodok vele túlontúl.
Viszont vette a lapot, amiért máris piros pont jár a fickónak, bárhogy is nézzen ki. De tényleg! Mitől szürke a haja? Ennyi stressz nem érhette - vagy de? - meg amúgy is, mi ez a ruházat? Igen, ez érdekel vele kapcsolatban a legjobban!
- Óóó, úgy látom, nem csak én tudok túlontúl sokat a témáról. Szívesen meghallgatnám, hogy te mit tudsz - szavai legalább is arra engednek következtetni, hogy tudja, hogy a regéknek mi a valóság alapjai. Vagyis tud valamit Lokiról.
- Szeretek tisztába lenni idegen népek hiedelmeivel. Mint megbeszéltük, sok rege valóságon alapul, én pedig szeretem feltárni, hogy mi a valóság és mi a mese - ehhez pedig, ha be nem vallom, akkor is remek érzékem van. Sokan őrültnek mondanak, addig a pontig, amíg nem bizonyosodik be igazam. Ezért lehet helyem Wallenberg csapatába, ahol még így sem vagyok elfogadva. De sebaj, ezt már rég megszoktam és amúgy sem zavar.
Amíg tudunk az embereken segíteni. Ezt a gondolatot mégis gyorsan száműzöm gondolataimból. Nem ezért vagyok itt.
Medálomról több szó nem esik, úgy tűnik, ennyivel megelégszik vele. Én pedig akaratlan nyúlok a lánchoz, annak szálját ujjamra tekerem, majd engedem le. Majd újra. Mióta megvan, ez vált pótcselekvésemmé, rettentően idegesítő, főleg, amikor észbe is kapok, hogy ezt csinálom.
Figyelem, ahogy lehúzza a sört, nem állítom, hogy lelkembe nem költözik aggodalom személyét illetően, de se megfelelő fegyver, sem igazán kedvem nincs vele perlekedni. S a szavaiból kitetszik, hogy neki sem.
Így pedig kap tőlem egy esélyt.
Kérésem hallva, mégis látom a kíváncsiságát tekintetében.
- Ezúttal abban mérem - mosolygok rá, ezúttal is kedvesen, szinte már hálásan. - Egyéb esetben nem tudom, hogy mit adhatnál cserébe. Rumlit, piszkot, sárt, talán tetanuszt, de ebbe nem vagyok biztos. Fenevadat - mutatok felfelé forduló tenyérrel a lova irányába. - Szóval maradok a praktikus választásnál - felelem meg könnyedén, hogy miért esett erre a választásom.
- Rendben, legyen hát - indulok meg a ház irányába, dobok egyet a vállpánton, de elhaladva mellette, nem tud, nem megcsapni a bűz, mely belőle árad. S ez nem csak a sokadik sör keltette párlat.
- Gondolom napok óta nem is fürödtél - jegyzem meg, leginkább magamnak, a korlátlra letett üveget csak egy darabig figyelem, most elmém hátuljába száműzöm a kaparó érzést, mely tette vált ki. Nem engedek a késztetésnek és nem fogom felvenni és kidobni.
S ezen elhatározásom tartom is magam addig, amíg be nem lépek…
Mégis megállok egy pillanatra. Mély sóhaj hagyja el ajkaim.
- Mióta is vagy itt? - kérdezem tőle, miközben a hatalmas étkező-konyha-nappaliba sétálok és a konyhaszigetre dobom le a tásám. Vállam felett tekintek rá vissza, szemréseim összehúzom.
- Kávét, vagy whiskyt? - tudakolom meg tőle, hogy mivel kínálhatom meg, magam részéről a kávésbödönök felé igyekszem. Kérdésem leginkább az célzott felmérni, hogy kijózanodni, vagy tovább süppedni kíván állapotába. Addig több szabályról úgyis értelmetlen vele beszélgetni, amíg nem teljesen józan.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 8 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
114
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 12:47 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8


Hopeless nights and hopeful dawns

- Egy sekély sírban, úgy öt évvel ezelőtt – felelem meg pimaszkodó kérdését egészen természetes ábrázattal Arthurt illetően. Kedvemet lelem a történelem nagyjaiban, főleg azokéban, akik tacskó koromban még képesek voltak bármi hatással bírni rám. Személyesen a neves királyt és a lovagjait nem ismertem, nem is ismerhettem, ám a történeteik annak idején messze földön híresek voltak, bármely kölyköt levettek a lábáról. Szóval most Merlin a soros, habár bölcsességében a hátasom olykor alulmarad.
Mindeközben újabb mítoszok kerülnek terítékre s parlagra, a fehérnép pedig látható hozzáértéssel tesz hozzá a témához.
- Mint mondtam, minden rege a valóságon alapul – mosolyodok el hanyagul, nem részletezve, Loki, a démon igazsága miben rejlik, vagy épp az asszonyé, kit óriásként jegyeztek fel a hiedelmek. Netán a körülményeket, amiért Mastemah a Fenrir nevet ajándékozta nekem sok egyéb bosszúsággal egyetemben. - Kegyed úgy látom, sokat tud a hiedelemvilágokról - fejem oldalra billentem, amint leplezett érdeklődéssel méregetem a kelletlen ábrázatát. Egészen úgy fest, mint akiben világok törtek össze Loki hírének hallatán, de biztosíthatom, ezzel nincsen egyedül. Hangosan mégsem teszem, várom, hátha beavat tudásának rejtelmeibe.
Idő közben nem pusztán a beszédtémáink közelednek egymáshoz, hanem mi magunk is. New Yorkból származik, és bár úgy hírlik, ott a legegyszerűbb földművelőnek is támadásra áll a vasvillája, ha démont neszel, de kötve hinném, ne szarnák össze magukat egy igazi láttán. Ez a nő magabiztosságtól és eltökéltségtől sugárzik, a kérdései is gyakorlottságról árulkodnak, ezért ha saccolnom kellene, vadász lenne a válaszom a foglalkozását illetően. Kérdés hát, mit keres idekint egyedül egy hozzá hasonló, és miért nem esik rögvest nekem a fajtám tisztázását követőn. A szóbeszédek arról is rebegnek, hogy karóra, ha nem a városuk falára tűzik a másfajúakat, ugyanis.
- Hmm… - egyelőre nem teszek hozzá többet a mágikus nyakékét illetően, hanem a legnagyobb érdektelenséget mímelve húzom meg utoljára a sert, aminek az aljáról kaparva loccsan a torkomra a förtelem. Következő mozdulatként el is hajítanám a gondosan lenyesett gazok közé az üveget, de a kísértést meghagyom annak, ami. Ha már Natalie sem ugrik nekem, én sem szeretném kiugrasztani a bokorból. Egyébként is lefoglalja figyelmemet a bókjaimon fogant mosolygása. Mint mondtam, akármelyik fehérnépnél célt érnek...
- Megkönnyebbülés hallani – szólalok meg a döntését követően, de mivel úgy érzem, lesz ennek még folytatása, hagyom, hogy minden gondolat, ok, indok, feltétel elhagyja az ajkait. Némán figyelem, miként rakodik abban a hátas nélküli targoncában, esetlenül ácsorogva a kezemben azzal az átkozott üveggel. Sóhajtva döntök a tornácra pakolása mellett, noha a mozdulatomban megakaszt a kérése. Ezúttal mindenféle szemfényvesztés nélkül, kíváncsian emelem rá a pillantásomat, tűnődve, vajon az ő világukban mi hasznot húzhat a fegyverforgatás művészetéből. Ám úgy látom, nem az én tisztem ennek a megítélése.
- Nos, úgy illik, hogy a köszönetem mellett megháláljam a nagylelkűségedet. Jól sejted, a kardot jól forgatom, így ha az okításban méred a vendéglátásodat, szívesen elfogadom a feltételedet - bólintok, mielőtt mosolyra rándítanám a számat. - A viselkedésemre nem lesz gondod – amíg meg nem látod a komódot… –, a városhoz kötő indokaimat viszont én sem osztom ingyen. Meglátjuk – jegyzem meg, aztán az üveget a tornácra helyezem, míg a kardomat cserébe felemelem, ne akadjon az útjába a nőnek.
Előre engedem, végtére is övé a ház, s amúgy is így követeli a tisztesség, majd a rajtakapott ölebek némaságával lépdelek utána. Lesz mit javítani az ajtón, az eldorbézolt italokat már senki nem adhatja neki vissza, és van egy olyan sanda balsejtelmem, hogy a cserépedényt sem fogja semmiféle imádság megmenteni. A többi némi rendrakás kérdése, és szerencséjére az emeletre fel sem merészkedtem.
- Mi hoz ide a nosztalgián kívül egy vadászt a városából? - töröm meg a csendet a kendőzetlen érdeklődésemmel, itt-ott megtámaszkodva az útba kerülő bútorokon.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 8 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 12, 2020 11:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 627 • Zene; The real you»
«The night is darkest just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Olyan furcsának hat, a hajával, a piszokkal a bőrén, az ezerévesnek tűnő ruházatával, mégis a házra függeszti tekintetét. Egyszerű anyagokból épült egykor, talán egy nagyobb tornádó képes lenne elvinni, ám mivel az ezen a területen nem igazán jelentkezik, nem is foglalkoztak soha vele.
- Mily igaz - adok igazat neki, még akkor is, ha nem is tudatosul bennem, hogy alig pár szívdobbanás múlva ő fogja ezt megcáfolni. Mégis figyelem őt, alakját, ahogy a paripára rebben pillantása, majd az enyém is. Nem állítom, hogy nem feszülök meg attól, hogy egy hatalmas monstrum tart felém, ám bőröm megfeszülésén kívül nem mutatok egyéb jelét annak, hogy mennyire nem bizalomgerjesztő az állat.
Mit néztek? Nekem fut és eltapos. Azért, azért eléggé félelmetes, ezt lássuk be!
- Merlin? Tényleg? - fordulok vissza szemöldököm ráncolva, halkan nevetve, majd torkom köszörülöm. Próbálok komolyságot erőltetni magamra. - Arthurt hol hagytad? - szemtelenkedem, hiszen épp ő az, aki birtokháborító, ennyi jussom lehet az egészből, nem gondoljátok? Nem? Jó, mert én igen. Ha itt akarna maradni - ha! - akkor meg kell szoknia. A magam részéről pihenni jöttem, ez pedig nekem épp elég pihentető.
- Démon? Jó tudni, bár isteni formáját jobban kedvelem. Tudod, cselszövés, vicceskedés - vonom fel a vállam. - Bár az is tény, hogy sok démont istenként imádtak az emberek, számos hiedelemvilágba - rázom meg a fejem kelletlenül. Szóval Loki egy démon. Ez most csalódás, főleg, hogy még lusta is. Miként törjék össze egy nő álmait, nem igaz?
Talán a történetek pontatlanok a személyeket illetően, de a tárgyakba, a megélt eseményekben aligha. Csak a sorok közé kell látni, ebbe mégsem megyek most bele. Épp ettől jöttem el.
- Igen, onnan, New Yorkból - felelem neki, nincs okom arra, hogy hazudjak neki, vagy mást mondjak neki. Miért tenném? Büszke vagyok, hogy new yorki lehetek, büszke vadász is vagyok. Olykor. Megesik, hogy így van.
Ezt követően közeledünk egymáshoz és mindketten hirtelen toppanunk meg. Én, mert tekintetem peremén látom a világító nyakékem, ő pedig megszédülő helyzetváltoztatása miatt.
Szemöldököm a magasba dobban, meglátva a mosolyát, mely korán sem bizalomgerjesztő, inkább egyfajta felsőbbrendűség van benne. Ha azt várta, hogy hanyat esek attól, hogy bevallotta, hogy mi is ő, nagyot kell csalódnia. Mert nem fogok, ami azt illeti épp a félvérektől tartok a legkevésbé. Tudom, hogy öreg hiba, de hát na.
- Különös - felelek csak ennyit és ennyivel le is tudom, azt, hogy egy félvér. - Megmutatja, hogy a közelembe tartózkodik-e bármilyen természetfeletti lény - adok még hozzá ennyi magyarázatot. Ami azt jelenti, hogy amíg ő itt van és én is, addig világítani fog, szóval minden másra alkalmatlan lesz. Azonban vele ellentétben hangomba nincs gúny, sem fölényeskedés, tényleg nyugodt és barátságos.
Nem fog tudni megrendíteni félvérségével. Messze jobban ismerem, bármely embernél, hogy miként működnek.
Magyarázatára többször is feldobom a szemöldököm, leginkább akkor, amikor szépnek nevez. Orrom alatt bazsalygok és csak fejem rázom meg. Ritkán érnek célt ezzel velem szembe. Ne nézz így, pontosan tudom, hogy szép vagyok.
Mégis némán állok vele szemben, egészen az utolsó kérdéséig. Mélyen szívom be a levegőt, engedem, hogy vállaim megemelkedjenek, majd sóhajtva engedjem le őket.
- A ház elég nagy kettőnknek, nincs okom kirúgni téged, bár lehetne. De igazából nincs - tekintek rá, majd elfordulok tőle és visszalépek a kocsihoz. Kinyitom annak hátsó ajtaját és egyszerű kisebb méretű táskát veszek ki belőle és dobom a vállamra. - Pár napot kívánok maradni, utána visszatérek New Yorkba, ha gondolod és ha addig tudsz viselkedni, szívesen elkísérlek, feltéve, ha addig elmondod, hogy mi dolgod a városba - teszem csípőre a kezem, de legikább azért, mert a könnyednek tűnő, amúgy nehéz, táskát kiegyensúlyozzam. Jó, nem teljesen pihenni jöttem, van nálam néhány irat, amin nem tudtam még magam túlrágni.
- És lenne egy feltételem - tekintetem az előbb lepihentetett kardra réved. - Kardod azt sugallja, hogy jó vagy közelharcba, igaz? Amíg itt vagy, gyakorolnál velem? - kérdezem tőle komolyan, közbe pedig a láncot leveszem a nyakamból, és zsebembe tűröm, mielőtt bárkit zavarni kezdene a fénye.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 8 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
114
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 12, 2020 11:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8


Hopeless nights and hopeful dawns

Államat megemelem, és kócos, szürke hajszálaim mögül vetek egy pillantást a házra, akárha a történetét igyekezném kiolvasni az elmondottak alapján. Erre természetesen nem vagyok képes, de olykor-olykor elfog valamiféle nosztalgia és bánkódás, amiért hosszú időn át hagytam figyelmen kívül a világ egyszerű népeit. Talán akkor tudnám, miféle méltóság lakott itt korábban, milyen családból származik a nő, aki előttem ácsorog, és akkor meglehet, nem tűnne olyan távolinak a maga furcsa ruházatában, hanghordozásában. Az ég szerelmére, ez a lónyál kihozza belőlem a szentimentálist.
- Minden rege az igazságon alapul, végső soron – jegyzem meg, még néhány momentumig fürkészve az épület részleteit, aztán visszafordítom a figyelmemet a nőre. Különleges, ismerősen fénylő szürkéi a lovamon függenek, aki egyre magabiztosabban sétálgat felénk, boldogan legelészve a dúsan növő, friss fűcsomókon és színpompás virágokon. Egy istálló semmiség volna neki ehhez a kánaánhoz képest.
- Nem gond, Merlin megszokta a mostoha körülményeket. És e mostani, hölgyem, messze kerüli a fogalmat - rándítom a szám sarkait a bensőmben barátságosként felderengő mosolyra, de hogy a valóságban ezt mennyire tükrözi, nem tudnám megsaccolni. Nem is foglalkoznék vele, jobban leköt az italozás, majd a bemutatkozás, ami láthatóan kételyeket ébreszt a fehérnépben. Szavaira könnyed nevetéssel felelek.
- Loki egy lusta gazfickó a démonok között, de biztosan nem az apám. Angrboda meg szerencsétlen asszony, nagyobbra nőtt a kelleténél – felelem szokatlan jó kedéllyel, a régi történetek, főleg az ilyen hihetetlenül pontatlanok mindig mulattatnak. Arról már nem szólok többet, hogy szőrös mennyire vagyok és a fogaim mennyire élesek, a disznó viccekig úgy érzem, még nem ittam elégséges mennyiséget.
- Szóval kegyed is a közeli városból való? - ha már kínálkozik a lehetőséggel, én sem fogok elmenni mellőle, ellenben a szúrós ajtófélfától, ami jó eséllyel lyukat hagyott a posztó ingemen.
Lesétálok a tornácon, és ő is ezt a pillanatot választja meg a közeledésre. Félúton aztán mindketten megakadunk, és bár nem tagadom, más egyébért is megnézném magamnak a nőt, ezúttal a dekoltázsára a felsőjén átütő, fénylő valami végett eresztem a szemeimet. Homlokomon apró ráncok vernek éket, ahogy próbálok rájönni, miféle csecsebecsét rejteget magánál, de hosszan nem kell várnom a magyarázatért.
- Különös nyakék. Félvérű volnék, kedves Natalie. Öröm az ismeretségünk – mosolyodok el, ám ez alkalommal se a barátságos élre, se a közönyösre nem törekszem. Veszedelmesen villan, olyanként, amelyik nem fél leleplezni az igazságot bárki fia lánya előtt. A vonásaim mindennek ellenére hamar kisimulnak, látva, hogy a Natalie nevezetű sem kap szívütést a tényállástól. A tegezése sem árulkodik többről, mint a nyugalmáról, mi fakadhat a helyzet átlagos voltából, csakúgy az erőviszonyaink pontatlan felméréséből – egyiket sem szeretném jelenleg kideríteni.
- Megpihenni jöttem ide, és a tartalékaimat feltölteni. A célom, hogy a pár mérföldre fekvő New York városába eljussak. Mint láthatod, szép Natalie, kerülném a bajt, ellenben a társaságoddal - a hízelkedést még a legridegebb asszonyok is kedvelik, bár tény és való, rég nem akadt Merlinnél érdekfeszítőbb társaságom, az előttem álló pedig úgy hiszem, tartogat még magában meglepetéseket. Akinek a pillája sem rebben esetleges démonok és angyalok láttán, annak bizony hosszú története van.
- Nos, fontolóra jutottál? Elkergetsz vagy elviseled egy pityókás félszerzet társaságát? - kérdezem kendőzetlen magabiztossággal, újabb mosollyal várva az ítéletét. Ez a ser cseppet sem tesz jót az ítélőképességemnek.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 8 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 12, 2020 7:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 381 • Zene; The real you»
«The night is darkest just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Figyelem alakját, idegennek ható öltözekét. Olyan, mintha egy régi film vászonjáról lépett volna elő, mintha nem is ebben a világból való lenne. Talán így is van. Én mégis mélyen szívom le a levegőt, miközben figyelem ahogy az italából kortyol, vállait hetykén vonja meg. Máskor talán idegesítene eme szokás, most valahogy mégis távolinak hat ez az érzés számomra.
- Szabad - bólintok egyet apróbbat. - Köszönöm. Generációk óta családom birtokába van. Mindenki hozzátette a magáét. A rege legalább is így tartja - vonom meg ezúttal én a vállam. Mivel a család tagja vagyok, hozzám is tartozik. Talán öröklöm is majd, talán. Nem hiszek ebben, ilyen esetekben mégis ideadják. Egyik fél sem keresi nagyon a másikat, szüleim lelkébe valahol mégis élhet a bűntudat, hiszen sose viszakoznak, ha erről van szó.
Követem tekintetét, és amikor meglátom a lovat. Akaratlan szökik magasba a szemöldököm.
- Úgy érzem, hogy istállóval nem szolgálhatok - vezetem vissza tekintetem az idegen férfira, kinek nem kellene itt lennie.
Halkan hümmögök csak arra, hogy milyennek találja a kényelmét. Azért azt meg kell hagyni, hogy van a fickóban kurázsi, bár lehet csak azért, mert nem teljesen józan. Bár annyira nem is lehet elázva, hogy ne legyen józan ítélő képessége.
- Fenrirnek? Loki és Angrboda gyermeke? - kérdezem hökkenten, nagyokat pislogva rá. - Elnézést, de valahogy mindig szőrösebbnek képzeltelek, meg négy lábon, ilyen éles fogakkal - vicsorítok rá, na nem rossz szándékom jeleként. Hanem egyébként. Ha ennyire nem akarja elmondani, legalább ne nekem hazudjon valami mitológiai nevete. Kívülről és belülről ismerem az összeset, főleg a norvégot.
- Nem is. Nem teljesen - mosolygok rá. - Családom a város nevében műveli a környező területet - talán neki is feltűnt idejövet, hogy több termőföld is takarosan rendbe van téve. De ha nem, az sem baj, most már tudja.
- Oh, valóban? - lépek vissza az autóhoz és annak ajtaját egyszerűen csukom be. A holmijaimat majd később kipakolom, egyelőre elindulok saját házam tornáca felé, mikor ő is. Mutatványa miatt mégis megállok, még épp időben.
A nyakamban a lánc pedig felsejlik, halványan kezd el pulzálni benne a fény. Pillanatra tekintek le csak rá. Torkomból fáradt sóhaj szakad fel.
- Natalie vagyok - mutatkozok be, tekintetem majd a férfira emelem. - Angyal vagy démon? Vagy keverék? - kérdezem meg tőle és remélem, hogy nem most fog hazudni nekem. Ha már a nevét… na jó, lehet az sem volt akkor hazugság.
- Ha elmondod mit szeretnél, mi a célod, megfontolom, hogy itt maradj-e - mosolygok rá barátságosan, nem fenyegetően. Fegyver nincs nálam, nem harcolni jöttem. Pihenni, így pedig, most még megkapja az esélyt, hogy őszintén válaszoljon.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 8 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
114
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 12, 2020 4:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8


Hopeless nights and hopeful dawns

Ha eddig nem is lehettem biztos a fehérnép kilétét illetően, a finom vonásokkal keretezett arcára kiülő döbbenet láttán kétségem sincs már afelől, az ő otthonát sikeredett felforgatnom. Szégyent, de legalább bűnbánást illendő volna éreznem, azonban az efféle énidegen érzetek megtapasztalásához több szükségeltetik, mint egy szemrevaló nő lelkének a háborgatása. Szóval kortyolok egyet a húgymeleg alkoholból, léhán megrándítva a vállaimat a visszakérdezésére, elvégre kinek a pap, kinek a papné, részemről nem panaszkodok a mai napért.
- Pofás ház, ha szabad megjegyeznem – egészítem ki bizonytalanságtól hullámzó szavait a magam mély szilárdjaival, szemem sarkából konstatálva a hátasom mozgását. Nyugodt lassúsággal fordítom felé a fejemet, enyhén előre is dőlök a törzsemmel, hogy rálátást nyerhessek a sörényesre, aki vélhetően az iménti zajongástól feszülten, kiélezetten felcsapva a füleit közelíti meg a terepet. Időtlen idők óta úgy tartják, hogy a lovak belelátnak mások lelkébe, és azt hiszem, mikor Merlin végül bizalmat szavaz a birtok úrnőjének, pontosan azt érzi, amit én is; elképesztő életerőt, amit jelenleg otthonos békesség leng körül. A hozzá hasonlók igazi csemegék a fajtámnak, de szerencséjére nem éhezek mágiára. Visszafordítom hát tekintetemet a barna fürtösre, aki végre kezd magára találni.
- Meglehetősen - felelek ártalmatlan ábrázattal a kérdésére, amit biztosan nem a nemes vendéglátói vénájának köszönhetően intézett hozzám. Úgy sejtem a viskó megnevezéssel is akadnak problémák, de spiccesen se kedvem, se fantáziám különlegesebb kifejezéseket aggatni egy házra. Kacsalábon forgó kastélynak pedig meglehet, ugyanúgy sértő volna billogozni. - Fenrirnek hívnak, hölgyem – mutatkozok be végül, és ha pár száz évvel ezelőtt volnánk, bizton hozzátenném a jelzőmet is; Fenrir, az Útonálló. Tolvajlás hiszen, amit itt most véghez vittem.
- Nézze, meg sem fordult volna a fejemben, hogy a híres városoktól ilyen messze lakik még bárki – a számról úgy perdülnek le a hazugságok, akár a vízfolyás. Nem vagyok az értelmetlen gyilkolás híve, de valószínűleg más fajankót most a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül ütnék le, majd állnék tovább a szerzeményeimmel némi józanodást követően. Ám korán van még, a nő egyelőre nem tűnik ártalmasnak, és én sem állok a legbiztosabb lábakon. - Ha tudom, nem háborgattam volna a házát. Biztosan megbeszélhetünk valami mindkettőnk számára előnyöset – folytatom a beszédet a rajtakapottak aggodalmától meglehetősen távol, miközben lesétálok a tornácról. Hanyag lépteim és a rá nehezedő testsúlyom végett fájdalmasan nyikordulnak a deszkák, mintha bármelyik pillanatban leszakadhatnának. Az utolsó fokon egy momentumra ennek ellenére megakadok, és a biztonság kedvéért a lépcsősor tetején hagyom a kardomat. Egyelőre nem célom megrettenteni, vagy a kellőnél is jobban elbizonytalanítani az idegent.
- Magában kit lehet tisztelni? - mérem végig szemeimmel immáron közelebbről a fehérnépet, aki a körülmények dacára szinte makulátlan küllemmel rendelkezik. Biztosan nem ő műveli a közeli földeket, aztán meg efféle masinája sincs minden boldogtalannak, mint ami a háta mögött terebélyesedik. Érdekelne, honnét jött, ám egyelőre nem faggatózok túlságosan.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 8 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 12, 2020 10:02 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 381 • Zene; The real you»
«The night is darkest just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Idekint az érzékeim mindig eltompulnak. Mégis mire kellene figyelnem? Persze Zagar hangja ott kapar az elmém végében, ezúttal mégis egyszerűen száműzöm onnan. Pontosan tudom, hogy most, még jobban kellene figyelnem. Itt nincsenek a társaim, itt nincs segítségem, ha bajba kerülnék. Hamptonba mégis oly kevés természetfeletti járt mindig is.
Most egyszerűen csak élvezem a nap égető sugarait, a tavaszt köszöntő reggelen - vagy már nyár. Fogalmam sincs, az évszakokban mostanra teljesen elvesztem.
Gondolataim üresek, most, végre azok. A semmiben lézengenek, lustán tompulnak el. Füleimet mégis valami egészen szokatlan csapja meg, mégis elmém játékának fogom fel.
Öreg hiba.
Mégis makacsul kitartok amellett, hogy nincs mitől tartanom, végképp nincs mitől félnem és amúgy is. Mégis ki járna erre?
Vállaim mégis összerezzennek, amikor egy érdes, mély, férfi hang megszólal. Szemeim kipattannak, és pár apró pislogással fordulok meg. Házunk tornácán áll, mintha az övé lenne a hely. Ajkaim enyhén nyílnak el, figyelem a férfit, aki…
Aki úgy néz ki, mintha ebben a világban, évszázadban élne. Arcán pedig a grimasz.
- Szép? - kérdezek vissza, egyelőre bizonytalanul, szemöldököm ráncolom össze. Úgy volt, hogy nincs itt senki, anyámék azt mondták, hogy nem lesz itt senki, mikor lejövök, az egyetlen ember, aki itt él az év legnagyobb részében, most a városban van, azt a minimális tevékenységet pedig én is el tudom látni, amíg nincs itt.
- Persze, nem bánom, végülis ez csak egy ház, tetővel, megértem - felelem még  mindig bizonytalanul.
Ritkán kapni azon, hogy meglepnek, de ez a fickó most meglepett. Némán tátogok még egy darabig.
- Elnézést, de megkérdezhetem, hogy ki maga és mennyire találja komfortosnak a viskót? - a kérdésem első fele valóban érdekel, a második már csak inkább szemtelenségem. A viskó meg, hát… Egy két szintes, alapjáraton több generációs lakás. Az alsó szintjén egy óriási konyha, étkezővel, hozzá toldották a nappalit is. Ebből nyílik két dolgozó is, a folyosóról pedig a pincének a lejárata. Elhelyezkedésének köszönhetően és a rengeteg ablakkal, szinte egész nap világos. A fenti részen minimum öt háló helyezkedik el - anyámék egykoron sokan voltak, mármint testvérek. Hatan, ha jól számoltam, nagyszüleimnek kellett a hely, ahol felnevelik őket.
A terasz a ház három oldalát fonják körbe, a negyediken megakad, mi pedig most a hátsó bejáratnál állunk. Innen vezet egy kisebb ösvény a szalonnasütőhöz, mely bár rendezett, vannak elképzeléseim, mennyire nem használják már. A szalonnasütőtől pedig alig pár méter vezet a sziklaperemig.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 8 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
114
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 11, 2020 8:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8


Hopeless nights and hopeful dawns

Újabb értéktelen, túlcicomázott cserépedényt lökök odébb a bőrkesztyűbe bújtatott kezemmel egy mindenféle holmikkal megrakott komódon, miközben mélyet kortyolok a körülbelül fél órája felderített serből. Az előző, szerencsés társaival ellentétben ez a vacak csörömpölve hull a földre a taszajtó mozdulatnak köszönhetően, ahol annak rendje és módja szerint egy fülsértő csattanással ripityára törik. Néhány momentumra eltűnődök a csinos deszkákból kirakott padlón érdekes formát leíró cserépdarabokon, majd egy vállrándítással folytatom a kutakodást.
Gondosan leporolt arcképek néznek vissza rám, különféle csecsebecsék csúsznak az ujjaim alá, de azt leszámítva, hogy állandó lakóról árulkodnak, számomra nincsenek sok haszonnal. Unott fújtatással lódulok meg a konyha irányába, eltökélve, hogy legalább az út további részére felmálházom magamat elemózsiával. Közel s tova kilencszáz éve élek, de valahogy még egyszer sem próbáltam ki, vajon a szöveteimbe ivódott pecsét akkor is megvéd-e, ha ellentmondok minden szükségletemnek. Nem is most szeretném elkezdeni, ezért a korábban lenyakalt üvegeknek köszönhetően némi tántorgással megkezdem a sajátos rendrakásomat az étkezőhelyiségben is.
A szárított húsok mekkájának is nevezhető tárolót pakolom éppen ki, amikor is a természet és a hátasom megszokott hangjai mellé valami istentelen lárma ékelődik. Összeráncolt homlokkal, és a mozdulataimban megakadva sandítok el a szemem sarkából a derűs napfényt szabadon átengedő ablak irányába, fülelve, hátha átmeneti a zaj és nem szükséges szembenéznem az itt lakók haragjával. Azonban a mély rotyogós búgás, amilyet még rosszabb napokon a lovam bele sem tud produkálni, csak nem szűnik, hanem egyre erősödik, és mikor már meggyőződésem, hogy pillanatokon belül belécsapódik a ház oldalába az a szentségtörés, na akkor csendesül el majd ér véget a zajongása.
Elégedetlen sóhajjal egyenesedek fel, és hátamon Durendallal, kezemben meg a félteli üveggel indulok meg kifelé, ugyanis a házon kívülről beszűrődő neszezés alapján úgy ítélem, kénytelen leszek szembenézni a birtok urával vagy asszonyával, azt pedig jobb odakint, a lovam szomszédságában. Félelem ettől függetlenül nincs a lelkemben, ahogy a tornácra öblös léptekkel kijárulok, azután meg végkép kisimulnak az idegszálaim, amint néhány méterre egy szemrevaló nőszemélyt pillantok meg. A mögötte elterülő monstrum sem szokatlan a szemeimnek, bár működni már időtlen idők óta nem láttam egyet sem, és az is valamikor a feltalálásuk idején volt.
- Szép napunk van, nemde? - emelem meg felé a lónyálat, bizalomgerjesztőnek aligha titulálható vigyorral köszöntve az idegent. Egyelőre nem látom értelmét az erőviszonyainkkal kekeckedni, s amúgy is a ser megtette már jótékony hatását bennem. - Remélem nem bánja. Már, ha kegyedé a viskó - könnyelműn döntöm vállamat a kikezdett ajtófélfának, és a lezser inggel fedett bőrömön végigcsikaró szálkák rögvest eszembe juttatják a bejutásom kevésbé egyszerű módját. Megpróbáltam az erőmmel machinálni az összetett zárat, de végül egy rúgás hatékonyabbnak bizonyult.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 8 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 10, 2020 12:44 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 572 • Zene; The real you»
«The night is darkest just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Gondolkoztatok már azon, hogy milyen életetek lett volna egy normális világba? Ahol nem a túlélésérét kell minden nap küzdened, hanem életed legnagyobb problémája, hogy nem jössz ki egy munkatársaddal? Vagy éppen az, hogy nem tudod áttudsz-e menni a vizsgáidon, vagy hogy ma este melyik bárba, koncertre menjetek el a haverokkal, mert annyi lehetőség van?
Persze, egyértelmű lenne, hogy a koncertre menjetek, hiszen az mindig is mókásabb és jobban tudja feledtetni a problémáidat, melyekkel nem akarsz foglalkozni.
A kocsi ablakába könyöklök ki, tenyerem a homlokomra simítom, ahogy az egykor sima, ma kissé kátyús utat járom. A természet itt is megtalálta a járható útját, nem hagyott kétséget afelől, hogy átveszi a hatalmat. A repedezett betonon mégis kényelmesen el lehet furikázgatni, miközben a nap süvít, a szellő pedig a közeli tenger sós illatát hordozza, betölti az autó terét.
Az autót, amit alig pár hete vehettem végre készhez. Nálam volt már korábban is, csak volt pár hiábja, amit ki kellett javítani, mielőtt biztonságosan tudnám használni. S most, hogy ezt megtettem, úgy döntöttem, hogy szüleim örökségét meglátogatom.
Tudom, hogy ilyenkor senki sincs ott, a kulcsot is ideadták nekem. Ez a legkevesebb, amit tehetnek, ritkán pedig kihasználom.
Milyen lett volna az életem egy normális világba? Valószínű minden nyarat idelent töltöttem volna, Hamptonba, a strandon, fiúkat stíröltem volna, kacérkodtam volna, vagy épp dolgoztam volna. Éltem volna mihaszna, fiatal életem. Talán kecsegtetett volna a gondolat, hogy elköltöztem ide. Imádom New Yorkot, de jobban szeretem Hampton csendjét. Ritkán, sajnos túl ritkán van lehetőségem lejönni.
Persze, túl veszélyes. Vadászok nem járnak már le ide, bármi megtörténhet az emberrel. Szüleim és a kertész sem járhatna le csak úgy. A kapcsolataik mégis megvannak, s a ház körüli területet termőfölddé változtatták. Az év ezen időszakába mégis parlagon van.
Milyen életem lett volna?
Ezen töröm a fejem, miközben lassan kanyarodok be a dombbal tarkított utcába, melynek egy-egy részein kősziklák állnak ki.
Lényegtelen úgy gondolom. Nem azt az életet kaptam, sírni utána pedig felesleges már. Mégis, kezdett túl sok lenni minden a városba. Túl sok, túl intenzív. Túlságosan eleven, túl… fájó.
Ismerem magam, ha még két percig ott kellene maradnom, beleőrülnék. Szükségem van erre a magányra, erre a kis egyedül töltött időre. Az én időmre. Ha nem kapom meg, ha túltolom az aggodalmat, melyet más emberek váltanak ki belőlem, beleroskadok, egyszerűen érzem, hogy bele fogok roskadni.
Jobbra fordítom a kormányt és a keskeny, kanyargós feljárón felhajtok, a házig egészen. Csendesen állítom le a motort, tekerem el a kulcsot. Fejem pedig egy pillanatra hátrahajtom, az előttem elterülő tengert figyelem, mely földünk végét nyaldossa.
A ház és a tenger között bő húsz-huszonöt méteres zöldfüves szakasz helyezkedik el, néhány fával, virágágyással. Látszik, hogy él itt általában valaki. A tengertől mégis egy három méteres sziklafal választ el, korlát mégsem húzódik a peremen, a látványt csak elrondítaná.
Lassan szállok ki a járműből, ajtaját nem zárom be, cuccaimat bent hagyom.
Mégis ki járna itt? Közel, s távol senki sem él itt. A ház melletti részen erdős rész van, nem nagy területen, azon túl pedig termőterület. Búza, kukorica, árpa, ezek, melyeket a szüleim itt termesztenek.
Madár sem jár erre. Én pedig kényelmes léptekkel indulok meg a sziklaperem felé. A szél hajamba kap, most mégis hagyom neki. Megállok félúton, fejem a nap felé fordítom, ajkamra parányi mosoly ül ki. Egyszerűen csak hallgatom a csendet, a madarak trilliázó hangját, a hullámok hangját, ahogy az alant elterülő falat nyaldossák. A fák leveleinek zizegő hangját. Kezeimet összefonom a mellkasom előtt, felsőmön átbukik a tűzkő medál, fegyver mégsincs nálam.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 8 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 10, 2020 12:12 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8



***
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
8 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2