Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 6 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 3:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 571 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
És még pimasz is hozzá. Hallatlanság is lehetne, mégis jót szórakozok rajta. Ezúttal szelídebben nevetek, fejem kissé lejjebb hajtom, vállaim mégis enyhén emelkednek meg. Szélfútta tincseimet fülem mögé helyezem, ne zavarjanak most a látásba, ahogy a férfira tekintek. Ritkán zavar egyébként, az arcom keretező tincsek, az itteni szellő mégis teljesen összeborzolja, folyamatosan arcomba sepri őket.
- Csak nehogy legközelebb mással fuss össze. Ő nem feltétlen lesz ennyire elnéző - figyelmeztetem azért, hiszen neki is jobb, ha biztosra megy majd. Még csak azzal sem tudnám megnyugtatni, hogy időben szólok, amikor idejövök. Mégis mikor és hogyan? Olykor még magam sem tudom, hogy mikor kívánok le ide jönni. Évek óta nem voltam itt, hogy őszinte legyek. Fogaim szorítom enyhén egymáshoz, ez az elmúlt időszak…
Maga a rémálom volt, valahol mégis lelkiismeretfurdalás vesz elő, amiért itt vagyok és nem a városba. Ezt az érzést mégis hamar hessentem el.
- Wooow - meresztem rá mindkét íriszeimet. - Meg tudnád tenni? - ezúttal valóban érdekel a válasz. - Tudod mit? Ezúttal csak így fogadom el a feladványaidat - somolygok rá vidáman. A hely varázsa lehet. Csakis az, ami miatt ennyire könnyen megy a nevetés - ami amúgy túl régen hagyta el ajkaimat - amiért ennyire könnyedén el tudok cseverészni valakivel, anélkül, hogy minden szavam gúny itatná át. És most ismertem meg.
Hasonló bensőséges beszélgetésbe tényleg csak a barátaimat illetem, így csak ráfogom, hogy az út alatt lelkem megnyugodott, ennek a helynek a varázsa, pedig gyógyír minden sebének.
Morgó megjegyzésén mégis jót szórakozok, halkan nevetem csak el magam.
- Azt mondja, hogy medúzák! - nevetem továbbra is, fejem rázva, ahogy haladok lefelé a lépcsőn, persze azért ennyitől még nem hiszek neki, hogy nem ártanának nekem, de belemegyek a játékba.
Nem viszem a késem.
- Oh, pedig még igazán bele sem lendültem - sétálok le kényelmesen a lépcsőn és indulok el a kijárat irányába, miközben hallgatom. Viszont szavai. Sértés!
- Hah! - fordulok felé hirtelen, megtorpanva a nyitott ajtóba, ezúttal őszinte a döbbenetem. - Az én masinám biztonságos - veszem el a mutatóujjam. - Kényelmes - jön a középső és így tovább minden egyes felsorolásnál. - Tekintettel van személyes igényeimnek, mint a télen fűt, nyáron hűt - legalább is az ablakot le tudom húzni a klíma már régóta nem működik úgy, ahogy kellene. - És remek társaságot biztosít, főként ha Billie Joe Armstrong énekel benne - fejezem be kisujjamnál, lehet tovább is mentem volna? Áh, mindegy.
- De, vannak, de mindig távol tartottam magam tőlük - fintorodok el, miközben ezúttal, ténylegesen kilépek a tornácra, onnan is lesétálok, ám a lépcsők alján megállok. Eszem ágába sincs közelebb menni, mint ahogy kellene, ahhoz a döghöz.
Nem, nem, továbbra sem bizalom gerjesztőek.
Fenséges állat, ahogy könnyedén szedi a lábait, ahogy farkát csapja fel, fejét pedig emeli, ezt elismerem. De mindemellett félelmetes is.
Fejem enyhén félrehajtva figyelem a megszokott párost, ahogy Fenrir szól hozzá és ahogy látszólag hallgat is rá a monstrum.
Az imádatra mégis szélesen vigyorodok el, rögtön rávágnám, hogy persze. Kolbászként. Mégsem teszem, szemeim villannak csak meg.
- Mi, mi, mi, miért? - fordítom szempárom a férfira, és miért érzem, hogy nem akar ebből engedni. Hol az előretartott kezére, hol a szemeibe nézek. Agyrém!
Mégis elfogadom a kezét, sőt mit több, bele is kapaszkodom - még ha a gesztus nem is ennek szólt. Erősebben szorítom meg, mint ahogy gondolataimba akartam, és még mélyen is szívom be a levegőt. Egy dolgot tudok azonban: nem kell ennek a fenevadnak mutogatnom, hogy mennyire tartok tőle, így mindennemű megjegyzés nélkül tartom orra alá kézfejem. Minden támadó mozdulatra azonnal elhúzom, ám ha nem akar megharapni a galádja, akkor is csak mutatóujjam körmével kaparom meg orrát.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 6 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 22, 2020 12:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Jóízű kacagása fenntartja a mosolyomat, amit a megszokott módon hamarost visszacseréltem volna a rezzenéstelen képemre. A nő, ez a csalfa nő azonban nem ereszt, kizökkent a megszokott ritmusból, habár egy momentumra sem bánom, nyugalomban támasztom ellenben a korlátot és figyelem, miként szedik ráncba a bőrét a nevetőizmai, hogyan lobog a haja a fel-feltámadó szélben. Ki hitte volna, hogy van ezen a világon olyan, aki még értékeli a száraz humort.
- Majd gyakrabban teszem, egy ilyen páratlan társaságot vétek lenne parlagon hagyni – pillantok rá megemelt szemöldökeim alól, változatlan somollyal, merthogy a napunk alakulásáról bennem is hasonló gondolatok fogalmazódtak meg. S noha komoly reményeket nem fűzök a tartós ismeretséghez, azért örülök, hogy a jobbik oldalamat érte tetten, s nem azt, amelyik jó érzésekre éhesen dönt romba mindent. Akkor nem kacarásznál ilyen önfeledten, szépséges Natalie, és még annyira sem köszönnéd a jelenlétemet.
Meglehet, e gondolat hatására fog el egy komolyabb hangulatfonál, amely persze nem tart tovább a fehérnép alattomos „támadásánál”. Ismét csak megvont szemöldökökkel nézek rá; nem sokan szoktak ilyen hamar a kegyeikbe fogadni, hogy pajkos váll-bökéssel incselkedhessenek.
- Nos igen… Ha még rímekbe is szedném a süketelést, le is körözném őket – horkantok fel, elfordulva a sótól bűzlő tengertől, és a hátasom sebtében szemrevételezett látványától. Finoman indítom útjára Natalie-t, habár a megjegyzésére homlok ráncolva tapasztom a tekintetemet a barna üstökére.
- Ne legyél röhejes, nem egy útszéli vadlóhoz megyünk – morranok fel. - Jól van nevelve, szóval hagyd hátra a belező késedet vagy tartogasd az égből ránk potyogó medúzáknak – vonom meg a vállaimat a képtelen gondolatra, de valahogy én is így vagyok a Merlint érő vádakkal. Hacsak nem én nyargalok át vele valakin, addig esélyesen nem fog senkit halálra taposni.
Mindeközben visszasétálunk a szobán keresztül a lépcsősorhoz, a fürdőre mindössze egy pillantást vetek, nem tudván szabadulni a sercegő átok emlékétől. Fejemet csóválva követem aztán a fehérnépet.
- Kényelmetlenül sok kérdés ez egyszerre – sóhajtok fel, türelmesen lépkedve mögötte lefele. - Megbízhatóbbnak találom, mint a te masinádat, és biztosra veszem, hogy jobb társaság is nála. Egyébként számtalan hátas kóborol a világban, ha értesz hozzájuk, nem lehetetlen a befogásuk – kár, hogy nem szántam rébusznak, mert ez tökéletesen rímelt. - Azt akarod mondani, hogy a városotokban egy sincs? A földeket már csak művelni kell valamivel – furcsállón nézek rá, ahogy leérve őt magát is beérem. Amennyiben nincs szándéka egyéb kitérőre, kisétálok vele a házból – nagyvonalúan előreengedve –, majd a közelben botorkáló világosbarna, az orrán fehér csillagos ló felé veszem az irányt, noha túl sokat nem kell mennünk, mert ahogy érzékeli a jelenlétemet, Merlin is hozzánk baktat. Mihelyst összetalálkozunk, megáll, és szemrehányóan felém bök a pofájával.
- Ne duzzogj, egy órát már csak kibírtad málhával – dörmögöm neki, kézbe véve a kantárját, mielőtt azonban még nekiesnék lenyergelni, Natalie felé fordulok vele. - Ismerd meg Natalie-t. Ne tévesszen meg a sápadtsága, imádja a lovakat – alig észrevehető, ámde kaján mosolyra húzom a számat, szabad kezemet a nő felé nyújtva, tenyérrel felfelé. - Gyere. Előbb szaglásztasd meg vele a kezed, aztán megsimogathatod – avatom be az állatokkal való ismerkedés sejtelmes rejtelmeibe, ugyanis van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem sokkal tartja a kapcsolatot.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 6 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 21, 2020 11:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 465 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
S méghogy én vagyok mestere a terelésnek. Orrom alatt somolyogva rázom meg enyhén a fejemet.
- Jogos - egyezek bele szavaiba. Mert való igaz, hogy magam is inkább elkerülnék, úgy mindenkit is, mégsem sikerült annyira. Mégis hálás vagyok annak, hogy itt van - igen, képes vagyok rá, mert lehet, hogy túl gyorsan mentem volna saját elmém agyára. Az, hogy átgondoljam életem, nem tartozik a kedvenc hobbijaim közé. Főként, amikor önmagammal kell elszámolnom, mert bizony az egy olyan szakadékba tud beletaszítani, amiből nem feltétlenül fogok tudni felállni.
Így, hogy újra ne foglalkozzak ezzel, örülök, hogy végül nem vagyok itt olyannyira egyedül. Még ha meg is lep, hogy valaki itt van, főleg egy olyan, alak, mint ő. S utálom, hogy természetem olyan, hogy nem undorodom rögtön tőle, hanem képes vagyok engedni szimpátiámnak. Egy sokadik ösztönöm mégis azt súgja, hogy megbízhatok benne, ártani nem kíván nekem.
Nem, de miatta majd mások nekem. De ez ilyenkor sose izgat, pedig elégszer tanulhattam volna már magam hibájából.
- Helyes, mint tudod, mindig a kritikából építkezik az ember - dobom meg mindkét szemöldököm, szemérmetlen félmosollyal az arcomon. Aztán vagy kezdenek vele valamit, édes szüleim, vagy nem. Ez már nem rám tartozik. Amíg a ház áll, addig nekem jó, mert néha el tudok jönni, amúgy meg tudják, hogy nagyon nem ártom bele a dolgaikba az én orromat.
Egyszerű megjegyzésére mégis jóízűen kacagom el magamat, mely mégsem egy szívdobbanásig tart ki, hanem sokkal tovább. Végül csak sóhajtva fújtatok egyet, fejem újra megrázva.
- Mit ne mondjak, nem Loki fia, Fenrir, nem igazán gondoltam volna, hogy képes leszek ma ilyen jókat nevetni, mint veled. Meg merem kockáztatni, hogy a végén meg fogom köszönni, hogy betörtél a házamba - vallom meg őszintén és még magam is megteszem, hogy ezt ilyen leplezetlenül sikerült. Na meg magától értetődőnek.
A hely varázsa lehet, ez a környék, ez a látvány mindig nyugtató hatással van rám. Ha nem lennék paranoiás, ami az utóbbi időkben vagyok, még érzékeimet is eltompítaná, így azonban kevés esélyt adok neki.
- Régen azt hittem, hogy a rébuszok csak az angyalok mestersége, de be kell látnom, hogy tévedek - lököm meg vállammal az övét, enyhe bókom hallatva. Mert ilyet én is tudok ám, elismerem, amikor véleményét hallatja is, de nem is. Képzeljek bele azt, amit szeretnék, igaz?
- Csak ha vihetem magammal a belező kést - tekintek hátra, vállam fölött nézek a Fenevad irányába, mosolyáról emiatt csúszhatok le. Unszolására mégis enyhe morgással indulok el. - Esküszöm, ha eltapos, mindkettőtökből kolbászt csinálok! - bár nem tudom, hogy miként kell, de majd rögtönzök. Alex biztos örülne, ha kapna egy kis plusz  húst, csak ne firtassa, hogy honnan van.
- Uh, vagy pitét! Egyáltalán miért lóval közlekedsz? Honnan szerezted? Miért? - záporoznak a kérdéseim. Persze, ismerem én a lóimádok táborát, magam sose tartoztam közéjük. Ha engem kérdezne bárki, szerintem félelmetesek. Hatalmas fejükkel, óriási patájukkal. Még a hideg is kiráz, amikor lefelé tartok a lépcsőn, vállaim rázkódása beszélhet erről.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 6 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 21, 2020 10:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

- Bárkit, akit te is inkább elkerülnél – felelem meg egyszerűen a kimondatlan kérdését egy léha vállrándítással karöltve, mert úgy gondolom, az már mindkettőnk számára egyértelmű, hogy a magány farkasaiként egymásra ismertünk. Természetesen megvannak a konkrét indokaim, ám úgy látom, egyelőre jobb csírájában elfojtani a kíváncsiskodását; nincs szüksége Mastemah nevére, nincs szüksége a történetem megismerésére, mert egyáltalán nincs szüksége rám sem. Fordítva is igaz lehetne, amennyiben nem ajánlkozott volna biztos kulcsnak a városba jutásomhoz, de összességében egyikünk sem azért van itt, mert hajszolt volna valamiféle támaszt és menedéket a másik személyében. Ez a nap nem a keserű regékről szól, melyhez a tintát a saját nyomorunkból sajtolták… Ez a nap az áldott tudatlanságé, és kezdem úgy érezni, hogy az egyszerű örömöké.
Félmosollyal hallgatom végig a vízióját egy, a földkerekség különböző városainak főterein színészkedő valójáról, és óhatatlanul elképzelem oda, abba a világba, amibe beleszülettem. Vörös vagy inkább bordó bársonyruhába, amit karcsú derekán gondosan hímzett, aranyozott öv fogna össze, kiengedett, barna fürtökkel, melyek között szintén aranyozott szál futkorászna kibogozhatatlan formákban… Pirosra kent ajkakkal, és színpadias mozdulatokkal, amint egy bárd szentségtelenül rossz muzsikájára mímelné a dámát. Határozottan jól illett volna hozzá, ám megtartom magamnak a gondolataimat.
- Bölcs döntés. Valószínűleg lesz még néhány tanácsom – mint a ház röhejesen egyszerű védelmének lecserélése, vagy a boszorkányság mellőzése a fürdőbombák képében. Érdekelne, miféle szerzet ez a gondnok, lassan már az sem lepne meg, ha egyenest egy kobold volna az.
- Ugyan, Natalie. Élek-halok egy jó bibliáért – mosolyodok el a túljátszott hüledezésére az eredeti szándékaimról, hasonló ferdítéssel rajongva azért a ponyvaregényért, amit oly sokan imádnak és követnek vakon. Legalábbis három évtizeddel ezelőttig így volt. A komolytalankodással ellenben nem esek túlzásba, megvan a határa a humorral átszőtt szavaknak, amelyek egy idő után értéke vesztett locsogássá válnak. A hiába pofázást meg nem állhatom.
Szóval még a valószínűleg-nem-koboldról is nagyobb odafigyeléssel hallgatom, ami végül a környék egyfajta bemutatásába csap át. Az igazat megvallva a hülye is látja, hogy melyik házat lakják, és melyiket nem, ez a látvány, a kert, a birtok gondozottsága akár egy tündérmese a káosz kellős közepette, de van az úgy, hogy nem mindig ilyen egyértelmű az érték a romok között...
- Az meglehet. De néha a gaz alatt is éppen az lapul, amire a legkevésbé számítanánk – jegyzem meg nem először élve a kétértelműség eszközével, elvégre mi mást lehetne hozzátenni a témához. Legfeljebb, hogy a házak néha valóban csak egyszerű, értéktelen házak.
Fintorral szusszanva és enyhén a korlátra nehezedve vezetem le a pillantásomat a gondosan nyírt bokrokra és fákra, amelyek között a világ minden nyugalmát magára öltve legelészik a hátasom. Szerencsétlen még mindig útra készen várakozik, egyikünk sem tervezte, hogy túl sokáig maradnánk egy helyben.
- Gyere, megismerheted Merlint, meg a lovakat úgy egyáltalán. Le kell nyergelnem, aztán gondot fordíthatunk a rendrakásra is – vagy egyébre, de erről legfeljebb egy halovány, sejtelmes mosoly beszél a képemen, és nem én. Közben felé fordulva puhán megsimítom a lapockái közötti területet, utalva egyrészt arra, hogy meg kellene indulni, másrészt, hogy ez alól nem fog kibújni, rettegje is bármennyire a „Fenevadat”.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 6 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 19, 2020 10:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 387 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Az én szemöldökeim amiatt emelkednek, amit kijelent. Eszem ágába sincs ezzel vitatkozni, valóban odafigyelek a részletekre. Mindig. Továbbra is hiszem, hogy a részletekben rejtőzik minden titok nyitja. Nem szabad engedni, hogy a fókuszunkat csak egy helyre irányítsák.
Néma beleegyező ez az egy tettem, ezután mégis a férfit figyelem, arcát, ahogy a tengerre veti a pillantását.
Magyarázata most mégis más miatt kényszeríti ezúttal jobb szemöldököm a magasba. Leginkább az érdeklődés - és valahol az elismerés - húzódik emögött.
- A kényelmetlenséget és az undort választod, ahelyett, ahol mondjuk jobban éreznéd magad, csak hogy elkerüld a… - na kiket is? Kik járnak a vadonba, mármint előfordul, hogy angyalok sétálgatnak az erdőbe, szökdécselnek és vadásszák az embereket? Vannak dolgok az életbe, amiken még sose gondolkodtam igazán. - mindenkit is? Érdekes - jegyzem meg. Úgy tűnik, hogy mindketten a másik életvitelében találunk olyan szegmenseket, melyek érdekesnek hatnak.
Valahol ez egyfajta mazochizmus, úgy vélem. De aztán lehet, hogy tévedek, a fene sem tudja.
Tovább mégsem faggatom, egyelőre.
Inkább válaszolok a kérdésére, mely nem is igazán válasz, de mégis az. Mosolyát látva csak még jobban rájátszok nem csak az előadásra, de magára az ijedelemre is, mely az a szörnyű és álságos komód okozhatott neki.
Fejem fordítom oldalra, ahogy megtámaszkodik nem is olyan messze tőlem. Újabb bókjára halkan nevetem el magamat, mégis jóízűen.
- Pedig gondold el, hogy utazásaim során a főtereken állva milyen előadásokat adhattam volna elő a teljesen egyszerű népeknek, pillanatnyi szórakoztatásuk végett - kezeim csak azért fűzöm össze a mellkasom alatt, mert hirtelen nem tudok vele mit kezdeni, és így a legegyszerűbb tartani.
- Majd szépen felírom a tanácsokat egy papírra és itt hagyom a konyhába - mosolygok rá a sokadik, ha engem kérdezel kezdetű mondatra. Nem zavar, rettentően illedelmes, ha engem kérdezne bárki is. De mivel nem teszik, így nem mondok semmit. - És mi jót kerestél a fiókba? A Bibliát? - poénkodom, bár azért kíváncsi lennék, hogy miért húzogatta ki a fiókokat. - Várj! - kapok hirtelen karja után, csak finoman markolok rá.
- Te ki akartad fosztani a házat! - jön a felismerés, melyet csak félig szántam viccnek, mikor azonban kiejtettem, talán, egy kicsit valósággá is vált a gondolata és a ténye ennek.
- Áh, - legyintek könnyedén, miután elveszem kezem róla, viszont azúttal magam mögé helyezem, pontosabban a korlátra. - Majd szólok annak, aki gondozza a házat, hogy legyen új szíves és újat összerakni nekem. Bútoros volt a régi időkbe - vonom meg a vállam. - Így ért hozzá - azóta meg már lényegében mindenes. Földműves, burkoló, villany- és vízszerelő, minden, ami ahhoz kell, hogy ezt a helyet képes legyen fenntartani nekünk.
- Pedig ha megnézed mindegyik más el van hanyagolva, benőtte őket a növényzet, alig jár oda valaki. Megsúgom. Senki. Hamptonba ez az egyetlen ház, amiről tudunk, hogy még lakják is valakik - mondom úgy, mintha amúgy egyrészt nem itt laknék, másrészt mintha valami idegenvezetést tartanék neki. Valahol így is van. Ezek szerint nem sűrűn járt itt, vagyis ez az első alkalom.
Nyugatról jött. Vajon mi szél hozhatta erre és miért New Yorkba tart? És miért kerülte meg, hogy előbb idejöjjön? Vagy csak eltévedt az úton? Túl sok a kérdés.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 6 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 18, 2020 4:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Kijelentése nyomán megadással emelkednek a szemöldökeim, majd szemeim sarkából sokat sejtetően rá sandítok, mielőtt teljesen felé fordítanám a pillantásomat és a fejemet.
- Éles látásod láthatóan soha nem lankad – jegyzem meg higgadt csöndességgel, aztán visszavezetem a tekintetemet a körülményekhez képest nyugodt tengerhez. Nyugodt, mégsem veszélytelen, hiszen a legbékésebb napsütésben sem tajtékzik kevésbé vehemensebben, ostromolja és csiszolja lágyabban az útjában álló sziklákat. Ilyen a természete, ugyanis, mindig ott lappang benne a veszedelem sokszor anélkül, hogy az időben felismerhető volna az avatatlan szemeknek. - Nem vagyok rajongója a sós bűznek, ám ezzel nem vagyok egyedül. Így már talán értheted, miért preferáltam a part menti utazást a kellemesebb és biztonságosabb országútéval szemben – vallom meg az igazságot rendületlenül, elvégre nincsen mit titkolnom, a valóságot lefedi a tény, hogy nem kívántam útba eső fajtársakat vagy félrokonokat. A miértje ennél már bonyodalmasabb, de az sem előadhatatlan a mélyen húzódó részletek kihagyásával.
Persze ameddig nem kíváncsiskodik bővebben, én sem regélek magamtól, és a következő kérdésemre adott felelete alapján úgy ítélem, ezért nem fog megfeddni, mert a kényes témákat illető szűkszavúságban egyáltalán nem különbözünk egymástól. Aligha hiszem el, hogy az elrévedő szürkéi a komódját siratták az imént.
Leheletnyi mosollyal hallgatom végig az előadását s az erősen rájátszott kiakadását, majd megköszörülve a torkomat, előre engedem a karjaimat, és kényelmesen rámarkolok a korlátra, egyúttal neki is támaszkodva annak. Szabadon hagyott alkarjaimon – mivelhogy az ing ujjait feltűrtem a könyökömig – végigszalad a libabőr.
- Ha engem kérdezel, Natalie, te nem világutazó lettél volna, ha a világ megmarad annak, ami – szólalok meg, újfent a vízre függesztve a szemeimet. - Sokkalta inkább színész. Remek tehetséged van a drámához – jegyzem meg szélesedő, behatárolhatatlan mosollyal, hagyva a gondolataimat néhány másodpercre elrévedni egy saját tudatára ébredt, veszedelmes komódra. Röhejes a látvány, de azért nem annyira érdekes, hogy a fehérnép rovására túl sokat ábrándozzak róla.
- Mindenesetre, ha megint csak engem kérdezel, jobban kéne ápolnia a bútorokat annak, aki gondozza a birtokot. Sercegett benne a szú, így cseppet sem csodálkoztam, hogy kihúzva a fiókot, jószerivel szétomlott az egész – csóválom meg a fejemet a lehető legnagyobb meggyőződéssel adva elő a történetet, amely ezúttal sem fukarkodik az igazsággal. Mindössze arról nem teszek említést, hogy a kelleténél nagyobbat rándítottam azon a fiókon egyszerű kihúzásnál. Tény és való, mindenek dacára ismét a megfelelő gondozáshoz lyukadunk ki, mert ha nem ragad be… - Remélem túl nagy veszteség azért nem ért. Ha gondolod persze, pár utcával lejjebb találhatunk jobb állapotúakat. Rémisztően egyformák itt a házak – húzom el a számat a fantázia hiányára, bár ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Talán ha valaha letelepedtem és gondot fordítottam volna egy otthonra, úgy én magam is az átlagosság hibájába estem volna.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 6 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 18, 2020 12:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 387 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
De tényleg, mit művelt itt? Mit… Mit… Mit… Nem, nem, nem. Nem fogok ezzel foglalkozni. Mélyen szívom be a levegőt, ehhez még két kezemet is mellkasom előtt a levegőben felemelem, majd egy egyszerű csuklókörzéssel, engedem le, pont akkor, amikor a levegőt is kifújom.
A hétvége a zené. Nem idegeskedek, nem csattanok fel, nem háborgok. Most, csak a nyugalom érdekel. Csak is az, semmi más. Választ amúgy sem kapok, mégis ahogy a szobán belüli fürdő ajtaja előtt elvonulok, öklöm rázom csak felé. Jelzésértékűen. Ennyi még belefér, a többi marad a zenre.
Remélhetőleg.
Inkább kitárom a kétszárnyú ajtót, és a korláthoz sétálok. Van itt amúgy egy kissebb kerek asztal, két székkel is. A háttámlájuk a asztalhoz vannak döntve, nehogy a por, eső, macskapiszok, egyébnemtudomhogymilyenszenny rá ne rakódjon. Csak a háttámlára, mert ugye azt senki sem zavar. A lényeg, hogy az ülőalkalmatossága…
Mit mondtam? nincs háborgás.
Gondolataimba elmélyedve, amelyek újra és újra a démon körül járnak. Nem tudom kiverni fejemből Drake ijedt arcát, kétségbeesését, szeme alatti karikákat. Nem tudom kiverni álombéli alakját, Dylant… Tudom, hogy azok a képek valóságosak voltak, hogy így nézett ki a teteme…
Nem hallom, ahogy mögém lép, csak mikor megszólal.
Tekintetem kinyitom, fájdalom lakozik benne, ezért sem tekintek rá. Legalább is nem egyből. Pár pislogásnyi időt hagyok magamnak, addig is a tengert szemlélem.
- Esetedben érthető, a sós levegő nem igazán tesz jót neked. Épp ezért érdekes, hogy ezt a helyet választottad - fordulok meg, irányába, látom nincs is olyan messze tőlem. Nem teszem fel azt a kérdést, hogy tud-e a tengerbe fürödni, válaszát tudom, sejtem. Azt sem teszem fel, hogy milyen hatással van rá a sós levegő, ezzel is tisztában vagyok.
- Igazándiból érdekel, hogy mit ártott neked szerencsétlen komód - mosolygok rá vidáman. Nem neheztelek érte, ezt láthatja. - Tényleg, szegény, ott pihen, elhagyatottva, várva, hogy valaki éjszaka rá tegyen egy könyvet, egy kést, egy fegyvert, egy órát, egy gyűrűt, egy nyakláncot, bármit. Várja, hogy sorsát beteljesítse, vélhetőleg még csak nem is ártott! Nem ugrott neked, vagy igen? - teszem szívem helyére a kezem, ijedten. - Rosszul neveltem? - mintha hasonló lehetséges lenne, de most maradjunk a témánál, nem kell belerondítani. - Mit tett, hogy eme sanyarú sorsot érdemelte? - igazából az első gondolataim még ezek voltak, amikor elrévedtem. Minden mást később is megoszthatok vele, ha jónak látom. Nem tudom, hogy érdekelné-e életem, lelkem szenvedése. Nem hiszem, keveseket érdekel én pedig nem akaszkodom másokra.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 6 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 17, 2020 10:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Könnyed, végtelenül nyugodt mosollyal nézem végig, ahogy szinte vakon lavíroz a nekem hozott ruhákkal, ami bizonyára a nem olyan rég esett lakmározásomnak is köszönhető. Kisimult idegekkel csak „jóllakottan” rendelkezek, főként idegenek társaságában, habár a nő, az meg kell hagyni jó hatással van a környezetére egyébként is.
- Mindenképpen úgy lesz – szállok be a tréfálkozásába annak ellenére, hogy vannak kétségeim a szavai jelentéstartalmát illetően, de nagyjából egyre gondolhatunk. A vizet a mellkasomra fröcskölgetve követem a szemeimmel a mozdulatait, a toporgó kihátrálását, és mikor végre csukódik az ajtó, alig sóhaj enged fel a mellkasomból; nem vágódott hanyatt a trutymón.
Azért figyelemmel tartva a bejáraton lefelé csordogáló akármit, hátha kedve szottyan újabb formát ölteni és nekem iramodni, nekiveselkedek a mosdásnak. Nem mondom, bőven van, mit a kádba suvickolni, aztán ha már megadatott a meleg víz áldása, a hajamat is kiengedem átmosásra, így nem tagadom, mire végzek, korom fekete förtelemmé válik a néhány perccel ezelőtt még kellemes látványú fürdő. Törődni nem törődök vele, kimászok belőle, és pontosan ekkor hallom meg a fehérnép veszedelmes kiáltását. Hát azt is meglelte…
Süketet mímelve emelem az ujjaimat telekinézisre, a fürdőbomba maradványait pedig a levegőben szállítva átegyengetem a sötéten, immáron lefelé örvénylő vízbe. Energiapocsékolás efféle apróságra fordítani a képességeimet, ám változatlanul úgy tartom biztonságosnak, ha nem érintkezek holmi boszorkánysággal.
Mihelyst a rögtönzött takarítással végzek, áttörlöm magamat, és kíváncsian átnézem, miféle holmikat hozott nekem a barna fürtös úgy pontosan. Az ing megfelelőnek tűnik, méretben és anyagában egyaránt, a nadrág… elviselem egy napra a kényelmetlen szabást, ellenben meglepetten konstatálom, hogy alsó ruházat, na az nincs a stócban. Néhány momentumra eltöprengek a sajátom újrafelhasználásán, de végül hanyagul rándítva a vállaimat, anélkül öltöm magamra a viseletet. Ha már kanárit jó szívvel nem csinált belőlem, és én sem kényszerülök pőrén parádézni, ennyi kompromisszumot bőséggel megtűrök.
A csizmámat visszaveszem, a medaliont a nyakamban hagyom, aztán a félszárazra törölt hajamat is visszaegyengetem az eddigi, félig leeresztett állapotába. Ekkor tűnik csak fel a mosdó szélén hagyott beretvakés. A sorrendet illetően nem épp a legjobbkor állok neki, ám végső mozzanatként megszabadulok a többnapos borostámtól is. Az itt-ott óhatatlanul megnyesett bőröm könnyedén gyógyul.
Az újjászületettek érzésében fürdőzve – nem először az életben – lépek ki a fürdő helyiségből, és ugyan a füleim, érzékeim emberiek, a környezetem változásait észreveszem. A jobbomon, nyitott ajtóval hagyott helyiségbe sandítok, ahol a lakberendező hajlamaimat kiélve egészen szétbarmoltam a komódját, s a szintén nyitott szárnyú erkélyen meg is pillantom a nő karcsú alakját. A kintről befúvó szél táncoltatta, leheletfinom függönyök sejtelmében és a végeláthatatlan tenger keretében egészen művészi látványt kelt, affélét, amit szívesen raktározok az elmetekervényeim véges tárába.
Besétálok hát hozzá, majd ügyelve a csendre, kilépek a sós szagot magával hordozó suhatagba. Hátul összekulcsolt kezekkel állapodok meg úgy fél méter távolságban tőle, meghagyva a magányának és mégis, közel maradva.
- Cefetül büdös van – állapítom meg felhúzott orral, mert a só bűzét nem tehetek róla, nem állhatom. A hátsó ajtónál sem volt rózsásabb a helyzet, de mintha idefent jobban koncentrálódna a maró szagfelhő. - Ellenben a látvány meglehetősen impozáns – teszem hozzá, ellensúlyozva az iménti kijelentésemet. Egy-két pillanatig még a fodrozódó víztömegen tartom a szemeimet, aztán a fehérnépre fordítom, fejemmel is követve a mozdulatot. - Úgy látom elrévedtél a gondolataidban. Megosztod velem is, vagy inkább vágynál magányra? - érdeklődöm meg tapintatosan, gyakorolva a képességet, mielőtt teljesen berozsdásodna.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 6 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 17, 2020 7:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 575 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Halkan hümmögök csak arra, hogy érdekli ez a bizonyos fegyver. Meghiszem azt, elég nagy meglepetést tudok vele okozni, ha arról van szó. Bárki, bármit mond James egyik zseniális találmánya - még ha azért annyira nem is nagy szám. Az én kezembe pont tökéletesen passzol és ha arról van szó forgatni is már elég ügyesen tudom. De igen, azzal nem tudom a rémek fejét levágni, pedig azt kellene.
- Holnapig kibírja a kíváncsiságod - vagy legalább addig is életben tartom. Ezalatt a mondat alatt nem fordulok újra hátra, ezúttal megengedem magamnak a széles, kaján vigyort. Naná, hogy érdekli, ő egy harcos, minden hasonló érdekelheti.
S nagyon is kíváncsi vagyok én is arra, hogy miként fog reagálni, ha majd meglátja. Az eddigiek alapján, számomra vagy sokkolóan, vagy rettentő humorosan. De nem ma.
Ma nem akarok semmi ilyesmivel foglalkozni. Majd holnap, ma tényleg csak pihenni akarok.
A fürdő ajtajába mégis megtorpan egy pillanatra. Tekintetéről igyekszem nem levenni a sajátjaimat, mégis egy pillanatra megingok. Egy szívdobbanásnyi ideig csupán, nem tovább, tekintek le ajkaira, majd vissza rá.
- Igazán - somolygom végül. Bár, mire kiejtem a szavaimat lehet, hogy már ott sincs előttem. A fintor azért mégis csak akkor ül ki az arcomra, amikor már nem lát. Jóóó, hát tényleg egyébként büdös, nah.
A pillanat pedig, ahogy elszáll - ám szaga ott marad - úgy is illan el, én pedig jótékonyan magyarázom el, hogy mit hol talál, mit használhat. Lényegében bármit. Az itt lakó, földműves szokta készíteni. Azért unalmas lehet idekint egyedül élni, neki is el kell magát valamivel foglalnia és ami azt illeti én szeretem a termékeit. Otthonra is szoktam magammal vinni.
Újabb bókjára mégis csak fejem rázva mosolygok el és hagyom magára. Talán ő csak ilyen és semmi hátsó szándéka nincs vele. Ám ha lenne, majd meglátja, hogy ezzel nem fog sokra menni velem.
Persze én is nőből vagyok, szeretem én ha bókolnak, csak attól még célt nem érnek vele. Önbizalmam ezen része egy pillanatnyi csorbától sem szenved.
Pár percet vesz csak igénybe, amíg találok neki valami ruhaneműt, igen a gatyát és a zoknit mellőzöm, tanuljon meg nélküle élni, legalább is holnapig.
Várjunk, azt sem tudom, hogy a csizmája alatt volt-e zoknija. Meg nadrágja alatt alsója. Szemöldököm ráncolom, mielőtt bekopognék, de engedélyt nem várok. Ez is csak annak szólt, hogy készüljön fel. Ám mégis megmaradok szemérmesnek szabad kezemmel szemeim takarom. Intermezzoját a fürdőbombával így teljesen figyelmen kívül is hagyom, minthogy nem érzékelek belőle egy pillanatot sem.
- Majd akkor fenéken csúszok ki - legyintek könnyedén a kölcsön ruháit tartó kezemmel, amiket azért szorosan tartom.
- Ugyan, a Natalie Inn szolgáltatáshoz tartozik. Ha majd elmegy, kérjük, hogy értékelésénél vegye számításba - ütöm el tréfával köszönetét, mielőtt újra rázárnám az ajtót.
Ez az! Ügyes vagyok, még csak nem is kukucskáltam! Hah!
Lendületem a földszintre vinne, ám a lépcső tetején megállok. Nope, most ehhez sincs kedvem.
Inkább betérek a fürdőtől jobbra található szobába, amit használni szoktam és ahol…
- A komódom? - kiáltom el magam, no nem azért mert a méreg elöntene, hanem, hogy biztos legyek abban: hallja. Mégis mély lélegzetet veszek. Nem, nem, ezzel sem foglalkozok. Egyenesen a kétszárnyú ajtóhoz megyek, ami a nagyobbacska teraszra vezet. Nem, nem.
Nem foglalkozunk gonddal, ezért jöttem ide. Elengedem.
Amíg fürdök, meg amúgy sem akarok ráakaszkodni, így csípőm döntöm a korlátnak, kezeimmel támaszkodok meg rajta. A nem is túl messzi tengert bámulom, sós illatát lélegzem le mélyen. Itt kint még ennek is teljesen más illata van, mint a városba.
Ahol a feje tetejére állt minden.
Oké, Natalie. Itt az ideje, hogy néhány dolgot megbeszélj magaddal. Az életeddel.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 6 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 16, 2020 10:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Kötve hinném, hogy mást értünk érdekek alatt, a kiragadott részlet nem több mint ami, de ha ragaszkodunk ehhez, végtére is igaza van. Ha eleresztik a városából kikapcsolódni, úgy vélhetően az érdekei sincsenek teljesen szem elől tévesztve, az igény maga… az viszont már egészen más tőről fakad, ám értek én a célzásokból, és a fondorlatos nyelvek szőtte gondolatokból, avagy erről sem faggatom tovább. Helyette a konyhapultra csapom a vállamon felejtett rongyot, majd követem a ház belsejébe.
- Egyre inkább érdekel ez a te fegyvered, ami nem feltétlen gyilkolásra való – csóválom meg a fejemet az újabb sejtelmes válaszára, amit megfűszerez egy sokadik, szemtelen mosollyal. Kezdek rádöbbenni, hogyha eddig azt hittem, én szórakozok vele önfeledten, akkor rendkívül elbizakodtam magamat, mert ez a nő… ez mesterien csűri a mondanivalóját.
Hasonlóan tekereg a csípője is felfele menet, de a jó magaviselet jegyében igyekszem elfoglalni a szemeimet a falon csüngő esetleges képekkel vagy jelentéktelen koszfoltokkal. Persze aztán a számításaimmal merőben eltérő szoba ajtajában megállapodva megbánom a kéretlen lovagiasságot, bánkódni viszont már késő.
- Ó, igazán? - billentem oldalra a fejemet, megtorpanva egy momentumra előtte, eztán sétálok csak beljebb a kicicomázott helyiségbe. Hallgatom, amint sorolgatja a lehetőségeimet, és örvendek, amiért háttal állok neki, mert a fürdőbomba említésére magasba emelkednek a szemöldökeim. Halovány elképzelésem sincs arról, hogy mit takar a kifejezés, számomra kétségtelenül semmi jót, mindenesetre legyintek egyet, mintha egyértelmű volna. Határozottan őslakó bugrisnak érzem magamat.
Olvasni szerencsére tudok, szóval a kételyeim ellenére nem hinném, hogy komoly fejtörést okozhatna egy mezei mosakodás, nem úgy, a ruha kérdése… Hirtelen fordulok meg, és szólok utána, amire őszintének ható megrökönyödéssel felel. Ha nem sugározna belőle a jó kedély, talán még el is hinném neki a kitűnő színjátéka végett, így azonban leheletnyi mosollyal, várakozóan nézem végig az előadását.
- Lekötelezel, szépséges Natalie! - kiáltom át a becsukott ajtón keresztül, majd egy mély sóhajjal a kádhoz lépek, és megengedem belé a vizet. Addig is kotrok magamnak egy méretesebb törülközőt, aztán minden további teketóriázást mellőzve a holmijaimat is lehajigálom magamról. Arra ügyelek, hogy a földön egy kupacba kerüljenek, de egyébként nem vesződök rendezettséggel. A kígyómedaliont viszont nem felejtem el kiszedni a nadrágom zsebéből, és jobb híján a nyakamba akasztani, amíg nem találok neki más, biztonságos helyet.
Eddigre a gőzölgő víz is elkészül, amibe elégedett sóhajjal merülök el, mert hát a franc fog fagyoskodni, ha megvan a meleg víz luxusa. Következő, ösztönös gondolatomnak behódolva a szappanért nyúlnék, de aztán szöget ver a tudatomba az a bomba, ezért elkezdek körülnézni a kád peremén nyugvó holmik között. Végül meglelem a gömb alakú valamit, ami papírcsomagolásba bugyolálva pihent eddig a társai között. Tudva lévén, hogy a vízbe kell helyezni, érdeklődő ábrázattal, fél méter magasságból beleplöttyintem, csakhogy a merészségemet egyhamar megbánom. Egyre csak ráncolódó homlokkal figyelem, ahogy a lábaim között elkezd pezsegni, sziszegni, zizegni, és még furcsa színt is ont magából.
- Mi a franc… - meggyőződésemmé válik, hogy ez nem normális, és Natalie valami boszorkányságot sózott rám, így hát egy könnyed mozdulattal kimerítem a szottyadt vackot a vizemből, és kontrollálatlan hajítással megszabadulok tőle. Épp az ajtónak ütődik a trutymó, amin másodpercekkel később bekopog és belép a fehérnép. A felkaromat vakarászva pislantok el rá, felmérve, vajon feltűnt-e neki a gyalázat a padlóra csurogva, de aztán jobban leköt a bájos szemérmessége.
- Azért el ne ess – mosolyodok el a vak botorkálásán, mielőtt kicsit megedzve a nyakamat, hátrasandítanék a lepakolt ruhaneműkre. Nem tűnnek veszélyesnek. - Köszönöm – bököm ki a jó modor oltárán, remélve, hogy az ellensúlyozza a komótos tempóban, az ajtó lapjáról leolvadó művemet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Hampton - Page 6 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 16, 2020 9:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


You're the one who can give me some hope. Do you?
Fenrir & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; • Szószám; 605 • Zene; The real you»
«The night is darkest
just before the dawn.
And I promise you,
the dawn is coming.
Fújtató sóhajjal, mosollyal és nevetéssel karöltve - igen ezt a hármat lehet egyszerre produkálni - hajtom le a fejem. Eszem ágába sincs ellentmondani neki, oh, de még mennyire nincs. Tudom, hogy az emberek a magamfajta gondolkodását könnyen kihasználhatják - néha meg is teszik és néha hagyom is nekik.
- Nem lehet mindenki harcos, nem igaz? - olyan ez, mintha egy polgárháború idején, vagy bármilyen háború idején katona lennék. Arra áldoztam az életem, hogy megvédem az esetleneket, ez nem annyira újkeletű dolog. Itt egyszerűen nem ember, ember ellen harcol, hanem ember, természetfeletti ellen. Ez ilyen egyszerű.
- Rendben - látom be somolyogva. - Ez esetben teljesen mást értünk saját érdekek alatt. De igen, ha ebbe beletartozik, hogy olykor szükségem van magányra, akkor ha más nem, én figyelembe veszem az érdekeim - csűröm-csavarom a szavakat, ahogy haladunk előre a beszélgetésbe. Ebbe még csak vitába sem fogok szállni vele, mert igen. Nekem szükségem van néha pihenésre, egy kis magányra, egy kis kikapcsolódásra, hogy tudjam folytatni. És ezt csak itt tehetem meg, a városba aligha. Ott úgyis találnék indokot, hogy dolgozni menjek, ha más nem, saját házam űzne el.
Kölcsönös felmérésünkből mindketten levonjuk a magunk következtetését, tangók, ha úgy tetszik elkezdődik, a kérdés, hogy mit fogunk ezzel kezdeni. Egyelőre élvezem ezt a leplezetlen megértést, mi köztünk húzódik, bár pontosan tudom, hogy veszélyes játékot űzök. Megint.
De hát. Isten lássa lelkem én sem vagyok vak! Se nem frigid.
- Mh, egy kicsit felturbózott mezei fahusángról - vigyorgok rá szemtelenül, majd egy kósza kérés után el is indulok az emelet irányába. - Mellesleg köszönöm. Mestere vagyok - fordulok csak félig hátra a lépcsőn, ahogy haladok fel, szemtelen vigyorommal újra szembe találhatja magát. Ehhez hasonlókkal még találkozhat tőlem, amíg itt van.
Jobb lesz, ha hozzászokik, mert én nem fogok róla. Amúgy is, fél órája - sem - ismerem? Nem mondok el neki mindent egyből, na. Azért Drake mellett nőttem fel. Ezt a pár métert, szintkülönbséggel együtt pedig hamar megtesszük és be is nyitok a fürdőbe.
- Egyikünk sem járna jól, ha hazudnék - mosolygok rá, újra csak szemtelenül, de azért halványabban, mint odalent. Továbbra sem zavar, az ő pofátlan közelsége, amivel azt hiszi, hogy zavarba tud hozni. Oh, ha tudnád. Magamba sóhajtom el magam. Ez az én fegyverem szokott lenni általába és be kell látni: működik.
Illatta - vagy inkább szaga - ezúttal mégis fintorba rántja az arcomat.
- Van szappan, fürdőhab és fürdőbomba. Minden természetes anyagból készült - felelem még, a kád széle felé bökök állammal, hogy lássa minden ott van. - Melegvízzel működik. A fürdőbomba - magyarázom még, nem, nem tudom elhinni, hogy meleg vízbe fürdene, ha arról lenne szó. Kinézem belőle, hogy hidegbe tenné be.
De már fordulok is, hogy itt hagyjam, amikor szavaival megakaszt.
- Na szép! - kapok hirtelen szívemhez, arcomra a totális döbbenet ül ki - persze nem komoly, de ennyire tán még nem ismer. - Ilyen aljasságot kinézni belőlem! - nyílnak el ajkaim, majd aztán veszélyes vigyorba fordul, szemöldököm is felvonom, amolyan, ki tudja, hogy mi lesz még alapon. Rácsukom az ajtót, ahogy kifordulok és az egyik hálóba megyek, mely szüleimhez tartozik.
Valahogy most élvezem a csendet. Kintről madarak csiripelése szűrődik be, a fürdő felől a víz csobogása, fürdés neszei, lépteim puhán járatom a régi hajópadlón mely mégis csak néhány helyen sóhajt fel súlyom alatt. A csend, ez a béke, ez a városi zajtól mentes, valódi csend. Ez most megnyugtató.
A szekrényből végül nagy nehezen kiválasztok két darab ruhát. Mindegyik nagy méret, talán jó lesz rá. Apám azért nem ennyire nagy darab, de ezek rá nagyok. Egy könnyed fehér vászoning, egykor az övé is ilyen lehetett. Látva, hogy mi volt rajta, talán ezeket jobban kedveli. Anya nem annyira vastag, vékonyabb, szellőssebb is, de átmenetileg, holnapig belefér. Valamint egy sötétebb anyagból készült vászonnadrág, a kényelmesebb fajtából. Vagyis talán abból.
Nem tudom, hogy mennyi idő telik el, de visszatérve a fürdő elé bekopogok és neki háttal nyitok be, de szabad kezemmel még a szemeim is eltakarom.
- Csak itt hagyom, a kagylónál - botorkálok el vakon, nehogy megvádoljon azzal, hogy leskeldöm. Leteszem a pult szélére a két ruhaanyagot és már farolok is ki a fürdőből.
reveal your secrets

Fenrir


Hampton - Page 6 DMkmpHL
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
113
☩ Rang :
Félvér Herceg
☩ Play by :
Henry Cavill
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 16, 2020 8:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hopeless nights and hopeful dawns

Pimasz válaszára megértő horkantással felelek. Bizton veszem, hogy akiben ekkora magabiztosság van, az nem lódít a szavaival, leszámítva a hígagyúakat, de a nő számomra nem tűnik annak. Sőt, kitérő feleleteivel éppen az eszéről tesz tanúbizonyságot, más kérdés ugyan, hogy minden hallgatás és ferdítés válasz is egyben. Sugallat, amit kellő odafigyeléssel a megfelelő módon lehet értelmezni, én pedig gyakran teszem ezt. Hallgatok és figyelek.
A megértés ennél nehezebb művészet, és én, Fenrir, felettébb értetlenül állok mások önfeláldozó hajlamai előtt. Arról beszél, hogy mindenki azzal számolhat, amit kap, de ha önmagunk sorsának kovácsai vagyunk, úgy ez a velünk hozott billog, teher, nevezzük akármiképpen, mit tesz hozzá a végkifejlethez? Nem több ez mint megnyugtató felhatalmazás az önsanyargatásra, véleményem szerint, ám belátom, mindezt megosztani felesleges vitaindító volna. Érzem rajta, hogy a meggyőződése sziklaszilárd, valahol talán irigyelendő is, ezért sem sértegetem a saját nézeteimmel. Persze elgondolkodtató, hogy az a sok ember, akire vigyáz, az ő rovására szövögeti a maga kis sorsának a fonalát.
- Az emberek cserben hagyják magukat is – felelek pusztán ennyit, rá hagyva az értelmezés módját, noha úgy gondolom, meg fogja érteni a kijelentésem többrétűségét. A következő megszólalása mellett azonban nehezebb ilyen könnyelműn ellépnem, hitetlen prüsszögéssel pillantok rá, mint aki képtelen napirendre térni az önbecsülés hiánya felett, és tulajdonképpen így is van.
- Ugyan, Natalie. Ahhoz, hogy hatékonyan működj, és gyakorolhasd az önfeláldozásodat, a te érdekeid is számítanak. Máskülönben nem lennél itt – jelentem ki kertelés vagy szépítés nélkül. - Különös az élet, nemde? - ahhoz, hogy önzetlen legyél, mégis csak egy kicsit önzőnek kell lenned, ez aztán a szembeköpés a Teremtőtől. Néha eltűnődöm, mennyire vihoghat a markába az elmés húzásain, noha most szívesebben révedek el azon, miként mutatna az előttem szenvtelenül ácsorgó fehérnép a gúnyái nélkül.
Mustrámat változatlan magabiztossággal tűri, mosolya sem inog meg, ami arra enged következtetni, hogy pontosan tudja, miként kell fegyverként felhasználnia magát, amennyiben az élet úgy hozza, az ilyen nők pedig veszélyesek. De közel sem unalmasak. Nevetésfoszlány tör fel belőlem a megjegyzésére, ám egyelőre én sem gördítem tovább az eseményeket, kellemes elfoglaltság lassan cserkészni be az áldozatot, amikor van rá lehetőség.
- Úgy látom, mestere vagy a kitérő válaszoknak. És őszintén, még mindig nem tudom, hogy például hosszútőrről beszélsz vagy mezei fahusángról – vigyorgok rá aljas mód, mert eszméletvesztést okozni a puszta öklömmel is tudok, nem kell hozzá különösebb szerszám. Mindenesetre megelégszem ennyi pimaszsággal, és amúgy is a követésére kér.
Némi nyugtalansággal sandítok a falnak döntött kardomra és málhámra, de végül úgy döntök, nem ráncigálom magammal őket. A karjaimat leengedve, és a pulttól a hátsóm segítségével elrugaszkodva lódulok meg utána, öblös léptekkel szelve az itt-ott baljóslatúan recsegő fadeszkákat. A lépcső sem lejt kevésbé hangzatos koncertet, ahogy felfelé igyekszünk, bár a legkevésbé a nyikorgás érdekel. Kezdi furdalni az oldalamat a kíváncsiság, hogy mit szeretne az emeleten kezdeni, s nem átallom bevallani, megfordul egy-két zsiványság a fejemben, amíg meg nem állunk a fürdőhelyiség bejáratánál. Kedvem támadna felkacagni a szívből jövő egyenességén.
- Üdítő az őszinteséged – érzem, hogy bármilyen moderáltak is legyenek a vigyoraim, ennél a sokadiknál már húz a szám sarka, ahogy megismételve a konyhai mutatványt, ismét, hozzá kényelmetlen közelségben lépem át a szoba küszöbét. Természetest a tekintetét végig állva. - A látszat ellenére nem vagyok őslakó bugris, egy kádat már csak megtöltök – jegyzem meg, beljebb sétálva a fürdő helyiségbe, ami lássuk be, túlzottan kifinomult az én jelenlétemhez.
- Várj… - szólok utána elbizonytalanodó hangon, már amennyiben útnak eredt megkeresni azokat a bizonyos gúnyákat. - Csak… legyen normális. Semmi cifra és vakító szín – kérem a lehető legtiszteletteljesebb hangon, mert nekem is megvannak a gyengéim, fura mód az önbecsülés se veszett ki teljesen belőlem, így ha választanom kell, hogy anyaszült meztelenül várom ki a holmijaim száradását, vagy egy pelikánt megszégyenítendő összeállításban, akkor gondolkodás nélkül az első opciót fogom preferálni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Nothing is black or white...
Day of judgement God is calling, on their knees the war pigs crawling, begging mercies for their sins.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2