Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Országút •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Országút VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1023
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 18, 2020 9:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút CfJmUUkOrszágút TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 18, 2020 9:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 409 • Zene; Till I See You Again »
A tó vizét figyelem és a fel-le szálló, fehér madarakat a távolban. A széllel utaznak és olyanok, mint az ősz tétova és sárga falevelei; úgy látszik, ők sem tudják pontosan, hova tartanak: földet érnek, aztán meggondolják magukat és újabb kört tesznek a levegőben. Remélem, hogy megélem az őszt – remélem, hogy nem egy cella ablakából kell majd figyelnem, ahogy a betonút felett kavarognak a belőlük alkotta színes és száraz örvények.
– Gyerekkornak elment – vonom meg a vállam továbbra is a tóparton ringó nádast nézve – Nem volt olyan rossz, mert tudod, fogalmunk sem volt, miről maradunk le. Elfoglaltuk magunkat az utcán. – Azt hiszem, kiskoromban sem voltam túlságosan boldog, de kavicsokat és botokat dobálni valahogyan elégnek bizonyult ahhoz, hogy ne akarjak mindenáron meghalni odakint. Egy idő után az ember felnő és észrevesz dolgokat, míg nem több mindent ért meg, mint amennyit szeretne, és olyankor túlságosan gonosszá és elviselhetetlenné válik ez a világ.
Belphegor szavai hallatán kételkedve szusszanok egyet, majd újabb slukkot szívok a lassan égő cigarettából. A múltban még annyira sem lett volna helyem az emberek között, mint amennyire most van – abban az időben nem voltunk annyian mi, félvérek. Soha senki nem hitte volna el anyám történetét a démonról, de biztosra veszem, mert érzem, hogy én sem lennék hasznosabb tagja a társadalomnak.
– A szülői feladatokat? – fordulok felé és húzom fel a szemöldököm egy szélesedő vigyor kíséretében, amint elhagyja a száját ez az abszolút váratlan mondat. Nem tudom, mit ért ezalatt, főleg, hogy ha jól számolom, a harminchoz közelítek, de nincs szívem tiltakozni. Nem mintha számítana – talán sosem látjuk egymást viszont. – Hát jó. Ha egyben bejutok a városba, felőlem akár örökbe is fogadhatsz – nevetek fel a gondolatra. Vladnak valószínűleg nem tűnne fel a hiányom, ahogy az elmúlt hónap magányos túrázása közben sem jelent meg előttem, hogy hazavigyen, és a családom egyébként is vele kezdődik és ér véget.
A vállamra rakott kezére csúsztatom a szabad tenyeremet.
– Köszönöm, hogy életben tartasz – jegyzem meg a nyilvánvalót sokadszorra; Belphegor nélkül sosem értem volna el idáig. Ha nem veszítem el az eszemet azon az estén, mikor arcon dobtam a babkonzerv levéből kihalászott finomsággal, hamarosan biztos, hogy éhen halok az út szélén.
Valami brekegni kezd ott, ahol a lágy hullámok elérik a kavicsos part talaját.
Érdekes, hogy a régi világ történeteiben őrangyalok vigyáznak mindenkire. Azt hiszem, én találtam valami olyasmit, amiből összesen egyetlen egy létezik ebben a sötét és hideg univerzumban, ebben a hatalmas semmiben, amelynek mi csak lebegő porszemei vagyunk: őrdémonom van. Őrdémonom, méghozzá a legkeményebb csaj a világon.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút GadHg7Q
Országút Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
784
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 18, 2020 10:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


M
egijedtem, nem is kicsit. Cole és az őrültségei... Féltem Őt és egy kicsit ez bosszant, nem szoktam idegenekkel így viselkedni, mégis a fiú túl hamar elérte, hogy fontosabb legyen számomra. Újbóli bocsánatkérésére csak elhúzom a számat.
-Csak ne csinálj több ilyet, légyszíves.-kérem meg ahogy elkapom pillantását.
-Mi baj lenne azon kívül, hogy öngyilkos hajlamod van?-kérdezek rá összeráncolt szemöldökkel, majd inkább legyintek egyet hogy felejtsük el. Nincs gond vele, csak túlságosan szabad szellem. Ráférne egy kis nevelés. Mint a gyerekekben, nincs kialakulva a veszély érzete. Hosszabb percek telnek még el, mire összeszedem Cole-t és kihúzom a benzinkút ajtaján.
-Nos, ebben én is reménykedek, nem esne jól, ha ismét a szívszélütés szélére kergetnél.-vigyorgok rá ahogy ismét az aszfalton indulunk tova. Kis idő után eszembe jut ez a környiék, így még egy szórakozást beiktatnék mielőtt elválnak útjaink. Ha emlékeim nem csalnak a közelben egy horgásztó van és mellette egy kisebb játszótér. Még pár felhőtlen óra belefér az időnkbe. Így mikor lefordulunk a beton útról játékra invitálom Cole-t, futásra ösztönzöm és kitűzöm a célt is.
-Úgy nézel ki, szóval gyerünk. Ha a pokolebet lenyomtad a futás gyerekjáték.-cukkolom, majd elindulok. A hintákhoz egyszerre érünk oda s míg én letelepszem az egyikre addig a fiú kifújja magát. Rá is kérdezek, hogy csatlakozik-e hozzám, szerencsére a válasz igen, így csak hamar az ő alfele is a hintára kerül. Míg én rendesen hajtom a hintát, addig Cole lábával a földön hintáztatja magát.
-Szomorú, hogy nem volt igazi gyerekkorod. Nem hinnéd el, de sok gyermeket láttam játszótereken felnőni. Hintázni, csúszdázni... Régebben jobb életük volt az embereknek.-sóhajtok aprót és figyelem ahogy rágyújt. Tovább hallgatva őt én is megállítom hintámat és elhúzom a számat. Jól emlékszem arra, amikor Harmónia eltűnt a világ szeme elől. Hoppá, abban benne volt a kezem is. Ezt mondjuk jobb ha nem mesélem el. Tovább beszél és szavai hideg fémként fúródnak a szívembe. Túl sok fájdalmat kapott már.
-Ne beszélj butaságokat! Simán bele illenél egy tökéletes világba is. Mi lenne ha átvenném a szülői feladatokat kicsit? Mindketten jól járnánk. Szívesen segítek neked és terelgetlek ha szeretnéd. Te pedig sosem leszel magányos.-érintem meg a vállát és ha rám pillant egy megnyugtató mosolyt küldök felé. Ha rá bólint ha nem, még órákig fogunk itt ücsörögni és hintázunk, nem felejtem el a fiút és bízom benne ő sem fog engem és ha végzett a dolgával akkor ígéretéhez híven felkeres újra.

Zene: Pyromania & Frozen


//Köszönöm szépen a játékot Drágám, hamarosan folytatjuk Smile //
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút CfJmUUkOrszágút TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 17, 2020 6:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 830 • Zene; Till I See You Again »
Majdnem meghaltam ma a semmiért. Nem a semmiért, ha pontosabbak akarunk lenni, de valami egészen jelentéktelen valamiért cserébe áldoztam be kishíján az életemet, és az egésznek semmi köze ahhoz a halhatatlanság-érzéshez, ami azóta ott van bennem, hogy megláttam az első újraéledő hajléktalant a szegénynegyed egyik sikátorában – sokkal inkább az a másik fajta örökélet az oka, amit több mint tíz éve fedeztem fel egy nagyon magas épület tetején. Képtelen voltam leugrani. A saját lábaimon másztam le reggel és innen tudom, hogy úgysem akkor fog véget érni az életem, amikor én szeretném; talán egy olyan napon kell majd elbúcsúznom ettől a világtól, amikor már van mit veszítenem.
Belphegor olyan megrökönyödötten bámul vissza rám, hogy nem merek többet viccelődni, de apránként amúgy is kezd leülepedni odabent a helyzet súlyossága.
– Sajnálom – kérek bocsánatot újból, hátha azzal megnyugtatom, bár van egy olyan érzésem, hogy az általa kortyolgatott whiskey jobb hatással lesz rá, mint bármi, amit mondhatnék. – Asszem, valami baj van velem – vallom be csendesen. Most, hogy a hallucinációk elmúltak, tisztábban kéne gondolkoznom, ésszerűen kellene cselekednem, de mégsem tudok ellenállni, ha életre kel bennem a késztetés valami veszélyesre vagy borzasztóra. Miért indultam el New Orleansból felkészületlenül és gyalog, mikor sohasem jártam még a falakon túl? Miért csúsztattam akkor a kezem Alex combjára a kihalt kocsma félhomályában? Miért indultam el otthonról az éjszaka közepén, hogy felmászhassak arra a hatalmas tömbházra, és miért nem mentem ezután haza soha?
A lány pokolebet illető megjegyzésére azért még az értelmetlen gondolkozás közben is felfigyelek.
– Akkor reménykedjünk benne, hogy több ajándékot nem kapunk a haverodtól a kapuig – utalok a tisztáson elintézett Vergilre néhány nappal ezelőttről. Vagy valaki más is Belphegor nyomában lenne? Az egészen biztos, hogy nem engem akarnak elkapni, de jobban belegondolva bármi megtörténhet, elvégre ki tudja, miket csináltam New Orleansban, amire most bármennyire is szeretnék, nem emlékszem. Nem egy nap végződött totális sötétséggel, hála Vlad vagyonának, amiből végtelen mennyiségű alkoholra és szerre futotta – utóbbiak többsége úgyszintén kellemetlen, fekete lyukat égetett a memóriámba.
Alighogy összeszedtem a polcokon hagyott és nekem tetsző dolgok maradékát, a démon húzni kezd kifelé. Egy pillanatig sem tiltakozom, mert én is érzem a mehetnéket és egyébként is, talán jobban járunk, ha a hátralévő időben átengedem neki az irányítást.
Séta közben beüt végre a benzinkúton hirtelenjében megivott alkohol és egyből szebbnek látom valamivel ezt a világot: a nap kellemesen melegíti az arcomat és az ide-oda ringatózó kavicsokon is meg-meg csillan, mielőtt viccesen hullámzani kezdene tőle a távolban a levegő. A mellettem gyalogló Belphegorra pillantok, akinek még most sem tudom teljesen hová tenni az irántam érzett megmagyarázhatatlan aggodalmát. Ez egy jó nap. Akkor is, ha furcsa, és akkor is, ha ez az utolsó.
– Honnan ismered ezt a környéket? – vonom össze a szemöldökeimet vigyorogva, amint elkanyarodunk valamerre. Azt, hogy mire gondolt érdekes címszó alatt, nem kérdezem, mert biztos vagyok benne, hogy hamarosan úgyis megtudom, mit akar megmutatni.
Játszótér tűnik fel a távolban – egy darabka a régi világból.
– Úgy nézek ki, mint aki képes futni? – reagálok kérdéssel a kihívásra, de aztán mégis rohanni kezdek. A cipőm annyi helyen feltörte már a lábaimat, hogy megszámolni sem tudnám, az éhségemet éppen csak csillapította a boltban talált kaja és szédülök az ott elfogyasztott pezsgőtől, de a verseny az verseny és az ösztöneim azt súgják, hogy fussak. Ezer mérföldet lesétáltam és még életben vagyok – ez a pár száz méter semmit sem jelent.
Azért rendesen kapkodom a levegőt, mire odaérek; meg kell kapaszkodnom a hinta egyik oszlopában, hogy kissé előre hajolva kifújjam magam, s a következő pillanatban a táskát is ledobom a földre, míg megpihenek.
– Még szép, ha már ekkorát rohantam érte – nézek fel a lányra, aki azóta már helyet is foglalt az egyik ülésen. Felülök a másikra, és bár alig fér el a seggem, a lábaim pedig bőven a talajig érnek, elégedetten sóhajtom ki a levegőt és fogom meg az egyik oldalsó láncot.
Egy darabig csendben ülök mellette, s amíg ő előre-hátra lendül a rozoga szerkezeten, én a földre szegezett talpaimmal mozgatom a saját hintámat. A körülmények ellenére nem is emlékszem, mikor éreztem magam utoljára ilyen nyugodtnak.
– A városban nem voltak ilyen játszóterek. Legalábbis azon a részen sosem, ahol épp laktunk – szólalok meg, amint kinézelődtem magam. Lehajolok egy doboz cigiért és a szálat meggyújtva ismét felegyenesedem, mielőtt folytatnám. – Elvitték a vasat torlaszolni. Vagy ha nem, beolvasztották valami másnak. – Évekig tartott, mire kialakult a világunk újfajta normálisa, és azt hiszem, az apokalipszis sújtotta New Yorknak játszótérre volt akkor szüksége a legkevésbé.
– Én még a régi világban születtem, de nem sokkal a történtek előtt, szóval emlékszem semmire azokból az időkből. Elég hamar utolért minket a világvége – pillantok rá két slukk között teljes nyugalomban és inkább nosztalgikusan, mint szomorúan – Sokszor azt kívánom, hogy bárcsak lett volna időm megtapasztalni ezt az egészet. A forgalmas utcákat, a boltokat és a kivetítőket, és a színes fényeket éjszaka… De azt hiszem, hogy egyébként sem lett volna helyem egy tökéletes világban. A mostaniban mind jelentéktelenek vagyunk, mind furák és magányosak… Nincs sor, amiből igazán ki lehetne lógni – állapítom meg a tájat szemlélve. – Ez a káosz az otthonom és nem lenne miért elmenekülnöm előle.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút GadHg7Q
Országút Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
784
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 06, 2020 4:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


A
legkevésbé tiszteltem a félvéreket, sem démon, sem pedig angyali fronton. Erre most itt van Cole akit felruháztam egy védőrúnával, és a karkötőbe vésett el sem kopik, mi több azon keresztül meg is találhatom Őt. A pokolkutya azonnal célba véve a fiút, rugaszkodik utána én pedig lefagyva figyelem az eseményeket, az ijedségtől nem tudok megmozdulni sem, még akkor sem mikor minden remegni kezd körülöttünk, egy árva hang sem csúszik ki ajkaimon, míg a srác meg nem jelenik ismét, egy apró sebhellyel az arcán. A megkönnyebbülés könnyei árasztják el szemeimet, de mivel megijedtem a feszültséget Cole-on vezetem le, visszakézből kapja a pofont, majd a következő mozdulatommal magamhoz húzom és átölelem, miközben könnyeimmel küzdök. Az ő karjai is körém fonódnak, vállába fúrom a fejem és rosszallóan morranok fel ahogy próbál megnyugtatni. Bele sem kellett volna kezdenie ebbe az őrültségbe.
-A következő pokolkutyánál nem leszel velem.-dünnyögöm szipogva, biztosan nem tesz ilyet velem még egyszer. Arcát vizsgálva kijelentem, hogy keresnünk kell egy sebtapaszt, visszakérdésére csupán bólintok, majd ahogy megszerzem az elsősegély dobozt, rögtön neki látok, hogy ellássam a véres karmolásokat. Alkohollal fertőtlenítve, végül leragasztom a sebet, majd magam is meghúzom a felbontott üveget.
-Nincs mit megköszönnöd.-sóhajtok fel kissé könnyedebben már, felé nyújtok cserének való kötszert és ragasztót is, majd egy kérdést intézek felé, válasza viszont cseppet sem mosolyogtat meg, hiába hiszi viccesnek. Megrázom a fejem, homlokomon finoman futnak össze a rosszallás ráncai.
-Nem vagy vicces Cole! Nem mindenható vagyok, hogy életet adhassak vissza!-nyelek egyet és egy pillanatra kezeim közé ejtem arcomat.
-Csak azt érezted? Édes Pokol... Szoktál néha gondolkozni is? Az csak egy táska... Több tucat van belőle... Most képzeld el, ha egy olyannal csinálod ezt meg, akit több ideje ismersz, az vajon hogy érezné magát?-pillantok szemeibe elgyötörten, majd nekidőlök a pultnak és ismét belekortyolok a whiskybe.
-Valószínűleg nem kerültél volna ekkora bajba. Egy pokoleb, a legjobb tudomásom szerint, csak úgy nem támad démonra... Ennek az volt a feladata...-sóhajtok fel, ahogy a fiú ismét elindul a sorok között. Összeszed még ezt-azt, én rágyújtok, s míg elpárolog a maradék feszültségem, árgus szemekkel figyelem Cole minden egyes mozdulatát. A csikket elnyomva a padlón felkapom a pultról a táskát, aztán a fiú mellé lépek.
-Gyere Kamikaze! Eleget tébláboltunk már.-nyújtom felé a hátizsákot, majd ha elveszi azzal a lendülettel fogok is rá csuklójára és magam után húzom. Elég volt az itt létből és nem kellene hogy más is tudja merre járunk. A berúgott üvegen kilépve, magam után húzom és folytatjuk utunkat, viszont a következő földes útelágazásnál, mérföldekkel a benzinkút után, letérek a betonról és vidoran kacsintok a fiúra.
-Megnézünk valamit. Ha emlékeim nem csalnak errefelé van valami érdekes dolog.-magyarázom, miközben újabb szálat varázsolok ajkaim közé és gyújtom meg. Míg sétálunk el is szívom, méterekkel később pedig egy játszótér tűnik fel előttünk, nem túl nagy, de azoknak a csemetéknek tökéletes akiknek a szülei a tóparton horgásznak.
-Ki ér oda elsőnek? A két hinta a cél.-villantok rá komisz vigyort és ha Cole benne van, akkor viszont megindulok, ám a végén egyszerre érjük el a láncokat. Kicsit megrángatom a hintát, és ahogy elég stabilnak érzem a láncok tartását ráhuppanok a lapra és meglököm magam.
-Csatlakozol?-hajolok hátra ahogy előre lendülök a hintával.

Zene: Pyromania & Frozen
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút CfJmUUkOrszágút TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 30, 2020 10:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 767 • Zene; Till I See You Again »
Nem gondolkozom túlságosan sokat, mielőtt rohanni kezdenék; az izmaim előbb rándulnak össze és nyújtóznak el, minthogy az agyam ténylegesen felfogja a miértjét. Lehet, hogy többé nem félek a haláltól? A múltkor váratlanul ért és nem volt túl kellemes élmény; az elején nem, mikor a vasdarab mélyre fúródott a szegycsontom alatt és a felköhögött vér egyre sűrűbbé vált az államon, de aztán vége lett és én elsüllyedtem a sötétségben. Néha visszavágyom oda, arra az elérhetetlen helyre, mert a jófajta csendes volt; olyan nyugalmat találtam a semmiben lebegve, amihez foghatót sosem éreztem még a valóságban és amit a pokolba kerülve egész biztosan nem fogok ismét megtalálni.
Fogadni mernék rá, hogy nem látszana ilyen szépnek a túlvilág, ha ez a kutya tépne szét, és az újraéledés is problémás lenne, hacsak nem tudja Belphegor tűvel és cérnával a helyére varrni minden egyes leszakadt végtagomat. Szóval nem, abszolút semmi kedvem így meghalni, főleg nem ilyen közel a célhoz, az odabent hirtelen feléledő kalandvágynak azonban képtelen lennék ellentmondani.
Amint átesem a pulton, a pokolkutya is megérkezik felém, és akkor rövid időre ugyan, de eljut hozzám végre a helyzet komolysága. Belphegor túl messze van ahhoz, hogy segítsen, azt pedig nem most akarom kitalálni, hogyan működik pontosan a karomba vésett rúna, főként, hogy a nemrég elszívott, hatalmas adag energia hatására már alig-alig látszanak a szélei. Ismét gyorsan gyógyulok, de ahhoz nem elég gyorsan, hogy hagyjam magam kutyaeledellé válni, így jobb lehetőség híján az állatra koncentrálom minden maradék erőmet. Emlékszem arra, amit Kyara mondott az összpontosítástól, de eleinte csak a villanykörtéket sikerül kiégetnem. Remegnek a polcok, a fogak pedig egyre közelebb csattannak össze a torkomhoz – de egy másodperccel azelőtt, hogy végleg elfogyna az erőm, sikerül. Eltöröm a nyakát és ugyan kimerülten, de képes vagyok ismét előbukkanni a pult takarásából, kezemben a megmenekített táskával.
Hála az apró sikernek és az ereimben dübörgő adrenalinnak, hatalmas győzelmi vigyor terül el az arcomon, de amint a tekintetem Belphegorra siklik, rá kell jönnöm, hogy a lány nem osztozik ebben a felhőtlen boldogságban.
Megpofoz, de nem elég erősen ahhoz, hogy végleg eltüntesse a mosolyomat. Eleinte fel sem fogom, hogy sír és az sem jut el hozzám azonnal, hogy a lefelé gördülő könnyek mind az akciómnak szólnak, a veszélyes helyzet ellenére ugyanis semmi bajom. Kutya bajom, ha másképp akarunk fogalmazni.
– Hé! – vetem oda azért enyhe szemrehányással, de a jókedv töretlenül ott virít az ábrázatomon, míg magához nem húz egy ölelésre. Köré fonódnak a karjaim, miközben a miérten gondolkozom. Létezik, hogy az életemet féltette ennyire?
– Nincs semmi gáz… Egyben vagyok. – A háta mögött jobbra-balra kapkodom a tekintetem, hátha egyszer megvilágosodom, mert sosem hittem volna, hogy egyszer valaki ennyire aggódik majd értem; nem ebben a világban és végképp nem akkor, ha démon az illető. – Megígérem, hogy a következő pokolkutyát meghagyom neked – igyekszem még mindig elviccelni az esetet, hátha úgy megnyugszik.
Az arcomat kezdi nézegetni, az állat okozta horzsolások pedig fel sem tűnnek addig, míg a bőröm húzódni nem kezd a felsértett területen.
– Sebtapaszt? – kérdezek vissza, mert tényleg nem érzem magam túlságosan sebesültnek. Azért hagyom, hogy felszerelés után kutasson az üzletben és akkor sem állok ellen, mikor az átitatott gézlapokkal a kezében közelít. Megtisztítja és leragasztja a csíkokat, és bár én magamtól biztosan szabadon hagytam volna azt a pár karmolást, hálás vagyok a törődésért.
– Köszönöm – mondom halkan és egy fokkal komolyabban, mialatt az utolsó simításokon dolgozik. Javaslatára bólintok egyet, méghozzá egészen beleegyezően, mert a történtek után nincs szívem tiltakozni a tartalék kötszerek ellen. Sikerült beszaratnom ezzel az impulzív döntéssel, pedig ha tudná, hányszor cselekszem előbb, minthogy gondolkoznék, most biztosan nem féltene ennyire. Túlélek, bárhol és bármeddig. Túlélek akkor is, ha néha jobb lenne meghalni.
– Arra gondoltam, hogy ha esetleg én húznám a rövidebbet, majd te összefoltozol – emelem meg a szemöldökeimet merészen, de aztán úgy döntök, nem kockáztatok meg több hülyéskedést. Ki tudja, mekkorát kapnék a következőért és azt hiszem, tartozom Belphegornak egy bocsánatkéréssel, miután majdnem megtapasztalta, milyen érzés a szívroham. – Sajnálom. Nem gondolkoztam rajta túl sokat, csak… csak úgy megtörtént, asszem – vonok vállat óvatosan. – Éreztem, hogy futnom kell érte és ennyi. – Egy kicsit lejjebb hajtom a fejemet, mire a mondat végére érek, ugyanis utólag kimondva tényleg értelmetlennek tűnik a mentőakcióm.
Érdeklődve figyelem, ahogy meghúzza az üveget és úgyszintén fertőtlenít – a különbség az, hogy ő belülről veszi igénybe az alkohol gyógyító tulajdonságait.
– Fogalmam sincs, mit csinálnék idekint nélküled – csóválom meg végül a fejem, majd egy sóhajtás kíséretében visszatérek ahhoz, amit eddig is csináltam: összeszedek még néhány dolgot az indulás előtt. Nem maradhatunk itt örökké, bármennyire is szívesen halasztanám el New Yorkot és a hozzá fűződő félelmeim beigazolódását; naplemente után talán be sem engednek a városba, és az idő olyasmi, amiből már így is túlságosan sokat pazaroltam el.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút GadHg7Q
Országút Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
784
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 23, 2020 9:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


V
alami fenomenális, hogy megtaláltuk ezt a benzinkutat, pláne, hogy ilyen egész rendezett állapotban. Az egy másik kérdés, hogy a legtöbb étel már romlott, Cole bele is fut a hűtőknél. Viszont legalább az alkohol nem romlik, illetve a tartósított chips is talán ehető. Cigaretta van, így tudunk miből feltankolni.
-Egymás között valljuk be, de a zene is hang.-vigyorodom el ahogy átcsúszik a placcon, hogy eljusson a cigarettás állványhoz. A szülős megszólalásom nem talált jó irányt, bocsánatkérőn emelem fel a kezem, de szememben ravasz fény csillan egy röpke másodpercre.
-Pedig képzeld csak el, mekkora buli lenne, ha a démoni szülőd inkább nő lenne és nem férfi. Gondolkozz el a kedvemért ezen.-kacsintok végül rá, majd felsóhajtok.
-Ne izgulj, nem hagyom, hogy annyit igyál.-biztosítom róla komolyan, hogy aztán egy szempillantás múlva üres kezemben legyen az ő üvege is és más szaladok is vele tovább. Mire Cole kijelenti, hogy ő körülbelül még két üveggel elbírna alhangon, utána szedjem el tőle az alkoholt. Így vissza indulok hozzá az üveggel, ahogy nyújtom felé mozdulatomban megakaszt egy igazán jellegzetes hang, bár megperdülök abba az irányba, Cole-nak sikerül ujjaim közül kihalászni az üveget, a fiút mondata közben akasztja meg a hang, így a kérdés végét már nem is tudja kinyögni, erre majd később kell válaszoljak. Karjaimat széttárom előtte, majd finoman hátrálni kezdek, azt ecsetelve, hogy valójában ismét szedheti a nyúlcipőt ha nem akar kutyakaja lenni.
-Nem, illetve legjobb tudomásom szerint, ők nem esznek földi étkeket... Nincs szükségük rá.-morranok fel, érdekel az is, hogy Cole-nak megvan-e mindene mielőtt kiugrasztjuk a nyulat a bokorból, persze a táska a pulton maradt.
-B@ssza meg!-szitkozódon ahogy szemem sarkából látom megindulni a férvért. Esélyem sincs utána nyúlni, hogy megállítsam, a táska jön vele...
-Cole!.... Rohanj!-kétségbe esve veszem tudomásul, hogy a pokoleb megindul utána, őrült tempóban veszi fel a vadász szerepét, a prédája pedig karnyújtásnyira van tőle, én is megindulok, a szekrénysor végén már csupán annyit látok, hogy drága útitársam lezúg a pult mögé, a kutya meg utána. Felsikítok és ajkam elé kapom a kezem, szeretnék odaugrani a pulthoz, átmászni rajta, hogy a kutyát lekapjam Cole-ról, hogy megmentsem, de az ugatás, a morgás teljesen letaglóz, túlságosan beférkőzött sötét szívembe a srác, megkedveltem és nem akarom látni hogy szétmarcangolja az a dög. Akaratlanul is könny szökik a szemembe, de ahogy megrázkódnak a közelben a polcok, nem győzök szóhoz jutni, mi ez az egész? Felsikkantok ahogy a villanyok egyesével robbannak el, karjaim a fejem fölé húzom hogy az üveg daraboktól védjem a búrámat. Aztán egy nyüszítés jut el a tudatomig én pedig ismét a fiú nevét sikoltom, kábán lépek a pult felé mégis, ujjaimat végig futtatom a lapon, mire mozgást fedezek fel, nem sokkal előttem. Felkapom a fejem és Cole lép ki a pult mögül, megtépett ruhával, véres arccal. Megremeg a szám, szemeimet elfutja a könny, kihúzom magam és ökölbe szorulnak apró nőies kezeim.
-Nem vagy normális!-hebegem, tőlem szokatlanul, mikor táskáját ismét a pultra teszi. Lépek felé egyet, majd megállok, kigördül az első könnycsepp, aztán egy hosszabb lépéssel együtt lendül a jobb kezem ütésre és ha Cole nem elég gyors kézfejemmel visszakézből éri a pofon.
-Soha többet ne csinálj ilyet!-rázom meg a fejem és szemeimből patakzik a könny, másik kezemmel vállába kapaszkodom és magamhoz húzom egy ölelésre.
-A védőrúna... nem tud... ilyet.-motyogom a sírással küzdve, aztán eltolom magamtól és arcán a karmolást kezdem vizsgálni.
-Megsérültél máshol is?-nyúlok álla alá, hogy úgy fordíthassam az arcát, hogy rendesen láthassam a sérülést.
-Keressünk sebtapaszt. Biztosan van valahol.-hangom megremeg ahogy elengedem, hogy megfordulva körbe pillantsak az üzletben. Aztán átlesek a pulton is, szemem egy pillanatra megakad a kinyúvaszott pokoleben is, kiráz a hideg és fogalmam sincs hogyan történhetett, de aztán meglátom az elsősegély dobozt, így kikapom a polcról és feltépem a tetejét, hogy lássam miből tudok gazdálkodni. Egy üveg whiskyt röptetek magunkhoz, majd előveszem a gézlapokat, a felét beáztatom az alkoholba, majd intek a fiúnak, hogy lépjen közelebb. Ha így tesz, akkor az alkoholos gézzel átmosom a karmolásokat, majd a sima gézlapokat ráteszem és oda ragasztom az arcára.
-Vigyünk cserének valót. Elfér abban az átkozott táskában.-nyújtom felé a kötszert és a ragasztót, majd megrázom a fejem.
-Miért volt olyan fontos a táska? Meghalhattál volna, ezt ugye vágod?-törlöm meg kézfejemmel az arcomat, a piás üveget ajkamhoz emelem és nagy kortyokban nyelem az alkoholt.
-Nem szeretem az öngyilkos jelölteket, pláne ha kedvelem az illetőt.-jegyzem meg morcosan.

Zene: Pyromania & Frozen
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút CfJmUUkOrszágút TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 11, 2020 9:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 713 • Zene; Till I See You Again »
Az út vége neked és a világ vége nekem, Belphegor – jegyzem meg magamban hangtalanul. Telnek a napok és fogynak a hátramaradó mérföldek a kapuig, és én jól tudom, hogy az életem örökre meg fog változni, amint átlépek rajta; valami veszélyesre és visszafordíthatatlanra készülök és beletörődtem a gondolatba, hogy a dolgok nem feltétlenül alakulnak majd úgy, ahogy azt én szeretném.
– Szépen nézünk ki – rázom meg a fejem vigyorogva, amint pörögni kezd a kiömlött pezsgőtócsán – Én hangokat hallok, te meg zenét. – Ugyan nem állok meg mellette a képzeletbeli dallamra táncolni, klasszikus és színpadias csúszással állok meg a cigarettás dobozokkal teli polc előtt, mintha éppen csak vége lett volna a képzeletbeli számnak. Először látok ennyi ételt és italt egy helyen, még ha a felétől biztosan garantált is lenne a gyomorrontás, a szívni valóról nem is beszélve, így nemes egyszerűséggel átadom magam a pillanatnak.
– Könyörgöm, eszedbe se jusson ilyesmi – meresztek rá nagy szemeket, majd azonnal kortyolok néhányat a kezemben tartott italból. Anyámra akarok ma a legkevésbé gondolni, talán az utolsó napon, amit valami penészes cella helyett a szabadban tölthetek és valljuk be, eleget kísértett már az elmúlt néhány hétben. – Inkább csak ne hagyd, hogy kiüssem magam. – Ugyan öngyilkos merénylet az egész, az mégis hozzáadna egy százalékot a sikerem valószínűségéhez, ha eltalálnám a kaput és nem a fal alján kezdenék el bebocsátásért kopogtatni, ha egyszer megérkezünk.
Több sem kell a démonnak, hogy elrohanjon az üveggel, a bőség zavara miatt azonban egy pillanatig sem izgulok azért, hogy sosem látom viszont a felbontott pezsgőt. Ha nem ezt, akkor egy másikat, és amúgy is, mire legközelebb felém néz, már két szál füstölög a szám sarkában.
– Pontosan így gondoltam, csak körülbelül a második vagy a harmadik üveg után – nevetek vele együtt én is, majd felváltva szívok bele a beszéd értekében ideiglenesen az ujjaim közé vett cigarettákba. A pult mögötti kirakatban sorakozó dobozokra siklik a tekintetem, s időközben visszakapom az elkobzott üveget.
– Szerinted ha magammal viszem ezt a sok szart, mennyi esély van rá, hogy be tudnám csempészni a vá-… – akad el a hangom hamarosan, mert hozzám is eljut az a morgás, ami Belphegort is hátra fordulásra kényszeríti.
Pokolkutya. A picsába.
– Nem látsz a közelben jutalomfalatokat vagy ilyesmit, ugye…? – kérdezem magamhoz képest egészen halkan, és hála a váratlan meglepetésnek, a félig elszívott cigaretták immár a padlón füstölögnek tovább a lábaim előtt. Láttam már pokolkutyát ezelőtt, de az apámé volt és teljesen biztos, hogy nem mosolygott felém soha ilyen hatalmas, agyarszerű fogakkal, és azt végképp kétlem, hogy ez most itt dorombolna…
– Faszom, a táskám… – sóhajtok szinte suttogva, amint Belphegor eszembe juttatja az egyetlen dolgot, amit magammal hoztam és ami most élelemmel telepakolva fekszik a pult tetején. – Nem hagyom itt – jelentem ki hirtelen és annál határozottabban, mielőtt a lány megpróbálna meggyőzni az ellenkezőjéről. Ha megmozdul valamelyikünk, az állat így is-úgyis támadásba lendül és akkor már szinte mindegy is, melyik irányba rohanok: az ajtóig nagyjából ugyanannyit kéne lépnem, mint a másik irányba, ahol az egész napra elegendő mennyiségű kaja vár.
Egyszer élünk.
Becélzom a pulton felejtett táskát és futni kezdek, a ragadozónak pedig egy másodperc törtrésze kell csak, hogy a nyomomba eredjen. Megkerülöm az utolsó szekrénysort és felvetődöm a poros pénztárgép mellé, s miközben megragadom a táskát, magammal sodrok néhány dolgot. Szinte lassítva érzékelem azt a rövid időt, amikor a pulton csúszom végig, hamarosan azonban elfogy alattam a kemény anyag és háttal zuhanok a földre a másik oldalán, hogy aztán az utánam ugró kutyával együtt eltűnhessek Belphegor szemei elől.
Talán most fogok meghalni, méghozzá egy üveg vízért meg egy 30 éves csomagolt croissant-ért...
A kutya morog és ugat és a ruhámat tépi, amíg rázkódni nem kezdenek a polcok és csörömpölni az egymáshoz koccanó üvegek. Még egy másodperc és az égő villanykörték hangosat pattanva robbannak fel egymás után. Rövid nyüszítés jelzi a rázkódás végét, mintha valamilyen különleges sziréna lenne vicsorgó vadállat helyett, azután pedig teljes csend lesz a helyiségben. Alig néhány pillanat telt csak el és én mégis úgy érzem, mintha túléltem volna egy olyan száz évig tartó háborút, amiről már csak a könyvekben van bármiféle információ.
Kimászom a pult mögül, amint ledobom magamról a nyakatört tetemet, majd újra a pultra helyezem az egészen idáig a kezemben szorongatott hátizsákot – a kincset, amiért képes lettem volna impulzívan beáldozni az életemet.
– Aztakurva! Ezt még egyszer – zihálom vigyorogva három véres kaparással az arcomon – Mondd, hogy ez nem a védőrúna volt!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút GadHg7Q
Országút Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
784
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 25, 2020 9:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


A
kérdése helytálló, mégsem tudom hirtelen, hogy mit válaszolnék rá, el is agyalok rajta egy keveset miközben feltérképezzük a helyet s találunk ilyen olyan dolgokat. Többnyire szokás szerint piát. Így mikor Cole a hűtőből kiáradó bűz miatt kezd szinte bokákolni, elrejtem a mosolyom és igyekszem menteni a helyzetet egy apró közbeszólással inkább, hogy a portálon való ugrabugra és a romlott étel szaga nem ugyan azon a tendencia sávon mozog. Aztán megvillan a fény az éjszakában.
-Szerintem nem jöttek rá hogyan kell stílusosan betörni egy benzinkút shop részére.-felelek végül a feltett kérdésre valami haloványat, ne maradjon már szó nélkül, hogy miért volt érintetlen a hely. Nem sokkal később támad a nagy ötletem, hogy hát bulizzunk már mielőtt New Yorkba érünk, főleg ha már ennyi piát találtunk, nem hagyható ki a lehetőség sem. Szerencsére a fiú sincs ellenére a dolognak, így elveszi az egyik pezsgős üveget majd a sajátomat jól felrázom és pillanatokon belül ki is pattan a dugó a helyéről, hogy lelője az egyik lámpát, így üvegkonfetti hullik mindenfelé méteres körben. Cole megszabadul az üveg daraboktól, így én is teszek pár kósza mozdulatot ujjammal a fürtjeim között, majd vállamat is leporolom.
-Szerinted menne még egyszer?-kérdezek rá vidoran, mikozben ő a helységen küldi át az ő dugóját. Megtapsolom a mutatványt, aztán ahogy Cole felém nyújtja az üvegét koccintok vele röviden.
-Inkább út vége parti. Világvége nem lehet, még be kell fejeznünk az utat.-kacsintok rá és én is belekortyolok a pezsgőbe, aztán megtörlöm a számat a kézfejemmel és rágyújtok egy újabb szálra. A talpam alatt összegyűlt ragacsos italon pedig elkezdek pörögni. Mekkora királyság már?!
-Gyere, táncoljunk!-invitálom még egy kis bohóckodásra, de ha nem jön úgy elnézem egy darabig ahogy a sorok között téblábol. Szavaira felvonom a szemöldököm.
-Most játszam el az anyukádat? Bocsánat! Szóval szülői szigorral intsek egy felnőtt férfit, hogy ne igyon többet?-állok meg egy apró pillanatra és szemeimet az övébe fúrom. Ezt nem várhatja el tőlem... Én legyek a józan ész hangja?
-Cole, nem tudod mire kérsz engem.-ingatom a fejem, majd végül sunyi vigyort engedek meg magamnak és egy váratlan pillanatban mellé lépek és kikapom kezéből a palackot.
-Így gondoltad valahogy?-nevetek fel és elszaladok előle, mire vissza tekintek, a fiú szájában már két szál meggyújtott cigaretta lóg.
-Jesszus, Luciferre mondom, inkább igyál még!-nevetnem kell, de annyira, hogy még a könnyem is kicsordul tőle.
-Cole, nem vagy észnél.-sétálok felé és visszanyújtom az ő palackját. De mozdulatomban meg kell hogy álljak, furcsa hangra leszek figyelmes a hátam mögül. Erőteljes morgás hallatszik fel, így meg kell perdüljek a tengelyem körül. Egy megtermett pokoleb néz velünk farkas szemet. Ezt meg honnan a fenéből szalasztották?
-Cole... Remélem mindened megvan. Azt hiszem itt lesz az ideje egy újabb menekülésnek.-sziszegem fogaim között, miközben lassan hátrálni kezdek.
-Hol van a táskád?-kérdezem meg a fiútól ahogy lassan széttárom a karomat előtte. Miért van az az érzésem, hogy ez a dög Vergil cuki ajándéka lesz?

Zene: Pyromania & Frozen
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút CfJmUUkOrszágút TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 24, 2020 4:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 596 • Zene; Till I See You Again »
Lehet, hogy nem az én lakásom a legtisztább hely a világon és azt is elismerem, hogy rosszabb napjaimon felhalmozódott már párszor egy-két kupac rothadó ínyencség a leszakadt ajtajú szekrényeim valamelyikében, ilyen bűzt azonban még az én orrom sem képes megjegyzés nélkül elviselni. Hamar tovább is indulok, hogy a biztos terepen válogassak tovább: ami be van csomagolva, talán kisebb valószínűséggel juttat el a hányásig kibontáskor – nem mintha túl sok minden lenne a gyomromban, ami kikívánkozna, de pontosan ezért vagyunk most itt, szóval fel is tépem az első zacskó chipset, ami a kezeim ügyébe kerül.
Belphegor egészen nyugodtan válaszol a kérdésemre, és bár a jelenléte miatt nincs igazán félni valóm, azért tovább gondolkozom a mi kettőnk különös szerencséjén.
– Az út mentén vagyunk… Hogy nem vették észre a helyet a kifelé utazók, mikor ilyen közel van a városhoz? – dőlök a pult szélének, miközben újabb és újabb adag harmincéves chipset tömök a számba. Gyerekkoromban láttam az utolsó bezacskózottat, az utolsó „igazit” a régi világból, így az sem zavar túlzottan, hogy egy kicsit puhább a kelleténél, vagy hogy csak nagyon lassan tölti meg a még éppen hogy háborgó gyomromat.
Az ujjaim megállnak a levegőben félúton a következő néhány darabbal.
– Valószínűleg igazad van – bólogatok aztán egy párat némi fáziskéséssel, lerázva magamról minden aggodalmat. Ma még utoljára a pillanatnak élünk. Ki kell élveznem ezeket az órákat, mintha a legutolsók lennének ezen a földön, mert ugyan bármi történik, maradni fogok, a világ attól még könnyen darabjaira szakadhat és összeomolhat körülöttem, amint átlépem New York kapuját.
Útitársam nem vár sokat, mielőtt bulit emlegetne, s mire ismét felé fordítom a fejem, már nyújtja is a kezében lévő pezsgők egyikét.
– Hogy is mondhatnék erre nemet? – viszonzom a vigyorát, ami aztán rendre ki is szélesedik az arcomon. Egyszer élünk. Talán utoljára élünk. Elveszem tőle a bontatlan üveget, ő azonban ahelyett, hogy dugóhúzót keresne, egyből fel is rázza a sajátját, ami aztán hatalmas puffanással lő ki a plafon felé, s végül eltalálja a mennyezeti lámpát.
A robbanás hatására a fejem fölé húzom a szabad karomat, de azon kívül, hogy a vékony szilánkokból pár a hajamban landol, nem esem áldozatául a mutatványnak. Óvatosan kihalászok egyet, a maradékot pedig lerázom magamról és csak ezután téved az arcára a tekintetem – vele együtt én is nevetni kezdek.
Szintén felrázom a sajátomat, a hibájából tanulva viszont másfelé irányítom az üveg száját és hála a remek célzásomnak, ez a dugó sokkal inkább vízszintesen indul útjára a helyiség másik vége felé, ahol aztán lelő az egyik polcról egy csomag műanyag poharat.
– Mindig is szerettem volna pezsgőben fürdeni – állapítom meg, miután az én karomon is végigfolytak a ragacsos buborékok. Hát, remélem, hogy nem fogok több bogarat magamhoz vonzani odakint, mint ahány eddig jött utánam.
Belphegor felé emelem az üveget egy koccintásra, aztán kortyolok néhányat az alkoholból.
– Világvége party? – húzogatom fel és le a szemöldökeimet, aztán keresek magamnak egy doboz cigit is, hogy legyen mit szívnom az ital mellett. Gyújtót is találok hozzá, így most az egyszer nincs szükségem az ujja hegyéről lobbanó lángra.
– Józannak kell lennem, mire odaérünk, úgyhogy ne engedd, hogy újabbat bontsak, ha ezt megittam – szólok oda, mielőtt ismét meghúznám az üveget. Fogalmam sincs, miért van így, de akárhányszor kaját akarunk keresni, valahogy folyékonyat találunk helyette és abból is a legjobb fajtát.
Kihasználom, hogy a földi Paradicsomba keveredtünk, így az itallal a kezemben járom végig a boltot újra, s ha találok bármit, ami fogyasztható, kombinálom az evést és az ivást, minden egyes falatot leöblítve egy kis alkohollal. Időnként újabb cigarettát illesztek a szám sarkába és egy idő után emelem a tétet: kettőt gyújtok meg egyszerre és két oldalról füstölve fordulok vissza a lány felé boldogan.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Belphegor


Országút GadHg7Q
Országút Zy5ntJX
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
784
☩ Rang :
Viszály Tanácsadója
☩ Play by :
Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 15, 2020 5:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Cole & Belphegor


L
egmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy majd pont én adok szerelmi tanácsokat bárkinek is, nem hogy most Cole-nak... Hiszen nagyjából csak azt tudom amit az emberektől látok, hiszen még én sem vagyok benne ebben a dologban, természetesen önnön hibámból. A karkötő mintegy biztosíték, neki és nekem is, hogy együtt csináljuk végig az utat. Jószerével el is hiszem, hogy sokáig rajta marad még. Napokkal később azzal fogadom ébredés után, hogy találtam egy benzinkutat. A feltankolást persze jól kiforgatja, így szavain kishíján elnevetem magam.
-Nem vagyunk járművek, én is kajára gondoltam.-mosolyodok el sunyin, majd ahogy összeszedi a kis motyóját megindulunk a felderített hely felé. Hamarabb elérjük, mint gondoltam, bár az sem kerülte el a figyelmem, hogy a fiú közben lassított a léptein. Vajon mi a gond? Berúgva az ajtó üveget lépek beljebb, hogy aztán egy cigiz dobozt felé dobjak mikor fél lábbal már bolton belül van. Én rágyújtok, ráérősen, s míg pöfékelek az italos rész felé veszem az irányt. Mondjuk hirtelen nem is tudom mit nyissak ki, többféle ital, szinte széles választék... El sem hiszem. Útitársam az egyik hűtőt nyitja ki, de szinte azonnal visszacsapja az ajtatját, hogy orrát befogva hátráljon el onnan.
-Lehet jobban jársz a tartósított dolgokkal.-vetem fel ötlet gyanánt, ahogy megemlíti, hogy én leszek a következő aki látni fogja, hogy lerókázza a cipőjét. Megrázom a fejem és jót mosolygok rajta.
-Csak egy kis bűz, a gyomrod a portált nem bírja.-jegyzem meg csak úgy mellékesen, hallottam már, hogy minden fejben dől el, talán ez is. Magamhoz veszek egy üveg bort, ujjammal benyomom a dugóját, majd kedvtelve bele kortyolok. Az évek nemesítik a szeszt. Eközben a fiú is talál magának harapnivalót, bár nem tudom, hogy a chips mennyire lehett avas, de ahogy szájába tömi rájövök, hogy valószínűleg annyi az adalékanyag benne, esélytelen, hogy az valaha megromoljon.
-Lényegében eléggé kívüleső helyen van. Én annyira nem csodálkozom.-felelek csendesen első kérdésére, újabb slukk és korty után pedig érkezik még egy. Erre történetesen több definícióm is akad.
-Bárki itt hagyná, megszállták, meghalt, nem ment jól az üzlet. Akármi lehet az ok. De legalább nem maradsz éhen. Ez pedig nekünk jó!-vonok vállat egyszerűen, a padlóra ejtem a csikkem és eltaposom a bakancsom orrával, aztán figyelem ahogy a fiú betáraz egy-két dolgot. Én is magamhoz veszek még két doboz cigit, aztán felugrok a pultra a táskája mellé.
-Kinyitunk két pezsgőt és bulizunk egyet?-kérdezem meg pimasz vigyorral miközben leugrok és célirányosan ismét az alkoholok felé indulok, el is emelek kettőt, majd az egyiket Cole felé nyújtom, ha elveszi, akkor a sajátomat felrázom és elkezdem kinyitni, a dugó akkorát szól hogy egy pillanatra becseng a fülem, felettem pedig az izzó apró darabokra törik és konfettiként hullik ránk, a hajunkba, meg úgy körülötünk mindenhová. Felsikkantok és csak utána kezdek kacagni, a pezsgő pedig vígan folyik végig a kezemen, az üveg oldalán le a padlóra a talpam alá.

Zene: Pyromania & Frozen
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Országút CfJmUUkOrszágút TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 13, 2020 1:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Darkest roads of hope
Belphegor & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 1105 • Zene; Till I See You Again »
– Wow – csúszik ki a számon egy elismerő pillantás kíséretében. Azt hittem, szűz démon nem létezik, így bármilyen apránként derült is fény az igazságra, meglepődöm Belphegor válaszán. Talán nem kéne sztereotipikusan gondolkoznom – ez eszembe jutott már egy párszor, mióta megismertem a lányt –, mégis, világéletemben azt hittem, hogy nekik nincs miért nemet mondaniuk az élvezetekre, hogy mindig kihasználják az élet adta apró örömökre nyíló lehetőségeket. Elvesznek és használnak, ha kell, és közben nem éreznek semmit. Ez azt jelentené, hogy én sem foghatom jogosan a démoni oldalamra azokat a dolgokat, amiket utólag bántam csak meg? Lehet, hogy harminc év alatt nagyobb bűnössé váltam, mint ő, aki kilenc évezrede létezik? Valószínűleg akkor is a pokolra mennék, ha nem csak lefelé vezethetne a lépcső az életem legvégén: ha úgy vesszük, napról napra gyarapítom a bűneim listáját, amióta csak az eszemet tudom. Elkárhozhatnék minden egyes férfiért, akivel együtt töltöttem az éjszakát és minden egyes nőért, akit úgyszintén otthagytam, mire reggel feljött a nap – a hazugságok, a lopás és csalás, na meg az összes boldogság, amit másoktól elszívtam életem során, csak rontana a helyzetemen.
Most rajta a sor, hogy meglepődjön – nem is csoda, ha Kyara a téma. Mondjuk úgy, hogy az első találkozásunk katasztrófájához képest a második már egészen barátságos hangulatú volt; először én küldtem őt a túlvilágra, aztán meg fordítva, és fura módon sokkal kevésbé tartok tőle a történtek után, mint akkor, mikor megláttam őt azon az estén az üvegeivel beszélgetni. Azt hiszem, hozzászoktam azóta az őt körüllengő bizarrhoz.
– Gyakoroltunk – vonok vállat vigyorogva. Én voltam az, aki megkereste őt legutóbb, így nem annyira válthatom be az ezzel kapcsolatos panaszaimat. Az biztos, hogy tanultam valami újat – rövid időre meglátogattam azt a helyet, ahol csak csend van és sötétség. Békésnek tűnt.
A jókedvem alábbhagy egy kicsit, mikor a visszaérkeztünk kerül szóba, mert tudom, hogy nem sok esély van rá, hogy minden úgy történjen, ahogy azt a fejemben elképzeltem: Alex megbocsát, amiért állandóan messze lököm magamtól, hogy aztán újra és újra felforgassam az életét, és nem akarja ott helyben elvágni a torkom, amint kiderül, hogy félvér vagyok.
Belphegort hallgatva megint jobban érzem magam valamivel, bár tudom, hogy a megkönnyebbülés mindig csak ideiglenes – legalább százszor be fogok még pánikolni, mire eljutunk a városkapuig. Talán még annál is többször leszek szomorú. Bármi is történik majd, örökre meg fog változni az életem.
– Működhet – ismétlem utána aprókat bólogatva, amint rájövök, hogy magamon segítek azzal, ha megpróbálom elhinni ezt az apró hazugságot. Így is-úgyis végigviszem ezt a borzasztóan átgondolatlan tervet és ezen a ponton azt hiszem, semmim sincs már, amit elveszíthetnék, ezért hagyom, hogy átragadjon rám a pozitív hozzáállása. Még akkor is, ha bizonyos dolgokban nem is tévedhetett volna nagyobbat: szerelem vagy vonzalom helyett valami sokkal sötétebből születtem, hogy aztán anyám egyetlen rossz döntésének fájdalmas emlékeztetőként kísértsem őt hosszú időn keresztül.
A Belphegortól kapott karkötőt vizsgálom, miután a csuklómra kötötte azt és elhatározom, hogy sikerülni fog; egészen New Yorkig hazudhatok magamnak, hogy az út maradéka könnyebb legyen. Minden alkalommal, mikor ránézek, a jövő legszebb variációját képzelem majd magam elé – egy olyan életet, ahol egyetlen pillanatra sem számít a múltam, ahol hátra hagyhatom ezt az egészet. És hátra is fogom, így vagy úgy, de sokkal kevésbé szívesen tenném mindezt az apám oldalán.

Telnek a napok, gyorsabban, mint az úton eddig valaha. Mióta nem egyedül kell túlélnem idekint, valahogy minden sokkal könnyebbnek látszik: nem őrülök meg a csend és a hallucinációk váltakozásában és mérföldekkel jobb alvóhelyeket találunk ketten. Néha ételt és vizet is, és ha nagyon nagy szerencsénk van, alkoholt vagy cigit is az utunkba sodor az élet, hogy teljesértékű pihenéssel zárhassuk az előttünk kanyargó aszfaltösvény éppen megtett szakaszát.
Szokás szerint Belphegor matatására ébredek – fogalmam sincs, merre járt, de most az egyre közelebbről hallatszó léptei azok, amik az ágropogással kombinálva visszarántanak a reggel valóságába. Laposakat pislogva szemrevételezem, hogy időközben vissza is helyezkedett mellém, aztán felülök, amint beszélni kezd hozzám – eleinte szinte fel sem fogom a szavait, de aztán lassan leesik, hogy épp a felfedezőútja részleteiről löki a jelentést, így álmosan ugyan, de neki szentelem minden ébredező figyelmemet.
– Benzinkút? – kérdezek vissza egy ásítás kíséretében, majd lassan, de biztosan pakolgatni kezdem magam körül azt a néhány cuccot, amit érdemes még a táskában rejtve magunkkal cipelni – Remélem, hogy nem benzinre gondolsz. Nem tudom, te hogy vagy vele, de jól jönne valami reggeli. – Kivételesen nem a folyékony fajtára vágyom. Távol a falaktól sose tudni, hogy ez lesz-e éppen az utolsó, vagy ez is csak egy átlagos nap kezdete, sok reményt azonban nem fűzöm hozzá, hogy tényleg találunk ott valami ehetőt. Három évtized bőven elég idő arra, hogy ha maradt is ott bármi a világvége után, azt elvigyék a környéken fosztogatók és azok, akik hozzánk hasonlóan gyalogolnak előre heteken vagy hónapokon keresztül.
Elindulunk. A tábla tényleg ott van, a hátra maradó táv pedig sokkal rövidebb, mint azt tegnap este hittem: ha nem állunk meg túlságosan sokszor, késő délutánra elérhetjük New York kapuját. Nem akarok még erre gondolni, így lassuló léptekkel követem a démont a homályos üvegű épület bejáratáig és egészen lemaradva lépek be utána az ajtón, amint berúgja az üveget.
Még csak egy lábam van bent a helyiségben, Belphegor irányából már repül is felém egy a kincset érő dobozok közül – elkapom ugyan, hogy elégedett vigyorral szemrevételezhessen a bontatlanságát, de egyelőre nem gyújtok rá, mint ahogy ő is teszi; kaját kell keresnem, különben nem lesz erőm lesétálni az előttünk álló út maradékát.
Körülnézek. Útitársam már a polcon felejtett alkoholokkal szemez, én azonban a hűtők felé veszem az irányt valamiféle harapnivaló reményében. Kinyitom az egyiket, de olyan erővel csap meg a belőle áradó rothadó szag, hogy azzal a lendülettel vissza is csukom, és egészen addig hátrálok az orrom elé nyomott kézzel, míg a hátam el nem éri a mögöttem húzódó polcsorok egyikét. Hát, nem csoda, hogy ezek az ínyencségek nem kellettek túlzottan senkinek.
– Lehet, hogy ma tényleg megismerkedhetsz a hányásommal – szólok oda két köhögés között, majd meg is fordulok, hátha az itt felejtett és kevésbé romlott kaja látványa visszahozza az étvágyamat. Gyanúsan sok mindent hagyott hátra az, aki egészen eddig őrizte a helyet: italok, dohány, ásványvizes palackok és konzervek hevernek érintetlenül mindenhol.
– Belphegor – szólok oda, miközben felbontok egy épnek tűnő, de már ki tudja, hány évtizede lejárt chipses zacskót – Hogy nem hordák még szét ezt a sok cuccot? – Tömni kezdem magamba a tartalmát, de teli szájjal már biztosan nem hallatszik olyan aggodalmasnak a hangom, mint egy pillanattal azelőtt – Ki hagyná itt ezt a helyet és miért? – Felteszem ugyan a fontos kérdéseket, érdemleges válaszra úgysem nem számíthatok a lánytól, így lassan nézelődve indulok el valamerre, hogy tegyek egy óvatos kört az elhagyatott bolt belsejében. Séta közben ledobom a táskámat a pultra, majd a szabad kezemmel belerakok néhány dolgot későbbre; ráérősen válogatok az utamba kerülő ételek és italok között.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
 Similar topics
-
» vicces 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/5
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5