Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Whispering Oaks Carnival •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival - Page 3 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 11, 2020 6:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Deeper and deeper down the rabbit hole


Néma mosoly a válaszom, ami egyben csendes helyeslés, végül is igaza van, s hiába vagyok én is részben ember, átlátom annyira a fajtát, hogy megegyezzen a véleményünk. Talán nem is sejti, hogy akinek mondja, közelebb áll egy emberhez, mint egy démonhoz. Helyes.
Röviden felnevetek a szavakon. – Ha más nem… legalább szórakoztatóak. Egy ideig. – Egészen addig, amíg meg nem szokod a sablonokat amiket magukra vesznek, kiismered a mintákat és annyi lesz a rejtélynek, hirtelen már nem is olyan sokszínűek, ha eleget hallod, az egyik sikolya pont olyanná válik, mint a másiké.
- Mostanság a szerencse fordulandóbb, mint korábban volt. – Ostobaság lenne túl sokat remélni s túl sokat várni ettől a találkozótól, végül is a démon az démon, és az is marad, hiába szelídíti őket a kényszerpihenő a földön, ez a pár év nem teszi semmissé az évszázadokat amiket sokuk már maga után tudhat. A változás nem megy azonnal, időre van szükség, de pár évtized egy démon számára szinte semmi lehet. A szerencse illékony és megújuló természetét mi szemléltetni jobban, mint a tény, hogy ahogyan rámhozta a rontását, úgy fel is oldotta azt, látszólag előjel nélkül. A szenvedés amit okozott apró közjátéknak tűnt csak. Többre számítottam, de nem bántam, hogy csak ennyit kaptam, fájdalom közt vergődve nehezebb beszélni, mint így.
Féloldalas mosollyal haladok el mellette. – Biztosan egy élmény lenne az étel amit kínál… - Bár nem pont az a fajta amire a többség vágyik, de maradandó, az biztos. – De tudok egy helyet, ami talán inkább a kedvedre tenne. – A mosolyom izgalmat rejt, de nem túl jól, hagyom előtörni az ígéretet, hogy tetszeni fog amit mutatok… bár nem lehet annyira biztos benne, mint amilyennek tűnök, de az eddigiek alapján nem hittem, hogy ellenére lenne a szórakozás azon fajtája, amit mutatnék neki.
A veszély egy része elmúlt, de a tekintetem még mindig őt lesi, hiszen még mindig számtalan megfejteni való talányt tartogat, meglepetéseket, amikből talán sosem fogyna ki. Az ismerős szempár láttára elmosolyodok, elsőre talán indokolatlan mennyiségű örömmel tölt el, hogy viszont láthatom az apró jószágot, ami nemrég majdnem a test vesztét okozta. – Sziaaa… - Duruzsolok neki, mintha egy kutyához beszélnék, bár sokkal több egy egyszerű ebnél. Az érdeklődő tekintetet hasonlóval viszonzom, de sokkal izgatottabban. Nem fogok megfeledkezni róla… előbb vagy utóbb, de újra a kezeimben fogom tartani a szőrös kis testét. Addig is… sajnos csak távolról integethettem neki, hiszen az érintése okozta kellemetlenséget még nem engedhettem meg magamnak. Kész lettem volna felvállalni… de ha van jobb opcióm is, akkor a rögtönzött találkozó végére tartogattam. Végül is… Alik feltámadna… és már így is gyűlöl… szóval ez a kis kellemetlenség már nem sokat ronthatna. Majd gondoskodni fogok arról, hogy a halála kevésbé szenvedő legyen, úgy talán könnyebben feldolgozza majd.
Pashát figyelem miközben beszélek hozzá, hiszen az ember tekintélyt követel magának, nehezen tűrné, ha a teljes figyelmem a démoné lenne… de a szemem sarkából lesem a reakcióját.
- A démonűzés kecsegtető opció, de manapság túl gyakran és túl sokan használják, már szinte nem is szórakoztató… ez a hely sokkal többet tartogat, mint egy démonűző rituálé… - Elszórok egy kacsintást felé, de nem fejezem be a mondatot, hadd gondolkozzon egy kicsit, hogy miféle titkok bújhatnak meg a viharvert épületek között és mögött, és milyen szörnyek laknak bennük.
Gyorsan harapok az ételbe, hogy éreztessem, túl lehet élni… de lassan eszem, s úgy forgatom a számban, hogy késleltessem a felszívódását, hiszen látni akarom a reakcióját az anyagra. A várt hatás pedig nem maradt el, bár nem meglepő, Pashában nem szoktam csalódni ilyen téren. Abban nem lehettem biztos, hogy mit is lát maga előtt, de az arcán átfutó érzelmek alapján valóságos volt, így elégedetten mosolyogtam a műsoron amit előadott. A teljeset viszont nem élvezhettem, mert hiába késleltettem, elkerülni nem tudtam, hogy engem is elbűvöljön az étel, s nemsokára a démon arca formát és színt váltott. A magas hangja visítva hasogatta a dobhártyáim, amikor megszólalt. Az emberi formája teljesen eltűnt, végtagjai megnyúltak, arca csukja szerű volt, de amint lehullott róla, egy beszélő virágbimbó bújt meg mögötte, ami nemsokára a tövises indakezét a vállamra tette. A fájdalom nem volt valós, mégis annak tűnt, beleszisszentem az érintésbe, bár vér helyett valami zöldes folyadékot láttam szivárogni… és nem a sebből, hanem… a virágából? Korábban még elviseltem a magas hangját, de így, hogy valóban kiabált, a kezeim a fülemre tapasztva rezzentem össze. Miután elhallgatott, még hosszú pillanatokig visszhangzott a magas csilingelés a fülemben, így kellett egy kis idő amíg összeraktam, mit is mondhatott… vagy legalább egy töredékét a mondatnak. – Nem rossz ötlet… de a gyökered… - Hiszen a lábai a földbe nőttek…! A gondolatra felnevettem. – Előbb ki kellene ásni téged a földből, különben nem jutnánk messze a giliszta sereggel. – Bár fogalmam sem volt miféle lényekről beszél, biztosan érdekesek voltak. Közelebb hajolva súgni akarok én is, az enyém valóban suttogás is lesz, csakhogy nem tudtam, hogy annyira közel van, így szépen nekimentem a démonnak. De ennyi még nem volt elég, hogy eltántorítson, megkapaszkodva a vállában talpon maradtam. Kitapogattam a másik vállát is, így már stabilabban állva folytattam. – De szerintem… Pashát nem lesz annyira könnyű elrabolni… - Hiába suttogtam, valószínűleg hallotta, ijesztő mikre képes. Talán nem is ember, ki tudja… Szerencsére az ilyen jelenetekhez hozzá volt már szokva, így aligha vette magára a szavainkat. Nem ez volt az első, hogy ilyen állapotban álltak a standja előtt, hiszen már csak én is a vendégje voltam, bár nem csupán csak erre az ínyencségre…
Kellett még egy kis idő, amíg a korábbi arc nézett vissza rám, de a kifejezést, ami rajta ült, így is hibátlanul megkaptam, sőt, egy teli vigyorral viszonoztam. Nem kellett kimondania, így is értettem. – Örülök, ha tetszett. – Finoman a vállára ütöttem, mielőtt még elengedtem volna és kicsit távolabb léptem, hiszen a korábbi jelenet miatt szépen belemásztam a személyes terébe. Igaz, engem nem zavart, de attól még nem kockáztattam, hogy az arcába beszélve folytassuk ezt a különös kalandot, amibe belekezdtünk. Szinte már kihívóan mozdul fel az egyik szemöldököm, miközben ismét megszólalok, színpadiasan széttárva a kezeim. – Üdvözlünk a Whispering Oaks Karneválon! – Úgy hittem, a két élményből már nyert egy cseppnyi ízelítőt, hogy milyen is ez a szabályok nélküli hely. A bizarr külsőségek nem csak esztétikai kellékek, itt bizony elő is fordulnak beteges és furcsa dolgok, rejtélyek és váratlan események. Főleg, ha idegenként vagy itt. A sokadik alkalommar már kezded kiismerni, de mégis, minden évben akad új látnivaló is. - …szeretnél alaposabban körbenézni? – Volt valami különösen, rejtélyesen fenyegető a hangomban, meg a kihívó mosolyban amit küldtem felé. Talán kapunk egy helyet, ahol visszavághat a korábbi lépésemért. Vagy egy helyet, amivel újra meglephetem… Bár itt könnyen megeshet, hogy a tréfa fordítva sül el, hiába dolgoztam itt többször is, még engem is meglep az őrület, ami itt lezajlhat nap mint nap.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 06, 2020 6:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Az emberek ostobák. - lenézően pislogok, miközben egy nyomott sóhaj szakad ki belőlem. E vaskos jelzőt azonban átemelem rajta, mintha nem is sorolnám őt az emberek közé. Még csak sejtésem sincs, hogy miféle szerzet lehet Alik, de ha egyetlen tippem lehetne, akkor démont mondanék. Ugyanakkor azon sem lepődnék meg, ha a lényét nem járná át semmiféle misztikum, s oly' valóságos lenne, mint a többi halandó. Csupán egy kissé más elmével.
- Az emberek még maguk sem tudják, hogy mire vágynak. Többségüket a pillanatnyi érzések és fellángolások uralják, amik arra késztetik őket, hogy előrelátás nélkül adják el a lelküket olyanért, melyet sok esetben még maguk is meg tudnának tenni. Csekély az a lélek, melynél elismertem, hogy szükség volt a beavatkozásomra. - apró kis történetfoszlányok a múltból s a valómból, melyet talán még érdekesnek is tarthat. Bár a válasza egyáltalán nem volt kielégítő, mégis újfent gondolkodásra késztet, s ez most a kedvemre van. Kevés az az információ, amiből bármit is ki tudnék bogarászni, s még abban sem vagyok biztos jelenleg, hogy ez a kevés nem hazugság-e. Jól csűri és csavarja a szavait, ritka az ilyen.
- Már csak az a kérdés, mennyire szerencsés, ha valaki felkelti egy démon érdeklődését. - egyik szemem lehunyva viszonozom ravasz mosolyát, keserédes hangulatot árasztva a szavaimból. Jelenleg ha Alik helyzetét nézem, nem éppen a szerencsés szó lenne az első, ami eszembe jutna. Felkeltette az érdeklődésem, ez nem is kérdés. Nem mindenkit tisztelek meg azzal, hogy a patkányom érintésével jutalmazom, s bár ez az ajándék nem éppen olyan, mint amit egy halandó elvárna, én bizony ezzel tudok szolgálni. Kellemes sóhajjal szívom be a gyorsuló rohadás illatát, mely mesésen fest a sápadtas bőrén, gyönyörű kontrasztot teremtve a két árnyalat közt. A folyamat azonban még nem nyújt számára olyan fájdalmat, mely az őrületbe tudná kergetni. Vagy legalábbis erősebbnek tűnik annál, mint hogy ennyivel képes legyek őt megtörni. Nem várt hirtelenséggel töröm hát meg az átkozott foltokat, s olyan ajánlattal állok elő, mintha az eddigi percek meg sem történtek volna, s két rég nem látott barát lennék csupán mi ketten.
- Pedig annyit szemeztem már azzal az öreggel, hogy egészen megkívántam a döghúst. - nevetem el magam, miközben a műbőr kabátot magamra hajítom, s megindulok kifelé az éj leple alá. Ha Alik szemfüles, akkor az alkaromnál levő zsebnél felfedezhet egy kíváncsi arcot, mely ugyan alig látszik a félhomályban, ám a vöröslő szemeiről egyből felismerheti, ki leskelődik utána.
- Csak tessék, vezess, nyitott vagyok mindenre. - intek magam elé, s mikor elindul, én követem őt. Démonként azért erős lenne, ha finnyás lennék... Amik megfordultak már a számban, csoda, hogy egyáltalán mozogni tudok!
Egy egészen különleges helyre vezet a jós, s a bódéban ácsorgó alak felé megeresztek egy megdöbbent pillantást. Leginkább úgy tudnám leírni az illetőt, mintha tíz ocsmány, selejtes embert és egy elefántot összegyúrtak volna, amiből megszületett... Pasha!
- Ha nem űz ki a testemből, akkor bármit bevállalok. - az arcomra amolyan "kihívás elfogadva"-féle ábrázat telepedik, miközben türelmesen várom azt a különlegességet, amit ennek az embernek nehezen nevezhető jelenségnek a kezei hoznak össze. Kissé bizonytalanul figyelem a mozdulatait, de hát egyszer élünk! Majdnem... Hamarosan a kezembe fogom a hotdognak kinéző, bár nem éppen olyan illatú dolgot, s kérdezés nélkül harapok bele.
- Kissé fura, de egész jó. - jegyzem meg a falat végén. - Időtöltés, valójában nincs szükségem rá. Néha érzem, hogy a testem kívánja, de ennyi az egész. Megkapja, amit akar, aztán nyugalom van. - megpaskolom a hasam, s már harapok is bele újra. Ám mikor le akarom tépni a fogaimmal a falatot, akkor egy kissé megakadok a mozdulatban, hiszen megérzek valamit a fogaim között. Erősen bandzsítva nézek magam elé a hotdogra, s akkor pillantok meg rajta egy hosszúkás, vastag, fekete szőrszálat, mely drótként kerítette hatalmába két első fogam. Elképedve pislogok nagyokat, s hirtelen nem is tudom hova tenni a dolgot. Nem biztos, hogy akarom tudni, hogy honnan van az a szőrszál, s ha ez valami ostoba játék lenne, akkor... A gondolatom itt meg is áll. A szőrszál elszakad, s az a vége, ami benne maradt az ételben, váratlanul két szemet növeszt, megvastagodik, bebarnul, s valahogy átváltozik egy olyan gilisztává, ami csillogó szemekkel mered felém, ahogy lengedezik a szélben.
- Szia! - egyértelműen lány. A hangja olyan, mint egy ázsiai kislánynak. Hosszú szempilláit pedig úgy rebegteti, mintha azok is önálló életet élnének. Óvatosan ragadom meg, majd kihúzom onnan, s közelebbről is szemügyre veszem.
- Hát ez meg miféle trükk? - pislogok értetlenül Alik és Pasha közt, ám a kis giliszta újra rákezd.
- Leszel a barátom? Úúúgy szeretlek! - elképedve lépek közelebb Alikhoz, s miközben súgni akarok a fülébe, a fejem az övének koccan.
- Te figyelj... Mi lenne, ha ellopnánk ezt a Pashát, és csináltatnánk vele egy hadsereget gilisztákból? - ugyan suttogni próbálok, de valójában épp az ellenkezője történik, egészen közelről ordítok a jós fülébe, majd egy mozdulattal a kezébe nyomom a csillogó szemű gilisztát. Aztán a kép tisztul, s egy könnyed fejrázással visszatérek a valóságba, mintha mi sem történt volna. Alik pedig megkapja a világ legcinkosabb pillantását és legaljasabb mosolyát... Szóval így játszunk?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival - Page 3 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 05, 2020 8:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Deeper and deeper down the rabbit hole

A tekintetem követi a rajzolt kör görbéjét, miközben lassan kiszélesedik a mosoly az arcomon. Mellette hullámoznak az érzéseim, sosem tudhatom biztosra, hogy mire számíthatok és ez tetszik benne. – Mire vágynak az emberek? Sikerre? Pénzre? Életre? …mindenre és mindenkire?  - Milyen választ várt a kis előjátékunk után? Tulajdonképpen még a fajomat sem tudja pontosan, de nefilimként ez egészen előnyös. Hiába démon, attól még meglehetnek a kis okai arra, hogy ilyen számára apróságokból is kialakítson valamit, hiszen a káosz magvai pont ilyen kicsinységekből indulnak ki, a hű rajongójaként ezt biztosra tudom.
- Ez egészen hízelgő. Ennyire sikerült lenyűgöznöm téged? – A mosolyom elravaszodik minden kiejtett szóra, mintha valami elégedettség is megbújna mögötte, végül is, ez egy elismerhető teljesítmény. Hacsak nem mondja ezt mindenkinek. De ha csak a felét is komolyan gondolja, máris megérdemlek egy fél vállveregetést a műsorért, amit számára nyújtottam. Végül is egy démon számtalan dolgot lát az élete során, s ha abból az egyik, amit megjegyez az te vagy… nem semmi teljesítmény. Kissé meghajtom a fejem egy pillanatra, mintha csak egy előadást fejeztem volna be, aminek ő volt a közönsége. – Ha eljön az a nap… - A hangomból ítélve a mondatnak lett volna folytatása, de a végét már nem hallhatta, s a mosolyom alapján nem is volt tervben a folytatás, találgasson csak, biztosan neki is lennének ötletei, hogy mi lenne, ha újra látnánk egymást, főleg, ha egy sokkal távolabbi helyen, ahol már nem az élők vannak többségben. Egy ismerős arc nem árt odalent, még ha nem is segít… nosztalgikus? Élő bizonyítéka lesz, hogy tettél is valamit az életedben, aminek maradandóbb nyoma maradt, elvégre nem sok minden tarthat tovább, mint egy démon emlékezete. Látom a szemeiben a gyilkos fényt, de néztem már szembe vele, ezért csak mosolygok rajta, mint egy régi ismerősön szokás, amikor meglátjuk.
Élvezettel hallgatom minden szavát, amit a pokolról ejt, még akkor is, ha rémesen írja körül. Minek félni előre? Egyelőre csak az biztos, hogy az a hely zárva van, s talán úgy is marad. Egyelőre feleslegesen rémisztget az ottani borzalmakkal, azok túl távolinak tűnnek ahhoz, hogy maradandó nyomot hagyjanak bennem. De nem felejtem el a korábbi megjegyzését, arról, hogy hogyan vált démonnal. Egy opció, amit komolyan fontolóra vettem, de egy opció, aminek még nem jött el az ideje, a testem még fiatal és erős, még felesleges lenne feladni az itteni létem. Nem vagyok teljesen pártatlan az egész helyzetben, én az életem oldalán vagyok, az apokalipszis egyik nagy előnye pedig az, hogy sokkal egyszerűbbé tette a démonná válást, hiszen itt vannak köztünk, könnyen megtudod a hogyant. És biztosan találok majd valakit, aki elfogadná a lelkem, amikor eljön az ideje… amikor a testem már feladná, s újat kellene szereznem helyette, de már hosszabb időre. Mondjuk… közel örökre? Mit számít nekem eldobni az úgynevezett emberségem, amikor sosem néznének annak? Nem tartozom közéjük, csak egy hazugságban élek, hogy túlélhessem. Őrült egy világ, nem? – Kevesebb vodka és több sikoly, mint az ideális sokaknak, mi? – Az évek alatt volt időm barátkozni az örök szenvedéssel, bár a végső terv nem az, de az előbbi is lehetséges opció. Nem csak győzni lehet, veszteni is… de a padlón is találhatsz valami értékeset, nem kell mindig fennebb keresni. Van amikor csak azért esel pofára, hogy új nézőpontot szerezhess magadnak, hogy utána úgy állj fel, hogy már nem botlasz meg ugyanott, és a következő esés már kevésbé lesz fájdalmas.
A szavaira egy pillanatra felszalad a szemöldököm, de nem kérdően, inkább érdeklődően. – Szóval addig kell kacérkodni vele, amíg lehet. A jövő többnyire homályos, szóval nem sok értelme van az álmatlan éjszakáknak miatta. Hidd el, az csak a balszerencse oldalára játszik. – Hiszen végső soron mi befolyásoljuk a szerencsénket, minden apró tett egy naggyá épül, amiből lesz egy pozitív vagy negatív hatás, ami alakítja a sorsunkat. Viszont az, hogy a haláltánc jelenleg melyik oldalt erősíti, az egyelőre nekem is rejtély.
Egészen jól viselem a fájdalmát, főleg az elején, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb el fog jönni az a pont, amikor már kevésbé higgadtan ülök vele szembe, amikor a szívem őrült versengésbe kezd, amikor a levegő a tüdőmbe szorul, s csak néha tör elő, hogy újra teleszívhassam… de ki tudja hányszor tehetem még meg ebben a testben? A bizonytalansága lassú nevetésre késztet, de a végébe mintha egy halk nyögés szorult volna, amit egy köhintéssel próbáltam elnyomni. Azért, ennyire az elején ne várjon túl sokat, ha szórakozni akar, akkor megadom a módját, nem azonnal gyönyörködtetem el a szenvedéssel, amit talán vár már. Vagy pont nem? Talán pont az tetszik neki, hogy nem adom könnyen? Bár már kezdenek megjelenni a jelei, az igazi fájdalom még nem itt kezdődik, ez csak egy kóstoló abból, ami rám vár, és amit lassan elfogadtam, mint az ára, hogy időt tölthessek vele. A lelkemhez képest nem volt drága, sőt, egészen előnyös üzlet.
Szétnyitom az ajkaim, mintha mondani akarnék valamit, talán így is volt, talán csak a fájdalomtól volt… de a mozdulata belém folytja, akármi is akar előjönni. Meg sem próbálva elhúzódni a szemeibe nézek, érdeklődve, hiszen nem tudom, mi lehet a folytatás… a viselkedése kiszámíthatatlanabb a többségénél. Megrándul a szám széle, amikor az ujja a seb széléhez ér, de az érzés nem tart sokáig, utána mintha… enyhülni kezdett volna? Lassan felvonom a szemöldököm, de nem hagyok utat azonnal a reménynek, még mindig van bennem kétkedés, hogy csak szórakozni akar… hiszen a helyében én azt tenném. Várom a fájdalmat, amire lassan felkészült a test, várom, de nem érkezik.
Feszült csend lesz a fejemben, a sikítások elhallgatnak, de a lélek nem nyugszik meg teljesen, ő is vár, várja a folytatást… de ami ez után jön. Előbb csak egy lassú mosoly jelenik meg az arcomon, majd egy szaggatott nevetés, ami végül kiteljesedik. Hitetlenkedve, de elégedetten csóválom meg a fejem, mielőtt ismét ránéznék. – De ne a szemközti árustól, ha lehet… - Ennyi. Kedvelem ezt a démont. Nem mondtam ki, de ott volt az arcomon, ott volt a nevetésemben, ott volt a tekintetemben. Szórakoztat. Meglep. Nehezen kiszámítható, nem tudom olyan biztosan a következő lépését, mint az emberek többségénél… a társasága elhozza azt amire szükségem van, amire annyira vágyok, a bizonytalanságot, hiszen csak ezt ismerem, így csak ezt tudtam megszeretni. Nem ezt vártam tőle, nem erre számítottam, de sokkal jobb, sokkal több, mint amit reméltem. Bár az még mindig kérdéses, hogy mit csinál egy démon hotdog evés közben, eszembe sem jutott visszautasítani az ajánlatát. A nemrég még fertőző kezet lassan átmozgatva keltem fel a helyemről, kilépve mellé a kunyhó fényesebb szegletébe, bár kérdéses, hogy ennyi idő után bármi újat felfedezhetett-e az arcon. Utoljára a kézre pillantva csak egyetlen gondolatom marad: meg akartam simogatni a patkányt. A kérést a halálom előttre tervezetem, amolyan utolsó kívánságnak, ha teljesítené, de így… gyanús tekintettel sandítok a kabátja felé, de nem mondom ki a gondolatot, egyelőre még kell a test. A lélek a fejemben újra sikít, hiszen most élte túl a halált, de én újra belekergetném. De… mikor találkozunk újra a démonnal? Ez egy különleges alkalom, meg kellene értenie… csakhogy nem akarja. De mindegy is, egyelőre nem tűnt búcsúzkodásnak az ajánlat.
Már a fájdalom az utolsókat lükteti a húsomban, mire ismét megszólalok. – Kiválasztottál már egy árust, vagy vezethetlek? Persze, ha szereted a különleges ízeket… – Talán jobban tudtam nála, hogy mit nyújt a karnevál, bár minden alkalommal nekem is akadt valami új, a visszatérőket már ismerem, s ők is engem. Van, aki tudja is, hogy változik a megjelenésem, de egy ilyen helyen nem kérdeznek sokat az emberek, hiszen mindenkinek megvan a maga kis piszkos titka, ami erre az igencsak különös helyre űzte. Ha rám hagyta, magabiztosan vezettem el az egyik viharvert kuckóhoz, amiből ételillat… is áradt. Nehéz lett volna körbeírni, annyi illat vegyült egybe, pár egészen oda nem illőnek tűnt, de legalább elnyomták a karnevál többi bűzét, ami néha megzavarhatta az idegenek orrát. Az itteniek megszokták.
Ez egy különös hely, ahol nem kérdezel. Nem csak az üzlete, az árus maga is leharcolt volt, ferdén állt a fél lábán, egy szeme is mínuszba volt, de nem a szépségéért jártam hozzá, mondjuk nem is csak az ételéért. Vonásai alapján külföldi lehetett, bár ami leginkább elárulta az a beszéde volt, de nem ritkán szólalt meg. Hosszú fekete haja felkötve, így jól lehetett látni a szemét, már amelyik megmaradt. Keskeny, íves vágású, fekete tekintet, erősen napbarnított bőr, a durva, vaskos külső ellenére finom vonások az arcán, bár a szakáll miatt nem volt egyszerű eldönteni, hogy nő vagy férfi. A közepesen mély, morgásszerű hang csak még jobban összezavarta az idegeneket. De mi már nem voltunk idegenek. Nem csak hotdog volt nála, akadt más étel is, de nem volt túl egyszerű belőni, hogy melyik mi az. Az illatok és az ízek sem találtak mindig, attól függ, mit kértél tőle. Egyedül abban lehettél biztos, hogy ha tőle veszel valamit, nem csalódsz. – Pashaaaaa, a barátom megéhezett. – Vigyorogva könyököltem a standja szélére. – És szerintem kipróbálná a kedvencem, ha volnál olyan aranyos. – A szavakat egy mogorva tekintet követte, s halk morranás, de munkának látott. – Nem pont hotdog… de talán nem bánod meg. – Az alak hátat fordított, s úgy folytatta a rejtélyes műveletet, amit főzésnek nevez, de újra megzavartam, mielőtt igazán belelendülhetett volna. – Oh, és ne sajnáld a cuccot, bírja a gyomra. -  Kérdő tekintet érkezett a válla fölül, egyenesen a démont bámulva, mintha átlátna rajta, gyanakodva nézte, majd vállat rántott, végül is nem az ő gondja, a vendég az vendég. Szerintem inkább boszorkányság ami leművel, de az íze jó, szóval nem bántam. Faggattam már a módszereiről, de az itteniek nem sokat beszélnek ilyenekről… talán majd egyszer. Az étel, ami elénk került, alakjában hotdogra emlékeztetett, de a belőle áradó erőteljes illatok másról árulkodtak. A füvek, amiket rászórt nem csak helyiek voltak, és persze, leggyakrabban nem főzéskor veszik elő az emberek… pontosabban, nem is az egyszerű emberek használják a leggyakrabban. Talán a démon orrának is ismerős lehetett pár illat, már amit szét tudott bontani, de nem hittem, hogy a konyhában használta volna. – Szóval, szoktál is enni, vagy csak időtöltés? – Gondolkozás nélkül ragadtam meg a sajátom, mélyen beszívva a belőle áradó bódító illatot. Ennyitől persze nem kábul el teljesen az ember vagy kezd durván hallucinálni dolgokról, de ahhoz elég, hogy összezavarja az ízérzékét, és ha szerencsés vagy, még valami pluszot is ad. Ravasz tekintettel pillantottam a démon felé, érdekelt a reakciója, miközben én már bele is haraptam a sajátomba. Vajon mit lát, vagy lát, érez valamit az ételtől? A hatás nem hosszútávú, miután befejezted az evést pillanatok alatt elmúlik... de van, amikor napokig is emlékszel rá.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 05, 2020 3:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
Van, akinek az a sors jutott, hogy virágba borult szép életet élhet boldogságban és vidámságban, valakinek pedig az, ha az életének minden perce nyomorúsággal teli katasztrófák sorozata. Én az utóbbiba tartozok, de mai szemmel visszagondolva ennek így kellett történnie. Ha máshogy alakul, s nem ragadnak el gyermekként a tündérek, akkor most minden bizonnyal nem lennék már itt. Így a szavaira csupán erőtlenül bólintok, s egy pillanatra ugyan eltöprengek rajta, milyen lennék jóként, ám ez a gondolat olyan hamar illan el, mint egy könnyed tavaszi szellő a tél végén.
- Te mit remélsz ettől az egésztől? - mutatóujjammal leírok egy hanyag kört a levegőben, s direkt kissé kétértelműen teszem fel a kérdést. Lehet úgy értelmezni, mintha magára a jóslásra és a helyre gondolnék, de úgy is, mintha önmagamra. Van egy olyan sejtésem, hogy ha érkezik is tőle válasz, akkor az felettébb ködös lesz.
- Ha egyszer, valamilyen módon megérezném a jelenléted magam körül, biztos lehetsz benne, hogy a nyomodba eredek. - szemeimen egy pillanat erejéig gyilkos csillogás fut át, csak hogy újra némi kételyt ébreszthessek benne. Természetesen a Pokol kénköves bugyraira gondolok épp, hiszen sosem lehet tudni, kit milyen bűne fog egyszer odavinni. A lelkek ott csak úgy jönnek és mennek, mégis ha olyan lép be hozzánk, akihez fűz akár egy apró kapocs is, akkor ha akarom, meg tudom keresni. Mondjuk tény, hogy ennyi évszázad alatt egyetlen kezemen meg tudnám számolni, hányakat kerestem fel odalent a haláluk után önző célból vagy kíváncsiságból, akkor nem sok jót lehet remélni. Én magam is úgy hullámzok, mint a morajló tenger, s bár jelenleg olyannak tűnhetek, aki nem veti meg maga körül a halandókat, ez mind csupán a látszat. Képtelen vagyok ezen a világon elvonulni úgy, mint odalent. Ott megvolt a saját nyugalmam, a saját közegem, ahova senki sem tette be a lábát, itt azonban nem létezik olyan hely, ahol tökéletesen ki tudnék zárni mindent. Itt nem vagyok otthon... Csupán a sötétben tapogatózom minden egyes nappal, s talán minden új hajnalra virradóan egyre kétségbeesettebb leszek.
Az efféle érzelmek azonban mind itt vannak bennem mélyen, melyből nem engedek semmit a világra szökni. Nem töröm meg a határozott képet, azt a halovány maszkot, melyet talán most is viselek, miközben apró átokként szórom a jós felé a pestist.
- Én személy szerint a halált megváltásként éltem meg. Bár még nagyon fiatal voltam, de úgy éreztem, hogy nekem ennyi elég volt az életből. Azért nem lett a sorsom az idők végezetéig tartó szenvedés, mert mikor alászálltam, akkor a démon, ki elvette a lelkem, maga mellé vett tanítványként. S még így is a legtöbb napom szenvedéstől bűzlött... - csekély felvezetése annak, amit mondani akarok valójában. A halandóknak nehéz elképzelni a Poklot, s teljesen biztos vagyok benne, hogy kellemetlen csalódás éri a legtöbbjüket odalent.
- A Poklot emberi szavakkal nem lehetne leírni. Ha nincs melletted egy démon, aki eleinte egyengeti az utad, akkor nagy eséllyel el fogsz veszni. Ha le kellene írnom, akkor... Képzeld el az életed legkegyetlenebb pillanatát testi és lelki értelemben. A legnagyobb fájdalmat, melyet valaha átéltél, s a legmaróbb lelki sebet. Ezeket szorozd be százzal, s vedd úgy, hogy minden egyes másodpercben elkísér odalent úgy, hogy teljesen magad vagy napokig, évekig, évszázadokig... Nincs pihenés, nincs szünet, a lelked az idők végezetéig szenvedni fog. Ezt a világot s a lentit nem lehet egy lapon említeni vagy összehasonlítani. - kegyetlennek tűnhetnek a szavaim, mégis ha szemfüles, akkor érzékelheti azt a kiskaput, amit az elején felvázoltam. Tudni kell rólam, hogy bár nem tartottam senkit sem magam körül odalent, az arra érdemesebb halandók lelkét a haláluk után megkerestem, s egy kicsit terelgettem őket, hogy ne vesszenek el az örök szenvedés homályában. Természetesen ezek száma felettébb csekély volt, ám azért volt egy lehetőség a levegőben. Vajon érzékeli Alik, mire akarok kilyukadni?
- Jelenleg a halálnak kissé nehezebb dolga van, de van egy olyan érzésem, hogy ha majd véget ér ez az egész, akkor kamatostul be fog hajtani mindent. - a kezem még mindig a vállán pihen, s oly' könnyedséggel beszélek hozzá, mintha épp nem is kúszna feljebb rajta a szürkés árnyalat. Igazán különleges a higgadtsága, de azért kezdem már látni az apró jeleket, a kis hajszál repedéseket azon a bizonyos pajzson.
- Az utóbbi napokban ez volt a legjobb kérdés, amit hallottam. Ugyanis nem tudom rá a választ. - értem arra, hogy az ő szenvedése miben lehet különlegesebb másokénál. Magam sem tudom, őszintén.
- Nem mindig kell, hogy mindennek értelme legyen. Talán ennek is van, de ez egyelőre felettem áll. - érzékelem akadozott légzését, s mikor utolsó kérdését felteszi, a válláról az állára kúszik a kezem, s magam felé fordítom az arcát. Halovány mosoly jelenik meg ajkaim szegletében, mire kicsit közelebb hajolok hozzá, s egyik ujjbegyemmel végigsimítok a kezén, azon, mely lassacskán feketés árnyalatot ölt teljesen. Váratlanul azonban azt érezheti, hogy a fájdalom kezd visszahúzódni rajta, s szép lassan eltűnik.
- Sikerült eldöntenem. - szavaim mélyen zengenek, s a tekintetemből és az ábrázatomból ítélve úgy tűnik, mintha valami hatalmas dolgot terveznék mondani. - Éhes vagyok. Nem eszünk egy hotdogot? - ebben a pillanatban széles vigyor telepedik az arcomra, el is hajolok tőle, s miután kissé kiroppantottam a nyakam, a kezembe veszem a kabátom. Eddigre már a pestisnek nyoma sincs rajta, maximum gyenge utó/fantomfájdalmat érezhet. Én pedig töretlen mosollyal állok az asztal mellett, várva a reakciójára, a mondandójára, a megkönnyebbülésre, a meglepettségre, vagy épp a csalódottságra. Nem ezt vártad, Alik, ugye?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival - Page 3 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 03, 2020 4:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Deeper and deeper down the rabbit hole

- Pedig micsoda történet lenne belőle… - Hamisan mosolyodok el, de csak rövid időre, miután visszapillant rám alig marad ideje észlelni, már szinte nyomtalanul szertefoszlik az arcomon és ugyanazzal a nyugodt, sejtelmes kifejezés uralkodik el rajta, amivel korábban is figyeltem – már amikor nem mondott valami feletébb szórakoztatót.
A ruhák vékony anyaga eléggé takar ahhoz, hogy ne ébreszthessen azonnal gyanút a szövet alól kilátszó  puha, sima bőrfelület, ami elsőre hibátlannak tűnik, semmiképpen sem agyonharcoltnak. Az egyetlen, ami mégis egyértelműen más történetről sikít, a kézfej, amin a bőr alig keményedett meg. Nem egy harcos keze, nem edzették meg a fegyverek, nem hasították fel az ütések. A teste is gyenge lenne hozzá, túl vékony, túl kevés az izom, de félhomály és a lengébb ruhák mellettem vannak, csak sejtetnek, de nem ígérnek biztosat, helyet hagynak a kételynek. Tény, hogy ez a test nem ismeri mélyrehatóan a fájdalom számtalan szintjét, sőt, még a sajátomnak is lenne mit mutatni… de összerakva az összes test szenvedéseit, amikbe volt szerencsém több kevesebb időre beköltözni, sok mindent átéltem, sokkal többet, mint amennyit egy emberként lehetett volna. Ahogyan csökkennek a tétek, úgy változik a harcmodorod is, amikor kevesebb veszteni valód marad, vakmerőbben támadsz, bátrabban kihasználsz minden adódó alkalmat, hiszen nem nagy gond, ha te is belepusztulsz… csak arról kell gondoskodnod, hogy az ellenfeled előtted múljon ki.  És mikor máskor engedne a védelméből, ha nem abban a pillanatban, amikor azt hiszi, vége, legyőzött?
- Bölcs taktika. Csakhogy… nem mindig ilyen egyszerű elnyomni az elvárásokat… - Minden egyes szónál egyre ravaszabba görbülnek az ajkaim, kétségtelen, hogy élvezem a beszélgetésünk minden pillanatát.
- A dolgoknak van egy olyan idegesítő, de valahol üdítő tulajdonságok, hogy nem mindig úgy alakulnak, ahogyan azt terveznénk… vagy szeretnénk. – Értse ezt a mostani témánkra, vagy akárcsak az ittlétére, az okra, ami vonzotta. Mert még ha tagadja is, ha nem várt volna semmit, ha nem remélt volna valami hasznot, legyen az szórakozás vagy több annál, akkor nem utazott volna ide. Keresett volna valami más elfoglaltságot, hiszen számtalan hely van még, ahol tölthetné az idejét… de nem teszi. Itt van velem, már hosszú percek óta megbűvölve lessük a másik minden mozdulatát, fejtegetni próbáljuk a levegőben ülő kimondatlan rejtélyeket, olyan kérdésekre keresünk választ, amikre csak utalgatunk, de nem tesszük fel. Talán valahol mindketten többet remélünk…
- A világ pár éve a feje tetejére állt… nem lenne meglepő, ha így vagy úgy, de valahol viszont látnánk egymást… Végül is, már a határok is elmosódni látszanak, a jövő talán rejtélyesebb, mint bármikor máskor volt. De ha találkoznunk kell… biztosan összehoz majd minket a sors. Csak az a kérdés, hogy milyen helyzetben… - Lehetünk ellenségek, de akár barátok is, már amennyire a hozzánk hasonlóak barátkoznak. Hiába nem vagyok démon, születési átkom, hogy folyton hátra is kell néznem, nem elég csak előre. Azt pedig, hogy már megvan a jegyem a pokolba, nem éreztem úgy, hogy egyértelműen el kellene árulni, maradjon csak kétségek közt, amúgy is úgy tűnik, hogy a rejtélyek táplálják a beszélgetésünk. Az pedig mindenképpen jobb, ha egy démon érdekesnek talál… tovább hagy élni, s nem tipor el azonnal.
A szavaiban van valami hűvös fenyegetés, valami, aminek fel kellene ébresztenie egy ősi ösztönt, a menekülést, ami futásra késztet, rohanásra amilyen gyorsan csak lehet… de egy démon elől nem futunk el. Egy démonnak nem fordítunk hátat. Kiöltem az ösztönt, a másik lélekben terjengő rettegést meg igyekszem kordában tartani, bár egyre jobban elhatalmasodik rajta… Kiabál velem, szid engem, szidja a démont, könyörögni kezd, imádkozik valami felsőbb erőhöz… pedig ő is tudja, hogy a segítség nem jön ilyen egyszerűen. De úgy tűnik nem csalódott még elégszer, hogy igazán el is higgye. – Annyira rossz a halál…? Vannak, akik a földet is pokolhoz hasonlítják… bár az utóbbi számára talán ez sértő. A mennyországot meg eleve jobb helynek könyvelik el. – Nem, ilyen könnyen nem tudja meg, hogy merre szól a jegyem.
- Lassan a szemébe nézek, nem mindegy már, hogy mennyire jól ismer? Úgyis magával visz, ha eljön az ideje… minden lényt meg lehet ölni, így vagy úgy. – A növekvő seb ellenére töretlen higgadtsággal figyelem őt, ugyanúgy, mint amikor belépett az ajtóban, amikor még csak sejthettem, hogy többet hoz, mint az átlagos erre tévedők. Az ajkaim gúnyosan húzom el. – Oh, effelől kétségem sincs, hiszen már bemutattad a nagylelkűséged. – A gúnyos szavak mögött viszont némi igazság is megbújt, hiszen kegyetlenebb is lehetett volna, sokkal kegyetlenebb… az eddigi tettei szinte már kedvesek, egészen törődőek egy démonhoz képest… vagy csak megnyugtat, hogy utána erőteljesebben kibontakozhasson a rettegésem a szemei előtt? De arra hiába vár, az nem annyira egyszerű feladat, mint sejtené… volt szerencsém szembenézni démonokkal, öltek már meg, kínoztak már, mutass hát valami újat…
A légzésem lassan elmélyül, ezúttal már én rezdítem meg a fertőzött kart, befeszítem a test izmait, szinte észrevétlenül rándul az arc a félhomályban… de ilyen közelségből talán már feltűnnek neki a lassan kibontakozó szenvedésem előjelei, bár egy részük abból ered, hogy készítem a testet arra, ami jönni fog, próbálok időt nyerni, megnyújtani a beszélgetést amíg lehet. Egy kicsit közelebb hajolok, a szavak lassan csúsznak elő a feszesen tartott állkapcsom mögül, de még eléggé érthetően, hiszen csak most kezdődik, még csak most kezd elmélyülni a fájdalom, behatolni a húsba, szinte a csontig marva. Egészen megébredek tőle. – Sokak szenvedését végignézted már, nem? Ez mivel különlegesebb? – Lassan ismét elmosolyodok, de megremeg a szám széle, szakadozik a lélegzetvétel, néha a tüdőmbe szorul a levegő, s csak pillanatokkal később engedem ki. A tekintetem a nyakam mellé helyezett kézre téved, de nem mondom ki azonnal kérdést. Mit akarhat? - Sikerült eldönteni, hogy mit teszel? Vagy még mindig a sorsra vársz, hogy adjon egy újabb jelet, ami utat mutat?  - A védekezés gondolata még mindig nem fordult meg a fejemben, s talán már késő is lenne hozzá. Fontosabb volt, hogy húzzam az időt, ameddig csak lehet...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 02, 2020 9:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Nem azért lettem démon, mert példás életet éltem volna. - hátradőlve a székben, mint egy kényszercselekvésképp felemelem a kezem, s egy kósza pillantást vetek a körmeimre. Sok minden történt a múltban, melyek azzá formáltak, aki most vagyok. A körülményekhez képest azt várhatnám még én is önmagamtól, hogy a létem minden percét az tölti ki, hogy megkeserítsem mindenkinek az életét, de mikor például hetek telnek el úgy, hogy egy helyben ülve, mozdulatlanul meditálok, mindig rá kell jönnöm, hogy még saját magamnak is rejtély vagyok ennyi év után is.
- Akkor minden bizonnyal számtalan heg ékesíti a tested. - a méregben ázott tekintetem újfent fürkésző üzemmódba áll át, s most nem rúnát keresek rajta, hanem azokat a vélt nyomokat, hiszen ha valaki ilyen mélységekben képes beszélni a fájdalomról, akkor az minden bizonnyal nagyon sokszor megtapasztalta már az áldásos hatását. Kíváncsi lennék, hogy vajon mi rejtőzik a szövet alatt, vajon a bőre is épp oly' tiszta, mint amilyennek mutatja - vagy mutatni akarja - magát?
- Én jelenleg nem remélek semmit, ez benne a szép. Bárhogy is alakul ez a mai este, az nem fog csalódást okozni. - a sötétben tapogatózok, tudom jól, de valójában nagyon kedvemre van ez az egész. Végre valaki, aki nem önti ki nekem a lelkét az első öt percben már, aki hagy agyalni, s kinek az elhintett morzsái talán nem is valósak. Csak és kizárólag a megérzésembe tudok kapaszkodni, ami egyszerűen csak annyiból áll, hogy ő "más", s nekem épp ezért a másságért kell itt lennem. Kíváncsian vonom fel a szemöldököm a szavainak hallatán, s egy kis ideig ajkainak mozgását lesem, hogy formálja a betűit.
- Jót okozni talán sokkal nehezebb, mint azt gondolnánk. Nekem legalábbis. - most már kár lenne ferdíteni a valóságot, hiszen tudja nagyon jól, hogy a pokolból származom. Mégsem látom rajta, hogy megrendülne, félne, vagy épp megpróbálna fölém kerekedni. Az olyanoktól a gyomrom is felfordul, akik annak ellenére, hogy tisztában vannak vele, hogy messze alattam állnak, mégis ostoba és agyatlan szájalást tudnak leművelni. Több olyan emberbe belefutottam már, aki a találkozásunkat egy magasabb erő utasításának gondolta, s önmagát felemelte a kiválasztottak szintjére. Úgy beszélt hozzám, mint aki biztos benne, hogy nem fogom megölni, hiszen "kiválasztott". Jó volt később hallani, ahogy a Holtak tengerének hullámaiban újra és újra megfordul...
- Kíváncsi lennék, hogy ha majd véget ér ez az egész, találkozunk-e még valaha. - mosolyomon sejtelmesség száguld végig, hiszen épp arra utalok, hogy vajon a pokolba megvan-e már az odaszóló jegye. Én szívesen látnám újra, ebben biztos lehet. A bölcsességére elismerően bólintok, különösen azért, mert nem hátrál meg attól, hogy próbára tegyem. Mintha a világ bizonyos mozzanatait hasonlóan látnánk, s talán ezért sem rontok rá nagy hévvel. A patkány is óvatosan közelít, s nekem nem célom agresszióval hatni. Épp ellenkezőleg.
- Lehetséges, hogy megöllek, jól gondolod... - súgom halkan, miközben a mosolyom kiszélesedik. A patkány dolga végeztével visszamászik hozzám, s eltűnik valamelyik zsebem mélyén. A kezét végül lassan elengedem, s ábrándosan figyelem, ahogy a szürkés árnyalat egyre feljebb kezd kúszni a bőrén.
- Mennyire voltál közel eddig a halálhoz? - mély hangom sötéten száll ki ajkaim közül, s miután visszahúzom a kezem, nyugodt mozdulatokkal felállok a székről, s közelebb lépek Alikhoz. Tenyerem a vállára simítom, hüvelykujjammal enyhe nyomást fejtek ki a nyakánál, ha nem húzódik el.
- Nincs szebb halál a pestisnél. Nem csupán a tested, de az elméd is szétmarja szép lassan. - elmerengve ejtem el a levegőbe, hamarosan pedig az a bizonyos fájdalom is a hatalmába kerítheti ezt a jóst. Érezheti, ahogy ég a húsa, s mintha egészen a csontjáig lehatolna a szenvedés. Ez persze még mindig semmi ahhoz képest, amire igazán képes a gyönyörű rothadás.
- Ne érts félre, nem akarlak bántani. - közlöm ezt olyan komolysággal, amilyennel csak bírom. Talán sejtheti, hogy a szavaim igazak, hiszen még mindig nem vagyok agresszív, még mindig nem mutatok túl nagy élvezetet amiatt, hogy a pestis lassan zúg végig rajta. Ez csupán egy próba, aminek a vége tőle függ egyedül. Vajon tudja, hogy a halál most nem szól örökre?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival - Page 3 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 31, 2020 10:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Deeper and deeper down the rabbit hole

Rákap a mondatra, hát persze, meg sem kellene lepődnöm. A kifejtése megnevettet. – Biztosan még mindig rólam beszélünk? Az opciók eléggé konkrét példák. – Egy pillanatnyi szünetet tartok, mintha válaszra várnék, de igazából nem erőltetem, hanem folyatom. - Az utóbbi. A lélek gyötrelmei inkább csak bosszantóak, kevésbé tűnnek valósnak… a fizikai fájdalom többnyire nyomot hagy, valami kézzel foghatót, amire ránézve újra eszedbe jut minden, ami hozzá kapcsolódik. A lelki fájdalom is lehet erős… de a fizikai élesebben mar az érzékeidbe, a lelki inkább leszívja az energiád… de a fizikai előbb ad egy löketet. – Olyan tekintettel nézek rá, mintha függő lennék az érzéstől… ami talán nem is áll annyira távol az igazságtól. Kivételesen nem hazudtam vagy álltattam a démont, őszintén beszéltem, bár talán így is hagytam megválaszolatlan kérdéseket, nem kell mindent első körben megtudnunk.
A mosolyom nem sokat árul el, mégis van valami a változatlan nyugodtságában, mintha lenne mögötte valami titok, valami kimondatlan semmiség, ami mégis mindent megváltoztatna. Vagy csak remekül előadott játék az egész? – Bókolsz. Még belepirulok. – Időszakonként, mint most is, megtöri a higgadtnak tűnő arcot némi pimaszság vagy izgalom édes elegye. Volt időm begyakorolni a szerepeim, annyira, hogy néha tényleg nehéz eldönteni, hogy hol húzódik a határ a valóság és a látszat közt. Néha pedig a legjobb taktika, ha egyszerűen összezavarod az embereket. Vagy a démont, jelen esetben.
- Nem erre akartam utalni. – Bár a kinyert reakció így is értékes. Akárcsak az elhintett morzsák a következő mondatában, amiken hagyok elsiklani, mintha észre sem vettem volna. Újabb apró megerősítés volt csupán a tényre, amit már sejtettem, de ezzel végleg beigazolódott.
- És ettől lesz olyan érdekes az ismerkedés. Csak remélni tudod, hogy az, akivel beszélsz valóban az kinek hiszed, vagy akinek mutatja magát. – Vajon sejt valamit? Nem igazán lenne honnan. Csak tippelhet, de valószínűleg többet vár egy nefilimnél. Vagy pont, hogy nem számít egy nefilimre.
- Meglepően egyszerű tud lenni felforgatni mások életét, legyen az jó vagy rossz irányban. – Bárhogyan is értette a kérdést, a válasz mindenképpen ugyanolyan határozott igen lenne.
A beszélgetésünk közben őt nézem, de az állatkáját figyelem, töretlen higgadtsággal, annak ellenére is, hogy a romlást hordozó mancsocskái fenyegetően közelednek hozzám. Bármennyire is igyekszik, túl távol lesz ahhoz, hogy igazi kárt tegyen bennem, innen semmi olyat nem tehet, ami túl mély nyomot hagyna bennem, elszámítva esetleg a megjelenése tényétől, ami elve feldobta a cirkuszi napokat. Furcsa egy hely, de a sokadik alkalom után már egyre kevesebb új titokkal szolgál, s vele együtt a varázsa is jelentősen csökkenni kezd. Egészen addig, amíg hozzá hasonló alakok nem érkeznek.
Ahogy vezeti a gondolatát, a mosolyom ismét szélesedni kezd. – Elbújva a világ elől, mégis szem előtt annyira, hogy megtaláljon az, akinek meg kell. – Követem a tekintetét a kezemre, majd a kis lényre. Láttam, ahogyan emeli a lábát. Elhúzhattam volna a kezem. Legalább megpróbálhattam volna. A lélek mellettem rémültem kapálózott, de hiába húzta a kezét, az nem mozdult. Az árulás szíven döfte, éreztem a fájdalmát, de nem hatott meg. Egy eszköz volt. Én segítettem neki, most rajta a sor, eljött az ideje, hogy behajtsam az adósságot, még akkor is, ha többet kérek az illendőnél. Ebben a világban nincs helye az illemnek. Felkészültem a fájdalomra, az izmaim befeszültek, várták, de nem jött az érzés azonnal. Abban azonban nem kételkedtem, hogy lesz még rosszabb, csak a kezdet ilyen enyhe. Nyugodt mosollyal néztem újra a démon szemeibe. – Az is lehet, hogy hatalmasat tévedsz és tényleg megölsz. Nem félni a halált és nem meghalni nem ugyanaz. – Bár egy démont többnyire nem hat meg a halál, mégis, talán nem szeretné, ha a megtett útja felesleges lenne. Elvárásokkal érkezett ide, nem lenne szép, ha csalódnia kellene.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 28, 2020 5:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- A fájdalom? Ez igazán érdekes! - dőlök hátra a székben elégedetten az elhangzottak után. Ez bizony olyan információ volt részéről, amit tovább kell boncolgatni.
- A lélek gyötrelme vagy a testé? Az éltet, hogy a múltban számtalan rossz dolog történt veled, melyek emlékeiből a mai napig erőt merítesz, vagy az, hogy a fizikai valód szenvedése átlépte a negatív határt, s átevezett élvezetesebb vizekre? - a kérdés eléggé konkrét, s apró szünetet hagyva várom a válaszát, mely még kimondatlanul is igazán érdekesnek ígérkezik. Magam az utóbbi kategóriát gyarapítom, ám ez nem véletlen, a több évszázad alatt képes voltam arra, hogy átforduljak, hiszen annyi szenvedésnek vetettem alá a testem, hogy talán többet már nem volt képes elviselni, így szintet kellett lépni. Talán már létezni sem tudnék anélkül, hogy olykor ne ostromolnám a saját porhüvelyem valamilyen módon.
- Ez úgy hangzott, mintha nagyon sok küzdés állna mögötted. Ha így is van, igazán jól leplezed. Nyugodtnak tűnsz, s mióta csak beléptem ide, azóta figyelem a vonásaid. Egy apró, felesleges rezdülés sincs sehol. - állapítom meg könnyeden. A megjelenése s ezek a nagy szavak mintha nem lennének összhangban, de hát ettől lesz igazán érdekes valaki, hogy nem olyan, mint egy nyitott könyv. Az emberek többségéből nagyon hamar lehet olvasni, Alik pedig pont, hogy nem e kategóriát gyarapítja.
- Olyannak tűnök, mint aki az ösztönlények életét éli? - nevetek fel. - Ez már számomra is kiderült, hogy a látszat egy ilyen helyen csaló tud lenni. Ám mivel nincs viszonyítási alapom, így te vagy a nulladik páciensem. - mosolyom újra csak szélesedik, mintha csak humorral próbálnám megtölteni a levegőt. Azonban a humor tökéletes álca arra, hogy az árnyak közt juttassuk a másik tudtára az őszinteséget.
- Nem lepődnék meg, ha képes lennél lehozni a csillagokat is. - felelem rejtélyesen, apró szünetet hagyva. - Elvégre, nem is olyan régen sokak előtt még az is ismeretlen volt, hogy a démonok és az angyalok egyáltalán létezhetnek. Aztán tessék, sok mindenre fény derült azóta. Nem tudhatjuk, ki ül az asztal másik oldalán. - s most nem magamat akarom homályba burkolni, sokkal inkább őt.
- Inkább a mérleg két nyelvének a legszélén ülök. Vagy a legnagyobb áldás, vagy a leghatalmasabb átok is lehetek akár. Hasznos és hasztalan bármelyik pillanatban. - tárom szét a kezeim bölcsen. - És te változtattad már meg gyökerestül valakinek az életét? - hozzátehetném, hogy a tudásával, de az jelenleg nem tudom, mennyire lenne helytálló, hiszen benne van a pakliban, hogy jelenleg a "jós" szócska nem pontosan az, aminek az ember először gondolná.
A patkány lassan halad a karomon, óvatosan fürkészve az előttünk ülőt, kinek keze ugyan rándul egy aprót, de semmi más nem történik. Nem érkezik pánik, ellenkezés, s az a különös tekintet sem hordoz magában rettegést. Ez pedig valójában tetszik.
- Ő volt az utolsó, aki látott engem halandóként, s az első, aki démonként. Azóta velem van. Sokat köszönhetek neki. - jegyzem meg, miközben az apró lábak egyre csak közelítenek az ujjaim felé. Ő hozta el a falumra a pestist, s az ő bundájában csókoltam bele, hogy útjára engedjem a házak közt. Érezhette a halandó énem tenyerének melegét is, s a démoni testem ölelését is. Különleges kis állat a számomra.
- Démonok elől, angyalok elől, vadászok elől... Vagy csak eleve mindenki elől, mert egy falat emeltél magad köré, még ha olykor be is engedsz másokat. Ez a hely... - biccentek körbe. - Valójában kellően elszigetelt, mégsem túl látványosan elszeparált ahhoz, hogy bárki gyanakodjon egy jósra, akit a közhiedelem eleve titokzatos aurával borít körbe. Az én gyanakvásom sem élteti valójában semmi, ami tőled eredne. Inkább ez a megérzéstől van, hiszen ha átlagos lennél, mi értelme lenne annak, hogy idevezetett hozzád a sors? S tudod, mi keltette még fel az érdeklődésem? Hát ez. - bökök a keze felé, mely még mindig ugyanolyan nyugalommal pihen az enyém alatt. - Azért valljuk be, ez nem átlagos. - apró megállapítások csupán. Ideje hát szintet lépni! A patkány mikor eléri az ujjaimat, megtorpan, előrenyújtja bal lábát, s óvatosan megérinti Alik bőrét. Ha nem húzza el rögtön, akkor bizony rajta is megjelenik egy szürkés folt, mely szép lassan növekedni kezd, egyelőre még fájdalommentesen.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival - Page 3 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Márc. 27, 2020 8:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Deeper and deeper down the rabbit hole

- Engem a fájdalom éltet, nem a félelem. – Valószínűleg nem a legokosabb dolog ezt csak így bevallani egy ismeretlen démonnak… de néha kockáztatni kell, hogy igazán nyerhessünk. A mai találkozásunk pedig a szerencséről fog szólni. – A félelem lebénít, nem hagy élni, csak meghalni. A fájdalom több helyet hagy a küzdelemnek. És olyan rossz ösztönlénynek lenni? – Az ajkaim grimasz szerű vigyorra görbülnek, a tekintetem a találkozásunk óta először mintha nem őt figyelné, mintha valami egészen mást látnék magam előtt… de gyorsan visszatérek hozzá, nem akartam azzal megsérteni, hogy másra figyelek, és nem rá. Pedig amit láttam legalább annyira érdekes volt, mint a frissítő káosz, amit behozott magával a viharvert kuckóba.
- Egy magamfajta jós… - Úgy ismétlem a szavakat, mintha gondolkodási időre lenne szükségem, pedig pontosan tudtam a választ. – sosem az, aminek látszik. – Ha egy ilyen helyre tévedsz, nem hihetsz a szemednek. Minél jobban figyelsz, annál könnyebb lesz becsapni.
Látom a fürkésző tekintetét, de hiába keres, rejtett jeleket ezen a testen nem fog találni, hiszen nem a sajátom, ráadásul nem is vadászatra használom. Hasznos, de nem használom annyira veszélyes helyzetekben, hogy szüksége legyen ilyen jellegű védelemre. Bár a mai nap lehet, hogy kivétel lesz… és ez ő is érezte. Nem volt annyira mélyen, hogy ne észlelje ami körülötte zajlik. Bízott bennem, de mégis kezdtek kétségei támadni. De ugyan mit tehetne? Még ha ki is tudna űzni… hogyan védené meg magát? Nem, már késő ahhoz. Kellek neki, ha a helyzet mégis elfajulna, nélkülem teljesen védtelen lesz.
- Valahol talán még megtisztelő is lenne, ha egy hozzád hasonlónak egy hozzám hasonló hozhatná le a csillagokat… -  Bár abban talán még mindig nem biztos, hogy mi is az a hozzám hasonló. De sejti. Sejted, hogy van itt valami, egy apró részlet, ami miatt nem teljes a kép? Vagy több is.
Látom, hogy mozdul, de nem aggódok, meg sem próbálom megakadályozni, akármire is készüljön. Egy démon elől nem menekülsz csak úgy el. Ha ennyire egyszerű lenne… - A hozzád hasonlóak biztosan hasznosak tudnak lenni. – Érdeklődve pillantok az előbújó kis jószágra, a kíváncsiságom pedig csak fokozza, amikor tovább indul és az apró mancsai alatt megváltozik a démon bőre. Ha a nem evilági megjelenés nem lett volna elég… rengeteg kérdésem volt, a tekintetemben inkább érdeklődés volt, mintsem félelem. Ellenben az arc Alik személye mögött kevésbé tartotta lenyűgözőnek amit lát. Nem hibáztathatom túlzottan, végül is, kettőnk közül az ő keze rothadna le a kis dögtől… az viszont nem volt a legbölcsebb döntése, hogy a maga módján bele akart szólni a beszélgetésünkbe. A kiáltozását és nyafogását már rég kizártam, ellenben egy annyira magához tért a pánikrohamjai egyikében, hogy rándítson egy aprót a kezünkön, de közel sem akkorát, hogy kiszabaduljunk. Ahhoz amúgy is gyenge lett volna, nem harcra épült a teste, ráadásul az ellenfele démon volt. A védekező mozdulattal ellentétben az arc nyugodt maradt, hiszen azonnal újra elnyomtam, mélyebbre, mint korábban. Nem hagyhattam, hogy utolsó pillanatban elrontson mindent. A tekintetem a patkányról újra a démon szemébe tévedt. – Különleges kis lény. – Nem tudtam mi a legjobb megszólítása, ki tudja mennyire érzékeny a rágcsálóra. Kár lenne ezért a testért. De nem pótolhatatlan. Aki előttem ül, sokkal értékesebb nála, ezért nem féltem volna feláldozni, ha arra kerülne a sor. Alik mostani arcával ellentétben én nem sok dologtól féltem, hiszen nem sok veszteni valóm volt. Más testében átélni a halált nem tartozott közéjük. A fájdalom nem volt kellemes… de minden ütés felkészít a pokolra, ami rám vár, bármit is teszek… bár mostanság a világ meglehetősen változékony, azért nem reménykedek abban, hogy jobb helyre jutok. Különben is, a pokol gondolata már egészen hozzám nőtt. – Nem hallottam még hozzá hasonlóról. – Bár a hely, ahonnan a démon jött, biztosan tele van számomra ismeretlen dolgokkal… Bár a fertőzött patkány képéről eszébe jutnak az embernek földi dolgok, azok nem ilyen mértékben hozták a rothadást. Nem értem, hogy ez az ember miért nem látja, mennyire elképesztő lény van előttünk… halálos, de elképesztő. Most, hogy újra az irányításom alatt volt a test, a kézfej ismét ellazult. Mi a következő lépés? Vagy ragaszkodsz ahhoz, hogy rámijessz? Ennél több kell ahhoz. – Mi elől bujkálnék? Csak dolgozni jöttem erre a világvégi helyre… meg szórakozni. – Nem feledkeztem el a kérdéséről sem, de az állatkája megjelenése túl nagy hatással volt rám ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam. – Ha bujkálnék, nem találtál volna ilyen könnyen meg. – Már rég nem lennék itt, hiszen bármelyik pillanat megfelelő lett volna a menekülésre. De mi elöl menekülnék?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Márc. 27, 2020 9:14 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Emberi szemmel nézve. - hangsúlyozom ki az "ember" szócskát. Már olyan világot élünk, ahol ez a föld egy olvasztótégely lett, magába ömlesztve mindenféle szerzetet. Valaki halandóbb, mint a többi, s joggal hasonlítok itt mindenkit az itteniekhez, hiszen ez az ő helyük. Az én otthonom sosem lesz itt többé, csak tengődök, amíg végre újra vissza nem térhetek.
- Alik. - ismétlem meg, s bár van egy olyan sejtésem, hogy az efféle cirkuszi jósok nem a saját nevüket használják, mégis jobb szeretek másokat valami álnéven is szólítani akár, mint sehogy.
- Pedig a félelem nagyon is fontos. Egy negatív érzés, melytől igazán élőnek érezhetjük magukat. Ha ez is kihalna, akkor jó úton haladnánk egy érzéketlen porhüvely felé, egy céltalan ösztönlény felé, akinek már senki és semmi nem számítana. - s nem lenne ott a levegőben a rettegés kellemes illata, nem töltene el gyönyörrel a remegő kéz és könnyes szem, a szív heves dobbanásai, s a vér vad pezsgése. Talán halandóként féltem utoljára. Féltem minden egyes nap... Akkor még nagyon sok érzelem volt bennem, amiknek a többsége ugyan negatív volt, mégis két lábbal álltam tőlük a földön. Aztán mikor Atyám elragadott, minden ilyesmit levetettem magamról s itt hagytam. Különös tapasztalni, hogy az emlékek mennyire képesek visszatalálni a gazdájukhoz.
- Mitől tarthat egy magadfajta jós? - teszek fel egy személyes kérdést, mely talán kissé kilép a jós-kuncsaft határán. Még ha nem is válaszolja meg, azzal is nagyon sok mindent mondhat. S természetesen jobban lelepleződhetek, hogy nem azért vagyok itt, hogy megmondja a jövőm. Nem hiszek az ilyesmiben.
- Nagyon úgy fest. Igazán különleges vizekre tud néha sodorni a sors, nem igaz? - biccentem oldalra a fejem, miután elhúzom a kezeim. Talán sejtheti, hogy ezek tényleg nem egyszerű tetoválások, s halandóként semmi értelme nem lenne ezek viselni. Démonoknak készültek ezek a rúnák, s több évszázadnyi kutatás és kísérletezés eredménye ez mind. Megszenvedtem velük, de teljesen megérte. Kíváncsian kezdem őt fürkészni újra, ruhájának határait vizsgálva, hátha felfedezek én magam is egy kikandikáló vonást, egy vésett jelet.
- Szeretsz ködösen fogalmazni. Ez tetszik. - bólintok határozottan, s cinkosan összébb húzom a szemeim. Valami furcsa van az arcában, melyet így közelebb hajolva sikerül alaposabban szemügyre vennem, de egyelőre nem tudnám megmondani, mi lehet az.
- Vagy csak még nem tudsz róla, hogy lehozod nekem az összes csillagot. - felelem nevetve. - Arról pedig én sem tudhatok, hogy a jövőben mikor lenne szükségem segítségre, még ha most nincs is rá. Vagy csak nem látom a fától az erdőt. - állapítom meg sejtelmesen. - Vagy tán pont, hogy neked van szükséged egy olyanra, mint én vagyok... - jegyzem meg halkan, mire váratlanul felemelem a kezem, s ha nem húzza el azonnal a sajátját, akkor ráfogok a kézfejére. Az apró sebnek eddigre már hűlt helye van csupán, s azt hiszem, ennyit arról, hogy ma megpróbálok halandóként viselkedni...
- Bujkálsz itt talán valami elől? - teszek fel egy váratlan kérdést, mintha csak barkochbáznánk, s próbálnám kitalálni, mi vezetett ide hozzá. Ahogy pedig elhangzik az utolsó szó, ki tudja, melyik zsebemből, de előugrik egy egészen különös patkány. Piros szemei s tépázott fülei vannak, cincogása pedig egészen túlvilági. Felkapaszkodik a felsőmön, s lassan indul meg a karomon Alik felé. Léptei után szürkés, feketés lesz a bőröm, mint a halottaknak, s ebből sejtheti, hogy ha hozzáér a kis dög, akkor minden bizonnyal ő is erre a sorsa jut. Valójában azonban nem akarom bántani. Inkább tesztelni, hogy mire is lehet képes valójában.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival - Page 3 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 22, 2020 10:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




Deeper and deeper down the rabbit hole

Több dolog is furcsa volt a vendégemmel kapcsolatban, az egyik talán legelgondolkoztatóbb az volt, hogy mindezt látszólag alig vagy nem is próbálta leplezni. Vagy idiótának néz, vagy pedig illene elkezdenem aggódni, mert esetleg úgy tervezte, hogy csak ez egyikünk fogja túlélni a beszélgetésünket. De bárhogyan is, azt látszólag még nem tudta, hogy én is rejtegetek meglepetéseket és nincs okom ilyen könnyen megrémülni tőle, inkább kiélvezem a kis játékunkat amíg tart. Minden logikával ellentétben hagytam sodródni magam a beszélgetésben, ellenállva a kísértésnek, hogy azonnal megtudjam a választ a kérdéseimre. Azzal csak elrontanám a mókát… nem sietünk sehová, nem igaz?
A megjegyzésére nevetve csóváltam a fejem. – Attól függ, mihez képest. – A szórakozott vigyoron túl a szemöldököm megemeltem egy pillanatra, miközben a tekintetét figyeltem. Ugyan, mennyivel néz ki idősebbnek, mint én? Ráadásul a test amit használok valamivel idősebb is nálam, de az a pár év nem látszik rajta. Lassan kihúzom magam a kényelmes félhomályomban, de egyáltalán nem fenyegetően, de nem is rémültem. Csupán élvezem a helyzetet. Különös vendég. Tetszik. Méregessen csak magának, a jelenlegi körülmények közt amúgy sem sokat láthat… és egyelőre nem is terveztem rásegíteni.
- De azt sem, hogy nem szeretem. – Igazából egy ideje már nem gondolkodtam ilyesmin. De nem voltam elégedetlen az életemmel. Sőt. Megvoltak a maga gyönyörei amiért nem változtatnék rajta. Még ha éppen közben a fél világ bele is pusztul. Valakik mindig szenvedni fognak. – És vannak a többiek, akik nem ismerik be, hogy a káosz élteti őket. – Jegyeztem meg szórakozottan, hasonlóan mellékesen, mint ahogyan ő is tette, s szándékaim szerint hagyni akartam, hogy a beszélgetés tovább folyjon, s ezek a kijelentések csak így a levegőben maradjanak, látszólag értelmetlenül, hogy talán majd egyszer értelmet nyerjenek maguknak. Vagy örökre elfelejtődjenek. Elvégre, ennél fontosabb megbeszélnivalóink is vannak. Percekre kellene kérnem a fizetséget. De akkor sokan nem beszélnének annyira szabadon.
Nem nehezteltem rá amiatt, hogy elmulasztotta a nevem, nem is volt agyonplakátolva vele a hely, hiszen a lényeg nem azon volt, hogy hogyan neveznek. A legtöbben anélkül is tudták, hogy ki vagyok. A többiek meg megtudták. – Szólíts Aliknak, ha ragaszkodsz a nevekhez.
A kérdésére kiszélesedik a vigyorom. Úgy éreztem, hogy jó úton haladtunk. Nagyon is jó úton… - A félelem már rég nem segít.
- Mindenhol. Egy ilyen helyen sokféle szerzet megfordul… és sokat láthat az ember. – Ha már ilyen készségesen felajánlotta a karját, kapva az alkalmon, a tekintetem alaposan megfigyelte a jelöléseket, s miután úgy láttam nem bánná, az ujjaim is zavartalanul végigsiklottak az érdekesebb rúnák felett. Bár sokat nem ismertem közülük, megjegyeztem egy pár érdekeset, még ha esélyesen én magam nem is használhatom majd őket úgy, ahogyan tervezték őket. Egyéb célokra viszont… Igyekeztem rövidre fogni a nézelődést, nem akartam untatni őt, kár lenne érte, ha megfordulna és azonnal kimenne. Bár volt egy olyan érzésem, hogy ő sem szívesen távozna azonnal. És mennyire igaz volt…
Mosolyogva biccentek miközben hallgatom. Megérzés? Érdekes. – Szóval a sors is azt akarta, hogy találkozzunk. – A mosolyomban van valami nyugtalanító, de talán ő pont az a típusú ember akit az ilyesmi nem hat meg. Látszólag a tökéletes szöveget mondta, amit a hozzám hasonló foglalkozásúak szinte egésze megragadna és meglovagolna, de én nem ezt terveztem vele. Igazából az érkezése annyira váratlan – mégis, valahol talán mégis várható - volt, hogy még nem voltam teljesen biztos abban, hogy mit tervezek vele. De nem akartam úgy kezelni, mint egy átlagos ügyfelet, hiszen nem az. És a szavai alapján ő sem arra vár, ennél ő is többet akar. A példáját követve én is közeledek hozzá, de csak azért, hogy egy kicsit jobban ráláthasson az arcomra, bár még így is szinte csak ízelítő amit felfedezhet a vonásokból, egyelőre ez a legtöbb amit adhatok és adni szándékszom. Az arc ami visszanéz rá tényleg fiatal, valahol huszonhat körülinek mondanák ránézésből, vagy kicsit többnek, de mindenképpen harminc alatt. A valódi korát igazából sosem kérdeztem, hiszen sosem volt lényeges. Csak annyi volt fontos, hogy beleilleszkedjen a kialakított személyiség képébe, legyen benne valami ami magával ragadja az embereket, egy jellegzetes vonás, amiről megjegyezhetik, legyen az egy egyedi mosoly, heg vagy jegy, de mégis eléggé karizmatikus ahhoz, hogy elnyerje az emberek bizalmát. - …valami egészen más… - Suttogom a választ, kicsit sem érezve feszélyezve magam a viselkedésétől. Viszont nem hagyom túl sokáig bámulni az arcom, már ha figyel rá egyáltalán, nemsokára kényelmesen visszadőltem a székembe, és onnan figyeltem őt tovább.
Röviden felnevetek szavaim, tagadhatatlanul szórakoztat, felfrissít, hogy más medrekbe is terelődik a beszélgetés, nem úgy, mint a tipikus kliensekkel. – Másban. – Konkrét választ nem kap, nem terveztem győzködni, inkább csak hagyni találgatni. A hanglejtésemből meg aligha tudta eldönteni, hogy viccelek vagy sem. De az biztos, hogy szórakoztatott. Még akkor is, ha valószínűleg nem ugyanarra gondolunk közben. A keze mozgását csak a szemem sarkából követem, egészen addig, amíg ki nem serken az életető, vöröses folyadék, az magára vonja a figyelmem, s látszólag igézett szemekkel figyelem, még a szavai sem terelik vissza a tekintetem, bár még mindig figyelek rá is. A beszélgetés látszólag váratlanul sötétebbre váltott, de nem rázott meg. – Távolabb, mint gondolnád… bár a csillagokat személyesen nem fogom letenni eléd. – Nyugodt mosollyal pillantottam vissza rá. Blöffölök vagy igazat mondok? Döntse el magának. A következmények kevésbé érdekeltek, mint a kérdés, hogy mi lesz ennek a vége? Reméltem, hogy nem fogok csalódni benne. – De nem tűnsz olyan alaknak, mint akinek túl sok segítségre lenne szüksége.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 09, 2020 8:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
A - már nem is annyira - idegen szavainak hallatán egy megadó mosoly telepedik az arcomra, egy apró, akaratlan, elismerő bólintással kísérve. Ha ezt csapdának szánta, úgy nem csak egyszerűen belesétáltam, hanem szélsebesen repültem hozzá. Az apokalipszis 1991-ben történt, huszonkilenc éve. Ez a dátum pedig számomra oly' távoli volt, hogy nem is igazán emlékeztem rá, hiszen az utóbbi években alig jártam a halandók között. Számomra a kezdet nem is olyan rég volt, mikor bezárult minden kapu, s az otthonom a homályba veszett. Ám ha egy kicsit is szemfüles ez a különös alak, akkor hamar összerakhatja a darabkáimat: harminc évnél nem tűnök idősebbnek, s 1991-ben egészen kölyöknek kellett lennem még ahhoz, hogy éljek. Már-már annyira, hogy nem is szabadna egyáltalán emlékeznem az otthonomra, nem hogy tomboljon bennem a honvágy. Egyszóval, némi hiba csúszott a gépezetbe. Eléggé hamar.
- Ezek szerint még igazán fiatal vagy. - húzom összébb szemeim, ahogy alaposabban végigmérem őt. Apró hümmögéssel támasztom ki egyik kezem a karfán, másikkal pedig enyhén végigzongorázom az asztalt.
- Nem mondhatod, hogy utálod, de azt sem, hogy szereted? - vonom fel kíváncsian a szemöldököm. - Vannak páran, akiknek a Káosz adja az életerejét, s belőle táplálkoznak. - jegyzem meg mellékesen, szélnek eresztett, feleslegesnek tűnő információként. Nem mindenki meri bevallani önmagának, hogy bizony a sötétség már a születése pillanatában gyökeret vetett benne. Én is ilyen voltam halandóként. Azt hittem, hogy jó vagyok. Még akkor is görcsösen kapaszkodtam ebbe a hitembe, mikor már a családom szemében is csupán a gyűlöletet láttam egy olyan tettért, amit nem is én követtem el, hanem én voltam az áldozat. Áldozat helyett azonban átkozott lettem örök életemre, egészen addig, míg el nem engedtem mindent. Önmagamat. Ez pedig a lelkembe került, s démonként vagyok igazán teljes, még ha olykor így sem lelem igazán a helyem.
- Hogy szólíthatlak? - teszem fel váratlanul a kérdést, némi bizalmat szavazva saját magamnak. Ha ki is volt írva valahova, akkor minden bizonnyal elkerülte a figyelmem.
- Hát mi az, amitől félni kell? - válaszolok vissza egyből a vérről szőtt szavaira. Nocsak, nocsak! Képes valaki arra, hogy egy percnél hosszabb időre megragadja a figyelmem? Ez nekem új manapság. Annyi szürke halandó járja az utcákat élőholtként, hogy már el is felejtettem, hogy megbújik köztük azért pár gyöngyszem is. Közben a bőrkabát lekerül, s feltűnnek az érdeklődő pillantások. Elég sok olyan dolog van a tetoválások mélyén, mely mélyre lenyúlik a Pokolba, ám pár dolog egy hozzáértőbbnek akár fel is tűnhet. S ki vagyok én, hogy bármi jót elrontsak?
- Talán ismerős vonásokat látsz? - nyújtom közelebb a kezeimet, enyhén ráhajolva az asztalra. Ha közelebbről szemügyre akarna venni, úgy nem húzom vissza azokat, csak figyelem, merre halad a keze, vagy a szeme. Közben pedig tőlem szinte már több kérdés érkezik, s ez is utalhat arra, hogy nem akarok görcsösen tudni mindent, nem feltétlenül önmagamért vagyok csak itt.
- Nem, valójában nem ezért vagyok itt. - sóhajtok halkan, félmosollyal. - Megérzés. - csettintek ujjaimmal. - Ennyi az egész. Megérzés. Szeretek arra szállni, amerre visznek a sugallataim, márpedig ezek a sugallatok már akkor megkörnyékeztek, mikor először hozzáértem a jegyhez. Úgy éreztem, hogy itt kell lennem, s minden apró jel mintha terelt volna valamerre. Ide, hozzád. - ekkor a mosoly sejtelmessé változik. - Márpedig szeretek utánajárni, hogy pontosan honnan erednek ezek a megérzések. - ekkor közelebb húzódok, s felkönyökölök az asztalra. - Talán valamilyen bűbáj, amivel idevonzod a "hozzám hasonlókat"? Vagy valami egészen más... - elhaló sóhajjal engedem vissza magam a székre, mielőtt még túlságosan is megszállottnak tűnök. Hajlamos vagyok arra, hogy valami után addig menjek, amíg meg nem kaparintom, kerüljön az bármibe is.
- Másban? - a mosolyom vigyorrá szélesedik, s érezhetően a hanglejtésből sejtheti, hogy mire is gondolok. - Mint például? - tenyerem lassan siklik a penge felé, s ha nem húzza el, akkor a mutatóujjam ujjbegyét enyhén felszántom vele, hogy egy apró vérpetty serkenjen ki belőle. Közben a tekintetem persze végig rajta legel, hátha felfedezek rajta valamit. Bármit. Ami utalhat arra, miért kell itt lennem.
- Meddig terjednek el a határaid? - kérdem félhomályba bújt csendességgel, sötéten, titokzatosan.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7