Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Willard Asylum •
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jan. 23, 2020 3:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Ismerős az Elmegyógyban
Kyara & Belial
Zene: Aerials • szószám: 405 • Credit:

Milyen édes is az őrültség. Halvány mosollyal figyelem, ahogy komoly tekintete hirtelen vidámságba vált. Mintha elméje egy hullámvasúton utazna, amiről soha nincs leszállás.
-Több elképzelés van rá. - felelek kérdésére szűkszavúan. Nem igazán akarom részletezni, milyen káprázatos ötletek születtek már a kinyitására...élen az almamaggal.
-Az egyik majd csak bejön. - rántom meg a vállamat könnyedén. - Ha pedig ez megtörténik...nos akkor majd visszatérhetünk egy esetleges pokoli túrára. - teszem hozzá, amolyan félígéretként.
A kislánynak megtetszenek a pokoldögök olyannyira, hogy simogatni támad kedve, ám én ezt nem tartom valami jó ötletnek. Ha csak nem érez múlhatatlan vágyat, hogy hosszabb-rövidebb időre megváljon valamelyik testrészétől. Figyelmeztetésem ellenére kísérti a sorsát és Káin orra előtt csápol és gügyörészik. A démonkutya viszonzásként nyálcsorgatva vicsorít és morog, készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban elmarjon a lányból egy nagyobb darabot. Látom rajta, hogy befeszül és csak pillanatok kérdése, hogy rávesse magát. Úgy is lesz. Elrugaszkodik a földről, száját hatalmasra tátja, éles fogaival már harapna belé, ám meglepő mód belefagy a mozdulatba és nem szakítja le a kicsike csontos karocskáját. Inkább szimatolni kezd.
-Oh... - emelem meg a szemöldököm a jelenetre. Káin morogva húzódik hátrább.
-Jó tudni, hogy a gazdájába nem marna bele.... - nevetek fel. El sem hiszem, hogy idáig eljutottunk. Hát csak megérte az a múltkori kis helyreigazítás. Még a végén kezes bárány lesz belőle. Rápillantok a dögre. Nem, attól még messze állunk.
Káin megérezte Kyara kézfején a véremet, ezért hátrált, bár fogaival így is sikerült megkarcolnia bőre felszínét.
-Könnyen...csak mennek a szag után. - felelem, miközben az élettelennek tűnő folyosó egyik ajtaja mögül egy vékonyka női hang szűrődik ki. A jelek szerint mégiscsak jó irányba jöttünk, mert a hangban Vikkyt ismeri fel.
-Azt mondtad vízbe ölte a gyerekeit. - vigyorodom el ismét. Ejnye, hát ilyet elfelejteni! Egy ideális világban a Pokol tárt kapukkal várná az ilyen elvetemült lelkecskéket. Odalent külön hely van fenntartva a számukra. Kicsit előre hajolva lesek be a cellába egy vékony résen keresztül, mint ahogy Kyara szobája előtt tettem, de itt sem látok többet.
-Heeeeeelllóóóóóó! - köszönök be. Tartok azért egy tisztes távot, arra az esetre, ha ő is kedvet kapna kinyújtózni a rácson keresztül. Hangomat egy hangos dübbenés követi, mintha a bent kuporgó nő az ajtónak csapódott volna. Kosztól elszürkült csontos ujjacskák fonódnak a rácsokra, kezeivel megmarkolja a vasat és felhúzza magát rajta, hogy kikukucskálhasson. A folyamatot vékony hiénaszerű kuncogás kíséri.
-Milyen kis bájos. - széles vigyorral figyelem, ahogy tébolyult mosollyal ránk nevet, majd elsárgult fogaival a rácsot kezdi csócsálni. Egyem meg. Ki akar jutni hozzánk.

reveal your secrets

Kyara Gilberung


Willard Asylum - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jan. 22, 2020 2:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


To my Puddin'
Öröm és boldogság. Olyan érzések, melyek tébolyult elmémnek ugyanazok. Mindkettő rettentő távol áll tőlem és nem is tudok mit tenni velük, épp ellenük. Nem tudom őket érezni, nincs már semmi az életbe, mely elkárhozott lelkem felpezsdíteni. Lángba hozná.
Mosolygok, nevetek, mert a helyzet úgy hozza, legbelül mégsem érzek semmit. Végtelen üresség tombol lelkembe. De ha nem akarok hazudni, akkor volt két dolog, mely megérintett. Apám megtalálása és az első találkozásom Pacikával.
Az a kínzóan édes fájdalom, az a gyönyörű füstalakat, amit mutatott, az éles karmok…
- Nem csak itt. Sehol sem. Nem érzek sem fizikálisan, és sehogysem semmit – tekintek fel ezúttal komoly tekintettel a Pacikára. Majd a semmiből nevetem el magamat. – Há, csak viccelek – nevetek vidáman, és ütögetem meg a karját, ahogy kétrét görnyedek vidámságomba.
- Hogy lehet kinyitni? – érdeklődöm, felegyenesedve. Ez a téma máris jobban érdekel, mert lássuk be, addig miként adom a bájos lelkemet? Persze nem akárkinek, csak apcikának tehetem meg.
Kizárt dolog, hogy halálom után ne démonként térjek vissza, ezt a nevetséges elképzelést. De azért várok a megfelelő alkalomra, a megfelelő alkura, vele szemben.
Csak kellett neki, már megint eltűnnie. Szemeim megforgatom, mintha már rég hozzászoktam volna ehhez, holott életemben egyszer láthattam csak. Ennyi épp elég volt, hogy oly erős kötelék jöjjön létre, melyet senki sem bonthat szét.
Véréből ezúttal nem kapok sokat, bár önmagában nem is oly értékes, mint vegyítve, mégis, a kis dögök. Mennyire aranyfalatok, sütnivaló kis cafatkák. Napok óta nem ettem igazán, nem is értem, hogy miként tudok még talpon maradni. A kézfogásom mégsem jön be.
- Hát te vagy a legvérmesebb – gügyögök felé, ám kezem mégsem veszem el előle, ha beleharap. Hát így jártam, legfeljebb csak nagyot nevetek rajta, ám ha marcangolja, azért megpróbálom kiszabadítani kezem. Erőmet is csak annyira használom, hogy éppen szétfeszíthessem az állkapcsát, hogy aztán sebes kezem vonjam magamhoz. – Jóóóó, kutya – ezt a jelzőt így is, úgyis megkapja, bárhogy is alakuljon a vége.
- Abba nincs kihívás – vonom meg végül a vállamat és újra felállok, hogy útnak is indulhassak. Na de merre? Merre, merre és merre?
A kutyák indulnak meg, én meg ha kezem marcangolóvá vált, nem foglalkozok azzal. Megyek utánuk.
- Honnan tudják az irányt? – hajtom oldalra a fejemet. Érzem, ahogy vérem végigfolyik karomon, ujjaim hegyén megállnak, hogy a végzetes szakadék előtt megpihenjenek.
- Félvér! – rikkan egy ajtó nyílásán egy női hang. Ismerős, így felé fordulok.
- Vikky! – örülök meg neki, és már kapok is a démonka karja után, hogy arra húzzam. – Mit is mondtam, mi a baja? – kérdezem totál összezavarodottan, mert egyáltalán nem emlékszem rá.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 20, 2020 6:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Ismerős az Elmegyógyban
Kyara & Belial
Zene: Aerials • szószám: 401 • Credit:

Kyara ábrándos tekintettel mered a plafonra, séta közben elmélyülten a repedéseket kémleli. Csak egy megérzés, de mintha nem a megfelelő irányba tartanánk. Rákérdezek, de nem kapok megnyugtató választ. Sebaj, majd csak kikötünk valahol.
Örömöt mondok, de ő már a boldogságról beszél. És néz rám értetlenül, zavarosan.
-Hát én nem használnék ilyen erős szavakat, mint a boldogság. - jegyzem meg magamnak, miközben elárulja, hogy képtelen rá.
-Őszintén nem csodálkozom ezen. Pláne ezen a helyen. - fűzöm hozzá a kislány szavaihoz, majd végigtekintek a komor folyosón, de gondolatban az egész kócerájra gondolok. Amúgy sem azért vannak ezek a helyek, hogy az itt lakó jól érezze magukat meg boldogok legyenek.
-Oh, bárcsak már ott tartanánk, hogy nyitva lenne. - felelem kerülve a konkrét választ kérdésére. Bár úgy hiszem ha valaki, hát ő élvezné a pokoli körülményeket. Hiszen a kis ízelítő is kedvére volt, amit akkor kapott, amikor a fejecskéjébe másztam. De még elég távlati az ajtónyitásról beszélni vagy azzal kapcsolatban ígérni bármit is. Viszont nem kell átlépni a pokoli kapukat, hogy pokoli élményekben legyen része. Sajnos az előbbi előadásról lemaradt, félvér szemei nem engedték láttatni azt a kegyetlen pusztítást, amit kis kedvenceim a dolgozókkal műveltek, de azt hiszem ezen segíthetek. Egy apró rúna a kézfején démoni véremmel festve és alvilági ebeim láthatóvá válnak szemei előtt. Mindaz látható, amit tesznek. Noha csak is addig lesz ez így, míg a kezére mázolt jel le nem kopik vagy el nem mosódik.
A kislány épp csak megpillantja őket, máris leáll kutyázni. Még kezet is nyújt nekik, ám rájön, hogy ez butaság, ők nem fognak vele kezet, úgy ahogy szeretné. Egy pacsi a legtöbb, amit tőlük kaphat, már ha nem harapják le tőből a karját.
-Én nem nagyon piszkálgatnám őket a helyedben. - figyelmeztetem a kicsikét, már ha meg akarja tartani a kezecskéit.
-Főleg nem Káint, a legvérmesebb pokoldög, akit valaha láttam.  - mégis megtartottam, talán pont ezért.
-De ha mégsem bírnál a késztetéssel, akkor inkább Ábel zaklasd... - bökök fejemmel a jobb oldali démonlényre. Ő lényegesen higgadtabb típus, de nála sincs garancia, hogy a simogatást, nem veszi-e sértésnek vagy tolakodásnak, és kap váratlanul a végtagok után. Nem szoktak hozzá a kedves bánásmódhoz, nem is értik az efféle közeledést. Kísérletezni mondjuk lehet, ha baj történik nem kell messze menni, az orvosi szoba a közelben van. Itt minden megvan ahhoz, hogy egy lepottyant kart vagy lábat visszavarhassunk. Kicsit hagyom hagyj teljen az alvilági kutyák látványával, majd amikor úgy vélem eleget ácsorogtunk intek a kutyák felé: Indulás!

reveal your secrets

Kyara Gilberung


Willard Asylum - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 20, 2020 8:34 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


To my Puddin'
- Hümph - fordítom el az ellenkező irányba a tekintetem, amerre ő van. Orrom felhúzva tekintek a plafonra, ahol a fal találkozik vele. Az illesztéseket nézem és gondolataim már rég máshol járnak. Hiszen ott egy repedés. - Vajon mi élhet benne? - teszem fel a kérdést. Máshol nincs repedés, biztos, hogy él ott valami. Vagy valaki. Eszembe sem jut, hogy az épület strukúrája okozhatja eme repedést, mert jelen pillanatban szentül hiszem, hogy… - Mi van ott? - hajtom fejem a jobb vállam irányába. Ajkaim elnyílnak, mintha látnék ott valamit. Eszem totál elveszett, egészen addig a pillanatig, amíg valaki ki nem zökkent a hangjával.
Először csak szemeimmel pillegek, ahogy visszatérek a világba.
- A boldogságom? - kérdezek vissza és újra visszafordítom rá ezúttal zavaros tekintetem. Mégis miről beszél, milyen boldogság? - Képtelen vagyok boldogságot érezni - teszem hozzá, hiszen ez tényleg így van. De vajon mire gondolhat most? Mi lenne az, ami meghozhatná a várt boldogságomat. - Újra kinyíl a pokol és leviszel? - lelkesülök gyermekien újra csak. Na az biztos, hogy maga lenne a móka. A kínzó melegével, ahogy a bőrömet égette legutóbb is. Noha csak emlékképet mutatott meg. Egy lehetséges valóságot, vagy épp jövőt.
Mégsem hittem neki. Apám nem ok nélkül teremtett ezt már tudom.
- De csak bőröstől, úgy szeretem ám! - vigyorgok rá szemtelenül. Még sose kóstoltam embert, nem volt rá alkalmam. Nem is voltam még rákényszerítve sem. Mindig megoldottam, hogy állatok húsából lakmározzam, na meg mindig is vigyáznom kellett az álcámra. Vajon, ha innen elmegyek, mennyi vadász fogja sejteni, hogy ki is vagyok, valójában? Ha meglátnak az utcán, mit fognak mondani? Felismernek majd egyáltalán? Áh, fajankók ezek…
Némi várakozás után, mégis elindulok a vélt helyes irányba. Hallom, ahogy mögöttünk kutyák körmei kaparja a padlót. Hallom, ám nem látom, akárhányszor is fordulok hátra. Bosszantó, mégis nyugtató. Egy láthatatlan ellenfél, na persze nem az. Legutóbb a hangjaik alapján könnyedén le tudtam őket győzni. Persze Káint és Ábelt nem akarom.
- Persze! - vágom rá egyből, noha amúgy fogalmam sincs, hogy merre megyünk. Még az is lehet, hogy régen elmentünk mellette. Nem tudom, hogy merre is van Vikky pontosan. Néha csak a hangját hallottam, nem igazán szerettek volna kiengedni zárkámból.
De ő megáll, én pedig vele. Kérdőn pillantok rá.
- Vagy nem - vonom meg a vállam, mert sejtésem szerint ezért állt meg. Ám nem. Valami egészen más miatt.
Figyelem milyen rúnát fest fel, figyelem minden mozdulatát, minden vonását elraktározom őrült elmém hátsó rejtekébe.
- Mit tud? Nyalogatni valót, nem is kapok? - teszem fel a kérdést, ám ahogy felpillantok, már meg is látom a gyönyörű kutyusokat. Azokat a szőrtelen, merő bőr állatkákat, akik vicsorítva, mégis fegyelmezetten követnek minket.
Sikolyom visszhangzik a falakról, örömömbe meg is ugrok.
- Hát mi édesek! Helló! - hajolok közel feléjük, Pacika kezét pedig el is engedem, nem kell az most. Hiszen van két édes, gyönyörű, tündi-bündi kutyika, akik jobban lekötik a figyelmem. - Kyara vagyok - mutatkozok be és teljesen értelmetlenül nyújtom kézfogásra a kezem. Hirtelen egyenesedem fel, nevetve magamon. Mutatóujjammal csavarom meg a levegőt halántékom környékén, a végén pedig meg is koppintom, szemem forgatva. - Kutyák, nem tudnak kezet fogni - de azért visszahajolok feléjük és ha van rá lehetőségem, akkor bizony meg is simogatom őket, de meg ám!
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 19, 2020 7:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Ismerős az Elmegyógyban
Kyara & Belial
Zene: Aerials • szószám: 396 • Credit:

-Mintha némi elégedetlenséget éreznék a hangodban. - jegyzem meg sunyi vigyorral a kislány sértődött arcocskáját figyelve, s közben eszembe sincs tiltakozni felém intézett szavai ellen. Pontosan úgy van, ahogy mondja. Ilyen galádok vagyunk. Ösztönösen keressük, hogy és hol vághatunk át másokat. Értelemszerű, hogy saját érdekeink fontosabbak, mint másoké és az adott szavunk is legtöbbször annyit ér, mint döglött lovon a patkó. Aki többet vár egy démontól, az bolond.
-De kár morcosnak lenned...türelem, meglesz az örömöd... - ezúttal ezt akár veheti ígéretnek is. Olyasfajtának, amit be is tartok és nem feledek el. Hiszen semmibe nem telik őt magammal vinnem - ami amúgy is szándékomban áll, terveim vannak vele - az egyik angyalkínzós napomon és azt mondani neki: "Drágaságom, ez a tiéd! És azt teszel vele, amit csak akarsz." És hagyni, hogy kedvére játsszon új játékszerével.
Míg a késeivel babrál, eszembe jut milyen szerencsés helyzet. New Yorkba jöttem félig öncélból, félig kötelességből...félig a munka miatt, félig szórakozásból. És bár az Elisabeth-tel kötött kis egyezség miatt léptem át a Willard küszöbét, mégis örülök neki, hogy őt is itt találtam. Akár ő juttatta magát ide, akár nem. Itt vagy máshol, de mindenképpen megkerestem volna őt.
A köszönetnyilvánításról sajnos lemaradt, de a gyújtogatás fellelkesíti. Akár egy gyermek kacarászva ujjong és tapsikol, mint mikor tudja, hogy valami igazán jó dolog közeleg. Öröm látni az efféle őszinte boldogságot mások nyomorának puszta gondolatára. Igazán démoni.
-Az nincs, de egy rögtönzött szalonnasütést beiktathatunk. - vetek egy pillantást a közelünkbe heverő, még friss tetemekre. Alapanyag tehát van. Ennyi husikából kész lakomát csaphatnánk. Ám mielőtt átadnánk a terepet az élvezeteknek és az önfeledt szórakozásnak, előbb még pár dolgot meg kell tennünk. Hiszen a munkának és a mókázásnak is megvan a maga ideje. Az esti sikolykoncert előtt még néhány lelkecskét magamnak akarok tudni. A kicsike felé nyújtom a kezemet. Indulnunk kell! Csontos ujjacskáival megfogja a kezem, majd határozatlanul toporog egy keveset keresve a helyes irányt. Türelmesen megvárom, míg elhatározza magát és megindul a folyosón első barátocskánk, Vikky szobája felé. Növekvő csend, vibráló fények kísérnek minket és a lány válla felett lebegő fémdarabot. Kicsit messzebbről nyomunkban a pokolkutyáim is a láthatatlanság mögé rejtve.
-Biztos jó felé megyünk? - kérdezek rá kicsit kételkedve, majd egy pillanatra megállok. Felsértem a kezem és a kicsike másik kezére véremmel egy rúnát festek.
-Aztán nem lenyalni. - figyelmeztetem somolyogva, mert tőle aztán kitelik. A felfestett jel hatására, ha tekintetét mögém emeli megláthatja pokoli vérebeimet. Fejemmel intek Káinnak ballagjon szépen előttünk.

reveal your secrets

Kyara Gilberung


Willard Asylum - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 19, 2020 5:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


To my Puddin'
- Pff, persze, a démonok bezzeg mindent elfelejtenek! Ha a lélek behajtásáról van szó, percre pontosan tudják, hogy mikor kell eljönni értük, ám ha ígéretet tesznek!? Úgy bújnak ki alóla, hogy gyönyör nézni – persze nem vagyok én annyira megsértődve. Mi más mutatná ezt jobban, mint vigyorgó képem? Ezek csak tények, amiket az elmúlt években tudtam meg a démoncikákról, miközben kerestem azt a bizonyosat. Mégsem fogok lemondani arról az ígéretről, amit kaptam.
Kell az az angyal!
Esther nővérnek mégsem tudom megköszönni az elmúlt éveket. Hogy az lehettem, aki ma vagyok és ezt neki és az itteni dokiknak köszönhetem. Köszönheti a város. Vigyorgok, mert nem bánom, a halálát, ahogy az véget ért.
- Pedig mély szép lett volna. Ennyi erőfeszítés, a semmiért – sóhajtom el magam, teátrálisan. – Hát ezért kapattam el magam? – igen, egyre erősebb bennem a gyanú, hogy én tettem. Hogy én akartam, hogy itt legyek. Hogy ez az egész végetérjen egyszer és mindenkorra.
Hogy csak szórakozhassak rajtuk.
De hogy honnan tudtam, hogy eljön értem? Egy érzés, egy ösztön, semmi több.
Kín mégis félig fogatlanná vált. Ezt a becstelenséget vele szembe. Megsimogatom élét és még csak az sem zavar, hogy vérem serken ki alatta. Nem érzem a fájdalmat, melyet okoz nekem.
Újra nem érzek semmit.
- Éghetne, mint egy karácsonyfa! Benne a sok-sok emberrel! – tapsikolok, ahogy hirtelen felé fordulok és pár lépéssel lecsökkentem a kettőnk közötti távolságot. – Képzeld el az égő emberek szagát… Várj ilyen van a pokolba? – kérdezem fejem félrehajtva. – De ahogy feltámadnak, az a fájdalom, amit átélhetnek majd – húzom ajkaimat galád vigyorra. Nem, nem mosolyra, vigyorra.
- Van pillecukrod? – kérdezem meg hirtelen, ha már ég a gyertya éget játszunk. Vagy együnk ropogós embersültet? Mh, milyen finom lehet, nyami…
Vékony, már-már aszott kezemet (mert persze itt nem igazán etetik az embert. Lehet, hogy már hetek óta itt vagyok?) csúsztatom az övébe, mégis határozottan szorítok rá.
- Az elsőőőő – kezdek bele és hiába nézek szét a folyosón, mely lassan őrültek házává változik, fogalmam sincs, hogy merre induljak. – Vikky… Hol van Vikky, Vikky, Vikky – hajtom félre a fejemet, testemmel jobbra-balra fordulok, hogy megtaláljam a megfelelő utat. – Arra! – mondom határozottan az ellenkező irányba, mint amerre mennünk kellene. Szabad kezem ujjait mégis folyamatos mozgásba tartom, hogy Kín és Halál a vállam felett lebegjem. Jó, eme kézmozdulatra semmi szükség, mégis szeretem, ha azt hiszik, az ujjaimmal mozgatom őket… Elhiszik, hogy így van és arra számítanak, ahogy mozdulok, nem arra, amit teszek…
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jan. 17, 2020 11:13 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Ismerős az Elmegyógyban
Kyara & Belial
Zene: Aerials • szószám: 375 • Credit:

Leláncolt, vágott szárnyú angyalok. Totál nem dereng, hogy efféle ígéretet tettem volna, ahogy az sem, hogy egyáltalán ígértem neki bármit is. Ám ő meggyőződve állítja, hogy így történt. Csípőre tett kezei, arca mimikája neheztelésről árulkodnak. Mintha megsértődött volna feledékenységem miatt. Pedig olyan gyakran nem adom a szavam, hogy ne tudjam észben tartani.
-Ropogós angyalszárnyakat... - ismétlem meg szavait kicsit eltűnődve.
-Bár nem vagyok meggyőzve arról, hogy ilyet mondtam volna, - és élek a gyanúperrel, hogy ezt álmodhatta - de nem vagyok az ellen sem, hogy szárnyvégre kapjunk majd egy tollast és eljátszadozzunk vele. - mosolyodom el. Elvégre az elmegyógy után is kell valami móka. Az angyalok szadizása, illetve már annak puszta gondolata is jóleső érzéssel tölt el és azon dolgok egyike, amire bárhol, bármikor vevő vagyok.
Régi ismeretségükre való tekintettel a kicsike is intézne pár szót Esther nővérhez, ám a kutyuskám gyorsabbnak bizonyul.
-Hopsz! - pillantok a falra felkent nővér élettelen testére. Kár, hogy nem öt másodperccel hamarabb szólt, de így sincs veszve semmi. Ez az állapot csak átmeneti. Bezzeg régen, akit megcsapott a halál szele, az általában be is végezte, manapság viszont más idők járnak.
-Azt hiszem, ezzel a köszönettel kicsit még várnod kell. - vigyorodom el. Míg fel nem éled van időnk a kislány játszópajtásaira is. Nem kell sokáig keresgélnünk, hamar rájuk is találunk a jobbra eső szoba egyik zárt fiókjában. Kyara be is rohan, de én nem követem őt. Megállok az ajtóban, vállammal megtámasztom az ajtófélfát és mellkasom előtt keresztbe font kézzel figyelem, ahogy kiszabadítja szeretett fémdarabjait a fémfiókból. Egy fél pillanatig azt hiszem, hogy késtartó lesz a kislányból. Olyan irammal száguldanak felé a fémek, hogy úgy tűnik benne állnak majd meg. Bámulatra méltó ez a szintű ragaszkodás bármihez is...mivel én magam ritkán kötődöm, főleg tárgyakhoz. Hagyom, hogy kiélvezze a viszontlátás minden pillanatát.
-Mintha csak a gondolataimba olvasnál. Felgyújtani az egészet, milyen pompás gondolat. - démonian vigyorodom el ötletére, amire már magam is gondoltam.  
-Az utca túloldaláról pedig végignéznénk, hogyan hamvad el az egész. - milyen csodás látvány lesz. Szinte látom magam előtt, ahogy a lángok felfalják az épületet és a benne lévőket. Bár tudjuk, ők később úgyis felélednek.
-Akkor cserkésszünk be még pár ígéretes lelkecskét, mielőtt tábortüzet csinálunk ebből az átkozott kócerájból. - nevetek fel, majd kezemet a kislány felé nyújtom. - Gyere drágám, mutasd meg, hol vannak a kis barátaid.

reveal your secrets

Kyara Gilberung


Willard Asylum - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jan. 17, 2020 7:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


To my Puddin'
Tíz év hosszú idő. Tíz év alatt a világot meg lehet váltani, vagy épp el lehet pusztítani - minden ugye csak nézőpont kérdése. Én szívesebben veszem az utóbbit, hiszen abból lehet a legjobban építkezni. Pusztíts el mindent és a világ kitárul előtted, megannyi új lehetőség nyílik meg neked, melyből az lehetsz, azt építhetsz, amit csak szeretnél.
A Pacika nem rövidtávra tervez, nem hiszi, hogy világunknak vége, csak azért mert a pokolka éppen zárva pihen. Upszika.
- Pacika! - ismétlem el újra vidám mosollyal az arcomon, toppantva is egyet, örömömbe. - New Orleansba találkoztam vele - egyszerűen imádom, ahogy a nővér arca folyamatosan elsápad. - Nem is említettem? - helyezem elüszkösödött szívem helyére a kezemet. Hát tényleg ilyen feledékeny lettem volna? Fejem enyhén félrehajtva mosolyom már nem vidám, inkább alamuszi.
- Upsz - sajnálkozok korán sem őszintén. Az érkezőkön mégis megforgatom a szemem. Esther nővérrel elbeszélgettem volna, a többiekhez azonban nincs kedvem. Főleg ha rosszul használják a terminológust.
- A bolond szellemileg visszamaradott - magyarázom a démoncikának, szemem megforgatva. - Jóval magasabb szinten állok szellemileg, mint ezek - bökök állammal az összegyűlt ápológárda felé. Az már teljesen más kérdés, hogy őrültségem miatt, teljesen másra használom, mint amire ők akarják.
- Igen! - csapok le az angyalokra, bárhogy is néz rám, én emlékszem, hogy megígérte! - Igen! Ropogós angyalszárnyikókat ígértél a következő randinkra! - teszem csípőre a kezemet és sértődötten fordulok a morgás irányába. Nem ér, hogy nem láthatom őket! Mert hát annyira aranyosak a drágák! Kezem végül keresztbe fonom a mellkasom alatt. Pedig ígért.
Valamelyik álmomba.
De ígérte! Nem mossa le magáról!
Aztán pedig elkezdődik a műsor én pedig tapsikolva örülök ennek.
- Kutyiviadal! - illegetem magam jobbra és balra, kócos tincsemet forgatom az ujjam köré, így tekintem eme gyönyörű látványt. A kutyákból semmit sem látok, ám amit tesznek?
Látom, ahogy Esther rám veti a tekintetét. Én csak fejem félrehajtva figyelem, ajakamról nem tűnik el az ördögi mosoly.
- A vérüket akarom - lehelem szinte már elhalóan. - De Esther nővért hagyd meg nekem! - fordulok a démonka felé vigyorogva. - Meg akarom neki köszönni - magyarázom meg, a többi ápoló nem érdekel. Esthernek úgy kell bevégeznie, ahogy a nővérének egykoron.
De ha mégsem hagyja meg nekem, csak mély sóhaj tör fel torkomból, végül megvonom a vállam és sértődött csitriként vonulok be a terembe, ahol a kicsikéimet tartják, egy zárt fiókba.
- Kííííín, Halál! Ciciccc - hívogatom a késeke, mire az egyik fémfiók meg nem szólal. - Ott vannak - lelkesülök és egy csapára kicsapódnak azok a fiókok a két kés pedig úgy száguld hozzám, hogy félő majdnem belém állnak. Persze az utolsó pillanatban állnak meg. - Szegénykéimet, nem használtak tieket - simítok végig Kín élén, mely nem olya éles, mint amikor bekerült. Az ide-oda mozgó szemeit mégsem vették le, ám az látszik, hogy a fluoreszkáló cikk-cakkos vigyorát próbálták lemosni. - Mit tettek!? - hördülök fel. Mennyi munkám van benne!
Jah, csak két perc.
- Ideje új lelkek után nézni. Aztán felgyújtani a helyet, mindenkivel együtt - boxolok a levegőbe, hasonló lelkesedést várva a férfitól. - Jaj, nem hal meg senki véglegesen. Ezért sem haragszom Estherért, pár óra és feltámad - vigyorgok rá negédesen. Milyen szép is újra és újra átélni a halált. - És még csak nem is tudják értékelni - állapítom meg a nyilvánvalót.  
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 12, 2020 8:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Ismerős az Elmegyógyban
Kyara & Belial
Zene: Aerials • szószám: 631 • Credit:

Minél több időt töltök itt, egyre inkább rájövök az elmegyógy érdekesebb hely, mint azt korábban gondoltam. Remek hely egy kis alkudozáshoz. Jól tudom, más démonok ostobaságnak tartanák, hogy zárt kapuk idején is egyezségeket kötögetek. Mi értelme, ha úgysem hajthatom be? Ha a lélek nem kerül oda, ahová való? Őszintén? Amellett, hogy remekül szórakozom, nem titkolt szándékom a hatalmamat növelni. És jól tudjuk, hogy ez az egyik leghatékonyabb módja. Mi más okból szánna ennyi időt bárki is ilyesmire? Komolyan elhiszi bárki, hogy ezt valaki pusztán a móka kedvéért tenné? Nyilván nem. Én semmiképp sem. Persze tisztában vagyok vele, hogy mindaddig ez mit sem ér, míg újra szabad bejártást nem nyerünk a Pokolba. De ha egy nap újra kinyílnak azok az ajtók, nem lesz más dolgom, mint begyűjteni és beterelni rajta a lelkecskéimet. És természetesen kiélvezni mindazt, ami ezzel jár.
-Személyesen. - démoni vigyorral pillantok a nővérke sápatag pofijára, majd a kisdrágám vidám arcocskájára.
Megjönnek a pajtások is, kezdünk sokan lenni. Nem is kell sok, hogy eluralkodjon az ellenséges hangulat. Az egyikük vérszemet kap, rosszat szól, és válaszként már reccsen is a nyak. Bolond vagy őrült? Számukra nincs különbség. Ám a kislánynak nem mindegy. Érzékeny pont, ha lebolondozzák.
-Megértem. - pillantok a földön heverő élettelen testre, miközben magyarázkodásba kezd. Bár szükségtelen szavatkoznia, félig démon, a vérünk van az ilyesmi.
Biztosra veszem, hogy felettébb élveznék, ezért játékba hívom kis kedvenceimet is. Káin és Ábel.
-Micsoda? Láncolt angyalt? - szemöldököm magasra emelkedik. Nem igazán értem, miről beszél...
-Ez biztos? - kérdezek vissza, mikor szememre veti állítólagos korábbi ígéretemet. Pillanatra elmélyedek emlékeimbe. Ilyet ígértem volna neki? Nem dereng. Határozottan nem.
-Nem, de ez is elég jó lesz. - jegyzem meg alattomos vigyorral. Füttyszavamra mellettem teremnek hűséges kutyáim. Persze, nem lát belőlük semmit. Ismét megfeledkezem arról az apróságról, hogy automatikusan nem láthatja őket akárki. Kár, pedig lefogadom, tetszenének neki. Talán készíthetnék egy rúnát, ami megmutatja őket Kyarának, csak neki, de erre most nincs idő. Káin, a vérmesebb hangos morgásba kezd, jobb mellső mancsával a járólapot karmolja. Már kiszemelte magának leendő játszópartnerét, a másik ápolólegényt.
-Kapd el! - adom ki a parancsszót. Nem kell kétszer mondanom, azonnal ráveti magát a férfira. A támadásból csak annyi látszik, hogy az ápoló önmagától, nagy erővel, métereket repül a folyosón, az egyik nyitott ajtó fogja meg, majd hangosan felordít, amikor észreveszi, hogy közben leszakadt a fél karja.
-Úristen, mi volt ez?? - sikolt fel Esther nővér. Fejét ide-oda kapkodja, közben vet pár keresztet maga előtt. Bár az rajtuk aligha segít. Érzi, hogy valami veszedelmes van a közelükbe, ám nem lát semmit. Mozgást érez, ezért ijedtében belelő párat a levegőbe, maga se tudja miért. Talán a reflexek. Míg nővérkénk lövöldözik a semmire, addig a társa a sebesült kolléga segítségére siet. Jobb is ha igyekszik, bármelyik pillanatban elvérezhet a félkarú.
-A karom...a karom...- nyögi elhaló hangon. Ám gyötrelmeinek még közel sincs vége. Sokkos állapotba kerül, amikor meglátja, hogy pár méterre a saját keze integet vissza neki. Káin játszik a zsákmánnyal.
-Na, milyennek találod a műsort? - kérdezem a kislánytól.
-Ábel, intézd el a nővért. - mutató ujjamat Estherre szegezem, miközben sokat sejtető démoni vigyort villantok rá. A fegyver tára közben kiürül és nincs, amivel pótolhatná.
-Ne, kérem....ne...- könyörögne, de Ábel elragadja. A nő a falon csattan szét, hatalmas vörös foltot hagyva maga mögött. Pár másodpercig még fennakadt szemekkel nyögdicsél, aztán akár egy rongybaba összerogy a fal tövébe.
-Ennek is annyi. - nyugtázom a látottakat.
-Gyere...keressük meg a késeidet. - hívom egy másik kedvére való mókára, míg a kutyáim még eljátszanak kicsit a tetemekkel.

reveal your secrets

Kyara Gilberung


Willard Asylum - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 11, 2020 10:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


To my Puddin'
- Áh, vannak még, de van, aki csak ül egész nap és néz maga elé, úgy tesz, mintha katatón lenne – forgatom meg a szemem. Aztán lehet, hogy tényleg katatón állapotban is van, magam sem tudom, ám ez most nem is annyira érdekes. Vannak itt bőven és bár ritkán engednek ki, azért pontosan tudom, hogy miként kell velük beszélgetni. Vagy csak elmenőben voltak a folyosón én pedig a sarokba ülve némán hallgattam őket. Igen, ilyen is előfordult, nem egyszer. A hallgatag mindig fülel.
Esther-nővér is próbál utunkba kerülni.
- Oh, ő sokat tett értem! – vigyorgok lelkesen a démonra. – Bár lehet, hogy nehezményezi, amit pár éve tettem Katheryn nővérrel – csücsörítek a számmal. Valóban nem nevezhette jó néven, hogy édes nővérét leszúrtam egy késsel, de hát, ők tettek azzá, ami vagyok. Pontosan tudják, hogy miféle szerzet, és épp ezért is próbál megölni.
Ugyanis ahogy megállítom a golyókat, ijedten tekint a csuklómra. Nincs ott már a bilincs, mely fogva tart.
- Belial! – kiáltok fel és vidáman fordulok vissza a nővér felé. – Belialnak hívják! – Esther pedig tovább sápad. – A viszály pacikája! – csapkodom össze a tenyerem, mint aki magát dícsérte éppen meg, mert ilyen okos és ügyes volt, hogy tudja fejből.
De persze nem örül neki. Ajkaim mégse biggyednek le, hiszem füleimnek zene, ami körülöttünk zajlik. Átveszik az itt lakók a hatalmat. Persze nem teljesen ezt akartam, de még így minden a tervek szerint halad.
Mert én akartam ide bekerülni. Én akartam visszatérni ide, tudván, hogy meglátogat majd a Pacika is kivisz innen. Oh, szüksége van rám, ahogy nekem is rá. Itt állok kócosan, koszosan mellette, ám vagyok annyira őrült és hatalmas, mint ő maga is.
S lassan jönnek a többiek is, az én mosolyom pedig tovább szélesedik. A megnevezést hallva, azonban kezem hirtelen emelem magam elé, csuklómmal csak egy mozdulatot teszek és az ápoló nyaka eltör. Teste erőtlenül hullik a porba. Kezem csak a dramaturgia kedvéért mozog, ám nyakát könnyen tudom törni. Ez a telekinézis lényege. Bármi és minden mozgatása.
- Őrült… utálom, amikor összekeverik a kettőt – magyarázom meg tetteim jogosságát. Nem firtatom én hogy őrült lennék, mert tudom, hogy az vagyok. És én örülök annak, hogy az lehetek, az élet sokkal mókásabb és vidámabb, mint komolyan.
De persze a többiek máris vérszemet kapnak és jönnek is felénk.
- Tényleg? – kérdezem unottan, ám ekkor a Pacika olyat kérdez, amitől felcsillan a tekintetem. – Kapok angyalt, láncon tartva? Levágott szárnyikókkal? – lelkesülök, kettőt is ugrok mellette. – Ha! Testvér angyalok! – lelkesülök tovább, ám csak halk morgást hallok.
- Nem látok kicsi kutyuskákat – bigyednek le ajkaim. – Azt ígérted, hogy angyalokat hozol nekem! – emlékszem ám erre. Vagyis… De, biztos, hogy ő volt, ki más lehetett volna? Neki van hasonló agyament gondolatai, mint nekem. Halandók a pokol ebeit mégsem láthatják. Én sem, pedig félig démon vagyok, legfeljebb hangjukat hallhatom.
- Vakviatal! – lelkesülök, ahogy azonban rájövök, hogy úgy kell harcolniuk ellenük, hogy nem látnak semmit.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 11, 2020 7:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Ismerős az Elmegyógyban
Kyara & Belial
Zene: Aerials • szószám: 631 • Credit:

Lélekgyűjtő játszmánk előtt a kisdrágám lelkesen sorolja az érdemesebbeket, akiket gyűjteményem részévé tehetnék. Egy asszony, aki vízbe ölte tulajdon gyermekét? Egy bipoláris beteg, aki maga a két lábon járó kiszámíthatatlanság? Melyik démon ne akarná őket sajátjának? Egyértelműen arra születtek, hogy a Pokolban végezzék. Az istenkomplexusos férfin már csak hangosan nevetek. Kétségtelenül ő is közéjük illik. 
-Szép kis csapat. - jegyzem meg elégedett hangon, bár azért reménykedtem hasonlókban révén, hogy ez egy elmegyógyintézet. Közben társaságunkba csöppen egy nővérke is. Túlértékelem, mikor első blinkre orvosnak nézem, de hát ezt teszi a fehér köpeny. De számít ez bármit is? Orvos vagy nővér? Aligha. Megkérdezi, hogy mit keresünk itt, azonban érdeklődését egészen biztos költői jellegűnek szánta, mivel még azelőtt ránk ereszt egy sorozatot a mordályából, hogy válaszra méltathatnánk. A kicsikém viszont nem hagyja, hogy a lövedékek bennünk landoljanak. Ügyes kislány. Gondolatban kap is érte egy buksisimit.
-Szomorú, már az egészségügy sem olyan, mint régen...- mélyet sóhajtok és a fejem csóválom közben. Miután megállítja és tenyerébe gyűjti a golyókat, mintha mi sem történt volna, Kyara kedélyes csevegésbe kezd a láthatóan meglepett nővel. Egyem meg, be akarna mutatni, ám a nevemet még mindig nem vágja. Szinte hallom, ahogy agyal, forognak az agykerekei, azon töri a kis fejecskéjét, hogyan is szólíthatna a "Pacikán" kívül, mert hát lássuk be, így azért nem. Úgy döntök kisegítem inkább.
-Belial. - árulom el végül a lányra pillantva. A kis intermezzo közben a nővérke sem tétlenkedik, túllépve meglepettségén, lányos zavarában egy újabb fegyvert kotor elő, megjegyzem teljesen feleslegesen, hiszen nagy kárt nem tehet bennünk. Persze nem tartozik a legkellemesebb érzések közé, amikor a fém mélyen a húsodba váj vagy épp keresztül hatol a testeden, ezért ha lehet én inkább kerülöm az ilyesmit. De ki tudja, más lehet külön örömet érez az efféle élményekben.
Míg mi a harcos ápolóval bajlódunk, a szabadon engedett tébolyultak elkezdik birtokba venni az épületet. Ketten nagy lelkesedéssel amortizálják tovább a folyosót. Míg az egyikük a molyrágta függönyöket szaggatja, majd a letépett anyagdarabbal rohangál körbe-körbe, azt képzelve, hogy ő éppen repül, addig a társa minden mozdítható tárgyat keresztülhajít az üvegablakon egyenest ki az udvarra. Mintha arra játszana, hogy az összes üveget kiüsse belőle. A harmadik bolond pedig az egyik zárt vasajtóra kapaszkodik. Rángatja a kilincset, pórbálja önerőből kitépni. Persze elvetélt gondolat, legfeljebb a kilincset szedi le. Nincs meg hozzá a kellő fizikai ereje, hogy az egészet kimozdítsa a helyéről. De attól még próbálkozni persze lehet...
-Esther mi történik itt? - robban be pár újabb arc, akik feltehetően a gyógyó szakképzett ápolócsapatához tartoznak. Mi van itt? Hirtelen mindenki felébredt? Eddig egy itt dolgozót sem lehetett látni, hirtelen meg itt terem mindenki. Bosszantó...
-Már megint ez a bolond. - szólal meg az egyik szemforgatva, amint meglátja Kyarát. Megjegyzése után az ápolólegény, az ökleit ropogtatva lép közelebb és nagyokat mond arról, mit fog kapni ezért a lány. Szemmel láthatóan valamiért eléggé neheztel a kis kattantra. Hallgatva őket rám tör az unalom és látványos ásításba kezdek. Tény, hogy nem sietek, de az ilyen keménykedés csak időpazarlás. Persze felém is van pár kéretlen szavuk.
-Igazi zsenik járnak köztünk. - gúnyolódom rajtuk egy kicsit, amikor nagy logikával kikövetkeztetik, hogy én szabadítottam ki Kyarát. A kis szemfülesek. Még meg is tapsolom őket.
-Drágám, mutattam már neked a kis kedvenceimet? - kérdezem a lánytól sejtelmes vigyorral, bár szinte biztos vagyok benne, hogy eddig még nem volt szerencséje hozzájuk. Bár az is lehet, hogy említést se tettem róluk. Sebaj. Majd most. Hosszan füttyentek, a folyosó visszhangzik a hangomtól.
-Káin. Ábel. - hívom magamhoz az ebeket. Az utóbbi időben elég rossz gazda voltam, elhanyagoltam őket. Lefoglalt a menekülés és a saját magam szórakozása, rájuk pedig nem jutott idő. Azt hiszem, ez a helyzet tökéletesen alkalmas, hogy ők is mulassanak egy jót. Megidézem pokolkutyáimat, akik mintha csak a hívásomra vártak volna, sötét füst formájában ott teremnek mellettünk. Vicsorogva, nyálcsorgatva, támadásra készen. Csak arra várnak, hogy játszani engedjem őket.

reveal your secrets

Kyara Gilberung


Willard Asylum - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 11, 2020 9:17 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


To my Puddin'
- Oh, Isten – tekintek a plafon irányába. Könyörgése szinte balzsam füleimnek, lelkemre gyógyír. Mily régen is volt – napok, hetek teltek el? De tényleg nem emlékszem, elképesztő, az egész. – Kár, hogy már rég nincs, hogy szenvedő lelkeken segítsen. S tudod, hogy ennek mi a legnagyobb bizonyítéka? – irányítom vissza szürke íriszeimet a dokira, kinek szemeibe több félelem van, mint azt valaha is sejtette volna. Persze, okos fickó, pontosan tudja, hogy mi vár rá. – Hogy én élek – vigyorgok rá eszelősen. Száját gyorsan bekötöm, még véletlenül se tudjon segítségért kiáltani.
- Még a végén hamarabb végetérne a móka – vigyorgok rá, hiszen igaz. Nem kell, hogy idő előtt meghallják a hangját. Bár vajon mi történik most azzal, aki éhen hal? Feltámad és? Újra éhen hal, abban a pillanatban? Mily érdekes kísérlet lehetne!
De ezzel nem is foglalkozom, hiszen máris bevágom a szobába, onnan meg aztán dörömbölhet. Senki sem fog segíteni neki.
- Van Vikky – kezdem el számolni. – Azt mondták, hogy belefojtotta a kölykét a tengerbe, ő igazi kincs lehet – vonogatom a szemöldököm. – Akkor Becca, bipoláris, ha épp nem szedi a gyógyszereket, bármire rá lehet szedni. Elizabeth, bár ő inkább csak fekszik meg talán depressziós, rém unalmas – forgatom meg a szemem. – Tom, enyhe istenkomplexussal, azt hiszi, hogy ő szarta a spanyol viaszt és mindent tud. Ő hagyja, hogy a hangjai beszéljenek olykor helyette – mélázok el hangosan, hogy mégis miként lehet valaki ennyire amatőr.
Én szeretem a hangjaimat, ám ritkán adok nekik teret. Kevés félvér, vagy ember képes saját őrültségét ekként irányítani.
- A többiek uncsik, csak kiáblnak, meg sírnak, meg könyörögnek, mintha bármit is érnének el vele – sóhajtom letargikusan, szemem megforgatva. Kevesen élvezik úgy az őrületet, mint jómagam. Mintha nem tudnák felfogni, vagy legalább is értékelni, hogy milyen szabadsággal jár ez.
- Rendben! – kiáltok fel vidáman, és mint egy ügyes katona, emelt lábakkal indulok meg a folyosó irányába. Hirtelen fordulok az irányába. – Tényleg! Kín! – kiáltom el magamat, és körbefordulok, mintha egy kutya lenne, aki hirtelen megjelenhetne. – Ciciciccc! – hívogatom, ám nem akar jönni. Ajkaim lebiggyennek.
- Elfelejtett – mintha egy élőlény lenne, de hát Kín az!
A hirtelen jövő nevetés szakít félbe. Lelkesülve fordulok a rács irányába.
- Szia! – üdvözlöm boldogan, ám suta vigyorral a képemen, hagyom, hogy most a férfi tárgyalja le a lelkét. Túl könnyen megy és a nővel a végén már egyszerre nevetünk. Hogy min!? Én pontosan tudom, hogy mit hall a kis buksijába, hiszen én is ugyanazt hallom.
- Nagyon mókás asszony! – biztosítom róla Pacikát is, noha elidézünk még itt és kell idő, amíg tovább indulunk egy bizonyos ajtó irányába, amikor hirtelen hangokat hallok meg. S ez most nem képzelődés.
- Esther nővér! – fordulok meg boldogan. Mosolyom semmi jót nem ígér és Ő ezt pontosan jól tudja. Kezébe egy mordály pihen és figyelmeztetés nélkül lő felénk. Egy pillanatig elgondolkodok, hogy engedjem-e, hogy eltaláljon.
Végül győz valamiféle bizonyítási vágy a Pacika irányába. Az utolsó pillanatban állítom meg a sörétek repülését, előttünk. Tenyerem felfelé fordítva gyűjtöegetem össze. – Hadd mutassam be, a… - tekintek fel Pacikára, amíg átgondolom, hogy mégis miként mutassam be. Apámnak? Nem, egyértelműen, nem az. Pasim, szeretőm? Eeeeh, ezt sem jelenteném ki. – Pedig esküszöm, hogy tudtam a nevét! – tekintek vissza rémülten a nővérre. Ki már az újabb fegyvert húzza fel, én meg megforgatom a szemem.
- Komolyan, ilyen unalmas dolgokkal jönnek ellenem, mindig – nyafogok a démonnak.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 3 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2