Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• East Village lakások •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások HQTdSIs
East Village lakások TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 20, 2020 10:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


We die a day at a time
Kyara & Cole in cold blood  • Credit:
Tapsol, mintha tetszene neki a bemutatóm. Jól hallom, mert minden egyes csattanás visszhangként tér vissza hozzám; vagy hármat fordulnak a raktár különböző sarkaiban, mielőtt végleg megszűnnének zajnak lenni. A seggemen ülök és a karjaimmal támaszkodom, az apró kövek azonban mintha csúsznának a tenyereim alatt – de az is lehet, hogy csak az egyre élesebben lüktető fájdalom az, ami a hátamra kényszerít, mialatt ő elém sétál. Az eddig látott legboldogabb kifejezés ül az arcán, szóval tudom, hogy a dolgok nem állhatnak túl jól az én szemszögemből.
– A faszt halok meg – rázom a fejem, miközben rövid levegőket kapkodok egymás után. – Nem halok meg ettől a szartól. – Az igaz, hogy azon az oldalon, ahol belém talált a ki tudja, mekkora sebességgel repülő vasrúdja, most baljósan zsibbadni kezd a karom, a pólómon növekvő, vöröses foltról pedig ne is beszéljünk. Létezik, hogy lenne itt valami fontos, valami véna vagy artéria, amiről ő tud, és én nem? Persze nem bízom a biológia tudásomban, bármire is koncentrálni pedig nem a legkönnyebb feladat, miközben Kyara elégedetten guggol mellettem és az arcomat bökdösi.
– Ez most… ez most visszavágás a múltkoriért, vagy része a tervednek? – lihegem ahelyett, hogy összeszedném végre a gondolataimat. – Vagy mindkettő… – Talán, ha kihúzom, begyógyul, ahogy a kisebb vágások is gyorsan eltűnnek, mikor elég rá az energiám. Ez azonban nem teljesen számít kis vágásnak, ha a fájdalomküszöbömre bízom az ítéletet, ha viszont bent hagyom, ő lesz az egyetlen és az utolsó, aki segíthetne nekem megmenekülni. Ha rajta múlik, akár még holnap is itt fekhetek.
Sok-sok évvel ezelőtt szembenéztem már vele, megbarátkoztam a halál gondolatával egy nagyon magas épület tetején, de aztán – mondjuk úgy, hogy nem tudtam, hogy akkor és ott elmulasztom az utolsó esélyemet. Arra pedig, hogy így fog véget érni, végképp soha nem számítottam, most azonban a betonon fekve felkészítem magam a lehetőségre, hogy mégis; hogy bátornak kell lennem. Nem a halál az, amitől félek, hanem ami a visszatérés után következik: nem akarom, hogy túlságosan tetsszen, bármit is találok majd odaát. Elvégre ez az egyetlen lehetőségem megkóstolni a semmit, lebegni egy kicsit abban a sötétben, ami sokkal jobb alternatíva annál, mint ami a valóságban vár rám.
– Ugye mondták már, hogy… őrült vagy? És kibaszott gonosz – fordítom felé a fejem, hogy az utolsó leheletemmel is őt szidhassam. Úgy érzékelem, hogy a mai napra véget ért a gyakorlásunk, és különben is, ha minden igaz, meg fogok halni. – Számíthattam volna rá.
Az ujjaim összezáródnak a rúg körül, amíg gondolkozom.
– Húzd ki. Felőlem meg is tarthatod – hozom meg a döntést hirtelen. És ha kihúzza? Akkor a fájdalom ellenére minden maradék erőmet a másik kettő felemelésébe fektetem: ha nem is ránthatom magammal, tudom, hogy értékelni fogja, ha az utolsó pillanatban hátba szúrom. Az azt jelentené, hogy mégis tanultam ma egy trükköt.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 18, 2020 12:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Why so serious?
Cole && Kyara
• Zene: Heathens
Mindig minden a részletekben rejlik. Minden. Ezt kell megtanulnia, ha túl akar élni az emberk világába. Lehet boldog, gondtalan, szórakozhat is, önfeledten, anélkül, hogy úgy tűnne egy pillanatra is, hogy átlát a dolgokon, hogy többet tud. Az embereket könnyű megtéveszteni, hebrencs természettel nincs nehéz dolga senkinek sem. Főleg, ha őrültet és ostobát játszol, akkor elhiszik, hogy ez is vagy.
Ám a részletek. Azok, melyekre minden egyes alkalommal oda kell figyelni.
Lépéselőny velük szemben.
Ahogy a fiúval szembe is. Nem mérte fel a terepet. Pár újabb vascsövet emelek a magasba, ám mivel zakkant elmém nem igazán a logika híve, ezért ezek egyelőre testem körül, két méteres magasságban, egymástól azonos távolságban forognak körbe és körbe.
Majd hirtelen állnak meg és merednek rájuk. Valóban nem hagyok neki sok időt, de nem is lehet. Ez nem kényelmi helyzet, még ha azt is hiszi.
Kettőt megállít, szemréseim egy pillanatra húzom csak össze.
De egyet nem tud megállítani. Mellkasába fúródik én pedig vidám arccal tapsolok, önmagam sikerére.
- Megszoksz, vagy megszöksz. Te esetdbe meghalsz - sétálok hozzá vidáman, két kezem lendületesen emelem előre, majd hátra, lábaimat is magasan. Közeledek hozzá. Majd mikor már csak pár méter választ el tőle, apró lépésű futással termek mellette és guggolok is le. - Mások sem fogják megkímélni az életed, kicsi félvérke. Örülj annak, hogy nem halsz meg véglegesen - mutatóujjammal arcát piszkálom, mintha azt várnám, hogy mikor fog kipukkanni.
- Ne aggódj, pár óra és új életre kelsz, a kérdés. Szeretnél rajta hamarabb túlesni, vagy inkább szenvednél még, küzdenél az életedért? - vigyorgok rá, veszélyesen. Halála egy pillanatra sem zavar, miért tenné? Az enyém sem tette sose, mókás az egész és ezt hamarosan megtapasztalhatja ő is. Ahogy az élet újra a testébe kerül. Kihúzom a vascsövet és másodpercek alatt elvérez, vagy benne hagyom és akkor percekig is elszenvedhet. Én bármelyiket szívesen végignézem, ebbe ne legyen egy csepp kétsége sem.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások HQTdSIs
East Village lakások TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 07, 2020 9:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


We die a day at a time
Kyara & Cole in cold blood  • Credit:
Egy pillanatra megállok és csak figyelem őt; figyelem, ahogy a fejében váltják egymást a furcsa gondolatok, és ahogy olyan alakokkal társalog már megint, akiket csak és kizárólag ő láthat. Ilyenkor egy részem mindig örül, hogy a körülmények ellenére nem hasonlítunk sok mindenben, egy másik részem pedig attól retteg, hogy mi van, ha mégis – ha pontosan ugyanúgy nem veszem észre a buborékot, ami láthatatlanul elválaszt a valóságtól, mint ő.
Értem, amit mond, de valahogy mégsem tűnik ilyen egyszerűnek az egész. Végtére is hiába tudom, mi hajtja az ajtót és hogyan esnek egymásra a vasrúdjai, ha nem érem el őket időben, vagy nem érem el őket egyáltalán… Ha csak gyakorlás kérdése minden, Kyara járt rosszul, mert hosszú lesz ez a nap, ha pedig az erőmön és a koncentrációmon múlik a műveleteim sikere, valószínűleg hiába vagyunk most itt.
Nem voltak túl nagy ábrándjaim azzal kapcsolatban, hogy legalább egy kicsit hagy örülni az apró győzelemnek, a következő húzása azonban teljes meglepetésként ér: egy pillanatra hagyom magam megfeledkezni a környezetemről, az apró részletekről, amiket olyan fontosnak tart, ő pedig nem gondolkozik túl sokat azon, hogy kihasználja-e a lehetőséget.
Hátulról csap lábon az egyik rúddal. Térdre esem, a tenyereimmel támaszkodva próbálom visszanyerni az egyensúlyomat a raktárhelyiség koszos betonján. Apró kövek és törmelék nyomja a bőrömet a földön, a térdhajlatomban pedig zsibbadni kezdenek az eltalált ínak. Nem kellett túl sokat tennie azért, hogy kizökkentsen, végérvényesen és hiba nélkül, Kyara azonban nem elégszik meg ennyivel, és mire felnézek, már késő lenne összeszednem magam.
Repülnek a rudak, és én feléjük kapom a tenyeremet, gondolkodás nélkül és automatikusan, mintha esélyem lenne a sebesen száguldó, éles végű csoport ellen. Háromból kettő megakad, mintha falba ütközne a levegőben; hangosan súrlódnak össze és pattannak különböző irányba, szikrák szállnak fel a találkozásuk nyomán, miután megküzdöttek a hirtelen ütközéssel.
Az utolsó egyenesen beleáll a mellkasomba.
Hátra tántorít az ütés erőssége, eleinte azonban semmit sem érzek a kulcscsontom alatti nyomáson kívül, de a következő másodpercben lüktető fájdalommá válik és belém szorítja a levegőt. De legalább kapok még, amit a lehető legjobb jelnek veszek a történések margójára.
– Erről… kurvára… nem volt szó – lihegem félig a hátamon szenvedve, miközben megpróbálok megbirkózni a sokkal és a jó pár centi mélyen belém fúródott vasdarabbal, amit már a saját súlya is egyre inkább lefelé húz.
Lehet, hogy bocsánatot kellett volna kérnem, amiért a múltkor megforgattam benne a kést… Vagy azt is szándékosan hagyta? Így, hogy a dolgok új megvilágításba kerültek, határozottan kezdem azt érezni, hogy igen.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 05, 2020 3:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Why so serious?
Cole && Kyara
• Zene: Heathens
Lassan, kényelmes tempóba sétálok be utána, tekintetem le sem veszem róla, de hát miért is tenném? Ajkamon galád vigyor húzódik végig. Piheg, elfáradt, pedig a valódi móka csak most kezdődik.
A segítségem kérte, kérdés, hogy amit kap, azt fel tudja-e használni. Mégsem fogom sose az ő fajtáját megérteni. Ajándékba kapta a végtelennek tetsző hatalmat, melyet elfecsérelnek, holmi, ostoba önérzet miatt. Szánalmas, már aki engem kérdez.
-  A túlélés? - teszem fel a kérdést, szemöldököm felhúzva. Mélyen szívok a cigarettából , füstjét mégis lassan, túl lassan engedem ki, vigyorgó ajkaim mögül.
- Tanuld meg - vonom meg végül a vállam arra, hogy miként csinálj. Én mondjam meg neki? - Tanuld meg, hogy működik az ajtó, milyen elv alapján működik. Tanuld meg, hogy mi a hajtóereje a dolgoknak, egyszerű fizika az egész… Uh! - tekintetem a plafonra vezetem fel, hiszen eszembe jutott egy sokkal mókásabb és viccesebb dolog az egészből.
- Enni kell húsgolyót, omomom - lanyom meg számat, az éhség érzete mégsem ér el, számba mégis megérzem azt a finom, omlós falatokat, amit nem messze innen lehet kapni. Talán, ha most jól viselkedem kapok ingyen. Vagy megdolgozom érte. Blőe, ez az utóbbi eshetőség annyira nem tetszik, de azt hiszem, hogy ez ellen nem igazán tehetek nagyon semmit.
Az ajtók mégis becsukódnak mögöttem és jöhet a mások felvonás. Szememeim megvillannak, két szemöldököm is egy röpke időre a homlokom közepére vándorolnak.
Visszakérdezésére már magasba is emelem elmémmel a vascsöveket. Oda sem kell néznem.
- Ismerd a helyet, ahova bemész, egyszerű. Tudnod kell, hogy pontosan minden hol fekszik, hol pihen, mi van rajta, alatta, körülötte - magyarázom tovább. Soha, senki nem mondta, hogy a telekinézis egyszerű. Mégis a legtöbb lehetőség ebbe rejlik. Minden ebben rejlik.
S mintha sikerülne neki. Megállítja őket. Szemréseim összeszűkülnek. Egy pillanatig engedek akaratának, erejének, mígnem az egyiket elszabadítom tőlük, amikor épp beszélne. Sebesen mögötte terem a vasrúd és fájdalmsan ütöm a térdhajlatának, hogy elessen.
A műsornak nincs vége, ha nem is veszti el a másik három felett a hatalmat, akkor is könnyedebben szerzem vissza a hatalmat felettük, és repülnek bántó sebességel felé. Egyetlen egy cél érdekébe: átszúrják a bőrét.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások HQTdSIs
East Village lakások TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 30, 2020 10:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
Majd meglátjuk, kinek lesz igaza. Mindketten tudjuk, hogy erre gondolok, még ha nem is mondom ki hangosan – én nem akarok többet fizetni azért, amiért idejöttem, Kyara pedig látni szeretné, ahogy a végén megtörök a nyomás alatt. Talán ő a lefelé húzó erő az egészben és nem a képességek azok, ha pedig így van, nyerhetek. Neki könnyebb ellenállnom, mint saját magamnak.
Szóval San Francisco. Ott járt vagy onnan jött, vagy a világvégéről, vagy akárhonnan, ami a falakon túlra nyúlik, mint a pókhálók leszakadozó, lyukacsos része a tükröződő vízcseppekkel. Valószínűleg jól járok, ha sosem teszem ki a lábam New Yorkból; itt minden egyes lépésem ismerős betonra esik és kiszámítható. Ahhoz, hogy túléljek, tökéletesen elég lassan és apránként megváltoznom.
Számolni kezd, ahogy ígérte, a rögtönzött védekezésem pedig, ha csak ideiglenesen is, de megment a felém száguldó kés pengéjétől. Egy pillanatnyi kétségem sincs afelől, hogy szívesen belém állította volna, ha nem vagyok elég gyors, hiszen ő szórakozni van itt, és az eddigiek alapján a lendületből leszúrás teljes mértékben beleillik a profiljába.
A legnagyobb meglepetést így az okozza, hogy nem basz le az előbbi kis improvizációért.
– Ez is egy ilyen… san franciscoi szokás? – kapkodom a levegőt a térdeimen támaszkodva, miközben elém sétál, és nagyon erősen reménykedem benne, hogy megvárja, míg kifújom magam, és csak utána indítja a következő váratlan támadást. Ehelyett azonban a tárgyak mechanikájáról kezd el magyarázni, ami ugyan előrelépés az óraadási szokásaiban, én mégsem érzem magam közelebb a megoldáshoz.
Egy darabig csendben gondolkozom, aztán résnyire szűkített szemekkel pillantok fel rá.
– És azt mégis hogyan csinálom? – Felegyenesedem. Ha azt mondja, hogy érzésből, biztos, hogy most én fogok felé késeket röptetni, arról nem is beszélve, hogy itt nem elég az elméleti tudás.  De az is lehet, hogy csak én vagyok kevés ehhez; vagy inkább csak sokkal emberibb, mint ahogy ő hiszi. Bárcsak így lenne.
Az ajtók becsukódnak mögötte és kell néhány másodperc, mire a szemeim megszokják a félhomályt. Újabb ötlete van, a szó azonban már titokban sem ijeszt meg többé – kezdem úgy érezni, hogy már mindent láttam és lassan nem marad mit veszítenem. Hátrébb lépek. Készen állok.
Ismét elgondolkozom azon, amit mond, és először semmi értelmet nem találok benne: hogyan lehet, hogy valaki, akiben teljesen kikapcsoltak a realitás-érzékelők, ilyen messze képes elérni az elméjével? Instabil és stabil ugyanabban a pillanatban, mint az a jin és jang dolog, a fehér pötty a tengernyi feketében. Nem akarom, hogy minden mozdulat az ő elméletét igazolja; nem akarom, hogy át kelljen engednem egy részemet a belőle áradó sötétségnek.
– Őket? – Ismét nem állhatom meg, hogy visszakérdezzek, egyszerre többféle felém tartó dologról eddig ugyanis egyszer sem esett szó. Csilingelő zaj töri meg a csendet, mire oldalra fordulok és szemben találom magam vasrudakkal, amint szinkronban szelik át a levegőt. Már megint nincs időm tervezni, de a probléma forrását még így is hamar felismerem: mintha négy darab baseball labdát kéne elkapnom egyetlen karral.
Akkor lenne csak igazán esélyem, ha megállna egy pillanatra az univerzum, de azért megpróbálok az egyetlen járható úton elindulni: képzeletben az első után nyúlok, aztán a másodikat veszem célba és haladok tovább, ha úgy érzem, hogy elég biztos rajta a szorításom. A másodperc törtrésze kell csak, hogy az egyikről a másikra vándoroljak ebben a láthatatlan térben, ami egyelőre csak a fejemben létezik – mintha kikockázott tervrajz vonalai között haladna az odabentről származó energia.
Megállnak, apró fáziskéséssel, de lefagynak a levegőben; mindnek sikerül fél méterrel megelőznie a mögötte haladót, az utolsó rudat pedig mindössze centiméterek választják el a mellkasomtól.
Megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaimat, miközben Kyara felé fordulok.
– Ezért legalább a pontok felét megérdemlem – húzódik lassan vigyorra a szám, mint aki életében először élvezni kezdi a játékot, amiben eddig csak kényszerből vett részt. Arrébb lépek és tovább küldöm őket, egyenesen az irányába. Már érzem körülöttük az ujjaimat és így könnyebb rajtuk fogást találnom: a vasrudak innentől kezdve nem csúszkálnak, könnyedén és párhuzamosan mozognak előre, tartva a köztük létrejött távolságot.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 29, 2020 12:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Why so serious?
Cole && Kyara
• Zene: Heathens
A gyufásdobozt fél kézzel kapom el, nem zavarna, ha nem abba az irányba nyúlnék érte. Van erőm, ide tudom vonzani, ha akarnám, de nem kell. Különös, hogy egyébként milyen összhangban dolgozunk, vagy legalább is…
Kiveszek egy szálat, könnyedén gyújtom meg. Nem időzök most a tűz lángjánál, pedig a csábítás bennem van, hogy megtegyem. Felgyújtsam az egészet a fenébe. Nem, nem, megelégszem a cigaretta meggyújtásával.
- Trükkök, pf - berregtetetem meg az ajkaimat. De úgy látom még mindig nem érti. Nagyon nem akarja megérteni. - Azt hiszed, hogy feljöhetsz a szintemre, úgy, hogy közbe megtartod az ép elmédet? Kicsi Félvérke minden hatalomnak ára van - hajtom enyhén félre a fejem, ajkaimra ördögi mosoly húzódik.
- A kérdés az, hogy mennyit vagy hajlandó fizetni érte, de ha feleslegesen rabolod az időm - vonom meg a vállam, nem is kérdezek többet. Már fordulok is meg, hogy faképnél hagyjam.
Amikor is valami jóval élvezetesebb dolog jut eszembe. Oh, hogy ez mennyire vicces lesz! Tudom, hogy mivel fogom tudni előcsalogatni belőle az erőt, amire olyannyira vágyik.
Vajon valakinek hányszor kell meghalnia, hogy teljesen megzakkanjon?
Talán ideje lenne kipróbálni. Hangosan nevetem el magam, most még az sem zavar, ha a koncentrálásába megzavarom.
Mindazonáltal nem jár messze a feltételezésétől. Hümmögve vonom meg a vállam.
- A világ tele van unalmas emberekkel, kik szórakozni sem tudnak - forgatom meg a szemem. - Na jó, nem igaz. Ami azt illeti San Franciscoba nagyon is tudnak szórakozni a népek, csak ebbe a városba ilyen savanyúak - sóhajtom el magam letargikusan. Persze ez nincs így - miért is lenne így? Hiszen nem egyszer állítottam már feje tetejére a várost és a világot.
És ha már megvádolt ezzel, akkor tegyük jóval érdekesebbé az esetet. Unatkozok. Ő pedig remek játékom lesz mára.
- Soha, senki nem fog az életeden megkönyörülni. Nem kapsz plusz időt, plusz másodpercet és végképp nem egyeztetést. Az élet nem fair, jobb ha hozzászoksz, Kicsi Félvérke. Erőt akarsz, megtanulni és azt fogod észrevenni, hogy napról, napra egyre többet akarsz - ajkamon mégis ördögi vigyor fut végig, noha szavaim komolyak. Most tényleg azok. - Nem fogod tudni eltitkolni, hogy mi vagy. Ez jár az erővel, amire vágysz.
- Egy - kezdem el, vigyorom pedig nem változik, sőt még szélesedik is. Persze, hogy nem úgy néz, ki mint egy kovács, az egész lényege pedig nem ez. A másodpercek gyorsan robognak, pedig előnyt is adok neki, Kín az utca túloldaláról közelít felé, sebesen. Ő pedig, ahogy tudja, úgy nyitja ki az ajtót, nem éppen a legjobban. De nézzük.
- Kettő - folytatom tovább, ahogy beljebb menekül, Kín elől, aki nem átáll követni őt. Az ajtót pedig nem csapja be. Nem, helyette mást csinál.
Szemeim egy pillanatra megvillannak, ám nem azért, amit tett, hanem, ahogy használta az erejét. Sokkal alamuszibb mosoly ül ki arcomra. Erejét hagyom érvényesülni, engedek neki, Kín pedig a a vasajtón végzi hamar. Éle megkoppan rajta, csengése visszhangzik, majd tehetetlenül omlik a földre.
Én pedig követem a párost, nyugodt léptekkel.
- Nem csak kovácsnak kell lenned, de fizikusnak, biologusnak, ha tudni akarod rendesen használni, pontosan ismerned kell mindennek a mechanikáját, amit használni akarsz - emelkendek meg az ajtók, ahogy melléjük érek, újra a zsanérba illesztem őket, ők pedig nyöszögve zárulnak be.
Hangosan, kint hagyják a külvilágot, a port felveri maga körül. Nincs már más, csak ő és én, a félhomályba, egy zárt raktárba.
Tekintetem egy pillanatra komoly, majd felderül.
- Van egy ötletem! - vigyorgok rá lelkesen, Kínt hanyagolom most. Nem messze pár vascső pihen, abból legalább négyet emelek fel.
- Az elméd mozgatja azt, amit akarsz. Az elméd teszi, mert te akarsz - vigyorgok rá. - Állítsd meg őket - mondom egyszerűen és a négy vascsövet egyszerre indítom meg felé.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások HQTdSIs
East Village lakások TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 24, 2020 9:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
Összeráncolt orral, grimaszolva kapom oldalra a tekintetem. Mégis miért üldöznének? Persze futottak már utánam néhányan ebben az életben, és nem a jó értelemben, eddig még nem hagytak cserben a saját lábaim. Ha pedig valaki megtudná a titkomat és úgy dönt, hogy utánam jön, valószínűleg egyébként sincs túl sok esélyem ellene. Talán nem is szeretnék olyan nagyon elmenekülni.
Előhalászom a dzsekim zsebéből a gyufásdobozt és anélkül dobom felé a benne zörgő, maradék néhány szállal együtt, hogy ismét felé fordítanám a fejem. Most egyébként is koncentrálok; azt az erőt gyűjtöm össze magamban, amiről akkor és ott még nem is tudom igazán, hogy létezik.
– Hát persze, hogy kellesz – vetem oda félvállról, miután visszacsukja előttem a hatalmas szárnyakat, én pedig kényszerpihenőt tartok. Stratégiai szünetet, ha úgy tetszik. – Nem egészben – intek felé szórakozottan; egy ujjam végigmegy a körvonalain a levegőben. – Csak bizonyos részeidre van szükségem. A képességeidre, a tudásodra, a trükkökre… Életvezetési tanácsokra kevésbé. – Bárcsak tudnám, hogyan mozgósítja az energiát, hogyan úszik benne olyan könnyedén. Tudni akarom, hogyan férhetek hozzá. – És neked is kellek én. Nem vagyok benne biztos, hogy a szakértelmem miatt. Valószínűleg nem is találsz igazán hasznosnak. Azt hiszem, hogy te csak unatkozol – gondolkozom ismét hangosan, miközben az ajtó szemrevételezésével telnek a másodpercek.
Aztán végre sikerül; ha csak ideiglenesen is, de megtalálom a kiskaput az elmém egyik ritkán használt sarkában, és innentől kezdve minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy ne veszítsem el újra a kapcsolót a sötétben. Egy percig érzem magam csak erősnek: Kyara úgy emeli fel az ajtót a porból, mintha tollpárna lenne, visszailleszti a szárnyat a zsanérokba. Működik, mert újból becsukja előttem, pontosan úgy, mintha semmi sem történt volna.
– Két máso… – kezdenék panaszkodni, amint feltárja előttem a hirtelen született terv részleteit, azonban minden egyes ezt követő szó jobban fennakaszt az elődjénél, és lassan azt sem tudom eldönteni, min legyek felháborodva leginkább. – Ösztönző?! KÍN? Mi lenne, ha először egyeztetnénk az elképzeléseinket és csak azután fognánk neki a… – De már számol, a kés pedig a legkevésbé bizalomgerjesztően lebeg a szemem sarkában. Tudja, hogy esélyem sincs, és ez szórakoztatja őt; százszor fogom az életemet adni ezért a gyakorlásért, ha rajta múlik.
Nincs idő tervezni, úgyhogy a spontán oldalamra hagyatkozom – arra a részemre bízom az irányítást, amely már számtalanszor bajba sodort ezelőtt a borzasztó ötleteivel, és amit mindenáron igyekszem mélyre temetni magamban és csak akkor felásni, ha túlságosan közel kerülnék a valósághoz.
– Úgy nézek ki, mint egy kibaszott kovács?! – kiáltom idegesen, mikor leesik, hogy egyáltalán nem viccnek szánta a két-három másodpercet. Leszarom a mechanikát, ismét hatalmas lökettel esem neki az ajtónak. Az az előbb is bevált, most azonban nincs időm fogást találni rajta. A retesz csak egy pillanattal később enged utamra, az ajtószárnyak pedig lassan tárulnak ki előttem – mire beérek, éppen elérik a 90 fokot kétoldalt; túl messze ahhoz, hogy összecsukjam őket egy olyan mozdulattal, amit nem is ismerek, Kínt pedig ekkor egészen könnyen el tudom képzelni, amint a hátamba áll. Reflexből cselekszem: a szeretett kését is megküldöm az energiahullámmal, valamivel, amiről még mindig nem tudom, honnan származik igazán és mik a limitjei. Hogy véges-e vagy örökké tart majd, és hogy mivé válok a nap végén, ha túl sokat gyakorlom a használatát.
Az éles, repülő tárgyak fizikáját ismerem. Gyorsak és a lehető legkevesebb súrlódással szelik keresztül a levegőt, és ha akadályba ütköznek, kénytelenek lesznek irányt változtatni. Nem szívesen csorbítanám ki az őrült lány egyetlen barátjának élét, de mintha a kezemmel lendíteném arrébb, egyszerűen oldalra küldöm a felém suhanó fegyvert: egyenesen a neki a tömör vasnak. Vagy megállítja, vagy elbúcsúzhat tőle, és ha az előbbi bekövetkezik, pontosan annyi időm marad hátra, hogy bevágjam magam előtt a nehéz szárnyakat.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 21, 2020 10:21 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Why so serious?
Cole && Kyara
• Zene: Sweet but Pysco
Ajkamra galád mosoly ül ki, sokatmondóan tekintek fel a fiúra, aki azt hiszi, hogy ilyen könnyedén megúszhatja, hogy nem fogják megtudni, hogy mi is ő valójában. Hát tényleg azt hiszi, hogy a világ nem szerez tudomást létezéséről? Az ilyet nem lehet titkolni, oh, de nem. Amint az erő átjárja, ráismer valódi hatalmára egyre többet és többet akar majd. Először ez nem tudatos lesz, sőt.
Az erejével az életét fogja megkönnyíteni, a négy fal között, majd amikor kilép, hogy ezzel sokkal többet érhet el, sokkal könnyebben boldogulhat és egyre többet és többet fogja használni, mígnem egy napon felkel és rá fog jönni: ennyi nem elég.
Mert ez a mi fajtánk.
Senkinek sem kell tudnia.
Még, hogy bízik az emberekben. A galád mosoly nem tűnik el, felelni mégsem felelek neki.
Senkinek sem kell tudnia.
Az ajtó előtt állva, szinte már unottan tekintek rá. Majd a nem létező órámat figyelem, hogy miként múlnak a másodpercek. Egyik a másik után, az én gondolataim pedig kezdenek nagyon, de nagyon más irányt venni.
- A végeredmény - bólintok egyet, miközben mély levegőt veszek és az ajtó reteszei egy pillanat alatt visszacsattognak. Egy szívdobbanásnyi idő, ennyi csak, melyre szükségem van - még arra sem. - Nézzük csak, ha üldöznek, mert épp senki sem tudja, hogy mi vagy, de ha üldöznek, mégis miként próbálsz megmenekülni? Uh tudom! - toporgok mellette, Kín pedig hirtelen tűnik el mellőlem. Szélesen vigyorgok rá, majd előveszek a nadrágom zsebéből egy eléggé összegyűrt cigarettás dobozt.
- Tűzt - csettintek ujjammal, miközben egy szálat veszek elő. Ugyan már, ő is dohányzik, tudom, hogy van neki, ennyit meg megérdemlek, mert képes vagyok tanítani a mihasznát.
- Ugyan már, kellek neked - vigyorgok rá elégedetten, hiszen ha nem így lenne, nem jött volna vissza. Megölt - talán életében először én voltam az, akit megölt, de megtette. Képes volt rá, vérem tapad a kezéhez és ennek ellenére van itt. Kellek neki.
De újra próbálkozik, én pedig egyelőre csendben maradok. Fürkésző tekintettel, cigarettámból mélyen leszívva figyelem, arcának vonásait, a reteszek hangját. Még mindig túl lassú, számolom a másodperceket, melyek csigalassúan telnek.
Elnyomok egy mélyről jövő ásítást. S ekkor érzem meg a belőle áradó energiát. Ajkam nyalom meg, visszagondolok azon időkre, amikor még én bontogattam a szárnyaim. Az elmegyógyintézetre és ami akkor történt. Az elemi üvöltés, amely kiváltotta erőmet, az energia, mi közrefogott. A suta próbálkozásaim utána évekig, míg rá nem jöttem a titok nyitjára.
Az ajtó pedig szó szerint kirobban, de oda sem figyelek. Engedem, hogy erejének lendülete kiszakítsa, az egyik zsilip elenged, mégsem azt figyelem, hanem a fiút. Mert férfinak nem tudnám mondani, fiúnak annál inkább. Oda sem nézek, ahogy visszazárom az ajtót.
- Van egy ötletem - mondom újra, veszélyes mosollyal ajkam szegletébe. A reteszek hangosan koppannak az ajtó túloldalán. - Van két másodperced rá, hogy kinyisd. Reteszek ki, ajtó kinyit. Majd lesz utána még három másodperced, hogy bemenj és visszazárd. Az ösztönződ pedig Kín lesz. Ha elbuksz, akkor a hátadba áll, de ne aggódj, nem halsz bele - annyira. Majd feltámad, ha úgy tetszik, ajkamom mégis őrült vigyor ül. Nevetek is hozzá, kezeimet pedig összedörzsölöm. - Jah igen, segít, ha pontosan ismered a tárgy mechanikáját, fizikáját - vonom meg a vállam, mintha semmiség lenne ez az információ.
- Három, kettő… Indul a futam…. - két másodperc. Kín nem messze mögötte van és sebesen robog felé.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások HQTdSIs
East Village lakások TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 20, 2020 9:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
Tudom, hogy van igazság abban, amit mond, de azzal is tisztában vagyok, hogy a saját döntéseim sem alaptalanok; ha tévednék, ma nem lennék életben. Különben sem fogom bezáratni magam azért, hogy mindenki tudjon róla, nem vagyok ember, és egyszer akár erős vagy veszélyes is lehetnék. Mi értelme lenne annak, ha ezentúl nem sima szánakozással, hanem undorral néznének rám azok, akik azonnal megérzik a másságot, és mégis hogyan kéne büszkének lennem az odabent rejtőző sötétségre? Ha mindent elengedek, elvesztem ezt a látszólagos stabilitást. Ha semmit sem teszek másképp, mint eddig, előbb-utóbb meg fogok őrülni. Kyarát elnézve a középút megtalálása tűnik a legbiztonságosabb variációnak.
– Senkinek sem kell tudnia – adok egyszerű választ, amint sikerül szavakba foglalni a gondolataimat. Senkinek, soha többé, és akkor biztonságban leszek. Emlékeztetnem kell magamat arra, hogy ez a hely a mi mennyországunk a pokol előtt; ezek a szép napok, és ha egyszer vége lesz, visszakívánom majd az itteni életet.
Egészen eddig azt hittem, hogy a bűvészek és a kártyatrükkök ideje rég leáldozott, de ő biztosnak tűnik a dolgában, így hagyom, hogy folytassa a késlebegtetését. Nem mintha meg tudnám állítani. Esélyem sincs Kyara ellen, hála a cselekedetei mögött rejtőző, borzasztó kiszámíthatatlanságnak.
Igyekszem átgondolni, hogyan is fogjak hozzá az ajtóhoz, miközben ő lehetetlenül közel hajol hozzám, nem segítve ezzel az amúgy is nehézkes koncentrációmat. Legszívesebben küldenék az irányába néhány hessegető mozdulatot, de nem teszem; nem engedem, hogy megzavarjon a jelenléte. Nem mintha a teljesítményemet lejjebb lehetne rontani, legalábbis az ezután következő értékelés szerint, mert hamarabb csukódnak be előttem az ajtószárnyak ismét, mint amilyen ütemben végül sikerül őket kinyitnom.
– A végeredmény a lényeg... – győzködöm Kyarát, valószínűleg teljesen hiába, és most az én szemöldökeim szöknek a magasba. Egyszerre. Végtére is én akartam itt lenni, még ha nem is pontosan így képzeltem el ezt az egészet.
Ha nincs a kezemben a cigaretta, biztosan kiesne a számból, mert akaratlanul is résnyire nyílnak az ajkaim, miközben a bemutatóját figyelem. Ha jobb szavakat keresünk a tevékenységemre, nem csak figyelek, hanem tanulmányozok és koncentrálok, mikor az ajtó reteszei ellenállás nélkül, egyszerre csúsznak ki a foglalatokból. Mit csinál, amit én nem teszek?
– Nagy szerencse akkor, hogy nem bízom benned – biccentek vigyorogva, mikor ismét a lehető legpesszimistább választ kapom a kérdésemre. Elnyomom a csikket és újból nekiállok, mielőtt tovább sürgetne, a legnagyobb rejtélyhez azonban még mindig nem érzem magam közelebb.
Ha tapogatózni kezdek odabent, általában akadályba ütközöm: néha kisebb, néha nagyobb az a valami, aminek nekimegyek sötétben és amit a legtöbbször lehetetlenség lenne kikerülnöm. Vajon az előtte húzódó talaj mindig tükörsima volt, vagy megtanult hatalmasat ugrani? Újra és újra elképzelem magam előtt a mozdulatot, majd a nyíló ajtó hangjával igyekszem magam motiválni; tudom, hogy túl kell nyomnom azon a gondolaton, ami állandóan lelassít és megfékez.
Valami kipattan, élesen és veszélyesen. Mintha vas ütközne vassal, vagy pont, hogy kettéválna valami olyasmi, ami egy perce még szilárdan alkotott egy egészet: a könnyedén kettétört gallyakra emlékeztet az érzés, de helyette úgy hangzik, mintha annál sokkal keményebb dolgok csapódnának egymásnak. Eddig azt hittem, hogy lehetetlen, hogy nem csak elképzelem a nyíló reteszek hangját, de most mégis messzebbről jön a zaj, mint a saját fejem. Egyre inkább elhatalmasodik rajtam ez az érzés, és én idáig észre sem vettem; hirtelen távozik belőlem az utóbbi percekben felhalmozott összes energia. Felélénkít, mintha jeges vízzel mosnék arcot a legnagyobb nyári forróságban, és hirtelen arra figyelek fel, hogy a jeges hullámok már nem csak kívülről csapódnak a bőrömnek; a talpaimon keresztül jutottak fel hozzám, és most minden erejükkel kiutat keresnek maguknak a pórusokon.
Hatalmas csattanás, aztán valami koppan, és végre kinyitom a szemeimet; az ajtó szárnyai szinte berobbantak és most ismét visszacsapódnak a lendülettől. Az egyik oldalon elengednek a felső zsilipek. Még nyílik valamennyit a féloldalas tengelyén, de aztán alul is megadja magát a rozsdás vas, a szárny pedig hangosan és tompán puffan előttünk a porban.
– Újra? – fordulok a kelleténél lelkesebben Kyara irányába, és fel sem tűnik, hogy kapkodva veszem a levegőt, hála az ereimen átszáguldó adrenalinnak.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 10, 2020 4:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Cole
Szemeim forgatom meg a fene nagy egyenlőségét hallgatva. Annyira unalmas, annyira szánalmas ez az egész. Hangosan horkanok fel mégis szavain, vállaim újra megereszkednek, csípőm fájdalmára oda sem figyelek, kit érdekel, hogy hasogat az ádáz? Van ennél nagyobb problémám is, mint példának okáért ez a kis… idióta.
- Ugyan már - horkanok fel újra csak. - Ezt még te sem hiszed el. Mondd, miért titkolod előlük a kiléted? Fajtádat, mh? - bökök felé állammal. Ha annyira hinne ebbe a hülyeségbe, amit most nekem itt összehadovál, akkor nem titkolná azt sem, hogy ki ő. Büszkén állna a város elé és vallaná be, hogy utolsó, alávaló félvér.
- Valóban nem - bólintok határozottan. - Vajon mit tennének, ha tudnák, hogy mi vagy? - vakarom meg államat. - Igazad vaaaaan, megütögetnék a vállad - ütögetem meg én is vidáman, pont, ahogy ők tennék. Persze, életében bujkált, sose merte felvállalni magát, istenem, még az erejét sem tudja használni, de azért az emberek jók.
Ahha, pont jók. Pont annyira, mint én. Minden csak nézőpont kérdése, ez igaz. Az én szemszögemből, nézzük csak. Öhm…
Nope.
Még hogy elnézést! Szemeim összevonom, most még sem reagálok rá. Ha tudná, akkor sose felejtek és még ritkábban bocsájtok meg bárkinek is. De szerencsére nem tudja. Szavaira mégis szélesen vigyorgok rá, mint aki megértette és örül is az ötletnek.
- Nem - felelem vidám mosollyal az ajkamon. Eszem ágába sincs. - Mint mondottam, itt azt hiszik, hogy ez egy olcsó kártyatrükk - na persze, feladnám az álcám, csak miatta vagy kín miatt? Hogyan rejtsd el magad, hogy közben nem teszed? Az életművészet, melyet nem ismer, melyről nem tud semmit.
Amúgy is Kín mást gondol, és inkább fut előre, a betyárja. Néha bosszantó egy rozsdafogó ő.
Mígnem meg nem érkezünk.
Mégsem válaszolok kérdésére, elsőre is tökéletesen jól hallotta én meg összefonom mellkasom előtt a kezemet, Kín pedig lassan lebeg a vállam felett.
Szemöldököm felvonva nézem, hogy miként készül rá. Egy kicsit még hátra is dőlök mert nem igazán hiszek a szememnek. De nagyon nem ám és nem tudom, hogy mihez kezdjek ezzel az egésszel Mit csinál? Szemöldököm ráncolom közel hajolok hozzá, ami leginkább annyit tesz, hogy előrehajolok, lentről tekintek fel a koncentrált arcára.
Majd az első retesz megszólal. Recsegő hangján szólal meg. Egy. Majd még egy. Majd még egy. Napestig itt fogunk állni. Szélesen nyújtózkodom, ahogy lassan, de biztosan halad, a nap már lassan eléri a horizontot.
- Nem - felelem halkan, ahogy a nyitott ajtóra tekintek, mely hirtelen csapódik be, a reteszek meg egyszerre záródnak vissza. A másodperc tört része alatt. - Újra - parancsolom. - NE már, hogy ilyen lassú vagy, na gyere. Megy ez egyszerre is - istenem ez csak egy ajtó. Tudja, hogy mennyit tudok feltörni… Jah igen, nem. Azért van itt.
Majd mutatok neki mást.
Mintha kulcsot fordítanánk el benne, úgy nyílnak ki a reteszek. Majd vissza. Nem kell hozzá több, mint ismerni a zárszerkezeteket.
- Persze, cuki démoncikák - vigyorodok rá álnokul. - Ne nézz így, jó körökben keresek barátokat - az emberek rohadtul nem érdekelnek. - Amúgy is túlértékelik a barátságot. A félvér csak magára számíthat, sose bízhat meg senkiben. Még egymásba sem, na de - mutatok újra a zárt ajtóra. - Hajrá - csapok újra a kezemmel.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások HQTdSIs
East Village lakások TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 27, 2020 5:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
Ebben az egyben egyetértünk végre: sokkal többet kéne tudnom, tájékozottabbnak lennem az átlagembernél. Hallom a történeteket és talán az összes létező forráson átrágtam már magam a témában, de ez minden, amivel kiegészülnek a saját tapasztalataim. Szükségem van valakire, aki tudja, hogy mit csinál, mert a rutin az, ami a legjobban hiányzik az egyenletből, és ezzel együtt igazi válaszok a kérdéseimre. Talán Kyara átlát majd a káoszon, ami odabent uralkodik. Mind egyedül vagyunk a saját sötét és megfejthetetlen káoszainkban, mégis bízom benne, hogy az övé és az enyém eléggé hasonlítanak egymásra.
– Emberek – rázom meg a fejem értetlenül. – Kötve hiszem, hogy akármelyikünk is egy szinttel alább született volna. – A talaj irányába biccentek, miközben gondolkozom. Eszembe jut, hogy ő különösen nem szívleli az egyszerű városlakókat, így halkan hozzáteszem: – Nem minden rossz, ami átlagos, és nem minden ember szörnyeteg. – A legtöbbször nem számít, hogy ki nevel fel. Ha nem vagy teljesen közülük való, amúgy sem te irányítod a saját sorsodat.
Kyara nem ér messzire, mielőtt kiakasztanám a legújabb kérdésemmel, és ha csak ideiglenesen is, de lebegő barátjával együtt megtorpan. A szürreális látvány lassan olyan állandóvá válik, hogy lassan emlékeztetnem kell magam rá, nem véletlenül hallja kizárólag ő „Kín” panaszkodását.
– Elnézést… – vetem oda gyorsan, még mielőtt megsértődhetne a kése leminősítéséért – Akkor fogalmazzunk úgy, hogy jó lenne, ha megfognád. A kezedbe mondjuk, és akkor úgy néznél ki, mint egy átlagos gyilkos szociopata. – Remélem, hogy megtetszik neki az ötletem és befejezi végre a feltűnősködést, de akár a falnak is mondhattam volna; a következő pillanatban ismét rohannak, én pedig egyre gyorsuló ütemben szedem utánuk a lábaimat.
Természetesen amint utolérem, ki is kapja a kezemből a frissen elkészült cigarettát. Valamit valamiért, és egyébként is ki kell magam fújnom az eredménytelen hajsza után, arról nem is beszélve, hogy máris lefoglal az úti célunk szemrevételezése.
– Kinyitni? – ismétlem aztán utána önkéntelenül, miközben végigmérem a hatalmas ajtót. A szemem sarkában látom, hogy azóta is Kínnal kergetőzik, arról pedig már rég lemondtam, hogy vitatkozni próbáljak az előbbi, annál kevésbé megnyugtató szavaival. Mégis visszaszerzem tőle azt a szálat. Szükségem van rá, hátha segít összpontosítanom vagy rájönnöm, hogy pontosan mit vár el tőlem. Hogy hol van a csavar a történetben.
A számba veszem a szűrőt és szívok belőle egyet, miközben magam mellé engedem a kezeimet, majd még egyet és hagyom, hogy a füst magától távozzon az ajkaim hagyta résen. Mintha rákészülnék, összedörzsölöm a tenyereimet, de igazából csak halogatok; teszek egy lépést hátrafelé, aztán lerázom a karjaimat és újabb slukkot szívok az eddig nem túl hatásos dohányfüstből. Ezután csinálok valami hasonlóan hasznosat: az ajtó remegni kezd, először halkan, később pedig egyre erősebben, ahogy növekszik rajta a nyomás, hirtelen azonban mégis abbahagyom a mutatványt, mintha akadályba ütköztem volna – mintha hiányozna belőle a kellő lendület. Nem vagyok elég erős, sem pedig túlságosan precíz Kyara trükkjeihez képest.
Ismét nekifutok, és most sikerül megtalálom a számomra legkönnyebb utat. Egyesével húzom el a rozsdás reteszeket, azok pedig nyikorognak és hatalmasat csattannak, mikor végre sikerül őket elmozdítanom. Még mindig egyszerűbb, mint félbetörni a zárakat, aztán színpadiasan belökni az egészet, esetleg százfelé csavarni és hajtani, ahogy ő tette legutóbb. Végezetül résnyire nyitom a könnyebben nyitódó oldalát. Őszintén szólva nem számítok dicsérete, de azért magabiztosan nyomom tovább a lábammal, miután közelebb sétálok a bejárathoz.
– Csak utánad. – Sokkal inkább az óvatosság vezérel, mintsem udvariasnak lenni, és ha őszinte akarok lenni, abban sem vagyok biztos, hogy a mellettem álló lányra érvényes-e az előre engedendő hölgy kifejezés. Egyszerűen nem tudnám őt szívesen a hátam mögött.
– Szóval… – kezdek bele, miközben besétálva körbenézek az egyelőre még elég sötét helyiségben – Vannak más barátaid is, vagy csak…? – mozgatom az ujjam a repkedő fegyver irányába. Érdekelnek az élete részletei, mert még soha nem találkoztam nála őrültebbel.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 11, 2020 9:19 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Cole
Szegény kicsi Félvérke nem tudja még, hogy mi vár rá. Vagy hogy kivel is akarta, hogy összehozza a sors. Ízelítőt már kapott, mégis reménykedik elmém józanságában. És itt követte el az első hibát. Mégis vidáman fordulok felé, ahogy visszakérdez.
- Ühüm! – adom meg neki a választ. Úgy általában. Mire képes. Mit képes csinálni. Mégis teljesen elképedek, az újabb kérdése hallatán.
- Hát még ezt sem tudod? – hűlök el teljesen, ha van rá mód, akkor arcom még fehérebbé válik, mint amilyen, mely már szinte ijesztő lehet és rémálmokat keltő, tekintve, hogy sminkem még mindig el van mosódva. El van mosódva? Nem igazán rémlik, hogy miként hagytam reggel. – Hát ki nevelt fel téged? – hördülök teljes jogossággal felháborodva ezen. Még hogy miként hívják. Telekinézis, mi? Érzem, ahogy az indulataim úrrá lesznek rajtam én pedig hagyom nekik, hogy ujjbegyemig átjárjanak, mégsem teszek ellene igazán semmit. Csak hagyom, hogy ott maradjanak, köztünk a levegőbe.
S ahogy ecseteli, hogy mit is tud.
- Elfecsérelt – sóhajtom letargikusan. Ennyit tudni, ilyen idősen már. Kész rémálom, főleg nekem, mert ez már!
Nem tudja irányítani, azt sem tudja, hogy mi ez! Mégis mit képzel magáról, hogy mi ez, valami átok!? Ez a legnagyobb kegy, amit csak kaphattunk az elmúlt években, bárkitől is! Hát ez borzalmas, hát ez… Szörnyűséges, én ezt… Ezt… Ezt… Hát ez…
Ezt az egészet muszáj vagyok Kínnal megbeszélni! De persze, hogy megint nem ért velem egyet. Milyen furcsa lenne, ha egyszer így tenne. És még el is lohol a távolba a gaz! Hát mégis mit képzel ez magáról!? A bitang senkiházija!
Szaladok én utána, de még hogy, hiszen nem lehet, hogy mások észrevegyék, hogy mit is csinál, vagy én mit csinálok.
Juj, ezt nem tudják.
- Elrakni? – torpanok meg hirtelen és az úttest közepén fordulok vissza. Kín is. Mindketten félrehajtott fejjel tekintünk rá – már ha kés esetében lehet ilyenről beszélni. Nála inkább az játszik, hogy negyvenöt fokos szögben megdől. – Mit hiszel, hogy mi ő? – kérdem enyhe sértettséggel a hangomba, még szívem helyére is odatapasztom tenyeremet. Persze, hogy Kín megmagyarázza, hogy mi ő.
- Nem téged kérdeztelek! – kiáltok rá, újra felé fordulva és az meg szalad. Hát ez csodálatos!
Végül megáll Ő, a raktár hatalmas ajtaja előtt. S mire rendre utasítom, és újra eltűnik, ki tudja, hogy merre, a kicsi félvérke is utolér. Égő bagóval a szája sarkába. Melyet rögtön le is nyúlok tőle. Ennyi jár, amiért én itt ingyen és bérmentve tanítgatom.
- Ugyan már, ne légy ilyen komoly – forgatom meg szemeim. – Itt mindenki a tenyereimből eszik. Azt hiszik, hogy… mh… bűvész vagyok, még csak eszükbe sem jut, hogy valami más járhat közöttük, mint ember – vigyorgok, korán sem jót sejtően. Mélyet szívok a cigarettából, már ha kaptam belőle, Kín közbe visszatér és a vállam felett kezd bele őrült táncába és csak forog körbe és körbe és körbe.
- Nyisd ki – utasítom és fejemmel a hatalmas kétszárnyú ajtó felé bökök. Nehéz vasból készítették, reteszei rozsdásak már. Közel öt méter magas ajtóról van szó, melyet már jó régen nyitottak ki.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások HQTdSIs
East Village lakások TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 05, 2020 3:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
Kevésbé elhagyatott – kevésbé privát – helyre érünk, ahol, ha nincs is túlságosan nagy forgalom, mégsem halljuk többé olyan tisztán a saját lépteink zaját. Hova viszel minket? Csak remélni tudom, hogy Kyara legalább az útszakasz ezen részére leáll a mutatványaival, mert eleget éreztem mára magam látványosságnak.
– Mindig? – gondolkozom hangosan, mikor rádöbbenek, hogy tényleg érdekli a kérdésére adott válaszom. Egyelőre nem látom a mintát: nem tudom, mikor figyel igazán és mikor nem, ez pedig sokkal inkább a saját sebezhetőségemmé válik, mintsem az övévé. – Telekinézis, ugye? Így hívják. – Lassú léptekkel haladok mögötte, miközben ő előre-hátra forog. – Tudom őket mozgatni, a tárgyakat, de csak egyesével. Nem feltétlenül mindig akkor, amikor én akarom. Valamikor működik, valamikor pedig… kevésbé, és végképp fogalmam sincs, hogyan tudnám megváltoztatni őket. Változtatni a formájukon, mint te a múltkor a vasajtóval.
Nem beszélek a mágiáról, mert ahhoz még ennyi közöm sincs; semmit sem tudok a rúnákról és a kimondandó szavakról, meg arról a halovány kapocsról, ami elérhetővé teszi számunkra a démonok erejének egy részét. Annyit akarok tudni, amennyit feltétlenül szükséges, és így hátha ember maradhatok: olyasvalaki, akit nem irányítanak egyáltalán nem emberi képességek.
És tudok még valamit, ami szintén direkt maradt le a listámról. Vajon Kyara látott már porszívóreklámot? Lehet, hogy nem lehet igazán jól szavakba önteni, milyen a kapcsolatom az energiával, de valószínűleg pontosan jól tudja, milyen érzés, mikor megkapod azt, amire a legjobban vágysz – akkor is, ha addig a pillanatig nem is voltál benne igazán biztos, hogy melyik szükségleted maradt ennyire kielégítetlenül. Nem vagy éhes és nem vagy szomjas, de valami hiányzik; lemerültek azok a bizonyos elemek és előbb vagy utóbb biztosan elérkezik az a pont, amikor többé már nem tud érdekelni, milyen áron töltöd fel a sajátjaidat. Következményei lesznek valaki életében, de nem a tiédben, és ez akkor és ott mindig tökéletes magyarázatnak tűnik. Aztán még erről is hajlamos vagy megfeledkezni, ahogy megérzed az ellopott energia első hullámait: bizseregnek tőle az ujjaid, odabent növekedni kezd ez a kellemes melegség, a színeket pedig hirtelen sokkal élénkebbnek látod; a körvonalak élesebbek és világosabb van, minden jobb valahogy és egészen olyan, mint egy hosszúra nyúlt pillanatra boldognak lenni.
Eddig az eget nézte, de most újra panaszkodni kezd, a hangja pedig szokásához híven nem enged másfelé figyelni. Nem bízom magamban, de még mindig szívesebben vigyázok én a rendre, minthogy a kezébe adjam a lebukásunk lehetőségét. Megtorpanok, amint előkeríti valahonnan a kését, de hamar leesik, hogy az egyetlen, amit vele tervez elkövetni, az egy kívülről furcsának ható beszélgetés.
– Hé, ööm… – kezdenék bele, de őt túlságosan lefoglalja az egyoldalú vita megnyerése. Mintha rólam lenne szó, így szívesen végighallgatnám a személyiségei közötti eszmecserét, mégis jobban érdekel az előtte lebegő, mosolygós kés látványa. – Mi lenne, ha elraknánk a… izé, öö, Kínt? – Így emlegette legutóbb. Kiráz a hideg, ha rá gondolok.
Ahogy kimondom, majdnem, hogy futni kezd, ráadásul a kés után, és csak reménykedhetek benne, hogy elég sötét van már ahhoz, hogy az a néhány erre kószáló ember se láthasson belőle többet, mint elmosódott, szürke csíkot.
– Nem! Gyere vissza – kiáltom el magam, mintha a kutyám lenne szökésben, és csak ezután indulok utána. Utánuk. – A kurva életbe – gyorsítom fel a lépteimet, s menet közben elegáns cigaretta-töltésbe kezdek. Mire a raktárépület ajtajához érünk, már készen égő szál lóg a szám széléből.
– Miért érzem úgy, hogy te el akarsz minket kapatni? – szólok oda még mindig mozgásban és egészen gyorsan véve a levegőt, és sokkal inkább a váratlan edzés visel meg, mint a füst.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 16, 2019 7:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Cole
Lépteimet az első sugárút felé irányítom, nem kisebb szándékkal, minthogy az ottani egyik, elhagyatott rakátérpületbe térjünk be. Vagyis fogalmam sincs, hogy egykor minek használták, azt tudom, hogy a háború utáni években raktárnak, most pedig teljesen el van hagyatva, ami nekem pedig tökéletes.
Figyelmem nem kerüli el a toll, ám úgy teszek, mint akinek nem tűnik fel. Félvér a kicsike, gyakorolgassa csak a hatalmát, melyet ajándékba kapott. Mert mondjon bárki bármit, ez ajádnék. És hatalom. A legnagyobb hatalom, amit kaphattunk a démonoktól. Aki jól tudja ezt használni, annak ez az lesz…
Kérdésemre adott válaszán csak megforgatom a szemem.
- Hát nem mooooost – ereszkednek meg vállaim, miközben legyintek. – Hát persze, hogy nem ebben a szent, vagy mégis? – húzom ki magam hirtelen. Ajkaimhoz emelem ujjamat, tekintetem pedig ezúttal a felhőtlen ég irányába emelem. Nem is hallom, amint felmutatja a tollát, mert ez az egész kész nevetség tárgya lenne. Ha csak ennyit tudna.
- Hanem mit tudsz, úgy… mindig! – nevetek rá és két lépés után már újra normálisan járok. Megfordulok és háttal sétálok pár lépés erejéig.
Minden mi bennünk van nem más, mint ösztön, semmi több. Csak elő kell magunkból csalogatni. Szomorú, hogy így fogalmazok, hiszen ennek magának értetődőnek kellene lennie. Engedni kellene a késztetésnek, amikor az jön, hogy aztán megtanulja a félvér kordában tartani.
- Wáááá – emelem fel fejem az ég irányába. Miért ennyire… bonyolult mindenki?
- Unalmaaaaas – ereszkednek meg újra vállaim, karjaim már majdnem a földet nyaldossák. Kín valahonnan előkerül, magam sem tudom, hogy honnan, két ráragasztott szemével néz rám, cikcakkos fogaival pedig magyaráz. – Mégis mit tegyek, nem látod, hogy mennyire szerencsétlen? – állok meg vele szemben, kezeimet csípőmre teszem, ahogy Kínnal vitatkozom. Ezen a ponton egyenesen a Kicsi félvérke felé mutatok.
- Mit tudjam én, be sem mutatkozott – horkanok fel, mintha ez számítana valamit. – Jah, mert annyira fontos, nem!? Amúgy is nem a te… Hogy mondod!? – sipítozom pár oktávval hangosabban. Majd elnyargal! Előre!
- Megállj, te… - indulok meg utána öles léptekkel, kissé terpesz járásban. Jobb kezem az ég irányába emelem, fenyegetően.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások HQTdSIs
East Village lakások TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 11, 2019 11:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
Úgy engedem el, mintha egy teli szemeteszsákot ölelgettem volna egészen eddig, s persze csak ezután pillantom meg a fejmagasságban lebegő tollat. Hagyom, hogy újabb hosszúra nyúlt másodpercet töltsön el belém kapaszkodva, mert teljességgel lefoglal a látvány – ez az apró szabályellenesség eszembe juttat minden mást, aminek nem szabadott volna lebegnie. Első körben az összes ösztönös mozdulatot, ami tárgyakat reptetett a levegőbe, aztán azt a néhány balesetet otthon, aminek darabokra tört dolgok váltak áldozataivá. A listának anyám az utolsó, és egyben legélesebb körvonalú eleme; minden egyes ide-oda repülő dologgal benne okoztam a legnagyobb károkat. Volt, hogy észrevett, néha pedig utólag szembesült a figyelmetlenségem végeredményével, de tudom, hogy ilyenkor újra és újra rájött, hogy képtelen vagyok a legsötétebb részeimet észrevehetetlen mélységbe temetni a kedvéért.
Szinte meg sem érzem, amint Kyara a vállamra paskol, vagy mikor jó pár méter előnyre tesz szert előttem bicegve; de aztán hamar megfordul, a látóteremben keletkezett változás pedig kizökkent és visszaterel a valósághoz. Az összerágott végű toll még egy pillanatig létezik előttem, úgy, ahogy az előbb megkötött a semmiben, aztán olyan gyorsan kinyúlok érte, hogy észre sem veszem, mikor került ismét a tenyerembe.
– Most? Most nem tudok semmit sem. – Egy méter, aztán még egy, és minden ezt követő földet ért cipőtalppal nagyobb magabiztosságot kölcsönzök a lépéseimnek. Valamihez talán mégis értek: nem hagyom csak úgy szétesni a darabkákat. – Kivéve, ha ez is ért – pörgetem meg felhúzott szemöldökkel a tollat az ujjaim között. – Azt nem állítom, hogy feltétlenül így terveztem, de… – rántok vállat végezetül, és most még a szokásosnál is jobban esik kizárólag a látszatra koncentrálni.
A probléma elejével sem vagyok tisztában, ha őszinte akarok lenni magammal, és ebben az egyben itt és most muszáj annak lennem: fogalmam sincs, hogy nem koncentrálok-e eléggé, vagy épp, hogy túlságosan sok mindenre egyszerre. Profira van szükségem. Ő megtalálja a hibát, én pedig hozzáfoghatok végre ahhoz, amihez a legjobban értek: keresek rá egy tökéletes megoldást.
A csapongó gondolataim kiváltóját lassan a hátunk mögött hagyjuk; én legalábbis azt remélem, hogy a minket figyelő nő tekintete nem szegeződik ránk többé, mert úgy talán könnyebb lenne kizárnom az engem kísértő emlékképeket. De mi van, ha valójában Kyara szavai visszhangzanak a fejemben? Ha igaza lenne – ha elhinném őket –, könnyebbé válnának a ezek a nehéz levegővételek is, mert az azt jelentené, hogy soha, semmi nem volt az én hibám.
– Az én trükkjeim lekorlátozódnak azokra a fajtákra, amiket az utcán is el lehet játszani – követem tovább.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 08, 2019 6:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Cole
Figyelmem nem kerüli el szemöldökének ráncolása, szemhéjainak szűkölése. Mégsem jegyzek meg neki semmit, még csak meg sem említem, sőt, úgy teszek, mintha fel sem tűnt volna, csak beszélek tovább és sétálok a korláton fel és alá.
Ám ahogy közelebb dőlök hozzá? Meg sem rezzen, ez pedig mosolyt csal az orcámra. Ördögi, semmi jót nem sejtő mosolyt.
- Oh, kicsi félvér, milyen kis naiv vagy. Még azt hiszed, hogy van választásod – somolygok rá, de már egyenesedek is vissza. Higgyen csak ebben, ha akar. Egy biztos. Ehhez hasonló erőt, amit kifejlesztettem az évek alatt nem fog tudni elérni. Nem, ha folyton kifogásokat keres és ha.
Oh, várjunk csak!
Támadt egy roppant jóóó ötletem!
- Annyi időd van, amennyit csak szeretnél. Engem csak a végeredmény érdekel. Végtelen türelmem van, ha akarok valamit – hajtom félre a fejemet, elgondolkodva tekintek végig rajta. Oh, de még mennyire, hogy türelmes tudok lenni. Végülis csak majd egy évtizede kerestem az apámat. Rengeteg utat bejártam, rengeteget tanultam útközben. Renkdívül magas lett a türelmem a jutalmam meg is lett ennek eredményeképpen.
Szóval trükköket akar. Valahol bosszant, hogy ennyire tartja az erőnket. A démonok sok mindenre képesek. Hihetetlen az a hatalom, amivel rendelkeznek, mi félvérek mégis a legjobbat örökölhettük meg tőlük. S mindezekre azt mondja, hogy csak trükkök?
Szégyen.
Mégsem mondok rá semmit, nem mert egy veszélyes mutatványra készülök. A ponyva fémje keményen vágódik a húsomba, kínzó fájdalmat kellene éreznem. Kellene. Ám nem érzek. Nem érzek az égegyadta világon semmit sem.
Nem érzek fájdalmat, sem fizikait, sem lelkit. Tudom, hogy a csípőm erős beütése miatt egy darabig furcsán fogok menni, mégsem fogok semmit sem érzeni.
Mintha minden ehhez hasonlót kiöltek volna belőlem. Elpusztították volna.
Az emberek.
Innen mégis le kell jutnom, s mi más lehetne a legkönnyebb megoldás, mint legurulni a széléről és egyenesen a Kicsi Félvérke ölébe huppanni. Már ha elkap.
Mert ha nem akkor újra csak erősen meg kell magam ütnöm.
S tádám!
Érzem, ahogy lassulok, ő pedig csak elkap. Én pedig jobb kezemmel nevetve karolom át a vállát, megtámaszkodom. Persze ledob.
- Nocsak – ez sem tántorít el, hogy ne kapaszkodjak belé, legalább félig. Tanul a kicsi fiú.
- Jaj, ne légy már ennyire ünneprontó! – nevetek rajta és közben megpaskolgatom a vállát is. Majd elindulok egyenesen az utcán. Persze járásom nem tökéletes. Bál oldalamra sántítok – bár nekem ez fel sem tűni.
- Szóval pár trükköt akarsz. Ám mégis mi az – fordulok meg járás közben a fiú felé. – amit már most is tudsz? – hajtom oldalra a fejemet. Egy pillanatig sem okoz gondot, hogy háttal sétáljak. A teraszon állon nőnek, csak vidám mosollyal az ajkamon integetek. Oh szegény, ha tudná, hogy mi fog rá várni.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások HQTdSIs
East Village lakások TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 28, 2019 12:25 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
Ismét grimaszolok egyet, bár mélyen remélem, hogy nem veszi észre, amint egyenes csíkokká szűkülnek a szemeim, felettük a szemöldökök pedig már megint egy kicsit közelebb ráncolódnak egymáshoz. Egy perccel ezelőtt még azt mondta, hogy a tudás semmit sem ér, most pedig a szabadság kulcsaként emlegeti – gyakorlatilag úgy változtatja a véleményét, ahogy a másodpercek váltják egymást, és ha nem figyelek eléggé, megpróbál velük manipulálni. Kételyeket ébreszteni bennem és sokkal hatalmasabb árat megszabni a szolgáltatásaiért, mint amennyit azok valójában érnek, én pedig nem akarok megváltozni, mindent feladni egyetlen leckéért. Nem, amíg nem muszáj, és amíg látok más utat.
Közelebb dől, miközben nyújtózkodik, és én nem mozdulok hátrébb; hang nélkül, de biztosan állok a helyemen, mintha csak a véleményemet akarnám kinyilvánítani, mintha értelme lenne láthatatlanul ellenkeznem vele. Ugye lehetek erősebb anélkül, hogy odabent gyengébbé válnék? Nem szabadna, de mégis érdekel, mi történne, ha hagynám, hogy elmosódjanak a határok. Mi van, ha nem hazudik, és ha tényleg ez az erőnk igazi kulcsa?
– Legyen az én gondom, hogy milyen hatással van rám – nézek fel végül, miután alaposan átgondoltam a saját válaszomat. Majd én eldöntöm, hogy megéri-e vagy sem, és hogy mit kezdek a megszerzett tudással. – Ha fel kell adnom érte valamit egyáltalán – vonok vállat, mint aki minden képzelőerejével bízik a szabadsága meglétében, és valójában ezt teszem.
Talán éppen az általa keresett Cameron sorsához kapcsolódik az első fontos döntés, amit meg kell hoznom; ha időben kitalálom a tökéletes cserét, még megmenthetem a vadászt. Mindhárman jól járhatunk, ha képes vagyok ma összeszedetten gondolkozni. Azért végighallgatom Kyara gondolatmenetét, mert minden apró információmorzsa számít, és mert nekem is szükségem van az ezáltal nyert időre.
– Ugye tudod, hogy mindent nem tudok egyetlen nap leforgása alatt kideríteni? – Nem, ha nem akarom, és mert fele olyan hülye sem vagyok, mint ahogy azt ő feltételezi; adagolni fogom a fizetséget ahelyett, hogy mindent előre és egyszerre adnék oda. – Te mutatsz egy trükköt, én pedig hozok néhány részletet cserébe. – Ő kezdi. Lehetőleg minél hamarabb.
És tényleg azonnal mutat egy trükköt, mikor a ponyván landol, kicselezve a gravitáció erejét. Nem a leghasznosabbat és talán látványosabbakat is ismer, de mégis sikerül felhívnia vele valaki figyelmét, ezt pedig nagyjából az utolsó dolog, amit a vele való találkozás alkalmával elérni kívántam. Nem akarom, hogy megismétlődjön az, ami legutóbb is történt; az az egyetlen holttest tökéletesen elégnek bizonyult ahhoz, hogy a belőle táplálkozó vértócsa képével együtt örökké beleégjen a memóriámba.
– Ne – rándul meg a fejem figyelmeztetően, immár odalentről, épp mielőtt egyetlen mozdulattal lepördülne a ponyva széléről. Az arcán ülő vidám kifejezésből tudhattam volna, hogy a szabadesésével nem volt vége a mutatványnak, sem pedig a vizsgáztatásomnak, számára pedig a vicces rész pontosan ekkortól kezdődik.
Persze, hogy nem fogom elkapni. Mégis miért tenném, mikor valószínűleg nem érez fájdalmat? Inkább az ő bordái törjenek el, mint az én karom. Feltűnőbb lenne csak úgy aláállni és kockáztatni, mint hagyni, hogy arccal érkezzen a talajra, főként így, hogy az apró teraszról még mindig ránk szegeződik az a kíváncsi szempár… Az egyetlen esélyem, ha nem használom hozzá az erőmet, ha nem adom meg neki, amire annyira nagyon vágyik.
Végül tényleg nem állok el az útjából. Mindössze egy másodpercnyi előnyt adok magamnak; egy pillanatot, amíg tűrhető szintre lassítom a zuhanását azelőtt, hogy a félig kinyújtott karjaimba érkezne. Hátratándorodom ugyan, de mégis sikerül megállnom, és amint leengedem – vagy inkább dobom – őt a földre, vissza is nyerem az egyensúlyom. Megúsztuk, ugye? Még egyben érzem a derekamat, az elkapását pedig egészen feltűnésmentesen sikerült megoldanom, ha a feje mellett lebegő, összerágott végű tollat nem számítjuk. Éreztem az ujjaim között, mielőtt elfeledtette volna velem a lány ugrása, de már feleslegesen ellenőrizném, hogy még mindig fogom-e, így inkább felfelé fordítom a fejem, a tekintetem pedig egyenesen az onnan leskelődő nőével találkozik.
– Tudod… komolyan mondtam, hogy ne.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 05, 2019 8:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Cole
- Miért, miért, miért, miért – ismétlem a kérdését, fejem teljesen hátrahajtva. – Mert a tudás hatalom, a hatalom pedig – fordítom felé a fejemet, enyhén a vállam felé hajtva mosollyal az ajkamon. – a legnagyobb szabadság ebben a rothadó világban – nevetem el magamat. Tudni mindenkiről mindent, megadja azt a hatalmat, hogy élj. A tudás, mellyel rendelkezem, ó, korán sem másokról, nem feltétlenül, hanem a világról és annak működéséről, az tehet még arról, hogy nem haltam még meg.
Vagy esetleg többet is tudok dolgokról, mint amennyit mutatok? Nem is vagyok annyira esztelen, mint amilyennek látszódom?
Tsss, ez maradjon csak meglepetés mindenki számára.
Nem ízlelte meg a végtelen szabadságot még, nem tudja, hogy milyen emberi kötöttségek nélkül élni, milyen az, amikor azt teheti, amit akar és nem azt, amit elvárnak tőle. Persze, hogy ő is egy társadalom keretében nőtt fel, belénevelték az emberek a normákat.
De kérdem én. Mit tennének, ha tudnák, hogy micsoda is ő?
- Sose fogsz annyit tudni, ha nem válsz őrültté – dőlök hozzá kissé közelebb, hangomat suttogóra fogom. Arcom egy pillanatra komollyá változik. – A határokat nem csak átlépni kell, a természet törvényeire nem csak fittyet kell hányni, hanem egyenesen túlszárnyalni és ó, hidd el, hogy ezt ép ésszel nem fogod tudni megtenni – nevetek halkan, a szemébe, kedvem egyre felhőtlenebb. Nem akar olyan lenni, mint én, mégis ő volt az, aki megkeresett.
Korán sem irigyel engem, amit tudok, tanulni akar. Furcsa egy félszerzet, de ki vagyok én, hogy megtagadjam tőle.
Persze semmi sincs ingyen. Semmi, de semmi sem.
S én sem adok semmit sem ingyen. Cameron csak az első a sorba.
- Wallenbergenkernek a jobb keze, a puszi pajtása, ó, az a romantika, mi köztük van, annyira édes, annyira megmérgezni való. Azt hiszi, hogy el tudja fogadni az az ember, hogy tudja, hogy mit vállal vele, de csak hátráltatja, satuba fogja, kihasználja – ciccegem. Pontosan tudom, hogy merre találom Cameron Davist, de nekem ennél sokkal több kell. Nekem ő kell. – Tudni akarom, hogy mikor merre jár, mi a napi, heti, havi rutinja. Megrögzötten mindig ugyanúgy csinál mindent, annyira unalmas – döntöm újra hátra a fejemet.
De megtaszít, lelök, mégis érzem, hogy nem ad bele mindent. Legutóbb erősebb volt, szinte már unalmas, hogy mennyire nem akar ártani az embereknek, egy félvérnek, mintha félne.
Összeszűkölt szemekkel, sajgó csípővel várom, hogy mi is történik. Megnézte. Tudni akarta, hogy mi lesz a vége, de vajon örült is neki? Vagy aggódott, érzett bármi vágyódást, bármi kísértést?
Elszakad a korláttól és elindul lefelé.
Mire készülsz Kicsi Félvérke?
DE végül alám kerül. Megint csak. Pár pörgéssel a szélére kerülök a ponyvának és letekintek rá. Kérésére vidám-őrült mosollyal az ajkamon rugaszkodok el.
- Kapj el! – kiáltom neki és bizony ám, hogy felé szárnyalok, hiszen azt várom, hogy ő kapjon el. Persze még az is lehet, hogy eláll onnan, de nem hiszem.
El fog kapni. El akar, mert nem akar feltűnést kelteni.
De lássuk, hogy mit lép, vajon tényleg ennyire kiszámítható a Kicsi Félvér?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások HQTdSIs
East Village lakások TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 29, 2019 10:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
Tényleg fontos lehet neki a saját küldetése, ha hajlandó érte üzletelni – odafigyelni annyira, hogy egyből észrevegye a válaszaim mögött húzódó homályosságot. Van valamim, ami kellhet neki, én pedig továbbra is bízom a saját szerencsémben.
– Miért nem elég az, hogy én tudom, hogy képes vagyok megtalálni, bárkit is keresel? – kérdezem az eddigieknél egy fokkal merészebben, mielőtt tényleg elengedném a témát. Én sokkal több mindent teszek azzal kockára, hogy egyáltalán idejöttem, mert valljuk be, nála nincs sok veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb halandó ebben a városban.
Ekkor még a létrán ülök és érdeklődve figyelem az akrobatikázását, mintha valami ellenem irányuló támadást készítene elő; szerencsére velem szemben semmi sincs a következő lakás ablakán és rácsain kívül, és így van merre fordítanom a fejemet, mikor képtelenség lenne tovább állnom a tekintetét. Eddig biztos voltam benne, hogy a szabadságom teljeskörű és végleges. Mert mégis mit csinálhatnék másképp, ha lebomlanának előttem ezek az utolsó akadályok? Mit nem tehetek meg most, amit az általa emlegetett önmagamként igen; mi az, amire titokban vágyom? Egyelőre egyetlen dolog sem jut eszembe, de azért tovább gondolkozom, hátha így végre azzal is tisztában leszek, miért kell nekem igazán a tőle elsajátítani remélt erő.
– Nem – csóválom meg a fejem lassan, miközben a tekintetem ismét a távolba réved. – Nem akarok te lenni. Csak tudni akarom, amit te tudsz. Ilyen egyszerű. – Nem vagyok őrült, és valószínűleg olyan erős sem leszek soha, mint Kyara. Semmit sem változna az életem, ha innentől kezdve szarnék a szabályokra; senki sem viszonyulna hozzám másképp… Pontosan annyira nem vagyok ember, amennyire démon sem, így még ha hirtelen el is engedném magam, nem tartozhatnék automatikusan a másik oldalhoz.
– Vadász? – ismétlem meg a szót felhúzott szemöldökökkel. Ha ez a Cameron ilyen szoros kapcsolatban áll a vadászokkal, talán a lány egymaga is meg tudná találni. Az igazi kérdés az, hogy miért nem tette eddig, ha semmi sem állhat az útjában. Talán nem is olyan fontos a keresés, és épp olyan gyakran hajtják őt egyszerű impulzusok, mint engem; lehet, hogy csak unatkozik, az ötlet pedig éppen most pattant ki a fejéből. Ha így van, eltéríthető. Kitalálhatok egy jobb cserét, egy másik célpontot, és így távol tarthatom őt a félvértől.
– Remélem, hogy nem erősítésnek kellek, mert ha tudnék valamit, akkor nem állnék most itt – ráncolom össze a homlokom két tollcsattintás között, miközben még mindig az ismerőse vadászlétén gondolkozom. Különben is, hogy egyeztethető össze ez a kettő? Ezerféle új kérdés születik a fejemben a csapdákról és az ellenünk használt fegyverekről, meg a természetünk azon részéről, amivel nem érdemes küzdeni, egyelőre azonban nem teszem fel őket. Nem most és nem Kyarának.
Nem tetszik a nevetése, a gyakorisága pedig még ennél is kevésbé ad okot bizakodásra a programunkkal kapcsolatban. Tudom, hogy valahol azért mégis igaza van; az én nevem semmit sem jelent, másoké pedig rettentő sokat ér, pénzt és hatalmat kapni érte ugyanazok között a falak között.
Talán azt várja, hogy a szavai hatására mindent beleadok; hogy megmutatom, mire vagyok képes, de végül mégsem merek egyetlen telekinetikus lökéssel kiadni magamból mindent, mert fogalmam sincs, hogy mi történne. Legutóbb ugyan elfeledkeztem a korlátaim létezéséről egy pillanatra, most higgadt vagyok és éppen elég átgondolt ahhoz, hogy ne kockáztassam a lebukásunkat egyetlen kérése miatt.
Azért ő repül egyet, én pedig nézem, ahogy zuhan. Nem hagyja az utolsó pillanatra a saját bőre megmentését, és mindketten tudjuk, hogy most még a becsapódás sem lenne végzetes, a szívem mégis hevesen dobog a látványtól. A sikításáról pedig ne is beszéljünk; egyértelműen ezt hallja meg a kifelé pislogó nő egy-két emelettel lejjebb és ez az, ami engem is arra késztet, hogy közelebb hajoljak a korláthoz, ami mögött nemrég eltűnt.
A napvédő ponyván fekszik és nevetgél. Egy darabig őt nézem, aztán ismét a társaságunkra siklik a tekintetem, és már indulok is lefelé. Megint a számba kapom a tollat, de most csak azért, hogy mindkét kezem felszabadítsam, míg a fokokat veszem; a talaj irányába és amilyen gyorsan csak tudom. Kihagyom az utolsót, mielőtt földet érnék, és már megint én vagyok lejjebb kettőnk közül.
– Gyerünk, szállj le onnan! – pörgetem meg a tollamat tintafoltos ujjakkal. – Itt nem biztonságos. – Nem a szabadesésére célzok, mert tudom, hogy ennél semmi nem érdekelhetné kevésbé; inkább a rövid bemutatója látványossága aggaszt. Remélem, hogy nem így akar a vadászbázis közelébe férkőzni, de ha mégis, akkor nagyon jó úton jár.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 18, 2019 10:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Cole
- Egy teljesen ép világban, az őrület az egyetlen és igazi szabadság – sóhajtom csak ábrándosan, melyet oly kevesen értenek meg. Azt hiszik, hogy szabadok, pedig igazán semmit sem csinálhatnak szabadon. Gyerekkoruktól meg van kötve a kezük, gúzsba kötik őket és még csak fel sem tűnik nekik. Szánalmasak és lenézik a hozzám hasonlókat, pedig ha tudnák…
De nem tudják.
Pedig nincs is annál szebb és jobb, mint felszabadultan cselekedni, azt tenni, amit csak akarok. Persze sokan elítélnek, de csak féltékenyek, mert ők képtelen meglépni, azt, amit én igen. Őrült a kacagom? Természetesen, de hogy bánnám is ezt egy fél percig is? Oh, dehogy teszem. Én így élvezem az életet, ez az én életem.
Válaszára mégis csak ciccegek.
- Oooh, nem, nem ezt kérdeztem, kicsi félvérke. Nincs itt a rébuszok ideje, hanem a válaszoké. Válaszokat akarsz, de ahhoz neked is felelned kell a kérdésekre – felelem neki, ajkamra mosoly fut.
Mégis van egyetlen egy jó dolog abban, ha az embert őrültnek tekintik.
Jaj nem, hogy több is van, de amit a legjobban szeretek, hogy alábecsülnek. Nem állítom, hogy többet tudok, mint mások, de mégis így van.
Oh, hogy mennyire beképzelt vagy.
Pedig tényleg sokat tud, nem látod, hogy most is csak játszik?
És mi értelme a sok tudásának, ha nem használja őket, ha csak elfecsérli azt?
De hát mindig, minden úgy történik, ahogy ő azt elvárja, ahogy Ő azt akarja.
Ahogy Én akarom.
Arra, hogy önmaga csak elnevetem magamat, jóízűen kacagok rajta, újra csak felé düllesztem mellkasomat, ahogy kapaszkodok a fellettem húzódó korlátba.
- Önmagad? – nevetek újra csak. – Mondd csak ki tudja, hogy mi is vagy te valójában? Mh? Mi történne, ha bárki is megtudná, hogy milyen szörnyeteg vagy? Egy gyilkos egy félvér, ki egykor pusztulásba taszította a várost? – nevetek továbbra is a kérdéseken. – Önmagad, hiú ábránd, ha azt hiszed, hogy önmagad lehetsz egy olyan világba, ahol gúzsba kötnek, de ezt észre sem veszed – villannak meg szemeim, ajkaim mosolyognak. Mit mosolyognak, vészesen vigyorognak féloldalasan. Ujjaim megfeszülnek, karomban az izmok is, ahogy visszahúzom magam egyenes tartásba. Elengedem a korlátot és most ezúttal így járkálok fel és alá előtte.
- Saját szabályaid, vagy az embereké, amit magadévá tettél? Ne légy naiv, semmi sem vagy nekik, amint megtudják, hogy mi vagy… - fordítom felé a fejemet, az az ördögi vigyor nem tűnik el róla, inkább csak kacagássá változik át.
Szavaim mégis valódiak. Nem szabad ő, csak elhitették vele.
Ahogy a másik félvérrel is. Cameron Davis. Azt hiszi, hogy elbújhat, hogy rejtőzködhet. Hogy jó lehet. A kérdésre csak vigyorogva fordulok felé.
- Csak amit régen is. Megmutatom neki, hogy nem tartozik a vadászok közé, kiket annyira nagyra tart. Eljátszok vele – vonom meg a vállamat. Nem mintha rá tartozna, mégsem hazudok neki. Sokszor az igazság is felér egy hazugsággal. Minél képtelenebb az igazság, annál nehezebben hiszik el. Bár nem hinném, hogy ő ezek közé tartozik.
Oh, nem, nagyon is számítok arra, hogy elhiszi, amit mondok.
- Holott a nevek fontosak, nem? – nevetem el magamat. Előretolt jobb lábamat, most a bal mögé teszem, csípőm fordítom, ám derekammal nem teszem, legfeljebb csak félig, furcsa kifacsart pózban állok, amikor jön az újabb ötlet.
Egy név mindent elárul az illetőről, de hogy fontosnak tartom a megjegyzésüket?
Cole. Brrr.
- Ahhoz, hogy… miként is fogalmaztál? Oh, hát persze a segítségemet kéred – itt fordulok ezúttal a lábaim irányába is. – Tudnom kell, hogy mire vagy képes. Mi mindent vagy képes megtenni – nem tekintek rá, nem is figyelek rá, még akkor sem, amikor ereje megtaszít, egyensúlyom elvesztem, nem igazán nagy az erő. Szinte lemondó a sóhajom, amellyel levetődöm a korlátról.
Éles sikoly tölti be a teret, ahogy egyre lejjebb érek. A zuhanás üdítő érzése, mégsem kellene tudniuk az embereknek, hogy mennyire élvezem, nem igaz?
Mégis pár emelettel lejjebb megáll a zuhanásom, hátam puhán az időközben, erőmmel kihúzott ponyvának, csípőm mégis erősen beleütközik a feszítőrudba, mely tartaja a napernyőnek funkcionáló tárgyat.
Sikolyom hamar nevetéssé változik át, ám ezt úgy szakítom félbe, ahogy kilép a Kicsi Félvérrrel pár emelettel lejjebb lévő teraszra, vagy épp tűzlétrára? egy idős hölgy és felfelé tekint, hogy mégis mi történhetett. Én is felfelé figyelek, vajon kihajol? Vajon végignézte? Látni akarta?
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Milyen jövő vár az emberiségre, a földi ökoszisztémára, az életre?

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 2 Bots
• Fajaink száma •
Arkangyal
8/7
Leviatán
8/2
Angyal
7
Démon
14
Bukott Angyal
6
Ember
2
Félvér
4
Harcos Angyal
5
Vadász
9
Nephilim
7