Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 18, 2018 9:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Rejtély a ködben
Borostyán csapat Ad mortem  • Credit:
Évezredeket éltem le, mégis a mostani karcos, állatias hang semmihez sem fogható. Nem jut eszembe semmi róla, amihez hasonlítani tudnám, de egy dologban biztos vagyok, nem sok jót ígérnek. Látván  undorító mivoltukat, ahogy esztelenül akarnak pusztítani? Ennél még a démonok is jobbak, Amara ostoba szolgái, akik csak bábuk, kiknek saját akaratuk sincsen. Ennyi az a nagy Amara hadsereg, képes mindenkinek józanságát elvenni, akaratot megszüntetni, de senkit sem tud az oldalára állítani, akik így döntöttek volna? Ez Amara? Mert akkor azt kell, hogy mondjam, nevetséges egy nőszemély, ennél Testvére, Atyám ezerszer több volt,  még ha most el is tűnt.
Az árnyak között először csak egy sötétebb alak kúszik elő, démon. Nem tudom, hogy ki, de elég ránézni és érezni lehet a kisugárzásából, a mozdulataiból, hogy Ő nem Isten teremtménye. Majd később érkezik egy autó is sikoltozó kerekekkel, ahogy próbál fékezni, míg egy hangos halandó ki nem vetődik belőle. Fuss, botor! Menekülj! Csak meghalnál!
A sötét szinte fojtogató masszát alkot a levegőben, vállaimra ül, amitől rossz érzés költözik belém, miképpen kardomat fogom, az egyetlen dolgot, mely haloványan dereng a ködben. Még nem vettek észre, miközben én ott állok felettük pár méterrel feljebb csak. Hogy a lények is mennyire csak szemmagasságban gondolkoznak leginkább, de nem baj! Csak az én előnyöm.
Pillanatok sem kellenek, ahogy valamilyen jel hatására megindulnak a lények. Szárnyaim megemelkednek, de azonban még nem szállok alá, ahogy az obszidiánkövek megjelennek. Nem rossz, egyelőre a démont is a magam oldalán tudhatom, úgy tűnik él a törvény, hogy ellenségem ellensége barát, még ha röpke percekig, nem mintha éppen válogathatnék a szövetségesek között.
Megmarkolom kardomat, melyen nem egy angyal vére folyt már végig, itt az ideje, hogy ezeknek a förmedvényekét is magába igya. Lelépek a tetőről, mitől csak halk szárnysuhogás kong vissza, kavarja fel a ködös légkört, és nem sokkal mellettük érek földet. Erre mondanák, hogy szuperhős landolás. SZárnyaim megfeszülve várakozak, bármelyik pillanatban képes lennék levegőbe kerülni, hogy átlépjem azt a határt, ami már az ellenség "földje".
Egy ember, egy démon és egy angyal? Ennél rosszabb helyzetben is voltam már, miért most kezdjek el aggódni?
Ekkor szúrom csak ki a torz alakok között egy emberi megjelenést, ki talán parancsokat osztogat le? Na te meg ki és mi vagy? Egy biztos, nem a mi oldalunkat erősíti, addig pedig felesleges kímélni. Nem mintha úgy tűnne sokáig maradna, de mégis csak, szavai hallatára újra indul a megbolydult népség ellenünk. Ő az enyém!
- Ha csak a hiénák szabadultak volna el az állatkertből - mormoltam magamnak. Azok legalább csak nyivákoló dögevők, ezek? Jó kérdés. - Ne hagyjátok abba, fiúk! - kaptam szárnyra könnyedén. Nem várhatjuk be őket, míg letarolnak minket, és azt a nőszemélyt még vissza kell csalogatni, mielőtt meglépne. Hárman nem éppen vagyunk elegen, de még mindig jobb az arány, mint egy ellen... - Enyém a hátsósor! - szóltam még vissza, ahogy ívesen átszálltam és egyenesen  beszálltam a körükbe.
- Szabadíts meg minket a gonosztól, Atyám! - mormoltam, ahogy egy szemhunyásnyi időt sem hagytam magamnak. És ez csak San Francisco egy része, mi lehet a többin? Ennyire megoszlottak erőink? Minél hamarabb fel kell számolni az ittenieket, hogy tovább léphessek, léphessünk.
Telekinézissel vágtam utat magamnak. Itt most nincs arra idő, hogy esélyes küzdelem alakuljon ki, mágia szükséges, hogy megtisztítsuk az utat tőlük, és nem is haboztam, ahogy a tér-idő dimenziója meghajlott. Érzékelhetetlennek tűntem, miközben hullani kezdtek.


Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 17, 2018 11:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Borostyán Csapat
öltözék  • Credit:
Egy széles mosoly kúszik arcomra ahogy az egész városon eluralkodik a pánik, a hálál félelem. Emberek ezrei rohannak össze-vissza abban a hittben, hogy el tudnak bújni, el tudnak menekülni. Milyen naivak. Mindig is azok voltak. Ostobák, gyengék és naivak. Az évek alatt ez semmit sem változott. a Világuk igen, de az emberi lény ugyanolyan maradt. Isten áldott teremtményei… Látjátok, hogy mit művelt veletek? Mi segíthettünk volna rajtatok, de az Istenetek elvette tőletek ezt az esélyt. Még mindig annyira imádjátok őt?
Sötétség veszi át az uralmat a romokban heverő városon. Érzem a lények jelenlétét a közelben. Ismerősek a számomra. Ez csakis fivérünk teremtményei lehetnek. Utolsó simításként felveszem hosszúszárú magas sarkúm, majd teljesen nyugodt léptekkel indulok meg az egyik irányban, ahol ha minden igaz összefuthatok velük. Az emberek tömegével rohannak az ellenkező irányba kikerülve engemet. Némelyikük nekem jön, de egy határozott mozdulattal tessékelem arrébb őket. Micsoda gyáva férgek…
A lépteim határozottak, de egyben nyugodtak is. A cipőm sarkának kopogása jól hallható. A mosoly ábrázatomról nem tűnik el. Végre elkezdődött!

Befordulok a sarkon és szembe találom magam velük. Micsoda pompás lények! Ahogy elindulok feléjük észreveszek két alakot, akik hamar támadásba lendülnek. Bolondok! Azt hiszitek ilyen gyenge erővel le lehet őket győzni? A mosolyom csak kiszélesedik ahogy egyre közelebb jutok hozzájuk. Kettejük között elhaladva egy pillanatra hátra fordulok, majd megállok a lények előtt, akik ahogy észre vesznek megállnak előttem és engem figyelnek.
-Drágáim! Végre, hogy itt vagytok! Gyertek és keressük meg  a többieket! Azzal a kettővel meg… nyugodtan játszatok!-Szép lassan fordulok meg és intek nekik, hogy mehetnek tovább. Természetesen nem hagyom őket magukra, ha kell besegítek nekik a harcban, de nem hiszem, hogy ez a két fickó kihívás lenne a számukra.



Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 1:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to Borostyán Csapat
Mondjuk úgy hogy kellemesnek indult a délután a szabadnapomon, volt időm bevásárolni, utána pedig arra jutottam elmegyek lazítani. Nos, a lazítás egészen pontosan addig tartott, amíg a kocsiban ülve arra nem kaptam fel a fejemet, hogy az emberek már nem egy tömör egységet alkotva haladnak az utcákon. Egészen addig bömbölt a zene is bent. Már kezdett sötétedni, ők pedig megkergült egerek módjára törtek be üzletekbe, úgyhogy kikapcsoltam a zenét és megálltam az egyik közeli kirakat előtt, amit pont előttem pakoltak ki. Sötét erőt érzek, olyant, amit már emlékezetek óta nem éreztem. Nagyon mélyen rá fókuszáltam, de aztán rá kellett jönnöm, csak az a kis slukk mariska figyel be és van rám ilyen hatással. Bár ettől függetlenül még mindig éreztem. Aztán megcsörrent a telefonom. Felvettem és Mr. Winkley volt az. Pánikszerűen üvöltözött, azt mondta elment az áram a melóhelyén és sürgősen menjek oda. Úgyhogy ráléptem a gázra. Hiába minden igyekezetem, mert az út során minden tíz percben felhívott és anyázott, úgyhogy egy idő után már le se tettem a telefont, hagytam hadd mondja a magáét, a készüléket odaszorítottam a fülemhez és közben haladtam a kocsival egyre gyorsabb tempóban. Ráfoghatnám hogy észre sem vettem, amikor áthajtottam két piroson és egy zebrán csak úgy, de ez nem igaz. Egyébként nem lett senkinek sem baja, bár a világ egyre inkább kifordult magából körülöttem. Éppen azon gondolkodtam leteszem a főnököt és inkább hívom a 911-et, de közben bevágódtam a kereszteződésbe és élesen bevettem egy kanyart. Aztán gyors fék. Ó, egyből tudtam hogy itt van az egyik teremtményem. Ami jobban aggasztott az az, hogy mögöttünk árnyékok tornyosultak.
- Meguntad az életed?! Barom!
Jó adófizető polgárként rázom az öklömet Abaddonnak, közben kiszabadítom magam a biztonsági öv fogságából. Aztán bambán meredek magam elé, a kormányt még a kezeim közt tartva. Izé...egy percre belenéztem indirekt a világon zajló eseményekbe és belém fagyott a pillanat. Tudom mik közelednek, mit rejtenek az árnyékok és még ha itt is vannak a teremtményeim, azért ez most egy újabb katasztrófa. A szempilláim megrebegnek, aztán pár pillanattal később elszánt arccal szállok ki a kocsiból. Pont elkapom a menekülő rajt.
- Hé! Valaki meg tudja mondani merre van az ötödik sugárút? Eltévedtem!
Persze nem válaszol senki, akárkihez fordulok oda, csak üvöltve rohan tovább. Módszeresen kikerülik a kocsimat és engem is, én meg hamarost magamra maradok. A tekintetem találkozik a pasaséval, mármint Abaddonnal és mély rémületet látok rajta. Jah igen, én pont háttal állok az eseményekhez mögöttem. Ez szórakoztató, elvégre a démonoknak nem szabadna félniük..vagy mégis? Ó, a fene tudja!
- Te! Tőlem megbaszódhatsz de előbb...figyi!
Becsukom a kocsi ajtaját és elindulok felé. Mint aki se lát, se hall, az emberekhez méltóan cövekelek le előtte.
- Meg tudsz dobni egy sárgával? Kikészültek az idegeim..és..
Nah most kerülnek képbe a rusnya dögök mögöttünk, azaz már előttem, mert megfordultam. Abbadon mellett állok most. Egyébként tudtam hogy ott vannak, csak nah! Néha túl hitelesen improvizálok.
- Elszabadultak a hiénák az állatkertből! Mindenki meneküljön!
Persze nincs erre idő, úgyhogy előveszem a nálam lévő fegyverem az övéből és elkezdek vaktában lövöldözni rájuk, mellé az elvarázsoló kappan hang, miként üvölt torka szakadtából.
reveal your secrets

Abaddon


Utcák           - Page 6 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 12:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Rejtély a ködben
BOROSTYÁN CSAPAT  • Music - Get Out Alive • Credit:
Parányi parázs ahogy felizzik a cigaretta a számban. Csizmán ütemesen koppan az utca betonnal borított orcáján. San Francisco, ide vezettek a nyomok Ophilia után. Meg kell találjam mielőtt a Sötétség bekebelezi. A kicsiny jelkép melyet elrejtettem a tojás alján jó szolgálatot tett, egészen eddig vezetett, de most, valami megváltozott. Nyomát vesztettem, csupán annyi bizonyos, itt járt, ebből kell kiindulnom. Két lépés közt fordul tekintetem a hirtelen felsejlő sikolyok irányába, nem zavartatom magam különösebben haladok tovább egyenest előre mintha mi sem történt volna. Legalább is míg íriszem nem szűkül össze az utca szemközti oldaláról egyenest felém rohanó tömegre. A talaj megremeg, parányi darabkák hullanak alá a házakról, egyensúlyom megtartom, kérdőn fúrom szemeim a ködbe. Valami mozog, ismerős, mint akkor ott New Yorkban, hirtelen az jut róla eszembe. Kiegyenesedve állok az út közepén, hosszú kabátom letáncoltatja egy kóbor széllökés. Tekintetem hirtelen kapom a kereszteződésbe bevágódó autó felé. Szinte már lassított felvételként nézem végig ahogy kaszkadőröket megszégyenítő mód veszi be az igencsak éles kanyart. Mozdulatlanul állom végig közeledését és az utolsó pillanatra tartott fékezését, még kabátom alja is meglebben a fékezés keltette lökéshullám által, igazán filmbe illő jelenet. Még bagómból is szívok egy slukkot, melyet kifújva elismerően hümmentek. - Szép volt, Schumacher. - De humorizálásra nem sok idő jut, a kőd végre felfedi mit is rejtett eddig. Méretes, állatias küllemű rémségek alakja bontakozik ki, az emberek a pánikolás és a menekülés mellett teszik le voksukat, reflexszerű, berögzött reakció, helyes, az Ő érdekük. Figyelmem leköti egy rémlény alkotása, egy nőt terít le, végzetes karmolásának nyomán a puha testen súlyos sebek keletkeznek, de nem ez mi kérdőn tekintete varázsol arcomra, még fejem is enyhén oldalra döntöm a látványra. A nő, elpusztul, lelke szertefoszlik. Ez meg ho...? Futna végig fejemben a gondolat, de ekkor egy lökés éri vállamat, pillanatra egyensúly vesztés, cigarettám is majdnem kiköpöm, de természetesen arra féltő gonddal vigyázok s összébb szorítva ajkaim megtartom azt. Visszaegyenesedem újra s utat hagyok a menekülőknek. A rémek közelednek, és úgy tűnik képességiek meghaladják az elsőre gondoltakat. - Hát... - Kezdek bele egy utolsó mélyet szívva a cigaretta maradékából, - nem pazarlunk - fejem oldalra fordítva szabadulok meg a füsttől és a csikktől is, aztán ahogy fordulok vissza folytatom. - ...Ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni. - Jegyzem meg a fantasztikus helyzetre inkább csak magam elé. Amara, biztos vagyok benne, hogy az Ő keze van a dologba. No de ezen majd később elmélkedünk. Elindulok szembe a tömeggel, szembe a rémekkel. A kocsis fickót nem ismerem, Őt is a menekülők közé könyvelem el így nem is törődöm vele, bizonyosan Ő is csatlakozik majd a tömeghez, addig jó, kevesebb áldozat. De mindegy is, én cselekszem, ezúttal is. Kardnak álcázott lándzsám most is ott figyel a hátamon gondosan felszíjazva. Egyelőre pihen is a helyén nem veszem kezembe. Tegyünk egy próbát, s lássuk mit tudnak. Két lépés közt szemeim olajos feketére váltanak, mágia fogan meg elmémben, jobb tenyerem előre tartva, kézfejjel felfelé, hirtelen mozdítok egyet rajta csupán néhány centivel feljebb. Ha sikerül s valami nem blokkolja a mágikus erőt, akkor a földből obszidián sziklák robbannak ki, átszakítva a beton utat, pengeéles lándzsákként keresztül fúródva az egyik rémen ki éppen egy csapat menekülőre készült rávetni magán. Ha sikerül akkor a mozdulat megáll a levegőben, nyársra tűzve a jószágot. "Ismerd meg az ellenfeled" ennek függvényében haladok majd tovább, hogy volt e bármi hatása.


reveal your secrets

DragonLady


Utcák           - Page 6 1adba1f715ae74aa6775e53c13026a57
☩ Reagok :
109
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 15, 2018 11:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Rejtély a ködben
Borostyán csapat Ad mortem  • Credit:
A hold sápadt fényét felhő takarja el. A távolból mintha farkas üvöltene fel, siratja kedvesét, ki vaskos fellegek mögé bújt. A város felbolydult, egy hangyaboly is rendezettebben pánikol, mint most a város. Emberek őrjöngenek, kirakatokat zúznak, élelmiszert lopnak. Egymásnak esnek, mindhiába. A sötétség tombol és az emberek mintha levették volna álarcaikat.
Démon sétál az utcán, néptelennek aligha mondható. Lakásokból rémült kiáltások hangja hallatszódik, nosztalgikus lehet számára. Nem az első eset, amikor a pusztítás ily károkat okoz a világba. Csakhogy most nem ezért jött ide. A szőke angyalt keresi, vagy legalábbis nyomokat hozzá. Nála van valami, ami hozzá tartozik, mely az övé. Hírek jutottak el hozzá, hogy egy ideig a városba húzta meg magát, egy takaros lakásba. Nem reménykedik, nem is hisz, hanem tud. Apró nyomokat rejtett el, talán a lakásába is talál valamiket.
Minél hamarabb meg kell találnia az angyalt, mielőtt elpusztítja, mely őket pusztítaná el.
Lába alatt enyhén megremeg a tejfehér ködbe burkolt talaj. Apró törmelékek  pattognak az aszfalton, mintha valami közeledne. Valami nehéz, sebesen.
A kereszteződésbe egy autó fordul be észvesztően. Két oldalsó kerekére billen el, egy pillanatra megáll, ott marad, elgondolkozva azon, hogy most boruljon, vagy legyen oly kedves és a vezetővel karöltve huppanjon vissza az úttestre. Végül az utóbbi mellett dönt. A kormány mögött egy csapzott hajú testőr ül.
Tom Weston az áram kimaradással egy időbe kapta főnöke utasítását. Menjen el érte. Lehet hát a testőrt hibáztatni azért, hogy mindent megtesz azért, hogy egyszem, drága főnökének kérését teljesítse? Akár egy őrült, úgy száguldozik az utakon, egészen addig, amíg szembe nem találja magát az út közepén sétáló démonnal.
Az autó hirtelen fékez le, szinte már farkasszemet is nézhetnének egymással.
Ha a föld morajlása nem folytatódna. Mintha egy ló csorda robogna épp feléjük. A sötétségben árnyak úsznak feléjük. Három-négy méteres árnyak, de hát mégis mik lehetnek ezek? Emberek sikoltozva menekülnek, velük szembe rohannak. Kikerülik az autót, de a démont már annyira nem. Vállánál taszítják meg, az életükért futnak. Bármi is közeledik, megrémisztette a legbátrabb embereket is. Az árnyak pedig egyre csak közelednek.
Az épület tetejének sötétségében nézi ezt végig a Hóhér. Szemeit hol az emberekre, hol a démonra, hol pedig az autóba rekedt férfira kapja. Végül a távoli morajlás hangja ragadja meg figyelmét. Mintha állatok üvöltöznek, viszont ez… Hasonló hangot mióta Isten megteremtette nem hallott még. Nem állati eredetű hang, nem is emberi, ez, annál. Másabb.
Úgy robbannak elő a ködből az emberszerű, mégis állati testű szörnyek, mintha festék robbanna szét egy falon. Futva közlekednek, nem tekintenek a lábuk elé, eltaposnak minden útjukba kerülőt. Az egyik szörny elsodor magával egy nőt, tenyérnyi körmeit húsába vájja. Vére kiserken, sebének széle szinte azonnal üszkösödésnek indul. Hallani az üvöltést, fájdalmas, velőt rázó, majd végül elhall. Utolsó leheletével gomolygó pára képződik arca előtt. Furcsa jelenségnek lehetnek szemtanúi. Annyi hónap után, egy lélek eltávozott. Megsemmisült, eggyé vált a levegővel. Nem jutott el sem a pokolba, sem a mennybe, mintha… Soha nem is létezett volna.
Egy tucat szörny közeledik futva a démon és a testőr irányába…
Az autó mögött mégis megtorpannak. Szemeik zölden foszforeszkálnak a ködbe, fújtatva figyelik előbb a járművet, majd a démont vizslatják. Vicsorogva hullajtják a föld irányába nyálukat. Túlvilági üvöltést hallatva lódulnak meg újra, elsöpörve az útjukba lévőket.


Ismerős erőt éreznek meg a városban tartózkodó lények. Újak még ebben a régi világban, mi számukra teljesen kifordult magából. Felhőkarcolók, autók, elektromosság. Minden, mit valaha ismertek, megszűnt létezni. A nyelv, melyet megértettek már kihalt. Minden megváltozott, egy valamit kivéve. Testvérük törekvését.
Régről ismert erőhullám fut végig a városon, fejüket felszegve kezdenek el összegyűlni a város szíve felé. Ugyanis pontosan tudják, hogy mifélék lepték el a várost. Azt is tudják, hogy kit keresnek. Ezek szerint fivérük Seth a városban van. A lények őt keresik, érzik a szagát, mégsem képesek pontosan behatárolni helyét. Testvérei szagait is érzik, de velük egyszerűen nem törődnek, haladnak előre, mindaddig, amíg az egyikük útjukat nem állnak.
A lények bárkin és bármin átgázolnak, bárki is kerül velük szembe, ha harcra fogja az ellen a sort, egyszerűen megpróbálnak tovább lépni.
Ám, amikor egy Leviatán lép eléjük, megtorpannak. Fejet hajtanak nekik. Gyengék. Ahogy a leviatánok is. Segítenek vajon nekik? Vagy hátráltatják őket?
Szemmel láthatóan csak nekik engedelmeskednek, senki másnak.


reveal your secrets

Hell or Heaven


Utcák           - Page 6 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1135
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 05, 2018 9:49 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Ophilia


Utcák           - Page 6 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 03, 2018 3:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What a suprise, old friend
I didn't lose a friend. I just realized I never had one



A levegő szinte azonnal megfagy közöttünk. Ő egy ark és mint olyan, azt hiszi magáról, hogy a legtökéletesebb létforma a világon. Valószínűleg igaza van, még a szememben az összes megbukott. Egyikük sem tett semmit, egyikük sem akadályozott meg semmit.
Ezért hát állom jéghideg tekintetét, most nem nézek oldalra, nem kezdek el szabadkozni, mint ahogy ezelőtt bármikor is megtettem.
Most csak állok csendesen, büszkén, kezeimet magam előtt összefonva tűröm a szavait.
- Több mint negyedévszázad telt el - vágok bele szavába, most egyáltalán nem érdekel ha ezt sem tűri, sem az, ha ez ellen tenne valamit. Tegyen, állok elébe. - Elméletileg ti nyolcan vagytok a földkerekség legősibb és legbölcsebb együttese. Annyi mégsincs bennetek, hogy összefogjatok, ehelyett hol az egyik, hol a másik mögé sorakoztatok meg. Testvéretek iránt még csak nem is érdeklődtetek, meg sem próbáltátok megkeresni, megtalálni, magasról tettetek egymásra, mindaddig, amíg saját eszméiteket a világ felé tudtátok tárni - szállok vitába vele, rohadtul nem érdekelvén, hogy nem veszi jó néven. Vannak igazságok, melyek ha fájnak is, de tudniuk kell róla. Raguel huszonöt évig raboskodott, de kettőnk közül én voltam ott, amikor a mennybe jővén menedéket akart az otthonunk, ám Gabriel eszeveszett katonái még őt is megtámadták volna. Én voltam, ki megszabadította tépet szárnyaitól, ki sebére gyógyírt akart keresni.  
- Mégis milyen kudarcokról beszélsz? - vonom össze szemöldökömet, értetlenül, mely az első őszinte megmozdulásom, amióta itt van. Így van, nem értem, hogy miről beszél. - Talán arra gondolsz, hogy alulról próbáltam békét hozni testvéreink között? Amíg mindenki az emberekkel van elfoglalva, addig én segítettem a saját testvéreimen? Ne képzeld, hogy csak itt, ugyanúgy megtettem ezt a mennyben is, számos Mihály párti angyal kerülte el a biztos halált, oltalmat találva az Irattáramba - emelem ki az utolsó szót, mielőtt újra összekeverné, hogy mi végett is teremtett az Öreg. Amíg odafent voltam soha nem fogtam a kezembe könyvet. - Ha erről beszélsz, akkor igen. Kudarcot vallottam, hittem abban, hogy testvéreimben van még jóság, van még angyalság… Nem hinném, hogy bűn volt őket szeretnem.
Nem, akkor még hittem benne, hogy a szeret lehet a kulcs, hogyha látják bármit is tesznek velem nem törnek meg, akkor is feltétlen szeretni fogom őket. Bárhány pengét is mártanak a testembe.
Felvetésére azonban gúnyosan nevetem el magamat, fejemet egy pillanatra lehajtom.
- Mégis mikor váltatok ilyen sekélyessé? - vonom fel egyik vállamat, fejemet megrázva. - Mikor kezdtetek el úgy gondolkozni, mint az emberek? Miért hiszitek, hogy a gyilkosság az egyetlen kiút ebből a helyzetből?
Ahogy egyre közelebb lép úgy emelem fel egyre jobban a fejemet. Nem veszem le róla vádló tekintetemet. Nem én leszek az ki a legvégén ítéletet mondd felettük.
Vagy mégis én lennék majd? Ajkam félmosolyra húzódik, hallgatva, miket is mondd nekem, újra.
- Azt hiszed, hogy ez ilyen könnyű? Pár könyvben, tekercsben, épület rajzában ott van a megoldás kulcsa, hogy miként találjuk meg? - nevetem el magamat gúnyosan. Nem tehetek róla, egyre jobban csalódom a férfiban, kire egykoron mindenkinél jobban felnéztem. - A titok nyitja nem ez. Az, hogy miért ment el, csak az ő dolga, nekünk ehhez semmi közünk és még az sem biztos, hogy az emberek miatt. Bármi lehet az oka, de nem tartozik nekünk magyarázattal - ahogy már mi sem neki, mégis ő fog a legjobban számon kérni minket tetteinkért.
- Egykor még volt lehetőségünk, hogy hazajöjjön, most már ez nem fog bekövetkezni - szólok végül sejtelemsen, nem hátrálva el előle, nem zavarodva össze, nem kérvén ezerszer bocsánatot, amiért tiszteletlen voltam vele. Itt állok vele szemben, ahogy talán mindig is állnom kellett volna. Most már tisztán látok.
- Viszont te elég sok mindent elfelejtettél - Atyánkat soha nem könyvben fogjuk megtalálni, ha valakinek, neki mindenkinél jobban kellett volna ezt tudni. A szívünkbe, a szeretetben, a harmóniában találjuk meg. Ha véget vetünk a gyerekes viselkedésnek és az ő akarata szerint irányítjuk világát, mintha még ő is itt lenne.
- Egyszer egy bölcs ember azt mondta, hogy a sötétségből nem vezet ki minket a sötétség, csak a fény teheti ezt meg. A gyűlölet nem oldja fel gyűlöletet, erre csak a szeretet képes. Ezt kellett volna szem előtt tartania mindenkinek idelent - fordulok el tőle, távozóra fogva. És a töredék ezred másodpercére, egy szemhunyásnyi pillanat erejéig sem, szemem olajfeketére változik. Meglehet, hogy ez az apró mozzanat, mely árnyként suhan végig arcomon, fel sem tűnik számára. Amúgy is mit érdekli őt is. Az emberek jobban izgatják, mint a saját családja.

Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 02, 2018 11:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hello dear , old Friend!

Ophilia xXx Rafael
Movie Song • szószám: xXx • Credit:

 



Figyelmesen hallgattam Ophiliát, soha sem tűrtem, hogy vádaskodjon felettem azt sem hogy elítéljen. Mert nincs joga hozzá. Jó ideje nem követhet nyomon senkit sem, amióta nincs odafent. A szemeim hidegen merednek rá, hosszan, hűvösen. Ilyen pofátlan, követelőző, szemrehányó sosem volt még velem. Látom többször megrepedni a maszkját, amit visel, az én kedvemért próbálna meg jól viselkedni? Aligha.
- Te pedig amióta lepottyantál mást se csinálsz, csak azt gondolván magadról, hogy ha ennek vagy az annak az oldalnak segítesz, jobb lesz? Titokban Gabrielt pártolod Michael városában? Sokan nem mernék ezt tenni, igen, harcoltál a saját kis Sziszifuszi csatádat vívod, de soha ne merj meg kérdőjelezni. Soha. – én is kerestem és harcoltam, de nem az a megoldás, hogy leöljük halomra egymást, hogy megtaláljuk Őt. Össze kellene fognunk, nem pedig széthúzni. – Idelent beálltál te is az egyik oldal mellé, úgy gondolván, hogy te leszel majd a pártatlan államocska, ahová mindenki jöhet. Széthúzunk. Te pedig, panaszkodsz. Kérte-e valaha valaki, hogy könyvtáros létedre olyan dolgot vállalj magadra, ami meghaladja a képességeidet? Hiszen emiatt vannak a sorozatos bukásaid. Most csak panaszkodsz. Vádaskodsz. A saját kudarcaidat megpróbálod rám kivetíteni? Mondd, jó angyallal kezdtél ki?
Rövid ideig csendben maradok és figyelem, ahogy az érzelmek cikáznak át az arcán.
- Ha nem az értékeikről, az ő rendszerükről, akkor miért ragaszkodnak ehhez? – intek ki a város irányába. – A rétegeikhez? – lényegtelen. – Mi, miért harcolunk még mindig egymás ellen? Tán öljem meg a bátyáimat?
Lépek felé egyet, s még egyet.

- Rajta! Tán Sarielnek érzed magad, hogy ítélkezz?! Te mit keresel akkor itt? Miért nem atyánkat kutatod? Oszd meg velem a tudásod és folytassuk együtt a keresést. Mert én nem mondtam le róla, én nem tévedtem le az útról, s nem hibáztatom az embereit semmiért. Ők olyanok, amilyeneknek meg lettek teremtve. Mi tagadtuk meg a létezését, mi lettünk gyávák és szétszórt, hitetlen gyermekek, amiért lemondtunk róla, amikor ő magunkra hagyott minket. Elveszett gyermekekké váltunk, hisztisekké, akik az embereket hibáztatják. S látom, te is beálltál a sorba, őket hibáztatni.
Nincs miről beszélgetnem többet Ophiliával, korábban nem erről szóltak a beszélgetéseink, kevésbé voltak hevesek, nem vitáztunk, de elbeszélgettünk mindenről ami velük, vagy a cselekvéseikkel volt kapcsolatos.
- Elfelejted, hogy a szeretet angyalával beszélsz. – figyelmeztetem. Akibe nem csak névleg szorult az efféle érzés, érzelem. Lesajnálón pillantok Ophiliára. Soha, soha nem kérdőjelezett meg egyetlen beszélgetésünk alatt sem, ennyiszer, nem támadt nekem azért, hogy mit csinálok és mit nem.
Elment a kedvem attól,hogy vele táncoljak, így figyelmenkívül hagytam a megjegyzését és továbbra is a jég kék szemeimmel pillantottam le rá. Nem az-az Ophilia volt, akivel pár hónappal ezelőtt az alma keresés miatt találkoztam. Nem az, aki elmondta nekem álmában az alma történetét,atyánk egyik titkát


reveal your secrets

Ophilia


Utcák           - Page 6 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 24, 2018 8:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What a suprise, old friend
I didn't lose a friend. I just realized I never had one



Fejem lehajtva hallgatom apró monológját, ajkamon szelíd, mégis szórakozott mosoly ül. Feltekintve rá, ezt láthatja is rajtam, miközben enyhén harapok bele alsó ajkamba. Igen, néha betért hozzám, olykor elbeszélgettünk egymással. Visszaidézve azon időket játszom el ugyanazt az angyalt, ki akkor voltam… S mégis szavába vágok.
- Nem vagyok harcos angyal, mégis ahogy eltekintem, senki nem harcol rajtam kívül annyira, hogy Atyánk visszatérjen, hogy a régi rend visszaálljon, mint én. Ahogy elnézem, itt mindenki karba font kézzel ül és… Mit? Várják a messiást? Az nem fog eljönni, ha mi nem teszünk érte, akkor senki sem fog. Te is ugyanolyan ark vagy, mint azok ketten, kik egymás ellen harcolnak - intek fejemmel a külvilág felé. Meglehet, hogy számon kérem? Igen. De már egy éve vagyok idelent és egy évig szinte egyedül harcoltam, mindenkivel szembe. Minden egyes bukásomnál felálltam, amikor ártottak nekem, felgyógyultam és folytattam utamat. Igen, én a lehető legtöbbet megtettem azért, hogy ennek az egész őrületnek véget vessek.
Talán akkor rossz úton jártam, ezt belátom. Most már tudom, hogy mi a feladatom.
- Ahelyett, hogy segítenél véget vetni ennek a cirkusznak, te is csak egy majom vagy a moniciklin - meglehet, hogy szavaim kemények, mégis… ha belegondol igazak. Nem tudom, hogy az elmúlt huszonöt évben mit csinált, hol volt. De azt tudom, hogy ő sem segített abban, hogy ez véget érjen. Beállt az egyik, vagy a másik oldalba, harcolt testvére ellen. Vádolom őket. Az arkok a legerősebbek közöttünk, nekik kellene a legbölcsebbnek is lenniük és lám. Eszüket vesztik pár idióta ember miatt.
Ahogy lepillant az utcára, vállam megereszkedik, arcom fintorba fordul. Felé mégsem mutathatom ki valódi érzéseimet, még gyanítani kezdene valamit. Most csak egy teljes jogosságban felháborodott angyalt láthat maga előtt, ki feljebbvalóját kérdőjelezi meg. Nem nagy bűn, a többi testvéremhez képest legalább is. Ők egymást gyilkolják, kínozzák. Amennyiben mégsem fordul el, úgy egyenes háttal, merev tekintettel állom pillantását.
- Ez már rég nem a társadalmi rétegekről szól, vagy az emberi hatalmi kormányzásról. Két város maradt életben. A gazdagok mitől lennének azok? Semminek sincs már értéke - nevetem el magamat. Ezek… Annyira tipikus emberi gondolkodások. Szánalmas.
Kérdéseire újra visszaöltöm szobormerev, szép arcomat. Szelíd mosollyal az arcomon hajtom enyhén félre a fejemet. Kérdések, melyekre nem kapunk soha választ, csak ha ő visszatér.
Csakhogy már nem fog. Minél hamarabb látja ez be a világ, annál hamarabb véget ér mindenki szenvedése.
- Ha folyton azzal foglalkoztál volna, haladtunk volna egyről a kettőre - vágok újra közbe, talán szemtelenül és merészen. Kifogások. Örökké a kifogások, melyeket annyira unom már. Panaszkodtam én… Nem, ebbe nem megyek most bele. - Angyal vagy, a te elméd nem tud beleőrülni, lényegébe mivel számunkra nem adatott meg a lélek, az érzést sem tapasztalhatjuk meg soha. Legfeljebb megtanuljuk őket, de sose fogunk úgy érezni, mint egy ember. Olcsó mása ez csak a valóságnak, mely számunkra nem adatott meg - és ezt neki mindenkinél jobban kellene tudnia. De akkor miért nem tudja?
- Emlékét? - csapja meg fülemet az egyetlen szó, szemöldökömet enyhén összevonva. - Minden táncot, minden lépést ismerek. Egyszerűen mivel soha nem gyakoroltam őket, nem tudom őket alkalmazni - magyarázom, enyhe értetlenséggel hangomba. Ezt… miként nem lehet rólam tudni?
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 22, 2018 3:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hello dear , old Friend!

Ophilia xXx Rafael
Movie Song • szószám: xXx • Credit:

 



Furcsállom, a tényszerű megállapításait, valahogy olyan távoli… Olyan? Furcsa, régen nem kérdőjelezett meg ennyi mindent. Hallom a kételyt a hangjában, ő nem ilyen volt. Talán meglegyintette a sötétség szele az ő lelkét is? Azon még lehet segíteni, talán, valamelyest, de ki tudja?
- Több rétegre oszlanak ők is, ahogy mi is. Te például harcos angyal vagy? A kardod által adsz hangot a nézeteidnek? Vagy kerub? Esetleg erény angyal? Netán őr? Ők mit tettek az évek során atyánk oldalán? Aki nem harcra termett, az nem harcolhat, a mi fajtánkban. De az emberekben az –az akarat, az önnállóság, ami kifejlődött az éonok alatt, csodálatra méltó. Lehet, hogy az az ifjú ott holnap beáll a felkelők közé és próbál tenni a jelenlegi helyzete ellen, azért mert tetszik neki az a nő. Csak okot kell találniuk arra, hogy tovább vigyék az életüket, de ezt nekik kell eldönteniük. Ahogy van aki már gyermek korától harcra készül, mert ebbe a világba született bele. Ők változhatnak, tehetnek az ellen, amik , mert beléjük nincs beleplántálva a mennybéli rangsor, a fajtájuk. Vitatod tőlük a jó kedvet? Nem bánom, hiszen jogod van önálló véleményt alkotni róluk. De akkor vesd rájuk az első követ, ha te is úgy gondolod, becstelenség, bűn ha ők a szabad akaratuk által dönthetik el, hogy mit akarnak tenni, mire képesek a saját erejükből. – elpillantok az utcára. – Ma még lehet, hogy boldogok, lehet, hogy légyottok is születnek ezen estén, amiből merítkezhetnek, lehet hogy a lány vállalja a harcot és fegyvert fog, és tenni akar az ellen amiben van. – majd a gazdag negyed felé intek. – Nem szólhatunk bele, hogy amott hogy kormányozzanak, de ott is vannak harcosok, nekik nincs szükségük buzdításra, ott fizetést kapnak azért, hogy harcoljanak, de ők? Mindig is így volt, a szegényeknek maguknak kell megtapasztalniuk mindent, első kézből, és az által cselekednek. Lehet, hogy nem halnak meg a mostani állapotokban, de…? – ugyan ki kárhoztatná őket azért, mert épp jól merik magukat érezni? Hosszúra nyúlt a monológom és bizony hiszek ebben a teoriában, a kicsiknél kell kezdeni, a népet felszítani , hogy cselekvő képessé váljanak.
- Atyánk minket is ugyan úgy elhagyott, mint őket, lehet-e bárkit is ezért kárhoztatni? Fivéreim viszálya volt-e a kiváltó ok? Vagy valamire készül? S kiszűri közülünk is a hitetleneket? – kérdések, kérdések, örökké megválaszolatlan kérdések, mert ezekre bizony képtelenség értelmes választ kapni, senki sem atyánk, hogy erre választ adhasson. Csak ő maga lenne képes erre.
Elmosolyodtam végül, ahogy előtte álltam.
- Nem viselkedek úgy,mintha minden rendben volna, de ha folyton a problémával foglalkoznék, beleőrülnék, a megszállotjává válnék, és azt nem akarom. A pusztítás mellett teret kell hagyni a jóságnak is, ha nincs meg ez a szikra, akkor tényleg leülhetek a távolba és nézhetem, ahogyan a halálba hajszolják magukat az emberek.
Biccentettem egyet Ophiliának.
- Ha nem tudsz táncolni, megengeded, hogy elültessem benned ennek emlékét? – kérdem kíváncsian. Erre bezzeg nem kérek engedélyt, arra igen, hogy a találkozásaink emlékét eltöröljem az agyából. Jobb így, érdekesebb,  és nem, nem szórakozom vele, csak épp magamat védem ezzel. Az arról szóló emlékeket is kitöröltem a fejéből, ami a bukásomról, és a gyermekemről szólt, őt is védem.






reveal your secrets

Ophilia


Utcák           - Page 6 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 13, 2018 7:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What a suprise, old friend
I didn't lose a friend. I just realized I never had one



A megvetést melyet érzek igyekszem visszafojtani magamba. Nem engedhetem meg azt magamnak, hogy lássa kivéve váltam az idők során. Ó, ha az idő során váltam volna. Az utolsó pillanatig végig hittem népünk jóságába, hittem abba, hogy mindaz, amit az utóbbi időben képviselnek, csak tévelygésük miatt van. Hogy visszatalálnak Atyánk útjához, hogy végül békén hagyják az embereket, feladatunkat teljesítjük.
Az ember életébe beavatkozni tilos, nem megengedett számunkra. Figyelhetjük, segíthetjük őket. A hét erény érzéseivel áraszthatjuk el őket, de ennél több kapcsolatot nem szabad múló lényükkel ápolni.
Mosolytalan arccal hajtom enyhén oldalra a fejemet, miközben felém fordul. Nem szokatlan ez tőlem, igaz testvéreim között mégis én vagyok az, kinek a legtöbbször fellelhetőek szelíd vonások Atyánk kezei által tökéletesre munkált arcomon.
- Nem szemrehányás, inkább észrevétel. Tény - javítom ki. Az igazságot olykor teljesen máshogy látják az emberek, de már az angyalok is. Meglehet, ez esetben az Arknak van teljes mértékben igaza, eme örömöt most mégsem adnám meg neki. A szemrehányás, mit ne mondjak rossz szó erre. Inkább mélyről jövő undor.
Válla felett tekintek ki az utcára. Nem kell közelebb mennem, hogy lássam a lent mulatozó „tömeget”. Hogy halljam a ritmusos zenét, a gondtalan nevetést. Mintha a világ vége nem is az utcákon söpörne végig.
Kérdésére kószán remegnek meg eddig mereven bámuló pilláim. Pár apró, kósza pislogás után állapodik meg rajta újra tekintetem.
- Újabb harchoz? Mesélj légy szíves, hogy az elmúlt időben mily harcokban vettek részt? Mióta a földön vagyok azt kell látnom, hogy az emberek ölbe tett kézzel várják a csodát, hogy az angyalok - vagy épp démonok - mindent megoldjanak helyettük - s ez nem is annyira hazugság. Tényleg semmi cselekedetet nem látok tőlük. Balgák és nem érzik a veszélyt úgy át, ahogy kellene. Saját territóriumokért harcolnak, miközben fogalmuk sincs arról, hogy mi is vár valójában reájuk. Újra csak nem tanultak korábbi hibájukból.
- Lehetne hát Atyánkat kárhoztatni, hogy elhagyta őket? - ejtem ki gondolataimat halkan. Apró mosoly rándul arcomon.
A felálló alakra függesztem tekintetem, szeméről lesiklik orrára, orcájára, állára. Onnan vállára, majd a felém nyúló kar irányába. A magam részéről mégis mozdulatlan vagyok. Pár pillanat erejéig némán állok, kezét figyelve. Nagy levegőt véve tekintek fel íriszeibe, fejem enyhén hátra hajtva.
- Tudod, hogy ilyenekre képtelen vagyok - a mennyben nem voltak szokásba az emberi viselkedések, de hát miért is lettek volna? Mi angyalok vagyunk, mi képviseljük a jót és a fényt. Nekünk kellett volna. Tánc, ének, művészet, ezeket nem gyakoroltuk, s mit ne mondjak, amióta lent vagyok sem vettem ki részem hasonló dolgokból.
- Miért viselkedsz úgy, mintha minden rendben volna? - vonom össze enyhén szemöldökömet. Szívem hevesen dobog, a régi érzetek megmaradtak bennem. Csak egy arkkal beszélek jelen pillanatban.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 12, 2018 2:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Hello dear , old Friend!

Ophilia xXx Rafael
Movie Song • szószám: xXx • Credit:

 



A hangulat az, ami egyből hátba vág, érdekes, furcsa s bár lazán és nyugodtan ülök tovább, mégis ugrásra kész vagyok, eonok óta gyakorlom ezt az ugrásra kész állapotot, hogy ha esetleg támadnának, akkor ne érjen váratlanul, minden eshetőségre fel vagyok készülve, arra az esetre, ha hátba akarnának támadni.
Oldalra pillantok, hátra a vállam felett, és meglátom Ophiliát, mintha valamiért uralkodnia kellene magán. Tovább figyelem a párkányon ücsörögve a lenti jelenetet.
Miközben a kérdései megütik a fülemet, s halványan elmosolyodom.  Sokszor sokan kérdőjelezik meg az érzéseimet az emberek iránt, vagy a viselkedésemet velük kapcsolatban.
- Szelídség álcájába csomagolod a szemrehányásod, igazán érdekes. – jegyzem meg, miközben oldalt fordulok, és úgy helyezkedem, hogy az egyik lábam bent legyen a házban, a másikat kint lógattam az ablakon, a hátamat pedig az ablakkeretnek vetettem, innen pillantottam fel a mindentudás angyalára.
Régen szerettem hallani a meséit, most is kíváncsi volnék rájuk, de magam is tapasztaltam rengeteget azóta.
- Tán vitatod tőlük a jókedvet? A szeretet érzését? – hiszen tudhatná, hogy én vagyok az-az angyal akibe atyánk a szeretetét és a gyógyító erejét ültette, nos nem az egészet, de kaptam belőle, s hiába a sokszor szelíd álca, magam is tudok vérengző lenni.
- Úgy hiszem megérdemlik az elmúlt napok fényében, a jókedvet, a mulattságot, hiszen ez által töltődnek fel, így lépnek tovább, így merítenek erőt a további harcokhoz. – magyarázom, miközben a tűz körül táncoló alakokat figyelem, és halvány mosolyra húzódik az ajkam. Nem érdekel hogy csalódtak atyámban, én akkor is szeretem őket, vigyázni fogok rájuk, és harcolok értük, mert ebben hiszek. Sokak szerint ezért vagyok félelmetes, mert nem tudják elképzelni, hogy a szeretet mellett hogy szorult belém ennyi gyilkolási ösztön, védelmi ösztön. Pedig megteszem ha kell, nem kell félteni.
- Nincs kedved kipróbálni? – mosolyogva kelek fel és felé nyújtom a kezem, a fejem kissé lehajtom, hogy jobban lássam Ophilia arcát.




Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2