Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Piszkos Fred kocsmája •
reveal your secrets

Cara Pierce


Piszkos Fred kocsmája - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
262
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 14, 2020 2:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


☽ Mysterious business

Drake & Cara
zene: Toss a coin to your witcher  szószám: 619 • Credit:

 


Szerencsére nem égettem be magamat a széles publikum előtt és nem egy vadidegenhez sétáltam oda. A férfi biztosított róla, hogy ő az a bizonyos D.W és kezet nyújtott nekem. Nem haboztam, és határozott, erős mozdulattal megráztam a kezét. Amikor viszont kimondta, hogy ő tényleg a nagy Drake Wallenberg elakadt egy pillanatra a lélegzetem. Most komolyan, személyesen a Főnök hívott találkozóra? Éreztem, hogy mostanában már elég jól megy az üzlet, na de ennyire? Amikor reggel felkeltem, abszolút nem számítottam rá, hogy épp a mai nap lesz az, amikor összejön végre ez a találkozó.
– Ca…Ca…Cara Pierce.   – dadogtam, és közben gondolatban a homlokomra is csaptam, amiért ilyen buta voltam. Fölösleges volt bemutatkoznom, mert ő maga hívott ide, nyílván pontosan tisztában volt a nevemmel. Vissza szívni azonban nem tudtam már, így még idegesebb lettem. Gondolom régen így érezhették magukat az emberek, ha egy hírességgel találkoztak. A tenyerem elkezdett izzadni, és minden magabiztosságomat elvesztettem egy pillanat alatt. Nem csak hogy sikerült összehozni a régóta áhított találkozót, de ő keresett meg ENGEM. Ha egyszer megírom a vállalkozásom törtnetét, ezt a napot biztosan csupa nagybetűvel fogom feltüntetni. Amikor hellyel kínált, és az udvariassági szabályokat követve még a széket is kihúzta nekem még inkább zavarba jöttem. Egy bugyuta mosolyféleség jelent csak meg az arcomon, és csak egy szinte alig hallható köszönöm hagyta el az ajkaimat.
„Szedd már össze magad Cara” – dorgáltam meg saját magamat az elmémben. Profi vagyok vagy mi a franc, nem viselkedhetek úgy, mint egy bugyuta tinédzser. De nem volt könnyű, na. Ha lennének poszterek Drake Wallenbergről, biztosan helyet kapnának pár kislány falán. És ahogy így személyesen alkalmam volt nekem is tetőtől talpig végig mérni, talán az én lakásomban is akadna hely neki. Csak a szekrényem mélyén, hogy ne legyen olyan ciki és csak én láthassam, de akkor is. Vettem egy nagy levegőt, majd lassan kifújtam a tüdőmből, ahogy helyet foglaltam a széken. Elhatároztam, hogy ahogy a fenekem hozzá ér a székhez átkapcsolok a profi üzemmódba, és elfelejtem a rajongást. Nem lesz könnyű feladat, de nincs más lehetőség.
– A helyszín egyáltalán nem okoz gondot. Viszont az nem teljesen tiszta, hogy milyen találkozóra is gondolt. A levele elég rejtélyesen volt megfogalmazva. – megdicsértem magam, amiért a hangom nagyon is magabiztosnak tűnt. A tenyerem persze még mindig nedves volt az idegességtől, de legalább az arcom és a hangom már egy üzletasszony benyomását kelthették.
– Részemről a diszkréció nem probléma. Sőt. Én minden tranzakciómnál alapnak tekintem. Azonban fel kell hívjam rá a figyelmét, hogy az én arcomat is ismerik itt páran. Bölcs lenne kitalálni, valami fedő sztorit. – a tekintetemet szolidan körbefuttattam a teremben. Így kapásból csak egy ismerős arcot láttam, de ha diszkrécióról van szó az egy is bőven sok.
– Ha gondolja, mondja csak azt, hogy randevúja volt velem. Szerintem ez hihető fedő történet. Mi tagadás, az én üzletemet is fellendítené, ha ez a pletyka kelne szárnyra. Mert ne legyenek illúziói afelől, hogy a madarak már útnak is indultak. – a fejemmel diszkréten biccentettem egyet a teremnek abba az irányába, ahol az ismerős forma ült. Nagyon reméltem, hogy megértette a célzást. Hiszen nagyon gyakran nincs is szükség arra, hogy egy beszélgetést kihallgassanak. Bőven elég, ha egy találkozónak híre megy, és már el is kezdődik az elmélet gyártás. Az ilyen teóriák, pedig sokszor nagyobb galibát okoznak, mint maga az igazság.
– Viszont mielőtt ismertetné velem a tényállást, nem tegeződhetnénk esetleg? Sokkal könnyebb lenne, ha egy kicsit engednénk a hivatali szabályokon. – hátradőltem a székemben, és mély levegőt vettem. Büszke voltam magamra, hogy sikerült valamelyest túl lendülnöm a kezdeti izgatottságomon. Már csak amiatt izgultam, hogy milyen ügyben is keresett meg Drake. Nagyon bíztam benne, hogy valami zsíros meló van kilátásban.
– Nos, csupa fül vagyok.


Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 2:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Just a little business
• Zene: noise• SZÓSZÁM: 383
Számos vadász társa pillantott felé érdeklődve. Nem volt mindennapos, hogy mint vezető megjelenik egy ilyen helyen. Sőt.. mióta megkapta a vezetést egy kezén meg tudja számolni, hogy pontosan hány alkalommal volt hajlandó betenni a lábát a krimóba. A jég elolvadt italában és számos üdvözlést kellett elviselnie, voltak akik távolról intettek, de voltak olyanok is akik vették a bátorságot, hogy testközelből üdvözölhessék főnöküket. S bár mélyen legbelül tetszett neki a tisztelet amit felé tanúsítanak a jelen helyzetben inkább zavarónak találta és kezdett kételkedni abban, hogy a megfelelő helyszínt választotta ki a találkozóhoz.
Az utolsó csepp is elfogyott a pohárból amikor kinyílt az ajtó. Nem fordult oda csak a szeme sarkából figyelte a betérő személyt. Egy nő volt az. A remény apró szikrája csillant fel tekintetében, hogy eleget tettek a meghívásának, de még nem volt teljesen biztos benne. Intett a pult felé, kért még egy italt. Gyanús lenne ha betér egy ilyen helyre és nem iszik. A tanácsnak mindenhol van füle és szeme így muszáj volt beolvadni a környezetébe és kerülnie a gyanús viselkedést. Az ital a nővel egy időben érkezett az asztalhoz.
- Teljesen élő nagyságban. - válaszolt neki majd felállt és kezet nyújtott felé. Ha a nő viszonozza a gesztust kicsit közelebb hajol. - Nyilván biztosan tudja ki vagyok, de engedje meg. Drake Wallenberg. - mutatkozik be rendesen. S bár valószínűleg tényleg szükségtelen volt mégis úgy érezte ezt követeli az illem.
- Engedje meg. - intézte a kedves szavakat Cara felé miközben kihúzta neki a vele szemben található széket és intett ismét a pult felé. - Az italt én állom. - kedves, szelíd mosolyra görbült a szája. S bár nem szokása hiszen közismert a fapofájáról jelen helyzetben tudta, hogy miként is érheti el a célját. Amint helyet foglaltak körbepillantott hátha valaki túlságosan feltűnően bámulná Őket.
- Remélem nem haragszik, hogy egy ilyen helyre rángattam. Az irodámban nem minden esetben lehetséges az ilyen találkozókat megejteni. - dől hátra, háta a szék támlájának feszül. Egyik keze az oldalára rögzített lőfegyver markolatára siklik míg másik kezével szájához emeli sajt italát.
- Örülök, hogy eljött, de előre le szeretném szögezni, hogy az ügy teljes diszkréciót igényel. Csak maga és én fogunk tudni az itt lezajlott beszélgetés tartalmáról tehát ha máshonnan hallom vissza nem lesz nehéz visszakövetni a forrást. - aprót kortyol az italból majd továbbra is a nő arca és a krimó között ingázik tekintete.
- Ezek ellenére is hajlandó végighallgatni?


reveal your secrets

Cara Pierce


Piszkos Fred kocsmája - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
262
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 14, 2020 12:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


☽ Mysterious business

Drake & Cara
zene: Toss a coin to your witcher  szószám: 1005 • Credit:

 


Fáradtan, szinte már meggyötörten vonszoltam fel magam a lépcsőn egészen a lakásom ajtajáig. Azt hittem, hogy a tegnapi napom volt a leghúzósabb az elmúlt időszakban, de a mai nap rátett egy tisztes méretű lapáttal az elképzelésemre. Közel húsz kilométert sétáltam ma, és bár elméletben jó formában vagyok, és ezen táv megtétele nem kéne, hogy komolyabb gondot okozzon, de ennek ellenére annyira kikészültem, hogy minden egyes lépcsőfok leküzdése a születés fájdalmával ért fel. A legrosszabb az volt, hogy még nem is volt túl sok értelme a fáradozásaimnak. Semmivel sem kerestem többet, mint egy átlagos napon, amikor néhány találkozóval a közelben letudom a ’munkaidőt’. Egyszóval, másra sem vágytam, csak hogy belezuhanhassak a pihe puha ágyikómba.
Amint elértem a lakásom ajtaját lassú és kimért mozdulattal nyitottam ki az ajtót. Belépésemet követően az ajtót rögtön becsuktam és a cipőmet pedig egy nem túl elegáns mozdulattal lerúgtam. A világ pénzért sem hajoltam volna le, hogy tisztességesen távolítsam el a lábbelit a megfáradt végtagomról. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert lett volna az a pénz, amiért nem csak, hogy lehajoltam volna, de még béka ügetésben is közlekedtem volna. Minden csak a matek kérdése. De a cipőmből nem lógtak ki a nagy címletű bankók, így maradt lustaság. Á, ez nem is lustaság, nevezzük inkább erőforrás tartalékolásnak.
Tekintetemmel az elrúgott cipőimet kerestem, mert még egy rúgó mozdulattal a szoba falához akartam terelni őket, hogy a későbbiekben nehogy hasra essek az aktuális lustaságomnak köszönhetően, de a lábbeliken kívül egy fehér lapocskát is észrevettem a földön, ami határozottan nem volt ott korábban. A kíváncsiságom felülírta a fáradságomat, és izgatott mozdulattal nyúltam a lapért. Teljesen biztos voltam benne, hogy Phil hagyott nekem üzenetet, hogy végre szerzett nekem sós karamellás csokit. Már hónapok óta „vadászom” rá, és tudtam, hogy ez biztosan feldob egy ilyen szar nap után. De nem Phil írt, hanem valaki egészen más.
A levélben egy találkozóra invitáltak meg. Hely, időpont egyszóval minden lényeges információt tartalmazott kivéve az illető nevét és a találkozó pontos okát. Csak egy monogram szerepelt a levélen: D.W. Próbáltam kutatni az emlékezetemben és felidézni a kapcsolati hálóm, de nem ugrott be senki ezzel a monogrammal. Volt egyszer egy Dave Williams nevű ’hapsim’, vagyis valaki, akivel két estét együtt töltöttünk, bizonyos fizikai igények kielégítése céljából, de ő biztos nem lehetett. Szegénynek úgy kiadtam az útját, hogy biztosan nem akar velem többet találkozni. Nem vagyok a hosszú kapcsolatok híve szóval jelképesen megkapta a lapátját tőlem. Sajnos ez van, ha már a második este gondok lépnek fel.
Leültem a kanapéra és tovább gondolkodtam. A találkozó időpontja igen közel volt, így sokáig nem töprenghettem, hogy ki lehet az, de valami támpontot mégiscsak akartam, hogy egyáltalán érdemes-e elmenni vagy nem. Tehát hogy vajon vastag-e a buksza vagy nem. Pár percnyi agymunka után beugrott egy név, akivel ugyan sohasem találkoztam még, de mégis szinte legendának számított a városban. Drake Wallenberg. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert nagyon kicsi esélyt láttam rá, hogy a nagy Drake éppen az én nagyon szerény személyemet akarja megbízni valamivel. Már régebben próbáltam felkeresni, de még az én jelentős reputációm is kevés volt ahhoz, hogy a ’mester’ fogadjon. Na de mi lenne, ha mégis ő lenne az? Nagyon fáradt voltam, és semmi kedvem nem volt kimozdulni, de ha esetleg mégis valami csoda folytán ő kérné a találkozót, akkor nem hagyhattam, hogy az esély elússzon. Ha mégsem ő az, és valami nímand akar megbízni egy filléres üggyel, akkor meg legalább levezethetem a stresszt egy határozott, de nőies káromkodás cunamival. Ezért végül úgy döntöttem, hogy ideje rendbe szedni magam, és megjelenni a találkozón tisztességgel.
A készülődést rövidre szabtam, és csak a legszükségesebb tevékenységeket végeztem el, elvégre nem randira készültem. Bár azt halottam pletyka szinten, hogy a ’Főnök’ határozottan a teremtés egyik kiemelkedő alkotása, de akkor sem vittem túlzásba, mert nem a csábítás volt a cél, csak, hogy gyorsan hazaérjek és előtte keressek egy kis pénzt. Ha tényleg, annyira jó pasi, mint amilyennek mondják, akkor meg amúgy is van más is, amit be lehet vetni, nem csak az erős smink. Szóval csak egy nagyon alap pár perces alkotást varázsoltam az arcomra csak a szememet hangsúlyoztam ki. A hajamat laza kontyba rendeztem. Felvettem egy szűk nadrágot, és egy mélyen dekoltált felsőt, hogy azért mégse nézzek ki úgy, mint egy nagymama, és mutassak valamit, ha már nekem is adott a természet ezt-azt. Egy elegáns nyakláncot is felvettem, hogy legalább egy picit egy üzletasszony benyomását keltsem. A cipő esetében viszont teljes mértékben a kényelem mellett tettem le a voksomat, és sportcipőt húztam. A mai séta után még Drake Wallenberg kedvért sem lettem volna hajlandó magas sarkút felvenni. Pláne így, hogy nem is volt semmi biztosíték arra, hogy valóban ő invitált találkozóra. Ahogy elkészültem rögtön el is indultam, mert már nem volt túl sok időm.
Félóra séta után meg is érkeztem Piszkos Fred Kocsmájába. Épp csak egy ici picit késtem, pont annyit, amennyi egy nő esetében még akár indokolt is lehet. Jártam már itt ezelőtt, bár nem voltam törzsvendég az biztos. Ez a hely inkább a vadászok territóriuma volt, engem pedig páran nem kedveltek abból a csapatból. Nem is értem hogy miért, én tök aranyos vagyok. Sajnos, hajlamosak elfeledkezni arról, hogy bár én igen más nézetekkel rendelkezem az élet nagy kérdéseiben, de néhányuknak igenis megmentettem az életét nem egy, és nem is két alkalommal. Szóval, ha tiszteletet nem is, de legalább egy „köszi bazd meg, nesze itt egy sör” igazán kijárt volna nekem.
Tekintetemet körbe futattam a helyiségben, de nem igazán tudtam kit keressek, ezért egy ideig csak tétován álltam a bejáratban. Észrevettem, hogy mindenki kettesével, vagy még nagyobb csapatokban múlatja az időt, csak egy valaki gubbasztott magányosan a sarokban. Rövid mérlegelés után úgy döntöttem, hogy valószínűleg ő lesz az én emberem, ezért határozott léptekkel megindultam felé. Ahogy oda értem, egyből megszólítottam.
– Üdvözletem. D.W-hez van szerencsém?
Nem akartam, rögtön kérdések hadával lerohanni, mert simán benne volt a pakliban, hogy rossz emberhez sétáltam oda, ezért a kérdésem után csak vártam, hogy vajon mit reagál. Mélyen bíztam benne, hogy helyesen döntöttem, amikor őt ’választottam’ ki, semmi kedvem nem volt egy ilyen szar nap után még be is égetni magamat.



Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 13, 2020 11:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


just a little business

Zene: noise • Komment: ide • szószám: ide
@Cara Pierce & Drake Wallenberg
──────────── ────────────
Visszatérésének sokan örültek, de tudta jól, hogy voltak olyanok is akik egyáltalán nem örültek annak, hogy visszajött na meg persze annak, hogy él hiszen így továbbra is övé volt a város vezetői pozíciója és szinte minden hatalom az Ő kezében összpontosult legalábbis így kellett volna lennie.
Tudta jól, hogy vannak ellenlábasai, azt is tudta nagyon jól, hogy valószínűleg nem mindenki van megelégedve azzal, hogy Ő a vezető, de egyik sem hatotta meg igazán. Egy dolog érdekelte az pedig az emberek élete, ami ólomsúlyként nehezedett vállaira nap mint nap. Tudta mire képesek a démonok hiszen Ő is otthont adott egynek, tudta azt is, hogy nem minden angyal szent még ha volt olyan, aki segített neki a démontól való megszabadulásban. S azt is tudta, hogy léteznek félvérek akik pár évvel ezelőtt háborút indítottak. A világ telis-tele volt mocsokkal, vérrel, halállal és neki csak az számított, hogy a vezetősége alatt létező város lakói mindebből kimaradjanak. Ehhez viszont szükséges volt az is, hogy Ő legyen a mindenkori vezető és ebből a pozícióból senki se tudja majd eltávolítani főleg ne a nevesebb családok vagy a tanács kik jobban örültek távozásának hírének mint az érkezésének.
Ehhez viszont információkra volt szükséges. Tudnia kellett ki van ellene, kik elégedetlenek és, hogy miért azok. Mindent tudnia kellett anélkül, hogy kiszivárogna a nyomozása. Bár tudta, hogy ez szinte lehetetlen ezért muszáj lesz b tervként kitalálnia valamit ha ne adj Isten lebukna. De mindenek előtt informátorra volt szüksége, olyan emberre, aki nem vadász, nem valami neves család tagja, egy egyszerű emberre volt szüksége, aki tud dolgokat vagy kiderít dolgokat és senki keze alá sem tartozik.
Így jutott el egy névhez. Cara Pierce. Egyszerű ember akinek van üzleti érzéke ebből adódóan van ismeretségi hálózata ahonnan bármilyen információt képes megszerezni persze fizetség fejében hiszen veszélyes vizekre kellene eveznie.
Vezetőként szinte bárkiről bármit képes lett volna egymaga is megtudni hiszen minden forráshoz van hozzáférése, de túl nyilvánvaló és feltűnő lett volna ha mindenhol felbukkan és kérdezősködik. Ezért végül csak a nő lakcímét derítette ki. Írt egy levelet egyenesen Neki címezve amiben meginvitálta egy találkozóra. Gondosan figyelt arra, hogy minden nyomot eltüntessen maga után és, hogy senki se kövesse soha sehova.
A levelet is saját maga kézbesítette igaz kicsit álruhába bugyolálva magát nehogy olyasvalaki figyeljen fel rá az utcákon akinek nem kéne.  Ezt követően pedig a levélben említett helyre ment. Piszkos Fred Kocsmája. Vadászok által kedvelt ivó volt, páran itt tengették mindennapjaikat vagy csak itt eresztették ki az aznapi gőzt. Ennek tudatában muszáj úgy tennie mintha Ő maga is csak egy italra térne be és a majd megjelenő személlyel véletlen futna csak össze.
Természetesen egyből felismerték, üdvözölték, Ő viszonozta végig kifejezéstelen arccal majd miután kikért egy whiskyt a legtávolabbi sarokba foglalt helyet ahol mindent és mindenkit belát. Az egyetlen pont volt a kocsmában ahova nem lehetett feltűnés nélkül odamenni és minden más asztal hallótávolságon kívül esett. Bár... mit is várna bárki is a vadászok és a város vezetőjétől, a tapasztalt vén rókától. Természetesen fegyver is volt nála, de nem állt szándékában használni, megszokás, rögeszme, paranoia, és egyéb dolgok vezérelték mikor magához vette kését és pisztolyát.
Aprót kortyolt az italba majd az ajtó felé pillantott és várta, hogy a nő eleget tesz e meghívásnak vagy sem.
reveal your secrets

Hell or Heaven


Piszkos Fred kocsmája - Page 2 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1136
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 24, 2019 5:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 23, 2019 11:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 689 • Twisted »

Nehéz kiigazodni Sármos Vigyorin, ez már az első találkozásunkkor egyértelmű volt. Egy óra leforgása alatt többet mosolyog, mint én egy hét alatt, és úgy gondolom, ennek nem mindig adok alapot. Vagy csak nem veszem észre, miközben komplett idiótát csinálok magamból, ez benne van a pakliban. Viszont a tegnapi hátborsódzásnak nyoma sincs már rajtam, amikor egy-egy hirtelen pillanatban megrándítja a száját, sőt, az alkohollal megtámogatva még a bátorságom is feltámadt aziránt, ne csak nézegessem az ajkainak ívét. De… és ez egy nagy de, a sokadik váratlan, behatárolhatatlan válaszának köszönhetően inkább úgy döntök, biztonságosabb lesz a csigaházamba visszavonulni. Az ismét az arcára kanyarodó vigyora persze nem arról győzköd, hogy velem karöltve kihátrálna a szituációból, ám egyelőre megelégszem azzal, ha saját magamat nem cincálom tovább. Az ő méregetéseit és különös próbáit már-már kezdem megszokni, ő hűséges marad a szerepéhez, ehhez méltóan én is visszatáncolok a sajátomhoz. Végtére nem ezért találkoztunk, amit pedig ki lehetett hozni ebből az információcseréből, úgy hiszem, maradéktalanul megtettük. Vadász vagy, Alex, viselkedj is úgy.
A halál eshetősége nem csupán most lebeg a fejem felett, azóta ott himbálódzik az a láthatatlan penge, mióta a Payne családba kerültem, és megindítottak a vadász-lét veszélyektől közel sem mentes, göröngyös lejtőjén. Miért éppen most kellene kivetkőznöm magamból és engedni a csábító impulzusoknak? És ha nem hagyom ott a fogamat, úgy milyen következményekkel számolhatok? Sehogy sem biztonságos ez, így egyelőre megacélozom a szívemet, és egy léha vállvonással letudom a pimasz feleletét.
Ellenben, ami a szabadságát érinti, röpke elgondolkodásra bír, és be kell látnom, igaza van. Vagyis azt hiszem. Nem tudnám egészen biztosan állítani, hogy én, a családom nevénél és a vadászlétemnél fogva valaha is megtapasztaltam volna a milyenségét, ilyetén nem is állíthatom, teljesen megértem őt, egyetértek vele. „Szerencsére” nem marad időm kényszeredett feleletet fogalmazni az elmém lankáin, a közeledése, amelyet eddig is nehéz volt figyelmen kívül tartani, ezúttal átlépi azt a gondolatbéli határmezsgyét, amit a zsigereim még el tudnak viselni komolyabb összerándulás nélkül. Csakhogy hiába próbálom megmásítani azt, aki, ami vagyok, ez a görcs közel sem a viszolygás talaján virágzik a hasamban. Nem kizárólag azért, mert a halál gondolata meggondolatlanná és kapkodóvá tenne, és pontosan emiatt kondul meg a vészharang az agyamban, mindamellett, hogy Cole kiszámíthatatlansága sem kecsegtet sok jóval. De az érzés nem válik semmivé, lépre csalja a versengő énemet, és az elutasítása kapcsán felderengő döbbenete minden pimaszságba bugyolált bátorságot megér a részemről. Nem feltétlen a győzelem oltárán - habár kétségtelenül jól esik egy kis időre visszanyerni az irányítást -, hanem mert végre valami más is megmutatkozik belőle a levakarhatatlan vigyorán és az állandóan magabiztosságot sugalló tekintetén felül.  
- Ó, valóban? - billentem oldalra a fejemet enyhén, igaz, rögtön megbánom a hetyke mozdulatot a tudatomon végighullámzó szédelgésnek hála. Az alig-mosolyt mégsem képes távol tartani az ábrázatomról, hisz bevallom, jól esik egy kicsit láthatónak lenni. És figyelni, ahogy karikacsapásra visszaölti magára a szertelenséget, az egész helyiséget betöltő önbizalmat. - Hm… - megrándul a szám széle, ahogy minden erőmmel megküzdök a mosolyom szélesedésével, ugyanis azt hiszem, a válasza csupán egyet jelenthet. Nem képzelődtem és nem is járatja velem a bolondját, vagy ha mégis, úgy eléggé kitartó.
És így válik semmivé a nemrég felcsapó kötelességtudatom a vadász-ügyeim iránt… Anyám haja szerintem ezen a ponton hullana ki maradéktalanul, ha látná a szinte percenként váltakozó elhatározásaimat.
- Kártya…? - óvatoskodóan kérdezek vissza, leheletnyire összevonva a szemöldökeimet, mert sikerült megfognia, megint nem tudom követni a gondolatmenetét. Amit talán ő sem szánt olyan komolynak, tekintve, hogy ezúttal nem kutatja a reakciómat, hanem már-már elbújva előlem, firkál tovább a térképre. Óhatatlanul közelebb hajolok, hogy láthassam, mivel egészíti ki a feljegyzéseit, és nem tehetek róla, leküzd az imént fellobbanó kényszerem egy szélesebb mosoly iránt. Persze hamar észreveszem magamat, és egy kisebb torokköszörülést követően a lényegre térek. - A szolgálataidért - jegyzem meg, miközben leakasztok az övem oldaláról egy kisebb bőrszütyőt, majd a pultra helyezem. - Nem beszéltünk meg konkrét árat, de ha kevesled, legközelebb elmondhatod azt is - teszem hozzá, és mihelyst végzett, elveszem tőle a gondosan visszahajtogatott térképet, mindamellett, ha lehetőségem nyílik rá, észrevétlennek remélten megsimítom az ujjait. És ez éppen elég az újdonsült megfutamodáshoz, szóval, ha nincs több megjegyezni valója, köszönés nélkül fordulok sarkon, majd hagyom el az egykor népes kocsmát.
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 11, 2018 2:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 671 • The Woods »

Ha nem gurítom le a találkozó előtti adagot és a kocsmában sem növelem még néhány pohár itallal a mennyiséget, most fogytán lett volna türelmem egy ilyen kimérten haladó beszélgetéshez. Előbb-utóbb addig pillantgattam volna Alex irányába, míg végleg rajta nem ragad a tekintetem, az első eszembe jutó, meggondolatlan mozdulattal kikövetelve belőle a választ; választ egy olyan kérdésre, amit elfelejtettem feltenni hangosan, valamiért azonban mégis magától értetődőnek éreztem a fejemben. Újabb és újabb ötletek vennék át az előző helyét, én pedig képtelen lennék közülük választani.
- Akkor nem baj, ha egyelőre még nem ismerek be semmit – vigyorogtam a felelete hallatán. A játékom aktív résztvevőjének tűnt, még úgy is, hogy egyikünknek sem osztottam előre szabálykönyvet. Szinte észre sem vettem, milyen messze jártunk az eredeti témától és milyen közel egy teljesen másikhoz; ezzel együtt fokozatosan átcsoportosultak a gondolataim is, a terv ezernyi variációja és végtelen részlete összefolyt és elmosódott a whiskey-től. Valami teljesen újjá alakultak az addig összetéveszthetetlen árnyalatok, pont, mint mikor a legélénkebb színek keverékéből egyszerű, állandósult szürkéslila születik a papíron - ezzel a változással azonban hamar kibékültem.
Jól éreztem magam, ellenben nem féltem többé attól, hogy a következő éjszaka is ébren tartanak majd a csak általam ismert koncepciók. Kibeszéltem őket magamból, mikor az előbb felvázoltam Alexnek a városból való észrevétlen kijutás menetét, ezzel le is tudva az egyezségünk rám eső részét. Egy darabig még finomítgattam a vonalakat, tökéletesítve a még így is veszélyekkel teli mesterművet, végül mégis leraktam a tollat, immár teljes figyelmem Alexre fordítva.
- Kevés dolog értékesebb a szabadságnál – jegyeztem meg elgondolkozva. Számomra legalábbis nem sok minden bírt nagyobb értékkel – vagy értékkel egyáltalán -, és a legtöbbször nem is mertem többre vágyni. A magam köré épített korlátoktól és felelősségektől mentes kis világomban elfért az élet minden velejárója: a jó és a rossz napok, a valaki mellett ébredős, napos reggelek és a hidegben és sötétben eltöltött éjszakák is. Biztos voltam benne, hogy állítottak már össze az enyémnél szebb és rosszabb csomagokat is, és hogy jónéhány pontban ütközne az életmódom a vadászokéval. Fogalmam sem volt, milyen feltételeket vonhatna maga után a velük való szövetkezésem, de azért mégis a térképhez hasonló szamárfület hajtottam a gondolat sarkára; olyasvalami volt, amire érdemes józanon visszatérni.
Alex keze azelőtt ért az enyémhez, hogy igazán csökkenteni tudtam volna a kettőnk közötti távolságot. Azt akartam, hogy viszonozza az övébe fúrt tekintetem, és hogy a saját, tökéletesre celluxozott tükörképem nézzen rám vissza a szemeiből. Meglepetésként ért, mikor nem ez történt, a vadász helyette a lehető legegyszerűbb módon hárította el a közeledésem. Szintén nem számítottam az elégedett arckifejezésére, amivel visszanézett rám, mikor ismét stabilan és két lábbal állt a talajon, így hosszú másodpercek teltek el, mire egyáltalán nekiálltam feldolgozni a jelképes veszteséget. A két lépést hátra mindig is benne volt a pakliban, mégis, kettőnk közül magamat hittem a kiszámíthatatlan félnek.
Lejjebb hajtott fejjel, egészen lefegyverzett mosollyal a szám sarkában hallgattam a megjegyzését. Tanácstalanul az ölembe engedtem a karjaimat, mielőtt mégis felemeltem volna az egyiket, hogy megdörzsöljem vele a homlokom. Vele ellentétben én a széken maradtam, nem igazán támadt még mehetnékem.
- Ha nyilatkozhatok most, akkor alaposan átgondoltam azóta. – A fele sem volt igaz, de azért visszatért az arcomra a szokásos, széles vigyor, aztán kis forgolódás után a pultnak dőlve az ajkaim közé vettem a toll összerágott végét. – Talán mégis tudnék újat mondani legközelebb... – Ha nem is szorosan a témához kapcsolódna a következő beszélgetés…
- Készpénz vagy kártya lesz? – kérdeztem a fennmaradt, felettébb szórakoztató boltos történetek mintájára, ezzel együtt poénra véve az ügyet, ha úgy láttam, hogy ténylegesen indulni készül.  El akartam feledkezni róla, bármi is történt közöttünk az előbb – bármi, amit valahol elronthattam útközben, kiváltva vele az óvatos visszautasítást.
Anélkül, hogy tudatosult volna bennem, már megint a széthajtott térképen firkálgattam, félig-meddig Alex pillantása elől menekülve. Egyszerűen csak párologni kezdett az előbb kavart szürkéslila tócsa, és fogalmam sem volt, ezalkalommal fekete vagy fehér foltos talaj fog előbukkanni alóla. Miközben az ügylet elintézésére vártam, szálkás körvonalú, mégis aprólékosan felvázolt lóherét alkottam az utolsó szabad felületre. Csak ezután hajtogattam eredeti méretére a lapot és csúsztattam Alex elé, függetlenül attól, észrevette-e a szerencsehozónak mondott, aprócska búcsúajándékot.
reveal your secrets

Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 03, 2018 5:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 584 • Twisted »

Sokszor érzem úgy, hogy feleslegesen túlbonyolítom a dolgokat. Nem a vadászattal kapcsolatosakat, azok letisztultak, többnyire egyértelműek, és ha döntésre is kerül a sor, a lehetőségek tárháza nem végtelen. New York ilyen szempontból fekete és fehér, nincsen rugalmasság az egyes esetek kezelésében, ami úgy hiszem, biztos és szükséges alappillére a társadalmunknak. Ám minden más? A barátságok, az emberi kapcsolatok… Kész káosz, mi néha a fejemben van, ezért többnyire igyekszem a megérzéseimre hagyatkozni, ami lássuk be, ritkán jövedelmező. Most, hogy végre sikerült lecsupaszítani a tudatomban azt, amit akarok, szinte hideg zuhanyként ér Cole ingatag felelete. Még mindig játszadozik, vagy ennél is egyértelműbb választ kellene adnom? Esetleg szimplán szórakozik?
- Hogy mit válaszolnék? - tanakodok látványosan, mutatóujjammal az államat ütögetve. Húzom az időt, amennyire csak lehet, amíg be nem villan a tökéletes reakció.  - Túl egyszerű lenne, ha erre válaszolnék - adom meg a diplomatikus választ, amit szemérmetlenül rántottam ki a szájából, és tettem a sajátomévá. Nem azért, mert annyira kedvemet lelem a felesleges körökben, hanem mert gőzöm sincs az indítékairól. Egyszer már megpróbáltam nyílt lapokkal játszani, s bőven elég volt a stressz, amit okozott.
Ha annyiban marad a téma, én sem pedzegetem tovább, ellenben a whisky kortyolgatása mellett hol a lepusztult bár berendezését, hol pedig a lelkes firkálgatását figyelem, amíg meg nem döbbent a legújabb kérdésével. Ezúttal a költői homályba csomagolt őszinteség mellett kampányolok, talán az ital hatására, magam sem tudom. Nem szeretnék csöpögős kocsmai lelkizésbe csapni, azt a magunk módján bőven ki szoktam élni Natival, ám nem is tervezek engedni az esetleges célozgatásának, eltántorításának. Elvégre mi célt szolgált ez a kérdés?
Minden bizonnyal nem efféle reakcióra számított, vagy csupán kíváncsi volt és nem kívánt belőle bármit kibontakoztatni. Egy szó, mint száz, a maga gondolatainak elhallgatása s a feleletének hiánya újfent odafigyelésre ösztönöz. Félreteszem a poharat, majd összevont szemöldökökkel rá vezetem a tekintetemet.
- Vagy inkább a szabadságodat? - fonom karba a kezeimet, melyekkel változatlanul a bárpulton támaszkodom. - Te tudod - vonom meg a vállaimat, ugyanis nem célom rábeszélni, pusztán egy lehetőség, amit jövedelmezőnek ítéltem, de ha ebbe az életbe szokott és ragaszkodik az ügyfélköréhez, úgy tegyen belátása szerint. A hirtelen kélt, vagy inkább ismét kiélezett titokzatossága óvatosságra int, és most már átkozom az alkoholt, amiért hagyta kicsúszni a kezeim közül a vélt irányítást. A whisky tehet róla, ezen még magamban sem vagyok hajlandó vitatkozni.
- Így már világos - ejtek meg egy félmosolyt, hisz gondolataim elkezdtek szerteszóródni és más irányba röppenni a szakértelmét övező kíváncsiságomtól. Megint érdekessé válik a környezet, az ital keltette nyugalom vagy épp a térdeink egymásnak simulása. Kíváncsi vagyok, ám a vészharangok néhány perce megkondultak bennem. Mégis nehéz visszafojtani a finom rezzenést, mi a lábamra sikamló ujjai révén születik az izmaimban, s még nehezebb aztán ringbe szállni a játékában. Ettől függetlenül megteszem; bizonytalan, óvatos mozdulattal simítom kezemet az övére, majd puhán ráfogva, visszapakolom azt a saját térfelére. Apró mosollyal pillantok rá, és hiába próbálom az alkoholt, mint tényezőt kizárni az egyenletből, csak megdobja az önelégedettségemet. Kérdés, valódi siker ez, vagy hiú ábránd egy olyan játszmában, amiben sosem győzhettem?
- Tudod, Cole… - kezdek bele, miközben körültekintőn felkelek a székemből. A lábaim még nem kocsonyásodtak el, legfeljebb némi szédülés, amit tapasztalok. Egyelőre, bizton veszem, hogy a hirtelen bevitt mennyiségnek még lesz foganatja. - Ezt megtarthatod a következő találkozóra. Már, ha nem túl egyszerű döntened arról, hogy akarod-e vagy sem - bólintok magabiztosan, változatlan mosollyal az arcomon. Nem gúnyolódok rajta, és nem is hajt a sértettség, mindössze elkezdtem élvezni ezt a felesleges szájcséplést. Talán, mert jelenleg nyeregben érzem magamat. Ó, a felelőtlen italozás…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 22, 2018 7:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 688 • The Woods »

Az ezt követő válaszának hála Alex küldetéssé vált, ha eddig még nem számított teljesen annak. Ő volt a következő csinos kis dolog, amire az agyam azt mondta, szükségem van a túléléshez. Fényes tárgy, amit ugyan sosem fogok kirakni sehová, mégis meg akarok szerezni; talán, mert amíg a feladatra koncentrálok, könnyűvé válik elfeledkeznem minden másról, ami akár egy kicsit is kevésbé szép része a világnak. Alex valószínűleg nem tudta, hogy ebből a szögből egészen tökéletesnek tűnik, már, ha leszámítjuk az alkohol által teremtett arckifejezéseit. Számomra legalábbis újak voltak, és a témaváltással szép lassan átvették az addigi komolysága helyét. Nekem is mosolyra húzódott a szám. Ez is egy volt a szélesek közül és most még csak nem is éreztem közeledni, váratlanul csapott le rám, épp mikor a vadász úgy döntött, félbeszakítja a kerülgetős műsorszámomat.
- Az túl egyszerű lenne. Különben is, mit válaszolnál, ha bevallanám, hogy tényleg akarok? -  Úgy döntöttem, egyelőre nem árulom el magam ennél jobban. Nem látszott olyasvalakinek, aki szívesen fejtegetne barkóbával egybekötött utalásokat, én viszont annál inkább szerettem visszavágni, feltenni ezeket a zavarba ejtő kérdéseket.
Egy pillanatra csend lett, és én óvatos mozdulatokkal satírozni kezdtem a toll hegyével. Szórakozottan foltozgattam a térkép nem teljesen látható, de a segítségem nélkül is egyértelmű szegleteit; megerősítettem és összekötöttem néhány vonalat, szálkás szélű firkálmányokkal töltögettem fel a sietősen behúzott útvonal apró és jelentéktelen hibáit. A szemem sarkából láttam, ahogy Alex időről időre a szájához emeli a poharat, és bár elégedettséggel töltött el a gondolat, a munkámhoz kapcsolódó kérdéséig nem fordultam újra az irányába. Most nem reagáltam egyből, de ezután úgyis kiegészítette a mondanivalóját.
Azért elgondolkodtatott a válasza, és Alex máris egy kicsit kevésbé tűnt tökéletesnek. Hogy törött-e, vagy csak egy hajszálrepedés húzódik a felszín alatt, nem tudtam egyből megállapítani. A tény, hogy talán nála is van mit megjavítani, optimális esetben felülírta volna a tervet. Ugyan én tettem fel a kérdést, nem vártam őszinte választ; hozzászoktam a távolságtartása biztonságához, a tökéletességhez. Az én ideális világomban ugyanis mindenki az volt, amíg nem került a saját otthona falainak takarásába - sima, mint egy üveggolyó felülete, barázda nélküli, hogy ne legyen, ami megállítsa vagy belé kapaszkodhasson. Ha olyan emberrel találkoztam, akinek a darabjai puzzle-ként akadtak volna az enyémekbe, inkább az ellenkező irányba fordultam. Az elméletem szerint a tökéletes emberek ritkán feltételezték, hogy nem mindenki teljes egész, és ezért nem is próbálnak hibák után kutatni. Utóbbi feltűnését nem viseltem jól a munkám közelében, és ez most küldetés volt; az életmentő tervem holnapra.
- A bázison? – kérdeztem vissza halkan nevetve, mikor elképzeltem magam a vadászokkal együtt dolgozni. Alkalomszerűen sétálgatni közöttük abban reménykedve, hogy különösebbképpen senkinek nem szúr szemet a jelenlétem. – Attól félek, hogy elveszíteném az ügyfélköröm nagyrészét – tettem hozzá vigyorogva, és ezzel szavakba is foglalva a nyilvánvalót. Alex elvégre tisztában lehetett vele, hogy nem mindig legális vagy közjavat szolgáló tevékenységekben segédkezem.
- Előfordult. – Hibáznom kellett, hogy aztán a nyomán kapcsolatok születhessenek, és csak ezután jöhettem rá, hogyan érdemes megkötnöm bizonyos üzleteket. – Azóta, hogy C-tervem is van, kevésbé gyakori – mosolyogtam Alexre, miközben az alkarommal ismét a pultnak támaszkodtam. Azt nem akartam megemlíteni, hogy egyszer-egyszer saját magamat is alávetem az általam körvonalazott akcióknak, sőt, az elején még csak egyszemélyre terveztem őket. Mindhez szükséges volt egy félvér, frissen feltöltve másoktól lopott energiával és ezáltal stabillá varázsolt telekinetikus képességekkel. Elvégre semmit sem olyan nehéz eltulajdonítani, ha a tárgyak maguktól megindulnak feléd, gondoltam magamban, mikor előálltam az első fantasztikus ötlettel. Aztán természetesen a munkásságom ezen szakaszában vétettem az előbb említett hibák legnagyobb részét. A legtöbbször az ítélőképességemmel akadtak problémák. Ahogy most is, ismertem a körülményeket és a világ sosem változó törvényeit, a kockázat azonban nem volt elég ahhoz, hogy megállítson. Én Alexet figyeltem, ő pedig az épphogy érintkező lábainkat.
Már megint lépni akartam egyet előre, vagy talán kettőt hátra, de olyankor legalább mozgásban voltam, és csak ez számított. Előre nyúltam, a karommal pedig mozdult az egész törzsem is. Kíváncsi voltam, a tenyeremmel is érezni fogom-e azt a bizsergést, ha megengedi, hogy hozzáérjek. Mínusz egy rétegben gondolkodtam és a térde feletti, érzékeny részen szétterülő ujjaimban. Ezután közelebb vagy messzebb kellett hajolnom, mert egyelőre elképzelhetetlennek tűnt az a verzió, amiben megáll az idő, és mi így maradunk.
reveal your secrets

Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 16, 2018 8:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 573 • Twisted »

Ha voltak is kétségeim Cole indítékait illetően, a következő kijelentéseivel a zömüket elhessegeti, habár a szívózás lehetősége változatlanul adott. Mégsem hinném, hogy erről van szó, visszagondolva a legelső találkánkra, már akkor is voltak érdekes, jelentőségteljes megnyilvánulásai. S őszintén? A mérleget a lelkiismeretessége billenti meg. Alapos srácnak tűnik, most is precízen ügyelt a részletekre, összegyűjtött minden olyan információt, amire szükségem lehet, ráadásul egyetlen nap alatt. Ki várna többet tőle? A felmerülő hiányosságokat is tökéletesen befoldozta, szóval a racionális felem arra hajlik, itt más bűzlik a levegőben. De persze ott van a valóságot lesajnáló részem, amely bizalmatlanul szemléli az eshetőséget.
- Milyen szerencse… - ismétlem utána, ezúttal tudatosan alkalmazva időhúzást a gondolataim összeszedéséhez. Talán nem kellene ennyire görcsösen tanakodnom azon, mit hozna magával egy „oké, találkozzunk még egyszer” felelet, legfeljebb idiótának néz, és nem látjuk egymást többé. Amire egyébként is megvan az esély még egy harmadik összeröffenés ellenére. - Azt mondod, van még aggódni valóm? Mondhatnád azt is, hogy szimplán találkozni akarsz - vonom meg a vállaimat egy ismételt, kontrollálhatatlan félmosoly kíséretében, előadva a lazát és a nemtörődömöt. Miközben a gyomrom már görcsben, és a szívem ki akar vetődni a legközelebbi ablakon. Csak semmi pánik.
Szerencsére a whisky kéznél van, így az aggódásomat tompíthatom néhány korttyal, míg át nem evickélünk a küldetés hánykolódó tengerére. Nem kelt bennem jó érzéseket a kamikáze akciónk a nővéremmel, sőt, amióta felvetette, azóta ezen görcsölök, most mégis jobban esik az ismert stresszforrás, mint ez az ingatag, egészen új.
- Mondasz valamit - válaszolok szűkszavúan, úgy sejtve, mindösszesen a tudatalattim kívánta volna hosszabbra ezt a megbeszélősdit. Minél később teszünk az i-re pontot, annál később is indulunk útnak Kaittel. Be kell látnom, újabb indokot leltem a harmadik találkozóra. Sóhajtva pillantok a poharamban lötykölődő, barnás nedűre, mielőtt mélyet kortyolnék belőle. Mostanra már nem olyan kifejezett a torkom marása, vagy a gyomromban szétáramló forróság, azonban a megnyugvás csalfa érzete ezúttal sem hagy cserben. Talán tovább kitartana, ha nem lepne meg egy egészen váratlan kérdéssel Cole. Eltöprengek rajta, no meg az indokán, miért érezte szükségesnek ezt éppen most feltenni. Számtalan oka lehet; a szimplán kíváncsi voltamtól kezdve, a ki kellett töltenem valami értelmessel a csendeten át, egészen az érdekel, mennyire bízik meg bennem ez a suhanc itt mellettemig.
- Érdekes kérdéseid vannak - horkantok fel elmosolyodva, mielőtt felkönyökölnék a pultra, és a szemközt nyugvó italokra függeszteném elmélázott tekintetemet. - Nehéz valami olyasmit elfelejteni, amit az ember az egész életében érzett és érez - nyögöm ki óvatoskodóan. Bizalmatlan alak vagyok, ehhez kétség sem férhet, ám mindennek megvan az oka. Ha ennyiszer rántják ki a talajt az ember lába alól, elkerülhetetlen, hogy ilyenné váljon. - Benned sem bízok, mert nem ismerlek - teszem hozzá hirtelen, ezúttal rá kapva a pillantásomat. - Ellenben a szakértelmeddel és az információiddal. Precíz embernek tűnsz, de gondolom majd kiderül, ha útnak indulok - mosolyodok el, leplezetlenül ugratva őt, noha a kockázat valós. Mégsem erre szeretném kiélezni a gondolatmenetemet, tehát folytatom a kerepelést. - Tulajdonképpen még az is megfordult a fejemben, hogy jó szolgálatot tennél a bázison. Nem, mint vadász, hanem mint informátor - vallom meg őszintén, hibáztatva az alkoholt a megeredő nyelvemért. Ettől függetlenül nem kezdek szabadkozásba, hanem újabb kortyokkal enyhítve a torkom szárazságát, hallgatom a szűkszavú feleletét a munkájával kapcsolatban.
- Szóval azt mondod, nem volt még olyan, hogy hibáztál volna? - érdeklődök tovább, követve tekintetét a térdeinkre. Óriási bennem a kényszer, hogy közelebb csusszanva a pulthoz, elhúzódjak tőle, viszont a kíváncsiságom nagyobb annál, minthogy a komfort iránti vágyamnak eleget tegyek.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Cole Andrews


☩ Történetem :
☩ Reagok :
193
☩ Korom :
30
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 04, 2018 8:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 597 • The Woods »

Mindig sikerül visszalendülnöm az utolsó pillanatban. Alex vélhetőleg nem volt ebben olyan biztos mint én, így feszülten figyelt, miközben a megoldáson törtem a fejem. Ahelyett, hogy ő maga is gondolkozna - valamiért abban is ugyanilyen biztos voltam, hogy nem azt csinálja, miközben a mutatványomat nézi. Talán nem tudja, hogy milyen érzés rálelni arra a másodpercre, mikor kiderül, a szerencséd vagy a karmád az erősebb, és feltehetőleg azt sem, hogy könnyebben jönnek az ötletek, mikor eltávolodsz a talajtól és messze lököd magadtól a valóságot. Szóval mekkora esély van rá, hogy előrefelé dőlök, ha egyszer a véletlenre bízom magam, és mekkora arra, hogy az ellenkező irányba, miután megtalálom a holtpontot? Ha rólam volt szó, nem sok értelemben létezett a semleges; gyakran külső behatás nélkül billentem az egyik oldalra vagy a másikra, hiába minden egyensúlyozásra tett próbálkozásom.
Elégedetten hallgattam Alexet, mikor úgy tűnt, megszületett az apró probléma lehetséges és annál veszélyesebb megoldása. Az viszont, ahogy az ajánlatomra reagált, ismét kiszélesítette a vigyoromat. Ha tehetem, még tovább nézem a zavarát, de a vadász hamar arckifejezést váltott, így nem volt rajta többé mit elemeznem. Úgy sejtettem, hogy nem vesz teljesen komolyan, és hála azoknak a bizonyos bemelegítő adgoknak, magamra vettem a ’külső behatás’ szerepét. Kivételesen nem elégedtem meg a semlegessel és így vagy úgy, de látni akartam a gravitáció sorsdöntő erejét működés közben is.
- Milyen szerencse, hogy kedvezményt kapsz. – Ha tippelnem kell, azt mondom, ez még nem elég Alex véleményének megváltoztatásához, már ami a harmadik titokzatos találkozásunkat illeti. A biztonság kedvéért megmagyaráztam magam. – Bízom a részleteimben, és most nem tudtam mindent. Legalábbis nem száz százalékosan, és nem előre – dőltem hátra kényelmesen, aztán őt figyelve ismét a számba vettem a toll deformáltabb végét. Azt nem tettem hozzá, hogy amúgy sem kerül minden szolgáltatásom pénzbe, és hogy a kedvezmény már akkor magától értetődő volt, hogy először szemtől szemben álltunk egymással. Épp a mértékét számolgattam, mikor tegnap olyan alaposan végigmértem, és őszintén szólva a whiskey szorzótényezőként szerepelt ebben az egyenletben. Egy pillanatra bevillant, hogy teljesen józanon még nem találkoztam a vadásszal, és majdnem megkérdeztem magamtól, hogy ez változtat-e valamit is a helyzeten. Nem szerettem azokat a kérdéseket, amikre átalvatlan éjszakák után sem tudtam a választ; precízen és pontosan, lehetőleg kusza kézírással lefirkantva előttem a papíron.
Nem hittem volna, hogy az útvonal falon túli részével kapcsolatos aggodalmai alaptalanok, ezért nem is próbáltam megnyugtatni. Helyette újabb adagot töltöttem a poharába, hogy aztán nyugodtan kortyolhassak a sajátomból.
- Még pár perc, és nem látjuk a betűket. Nem lehettünk volna lassabbak – néztem körbe szórakozottan az egyre sötétedő helyiségben. Már nem is emlékeztem, melyikünk jelölte ki a késő délutánt időpontnak, de az biztos, hogy a mai találkozó hosszabbra nyúlt a tegnapi, futólagos megbeszélésnél.
- Emlékszel arra a feszítő érzésre? Mikor nem vagy benne biztos, hogy megbízhatsz valakiben, de tudod, hogy úgyis megteszed. – Újra eszembe jutott a játék, mikor hátradőlsz és kíváncsian várod, vajon elkapnak-e, vagy az történik, amire igazából és önkéntelenül számítottál. – Lehet, hogy még most is azt érzed – vontam vállat, akkor már csak mosolyogva. Alex kérdései úgy tűnt, ideiglenesen eltérítettek a küldetésemtől. – Mindig ilyen. Vagy mindenre kell gondolni, vagy semmire egyáltalán. – Kivéve, ha valakit jobban érdekel a túlélése, mint az izgalom iránti vágya; abban az esetben kivétel nélkül érdemes a legrosszabbra készülni, az ügyfelekkel pedig csak is józanon találkozni, nem mellesleg tartva az egy méter távolságot. De lehet, hogy az is elég, ha nem húzódsz hozzájuk közel, mikor nem figyelnek, vagy ha ők azok, akik óvatosabbak tőled; elég óvatosak ahhoz, hogy megpróbáljanak a személyes terükön kívül tartani. Most először pillantottam a térdemre és az övére, felmérve, hogy ténylegesen összeérnek-e, és nem csak a képzeletemben csúsztam előrébb korábban.
reveal your secrets

Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 3:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 552 • Twisted »

Egyre nehezebb koncentrálnom. És nem azért, mert vigyori tekintete olyan sokszor kalandozik felém, vagy amiért a tollrágását lassan büntetni kéne közszeméremsértés indokából, hanem mert folyton izeg-mozog, így még arra sem vagyok képes, hogy egyetlen egésszé formáljam a tudatomat például a térképre való kizárólagos koncentrálás formájában. Nem, helyette időről-időre ellenőrizgetem, most fog-e hátraesni a székkel, magával rántva a poharát és a papírt egyaránt?
Csupán akkor tűnik fel, az utóbbi momentumokban visszafojtottam a levegőmet, amikor végre visszaül a hátsójára, az én mellkasom pedig ha nem is hangzatosan, ám megkönnyebbedik az eddig feszítő súlytól. Nem mintha túl nagy baja származhatna egy hátastól, valahogy mégsem örülnék, ha az ápolgatásával telne az idő ahelyett, hogy az üzletre koncentrálnánk. Nyilvánvalóan emiatt követtem eddig feszült figyelemmel a hintázását…
- Ez egy fokkal jobb helynek tűnik - rántom vissza koncentrációmat a térképre, az azon megjelölt, újabb helyre és az elhangzott információkra. Nézőpont kérdése, mi számít „jobb” helynek, főleg, hogy ez ismeretlen terep és talán még szemtanúkat is szerzünk magunk mellé, de megeshet, ők lennének az utolsók, akik egyrészt felismernének minket, másrészt futnának az elitekhez csivitelni. Kockázatos, azonban itt kell lemennünk. - Nem gond. A te feladatod az információk átadása, a döntés terhe már rajtunk nyugszik - felelem viszonylagos nyugalomban, legalábbis, amíg körülbelül félre nem nyelem a nyálamat a váratlan közlés hatására.
Megrökönyödve és egyben gyanakodva méregetem az ábrázatát. Vajon szórakozik velem, vagy a vérem szívása mellett ténylegesen akar valamit? Egek, mennyivel könnyebb lenne mindezt megállapítani és eldönteni, ha az állandó gyakorlás, magolás és csínytevés mellett szakítottam volna időt a nem is tudom… átlagos tini élet gyönyöreire és izgalmaira.
Torkomat megköszörülve, ábrázatomat közönyössé varázsolva pislogok rá laposakat, mondjuk már tökre mindegy, kiadtam magamat az első, ösztönös reakcióknak hála.
- Szűkös a finanszírozási keret - felelem szellemesen, és ha odafigyel, talán észreveheti az újabb elgyengülésemet egy parányi félmosoly formájában. - De nagylelkű az ajánlat - teszem hozzá, mielőtt még kihalna belőlem az alkohol keltette, ideiglenes bátorság, és át nem csapna valami röhejes zavarba a napnál is világosabb flörtjét követő közeledésének hatására. Oké, Alex, nyugodj már meg az ég szerelmére és vérbeli vadász létedre ne tűnjél már egy beszari kezdőnek, aki legfeljebb egy üveg piát követően képes csak belecsapni a dolgok közepébe. Mármint… Bele akarok csapni? Végtére is, Cole-nak nincs szégyenkezni valója a külsejét illetően, a belső meg… Talán számítana, és nem nyomnám el, ha nem készülnék Kaittel öngyilkos küldetésre. Basszus, mit mondott? Figyelj már oda!
- Majdnem egy mérföld… - ismétlem el utána a szavakat félig öntudatlanul, és beletelik néhány másodpercbe, amíg ténylegesen eljut az agyamig az információ. - Remek, akkor odakint elvileg a pokolkutyákon, impeken, démonokon és angyalokon kívül túl sok meglepetés már nem érhet minket. Príma - mosolyodok el kényszeredetten, mielőtt kiinnám a poharam hátramaradó kortyait, s ha már ilyen szépen kérdezi… Készségesen nyújtom felé, hogy újratöltse.
- Szóval ennyi. Ez gyorsabban ment, mint gondoltam - szólalok meg eltűnődve, igyekezve lehűteni a gondolataimat egy csöppet, mielőtt nagy volumenű dolgokra szánnám itt el magamat. - Máskor is így megy? Mármint a munkád. Kérnek tőled információt, te megadod, aztán fel is út, le is út? Nem marad benned kíváncsiság? - faggatózok, habár a figyelemelterelés mellett tényleg érdekel a téma. Én biztosan napokkal később is még azon kattognék, hogy a kuncsaftomnak éppen mire kellett az adott infó. - Tuti begolyóznék előbb utóbb - mosolyodok el, újabb korttyal csorbítva a poharamban lötykölődő mennyiséget.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2