Benzinkút

Hell or Heaven :: Rooker's

- Poszt..akalipikus?
Dadogom magam elé, mert életemben nem hallottam ezt a kifejezést és egyébként nem mondd nekem semmit se. Úgyhogy ízlelgetem a szót. Húgom terveit és meglátásait csendben taglalom, még egy hümmögés is belefér. Jó terv, szerintem, csak nem tudom a bátyáimra ez mennyire lesz hatással. Abban biztos vagyok, rám lenne hatása, és kiüldözne vele a világból, mennék egyet kirándulni az univerzum többi szegletébe. Csak az a probléma nem engem kell meggyőznie. A kérdése előtt még bárgyún vigyorogva forgatom a törékeny kezét az enyémben, erőmet használva a sebére, aztán a kérdésére ismét felfelé emelem a tekintetem a járda burkolatáról, beletekintve a kedves szempárba.
- A régi út messzinek tűnik. De igen, másra sem vágyom! Nem szeretem az embereket, nem szeretem a világukat és nem értem őket. Ez nem a mi otthonunk. Ez csak egy kényszer megoldás. Azért szegődtem Mihály mellé, mert úgy érzem szüksége van a támogatásra és nem értek egyet Gabriellel. Nem utálom a Földet, Atyánk öröksége, amit nekünk nincs jogunk elpusztítani, de itt nem maradhatunk.
Tömören és velősen kimondtam a véleményem és az álláspontomat, ha Gabriel nem lenne ennyire arrogáns, eszembe se jutott volna lejönni ide. Azonban tombolásának senki sem tud gátat emelni. Atyánk elhagyott minket.
- A jelenben ezt az utat kell járnunk. Az emberek nincsenek még felkészülve és bátyám hajthatatlan az irányukba, eltapossa az összeset amelyik az útjába kerül.
Őszintén szólva néha nekem is nagy kedvem lenne helyrerázni az agyukat, de tudom, ez sem a mi dolgunk, mi csak utat mutathatunk, segítő jobbot emelhetünk eléjük, vagy adott esetben tovább sétálhatunk észre sem véve őket. De idelent másképp működik minden.
- Nekem nem kenyerem a beszéd. Ne kérdd tőlem hogy megpróbáljam őket jobb belátásra téríteni, mert az nagyon hosszú folyamatnak ígérkezne!
Amúgy próbáltam, Mihállyal. Süket fülekre találtam. Akkor mit akarjak Gabriellel? Szerintem az a beszélgetés elfajulna, azt hiszem. Főleg mert az én habitusom tényleg mindenkinek az agyára megy.
- Először az otthonunkat kell vissza vennünk tőle, azzal némiképp vissza állíthatunk valamit a régi rendből. És azt szép szavakkal, félek, nem lehetne elérni már...

Töprengve figyelem a levél ingatag útját a szélben, tudom a vége a föld, amin tovább vándorol. Közben húgom a vállamra hajtja fejét és kifejti miért gondolta úgy hogy ez a korszak az emberek számára a világ vége lenne, amivel nem értek egyet.
- A változás nem jelenti semminek a végét, és ezt az emberek tudják a legjobban, mert nekik nap mint nap alkalmazkodniuk kell. Szerintem inkább úgy érzik, hogy a nyakukba szakadt az ég és hogy Isten bassza meg..már bocsánat a kifejezésért.
A végét csúnyán elröhögöm, ez nem az én stílusom, de legnagyobb megdöbbenésemre kezdem érteni Júdás gondolat menetét. Sosem jutna azonban eszembe ilyent mondani atyánk szemébe, és valószínűleg az életben nem fogok többet így beszélni róla, de nézzük csak az embereket. Sajnos pont így állnak hozzá, ez az amiért előbb utóbb meg fognak támadni minket, válogatás nélkül, tekintet nélkül arra hogy ki és mennyit áldozott közülünk a biztonságuk érdekében, avagy ellenben épp azért hogy írmagjuk se maradjon. Annak viszont örülök, hogy Raquel is hasonlóan vélekedik ahogy én is. Ellenségeink a pokol szolgái és nem az emberek. De ha nem vigyázunk, mi lehetünk a legnagyobb vesztesei ennek a cirkusznak. Mélyet felsóhajtók, jobb kezemmel gyengéden végig simítok a jól ismert arcocskán. Arcul köp a valóság, így érzem, mert vele ellentétben én a tettek erejében bízok és nem a szavakban, számomra a "segítek" szónál sokkal többet ér az, ha az illető valóban segít annak, akinek mondta. Ha az üres ígéretek és jól csengő szavak helyett inkább tettekben mutatkozik meg az egyén. Olyan békésen ülünk itt, hogy nem akarom elrontani ezt, csendben bólintok rá, mintegy "tudomásul vettem, te miben bízol húgom, csak engem ne nyaggass vele", közben ujjaim finoman leperegnek az álláról, hogy aztán hátradőlve megtámaszkodhassak. A nő a boltban csak folytatja a munkát, neki teljesen természetes a napjából x időt erre pazarolni, hogy kapjon néhány papírfecnit, amit igazából a hátsója kitörléséhez is használhatna, kb. annyira hasznosak, miközben a fontos dolgokról lemarad és talán lehet nem is fogékony már rájuk, annyira beleszokott ebbe a hétköznapi "rutinba". Ez vezethetett ahhoz hogy így eltávolodtak Istentől?
- A legtöbbjük már nem hisz semmiben...talán az Ufókban. Nem tudnom Mihály kiképzése mennyire lesz hasznos a számukra a démonok ellen...de jól mondod húgom. Az ellenségeink ők, és nem az emberek..legfőképp nem a saját a véreink.
Búgom mély, keserű és elhaló hangon, mert még gondolkodnom kell ezen is, valamint azon hogy Raquel miért nem akar felgyógyulni hamar. A válasza logikus, de akárhogy nézem, így jó darabig sebezhető marad. Az ő döntése, úgyhogy szokásomhoz híven ennyiben hagyom a témát.
- Mondd, mi a terved most hogy Gábriel elüldözött otthonunkból?
Már jó előre eldöntöttem hogy segítek neki, a kérdés az megbízik-e bennem annyira hogy bele avasson? A híreket meg már én is hallottam, csak hozzávetőlegesen tudom elképzelni mi történhetett odafent. Ha szépen akarom megfogalmazni magamnak, akkor az "ejnye-bejnye" kezdetű mondatok leperegtek bátyám képzeletbeli falán, ahogy a "kérlek szépen", "jó lenne ha", "ezt nem kéne", "én úgy gondolom" és társai is. De abban is biztos vagyok hogy húgom szótára még korántsem apadt ki, elvégre a szavaknak túlajdonít elsöprő fölényt és végül is ha a megfelelő személyt tudja meggyőzni a megfelelő időben, akkor eléri a célját.

Csendben érkezem, lépteim a lágy szellő kíséri, bár az akit észrevettem idelent, biztosan  megérezte jöttömet. Azt mondják az emberek is képesek erre miután elvesztik a látásukat, ha valóban így van az egy újabb párhuzam köztünk. Szárnyaim apró mozdulatokkal kavarják fel a tető porát, mialatt Raquel mellé érkezem.
- Én pedig örülök hogy épségben idelent vagy!
Aggódtam érte annak ellenére hogy tudtam Gábriel nem volna képes úgy bántani őt, ahogy tették azt a démonok, no meg a húgomat sem kell ennyire félteni a mi fajtánktól. Hangom mély tónusai lágyan csendülnek, közben igyekszem helyet foglalni mellette a tetőn egy halovány mosoly kíséretében. Ő addig a környezetet figyeli és hangot ad az éppen felmerülő gondolatainak. Miután leültem és lábaim ugyancsak a föld felé meredve lógnak mint az övéi, én is megbámulom a kirakatot, figyelem miként segíti a nőt aki ott dolgozik. Elmerengek azon mi lett volna ha nem támasztja alá a szék lábát, megsérül talán? Vagy nyakát szegi és ott leli halálát? A sors még számunkra is ismeretlen titkokat tartogat.
- A világ vége még nem jött el a számukra és Atyánk csupán annyit várt el tőlük hogy betartsák parancsolatait, a világukat saját maguk nehezítették meg ennyire. Rengetegszer jártam már köztük, de még most sem értem meg őket.
Lemondó sóhajjal adózom szavaimnak, aztán apró mozdulattal megfogom a húgom kezét, lágyan az ölembe húzom.
- Látom még nem gyógyultál fel teljesen. Mit tudok tenni ezért?
Próbálkozhatom a gyógyítással, de nekem a köddé válás sokkal jobban megy, azt már mesteri fokon űzöm. Viszont talán hamarabb regenerálódik akkor. Nem értek jól ehhez, pedig egy csomó súlyos sérülést elszenvedtem magam is, ezért kérdem tanácstalanul. Mintha méreg ment volna a szemébe, azt meg lehet nem is gyógyítani kéne csupán kivonni? Hm, inkább megvárom a válaszát.

Rooker's Benzinkút

Benzin, gázolaj, gáz, elektromos-jármú töltőállomás. Fizetés a non-stop boltban.