Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

Posztok
3 találat

 
Téma ∞ Metro állomás
Hozzászólások: 101 •• Megtekintés: 7894
írta: Kedd Júl. 07, 2020 8:50 pm


☽ There is no savior

lovers death • szószám: 583 • Credit:
 
Fájdalomtól felduzzadt vérvörös ajkaimra különösmód nyugodt mosoly torzult.
– Visszamenni? – Hangom elégedettlen hitetlenségről adott tanúbizonyságot, ahogy a múlt emlékeivel egybe olvadt gondolataim messzire kalandoztak; korábbi életem feladataira, az életem egy jó részét át szövő szükségtelen hazugságokra, amelyek mivoltomból fakadtak és az azt kísérő gyötrelemre és az állandó kísértetre, amely láthatatlan simult a bőrömre, mérgező salakként fertőzve lelkemet. Hiányoltam, mint elveszett gyermek az anyját. Hiányoltam, mint bánat a szeretetet. – Soha. – Ez volt az egyértelmű válasz a második kérdésére is. Én mindig ide vágytam az emberek közé, s ezen nem változtat és valójában soha nem is változott semmi. Voltak helyzetek, amikor ez az élet hátrányomra vált, hiszen nem voltam kellőképpen hatékony, ámde nem is menthettem meg mindenkit.
A párosunkat egy dörmögő kellemetlenül ismerős férfi hangja szakította meg.
A feltörekvő emlékek lassan hömpölyögve ragadtak magukkal, ahogy egyikből a másikba csapódtak – és szinte nem telt bele egyetlen perc sem az életem legjava a legkedvesebb és a legfájdalmasabb emlékek vad, éhező hiénaként tépték húsomat, hogy mindegyiküknek jusson egyetlen falat, hogy emlékeztessenek Rá… Az elmém gátat húzott, azonban a testem élénken reagált a jelenlétére; mellkasom csontbörtönéből a szívem kiszakadni vágyott, míg gerincemen lassan kéjelegve kúszott végig a harag és izgalom. A testem lebénult és megmerevedett lélegzetvételeim közepette, miközben a tudatom mindhiába azon küzdött és fáradozott, hogy megóvjon.
A démonka talpra rángatott; az oszlopnak vetve hátamat támaszkodtam meg és érdektelenül figyeltem eszmecseréjüket (?) – tulajdonképpen egészen mással voltam elfoglalva, miszerint azzal, hogy milyen úton módon lenne a legnagyobb esélyem úgy eltűnni, hogy észre se vegyék, hogy egyáltalán ott voltam valaha is. A mai napra elég – talán túlzottan is sok izgalom ért – ezért inkább véget is vetettem volna annak, így nem is vágytam arra, hogy egyáltalán volt… kedvesem, akiért valóban az életem és a lelkem egy részét adtam fel, felismerjen. S talán, ami valójában a legfájóbb volt, hogy nem ismert fel – úgy kezelt, mint bármelyik számára idegen bukott angyalt jelenleg és azt hiszem, hogy ez ketté hasította a szívemet és mélységesen megrendített. Talán jobb is így. A fájdalom, amelyet mindeddig édesdeden keblemen melengettem most kiteljesedett; nem éreztem mást, mint sajgó nyomást, üres kínt. A tompaságban léteztem. Érzékeim elcsitultak, lelkem megadta magát az évszázadokon át tartó szenvedésnek. A felismerés, hogy talán hiú remények tápláltak mindeddig most bizonyosságot nyert. Az évszázadok megváltoztatták, ahogy engem is. Összetört lelkem maradványai között életemben először úgy éreztem, hogy erő töltött meg; kinőttem a szerelmes történetekből, a shakespeare-i drámákból. Mielőtt egyáltalán szóhoz juthattam volna azt is is át vették tőlem, s elégedett voltam ezzel a felállással, hiszen ha valaha is vágytam, hogy egy napon újra láthassam ezúttal rá ébredtem, hogy az ábránd amelyet tápláltam nem volt más csak lemosható festék a vásznon.
Egyenes háttal, felszegett fejjel léptem hátrébb. Lassan elhaladva a fiatalember mellett, akinek a megmentésére siettem; vére patakokban fojt szét egyre nagyobb tócsává vált a tompa fehér fény színében. Sajnáltam, s bántott hogy ezúttal kevés voltam és a jövőben is bántani fog, azonban jelenleg… Ez voltam én, s nem tudtam számára több segítséget nyújtani. Lassan lehajoltam hozzá, hogy szemeit lecsukjam. Nem voltak békések az utolsó pillanatai, fájdalmas halált halt egy démon karmai között.
– Tudjátok… Úgy látom, hogy egészen jól megtaláltátok a közös hangot, így én inkább a tettek mezejére lépnék és távoznék, Ti pedig, nem is tudom… romantikázzatok egészen nyugodtan. – A kabátomban kutatva kerestem valamit, ami megkönnyíti a helyzetemet. – És démon, hogy legyen mit írnod a naplódba, Anael vagyok. – Jegyeztem meg fennhangon, ha Raiden – ne adja Isten – MÉG MINDIG  nem ismert volna fel.
Kezemben tartva a varázsjegyet tűntem el a boltomba, melynek áradó levendula illata sem tudott ezúttal lenyugtatni.

// #Felhasznált jutalom: Varázsjegy //
Bocsánat a hirtelen lezárásért, azt hiszem nálam ez volt a dramaturgiai csúcspont és itt éreztem helyénvalónak. luvu




 
Téma ∞ Az ördög fogadója
Hozzászólások: 7 •• Megtekintés: 3689
írta: Kedd Júl. 07, 2020 8:31 am




Az ördög áldása


Azt beszélik, van egy hely, ahol a megfelelő árért cserébe hasznos kiskacatokat lehet kapni. Az mesélik ez a hely az Ördög Fogadója. Általában nem érdekelnek ezek a pletykák, mert pont annyi a valóság alapjuk, mint amúgy általában, de szükségem volt valamire, hát felkerestem a fogadót. Céltudatos beléptem, s lépteim koppanása, a rozoga lépcső panaszos nyöszörgése  jelzi érkezésemet, hát már a legelbűvölőbb mosolya ragyog az arcán a démon szukának. Ám ez elég hamar meglepetésbe vált át.
- Beelzebub? – nem foglalkozom vizslató riadt szemeivel, helyette az üvegcséket veszem sorra. Egy pillanatnyi habozás után zavartan megköszörüli a torkát, de nem pillantok felé, hiszen látszólag lekötnek a palackokba lötyögő folyadékok, melyek minden lépésemre megremegnek. Emlékszem még az egyik démon ismerősöm, ki magát tudósnak valotta, ilyenekben tárolt különböző szerveket, magzatokat, állatok embrióit, az igazán étvágygerjesztő látvány volt.
- Ezer éve nem láttalak, keresel tán valamit? – teszi fel a kérdést búgó hangon.
- Vacsorát...- szemem sarkából pillantok rá, de már felocsúdott az első megdöbbenésből, s inkább kacag, nevetése millió szél csengőnek hangzik. Bántja a fülem.
- Azzal nem szolgálhatok, nincs a világon semmi, ami téged jól lakathatna.- megrántom a vállam, s közelebb lépek.
- Azt beszélik nálad sok mindent lehet kapni, s egyesek azt rebesgetik van a birtokodban az ördög áldásából is. – kopognak ujjaim ütemesen a pulton, míg ő elmosolyodik.
- Talán van, de ha akad is, megkérem az árát. Bizonyára azt is hallottad mire képes, de elhiheted nekem, hogy annál sokkal többre. – kissé túlzásnak érzem a szavait, így csak hümmögök egy sort. – Oly hatalommal ruház fel, melyre sokan áhítoznak. – vizslat a pillantása pontosan tudja nem vagyok az a hatalomra éhes fajta, legalábbis nem olyannak ismernek, éhesnek elég éhes vagyok. Várakozóan pillantok rá, kinyögi végre az árát is, vagy még néz azzal a kivájni valóan szép szemével? A pult alatt matat, előveszi a kapszulát mutatóba, elém teszi. Olyan aprónak tűnik és átlagosnak, hogy felszusszanok. Nagyobb a füstje mint a lángja. – Hatszáz pihét kérek érte. – elhúzom a számat, ez valóban magas ár, s nem tűnik úgy, hogy alkudni lehet vele. Kétejekkel telve bököm meg a kis kapszulát, reflexből csap a kezemre, amit megrázva húzok vissza, pillantásomtól kissé kifut a vér az arcából, de felszegi végül az állát harciasan. – Nem nyúlkálunk, kell vagy sem?
Ostobának érzem magam ennyi pihét adni egy ilyen kis apróságért, s mondhatják nekem, hogy nem a méret a lényeg, de még mindig bizalmatlanul veszem át az áldást. Elég fukar áldás, s borsos árú. – Higgy nekem, meg leszel vele elégedve. – megforgatom a szemem, azt ajánlom is.
- De ha átvertél, te kétarcú szuka, akkor esküszöm visszatérek, hogy lerágjam az arcod egyik felét. – jegyzem meg kifele menet, fenyegetően. Kint újra szemügyre vettem a kapszulát, majd nemes egyszerűséggel számba véve, fogaimmal roppantottam össze és nyeltem.


// #Felhasznált jutalom: Az ördög áldása (nem tudom, hogy ez így rendben van, vagy fel kell-e vezetni a szintlépést //
 
Téma ∞ Lake County, Colorado
Hozzászólások: 12 •• Megtekintés: 2263
írta: Vas. Jan. 20, 2019 7:00 pm
Vendég


A világ körülöttem darabjaira hullik és én nem tudok elég gyorsan futni ahhoz, hogy összetartsam. Legalábbis más a helyemben így érezhetne. Nos, én nem vagyok más. Az Úr ereje a teremtésem hajnalától afelé csiszolt, formált, hogy olyan harcos angyal váljon belőlem, aki mindig a talpára esik. Aki képes egyszerre előre és a háta mögé is nézni. Aki nem retten meg, ha a világa széthullik, hanem előhúz még egy lapot a zsebéből. Így tettem hát. Jaesa volt az első, akinek parancsba adtam, hogy tűnjön el Las Vegasból és rejtőzzön el úgy, hogy csak én találjam meg. Válaszokat érdemel, de egyelőre nem tehet mást, mintsem azt, hogy megbízik bennem és elrejtőzik, amíg ÉN meg nem keresem. Ő minden titkom tudója, a bizalmasom. Tudja, hogy mindennek, amit teszek oka van. És hamarosan hozzá is eljutok. De most még ki kell használnom azt a szűk időablakot, melynek a bezáródásával versenyt futok.
Azt mondják, bármilyen kemény is legyen valaki, egyszer mindenki eléri a töréspontját. Velem is ez történt. Elértem a töréspontom. Akit eddig az arkangyalomnak neveztem ellenem fordult, én pedig ellene. Ő ismer engem, én pedig ismerem őt. Bár azt mondta, maradhatok a berkein belül a lefokozásom ellenére, tudom jól, hogy tisztában van az általam képviselt veszéllyel. Tudom jól, hogy sosem hagyná, hogy élve elsétáljak. A Sötétséggel fertőzve végképp nem. Eltűntem hát a föld színéről, mielőtt esélyt kapott volna rá, hogy ő tegye meg az első lépést. Las Vegasban fogtam, ami mozdítható és jöttem, még mielőtt megtehette volna a lefokozásom hivatalos bejelentését. Most pedig itt az ideje, hogy elvegyem tőle azt a kellően erős szövetségest, akit még nem láncolt magához, aki még átfordítható. Még azelőtt felkerestem, hogy a fülébe juthatott volna, hogy mi történt. Hisz alig jöttem ki Gabriel irodájából. A világ körülöttem darabjaira hullik, de még annyi idő se telt el a törés óta, hogy a szilánkok a földet érhessék.
Sebtében felkerestem Azurát és a találkozó színhelyéül olyan területet választottam, ahol sosem keresnének, legalábbis nem lenne benne az első kétszáz opciójukban. Hamarabb érkeztem annyival, hogy biztosítani tudjam magamnak a területet. Hogy megbízhatok-e a démonban? Aligha. Épp ezért veszek elő egy kis fiolát az érkezése előtt és iszom meg a tartalmát. A Jordán vize átmenetileg képessé tesz felfedezni a hazugságot és azt, ha valaki ártó szándékkal fordul felém. Azura nyitott könyv lesz előttem. Végszóra pedig úgy tűnik be is fut. A jelenléte napsugárként hatol át az egyre sűrűsödő ködfátylon. Nem, rossz hasonlat. Inkább tőrként a tarkómba.
A lenyugvó nap fényére már aligha lehet számítani, a látási viszonyokat a fejünk felett egyensúlyozó, letört lámpa biztosítja. Kifinomultak az érzékeink, így nincs szükség többre. Bár igyekszem tartani az acélos angyali tekintetet, ha kicsit is figyel, érezheti, hogy dühös vagyok, elárulva érzem magam és olyan érzelmek játszanak a jégkék szemek mögött, amik eddig egyetlen találkozásunkkor sem voltak ott. Azzal a kifejezéssel együtt, hogy remélem jó kislány volt és valóban egyedül jött, mert ha nem, megölöm. Ejnye, valakinek úgy tűnik rossz napja van.

// {#}Felhasznált{/#} jutalom: Jordán vize //
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7