Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Elhagyatott falu •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Elhagyatott falu - Page 3 F1bTbvm
☩ Történetem :
☩ Reagok :
133
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 04, 2020 9:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Athlan & Alessya
Suprise!
Elég nyugodt tempóban haladunk, van időm nézelődni és fel is mérem a terepet, mert én ehhez értek a legjobban, az elemzéshez és a számoláshoz is persze. Mindig tudni kell mennyi lőszerem maradt és az ellenség létszámát, nehogy meglepetés érjen. Nincs is rosszabb annál, ha elfogy a muníció és nem tudod, hogy győzd le az ellenfeledet. Jó fel lehet találni magunkat, én ebben is jó vagyok, apám erre képzett ki, de az már nekem elég kockázatos. A félelmem megtanultam elnyomni, de utána, ha vége mindennek és lecsapódik, az elég rossz. Általában mindig lehunytam a szemem és Athlanra gondoltam, ahogy csecsemőként vigyáz rám. Nem gondoltam volna, hogy démon és hogy ennyire szúrós a stílusa, mint egy sündisznó.
- Agh... - morgok kicsit arra, hogy sokat járt a szám, szebben megfogalmazva azt, amit ő mondott. Ahogy felém fordul kicsit mintha mosolyogna. Hát nem tudom mennyire jó jel ez, de most kivételesen segít és nem akar leszúrni. Nem akarok többé meghalni, kicsit olyan, mintha elhagytam volna a jókedvemet, amit nehéz visszaszerezni, talán ezért sem repdesek annyira az örömtől, ha ez is volt a célja, hát sikeresen elérte.
- Ugyan - felelek arra, hogy megfojtom, de azért lazítok a szorításon, kétlem, hogy képes lennék rá, elég gyenge vagyok, lehet csak az zavarta, hogy túl közel húztam magam hozzá, mint alapból kellene. Én aggódok, hogy egy elmenekült, nem jó, ha segítséget hív és mi még itt vagyok. Annyira nem szeretek csatázni, ha nem muszáj, ám talán ezek nem is nyugodtak volna le addig, amíg a nyomunkra nem akadnak.
- Nem számoltam, de csak azokat, akik megérdemelték vagy az életem múlt rajta - felelek halkan, annyira nem vagyok erre büszke azért, de a munkámmal jár, ha valaki akadályoz, hát megöljük, nem kockáztathatjuk a jó vadászok életét a mániákus buta emberek miatt. Ha démont vagy angyalt, esetleg félvért vagy nefilimet kérdezne, arra sem tudnék pontos számadatot mondani, igyekszem lezárni a dolgokat és nem gondolkozni ezeket, mert beleőrülnék. Teszem a dolgom és amint lezárom, el is felejthetem. Most nem zártam le a csatát, amit a nyilak összeszedése jelent általában, mert kiütöttek és utána volt olyan szemétláda lenni az én megmentőm, hogy megölt.
- Segítséget hívhat és az nem jó. Aztán a táskámnál meg az első gondolata, hogy sminkelni akarok, az eszem megáll, legszívesebben lefejelném, ha nem fájna az is a kő miatt. A kezemmel a mellkasára ütök inkább, hogy ez marhára nem vicces ennyire, pláne, hogy nem sminkelni akarok, csak abba van minden papírom és minden, ami jól jön még nekem. Lett volna kulacs is, amiben vihettünk volna vizet magunkkal visszafelé is, de már mindegy. Az én nadrágom is véres, de én biztos hogy nem önteném le magam vízzel, más sem hiányzik, mint hogy még fel is fázzak. Csak addig nézek oda, amíg magára önti, utána elfordítom a tekintetem, mert nem akarom a tapadós nadrágját még csak lecsekkolni sem, elég beteg is lenne, hogy én egy démont akarok megbámulni úgy. Inkább úgy vagyok, jobb ha indulunk vissza a táskámért.
- Semmi trükk és megkapod a kérdéseket. Nem, nem fogok rendesen válaszolni neki erre, nem tudom még én sem mit akarok, előbb a válaszok, utána meg megbeszéljük hogyan tovább. Én azért még vele maradnék, most túlságosan is rendes, amit kiélvezek, de nem élek vissza vele. Ezt a pillanatot sem fogom elfelejteni, ahogy cinkosan rám kacsint és felemeli az ujját is figyelmeztetés gyanánt. Ismét a hátán utazok a házig, ahol óvatosságra int, mert nem a legbiztosabb a léptem még, hiába kezdem visszanyerni az erőm, azért nem minden áll vissza a régi kerékvágásba egyből. Követ mindenhová, nézi mit csinálok és az átöltözésnél mikor megszólal szúrósan nézek hátra a vállam felett.
- Undorító vagy! - szólok rá és inkább elfordulok tőle. Tényleg azt tehetett velem, amit akart, de a testem halott volt, szóval még ha meg is erőszakolt volna, akkor sem lehetnék terhes. Kész agyrém, de biztos csak úgy mondta, ennyire még ő sem lehet undorító, hogy hullát erőszakol meg. Amúgy is, csak érezném, ha valaki olyat tett volna velem nem? Most így utólag is lenne valami. A nevetéséből ítélve azonban csak viccel, elég rossz vicc amúgy, meg kell jegyezzem. A felsőm rajtam, a konzervek a táskában, a mellkasom bekötöztem, a fejemhez meg kellene még víz, amit nem látok, szóval elengedem, jó az úgy, ahogy van. Indulnék is elengedve a dolgot, amikor az ajtófélfához érve bajt érzek és felmegyek az emeletre.
- Ha nem nyírsz ki, akkor már nem lennénk itt lehet - szólok vissza, már csak azért is, mert én sem élvezem a helyzetet, felesleges még neki is hergelnie engem ezzel. A kérdése kicsit meglep, hogy tőlem várja, hogy mit csináljon, mintha én tudnám, hogy ő mikre képes.
- A másik oldali ablakon kidobhatnád a füstbombát és kellene a nyílpuskám, mert ránézéssel nem tudom megölni őket.  Lesből azért a többi ablakhoz is sétálok, hogy felmérjem hányan lehetnek még, vagy hatot számoltam össze, viszont ezek komolyabb ellenfeleknek néznek ki, egyetlen gondjuk lesz, hogy a fejüket nem védik semmivel, de a golyóálló mellény ott van. Gratulálni tudok csak a zsenikének ezért. Kint az ajtó felé céloznak, várják, hogy majd kimegyünk ott levegőért. Na arra aztán várhatnak, örülök a fegyveremnek, amint megkapom és be is tárazok még pár vesszőt. Azokat veszem célba, akik nem látnak rá egymásra és aki a másik mögött van látótérben, mire észbe kaphatna az előtte álló, hogy mögötte kidőltek, már repül is a nyilam a betört ablakon és sorra fekszenek ki a nyomorultak. Kicsit még várok, hogy előkerül-e valaki, ha Athlan sürgetne, hogy mehetünk, csak leintem és nem feleslegesen, mert még két ember előkerül, mert gyanús neki a csend. Őket is lenyilazom, majd várok és úgy fest, nem lesznek többen. Nyolcan voltak feltehetőleg.
- Mehetünk, azt hiszem, bár ha van valami szuper képességed, akkor megnézhetnéd, hogy van-e még valahol valaki, aki elbújt. Össze is szedelőcködöm és a konyhából egy serpenyőt is magamhoz veszek még, amit a fejem elé tartva lesek ki, én félek, nem akarok meghalni, jobb az óvatosság. Szerencsére senki sem akar megtámadni, szóval el is indulok a legközelebbi tetemhez kiszedni a nyilam, amit az emberbe törölve tárazok is be e fegyverembe. El is fáradtam körülbelül itt, de nem merem megkérni Athlant, hogy szedje össze, szóval magam megyek értük, ha nem lep meg a begyűjtéssel.
- Akkor azt hiszem mára már nem lesz több meglepetés, most senki sem menekült el remélhetőleg - jegyzem meg és elindulok a fűtött ház felé, ahol megölt, de fázom és fel akarok melegedni, meg ennék is végre. Ott megérkezve egy konzervet fel is bontok és a serpenyőbe öntöm a tartalmát, majd a kandalló tüze felett megmelegítem, hogy ehető legyen. Van a táskámban egy kis fakanál, azzal neki is látok majd, de kicsit hagyom hűlni, addig a földre dobálok pár párnát és helyet foglalok ott.
- Szóval, az érdekelne először, hogy ismerted az anyukámat? Tudod milyen volt, miért ugrott le a szikláról? Valahogy ezt nem tudtam megérteni, miért csinál ilyet egy anya. Jó, én nem vagyok az, nem is terveztem ilyesmit, főleg nem egy démonnal. Ki az az ép elméjű, aki démont mondott volna, ha meghallja a történetemet? Mindenki angyalt mondott, én meg el is hittem, bár ők sem jobbak, mint a démonok, aki azt hiszi, hogy isteníteni kell őket, az téved. Megvárom, mit mond, aztán jöhet is a következő.
- Hogy kerültél a közelembe és már születésem óta jelen voltál vagy csak később találtál rám?  Szinte már jönne a következő kérdés is, de túl sok egyszerre, tudom, de minden összekapcsolódik mindennel úgy érzem, egyszerűbb lenne ha elmesélne mindent az elejétől a találkozásunkig.
- Ezt a különös érzést, ami összeköt minket mióta érzed és egyáltalán egy démon hogy képes ilyenre? Amúgy is érzelmesebb fajta vagy? Jó, amilyen kegyetlen volt, annyira rendes is az elmúlt röpke időben, amit ki nem néztem volna soha egyetlen egy példányból sem. Ő más, miattam más és én is más vagyok neki, mint a többi ember vagy vadász, nevezzen, aminek akar. Jóízűen eszem közben az ételt és ha lenyeltem a falatot akkor kérdezek, elég jól neveltek, elvégre a családunk mondhatni jó hírnevű és jólétben él, egy kis kastélyban, legalábbis nekem az a hatalmás ház már az volt.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Elhagyatott falu - Page 3 Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
391
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 04, 2020 7:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Alessya & Athlan

"Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő sem tudja, ki vagyok."
Minél közelebb van hozzám Alessya, annál inkább mosódnak össze a múlt képei s a jelen árnyai. Régen a mellkasomnak simítva őt csitítgattam az éj leple alatt, mikor az anyja nem volt hajlandó álomba ringatni őt, s éreztem, hogy fáj valamije, most pedig a hátamon cipelve próbálok némi nyugalmat szerezni neki, ha már én okoztam az egész fájdalmas procedúrát. Hiába legyen gyenge és elesett, akkor is úgy tartom, hogy megérdemelte. Ebben a világban nem lehet gyenge és meggondolatlan, s ha ehhez ilyen kemény leckék kellenek, akkor bizony nem nagyon lesznek túlságosan nyugodt napjai, ha véletlenül velem marad ezek után is...
- Azért száradt ki a torkod, mert kurva sokat járt a szád. - fordítom kicsit oldalra a fejem, s felszegett állal pillantok a vállamnál kukucskáló lányra. Ajkaim szegletében ott lapul egy apró mosoly, ami utalhat arra, hogy kezdek kissé felengedni. Hiába, nem reagálok túlságosan jól a múltra. Valaki zokogásban tör ki, ha egy rég látott személyt sodor az útjába a sors, valaki pedig pont, hogy megöli azt. Nos, én az utóbbi kategóriába tartozom.
A cafatok és holttestek mellett elhaladva egy merengő pillantást vetek rájuk, s meg kell hagyni, jól elintézte őket ez a lány. Eléggé ügyesnek tűnt, persze erről nem kell tudnia, hogy így gondolom, mert még a végén elbízza magát, s egy magabiztos nőnél nincs is rosszabb! Mikor átlépek egy ujjpercen, a lány úgy kezd el szorítani, hogy kis híján belekékülök.
- Megfojtasz! - míg egyik kezemmel tartom őt, a másikkal megkapaszkodok a csuklójában, s kicsit kijjebb húzom mindkettőt. - Hány embert öltél már meg? - kérdem tőle halkabban, mikor magunk mögött hagyjuk a tömegsírt. Eléggé jól helyben hagyta azokat a hitványokat, de a mostani reakciója hagy bennem némi kérdést. Mintha a cél érdekében bármire képes lenne, ám ha épp nincs veszély, akkor valójában egy teljesen átlagos lány, emberi érzésekkel. Az átlagost persze messze felülmúlja, de tetszik, hogy nem akar túlságosan keménynek tűnni, s nem rejti el minden áron még a negatív érzéseit sem. Keménynek kemény, de nem vakmerően ostoba.
- És most kezdjek rettegni, mert túlélte az egyik? Ugyan. - legyintek lemondóan, hiszen túlságosan nem hat meg, hogy elszökött az egyik, sem az, ha esetleg erősítést hívna. - A táskádat majd felszedjük visszafelé jövet. Ennyire nem ér rá a sminkelés, vagy mi? - kacajom aljasan zúg végig a szűk utcán, csak hogy oldjam egy kicsit a fájdalmas pillanatokat. Ja, és mert tahó vagyok, de ezt úgyis többször megtapasztalhatja majd a leányzó. A kúthoz érve megvárom, hogy felfrissítse magát, majd magamnak is húzok fel vizet, s leöntöm vele a nadrágomat, hogy legalább egy kicsit lemossa róla Alessya megszáradt vérét. Nem feltétlenül kellene idevonzanunk pár pokolkutyát, vagy egyéb kellemes kis teremtményt.
- "Mennünk"? Mármint hogy neked és nekem együtt? Mégis hova? - kérdem felvont szemöldökkel. - Újra csak megkérdezem, mit vársz tőlem? Ha jól sejtem, azt akarod, hogy szerezzek neked valami ételt is, és vigyelek biztonságos helyre, hogy újra erőre kaphass, és végre ki tudd nyögni a kérdéseid, amikre várok egy ideje. - megadóan, bár kissé halk morgással, de bólintok. - Legyen. De semmi trükk! - emelem felé az ujjam intően, s cinkosan lehunyom az egyik szemem. Legyen hát, de csak mert én is túl akarok esni ezen az egészen minél hamarabb. Nem tudom, hogy ennyi év elteltével változott-e valami, általa többet tudhatok-e meg, de ha egy helyben toporgunk, akkor erre sosem fog fény derülni. Felajánlom hát, hogy újra hátamra kapom, s mint valami ló, úgy indulok meg abba az irányba, amerre mondja a kisasszony. Már csak egy hosszú sörény kellene rám...
- Csak óvatosan. - jegyzem meg, mikor a ház előtt lerakom, ő pedig elbotorkál a cuccaiért. Ott vagyok természetesen mögötte, mint valami testőr, s bármerre megy, én követem. Szótlanul, karba tett kezekkel figyelem a mozdulatait, ám mikor nekem hátat fordít, muszáj gonoszan felnevetnem.
- Szégyenlős vagy? Nem tudom, tisztában vagy-e vele, hogy meghaltál, és jó pár órán át voltál eszméletlen. Nem tudhatod, mit műveltem veled addig... - a fogaim szinte aljasan csillannak meg a vigyorom alól. - Lehet, hogy már ott növekedik a hasadban egy őrült félvér, aki majd jól kirágja magát belőled. - még mindig nevetek a saját remek kis viccemen, bár ha a múltat nézzük, teljesen biztos vagyok benne, hogy nekem sehol sincs egy rohadt kölyköm sem. Ha épp összefeküdtem egy halandóval, az is csak az ösztönök miatt volt, s hogy elkerüljem a bajt, meg is öltem utána. Romantikus, nem igaz? Ám mielőtt még teljesen elkalandoznának a gondolataim más irányba, a leányzó felöltözik, de mikor indulnánk tovább, ő bajt szimatol.
- Az nem stimmel, hogy még mindig itt baszakodunk. - jegyzem meg halk haraggal a hangomban, de mikor felsiet az emeltre, én is követem őt, s mellette nézek ki az ablakon. Szemforgatva lépek végül hátrébb, s mint aki jól végezte dolgát, lehuppanok a mögöttünk levő karosszékbe.
- És most hogyan tovább, miss Vadászvagyokdedémonokrólálmodozok? - kitámasztom a kezeim a karfán, majd az egyiken az állam is. - Mit szeretnél, mit csináljak? - abban a pillanatban, mikor felteszem a kérdésem, váratlanul az egyik ablak ripityára törik, s bezúg rajta egy füstölő szerkezet. Nem vagyok teljesen tisztában a vadászok fegyvereivel, de van egy olyan sejtésem, hogy ki akarnak minket innen füstölni...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Elhagyatott falu - Page 3 F1bTbvm
☩ Történetem :
☩ Reagok :
133
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 03, 2020 11:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Athlan & Alessya
Suprise!
Ennyire harmat gyenge se voltam még soha, mint most, pedig voltam beteg és vertek is már meg, de az sem volt ennyire rossz. Most azonban érzem, hogy mennem kell, hajt egy belső erő, hogy menjek és mutassam meg, hogy mit nekem halál? Hát a pofára esés nem volt betervezve, ahogy elvágódok az alkarommal hárítok, arra támaszkodom meg, mert a csuklóm szintúgy nem érzem és félek, hogy mi van ha eltörik, csak mert rosszul esek rá emiatt? Kicsit felhorzsolom a kezem ezzel, de nem érdekel, a szívemnél lévő sem még nem gyógyult be teljesen és még mindig fáj, ahhoz képest ez semmiség. Küzdenem kell és miközben elkászálódok az ajtóig, látom, hogy dühös rám, mert várnia kell vagy mert ennyire gyenge vagyok. Nekem nem olyan könnyű, mint neki, hogy fejbe lövik és feltámad belőle aztán megy is a dolgára, mintha mi sem történt volna. Én ember vagyok, nem regenerálódom és nem is áll helyre a szervezetem olyan gyorsan. Elfáradtam, mire az ajtóhoz értem és csak sejtésem van, hogy ez csak egy tizede sem volt a távolságnak, amit meg kellene tennünk a kútig. Csak rekedten hümmögök és elvigyorodom, amikor megjegyzi, hogy milyen kitartó vagyok. Nem tudom, meddig bírom még így, kicsit zihálok is, de ezt igyekszem visszatartani, nem szeretem, ha gyengének látnak. Meglepetten pillantok rá, amikor felém sandít, indulnék is, de nem arra értette a gyerét, hanem hogy a hátára felvesz. A szemöldököm ugrik egy jó centit felfelé, mert erre nem számítottam tőle, úgy tűnt elege van már a cipelgetésemből, de ezek szerint nem. Megszánt és segít, hogy vízhez jussak, így minden büszkeségemet félredobva felmászok a hátára, mert az életem fontosabb. A kezemmel átölelem a vállai felett, de nem olyan szorosan, a kezem ott lóg a mellkasánál és a fejem a bal oldalán kukucskál előrefelé. Valahogy elég abszurd ez az egész, én egy démon hátán lovacskázva... Mégis kicsit örülök neki és a közelsége megnyugtat. Élvezem, hogy ilyen magaslatban vagyok és alaposan szétnézek, közeledünk a csatatér helyszínére.
- Kiszáradt a torkom - válaszolok rekedten és kissé suttogva, nem azért, mert félek, hogy bárki meghallhat, gyenge vagyok és nehezen jön ki hang, a kérdést, mikor feltámadtam másodszor sem tudom, hogy sikerült olyan tisztán kiejtenem. A tett helyszínén alaposan körülnézek, az első az ajtó alá szorult ember keresése, aki felszívódott, nincs ott, szinte érzem, hogy bajban vagyunk és szorosabban ölelem meg Athlant. Mi van, ha többen jönnek vissza? Vagy ha már itt vannak és azt várják, hogy megtámadjanak minket? A kérdése ráz ki, a gondolataimból és odapillantok a cafatok felé, mintha felrobbant volna, ezt felismerem, hiszen én is robbantgattam már másokat, igaz bombával, fogalmam sincs, ő mivel érte el ezt a hatást. A kutyák legalább jól lakhatnak, bár úgy is valaki levadássza majd őket és megeszi. Rossz belegondolni is, hogy embert ettek és ember eszi meg őket, meg azt is, amit előtte ettek...
- Van egy kis gond, egy túlélte és nincs itt. - suttogom aggodalmasan előre és az ajtó felé mutatok egyik kezemmel. Biztos emlékszik, hogy rárúgta valakire, akit nem ölt meg egyikünk sem. A táskám, remélem nem vitte el, mert abban van minden papírom és ha beköp a vadászoknak, hát az eléggé beszennyezné a hírnevemet, ami most pont nem hiányzik, nem akarok a családomra baj hozni az ostoba emberek miatt.
- A táskám - átfordulok a másik oldalára a fejemmel, de nem állunk meg, mert elcsukló hangom is azt jelzi, hogy kezdek kiszáradni, ami nem jó, inkább befogom és nem kérek semmi plusz kitérőt, ha ott van, akkor visszafelé is ott lesz, ha meg elvitték, akkor fogalmam sincs, mit tegyek hirtelen, csak az iváson jár az eszem és hogy mikor érünk már oda. Amint odaérünk, lemászok róla és a fenekemmel megtámaszkodom a kút szélénél, nem bírnék csak úgy talpon maradni, de nem is akarok lehuppanni a földre, csak nehezebb felkelni onnan. Nézem a vödröt, ahogy egyre feljebb kerül, hála a démonnak, aki felhúzza a kútból, nekem még ehhez sem lett volna erőm, itt haltam volna meg, ha ő nincs. Ahogy a zuhanásnál is meghaltam volna, ha ő nincs, mint valami elcseszett körforgás, ahol ő az én megmentőm állandóan. A vízből merek a tenyerembe és kiiszom belőle, majd az arcom megmosom a kellemesen hűs vízben, ami kihűlt testemhez képest, ami kezdi visszanyerni melegségét, pont kellemes és egyáltalán nem érzem hidegnek. Az első kortyot szinte érzem, ahogy végigfolyik bennem, mintha lehúztam volna egy jó erős felest, csak ez nem éget, hanem kellemesen bizserget belül. Iszok még belőle, jó sokat kell innom, hogy pótoljam, ami odalett. Úgy meg is fürdenék, na de kizárt dolog, hogy most ilyesmire pazaroljam az időmet.
- Vissza kell mennünk a táskámért és a fegyveremért, utána meg el kell mennünk innen - szólalok meg aggodalmasan, mert nincs erőm harcolni és persze nem csak szomjas vagyok, hanem éhes is, korog is egyet a gyomrom, most, hogy van benne legalább valami, olyan, mintha egy béka kuruttyolna, tök gáz, de hát ez van, ember vagyok. A kutyák, na azokat nem akarom megenni, valami mást kell keresni, biztos van a házban étel, ezek tízen voltak, csak készültek valamivel.
Kicsit jobban vagyok, ellököm magam a kúttól, hogy na akkor elindulok, de sajnos közel sem vagyok még annyira jól, mint gondoltam, szóval Athlan karjába kapaszkodom meg, majd mintha csak egy olyan direkt mozdulat lett volna rámosolygok és el is engedem, nem kísértem a sorsot, annyira nem szereti ha fogdosom azt hiszem. Nem nézem természetesen hülyének, mind a ketten jól tudjuk mi történt és ő fel is ajánlja, hogy ismét a hátán utazzak, amit természetesen elfogadok, de nem lesz ez mindig így. A hát felé menet a kutyák egy csonton veszekednek, vicsorognak egymásra és hol az egyik, hol a másik a rántja az ellenfelét magához közelebb a zsákmánnyal együtt, a szájuk is habzik, biztos veszettek. Kicsit elmerülök a látványba, amikor fordulunk is a ház felé, ahol ott hagytam a táskámat, amint letesz, akkor megyek is érte, lassan kicsit dűlöngélve, de már biztosabban sétálva. Felveszem a földről és a konyhába megyek vele, ahol jó sok konzervet találok. Vagy hármat bevágok a táskámba, van túlélőbicskám, amivel ki is tudom majd nyitni, de az ajtó nélküli házban is hideg van. Már az előbb is a kútról visszafelé kicsit vacogtam, csak a mellkasom nem fázott, amikor Athlan hátához bújtam vele. Túlélés könyv egyik pontja, hogy egy másik emberrel bújjunk össze és felmelegítjük egymást. Nem kell semmi pajzánra gondolni, de valahogy nem tudom magunkat úgy elképzelni akkor sem. A táskámból kiveszek egy másik felsőt és leveszem a szakadt, véreset, amit a padlóra dobok, majd felveszem a váltást. Háttal állva viszem véghez ezt a műveletet, de így több hely szabadul fel a táskámban és az még egy konzerves doboz, ami még jól jöhet. Kiveszek belőle még kötést is, amivel gyors bekötözöm a mellkasomat, a szívemnél, ha felszakadna a seb, akkor ne vérezzem össze magam. A hátamra kapom a táskát és el is indulnék kifelé, de nagy a csend és a kutyák is eltűntek.
- Valami nem stimmel - fordulok az ajtófélfa mögül Athlanra, rossz előérzetem van és a fegyverem is még odakint van a ház előtt a földön. Nem is vacakolok sokat, elindulok fel a lépcsőn át az emeletre, hogy onnan nézzek ki az ablakon, látom is a sunyi embereket, akik azért jöttek, hogy levadásszanak minket, a túlélő szemétláda is ott van. Ha nálam lenne a fegyverem, most nyomban lelőném őket, ám így csak bombával dobhatnám le őket. Jó, nem vagyok egyedül és nem is figyeltem, hogy jött-e utánam a démon vagy sem, elég önfejű vagyok és mint egy hátvéd, általában nem csak beleugrok a csatába, feltérképezek, kiagyalok valami tervet és utána nincs kegyelem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Elhagyatott falu - Page 3 Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
391
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 03, 2020 8:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Alessya & Athlan

"Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő sem tudja, ki vagyok."
A kekeckedéssel nem ér el semmit. Még hogy félek! Ha azt akarta elérni ezzel, hogy bizonyítani fogom, hogy márpedig akkor sem félek, akkor nagyon mellélőtt. Senkinek nem kell semmit sem bizonyítanom önmagamon kívül. Elég együtt élni azzal a tudattal, hogy sosem fogok megfelelni annak az elvárásnak, amit már régen lefektettem magamnak.
Ezt jól bizonyítja a döntésképtelenségem is, amit azóta tanúsítók, hogy Alessya felbukkant abban a házban. Nem tudom, mi lenne a helyes lépés, de végül kénytelen vagyok választani. Őt választom. Bár nem éppen abban a szerelmes, rózsaszín lepelben, mintha egy romantikus filmből csöppentünk volna ki, hanem sokkal inkább a magam módján. Nem féltétlenül azért viselkedek vele ilyen kegyetlenül és keményen, hogy csupán megleckéztessem, hanem azért, mert nem igazán ismerek másféle viselkedést. Az utóbbi évtizedekben ő volt az egyetlen, aki iránt éreztem aggódást és gondoskodást, de hát ez is már nagyon rég volt, s akkor ő maga is kissé máshogy nézett még ki. Most pedig gyengén és esetlenül mászik le a földre, hiába halt meg az általam az utóbbi órákban többször is. Ahogy közeledik felém, úgy húzom összébb a szemeim, s dühös fújtatással fordítom oldalra a fejem, amíg megvárom, hogy odabotorkáljon hozzám. Inkább lásson türelmetlennek és haragosnak, mint hogy megtudja, hogy hirtelen megsajnáltam...
- Te aztán kitartó vagy. - jegyzem meg végül, amikor megáll mellettem. Halkan sóhajtva tekintek végig rajta, s van egy olyan érzésem, hogy ha még halad pár métert, akkor össze fog esni. Pattanásig feszíteném ugyan azt a bizonyos húrt, de azt hiszem, eleget szenvedett már erre a napra. Puhány Athlan, ő fog még a sírba vinni!
- Gyere. - megadóan sandítok felé, majd megfordulok végül, kicsit megrogyasztom a lábaim, s ha felmászik a hátamra, akkor én megkapaszkodok mindkét combjában, ugrok egyet, hogy feljebb csusszanjon, majd megindulok vele kifelé. Az egyik ház mögötti rét szélén van egy kút, így az utunk elsőként odavezet.
- Nos? Hol marad az a sokat beszélő lány? Csak nem gyengének érzed magad? - nevetek fel aljasan, ahogy kilépünk arra a főútra, ahol történt az egész baleset. Láthatja, ahogy az illető apró darabokban hever a földön, már ami egyáltalán maradt belőle. A távolban kutyák csaholnak, s a maradékból ítélve elég sok cafatot elhordtak már ebből a hitvány halandóból.
- Miért nem köszönsz a pajtásodnak? - biccentek egy olyan csontdarab felé, ami úgy tűnik, mintha a koponyájából tört volna ki annak az alaknak, aki fején találta Alessyát. Nem volt túlságosan méltó büntetés, hiszen sokkal hosszabb ideig tartó szenvedést kellett volna kirónom rá, azonban a düh arra késztetett, hogy azonnal szakítsam szét apró darabokra.
- Ez jár annak, aki olyanba üti bele az orrát, amibe nem kellene. - még egy ideig taposom az út porát, az egyik sarkon azonban befordulunk, rátérünk egy szűk utcára, s az egyik gazos és benőtt kert mellett elhaladva kiérünk a rét szélére. Ott a kissé romosabb kút mellett újra berogyasztom a lábaim, hogy le tudjon rólam mászni a lány, majd szótlanul elkezdem felhúzni az alant levő vödröt, melyben a súlyból ítélve már bőven van víz. Feleslegesen nem beszélek, ha ő nem kérdez, hiszen ezek után nem tudom, hogy mégis mit mondhatnék neki. Azt esetleg, hogy megérdemelte ezt az egészet, mert olyan felelőtlen és meggondolatlan volt? Áhh, belefáradtam mára a fejmosásba, s elnézve Alessyát, hogy milyen gyenge még mindig, azt hiszem, nem rontok tovább a helyzetén, hanem csendben hagyom, hogy visszanyerje az erejét.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Elhagyatott falu - Page 3 F1bTbvm
☩ Történetem :
☩ Reagok :
133
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 03, 2020 5:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Athlan & Alessya
Suprise!
- Már miért ne akarnál, félsz talán? Egyszerűen mást nem tudok elképzelni annak, hogy miért ne akarna ő is utána járni ennek az egésznek, elvégre egy démonnak nem kéne halandóhoz kötődnie és nekem sem kellene egy démonhoz. Anyám már teljesen belém beszélte, hogy angyal van a dologban biztosan, mert ők védik meg az embert, innen jött a nagy vágya is, hogy biztos nefilim vagyok, de szerencsére nem.
- Valaki eladja a lelkét valamiért cserébe, amit megkap a démontól, de a legtöbbször nem pont úgy, ahogyan eltervezte azt szerencsétlen halandó egyén. Én így tanultam és általában ezt is hallottam vissza, de nem az én szakterületem ez, szóval ráhagyom a dolgot, annyira nem is érdekel, csak mondtam egy lehetőséget, amire én még gondolni tudok, vaktában találgatok, mert ő nem hajlandó semmire sem választ adni, csak terelgeti a témát és engem faggat, csak hogy nekem mindenre van valami válaszom. Azt hiszem erre mondják azt, hogy nagyon kitartó és nem könnyű elérni, hogy feladja a célját, akár meg is halna érte. Nos, ezt sose gondoltam volna, hogy komolyan gondolja majd tényleg megöl. Már nem csak lelkileg, de testileg is szíven szúrt és ez nagyon fáj. A mendemonda igaz, hogy mivel zárva van a Menny és Pokol kapuja, így nincs hová eltávozni a léleknek és mindig visszatér a testbe, ami életre kel, ám a sebek nem gyógyulnak be, ha valaki nem kap rendes ellátást, akkor csak megszűnik a létezése minden síkon, gondolom én, nem szeretném letesztelni, nem akarom tudni, mi várna rám a túlvilágon.
Az első feltámadás nem volt a legkellemesebb, a második sem, de legalább ott már visszajött a cinizmusom és megkérdeztem, miért nem öl meg rendesen. Nem tudom miért mosolyog rám, de a keze a szívem felett, olyan kellemes melegséget áraszt, hogy lehunyom a szemem és kellemesen felsóhajtok. Már nem fáj annyira és talán megmaradok, nem tudom hogyan gyógyított meg, nem is nagyon akarok foglalkozni vele. A kérdése meglep, ostobának tartaná magát, ha hagyná elszalasztani ezt a furcsaságot velem? Érdekes és meglepő fordulat, amire nem számítottam volna, összességében örülök neki, de azért ezt nem fogom elfelejteni neki, hogy így megkínzott, hogy át kellett élnem, milyen meghalni és nem csak egyszer, hanem többször is. Teljesen kiszáradt a torkom és kirepedezett a szám, nem tudom mennyi ideig lehettem halott, de a testem is, ahogy a saját arcomhoz érek, érzem mennyire kihűlt. Végre eljutottunk oda, hogy válaszol a kérdéseimre, is, de amint feltehetném kikerülök az öléből, vissza a kanapéra, ahol megpróbálom megtartani magam, de nem érzem se a karom, sem a lábam, bizsereg mindenem, ahogy a vérkeringésem szépen lassan beindul.
Kicsit összeszorított szemekkel nézek rá, amikor szóba kerül, hogy szomjan is halhatok, bármennyire is viccesnek hangzik, de igaza van. Sok vért vesztettem, látom a padlón és magamon is, szóval a folyadékpótlás szükséges lépés lenne. Kihívásnak veszem, hogy vele tartsak, nehogy lelépjen. Felállok és indulnék, de lépés helyett csak előre vágódok a földre, a kezemmel még sikerül megtámaszkodnom. Gyenge vagyok, nem fog menni, de meg kell próbálnom, nem akarom, hogy magamra hagyjon. A közeli bútorig kutyapózban odavonszolom magam, majd megtámaszkodva felállok és kicsit megpróbálom a lábam bemozgatni, nehogy megint eltaknyoljak. El is indulok felé vagy utána, attól függ mennyire volt kíváncsi erre a kis műsorra. Kicsit támolygok és amibe csak lehet megtámaszkodom útközben.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Elhagyatott falu - Page 3 Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
391
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 03, 2020 4:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Alessya & Athlan

"Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő sem tudja, ki vagyok."
- És ha én nem akarok a végére járni? - nagyképűen teszem fel a kérdést, persze az igazságtartalma nem sok. Én is ugyanolyan kíváncsi vagyok arra, hogy mi ez az egész, ha nem jobban, mint Alessya. Mégis el kellett engednem ezt az egészet huszonhárom évvel ezelőtt, hiszen ha ennyire legyengít a puszta jelenléte akár pár óra leforgása alatt, mi lenne, ha folyamatosan mellettem lenne? Nem csak az én, de az ő vesztét is okozhatná, ha figyelmetlen lennék, s a gondolataim nem lennének tiszták miatta.
- Tudod egyáltalán mit jelent pontosan az alkukötés? - elvégre úgy dobálózik a szavakkal, mintha lenne tapasztalata a témában. - Ha egy démon nekem keresztbe akar tenni, akkor hidd el, hogy nem így fogja csinálni. Ugyanis ha nem jelensz meg, akkor örökre elfelejtelek. - megértem, hogy nem hagyja annyiban, de nagyon rossz helyen tapogatózik, s kezdem lassan unni ezt a temérdek kérdést és feltételezést. Lehet, hogy tényleg jobb lenne letudni a valós válaszokkal, mint tovább húzni ezt az egészet? Ahogy telnek a percek, már magam is belátom, hogy így kell tennem. Persze, a történet nem lesz ilyen egyszerű...
A karjaim közt tartva figyelem, ahogy a könnycseppek lassan megszáradnak, ahogy a vére keménnyé válik a lábamon. Kell neki ez a lecke. Ha tényleg ennyire erős az, ami köztünk van, akkor muszáj megtanítanom neki, hogy az élet nem egy álomvilág, s történjék bármi, akkor sem törhet meg, és nem lehet gyenge. Nem lehet gyenge, mert akkor meg fog halni, s én azt nem hagyhatom... Innentől nem. Hiába nem lépi át a túlvilág kapuit egyelőre, attól még meg lehetne úgy oldani, hogy ebben a világban örök szenvedés legyen a jussa, hát még odaát, ha egyszer vége lesz ennek az egész őrületnek!
Hosszú órák telnek el ismét mozdulatlanságban. A teste kellemesen simul az enyémhez, s olykor ujjaimmal végigsimítok az arcán, hogy érezzem hidegségét, s kissé én is realizáljam magamban, hogy akár így is véget érhetett volna az egész. Hogy már soha sem tudtam volna meg, hogy honnan ered az elválaszthatatlan fonál, ami talán már a születése pillanatában megjelent. Nem könnyű magamnak bevallani, hogy egy egyszerű halandó fontos lehet a számomra, de ez van, nem tudok tenni ellene. Jobb lenne elfogadni inkább a sorsom, mint hogy küzdök ellene. Épp arcának egy kis szegletét figyelem, mikor olyan hirtelenséggel tér magához, hogy még én is meglepődök. Eddig nem volt részem abban, amikor egy halandó újra visszatalált a testéhez, s egészen csodálatos, ahogy újra feléled, majd... Újra meghal. Újabb idő, újabb mozdulatlanság. Vajon fog ebből tanulni?
A következő ébredése már kissé jobban alakul, hiszen ajkain még hangot is tud kipréselni. Arcomra rákerül hát a sejtelmes mosoly, s miközben töretlenül figyelem őt, lehúzom a felsőjét, s tenyerem a szívébe mutató sebre helyezem. Érezhet onnan egy különös melegséget, s hogy a fájdalom talán kissé múlik.
- Azért, mert nem tudlak. - vonom fel szórakozottan a szemöldököm, s a mosolyom vigyorrá alakul. - Szerinted lennék olyan ostoba, hogy megöllek? - a szövetei lassan kezdenek összébb húzódni a tenyerem alatt, bár még bőven kell idő, hogy helyrejöjjön, azonban többet nem fog elvérezni újra. - Belátom, ezt az egészet nem hagyhatom csak úgy elveszni. Szóval, válaszolok a kérdésedre, az összesre, már ha sikerül kipréselned őket magadból. - aljasan vigyorgok felé, majd mozdítom a lábam, s odébb tolom őt a kanapéra. Felállok, mint aki jól végezte a dolgát, onnan figyelem tovább a lányt.
- Mindenek előtt szereznünk kell neked vizet és ételt, ugyanis elég régóta alszol már, gondolom nem szívesen halnál bele a szomjúságba is. - önelégülten indulok meg az ajtó felé, onnan sandítok vissza. - Velem tartasz, vagy itt maradsz, és kockáztatod, hogy lelépek? - nevetek fel gonoszan, mintha a nem is olyan régi ellenkezésem és gorombaságom teljesen eltűnt volna. Ideje megedzeni ezt a kisasszonyt, lássuk hát, hogy az évek milyen kemény nővé faragták!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Elhagyatott falu - Page 3 F1bTbvm
☩ Történetem :
☩ Reagok :
133
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 03, 2020 10:03 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Athlan & Alessya
Suprise!
A szüleim nagyon értelmes vadászok, akik megtanítottak arra, hogyan kell bárkivel is beszélgetni úgy, hogy ne maradjak alul, elvégre egy nő szavakkal jobban meg tudja magát védeni, csak legyen leleményes és vágjon az esze. Nos ez mondhatjuk sikerült is, bár még fiatal vagyok, így időnként a józan ésszel szemben is cselekszem, élő példa a jelenlegi helyzet. Hagyhattam volna, hogy lelőjék a démont és csapdába zárhattam volna, mégis én megvédeni akartam, ezzel a saját életem is kockára téve.
- Akkor mondd meg ki a másik démon, aki többet tud és keressük meg a válaszokért.  Gondolom nem erre a válaszra számított, de ha csak ő lenne az a magasabb erő, akkor jobban küzdene ellene és nem lenne itt velem, ő mégis bosszankodik, hogy valami visszahúzza hozzám és úgy érzi, hogy meg kell védenie, valamit jelentek neki.
- De többet tudsz, mint én és az már segíthet a dolog végére járni! Nekem elég csak pár válasz is, de ha ő sem tudja ez micsoda pontosan, akkor már biztos lehetek benne, hogy ő is annyira áldozat ebben az egészben, mint én, még hogy egy démon és egy ember együtt lógjon úgy, hogy nem alkut köttetnek...
- Lehet valaki más szívatott meg téged egy alkuval és azért van ez az egész!  Szóval csak fel kell keresni aki őt meg akarta szívatni és aki engem meg akart védeni és vége lehet az egésznek, bár remélem, hogy ez nem lesz egyszerű, mert én örülök, hogy ismét láthatom és mellette szeretnék még maradni egy kicsit, annyira körülötte forgott az életem, minden este vele álmodtam és mikor a párnámat öleltem, akkor is rá gondoltam, hogy ő van ott és vigyáz rám, úgy mint a bölcsőmben is tette.
- Ez komoly? Nézz rám, hamvas színű a hajam, emlékszem a csecsemőkoromra és egy démon megmentett kétszer is úgy, hogy amúgy semmi érdeke nem fűzi hozzá, hát mi ez, ha nem normális? Abba inkább nem megyek bele, hogy mennyire szeretek robbanóbombát gyártani és néha az ellenfeleket azzal intézem el, mert beteges módon szeretem ha minden vér és húscafatok borítanak be. Azért olyan sok csatában még nem vettem részt, hogy ezt kiélvezzem, de ártatlan állatokat elkaphattam erre a célra, mikor egyedül maradtam. Már így is elég őröltnek tart, nem akarok még ezzel is rátenni egy lapáttal.
- Hozzád képest az vagyok - válaszolok neki és már csak azért sem hagyom abba a ficánkolást, mert a rúnát akarom védeni, bár tényleg nincs sok értelme, mert ha nagyon akarna, akkor nem telne semmibe neki visszafordítani engem, csak remélem, hogy a nevetés visszatartja egy kicsit, hogy túlságosan is kegyetlen legyen hozzám a démonja.
- Jobban tetszik, ha kartávolságon kívül vagy - jegyzem meg és bármennyire is erős próbálok maradni, hát az most nem jön össze, még sose szegeztek kést a torkomhoz, még sose kerültem halál közeli állapotba, mert megmenekültem, igazi kis túlélő voltam eddig, most mégis ő bántani akar engem, pedig eddig vigyázott.
- Mi vagy te dzsinni? Kívánhatok még kettőt?  Nem a legjobb idő a viccelődésre, de ahogy a fülembe suttogja a szavakat és érzem a fülemen az ajkait, teljesen kiráz a hideg, annyira baljós az egész, most meg fog ölni, mert könyörögtem érte? Lehet tényleg jobb is lenne, nem lenne több álmom vele és amit kaptam éveket azt ajándéknak vehetem. Volt egy ilyen forgatókönyvem is, ha megtalálom, akkor elveszi azt, amit az élet eddig adott nekem, hát tényleg ennyi lenne? Mikor leszáll rólam egy pillanatig megnyugodok, de nem tart soká, mikor az állam felé nyúl, hogy maga felé fordítson nem nézek rá, lesütöm a szemeim, úgy nem merülünk el egymás szemében és végre befejezhetjük ezt az egész elcseszett dolgot.
A kés hegye végigszánkáz a testemen a pecsét közepétől lentebb haladva egyenesen a szívemig, afelett áll meg és én csak felsóhajtok és könnyes szemmel nézek fel rá, nem mondok semmit, ezt még én is tudtam, nem is bíznék egy démonban, de ő számomra más akkor is. A kés a testemen átfúródva a szívemig hatol, én a fájdalomtól összeszorítom a szemeim és az eddig visszatartott könnycseppek is utat találnak lefelé az arcomon. Az ajkam, amin a hüvelykujjával végigsimít kinyitom és fájdalmasan nyöszörgöm. Megkönnyezem a dolgot, de már így is ajándék volt ez a pár év és ez egy csodálatos időszak volt, boldog voltam, jól tartottak és találkoztam Athlannal is végre. Elég hamar elalélok és érzem, ahogy minden elhomályosul is kicsúszik alólam a talaj is. Tehát ilyen a halál, egy mosolygó démon arcára emlékezve. Lepörög előttem az életem, amiben végig ott kísértett, mintha csak a természet így akarta volna, hogy meghalljak, elvégre meg kellett volna halnom akkor este az anyámmal együtt nem? Ki tudja mennyi ideig fekszem mozdulatlan, amikor hirtelen fellélegzem és kipattannak a szemeim és felkiáltok a fájdalomtól. A szívem ismét vérezni kezd, még nem haltam meg vagy igen? Nem tudom, de Athlan szorosan ölel magához, aminek semmi értelme, a kezem a szívemhez kapom, majd ismét elsötétül minden és talán ismét meghalok egy kicsit, ki tudja meddig ismétlődik még meg ez? Amíg a szívem be nem gyógyul? Amíg ki nem véreztet és nem lesz minek beindítani a szívemet? Nem tudom, de talán ez még csak rosszabb, mintha megölt volna. mikor ismét magamhoz térek és felnyögök a fájdalomtól már csak nevetni tudok keserűen.
- Miért nem ölsz meg rendesen?  Nem akarok élőholtként járkálni, nem akarok azzá válni, attól még a valós halál is jobb.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Elhagyatott falu - Page 3 Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
391
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 02, 2020 10:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Alessya & Athlan

"Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő sem tudja, ki vagyok."
Ez a lány aztán tudja, hogy csűrje-csavarja a szavakat! A mondandómat így bármilyen mélységekbe próbálom vinni, bármennyire is próbálok rá hatni, ez egyáltalán nem sikerül, hiszen mindig megtalálja a helyzetben azt a kőkemény valóságot, amit felvázoltam neki, csupán a maga részéről. Így hát hirtelen semmi sem jut eszembe, amivel visszavághatnék, hiszen valóban megpróbáltam visszaemelni a kanapéra a földről, bár biztos voltam benne, hogy még alszik, így nem fog tudni róla. Ám természetesen kicselezett, gondolhattam volna...
- És ha az a magasabb erő egyszerűen csak egy démon, semmi több? - kissé lekicsinylően beszélek most magamról, de erről az oldalról is meg kell közelíteni a dolgot, hiszen mintha el sem gondolkozna a szavaimon, mintha már annyira megfertőztem volna az elméjét, hogy tehetek vagy mondhatok bármit, akkor sem fogja érdekelni.
- Ez nem ilyen egyszerű, ugyanis egyáltalán nem tudok válaszolni minden kérdésedre. - ami azt jelenti, hogy sosem fog leszállni erről a témáról, amíg a legapróbb részleteket is meg nem tudja. Legalábbis szerintem. Nem olyannak tűnik, mint akit pár válasz kielégítene.
- Mégis miben különbözöl a többi embertől? - a pecsét nem jó válasz, hiszen azt én magam helyeztem rá, nem pedig a saját valójából fakad. A kérdésre azonban én magam is tudom a választ, de most az ő véleménye érdekel. Mindenben különbözik a többi embertől, azonban erre még én sem tudom a magyarázatot. Viszont ha újra összesodort minket a sors, talán sokkal több lapul a háttérben, mint azt gondolnám.
- Persze, hogy megnevettetsz! Úgy viselkedsz, mint egy kislány! - lököm meg a lábammal a combját, hiszen ez póz szörnyen megnevettet. Valójában csak egy ütés, egy kis mozdulat is elég lenne, s neki vége lenne, mégis úgy kapálózik alattam, mint egy szűz kislány, akit épp meg akarnak erőszakolni, de mivel ez a lányka kellően beteg elmével lett megáldva, még élvezné is... Na de hol is tartottam?
- Dehogy örülnél neki! Eddig engem hajkurásztál, most pedig azt akarod, hogy leszálljak rólad? - újra csak felnevetek, mikor a hajánál fogva közelebb húzom magamhoz. Ám ő már nem nevet. Talán kissé kegyetlenebb vagyok vele, mint azt kellene, de valahogy meg kell értetnem vele, hogy nem létezhet egy álomvilágban, mert akkor mit sem fog érni a pecsét. Aztán újra minden fordul egy nagyot, mikor bánatának kis cseppje ott landol a bőrömön. A szavaim ekkor elakadnak, s talán érezheti, ahogy a lélegzetem is bent marad pár pillanatra. Mégis miért van rám ekkora hatással? Hiszen nem akarom én bántani őt, egyszerűen csak... Mit is akarok pontosan?
- Ahogy kívánod... - ajkaim átfúrják magukat az ezüstös tincsein, s finoman érintik fülét, ahogy belesúgok. Utána váratlanul engedem el őt, s másik lábammal is a földre lépek. Megállok Alessya előtt, majd szabad kezemmel rásimítok az állára, s kicsit magam felé emelem a fejét.
- Soha ne remélj, soha ne bízz egy démonban. - a késsel lejjebb tolom lassan a felsőjét, majd hegyét a pecsét közepére helyezem. Azok a könnycseppek most mindent megváltoztattak, ebből látszik, hogy a köztünk levő köteléket képtelen vagyok elereszteni. Ezért hát a bőrén villódzó pecsétet sem fogom megtörni. Sokkal inkább szeretnék neki tanítani valamit... Így ha nem tesz hirtelen olyan lépést, ami megakadályozna, márpedig remélem, hogy nem fog, hiszen az elmondottak alapján biztos benne, hogy nem fogom megölni, abban az esetben búcsúzásképp hüvelykujjammal végigsimítok vöröslő ajkain, s ahogy tekintetünk újra összeforr, a kés váratlanul beljebb fúródik a mellkasában, egészen addig, amíg a szívét el nem éri. Ha nem sikerül, akkor abban az esetben kénytelen leszek lefogni őt és máshogy elérni, amit akarok, ám ha sikerül, akkor végig mélyen a szemeibe fúrom a sajátom. Ezt természetesen nem élheti túl. Hamarosan homályos lesz számára minden, s az utolsó arc, amit láthat ebben az életben, az az enyém lesz, melyen ott ül egy sejtelmes, nagyon is sokat mondó mosoly. Ha pedig élettelen teste megadja magát... Nem hagyom, hogy a földre zuhanjon. Kirántom belőle a kést, s a karjaimba fogva helyezem őt vissza a kanapéra. Átölve, magamhoz húzva, épp úgy, ahogy gyermekként tettem vele, mikor a bánat apró könnycseppekben gördült le az arcán, mely most a szívéből kiáradó vérpatakká alakul át. A szakadt nadrágomon átcsöpög, kisebb tócsát hagyva alattunk a földön. Micsoda gyönyörű festmény lenne most belőlünk! Egészen addig tartom így, amíg újra fel nem ébred. Vajon tud róla, hogy a mai világban a halandók életre kelnek? Jobban teszi, ha ő is minél hamarabb visszatér az élők közé, hiszen kész vagyok válaszolni minden kérdésére. Már ha jól teszi fel őket...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Elhagyatott falu - Page 3 F1bTbvm
☩ Történetem :
☩ Reagok :
133
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 02, 2020 1:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Athlan & Alessya
Suprise!
Nem vagyok a legjobb vadász, de azért már a korábbi szóváltásnál is elég jól sikerült mindig válaszolni neki, amikor még ott volt a fején az a zsák. Ahogy az lekerült szinte a feje tetejére állt minden és az álmaimat is túlszárnyalja a komor valóság. Nem számítottam nagy ölelkezésre, ám arra sem, hogy folyamatosan megpróbál ellökni magától és mindent annak beállítani, mintha csak egy álom lett volna. Én tudom, hogy nem álmodtam, átéltem és ezekre az emlékekre támaszkodtam álmaimban, hogy ne felejtsem el Őt. A kép mégis elhomályosult és csak az újra szemtől szembeni találkozás hozta vissza.
- Mert, ha csak egy eszköz lennék, nem számítana, hogy a földön vagy a kanapén fekszek - megvonom a vállam és bár nem tetszik, amit felvázol, de kétlem, hogy pont én egy tömegpusztító fegyver lennék, amit feltétlen fel kell használnia, de legyen, megkaphatja a választ erre is.
- Ha erre teremtettek, akkor igen, elviselem, mert a magasabb erőkkel nem lehet baszakodni.  Elvigyorodom, mert úgy érzem, nem pont erre a válaszra várt, azt már meg sem merem említeni, hogy ez nem egy vagy két álomkép, hanem valójában emlékek, amikről álmodni szoktam és van ez a kettő között különbség. Bosszantó lehetek számára, főleg amikor felcsattan a korábbi emlékképek felemlegetésére, mert miért is ne emlékeznék? Egy csecsemő nem emlékszik azt mondja sok tanulmány, de van, akiben megmaradnak ezek egy nagyobb trauma miatt, mint mondjuk, amikor meghal az anyukája és a megmentőjén és rajta is a sziklán széttrancsírozódott emberi vér pecsétfoltjai maradnak meg. Ezt nehéz is lenne elfelejteni, de ő csak engem nézett, én meg őt bámultam mosolyogva. Tudtam, hogy ki ő, hiszen láttam már korábban esténként, így maradhattak meg ezek az emlékek. A másik a búcsú volt, amikor belém véste a pecsétet és egy kosárban hagyva elhagyott. Úgy bőgtem, hogy nem kellett sem csengetni, sem kopogni, hogy megtaláljanak engem.
- Köszönöm! Még nem neveztek őröltnek egészen eddig, de aki egy démonnak ül egy kanapén, hát azt még én sem mondanám százasnak. Jó, valamiért nem félek tőle, legalábbis kétlem, hogy megölne, mégis aggasztó kicsit, hogy ennyire nem akar emlékezni semmire, pedig benne is ott élek még babaként.
- Csak tudni akarom mi ez az egész és utána, ha mindenre választ kaptam elgondolkozom, hogy mihez kezdek ezzel a tudással.  Amíg nem kapok választ mindenre, addig nem fogom a jövőmet tervezgetni, mert tényleg lehet a rossz szándékkal van kikövezve az ő útja, az enyém meg a jó szándékkal és majd eldöntöm merre megyek tovább, nem szándékozom eladni a lelkem és a pokolra száműzni magam, még ha most ez lehetetlennek is tűnik. Az, hogy itt vagyunk ketten egymás mellett, már ez is egy csoda, az meg főleg, hogy egyikünk sem akarja megölni a másikat. Ez a  gondolat körülbelül két másodperc múlva már éles kanyart is vett, amikor egy késsel esik nekem.
- De én nem vagyok normális ember!  Már nem mosolygok, mert a helyzet átment ijesztőbe, mégis mit érek én egy démon erejével szemben? Csak igyekszem kiszabadulni alóla, mielőtt még a pengével a bőrömhöz közeledhetne, a felsőmet is megtépte hozzá egy kicsit, ami elszomorít, de csak egy ruha, azt le tudom cserélni, de a testemen sértetlenségét nem kapom vissza olyan könnyen. Kihasználom, hogy felnevet a kapálózásomon és hasra fordulok és fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek.
- Megnevettetlek nyilvánvalóan - válaszolok neki kicsit bosszúsan, mert hát fogalmam sincs mit művelek, csak védem a rúnát, hogy ne nyúljon hozzá, nem úgy van az, hogy megkapom és ha úgy gondolja elveszi tőlem, ez már hozzám nőtt és kétlem, hogy bármi köze lenne az emlékeimhez.
- Nem, viszont örülnék, ha leszállnál rólam. Igyekszem nyugodt maradni, legalább annyira, hogy ne csináljam össze magam a félelemtől, de ha kétszer is megvédett, akkor csak nem lenne képes tényleg bántani, csak meg akar ijeszteni, remélem. Ha nem, akkor érvénybe léphet, az egyszer élünk, mindent ki kell próbálni dolog. Én megtaláltam és megpróbáltam beszélni vele, az, hogy nem jól sül el, csak egy következmény a sokból. Közelebb simul hozzám és a hajamnál fogva húz kicsit még közelebb magához. Én lehunyom a szemem, ha nem lenne a torkomnak szegezve egy kés, amivel felkarcolja a bőröm, akkor talán még élvezhetném is. Nem akarok sírni, nem is szoktam, de egy könnycsepp akkor is megjelenik a szemem sarkában, ami elindul a gravitációnak hála lefelé az orcámon, az ő démoni kezére és késének pengéjére cseppenve.
- Akkor mire vársz még? Tedd meg és megszabadulsz tőlem! Én sem vagyok százas, hogy biztatom, sőt kicsit előre is dőlök a kés pengéjébe, már ha hagyja. Utolsó kis reményem, hogy ő sem kívánja a halálomat annyira komolyan, mint amennyire próbálja előadni magát. Ha meg akart törni, hát elérte, én csak válaszokat szerettem volna, mi van kettőnk között, miért vonzódom hozzá és miért vágytam mindig is erre a közelségre. A hátam a mellkasához ér és inkább erre a kellemes érzésre gondolok, legyen bármennyire is bizarr, de ha már meg kell hagynom, akkor szép gondolatokkal tegyem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Elhagyatott falu - Page 3 Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
391
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 02, 2020 12:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Alessya & Athlan

"Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő sem tudja, ki vagyok."
- Ez... Ez nem számít! - válaszolom haragosan és zavartan a szavaira, melyekkel bizony sikerül megfognia. - Miért az jut eszedbe először, hogy aggódok érted? Egy démon sokkal összetettebb annál, mint azt gondolnád elsőre, így nem lehetsz biztos benne, hogy nem épp felhasználni akarlak egy kegyetlen tervemhez, mellyel akár millió áldozatot szedhetek össze magamnak és dönthetek a porba. S hogy ezeknek a vére mind a te kezeden száradna. Mit gondolsz, együtt tudnál élni a tudattal, hogy ennyi embernek okoztad te a halálát azért, mert őrülten próbálsz kergetni egy álomképet? - húzom összébb szemeim, ahogy a lányt vizsgálom, s próbálom neki egy másik oldalról is felvázolni a helyzetet. Egy olyan oldalról, melyről még én magam sem tudok, hiszen a köztünk levő kapocs titkára még nekem sem sikerült rájönnöm azóta sem. Azzal, hogy odatettem őt gyermekként egy vadászcsalád ajtajába, lényegében elzártam magamban ezt az egész kusza történetet. Nem kutattam utána, nem jártam utána semminek, egyszerűen csak hagytam, hogy szép lassan elsodródjon az időben.
- Ezekre nem kellene emlékezned! - mély hangom hangosabban csattan a szoba falain, s talán érezheti, hogy egyre fogynak a kifogásaim. Én is pontosan ugyanúgy emlékszek azokra a pillanatokra, amiket említ, mint ahogy ő. Ám nem helyes felbolygatni a múltat, főleg nem ilyen módon.
- Őrült egy nőszemély vagy. - szemforgatva sóhajtok megadóan, mikor elhúzom a kezem a pecsétről, s mikor a kisasszony töretlen vigyorával néz felém. Vagy nem látja a helyzet súlyát, vagy az évek már annyira megbontották az elméjét, hogy megszállottá vált, s nem lesz egyszerű dolgom, ha el akarom őt tántorítani önmagamtól.
- Arra azért nem fogadnék a helyedben, hogy nem öllek meg... Ez mind csak a te fejedben létezik, s egy szépséges történetet kerítettél az egész köré, hogy el tudd viselni. Ez a kibaszott valóság, Alessya, nem pedig egy álomvilág. Én egy démon vagyok! Őszintén, mégis mit vársz tőlem? - haragos szemekkel tekintek felé a kanapé túloldaláról. - Ha elismerek mindent és válaszolok a kérdéseidre, min változtat? Mit vársz egyáltalán a jövőtől? - ez pedig őszintén érdekel, már ha van arra terve és elképzelése, hogy mit fog csinálni, ha minden úgy lesz, ahogy ő akarja. Azonban a hirtelen ötletem egy kissé megakasztja a kérdéseket, hiszen a késsel kezemben magasodok fölé.
- Azokat az emlékeket el kellett volna veszítened, mint minden normálisa ember! Az ott rajtad egy egyszerű védelmező pecsét, ami nem menti meg az életed, csupán a kétes helyzetekben arra húzza az ösztöneid, ami a túlélést jelenti számodra. Ennyi és nem több. Hiába képzelsz bele többet, mint ami, egyszerűen csak elrontottam azt rohadt pecsétet, ezért álmodsz rólam folyamatosan. S most, hogy megválaszoltam ezt a kérdést... - megtépem kissé a felsőjét, miközben neki szegezem a pengét. Ő azonban elkezd mozgolódni, forgolódni, s mindenhogy ellenkezni, ahogy csak tud. Ez viszont furcsa módon nem tölt el dühvel, sokkal inkább...
- Mégis mit művelsz? - elröhögöm magam. Ez pedig még engem is meglep, de muszáj felnevetnem, mikor kifordul alólam, s a hátsóját dugja oda hozzám. Annyira abszurd ez az egész helyzet, hogy a maga módján még szórakoztató is.
- Komolyan azt hiszed, hogy le tudsz állítani azzal, hogy megfordulsz? - közben a kezemet kitépem a körmei közül, melyek nyomán pár kisebb vércsepp bukkan fel. Váratlanul azonban közelebb simulok hozzá, hátulról megkapaszkodok a hamuszín hajában, s kicsit hátrébb húzom magamhoz.
- Úgy is megoldhatjuk, hogy a nyakadat vágom el. - helyezem közelebb a pengét a bőréhez úgy, hogy egy apró, alig érezhető sebet ejtsek a nyakán.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alessya Blackwood


Elhagyatott falu - Page 3 F1bTbvm
☩ Történetem :
☩ Reagok :
133
☩ Play by :
Dayana Crunk
☩ Korom :
23
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 01, 2020 8:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Athlan & Alessya
Suprise!
Sosem érdekelt semmi rajta kívül annyira, hogy elszántan és komolyan vegyem, ezt láthatja a szemeimben is, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Lehet ő nem akar tudomást szerezni rólam, de én igenis követni fogom, amíg meg nem tudom, hogy mi ez az egész köztünk. Miért vonzódom egy démonhoz egyáltalán? Nem tartom magam elme-roggyantnak, tudom, hogy ennek sosincs jó vége és nem lesz happyend, mégsem érdekel, nem azért álmodtam vele kiskorom óta máig, hogy hagyjam elszalasztani a lehetőséget.
- Micsoda? Hogy aggódsz értem és törődsz velem? Vagy háromszor hagyhattál volna magamra és most is értem jöttél, hogy visszategyél az ágyba, mikor lepottyantam! Terelheti a témát az emlékekre, de igazából erre gondoltam, hogy nem tagadhatja le, érdeklem és ha ő is ugyanúgy érez irántam, mint én iránta, akkor szeret. Nem szerelmesen természetesen, csak gondoskodóan.
- Nem örültél neki, hogy magamra hagysz, csak remélted, hogy jó helyre kerülök és ennyi volt, de nem, mert felnőttem és én mindenre emlékszem. Ahogy betakartál a bölcsőben este, mikor fáztam és ahogy ott állsz a sötét sarokban, mikor felriadok este, hogy megnyugtass a jelenléteddel. Tovább erősködök más emlékképekkel is, ami még a zuhanás előttről vannak, nem tudom miért maradtak meg, de most ha felidézem, már tiszta a kép és őt látom ismét, ha lehunyom a szemem akkor is. Nagyon fáj, ahogyan le akar beszélni magáról, de a szívemet ilyen téren már összetörte, amikor másodszor is magamra hagyott és fejbe dobtak egy kővel.
Elszólja magát és leül morogva mellém, valahogy nem is vártam volna mást egy démontól, akik nem éppen társasági alakok, de ő más, mint a többi, méghozzá miattam. A felsőmet lehúzva egy kicsit mutatom a rúnát, amire csak sandít, de utána felém fordul és az ujját végighúzza a bőrömön. Érzem, hogy milyen érdes a keze, szinte karcolja az én fiatal és érintetlen bőröm. Lehet kihívóan öltözködöm, de soha senki nem érinthetett meg még, nem is vágytam rá eddig. Azonban az érintése kellemes és mikor elveszi a kezét, akkor csak utána nézek, majd ismét találkozik a tekintetünk és én vigyorgok, mint egy vadalma, elvégre igaza van, sokat és gyorsan kérdezek, de mégis mit várt? Ő több tudással rendelkezik, mint én erről az egészről.
- Athlan, örülök, hogy ismét láthatlak!  De most már nem mosolygok, mert gyanús, ahogy féloldalasan és elgondolkozva néz felém, ez általában nem jó jel, nem gondolnám, hogy a visszaemlékezés miatt lenne, főleg, amikor azt mondja, hogy megérte eljönnöm hozzá. A keze felé kapom a fejem és mikor az ujjai között megáll egy kés, akkor arrébb is kotródok az ágyon, ennek elment az esze az már biztos! Kétlem, hogy meg akarna ölni, de mégis minek neki az a kés?
- Úgysem ölsz meg és az arcod nem tudod kitörölni az emlékezetemből! Ő suttog én meg kicsit haragosan és hangosan csattanok fel, még mit nem. Amikor feltérdel és felém magasodik, kicsit beparázok, hogy mégis mit akar, majd amikor a felsőmet elkapja, akkor leesik, a rúnát akarja kivágni belőlem, mintha az megoldaná ezt az egészet. Azt később kaptam és biztos nincs köze a kettőnk kapcsolatához.
- Te nem gondolkodsz tisztán, már azelőtt is voltak emlékeim, hogy ezt rám vésted volna! Miközben beszélek a térdem felhúzom, hogy megállítsam kicsit abban, hogy az ágyhoz lapítson, a másik lábammal meg az ágyékánál belső combon rúgom a cipőmmel, ami természetesen acélbetétes, szóval remélem megérzi. A két kezemmel meg a tőrös kezét fogom meg és a körmeim belé mélyesztve a kezébe próbálom eltéríteni legalább a mellkasom felől, ha megállítani nem tudom. 
- Szállj már le rólam! Próbálok mocorogni, hogy kiforduljak vagy csak megforduljak az oldalamra vagy a hasamra, már azzal is nyerek valamennyi időt ellene, mert engem ne akarok itt vágdosni, már így is elég sok vért veszthettem, mert egyre gyengébbnek érzem magam az erőlködéstől.
- Athlan kérlek, nem akarlak elfelejteni! A szavaim szívből jönnek és eléggé fájdalmasak, miért csinálja ezt velem? Fél tőlem vagy mi? De, hát megmentett és gondoskodott rólam, még most is, amikor eldőltem, mint egy zsák. 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Elhagyatott falu - Page 3 Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
391
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 01, 2020 7:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Alessya & Athlan

"Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő sem tudja, ki vagyok."
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezzel a lánnyal még nagyon meg fog gyűlni a bajom, még akkor is, ha most egyszerűen csak itt hagyom. A szemeiben van valami megmagyarázhatatlan hajtóerő, melyet talán még a legerősebb, legprofibb vadászokéban sem lehet felfedezni, s ez valójában aggasztó. Aggasztó, hiszen ő is ugyanazt érezheti, mint én, bár ez az ő esetében mindössze az én hibám lehet, s azé a pecsété. Nem gondoltam volna, hogy ekkora hatást fog kifejteni, s talán minden ebből a jelből eredhet? Vajon ha megszüntetem, részéről eltűnhet a kötelék? Meggondolandó...
- Nincs mit tagadnom, hiszen ez mind csupán a te fejedben létezik! Attól, mert álmodsz valakiről, még nem biztos, hogy van jelentése! Az mondjuk nem fordult meg a fejedben, hogy ez mind egy tragédia eredménye? Hogy olyan történt veled régen, amit nem volt képes feldolgozni az elméd azóta sem? Vagy esetleg arra nem gondoltál, hogy még ha van is jelentése, rohadtul nem kellene bolygatnod a múltat? - förmedek rá, hiszen a kacaja nem épp arról árulkodik, hogy tiszta fejjel átgondolta ezt az egészet, hanem hogy az érzései vezetik. Az pedig végzetes lehet a számára.
- Minden bizonnyal az sem jutott eszedbe, hogy az az alak, akiről álmodozol, nem véletlenül hagyott magadra. - jegyzem meg hűvösen és rejtélyesen, mintha minden erőmmel azon lennék, hogy lebeszéljem magamról. Ez pedig így is van. Bármi is volt a múltban, nekünk nem szabadott volna újra találkoznunk, hagynunk kellett volna, hogy örökre a homályba vesszen ez a furcsa kötelék. Még akkor is, ha a szívem teljesen mást diktál.
Azonban hiába akarom ilyen görcsösen eltántorítani, be kell látnom, hogy a jelenléte mégis megbabonáz. Ostoba módon szólom el magam, ezáltal pedig értelmetlen lesz sok minden, amit eddig mondtam. Morogva ülök le mellé, s mikor bizonyítana akarja, hogy ő az a lány tényleg, akkor épp hogy csak oldalra sandítok. Eleinte. Haragosan fürkészem őt, de nehéz nem a rúna hatása alá kerülni, mely megpecsételte anno a sorsát. Lassú megadással emelem felé végül a tekintetem, s ha nem tolja el a kezem, akkor enyhén megérintem a jelet. Illetve ha eltolja, akkor sem ér vele sokat, mert én akkor is végigvezetem rajta az ujjbegyem. Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után is ugyanolyan hatással bír, mint mikor rávéstem, s azt sem, hogy ő is még mindig képes rám hatni. Sokkal erősebben, mint huszonhárom éve...
- Túl sokat kérdezel és túl gyorsan. - emelem rá a tekintetem, mikor visszahúzom magamhoz a kezem. Kissé talán tovább időzök a szemeiben, mint kellene, de csak mert épp próbálom elengedni a régi gyermeket, s a helyébe ültetni ezt a lányt. A szavaira csak egy halk sóhaj lesz a válaszom, s miközben előredőlve kitámasztom magam a térdemen, egyik kezemmel beletúrok a hajamba.
- Ha rólam álmodsz, akkor minden bizonnyal a rémálmod vagyok. - sandítok felé. - Az én nevem Athlan. - elgondolkozva fordulok felé féloldalasan, érezhetően valamin nagyon jár az agyam. - Hogy mi ez az egész? Ennyi éven át végigkísértelek, s talán megérte eltalálnod hozzám. - ekkor felemelem a kezem, mire váratlanul berepül a konyhából egy öreg kés, és az ujjaim között landol. - Megszabadítalak magamtól, hogy soha többet ne kelljen látnod az arcom. - súgom halkan, mire váratlanul fél lábbal feltérdelek a kanapéra, fölé magasodok, s megkapaszkodok a felsőjében. - Jobb lesz mindenkinek, ha örökre elfelejtesz. - illetve neki lesz jobb, ha kivágom a helyéről azt az átkozott rúnát, melyet minden bizonnyal elrontottam, ezért él benne még mindig az arcom minden egyes éjjel. Számára talán megváltás lehet, hogy eltűnik belőle az a személy, akit egészen idáig láthatatlanul követett. Nekem azonban az idők végezetéig együtt kellene élnem ezzel a tettel, ha megteszem...
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/5
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5