Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Panelház •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Panelház - Page 2 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 09, 2020 1:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Nothing in the
cage of my ribcage
Emptiness is safe, keep it that way


Kilépve az épületből az esti levegő mintha segített volna, igyekeztem a légzésre figyelni meg a fájdalomra, ami a kezünkből áradt, sokkal kényelmesebb volt ezekben elveszni, mint a korábbi őrületben, amiről még mindig furcsán szorít a mellkasunk. Még hallottam a szívverésünk, ott lüktetett a fülünkben, minden másodpercben arról kiáltva, hogy mekkora idióta voltam amiért hagytam magam, amiért talán bosszúból ráerősítettem az egészre. Az kellett legyen, biztosan csak ezért volt, nem azért mert túl sok lett volna, nem lehet túl sok, hiszen még az út felénél sem tartok. Bárhogyan is, de Caranak rohadtul nem kellett volna akár sejtést is szereznie az egészről, de talán, csak talán, még meggyőzhetem arról, hogy ami megtörtént az nem is volt teljesen valós, talán elhinné, hogy csak a képességem ereje volt, és nem valami mélyebbről jövő, valami fájdalmasan őszinte amiről nem szabadott volna tudomást szereznie? Mindkettőnknek jobb lenne, ha meggyőzhető lenne az utóbbiról és soha többé nem tennék említést róla, pont ezt kellene tenni, elfelejteni ezt az estét, mintha sosem történt volna meg… de meg tudjuk tenni? Csúnyán elszabadultam benne, nem biztos, hogy a kéretlen élményt ilyen egyszerűen hajlandó lenne meg nem történek tekinteni… még akkor sem, ha tulajdonképpen miatta is történt, ő volt az aki rájátszott, bár nem tudhatta mi fog történni, megtörtént. Egy idióta vagyok, amiért gyengének mutatkoztam előtte, el kellett volna engednem a büszkeségem és megpróbálni visszafogni magam, úgy talán még maradt volna valami belőle – a büszkeségemből ugyanis minden józanodó gondolattal egyre kevesebb maradt. El kellene mennem, itt hagyni, úgysem találna meg még egy ideig, tulajdonképpen el is hagyhatnám a várost pár hétre, vagy valami… de úgy talán csak gyanúsabb lesz az egész. Fáj a fejem, túl sok gondolat, túl sok érzés… józanodni kezdek, de így most a valóság nehezedik rám. Az emlékeket legalább nem láthatta, de így is sokat átélhetett, el kell hitetnem vele, hogy csak jól felállított illúzió volt az egész, hiába tűnt annyira fájóan valósnak, átverés volt mind. Talán mégjobban utálni fog miatta, de számít az már? A korábbi terveimnek lassan amúgy is annyi, ha nem fogom tudni valahogyan helyretenni a dolgokat, aligha találkozhatunk újra.
A fájdalom már kevésbé éles, lassan tompa súllyá alakul a vállainkon, egy nehezékké, amit minden lélegzetvételünkkel érzünk, amit eldobnánk, de nem lehet… mert nem engedem. Azon kellene gondolkoznom, hogy hogyan hozom helyre ezt az egészet, de helyette lekötnek azok az ostoba emlékek amikhez a ragaszkodásom más aligha értené meg, haszontalannak, sőt őrültnek neveznék… Cara számára viszont egyszer csak elérkezik a várt enyhülés, de nem azért, mert valóban elengedtem volna bármi fájót is, hanem azért, mert kitisztult annyira a fejem, hogy elszakadjak tőle, őt engedtem el az emlékek helyett, azokat még mindig közel tartottam, őket láttam magam előtt újra és újra ahelyett, hogy a mostani helyzet megoldásával töltöttem volna az út hátralevő részét.
Így, hogy Cara irányított, még maradt egy kis időm összekaparni magam, szerencsére beszélni már neki sem volt kedve, bár a csend is nehéz volt, a szavakhoz még korai lett volna. Mit is mondanánk? Fogalmam sem volt arról, hogy hogyan lehetne elkezdeni egy ilyen beszélgetést… Végül mégis én voltam aki megtörte a csendet. A hangomon még én is meglepődtem egy kicsit, azt hittem, sikerül majd valamivel összeszedettebbnek hangzani… de a válasza még szinte ennél is meglepőbb volt. Talán csak azért volt kedves, mert még ő sem tette teljesen túl magát a történteken, talán ő sem tudja mit mondjon, csak azt, hogy ezt most nem kellene így hagynunk. Vagy pedig még mindig bosszút akar állni a bárban történtek miatt… ha így van, akkor kellemetlen, mert egy újabb dolgot írhat a számlámra. Még ha magának is kérte, ki tudja mi van fejében… én csak az érzelmeit érem el, de egyelőre inkább nem nyújtóztam feléjük, a korábbi kapocs elég volt még egy időre.  – Ja. – Tényleg, a kezünk, még mindig fáj. Egy ideje már szinte fel sem tűnt, de most, hogy újra szóba került, mintha felerősödött volna…
Nemsokára a “vendéglátónk” is előkerült. Elsőre még nem volt gyanús a helyzet, csendben lapultam a sarkamban ahogy azt illik, békén hagyva Carát és a testét, beérve azzal amit ő akart tenni, csak akkor zavarva meg miután hozzám szólt. – Annyira rossz? – Naivan hangzott el a kérdés, éreztem a nemtetszését, de egy ölelés, ennyibe még nem halt bele senki, pár pillanat és vége, igazából ő volt az aki furává tette az egészet a merev tartásával. És mi volt az a hátpaskolás? - …ezt gyakorolnod kell. – Nem mintha annyira az ölelések szakértője lennék, de ennél azért jobb vagyok. A megjegyzés kivételesen nem volt gúnyos, ennyi volt csak, egyszerű ténymegállapítás. Az érzelmei okára viszont nemsokára meg is kaptam a választ. - …hová hoztál? – A hangszín elárulta, hogy nem a tényleges helyre vonatkozott a kérdés, sokkal inkább a helyzetre. A korábbiak után egy ilyen beszélgetésre tényleg nem sok energiám maradt, a nyomok alapján talán neki sem. – Szerintem nem tűnne fel neki, ha csak mosolyognál és bólogatnál. – Vagyis, ezt hittem, amíg meg nem éreztem, hogy milyen mosolyt szabadított a nőre. - …lehet, hogy a mosoly mégsem jó. Mondjuk nem úgy tűnik, mintha zavarná. – Inkább úgy tűnt, nem is érdeklik az ilyen részletek, még talán a “papamaci” figyelmeztetésére is. Ez már szinte nekem kellemetlen… komolyan vannak olyam emberek, akik ilyen beceneveket aggatnak egymásra? És el is viselik? És… mások előtt is használják, mindenféle gúny nélkül? – Hízelgő. – Az elmúlt percekben most először éreztem volna késztetést egy gyenge mosolyra, de visszafogtam mielőtt még megjelenhetett volna, így csak Cara érezhetett egy pillanatnyi, igencsak gyenge jókedvet, de ha nem figyelt eléggé, könnyen figyelmen kívül hagyhatta. Például a kezéből áradó fájdalom könnyedén semmissé tehette. – Nekem lenne egy módszerem rávenni mamamacit, hogy elhallgasson, de nem tudom mennyire értékelnéd. – Ha érti mire gondolok. Megszállhatom csendben, és megpróbálhatok minél kevesebb feltűnéssel hatni rá, rávenni, hogy elvonuljon és ami még fontosabb, elhallgasson egy időre. De felmerül az a kérdés, hogy biztosan akarnánk, hogy abbahagyja a fecsegését ezen az idegesítő hangszínén? Mert az azt jelentené, hogy azonnal rátérhetnénk a lényegre, feltéve, hogy papamaci tudja mikor kellene hallgatnia.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Panelház - Page 2 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 08, 2020 1:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


☽I need an explanation

Lev & Cara
zene: When the Levee breaks  szószám: 1318 • Credit:

 

Pusztító örvényként kavarogtak bennem az érzések. Olyan vihar tombolt bennem, ami elől nem volt menekülés, bármennyire is próbáltam kiszakadni a valóság börtönéből. A fekete fellegek már rátelepedtek a lelkemre, és azt éreztem, hogy sosem fogom már látni a napfényt, és nem marad más csak a kín, ami előbb utóbb elevenen felemészt. Sok mindent átéltem már korábban, voltam már mélyponton, de az semmi volt ehhez képest.  Ha már nem tudom legyűrni a fájdalmat, akkor menekülni akartam, magam mögött hagyni mindent, eltemetni a mocskot, elpusztítani mindenkit, aki bántott, véget vetni az életemnek, bármit csak múljon el végre. Éppen ezért is hagytam eleinte Levnek, hogy vezessen, bárhova csak el erről a helyről, ami annyi fájdalmat okozott, ami megtestesít mindent, ami rossz ezen a világon. Csak a fizikai fájdalomra való koncentráció hozott némi enyhülést, így tudatomat próbáltam arra összpontosítani és a lehetséges kezelésre, mintha a kezem meggyógyítása képes lenne a lelkemen ejtett sebet is beforrasztani. Hiú ábránd talán, de valamit tennem kellett, mert ezt az állapotot képtelen voltam tovább elviselni.
Ahogy határozott léptekkel haladtunk előre, először céltalanul, éreztem, hogy egy kicsit mintha enyhülne a nyomás. A kezem viszont egyre jobban sajgott. Nem törhetett el, annak sokkal jobban kéne fájnia nem igaz? Csak egy kis jégre van szükségem. Azt pedig hol találok? Otthon. De nincs az a pénz, hogy Levet elvigyem a lakásomhoz. Igazából csak azért nem tiltakoztam foggal és körömmel a jelenléte ellen, mert egy halovány, bűntudat szerű érzés is elszabadult bennem, miután beláttam, hogy ezt a sok mocskot, valószínűleg én hoztam ki Levből. Ha nem tombolt volna bennem harag még talán bocsánatot is kértem volna tőle. De így csak egy dologra koncentráltam, elmenni valahova, ahol jegelhetem a kezem, és reménykedni abban, hogy hamarosan jobb lesz.
Rövidesen tehát átvettem az irányítást, és az egyik emberem lakása felé vettem az irányt. A legközelebb Pete volt, aki, ha minden igaz, most a barátnőjével él, szóval biztos nem lesz kifejezetten boldog, ha megjelenek, és belezavarok az állandóan tomboló romantikába. De magasról leszarom… Csillapítanom kell a fájdalmamat, és előbb vagy utóbb Levvel is meg kell beszélnem a történteket, mert a köztünk honoló néma csend csak még elviselhetetlenebbé teszi ezt az egész helyzetet. Én viszont biztos, hogy nem fogom megtörni a némasági ’fogadalmat’. És egyelőre a bocsánat kérésemet sem fogja megkapni. Majd, ha már tiszta lesz teljesen a fejem, és csakis a saját érzéseim kavarognak bennem, akkor megfontolom. Addig viszont elégedjen meg azzal, hogy nem rontok tovább a helyzeten. Pedig nekem is könnyebb lenne, ha vissza zúdíthatnék rá mindent. Oh, bizony. Semmi nem esne jobban, mit vissza lapátolni a szart, és kiszabadítani magamat, ebből a fertőből, amit rám zúdított. Azonban túlságosan intenzív volt ez az élmény, hogy ilyen könnyen szabaduljak a hatása alól. Hát csendben maradtam, amíg nem rendeztem a gondolataimat.
Néhány fojtogató kilométer után meg is érkeztünk Pete lakásához. Meggyötört léptekkel küzdöttem le az előttem elterülő lépcsősort, majd a megfelelő ajtónál finoman bekopogtam az ép kezemmel. Először nem érkezett válasz, így kénytelen voltam eggyel határozottabban bedörömbölni, ha célt akarok érni. Lev ekkor végül megtörte a csendet, és diszkréten érdeklődött, hogy hova is jöttünk. A hangulatom már sokkal békésebb volt a korábbiakhoz képest, ezért úgy döntöttem, hogy most tisztességes választ fog tőlem kapni.
– Ez az egyik emberem lakása. Jegelni kell a kezemet, mert egyre jobban fáj. – válaszoltam neki immáron csak gondolatban. Mostantól különösen kell ügyelnem arra, hogy ha valamit közölni akarok vele azt csak neki címezzem. Pete megbízható ember, de nehezen viseli a szokatlan dolgokat, így nem lenne tanácsos felfedni előtte, hogy a főnöke bekattant. Az igazságot, meg még kellemetlenebb lenne neki feltárni, mert nem kifejezetten rajong a természetfeletti lényekért, és könnyen meglehet, hogy erőszakkal próbálná meg kiűzni belőlem Levet. Azt pedig nem engedhetem, mert túlságosan sok minden történt, ahhoz, hogy magyarázat nélkül elengedjem. Mint ahogy nem sétáltathat bele egy életveszélyes szituációba, úgy a szaros bilit sem öntheti rám indoklás nélkül. Pár pillanattal később mozgolódást hallottam, és hamarosan nyílt is az ajtó, ami mögött a félmeztelen Pete-et találtuk. Fasza. Tehát itt van a csaja is.
– Oh. Hello Cara. Azt hittem, hogy ma szabad napom van. Valami gond van?   – az arcán őszinte döbbenetet láttam. Tényleg nem szoktam túl gyakran csak úgy felugrani hozzá. Igazából csak üzleti ügyben szoktam meglátogatni. Hát ez most kivételesen nem az.
 – Szevasz. Kéne egy kis jég. Volt egy kisebb balesetem.  – az orra alá toltam a sérült öklömet, ami mostanra egyértelműen elszíneződött. Természetesen azt nem állt szándékomban rögtön közölni vele, hogy a seggébe fogom ezt feldugni, ha nem siet, mert annyira fáj mostanra. Ezt az információt ráérek akkor közölni vele, ha ténylegesen megvárakoztat.
– Huh, basszus gyere be és ülj le. Mindjárt hozok valamit. – a szívélyes invitálást egy erőltetett mosollyal háláltam meg, majd gyors lépteket követően birtokba is vettem a kanapét. Nem telt el kettő másodperc, és egy „papa macim ki az” kérdést követően elő is került a hálószobából, Pete barátnője. Kedves mosoly jelent meg az arcán, amikor észrevett.
– Áh, Cara, te vagy az? De örülök, hogy látlak. – a bige már el is indult felém, és szélesre tárta a karjait. Oh, bazd meg. Csak ezt ne… Pedig de. Sebes léptekkel átszelte a köztünk lévő távolságot, és már a szorosan ölelő karjait találtam magam körül. Nem tudtam leplezni a fintort, amit ez a ’szeretet’ kiváltott belőlem, és csak annyira voltam képest, hogy sután hátba veregettem őt az ép kezemmel.
– Azt hiszem ezt nem gondoltam át… – közöltem ezt immáron csak Levvel, mert némi magyarázatra szorult, hogy miért is kerített hatalmába az undor ilyen hirtelen. Nem tehetek róla, de nem bírom elviselni az ilyen kitörő érzelmeket. Ez a mézes-mázas stílus ki hoz a sodromból. Nem is voltam képes túlsokáig magamban tartani a bosszúságom.
– Jön már az a jég Pete?  – kérdeztem az emberemtől, némileg megemelt hangszínen, és a célt végül elértem, mert hamarosan meg is érkezett egy csomag fagyasztott valamivel a kezében. Az utánfutója közben neki állt elmesélni, hogy milyen ’csudi szuper’ napot töltöttek együtt, és milyen hálás nekem, hogy szabadnapot adtam az ő kis ’papa macijának’. Résztelesen kitért még arra is, hogy milyen ’ruciban’ tette mindezt, és hogy mennyi ’irtó cukker’ emberrel találkoztak a parkban. Visszanyeltem a feltörő gyomor tartalmamat, és a fagyasztott szart jó erősen rányomtam a kezemre, mert még a sérült öklömre nehezedő nyomás is kellemesebb volt, mint ezt a csajt hallgatni.
– Basszus, így nagyon nehéz lesz folytatni a beszélgetésünket. Ennek a libának be nem áll a szája… – címeztem ezt megint Levnek, mert biztos ő is érezte már, hogy egyre feszültebben mocorgok a kanapén.
– Ez csodásan hangzik.  – egy inkább vicsorra hajazó műmosolyt került fel az arcomra, de ez a nő persze még így sem vette észre, hogy színtiszta gúny tört belőlem elő.  Csak mondta és mondta és mondta, és még akkor sem hallgatott el, amikor Pete finoman a hátára tette a kezét, és próbálta jelezni, hogy lassan vissza kéne vennie a mókából. Egy fáradt sóhaj csúszott ki az ajkaim közül, de még tartottam magamat. Felemeltem a tekintetem, bármit, csak ne kelljen ezekre néznem, és akkor vettem észre, hogy egy hatalmas tükör van a szemközti falon. Alaposan megvizsgáltam az ábrázatomat, és kisebb sokként ért, hogy még annál is szarabbul nézek ki, mint amire számítottam. Tényleg fasza. Inkább el is fordítottam a fejemet vissza a kezemre, és a Levvel való beszélgetésbe menekültem.
– Bármilyen hihetetlenül hangzik is, de ezek után őszintén mondhatom, hogy a te társaságod nem is olyan rossz. – most kivételesen szemernyi irónia sem volt az Levhez intézett szavaimban. Bár nem hiszem, hogy túl nagy bóknak nevezhető az, hogy kellemesebbnek tartom a vele való csevejt, mint ennek a csajnak a puszta létezését, de legalább őszinte voltam. Most már csak lekéne rázni, ’papa macit’ és ’mama macit’, hogy legyen egy kis nyugalom. A történtek után igazán rám férne, és biztos vagyok benne, hogy Lev sem tiltakozna a dolog ellen. Vagy legalábbis ajánlom neki, mert ez után az élmény után azt hiszem jön nekem eggyel. Mondjuk én is neki. Minimum egy bocsánat kéréssel. Azt azonban nem kapja meg tőlem olyan könnyen.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Panelház - Page 2 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 07, 2020 4:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Nothing in the
cage of my ribcage
Emptiness is safe, keep it that way


A beszélgetés lejtőnek indult, találkozunk pillanata óta sokadjára már, de erről a pontról már nehezebb lesz visszamászni, mint bármelyik korábbiról. Hagytam elveszíteni a fejem, feltörni azokat a sebeket amiket titokban kellett volna tartom előle is, akár mindenki más elől. De rosszkor jött, ha korábban találkoztunk volna kevésbé zavart volna, de amióta Beelzebubra várok a megszokottnál is nehezebb nyugodtnak maradni. A napok telnek, még nem talált rám, de érzem a nyomait, még ha nem is áll előttem, az ujjai melege ott a nyakam körül, szorul és feszít, a bőrünk is éget, kényelmetlen Cara teste, de ahhoz gyenge vagyok, hogy elmeneküljek. Túl gyenge vagyok és pont ez gond, mindig is ez volt a gond. Kérdeznem kellett volna még Seymourról valamit, bármit, de visszafordulni már innen is késő. Mindig minden késő… Nem tudja mi tesz boldoggá, de azt igen, hogy mi nem… Késve válaszolok, vagy talán nem is, próbálok másra figyelni, de túl sok, a díszes minták, mosolygó angyalok, keresztek és szentek képei minden oldalról minket figyelnek… mindig ennyire meleg volt idebent?
Szórakozik. Sokadjára ismétlem magamban az egyértelműt, mintha olyan nehéz lenne elhinni, pedig csak elviselni az. Feladni viszont úgy tűnik nem akarja, én pedig hasadok tovább, mégis, szinte észre sem veszem, mennyire elszabadulni készül szinte minden amit eddig olyan gondosan óvtam. A korábbi szóváltásaink szinte jelentéktelennek tűnnek, a gúnyos megjegyzései egy részét amúgy is szó nélkül tűrtem, naivan híve abban, hogy ami utána jön majd jobb lesz. Tévedtem. Mindenkinek jobb lett volna, ha a az idegesítésem helyett Seymourról faggatom tovább, eljátszom még egy ideig a tudatlant, talán a végén mégis elárulva, hogy pont ő az akitől távolságot kellene tartania… de talán már nem sokáig. Talán az a helyzet is pont olyan gyorsan csap át valami teljesen másba, mint ahogyan az velünk is megtörtént. A bosszantása talán ártatlanabbnak indult ennél, de lavinát indított el vele, valamit ami már régóta érett, és most végre előtört egy darabka. Valami megtört, talán rég törött volt, mégis próbálom egyben tartani, úgy téve, mintha rendben lenne, mintha össze lehetne még ragasztani a részeket… de a valóság az, hogy ebből már nem lesz egész, ennek a darabjaira kell hullania ahhoz, hogy újjáépülhessen. Nem állok rá készen, de már alig maradt időm rá, kénytelen leszek szembenézni vele. Ma, holnap, vagy holnapután… talán utána már nem lesz ilyen nehéz cipelni, akkor majd más terheim lesznek, ha nem is lesz jobb, más lesz, egy esély, akármi ezen a ponton.
Talán pont én szorítom össze az állkapcsát olyan erősen, rá is haragszom amiért ezt tette velem, amiért ő volt az utolsó löket amitől minden elszabadult… rosszabb is lehetett volna ez tény, de nála pont nem kellett volna gyengének mutatkoznom. Még ha a részleteket nem is ismeri, az érzést már igen, és ez is sok, túl sok… a hiányos információk néha veszélyesebbek tudnak lenni, mint a teljes kép, hiszen az emberek ilyenkor kezdenek találgatni és elméleteket gyártani, miközben olyan dolgokra is rájöhetnek, amik a teljes képet figyelve a háttérbe szorulnának. Teljes részletekre viszont hiába is várna, talán kíváncsi sem lenne rá, egyelőre lefoglalja őt is ami engem, az érzelmeink különös elegye, ahogyan megszűnik a határ köztünk és önkéntelenül vezetem bele évek fájdalmába és haragjába. Talán neki sem idegen, talán ő is kapott eleget az élettől, mint még sokan mások, de a különbség az, hogy azokat a pofonokat darabokban osztja az élet, de ez most egyszerre zuhant a nyakába, még ha voltak is jelek, hogy közeledik, azt mégsem sejtette, hogy érezni is fogja. A mosolya gyorsan semmivé vált, mintha sosem létezett volna, talán tényleg így volt, csak képzelődtük, hogy valami kellemes is születhetne ebből a beszélgetésből.
És még engem okol. - Bocsánat, hogy nem volt kedvem oldalas részleteséggel kifejteni, hogy miért nem jó ötlet felbaszni valakit akivel egy testben vagy. – Váratlanul fogom vissza a hangomat, bár a hangerő már közelíti egy beszélgetését, minden szó olyan feszült merevséggel tör elő, mintha bármelyik pillanatban robbanhatna. Mert így is van, a fájdalom nem vette még el minden erőm, a ráeszmélés utáni béna csend csak pillanatokkal később érkezik majd, most még nagyon is maradt erőm dühösnek lenni és felégetni az egész istenverte templomot, ha úgy alakul. De egyszer az égető érzés is enyhülni látszik, bár a vörös köd lassabban oszlik szét, egyszer elfogynak az emlékek, vagy legalábbis rájövök, hogy nem tölthetek túl sok időt nyafogással, mint egy gyerek, az nem segít túlélni, ha túl közel tartod a sebeidet… de én nem engedhettem meg, hogy örökre elengedjem a fájdalmam. Nekem szükségem van rá, hiszen csak az maradt nekem, csak az jutott nekem, csak azon keresztül élhetek túl… most mégis megpróbálom összecsomagolni ami maradt belőle, Cara már így is kapott eleget… túl sokat.
Elindulok vele mielőtt még teljesen fel is foghatná, de úgy tűnik egyelőre nem is akar ellenkezni. Legalább egyszer okosan tesz valamit, most tényleg egy ilyen veszekedésre lenne a legkevésbé szükségünk. A kezünkre tényleg ráfér egy adag jég, vagy akár kettő is… bár nem pont ezért indultam, legalább mindketten menni akartunk. – Talán nem tört el… - Még az előzmények hatása alatt voltam annyira, hogy ne tudjam eldönteni mennyire komoly a helyzet a kezével… bár tulajdonképpen nem is az én problémámnak kellett volna lennie… a kirohanásom után mégsem léphetek le szó nélkül. Bár talán a további beszélgetés csak rontana a helyzeten… de van ennél lennebb? – Tökmindegy hová megyünk, csak el innen. – Még mindig inkább morgás a hangom, mint emberi beszéd, de még kivehető annyira, hogy megértse. Szinte már meglepő, milyen sokáig hagyja, hogy vezessem előre, de nem teszem szóvá , sőt, örülök valahol, hogy az én dühödt lépteimmel haladunk, kevés vigasz, de tétlenül ülni a testében képtelen lennék. Amikor mégis át akarja venni az irányítást, hagyom neki, bár kicsit sem tetszik, most különösen nem… az út további részén viszont nem szívesen beszélnék vele. Meghúzom magam a teste egy csendes kis szegletében, hagyom, hogy a gondolatainkba merüljünk, már amennyire tudjuk azt miden után… fogalmam sincs innen hogyan tovább. Felhozni sem lesz jó, de hagyni is veszélyes, a gondolatai veszélyesek lehetnek.
Az esti levegő és a beálló csend segít lenyugodni, vagy ha nem is legalább eltompulni annyira, hogy elzárjam magam Caratól amire végre megállunk egy ajtó előtt, már csak a fájdalmunk közös. - Hol vagyunk? - A hang a fejében szinte meglepően halk, nem gyenge, inkább fáradt. Valakinek a lakásához érkeztünk, ez egyértelmű, de valamiért azt nem hinném, hogy  sajátja. Ez viszont felveti azt a kérdés, hogy akkor hármasban kívánta folytatni? Vagy nem is akarja? Mert elküldeni még ő sem küldött el, de talán csak azért, mert a fájdalomra figyel még mindig.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Panelház - Page 2 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1070
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 16, 2020 4:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 24, 2019 8:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Family business
Athan&&Rory  • Credit:
Igazán érdekes a kapcsolat leviatán és leviatán között, ez így van a kezdetek óta. De mit várnál egy veremnyi sziszegő kígyótól. Persze vannak a testvéreim között azok, akiket nem csak elviselek, de még egészen kedvelek is néha napján. Athan sosem volt ilyen. Nem kifejezetten tett ellenem semmit, az, hogy sosem álltunk közel egymáshoz és mindig ott volt a kimondatlan, ám ellenséges szikra valójában az én hibám. Már ha hibának lehet nevezni. Sosem mondtam ki, de titkon mindig is féltékeny voltam az anyánktól kapott figyelmére. Ő miért kapta meg azt a figyelmet és én miért nem? Annyira, de annyira vágytam rá. Andariel árnyékából persze rég kiléptünk és mindannyiunk életében legfeljebb egy rossz emlék és jó vacsora képében díszeleg, de azért… vannak tüskék, amik benne maradnak a kígyóban. Szóval igen, nevezhetjük viccnek is, hogy épp őt látogattam meg. Főleg, hogy a Ládában töltött „évezredek” alatt is többnyire elkerültem az öcsémet. Bár ez utóbbi nem egy kiemelhető dolog, hisz mind így voltunk egymással. Most mégis talán… nem is tudom. Készen állok rá, hogy barátkozzak vele? Ő akarna még egyáltalán? Az egyre érdekesebb kanyarulatot vevő gondolataimnak véget vetek egy nagy sóhajjal és az illúziót azzal együtt megsemmisítve öltök formát.
- Azt mindjárt gondoltam, hogy nem vártál. – Van némi kárörvendés a hangomban, de ezen hamar túllendülök. A vállam felett a nekem kínált székre pillantok, hezitálva, hogy helyet foglaljak-e vagy ácsorogjak még egy darabig. Végül leülök, de fellelhető némi feszültség a tartásomban. – Ne aggódj, csak én jöttem, nem hoztam magammal a pereputtyot. Ám mielőtt a tárgyra térnék, meg kell kérdeznem az ügy kényessége lévén. Mennyire védett a hely? Tudunk itt beszélni… kényes dolgokról, vagy vegyünk egy sétát a város falain kívül? – Athan akármilyen ártatlan bumburnyáknak tűnik, tudom, hogy nem az. Felteszem rég levédte a helyet, csak épp a magafajtára nem gondolt. Felesleges is lenne, hisz egy oldalon állunk. Elméletileg. De azért jobb biztosra menni. Végül mielőtt a tárgyra térnék, meggondolom magam és hagyom felszabadulni azt az apró, szórakozott kacajt, ami a mellkasomat nyomja.
- Őszintén szólva, fogalmam sincs, kibe botlottam bele, de azt hiszem szerveztem neked egy randit holnapra. Ó, ne aggódj, abszolút szolid voltam.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Panelház - Page 2 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 24, 2019 1:42 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Blood of my blood
────────────── ──────────────
@Rory - 779 - kopogni illene
A könyv fölé görnyed, lábán fél pár cipő, félig kész és mégis, megáll és leköti magát. Olvassa a régen leírt sorokat, az idő nem bánt szépen vele, az elülső oldalak már megfakultak de mit sem számít, azok úgysem kellettek. Indulni készül, vadászni, magának jót keresni, apró ötlete és hiányérzete éhsége mély és amúgy is, a kis rejtekhelye, ami messze innen, új holmikra vágyik. Nem ostoba, hogy a városba hozza azokat, amik egyből lebuktatják, egyetlen jele van csak, de azt sem reklámozza, a többi pedig... maradjon az ő kis titka. Elég jól védi, már csak a környezet is segít neki, az apró csapdák és az erő, vagyis bűbáj, amely végképp eldugja titkait a kíváncsi és kotnyeles orrok elől. Az meg él, ameddig nem szűnik meg a saját mágiája, ameddig ő maga is, tehát... Végképp lemerülni meg nem tervez, így aztán felesleges aggódnia, vagy ha kell, akkor majd azt is megoldja. A könyv mellett egy másik is pihen, és ez talán meglepőbb, mint egy kölcsönzött, szebb néven lopott, régi kötet, amelybe átkokat és egyéb jókívánságokat véstek le. Utóbbi viszont csak egy egyszerű, az akkori legújabb kiadása egy komolyabb biológiakönyvnek, fogalma sincs, hogy a természet merre alkotott ennyi idő után, a fejezet pedig a kígyóknál pihent meg, szinte ronggyá lapozva, mert amúgy réges-rég elázott saláta csak, de a lényeg kapható. Csak válogat, olyan ez, mint régen az áruházi prospektus. Mi a kínálat, mennyiért és persze hogy mutat. Ő meg csak házi kedvencet válogat, aranyosat és szépet, olyat, amelytől elakad a lélegzet, talán szó szerint. Lehet, ő lett szentimentális ennyi év után és kezdi el hiányolni kedvenceit, amelyek mindig körbevették, vagy egyszerűen magányos és valakihez beszélne, aki mégsem válaszol. Egy hű barát, akin ujjait végigsimítva elütheti az időt. Vagy csak érezné, hogy van itt még egy élet. Egykor hatalmasabbakat volt képes alkotni, mint amit ez a vacak könyv le mer írni, de képtelen rá. Még egy siklót sem képes, és ez éktelen haragra gerjesztette, rég nem érezte, vagyis, idekint még nem. Régi ismerős, a ládai korai éveiben pusztította őt, gyilkolta idegszálait és most megmutatta, hogy ott van az még és lehetne is használni, csak hát, nem volt eddig indok. És mégis, most akadt. Tehetetlenség. Így ahhoz nyúl, ami használható. Csak kell hozzá alany, hogy meglássa, túléli-e. Ennek okán készül indulni, begombolja a nadrágot, mégse csússzon ülepe alá, ahogy az egy időben divat volt, tiszta felsőjét félredobva egy bejáratott darab pihen rajta, de még nem tette teljesen tönkre. Fél lábán bakancs, a másikon még semmi. Nem is kell nagyon, az öltözködés még mindig nem a legjobb mestersége. Mit tud ő, hogy mit művelnek képével, arra emeli fel csupán a fejét, hogy megérzi a másikat. Ajkaira fintor ül ki, de mi köze hozzá, mit művel, ameddig nem ront el semmit. Eltűnik és akkor nem lesz kedve vele vacsorázni sem, most nagyon akarja azt, amit, ne tartsák fel, vissza kell érnie időben, mert még edzeni is kell. Bahh. Sosincs semmire ideje! A harmadik könyv egy atlasz, csak hogy belője, hogy tud kimászni, de tudja, olyan lehetetlen találni azonnal valamit, hogy készül arra, csak sokadjára lesz alkalma, hogy legyen is jussa. De az első a legnehezebb. Aztán kiegyenesedik, épp emeli a lábát, hogy a másik bakancsba dugja, amikor...
A kulcsra zárt ajtó kattan egyet. Egyből megfeszül, mint valami vad, sőt mi több, tekintetét szegezi az ajtót, elkapja az erőt és káromkodik egy sort. Hát csak nem idejött?! Egyenesen? Egy pillanatra nem figyelt, máris a család szakad a nyakába. Pedig kedve lenne ujjai közé hívni az angyalpengét, a sima, hűvös fémet, de... nem, moderálja magát. Lerúgja a másik cipőt a lábáról, a könyveket egy intéssel küldi a szoba másik felére, mire belép... önmaga.
- Ez most valami vicc – nyögi ki, kezét leeresztve bámul magára. Nem rossz, nem rossz, ritkán néz tükröt, de így már érti, miért hiszik azt, ami. Kedve támadna nevetni, de nem teszi. Csak bámulja, ahogy eltűnnek vonásai és Rory képe sejlik fel. Mosolyt húz arcára. Remek.
- Jó, ügyes volt és jó csel, hogy ebben jöttél – elismerően rázza ujját felé, így aztán senkinek nem tűnhetett fel az idegen arc. Reméli, csak erre használta. Majd kiderül...
- Minek köszönhetem a látogatásodat szerény hajlékomban, kedves testvérem? Nem vártam... egyikőtöket sem – és mert ő egy marha, hát már rég meg kellett volna találni a rúnákat ide is, amelyek végképp elrejtik. De ő csak egy, a többi elől még lehet. No de majd máskor. Mivel nem kell visszafognia magát, intésére kényelmesen csusszan ki a szék, úgy, hogy a másik, amelyre most ő ül le, szembe legyen vele. Nyilván nem csak azért jött, hogy megnézze, eszik-e rendesen és fel van-e takarítva. Nem. Ők sosem ok nélkül jönnek, nem olyan család.
- Foglalj csak helyet és érezd magad otthon.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 20, 2019 8:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Family business
Athan&&Rory  • Credit:
William, azt hittem már hazamentél. Egy csilingelő hang töri meg az utamat. Illetve nem a hang, hanem a fiatal női alak, ami azzal együtt bevágódik elém. Pedig olyan messzire jutottam anélkül, hogy bárki megzavart volna. Kifejezéstelenül fut végig rajta a tekintetem, épp csak addig elidőzve az ilyen-olyan domborulatainál, hogy az még ne legyen feltűnő. Egy gyors szusszanással hamar magamra erőltetem az öcsém szolid bájmosolyát, ha már az ő angyali pofácskáját rántottam magam köré illúzióként. - Ez a cél. – Egészen kedvesen mosolygok a húszas éveinek épp csak az elején járható, világosszőke hajú nőre. Ugyan már, nem is nőre. Lányra. Megkerülném, és itt hagynám a francba, aztán elégedjen meg a finom célzással arra, hogy igen, hazatartok, hagyjon békén. De tudom, hogy Athan nem ennyire… nyers. Egy örökkévalóságot töltöttem a Ládában a testvéreimmel összezárva. Pontosan tudom, hogy ki-mire-hogyan reagál. Ismerjük egymás minden rezdülését, az utolsó arcizom rándulását is. Így nekem sem esik nehezemre pontosan úgy reagálni, ahogy az öcsém tenné, a hanyatt-homlok különböző személyiségünk ellenére is. Belemegyek a legalább annyira rövidéltű bájcsevejbe, mint amennyire semmitmondó, és közben képtelen vagyok nem észrevenni, hogy az aranyhajú lánynak igencsak pirulnak az orcái minden egyes lélegzetvételemtől. Ó, vagy úgy. Máris kezesebbé válok. – Ne haragudj. Nehéz egyben tartani a gondolataimat. Tudod, ez az egész helyzet… – Nyitva hagyom a mondat végét, tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy milyen ’helyzet’ van épp, de ahogy hosszú életem során megtapasztalhattam, mindig, de mindig van egy ’helyzet’. Nincs olyan időszak az évben, amikor ne lehetne ezt a mondatot bedobni. És láthatóan célba ér, mert a kislány hevesen bólogat és egyet ért velem. Szerinte is megterhelő a ’helyzet’. Fecseg még néhány percig, amire én hol hümmögök, hol a fejemet rázom, végül kedvesen elmosolyodok és összefonom puha ujjaimat az övéivel, a tekintetemmel pedig egyenesen megbabonázom. – Figyelj, tényleg mennem kell. Mit szólnál, ha… ha holnap… – Másodpercnyi szende csendre adom a fejem, míg látszólag a szavakat keresem egy halvány mosollyal, mielőtt ismét a mogyoróbarna szemekbe néznék. – Ha van kedved valamikor együtt ebédelni és megfeledkezni kicsit a ’helyzetről’, akkor keress meg. – A mosolyom, a mosoly Athan arcán sejtelmessé és táncra kérővé válik, mégis megmarad a megjátszott zavartság, majd a lány részéről rövid, ám örömteljes habogás után távozom. Hatalmasat sóhajtok. Már el is felejtettem mennyire fárasztók, mégis végtelenül szórakoztatók tudnak lenni a halandók.
Hamarosan megérkezem az undorítóan vas-szennyezte, tömör, és ízléstelen épülethez, ahonnan a fivéremet érzem egyre erősebben. Képzeletben öklendezem egy hatalmasat, ahogy belépek a folyosókra és átszelem a lépcsőket – én aztán be nem szállok abba a fel-le mozgó fémdobozba – de kívülről ebből semmi nem látszik. Kissé pökhendi, ám nyugodt tekintettel érek el az ajtóhoz, amin eszem ágában sincs bekopogni. Nem mintha bárki lenne a környéken, de biztosra megyek a látszattal, szóval a látszat kedvéért úgy teszek, mintha kulcsot dugnék a zárba, de valójában telepátiával mozdítom el a rekeszeket, majd úgy sétálok be, mintha haza érnék. Tudom, hogy a testvéremet nem fogom meglepni – legfeljebb a küllememmel, - hiszen ahogy én érzem őt, ő is érezhet engem. Néhány másodperc múltán pedig már önmagával nézhet farkasszemet, ahogy visszaolvadok a saját képembe.
- Hello, fivér. Na mi az? Mintha szellemet látnál. – Mosolygok rá szórakozottan. Jó… be kell vallanom, hogy szórakoztatóbb volt az ide vezető út, mint számítottam rá.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Panelház - Page 2 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1070
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 11, 2019 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Panelház - Page 2 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 01, 2019 2:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


☽ Félvérek álruhában

Liam & "William"
• szószám: 1025• Credit:

 
- Jó, nem is veszem félvállról a dolgokat, csak azt mondom, hogy bizonyára, akik jobban tapasztaltak, azok kezelni tudják az ilyeneket. Vagy nem tudom, nem járok még ott – von vállat, hogy ha látná is, nem tudna mit tenni, a helyzet nemigen engedi, még ha valójában nagyon is tudna mit kezdeni egy megszállt testtel vagy épp egy beépülő akárkivel. De neki most a sor végén állva nem lehet, ártatlan arcot, vagy épp “nem tudhatom” tekintetet kell viselnie. Vagy általánosat, mint most is, ahogy néz rá és próbálja megjegyezni a hallottakat, hogy tényleg figyelni fog bokatájékon. - De majd nyitva tartom a szemem - lelkességgel, meg amatőr elszántsággal bólint, bár arra emlékszik, hogy nemigen szabad semmi ilyet, Zagar azt mondta, hogy ejtse csapdába és tartsa ott, ameddig oda nem érnek. Megölni mindent könnyebb lenne, de ha már most angyalpengével rohangálna, rácsapnának a kezére és akkor oda az eddig befektetett munka és az, amit kitűzött. Inkább kényelmesen hagyja, hogy mások dolgozzanak helyette, egyelőre azonban nem futott bele semmi olyasmibe, amely jobban felkelthette volna a figyelmet. De lehet a másik már igen, épp ezért célozgat. Az nem lehet, hogy pont rá céloz, ahhoz túl alapos és ügyel, hogy ne bukjon ki semmi sem.  
- Ó, oké. Sosem csináltam ilyesmit, szóval igen, tényleg nem tűnök olyannak. Tény, hogy nem néz ki olyan nehéznek, ha csak fel kell kenni a falra - néz körbe most ő is, pontosabban a falakra, ahova majd azt a bizonyos festéket kell felkenni, mindig volt valami, amivel a falakat kenték kifele, nem újdonság, hogy a modernebb időkre is találtak alternatívát, neki meg feladatot, hogy még itt sem unatkozzon, mondjuk, ha most belegondol, pár dolgot felvéshetne a felkerülő réteg alá, egészen megihleti még a végén és még hálásnak is kellene lennie, hogy így beindította az ötletgyárat. De mivel aztán megtartja magának ezt az egészet, tekintetét visszavezeti a falakról rá, a sóhajtásra, mintha valamire vágyódna közben ő is, vagy csak egyszerű berögződés. Néha könnyed olvasni bennük, néha lehetetlen.
- Hangok...? - emeli meg szemöldökét, az ujjával ahogy köröz, megadja a választ is, bár ilyen jeleket nemigen ért még, pislog párat, mint aki valóban most ítéli meg, hogy mennyire ép az az elme, amelyet saját magának minősített éppen. - És mit mondanak? A festék színét? - kap vissza egy pillanatra az előbbi témához, ő is megragadt a lakásnál, mintha az olyan fontos dolog lenne, mintha neki fájna vagy kellene benne laknia, és azért dobálózik ennyi ötlettel, majdhogynem megsürgetve azokat, hogy minél előbb szebbnek nevezhesse.  
- Áhh, rossz dolgok. Értem - bólint egy aprót. - Szerintem ez a hely akárhogy mutat, nem rossz dolog, elvégre valódi, vannak ajtók és repedésmentes ablakok. Sőt, megkockáztatom, hogy ez az egyik a kevés közül, ami jó történt az életemben - na meg aztán ha ő valóban beledől abba az ágyba, akkor mindegy lesz, csak egyszer merült ki annyira, hogy szüksége volt olyasmire, amit ők alvásnak neveznek, azóta okosabb és kevesebb ütést kapott be, amely kifacsarta volna. - Ismerős, ameddig csak mentünk egyik helyről a másikra, volt hozzá szerencsém - bólogat, a nagy egyetértés és a közös múltbéli pontok felfestésében, elvégre, a kényelem nemigen jellemző a romokra, még ha itt-ott akadt olyan is, amely egész tűrhető állapotban maradt meg. Az angyalok nem a házakra és a bútorokra csaptak le, minden más csak járulékos veszteség volt.
- Ohh - ismét pislog, meglepetten, ha ennyire labilis, kicsit kérdéses, miért is van ebben a közegben, de aztán felsejlik neki a dolog, hogy minden kézre szükség van, így talált ő is helyet itt, főleg, ha ügyes is benne, akkor nincs kérdés, miért hunynak szemet afelett, hogy milyen a mentális egészsége. - Hát... Mindenkinek más az erőssége, nehezebb egyedül és társasággal. Nem kívánom ellenségnek a másik feledet, ahogy nevezed, így lesz könnyebb - szórakozottan mondja, mintha valóban nem kívánna az útjába állni sosem, vagy épp csak rápillantani arra, milyen, ha dolgozik. Mert így érdekes dolog, sok mindent elárul az emberről, ha szabadon engedi önmagát, lebontva a gátlásokat.
- De nem a falon lógva, az totál felesleges, nem raktár ez. Az meg még nem a legbiztosabb, nekem mi áll jól a kezemben – pillant le ujjaira, mintha ott lenne benne az az emlegetett kés maga, vagy épp lándzsa, lőfegyver, bármi. Inkább szereti a hosszabb és kényelmesebb pengét, meg a mágiát, amely most nem játszik. Vélhetően ahelyett majd jól végig gyakoroltatnak vele mindent, amit csak elbír és megkíván, még az elején járnak, talán neki is “beválhat” a kés is, meggondolja.
- Azt, igen - bólint egy aprót, arca értetlenkedővé válik. Hogy miket tudnak mondani... - De nincs semmiféle virsli a nadrágomban - ráncolja a homlokát, lepillantva saját ölére, aztán... - Ó, ó. Oké. Értem én, értem. Igen, ezért mondtam, hogy hol van mert... gondoltam, hogy nem akarsz mindent látni. De ott van, látták többen is, főleg mikor összevarrták. Semmi különös nincs bent, ki sem vakartam, pedig most is érzem - fújtat, valóban kissé kaparni támad kedve, azonban apróság ez, észre sem veszi. Más látványosabb sérülése nincs, talán tud aludni, hogy nem látott varrt sebet.
- Semmi különlegesen igazából. Csak léteztem, hogy holnap is létezzek. Ennyi – von vállat, semmi nagyot nem pakolt a történetbe, átlagos, szürke, szánni való. - Engem is meglepett, hogy igent mondtak, miután összekapartak, rájöttem, hogy nem nyitottam túl... jól - vakarja meg a tarkóját, először erővel akarta kirántani a dögöt alóla, aztán magát dobta, annyira gyorsan történt minden, hogy nem is emlékszik rá. Lehet a fejét is beverte? Árthatott az valamit?
- Hogy kicsodát? - nem nevet, nem érti ezt, nem volt ideje a mesekönyveket bújni, amint átrágta magát, abban nem szerepelt ez a név. Inkább történelemkönyveket és hasonlóak forgatott, forgat szívesen. Azt könnyebb megérteni. Ő totál nyugodt most is, az egész után is, hogy látványosan kutat, csak ezt nem érti. Belefér.
- Nem ismerek még nagyon másokat ennyire sem, mint téged. A dolog maga fogott meg, nem az emberek. Zagar olyan, mint az ostor, de megértem, azt hiszem nekem akar jót, ha már belerángattam és kikönyörögtem. Az, hogy akit láttam vagy hallottam a nevét... - tárja szét a karjait. Majd kiderül. - Kellemetlen? Nem, kevésbé, mint hiszed. A locsolást túl lehet élni, nem vettem a lelkemre – issza ki a maradék vizét végül, lenyelve vele, hogy valójában mit is gondol.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 29, 2019 10:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





To: William (Athan)

It's always fun when you get to go somewhere new and you get to meet new people and get new experiences.


Bízott benne, hogy az egyébként labilis elméje nem fogja menet közben bemondani az unalmasat. Nem lett volna előnyös ha átváltana az elméje a szadista gyilkológépre amikor csak kicsit nyomozni jött az új taghoz. Bár próbálta elterelni erről gondolatait valahogy mindig itt lyukadt ki ezért többnyire továbbra is kerülte a szemkontaktust és inkább a lakással volt elfoglalva nehogy valami olyasmit vegyen észre a fiún vagy a viselkedésén, ami másodpercek tört része alatt át tudná billenteni a rossz oldalra ugyanis akkor annak nem lenne jó vége. Számos démon és egyéb számára szörnyszülött tudna mesélni arról, hogy milyen akkor amikor elméjét ellepi a sötét köd, de hát sajnos azok halottak. Ráadásul mióta volt az a rejtélyes füst sokkal gyakrabban borul be az agya.
- Soha nem lehet tudni, hogy az évek során miket hoztak ezek létre vagy miket eszeltek ki. Nem szabad egyiket sem félvállról venni mert megütheti az ember a bokáját. - vonja meg nemtörődöm módon vállait mintha csak az időjárást közölte volna amikor pont Ő volt az élő példa rá, hogy nem teljesen emberi szerzetek is tartózkodnak a vadászok berkein belül. Bele se gondolt még és nem is akar, hogy mi történne ha kiderülne róla az igazság ezért a lehető legjobb módon próbálta leplezni minden jelét annak, hogy Ő egy félvér.
- Ha sikerült szerezni szóljál, segítek. Nem éppen tűnsz a felújítás és festés mesterének ha még nem volt ilyen lakásod. - próbál kedveskedni bár arca nem éppen erről árulkodott. Számos sötét gondolat kúszott be fejébe mint például az, hogy mi lenne ha valamilyen oknál fogva csak eltűnne az újonc vagy mi lenne ha egyenként tépkedné ki a fogait. Ezeket egy nagy sóhaj kíséretében próbálta elkergetni majd meg is rázta a fejét.
- Bocsi a hangok. - kezd el kuncogni miközben ismét a halántékán köröz mutatóujjával. Bár nem éppen a legpéldamutatóbb a vadászok közül, sőt vannak akik ellenzik is azt, hogy ilyen labilis elmével tartózkodik köztük.
- Azért ha majd lesz rá lehetőséged egyszer tisztítsd ki, biztos, ami biztos. A lepedő nem véd meg mindentől. Jaj bocsi, elragadtattam magam, nem leszólni akartam csak rossz szokásom, hogy csak a negatív dolgokat veszem észre.Köszi. - tárja szét a karjait maga előtt majd átveszi a pohár vizet. Aprót kortyol bele majd ölében tartva folytatja. - Mint mondtam én személy szerint ennél rosszabb helyzetből jöttem. Volt, hogy az utcán, a romok között éltem. - vonja meg a vállait miközben ismét úgy közli ezt a tényt mintha megint csak az időjárásról beszélne. Azt már meg sem említi, hogy az anyja sorozatos öngyilkossági kísérleteket követett el majd Ő maga dobta az utcára. Ez nem embernek való és nem is egy ismerkedéshez kedves téma.
- Hidd el, az vagyok. Lehet nem látszik, de ez csak átmeneti. Az igazi énem, a másik felem akkor jön elő amikor vadászok. Nem véletlenül végrehajtóként vagy hóhérként küldenek ki valahova. A legtöbb kapott megbízatásom csak kivégzésekből áll. Az esetleges kikérdezések és egyebek már más kategóriás vadászok reszortja. Nem véletlen az sem, hogy mindig egyedül dolgozok. Magányos farkas vagyok. - szelíd mosollyal az arcán mondja el az igazság egy tört részét. Hiszen Ő maga direkt vívta ki magának a magányos gyilkos szerepet. Sokkal kevesebb szemet és embert kellett így átvernie mintha lennének folyamatosan társai. Arról az egy csicskásról pedig senkinek sem kell tudnia. Egy névtelen, huszadrangú tanonc akiből soha nem lesz vadász. Akit csak hiteget azzal, hogy segít neki azzá válni.
- Jaj csak egy szófordulat volt, nem komolyan mondtam. - mosolyodik el. Hiszen tényleg így volt. Bár nem erőssége a viccelődés vagy ha mégis megteszi akkor a humora elég sötét szokott lenni és ez most meg is mutatkozott.
- Pedig a kések szuperek! - mondja lelkesen miközben kabátja alól előrántja az angyal pengéből készített egykezes tört. - Nekem a kések a kedvenceim, azokkal bánok a legjobban. - forgatja meg egy kézzel össze vissza a pengét majd szó nélkül elrakja mintha csak egy kis bemutatót tartott volna.
- Mintha azt mondtad volna, hogy csak felkaptad a gatyát miután kiugrottál a kádból. - pillant a fiúra. - Hagyjuk, nincs kedvem a virslipartyhoz. - mondja kuncogva reménykedve abban, hogy érti a célzást. Kicsit csalódott volt, hogy nem láthatja az összevarrt sebet hiszen szinte rajongott az ilyenekért, de mindennek volt határa és ez pont az volt.
- Jó jó értem én csak kíváncsi vagyok miken mentél keresztül mire igent mondtak az újonc szerepre. - kortyol bele megint a vízbe. Nem szeretett vizet inni, szinte soha nem tette inkább alkoholt fogyasztott ezzel is tompítva tudatát és elkerülve a nyilvános elmeroggyanást.
- Pedig kezdtem azt hinni, hogy én vadásztam le a Moby Dicket. - csapott combjára sértett arccal majd hangosan felkacagott.
- Nyugi én magamban sem bízom nem, hogy másban. - kortyol bele megint a vízbe. - S mondd, mi a véleményed eddig a vadászokról? Engem leszámítva. Én tudom, hogy egy elég kellemetlen tényező vagyok.





reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Panelház - Page 2 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 24, 2019 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


☽ Félvérek álruhában

Liam & "William"
• szószám: 957• Credit:

 
Hümmög egy pár sort, majd végül vállat von. Ennyire nem lesz ilyen, eleve, nem is olyan, mint a többiek, a legtöbb dolog nem érdekli igazából, így ha magasabb rangra is kerül majd és hasonló eset történik, ő magától biztos nem fog elmenni hozzá és az arcába mászni, ameddig az ő dolgait hagyja és nem keresztezi, felőle azt tesz, amit akar. De nem hiszi, hogy követi valaki a példáját, így nem, ha szereznek is újoncot, az a békésebb mesével fog érkezni. Vagy hát, kinek mi a béke, ugyebár. Neki ez nem, gyanakszik és ez zavarja. Nem fél, hogy lebuktatja, hogy leleplezi és feldobja, hanem zavarja és főleg az, hogy nem tehet ellene szinte semmit sem. Semmi olyat. A megkötözött kezek képletesen sem éreztetnek jót.
- Azt ne mond, hogy árulók vannak a vadászok között, vagy épp nem emberek – ráncolja a homlokát, mintha ezt totálisan elképzelhetetlennek tartaná, szentségtörésnek, de végül is, simán megtörténhet. Egy angyal a jóért, egy démon tévúton, bár, nem tudja elhinni, hogy az ilyenekben megbíznának vagy épp átengednék azokon a teszteken, amiken ő is keresztül ment. Neki is csak azért volt szerencséje, mert Isten mindent kitörölt és ezáltal azt is, hogy mivel és hogyan lehet őt felismerni. Ugye, az előny. Milyen hasznos is, most az egyszer, ténylegesen. Már egész kényelmes lett a légkör, erre a nyakába jön ez. Tiszta öröm.
- Majd szerek festéket. Akinek ilyenje sem volt sosem, ez kincs. Nem baj, ha neked nem tetszik, én örülök, hogy ezt is kaptam. Sajnos nem ismerem a luxust – mintha kicsit sértett lenne a leszólás miatt, védené a kis vackot attól, hogy csak úgy leszólja, nem mintha neki nem tűnt volna fel a hibák egyike sem. Minden ráér, az élmény friss, meg hát, nem a lakása miatt jött, ugyebár. Vagy ha téved...
- Azért kell rátenni a lepedőt. De eltelt nagyon sok év, volt ideje kiszellőzni. Nagyon kényelmes ágy, te most tényleg a lakást fogod végig leszólni? - csóválja meg a fejét, majd feláll és hát a sör helyett hozza is a friss vizet. Egyet magának is, a másikat pedig visszaérve nyújtja neki és csak akkor ül vissza, amikor elvette és a sajátjába kortyolhat. Kinyúlva pakolja le a poharat olyan pontra, ahol biztos nem veri le, és úgy hallgatja tovább. Szemöldöke ismét a magasban, majd végigmérve keresi az őrület jeleit, de sem habzó száj, se vérben forgó szemek. Persze, az őrület nem mindig mutatkozik látványosan, szóval lehet igazságalapja a mondandójának, nem fogja kétségbe vonni, de akkor megint csak jó infó arra, hogy figyeljen. Hogy mégis mikkel vannak akkor tele...
- Ó, ez igen... őszinte vallomás. Legalább nem szépíted a dolgot, bár szerintem nem vagy az, vagy ebben a világban mindenki őrült kicsit. Mindegy is... Akkor majd meglátom, bár kíváncsi vagyok, miért mondod magadnak ezt – mint aki mindenkiben csak a jót látja meg, azt keresi és nem is veszi észre az igazságot. Aztán legyen, amilyen akar, ő nem őrültet ad elő, bár testvérei előtt igencsak az lenne és lesz is ezzel a dolgával, oda sem neki. Az esze ép, a láda sem rágta meg túlzottan, örülnie kell és örül is, ha feleennyire maradt volna esze, akkor most nem tudna játszani.
- Nem hiszem, hogy kiveri... - ráncolja a homlokát, azért az a módszer erős lenne, az inkább azoknak jár, akik rosszat tesznek, viszont, ha csak egy pillanatra belegondol... Áhh, annyira nem akarja keménnyé és szívóssá tenni, vagyis nem ezen az áron. Megrázza a fejét, lényegtelen, visszapillant inkább a másikra és ismét csak vállat von.
- Megleszek. Én mindig szarabb körülmények között éltem – veszi át a szlenget, nem árt ha kicsit ilyet is tanul, a szókincs sosem rossz. - Ne aggódj, mindig lesz hely valahol, vagy ha nem, hát kérek nagyobbat, ezen ne múljon. Annyi legyen nálam, amit használok is, nem akarok a falra késeket akasztgatni – nem raktár ez, ami olyan, annak meg van másik helye, persze ez nem publikus, így ki is marad a felsorolásból. Kimarad a műsor is, látványosan nem reagált a teste a kis akcióra, lehet ezzel most aztán csalódást okozott, mivel nehéz rajta a fogás, bár a só azért nem tartozik a kedvencei közé, mágiát úgysem akart ma használni, van honnan és miből veszíteni. Így meg ugye neki kedvez csak minden. Már-már kedve támadna vigyorogni, hogy mennyivel a könnyebbet húzta, aztán... Mégsem. Arca marad amilyen, majd pislog párat a lelkesedésre. Aztán a hegre. Még megvan, mivel az egész város szerkezete nyomja el, így az még igencsak megcsodálható. Komolyan. Csak nyer. Na de...
- A.. aha.. a lábamon, itt – mutat a combjára, amelyet felhasított az a vacak, igencsak mélyen. Már nem veszés, sőt mi több, be sem gyulladt, egészen szépen el fog tűnni, csak hát ugye, a heg mégiscsak kell. - Megmutassam? Ahhoz le kéne tolnom a gatyámat, csak hogy tudd – mintha figyelmeztetni akarja, de hát ja, ki tudja, lehet nem akar combokat bámulni, amik nem nőké, vagy épp csak az övét nem. Nem rejtegeti, mondhatni nincs mit, de most jelen esetben van, kötés is már csak egy egyszerű réteg géz, vagyis volt a nadrág alatt, ameddig fürdeni nem kívánt. Szusszan egyet, nem kezd addig semmibe, míg nem mondja. Ellenben beszél tovább.
- A minden melyik részét nem érted? - -vágja vissza a kérdést, fel se tudná sorolni, a felére sem figyelt, csak arra, hogy legyen már vége. - Vasra is.  Sőt, ők is meglocsoltak, kész fürdő az életem itt – még mindig érzi a nyelve hegyén a sós ízt, kortyol is rá párat, amint magához veszi a poharat.
- Nem azért mondtam, mert én vagyok az egyetlen... Te kérdezted a múltam, nem drámát akartam fakasztani. Ajh. Jó, ne bízz bennem, nem is kérem, de csak gondold végig... minek lenne színjáték? Egyszerűen szar múlt, kedvező jövő. Ennyi. Sajnálom, hogy mást látsz, de tényleg, nem én leszek a nagy fogás.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 24, 2019 2:02 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





To: William (Athan)

It's always fun when you get to go somewhere new and you get to meet new people and get new experiences.


- Majd rájössz Te is miért van ez ha eljutsz odáig, hogy vadász leszel. - reagálja le a fiú megjegyzését, ami a kétkedésével volt kapcsolatban. Igaz Ő mióta az eszét tudja kétkedik szinte bárkiben. Nem bízik senkiben és soha nem is fog valószínűleg. Hisz félvér. Félig ember, félig démon szerűség. Ráadásul akadnak olyanok akik előszeretettel vadásznak az Ő fajtájára is nem csak a tiszta vérű démonokra és egyéb természetfelettiekre.
- Az egy kicsit erős túlzás lenne ha azt mondanám, hogy rendben van. - kezd el grimaszolni miközben a leharcolt lakást vizsgálja. - Ráférne legalább egy tisztasági festés. - mutat a falakra amiken meglátszott az idő és a háború nyoma is egyaránt. - Meg talán új bútorok sem ártanának. Ki tudja ki izzadta tele ezt az ágyat is például. - bökdösi meg a maga alatt található matracot. Soha nem undorodott semmitől ezért még el is játszik a gondolattal, hogy mi történhetett ezen falak között korábban, de semmi épkézláb, normális emberre hajazó gondolat nem jutott eszébe.
- Pedig most egy sör jobban esne, de egye fene. - fogadja el a felajánlást mit sem törődve azzal, hogy eddig gyanakodva figyelte a fiú minden egyes mozdulatát. Nem tart attól, hogy megmérgezi hiszen elég nyilvánvaló lenne mindenki számára a tettes kiléte.
- Hogy miért kerülnek? - kapja vissza a fiúra a fejét. Nem számított visszakérdezésre, sőt. Nem is nagyon szerette, de nem volt mit tenni ha már idáig fajult a helyzet muszáj volt valamit odaböfögnie.
- Mert nincs ki mind a négy kerekem. - kezd el halántékán körözni jobb mutatóujjával. De még mielőtt rákérdezne beszélgetőpartnere, hogy mégis miről beszél úgy látta jónak ha tőszavakban is elmondja. - Őrült vagyok. - vonja meg a vállait mintha csak azt mondta volna meg neki, hogy milyen színű az ég. Sajnos ez faji ártalom volt, labilis idegrendszer és labilis elme. Ez a mellékhatása annak ha egy ember és egy démon gyereket csinál. De pont ez volt az a plusz, az a kis hajtóerő, ami végigvezette élete során és most hivatals vadászként írtja mindazt, ami neki nem szimpatikus. - A többit úgyis megtudod majd rólam ahogy beilleszkedsz. - kacsint rá vigyorogva hiszen biztos volt benne, hogy szárnyra kapott már számos szóbeszéd róla mint a vadász, aki kegyetlenebb még a démonoknál is vagy valami hasonló baljós hülyeség.
- Mást nem a szart is kiveri belőled. - legyintéssel tudja le a kis monológot aminek a felére oda sem figyelt csak az utolsó egy-másfél mondatra. Sajnos szelektív gondolkodásmódja miatt nem minden volt képes megfogni őt, lekötni így, ami hosszú és unalmas volt az úgy hatott rá mintha el se mondták volna neki.
- Hidd el amint hozzászoksz a környezethez, haladsz a vadászok útján úgy lesz egyre több játékszered, ruhád, sok hülyeség, ami megtetszett ezért hazahoztad és akkor fogsz rájönni, hogy ez a kis lyuk, ami most a megváltás számodra milyen aprócska is valójában. De egynek elmegy. Én személy szerint éltem ennél sokkal szarabb körülmények között is. - legyint kezével ismét hanyag módon miután az Ő monológjával végül saját magára tért ki mintha valami egoista pöcs lenne, aki mindenben magát fényezi.
- Hopp meg kopp, nem? - kérdezi enyhén gúnyolódva, de semmi bántó szándék nem volt benne kivételesen. Talán ittléte óta előszőr. A továbbiakban míg előveszi a kis üvegcsét úgy tesz mintha érdeklődve hallagtná Őt, de valójában csak a megfelelő pillanatra várt, hogy az üvegcse tartalmát ráöntse.
- Igazán nincs mit. - tárja szét maga előtt karjait miközben figyeli van e valami hatása a keveréknek amit bevetett, de elszomorodva látta, hogy az égvilágon semmi sem történt. Talán ez a szomorúság pár másodperc erejére az arcán is látható volt, de végül csak sóhajtott egyet és ismét a lakást kezdte el vizsgálni  miközben a vele szemben ülő végre kitért a baleset részleteire.
- Összevarrtak? - csillantak fel a szemei a szó hallatán. Talán elég ijesztően is hathat hiszen eddig komor volt és nemtörődöm most viszont úgy ült ott mint egy izgatott kisgyerek, aki ajándékot kapott. - Imádom az ilyesmiket, megmutatod? - hajol egy kicsit közelebb hátha megmutatja neki a fiú. Ő maga is varrt már össze sebeket, de nem a legszebb módon így hát minden lehetőséget megragad, hogy ilyen sérülések megnézésével tanuljon valami újat.
- Szóval leteszteltek szenteltvízzel, sóval, ezüsttel, különböző csapdákkal? - vonja össze szemöldökét majd eszébe jutott még valami, amit kihagyott a listából pedig elég sokszor jól tud jönni. - Esetleg vassal is? - dönti egy kicsit oldalra a fejét. Hallott pár mesét szellemekről és általa még nem látott kis szörnyecskékről amik nem szeretik vasat bár ez éppen nem egy kis szörnyecske volt vele szemben és nem is szellem hiszen meg tudta érinteni és a víz sem ment át rajta.
- Elég drámai történet legalábbis ahogy előadod. Tudod nem csak Te jössz nehéz múlttal a hátad mögött. - jegyzi meg szigorúan bár nem kioktatni akarta csak nem szereti ha valaki áldozatként beszél magáról.
- Egy vadász mindenkiben kételkedik, főleg ha az még őrült is.




Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7