Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Panelház •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Panelház 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 29, 2020 8:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Nothing in the
cage of my ribcage
Emptiness is safe, keep it that way


Ahogyan tisztulnak a gondolataim, egyre kevésbé értem, hogy Cara mit is akar most már tőlem, vagy még pontosabban, miért is akarja azt még. Talán csak azért, mert így visszavághat a korábbi ballépésemért, mert most ez a legkézenfekvőbb mód arra, hogy kínozzon, enélkül, hogy magának is ártson… de ezen kívül aligha nyerhetne valamit. Esetleg a büszkesége leszakadt darabjait foltozgathatja vissza magára.
- Elég hosszú lista. – A beletörődő sóhajom most mégsem ehhez a részhez szól, sokkal inkább az elkövetkező sokkal kényelmetlenebbhez, ami egyre közelebbinek érződött.
Azzal viszont meglepett, hogy egy nevetéskezdemény tört fel belőle, amit még ha leplezni is próbált, külsőleg megtehette, de belsőleg már aligha lett volna képes rá. Nagyszerű, kár, hogy már túl késő az ilyesmihez, vagy ha nem is, akkor pont most egyre kevésbé aktuális. Ezen a ponton már aligha lehetne elterelni a figyelmét a magyarázatokról amiket olyan makacsul követel magának.
Igazából az a te hibád lett volna -  mondanám, de végül még időben visszafogom magam, megkímélve mindkettőnket egy újabb potenciális nézeteltéréstől amit okozna. Mert tény, hogy sokkoltam, de az is, hogy kezelhette volna másképpen. Bár ahhoz képest, hogy nincs annyira hozzászokva az egészhez, mint én, egész jól tartja magát. De ez a dicséret szintén gondosan eltemetve maradt a gondolataim mélyén, ahová ő már nem ért el.
Vele egyszerre fékeznék a gondtalannak induló lendületén, hiszen a fájdalmon is osztozunk, bár számomra könnyebb kizárni, azért tudok róla, főleg ha ilyen váratlan ötletei támadnak. - …pihentetve kellene tartanod. – Egy halk szisszenés után jön a megjegyzés, elárulva, hogy éreztem én is, de ezen a ponton már ez nem zavar, köztünk ennél sokkal nagyobb súlyú problémák voltak már egy ideje.
A monológjára már én nevetek fel röviden, bár egészen száraz, és alig található benne igazi öröm – ahhoz túl feszült voltam még – de legalább őszinte volt, ahogyan elképzeltem magam előtt a felvázolt helyzetet. -  Pedig remek történet lenne belőle.
Végül mégis én voltam az, aki a konkrét problémára akart térni, ugyanis bármennyi pillanatra is felragyogott Cara személyisége a nehezteléseink közepette, ettől még minden eltelt másodperccel jobban őrölt a várakozás. Túl akartam lenni rajta, ha már annyira ragaszkodik hozzá – hiszen annyira ragaszkodik hozzá, hogy elkerülhetetlen lett a dolog. Így pedig semmiképpen sem akartam lelépni mellőle, az csak még több kellemetlen helyzethez vezetne a jövőben… amire most tényleg nincs szükségem.
Mi történt velem. Nem kellene meglepnie, de már az első kérdést utálom, talán ezért is kérdek én is tőle olyan gyorsan. Mégis húzom az időt, de amitől túl akarok esni rajta, nem lesz könnyebb az egész.
Nem hangzott biztosnak  válasza, és ez megnyugtatott valamennyire, még ha vannak is ötletei, nem annyira ismerős neki a téma, hogy tippeknél közelebb jusson az igazsághoz. Hacsak nem segítek neki persze, de szándékosan aligha tennék ilyet… szóval amíg óvatos vagyok, addig nincs gond. Ja, óvatosság. Ma egész jól megy az…
Támpontot ad, ami talán valahol segít is, mert még ha nem is lelkesen, de elkezdek válaszolni végre a kérdésére is. – Sosem kaptam semmi jót tőlük, csak mások dicsőítő szavait. Sokkal nehezebben találok okot arra, hogy miért kellene kedvelnem őket, mint arra, hogy miért ne. – Mondjuk az emberek többségével is így vagyok, de ha rájönne, hogy igazából majdnem mindenkit utálok, aligha vinné előbbre a beszélgetésünket. – Fájdalmon és problémákon kívül nem kaptam mást tőle. És ha felhozod azt a szart, hogy ezekből tanulunk és erősödünk, akkor jelentősen lerövidíted a beszélgetésünk hosszát, mert ezek még arra sem voltak jók. – Újabb figyelmeztetés, amire remélhetőleg már hallgat is, bár most maximum kiabálni lenne energiám vele. -  ...csak... elegem van abból, hogy az emberek néha még mindig úgy tesznek, mintha a "jó" oldal képviselői lennének.
- Ez mondjuk egy egészen érdekes ajánlat. De biztos, hogy hallani akarod? Mármint, a megtörteken már nem változtatna, és fogalmam sincs, hogy mit nyerhetnél belőle. – Okkal van az, hogy nem szeretünk mások problémáival foglalkozni. Fárasztóak. Szóval neki is könnyebb lenne talán hagyni az enyém magyarázatait és törődni az övéivel, mert biztosan még neki is akadhat…
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Panelház Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 25, 2020 7:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽I need an explanation

Lev & Cara
zene: When the Levee breaks  szószám: 874 • Credit:

 

Kezdtem azt érezni, hogy Lev tényleg nem akar beszélni az emlékfoszlányokról, amit olyan előzékenyen ’átnyújtott’ nekem. Ha legalább egy kicsit is ismertem volna, talán hajlottam is volna rá, hogy a lelki békéjének háborítatlansága érdekében elengedjük a témát, de tekintve, hogy még mindig nem tudtam róla szinte semmit, nem akartam ennyire nagylelkű lenni. Fájdalmat okozott nekem, még ha nem is szándékosan, és az ilyesmit nem könnyű elfelejteni. Tehát abban biztos voltam, hogy bármennyire is kellemetlen ez a számára, nem fogom elengedni a témát. De mivel áldott arany jó szívem van, és mégis csak sikerült kisajtolnia belőlem némi empátiát, arra hajlandó voltam, hogy finoman közelítek az ominózus téma felé, és ha nagyon tereli a szót, akkor csak óvatosan fogom visszaterelni a beszélgetést a helyes mederbe. Csak meg ne bánjam később, ha esetleg idő előtt eliszkol.
– Na igen, felírhatjuk ezeket is a listára. – válaszoltam könnyedén, mintha minden napos lenne az ilyesmi, de tény, hogy igaza volt. New York viszonylagosan biztonságos helynek számított a vadászok miatt, de ki tudja, hogy meddig marad még fenn ez az ’idilli’ állapot. Illetve az, hogy én ’békében’ élhettem, az még nem jelenti azt, hogy neki is ugyanekkora szerencséje volt. Sőt, az általa mutatott emlékfoszlányok, mind arról tanúskodtak, hogy neki jó néhány dologgal meg kellett birkóznia az élete során. Sajnálatos, és ha személyesen jelenne meg, lehet, hogy az együttérzésem jeleként még hátba is veregetném, de ennek ellenére nem volt joga rám borítani a szaros bilit, magyarázat nélkül. Azonban a még mindig mérhető mennyiségű haragom ellenére, amikor megemlítette, hogy „máskor egy aranyos seggfej”, önkéntelenül szakadt ki belőlem egy apró kuncogás. Persze próbáltam leplezni, és a kezemet is a szám elé emeltem, mintha csak köhintettem volna egyet, de volt egy olyan érzésem, hogy a próbálkozásaim ellenére is érzékelte, hogy mi is történt. Mindegy. Nem fogom szóvá tenni, és ha rákérdez, biztos, hogy letagadom. Inkább felvettem a beszélgetésünk fonalát, és szépen lassan eveztem a kényesebb téma felé.
– Egyetértek. Mondjuk törhettem volna a lábamat is. Jelzem, akkor biztosan benyújtanám neked a számlát, amiért kénytelen vagyok beteg állományba menni. – jelzésképpen meglengettem a sérült kezemet, és bármilyen hatásosnak is ígérkezett ez a gesztus a fejemben, azonnal megbántam a mozdulatot. A fájdalom élesen hasított bele az öklömbe, és egyben újra emlékeztetett a történtekre, illetve, hogy ezt előbb vagy utóbb meg kell magyaráznom majd minimum Pete-nek, amikor visszaér a ’kedves’ partnerével.
– Apropó, hálás lennék, hogyha a későbbiekben esetleg szóba kerül, hogy eme sérülést egy tolvajjal vívott hősies csata közben szereztem, akkor nem tiltakoznál, és nem árulnád el hangosan, hogy valójában egy szobornak adtam egy bal egyenest. – mire kimondtam, már meg is bántam, mert könnyen lehet, hogy éppen eme kérésem miatt fogja már csak azért is elmondani a valós történetet, de végül is ezt egy tesztként is fel lehet fogni. Amikor visszajön Pete kiderül, hogy képes-e egy ilyen apró kérést teljesíteni, vagy tényleg feltett szándéka, hogy kibasszon velem. Ugyanis továbbra sem vetettem el ezt a lehetőséget. Az viszont meglepett, hogy végül éppen ő javasolta, hogy azt a bizonyos kényes témát most már elevenítsük fel. Kedvem lett volna egy csípős megjegyzéssel a tudtára adni, hogy részemről erre várok, amióta ott hagytuk a templomot, de végül bírtam a véremmel, és egy sokkal szolidabb módon adtam tudtára, hogy egyetértek vele.
– Részemről rendben. Tehát mi történt veled, amiért ennyi fájdalmat nyomsz el magadban? – öhm… na jó… talán ez sem sikerült túl empatikusra, de mindenképpen jobb volt, mint amit először akartam mondani. Mindenesetre, ha belekezd a történetbe, akkor figyelmesen hallgatom, és nem szakítom félbe. Legalábbis addig, amíg nem tereli el ismét a témát. Viszont úgy néz ki, hogy előbb még a lelkével kapcsolatos kérdésemre akar válaszolni, így mivel az is érdekes számomra, hagytam, hogy kibontakozzon és csak utána válaszoltam.
– Miért ne lenne? Démon biztosan nem lehetsz, és tekintettel az angyal utálatodra, nem hiszem, hogy teljes értékű tollas lennél. Ergo kéne, hogy legyen lelked. – a hangomon biztosan érződött, hogy a magabiztosságom erősen megkopott, hiszen erősen hiányosak a természetfeletti ismereteim. Ugyanakkor a jelenlegi tudásomra alapozva azt feltételeztem, hogy Lev félig ember, így tényleg kéne legyen lelke. Persze meg lehet, hogy csúnyán mellé lőttem, de igazából ez teljesen lényegtelen is. Nekem csak az számít, hogy a jelenléte milyen hatással van az életemre, hogy pontosan milyen lények tették össze, amilyük van, számomra irreleváns. Neki viszont biztosan fontos, és könnyen meglehet, hogy éppen emiatt hordoz magában ennyi fájdalmat. Tehát rá kell valahogy majd kérdeznem.
– Na jó. Mondjuk kezdhetnéd azzal, hogy miért utálod annyira az angyalokat, hogy egy egyszerű szobor és templom látványa is ennyi keserűséget idéz fel benned. – bassza meg ez már kezd át menni egy ilyen pszichológusos beszélgetésbe… Nehogy már… Ha csak kérdéseket teszek fel, akkor előbb vagy utóbb terelni fog. Én is ezt tenném a helyében. Kell tehát valami motiváció… Mégis mi lehetne az? Oh már tudom, hogy én minek örülnék, ha a helyében lennék. Valami jó kis zavarba ejtő történet hallatán könnyebben eredne meg a nyelvem…
– Ha attól könnyebb, én is elmesélek valamit, amit egyébként biztosan nem osztanék meg senkivel. – egy cinikus mosoly jelent meg az arcomon, mert semmi kedvem nem volt a saját szennyesemet kiteregetni, amikor éppen az övére vagyok kíváncsi, de végül is én is hozhatok némi áldozatot. Ha túlságosan belsőséges lesz, akkor majd kitalálok valami elterelést. Vagy csak szimplán kidobom a taccsot…


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Panelház 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 20, 2020 9:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Nothing in the
cage of my ribcage
Emptiness is safe, keep it that way


Nem meglepő, hogy nem értékeli a megjegyzést, hiszen aligha vagyunk – és a helyzetet figyelve úgy tűnik, aligha leszünk? – olyan viszonyban, hogy így viccelődhessek vele és valóban úgy is értelmezze a szavakat, ahogyan szánom őket. Vagy elve olyan személy, aki nem értékeli az ilyen megjegyzéseket, bárkitől is érkezzenek. A nemtetszését érezve viszont eszembe jut, hogy amúgy én is rövidebbre akartam fogni a beszélgetést, ez pedig sajnos azzal jár, hogy kihagyjuk az ilyesfajta kitérőket… ezért is próbálom lezárni a témát, meg kicsit ezért is, mert sajnos egy újabb dühkitörés már nem igazán férne bele a mai napba. – Természetesen. – Próbálok szelídíteni még a mosoly késztetésén is, hátha úgy nem harap annyira. Egyelőre. Lesz ez még rosszabb, csak térjünk rá a lényegre, bár lehet, hogy nekem sokkal kellemetlenebb ez az egész, mint neki. Ha már itt tatunk, gyorsan ki kellene találni valamit…
- Vagy amikor az angyalok az emberekre támadnak, a pokol a földre szabadul és majdnem minden, ami mozog potenciálisan kinyírhat. – Tessék, pontosítottam, ha nem értette volna, hogy milyen általános szarra gondoltam. Nem arra, ami abszolút hétköznapi most is és évtizedekkel korábban is, hanem erre a friss minőségi masszára amiben kedvünkre mártózhatunk, lassan még nyújtózni sem kell érte és utánpótlásból is akad bőven.
A kérdésére egy biccentés felel előbb. – Persze, máskor egy aranyos seggfej vagyok. – Valószínűleg hátrány, hogy kezdem összeszedni magam, mert jönne vele a megszokottabb modorom is, amiről már sejtettem, hogy neki nem pont ideális. De ahhoz még mindig kimerült voltam, hogy színészkedjek és aranyosan mosolyogjak. – De komolyra véve, ennél kevés rosszabb kimenetelt tudnék elképzelni. – A komoly talán túlzás, azon talán még dolgozni kellene, főleg a lényeghez közeledve, amihez amúgy szerintem neki sincs sok kedve, mégis ragaszkodik hozzá. Miért is? Az oké, hogy tönkretettem a napját, talán a hetét is, de… Talán fájna beismerni, hogy valahol még igaza is van.
A következő megjegyzésem viszont gondolkozásra készteti, elhallgat és telnek a pillanatok, pont elég, hogy megbánjam, mert már biztos, hogy ezt a témát is meglovagolná a hölgy. Az jobban meglep, hogy a hang amivel megszólal gúnymentes, ilyet is rég kaptam tőle. Illene megjegyzést tenni rá, de azzal biztosan elveszne a pillanat varázsa… nem mintha a szavaimmal nem tenném tökre amúgy is. – Kényelmesek témákról. Előbb nem tudhatnánk le a másikat? Ha már le akarjuk szedni azt a sebtapaszt, tépjük le gyorsan.
- Nem tudom mennyire vagy tisztában a dolgok jelenlegi állásával, de a lelkek árfolyama ez ideje jelentősen csökkent. Szóval a másféle ügyek gyakoribbak, mint régen voltak. De úgy gondolod, van lelkem? – Bár nála nem is erőltettem ezt a bú, démon vagyok dolgot, szóval annyira nem meglepő a feltételezése.
Próbálok magyarázatokat adni neki úgy, hogy ne kelljen túl sokat elárulnom közben, de úgy tűnik ez kevés és többet tudna… játszhatjuk ezt, de nem tudom meddig, mert egyszer tényleg sok less a kíváncsisága, ami talán egyikünknek sem lesz előnyös. - …például? – Azért nem megy ilyen könnyedén ez… Ha kérdez felelek, de magamtól mégis hogyan kezdjek beszélni erről?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Panelház Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 07, 2020 11:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽I need an explanation

Lev & Cara
zene: When the Levee breaks  szószám: 850 • Credit:

 

Még Lev visszatérése előtt elhatároztam, hogy megpróbálok egy kicsivel empatikusabb lenni, és háttérbe szorítom a cinikus énemet, de nem ment valami túl jól. Ahogy megérkezett szinte rögtön felszínre tört a haragom egy része bármennyire is próbáltam elnyomni azt. A történtek előtt nyitott voltam arra, hogy finom vagy éppen nem túl gyengéd csipkelődésekkel próbáljuk meg a másik tudomására hozni, hogy még mindig nem vagyunk puszipajtások, de ezen a ponton már csak le akartam zavarni a beszélgetést, ami előttünk áll, viszonylag normális hangnemben. Azonban, amikor egy egyszerű kijelentést, miszerint szeretem a kádfürdőzést – illetve ugye szeretném – kiforgat, és egy teljesen más jelentését ragadja meg önkéntelenül is kitört belőlem egy a külvilág számára is hallható gúnyos horkantás.
– Oh, hát persze. Amilyen úriember vagy, gondolom még a szememet is becsuknád, csak hogy ne tévedjen illetlen helyre a pillantásunk.   – na igen, azt hihetnénk, hogy ez a helyzet már nem is lehetne abszurdabb, de hát kiderült, hogy mégis. A történtek után hogyan juthat egyáltalán ilyesmi az eszébe? Na jó azt hiszem tudom a választ. Férfi… Az idejük nagy részében, bizony arra gondolnak. Miért lenne éppen Lev más? Nekem is sokszor eszembe jut főleg az utóbbi időben, de most komolyan eszemben sem volt ebbe az irányba terelni a beszélgetést. Sokkal fontosabb megbeszélni valóink vannak. Kicsit olyanná vált számomra ez a társalgás, mintha egy munkaügyi találkozó lenne. Vagyis, nem számít semmi más csak az üzlet, jelen esetben ez az információ cserét jelenti. Azonban hiába próbáltam finoman a fontos témára terelni a szót, Lev nem vette komolyan a dolgot. Már a fejemben volt, egy cinikus megjegyzés ezzel kapcsolatban, de végül vissza fogtam magam és maradtam az emberibb hangnemnél.
– A szar az, amikor kitörik a cipőd sarka, vagy amikor elszakad a ruhád pántja, esetleg elfogy a wc papírod. Ez sokkal több volt annál. – azt mondtam, hogy emberibb, nem azt, hogy minden jellegű iróniától mentes… Ez tényleg sokkal barátibb volt annál, mint amit először akartam mondani neki, tehát nem lehet oka panaszra. Egyébként is amióta eljöttünk a templomból én tényleg próbálkozom kedvesebben viselkedni, rajta viszont nem igazán érzem azt, hogy együttműködőbb lenne. Mondjuk a következő hozzám intézett mondata némi magyarázattal szolgált erre a jelenségre.
– Nocsak. Ez esetben másképp viselkedtél volna velem, ha a körülmények ideálisak? – mondjuk én is egészen máshogy álltam volna a jelenlétéhez, ha nem a semmiből. az engedélyem nélkül, egy veszélyes szituáció közepén toppant volna be. Bármilyen meglepő is, de tudok civilizáltan viselkedni, ha nem hoznak ki a sodromból. Viszont, ha kicsúszik az irányítás a kezeim közül, akkor könnyen elszalad velem a paci. Érdekes felvetés viszont Lev részéről, hogy ha korábban találkozunk, akkor nem erről beszélgetnénk most. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy pontosan mire is céloz, de nem lettem okosabb. Ha nem bosszant fel már rögtön az elején, akkor talán más lenne a stílus, amiben a beszélgetést lefolytatjuk, de téma tekintetében nem igazán tudom, hogy mi más merülhetne fel. Aztán kitudja, lehet, hogy éppen üzleti tanácsokat kérne tőlem, vagy éppen valami rázós melóval akarna megbízni, amit persze visszautasítanék… öhm… ha csak nem lenne nagyon sok nulla a siker díj végén. Mivel más ötletem nem volt, így inkább rákérdeztem.
– Tényleg? Akkor miről beszélgetnénk szerinted? – hoppá, semmi gúnyos nem volt a hangomban, pusztán kíváncsiság. Piros pont nekem. Mondom én, hogy fejlődő képes vagyok. Ha némi alkoholt is fogyasztottam volna, talán azt is könnyebben viselném, hogy itt van bennem és a saját fejemben zajlik a társalgás. Hmm… igazából nem is rossz ötlet… vagyis… áh nem. Így is tulajdonképpen bármire képes a testemmel, nem engedhetem meg, hogy a tudatom elködösítse valami szesz. Főleg úgy, hogy ismét szóba kerültek a démonok, holott én nem ezzel kezdtem volna, de legyen.
– Csak nem adtad el a lelked valami szarért ugye? Vagy létezik egyáltalán másféle ügy démonokkal? – ennyire nem lehet kétségbe ejtő a helyzete. Vagy mégis? Mondjuk amilyen emlékképeket és érzéseket kaptam… Nos nem csodálkoznék, ha egy kicsit megborult volna mentálisan, és ezt most kivételesen nem rosszindulatból mondom. Vannak olyan traumák, amik eltorzítják az ember személyiségét, és olyan tettekre sarkalnak, amiket az ’esemény’ előtt még csak meg sem fontoltunk volna. Igazából nekem sem sok hiányzott annak idején ahhoz, hogy feladjam. Szerencsémre, viszont egy makacs dög vagyok, és a nehézségek még inkább motiváltak arra, hogy több legyek, hogy jobb legyek annál, ami vagyok. Ki akartam törni a sivár életemből, és addig küzdöttem, amíg sikerült. Persze még mindig nem vagyok elégedett és talán soha nem is leszek, de azért értékelem az eddigi eredményeimet, hiszen alakulhatott volna másképp is. Válaszhattam volna egy sokkal könnyebb utat. De nem. Lev viszont vagy nem volt ennyire makacs, vagy egyszerűen csak túl sok volt neki, legalábbis erre utalt az, hogy megemlítette, hogy egy kényes témát piszkáltam meg. Viszont az még mindig nem volt tiszta, hogy mégis miért ennyire érzékeny, hogy ilyen szinten túlreagáljon egy viszonylag ’ártatlan’ szituációt.
– Nos, ha nem borítottad volna rám, annyiban is hagynám, de mivel én is éreztem, amit te, így szeretnék némileg bővebb magyarázatot kapni a történtekre. – igazából ez jár nekem, de nem akartam ennyire nyers lenni. Bassza meg a végén még tényleg kedves leszek… Nos, ez lehet, hogy azt jelenti, hogy nem csak Lev borult meg egy picit mentálisan…


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Panelház 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 05, 2020 11:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Nothing in the
cage of my ribcage
Emptiness is safe, keep it that way


- Érthető. – Bár egy motor csak elméletben hangzik jól, a gyakorlatban a fenntartásával gondok lennének, azért én eddig nagyobb gond voltam a nyakába, mint egy szépen elrendezett fémkupac, ami még ha néha útban is van, amúgy legalább jó dekoráció s irányítható. Belőlem még semmi haszna nem lett, és még az irányítást is kivettem a kezéből. Igazából haszna legalább lehetett volna, de ezek után már fogalmam sincs mi lesz, az egyetlen amiben biztos voltam, hogy el kell tűntetni a mamamacit, hogy beszélni tudjunk a tőlünk telhető higgadtsággal, mielőtt még szétválnának az útjaink.
A kialakult helyzetre egyre inkább egy olyan problémaként tekintettem, amihez minél kevesebbet kellene piszkálni, majd hagyni kihülni és elfelejteni örökre, mert igazából úgy mindenkinek kényelmesebb lenne. Tudom, a kényelem mostanában elég nagy kérés, talán még ebben a helyzetben is, de azért akartam adni egy próbát ennek a megoldásnak is, hátha Cara is hasonlóan érez. Bár vele eddig sem volt egyszerű, így talán most is feleslegesen reméltem ilyeneket. Részben ezért is várok egy keveset, mielőtt még tudtára adnám a jelenlétem, részben meg egyszerűen azért, hogy felmérjem a helyzetet. Bár nem hittem, hogy túl sok részlet változott volna azok a percek alatt, amíg kint voltam…
A szavaira felnevetek, mielőtt még válaszolni tudnék. – Ha szeretnéd, megnézhetjük, hogy mi a helyzet a fürdőben. – Teljesen komolytalan szavak, de kikívánkoztak, ha már felhozta. Nem tehetek róla, ő az, aki folyton ilyen témák felé tereli a beszélgetésünket. És utána persze rá is térne a komolyabb dolgokra, gyorsan szétverve az ábrándomat, miszerint megúszhatjuk még a dolgok kényelmetlen oldalát… Ráadásul nem is akárhogyan tér rá, egyenesen gyomorszájba vágna, hát nem aranyos… bár ezt eddig is tudtam róla. Nem, nem az. – Tudod, minden a gyerekkorombban kezdődött… - Meglepően komoly hangon kezdek bele, de utána el is hallgatok, éreztetve, hogy nem gondoltam komolyan, de a biztonság keddvérét megforgattam a szemeit. – Mindenkinek szar volt mostanában. – Bár ezt ő is tudja, szóval valószínűleg nem fogja kielégíteni ennyi indoklás. De időhúzásnak tökéletes, amíg összerakok valami számára is elfogadhatót, amitől én sem sokallok be. Meg amit mondjuk meg is értene egy rövid magyarázat után, és nem is nézne a mostaninál is őrültebbnek. Lehet, hogy túl sokat akarok? – Rosszkor találkoztunk. – Rándítok egy alig érezhetőt a vállán, neki is kényelmetlen a helyzet, érzem, de nekem sem jobb, sőt. Egyre kevésbé tetszik, és egyre jobban hangzik a lelépés, és már most fontolgatni kezdem, csakhogy ekkor mellbevág egy felismerés amire felnyögök. Nem, nem fogok elrohanni, nem fogok elfutni, ahogyan ő is tette, mert én nem vagyok olyan, mint ő, és nem is leszek olyan mint ő. Tehát maradok. De az azt jelenti, hogy válaszolnom kell Cara kérdéseire… - Ha korábban találkoztunk volna, már rég nem erről beszélgetnénk. – Hanem mondjuk üzletről, amiért amúgy kerestem volna, de ezek után már nem tudom hogyan lehetne szépen felhozni. – Azt már összerakhattad, hogy vannak… ügyeim démonokkal. Egy ilyen folyamat közepén futottunk össze. -  Ezzel még nem sok újat mondtam, azt már tudta, hogy a bárban mindkét démon felismert, szóval rájöhetett, hogy közöm van hozzájuk. És egy démonok meg emberek közt az üzletelgetés a leggyakoribb viszony. Közben persze szépen eltereltem a témát az okok kifejtéséről, de talán összerakja fejben… bár az is lehet veszélyes, ezért is kezdtem figyelni az érzései változását, hátha az segít eldönteni, hogy szükséges-e tovább magyarázni a dolgokat, ha esetleg túl elszabadultak volna a gondolatai… - Szóval egy gyenge pillanatban piszkáltál egy témát, ami szintén kényes, amitől elborult az agyam. – Igazából fogalmam sem volt, hogy hogyan kellene kezelni egy ilyen helyzetet, csak azt éreztem, mintha minden kimondott szóval csak rosszabb lenne. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, annyira idegen volt az egész… Kihazudni magam talán könnyebb lett volna, de akkor hosszútávon tényleg dobhatok minden esetleges tervet Caraval, és plusz egy ellenség a nyakamba most tényleg nem hiányzik. Bár ha megtudná, hogy Beelzebub keresési listáján is rajta vagyok éppen, talán elmenne a kedve egy kicsit a kutakodástól, de ezt a részletet egyelőre nem akartam a mostaninál is publikusabbá tenni. Ha Walter idő előtt megtudja, akkor minden eddigi munkámnak annyi volt.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Panelház Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 04, 2020 12:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽I need an explanation

Lev & Cara
zene: When the Levee breaks  szószám: 842 • Credit:

 

Amikor először találkoztam Levvel, illetve, amikor megjelent az üzlet kötésem közepén, azt gondoltam, hogy mivel én vagyok a saját testem birtokosa és egyedüli karbantartója megérdemlem azt a ’luxust’, hogy azt tegyek és gondoljak, amit csak akarok. Levre csak egy betolakodóként tekintettem, aki abszolút megérdemli, hogy rázúdítsam minden érzésemet, legfőképpen a haragomat némi burkolt vagy éppen nem annyira burkolt cinizmus formájában. Aztán történt valami, ami tulajdonképpen elsöpörte, az ’én bárkivel azt teszek, amit csak akarok’ hozzáállást, és ébresztett bennem némi empátiát, noha ezt eszemben sem volt beismerni senkinek. Ritka nagy paraszt tudok lenni, de valahol mélyen nekem is van szívem, és amikor ennyi fájdalmat érez valaki, akkor nem szívesen rúgok bele még egyet. Ugyanakkor arról sem feledkezhetek meg, hogy nekem is vannak sebeim, és ha mindig tekintettel lennék arra, hogy ne bántsak meg másokat, akkor előbb vagy utóbb beleőrülnék a saját nyomoromba. Mi akkor tehát a megoldás erre a kényes szituációra? Fogalmam sincsen. Egyszerűen nem tudom, hogyan kéne viselkednem Levvel. Nem tudom megjátszani, hogy minden rendben, amikor valójában nincsen, és a bűntudatom nem fogja elfeledtetni azt, hogy igazából fájdalmat okozott nekem. Tehát marad egyelőre az óvatos puhatolózás, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul a továbbiakban.
– Már meg ne haragudj, de egy motornak azért jobban örültem volna. – na nem mintha tudnék hozzá annyi benzint szerezni, hogy érdemben használni tudjam, de akkor is. Csak képeken láttam, mert apám amikor lelépett nem vitte magával a motoros naptárát, de nekem már ez is elég volt ahhoz, hogy rögtön szerelembe essek. A vonalvezetés és az erő teljesen megszédített, és ez a rajongás a mai napig nem halványodott. Persze ez egy olyan álom, aminek a megvalósulásában nem reménykedem, de vannak olyan dolgok, amikért harcolok, példának okáért addig nem nyugszom, míg nem sikerül egy olyan házat szereznem, amihez kert is tartozik. Nem túl sok van New York biztonságos részein, és azok is többnyire a nagy családok birtokában vannak, de előbb vagy utóbb lesz annyi vagyonom, hogy olyan ajánlatot tegyek, amit nem tudnak visszautasítani. Tehát ezen álom teljesülése csak idő kérdése.
Miközben ezen járt az eszem békésen kényelembe helyeztem magam Pete lakásában, noha a történtek egyáltalán nem tették indokolttá a nyugalmamat. Mégis ez a csend… Sosem értékeltem igazán az ilyen apró dolgokat az életben, de most nagyon jól esett. Ezért is volt, hogy némi csalódottságot is éreztem, mikor Lev visszatért, annak ellenére, hogy én magam is beszélni akartam még vele, elvégre nem hagyhat itt magyarázat nélkül. Ahhoz túl sok mocskot és feszültséget zúdított rám. Ha megtenné, akkor kénytelen lennék elkönyvelni, mint egy kegyetlen alak, aki tényleg nem érdemli meg, hogy egy picit is rosszul érezzem magam miatta.
– Ami azt illeti inkább egy kádfürdő hiányzik, de tudok élni nélküle. – a kérdés az, hogy érdemes-e. Viccet félretéve, nekem sajnos nincs a lakásomban fürdőkád így sosem volt alkalmam kipróbálni, hogy tényleg olyan mesés stresszoldó hatása van-e vagy ez csak egy ócska marketing szöveg, de tény, hogy idilli cselekvéskét él a fejemben. A feszültség oldásra pedig egyéb módszereket alkalmazok, bár tény, hogy a leghatékonyabbra az utóbbi időben nem volt lehetőségem. Most így belegondolva lehet, hogy ez egészen sok mindent megmagyaráz. Viszont ezt az egyelőre feltételezést eszemben sincs megosztani Levvel, elvégre igen abszurd lenne azzal folytatni, hogy ’bocs, hogy bunkó vagyok de már régóta nem….’ A lényeg, hogy ez az én titkom marad. Tehát elfogadható magyarázat híján kénytelen leszek emberként viselkedni, ha nem akarom, hogy megint elszabaduljon a ’pokol’.
– Szerintem a zavarok nem zavarok kérdésen már rég túl vagyunk. Néhány dologról még beszélnünk kell, bármilyen nehéz is. – ez a burkolt változata volt annak, hogy a történtek után nem szabadul tőlem. Könnyen meglehet, hogy ha kellemetlenné válik neki a beszélgetés akkor végül mégis menekülőre fogja, de úgyis meg fogom találni, ha csak nem hagyja el a várost. New Yorkban ugyanis előbb vagy utóbb, de bárkit előkerítek. Már csak azért is, mert addig nem nyugszom, míg el nem érem a célomat. Nyilván annál könnyebben és gyorsabban fog ez sikerülni, minél több információt nyerek kibelőle az előttünk álló beszélgetés során, de nem fogok kapkodni. Túlságosan is feszült most a viszonyunk ahhoz, hogy többet hibázzak. Tehát nincs más választásom, kedves leszek, igazi bűbáj, legalábbis saját magamhoz képest.
– Nos ebben én nem vagyok biztos. Hiába mész el, egy ilyen bombát nem könnyű elfelejteni. Még sosem éreztem ennyi haragot és ennyi keserűséget, pedig én is kaptam már az élettől. Mégis mi történt veled, amiért ennyi szarságot tárolsz? – ez az Cara, ennél empatikusabban nem is kérdezhettél volna rá a feltehetően legnagyobb fájdalmára… Hatalmasat sóhajtottam, hogy némi emberséget erőltessek magamra, majd tovább folytattam, hátha enyhíteni tudok a nyomáson, ami hirtelen rátelepedett a mellkasomra.
– Gondolom nem volt könnyű életed. – még ez sem az igazi, de már így is túlteljesítettem saját magamat. Nem vagyok az-az együttérzően hátba veregető típus. Én a ’hát az szar ügy, gyere meghívlak egy sörre’ fazon vagyok. A történtek után viszont ennél több jár Levnek. Legalábbis addig, amíg tart a bűntudatom. Hiszen, ha megint valami olyat teszt, ami kiakasztja az idegeimet, akkor nem leszek elnéző. Illetve arról sem tettem le, hogy megtaláljam, és istenesen tökön rúgjam. Kérdés, hogy ha sikerül ezt a beszélgetést lefolytatnunk, akkor továbbra is ez lesz-e a legfőbb motivációm…


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Panelház 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 01, 2020 11:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Nothing in the
cage of my ribcage
Emptiness is safe, keep it that way


Már egy ideje biztossá vált, hogy nem ért meg, s bár a cél nem is ez volt, azért kezd egyre zavaróbbá válni az értetlensége. Amiről talán nem is tehet, hiszen talán sosem gondolkodott el korábban, hogy mi a különbség aközött, hogy valaki a testében vagy éppen azon kívül tartózkodik. Mert ha csak annyi zavarná, hogy bármit megtehetnék vele, akkor van egy rossz hírem, mindent ami csak eszébe jut meg tudnék tenni vele a testén kívül is. Maximum az édesgetett kis egóját sértheti, de az mindenképpen a folyamat áldozatává válna. Akár meg is próbálhatnám értetni vele, hogy mennyire nincs igaza, de szintén, kinek van energiája ilyenekre? Meg ha mindketten ilyen fafejűek vagyunk, sosem jutunk egyről a kettőre ha a témánál maradunk, ezért is kap egy igazán kifejező és lelkes választ. – Aha. – Még csak meg sem erőltettem a hangomat, hogy egyetértőbben hangozzon. Lassan tényleg csak túl akartam esni az egész megbeszélésen, hazamenni és folytatni az életem, már ameddig Beelzebub rám nem talál. Ha egy másik időszakban találkoztunk volna, mondjuk amikor még aludni is van nyugtom esténként és nem tölti ki a napjaimat a túlélés gondolata, akkor valószínűleg most nem így és nem erről beszélnénk. Csakhogy ezek már mind megtörténtek, és bár elfutni könnyű, azért amikor tehetem a maradok és szenvedek ha kell típus vagyok, mintsem az elrohanós. Mondjuk az életemért simán elfutnék, de egyelőre nem ekkora tétekben játszottunk Caraval. Haragudt rám, azt éreztem, de konkrét gyilkolási vágy nem áradt a lelkéből. Persze ettől még lehetett neki, talán csak ilyen profin mélyre nyomja magában, de egyelőre nem volt okom azt gondolni, hogy mellette nagyobb veszélyben vagyok, mint egy ideje bárhol. Ha valaki, akkor ő volt ismét nagyobb veszélyben a közelemben, mert ha mondjuk Beelzebub valamilyen csoda folytán most betoppanna… hát, másodjára aligha sétálna el olyan könnyedén a lábain, vagyis, nem azonnal. Belegondolva a mostani találkozásunk meglepően hasonlít az elsőre, csak nem tudja azt az apró kis részletet, hogy egy időzített bomba vagyok éppen. Már, az érzelmi kilengéseken kívül. Az egy melléktermék, egy repedés amit a démon okozott, s a hiányában tovább nő… az érkeztekor meg ki tudja mi lesz belőle. Talán felemészt, talán most, talán később. De talán túlélem, mint ahogyan eddig is túléltem. Az az egy biztos, hogy szükségem van rá.
- Ha más testben volnék se tudnád. – Rántanék egyet a vállán, de nem vagyunk egyedül, ezt a részletet meg elég nehéz elfelejteni, mert közben valami elképesztően irritáló hangszínnel érkeznek hozzánk a szavak, amikre egy ideje talán egyikünk sem figyel igazán, csak az arcunk olyan, mintha még a témánál lennénk. – Sose mond, hogy soha, szerintem rám sem számítottál, mégis megkaptál. – Vigyorgok benne egy keveset, de tényleg illékony jókedv, egy apró töredéke annak aki amúgy lenni szoktam, de most különösen mélyre süllyedt. Bár legalább éledezni látszik az ilyen pillanatokban.
Amikor pedig végre valami izgalmasabbra terelődne a beszélgetés, és történne is valami érdekes, meg kell szakítani, mert a Caras üggyel kellene haladni, és a saját szórakozásom csak rontana a mostani helyzetünkön. Bár azért kérdéses, hogy meddig van a lennebb, merthogy van az tuti, de tényleg, meddig? Azért nem maradok próbálgatni, egy kis noszogatás után olyan könnyedséggel távozom, mintha sosem lettem volna a testében, csak a beálló csend jelzi, hogy a kis gondolatbéli királysága trónján ismét egyedül ül. Egy ideig. Merthogy vissza kell térnem, amint elintéztem mamamacit, akit amúgy már majdnem megkedveltem, hiszen már óráknak tűnő percek óta ő volt az első aki végre valami színt is vitt volna a beszélgetésbe. Ez persze nem teszi jóvá, hogy mennyire fárasztó tud lenni, de ha kevésbé lennék kimerülve, jobban értékelném az idegesítő jellemét. Így viszont lelkesedés nélkül költözök be a rózsaszín gondolatfelhőjébe, s fokozatosan kezdem fertőzni azt a habosbabos világot ami körbevesz éppen.
Cara dühének pattogó szikrái még innen is elérnek, de igyekszem nem rá figyelni, hanem a cukormázas hölgyre és a felszínen hasonlóan fodros lelkére, hogy azt majd szépen egyengetve terelgethessem a gondolatait, pontosabban azok az én gondolataim, amit sajátjának hisz, s úgy kezdi követni a kifeszített fonalat, hogy mire feleszmélne, már el is indult megkeresni a szíve választottját, mintha az valóban megmentésre szorulna. De a nő elhatározásai meglehetősen szeszélyesek, ezért is tartok vele az út elején, hiszen könnyedén visszafordult volna különben, ahogyan az ajtóban is megtette, onnan is én rángattam finoman a kijárat felé, sietősebbre fogva, mert ez már megint nem a dolgok szórakoztató része, akárcsak ez után sem mosoly és kacagás jön. Nem mintha lenne energiám a jókedvre, de az a beszélgetés ami ránk vár aligha fog segíteni. Igazából egészen könnyű lenne meglépni az éjszakában, de a hideg levegő magamhoz térít annyira, hogy erőt véve mégis visszatérjek Carahoz.
Még mindig nem lelkesen, de legalább már ismét benne vagyok, még ha ő ezt azonnal nem is tudja meg, hiszen hallgatok, mintha gondolkoznom kellene, hogy valóban akarom-e ezt az egészet. A válasz egy ideje már nem, nagyon nincs kedvem ehhez, de végül mégis az én hangom töri meg a magányt a fejében. – Hiányoztam? – Így már tudja, nincs egyedül, szóval, izé, kezdjük? De mégis hogyan?
- Nem tudom mennyi időt nyertünk, a csaj elég gyorsan változtat az elképzelésein, ezért is maradtam vele még egy keveset. – Igazából ez inkább időhúzás volt még, aligha kíváncsi a részletekre, de kihasználtam ezt a pár másodpercet. Pontosabban, ki akartam használni, de rohadtul kevés volt. – Vagy megzavartalak? – Mintha csak most esne le, hogy mennyire kényelembe helyezte magát, és nem lazítottam volna én is pár pillanatot némán a testében, kiélvezve, hogy még nem kell beszélnünk. A beszéd szinte sosem szokott kényelmetlen lenni számomra, de ez most pont a kivételes helyzetek közé tartozott.
- Nézd, egy kicsit talán sok volt amit a templomban kaptál, de mindketten egyformán megszívtuk, ha ez számít valamit. – Bocsánatot kérni ennél jobban nem igazán terveztem, mert még mindig nagyon hittem, hogy az ő keze is benne volt a mocsokban. Figyelmeztettem, még ha nem is sokszor, s még ha a helyében én sem álltam volna le, azt azért nem ismerhettem be, hogy mennyire kicsúszni látszik néha a kezemből az irányítás. Még ha tapasztalta is.
Igazából fogalmam sem volt arról, hogy mi mást kellene mondani neki, elsőre ezen túl csak tapogatózni szándékoztam, rájönni, hogy el kell-e simítani még a témát, vagy… varázslatosan lehűlt annyira, hogy nem kellene piszkálni a parazsat? Miért érzem úgy, hogy lesz ez még rosszabb?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Panelház Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 28, 2020 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽I need an explanation

Lev & Cara
zene: When the Levee breaks  szószám: 1040 • Credit:

 

A Levvel való ’agybirkózás’ ezen az estén sokkal nehezebb volt, mint legutóbb. Akkor sem esküdtünk örök barátságot egymásnak, de most… Kijelenthető, hogy kifejezetten elmérgesedett a viszonyunk. Ebben nyilván nekem is van némi szerepem, de azt nem lehet elfelejteni, hogy ő volt az, aki akkor is és most is váratlanul beállított a testembe. Lehet, hogy a természetfelettieknek az ilyen abszolút rendjén van, de egy magam fajta halandót igenis feszélyez, ha babrálnak az agyával vagy a testével. Lev egyszerűen képtelen megérteni, hogy a kiszolgáltatottság, ami társul a jelenlétével nem egy olyan dolog, amit könnyedén el lehet fogadni. Hiába állítja, hogy nincsenek ártó szándékai, a tény, hogy megtehetne bármit, és semmit sem tudok ellen tenni kiborít. Most egy fokkal kevésbé volt kényes a helyzet, mint legutóbb, de akkor sem volt időnk feloldani ezt a konfliktust, így nem sokat változott a helyzet. Illetve igen, talán még annál is rosszabb lett.
– Azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy most teljesen mások a körülmények. – próbáltam racionalizálni neki a helyzetet, de kezdtem lemondani a dologról. Sosem fogja megérteni. Ő nem halandó. Van értelme így egyáltalán folytatni? Nyerhetek ezen az estén egyáltalán valamit? Hasznos lesz számomra a vele való ismeretség? Vagy az egyetlen jutalmam az a kínzó fájdalom, ami ugyan már nem élt élénken bennem, de az emlék még mindig fojtogató volt? Kedvem lett volna a kezemet a homlokomra illesztve elmélyedni a gondolataimban, de Mamamaci olyan élénken magyarázott, hogy képtelen voltam koncentrálni és megfontolt döntést hozni. Kézenfekvő lett volna akár rögtön elfogadni Lev ajánlatát, de az ismeretlen ereje azért megkongatott bennem pár vészharangot.
– Mivel nem tudom, hogy pontosan mire is vagy képes, szerintem teljesen jogosak az aggályaim. – kivételesen most nem információ szerzés volt a célom, hanem egy egyszerű tényre világítottam rá. Hiába táncolt az idegeimen a csaj, semmit sem tudok Levről, így meggondolatlanság lett volna a részemről, ha azonnal belemegyek a tervébe. Egyetlen dologban viszont abszolút egy hullámhosszon voltunk. Ezt a nőt nem lehet tovább bírni.
– Oh, hát hogyne. Minden bizonnyal rózsaszínben még igazi hercegnő is lennék. Kár, hogy ez sosem fog kiderülni. – a köztünk ’titokban’ végbe menő csevej némileg enyhítette a feszültségem, de még így is nagyon közel voltam már ahhoz, hogy felrobbanjak. Aztán végül mégiscsak eljött az a bizonyos pont, amikor nem bírtam tovább. Tulajdonképpen a kaput az tette be, amikor Pete legféltettebb testrészéről kezdett beszélni. Jól van. Most már francba az óvatossággal. A bigének vesznie kell legyen annak bármilyen következménye is. Lev azonban most megint megmakacsolta magát és hiába ajánlotta fel korábban olyan készségesen, hogy megoldja a kis gondunkat, most neki állt időt húzni. Mondanom sem kell, hogy nem voltam túl boldog ettől a fordulattól.
– Csak nem viszonyítani akarod magad hozzá képest? Gyerünk bújj bele, máshogy nem szabadulunk… – a kétségbeesés határán voltam, így próbáltam az eszére hatni, ami biztosan neki is azt súgta, hogy ez így tarthatatlan állapot. De nem, neki ellent kell mondani, amikor én már beadom a derekam, neki még akkor is tovább kell feszítenie a húrt… Mivel érdemeltem ezt ki? Tudom, hogy nem vagyok egy könnyű eset, de akkor mi a helyzet Levvel? Egészen biztos, hogy valami nem kerek a fejében. Aztán nagy nehezen végül mégis csak hajlandóságot mutatott az értelmes cselekvésre, de már annyira türelmetlen voltam, hogy csoda, hogy nem hangosan kezdtem ordítani. Egy piros pontot mindenesetre biztosan megérdemlek ezért.
– Jól van, jól van, tündér bogár leszek esküszöm. Csak csináld végre. – persze biztosan érezte a hangomon, hogy már tényleg betelt nálam a pohár, de azt hiszem ez érthető. Annyira sűrű volt az elmúlt pár óra, hogy úgy gondolom teljesen jogos a türelmetlenségem. Lev végül távozott, legalábbis feltételeztem, mert érezni nem éreztem semmit. A csaj vonásaira viszont egy furcsa új érzelem ült ki, így ez alapján már elég biztos voltam abban, hogy Lev benne van. Viszont a téma, amiről tovább csacsogott továbbra sem volt túl szívderítő.
 – Oh, úgy irigyellek titeket. Olyan nagy a szerelem köztetek. – mondtam ezt már Mamamacinak és jó magam is drámaian a mellkasomhoz kaptam akár csak ő, ezzel is elvonva a figyelmemet az arcomról, ami önkéntelenül erőteljes fintorra húzódott. Eddig tudtam tartani a póker arcomat. Szerencsére annyira elmerült az érzelmeiben, hogy nem vette észre, hogy némán, de dobtam egy rókát magamban. Tényleg azon a ponton voltam, hogy ideje felkötni magamat a fölöttünk elhelyezkedő csicsás csillárra, hiszen a szájamat hangosan elhagyó szavak már tényleg a legalja volt. Az a mosoly sem volt őszinte, amit a lassan távozó és még mindig magyarázó alakjához intéztem, egy finom integetés kíséretében. Már épp kiengedtem volna a tüdőmbe szorított levevőt az ajtó csukódása után, amikor megint visszajött. Szerencsére csak egy pillanatra és végül elindult kifelé. Alap esetben kellemetlenül éreztem volna magamat egy idegen lakásban, de az egyedül lét olyan felszabadítottá tett, hogy azonnal lekaptam a cipőmet és felpakoltam a lábaimat a kanapéra, mintha csak otthon lettem volna. A fájós kezem persze még mindig belezavart a komfort érzetembe, de a csend mindenért kárpótolt. Már csak egy fürdőkád kellett volna tele vízzel meg habbal, és tökéletesen éreztem volna magamat. Sokan vannak, akik nem bírják elviselni a magányt, de nekem ez sosem okozott gondot. Sőt, a történtek után másra sem vágytam. Igazából nem is tudtam eldönteni, hogy akarom-e, hogy visszajöjjön Lev vagy sem. A béke szigetének éreztem magamat, és nem voltam biztos benne, hogy ha ő újra elkezdi nyaldosni a partjaimat, akkor megmarad a jó hangulatom. Ugyanakkor viszont még tartozott nekem egy magyarázattal, amit biztosan befogok hajtani rajta. Mindenesetre nem voltam türelmetlen, és hátra hajtott fejjel, teljes nyugalomban és csendben vártam, hogy visszatérjen. Egy pillanatra viszont levettem a kezemről a jeges cuccot és szemrevételeztem a kezemet. Nem volt túl barátságos színe, de megállapítottam, hogy nem tört el. Mondjuk a zúzódás is igen sokáig tud kellemetlen perceket okozni, így ez csak félsiker. A legjobb az lett volna, ha nem kényszerülök arra, hogy a haragomat fizikálisan vezessem le, de túlságosan is intenzív volt az élmény ahhoz, hogy más alternatívát találjak. Vajon mi történhetett pontosan Levvel, amiért ennyi volt benne a keserűség? Én is sokat kaptam az életem során, de igyekeztem arra használni a sebeket, hogy még erősebb legyek. Lev viszont… Tényleg nem tudom, hogy hova tegyem, hogy sajnáljam-e vagy én magam segítsem le a pokolba, ha már annyira szereti a démonokat. Apropó el ne felejtsem felhozni a Seymour témát is, amikor visszajön. Még a nagy lelkizés közben ki marad a lényeg…


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Panelház 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 24, 2020 10:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Nothing in the
cage of my ribcage
Emptiness is safe, keep it that way


A váratlan kérdést egy pillanat csend követte, hiszen meglepett vele, majd egy gyenge mosoly, ami csak egy halovány késztetés formájában érezhetett, túl erőtlenül ahhoz, hogy meg is jelenlen rajta. Mintha ismerősek lettek volna a szavak, csak sokkal korábbanról, még a bárból amikor a démonokkal találkoztunk. – Elképesztő vagy. – Ez most nem bók, bár ahhoz kimerült vagyok, hogy elég gúnyt csempésszek a szavak mögé, talán így is sejtheti, hogy nem dicsérem éppen.  – Legutóbb nekem elég sok győzködés kellett fordított helyzetben, de legyen, úgysem hiszed el könnyen, hogy nincsenek ártó szándékaim. – Már nem is tudom, hogy szeretném-e bizonygatni is számára ezt. Igazából meglepően kevésszer akarok ártani másoknak, az esetek túlnyomó részében ez egy kellemetlen szükséglet. Ha ők vagy én a kérdés, akkor a válasz egyértelmű. Igazából hazudhat is Cara, de ezen a ponton már ez érdekelt a legkevésbé, csak túl akartam lépni ezen a beszélgetésen és ezen az estén, ami ha már önmagában is nem lett volna elég elcseszett, most ez a beszédes… is megkoronázta a már amúgy is csodálatosan alakuló találkánkat.
Felvázolom neki a tervem, de úgy tűnt nem győztem meg. Annyira nem zavarna, ha lenne épkézláb és használható ötlete, mielőtt még fokozódna ez a mentális kínzás aminek alávet minket a mama. – Mégis mitől félsz ennyire? – Nem értettem a problémáját, őt is zavarja, engem is, el kellene csitítani, tudnék egy biztonságos módszer, ő semmit, mégis húzza a száját a javaslatra. – Nem arról beszélünk, hogy kinyírom… - Jó lenne az érzelmeinél is mélyebbre látni abban a felettébb komplikált lelkében, mert volt egy olyan érzésem, hogy már megint félreértett itt valamit, vagy olyan részleteken akadt fenn amiken amúgy nem kellett volna. Ennyit arról a bizalomról, az eddigi állás alapján olyanunk sosem lesz. És már abban sem voltam biztos, hogy megérné nekem ez az egész, az alapvető különbségeink miatt.
- Ja, te immunis vagy a csillámra. – Már majdnem megengedtem volna magamnak valami mosolyfélét, de még időben visszafogtam a késztetést. Ettől függetlenül egy tündérvilágbeli Cara képnél kevés szórakoztatóbbat vagy éppen szürreálisabbat tudtam volna elképzelni abban a pillanatban. - Pedig jólállna. Kiemelné a szemed. - Mondjuk azon nem feltétlenül kellene sokat emelni, megoldotta számára a természet, van valami természetéből adódóan igéző a szemeiben, de nem igazán vagyunk abban a kapcsolatban, hogy ilyeneket beismerjek neki, sőt, ha valaha szóba kerülne, maximum átlagosnak mondanám a szemeit.
Legalább a háromból egyik probléma megoldódni látszott, ahogyan a papamaci elvonult öltözni… bár ő volt a legkisebb problémánk, ez máris nagyobb lépés mint az elmúlt hosszú percek során bármelyik. Bár a csukódó ajtóval a dolgok kicsit átértékelődtek, ugyanis így, hogy csak a “nők” maradtak, mamamaci villámgyorsan változtatott a csevej hangulatán, akkorát, amekkorára nem számítottam. Bár talán meg sem kellett volna lepnie. De legalább a témaváltás már elég motivációnak bizonyult Cara számára, hogy rábólintson a tervemre. Mellesleg, miért is vártam ilyen sokáig erre? Simán megtehettem volna a beleegyezése nélkül is, nem mintha bármit is tehetett volna ellene… de ha már eljutottunk idáig. – Ahh, rendben, egy pillanat, csak ezt még fejezzük be, szerintem egy fontos részlet következik. Mit is mondott, mekkora? – Ez a fajta kínos szenvedés már kezdte visszahozni a kedvem, még ha egyelőre kevés is volt ahhoz, hogy összeszedjem magam, legalább a csípkelődésre már kezdett erőm lenni. Kérdéses, hogy kinek jó ez, de ha már idáig váratott a döntéssel, akkor én is vártam még egy kicsit, csakhogy érezze. Tudtam kellemetlen számára a téma, de engem kevésbé zavart, mint őt, sőt, volt valami szórakoztató abban a kényelmetlen feszengésben amit kiváltott belőle. A bosszú szép dolog, de azért nem akartam túlzásba esni vele, ezért magára hagytam Carat mielőtt még túl sok lett volna. – Légy jó amíg elmegyek. Mellesleg, ha nem zavart volna plusz egy fül a beszélgetésünkben, akkor nem így kerestelek volna fel. De vannak témák amiket jobb, ha nem hallana más. – És ezzel ott is hagytam, hogy pár pillanat múlva már egy egészen más szögből figyelhessem. Nem akartam még egy külsőst a beszélgetésünkben, ezért is döntöttem a direkt megoldás mellett, valamint volt egy olyan előnye is, hogy így aligha utasíthatott volna vissza. Még ha ott is volt az a kellemetlenség, hogy megzavarom a privát kis terét, ezen a lépésen már túl voltunk egyszer. De úgy tűnik csak ez egyikünk dolgozta fel ezt ilyen könnyedén.
A nő innen nézve sem volt sokkal jobb, felületre ugyanaz, mélyebbre meg a fene fog ásni, elég annyit turkálni benne, hogy viszonylag gyanútlanul félrepakolhassuk az útból. Lennie kell valaminek ami arra készteti, hogy megszakítva a csevejt elvonuljon egy időre... egy érzés, amit megragadhatok benne, valami, mivel ügyesen játszadova megzavarom a kialakul nyugalmát... de nehéz így koncentrálni, hogy folyamatosan beszél, a gondolatai is pont olyan hagnosak, mint a szája, és annyira sokszínűek is: a kedves papamaci visszatérő jelenség erre. És talán pont ez lesz a megoldás, Cara észlelheti, ahogyan a vonásai lasssan aggódóbbá válnak, miközben drámaian kap a mellkasához. - Egyszerűen imádom őt, Cara! Annyira... tökéletes! - Nem, nincsenek itt gondok, csak erre az érzelmére próbáltam játszani, bár ebben vagyok a leg ügyetlenebb, lévén, kevés a tapasztalatom vele... de szerencsére itt most nem kell sok motiváció, hogy felidézzem benne mennyire is fontos számára a papamaci. És mennyire aggódik érte néha. És mennyire szeret mellette lenni. És most is mennyire mellette lenne. De elment. De utána mehetne... megkeresni. Segíteni kiválasztani a legjobb bort. Hiszen nem mindig azt hozza, hiszen nem mindig néz körbe, csak megfogja az elsőt és megveszi, talán azt sem tudja, merre kellene keresni! De Cara megérdemelné a legjobb fajtát, hát ki kell mentenie ebből a helyzetből az ő papamaciját, ha ezen múlik, hogy lenyűgözze a főnökét, segítenie kell neki! Ahogyan eddig is tette, hiszen biztos benne, hogy lenyűgözte a nőt, ha már ilyen oldottan el tudnak csevegni mindenféléről... mert nem látja, hogy Cara mosolya mennyire mű, s a beszélgetés kéretlen, az öröm megjátszott, a hallgatás nem kíváncsiság hanem csendben gyűlő harag. A gondolatai összefolynak a sajátjaimmal, az érzelmei változnak, a gondolatból elhatározás lesz, ahogyan magyarázkodva kel fel, mert meg kell keresni a papamacit, aki olyan kis ügyetlen tud lenni néha, hát segít bort választani, majd jól meglepi közben, és a tökéletes üveggel jönnek majd vissza. De Cara érezze csak otthon magát, nem váratják meg sokáig... Még a küszöbön is magyaráz, miközben gombolja a kabátját, az ajtó is keservesen lassan csukódik, sőt, még utána is visszaszól valamit mielőtt a lépteink távolodnának. Többes számban, ugyanis maradok még, megbizonyosodva, hogy valóban elmegy és nem fordul vissza, hiszen egyszer már megtette, és a készetetés rá még mindig nagy, csitítgatni kellene, ösztönözni, hogy meg kell keresnie a papamaciját. Már egy kicsit eltávolodtunk az épülettől, amire már elég biztos lettem abban, hogy nem fog visszafordulni, így magára hagytam és lekezdtem tapogatni Cara lelkéért... amit szerencsére már ismertem annyira, hogy megtaláljam.
Visszatérek belé, egy kérdés kívánkozna ki belőlem, de nem teszem fel azonnal, helyette csendben maradok, annyira halkan amennyire csak lehet, várva és figyelve, mit tesz Cara a hiányomban?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Panelház Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 20, 2020 5:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽I need an explanation

Lev & Cara
zene: When the Levee breaks  szószám: 763 • Credit:

 

Apró lüktető fájdalmat kezdtem érezni a halántékomnál. A kezemből és a fejemből áradó érzés miatt egyre nehezebb volt koncentrálni, viszont legalább pontosan tudtam, hogy miért történik ez velem. A kezem ügyében Lev volt a ludas, a fejemet pedig egyértelműen ez a csaj vágta haza… Hogy képes Pete ezt elviselni? Csinos nő azt el kell ismerni, de annyira nem, hogy kompenzálja azt, hogy mennyi szar ömlik ki a száján. Pardon, inkább szivárvány… biztos, hogy ha szellent egyet akkor is annak virág illata van és unikornisok énekelnek dicshimnuszt hozzá… Édes jó jézusom… Minden energiámat leszívja ez a nő, és így nem fog arra maradni kapacitás, hogy lerendezzem Levvel az ügyünket. Viszont, ha a csajjal nem bírok, akkor talán Levet meg lehetne kérni, hogy egy ideig vegyen vissza egy kicsit. Mondjuk a templom óta nem igazán ad okot a panaszra, de jobb a dolgok elébe menni.
– Figyelj csak. Mit szólnál, ha elásnánk a csatabárdot, amíg nem rendezzük ezeknek a helyzetét és amíg nem tudunk nyugodtan beszélni?   - ajánlatom teljesen őszinte volt, még ha a korábbiak fényében ez viszonylag hiteltelenül hangzott is. Tényleg nem kenyerem az örökös vitatkozás, és ha Lev nem borítja rám a lelkében honoló sötétséget mostanra akár már egy sör társaságában dumálhatnánk arról, hogy akkor mi is a helyzet Seymourral, és hol is tartózkodik Lev fizikailag. Ehelyett olyan irányt vett a beszélgetésünk, amire egyáltalán nem voltam felkészülve. Tény, hogy túl feszítettem a húrt, de mégis honnan kellett volna tudnom, hogy Lev ennyire ráfeszül az angyalokra? Sokan utálják őket, többek között én sem vagyok a rajongójuk, de az eszembe se jutott, hogy valaki annyira érzékeny erre a témára, hogy rögtön bedurran. Mindenesetre ezt a kérdést ráérünk még tisztázni, feltéve, hogy sikerül lakatot szerelni valahogy Mamamaci szájára… Lev meg próbálta elmagyarázni nekem pontosan hogyan is képzeli ezt és ugyan hajlottam rám, de nem győzött meg teljesen.
– Nem is tudom… – ha esetleg a hölgyikére is ráborítaná, amivel engem ’tisztelt’ meg, tuti, hogy a csaj nem bírná ki. Akit nem nyomorgatott meg az élet, az képtelen elviselni ennyi fájdalmat. Márpedig az alapján, hogy mennyire csodaszépnek látja a világot, biztos nem kapott eleget. Tehát nem biztos, hogy kifejezetten jótékony hatással lenne a lelki világára, ha Lev belebújna. Azonban kezdett annyira idegesíteni a csaj, hogy lehetséges, hogy megérné a kockázatot.
– Engem már megpróbált párszor bekebelezni a tündérvilágába, de ellenálltam, szóval nem hiszem, hogy fertőző. – időközben Pete elindult, hogy szerezzen nekem valami itókát, és hárman maradtunk. A hölgy szempontjából viszont ketten. Úgy tűnik ismét súlyos hibát vétettem, mert Pete távozásának köszönhetően a csaj úgy gondolta, hogy ideje egy kis ’csajszis’ csevejnek, és elkezdett igen intim információkat megosztani az alkalmazottamról… Pontos információkat kaptam arra vonatkozóan, hogy mekkora, merre dől, és meddig képes tenni a dolgát. Most öljön meg valaki…
– Mondjuk jobb ötletem tényleg nincs, és ezt már tényleg nem bírom sokáig. Pete-t viszont legalább sikerült diszkréten elküldeni, de úgy tűnik ez még nagyobb hiba volt. – úgy tűnik ma mindketten sorra rossz döntéseket hozunk.  Persze az arcomra próbáltam nem rávetíteni az undoromat, és egy pillanatra rá is néztem a tükörre, hogy miként sikerült. Hát… nem túl jól, de ez a csaj szellemileg nincs azon a szinten, hogy bármit is észre vegyen belőle. Lev viszont nem hagyta szó nélkül persze.
– Jah… főleg ahhoz képest, hogy úgy érzem magam, mintha liba fost reggeliztem volna. – ráadásul nem csak a fizikumom, de a mentális állapotom is igen ramaty állapotban volt. Mindig is erősnek gondoltam magam, hiszen képes vagyok arra, hogy dobjam a szomorúságot, és helyette inkább királynő legyek. Most viszont... Azt hiszem szükségem lenne egy kis pihenésre minden tekintetben. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy ez a picsa befogja végre.
– Rendben. Csináld akkor, de ne tegyél benne semmi kárt. Utálom, de azért nem akarom, hogy baja essen. – legalábbis nem annyira… ilyenkor azért hálás lennék, ha járnának buszok, mint régen. Véletlenül elé kerülne… Áh nem, én tényleg nem vagyok ennyire gonosz. Csak most tényleg nagyon rosszkor talált be a bige a hülyeségével. Lev jelenléte egy olyan mentális teher, ami képtelenné tesz arra, hogy legalább egy ici-picit is nyitott legyek erre a szeretet hullámra.
– Mondjuk így jobban belegondolva kicsit kevésbé érezném magam őrültnek, ha úgy dumálnánk, hogy valaki másban vagy. – hirtelen jutott eszembe, de igazából tényleg ezen a véleményen voltam. Ha eleve valaki más alakjában jön Lev, akkor jobban hajlottam volna arra a kijelentésére, hogy nem akar bántani. Így ugye mindig fennáll annak a lehetősége, hogy a testemet mozgatva nemes egyszerűséggel jobb létre szenderít. Ha viszont más alakjában lenne… Na jó, ha most a csaj testéből magyarázna nekem azt hiszem még jobban meg akarnám ütni, mint eddig…


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Panelház 44y3AQF
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 13, 2020 7:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Nothing in the
cage of my ribcage
Emptiness is safe, keep it that way


Éreztem Cara növekvő dühét, úgy tűnik neki nehezebb túltennie magát a dolgokon, mert én legszívesebben semmit nem éreztem volna, ha egyedül lennék már lassan rámtört volna valami kellemesen tompa zsibbadtság amiben elmerülhetnék… csakhogy nem hagyta nekem. A dühe darabkái rámtapadtak, nekem meg alig maradt erőm azzal is küzdeni… mintha nem lett volna elég a jelenléte folyamatos emlékeztetőnek, hogy elcsesztem valamit… nem lehetne lezárni már ezt a napot? Pontot tenni arra a bizonyos ire, elköszönni és lelép mindenki a dolgára… csakhogy nem ilyen egyszerű. Egy jobb beszélgetés reményében léptem át a küszöböt vele, de ami ránk várt az… hát, őszintén, jobbnak talán jobb volt a korábbinál… de azt nem volt nehéz túlszárnyalni. Ideálisnak semmiképpen sem volt ideális a környezet, nem egy, hanem két ember is volt, de a második határozottan kitett hármat is, nem csak a szavai sokasága miatt, hanem a puszta létezése miatt is. Kevés ember tud ilyen irritálóan beszélni, de ő pont közéjük tartozott. És pont ő hiányzott, hogy tovább szívja a negatívba haladó energiaszintem… mondjuk Caranak hála dühöt éreztem, de nem voltam biztos abban, hogy az jó dolog. Nem tudom mi járhatott a fejében, de nem segített a lelkiállapotán az biztos… legalább most már talán mamamaci miatt dühös? Mondjuk azért naiv lenne azt hinni, hogy el is felejtette ami történt, vagy egyáltalán hajlandó lenne csak úgy megtenni. A kérdés csak az, hogy mennyire fontos akkor az a bizonyos megbocsájtás nekem…
- A pokolban legalább lennének ismerősök… - Még ha nem is mind a kedvesebb fajtából, vagy nem is mind tűrne meg maga mellét élve. Mosolynak álcázza, de érzem, hogy vicsor az, olyan kényszeredetten feszíti az állát, még ha kívülről talán hihető is, innen bentről minden csak nem valós, ez az a merev mosoly amit még másnap is megéreznél, annyira belefeszül az arcod. Mondjuk a drága szent angyalkák képeinél még ez is jobb. – A korábbihoz képest ezt meg tudnám szokni. – Jó, talán csak eltűrni, de majdnem ugyanaz. Itt kevesebb eséllyel kapok idegösszeroppanást, vagyis, kevésbé gyorsan meg látványosan. Remélhetőleg ő sem bírná olyan sokáig, és, nem is maradnánk olyan sokáig. Amúgy, le is léphetek… miért is vagyok még itt? Ja, igen, beszélnünk kell, mert egy idióta vagyok. Gratula, Lev.
Valahol meglep, hogy ennyire iszonyog egy olyan hétköznapi dologtól, mint az ölelés… de azok után, hogy én kiborultam egy olyan megszokott dologtól, mint egy templom, talán nem ítélkezhetek. Annyira. Szóval ő sem úszta meg a trauma nélküli gyerekkort, szép, még egy közös pont, csakhogy aligha tudunk mihez kezdeni vele, hacsak nem akarunk kettesben sírni a sarokban… és nem, nem akarunk ilyet. – Nee, a ruhát ne! – Próbálok visszatérni a régi folyamomba, de elméletben könnyebb ezt megtenni, egyelőre csak a kisebb beszólások maradtak. – Akkor minek rángattál bele. – Elsőnek jogosnak tűnik, majd belegondolok. -  Jó, talán lenne okod rá, de nem az egész miatt. – Mert abba ő rángatott bele, még ha a mocsok az enyém is volt, itt a hangsúly, az enyém volt és ő megpiszkálta.
Bárhogyan is, de abban is egy volt a véleményünk, hogy tenni kell valamit a szerelmesekkel, főleg a csajjal, mielőtt romantikusan beleroppanunk a nagy szerelembe. Megértettük, imádják egymást, minden tündibündi cukormázas habostorta cseresznyével a tetején, hát jó nekik, annyira elvannak a saját kis fantázia világjukban, hogy nem látják ami körülöttük van. Vaknak lenni áldásos tud lenni, vagy éppen halálos, de mi nem vagyunk azok, szóval okkal zavarhat minket a kéretlen jelenet. Ezért is ajánlanám fel olyan készségesen, hogy elintézem a csajt, lépjünk túl a gerlepáron, vagy lépjünk le… csak akkor ott a kérdés, hogy hová az éjszaka közepén. Vagy úgy általában. De mintha némi gyanakvást éreztem volna felőle, vagy csak az érzékeim csaptak be, ezen a ponton már egyik sem lepne meg. – Mégis hogyan? A jólbevállt belemászok a testecskéjébe és elhitetem vele, hogy amúgy nem is azt akarja tenni amit hisz, hogy tenni szeretne. Szóval azt miben jó vagyok. – Még ha most pont úgy is érzem, mintha a lelkemen átment volna egy úthenger, és vissza tolatott volna, mert elfelejtett valamit, mamamaci adott annyi motivációt, hogy talán elég erőm lesz kimászni Caraból át a csajsziba. – Mondjuk félek mit találok benne. Szerinted fertőző? – Nem pont így működnek a dolgok, tudom én is, de legalább eltereli a gondolatait arról, hogy hogyan is működhet a képességem. – Szóval megpróbálhatom elmanipulálgatni valamerre, vissza a szobába, ki a házból, vagy valami, csak ne legyen itt. Elsőre nem tűnik úgy, hogy vasakarata van, vagy kiemelkedő IQja, talán észre sem venne, de óvatos leszek, hogy ne gyanakodjon nagyon. Egy próbát megér, hacsak nincs jobb ötleted. – Mert felőlem mehetünk az ő terve szerint is, az nekem is kényelmesebb lenne, és elkerülném a hölgyemény közeli megismerését. – Már innen nem tetszik a lelke, ha gyanakodnál, tényleg... ilyen belülről is. – Szépen megnyomom az ilyen szót, bár talán análkül is tökéletesen értené mire célzok. Nyafogok, de ha nincs más, hajlandó leszek lépni, annyira finnyás nem vagyok, inkább csak szavakban, de gyakorlatban elvégzem a piszkos munkát is, ha kell. - Szerintem sikerülhetne.
Időközben a probléma kissebbik része megoldódni látszott, papamacinak – úristen, ez ragályos – az udvariassága volt a veszte, amit Cara gyönyörűen ki is használt. – Szép. – A játéka egész hiteles volt, főleg a korábbi produkcióihoz mérten, bár erre talán rásegített, hogy nem a csajjal beszélt. Ehhez a Petehez úgy tűnt kevesebb undor fűzi.
- Lehengerlően áll. – A tekintete egy pillanatra az oldalsó tükörre tévedne, talán, de csak talán, benne lehet a kezem a dologban? De ha sikerült is, csak egy pillanat volt az egész, mégis, arra elég, hogy megcsodálhassuk Cara színpadias ábrázatát. – Szóval, az én tervem, vagy a tied? – Már ha van neki jobb ötlete, a csaj tapadósabbnak tűnt, talán azért is, mert őt nem köti a munkahelye Carahoz.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Panelház Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
249
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 12, 2020 8:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽I need an explanation

Lev & Cara
zene: When the Levee breaks  szószám: 1100 • Credit:

 

Azt hiszem tényleg súlyos hiba volt éppen Pete lakásához jönni. Mentségemre szóljon, az lebegett a szemem előtt, hogy legalább a fájó kezemet, minél korábban elláthassam, és arra nem gondoltam, hogy a történtek után igazából egy kis mentális nyugalomra lenne a legnagyobb szükség. A probléma az, hogy alap esetben is falra mászom Pete bigéjétől, na de a mai este után… Nagy kedvem lett volna a Levvel lefolytatott beszélgetés folyamán felgyülemlett feszültséget maximális hatékonysággal levezetni rajta. Nem feltétlenül fizikailag, de…. Áh, igazából fizikailag is… Nagyon szívesen megütöttem volna valakit. Persze nem azzal a kezemmel, amit már eleve lenulláztam, azzal, hogy angyalokkal támadt kedvem bokszolni. Igazából jobban belegondolva, mit kaptam eddig Levtől? Életveszélyt, egy szar cunamit a nyakamba, és egy remélhetőleg nem törött kezet. Mindezt úgy, hogy elméletben nem áll szándékéban ártani nekem. Jogosan merül fel akkor a kérdés, hogy mit tenne akkor, ha istenesen ki akarna velem baszni… Azt, hogy ilyen sok szaron ment keresztül, nem jogosítja fel, hogy minden emberrel úgy bánjon, ahogy vele tették. Én sosem ártottam neki, és a természetfelettiek sem zavarnak addig, amíg nem ártanak az embereknek. Ezek után viszont őt hova kéne sorolnom? Most ő is a gonoszok táborát erősíti, aki mindenkin bosszút akar állni az őt ért sérelmekért? Vagy csak egy szimpla áldozat, aki szeretné, ha békén hagynák, és csak saját magát védi? Nagyon nehéz ezt eldönteni. Többet kell megtudnom arról, amit rám zúdított. Persze szigorúan csak egy beszélgetés formájában, mert még egyszer nem biztos, hogy kibírnám ezt az élményt. Még így is, hogy sokkal jobban éreztem mentálisan magamat, nyomott hagyott rajtam ez az egész. Ezt a sok szörnyűséget, nem lehet egyik pillanatról a másikra elfelejteni. Ennek ellenére azt éreztem, hogy többet kell megtudnom. Pedig nem tartom magam mazochistának, inkább a hedonizmus híve vagyok. Mégis piszkálni akarom a darázsfészket. Azt hiszem tényleg kezelésre szorulok lassan… Erősen erre utal az is, hogy csak egy szimpla ölelést kaptam, bennem mégis zsigeri undort váltott ki az érzelmek ezen irányú kinyilvánítása. Engem egy nő ne ölelgessen, főleg, ha még a köztünk lévő viszony sem indokolja.
– Te akartál eljönni a fentiek földi kirendeltségéből. Hát, most üdv feltehetőleg a pokolban… – széles mosoly az arcomon tudattam a külvilág számára, hogy velem bizony minden rendben, és én is örülök, hogy itt lehetek ezekkel a csodás emberekkel. Őszinte gondolataim csak Levnek szóltak. Ő érezhette azt is, hogy szinte szét kellett feszíteni a szám, annyira nehezemre esett előadni, hogy ez az egész helyzet a kedvemre való.
– Inkább kihagynám a gyakorlás részt, és szimplán megelégednék azzal, ha nem taperolnának össze. Tuti, hogy a ruhámat is összekente valami szarral. – a bosszús gondolatot, csak Lev hallhatta, de kivételesen nem ő volt az kiváltója az érzelmeknek. Fejlődő képes vagyok… Vagy az is lehet, hogy csak óvatos. Nem tudom, hogy most miként kéne viszonyulni hozzá.  Könnyebb lenne dönteni, ha egy kicsit elvonatkoztatnék tőle és valami mással foglalkoznék. Mondjuk az egyik nagyszerű alkalmazottammal és a párjával… Csak ez valamiért, most még nehezebb, mint a Levvel való agybirkózás. De egyébként nyugtasson már meg valaki, hogy nem velem van a baj és ez a csaj tényleg maga a rémálom…
– Nos, most már biztos. Meghaltam, és ez az én személyes poklom. – ha nem a fejemben zajlott volna a beszélgetés valószínűleg egy hatalmas sóhaj is elhagyta volna az ajkaimat, de így csak maradt a mosoly, ami mostanra már az arcomra fagyott. A kedves vendéglátóink persze semmit nem vettek észre a dologból. Pedig Pete jól ismeri ezt a műmosolyt, de vagy nem vette észre, hogy ez van a háttérben, vagy csak nem foglalkozott vele, mert a kis ’mama macijával’ volt elfoglalva. Hogy a magánéletében mit csinál az nem érdekel, de a jelenlétemben igazán türtőztethetné a hormonjait, és eggyel határozottabban állíthatna egyet a csaján. Nekem itt piszkosul fájt a kezem, egy másik személy van a testemben, ez bige meg csak ecsetelgeti nekem gyönyörű szóvirágokkal és kedves kis történetekkel tarkítva, hogy az ő szerelme bizony milyen nagyszerű. Émelyítő. Valószínűleg Levnek is már zavaró lehetett a csaj, vagy csak kivételesen kedvezni akart nekem, de fel is ajánlotta, hogy megoldja ezt a kis problémát.
– Pontosan mire gondolsz? – alapesetben rögtön rá ugrottam volna az ötletre, de voltak fenntartásaim. Bármennyire is nem bírom a csajt, azt nem akarom, hogy valami baja essen. Éppen ezért is reméltem, hogy egy kicsit bővebben ki fejti Lev, hogy miként képzelte el ezt a rendkívül nemes akciót. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy legalább a csajt le kéne szerelni valahogy, mert így biztosan nem fogok tudni normálisan beszélgetni Levvel. Illetve előbb utóbb Pete-el is kéne kezdeni valamit, de azt biztosan nem engedem meg, hogy Lev a fejébe bújjon. Még a végén Pete kikotyogna valami hadi titkot, aztán akkor baszhatom, hogy eddig diszkréten megtartottam magamnak a legfontosabb információkat.
– Szükséged van még valamire Cara? – oh Pete, az én kedves emberem. Hát milyen figyelmes. Igen szükségem lenne valamire, még pedig, hogy a gerle pár lelépjen, de ezt még sem mondhattam. Előálltam inkább valami mással, ami az adott szituációban abszolút hiteles igényként merülhetne fel a részemről.
 – Most, hogy így kérdezed, egy pohár bor jól esne. – igazából víz is bőven megtenné, de a borral talán több időt eltölt, és lesz egy pár pillanatnyi nyugalmunk. Azonban a szerencse végre a kegyelmébe fogadott, mert pont sikerült egy olyan termékre igényt benyújtani, aminek beszerzése komoly logisztikát igényel.
– Öhm… Nincs itthon borunk. – az arcára némi szégyenérzet ült ki, és alapesetben egyből megnyugtattam volna, hogy semmi baj, nekem egy pohár vizecske is megteszi, de ha már adódott ez a lehetőség, akkor nem hagyhattam veszni. Még akkor sem, ha ezzel nem épp a kedvesebb oldalamat mutatom az alkalmazottam felé.
 – Semmi gond, végül is csak lehet, hogy a kezemet törtem el, abszolút nincs szükségem semmi másra ezen kívül. – némi csalódottságat erőltettem az arcomra, ha jobb színész lennék biztosan egy könnycseppet is elmorzsoltam volna, de így maradt a cinizmus. Pete láthatóan gondolkodott egy pár pillanatig, majd egy lemondó sóhaj hagyta el az ajkait.
– Jól van, értettem. Szerzek valahonnan. – láthatóan nem volt túl boldog, de végül elindult a hálószoba felé, feltételeztem, hogy öltözni. A csaja erőteljesen belecsípett a fenekébe, mikor elhaladt mellette. Visszafogtam, az ábrázatot, ami ki akart ülni az arcomra, és a jól ismert mosolyomat vettem ismét elő.
 – Köszönöm Pete. Kedvességed határtalan. – szóltam immár az emberem hátához. Amint ki ért a szobából, és csak a barátnője magyarázott még mindig töretlen lelkesedéssel, ismét Levhez szóltam.
– Már csak a csajt kéne rendezni. Addig is üres tekintet, és bárgyú vigyor fel. – amint azt kifejtettem meg is jelent az arcomon az említett ’jelenet’. Semmi baj. Túl fogom ezt is élni. A kezemben honoló fájdalom egyből enyhébbnek tűnik legalább. Az agy sejtjeimet ért támadás minden mást elnyom…


Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7