Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Sikátorok •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Sikátorok VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1022
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 27, 2020 6:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anael


Sikátorok 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
53
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
☉ emilia clarke
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 16, 2020 1:07 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


632
Szó
This is the end

@Athlan  && Anael  


A halál kegye aljas módon elkerült. Újfent. Reményem szerte foszlott, így hát nem maradt más, mint a tompán lüktető szívsajgás, amely szétszította mellkasomat és úgy préselte a tüdőmet, mint több száz tonnányi kéretlen teher. Tekintetemben a csalódottság élettelen lángjai lobbantak szavai hallatán; manapság a végleges halál ritka kincset ért, azonban még annál is jobban fénylő megváltás volt csakhogy Én gyermeki naivsággal reménykedtem, hogy valamelyest kegyet tanúsít irányomba és megáld könyörületességével, ha nem is teljes hatalmában, hanem mindössze néhány pásztor óra erejéig, hogy élvezhessem az édes tudatlanságot és a lélekemelő fájdalommentességet, amely életem során befoltozott valamennyi űrt. Vonásaimon ironikus mosoly kanyarodott, mert hiába az évszázadok mégis most tudatosult bennem valójában, hogy milyen súlyos mértékben asszimilálódtam az emberekhez – az állandó elégedetlenség és a vágyakozás a jobb után; ezeket kivételesen jól elsajátítottam már ideje korán. Angyalként erre vágytam; igazi, mindent elsöprő és feldúló érzésekre, azonban most… Mire is?
Testemet a démon könnyedén ragadja meg, állítja talpra. Imbolyogva ugyan, de megmaradok saját lábaimon.
– Pár órával is be érem, nem vagyok nagy igényű. – S bár nem állt szándékomban ezúttal a konfliktust keresni, mégis buta túzokként voltam hajlamos rá rúgni bárkire az ajtót; hangom szemtelenebbé lett, mint ahogyan hallatni kívántam, mert az este folyamán nem kívántam egyetlen démont sem felbőszíteni révén, hogy a legutóbbi alkalommal sem volt túlzottan szerencsés a találkozó, elvégre… Részben annak következményeképpen vagyok itt. Ha ott akkor nem megyek keresztül a metróállomáson… Talán még minden rendben lenne.
Tekintetem végig siklott nyurga, sötét ábrázatán.
– Ha megnyugtat… Ha akarnál sem tudnál, olyan benyomást kelteni, hogy Te vagy a megváltó. – Tulajdonképpen sokkal inkább az ellenkezőjét néztem ki belőle. Veszélyesnek és kártékonynak hatott, olyasfajtának, akivel valóban nem éri meg szórakozni, mert a játszadozás számára nem éppen a Barbie babázást jelentette… Volt benne valami sötét vonzerő; korántsem volt bájos, hanem inkább mint a frissen öntött kátrány, amelyen a hold tompa fénye is feketén csillan – beleragadsz, magába nyel és ha szabadulsz is, egy életre nyomot hagy.
Az elmúlt évtizedek számomra nem szóltak másról, mint menekülésről és bujkálásról az olyanok elől, mint amilyen Ő is volt. Nem volt benne elegancia, sem báj… Nem vágyott a kifinomultságra esetlegesen valami többre, hanem egészen egyszerűen a nyers ösztönei fűtötték. S ez most imponált számomra. Téboly. Talán erre vágytam. Az este kész katasztrófa volt. Mi lehetne hát ennél rosszabb?
Tekintetem aggodalommal telt meg, hiszen hirtelenjében a kezemben találtam azt a fegyvert, ami nemrég még a számat égette. Sohasem akartam ilyet fogni, hiszen láttam az elmúlt évszázadok alatt mennyi életet oltott ki. Többet, mint szabad lett volna. Bizalmatlanul tekintettem le; idegenül hatott sápadt kezembe – nem volt oda illő, hiszen Én az életemet annak szenteltem, hogy embereket mentsek mégha… Nem is érdemelték meg.
Idegesen toporogtam egy helyben.
Nem mindegy?! Horkant egy cinikus hang elmém legmélyén. Ma már megöltél egy embert! Az Élete a Te lelkeden szárad, úgy mint ahogy vére azon a sápatag húsodba szívódott. Sosem mosod le!
Lelki szemeim előtt megjelent a lefolyóban eltűnő vér.
Megérdemelte!
– Mióta játszunk egy csapatban? – Vontam össze idegenkedve szemöldökömet.
S bár nem óhajtottam társává szegődni tudni akartam azt, amit tud – kegyetlennek lenni; a fejemben egy egészen új gondolat formálódott, amely szerint miért akarnék továbbra is a jólelkű Anael maradni, ha mindeddig nem származott belőle semmi hasznom.
A méreg szétterjedt ereimben.
Megfertőzött.
Akartam tudni… Hogy milyen másnak lenni; gátlástalannak lenni és bár megijesztett, hogy kioltottam egy halandó életét mégis egy érzés lassan burjánzott bennem – ilyen lehet… A gondolatot csírájában fojtottam el, azonban mégis többre vágytam, mert ezúttal meg akartam tenni dolgokat, amelyek egészen eddig szembe mentek erkölcseimmel és nézeteimmel.
Már nem volt semmi, ami a helyén tartsa a világomat.
Elindultam, pár lépéssel talán még meg is előztem.
– Szóval, milyen kutyát is keresünk és miért? – Gyanítottam, hogy nem egy aranyos kis törpespicc után akart megölni, így kíváncsivá lettem, hogy mi végre lehetett ez neki olyan fontos, hogy már-már szentimentálissá tegyen egy hozzá hasonló démont.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Sikátorok Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
391
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 25, 2020 6:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Anael & Athlan

"Az éjből, mely úgy hull felém,
Mint földtekére zord pokol,
Minden istent csak áldok én
Lelkemért, mely meg nem hajol."
Nehéz a városoknak megtalálni azt a szegletét, melyre nem undorral tekintek a legelső alkalomkor, s New York ezen lepukkant része talán az első, melybe nem megvetéssel lépek be. Emlékeztet még a nyolcvanas évek lezüllött időszakára, mikor ugyan nem töltöttem itt sok időt, mégis abból a pár napnyi ittlétemből rengeteg minden megmaradt az emlékeim közt a mai napig. Valójában mindegy, hogy apokalipszis van, vagy nincs, a város ezen szeglete mindig ugyanolyan sötét és mocskos lesz, s talán ez ad neki valami szépséget. A patkányok, a bűz, a szemét, a romok, s a mérhetetlen züllés, melyben ugyan van, aki otthon érzi magát, mégis a legtöbben inkább elkerülik ezt a helyet, hiszen az ürülék lefelé folyik... Márpedig ez épp a gödör legalja.  
Nem vagyok hát meglepődve, hogy az információk alapján e vidékre hozták a kutyákat. Ugyanis ezek a pokoli dögök nem olyanok, amikkel szívesen kereskednek nyilvánosan. Kell egy lepusztult hely, mely elrejti az esetleges... Károkat. Vajon feltűnik valakinek, hogy ez a sikátor tele van vérrel, cafatokkal és csontokkal? Vajon bárki megejt egy apró, kíváncsi pillantást feléjük, vagy úgy lépik át a maradványokat, mintha azok csupán hulladékok lennének?  
Az alant fekvő lány már az első pillantásból ítélve nem e vidék szülötte lehet. Ez inkább amolyan sejtelem, melyet nem állíthatok biztosra, de mivel rosszkor van rossz helyen, így kiélvezheti a sörétes hűvös csövét ő maga is ajkainak mélyén. Nem vagyok egy finom úriember, s ilyen helyzetekben a szavak mestere sem, de hát nézzük el ezt nekem.; démon vagyok, vagy mifene, nem erősségem a kedvesség és figyelem.
- Rossz válasz. - húzom fel a puskát, melyhez innentől elég egy könnyed ujjmozdulat, s a lány koponyája szertehullik a szélrózsa minden irányába. Ezt kellene tennem, hiszen az állapotából ítélve nem lesz segítségemre. Akkor miért kellene életben hagynom? Az emberek úgyis önmagukra hozzák a pusztulatot, kár lenne hagyni, hogy egy újabb méh adjon életet... Következő szavai azonban mégis megálljt parancsolnak rezgő ujjamra, s némi megállásra ösztönöznek. Várja a végét, a megváltást, az elengedés, a boldog halált?  
- Jó válasz. - felelem váratlanul, mire a fegyver is eltávolodik a lánytól, s hetykén kitámasztom azt magam mellett. Szórakozott mosolygással tekintek le vissza rá, miután körbenéztem a sikátorban.
- Úgy nézel ki, mint akit kihajítottak, mint valami szemetet. Jobb, ha megtanulod, hogy... - lehajolok hozzá, kebleinél csomóba fogom ruháját, összegyűröm azt, majd szinte egy szempillantás alatt húzom fel magamhoz, ha hagyja. - A mai világban nagyon messze van az a bizonyos vég, amit vársz. Ugyanis kissé nehézkes meghalni. - nem tudom, mennyire van vele tisztában, hogy a Pokol és a Menny kapui zárva vannak, így egy idő után a lelkek visszafordulnak erre a világra. Az már más kérdés, ha cafatokban van a testük, ahova vissza kellene térniük. Úgy egy kicsit nehézkesebb.
- Nem vagyok ugyan egy kibaszott megváltó, de... - váratlanul a kezébe nyomom a sörétest, melyet ha nem akar annyira megfogni, akkor én magam fűzöm rá az ujjait. - A halál nem megváltás. Neked kell kiásnod magad a szarból, különben elsüllyedsz, s olyanok fognak rád akadni, mint jómagam. - halovány pillanatra széles, alattomos vigyor terül szét az arcomon, de nagyon hamar visszahúzom azt. Igen, lehetnék én a legrosszabb rémálma, s más esetben talán épp úgy tennék, ahogy az elmémben gomolygó őrület diktálná... Most azonban kissé más a helyzet. Egy fontos küldetés áll előttem, hiszen vissza kell szereznem az évszázadok óta mellettem kóborló pokolkutyát. Márpedig ez a lány segíteni fog nekem. Hogy miért? Mert éppen ahhoz van kedvem.
- Mehetünk. - lépek egyet előre célzóan, de nem indulok tovább egyelőre. - Hajnalig várjak rád, amíg összeszeded magad, vagy kinyírunk pár mocskos tolvaj patkányt, akik még jóanyád hamvait is képesek lennének ellopni? - mutatok a sikátor másik oldalánál levő ajtó felé, hogy oda fogunk bemenni. Természetesen lehet velem ellenkezni... Meg lehet próbálni. Kérdés, mennyire célszerű elrontani a nagylelkű kedvem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anael


Sikátorok 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
53
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
☉ emilia clarke
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 20, 2020 12:13 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


682
Szó
This is the end

@Athlan  && Anael  


A csepegő eső gyengéden, szinte fájó óvatossággal simogatta fakó orcámat.
A szennyben feküdtem halotti mozdulatlanságba temetkezve. Nem pislogtam. Tekintetem mereven a sötét égboltra szegeződött, mintha valamiféle megváltásban reménykedtem volna, amelyre epekedve vágytam, mindhiába. Már nem hittem a megváltásban, annak eszményében. Megtörtem. Végleg. És nem érdekelt. Lélegzetvételeim egyenletesek, szabályosak voltak; mellkasom a maga lassú ütemében emelkedett és süllyedt. A bűz egészen beleitta magát a ruhámba, a velejemig ázott a mocsok. Üres kábulat töltötte ki elmémet, amely tompa életlen lüktetéssel áradt szét a testemben. Beletörődtem a fájdalomba, s leereszkedtem hozzá. Színtiszta, hófehér kín vájta a lelkem féltve őrzött világát, melyet rút béklyó kötött gúzsba. Már nem éreztem semmit. A körülöttem lévő világ elcsöndesedett, s némaság simult rá. Az életükért sikoltozók elhalkultak, nem léteztek többé. A felettem világító lámpa villódzva aludt ki. A semmibe léteztem. A lelkem összeroppant. Az érzések, amelyek nem is olyan régen még megfullasztottak, egészen egyszerűen csak… megszűntek. Csak vegetáltam. Reménytelen vártam… Mire? Hangzott a kérdés szarkasztikusan elmém sötétebb zugából; a hang, olyan volt mintha egy eddig magam előtt eltitkolt részem bontakozott volna ki… Ismeretlen és ijesztő volt. Maró gúny, és keserv lengte körbe a hangot, amely az enyém volt… De valami egészen megváltozott benne. Megtört.
Az oldalamra fordultam, s mint az anyaméhben lévő gyermek húztam össze magamat egészen apróra.
Miért? Hangzott a megrovó kérdés. A hasadt szívem, amely most a gondolataimat táplálta, úgy érezte: már nem volt szükségem sem segítségre, sem védelemre éppen úgy, mint ahogyan semmire és senkire. Elhagyott. Nem most, hanem a bukásomat követően és többé egészen mostanáig nem hallottam róla semmit; kezdetben faggatóztam és vártam az eljövetelét hiába annak, hogy mindig is tudatában voltam annak, hogy önmagam áltatása csak vágyálom. Kegyetlenség… S tekintetemből ugyan patakokban folytak a könnyek, ezúttal a fájdalom szorosan a keblére ölelt és óvón nyújtott menedéket. Miért? Egy olyan be nem teljesülendő szerelemért hullattam a könnyeimet, amelyre csak én vágytam; mindezért most Önmagamat tehetem felelőssé, mert a nevetséges ábrándok édes csábítását követtem. Idilli álom és gyermekded naivság nyújtott csalfa reményt; bolond voltam – egy buta angyal, aki felelőtlenül követte szíve vágyát és annak szerelmét a semmiért. Ezért. Hogy ide jutottam. Megérte? A fájdalmat bosszúvágy és düh ádáz keveréke vette át; nem vágytam másra csak vadul tombolni és dorbézolni, szabad utat engedni mindazon sötét bűnöknek, amelyek egy részét még önmagam előtt is tagadtam. Szabad akartam lenni, s utat engedni az alja kívánalmaimnak.
Testem engedett a váratlanul ért erőszaknak; az oldalamba fúródó láb finom erőszakkal rántott hanyatt, s én alázattal követtem a néma utasítást. A szívem hirtelenjében ütemesen verni kezdett, ahogy a páni félelem eluralkodott rajtam, s egyre növekvő gombóccá formálódott. Mi van, ha Raiden az? Lelkem talán egy parányi szeglete még mindig reménykedett és epekedett utána, azonban könyörögtem azért, hogy ne Ő legyen; nem akartam, hogy lásson ebben a megalázott, elhagyatott állapotomban. Pillanatnyi megnyugvásom pilleként szállt tovább, ahogy tudatosult bennem nem az Ő robosztus alakja formálódott előttem a sötétségben; éjjeli féreg – vékony alkatú bajkeverő, eltökélt szándékkal. A puska csöve a számba akadt, Énmagammal a végén, mint egy hal a horgászbot rosszabbik felén. Idegesen nyeltem. Éreztem annak forróságát, a korábbi lőpor keserűségét a számban.
Lassan fel tekintettem rá.
A valóság tort és kegyetlen képében elevenedett meg előttem; nem éreztem mást, mint csillapíthatatlan dühét és annak nyers, pusztító tombolását.
gyülemlett az előttem álló iránt, aki lelketlenül és különösebb fájdalom nélkül képes lett volna nem csak engem, hanem feltehetőleg bárkit lelőni, aki elébe került.
– Fogalmam sincsen, hogy merre lehetnek a nyavalyás kutyáid… – Vetettem oda foghegyről.
A mindent túlélő csótányokat, valamint a patkányokat leszámítva más állat – legyen az bármilyen – nem járt erre, mivel képtelenek lettek volna megmaradni ebben a pöcegödörben. A leomló falakat vérengző keserűség itta át, a pocsolyák éjfekete vérként fénylett a tompa fényben.
– Ha pedig nem vagy elégedett a válasszal… Tessék csak; én már úgyis csak a végét várom. – Szinte sóvárogtam a halál után, mégha az a fegyver segítségével csak ideiglenesen áll be. Vajon mennyi idő lehet? Egy nap? Egy hét? Egy év?
Irigység nehezbítette mellkasomat, ahogy feltekintettem rá. Irigyeltem, hogy az Ő életében az enyém – sem másé – nem sokat jelentett és, hogy számára nem létezett bűntudat, amely a lelkét mételyezte volna, ha lelő. Csodálatosan megkönnyebbülést jelentő érzés lehetett…


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Sikátorok Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
391
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 17, 2020 6:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Anael & Athlan

"Az éjből, mely úgy hull felém,
Mint földtekére zord pokol,
Minden istent csak áldok én
Lelkemért, mely meg nem hajol."
- Hol van? - kérdezem maró ridegséggel az előttem térdelő sebhelyes alakot, ki egészen addig őrült nevetést hallat, amíg a szájába nem tolom a puska csövét, melyre a nyomorult még rá is harap.
- Te komolyan egy kibaszott kutya miatt vered ki a balhét? - motyogja már erőltetett nevetéssel, látván, hogy a hidegvérem még mindig épp ugyanolyan, mint öt perccel ezelőtt, mikor rárúgtam az ajtót. Igen, egy kibaszott kutya miatt zsonganak jelenleg az idegszálaim, egy kibaszott kutya miatt túrtam fel a kibaszott város összes kibaszott kurva szegletét. Én nem az a fajta démon vagyok, aki alászáll az érzelmeknek, aki elfogad maga mellett más démont vagy akár embert, aki megtörik a súly alatt s előbukkan lelkének gyengébbik oldala... Nem. Az én életemben sem halandóként, sem pedig pokolbéliként nem létezett senki, akinek a halála bármiféle érzelmet kiváltott volna, vagy kiváltana belőlem. Ellenben mégis megteremtődött három olyan lény ezen a mocskos világon, kiket elfogadtam magam mellett társnak. Az első volt egy átkozott patkány, kit még Atyám ajándékozott nekem halandóként, s ki elhozta a pestist a falumra. Aztán Melitére az elfeledett, vízalatti birodalomban bukkantam rá Beliallal, s a vele való kapcsolatom már akkor is erős volt, mikor még nem is láttam. Tündérként megvolt az a képessége, hogy valamilyen módon kapcsolatba lépjen velem. Hallottam a suttogását az elmémben, éreztem a magányát a zsigereimben, mintha apró pillanatokra egyek lettünk volna, így az illúziók mestere, egy vízitündér is mellénk szegődött a maga elkorcsosult, állatias, szirén külsejével. A harmadik pedig egy pokolkutya... Ő is a kezdetektől velem volt, akár csak a patkány, annyi különbséggel, hogy őt rettentően nehéz volt megszelídítenem. Valójában a mai napig nem sikerült ez tökéletesen, mégis hű társ volt mellettem mindig. Most azonban pár unatkozó, hitvány, fiatal démon úgy gondolta, jó móka lenne összeszedni pár pokolkutyát, s áruért vagy szolgáltatásért cserébe továbbadni. A többi dögöt magasról leszarom, de az enyémmel kurva nagy hibát vétettek...
- Hol van? - kérdem utoljára, a sörétes pedig hangosan kattan a kezemben. Az alak még mindig röhög, s azt hiszem, ideje lesz kiszélesíteni azt az átkozott mosolyát.
- Úgysem tudsz megölni! - apró izzadtságcseppek jelennek meg homlokán, torka pedig erősen mozdul. Ám legyen. Nem kérdezek többet, a puska mély visszhangot hallatva sül el az öreg gyárépületben, a cafatok pedig könnyed aláfestést adnak neki, ahogy halkan csattannak a földön és a mögötte levő rozoga oszlopon. Lépek egyet oldalra, s ugyanolyan mozdulattal, ugyanolyan ábrázattal tolom be a következő jelölt szájába a sörétest, aki az előzővel ellentétben ember, így ha szétlövöm a koponyáját, a visszatérése eléggé... Nehézkes lenne. Nem véletlen hát, hogy neki nem kell ösztönzés ahhoz, hogy beszéljen, hiszen az arcán levő agymaradék igazán hamar meggyőzte őt. Elkezd hát beszélni, s kikotyog egy pincét, ahol a kutyákat tartják fogva. Illendően megköszönöm az információt, így a fegyver újra elsül, ezen a helyen immáron utoljára.
Így jutok el végül annak az ócska bérháznak a tetejére, melynek aljában ha minden igaz, ott rejtegetik azt a büdös dögöt...
Az éj egy ideje rászórta leplét erre a lepukkant lepratelepre. Bakancsom alatt halkan csattannak szét a tócsák, ahogy haladok a tető pereméhez, de a hangokból ítélve túlságosan sokat nem kell keresnem a társaságot, hiszen alant az ostoba züllés hangjai már szinte kilométerekről hallatszanak. Pár másodperc kell csak így csupán, hogy bemérjem őket, aztán már ugrok is lefelé a tető széléről, s egy hangos dobbantással érkezek a betonra. Némi láthatatlan elementáris mágia tompítja az esést, így miután féltérdre ereszkedve érkezek meg eléjük, egyből némi nyakroppantást után kiegyenesedek.
- Hol vannak a kutyák? - rájuk fogom a sörétest, ám belőlük is ugyanaz az idétlen, szánalmas röhögés szakad ki. Az én türelmem pedig véges, s mivel semmi hangulatom sincs már ahhoz, hogy ezeket a nagyszájú szardarabokat faggassam, így egy jobb módszert választok. A sörétes nagyot dörren, újra és újra... Kiáltás, belsőségek, csontdarabok, bőr, hús, vér... Alig pár percen belül gusztustalan vágóhíd lesz a sikátor közepén, én pedig egy unott sóhajjal lépek oda a legutolsó jelölthöz, akihez ma hozzá fogok szólni, mielőtt lelövöm. A földön heverő nő ruhája ugyan teljesen más, mint ezeknek, de hajléktalannak sem tűnik, így hát bakancsom megtámasztom az oldalán, hogy a hátára guríthassam. A puska csövét, melyet a mai napon már oly sokan bekaptak, most az alant fekvő szájához tolom, s erővel beljebb lököm azt.
- Hol vannak a kutyák? - komolyan, mintha nem is ismernék más szavakat... Talán az utolsó jelöltem jó magyarázatot ad végre. Ha nem... Úgy pár cafattal több fogja bemocskolni az esőáztatta sikátort.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anael


Sikátorok 60d6ba3e60932cd2134f1a767c26063372f2ab1c
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
53
☩ Rang :
☉ i missed it
☩ Play by :
☉ emilia clarke
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 16, 2020 10:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


418
Szó
This is the end

@Athlan  && Anael  


Egyáltalán életben vagyok még?
Az ég egy adta világon fogalmam sem volt, hogy hol voltam és mennyi lehetett az idő.
A hátam mögött éreztem, hogy valaki keresett rajtam valamit. Gyenge kísérletet tettem arra, hogy megfordujam, azonban az idegen a vállamnál fogra ragadott meg és nyomott le az ágyra; arcom a matracba fúródott, s tüdőm összeszorult a büdös, dohos lepedő szagától. Testem elernyedt, ahogy a hűs szellő lágyan simított végig, s talán egy pillanat erejéig csalfa jóleső érzés áradt szét bennem, amelyet nem sokkal később kín marcangolt szét. Izzadt férfitest nehezedett fölém, aki hangosan hörögve, szinte fulladozva lihegett a nyakamba. Elvesztem. Öntudatlanul hanyatlottam bele a gyötrelem kínjába, amely nem volt sem édes, sem jóleső – inkább csak elpusztította mindazt, ami még maradt bennem. Az orcámat forró gyöngy áztatta, sós nedv ízét éreztem a számban.
Tehetetlen feküdtem, s rezignált tekintettel bámultam magam elé.
Már nem volt erőm. A végét vártam.

A zuhanytálca lepattogzott króm felülete felsértette a lábamat; a vért a víz mosta el.
Az ócska szappannal és durva szivaccsal sikáltam vörösre a testemet, mintha az elmúlt pár óra eseményeit akartam volna lemosni magamról, s ezért olyan erővel suvickoltam, hogy szinte attól tartottam, hogy bármikor lehánthatom magamról a takaró szövetemet. Helyenként kivörösödött, s bevérzett. Sohasem gondoltam volna, hogy egy napon majd ilyet teszek…
Homlokomat a szétrepedt csempének döntöttem, majd annak mentén zokogva csuklottam össze. A testem gyenge volt, s megalázott. Soha életemben nem éreztem még magamat ennyire elhagyottnak vagy megalázottnak. Magányos voltam. Egy elhagyatott lélek, akivel senki sem foglalkozott. Kifordult világom csak egyetlen személynek tudható be. Soha nem kellett volna, hogy újra találkozzunk. Mindaz, ami az este folyamán történt velem, nem köszönhettem másnak kizárólag Neki. Egyes egyedül neki. Elvette az eszemet, megőrjített. A fájdalom és szerelem zavaros egyveleget alkotott, s nem tudtam mit tegyek és közben mégis a harag eleven fényként izzott fel bennem. Hogy fájhat ennyire? Keserves sikoltás és fájdalmak közepette húztam össze magamat. A víz, olyan hideg volt, mintha jégcsapok sebeztek volna.

Sietős léptekkel hagytam magam mögött a motelt.
Az ujjaim között olcsó alkohol üvegét szorongattam, mintha ez lett volna az utolsó mentsváram. Hogy hová indultam? Fogalmam sem volt, tulajdonképpen csak hagytam magamat sodródni a hömpölygó tömeggel, amely jobbra-balra lökdösött. Azonban, talán több órányi kóborlás után a tudatom legsötétebb mélyéről felderengett az a férfi, akit nem is olyan rég… Az egyik sikátorba kénytelen voltam befordulni, ugyanis a gyomrom hirtelenjében bukfencet hányt – és ki is kívánta imádkozni annak üres tartalmát; nem jött más, mint sav amely felmarta az egész torkomat. A kabátom ujjával töröltem meg a számat, majd remegő kézzel kapaszkodtam a kuka szélében. Ízületeim fájtak, izmaim úgy remegtek, mint a kocsonya. Homlokomon lázcseppek gyöngyöztek. Végül megadtam magam a testem kívánalmának, s a mocsokba estem – patkányok és rothadó maradékok közé. Zuhanhat egy angyal ennyire mélyre? Ha-ha. Még a kérdés is csak nevetve hangzott a fejemben.
Én, akinek a feladata egykoron az volt, hogy megmentsem őket vagy a jó útra tereljem őket, most: – Embert öltem…


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Sikátorok VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1022
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 11, 2019 3:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok CfJmUUkSikátorok TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 05, 2019 9:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Rabbit Hole  • Credit:
Érzem, hogy az ujjai a dzsekimet markolják a karomon, de ezt sem rántom arrébb előle; csendben és mozdulatlanul figyelem őket, mert sokkal jobban lekötnek a szavai. Megrázom a fejem.
– Nem – Nem, az nem lehet, hogy egyetlen szúrást is élveztem volna. Talán az utolsót egy egészen kicsit. Újra megrázom a fejem, nem akarom annyiban hagyni azt, amivel engem gyanúsít. – Te kényszerítettél. – Ha úgy van, ahogy ő állítja, ha minden mellettem szóló körülmény ellenére tetszett, ahogy a penge húsba mélyedt a kezeim között, még akkor is jó okom volt rá, hogy megtegyem. Vagy ő, vagy én, emlékszel?
Nem akar egyből meghalni, helyette tovább beszél hozzám és bár tudom, hogy ideje nemet mondanom az impulzusnak, legszívesebben harmadszor is belé állítanám a bicskát. Nem tehetem, mert minden egyes felesleges mozdulattal azt bizonyítom, mindvégig neki volt igaza. Csak azért engedett ki a csapdából, hogy egyenesen egy másikba csaljon, a számításaim pedig még azelőtt cserbenhagytak, hogy megláttam volna őt a villózó fényben a kuka tetején üldögélni.
Őszintén remélem, hogy a kedvéért kinyitják a helyet odalent és nem engedik vissza soha többé, elégedett mosolyából viszont az ellenkező bizonyosságát olvasom ki. A lábaim is remegnek alattam és egy pillanatra nehézzé válik guggolva, lábujjhegyen egyensúlyoznom, így inkább hátra dőlve foglalok helyet a betonon. A kezeim ismét a látóterembe kerülnek, vérpöttyösen és maszatosan ott, ahol az arcomat dörzsöltem meg velük.
Most, hogy végre a fenekemen ülök, a mellkasomig húzom a lábaimat és úgy figyelem, ahogy boldogan haldoklik előttem. Azt hiszem, hogy az a néhány kellemes másodperc, mikor jó érzéssel töltött el a lány kivégzésének gondolata, már nagyon régen elmúlt, helyére pedig az egyre erősödő zavarodottság költözik. Tovább tiltakoznék, de legalább megkérdezném, mit ért azalatt, amit az őrültségről mond, de akkorra már nem is emlékszem igazán, hogyan kell megszólalni vagy egyáltalán gondolkozni. Fegyver nélkül, szavakkal szúr vissza, mielőtt üvegessé meredne a tekintete, én pedig mellette maradok még egy darabig a csend beállta után is.
Mert kell egy kis idő, mire egyáltalán fel tudok állni és még egy kicsi, mire el merek szakadni a látványtól; teszek ugyan néhány bizonytalan lépést hátrafelé, alig tudom leemelni a testről a pillantásom. De muszáj, meg kell fordulnom, hogy szembenézzek egy másikkal, az azóta is mozdulatlanul fekvő férfival néhány méterrel arrébb. Nála nincs vértócsa, sem komolyabb sérülés, de túl hamar könnyebbülök meg; az arca még a félhomályon keresztül is szürkének tűnik.
– Nem, nem, nem, nem… – suttogom gondterhelten, mintha bárki is lenne a közelben, hogy meghallja a kettőnk titkát. Lehajolok. Felé nyúlok. Visszahúzom a kezem. Újra megpróbálom, de abban a pillanatban, hogy végre sikerül hozzáérnem, tudom, hogy hiába keresném a pulzusát. Egyvalami változik csak, és az a nyakára kerülő piros maszat az ujjaim nyomán.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 31, 2019 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Look, what I found
Nem létezik? A nevetésem mégis felszakítja az éjszaka nyomasztó csendjét. Őrült nevetésem visszhangzik a falakról, talán ha laknának, vagy laknak, ki is néznének. Még az is meglehet, hogy kinéznek, de az is, hogy annyira félnek ettől az egésztől, hogy inkább bekucorodnak az ablak alá és ott vizelnek maguk alá, és rimánkodnak, ne ők legyenek a következőek. Pedig nem tudják, hogy mit hagynak ki. Ritkán van szebb érzés annál, mint amikor meghalsz.
Amikor az élet megszűnik benned, szó szerint kifolyik a kezeid közül. Eszelős mosolyomat nem is vagyok rest a fiúra vetni. Aranyom, fogalmad sincs, hogy kibe futottál ma este bele.
Karját fogom meg a haláltusámba. Tüdőmbe egyre kevesebb oxigén jut. Kapkodom őket, még sincs halálfélelem a tekintetembe.
Ha igazán megnézné a pislákoló fényekben láthatná, hogy nem türköznek semmilyen érzelmet. Sem haragot, sem gyűlöletet, amit ilyenkor kellene az embernek. Amit én látok, sem könyörgést, sem félelmet. Még csak örömöt sem.
Üresek, akár egy szépre csiszolt üveggolyók.
Egy hörgő levegővétel alkalmával ragadom meg hirtelen a karját, ahogy leguggol mellém. Fejem elemelem a mocskos betonról. Érzem, ahogy a vérem távozik belőlem.
- Élvezted - tekintek a szemeibe, arcára, annak a vonásaira. - Oh, ne… - nagyot nyelek. Tudom, hogy nem sok van már hátra. Kezdek fázni és nem csak a hűlő levegő miatt. Bőröm is egyre hidegebbé válik. - Ne is tagadd - nyalom meg ajkamat, részben a szárazságtól, részben meg mert élvezem a helyzetet.
Fejem leengedem, nagyot koppan a betonon. Gondolataim közé fogom a Bolond szívét. Könnyedén szorítom össze, atomjaira a mellkasában, nem kell megtudni a félvérnek, hogy én voltam. Higgye csak, hogy Ő ölte meg őt is. Mindkettőnket.
Nehezen fordulok az oldalamra, belesajog a testem, a tüdőm, a szívem. Béklyóba akar kötni, nem akar engedni mozogni. Mégsem engedem neki. Vérembe fetrengek, két kezemre támaszkodom. Küzdök még. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy könnyedén haljak meg előtte.
- Hogy vissza-e? - ajkamra galád mosoly ül ki, mint aki már próbálta ezt. Egy jó párszor tegyük hozzá. Nevetés kaparja a torkomat, miközben a mocskos betont figyelem. Hajam az arcomba lóg. Nehezen ülök a bokáimra és ha a lendület már visz, akkor a fejemet is hátrahajtom a csillagos eget bámulva.
- Az őrület - kapkodom a levegőt. Fázok. Nagyon fázok. Ráz a hideg. Érzem, ahogy szám sarkából vér folyik végig az állam irányába. Felköhögöm a gyomromba került vér egy részét. - Ahogy tudod, olyan, mint a gravitáció, nem kell más hozzá, mint egy kis löket… - hunyom le őrült mosolyommal az arcomon a szememet.
- Gyilkos… - lehelem elhalóan, majd a világ elhomályosul.
Fejem, testem nehézzé válik. Véget ért az életem, még ha csak egy rövid időre is. Újra a sötétbe találom magam.
Egyedül.
Egyes egyedül.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok CfJmUUkSikátorok TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 27, 2019 9:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Rabbit Hole  • Credit:
Csak egy másodpercig lehetek büszke magamra, amiért nem adtam meg neki, amit akar, amiért nem váltam a szórakozása miatt igazi szörnyeteggé. Bebizonyítottam, hogy nem vagyok olyan, mint ő – hogy semmiben sem hasonlítunk. Ember vagyok.
Észre sem veszem, hogy elindultam, csak mikor csíkokba mosódik oldalt az utcai lámpa fénye, és amíg oda nem érek, semmi mást nem hallok, csak a szívem újra és újra felerősödő dobbanásait. Néhány lépés és egyetlen pillanat választ el minket egymástól, de nem a rövid idő miatt nem gondolkozom, mielőtt cselekednék; sokkal inkább a hirtelen jött felindulás és az előbb ért megkönnyebbülés vezérel. És még valami más, ami teljesen természetesnek és magától értetődőnek érződik odabent; szinte kényszerít a cselekvésre. Az ujjaim erősebben záródnak a markolatra, elkapom a vállát és már felé is szúrok.
A lány nem tér ki előlem, és amint nem tartom többé, a földre csuklik, háttal elterülve a kemény betonon. A kép csak akkor élesedik ki újra, mikor meghallom a hangos, fuldokló nevetését. Mi vicces ebben? Nem létezik, hogy ennek akárki is örülne és különben is az én döntésem; szükséges volt, nem volt más választásom, mint teljesíteni a neki tett ígéretem. Vagy ő, vagy én. Ilyen egyszerű.
A kétféle vértől áztatott bicskára fókuszálom a tekintetem, elhomályosítva a ruháin növekvő vörös tócsa annál is kellemetlenebb hátterét. Már megint remegnek a kezeim, de nem jövök rá a miértjére; egyértelmű, hogy önvédelem volt, önvédelem és puszta túlélés és ott van, hogy a halál jelenleg nem szólhat örökre. Leguggolok mellé.  Azt hiszem, az zavar, hogy ő akarta így.
Nem tudom, mit válaszoljak, gondoljak vagy csináljak és még azt is hagyom, hogy véres kezével hozzámérjen és összekenjen, pedig nem akarom reggelig az arcomon viselni a tetteim nyomát. Végül nedvesen siklanak le rólam az ujjai és én szaggatottan fújom ki a levegőt.
– Rohadj meg – ismétlem el újra a két szót kérdéseit hallva. Az érzést persze egyből felidézem, mint egy kitörölhetetlen emlékképet; már tudom, hogy milyen, mikor izmot választ ketté a penge és milyen, mikor úgy szúródik szervek közé, mintha vajba mártottam volna egyetlen könnyű mozdulattal. A lány persze tovább újabb és újabb kérdéseket szegez nekem, emlékeztetve engem az előző áldozatomra… Nem, az előző ellenfelemre, aki a képzeletemben azóta is mozdulatlanul fekszik a maga kis tócsájában. Ezért sem merek hátra fordulni és azt sem akarom, hogy tovább beszéljen róla.
– Elég… – Miért élvezi, hogy haldoklik és miért kényszerített rá, hogy emberek heverjenek a lépteim nyomán? De igazán kényszerített, vagy csak esélyt adott, én pedig naivan és azonnal éltem vele? Nem gondolkozom tovább, ismét mélyen belévágom a bicskát, kétkézzel szorítva és közvetlenül az első seb felé. Hogy tényleg szükséges volt-e, vagy csak meg akartam csinálni, ezen a ponton már nekem sem teljesen egyértelmű.
– Mindig is kíváncsi voltam, hogy tényleg visszajövünk-e úgy, mint az emberek – gondolkozom hangosan, hogy elnyomhassam a rajtam lassanként eluralkodó kétségbeesést. – Most legalább láthatom a saját szememmel. – Mintha tényleg meg akarnám várni, hogy felkeljen és újból utánam jöjjön… Tovább remegnek az ujjaim, miközben a kézfejemmel törlök egyet az arcom véres oldalán. Lassan merek csak felállni, mert már a lábaim sem tartanak úgy, ahogy fél perccel ezelőtt tették, pedig már nyoma sincs a lábfejemet érő sérülésnek. Mellé dobom a bicskát.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 26, 2019 12:10 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Look, what I found
Látszólagos aggodalmas kérdésemre nem kapok választ. Ő már nem dől be nekem. Nem hisz ártatlanságomban, sem pedig abban, hogy az előbbi elmezavarom tényleg csak ideiglenes volt. De még mennyire nem hisz. Én pedig mindent megteszek, hogy ne is higgyen, a Bolond mégis az én oldalamra álljon.
Oh, te édes emberiség. Mily egyszerű titeket manipulálni. Legyen egy picivel több eszed a többségnél és máris mindenki a lábad előtt hever. Színház az egész világ és nem vagyok rest annak adni magam, akire épp szükségem van.
Esendve hátrálok csak előle, elesek, fenekemen csúszok, mindaddig, amíg a nyakába nem csimpaszkodik a Bolond. Én pedig kényelmesen állok fel és porolom le magamat. Mondanám, hogy az előadás innentől nem érdekel, de hazudnék. Ugyanis innentől válik érdekessé. Szemeim megvillannak, ahogy a késnek nem igazán nevezhető szikét belevágja a férfi combjába. Ajkamra elégedett mosoly ül ki. Ártatlan leány tekintetem eltűnik. A Bolond a földre rogy, sebére tapasztja a kezét. Ecc, pecc, kimehecc. Vajon artériát találtál, vagy nem, drága félvérke? Nem néz hátra. Munkáját nem fejezi be.
Mindjárt csalódok.
S ha azt hittem, hogy ezzel vége van, akkor tévedtem. Dühös. De még mennyire. Érzem az ereiben dübörgő vért, ahogy a fülében cseng. A kósza hangot a fejébe, mely azt mondja neki, hogy én vagyok mindenért a hibás. Engem kell támadnia. Állom tekintetét. A közöttünk lévő távolságot pár lépéssel szeli át mégis egyre jobban gyorsít. Én pedig nem állom az útját. Ugyan már, mit tesz velem, megöl?
Hagyom, hogy az apró penge átszúrja amúgy is szakadt felsőmet, bőrömet vágja, húsomba marjon. Vérem ízlelje.
A lendületnek megadom magam, hátam újra erősen ütődik a betonnak, fejem enyhén koppan. Éles, hangos kacaj hagyja el ajkamat. A fájdalom nem járja át testem. Érzem a szúrást, érzem, ahogy bíborló vérem elhagyja a testem. Mégsem fáj. Nem érzem.
Tüdőmbe rekedt levegőm egyre jobban fogy, de mintha nem zavarna. Fejünk fölött pislákoló lámpa fényében arcom egyre jobban vörösödik. Az oxigén hiánya. Most mégsem rettegek tőle. Nincs ijedelem kék íriszeimbe. Sőt.
Mintha élvezném. Mintha ez nekem nem lenne más, mint szórakozás. Ez így is lenne?
- Milyen érzés volt? - emelem fel kissé fejemet az övé irányába. Jobb karomat emelem, vérem törlöm le a hasamról és azzal simítok végig az arcán. - Milyen érzés a húsba mártani a pengét? - villan meg tekintetem, ahogy az arcát fürkészem.
Szörnyeteg Ő is, most bizonyította be. - Vajon mennyi ideje van hátra, ha artériát találtál? Hagynád szenvedni? - biggyednek le ajkaim, álnok szomorkásan. Játszom.
Az élet nem más, mint játék. Legalább is nekem az, semmi más.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok CfJmUUkSikátorok TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Rabbit Hole  • Credit:
Tovább játssza a szerepét, amit ugyan én kértem, már kevésbé értékelek a fizikai távolodása nélkül, így először csak egy szemforgatást kap válaszul. Akkor már ugyanis nem vagyok biztos benne, hogy szavai a férfinak szólnak és nem nekem, viszont abban, hogy ő nagyon is élvezi a szerepcserét, teljesen.
- Meg. Gyere közelebb, ha nem hiszed el. – Abban az esetben, ha nem élné bele magát annyira, hogy ténylegesen futásnak eredjen, jobban járok vele, ha minél közelebb tudom magamhoz – úgy nem kerülök akkora hátrányba, ha nem is egyenlíthetem ki az erőviszonyokat. Nyomatékosításképp teszek egy lépést felé, magam előtt tartva az előbb megkaparintott bicskát. Vajon ez is olyan szépen szállna, mint az övé, vagy ez is olyasmi, amit hosszú gyakorlás során lehet elsajátítani? A röptetés nem volt ugyan idegen, mert ennyit én is tudok: szépen, egészben és egyszerűen emelem a magasba a tárgyakat, ha elég stabil hozzá a hangulatom, de itt vége is a tudománynak. Azt nem tudom, hogy az erő együtt jár-e az őrültséggel, vagy csak az energia kérdése az egész, és ott van a harmadik opció is, hogy neki van igaza és én vagyok az, aki bámulatosan gyenge. Egyelőre azonban nem foglal le túlságosan a kérdés; sokkal inkább érdekelne, mit kell tennem ahhoz, hogy túléljem e kettő mellett az éjszakát.
Nem nézek oldalra, így meglepetésként érnek a nyakam köré fonódó, vastag karok. A harci kiáltásból ugyan fel kellett volna tűnnie, hogy ismét közeledik, de későn fordítom hátra a fejem, alig merve levenni a szemeimet az előttem botladozó lányról.
Fulladozom, de nagyobb probléma a mozgásképtelenségem; billegve lépek hátra, ahogy a támadóm szorítása erősödve szövetkezik a gravitációval. Az egyikkel a kabátját markolom, míg a kés megremeg és lejjebb csúszik a nedves tenyeremben, s csak néhány milliméteren múlik, hogy nem engedem a földre esni. Ezután állítom csak belé. A penge tompa puffanással siklik a húsába, egészen a markolatig, érzem, ahogy a kezem külső széle a ruháján keresztül a bőréhez nyomódik és ott remeg tovább a hirtelen sokktól. Szinte azonnal elenged és én nagylevegőt veszek, megkönnyebbülve töltöm fel a tüdőmet oxigénnel. Mielőtt bármit is tehetne, feljebb rántom a fegyvert; nem teljesen a karom ereje irányít, hanem a bennem lappangó, sötét energia ad hozzá lendületet, és ahogy ordítva hátrébb lép, a kés egyetlen intésemre kilökődik a sebből és egyenesen a markomban landol. Csak egy pillanatra engedtem el, de még addig sem fordultam hátra, hogy megcsodáljam a kezem munkáját, míg megváltam tőle, és most is mozdulatlanságba burkolózom.
A combjába szúrtam. Valami azt súgta belül, hogy tegyem meg, mélyen szúrjam a bordái közé, hosszabb időre hatástalanítva, ha nem is véglegesen, mégis lejjebb irányítottam a mozdulatot, felhasználva hozzá az ítélőképességem maradékát. Nem leszek miattad gyilkos, idegen.
Hallom, ahogy a megmentője földet ér mögöttem a betonon, valószínűleg magzatpózban szorítva magához a végtagot, csak hogy megállítsa a vérzést és egyáltalán, kibírja a szúrás okozta fájdalmat. Továbbra sem nézek hátra, csak roppantok egyet az előbb kishíján meghúzott nyakamon, megmozgatva a kést tartó, egészen eddig bizonytalan ujjaimat is. Egy darabig a lányt figyelem, aztán egyre gyorsuló léptekkel indulok felé. Nincs kedvem megvárni, hogy a társa újra felálljon és utánam jöjjön, és nem is kerülöm tovább az elkerülhetetlent. Ha csak nem akadályoz meg valami váratlannal, ismét rávetem magam, de ezúttal a véres kést tartom előre. Szörnyeteg? Talán. Talán félig tényleg az vagyok.


Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/5
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5