Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Tribeca Green Luxury Apartments •
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 02, 2017 1:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Abaddon & Gráinne
Magpie in a trap


A kérdésemre egy bókot kapok, bár én sosem veszem magamra sem az ilyesmit, sem a szidást. Sose tudni, mikor, mit, miért mondanak nekünk. És főleg, hogy őszinte-e! De remélem, ezúttal az... Különben én is megszívtam, csak úgy, mint azok a madárkák, akik a férfi fegyvere által hullanak el.
- Csak nyugodtan. - teszem karba a kezeim és figyelem, ahogy a férfi megindul és szépen, sorjában mindenkit elintéz. Egy lépést arrébb teszek, hogy a kocsinak eső egyén útjából elálljak, aztán figyelem a lyukat a fején, míg a sejk ébredezni kezd. A választottra pillantok, aki ezután fogja az arabot és a motorháztatőre dobja. Rövid "búcsú" után pedig hamar véget vet földi életének.
- Váó. Ez váratlan volt. Amúgy kik is ezek? - kérdezem, s felhúzom kicsit szoknyámat, hogy ne vérezzem össze, miközben a hátára fordítom lábammal a vérben fuldoklót. Ekkor azonban elkezdi felhozni a lehetőségeimet és azt, hogy csatlakozhatnék hozzá, ő pedig elmondja, mit akar pontosan.
- Egy ilyen ajánlatra soha nem mondanék nemet. - mosolyodom el, közelebb lépve a férfihez. Mivel az autókat itt hagyjuk, gondolom portállal fogunk menni.
- És gondolod, hogy ott nem fognak engem keresni? - kérdezem, miközben megállva előtte, kissé beljebb a személyes terén, elkezdem megigazítani a "harc" közben kissé meglazult nyakkendőjét és ingét. Egy csepp vért még le is törlök az állkapcsáról, de ahogy végig pillantok rajta, máshol nem látok harcról árulkodó jeleket rajta.
- Vagy hogy nem ismernek fel? Végül is... rengetegen látták az arcomat a válogatáson. Sokan biztos ott lesznek az esten is annak ellenére, hogy kiestek a versenyből. Nem lesz feltűnő, hogy nem annak az oldalát melegítem, akinek kellene? - kérdezem továbbra is bájosan mosolyogva. Próbálok mindenre gondolni, mielőtt a hajón is váratlan eseményeknek leszek áldozata. Szeretem én irányítani a dolgokat, már pedig így elég nehéz.. Nagyon nehéz.

reveal your secrets

Abaddon


Tribeca Green Luxury Apartments - Page 5 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 28, 2017 9:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Nem minden Arany ami fénylik...
Gráinne && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:P

Penge villan és hasítja a levegőt, hogy végül célt érjen. Sikerrel járok így hát a nagydarab hátratántorodik s nyakához kapva, hörögve lépdel hátra párat. Bizonyára próbálna valami elmés szitkokkal illetni, mint a drága édesanyákra ilyenkor szokásos megjegyzések szórása, de lévén nincs anyám ez a rész sosem mozgatott meg túlzottan. Vele jelen pillanatban nem is foglalkozom, ellesz ő a saját bajával. Gráinne viszont immáron felszabadult, legalább is aktuális fogva tartójától mindenképp. Pillanatnyi szóváltásunkat rögvest meg is zavarja az okoska. Tekintem felé fordítom, arcom csak egy pillanatra feszül meg. Bizonyára sokan a mérhetetlen düh és agresszió jelének vélhetik mint minden tipikus pöcsméregetős harcosnál aki hasonló helyzetbe kerül "na most megmutatom" jellegű. Személy szerint, valójában csupán az fut át agyamon, hogy minél rövidebbre zárjam a történet ezen fonalát, szükségtelenné váltak immár. A pillanat töredékében lezajló gondolatból szavai húznak vissza. Ahogy féloldalt állok neki, nem nézek rá, nem fordulok felé, a hármasfogatról egyelőre nem veszem le tekintetem. A napszemüveg alól figyelek. Parányi kis mosolyfoszlány úszik ajkam sarkába érdeklődésére reagálva.
- Annak a csodálatos valódnak!
Válaszolom tömören már már bókolva, - persze, hogy egészen pontosan mit is takar ez a "bók" nos az csupán később fejtem ki nyilvánvalóan - rásandítva egy röpke pillanatra, parányi mosolyom ekkor sem hagy alább de rögvest folytatom is.
- De ha most megbocsátasz.
Lépek el mellőle, mert hát a három jómadár még várja sorát és képtelen nyugton maradni. Mindenféle kedvességgel fröcsögnek rám mivel én személy szerint abszolúte nem foglalkozom. Egy dolog van mit biztosan tudok: egyikük sem megy innen sehova.
Az egyik rögvest nekem is ront valami kardkezdeménnyel, könnyű préda, ellépve mellette egy gyors rövid mozdulattal választom el fejét a testétől. Az angyalpenge hasznos holmi, ez bizony nem gyógyul be s a gyenge démonfattyak bizony nem alusszák ki ezen sebeket, végleg pusztulnak, pontosan ez a cél. A második jószág is rongyol felém de ekkor hirtelen gyorsulok fel, hogy előtte teremjek és már gyomrába is mártom a pengét mielőtt még reagálhatna. A harmadik ki a sejket tartotta már épp készül ellökni magától s hogy támadóra fogja e avagy menekülőre akarta, nos ez sosem derül ki, mert ahogy kirántom a kardot az elhaló gyomrából egy villámgyors fordulattal hajítom is és az angyali eszköz hasítva a levegőt egyenest annak fejében állapodik meg. Élettelen teste elemi erővel vágódik az autó oldalának, a sejk pedig eszméletlenül a földre. Ha minden jól megy és nem jön semmi közbe akkor egy gyors pillantás, hogy valóban mindhárom kimúlt e. Amennyiben igen úgy konstatálva elindulok a sejk teste felé ki a puffanástól kezd mocorogni s eszméletét visszanyerni. Hogy Gráinne eközben mit tesz azt nem tudom én részemről cselekszem. Elkapom az arab férfit és a ruháját markolva emelek rajta egy határozottat. A kocsi felé lépdelek és az autónak csapódó fejéből kirántom a pengét a szabad kezemmel. Balommal a fickó halandó testét a motorház tetőre vágom. Ütemes puffan s még a kocsi is belerázkódik. Erre már nyekkenve de kezd motyogni valamit, riadtan vernyákol nekem saját nyelvén.
- Hidd el, nem személyes. De nézd a jó oldalát, legalább mehetsz Allahhoz, bár szerintem csalódni fogsz.
Vigyorgok rá búcsúzóul majd emelkedik a jobbon és iszonyatos erővel belevágom a pengét egyenest a szívébe, szó szerint rászögezve a motorház tetőre a férfit. Hátralépek ellenőrizve a művem. A célnak megfelel, konstatálom majd megfordulok és a nő felé indulok, haladás közben szólalok meg újra.
- Ha nem jelenik meg a karaván az ellenőrzési ponton, már pedig lássuk be nem fog, akkor előkerül a többi dögevő is, ezek csak az első soros bábok voltak.
Vázolom fel míg odaérek. Majd folytatom.
- Ilyen helyzetben mindenki arra számítana, hogy vagy az egyik autóval fognád menekülőre ami nem lenne túl bölcs lévén elég feltűnő volna és egy ilyen ügyes lány bizonyára nem kockáztatna ilyesmit, vagy a város dzsungelében próbálnál köddé válni. Én épp ezért a hajóra mennék, eszükbe nem jutna, hogy ennek ellenére fellógsz arra a ladikra.
Vetem fel pillanatnyi, vagy annyira nem is pillanatnyi ötleteimet.
- Nincs már túl messze a kikötő, a halandók igen nagy figyelmet fordítanak a védelmére, fontos ez az esemény, az most a legbiztonságosabb ezek elől, és még a ruhád sem megy kárba.
Vigyorodom el ha már így alakult ne legyen hiábavaló a kiöltözés az estre, na nem mintha annyira érdekelne a divatbemutató, nagyobb dolog forog a háttérben és ez a nő itt előttem fontos része. Közben  keresztbe fonom karjaim mellkasom előtt ahogy szemben állok vele.
- Út közben pedig elmesélem minek is köszönheted a figyelmem. Nos, mit mondasz?
Teszem fel végül a kérdést s természetesen megvárom ő mit s hogyan reagál az egészre, bizonyára sok ez így egyszerre, de hát éppen ez a lényege. A torkon szúrt még agonizál mögöttünk, maradt benne némi élet.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 25, 2017 11:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Abaddon & Gráinne
Magpie in a trap


Csendben hallgatok a sejket, ahogy beszél, kényelmesen elhelyezkedve a bőrülésen. A pillantásom nem fordul kifelé, a sötétített ablakokon amúgy is nehezen látni ki. A szavakat követően én is újra megszólalnék, de sajnos egy ütközés belém fojtja a mondandómat. Nem megyünk olyan gyorsan, hogy az ütközést követően bármi bajom legyen, bár a férfi mellettem láthatóan beveri a fejét, s még egyszer, amint hátulról is belénk jönnek. Kissé előre esek a szembe lévő ülésre, aztán táskámból már kapok is ki egy paprika sprayt... persze már rég kifogyott és már jó ideje nem az van benne, mint régen. Sós víz... Szerencsére nem én tötyörésztem vele, megkértem rá valakit, aki egy kis szívességért cserébe megcsinálta nekem. Szóval most efféle démonriasztóm van, amit a kezembe is rejtek. Épp időben, mert nyílik ki az ajtó, és kapják ki belőle a sejket, a másik oldalon pedig engem ragadnak meg. Eddig nem tudtam, hogy ember, vagy angyal, démon, vagy micsoda is az ellenfél. Az angyal ellen nehezen tehetek, az emberek jobb ha futnak, a démonok ellen pedig itt van a kezemben a spray, amelyet markom rejt most a kíváncsi tekintetek elől. Amint kiráncigálnak, a fekete szemek miatt nem nehéz rájönnöm a támadóim fajára. Azon kívül, hogy megragadnak és tartanak, egyelőre nem csinálnak semmit, ami egyelőre nem ösztönöz védekezésre sem. Mire várnak? Végül az egyik autóból kiszáll egy ismeretlen alak (valószínűleg démon ő is), kezében egy angyalpengével. Amolyan "jaj ne már" fejjel nézek rá, kezemet a hátam mögé teszem, hogy abban helyre igazgassam a sprayt, ha netán le akarna szúrni a fickó... Akiről kiderül, hogy Abaddon. Kicsit meglepődök, mert még is mit foglalkozna egy ilyen magas rangú démon ilyen piti kis szemétládákkal, mint mi? Szerencsémre a parasztot szúrja le, miközben engem maga mellé húz. Eddigi értetlen fejemre egy vigyor terül el és a maradék, döbbent fejű démonokra nézek... egészen addig, amíg Abaddon rám nem néz és hozzám szól.
- Igyekszem... - mondom egy bájos mosollyal, aztán a "ezt megbánod" szintű felszólalásra, majdnem halkan el is nevetem magamat. Ej... Habár Abaddon nem olyan népszerű fejedelem, mint a lovasok... vagy a jegyeseik... de ez nem jelenti azt, hogy nem rátermett a pozíciójára. De most komolyan! Évezredek óta senki se tudta, vagy akarta jó okkal kilökni a nyeregből. Ez ezeknek nem mondd semmit..? De hát mondjuk ha valaki van olyan ostoba, aki egy angyalpengét szorongató electoratot elkezd szidni, közvetlenül azután, hogy megölte a társát.... Eh, mit is lehetne várni tőlük. Élvezve a váratlan védelmet - egyelőre... - csak figyelek a választott mögül sunyi tekintettel, szinte még szítva is a retardáltak dühét.
- Amúgy minek köszönhetem a figyelmed? Kárt okoztam neked? Nem hiszem, hogy találkoztunk volna, ez ilyen arcot, személyiséget nehezen felejtenék el... - kuncogok halkan egy sort. Egyelőre nem adom jelét annak, hogy felismerem őt. Igazából még én sem lehetek 100%ig biztos abban, hogy ő az az Abaddon, akiről beszélnek. Lehet, hogy valaki, aki csak a nevét használja. Ha viszont ő az, akkor valami egészen nagy szartengerben lehetek... Általánosan elmondható, hogy a magas szintűek figyelmét próbálom kerülni -de ez mostanában kevéssé sikerül-. Tanultam a múltam hibáiból és nem kívánok újra heteket kínzókamrákban tölteni... a száműzetésről nem is beszélve. Elég nagy szívás, nem mintha nem tudnék megélni az erőm nélkül. Ezen kívül nem ugrálok, nem használom a sprayt és nem pofázom többet. Csupán kivárom, hogy a kutyulik szétmarcangolják egymást.

reveal your secrets

Abaddon


Tribeca Green Luxury Apartments - Page 5 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 21, 2017 1:15 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Nem minden Arany ami fénylik...
Gráinne && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:

A bejárat előtt álló két fickó szótlanul követi a nő lépéseit míg nem alakja eltűnik az autó hátsó ülésén. Az ajtó záródik a fehér ruha mögött majd indul is az exkluzív járat.
- Igazán jó ruha választás!
Jegyzi meg a fiatal férfi elismerően halovány kis mosolyt engedve magának miközben kifordulnak a sarkon. A célállomás nincs messze, a Tribeca Green nek saját kikötője van, ott horgonyoz a Calvados nevű Yacht mely talán az egyik utolsó a megmaradtak közül. Az emberek sem mazochisták, nem terveznek hajótúrát a nyílt tengerre ahol tökéletes és védtelen célpontok lehetnek akár a szárnyasok számára. Annál jobban óvják gyarló kis életüket a felső tízezer köreinek képviselői. Persze ez még a jövő zenéje, addig el is kell jutni ugye.
Röviden bólint a nő megjegyzésére, az ego növelést mindig mindenki szívesen fogadja lássuk be.
- Örömmel hallom. A Tribeca Green az egyik nagy helyi projektünk, a háború óta a megújuló energia források kerültek előtérbe. Az egész épület ennek megfelelően lett átalakítva. Ez az est is erről szól. Meg akarnak győzni, hogy támogassak egy új projektet ami egy víz alapú üzemanyag fejlesztésével foglalkozik. A Föld több mint 70% víz, úgy gondolom érdekes lehet. Főként befektetők vesznek részt. Örülnék ha a közelembe lenne az este folyamán. Talán Önre tekintettel lesznek a kufárok.
Jegyzi meg elhumorizálva a dolgot, gondolva a sok karvalyra aki majd letámadja. Ezzel választ is adott a felmerült kérdésekre. A hármas fogat kimért tempóban halad a kihalt utakon. Nem sokan használnak már járműveket lássuk be, a forgalom már nem okoz akkora gondot mint egykoron.
Nagyjából eddig jut a beszélgetés mert a következő pillanatban az autó megrázkódik. Az elől haladó jármű hirtelen fékez így a páros kocsija egyenest beleront hátulról. Persze ez csak az első lépés, a következő hátulról érkezik. A hátsó, záró kocsi motorja felbőg ahogy rágyorsít és egyenest a középső limuzinba száguld. Megdobja rendesen a járgányt a becsapódás, de hála a párnázott bőrüléseknek komoly baj nem keletkezik odabent. A férfi fejét beverve terül el némi vért szivárogtatva a halántékából, ahogy előrebukott hirtelen bevághatta rendesen. Odakinn mozgolódás tompa zaja...
Hirtelen tépik fel az ajtót, s ha sikerül akkor egy erős kéz ragadja meg a nőt és rántja ki az autóból. A túloldalon a sejk is hasonlóképp járt. Ha eddig eljut az esemény fonala akkor egy kihaltabb útszakasz látképe fogadja az érdeklődőket. Egy megtermett férfi tartja szorosan a fehér ruhás nőt maga elé húzva kellő határozottsággal, hogy ne akarjon ficánkolni. A sejket egy másik öltönyös rángatja ki és tartja meg lévén eszméletlen a szerencsétlen. Mellettük még 2 öltönyös férfi látható, a sofőrök s a testőrök, szemeik feketéje jelzi kilétük. A hátsó kocsi ajtaja nyíli ki végül, zakóm az autóban hagyom s úgy indulok el a csoport felé, a napszemüveg óvón takarja tekintetem. Lépéseim határozottak, egyetlen szót sem szólok.
- Megvan a nő Abaddon! Vihetjük a főnöknek!
Ránt egyet rajta az őt tartó nagydarab, jelzésként, hogy felfogja mindenki kiről is van szó. Nem az eszéért szeretjük az ilyen figurákat. Túl egyszerű lenne nemde? Valóban... Ahogy közel érek karom takarásából elővillan az utolsó Angyalpenge melyet a legutóbbi portyán koboztam el, a gazdájának már úgy sem kell címszóval.
- Nagyszerű.
Jegyzem meg és ahogy közel érek már lendül is bal kezem Gráinne karjáért, ha sikerül elkapnom akkor őt magam felé húzva, ezzel párhuzamban már lendül is a jobbom mellyel egy gyors, jól irányzott döfést tervezek egyenest a nagydarab torkának címezve. A meglepetés ereje velem van így jó esély a sikerre. Káosz, idő kell mire felfogja a maradék néhány, hogy mi is van. A nagydarabbal később foglalkozom, most mihamarabb le kell dönteni a többi sakkfigurát.
- Nem túl könnyű téged megtalálni szépségem...
Jegyzem meg neki egy elismerő kacsintással.
- Abaddon, Te mocskos fattyú! Ezért kicsinál a főnök!
Rivall ránk az egyik ki felfogta mi is történt, gratulálok neki sokáig tartott. Én ekkora féloldalt állok nekik Gráinnenak kissé oldalt. Hogy ő hogyan reagál minderre nem tudom, de az biztos, hogy nekem rövidre kell zárnom az egészet. A feladatukat végrehajtották, már nem kellenek...
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 14, 2017 12:34 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Abaddon & Gráinne
Magpie in a trap


A madarak csicseregnek. Sok dolgot, sokféleképpen. Néhány dolgot hangosabban, néhány dolgot csendesebben. Általában a csendesebb csicsergések kifizetődőbbek, azokat jobb szeretem hallgatni, de mostanában olyan hangosan kiabálnak ezek a madarak, hogy egyszerűen nem tudok elmenni amellett, amit hirdetnek. Érkezik valaki -nem is akárki-, aki keres maga mellé valakit -majdnem akárkit-, akivel elmehet ide-oda. Tulajdonképpen nem érdekelne a dolog, ha az illető nem lenne egy sejk. Egy gazdag alak, akit kiforgathatok a pénzéből. Még is... az egész bűzlik. Az ilyesmit nem szokták ennyire körbeharangozni. Ezekre úgy kell vadászni, mert mindig van egy emberük, aki intézkedik ezekről, most még is, ország világ előtt meghirdetik. Bűzlik ez az egész, de olyan nekem ez a helyzet, mint Robin Hoodnak az íjász verseny. Tudom, hogy szar van a palacsintában, még is kérek belőle egyet!

Nevetségesen egyszerű volt az egész. Eleinte gondoltam, megbundázom a dolgot, de végül még sem kellett ilyesmit tennem, a "zsűri" magától beválasztott. Egy luxus apartmanban szállásoltak el, ami meglehetősen tetszett. Egy-két dolgot meg is jegyeztem magamnak, amiért később talán visszajövök, ha biztonságos lesz, közben pedig terveztem. Egy olyan bűnözőnőnek, mint én, mindig jobb, ha van valami menekülő terve. Az egyetlen egy gond az a helyszín volt: egy yacht. Sajnos nem éppen olyan hely, ahonnan könnyen meglehet szökni, ha elindul a kikötőből. Nem volt nehéz még az apartmanba érkezés előtt négyszemközt beszélni egy halásszal. Meglepően kevés pénzért vállalta, hogy nem feltűnő távolságban, de a hajó körül lesz, és segít, ha beütne a krach.
Miután mindent elrendeztem és elszállásoltak, amint eljött az idő, készülődni kezdtem. Egy fehér, elegáns, de még is hozzám illően kissé kihívó ruha, ezüstös magassarkú, felfogott haj, füstösre sminkelt szemek és szájfény, édes parfüm és kész is vagyok. Ezüstös ridikülömben ellenőrzöm, hogy minden megvan-e, amit hozni akarok, s ha igen, akkor már lépek is kifelé a limuzinhoz. A régi időkre emlékeztet... Beszállva találkozom is tulajdonképpen a megbízómmal, akire kedvesen rá mosolygom, és visszafogottan szemrevételezem. Csak olyan, mint amilyennek várná az ember, még a színválasztáson sem lepődök meg.
- Kellemes délutánt. - köszönök én is, majd a férfi szavára a jármű megkezdi útját. Bemutatkozni felesleges, mindenki tudja ki ő, ő pedig valószínűleg már rég tudja az én nevemet a válogatásról. "Grace O'malley".
- Én köszönöm a meghívást. Nem mindennap találkozik az ember egy ilyen fontos személlyel. A szállás tökéletes és gyönyörű volt. - egy kis ego növelés és elismerés sose árt az ilyen alakoknál. Ismerem már őket, ezen történetnek valahogy úgy érzem, még sem ő lesz a középpontja. A yacht, a víz, a többi gazdag semmire kellő épp úgy vonz, mint annak a kalandnak a lehetősége, amely lehet, hogy nincs is. Talán csak kezdek paranoiás lenni, még is, az évek gyakorlottsága súg nekem valamit. Nem véletlenül éltem túl mindezidáig!
- Van esetleg konkrét kérése, óhaja? Van programtervünk? - kérdezek rá a jelenleg fontosabb dolgokra. Fogalmam sincs, mi lesz a program a hajón, vagy hogy külön kérésre figyeljek-e jobban oda bármire. Nevezzem valahogy, ne beszéljek, csak mosolyogjak, legyek távolságtartó, vagy közeli, satöbbi. Minden embernek más nyűgje van, jobb előre tudni ezekről, főleg, ha escortot játszik a démon.

reveal your secrets

Abaddon


Tribeca Green Luxury Apartments - Page 5 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 10, 2017 4:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Nem minden Arany ami fénylik...
Gráinne && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:

Luxus és csillogás, az anyagi javak hajkurászása. Gondolhatnánk, hogy mindez a felfogás megváltozott a világégés melléktermékeként, de nem így van. Míg világ a világ meg lesz az a réteg aki Istenként tiszteli az anyagi világ értékesnek nevezett csecsebecséit. Már pedig amíg kereslet van, mindaddig kínálat is lesz. Személy szerint úgy gondolom, hogy a jelenlegi világrendben a legnagyobb érték maga az információ, a tudás. Legalább is számomra és éppen ezért vagyunk most itt, New Yorkban...

Éj fekete, sötétített ablakos, enyhén hosszított limuzin várakozik a magas épület előtt.
Az új világ új megoldásokat követelt, a közlekedés is megoldható a fekete arany nélkül is, az más kérdés, hogy csak a legkiváltságosabbaknak juthat ebből a luxusból.
Az épület előtt öltönyös őrök jelzik, hogy a környéken bizony szűk réteg van akit szívesen látnak, a fent említettek. A fekete autó makulátlan karosszériája a tulajdonos rangjáról árulkodik. A hátsó ajtó előtt egy elegáns, fekete öltönyös férfi áll, napszemüveg, ápolt külső. Kezeit háta mögött összefonva várakozik némán, katonásan egyenes tartással. A sofőr szintén öltönyös férfi, a napszemüveg nála is elengedhetetlen, néma csendben várakozik a vezetőfülkében. A sötétített ablakok óvón takarják a hátsó részt a kíváncsi szemek elől. Késő délutánban járunk, a napkorong még javában uralkodik égi palotáján, kellemes nyári este, elegáns környezet melyet egy elpusztult világ vesz körbe, érdekes kontraszt nemde? Persze az itteniek ugyan mit törődjenek ezzel, a lényeg az anyagi világban töltött idő mibenléte. De számunkra mindez mellékes, térjünk vissza hetekkel előbbre.

---------- Két héttel korábban ----------

Zöld bársonnyal borított póker asztal, középen hanyagul felhalmozott, színes zseton halom. Peregnek a kártyák, négy férfi ül körben. Egy alacsony, bajszos, köpcös forma. Spanyol lehet tán. Mellette egy vékony magas férfi ül, a harmadik ázsiai, középkorú, arcán tetoválás, egy keleti szimbólum. A negyedik pedig kalapot visel, nem túl kellemes férfi, már csak az apró vágásai sem túl bizalomgerjesztőek.
- Az a szajha!
Csattan fel miközben felkapja a lapot melyet éppen kapott.
- Kapjátok el és hozzátok elém, ki akarom filézni. Majd megtanulja, hogy aki tőlem lop az mindig fizet!
Villan eszelős tekintete a többiekre. Aztán hirtelen kapják fejüket az ajtó irányába ahonnan egy hang töri meg a pattanásig feszült hangulatot.
- Folyton csak az izommunka, nem tűnt fel, hogy eddig mindig kicsúszott a karmaidból?
Teszem fel a öltőit kérdést ellökve magam az ajtófélfától. Lezser, de még is elegáns küllemem nem hazudtolom meg most sem.
- Mit keresel itt Abaddon? Van elég bajom nélküled is.
Fordul vissza a kártyához míg a többiek összenézve értetlenkednek megjelenésemen de szólni egyik sem mer.
- Nem Te vagy az egyetlen akinek kell az a nő. Segítek elkapni, én meg kapom tőle amit akarok, Te pedig azt teszel vele amit akarsz, az már a Te dolgod.
Lépek el az alacsony mellett és húzok fel egy kártyát, épp egy Ász, jót vigyorgok rajta, mi más lenne? A fickó elgondolkodik a dolgon.
- Beszélj.
Böki ki végül mire én elmosolyodom a többiek pedig nem mernek szólni így inkább némán figyelnek. Visszateszem a lapot a helyére majd beszélni kezdek.
- Tudod az az elvem, hogy keresd meg az ellenfél gyenge pontját és használd fel ellene. Mindenkinek van gyengéje. Neki, a kapzsiság.
Nem is értem olykor a többieket, a legkézenfekvőbb dolgokat nem alkalmazzák.
- Adj neki olyan ajánlatot amit nem tud visszautasítani.
Húzok ki egy újságot zakóm belső zsebéből és az asztalra dobom éppen elé. A címlapon ez áll "Abal Rhabi sejk New Yorkba érkezik" "...jótékonysági est New Yorkért amit a méltán híres Albatros Yachton rendeznek...".
- És ehhez miért is kellek én neked?
Teszi fel a kérdést miközben a sorokat olvassa. Én pedig készséggel válaszolok is neki.
- Ismersz mindenkit New Yorkban aki csak számít, híreszteld el a megfelelő helyen, hogy kísérőt keres a sejk itt tartózkodásának idejére. Szóró lapoztass idegenekkel, tartass válogatót, találd fel magad, használd a fantáziád. Mindenki megvesztegethető. Két hét múlva érkezik Abal, az elég idő minderre. Az embereit pedig cseréld... - Állok meg egy pillanatra elvigyorodva. - ...a sajátjaidra. -
A fickó heges képére groteszk mosoly úszik s íriszei feketére váltanak. Az agyatlan izomgépek közé némi értelem csillant. Ha minden jól megy, minden adott lesz a továbbiakhoz, amiről persze nem kell tudjon, neki elég ha eddig jut gondolatban.

---------- Tribeca Green Park ----------

Néhány járókelő sétál az utcában, a fekete kocsi motorja némán várja az indulást az öltönyösökkel egyetemben. A forgóajtó megmozdul és ezzel egyetembe a férfi, aki a hátsó ajtónál állt ellépve onnan nyitja az autó ajtaját egyetlen szó nélkül. Jól képzett kis csapat, ez messziről lerí róluk. Ha a nő érkezik s beül az autóba akkor odabenn kellemes, krémes bőrülés fogadja. És egy férfi, hófehér ruházata s turbánja egyértelműsíti származását. Ránézésre 30 körüli jóképű férfi, sötét szem sötét haj. Tökéletesre nyírt szakálla s bajsza is gondos ápoltságát mutatja.
- Salam Aleikum!
Köszönti a nőt elismerően fejet hajtva.
- Induljunk.
Szól előre ha kényelembe helyezte magát ő is. A sofőr aprót bólint, a napszemüveg alól egy kósza pillantás a nőre majd a motor felbúg és elindul az autó.
- Örülök, hogy elfogadta a meghívásom. Remélem a szállása megfelelt az elvárásainak.
Kezd rövid beszédbe kellemes hangján miközben haladnak. Egy egy autó besorol mind előre, mind pedig hátulra s kialakul egy rögtönzött konvoj.

Tribeca Green Luxury Apartments - Page 5 VIP5_1024x1024
reveal your secrets

Abaddon


Tribeca Green Luxury Apartments - Page 5 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 10, 2017 1:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Tribeca Green Luxury Apartments - Page 5 1

Tribeca Green Luxury Apartments - Page 5 Cq5dam.web.1280.1280
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 3 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2