Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 18, 2017 6:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Ophilia
Megfogja a kezem és elkezd felállni, én meg egyre inkább pánikszerű hangulatba keveredek, látva a sok vért. Nem gondoltam hogy ennyire megsérült.
- Valaki tényleg hívjon egy mentőt!
Tudom neki nem kell, de a hatás kedvéért ezt még muszáj kiüvöltenem nekik, hátha valaki valóban hív egyet. A legtöbb ember csak kukán mered felénk, vannak akik nekiállnak fényképezni minket a többség pedig elkezd oszolni, legyintve egyet rám, mondván "Ezt a marhát!". Én most épp azon vagyok hogy felsegítsem szorult helyzetéből, de közben meginog. Az ábrázata olyan fehér, mint a frissen meszelt fal, amire én nagyra nyílt szemekkel igyekezem serényen megtartani, még se essen hátra, vagy össze mikor már így felállt. Átkarolom hát a derekánál, alá nyúlva a hóna alá, így stabilan állva marad. Szavaira hebegek egy sort felfelé ívelt szemöldökkel gesztikulálva hozzá, ténylegesen azonban csak akkor szólalok meg, miután befejezte.
- Biztos jó ötlet ez, hölgyem? Nem akarom NAGYON megijjeszteni, deeeee csupa vér a ruhája...
Szép, fájdalomba tört arcáról lefelé kúszik a tekintetem, akkor ér a felismerés, hogy na igen...ez remek.
- ...és az enyém is.
A mozdulataival még több vért vesztett ami undok és sunyi mód ráment az én ruhámra is. Kis időre leesik az állam amíg ezt figyelem, aztán összeszedve magamat, eltöprengek. Tudok olyan helyet, ahol meghúzhatja magát és reméljük a legjobbakat. Ahogy megint körbeviszem a tekintetem, még mindig fényképeznek minket, de már redukálódott a csőcselék, csak páran maradtak. Most már kezdek mérges lenni rájuk. Ha semmi hasznuk sincs, eriggyenek a dolgukra, ez nem egy bolti kirakat ahol megállhatnak nézelődni következmények nélkül.
- Ismeritek a radír viccet?! Hogy a meteor vetne árnyékot rátok!
Kiemelem a középső ujjam kiabálás közben felemelve a jobb kezem nekik, a bal kezemmel továbbra is az angyalt támasztom. Egyre gyengül, ezt érzem. Csak azért nem indulok meg, mert nem tudom egyáltalán menni tud-e? Legalább az emberek elpárolognak szépen lassan, bár van aki az öklét rázza felém távozás közben.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Lombard Street - Page 2 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 13, 2017 9:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Tom & Ophilia
Pain is real, but so is hope


A nap aranyló fénye vakítja tekintetem, miközben a fű körül fekszem. Apró vöröslő karikák cikáznak szemem előtt, s kényszerít arra, hogy összeszűkítsem azt. Fájdalmasak fordulok oldalra, s a földhöz simítom arcomat. Halkan fújtatva érzékel, ahogy pár porszem felemelkedik és tovalibben a fűben.
Hasamat szorongatva lassan magzatpózba tornázom magam. Tán ez segít abba, hogy vérem ne patakozzon a smaragzöld fűre. Másik kezemmel a könyvet ölelem magam mellette, görcsösen szorítva, mintha félnék, attól, hogy valaki elvehetné tőlem.
De mégis ki?
Hangfoszlányok jutnak el tudatomig. Oh ne, emberek lennének itt? Mégis kik mások, biztos hogy azok. Kik így látnak… Nem lenne szabad. Nem lenne szabad itt lennem, mégis semmi erőm. Szememet becsukva erőlködöm, hogy némi erőt kisajtoljak magamból. Mégsem történik semmi.
Fájdalmasan nevetem el magamat, s egy könnycsepp gördül le arcomon.
Nevetésem csak a pillanat töredékig hallható, ugyanis valami nedves érinti meg arcomat, vérző karomat, testem apró részeit. Érzékelem, hogy nem messze tőlem, valami lehull, hallom a hangját. Éles kiáltás nem messze tőlem.
Szemeimet résnyire nyitva, ajkaimba harapva egy pár cipőt pillantok meg tőlem nem is oly messze. Rátámaszkodva a könyvre próbálom feltornázni magam, izmaim mégis, mintha nem működnének. Pár centire megemelkedem, majd visszazuhanok a földre. A fájdalom az egész testembe belenyilal. Kérdésére mégis valami furcsa mosolygással próbálok válaszolni.
Elengedve kezem vérző sebemről fogadom el kezét. A hangok a tömegből nem jutnak el tudatomig, csak egyvalami jár egyre homályosuló gondolataim között: így nem láthatnak.
Vértől ázott kezemmel fogom meg a kezét, s erőlködve próbálok meg felállni. Érzem, ahogy egy jó adag vért lök ki testem az alhasamból. Fogam szorítva tűröm fájdalmamat.
~Mentőt? Ugyan, mit érek én azzal… ~ gondolom magamba, szólásra alig nyílik ajkam. Remegő testtel tornázom magam előbb féltérdre, majd onnan nagy nehezen talpra.
- El kell mennem… - suttogom elhalón, enyhén imbolyogva. Falfehér arccal próbálok felnézni a segítő kéz tulajdonosára. – Kérem… Segítsen… - suttogom zihálva, szemeim folyamatosan csukódnak le. Testem újra megimbolyog s egy kósza lépést teszek oldalra, hogy megtartsam magamat. – Csak egy elhagyatott helyre, csak egy kis pihenés… - ez az, mire szükségem van jelenleg, semmi több. Kezét nem engedem el, elfehérülő ujjakkal szorítom, mint egyetlen biztos pontom jelenleg. S mivel eme kezem épp foglalt a könyvet szorítom a hasamra. Alig maradt erőm, a sebem csak lassan gyógyul. Túl lassan. Szárnyamat próbálom eltüntetni, de esetlen jobb felét képtelen vagyok megmozgatni. Ugyanis az középtájon megtörve áll kifelé, s amint enyhén megrezegtetem a fájdalom élesen hasít tudatomba. Némán tátom ajkaim kiáltásra, s hunyom le szemeim szorosan.



:3 §§ szószám 400 §§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 12, 2017 10:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Ophilia

Mondjuk úgy hogy a szabadnapom nem épp úgy alakul ahogy elterveztem. Először is, ott volt a McDonald's. Megálltam egy magába roskadt szemüveges öregember mellett, aki a McMenüje fölött lógatta az orrát a pultnál. Én meg lepottyantottam a Mcreggelim rá, arra kapta fel a fejét.
- Rossz nap?
Érdeklődöm, bár pontosan tudom mi a baja. Kibontom a csomagom, míg ő azt taglalja hogy már hetek óta nem beszél vele a lánya. Megnézem mit kaptam és kifizetem a reggelim. Jah hogy most öntötte ki nekem a lelki búját, akkor erre illene válaszolnom? Megforgatom a szemem és veszek egy mély levegőt.
- Hát, pajtás...az élet nehéz. Ne add fel!
Ezt a marhát, mint én..valószínűleg csak az ötszázadik vagyok aki elmondta neki. Érdekes módon bólogat rá és mutogat nekem hogy igazam van, aztán azzal a lendülettel felkerekedik a pereputtyával a pulttól és elindul. Pontosan tudom hova megy, megint felhívja. Nem tehetek róla, de örömmel tölt el, széles vigyorral kapom fel én is a cumómat és robogok kifele az étteremből. Az ajtónál megint lefejelem az üveget, amire kapok pár rosszalló pillantást, nos, ezt majdnem mindig eljátszom, állandóan elfelejtem ezt a rohadt üveget. Szerencsére még nem nyitottam fel a kólám tetejét és így most nem öntöttem nyakon magamat vele. Az élet apró örömei.

Apropó, ezzel a lendülettel meg is teszek pár utcányi sétát, a menüm a kezemben, emberi tempóban, nagyjából egy fél órányi séta után keveredek ehhez a kanyargós, meredek utcához. Megindulok felfelé a korláthoz és ott megállok. Kinyitom a pakkomat, kiveszem a kólám és elkezdem szürcsölni. Ilyenkor mindig magamba roskadva figyelem mi zajlik a világban, de most a lefelé zubogó Ophilia megzavar, időm sincs másra már. A kiáltására összerezzenek.
- Mi a...!
A körülöttem mozgó emberek is felfigyelnek a jelenségre. Nekem közben sikerül nyakon öntenem magamat a kólával.
- Szent tehén!
Szalad ki a számon, magával ragad a látvány ahogy megállítja a bokor és még csak hangot sem adott ki többet. A lábai ott lógnak kifele előttem a virágok közül, én meg csak értetlenkedve pislogok nyakamat behúzva. Most mit csináljak? Mögöttem páran megálltak és ugyanazt csinálják amit én, azaz néznek ki a fejükből csodálkozva. A látvány egyszerre mulatságos és félelmetes, hiszen megsérült.
- Ööö...megyek!
Jelentem ki határozottan, aztán átmászok a kezemben a cumómmal a korláton, amiből igazából egy jó nagy bukfenc kerekedik az angyal közelébe, akire szintén bőségesen jut a kólámból, ekkor ejtek el mindent a kezemből, beesik a virágok közé a reggelim.
- Upsz, bocsánat!
Gyorsan felugrom és felrakom a szabad kezem.
- Semmi pánik!
Tudom mindenki tojik rá én hogy vagyok, szemük sem rebben, egyenesen őt nézik. Megfordulok, hogy lefelé nyújtsam neki a kezem. Érzem a fájdalmát, látom a vérét a flaszteron, a virágok levelein, szirmain, erre a látványra aggódó tekintettel barázdálom a szemöldökömet.
- Fel tud állni, vagy hívjak mentőt?! Lehet neki mentőt hívni?!
A végét már pánikszerűen üvöltöm, mivel észrevettem a szárnyait is. Pontosan tudom mit kellene csinálnom, de azt nem csinálhatom. Segíteni akarok. Valaki a tömegből beüvölti hogy "Ezt az idiótát!" meg hogy "Az egy angyal, meggyógyul magától!", értetlenkedve forgatom a fejem, miközben az angyal előttem talán még is elfogadta a segítő kezet és megpróbál felállni?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Lombard Street - Page 2 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 09, 2017 8:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Tom & Ophilia
Pain is real, but so is hope


Manipuláció. Képességeink közül az egyetlen, melyet egykoron majdnem tökélyre tudtam fejleszteni. A Menny oly hatalmas, számos alkalommal mikor nem kívántam repülni, főként akkor ha sürgős feladatom akadt. A tér manipulációja, felgyorsítani a folyamatokat, ez mind… mind természetesnek volt. A tér, amikor visszaadtam társaim emlékét, megmutatva miket is éltek át egykoron. Egyszerűen könnyebb volt minden. Sok erőt kivesz az angyalból, s lévén rangom mily csekély nem is rendelkezem annyival, mint a felettem álló testvéreim. Eddig eme tény nem is zavart. Egész mostanáig, mikor is rá kell jönnöm mennyire kevés is vagyok ebbe a világba. Mily gyönge, összetörhető porszem csupán.
Alaposan megfontolt tervvel libbentem reggel a sivatagi városba. Bátyáim központjába, remélve testvérek úgysem bántják egymást. Élveztem a repülést, mióta lent vagyok egyetlen egyszer sem manipuláltam a tért a közlekedéshez. A mennyben nincs szél, nincs vihar, nincs szellő. Nincs semmi, s az itteni szárnyalás, repülés teljesen magával ragadott. Tán ez volt a baj? Ekkor vehettek észre, mikor lágyan földre landoltam? Vagy egyébként is feltűnt volna jelenlétem?
Nem gondoltam volna, hogy ily csúfos véget ér látogatásom Las Vegasba, holott semmi gondot nem kívántam okozni senkinek.
„- Sose szűnök meg hinni benned Stamiel – suttogom halkan, remegő, meggyötört hanggal – Te jó angyal vagy, mindig is az voltál, mindig is az leszel. Bármi is történjen, bármit is csinálja, bármit is tégy… Mindig hinni fogok benned – fejezem be mosolyogva, elengedve őt.”
Maradék erőmet összeszedve gondolok arra az egy helyre, ahol ki tudnám magam pihenni, ahol biztonságba lehetnék. San Francisco egy elhagyatott épületébe, melyet nem is oly régen fedeztem fel, hol egyedül lehetek. Tudom, hogy csak egy röpke alvásra van szükségem s minden sebem, minden kínom megszűnik létezni.
Erről az egészről megfeledkezhetek, senkinek sem kell megtudnia semmit.
Normális esetben ennek így kellene lennie. Kimerültségem azonban nagyobb, mint azt sejteni véltem. Résnyire nyitott szemmel érzékelem, hogy tervem nem teljesen jött be. Méteres magasságból zuhanok egy lejtős utca tetejére a hátamra. Érzem, ahogy szárnyam alám törik, orsócsontja gerincemen törik ketté. Hallom saját kiáltásomat, testem imbolygását, miként elindulok a lejtőn lefelé.
Fájdalmak közepette szorítom magamhoz az elhozott könyvet, mely miatt az egész történt. Őrült szánkázásomat egy bokorcsoport állítja meg. Ágai apró karcolásnyomokat hagynak rajtam, de ezt már meg sem érzem. Hátamra fordulva tapasztom újra vérző hasamra a kezemet. Arcomon keveredik a fájdalom szülte könny és a mocsok egyvelege. Nyakamból aláfolyó vércsíkok jelzik, nemrég keresztülvágták azt, majd könnyed mozdulattal törölték le. Karomból apró csíkban folyik vöröslő testnedvem.
Nem jó. Nagyon nem jó, hogy ide érkeztem, nem szabadna kockáztatnom, hogy bárki meglásson. Nagy levegőt véve próbálok oldalamra fordulni, feltápászkodni. De cseppnyi erőm sem maradt. Szemeimet szorosan lehunyva próbálom elképzelni azt a házat, azt a helyet. Összpontosítok, de… Nem történik semmi.
Ajkaimba harapva konstatálom ama szomorú tényt, hogy itt ragadtam. Fájdalmaim fokozódnak, immár törött szárnyam is lüktetni kezd. A hideg egyre jobban átveszi testem felett a hatalmat. Hallottam már erről, minél több vért veszít valaki, annál jobban kezd el fázni. A haláluk előtt minden ember ezt éli át, azonban… Én nem tudok meghalni.
Apró vértócsa gyűlik körém, ujjaim közül csillapodik vérem ömlése. A világ körülöttem egyre homályosabbá válik, egyre jobban forog körülöttem minden.



Angyal mellettem     §§ szószám 488 §§
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6