Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Lerombolt lakónegyed •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Lerombolt lakónegyed VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1021
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 27, 2020 11:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lerombolt lakónegyed Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
169
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 24, 2020 6:37 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Egy angyalfej kalandjai
───────────── ────────────
- Ó, dehogynem! - vágom rá élből, nem is én lennék feleselés nélkül. Ez már szinte kötelező nálam. Ráadásul még szép, hogy ragaszkodom a személyre szabott élményekhez! Kéretik mindent tökéletesen az igényekhez igazítani! Egyébként biztosra veszem, hogy ő se hal bele ha kinyitja a száját a folyamat közben, hiába is húzza erre a száját. De ezt máskor, később még bőven lefikszálhatjuk, avagy visszatérhetünk rá, elvégre én ilyen fontos - és bosszantó, legalábbis ahogy látom számára az - dolgokról sosem felejtkezem meg. Ezért vagyok olyan jó, hitelesen idegesítő emberlányka, ha olyan környezetbe kerülök. S bár talán nem Athlan a legjobb személy, akinek az idegein táncolhatok, időnként hajlamos vagyok házhoz menni a nagypofonért. De aztán legalább megpróbálok eltáncolni előle!
- Hát ha te mondod - vágok hitetlenkedő fejet. Még életemben nem hallottam olyat, hogy bármelyik érzelem, bármilyen módon ehető lett volna. Mivel lelkem sosem volt, hatalmam viszont mindig is, az emberek nem tudták megutálni magamat velem sosem. Utáltam én mást pont eléggé, aminek komoly alapja, na meg előzménye volt. Azonban az emberek… egy jelentéktelen képlet még jelentéktelenebb összetevői voltak. Egyszerűen képtelenek voltak rám hatást gyakorolni. Legalábbis eddig. Mostmár azért meggyűlt velük a bajom, és azt kellett mondjam, egyik másik szívósabb példánynál komolyan el kellett gondolkoznom, hogy s mint legyenek a továbbiak.
A kikupálódás témát nem erőltetem, mert csak leesik végre, hogy ezzel bizony olyan információt is képes lettem volna elkotyognom, ami amúgy “belsős” szóval ha a többi tesóm nem mondta el senkinek, akkor bizony csak ők és Mammon tudják. Na meg lehet Cassael is. De ez akkor is csak tíz személy, nem több. Jobban kellene vigyáznom a titkainkra! Persze ezt eltervezni sokkal könnyebb, mint megvalósítani, főleg ha a levi olyan lepcses szájú, mint amilyen én is voltam.
- Az anyánkat ne keverd bele - fintorodom el. Gyűlölöm azt a némbert, ezt eddig sem rejtettem véka alá. - Akkor már inkább az apánktól eredeztesd - na igen, sokkal szimpatikusabb számomra ez az elgondolás. Nem úgy, ahogy az emberek királyai, császárai, fáraói vagy egyebei eredeztetik uralkodói rangjukat holmi vérvonaltól, meg születési előjogoktól, nekünk ténylegesen van hatalmunk, amire büszkék lehetünk. Régen ugyan, de mi is tanultuk a mágiát, mégha használata a vérünkben is volt, apánk végső ajándékaként. Számunkra ráadásul egyetlen mester sem segíthetett a tanulásban, hiszen az elpusztult, akinek hasonló hatalma volt. Persze anyánk ott volt, mint “mester”, de ő szerintem pocsék tanár volt.
- Szerencsére nem ismered őket. Athant leszámítva - vágom rá. Igazából fogalmam sincs, mit jelenthet a “hisztis picsa” szókapcsolat, de ezúttal inkább elkendőzöm az értetlenségem. Külön-külön mégcsak oké, de semmi összefüggés nincs a két szó között… rémes!
Nem, sőt, még az elején tartok! Makacsolom meg magam végleg, és kérlelhetetlenül. További méltatlankodásomat azonban cselekedeteivel sikeresen elvágja, s érdeklődése lejjebb apadásával visszatér a saját testébe.
Nem is rejtem véka alá, hogy vérig sértett, s nem a testőrségről, meg a feladat unalmasságáról szóló szavaival, hanem azzal a gondolattal, hogy nem lennék képes a halálba küldeni. Azért az egóm nem tűri meg, hogy ennyire kislánynak nézzen, mégha a kicsinyes sértődéssel csak még egy lapáttal ráteszek erre az egészre. A Lucifereset is a harag mondotta velem, bár eme hirtelen érzelmi hullámvasút valahol meglep, mégse tiltakozom nagyon a rámtörő emberi dolgok ellen. A harag mindig is érdekes tanácsadóm volt, s általában hasznos is. - Kötve hiszem, hogy te az arany középút nagy barátja lennél! - szúrom oda. Mondjuk az “Annyit még te sem érsz.” megjegyzés meglep, elvégre egyrészt méltató - bár tudom jól, ez nem személyemnek, hanem fajomnak szól -, másrészt azt jelenti, hogy van amiért képes lenne ilyen hülyeségre. Öngyilkos hülyeségre. Érdekes. Megkérdezném mi lehet az, de még mindig mufurckodom, szóval ez nem opció jelen pillanatban.
- Ácsi, ácsi - emelem a kezem. - Csak akkor mutatom meg az összeset, ha kapok még egy szívességet! - vigyorodom el ördögien. Természetesen nem kötelező belemennie, de akkor csak azt az apró részt fogja látni. Három kívánság, három könyvdarab, ez lenne a legideálisabb. Persze ki tudja, hajlandó-e még eggyel megtoldani. Ha igent mond végül, úgy felfedem felsőtestem összes pikkelyét, hagy nézegesse őket kedvére. Kirajzolódnak a lapockámon elterülők, melyek a nyakam aljáig felkúsznak, s a melleim alatt átfutók is, amelyek végignyújtóznak a bordáimon. Hagyom, hagy nézegesse a fogaimat, aztán jöhet a késes művelet. Aprócska turpisságra szánom el magam, mikor átnyújtom neki a pikkelyt, megbűvölöm, hogy mindig érezzem, merre van. Az áhitata mértékéből arra következtetek, hogy mindig magánál hordja, így a későbbiekben könnyedén megtalálom és felkeresem. Őszintén meglepődöm, ahogy lenyeli, de hamar túlteszem magam ezen a furcsaságon. Ez van, és kész.
- Rendben van, majd hívlak - biccentek neki. Nem lehetek benne biztos, hogy az igazi nevét árulta-e el, de az első megidézésnél úgyis megtudom. Már persze ha válaszol a hívásra. Meglepve emelem rá a tekintetem a “még valami” résznél. - Hát jó, megmondom neki… - lövésem sincs, mit jelenthet ez az üzenet, de ha véletlen összefutnék a tesómmal, úgy majd tolmácsolom neki, hátha ő érti. - Viszlát! - kiáltom még a hátának, ahogy nekiindul. Nem marasztalom, nincs is miért ilyet tennem. Ó de, mégis! - A fejet itt hagytad! - kiáltom még utána, s az angyalfejhez lépve felkapom, majd utána hajítom azt. Elég pontosan tudok célozni, szóval ha reagál rá, és ügyes egy picit, akkor simán el tudja kapni. Nem bánom, az övé lehet, neki adom!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Lerombolt lakónegyed Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
389
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 23, 2020 6:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Nieven & Athlan

"Ami furdal csak egy érzés,
Lassú néma lélekvérzés,
Egy hiány mely megrekedt benn,
Ismerős de ismeretlen."
- Tisztázzuk. Az egésznek az a lényege, hogy végignézzük, ahogy egy kibaszott hulla elrohad. Ennyi, nem több, nem kell ide kiegészítő elfoglaltság, ez ennyi. - értetlen pillantásom mögött mintha csak az keringene, hogy "nők". Nekik aztán lehet nyújtani egy kisujjat, az nem elég nekik, az egész rohadt tested akarják! Az pedig, hogy nem sérült meg... Nos, ezt a részét inkább figyelmen kívül hagyom, s nem tartok neki felvilágosító órát a halandó testek működéséről. Pedig aztán a halandó nők havonta kibuggyanó vércseppjei remek mágikus alapanyagnak számítanak, kellemes kis esszenciákat lehet belőlük kotyvasztani.
- A gyűlölet egy idő után már nem felemészt, hanem táplál. - s remek mérgezett alapot eredményez, melyben gyökeret vethetnek a démoni magvak. A halandók iránt érzett megvetésem sem a levegőből szedtem, hiszen ez is tapasztalatokon múlik. Volt rá tizenhét évem, hogy megtapasztaljam, milyen gyengén és szánalmasan létezni egy testben, bezárva lenni egy ilyen korlátokkal teli vázba. Alászállásom a Pokolba számomra megváltás volt.
- Kikupáltam én magam remekül, köszönöm. - forgatom meg egy pillanatra a szemeimet. Ha valakire illik a makacs, önfejű jelző, aki mindent egymaga akar megoldani, az bizony én vagyok. Sosem igényeltem, hogy valaki felemeljen, sosem akartam rangot, egyszerűen csak a saját erőmnek akartam lenni a kovácsa. Atyám sem emelt magasabb szintekre, egyszerűen csak lehetőséget adott, hogy magamat felemeljem. Hogy mit látott anno abban a szerencsétlen fiúban ott Franciaország ködös erdejében... Még magam sem tudom. Tán képes volt előrelátni? Hétszáz évvel is akár?
- Azért nem a ti büszkeségetek, hogy eddig nem tudtak titeket megölni, mert titeket úgy teremtettek, nem csak a földből pattantatok ki, így a dicsőség azt illeti, akitől származtok. - logikus következtetés számomra, s hiába gondolja magát mindenki fölé ez a kislány, attól még egyáltalán nem a saját érdeme az ereje.
- Komolyan sajnálom a testvéreid, legyenek akárhányan. Egy ilyen hisztis picsával kibírni több évszázadot... - ez most nem gúnyosan cseng, sokkal inkább őszintén. Borzalmas egy természete van ennek a lánynak, Athannal egy lapra sem lehetne venni őt. Kiábrándult sóhajom az ő ajkain keresztül szökik a világba, s még fejét is ingatni kezdem erre a hatalmas drámára.
- Befejezted a siránkozást? Kezdem unni. - az ő hangján szólalok meg, az ő gondolataira válaszolva. Miért kell ekkora ügyet csinálni mindenből?! Csak egy kis megszállás, egy kis érintés itt, egy kis érintés ott... Ugyan, ezt még ki lehet bírni, nem a szüzességét vagy a méhét akarom kikaparni! Még. Szerencsére túlságosan sok időt nem töltök ott benne, igazából eléggé nehézkes megférni egy testben egy ilyen személlyel, mint ő. Túl sok benne a réteg a korából kiindulva is, na meg nem éppen nyugodt természettel lett megáldva, így nála nehezebb tartani a szintet, mint egy átlagos halandónál. Hiába van profi szintekre fejlesztve a mágiám, vele meggyűlne a bajom, ha hosszabb időt akarnék benne kirándulni.
- Olyan nagy szavakat használsz... - forgatom meg szemeim immáron a saját testemben. - Miért kell a végletek felé menni? Miért nem lehet megtalálni az aranyközéputat? - vonom fel értetlenül egyik szemöldököm a Luciferes, ostoba ajánlatára. - Annyit még te sem érsz. - legyintek lemondóan. Azért a pikkely és az angyalszárny között van némi különbség, s bár a pikkely is különös dolgokat mozgat meg bennem, de úgy tűnik, hogy azért a tollak közelébe sem érhet. A szárnyak esetén könnyedén belemehetnék meggondolatlanul ilyen remek ajánlatokba, ám ez nem az a helyzet. Lucifer erősebb nálam, ez nem is kérdés, magam is elismerem. Miért öletném meg magam ilyen kislányok miatt? Még a feltételezés is szánalmas.
- Athanon kívül nem találkoztam még leviatánnal, úgyhogy egyértelmű, hogy nem tudom, merre lehetnek rajtad. - bólintok. - Szóval mutasd! - lehelem izgatottan, hiszen már közel vagyok egy kis darabkához egy ilyen különleges fajtól. Nagy szemekkel követem a mozdulatait, fürkészem, merre lehetnek a testén, s még ajkaim is elválnak egymástól, mikor oldalán megjelennek.
- Nahát... - ennyi szökik ki csupán ajkaimon, ahogy ámulva figyelem és nyújtom a kezem. Finoman fonom rá ujjaim a különös pikkelyre, melyet Nieven a kezembe ejt.
- Vigyázni fogok rá. - fura, merengő őszinteséggel ejtem ki szavaim. Milyen csodásan fog festeni a vadász rothadó szárnyai melletti polcon... A fogak másodlagosak, hiszen van egy olyan sejtésem, hogy meggyűlne vele a bajom, ha megpróbálnám kitörni őket a helyükről. Így hát ujjbegyemmel tapogatom végig hátsó szándék nélkül, ugyanolyan gyermeki kíváncsisággal, mint a pikkelyt. Aztán elhúzom kezem. Meglepő? Meglehet. Diadalittasan emelem magamhoz Nieven kis darabkáját, s úgy vélem, hogy ebből a helyzetből kihoztunk mindent, amit lehetett. Ha a későbbiekben is lenne vele tervem, jobb lesz a mostani állapotok végére pontot tenni, s nem elvenni mindent tőle azonnal.
- A nevemet már tudod. Idézz meg, ha kellek. Az alku az alku. - amit komolyan szoktam venni. - Most pedig... - megfordulok a tengelyem körül, s mint aki jól végezte dolgát, megindulok kifelé a házból. - Ó, még valami. - fordulás közben becsúsztatom a számba a pikkelyt, majd egy lassú mozdulattal lenyelem azt. A testemben van a legnagyobb biztonságban.
- Üzenem Athannak, hogy bassza meg. - széles vigyorom csak egy pillanatig láthatja, s ha nem akaratoskodik, akkor én magam el is tűnök nagyon hamar. Biztonságba kell helyeznem gyűjteményem újdonsült darabját.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lerombolt lakónegyed Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
169
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 15, 2020 1:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Egy angyalfej kalandjai
───────────── ────────────
- Igen, ez a te módszered, de mivel ketten csináljuk, így új szabályokat kell kitalálnunk, hogy passzoljon a személyiségünkhöz! - húzom ki magam elégedetten. Mint aki most aztán nagyon megmondta a tutit. Na várjunk csak… Hiszen pont ez történt! - De elnézem a tudatlanságod, s mivel nagylelkű vagyok így meg is bocsátok - vágom én, hogy nem így gondolta, de az meg kit érdekel? - Enni nem szoktam, szal max te piknikezhetsz, de a cicákban benne vagyok! - veszem sorra gondosan az ötleteit. - He? - meredek rá a vérzéses résznél. - Nem is sérültem meg… - pillantok magamra, hátha valamit nem vettem észre, de bizony a testemen sehol sincs még egy pici karcolás se. Értetlen pillantásokkal illetem hát.
- Kár… - mert hát az az igazán érdekes, ami öröklődik, elvégre van amikor nem teszi, na és akkor miért nem teszi? Ez mindig különösen érdekelt, elvégre itt is megfigyelhető volt az emberek sokszínűsége, amelyet oly’ nagy kedvvel vizsgáltam. - Gyűlölet? - pislogok rá meglepetten, valljuk be, más válaszra számítottam. Mondjuk nekem is vannak tapasztalataim a témában, volt már hozzá szerencsém, ugye. Viszont emberi érzelmekkel sosem voltam megáldva - vagy elátkozva -, így nem tudhatom mennyivel más ez, mint az.
- Pedig ki tudja, lehet kikupáltunk volna - kacsintok rá vigyorogva. És tényleg, lehet szárnyakat kapott volna egy kis mágiától. - Hát egyébként felmerült ötletként, de végül máshogy terveztük meghódítani Európát. Csak Isten kicseszett velünk, hogy rohadna meg… - ingatom a fejem, de nem tűnök különösebben bosszúsnak. Azért annak a Vén Kecskének a képébe ordítanám a véleményem, és illetném pár szép jelzővel, de így a Földön, elég messze tőle, talán kezdem elengedni a dolgot. Azért az fel tud bosszantani, amikor a démonok a Pokol bezárása miatt panaszkodnak. Örüljenek neki, hogy nem a ládába lettek ők maguk bezárva.
- Na látod, ez sose jött be - megrántom a vállam. - Ráadásul már nem is vagyok képes ilyen szolgát gyártani - sajnos. Pedig ha képesek lennénk, akkor már hatalmas seregünk lehetne. Pfff, nem siránkozhatunk azért mindig a dicső múlton! Csak néha, érzéssel.
- Nem vágom az összefüggést - fogalmam sincs, miért gondolja, hogy az anyánk miatt nem lehet megölni minket. Hiszen ő CSAK egy démon volt. Itt max az apánk jöhet szóba. - Mármint? Mi nem Isten teremtményei vagyunk - húzom össze a szemem, egyre kevésbé értem, hogy mi alapján hova jut el. - De a saját maga becsmérlése gondolat tetszik - igyekszem valahonnan mégis megragadni a témát. - Nem, az egyéb disznóság miatt történt - vigyorodom el.
- Héj, eressz el, de rögtön! - olyan hirtelen mozdult, hogy nem volt esélyem kitérni előle, a francba is. - Mi ez az állandó tapimánia?! - vergődöm ki a kezei közül. Őszintén abban a pillanatban, amint bőre az enyémhez ért elfelejtkeztem minden anyámmal kapcsolatos dologról, és márcsak az érdekelt, hogy eltávolítsam az aurámból. Most is morcosan pislogok rá, és a tekintetem határozottan üzeni, hogy ne közelítsen, utálom ha fogdosnak.
Engem, de engem rohadtul! És emlékeztetnélek rá, hogy az én testemben vagyunk! Ja, pont hidegen hagy, ki mit gondol, az a fontos, hogy én mit gondolok. Minden egyéb lény elmehet a sóhivatalba, nyugodtan. Ezt most viccnek szántad? Értem ezt a “bízz bennem” megszólalására. Mert nem nevetek, annyi szent, piszok szar vicc volt. Persze mit vár a leviatán egy démontól?
Nem is a kezdő démonok ellen akarok felkészülni, elhiheted természetesen az lenne a cél, hogy se angyal, se démon ne juthasson be a fejembe, illetve, csak az általam hagyott tartalmakhoz férhessenek hozzá, s a kis titkaim biztonságba legyenek minden kémlelő… elme előtt. Azért az alsó túrkálódása közepette eszembe ötlik, hogy vajon mekkora tudása vagy éppen gyakorlata lehet ezen a téren, elvégre férfi teste van, de nem is akarok ennél mélyebben belegondolni, inkább annyival zárom le, hogy biztos volt női is.
A szemöldököm mint a villám szalad fel, ahogy jellemzi a kitalált alkut. Hát nem kapok szikrát, annyi szent! Most komolyan azt reklamálja, hogy nem akarom megöletni?! Én nem tudom hol élt eddig, de valami elbaszott burokban lehetett, ha azt hiszi, hogy ne tudnám beküldeni egy olyan helyre, ahol biztosan elpusztul. Lehet profi mágiahasználó, meg minden istennyila, de azért talán jobb lenne, ha nem keverné össze a kaland- és a halálvágyat. - Miért, mit szeretnél, küldjelek el Lucifer fejéért? - a hangom hideg, és nyugodt. Végtelenül nyugodt, dacára a bennem tomboló elemi dühnek. Hogy elküldeném-e erre a biztosan halálos küldetésre? Még szép, hogy igen. Melegen ajánlom hát, hogy legyen eszed! Az a gyanúm, hogy még mindig egy üresfejű kislánynak néz, aki teljesen ártatlan és életképtelen. Nehogy véletlen te is abba a csapdába ess, amibe oly’ sokan mások előtted. A düh hirtelen illan el, és vált át hideg acélosságba. Immár türelmesen várom a válaszát, ha úgy dönt, szíves-örömest küldöm a Pokol Ura nyakába. Rajtam ne múljék. Kívülről mondjuk nem sokban változom, a testtartásom csak egy hajszállal lesz egyenesebb, mint volt, tagjaimból nem áramlik a visszafojtott feszültség. Még mindig csak egy veszélytelen kislánynak tűnök. A kérdés vajon, hogy felismeri-e, hogy nem vagyok az, s, hogy komolyan gondolom a kiejtett szavakat?
- Azt el is felejtheted - a hangom üres, élettelen. Még mindig várom az előzőre a válaszát. Egy halottal nincs értelme alkudoznom. Szóval ha a Luciferes izgalmakat választja, hát üsse kő, megkapja a pikkelyt, aztán mehet isten hírével. Ha visszatért a fejjel, úgy majd megint lesz értelme beszélnünk.
Amennyiben azonban a józan esze kerekedik felül, nos az én hidegségem is enged egy csöppet. - Fogalmad sincs, merre vannak - vetem neki oda. Elkezdek keresgélni a ház konyharészén, amíg egy tűrhetően éles kést nem találok. Egy pillanatra az asztalra teszem, amíg megszabadulok a dzsekimtől és a pólómtól. A tény, hogy egyszál melltartóban állok előtte, annyira hidegen hagy, mint Mózest a tenger fuldokló kagylói. Nem mutatom meg neki a pikkelyeimet teljes pompájukban, csak az oldalamon fedek fel egy  kör alakú foltot belőlük. Kicsi rész, de még ígyis feltűnhet neki, hogy nem mindenhol borítanak pikkelyek. Br lehet ahhoz szakavatottabb szemlélő szükséges. A legnagyobb pikkelyemet választom ki neki, noha az se nagyobb, mint egy karóra - milyen furcsa szerkezeteik vannak az embereknek - számlapja. Finoman feszegetem le, nehogy megsérüljön, teljesen épen nyújtom neki oda, bár a hátuljára ragad egy kevés fekete véremből. Az illúziót visszahúzom, így nem csak a pikkelyek, de a sérülés is “eltűnik”. Meg nem gyógyul persze, de hagy higgye csak, hogy ilyen gyorsan regenerálódom. Visszaveszem a ruháimat. Most jön a dolog kevésbé kellemes pontja. Felfedem neki a fogaimat, és mereven, pattanásig feszült idegekkel tűröm, hogy közelebbi ismeretséget kössön a fogaimmal. Nagyon nehezen tudok ellenállni a késztetésnek, hogy belémarjak, gyűlölöm, ha megérintenek, a fogaim pedig ezen a téren duplán számítanak. Ha csak nyugodtan szemlélődik, és tapogat, úgy sikerül úrrá lennem az ösztöneimen, de ha megint valami hülyeségre szánná el magát, úgy nem kizárt, hogy újabb fognyomokkal fog gazdagodni.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Lerombolt lakónegyed Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
389
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 10, 2020 10:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Nieven & Athlan

"Ami furdal csak egy érzés,
Lassú néma lélekvérzés,
Egy hiány mely megrekedt benn,
Ismerős de ismeretlen."
- Már elnézést... - válaszolom erőteljesebben, miközben értetlenül vonom fel egyik szemöldököm. - Az imént épp arról pofáztam, hogy egy holttestet nyugalomban nézünk végig, ahogy az enyészeté lesz, nem pedig azt, hogy piknikezünk meg macskákat simogatunk körülötte, és elmeséled nekem, mennyire fáj a hasad, amikor vérzel. Már ha vérzel. Vérzel? - hamar váltok más témára, kérdőn biccentve oldalra a fejem. Ez a leányzó egy kíváncsi csitrinek tűnik, s eléggé hihetetlen a tény, hogy valójában leviatán. Nem úgy tűnik, hogy túlságosan meggyötörte volna az a sok évszázadnyi ládában töltött idő. Athan sokkal szarabbul nézett ki, mint ez a leányzó.
- Nem tudok róla, hogy a családomban megfordult volna bárki is ezzel a betegséggel. - vonom meg a vállam. - Mint például a gyűlölet. - bólintok. A halálom előtti hónapokban már szinte mindent kitöltött ez az érzés. Ezzel táplálkoztam, innen merítettem, ha szomjaztam, ehhez nyúltam, ha békére vágytam. Nem véletlen hát, hogy a vége felé már a csontjaim is zörögtek.
- Azért, aki akkor voltam, nem lett volna kár. Aki meg most vagyok... Az minden bizonnyal még segített is volna, ha jó hangulatában kapjátok el. Tán voltak ilyen világmegváltó terveitek? - egy lángoló Európa... Kellemes gondolat. Az lenne aztán maga a földi Pokol!
- Azt javaslom neked, összegezve az eddigieket, hogy inkább szerezz magadnak egy szolgát, amelyik egész nap téged dicsérhet. Sőt, inkább kettőt, mert ha az egyik alszik vagy zabál, akkor addig a másik tudjon nyalni neked. - vigyorgom szélesen, bár nem viccelek, nagyon is komolyan gondolom. A szolgák jól tudják simogatni az egót, főleg ha erővel vannak rákényszerítve, Nievennek pedig úgy látom, nagy szüksége lenne rá, hogy végre valaki jó alaposan körbenyalja a hátsóját. Mindenhogy.
- Akkor ezek szerint nem a te büszkeséged, hogy senki sem bírt megölni eddig titeket, hanem a ribanc anyádé. Ugyanakkor kétlem, hogy halhatatlanok lennétek. - simítok végig államon, miközben vizsgálgatom. - Mindent meg lehet ölni, csak a módszeren múlik. - az embereknek például könnyedén megsebezzük a testét, s már hullanak is, mint a legyek. Lehet, hogy egy leviatánhoz hozzá kell baszni egy olajfaágat meg egy galambot, azt volt kígyó, nincs kígyó.
- Népirtásba. - pontosítok. - Ezzel lényegében saját magát minősítette, nem? Hogy ti szarok vagytok, tehát szart csinált. Szóval lényegében nem is titeket becsmérelt, hanem saját magát. -  vezetem vissza a dolgokat, bár lehet, hogy rosszul gondolom, mégis eléggé logikusnak tűnik a magyarázatom. Számomra legalábbis.
- Ezért basztak bele titeket abba a ládába? Vagy egyáltalán minek? - látom, lelkének élvezete kiül testére, s mikor megnyalja ajkait, én egyből odaugrok hozzá. Egyik kezemmel karjába kapaszkodok bele, másikat pedig a nyaka mellé helyezem.
- Na most csináld. Mehet. Beszélj. - utalok arra, hogy mikor az előbb kimondta, hogy az anyja ellen fordultak, akkor beleborzongott. Láttam ám! Jó lenne, ha most is kimondaná és megremegne, ugyanis én is akarom érezni. Kivárom, esküszöm!
Vagy mégsem. Inkább élek az engedéllyel, s Nieven testébe varázsolom magam, melynek nagy része homályos ugyan számomra, de azért elegendő dolgot láthatok ahhoz, hogy később még többet akarjak.
- Mégis ki a faszt érdekelne, hogy magaddal vitatkozol? Emlékeztetnélek, hogy minden kibaszott fattyú ezen a világon van. Szerinted mennyire tartanák furcsának, ha meglátná bárki, hogy magaddal beszélsz? Kuuurvára leszarja mindenki. Bízz bennem. - az ő ajkaival formálom a szavakat, pontosan olyan hangerővel, amilyennel eddig is. Kissé talán nyers vagyok, de hát a hús is jó nyersen. Szóval én is.
- Azért az nem olyan egyszerű, mint hiszed. Nem mindegy, hogy ki próbál megszállni téged. Ha egy lófasz kezdő démon, azt még egy csecsemő is ki tudja lökni. De egy magasabb mágikus szinttel bírót már eléggé nehéz. - ujja közben melegebb éghajlatra vándorol nekem köszönhetően. Öregem... Most lényegében úgy maszturbálok, hogy közben mégsem. Na de komolyságot!
- Igen, azt én is érzem, hogy normális. - gondolatban azért küldök neki egy vigyort, nehogy véletlenül unatkozzon, s csak ezután úszok mélyebbre az elméjében. Épp annyit látok, amennyit enged, s magam is csupán aprókat csepegtetek számára, semmi lényeges dolgot. Hamarosan újra a saját testemben állok a leányzó előtt, immáron kissé okosabban, mint előtte, bár nem teljesen kielégülve. Még.
- Vállalom. - vágok közbe egyből, mikor még csak levegőt vesz, hogy kifejtse a válaszát. Azért hagyom utána, hogy végigmondja, amit akar, csak utána szólok közbe. - Hát ez geci unalmas. Ennyi? Harcoljak melletted, ha kell? A királylánynak testőrre van szüksége? - most már azért ki kell engednem némi gúnyt magamból, úgyhogy azt beültetem a vigyoromba. - Legyen. - nem gondolkodok sokat, ez egyértelmű. Egy kis harc nekem sem fog ártani, ha arra kerül a sor, megér ennyit egy személyes pikkely. Nyújtom hát először is a kezem, bár...
- Mi lenne, ha én szedném ki belőled? - izgatottan harapom be alsó ajkam, készen arra, hogy az engedélyére azonnal megtéphessem. Mármint a pikkelyét. Vagy igazából bármi megtépendőt, amire engedélyt ad.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lerombolt lakónegyed Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
169
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 04, 2020 7:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


longus Historia
───────────── ────────────
Meglepett pillantással jutalmazom az előbb hallott bölcsességet. Átrágom magamban párszor, s arra jutok, hogy minden bizonnyal tényleg így van. Bár a hullák szaga feltehetőleg az elkövetkezendőkben sem lesz számomra virágillat, minden bizonnyal toleránsabb leszek velük.
- Komolyan gondoltam - biccentek, majd az ajkaimon egyre szélesedő vigyorral hallgatom a szavait. - Azt egy szóval sem említettem, hogy mozdulatlan, vagy szótlan leszek - valóban nehezemre esik két percig is nyugton megülni a seggemen, s ugyanennyi némán eltöltött idő már egy fél halálos ítélet. - Tudod a dumát a lényemmel együtt adják, nem valami elhanyagolható kísérő jelenség. De nézd a jó oldalát, legalább egy percig sem fogsz unatkozni mellettem! Elszórakoztatlak… na persze csak módjával - teszem még hozzá, elvégre volt már szerencsém rájönni, hogy nem az számára a szórakozás, ami egyéb mezei halandóknak.
A “nagyszájú” jelzőre csak a nyelvemet nyújtom rá és vigyorgok, egyszerűen lerí rólam, hogy jókedvem van. Egyre jobban élvezem a vele való beszélgetést, ami az érdekes témák mellett annak is köszönhető, hogy végre senkinek sem kell magam tettetnem, egyszerűen az lehetek, aki vagyok. És igen, a lendület mellett szókimondással is rendesen meg vagyok áldva.
- Személyes tapasztalat - felelek, talán még hozzáfűznék valamit, de nincs már rá időm, ugyanis szavai újfent magukkal ragadnak. - Nahát, ez nagyon érdekes - a szemeim csillognak - örökölted valamelyik felmenődtől, vagy szerzett volt? - elvileg a beltenyészet eredményezhet olyan jegyeket, amelyeket ő is mutatott, legalábbis például az uralkodó családokban ritka korcs kölykök láttak napvilágot. - Mint például? Vagy ez nem publikus? - észreveszem arcának rezdülését, de még évezredek tapasztalata után se tudom biztosra megmondani, melyik érzelem, volt miértjét pedig még annyira sem láthatom.
- Áhhh, akkor asszem már beládáztak minket - legyintek. - De végülis örülök akkor, hogy nem gyújtottuk fel fél Európát, kár lett volna érted - és ezt akár dicséretnek is veheti. Fogalmazzunk úgy, hogy voltak kreatív és igen pusztító ötleteink arra, hogyan számoljunk le a boszorkányvadászokkal, illetve azokkal, akik dacolni merészeltek volna a hatalmunkkal.
- És mi van az utánozhatatlanul csodálatos mágiámmal, fantasztikus harci képességeimmel és páratlan logikámmal?! Azoknak már smafu?! - reklamálom ezeket bőszen, de a szám sarkában kunkorodó vigyorból sejtheti, hogy a kiejtett szavakat viccnek szánom. Elsősorban. Azért egy kis imádat csak rájuk fér.
- Igazából fogalmam sincs, hogyan lehet elpusztítani minket. Egyetlen módon sem sikerült egyikünket sem. - csóválom meg a fejem. - Lehetséges, hogy csak és kizárólag Isten képes rá - na meg tuti Amara is, de ezt inkább csak gondolatban teszem hozzá. - De egyébként, csakhogy tudd, még senkinek sem sikerült úgy amúgy, egy kis időre megölnie sem! - húzom ki magam elégedetten. Mondjuk lehet ez valahol hátrány, hiszen én még sosem tapasztaltam meg az ezzel járó érzést, de ezutóbbit nem bánom, egyáltalán.
- Hát szerintem megalkotásunk nem igazán volt tervbe véve. Az anyánk csak erősebb akart lenni, de gondolom ismered te is a mondást, ember - itt démon - tervez, Isten végez! - a kijelentés mellé még mosoly is dukál. Valahol hihetetlen egyébként, hogy annyira utálom azt a szukát, hogy elégedettséggel tölt el, hogy Isten - aki ugye második a listámon - beleköpött a levesébe. - Ácsi-ácsi, ki mondta, hogy mind a kettő démon volt? - vigyorgok rá. - Igen, egyszerűen gyönyörűek - az én fejem is ábrándozóvá válik, ahogy rájuk gondolok. Imádom a színüket!
Kifakadásom közben csak egy keményet biccentek az eltalálta-e kérdésére, ám miután gyűlöleltem múlóban van, kérdően hallgatom. - Nahát, te is családirtásba fogtál? - kérdem, s szemöldököm a magasba szökik. - A kelleténél sokkal többször vitatta a képességeimet, emellett pedig azt hitte, hogy irányíthat minket - foglalom neki tömören össze. - Hát… - egy kicsit tétovázok - nem volt rossz, és az erejét élvezetes volt elemészteni, de a kedvenc részem akkor sem az volt - tartok itt hatásszünetet. - Hanem amikor megöltük - arcomra újabb veszett vigyor görbül, a hangom pedig nem viszem le, nyilvánvaló hát, hogy a sztorinak még messze nincs vége - az a döbbenet, hogy tényleg képesek voltunk ellene fordulni… még mindig beleborzongok a gyönyörbe! - testem tényleg megremeg egy árnyalatnyit, s még az ajkaimon is végignyalok, mintha még mindig anyám vére díszítené.
Kíváncsian figyelem őt, amikor megkapja az engedélyt. Halvány mosoly kúszik az arcomra, ahogy a meghökkenésből hirtelen lelkesedésbe vált, kicsit emlékeztet magamra ebben a pillanatban. Na, lankad is a figyelmem, mire csuklón ragad - erre bosszús sóhajt hallgatok, hogy csak megérintett, a fene essen bele -, de más lehetőségem nem lévén követem őt, amerre húz. - Az is elég lett volna, ha szólsz, hogy kövesselek - húzom el a szám, miközben azt figyelem, amit csinál. Először nem értem, minek áll be a szekrény mögé, de aztán leesik. Ezután viszont felgyorsulnak az események, igyekszem szemügyre venni füst képében, majd pedig szétnyitom neki az ajkaimat, hagy jöjjön.
~ Hát igen, még én se nagyon...~ jegyzem meg kicsit gunyorosan, szigorúan gondolatban. ~ Hangosabban nem lehetne? Biztos csodás látvány lehet a magammal vitatkozó testem, de esetleg maradhatnánk a gondolatok síkján. ~ üzenem neki, hogy esetleg lejjebb csavarhatná a hangerőt. ~ Egyébként, kíváncsi voltam. Nem árt, ha tudom milyen érzés, és ha később is megesik, akkor felfedezem és tudok rá reagálni, azonnal ~ felelem neki a végső indokot, amiért a megszállás felé billentette a mérleg nyelvét. Következő megmozdulására szisszenek egyet, hiszen olyan helyen jár, ahol eddig még senki és semmi, ehhez mérten kellemetlen, fájó a törekvése, de vérezni nem kezdek el. ~ Annyira tudtam, hogy bepróbálkozol valami hasonlóval… bár azt hittem a saját testeddel csinálsz valamit. Ebben még mindig annyira rémesen emberi vagy ~ küldök neki gondolatban egy szemforgatást.
~ Nem vagyunk képesek szaporodni, egyáltalán, maximum a mágiánk megosztásával, de sejtheted, hogy az sem igazi. Viszont normális nemiszervvel rendelkezem, nem illúzió. ~ Mivel úgyis olyan lelkes volt, gondosan megmutatom neki anyám halálát, hangsúlyozva a döbbent pofáját. Ezenkívül kap még néhány gyengébb mészárlást, na meg a falu kiírtását. Az emlékek majdnem teljesen tiszták, csupán az érzelmeken kurtítok, nem is feltétlen kicsit, talán egy hangyányit üresek lesznek tőlük a képek, így sejtheti azért, hogy volt még ott valami. A többi kép minden bizonnyal unalmas a számára, hiszen életem nagy részét az emberek megismerésével, megfigyelésével töltöttem. Aztán ő jön, én pedig kíváncsian és lelkesen figyelem. Elméből elmébe… minden kockára szükségem van. Azt mondjuk sajnálom, hogy konkrét démonokat nem látok, hiszen ha megismernék fontosabb arcokat, annak később nagy hasznát vehetném, de erre határozottan nem Athlan a megfelelő személy. A pártatlansága azonban jót is jelenthet a számomra… A démon, az egyetlen, aki megjelenik nála, számomra ismeretlen, de elraktározom magamban az arcot, s a hozzá társított képzeteket, talán később még ő is hasznos lehet, tervekre, vagy rúnákra. Hihetetlennek találom egyébként, hogy mennyire eltér kettőnk felfogása, na meg persze környezete. Nálam elenyészően kevés az olyan kép, ahol egyedül vagyok, ha más nem, hát emberek vannak a közelembe, de a magány ritka, mint a fehér holló.
Meglepődöm, ahogy egyszercsak távozik, további próbálkozások nélkül, igazából biztosra vettem, hogy meg kell majd vívnom vele. Valahol jó, valahol rossz, bár úgy érzem, ha akartam volna, képes lettem volna kilökni az elmémből, de így biztos nem lehetek benne. Mondjuk az biztos, hogy a dolgát nagyban megnehezíthettem volna, hiszen a gondolatmenetem pont olyan, mint amilyen én magam vagyok: villámgyors és hirtelen, nem szívesen marad meg sokáig egyetlen dolognál, s egyszerre is szeret több mindent vizsgálni.
- Igen, azt leszámítva - nyomom meg az “azt” szót, biztosra veszem, hogy nyilvánvaló számára, mire is gondolok. - Majd még meglátjuk - nem zárom ki teljesen a lehetőséget, de Athlan akkor sem olyan személy, akiben annyira nagyon megbíznék, hogy csakúgy beengedjem, vagy kockáztassam, hogy rájöjjön, esetleg egyszerűen is bejuthat a fejembe. Hisz nem tudom pontosan, mekkora erőfeszítést igényelne tőle és tőlem, ha én ellenállnék, ő pedig mindenképpen be akarna jutni.
- Hmm… - húzom össze a szemeimet rátekintve, igazából lenne egy ötletem, persze kérdés, hogy elfogadja-e, de most semmire sincs szükségem tőle. - Igazából van egy ötletem, vagy ha úgy vesszük kettő, ha még mindig meg akarod tapizni a fogaimat is… - futólag felé lesek, hogy figyel-e eléggé - de azt nem tudom, hogy miért teljesítenéd a későbbiekben. Noha a megszállás egészen rendben volt, azért a bizalmam még mindig nem az igazi feléd - tartok némi hatásszünetet, egyrészt, hogy csigázzam az érdeklődését, mit is akarok, másrészt, hogy legyen lehetősége javaslatot tenni arra, mitől bíznék meg benne hirtelen olyan nagyon. - Két, később behajtható szívességet kérnék tőled. Még mielőtt elhúznád a szád, emlékeztetnélek rá, hogy nem egy taknyos kölyök vagyok, aki élvezi, ha olyanokat kérhet, minthogy hagyd el a mostani tested, vagy szúrd le magad egy angyalpengével, esetleg hasonló orbitális ökörség. Hanem egy némileg erejét vesztett leviatán, aki tudna hasznosítani egy erős, és a mágiát profi szinten alkalmazó démon segítségét, erejét és tudását a későbbi terveihez. Szóval leginkább harcok terén, ha problémám adódna, de egyéb céljaim is vannak, amik akár érdekelhetnek is téged. Semmi biztosan halálos, de remélem azért némi életveszélytől nem riadsz vissza, elvégre sem Luciferrel, sem az angyali bagázzsal nem vallunk hasonló nézeteket, mi mi vagyunk, ők meg ők - szerencse, hogy vége a mondandómnak, mert a levegőmből kifogytam. Veszek egy mély lélegzetet, s türelmesen várom a válaszát, vagy a kifogásait.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Lerombolt lakónegyed Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
389
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 02, 2020 11:19 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Nieven & Athlan

"Ami furdal csak egy érzés,
Lassú néma lélekvérzés,
Egy hiány mely megrekedt benn,
Ismerős de ismeretlen."
- Büdös? - vonom fel meglepetten a szemöldököm. - Nem, egyáltalán nem büdös. Csupán a test nehezen fogadja az ilyen illatokat, hiszen ez az elmúlásé. Akaratlanul is megrémít, ezáltal az elme kellemetlen szagként fogja fel a bomlást. Holott felettébb kellemes, csak át kell lépni magadban pár határt, hogy tudd értékelni. - például az életét. Többek között. Bölcsen mondom szavaim, mint valami tanító, ki mélységes tapasztalataival próbálja tágítani az arra fogékonyak fejét. Atyám mindig is erőszakolta belém akaratát, miszerint magam is tanítónak kellene szegődjek, hogy egy fiatalabb démon mesterévé váljak... Ez az időszak a mostani helyzetben azonban még nem igazán érkezett el.
- Ezt most viccnek szántad, vagy komolyan gondoltad? - egyik szemöldököm a magasba szökik, ahogy arcát figyelem árulkodó jelek után kutatva. - Nehezen tudnám elképzelni, hogy több héten át ott ülsz mellettem, s csak nézel. Mármint... - ujjamat a magasba emelem, s a levegőben végigfuttatom azt rajta. - Ha csak a kezdeti "az az én hullám"-szerű vérmérsékleted nézzük, nehezen tudnám elképzelni rólad, hogy képes vagy kibírni több hetet mellettem mozdulatlanul és szótlanul. - nem csupán nehezen tudnám elképzelni, de lehetetlennek tartom. Ehhez kell egy bizonyos tudatállapot, hiszen egyáltalán nem egyszerű ilyen sok időn át egyetlen pontra fókuszálni, s arra lekorlátozni az elménket.
- Ám legyen. Ha így lesz, tehetünk egy próbát. Kíváncsi lennék meddig bírod. Nagyszájú... - gúnyos mosoly terül rajtam, s hangomnak is olyan árnyalatot adok, mellyel mintha kihívásra ösztönözném ezt a leányzót. Szeretem azokat, akik fogékonyak azokra az újdonságokra, amiket én mutathatok nekik. Ezek ritkaság számba mennek, nem is kell mondanom. A következő szavait figyelmesen, némán hallgatom, csupán néha hümmögök fel. Érdekes. Felettébb érdekes.
- Ez egy remek következtetés volt. Személyes tapasztalatokból ered, vagy a könyvekből? - államon simítok végig elgondolkodva. - Remek következtetés, de téves. Egy betegség során volt ilyen a bőröm, a testalkatom pedig azért volt vékonyabb, mert egész egyszerűen nem volt kedvem enni. Lefoglaltak... Más dolgok. - mintha egy halovány keserűség futna át vonásaimon, ami talán nem is volt ott, olyan gyorsan mászik odébb. - Az 1300-as évek közepén adtam el a lelkem az egyik legnagyobb pestisjárvány idején. - valóban nem vagyok túl idős, ám hiba lenne az évek számából következtetéseket levonni. Van, aki még ennyi idő után is kezdő szinten használja a mágiáját, ám én magam egy jó ideje megléptem már a profi szintet. Meg is szenvedtem érte...
- Több ezer. Elnézve a hevességed, minden bizonnyal nem egyszerű dolog megölni egy leviatánt, ha ilyen személyiséggel kihúztad ennyi ideig. - most nem gúnyolódok, ezek egyszerű tények. A temperamentumosabb jellemek könnyebben vonzzák a bajt, s könnyebben csobbannak bele olyan dolgokba, mely a vesztüket okozhatja.
- Csak azt ne mondd, hogy az volt a teremtéseteknek a célja, hogy a fáraók mellett bohóckodjatok. - helyezem csípőre egyik kezem. - Mi okból alkottak meg titeket, hogy aztán kitöröljenek az emlékekből? Anyád és apád minden bizonnyal erős démonok lehettek, ha képesek voltak a mágiájukkal megteremteni. - nem is feltételezek más fajt a történetben, ugyanakkor lehet, hogy épp ezzel lövök mellé. - Szóval lila pikkelyek... - elmerengve képzelem el őt magam előtt ibolya árnyalatban, s e gondolatra még alsó ajkam is be kell harapnom. Ha enyém lehetne egy pikkelye... Egy leviatán pikkelye... Azért bármit megtennék.
Az ócska viccelődésem őszinte meglepettséget húz Nieven arcára, ami viszont már az én nevetésem is megakasztja, s hasonló kérdő pislogásokkal meredek felé.
- Nem igazán ismerem, milyen a sajnálat. Értelmetlen számomra az érzés. - bólintok határozottan, de a mosolyom egyre csak szélesedik, ahogy hallgatom őt, s a kitörő haragján már fel is röhögök. Nem gúnyosan, inkább jó kedvűen, hiszen megint csak meglep, hogy ez az ártatlan külső milyen gyorsan képes átváltani ilyen gyűlölködőbe.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy eltaláltam? - ha lennének könnyeim, most biztosan potyognának a feltörő jó kedvemtől. Izgalomtól telítve morranok egyet, s különös csillogás telepedik zöldellő szemeim mélyére.
- Nieven... Te és én talán jobban hasonlítunk, mint azt az elején hittük. - sejtelmes mosoly telepedik arcomra, hiszen az én családom halála sem volt "véletlen". - Mit követett el az némber, amivel ennyire magára haragított? S ami még fontosabb... - szemeim őrülten villannak fel. - Élvezted? Élvezted, ahogy a fogaid alatt szakad a húsa? - mellkasom hevesen emelkedik, s egy remegő sóhajjal fújom ki izgatottságom. Nem is olyan kiábrándító ez a lány, mint amilyennek először tűnt. Most már még inkább meg akarom őt érinteni...
- Bármilyen. Ha ingyen nem hagyod, hogy megérintselek, hát kérj tőlem valamit, s megteszem. - nem hazudok. Kérhet bármit. Aztán újra bármit, ha már egy darabkáját is magamnak akarom... Az ötletem a megszállásról már akkor lehetetlennek tűnik, mikor kimondom, így mikor válaszol, akkor elképedve és kérdőn meredek felé. Várom a csattanót. Amikor elkezd röhögni, gúnyolódni, bármi. Ám ez nem érkezik. Kis híján még ölem is megmozdul az engedélyétől, annyira lázba jövök pár pillanat alatt. Megszállni egy leviatánt... Ahhh, Athlan, te mázlista, mocskos kis fattyú!!!
- Persze, persze, ahhoz nyúlok... - aztán már ragadom is meg a csuklóját Nievennek, s elkezdem magammal húzni az egyik hátsó szobába. Megállítom őt a szoba közepén, én magam pedig bebújok az egyik szekrény mögé, hogy takarásba legyen a testem, hátha érkezik valaki. Amaz pár röpke másodperc alatt mozdulatlanná válik, s megláthatja a lány, ahogy én füst képében cikázok ki a szekrény mögül, s a szája felé gomolygok, majd mire újra pisloghatna, az már az én pislogásom lesz.
- Ezt nem hiszem el... - lassan emelem fel a kezeit magunk elé. - Te komolyan engedted, hogy megszálljalak. Miért? - az ő hangján, az ő testéből kérdem hangosan. Érdekel a válasza, s most már azt hiszem, hogy minden érdekel. Persze, azért annyira nem célszerű bennem bízni, hiszen miután leemelem a kezeit, az első mozdulatom innen a nadrágjába vezet, hogy ott lent tapogassam végig. Számtalanszor szálltam már meg másokat, gyengéket és erőseket egyaránt, azonban ez még nem jelenti azt, hogy Nieven ne tudna meggátolni. Ha nem sikerül neki átvenni az irányítást, úgy egyik ujja magába csusszan ott lent, melyet kicsit ott tartok, s apró nyomást fejtek ki benne ujjbegyével. Nem, ezt nem azért teszem, mert ennyire faszparaszt lennék, hogy az első cselekedetemmel már szexuális zaklatásba kezdenék csak egy kicsit... S ezt a következő kérdésem is jól bizonyítja, már ha eljutunk idáig.
- Ti meg mégis hogy szaporodtok? Vagy ez is csak egy illúzió lenne rajtad? - e kérdés erejéig tartom magában az ujját, utána egyből elhúzom, s nem is kísérlek meg több ilyet. Jó, néha talán túl elhamarkodottan és hevesen döntök, ha épp lelkes vagyok, de hát... Ez az ő hibája! Ha esetleg nem jutottunk el idáig, s meggátolt a cselekedetben, úgy nem teszek mást, hanem egyből elméjébe szökök beljebb. Megfigyelem azokat, melyeket enged számomra, s megjegyzem azokat a sötét és homályos részeket, melyeket el akar előlem zárni. Nem dörömbölök ezek ajtaján, hiszen a kulcs úgyis nála van, melyet erőszakkal nem fogok tudni elvenni. Így hát megragadom a bizalmát, s csak azokat az emlékeket szippantom magamba s élem át, melyet ő megenged számomra. Mikor pedig kinézelődtem magam, s mindent elraktároztam a saját tudatomba, akkor következnek az én emlékeim. Először is láthatja maga előtt a halandó testem, amint a halkan zúgó folyó vizének türkében kémleli magát, orrából pedig egy csepp vér hull lefelé. Láthatja Atyám arctalan arcát, ahogy én térdelek előtte, és sápadt kezem nyújtom felé, ő pedig megfogja azt. Feldereng a Pokol, leszállunk a Holtak tengerének partjára, mely tompa, tajtékzó sikolyoktól terhes. Láthatja a testem egy erdő mélyén feküdni, melyet benőttek a gombák és a moha, melyet kukacok rágnak, s apró csíkokban szövi át annak a bizonyos élő erdőnek a fertője. Láthat vért, pusztulást, lángokat, kínt, szenvedést, s magányt. Magányt, hiszen az emlékképeimben csupán Atyám bukkan fel, kinek eladtam a lelkem, senki más nem vetül Nieven elé. Ebből talán leszűrheti, hogy nem veszek részt a hatalmi harcokban, s nem állok közvetlenül Lucifer alatt. Számtalan elborzasztó képet festek elé, persze ez mind csekély töredéke annak, amilyen a Pokol valójában. Ízelítőnek azonban elég volt. S még mindig élve a bizalmának, miután elhomályosul benne minden, én ajkain át távozok a testéből, s hamarosan már a sajátomban lépkedek elé.
- Tetszett? - kérdem lelkesen. - Mert nekem nagyon... Máskor is megpróbálhatnánk, egészen érdekes vagy belülről. Szívesen látnék többet. - felelem őszintén, talán némi megszállott lelkesedéssel. - Szóval... Mit tehetek azért, hogy megkaparintsam egy pikkelyed? - nagy szemekkel pislogok felé, kicsit tovább haladva a puszta érintésen túlra.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lerombolt lakónegyed Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
169
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 01, 2020 8:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


longus Historia
───────────── ────────────
- Hát meg igen büdös - szúrom közbe. Azért úgy vélem magamról, hogy elég fejlett szépérzékkel rendelkezem, amit a förtelmes szag nagyban tönkre tud tenni. Nem vagyok ember, hogy elhányjam magam, meg még ki tudja mi mindent csináljak, amikor megérzem, de valljuk be, a virágillatot meg mondjuk az esőét jobban kedvelem. Sokkal jobban. Az általa felvázolt cselekedet azonban rejt érdekes momentumokat, talán egyszer én is végig nézem. Csakhát, jó eséllyel elunnám magam rajta. Tudományos, ismeretgyarapító szempontból nagyon érdekes lenne, viszont én szeretek dumálni másokhoz, úgy nagyjából minden cselekedet közben, ez lenne még a kisebbik gond, azonban emelett választ is szeretek kapni. Az interaktív beszélgetéseket szeretem. Ekkor futólag elgondokozom, hogy ha ő ennyire szereti, akkor akár társaságomul is szegődhetne. - Ha megint ilyet terveznél, feltétlen szólj, szívesen végig nézném veled - eddig is érdekfeszítő társaság volt, minden bizonnyal akkor is jól szórakoztatna.
Örömöm elképzelhetetlen, ahogy látom, hogy végre nem nekem nincs fogalmam sem, miről beszél a másik, hanem ő nem tudja hova tenni a szavaimat. Ó Istenem, mióta vártam egy ilyen pillanatra! Vagyis milyen isten, fúj! Nagyon elégedett vagyok, és természetesen nem felejtem el felvilágosítani sem. - Tudod, olyan kis, emberi csoport, akik közt általában vérségi kötelék van, és vándorló létformát folytatnak. A tundrán meg a tajgán hideg van, kevés a napfény, így fehér marad a bőrük, és soha nem lesz olyan, mint mondjuk az Afrikából származóké. Valamint a hajuk is kifakul, a szemük is gyakorta kék - sorolom a tulajdonságaikat. - Ráadásul nincs túl sok ételük, valamint nem is igazán változatos, szóval vékonyak és a testfelépítésük sem a létező legideálisabb - le sem tagadhatnám mennyi időt öltem az emberek megfigyelésébe. Az ilyen alkalmakkor azonban úgy érzem, minden rájuk vesztegetett perc megérte. Lelkesen csillogó szemekkel figyelem őt szóáradatom végén.
- Akkor nem lehetsz túl idős - függesztem rá a szemeimet. Hozzám képest mondjuk nagyjából mindenki fiatal, főleg démonföldön az emberből démonná lettek. - A boszorkányok kora előtt, vagy után? - kérdezem, hogy legalább valamennyire időhöz tudjam kötni. Elvégre 17 év az én életemben egy pillanat, s mostmár az övében is annyi csupán. - Több ezer éves - ismerem el könnyedén, elvégre nem titok az. - Még fejlesztem és modernizálom a szókincsem. Csoda, milyen újdonságokot találnak ki az emberek pár évszázad alatt! - nevetem el magam. - Az ősi Egyiptomban jelentünk meg, számtalan fáraó uralkodását figyeltük meg, vagy éppen alakítottuk aktívan - nem tudnék neki ennél pontosabbat mondani, az emberiség már annyiszor átvariálta, torzította az időszámítását. Annyi azonban bizonyos, hogy már 4000-ren felül vagyok, jócskán.
- Háááát… - pillantok rá némileg kétkedően. - A születésem pontos körülményeit és mikéntjét nem ismerem, de ha nagyon meg akarnám határozni, inkább azt mondanám, hogy az apám és az anyám mágiájából születtem. Szóval a testemet minden bizonnyal a mágia formálta - talán ez állhat a legközelebb a valósághoz, és ez a lehetőség jobban tetszik, minthogy az anyám alakította a testem olyanná, amilyen most. Persze ha az apám keze van a dologban, az úgy egészen más, egy általa alkotott testet büszkén viselnék. - Nem, ilyesmire nem vagyok képes - rázom meg a fejem. Anno anyám is próbáltatta velünk, de még a legügyesebb testvérem sem volt képes rá - vagy csak szar volt a magyarázat, meg a szemléltetés -, ezt azonban nem bánom, jó nekem a saját testemben, s egészen eddig nem is volt szükségem rá, hogy tudjam, mire gondol a másik. Inkább megfigyeltem. - Átszíneztem a pikkelyeimet. Nem zöldek, mint eredetileg, hanem lilára változtattam őket - felelek erre a kérdésére is.
Kérdésére döbbenet ül ki a vonásaimra. Még sosem találkoztam olyannal, aki ilyen könnyedén rátapintott volna a lényegre. - Honnan...? - lehelem a kérdést, miközben az arcát tanulmányozom. Ezúttal semmi rosszra nem gondolok, csak egy jól sikerült kérdés, többek közt ezért is olyan elemi a meglepődés. Amint azonban múlni kezd, ajkaimra kegyetlen, talán kicsit őrült vigyor telepszik. - Nahát, nahát, te mindig tudsz meglepetést okozni! - hangomban őszinte elismerés lakozik. - Mondjuk fura is lenne, hogyha démon létedre sajnálkoznál, ahogy az emberek szokták. Tudod hányszor kaptam meg, hogy - itt elváltoztatom a hangom, vékonyan vinnyogok, kifigurázva a kérdések feltevőjét - jaaaaaj, te szegény úgy sajnálom! Mi történt? Nem kell elmesélned ha túlságosan fájdalmas az emlék… - arcomra hirtelen mindent elsöprő gyűlölet ül ki, ami természetesen nem Athlannak szól. - Miért hiszi azt mindenki, hogy bármit is veszítettem annak a kurvának a halálával?! - dühös szavaim ostorként csattannak. - Megérdemelte amit kapott, csak azt sajnálom, hogy nem téptük ki és faltuk fel előbb a szívét! Hogy nem szenvedett sokkal többet! - mostani haragom mellett eltörpül az angyalfejes történet, nyilvánvaló lehet számára, hogy az ehhez képest puszta szeszély. Az a nő minden szempontból kivívta, hogy még az emlékére is hányingerem támadjon. Még Isten sem érhet soha a nyomába. Hagyom, hogy dühöm elapadjon, elfollyon. Igazából most tárulkoztam ki neki igazán. Talán nem volt jó ötlet, de mégse bánom igazán.
- Na annak én is örülnék, ha Amara végre visszazsuppolna mindannyiótokat! Már ígyis túl sok angyallal és démonnal találkoztam. Ráadásul irtják a vizsgálnivalót… - célzok az emberekre. Bosszant, hogy kidobta ide őket a Főnökasszony. Nagyon határozottan vissza szeretném kapni a drága jó Földemet, limitált - nagyon limitált - számú démonnal meg angyallal. Sőt, ha lehet inkább a saját kis karámjukba zárja be őket. Ezt a következő alkalommal mindenképpen fel is vetem a számára, ha találkozunk!
Nem tetszik, ahogy keze a levegőben záródik. - Igen, pikkelyek - hagyom rá, továbbra is gyanakvó pillantásokban részítve őt. Az érintéses kérdése meglep, ezen nem szokásom elmélkedni. - Hát - látszik rajtam, hogy nagyon gondolkodom a dolgon. Igazából úgy célzottan érintéssel leginkább a boszorkányom próbálkozott, de még az is kicsit idegen volt a számomra, pedig az a nő… közel állt hozzám. Anyámtól ilyen téren semmi pozitívat nem tapasztaltam, s a testvéreimmel sem voltunk ölelkezős típusok. - Mégis milyen egyezségre? - vonom fel a szemöldököm. Nem hiszem, hogy tudna olyat ajánlani, amitől hagynám, hogy megérintse a fogaimat.
A következő ötlete szintúgy meglep, mint eddig több is. Engedjem meg az elmémbe... Furcsa, de nem vetem el élből az ötletet. Számtalan hasznos részlete is van az ötletnek, nem csak a hátrányait és veszélyességét látom. - Legyen hát… de a szavadat akarom, hogy csak ahhoz nyúlsz, amit engedek! - nem hiszem, hogy az adott szó kötné, mégis… nyugodtabb lennék ha tenne egy ilyen ígéretet. Igazából már a reakcióm is jelzi, hogy még az sincs annyira az ellenemre, hogy a fejemben kutakodjon, amíg módjával teszi azt. Ha belemegy, akkor egy végtelen, fehér oszlopokkal tűzdelt termet képzelek magam elé. A csicsázásával nem törődöm, azonban a kínosabb, kellemetlenebb emlékeimet mélyre ásom. Ha kíváncsiskodik, akkor például anyám megölésének emlékeivel, esetleg egyéb emlékekkel kínálom, s türelmesen várom, hogy megmutassa, amit látni szeretnék. Persze valahol a valós alakját is figyelem, de azt sokkal kevésbé, mint eddig.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Lerombolt lakónegyed Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
389
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 01, 2020 3:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Nieven & Athlan

"Ami furdal csak egy érzés,
Lassú néma lélekvérzés,
Egy hiány mely megrekedt benn,
Ismerős de ismeretlen."
- A békés döglés igazán kellemes, ha van türelme megvárni a szemlélőnek. Párszor végignéztem az egész folyamatot, ahogy a halandó eljut a halál pillanatától a csontig tartó bomlásig. Végig ott ültem mellette, s figyeltem. Felemelő volt. - ábrándos sóhajjal gyorsítom fel magamban az emlék eseményeit, hiszen csodás volt figyelni, ahogy a rothadás szép lassan felemészti a lélek nélküli testet. Talán ilyennel kellene elütnöm most is az időt? Kár, hogy ez nem opció, hiszen akit megölök, az előbb vagy utóbb, de visszatér az élők közé.
- Talán őrültek. Talán csak mások, mint az átlag. - apró, sejtelmes mosolyra görbülnek ajkaim, még szemöldököm is feljebb kúszik. A halandók közt talán őrült lennék, ám a Pokol sokkal tágabb és befogadóbb, mint ez a világ. Ott nem furcsa a furcsa, s nem tiltottak a beteges vágyak. Maga a pokoli paradicsom...
- A törzsemmel? - kérdezek vissza meglepetten, mire végigtapogatom a hasam és a derekam. - Nem teljesen értem... - töröm a fejem, hogy mégis mire gondolhatott a törzsemmel kapcsolatosan, hiszen miért hangsúlyozza ki azt, ami a testemhez tartozik? A törzsem mindig velem van, nem lép meg néha a fejem és növeszt magának lábakat. Aztán leesik, mire kihűlve csóválom meg a fejem a saját értetlenségemen.
- Ja hogy úgy... Egy franciaországi faluban. Te viszont... Mégis mennyi idős vagy? Furcsák a megfogalmazásaid. Honnan érkeztél? - zöldellő szemeimet hasonló kíváncsisággal függesztem a leányzóra, mint amivel ő teszi fel kérdéseit. Szavait pedig némán hallgatom végig, szótlanságom s figyelmem pedig most nagyon is jót jelent.
- Talán a teremtőd úgy gondolta, hogy a tulajdonságaidat számításba véve sokkal jobban tudnád érvényesíteni önmagad, ha egy női testbe zár. - államon simítok végig, miközben elképzelem őt, milyen lenne mondjuk az én testemben, s e gondolatra majdnem elröhögöm magam. - Nem tudsz akkor vándorolni sem testek között? - nem szükséges ahhoz lélek, ha jól tudatom, talán valamilyen tudatátviteli mágiával is meg lehetne oldani. Nem tudom, mekkora ereje lehet ennek a leányzónak, de nem ártana kipuhatolózni, mielőtt még magam alatt kezdem vágni a fát.
- Legalább most már tudom a kis titkodat, ha már így kitárulkoztál előttem. - vigyorgom szélesen. - Mondjuk az érdekelne, hogy mivel tudtad jobban a saját képedre formálni a tested. - a kis titka meglepő módon biztonságban van nálam. Nem vagyok az a démon, aki a többivel szövetkezik, s az ilyen információkat jobb szeretem csak magamnak megtartani.
- Nieven. Tán megetted a jóanyád? - röhögök fel gúnyosan, bár hagyok némi szünetet, hiszen ha már felhozta múltjának ezt a kicsi szegletét, akkor minden bizonnyal kikívánkozik belőle a folytatás, amit én meglepően szívesen meghallgatok, még ha nem is úgy tűnik. Ritka, mikor egy démon egy leviatánnal találkozik. Illetve... Mostanság talán mégsem.
- Már túl sokat láttam ebből a világból, s elég volt ennyi. Mennék én vissza a Pokolba, oda, ahova mindenki kíván, de ritka pillanatok egyike, hogy ezt nem tehetem. - vonom meg a vállam egykedvűen. Sokat siránkozok amiatt, hogy bezárultak a kapuk, de még nem eleget. Ez pedig szerencsére a háttérbe is szorul, mikor Athan kerül szóba, kinek inkább elhessegetem a hozzám hasonló nevét. Jobb elzárni őt az elmém egy sötét szegletébe, mielőtt még újra bedühödnék már csak a puszta gondolatától is. Helyette inkább Nieven különleges fogaira koncentrálok, melyek szép kis nyomot hagytak a kezemen.
- Pikkely? - halkan, ámulva kérdezem, de csupán a levegőbe marok bele, mikor elhúzza a fejét. - Mikor érintettek meg utoljára? Talán most az egyszer kivételt tehetnél velem. Látod? - felemelem célzóan a kezeim. - Nem akarlak bántani. S bár igazad van, egy démonban sosem lehet megbízni, de... Talán egyezségre tudnánk jutni. - remegve szívom be a levegőt, mely hasonló izgatottsággal távozik belőlem sóhajként. Mit tesz egy pikkely a testéből... Egy leviatán pikkely... Ami csak az enyém... A drágaságom... Kérdésére egy pillanatra megrázom a fejem, hogy visszatérjek a valóságba, s csak utána válaszolok.
- Mindenkinek más. Van olyan lélek, aki egy illúzióban újra és újra átéli a legnagyobb félelmét, akár éveken keresztül is. Van tüzes része, sivár, mocsaras... De nem úgy kell elképzelni, mint ezen a világon. Ott minden él, s minden halott is egyben. Nehéz megmagyarázni, emberi szavakkal nem is igazán lehet. Csak úgy tudnám megmutatni, ha véletlenül megszállnám a tested, s engedném, hogy a gondolataimba láss... Persze, biztosan nem engednéd. Vagy...? - sejtelmesen biccentem lefelé állam, egy különleges lehetőséget felvázolva a kisasszonynak. Nem is tudom, melyikünk járna jobban ezzel az ajánlattal...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lerombolt lakónegyed Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
169
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 30, 2020 6:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


longus Historia
───────────── ────────────
Szó se róla, kijelentésével megfogott, csak hümmögni tudok rá. - Én legalább ott hagytam békében dögleni… - nem, ez nem így van, elmélkedem a helyes végen - ...nyugodni - javítom ki magam végül, ahogy eszembe ötlik a helyes szó. - Na jó, tudod mit? Egyezünk ki abban, hogy mind a ketten őrültek vagyunk - ajánlom fel neki a lehetséges kompromisszumos megoldást.
Miközben mesél, hevesen próbálom magam elé képzelni múltbéli alakját, nem túlságosan sok sikerrel. A felsorolt tulajdonságok csak valami nagyon északi - vagy éppen nagyon déli -, nomád törzs tagjaira illene rá, abból pedig kevéssel találkoztam, lévén, hogy nem szeretem a hideg időjárást. Elvégre mégiscsak valami kígyóféle volnék. - A tundrán, vagy a tajgán éltél a… törzseddel? - igen, arra fele törzsek laktak azt hiszem, nem nagyon akadtak városok. Egyebet nem fűztem hozzá, bár rengeteg tanáccsal tudtam volna még segíteni annak a testnek a fejlesztésén, ám mostanra minden bizonnyal férgek martaléka lett. A mostanit meg nagyon kedveli.
- Nincs lelkem - felelem egyszerűen, de messze nem akarom ennyiben hagyni a témát. - Én inkább úgy gondolok a testre, mint a mágiám és a gondolataim hordozójára. Az a lényeg, ami benne van, nem a borítás. Egyébként is, te vagy rá az élő példa, milyen jól ki lehet dekorálni - célzok itt a tetoválásaira. - Az mondjuk érdekelne mi alapján lettem nőnemű… - térek el egy pillanatra a tárgytól. - Nincs problémám a testemmel, és egyébként valahol illik is hozzám, amiben akartam, abban úgyis személyre szabtam, amikor még megvolt a régi erőm. - futólag rápillantok - Mindenki egy nagyszájú kislánynak néz, aki teljesen ártatlan és veszélytelen, ez pedig számomra csak előny. Lehetnék 200 kiló masszív izom, de én jobban szeretek ésszel, avagy alattomosan harcolni. Ha pedig valakit orvul hátba akarok szúrni, nos arra tökéletesek az adottságaim. - gördül ajkaimra a szavak végén kegyetlen vigyor. Már volt alkalmam megtapasztalni, hogy a démonok és az angyalok fizikailag mennyivel erősebbek nálam, csak a fürgeségemre hagyatkozva tudom őket legyőzni, amennyiben nem maradnak távol tőlem.
Elvigyorodom én is, ahogy Athlan nevetni kezd. Nem a megszokott módon teszi, de az ilyesmin nem szokásom fennakadni. - Nieven. De az anyámat inkább hagyjuk. Tudod, csúnya véget ért - osztok meg vele egy apró morzsát a múltamból, teljesen érzelemmentesen. A szavait hallgatva óhatatlanul elgondolkozom rajta, hogy milyen lehet, ha nem egyedül vagy egy fejben. Mit ne mondjak, néha nekem is jót tenne néhány értelmes ötlet, avagy segítség.
- Kiváncsi vagyok - rántom meg könnyedén a vállam. - Téged nem érdekel a körülötted lévő világ? - kérdezem. Igazából elég gyakran tapasztalom ezt, sajnos a saját testvéreimnél. Régebben annyiszor kértek tőlem tanácsot az emberi viselkedéssel kapcsolatban, pedig én se vagyok annyira képben, egyszerűen csak rengeteget figyeltem meg. - Mégis minek húznám az időt? - pillantok rá értetlenül. Na nem mintha nem érnék rá teljes mértékben, elvégre az időm végtelen, de az időhúzás ritka jelenség felém.
Nagyon elégedettnek tűnik az általa felvázolt tényekkel, de ez érdekel a legkevésbé, szinte iszom a szavait. Időnként bólintok egyet, hogy tudja, figyelek, miközben gondosan raktárazom az információt. Így utólag belegondolva, a legjobb démon lopta el a hullám fejét, most úgy döntök, hogy végképp megbocsátom neki ama galád cselekedetet, persze ez nem jelenti azt, hogy még ne emlegetném fel neki. A szörnyű traumához nem tudok mit hozzáfűzni, a korok jöttek és mentek, azonban egy részükben a férfiaknak nem számított, hogy a nők élvezik-e a szexet, nekem meg sosem ez állt az érdeklődésem középpontjába. Na nem azt mondom, öltem már ilyesmi miatt, de akkor lényegében szívességet tettem. Fogalmazzunk úgy, hogy nálam a nem az nem, igen vagy talán helyett.
Az általam felvázolt történések valóban nem minősültek taktikának, de ez képezte a dolog lényegét. Abba pedig eszem ágában sem volt beavatni, hogy a küzdelem több mint felére bizony nem is nagyon emlékszem. Azért annyi büszkeség még szorult belém, hogy ne azt mondjam ennek a démonnak, hogy “szerencsém volt” - pedig minden bizonnyal ez állt a legközelebb az igazsághoz. Csak nem az enyémhez.
- Az angyal is így vélte - rántom meg a vállam. A szavakat nem igazán fenyegetésként kívántam használni, hanem figyelmeztetésként. A vele való beszélgetés szimpatikus volt számomra, és szívesen tettem, amíg kettőnk közt kényelmes távolság marad. - Egyébként pedig az öcsém - érzek némi elégedettséget, hogy beleköthettem egy kicsit a mondandójába. - És meglepően hasonlít a nevetek - gondolkozom el egy pillanatra, ezt azért eléggé furcsállom, hiszen az öcsém neve nem valami gyakori, de ha Athlan nem fűz hozzá semmit, hát hanyagolom a témát.
- Nagyon is bánnám! - vágom rá, és rántom el a fejem. Ha kell, akkor fel is állok, majd pedig odébb sétálok. - Démon vagy. Nem bízom benned, és nem foglak a közelembe engedni. Már ne is haragudj, de borzalmas ez a hirtelen változás, amit itt előadtál... Egyébként is, utálom ha megérintenek - nos ez utóbbi talán ebben a formában nem igaz, ám akkor sem rajongok érte túlzottan. Ha megint normális távolság alakul ki köztünk, csak akkor teszem hozzá a következőket: - Kígyószerű szemekkel és pikkelyekkel is rendelkezem - nem látom értelmét eltitkolni, és ő is megosztott velem ezt azt. - Hogy néz ki a Pokol? - szegezem neki a kérdést. Úgy értelmezem, most én jövök a kíváncsiskodásban.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Lerombolt lakónegyed Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
389
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
688
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 27, 2020 5:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Nieven & Athlan

"Ami furdal csak egy érzés,
Lassú néma lélekvérzés,
Egy hiány mely megrekedt benn,
Ismerős de ismeretlen."
- Úgy érted, hogy nem te rohangálsz azzal az angyalfejjel, amit amúgy te öltél meg, és amit vissza akarsz szerezni azzal a felkiáltással, hogy "az az én hullám"? - biccentem oldalra a fejem nagyképűen. Én nem őrült vagyok, hanem egyszerűen egy démon, aki nehezen engedi el a pokoli létét, s képtelen beolvadni a mocskos halandók közé. Igen, ezért rohangálok angyalfejjel, mert ez is benne van az emlékeim közt, ahogy ülök a Holtak tengerének sziklás partján, ölemben egy démon fejével, melynek kicsiny darabkáit egy sikolyszellő húzza ajkaim közé.
- Ennek a testnek a totális ellentéte voltam. - felelem egyből. Nem az a fajta pokoljáró vagyok, aki minden egyes dolgát rohadtul mélyen őrizgetne, és senkivel sem osztaná meg. Ha valaki kíváncsi, miért ne lehetne beszélni? Ha már úgyis olyan borzalmas a felvilág, legalább az emlékeim által térjen már vissza valami kellemes, lentről szivárgó érzés.
- Egy alacsony, albínó, férfinek még nem mondható fiatal, tizenhét éves fiú voltam, amikor meghaltam. Vékony, csont és bőr, érzékeny a napfényre, sápadt bőr, már majdnem fehéres haj, rikító kék szemek néhol piros árnyalattal. - a porhüvelyem pedig ennek a szöges ellentéte, s ez így is van rendjén. Abban az átkozott testben nem tudtam érvényesülni, ki kellett törnöm onnan, hogy legyen valaki.
- Te sosem akartad még elhagyni a sajátod, hogy szabadon választhass olyat, ami leginkább közelít a lelkedhez? Meg vagy elégedve vele? - számtalan hátránya és előnye is lehet ennek az ártatlan külsőnek, a kérdés már csak, hogy egy ilyen nagyszájú lány mennyire érzi magáénak. Erre mondjuk én is magam is rájöhetnék, ha véletlenül megszállnám...
- Az ősi indián nevem Szar Füst, de manapság csak Athlannak hívnak. - jó, elismerem, ez egy jó kérdés volt. Nem is fogom vissza a felszakadni készülő röhögésem, mely inkább hallatszik baljóslatúnak, mint szórakoztatónak. Hát na, nem tanított meg senki a rendes nevetésre!
- Na és neked milyen nevet adott a jóanyád, amikor felsírtál a lábadnál fogva? - ha már a neveknél tartunk, visszakérdezek magam is, ami természetesen nem jelenti azt, hogy igazat válaszol. Számomra csak megkönnyíti a visszaemlékezést, ha a jövőben eszembe jut.
- Valójában ő kínálkozott fel nekem még több évszázada. Egy szekta tagja volt, és engedte, hogy megszálljam a testét, mikor megidéztek. Nem volt szükséges elnyomnom. Eleinte meg kellett szoknunk ugyan egymást, aztán szép lassan elhallgatott. Már régóta nem hallottam. - felelem őszintén, ám ekkor kissé összébb húzom a szemeim, s gyanakvóan pislogok a kisasszony felé. - Miért kérdezel ennyit? Mióta érdekel egy ilyen kislányt egy démon? Vagy csak húzni akarod az időt azzal, hogy jártatásra bírod a szám? - bárhogy is legyen, még a következőre is válaszolok. Van bennem némi tanítási hajlam, nem véletlenül adta nekem Atyám a küldetést, hogy keressem meg A Tanítványt, aki mellém szegődhetne.
- Épp ezért lesznek a félvérek félvérek. Ugyanis hiába emberi a porhüvely, attól még a démoni jelenlétem átjárja a legapróbb sejtet is, ezáltal kissé átalakul maga a test. Mondhatjuk úgy, mintha egy fertőzés lennék. Így a magvak emberiek, viszont át vannak itatva démoni erővel. - büszkén biccentem felfelé az állam, s a hatás kedvéért még egy pálcát is szívesen a kezembe repítenék, hogy nagyot csapjak a tenyerembe a mondandóm végeztével. De azért túlzásba nem esek...
- Azok szokták mondani, hogy nem hiányzik nekik, akiknek vagy szörnyű trauma épített egy hatalmas gátat a lelkükbe, vagy... Nincs is lelkük. Melyikbe tartozol? - várom a magyarázatot kíváncsian. Jó kedvemben vagyok épp, egészen kihasználható vagyok!
- Ez nem taktika. - felelem felvont szemöldökkel, összekulcsolt kezekkel. Ugyanis még mindig nem könnyű egy angyaltól megszerezni a pengéjét, de legyen, ugorjunk, vegyük úgy, hogy elhiszem, de amúgy nem. Aztán mégis... Mikor kibukik a szög - illetve kígyó - a zsákból.
- Láttam őket, igen. - felelem szokatlan halksággal. - Emlékeztetnélek, hogy még nem jött vissza az erőd a láda után... Ahogy a fivérednek sem. Aki itt valakit felken a falra, az én leszek. - s ezt mind fanatikus mosollyal, oldalra biccentett fejjel közlöm. Kissé hidegek a szavaim, de ezzel csupán tudatosítom benne, hogy tudok a létükről, s kár kiadni magát egy hatalmas és erős lénynek. Az én esetemben célszerűbb, ha önmagát adja. Azzal legalább nem veszíthet.
- Pár hónapja találkoztunk csupán. Mesélt és mutatott nekem pár dolgot... - csak egy szempillantás erejéig emlékszek vissza az arcára s arra a barlangra, ahol elért minket a másik végzete... S ahol mindent ott hagytunk, hogy tovább őrizzék a falak a titkokat.
- Elájulva? Nem vagyok elájulva. - megszállott csillogás jelenik meg a szemeimben, mely egyértelműen utal épp az ellentétére. - Más külső adottságaid is vannak? Nem bánnád, ha... Megérinteném? - ujjbegyemet közelítem óvatosan és lassan a foga felé, s a mozdulat közben még ajkaim is ámulva siklanak el egymástól. - Csak egy érintést... Egy egészen apró érintést... Kérlek... - súgom halkan, mintha eltűnt volna az a bunkó és alpári démon, aki nemrég még itt kötekedett.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Nieven


Lerombolt lakónegyed Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
169
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 24, 2020 5:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Egy angyalfej kalandjai
───────────── ────────────
- Hát azért nem… - bámulok rá kicsit meglepve. - Egyébként is, nem én rohangálok egy levágott angyalfejjel - bökök az előbb említett, immár tárgy irányába. - Ráadásul nem én akarom megenni - kontrázok rá az előbbiekre. Vissza azonban nem kérdezek, már nyilvánvaló számomra, hogy ő bizony buggyant. Ez van!
- Hogy néztél ki emberként? - kíváncsiskodom. Az benne van a pakliban, hogy nem felel nekem, de azért hátha. - És neved az van, Szar Füst? - vigyorodom el, némileg kihívóan. Talán bennem van, hogy bosszantsam egy picit, az eddigiek után ezt igazán megérdemli. - De már nagyon megnyomorodott, nem? Mármint, nem tesz neki jót, hogy ott ülsz rajta… vagy tévednék? - hallottam már ezt-azt a testetlen démonokról, de sosem árt ezen pontosítani. - Nem, nincs, én ezzel a testtel születtem - felelem, s egy pillanatra felmerül bennem, hogy vajon elhiszi-e ezt nekem. Az eddigiek alapján nem valami hiszékeny, ami egyébként nem lenne rossz tulajdonság, csakhogy nekem még azt sem hiszi el, ha igazat mondok. Talán pont ezért merül fel a fejemben kósza gondolatként, hogy talán az arcába kellene ordítanom, hogy “leviatán vagyok”, aztán pedig együtt nevetni vele, hogy milyen faszságokat beszélek. Esetében lehet tényleg ez óvna meg a legjobban a lebukástól.
- Kezdem úgy érezni, hogy nem te fogsz nekem továbbképzést tartani az emberi viselkedésből - állapítom meg, némi iróniával a hangomban. Fapofával hallgattam persze a szónoklatát, egyáltalán nem ráztak meg a hallottak, noha azt továbbra sem értem, miért is olyan jó ez. Talán én vagyok túlontúl földhözragadt. - Mármint a hordozód fehéres magvait, nem? - tudom én, hogy nem a legjelentősebb részt sikerült megragadnom, mégis leginkább ez bír számomra információ-értékkel. - Mármint, fekete füstként hogy lehet emberi spermád? Mármint olyan, ami emberinek látszik? - szegezem neki a kérdést. Rengeteg sok információra lenne szükségem, főleg a nem született démonokról, hogy hitelesen elő tudjam adni, hogy én is közéjük tartozom. Igazából már most többet segített, mint gondolná, ezt azonban véletlen sem kötöm az orrára, elvégre a démonok ritka önző lények, még a végén képes lenne azért reklamálni, hogy háláljam meg neki.
- Nem, de egyébként még élővel se. És egyik sem hiányzik - vázolom a dolog lényegét. Némileg még elidőzöm fejben a témánál, elvégre a hiányos tapasztalataim azt mondják, hogy nőként nem is igazán működne ez a hullás dolog, de pont a teljesség hiánya miatt hagyom eldöntetlenül a dolgot, majd pedig ásom is el elmém zugába.
- Hát ja… - hagyom rá. Elvégre tényleg nem annyira átlagos, hogy valakinek ész nélkül neki menjenek, de én ezt inkább annak a lehetőségnek a számlájára írom, hogy őrült volt. - Megszerezni a kardját, és a mellkasába döfni, hogy lehetőleg ne viduljon megint 10 perccel később - a beszélgetésünk részemről kezd kimért lenni, erről nem tervezek vele újabb információt megosztani, márcsak az abból eredő sértettség miatt se, hogy nem akarta elhinni nekem, hogy én öltem meg.
- Ha te mondod - hagyom rá, hogy ez megint valami sajátos furcsasága lehet. - Biztos láttam már - vonom meg a vállam az érdeklődés legkisebb jele nélkül. Az alatt a pár ezer év alatt nem az emberi nemiszervek képezték érdeklődésem fő célpontjait, sőt, egyáltalán nem érdekeltek, így nem lettem volna meglepve, hogy az agyam, valahányszor szelektálta az információkat, ezeket gondosan kidobálta.
Már éppen nyitnám a számat, hogy további magyarázatot adjak, amikor úgy látszik, hogy megvilágosodott. Ez engem ér a legnagyobb meglepetésként, mert nekem viszont fogalmam sincs, miről világosodhatott meg. Igazából amikor mégcsak a leviatánnál tart, rá akarom vágni, hogy “nem, dehogy, azok nem is léteznek”, de aztán Athan nevét hallva el is engedem élből a dolgot. Mivel érzem, hogy az öcsém jól van, így nem stresszelek, helyette egyszerűen bólintok. - De, az vagyok - azonban a ne ismerném részre összeszalad a szemöldököm. - Már hogy a francba ne ismerném, amikor a testvérem, te marha! - mordulok rá, némileg ingerülten. A hányan vagyunk kérdést gondosan elengedem a fülem mellett, pedig azt is szívesen odabökném, hogy “kellően sokan”, vagy valami hasonlót.
A harapás meglepi, én pedig örülök, hogy végre nem velem foglalkozik. Jó, elismerem, ritkán szoktam másokat harapdálni, nagyjából soha. Csak védelemre, vagy nagyon végső esetben támadásra jó, mint például most is. Amint felém indul, mint a villám áthelyezem a súlypontom, hogy azonnal, gondolkodás nélkül támadhassak, ha szükséges, de nem halad olyan gyorsan, hogy végül meg is tegyem, viszont nem lazítom el a testem, hogy neki is nyilvánvaló legyen: ha bármivel próbálkozik, nem leszek rest válaszolni rá. Értetlenül figyelem, ahogy elém guggol, és az arckifejezésével se tudok mit kezdeni. Esküszöm, így rémisztőbb, mint amikor őrülten vigyorog, mert akkor sokkal nyilvánvalóbb, hogy mit akar.
- Mit? - meredek rá, még mindig sokkosan attól, hogy egy másodperc alatt dühöngő állatból kb aranyos, vágyódó kisfiúvá avanzsált. Ez aztán a színészi tehetség! - Ja, az előbb végül láttad a fogaimat? - Esik le, hogy miről beszélhet. Valahol bosszant, hogy ezt már megint elcsesztem, de inkább elengedem a témát. - Rendben, de most figyelmeztetlek, egyetlen rossz mozdulat, és felkenlek a legközelebbi falra! - Nincs fenyegetés a hangomban, az egyszerűen csak hideg, és tényszerű. Nem dőlök be neki, egyszerűen nem hiszem el, hogy egyszercsak cuki kisgyerekké szelídülne. Erre még egy ember se lenne képes, nemhogy egy démon. - Tessék - sóhajtom, és először a szememről, majd pedig a fogaimról is elfoszlatom a köréjük szőtt illúziót. Türelmesen hagyom, hogy szemlélődjön, de résen vagyok, és tartom is magam ahhoz, amit ígértem. - Egyébként miért vagy tőle ennyire elájulva? - kérdezem. - És mikor találkoztál Athannal? - jön az újabb érdeklődés irányomból.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/4
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
7
Nephilim
6