Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Poros kisváros VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1058
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 11, 2020 2:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 10, 2020 11:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ashraquat & Athlan

"Mint egy nagy, piros, véres jégcsap
Csüggök szélén sok szív-eresznek,
Megfagynak, kik engem szeretnek."
Nehéz felfogni a tényt, hogy egy másik pokolbéli, ki talán még engem is felül tudna múlni, ennyire képes elmerülni egy illúzióban, amiről minden bizonnyal ő maga is jól tudja, hogy nem a valóság. Alig bírom hát levenni róla a tekintetem, s mikor nem épp a magzat utolsó, vergődő mozdulatait figyelem, akkor bizony Ashraquat vonásai azok, melyek magukkal ragadnak. Őszintén szólva ennyi érzelmet, ennyi vágyakozást nem hogy démonon, de emberen nem láttam még. S ez számomra hatalmas újdonság. Már egészen ijesztő.
Kérdésére aprót bólintok lehunyt szemmel, hiszen bár mások a szokások, de számtalan elföldelésnél jelen voltam. Én voltam a kúszó fertő, mely a halottból kinyúlt, s megérintette a még élőt, hogy lassú romlásra ítélje testét. Én voltam a bánat, mely nem tudott enyhülni, mely bemarta magát a lélek és az elme legmélyére, hogy amazt szétrohasztván az önnön élet kioltására ítélje a halandót. Egyszóval, ha kellene, eme illúzióba is könnyen el tudnék süllyedni épp úgy, ahogy jó eséllyel ő is.
A cselekedeteimet pedig nem mindig vezérlik az ép gondolatok. Sokszor ragadok meg egy sugallatot, mint egy kósza meleg szellőt egy hűvös, téli estén, s követem vakon, bármerre is vezet. Egy ilyen foszlány Adam kezén összpontosul, s előre el nem tervezvén tolom azt beljebb Ashraquat szájába. Lélegzetemet visszafojtva figyelem, sőt, még alsó ajkam egy kicsiny részét enyhén be is harapom, ahogy fejben már sokkal, de sokkal előrébb járok. Édes a gondolat, ahogy a torkán tuszkolom le... Adam egész testét... S kiábrándító a kudarc, mikor a mozdulat abbamarad, s elhúzódik tőlem. Pedig annyira tökéletes ötletnek tűnt... A halott gyermeket hát óvatosan helyezem le a kanapéra, mint valami hű szolga, aztán fordulok csak vissza a másik felé. Szavait csendben, elgondolkozva hallgatom, olykor halkan hümmögve merengek el mondandóján.
- A szeretetnek minden bizonnyal számtalan arca van. Néha talán őrült, néha talán vak. Néha birtokló és önző, néha lágy és odaadó. - hangom bölcsen cseng, de érezhetően üres szavak ezek, nincs mögöttük személyes tartalom. Mintha csak egy ősöreg könyv megsárgult lapjait olvasnám fel.
- Nehéz válaszolni a kérdésedre. - próbálom eltöprengve megfejteni a történetet, miközben az ablakhoz lépek. Zuhog odakint. Vihar van.
- Gondolom szeretett. Valamilyen módon... - halkan hal el a hangom a monoton kopogásban. Nem túl szívélyes téma ez, ilyenekről nem szoktam beszélni, leginkább a negatívba fordult véleményem hangoztatom. Pár mondat erejéig. Nagyritkán. Ashraquatnak azonban hiába próbáltam behatolni a személyes terébe az imént Adam satnya kezével, tévúton jártam. Hiszen most épp maga a démon rángat közelebb. Vérfertőzés szaga terjeng a levegőben.
- Fogalmam sincs. - s ez pedig talán a világon az egyetlen olyan témakör, amihez nem tudok hozzászólni. Míg a démonok többsége átélte már ezt legalább egyszer valamilyen módon emberként, legyen az szülői, testvéri, baráti, vagy épp szerelem, addig számomra semmiből sem jutott egy csepp sem. Mélyen zengő hangom ezért sem keserű, ezért sem bosszús, leginkább közömbös, hiszen nincs bennem ilyesmi. Tapasztalat híján nem igazán tudom, mit is mondhatnék, így erőtlenül vonom meg a vállam.
- Átkozottként éltem halandóként, szóval... - tárom szét tehetetlenül kezeim. - Nem volt részem ilyesmiben. - vallom be egyszerűen, fájdalommentesen, haragmentesen. Az én történetem azonban elenyészik Ashraquat mellett, hiszen nem véletlenül loholtam egy időben a nyomában, nem véletlenül voltam az árny a ködben, aki őt figyelte.
- Mit keresel pontosan? - emelem tekintetem a magzat felé, kinek rövid léte, s az ahhoz köthető viselkedés már ezernyi kérdést vet fel bennem. Olyan személyes kérdéseket, amik kibuknának sápatag ajkaimon, de tudom, hogy azzal mélyre tenyerelnék, s mivel tudom – illetve pont, hogy nem tudom – mire lehet képes ez az őrült nőszemély, így csupán óvatosan próbálok puhatolózni, miközben érzem, hogy szép lassan visszaszivárog a testembe az a megszállottság, ami egykoron Ashraquat körül lengett, s ami még inkább a meggondolatlanság felé űzött. Ahogy most is...
- Mikor gyermek voltam, mindig egy olyan anyára vágytam, mint te. - kezdek bele váratlanul, némi sajnálatot ültetve a betűk mögé. - Akinek semmi más nem számít. Se pénz, se szerető, se élet, se halál, csak én. Én. - bökök a mellkasomra, miközben közelebb lépek hozzá. Szavaim természetesen nem igazak - vagy mégis? -, de kész vagyok belemászni egy újabb illúzióba azért, hogy a démon jobban kibontakozhasson. Vajon van benne empátia? Vajon mennyire mélyek s mennyire őszinték az anyai ösztönei? Vajon képes átlátni az aljas tervemen, vagy akár ő maga is belemerül, hogy lelke megnyugvást leljen? Nem tudom kiszámítani sem a saját, sem a másik lépését, így nem tudhatom, hogy eme mozzanat is épp oly kudarccal ér véget, mint Adam ínycsiklandó ujjpercei.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ashraquat


Poros kisváros Tumblr_p1nikzWLtQ1rmxa4zo4_r1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
3
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
Ana de Armas
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 03, 2020 1:10 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next






Nem mondod?ó drága egyetlen Athlan. Annyi mindent taníthatna ez az elme. Annyi mindent megmutathatna, de… vajon alkalmas lenne rá? Érdemes? Mindennek ára van, s ugyan az előbb említett agytekervény itt-ott megkopott állapotában leledzik, mégis ott van Ő, egy apró szegmens fedetten, épen. Azonban csak bambán mered előre, más válasz/kérdés nem hagyja el ajkait, úgy összességében reagálja le Athlan édes szájcsépelését ezzel a két szóval; „Nem mondod?”. Még ha akadna más is, egy becsben tartott monológja a szeretetről, amit szívesen megosztana démontársával, az időpont alkalmasságát kegyetlenül keresztülhúzza a halandó, miközben felnyársalja Adamet. Kár Adamért, kár a lányért. Kár… Athlanért?
Furcsa megérinteni őt, vegyes és elfojtott érzelmeket ránt elő a mélyből ez az egyetlen érintés. Nem elég, hogy anyai szívének meg kell szakadnia az árva halandógyermek miatt, most itt van Ő is, a múltjának egy része, s ha úgy vesszük egy élet tönkretevője. Hiszen szerepet játszott benne. Ha jól megvizsgálja magát belülről, akkor nem is szabadott volna ennek megtörténnie. Se Athlannak, se Adamnek. Egyikük nem kapott engedélyt a létezésre. Egyiküket nem tudta magáévá tenni, szerves részévé emelni. Egyikük kíváncsiságtól fűtötten beszáll a buliba, mit sem sejtve mibe is került, kibe is botlott. Talán Ashraquat megszállott a célját illetően, de nem hülye. Eleinte ha nem is, mostantól Önként sétál bele tudatosan és veszi ki szerepét ebben az őrületben, melynek folytatásáért már bizony a fiú felelős. Jelenleg egy valami lebeg előtte, mégpedig hogy kivegye a részét és önnön örömére formálja a pillanatot. Emiatt szépen lassan elveszi álláról a kezét, majd reményvesztetten figyeli, ahogyan a picurka magzat kileheli a lelkét. Ismerős folyamat, egy körforgás, melyet nem képes és nem is akar elfogadni.
Tudom kedves, tudom – hangja velejéig megértően fonja körül a gyermeket, miközben térdre ereszkedik a mocskos, vértől ázott padlón. Nem egy gyermeknek való hely ez, s ezt felismervén Ashratot bűntudat fogja el. Főleg egy bizonyos, számára elnyújtott, sokat jelentő jelző után, mit évszázadokkal hallott utoljára. Szívét melengeti a csöpp utolsó szava, elmereng a szépben annyi időre, míg teheti. – Szegény kicsi Adam. Ó, te szegény pára. – sóhajtja, miközben ujjbegyeivel óvatosan végigzongorázik a már megpihenő aprócska testen. Nem törődik azzal, szinte figyelmén kívül hagyja Athlan szemtelenségét azt illetően, hogy a nő csak „kölcsönbe” adta Adamet addig, míg oda nem szögezte a szőkeséget a stabilszerkezetű oszlophoz. Már-már úgy tűnik nem zavarja, mint az sem, hogy a bolondját járatja vele. Minduntalan elhúzza a madzagot és csiklandozza azokat a területeket, melyek igen érzékenynek bizonyulnak a nőnél.
- Igen? Gondolod le tudnál vezetni egy ilyen rituálét? – kérdezi szenvtelenül, igazi reakciót nem várva rá. Nem távolodik el, türelmesen kivárja és hagyja, hogy az Egyetlen tovább feszegesse a húrt. Szája rövidesen zárul a csukló körül, sőt, valamennyire meg is szorítja fogaival. Könnyű lenne letépni és apránként részesévé tenni, de mindent majd a maga idejében szeretne véghezvinni… Így végül kihátrál a feladat alól, elhúzza a fejét, mialatt sejtelmesen fürkészi a fiú szempárját, igyekezvén leolvasni arcáról a véleményét, a csalódottságát (?).
- Oda tedd le a gyermeket. – mutat a kanapé irányába. – A szeme az apjáé, habár ezzel Te is tisztában vagy gondolom, kedves. – huncut, széles mosoly ül ki az orcájára attól függetlenül, amit eldöntött hogy mondani fog. – A szeretettel először akkor találkoztam, amikor édesapám úgy döntött, hogy nem ad tovább rajtam. Míg élek nem felejtem el azt a napot. Ezt követően pedig akkor, amikor megajándékozott két csodás lánygyermekkel. – színpadiasan keresztezi tenyereivel a vállait, miközben lassan ringatni kezdi magát. Pontosan tudja ő milyen háttérinformációt oszt meg a másikkal, de… ezt akarta hallani, nem? Igazság szerint sosem titkolta, nem kezelte szégyenfoltjaként apja „hibáját”. Ám kiírni sem szerette volna az első hirdetőtáblára keserű nyomorát. – Vagy Te mit gondolsz, Athlan? Szeretett az apám? – őszinte és kérkedő szemekkel keresi a másik tekintetét. Valahol reméli, hogy sikerül kellemetlen helyzetbe hoznia a személyes témájával, ami végeredményképpen megfutamodásra készteti a démont. – Mi a szeretet? - adott a sokadik kérdés, hogy vajon megtapasztalta–e. Valaha a világon szerette–e valaki? Mondhatni egészségesen.



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 15, 2020 10:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ashraquat & Athlan

"Mint egy nagy, piros, véres jégcsap
Csüggök szélén sok szív-eresznek,
Megfagynak, kik engem szeretnek."
18+
- Fogalmam sincs. - tárom szét a kezeim őszinte tudatlansággal. - Minden bizonnyal többet tudhat a szeretetről, mint én. - s nem azért, mert elfelejtettem volna a halandó létemet. Sőt... Az én tekintetem is a szőkeséget keresi, így Ashraquattal együtt egyszerre bámuljuk szerencsétlen lányt, aki érezhetően inkább a padló apró repedéseibe süllyedne, mint hogy állja kettőnk tekintetét. Talán eleinte még reménykedett benne, hogy két pokolfajzat nem fér meg egy helyen ilyen váratlan felbukkanással, de azt hiszem, csalódnia kell. Nem célom rátámadni a Végzet Asszonyára. Sosem volt.  
- És mit tudsz te a szeretetről? - kontrázok vissza, s bár szavaim kekeckedést sugallhatnak, de amellett, hogy azért némi halovány irónia szökik beléjük, még őszintén kíváncsi lennék arra, hogy az ő számára mit is jelent ez pontosan. Démonként átértékelődnek a dolgok, s hiba lenne azt hinni, hogy nincsenek érzéseink. Ott vannak azok, vagy legalábbis a helyük, hiszen legtöbbünknek van lelke, mely tele van páhollyal. Csupán számtalan hely üresen áll.
- Igen, mozog... - súgom halkan, miközben fejem az esetleg magzat felé csavarom. - Ez érdekes. Mintha a szeme tiéd lenne, vagy csak képzelődök? - kihagyom a gúnyos élt, inkább belevetem magam ebbe a furcsa színjátékba, mely Ashraquat részéről úgy tűnik, hogy nagyon is valóságos. Hogy megértsük az őrület forrását, néha bele kell vetnünk magunkat teljesen...
- Ó, szóval pont rá vágytál? - bökök a “gyermek” felé, kinek mozdulataiban én vagyok, az én erőm járja át görcsös, aszott, amorf testét, az én simulásom az, mely a nőszemély bőréhez ér, s én irányítom azokat a pirosló, csillogó szemeket, melyek olyan áhítattal fürkészik a nőt, aki egy újabb illúziót akar begyűjteni. Némi elképedést azért vissza kell fojtanom, hiszen mindent láttam már, de ilyen nővel még nem találkoztam, kiben ekkora harcot vívna ez a kettősség. Őszinteséget látok abban az imádatban, amit a félig kész, véres magzathoz fűz, mely ragaszkodóan mászik fel rá, kétségbeesetten kepesztve a védelmező, anyai ölelésért.
Aztán a szőkeség összeszedi maradék erejét, s olyat tesz, ami eléggé meggondolatlan tett a jelenlegi helyzetben. Hiszen mit várt? Hogy megölhet egy démont egy csővel? Neki szerencsétlen helyzet, nekem azonban egyre inkább szerencsésnek tűnik. Ugyanis Ashraquat reakciója egészen elképesztő... Le sem veszem róla a tekintetem, mereven fürkészem vonásait, ahogy változnak, ahogy a felbukkanó érzések átveszik az uralmat. Épp úgy figyelem, mint régen... S épp oly őrült csodálattal tölt el. Halkan, tettetett fájdalmas nyögéssel hagyom, hogy kitolja belőlem a fémet, de még nem ereszkedek két lábra, ugyanúgy a földre szegezett fejjel térdelek a szúette padlón. Hallgatom fenyegető hangját, beszívom a lány dermesztő remegését, melyben mintha benne lennének az utolsó lélegzetei. Tudom, milyenek a halál előtti pillanatok. Amikor biztosan tudod, hogy a vég el fog érni... Annyi a különbség, hogy belőlem akkor régen már kihaltak az érzések. Nem féltem, nem vágytam, nem akartam már semmit. Csak egyszerűen megszűnni létezni.
Egyre több pillantást kap az előttem heverő élettelen magzat, melyből kiveszett az erőm. S nem tudom, miért akarom ennyire folytatni a színjátékot. Talán mindig is akartam... Csak mindig ott csengtek a fülemben Atyám intő szavai. Messze kerüld el őt, Athlan... Menekülj, amint felbukkan... Tudtam jól, hogy nem azért mondja, mert az életem forogna kockán. Ezért is vonzott annyira Ashraquat titka. Mi lehet az a különös romlás, ami az egész testét átszövi, s mely láthatatlanul kikúszott belőle és megérintett engem? Atyám most nincs itt. Egy ideje már érzékelem őt, mintha a föld nyelte volna el. Ami azt jelenti, hogy intő szavai sem visszhangoznak a fejemben. S ha már újra kellett találkoznunk, talán ez lehet egy jel. Még akkor is, ha igaza lesz végül Mesteremnek, s be kell látnom, hogy tényleg jobb lett volna hátat fordítani. Ám mint mindig, a saját hibáimon fogok tanulni. Ezért ragadom hát meg a gyermeket, s húzom óvatosan karjaim közé. Szétroncsolt koponyájának apró üregében látszódik az agya, melybe apró cseppenként csorog bele a vállamból a saját vérem. Egy ideig a magzatot fürkészem kezeimben, s csak akkor nézek fel a nőre, mikor amaz államnál fogva emeli felé a fejem.
- Én jól vagyok. De ő... - sóhajtok halkan, mikor is megmozdul váratlanul a kis görcs cafat keze, s ujjai remegve nyúlnak Ashraquat felé. Érezhetően utolsó lélegzetei domborítják ki csúfos mellkasát, s utolsó leheletével apró ajkai az “anya” szót formálják. Majd keze leesik, teste elernyed, s végleg kileheli a lelkét. Illetve kivonom belőle az utolsó csepp mágiát is... Eléggé drámaira sikerül a jelenet, meg kell hagyni.
- Talán el kellene temetnünk, hogy lerójuk a tiszteletünket. - pillantok a démon felé együtt érzően. Aztán váratlanul felállok, közelebb húzódok a nőhöz, megragadom a magzat élettelen csuklóját, s lassan közelítem azt a másik ajkai felé.
- Vagy inkább... - ha nem húzódik el, avagy nem lök el magától, vagy bármi más, akkor két apró ujjat becsúsztatok Ashraquat szájába. - Miért hagynánk, hogy elenyésszen ebben a rothadó világban? Ha a részeddé válna, az sokkal csodálatosabb lenne, nem gondolod? - ha eddig sikerült eljutnom, akkor kész vagyok egészen a halott csuklóig tolni a kezet a Végzet Asszonyának szájában. Valljuk be, van alapja annak, amit mondok... Még ha elsőre durvának is tűnik az egész. Meglenne a maga szépsége. S izgalma...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ashraquat


Poros kisváros Tumblr_p1nikzWLtQ1rmxa4zo4_r1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
3
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
Ana de Armas
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 25, 2020 7:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next








A világ már nem ugyanolyan. A világ elromlott, de tán ez mindig is így volt. Romlott és kegyetlen, melyben kisebb, nagyobb szerepeket vehettek ki részvénytulajdonosokként a démonok. Mindenkinek megvolt a maga keresztje, s a terhes nők esetében Ashraquat volt az a kereszt, melyet jobb döntés lett volna nagyívben elkerülni. Csak ez sajnálatos módon nem rajtuk múlott. Se nőkön, se férfiakon. Ez a hatalom pedig kifejezetten, már-már boldogsággal töltötte el hősnőnk üreges szervét. Hisz régen nem birtokolhatta, nem ülepedhetett meg semmi sem bizonytalan karjaiban. A gyengébbik nem képviseletében amúgy sem volt egyszerű a mindennapos élet pár évszázada, főleg nem egy olyan Papa mellett, aki az egyszem kislányát csak magának tartogatta. Mert ez Ashraquat testi, lelki épségét óvta, nemde? A válasz, mely sokszor került elő Ash szájából azon gyermekek irányába, akik nem akartak vele tartani. De… a valódi kérdés inkább az most, hogy Athlan vajon vele tartana? Lehetne, van mit csiszolni rajta. Kellene mellé egy szerető édesanya, aki tanítgatja. Jóra és rosszra egyaránt. Igen. Kellene és kell is, lesz is. Ez már oly régen eldöntetett a démonnő fejében… Csupán kellett neki valami emlékeztető, amit jelen pillanatban meg is kap az Egyetlen részéről. Talán az a gyengéd hangképzés, nevének kiejtése, amit beleképzel, de felébreszti anyai ösztönét, azt a nagybetűs régit, mikor felfedezte Athlan érdeklődését. Sokszor kedvére tett ezzel, még szórakoztatóbbá váltak orgiái tudván, hogy kicsoda tanulmányozza szokásait. Ki akar részesülni bennük, még ha csak távolról is. Ki csodálja Őt, s kinek az igényét teljesíti ezzel. Általában sosem tapasztalta, hiszen rajongói alig akadtak, ám a tudat édesebbé, élvezhetőbbé tette együttléteit, miszerint egykori és legöregebb csemetéjét szolgálhatja ki emígy.
A… szeretteit? – elcsodálkozik. – Ugyan, mit tudhat ő a szeretetről? Mert ha ők a szerettei, akkor ez azt jelenti, hogy szeretnie kell őket, nem? És akiket szeretünk, azokat megvédjük, nem? Ő pedig nem volt itt, hogy megvédje a… szeretteit… - futólag érinti tekintetével a szőke leányzót, mintha hibáztatná érte, mintha csak bűntudatot akarna kelteni benne. – Az én időmben hova tűntek az efféle lovagok? – sóhajtja, miközben a plafonon lévő lyukacsos tömkelegeket kezdi tanulmányozni. – És az Élet? Látom, tapintom, érzem. Nagyon is létezik Ő, okés Athlan? Nagyon is! Még mozog is! És… - fújja egy szuszra hitetlenkedve. Miért nem érti a lényegét? Miért nem érti meg senki sem? Miért a plafonnal felfelé, a rajtuk mászkáló rovaroknak kell ezt megértetnie? Mintha magyarázatra szolgálnának ők, mintha meg kellene értetnie sovány lelkének, komplikált agytekervényeinek működését. Minő szerencse, hogy arról a gyermekről van itt szó, akit a maga módján kedvel. Akit megvigasztalna szíve szerint, és behozná azt a lemaradást, amit eltékozoltak a sok-sok évek alatt.
Reccs.
De igen, megtaláltam. Pont pár órával ezelőtt, amikor kiveséztem a feltehetően nővérét… vagy húgát… A SZERETTÉT. Megvan minden, ami kell. Szimplán kíváncsi voltam mit fog lépni ez a halandó, és lám egy kedves ismerőssel állított be. Mindenesetre erre biztosan nem számított. – vakarja meg az állat elgondolkodva, kicsit elmélyülten. Figyelmét természetesen nem kerülheti el az embrió törtetése, simulása a gondoskodó anya felé, szinte csiklandozza és jólesően rázza a libabőr. – Óóóó, látod milyen édes, Athlan? Hogy ragaszkodik az anyukájához! Hát gyere te, gyere te kis szépség. Te. – gügyörészik ajkakat csücsörítve Adam felé, akinek lépten-nyomon segíteni próbál kacsóival a felmászásban. Ismerős érzés kezd el fokozatosan terjeszkedni mellkasában, kellemes melegség az, ami feltölti lemerült elemként kezelt szervezetét. Adam első próbálkozásai. Mekkora csoda! Ez minden szülő vágya. Látni, ahogy cseperednek a gyermekek. Látni az első lépést. Hallani az első szót. Azonban most még tökéletesen megelégszik Adam gyenge és lassú mozzanataival. Majd javul ez. Majd idővel minden rendbejön… Aggodalomra semmi ok.
Köszönöm a bókot. – gyerekes grimasszal igazolja megbántottságát, kissé rosszul viseli az idilli momentum megszakítását. Főleg egy olyan megjegyzésről van szó, ami rámutat arra, hogy képtelen a megfoganásra. Nem képes egy olyan szerepet betölteni, amit elvárna a társadalom. Nem képes betölteni adott biológiai funkcióját. Értéktelen és merő szánalom, kit továbbhajíthatnak. – Látom tapintatosságot azóta sem tanultál, mióta találkoztunk. És tudod… - megáll, kiesik az előre megfontolt szerepéből, mivel egyetlenje zavarba hozza, még ha csak arra az egy végzetesnek ígérkező pillanatra is. Behunyja szemeit, hogy eltöprenghessen rajta és ezáltal megfelelő replikával adózhasson Athlannak, nem gondolva arra a zavaró tényezőre, hogy akár problémájuk is adódhat a nézőközönségük miatt. A reflexei hirtelen az üvöltést követően csúfosan cserbenhagyják a meglepődöttségtől áztatott démont, ahogyan szeme láttára átfúródik a kicsiny koponyán keresztül, felfogva és megvédve az anyát a sérüléstől. Viccet eszkábál belőle az elméje, ahogyan ide-oda tekeredik arckifejezése a sérült gyermekei és az okozója között. A sikoly az arcára fagy, csupán az ajkai formálnak egy hatalmas O betűt, elfojtva a keletkező pánikot, keserűséget. Tehetetlenül párat ráz a kicsin, kigúvadt szemekkel néz végig a már ernyedt, életet feladott testen. Lassan és nehézkesen emeli fel fejét, hogy tekintetét Athlanéba illeszthesse, s nagyjából felmérhesse a nagyobbik fiúcska állapotát.
Baszd meg! – bukik ki belőle. Nem a démonnak szól, hiába néz vele farkasszemet. Sokkalta inkább a mögötte vergődő, fémrudat húzkodó leányzónak, aki a revanstól eszét vesztve elég erőt gyűjtött ehhez a cselekedethez. – Baszd meg! Baszd meg! Baszd meg! Baszd meg! BASZD MEG!!! – saját hangját megtalálva, az erőteljesebb kántálásnak köszönhetően a szőkeség abbahagyja a húzkodást, de nem nyeri vissza a józanságát még akkor sem, amikor Ashraquat talpra áll. Az élettelen babát Athlan lábai elé helyezi óvatosan, ezzel is egyfajta bizalmat szentelve neki. – Persze. Miért is kéne meglepődnöm? Harry után basszuk el még jobban Ashraquat napját azzal, hogy keresztülbasszuk a csecsemője fejét… miután végre sikerült életet csiholnom belé… Ennél ostobább lépést nem is várhattam tőled, kedvesem. De ne aggódj – tenyerei rácsavarodnak a rúd végére, egészen közel a bemeneti ponthoz, hogy viszonylag könnyedén kihúzhassa Egyetlenjéből – nem lesz egyszerű, gyors befejezésed. Keményen ezért meg fogsz baszódni. – tébolyultságtól széles mosolyát a szőkére villantja, nem engedi el azt a sokatmondó tekintetet, amit ha akár alaposabban is megfigyelne, ismerős vonásokat vélne felfedezni benne. De úgy általánosságban sosem érdekelte mások érzései, mindig a saját vágyait igyekezett kielégíteni, azoknak tett eleget. Így tesz hát most is, a rúd megfordul tengelyén, hogy egy kevésbé esszenciális szervet, hajlatot találhasson el. Csupán annyi a célja, hogy mozgásképtelenné tehesse, s ennek érdekében viszonozza azt a szívességet, hogy vállánál fogva rögzíti a fából készült oszlophoz. – Tudom, tudom. Ez nem fair. Nem veled szemben. – ujját belepasszírozza a vérző sebbe, tűri a lány fájdalmas üvöltését, szitkozódását megállás nélkül. Szerencsére a nagyobb fizikai termet sosem volt hátrány, a démoniságának és annak örökletes képességeinek köszönhetően botrányosan nagy előnyhöz juttatta, amit nem volt rest kihasználni. – Kicsit még várj. De fogd be, okés? Fogd. Be. Különben szétszabdalom azt a csinos pofidat. – ráfog a szájra. Nem tudja mennyire fog szót fogadni, de előtte mindenképpen le akarja csekkolni Athlant. – Oké? Oké. – apránként enged, kvázi hozzádörgölőzik a másik testhez, ujjairól kecsesen leszopkodja a vért, amennyire csak egy úrihölgy megteheti. Aztán megfordul a pengéjén és lendületes sasszét követően megtorpan a társa előtt. – Jó fiú voltál, Athlan? Remélem nem purcansz ki. Kár lenne… érted. – jól titkolt, mély aggodalommal pásztázza, ha nem óhajtja viszonozni és továbbjátssza a démon az agonizálását, erőszakkal erőlteti az állánál fogva, hogy gyerünk, nézzen csak rá. Rá. Elvégre miatta van minden. – Jól vagy?



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 16, 2020 6:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ashraquat & Athlan

"Mint egy nagy, piros, véres jégcsap
Csüggök szélén sok szív-eresznek,
Megfagynak, kik engem szeretnek."
18+
Manapság egy lélek csupán egy üres ígéret, s hamis remény arra, hogy egyszer majd újra feltárulnak a Pokol kénköves bugyrainak a kapui, s minden visszatér a normális kerékvágásba. Hiszen addig a halott lelkek itt bolyonganak köztünk, míg újra vissza nem térnek földi testükbe, ezzel újabb és újabb esélyt kapva az újrakezdésre. Valljuk be, bármilyen szörnyű korszak köszöntött az emberekre, valójában ez ott hordozza a sötét lepel mögött a szerencséjüket is. Elvégre régen nem adatott meg senkinek az újrakezdés. Régen nem volt... Második esély. Ezzel az ostoba lépéssel pedig, hogy megfosztom ezt a lányt az emlékeitől, valójában neki segítek, hiszen mindent kitörlök, hogy a hűlt helyére újabb mocsok telepedhessen. E tény pedig gyomorforgató. Hogy bármit teszek, amaz pillangó-effektusként lép ki aurám sötétjéből... Ilyen ez a világ. Már ez sem a régi.  
Kiábrándult sóhaj kavarja fel a szürkés füstfoszlányokat, s jó szokásomhoz hűen egyik pillanatról a másikra unok rá erre az egészre. Ócska próbálkozás lassan minden, egy üres illúzió, melybe próbálok belemerülni, s mely által próbálok itt boldogulni. Ám ha ez eltűnik, mögötte nem marad már semmi, csak a velőig maró elvágyódás. Épp, mikor inkább a kupac elé dönteném a lányt félkész állapotában, akkor hallok meg magam mögül halk, közeledő lépteket. Nem vagyok szívbajos, így csupán akkor emelem az alak felé méregben ázott zöld tekintetem, mikor az betér aurámba, s hang szökik ki ajkain.  
Ismerős az érzés, mikor egy arc, egy hang, egy jellem annyira bevésődik a tudatodba, hogy már egy külön páholy van ott neki? Amikor hiába próbálod kitörölni magadból, érzed, hogy ez nem lehetséges, mert ott zúg át folyamatosan elméd sötét folyosóin? Néha elbújik, olykor felbukkan. Játszik veled, őrületbe kerget. Úgy, hogy erről még talán ő maga sem tud. Úgy, hogy talán már te sem vagy benne biztos, hogy valójában létezik, vagy csupán elméd űz veled kegyetlen játékot, s lök egyre a téboly peremére. S megvan az érzés, mikor ez a bizonyos arc, hang, jellem ott van melletted? Minden érzékszerved ráfókuszál, látod őt, hallod őt, érzed őt, érzed az ízét...
- Ashraquat. - ennyire futja csupán tőlem a másodperc töredéke alatt, melyben tengernyi emlék zúg át róla a fejemen. Igen, az idő vasfoga képes feledtetni, de amikor a Pokol minden mocska egy helyre kerül, akkor néha olyanok másznak fel a posványból, akiknek jobb lett volna ott maradnia. Még démoni szemmel is. Ez a nő pedig... Pontosan ilyen. Ha valakire illene a Végzet Asszonya jelző - és nem, nem Lilithre -, akkor az bizony Ashraquat lenne.
- Feltámasztottam a... Szeretteit. - felelem mélyen zengő hangommal halkan, s szinte észre sem veszem közben, mennyire görcsösen szorítom a lány fejét, ki halk kínlódással próbálja lefejteni magáról az ujjaim, aprókat karmolva a bőrömbe. Az eddigi nyugodt lélegzetem belassul, vontatottabbá és erőltetettebbé válik, hiszen beszél hozzám, válaszolnom kellene, miközben minden porcikám arra ösztönöz, hogy úriasan távozzak. Talán ezt kellene tennem. Előle azonban nem olyan egyszerű elszökni. S hogy miért akar menekülni egy magamfajta erős démon egy nő elől? Ó, az ő különlegessége egészen másban rejlik, mint az átlagos démonoknak... Erre pedig Atyám is felhívta egykor a figyelmem.
- Életben? Azt hiszem, kicsit máshogy értelmezzük az élet fogalmát. - elengedem a szőke lányt, aki kábult rémülettel hasal el a padlón, s egészen a falig löki magát a lábával. Undor és csodálat. Ha erről a nőszemélyről van szó, akkor mindig e kettős érzés keveredik bennem. Hiszen egykoron még megszállottam követtem őt, élvezettel szívtam magamba hátrahagyott mocskát és kegyetlenségét, ám ahogy teltek az idők, s egyre közelebb kerültem hozzá, úgy vett pár olyan fordulatot az egyoldalú kapcsolatunk, amit már nem akartam többé. Hiszen az utolsó alkalmunkkor felfedezett engem. Vagy talán mindig is tudta, hogy az árnyak közt én mozogtam? Mindig is tudta, hogy ott járok a nyomában? Hogy én leselkedek rá a párás ablaküveg túloldaláról? Hogy az én sóhajaim olvadnak egybe a kinti dermesztő széllel, miközben lesem a kegyetlenségbe és őrületbe csúszó orgiáit?  
- Szóval a te műved. Ezek szerint nem találtad még meg azt, amit kerestél, Ashraquat? - lépek egyet felé, bakancsom alatt halkan reccsen meg a fapadló. Bal kezem enyhén megemelem, minek hatására váratlanul a magzat hozzádörgöli a fejét a nő kezéhez, s keserves szánalmassággal kapaszkodik fel karján, hogy ölébe mászhasson. Eddigre én már mellé érek, s ha még guggol, akkor magam is hasonlóan teszek, s tekintetem ide-oda jár a magzat és Ashraquat lába közének finom domborulata között.
- Ha jól sejtem, nem belőled jött ki. Inkább hasonlít arra ott, mint rád. - bökök magam mögé az egyik kupacra, kinek arca a mellkasára csúszott, de ki lehet venni belőle, hogy a fiatalabbik nőnemű lehet az. - Tudod, annyiszor jártál a fejemben... - vallom be őszintén közelebb hajolva, bár esélyesen ezt ő maga is jól tudja. - Ha egyszer eléred a célod, utána mi lesz? - amint felteszem őszinte érdeklődést rejtő kérdésem, váratlanul egy erős, tébolyult üvöltés hasítja ketté a teret, mely magával hordoz egy hosszabb, vékonyabb fémcsövet, ami egyenesen a vállamnál szakítja ketté hátul a ruhámat. Tény, hogy nem gondoltam volna, hogy szőkeség ennyire képes a hirtelen jött jellemváltásra, de arra meg főleg nem számítottam, hogy erőt vesz magán, s keresztüldöf a pillanat váratlan erejével egy fémrúddal. Szétszakítja a hátamon a bőrt, átszaggatja a húst, elcsusszan a csontok mellett, majd kibukik elől belőlem a mellkasomnál. Ó, itt még nincs vége... Nem is gondolná az ember, hogy egyetlen másodpercbe mennyi esemény férhet bele. Ugyanis a fém nem akad meg bennem. Lágyan csúszik át rajtam, utat törve magának a levegőben, hogy aztán végül megállapodjon végső áldozatában. Ha csak Ashraquat nem reagál nagyon gyorsan, akkor a rúd hegyes vége egyenesen a magzat puha koponyájába fúródik, hogy onnan alig fejlődött orrát szétroncsolva kapaszkodjon ki újra a levegőre. S mivel a porhüvelyem hirtelen jött sérelme kissé kizökkent a mágiából, így hát a magzat is elernyed, mintha csak újra meghalt volna, mintha a lánynak sikerült volna mindkettőnket szépen felnyársalnia. S annak ellenére, hogy képes vagyok begyógyítani a sebet, s valójában alig érzem meg az egészet, talán tesztelhetném ezt a nőszemélyt valamilyen szinten. Mennyit változhatott? Vajon olyan, mint régen? Vagy megpuhult azóta? Tán kegyetlenebb lett? Láttam egyet s mást... Láttam régen, mire képes... Kérdés, hogy most is ugyanaz a démon-e, mint régen. Apró színjáték következik hát, s ahelyett, hogy dühösen tépném ki magamból a fémrudat, némi szenvedő ábrázatot öltök magamra, s úgy tekintek tanácstalanul a nő felé.
- Kár érte... Kár értem... - súgom halkan a kis ernyedt görcsre tekintve, eljátszva a hattyúk halálát, mintha gyenge lennék, mintha ennyitől képes lennék meghalni. Ki tudja? Talán én is sokat változtam azóta, mióta utoljára olvadt össze a tekintetünk...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ashraquat


Poros kisváros Tumblr_p1nikzWLtQ1rmxa4zo4_r1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
3
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
Ana de Armas
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 14, 2020 11:47 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next






Néha a halandók elbizakodottak tudnak lenni, még ebben az elrettentő földi Pokolban is, amit magával hozott a Menny és Alvilág. Sok év telt el, az ellenállás mégis oly hatalmasra sikeredett egyesekben. Így történt ez Harry barátunkkal is. Egyszerű, beteljesíthető alku, ám végül megszegendő, s egy hisztérikus démon vágyának megtagadásába torkollt az egész. Senkitől sem kért sokat. Senkitől sem várt túl sokat. S ebből fakadóan sosem értette a probléma gyökerét. Mi baja van mindenkinek az Ő kéréseivel? Teljesíthetőek. Néha csak egy kés kell hozzá, néha csak egy bögre. Néha meg…
Úgy vélem most már meggondolnád magad. – suttogja csendesen, az omladozó falnak háttal dőlve. – Ugye, Harry? – széjjelebb nyitja lábait, hogy a lusták kényelmével előrébb dőlhessen, és a sötét hajkoronába kapaszkodhasson a férfinak. Amennyire tudja közelebb vonja, hajánál fogva feljebb tornássza  azt a már felismerhetetlen vonásokkal rendelkező halandót, aki Ashraquat szívét oly könnyedén elrabolta. Pár pillanatra. Mindig is a feketék voltak a gyengéi, zöld óriási, kiskutya íriszekkel megspékelve. Nem fél a mocsoktól, a mocskától, amit Ő okozott. Egyelőre még úgy mozgatja Harryt, mint egy marionett bábut. Hisz most már az Ő marionett bábuja, amit akkor használ, amikor csak kedve szottyan. Arcot az arcra, ajkakat az ajkakra, szemeket a sze…
Uff, Harry. Hiszen neked nincsenek is szemeid. – csodálkozik el, s az állkapcsára szorít, melynél fogva hátrébb löki az élettelen testet. Matatni kezd hosszú kabátja zsebében, majd mint aki éppen megvilágosul, előrántja a két hosszúkásabbra sikeredett szempárt. – Favorit. – duruzsolja. – A mi gyerekünknek is lehetett volna ilyen felépítése, de Te ezt nem akartad. – hangja kissé csalódott, majd az egyik sarokban lévő holttestre réved tekintete, egyenesen az anyára, a volt anyára, akinek bezzeg Harry teljesítette az alkuja részét. A röpke pár évszázad alatt Ashra tanult egy s mást arról, hogy hogyan takaríthasson ki úgy egy asszonyt, hogy annak porontya makulátlan maradhasson. Nem mintha ez a halott tiszteletéről szólt volna, szimplán Ashra szeretett gyűjtögetni, címkézni, birtokolni, becézni holmi cukkancs, fejletlen bébiket. Az ő karjaiban immár sokkal de sokkal biztonságosabb, főleg ebben az apokaliptikus világban.
- Sajnálom Harry, de tudod, hogy megy ez… Szemet szemért, fogat fogért meg ilyenek, meg… - folytatná, nagyon is folytatná drága Harryjének az adott magyarázatot, de neszekre lesz figyelmes. Még annyi ideje sincs, hogy összekaparhassa újdonsült elhagyatott gyermekét a padlóról, ami elkeseredéssel és haraggal tölti el, ám konstatálja mélyen legbelül, ami késik nem múlik, és minden bizonyára az a bugyuta leányzó érkezett vissza, aki elől még hencegésből bujdokolni kényszerült az egyik kopott függöny mögött. Így tesz hát most is, félnivalója nincs a lebukástól, nem is lehet. Mégis kit hozhatott magával a lány, aki gyógyírrel szolgálhat Harry és az ő problémájára? Leskelődni próbál hát a szöveten keresztül, mögül, azonban végül a férfi hangszíne lesz az, ami elárulja kilétét. Talán mondhatnánk Ashrára mindent… dilinyós, őrült, kegyetlen, pszichopata, r*banc és a többi hipercuki jelző, ami tökéletesen képtelen lefedni a valóságot. A lényeg, hogy a memóriája ugyanolyan épséggel – már-már tökéletességgel szolgál, mint hajdanán. Meg hogy is feledhetné el azt az egyént, aki a rontására fittyet hányva megfogant, majd kibújt szülőanyja alagútrendszerén. Meghitt pillanat ezzel az Egyetlennel szembetalálnia magát ismét, akit a háttérben megbújva megfigyelhet, mivé is vált az ő drága Athlanja, akit nem csomagolhatott el személyre szabottan.
A leányzó raplis, fülsüketítő zenéjét hallótávolságán kívül hagyva, nem ő az, aki érdekli, hanem a démon mimikája, mozdulatai, végül „imája” az, ami erősen fejbe kólintja, s magára vonja azt a figyelmet, amit nem kellene. Látott ő már rondábbnál rondább végződéseket, pokoli szörnyszülötteket, így talán nem csoda, hogy Ashraquat ébersége az életteli embrióra összpontosul, miképp lassú, egyenletes mozgásba kezd. Átszámolva még csak huszonegyhetes. Egy huszonegyhetes magzat, mely talán (!) eléri a négyszázötven grammot, a fejlődéséhez mérten. Valahonnan, valamiből féltő óvás veszi át merő kíváncsisága helyét, mintha csak húztak volna egyet a fogaskerekein, ezzel bekapcsolván a pirosan villogó vészjelzőjét. Mégsem mozdul. Esélyt ad, de még ő sem tudja pontosan, hogy mire. Athlanra egy be nem fogott, elszalasztott gyermekeként tekint. Pont mint az előttük vánszorgó magzatra. Kisebb vonakodást követően kilép hát a függöny takarásából, lassan közelít, partnere hátát célozza meg, majd mikor odaér, felpipiskedve a válla mellett felpillant rá, azt kérdezvén hogy; - Mégis mi a jó anyám kínját művelsz, Athlan?
Elrontja a játékát. Elrontja a gondosan elhelyezett színházát, azokat a darabokat, amiket nem véletlenül hagyott ott. Ahogyan ezt a halandót is, akit nem véletlenül hagyott távozni a házból.
Ráfog a férfi vállaira, megismétli a kérdését abban az esetben, ha a másik meglepődöttsége miatt még nem sikerült megfelelő válasszal szolgálnia Ash számára.
Szerinted életben tudod tartani? – mutat el válla fölött az embrió irányába, odébb hessegetve az útban lévő riadt, még eszméleténél (?) lévő leány fejét. – Kár, hogy nem tudom odaadni érte a lelkemet neked. – nagyot nyel izgatottságában, egyfajta öröm és bizsergés fogja el szervezetét. – Köszönöm a munkádat… Bár – pillant a halandó arckifejezésére – ő nem erre gondolhatott…. De sebaj. Kérlek végezz gyorsan. Ez a mocsok nem az én fajtámnak való. – játszi mosoly, hamis hüppögés. Minő hazugság. – A gyerekeknek sem ez való. – okítja, miközben végre úgy dönt odasétál Adamhez, s a még magzatmáztól sikamlós fejecskéjét megsimogatja. – Okos fiú. Jó fiú. Mamuci kis kedvence – dicséri csendesen és szeretetteljesen, majd Athlanra (vissza)néz. – Te is okos fiú vagy (?) – mondja, ami inkább kérdés és ami önmagában tartalmazza azt a hátsó fenyegetést, hogy csak ne csináljon semmi ostobaságot az új gyermekével.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 08, 2020 10:32 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ashraquat & Athlan

"Mint egy nagy, piros, véres jégcsap
Csüggök szélén sok szív-eresznek,
Megfagynak, kik engem szeretnek."
Amikor az ég elereszti haragját, ami mostanság igen csak ritka, mindig halovány emlékképekben a Pokol jut eszembe. Mondjuk mikor nem? Az ottani tüzes viharok, melyek mindent elpusztítottak, hogy a hamvakból új mocsok szülessen... Mindig kápráztató volt. A fenti világ viharai ugyan nem olyan pusztítóak, de a sötétség, melyet hoznak magukkal, némi nyugalmat is hoz számomra, főleg éjjelente. Ilyenkor a jókedv leülepszik, s gyakorta váltja fel a búskomorság. A mai napon azonban nem egyszerű szomorúságról van szó. Nem is kell hozzászólnom az illetőhöz, az esőcseppek felém hordozzák őrületbe fúló riadtságát, kétségbeesését, bánatát. A keresztúthoz érve pedig megpillantom a lányt térdre rogyva, szinte fuldokolva könnyeitől. Még meg sem szólalok, ő már azonnal rázendít, s megkapaszkodik a ruhámban kérlelően.
- Támaszd fel őket!!! - zihálja önkívületi állapotban vagy tízszer egymás után. Én megvárom, míg befejezi, hiszen a türelmem végtelen. Majdnem.
- Bármit megadok! Bármit! - a szemeiben ugyan látom, hogy a bármi tényleg bármit jelent nála, de a porhanyós kis lelkén kívül mi másra lehetne szükségem egy ilyen hitvány halandótól? A szenvedésük már nem elégít ki teljesen. Magasra szökött volna a mércém? Vagy már túl idős és túl kiábrándult vagyok ahhoz, hogy a halandókból ennyi szórakozást nyerjek ki? Biccentek hát, bár tudom, hogy életre kelteni nem fogom tudni őket, ha csak nem térnek vissza hamar a testükbe a mostani helyzetben. Valójában más módszerem is akadna... A feltámasztásra...  
Hagyom hát, hogy vezessen, s hamarosan elérkezünk egy kissé leélt, romosabb házhoz, melybe be sem kell lépnem, már megérzem odakintről a halál kellemesen rothadó, csalogató illatát. Mámorító vér, ízletes belsőségek, s a kellemes brutalitás, mely szemem elé tárul, mikor belépek a rozoga ajtón. S bár eddig próbáltam adni a komoly és rideg démont, de mikor körbenézek... Akkor bizony kénytelen vagyok hangosan felröhögni.
- Hát itt meg mi a fasz történt mégis? - ámulva figyelem a kegyetlenséget, mely beteríti az egész szobát. Nehéz lenne konkrét alakokat kivenni a húscafatokból, csontokból, megnyúzott bőrből s mindenfele elterülő belsőségből, de a felismerhetetlenségig nyomorgatott testekből leszűröm, hogy hárman minimum szétrepültek itt a szélrózsa irányába. Illetve, négyen...
- Az ott? Miért sértetlen? - mutatok a szoba sarka felé, ahol egy fejletlen magzat hever. Talán az ötödik hónapra tippelnék a méreteiből s a kinézetéből. A lány közben alig bír megszólalni, annyira rázza a zokogás, de percek múlva nagy nehezen sikerül kipréselnie magából pár szót.
- Már így voltak, mire visszatértem. - mutat három pontra a húskupacban. - Az anyám, a nővérem, és a nővérem férje. És... - biccent a magzat felé, s újra elkezd sírni. - Eladom a lelkem, csak keltsd őket életre! - üvölti a hisztéria határán, melyért a régi korokban tébolydába kerültek a nők. Érdekes, mikor a lélek kezd megtörni, s ha már erre pazarolom a mai estém, akkor illő lenne megtörni ezt a leányzót úgy igazán, az én módszereimmel... Letérdelek hát a vérfürdő közepére, tekintetemre sötét gomolygás száll, s halkan elkezdek mormolni egy számára ismeretlen, ősi nyelvet. Mikor pedig elcsendesedek, váratlanul a kupac megmozdul, s szép lassan három alakká formálódik. Persze, nem nyerik vissza ép külsejüket... Pokoli teremtények állnak lábra, kikben szinte egyik szerv sem ott van, mint ahol kellene. A magzat is megmozdul, s szép lassan elkezdi vonszolni magát felénk. A lány egyből őrült üvöltést hallat, s már mászna odébb, már menekülne a földön, de én elkapom a bokáját, s közelebb húzom magamhoz. Térdre rántom magam előtt, s nyakánál fogva húzom magamhoz egészen közel.
- Így megfelel, Kedvesem? - kérdem halkan, némi titkos szenvedélyt csempészve szavaimnak mélyére. Hiába, a teremtényeim túlságosan gyönyörűek ahhoz, hogy ne érezzek általuk egy kis bizsergést magamban. Ám a szőkeség hevesen rázza fejét, s némi nyálat köpve arcomra kezd kiáltani.
- Hadd felejtsek el mindent! Mindent!!! Vedd el az emlékeim és tiéd a lelkem!!! - számba csúsztatom ujjbegyemmel a nyálát; a lelke már így is az enyém, kis naiv... Ám legyen. Miért ne? Hiszen annyira kedves vagyok, a legkedvesebb démon ezen a kurva világon. Megragadom hát két oldalt fejét, s ajkait ajkaimhoz húzom leheletnyi távolságra, mire váratlanul a lány szájából szürkés, füstszerű lég kezd kifelé áramolni az én számba. Ó, az emlékek... Igazán zamatosak tudnak lenni, főleg ha tele vannak fájdalommal és gyötrelemmel...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Poros kisváros VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1058
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 30, 2020 11:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Seroth


Poros kisváros Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
60
☩ Rang :
Főbűn (Kapzsiság)
☩ Play by :
Gaspard Ulliel
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 30, 2020 11:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Látom, hogy nem figyel, így pedig fölöslegesnek tartom a hegyi beszéd folytatását. Nem vagyok szónok, hogy órákig jártassam a számat, nem is fogom megtenni. Lassan alábbhagy az érdeklődésem és lassan elunom magam. Lassan semmi érdemleges nem lesz benne és csak egy ugyan olyan lesz, mint a többi. Értéke elenyésződik és kezdem úgy látni nem tudnék belőle hasznot húzni. Én meg szeretem, ha valami hasznos.
Felajánlom segítségem, de ő "elszalad" előlem és otthagy. Nem megyek utána, hagyom közeledni céljához, én meg visszabújok a sikátor, sötét, rideg árnyékába. Akár csak a mumus, ki a sötétségből figyeli és rémiszti halálra áldozatát, majd visszabújik csalfa reményeket ébresztve kiszemeltjének szívébe. De én nem vagyok mumus. Én a szörny vagyok, akit ha tényleg hajt a vágya nem csak ijesztget....hanem akcióba lép és lassan becserkészi áldozatát, hogy annak utolsó könyörgéseit az éjszaka kapja fel és elvigye oda, ahol az Úr sem találhatja meg, sem pedig e ártatlan szenvedésén sem fog tudni segíteni. Előbb vagy utóbb mind egy helyre kerülünk. Ami nem lesz más, mint a kétségbe ejtő sötétség, mely felemészt mindent, mi e világhoz tartozott.

The End~
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 30, 2020 8:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Seroth
────────────── ──────────────
Rátekintek, közben viszont az angyali csatorna nekiindul, így még szavainak foszlányát sem tudom elkapni, de azért úgy teszek, mint aki figyel. Azt is látom, hogy közelebb lép, ám még mindig az elhangzó üzenetekre figyelek, holott nem is nekem szólnak. Érdekes néha rákapcsolódni ezekre, s általában hagyom elmúlni.
- Értem - tehát valóban feladata volt vele, s akárhogy is, ez lett vége. Döntések, és remélem, hogy akinek küldtem egy kis jóakaratot, a mostani eseményt, amiben része volt, tanul belőle, s jóra tudja majd használni.
Az angyalvonal azonban ismét beleszól a szavaiba, s el is vonja a figyelmemet, noha csak figyelő arcomat láthatja. Újfent nem nekem szól üzenetük, s így hagyom lecsengeni.
Egy éteri fütty süvít el mellettem, ilyet ritkán hallok, ez a segélyhívás. Tehát ezt hallhattam? Gondolkodott a lélek? A fütty irányába fordulok, s meg is pillantom a forrását. Hm.
- Ó, meg is van a borbély! - Mutatok a másik irányba, még mielőtt elkapná a kezemet. - Nagyon köszönöm a segítséget! - Mosolygok rá, s érzem a sürgetést, ám korántsem az utcába be, sokkal inkább a borbélyhoz. Valami készül.
- Legyen szép a napod! - Integet felé, miközben a járdára lépve, sietősre veszem léptei, s figyelmem már az épületen belülre koncentrál. El fog kélni a segítségem, s talán már az sem elég, ha csak jelen vagyok.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Seroth


Poros kisváros Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
60
☩ Rang :
Főbűn (Kapzsiság)
☩ Play by :
Gaspard Ulliel
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 26, 2020 6:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To: Armaita

- Nem mindig, de elég gyakran, hogy egyre több ember veszítse el hitét felétek. Kíváncsi vagyok most ki kezeli Atyátok kedvenceit most, hogy ő nincs. Ja várj. Arról el is feledkeztem, hogy ti is szétszéledtetek. Már nem vagytok olyan összetartóak, mint voltatok. Gabriel utálja az embereket, Michael meg kedveli őket. Na meg ott vannak a semlegesek, akik vagy túlságosan is szeretik testvéreiket, hogy válasszanak, vagy még mindig él bennük Atyátok szava. Elnézve a kis akciódat... - lépek hozzá közelebb. - Te vagy Michael-t segíted, vagy a semlegesek sorait erősíted. Ha nagyon kéne döntenem azt mondanám, hogy inkább az utóbbi. Bájos.
Avatom be, hogy kell kiismerni a másikat. Sokszor jártam túl az ellenségem eszén, hogy ismertem. A következtetés művészete igen értékes, ha tudjuk is használni. A régi kapzsiságot is valahogy így öltem meg. Bár igaz az inkább volt személyes indok, mint érdek. Engem hidegen hagy a ranglétra, ezért is vagyok az aki. A ranglétra közepe egy igen kényelmes poszt.
- Az emberek nem szívesen tesznek szívességeket a démonoknak csak akkor, ha kérve vannak rá. Csak egy feladata volt semmi több. Amit ő nem teljesített, ezért jár a bünti. Ok és okozat. Vagy magyarázzam el úgy, hogy te is értsd? Rendben akkor ebben az esetben én voltam Atyátok az ember pedig egy angyal, aki nem teljesítette akaratom és, mivel durci voltam ma nem bocsájtottam meg neki, míg lenem róttam rajta, ami jár. - nézek a szemébe. Hangom nyugodt, ám ha egy kicsit fülel hallhat benne egy kis kíváncsiságot is. Kíváncsi vagyok ki tudom e hozni a sodrából.
Ahogy ott áll az úton vigyor jelenik meg arcomon és mögé lépve súgom fülébe elkísérjem e. Amint igen mondott megragadom kezét és egy kicsit húzom magam után, hogy tartsa a lépést. Hátra arcot invitálok ahonnan elindult. Ki gondolta volna, hogy egy angyal el tud tévedni.

From: Seroth
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6