Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Teahouse to the Red Lion •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


Teahouse to the Red Lion VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1033
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 05, 2018 9:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 14, 2017 11:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Xhex & Amy

"Nem az igazságra van szükségünk, azt ismerjük magunk is, és nem tudunk mit kezdeni vele - vigasz kellene nekünk és segítség."

Néha egy nehéz nap után jól esik egy kis nyugalom, egy kis pihenés. Ezért is gondoltam arra, hogy beülök az egyik kedvenc kis helyemre, nem mintha olyan sok választásunk lenne. Mondjuk nem sűrűn szoktam ide beülni, ha magányra vágyom akkor inkább elmegyek a szokásos helyemre, ahol tényleg egyedül lehetek, de most még a forrócsokit is megkívántam. Bár igaz egy vagyon, de úgy érzem néha megérdemlem. Legalább ennyi haszna legyen abból, hogy a családom gazdag.
Az ablak mellett foglalok helyet a forró csokimmal, majd elő is veszem a könyvemet és folytatom az olvasást. Egy újabb régebbi regényt vettem elő, amit még akkor írtak mikor nem tudtunk az angyalok, démonok létezéséről, amikor szebb volt minden.
Ilyenkor nem szoktam foglalkozni a környezetemmel. Csak elmerülök a könyveimben és olvasom a sorokat egymás után. A jelenlegi regény is iszonyatosan tetszik így gyorsan haladok vele. Teljesen beleélem magam a szituációkban… Aztán hirtelen…
-Oh szia!-Pillantok fel a nőre. Naná, hogy felismerem. Régi jó barát, akivel ezer éve nem találkoztam. Egy mosoly kúszik arcomra, majd felállok és azonnal nyomok az arcára két puszit, majd át is ölelem őt.
-De jó látni téged!-Miután elengedem őt végigmérem és elismerően bólintok.
-Remekül nézel ki. Hogy vagy? Gyere ülj le ide nyugodtan.-Mutatok a szemközti székre, majd én is visszaülök a helyemre.


Öltözet ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 10, 2017 8:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Amber


Hulla fáradtan tettem egyik lábamat a másik elé, miközben az agyam a legutolsó betegemen katogott. Szegény nőnek szilánkosra tört a combcsontja és bár a csapatom és én mindent megtettünk azért, hogy rendbe hozzuk a felépülése így is sok időbe fog telni. Még mielőtt eljöttem volna a kórházból bekukucskáltam a kórterembe és hál Istennek nyugodtan pihent a nő, így nem láttam értelmét annak, hogy bent maradjak.
Gondolataimba merülve léptem be a teaházba. Muszáj volt egy kis kffeint juttatnom a szervezetembe, pedig inkább aludnom kellett volna, de akkor is. Ha nem jutok a szükséges koffein adagomhoz, akkor teljesen használhatattlan leszek holna. A sor rövid volt a pultnál, mivel ilyenkor nem sok mindenki ült be teázni. Ameddig várakoztam, hogy sorra kerüljek az előttem lévő táblát bámultam, de a rajta levő írást, nem fogtam fel teljesen.
- Jó estét! Mit adhatok?- Hallatszott a fiatal férfi hangja. Megráztam a fejem és apró mosolyt erőltettem magamra.
- Egy fekete teát kérek. Négy cukorral és sok citromlével.- Válaszoltam röviden, majd a táskámba kezdtem kotorászni a pénztárcám után. A tea gyorsan elkészült. Láttam, ahogy a forró nedű lassan ontja magából a gőzt.
- Parancsoljon.- Tette elém a férfi a csészét, én pedig kúrtán bólintottam és odaadtam az összeget.
- Köszönöm. Tartsa meg a maradékot.- Mondtam neki, majd a csészét felmarkolva az első asztal felé indultam el. Csak egy pillanatra néztem körül, mikor megpillantottam egy ismerős arcot. Magam se hittem el, hogy kit látnak szemeim, de hát kicsi a világ.
- Amber?- Kérdeztem hitetlenkedve. Nagyon rég nem láttam a lányt és hogy pont most futok vele össze.. Szinte lehetettlennek tűnt.
- Ezer éve nem láttalak... Xhex vagyok....- Mosolyodtam el, miközben nagyon reméltem, hogy Ő is felésmert. Amikor utoljára találkoztunk, még mind a ketten tizenéves tinik voltunk. El se hittem, hogy egy ilyen régi ismerőssel futottam össze ezen a késői estén.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Márc. 24, 2017 2:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
Lassan: megbotlik az, aki rohan.
- Mondhatjuk úgy, hogy felnyitotta a szemem. De… nem csak az, hanem a beszélgetésünk. – Hiszen olyan könnyen ment, találtunk közös témákat, lenyűgöz a régi dolgokról szóló tudásával, hiszen egy mai embertől ilyesmit nem várhatok. Érdekesnek és szórakoztatónak találom, és egészen addig jól éreztem magam… amíg meneküli nem kezdett.
- Igen, most már eldöntöttem. – Amit eddig is, hiszen érzem a zsigereimben, hogy kell nekem. Miért mindig a nehezen megszerezhetőre fáj a fogam?  Még a párocskával is könnyebb dolgom lenne, de nem… imádom a reménytelen eseteket. És eddig mindig megtaláltam a módját, hogy sikerrel járjak, persze most valahogy a türelmem végesnek bizonyult, pedig nem szoktam ennyire hirtelen lenni.
- Nem gondolom, hogyha egy kapcsolatnak vége szakad, az bődületes katasztrófa. – Emelkedik meg a szemöldököm. Vannak macskáid? – Mert eddig nem említette őket, márpedig az állatosok előszeretettel beszélnek a kis kedvenceikről.
- Hát, nem vagyok éppen egy tizenéves csitri. – Örülök, hogy sikerül megnevettetnem egy kicsit, így talán kevésbé kínos a helyzet. Amúgy is, az emberek könnyebben beleszeretnek azokba, akik megnevettetik őket.
- Maradjunk. – Hunyom le a szemem egy pillanatra. Legalább nem küldött el a pokolba, bár az elég ironikus lenne, lévén nem is olyan régen még felkerestem az egyik lent lakó barátomat.
- Örülök, hogy…. legalább a lehetőséget nem veted el. – Mosolyodom el halványan. Bár átgondolva ezt a dolgot lehet jobban jártam volna, ha kicsit csendben maradok még, legalábbis egy darabig. De hát ez van, a szavakat már nem szívhatom vissza. Ilyenkor azért meglehetősen irigykedem nagynénéim és bátyáim azon képességére, hogy képesek belenyúlni a halandó elmékbe. Olyan könnyedén tehetném semmissé az egész beszélgetést, de hát… ez a lehetőség nekünk nem adatott meg. Azt hiszem ezért se bántam meg soha a tetteim, hiszen nem vagyok képes elfeledtetni őket.
- Megértem. – Bólintok. Most nagyon türelmesnek és empatikusnak kell lennem. Megbolygattam a kis világát, szóval akkor hoz a legnagyobb eséllyel nekem kedvező döntést, ha békén hagyom. Rühellem ezt az időszakot, és egész biztosan lesz még ilyen, amikor elárulom neki, hogy ki is vagyok valójában. Bár jó esetben akkor már eléggé kötődni fog hozzám ahhoz, hogy ez ne zavarja. Most viszont még nagyon az elején vagyunk…
Amit indulás előtt tesz azonban annyira meglep, hogy zavartan pislogok rá, miközben elpirulok. Tényleg zavarba jövök, és ez nálam nagy szó. Azok után, amiket mondott így elbúcsúzni? Hát mondanom se kell, hogy még kevésbé értem ezt a lányt és a szavait. Azt hiszem halandóként kegyetlennek gondolnám, de mivel eszem ágában sincs lemondani róla, így inkább a pozitívumok közé sorolom a furcsaságot. Levesz a lábamról, és emiatt még inkább kell nekem!
- Akkor… akkor szia. – Köszönök el tőle, és bár már nem vagyok olyan zavart, mint abban a pillanatban, mégis lesütöm a tekintetem.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 23, 2017 11:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- Rendben, akkor nem volt az – bólintok beleegyezően, bár ez már se nem oszt, se nem szoroz a dologgal kapcsolatban.  – És azok után, hogy ott akartalak hagyni, - igaz, ez csak egy hirtelen ötlet volt, amit valószínűleg megbántam volna, ha nem követ, vagy most fogok megbánni, hogy követett – úgy gondolod, hogy ez alátámasztja azt, amit elsőre gondoltál? – vonom fel magasra a szemöldökömet. Hát, én biztos, hogy nem ilyen következtetésekbe bocsátkoztam volna az ő helyében, de… az emberek furcsát.
- Hmh – sóhajtok elégedetlenkedve, miközben legszívesebben a fejéhez vágnám, hogy de akkor is becsapott, hiszen már akkor is lehetett volna egyértelműbb ezzel kapcsolatban. – Jól van, de most már eldöntötted, mint láthatjuk – és nem hozott jó döntést, legalábbis azzal biztosan nem, hogy ezt így elém tárta.
- Úgy, hogy ha valaha is jó vége lett volna, most nem a macskáimmal élnék – válaszolok a kérdésére a fejemet ingatva. Hát mégis, hogy érthetem másként, minthogy kudarcba fulladtak a próbálkozásaim? Persze, szokták mondani, hogy a suszternek is lyukas a cipője, meg hogy a pszichológusok komplett őrültek. Van benne valami, nem?
- Nem, nem mindenki. Találkoztam már olyanokkal is, akik rögtön megértették – válaszolok a kérdésre kicsit talán nyíltabban, mint kellene. Közben próbálok úgy tenni, mintha az a reményvesztett sóhaj semmit se jelentene számomra, pedig valójában nagyon sajnálom, hogy… ilyen helyzetbe kerültünk.
- Hmh – majdnem hangosan felnevetek, amikor annak ellenére, hogy ő maga is megfogalmazta látszólag, hogy mekkora ostobaság lenne ragaszkodni tovább ehhez a dologhoz, mégis felveti, hogy randiznunk kellene. Egy ideig csak meredek rá.
- Ó, mert olyan öreg vagy – ezt már nem bírom el nevetés nélkül. Azért erre a párkeresős dumára elég hamar abbahagyom a nevetést, és inkább összeszégyellve magamat tekintek rá együtt érzően, mint aki tudja, hogy milyen valakinek a párját keresni, és hosszú időn keresztül nem találni. Persze, magamnak sose próbáltam keresni, és pláne nem találni, hiszen angyal vagyok, nincs nekem szükségem ilyesmire.
- Maradjunk csak a barátkozásnál – mondom megköszörülve a torkomat, mintha egy pillanat leforgása alatt berekedtem volna. – Aztán meglátjuk, hogy mi lesz – majd találok neki valaki mást, akire átirányíthatja az érzéseit. Biztosan képes lennék megtalálni azt, akire szüksége lesz. Talán már holnap el is kezdem a keresést. Összehozok neki pár randit, hogy mihamarabb leakadjon rólam.
- Most… ne haragudj, de mégis inkább hazamennék – hajtom le a fejemet elnézést kérően. - Fel… fel kell dolgoznom ezt az egészet – mintha valami hatalmas trauma ért volna, pedig nyilván nem ő az első, aki megpróbál pillanatok alatt barátból valami mássá átvedleni. Odalépek hozzá, hogy adjak az arcára egy puszit, hiszen ennyit csak megérdemel az őszintesége miatt, még ha ezzel el is rontotta egy kicsit. Talán nem helyrehozhatatlan.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 23, 2017 10:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
Lassan: megbotlik az, aki rohan.
- A példa kedvéért. Nagyon vigyázok a kedvenc vázámra. – Mosolyodom el. – De nem, nem bánnám. – Ingatom meg a fejem. – Kijelentem, hogy hülye voltam, összeszedem a váza darabjait és megnézem, menthető-e némi ragasztóval. Ha nem… hát nem. Majd lesz egy másik kedvenc vázám. – Vonom meg a vállam. Megszoktam már a veszteséget, hiszen több ezer éve élek a földön. Emberek, halandók néha csupán egy pillanat és már füstté is váltak mellőlem. Ha ehhez nem szoksz hozzá, beleőrülnél a fájdalomba.

- Alapvetően számomra sosem a pénz volt a lényeg. – Ingatom a fejem. – Ha kell a jég hátán is megélek. – Elvégre nem szükséges ennem, és bármit megszerzek, de ezt most inkább nem adom így elő. – A tánc megszerettetése, az emberek felszabadítása az, amiért ezt a hivatást választottam. – Meg mert ez jutott eszembe először.
- Növeli a kitartást, a rugalmasságot… Segíti az egyensúlyérzékedet, megtanulsz reagálni helyzetekre, akár vezetőként akár vezetettként. – Kezdem el sorolni a tánc előnyeit. – Persze nem állítom, hogy ezt más gyakorlatokkal nem lehet elérni, de a szórakozás itt legalább garantált. És a jó zene. – Mosolyodom el.

Megnyugtat egy cseppet, hogy nemmel felel a kérdésemre, bár akkor lehet, hogy most készülök elkövetni egy oltári nagy hülyeséget. Mindenesetre ujjam lassan lecsúsznak a bőréről, hiszen felismerem a feszengése jeleit. Vajon miért nem szereti, ha megérintik? Persze én idegen vagyok még számára, azt hiszem természetes, hogy nem örül annak, ha fogdosom, mégis a reakciója elgondolkodtat. Nagyon nem lesz könnyű vele, azt hiszem.
- Persze, de… - Muszáj lesz kiterítenem a lapjaim, mert egyébként már nem tudnék jól kijönni a helyzetből. Kicsit zavartan pillantok félre és némi gondterheltség is átsuhan a vonásaimon. Nem vagyok odáig a mindent egy lapra teszünk fel szituációkért, ha nagy a tét, de magamnak sikerült összehoznom, hát mindent bele!
- Igen… - Indulok meg, ha ő is elindul, hiszen megértem, hogy a barátai előtt furcsa lenne, hogy kint álldogálunk szinte a bejáratnál, miután otthagytuk őket. Valószínűleg így is eléggé levágták azt, hogy én mit akarok Anától, azt pedig, hogy ő mit akar… nos elvileg ők ismerik jobban.
- Igen, tudom. Mert még bennem is zavaros ez a dolog. – Bólintok, bár az igazság az, hogy sokkal tisztábbak az érzéseim, mint egy embernek. Tudom mindig mit akarok, a kérdés általában csak az, hogyan érhetem el. Most is csak az a gond, hogy hamarabb kell színt vallanom, mint eredetileg terveztem, és nagyon… nagyon oda kell figyelnem, hogy ne csússzon ki az ujjaim közül ez a drága angyali teremtés.
- Nem. Ez nem volt randi. – Ingatom meg a fejem lassan, miután megtorpantam és felé fordultam. – Ez egy olyan találkozó volt, amin eldönthettem, hogy merjek-e tőled randit kérni. Illetve olyan, hogy rájöjjek tényleg olyan érzéseim támadtak-e irántad, amiket elsőre gondoltam. – A randiról tudott volna, az egészen más, mert… sokkal közvetlenebb, több érintéssel, sok-sok romantikával. A párjaimat imádom elkényeztetni.
- Ezt már mondtam neked. Semmit se szeretek kimondani, amíg nem tudom, hogy biztosan azt érzem-e… - De most kimondtam, tehát elég határozott vagyok vele kapcsolatban.
- Sajnálom. – Mert mit tehetnék? – De valójában nem csaptalak be. Barátokat keresek, és… veled kapcsolatban nem tudtam eldönteni… akkor este még, hogy többet is szeretnék-e. – Szóval maradhattunk volna pusztán barátok, elméletben, ha nem akarnám annyira megkaparintani. Vágyom rá, és ezt bizony nehéz leküzdenem.
- Hogy érted, hogy sosincs jó vége? – Már temetné azt, ami el se kezdődött?
- Gondolom… ilyenkor mindenki megpróbál arról győzködni, hogy vele más lesz, hogy ő lesz a kivétel… - Sóhajtok fel, mint aki máris elvesztette a reményt.
- Pedig én nagyon örülnék, ha megpróbálnánk egy tényleges randit. – Mosolygok rá szomorúan. – Nem vagyok már túl fiatal… - de még mennyire nem! – Így mindig attól félek, ha elengedem azt, aki esőre nemet mond, elszalasztom az esélyt, hogy megtaláljam a Párom. – Kulcsolom össze a hátam mögött a kezeim, miközben a távolba pillantok. Igazán ártatlan, és zavart kislányos póz ez, már csak az kéne, hogy a cipőm orrával a földet rugdossam.
- De tudom, hogy az erőszak csak rosszat szül… - Teszek úgy, mint aki kész lemondani dédelgetett álmairól, holott eszem ágában sincs!

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 23, 2017 8:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- Semmi baj – ingatom meg a fejemet mosolyogva. Igaza van. Valami vicceset kellett volna kiböknöm, de valahogy egyik pillanatról a másikra, minden látszólagos ok nélkül meggyötört a gondolat, hogy nem lehetnék sose az, ami egy kicsit lenni akarok. Ahogy a legtöbb angyal mondani szokta: „Erre lettem teremtve, ez az én feladatom.” Nem lehetek más, mint aminek teremtve lettem.
- Akinek szüksége van tanácsra, az így vagy úgy, - egy kis hisztizés, vagy késhegynyi titkolózás után, nehogy rájöjjek - de végül megfogadja – vonom meg a vállamat mosolyogva. – De ha úgy érzed, hogy nincs ilyesmire szükséged – biccentem oldalt a fejemet, valami olyasmit sugallva, hogy akkor nem is adok tanácsot, hiszen minek?
– Nem kell az ügyfelemnek lenned – hiszen nem akarom erőszakkal ráerőltetni a segítségemet. Már csak azért sem, mert, ha az igazi szakmámban segíteni akarok bárkinek, akkor azt megtehetem anélkül is, hogy arról halvány fogalma is lenne.
- Hmm… - pillantok félre elgondolkozva. – Tegyük fel a példa kedvéért, hogy van egy vázád, amihez érzelmileg kötődsz. Tegyük fel, hogy éppen mellette támasztod a falnak a létrádat. A létra eldől, mert nem megfelelő szögben tetted le. A váza összetörik. Nem bánod utána, hogy ügyetlen voltál? – kérdezem kíváncsian. Úgy gondolom, hogy ezt a témát nem ugyan abból a szemszögből közelítettük meg, ezért igyekszem helyre tenni a dolgot mindkettőnkben.

- Nem – ingatja a fejét vigyorogva. – Sőt, elég gyakran rángatott bele butaságokba – teszi hozzá a régi szép időkön mosolyogva, és látszik az arcán, hogy ehhez még hozzájön az is, hogy tényleg jó párba lett belerángatva. Persze, nem sajnálja egyiket sem, még ha a felelősséget pont ezek okán sikerült olykor megismernie. Bár, ahhoz, hogy jó alibim legyen, egy kicsit belepiszkáltam a fejébe, ami bevallom nem volt szép tőlem, de az eredeti ismerős élete éppen megfelelő volt arra, hogy átvegyem a helyét. Arról nem is beszélve, hogy már meghalt, szóval igazán nem tettem semmi rosszat.
- Hát, ha sikerül bejutnod a felsőbb körökbe, akkor biztosan lesz lehetőséged arra, hogy jól keress – mondja Jessica, miután elmerengett ezen a témán magában egy rövid ideig. A közemberekről nehéz elképzelni, hogy ilyesmire lenne pénzük.
- Nem akarom leszólni ezt a sportod, de… nem találom túl hasznosnak, - persze katonaként más dolgokra helyezi a hangsúlyt Tilda. Nyilván megvannak a táncnak is a maga szépségei, de nem az ő számára. Legalábbis eddig még a párja nem próbálta rávenni ilyesmire. De persze, ami késik, az könnyen lehet, hogy nem fog múlni sem.
- Ebben van valami – bólogat a szőke mosolyogva. Ő is el tudna képzelni valami könnyed ismerkedő estet, habár itt megint bekerül az a kérdéskör, hogy: Ki lenne hajlandó fizetni ilyesmiért? Persze, azok, akik egyedül vannak, magányosak… úgy sejti.
- Úgyszintén – válaszol a sötétebb hajú, és a másik is bólint, miközben mosolyogva integet felé. Aztán Jessica még Inanna után fordult, hogy azt nézze, Inanna milyen sietős léptekkel indult utánam. Valamit forgat a gondolatai között, egy kérdést, amit egyenlőre nem mond ki, de hamarosan megteszi majd,… Bár, ha nem teszi fel, akkor is ki fog derülni egy idő után, hogy igaza volt-e.

- Igen? – pillantok vissza a nőre, majd a tekintetem átsiklik az arcáról a csuklómra, melynek elkapásával megállásra sarkalt. Nem futottam én, hogy ilyesmire legyen szüksége, egyszerűen csak elindultam, hogy kilépjek a helyzetből. Ő dönthetett, hogy jön-e velem, és döntött. Akkor miért állít meg? Csöndben nézem az ujjai rabságában sínylődő alkaromat.
- Nem – válaszolok, és még mosolygok is rá szelíd tekintettel, feledve korábbi bosszúságomat. – Csak azt mondtad, barátokat keresel, én pedig úgy láttam, hogy ez egy megfelelő alkalom lenne rá, hiszen olyan közvetlen vagy. – Megvonom a vállamat, mintha ez valami jelentéktelen dolog lett volna a részemről. A közös témájuk megvolt, így én már feleslegesnek tűntem a képletbe. Na, igen, és egy kicsit felkaptam a vizet azon, hogy rólam kezdtek el beszélgetni. Tudom, hogy ez igazán nem volt szép tőlem, de, ha egyszer ilyen szeszélyes vagyok.
- Lehetnél pár lépéssel távolabb őszinte? – pillantok szét, és azonnal kicsit idegesebb leszek, amint felhozza ezt a baljóslatú mondatot. Látszólag elég kínosan érzem magamat ebben a helyzetben. Közben megpróbálom lassan, finoman kihúzni a csuklómat az ujjai közül, és ha már visszaszereztem, akkor szorosan magamhoz fogom a táskámat, mint aki attól tart, hogy ellopják, vagy ilyesmi. Minden esetre, ez a mozdulat arra tökéletes, hogy védekező pozíciót akarjak felvenni, bármire is készüljön. Ha engedi, akkor elindulok újra kifelé, hogy ne hallgassa végig mindenki a most következő beszélgetésünket.
- Igen? Egész jól titkolod – motyogom az orrom alatt, arra gondolva, hogy ebben bizony hasonlítunk, hiszen én is az egyik pillanatban még teázni akartam, a másikban pedig sétálni, és… Itt most töredelmesen bevallom magamnak, hogy nem is a társasággal volt baj, egyszerűen csak azzal, hogy sétálni akartam a tavaszi levegőn.
- Ez most egy kicsit zavarosan hangzott – jegyzem meg a bevezetőjére, miközben újra felé sandítok. Aztán, ahogy lassan értelmet találnak a fejemben a szavai, úgy állok meg lassan, hogy felé forduljak. Pedig legszívesebben tovább mennék, és itt hagynám az őszinteségével együtt. Előbb-utóbb minden jónak vége szakad, nem igaz? Hát úgy tűnik, ennek most majd még az előbb előtt lesz vége. A tekintetem egy pislogásnyi ideig baljóslatú jövőjét vizionálja előre, ahogy üresen csillogó szemekkel meredek rá, vagy inkább át rajta, a semmibe.
- Hmm – egy nagyon hosszú pillanatig még csak nézek rá, majd elindulok újra. – Szóval mi most randiztunk – vonom le ezt az egyszerű következtetést, - csak én nem tudtam róla – ingatom a fejemet, majd halkan, nehézkesen sóhajtok egyet. Húzom az időt, hogy legyen időm dönteni a jövőt illetően. Bármit is mondjak, annak most következménye lesz, tehát jobb, ha nem szeszélyből, hanem megfontoltságból jönnek a szavaim. Márpedig ez a fajta viselkedés nálam igen nehezen jön.
- Kicsit becsapva érzem magam, hiszen azt mondtad, barátokat keresel – nem egy barátnőt. Lehajtott fejjel sétálok mellette, láthatóan elég gondterhelten. Nem is értem, hogy miért ragaszkodok így egy pár órányi ismeretség után hozzá ennyire? Ez annyira irracionális, még tőlem is. Habár, ha felkeltik az emberek az érdeklődésemet, akkor… De mindegy is. Mély levegőt veszek, majd átborítom a vállamon a táskámat.
- Igazából,.. mindig ez történik, ha barátkozni kezdek valakivel – sétálok tovább. Érdekes módon, annak ellenére, hogy tudom magamról, hogy szép vagyok, ezt inkább átoknak találom, mint hasznos tulajdonságnak. Persze… az emberek a szerelem istennőit mindig szépnek képzelik el, így hát… Nem csoda, hogy egy cupidó is az. – És sosincs jó vége – folytatom a szavakat egy sóhajtással zárva. – Ennek se lenne – mondom úgy, mint aki nagyon jól ismeri magát.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 23, 2017 10:49 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
Lassan: megbotlik az, aki rohan.
- Azt hittem valami vicceset fogsz mondani. Mondjuk, hogy világ életedben bohóc akartál volna lenni. – Mosolygok rá szelíden. Nem akartam, hogy rossz kedve legyen, a fene se gondolta, hogy ez a téma ilyen mélyen érinti. – Ne haragudj. – Kérek bocsánatot, amiért elrontottam a kedvét, hiszen nem állt szándékomban. Persze nem görcsölök rajta, hiszen szép lassan még vissza lehet varázsolni a jó hangulatot. Ez még nem volt fatális hiba a részemről.
- Attól tartok túl makacs, és önfejű vagyok, hogy mások tanácsait megfogadjam. – Fűzöm össze az ujjaim és szélesen elmosolyodok. Hát igen, mindig is a magam ura voltam, ritkán hagytam, hogy bárki beleszóljon a dolgaimba. – Nem lennék jó ügyfeled. – Ingatom meg a fejem. Nem, nem, sokkal közelebbi kapcsolatot szeretnék.
- Miért tenném? Ha valami nem úgy sikerült, ahogy reméltem, legközelebb másként döntök, ha lehetőség adódik. Ha pedig nem, akkor így jártam. – Vonom meg a vállam. – Felesleges megbánni a dolgokat, és azon keseregni, hogyan alakulhatott volna másként.

- Szóval nem a bűbájáról volt híres. – Mosolyodom el. Kis csintalan lány lehetett, már ha jól értelmezem a másik arckifejezését.
- Őszintén? Nem tudom. – Ingatom meg a fejem. – Bár szerintem sokan kipróbálnák, ha más nem, mozgásnak éppolyan jó, mint bármilyen sport. – Hiszen vannak kifejezetten sport-táncok is, amik a mozgásra és nem a művészetre mennek rá.
- De mondjuk egy-egy ilyen társastánc óra remek ismerkedős alkalmat is teremt, és nem mindenki imádja a diszkók zaját és a fülledt erotikát már az első randin. – Szóval inkább az idősebb rétegek közül, vagy a visszafogottabb emberek csoportjából számíthatnék kuncsaftokra, ami nem is gond. Szeretem a kihívásokat.
Pillantásom Anára siklik, ahogy meghallom az apró, talán másoknak észrevehetetlen sóhajt. A kis romantikus… Vagy valamelyik lányért odalenne a kettő közül? Nem hiszem… nem úgy néz rájuk, inkább valamiféle büszkeség csillan a tekintetében. Vagy rosszul látnám? A sóhaj mindenesetre nem megtévesztő, vágyik valami hasonlóra… szóval nincs senkije, ezt jó tudni.
- Hát, nem messze lakom a klubbtól, szóval mondhatni félig kísért az úton. Aztán mindketten hazamentünk. – Vonom meg a vállam.
Már éppen kelnék fel, mikor Ana indulásra sarkall, de a második mondatánál meglepettségemben visszaülök. Hogy mi van? Képtelen vagyok leplezni arcomon a megdöbbenés vonásait, és hatalmasat pislogok. Elsőre még megszólalni se tudok. Hát így se akartak még itt hagyni. De elég csupán pár másodperc, és némi feltámadó bosszúság, hogy összeszedjem magam. Hát nem is fog senki így itthagyni!
- Örülök, hogy találkoztunk. – Mosolygok a párocskára, miközben felkelek és a vállamra veszem a táskám. Ana már pár lépéssel előttem jár, így sietnem kell, hogy utolérjem. Hát mégis mit képzel magáról?
- Ana… - Lépek utána immár az utcán és gyengéden meg is fogom a csuklóját, hogy kicsit megállítsam, és esetleg szembe forduljon velem.
- M…egbántottalak valamivel? – Módosítom még elég korán az ajkaimra törő Mégis mi a fene volt-ez? kérdésemet valami kevésbé keményre és követelőzőre. Nem rémlik, hogy a beszélgetés bármelyik szakasza sértő lehetett volna számára, inkább kicsit kellemetlenül érinthette, hogy ő volt a téma, holott korábban határozottan igyekezett a háttérben tartani magát.
- Nézd én… őszinte leszek. – Nem mintha eddig nem lettem volna az. Egy kicsit zavartan félrepillantok, hogy megfogalmazzam mit és hogyan szeretnék számára elmondani. Nyílt lapok, talán azzal járok a legjobban, nem?
- Elég hirtelen ember tudok lenni… és… impulzív. – Nem kéne sokat köntörfalaznom, szóval veszek egy mély levegőt, ráemelem a tekintetem és nekikezdek. – Akkor este nem azért… vagyis nem pusztán azért szólítottalak meg, mert eltévedtem. Nem szoktam ilyen vallomásokba kezdeni, mielőtt magam se értem teljesen, de annyit elmondhatok… tetszel nekem. És úgy érzem elég sok a közös bennünk… Még nem ismerlek, de éppen ezért szeretnélek megismerni… - Végülis kiböktem a lényeget. Most pedig vagy kapok egy hideg zuhanyt, egy határozott visszautasítással, vagy…. egy kevésbé hideget, némi reménnyel a jövőre nézve. Azt egyáltalán nem várom, hogy esetleg bevallja, hogy hasonlóan vonzónak talál, mert az nem hiszem, hogy illene az eddig látott jelekhez.
- Nem szeretem ezt ilyen korán beközölni, mert nem egyértelmű, hogy te melyik kapura játszol, és… nem mindenkinek van ínyére ez a dolog. – Vonom meg a vállam. Persze ha már vannak meleg barátai, akkor egész biztosan nem fog most jelenetet rendezni, hogy fúj milyen undorító ez a dolog, szóval akár veheti annak is, hogy a lányokkal való megismerkedés adta meg a bátorságot a vallomásomhoz. Hogy is volt? Csak lassan, óvatosan? Most meg lényegében fejjel rontok a falnak, de hát… talán ez lesz a nyerő út.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 23, 2017 12:02 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Nem tudom Ina – válaszolok a fejemet ingatva, de már nem mosolygok, mint az előbb, sokkal inkább szomorúan pillantok magam elé. Miért kell ezt ennyire pontosan megfogalmazni? Miért nem elég az, hogy csak szeretnék valaki más lenni? Valaki, akinek sokkal egyszerűbb az élete. Például egy bűn nélküli ember, aki a mennyországba jut, ha vége a földi létének. – Csak más szeretnék lenni, ennyi. Nem kell ezt annyira túl gondolkodni – vonom meg a vállam, és újra rá mosolygok, mint pár pillanattal korábban mosolyogtam, mintha már el is illant volna az a pillanatnyi rossz kedv és gondterheltség.
- Nos, én biztos megragadtam egy szinten – vonom meg a vállamat.
- Kliensként? – vonom fel a szemöldökömet. – Az pedig igazán érdekes lenne – biccentem oldalt a fejemet. – Minden új ügyfél egy új kihívás – jegyzem meg, mert ez az igazság. Mindegyik lehetőség, mikor szerelmet teremthetek két fél között, szinte megpecsételve a sorsukat, elsülhet úgy is, ahogy én szeretném, és egészen másként is. Persze ez utóbbi esetben általában valaki másnak is benne van a keze a dologban, mert az én tapasztalatommal, azért… valljuk be, elég nehéz elrontani a dolgokat. Semmi új nincs a Nap alatt! Mármint, azon kívül, hogy lejöttünk a földre háborúsdit játszani.
- Soha semmit se bánsz meg? – kérdezem felvont szemöldökkel, kicsit talán kihívóan. Vajon tudnék neki olyan dolgot mutatni, amit jobb lenne megbánni, akár a múltjában vagy akár a jövőjében? De, nem, egyenlőre nem szeretném elrontani a szórakozást azzal, hogy belenézek, mégis mi található a fejében?
- Ha szeretnék, akkor már tudnék táncolni – válaszolom mosolyogva. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy szeretem tudni, hogy hol vannak a határok, aztán magam eldönteni, hogy mit kezdjek ezekkel.
- Ezt mindenki látja a versben – vonom meg a vállamat, de azt csak nagyon kevesen tudhatják, hogy mi történt igazából. Valószínűleg semmi se történt, a költőnő egyszerűen csak tehetséges volt, és talán egy kicsit vicces kedvű is.

- Igen, de nem-igazán volt az – ingatja a fejét, és látszólag mosolyogva gondol vissza régmúlt gyermekkorba, amiben éppen annyira sok rossz fát tettem a tűzre, mint amennyit most is képes vagyok, hiszen senki és semmi se szab gátat nekem.
- Nem, - ingatja a fejét mosolyogva. – Mi csak később ismerkedtünk meg – teszi hozzá, miközben megszorítja a párja karját, ezzel is jelezve, hogy ők előbb voltak egymásnak, mint hogy Ana segített volna nekik összegabalyodni. Ami persze nem éppen így igaz, de erről annak a kettőnek nem kell tudnia.
- Lenne rá kereslet? – kérdezi meglepetten Tilda.
Miközben így elbeszélgetnek a fejem felett, mosolyogva szemlélem az általam alkotott műt, kicsit megfeledkezve arról, hogy nem vagyok egyedül. Nagyon tetszik, hogy ezek ilyen jól megvannak egymással. Ábrándosan felsóhajtok, miközben oldalt biccentett fejjel figyelem, hogy ezek ketten milyen apró jelzésekkel mutatják.
- Nem értem, akkor végül hazakísért? – kérdezi Jessica, akinek valahogy nem lett teljesen kerek a történet. Habár már akkor is meglepetten nézett, mikor kiderült, hogy én felajánlottam valakinek, hogy majd jól hazakísérem.
- Akár mehetünk is – teszem le a poharamat az asztalra hirtelen, és elkezdek felkelni, ezzel egyértelműen jelezve, hogy tényleg menni szándékozom. Inával, vagy nélküle, de most itt fogom hagyni a két lányt, amiből úgy tűnhet, hogy egyáltalán nem tetszik, hogy a kis titkaimat elpletykálják az új ismerősömnek. – Vagy tudod, mit? Maradj nyugodtan te is – mosolygok rá kedvesen. Hiszen egyedül is nagyon jól megvagyok, nem kell ahhoz nekem partner, hogy jól érezzem magamat.
- A Rómeó és Júlia pont illeni fog hozzátok – jegyzem meg rájuk mosolyogva, hogy azért érezzék, nincs harag, majd kiveszem a táskámból a italaink árát, és leteszem az asztalra, aztán meg sem várva a többiek reakcióját, elindulok.
- Ezt meg mi lelte? – pillant utánam Jessica, és hangja nem kerüli el a figyelmemet, de nem szeretnék válaszolni, hiszen nem minden róluk szól.
- Tudod, milyen szeszélyes – vonja meg a vállát Tilda, majd int a pincérnek, hogy akkor ők most már tényleg rendelnének valamit.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 22, 2017 2:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
Lassan: megbotlik az, aki rohan.
- És van konkrét elképzelésed is, hogy ki szeretnél lenni? – Érdeklődöm tovább mosolyogva. Az ilyen vágyak mindig fontosak, hiszen a lélek legmélyéről származnak, az ember valójából. Olyasmit is elárulhatnak rólunk, amit nem akarunk. Mit árulsz el magadról Ana? Milyen titkos vágyak nyomják a szíved?
- A néha az pont elég. – Én is szeretem az állandóságot, azért is választok magamnak körültekintően partnert. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne ízlelhetném meg másokkal a szenvedély gyümölcsét, a hűségem nem ilyen irányú, ahogy a ragaszkodásom sem. A partnereim sok odafigyelést, törődést kapnak és nem csak szexuális értelemben. Annak nem lenne értelme egy kéjdémonnál, nem igaz? Én tényleg partnert választok magam mellé. Olyasvalakit aki fontos lesz nekem, minden tekintetben. Azt hiszem ez a legközelebbi, amennyire egy magamfajta a szerelemhez közel juthat.
- Hm. Ezt én mindig inkább úgy értelmeztem, hogy fejlődni kell, nem megelégedni azzal, amit elértél, vagyis lehetsz mindig jobb, törekedhetsz a tökéletesre, vagy kezdhetsz másba, hogy minél több mindenhez érts. – Nekem inkább ez volt mindig a felfogásom. Fejleszteni önmagad fontos, hogy ne unj bele az évszázadokba. Na meg persze, hogy lépést tudj tartani a világgal.
- Nem, dehogy. De nem szeretném, ha kliensként tekintenél rám. – Mert úgy túl távolságtartó lenne, persze érdekes lenne figyelni, ahogy viaskodni kezd önmagával, ahogy próbálja leküzdeni az irántam feltámadó érzéseit, mert lesznek olyanok előbb-utóbb, de most inkább szeretnék biztos eredményt. Sajnos az emberek hajlamosak eldobni maguktól azt, ami összekuszálja az életüket. Nem szereti mindenki az izgalmakat.
- Nem bánom, hogy ilyen volt az életem. Megtanultam nem megbánni dolgokat. – Mondanám, hogy ahhoz túl rövid az élet, de ez esetemben hatalmas hazugság lenne, márpedig igyekszem a lehető legkevesebbet ferdíteni. Ezért is meséltem a családomról úgy, ahogy. Lucifer az apám, mindig is úgy tekintettem rá, hiszen a teremtőm. És nagyon sok testvérem van. Mi egy hatalmas, önmagával is gyakran háborúban álló hangos család vagyunk… - És igyekszem kihasználni a lehetőségeimet.
- Nem erőszakoskodom. – Mosolyodok el szelíden. Igen, tudok én nagyon megértő, és empatikus is lenni, sőt… kifejezetten annak kell lennem a munkámhoz. Mindenkinek megvan a maga keresztje, és nem mindenki szeret nyílt lapokkal játszani.
- Szóval szeretsz kereteken belül maradni. – Elemzem most én őt a táncválasztása alapján. Ez annyira nem jó hír, de lehet, hogy csak a mostani zavart feszengése miatt választotta éppen ezt a formát. Vagy nem ismeri annyira jól a többit, de sebaj… szívesen tanítom majd, ha hajlandó kicsit elengedni magát.
- Ha nem is azok, ő attól még annak látja őket, hiszen látja a másik mosolyát, a beszélgetést, a fiú szerencséjét, hogy a kiszemeltjével diskurál. – De egészen biztos vagyok abban, hogy a vége arra utal, hogy hagynia kell a szíve választottját boldognak lenni mással. – Én inkább csak azt éreztem belőle, hogy leírja milyen érzések is fogják el. Szívdobogás, fülzúgás, összeakadó nyelv… gyomorgörcs… tipikus tünetei annak, hogy valaki tetszik nekünk. – És direkt nem szerelmet mondok, hiszen elég ennyihez az is, ha csak meg akarjuk kaparintani a másik testét.
- Nem gondolnám, hogy önző, amiért a fiú helyébe vágyik, inkább akkor lenne az, ha megpróbálná elszakítani a lányt tőle, hogy a helyébe lépjen. De éppen arról ír, hogy tűrni kell… Bár tény, hogy ez csak egy töredékvers, ki tudja mi volt a többi sorában. – Ami azt illeti én, és egészen biztos nem ment a lány után, amiért haragudtam is rá egy kicsit. De volt más, szóval az a projekt kuka, egy másik szerencsés viszont élvezhette Szappho imádatát.

- Ó, olyan régóta?
– Nevetek fel. – Szóval te tudod, hogy bűbájos gyerek volt-e? – Ha már engem annak titulált, tudjuk meg ő mennyire volt angyali. Na igen, nagyon jól jönnek a barátok, főként a beszédes fajta, ha már a kiszemeltem nem az. Információval látnak el, főként azokkal, amiket a másik leginkább elhallgatni igyekszik. Talán mégis hasznot húzhatok ebből a megzavarásból.
- És te is onnan ismered? – Kérdezem Jessicát, bár feltételezem, hogy inkább később ismerhette meg, mikor a párjával összejött. Édes páros, és kivételesen nagyon jól el tudom terelni a gondolataimat arról, hogy vajon milyen figurákat használhatnak az ágyban, hiszen elsősorban számomra most Ana a lényeg.
- Igen, az lennék. – Bólintok – Bár itt még nem találtam munkát, vagyis egyelőre gondolkozom egy saját táncterem nyitásán is. – Ebből legalább sejthetik, hogy új vagyok. Nem kerülik el a szemem a figyelő tekintetek, de még nehezen döntöm el, hogy megmutassam-e milyen viszonyban is szeretnék állni a beszélgetőpartneremmel, így a mozdulataim inkább azt sugallhatják, hogy igyekszem leplezni a másik iránti vonzalmamat.
- Tényleg? – Emelkedik meg a szemöldököm és elmosolyodom. – Nekem azért ennél ügyesebbnek tűnt… - Abszolút jól mozgott a tánctéren, bár elég feszült volt már akkor is. – Legalábbis a saját lábában nem botlott meg. – Kuncogok fel. – De felajánlottam, hogy tanítok neki pár lépést, ha szeretné. A tánctudás sose árt.
- Valójában tegnap előtt este futottunk össze először. Én egy kicsit eltévedtem, új még nekem a város, Ana pedig felajánlotta, hogy hazakísér. Aztán egy klubban kötöttünk ki, de nem maradtunk sokáig. – Vonom meg a vállam. Nem esik nehezemre ezt elmesélni, hiszen eddig se mutattam magam annak a zárkózott típusnak.
- Ana felajánlotta, hogy körbevezet. – Emlékeztetem a delikvenst az ígéretére, és azért is, hogy legyen valami témánk. Hátha ajánlanak valamit, amit közösen megnézhetünk.
- Kóstoljátok meg a teákat, nagyon finomak. – Javasolom a párnak, elvégre mi akkor is elmehetünk sétálni, ha netalán itt maradnának.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 21, 2017 11:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


Zavartan megmosolygom saját magamat, amiért most nekem jutott eszembe valami perverz, pusztán abból, hogy úgy tűnt, mintha célzott volna valamire.
- Igazán nincs mit – válaszolok neki mosolyogva. Mondhatni szívesen elkísérem a városban. Vagy legalábbis nagyon szeretném szívesen elkísérni, ha már egyszer felajánlottam. Igazán kellemetlen lenne, ha nem okoznak számomra is jó érzést a közösen eltöltött idő.
- Ó – meglepetten pislogok rá a kérést hallva. – Inkább más szeretnék néha lenni, nem önmagam – válaszolok, majd bólogatok a következő szavára, hiszen teljesen egyetértek vele. Az olvasás kiváló kikapcsolódás, már ha nem azon jár az ember esze, hogy vajon mi járhatott az író fejében, mikor a sorokat fogalmazta.
- Néha – vonom meg a vállamat. Néha jó új dolgokat kipróbálni, de összességében véve eléggé befásultam az idők alatt, bármennyire is legyek szeszélyes. Talán ezért sem szoktam újdonságokba fogni, és ezért nem próbálok fejlődni sem a képességeimben, pedig lenne hová. Még van lépcső a ranglétrán, csak hát kinek kell az a figyelem és felelősség?
- Igen, - valóban élvezem, amit csinálok, különben nem ezt az utat választottam volna magamnak. – Tudom, hogy elég paradox ez a dolog, de… hogy is szokták mondani? Sose légy megelégedve azzal, amid van! – Akarj mindig többet! Persze ez egy óriási bullshit, ami pont, hogy szembe megy a keresztényi gondolkodással.
- Pedig a gyerekek aranyosak, bármit is csinálnak – ahogy megpróbálnak úgy tenni, mint a felnőttek, de nem értik még, hogy mit miért csinálnak, és hogy az mit jelent! Mindegyik gyermek önmagában elbűvölő teremtmény! Persze, addig jó, míg kis ártatlanok, de ez sajnos hamar elmúlik, ezért lehet mindegyikben olyan könnyen csalódni végül elég hamar.
- Zavar? – kérdezek vissza felszaladó szemöldökkel. Persze, ha zavarja, se lennék képes abbahagyni. – Igen, igen – bólogatok, ez egy szakmai ártalom nálam. Egyszerűen nem tudok kilépni teljesen a szerepemből, bármennyire is lenne jó néha. Ebben a szakmában nem lehet lazítani.
- Ez így elég szomorúan hangzik, pedig sikeresnek tűnsz az elmondásod alapján – pusztán abból következtetve, hogy azt teheti, amit akar. Biztosan van benne egyfajta törtetési hajlam, hogy megszerezze, amit akar… mindig megszerezze. Az ilyen emberek pedig elég veszélyesek tudnak lenni, szóval nekem is kicsit oda kellene figyelnem arra, hogy mit teszek vagy mondok, nehogy később kiforgassa a szavaimat.
- A családomról? – Hát, igen, ez elég kínos. Mit mondhatnék a családomról? Hogy a fivéreim éppen egymást ölik? Nem hangzik valami jól ez a válasz. Kicsit idegesen félre pillantok, mielőtt válaszolnék, de a szemem sarkából mégis észlelem, hogy mit tesz. – Nehéz róluk beszélnem, - de azért mondanom kell valamit, hiszen nem ülhetek kukán, hátha elmúlik a pillanat. – Talán majd máskor – vonom meg a vállamat visszapillantva rá, nem megfeledkezve arról, hogy úgy tűnjön, hogy van valami friss sebem, amit egyenlőre nem kívánok feltépni. És ez még csak nem is hazugság. Sokan elhallgattak azok közül, akiket kedveltem. Sokan meghaltak, sokan eltűntek, sokan bujdokolnak, és sokan álltak Gabriel oldalára, azt hirdetve, hogy aki nincs velük, az csak ellenük lehet. Vajon mikor fog az egyik régi barát az életemre törni?
- Távolságtartó és szögletes – vágom rá gondolkodás nélkül, habár úgy tűnik, hogy elsőre a két elnevezés nem mond semmit. Ha nem adna rá magyarázatot azonnal, akkor rá is kérdeztem volna, hogy mik a különbségek.
- Szóval, te sem szereted az egyszerű dolgokat – összegzem annak hallatán, hogy a kemény történeteket kedveli. Úgy tűnik, ugyan azt szeretjük, csak máshonnan szemléljük a dolgokat. Ez pedig valahol megnyugtató, valahol pedig éppen nyugtalanító.
- Biztos – hagyom rá a vers kezdetét mosolyogva. Lám ismeri! – Miért gondolod azt, hogy a költőnő – mert így már én sem foghatom vissza ezt az információt - egy párt lát? – kérdezek vissza elgondolkozva azon, amit mond. – Pedig igazából csak magára figyel – ingatom meg a fejem mosolyogva. –Megfogalmazza, hogy a szerelem valójában mennyire önző érzés – teszem hozzá. A szerelem, ami arra készteti, hogy önmagát figyelje, hogy elmerüljön az érzésben, és lebegjen benne a valóságtól igen távol kerülve.
- Hm – vonom fel a szemöldökömet. Még sosem történt olyasmi, hogy egy ilyen mondatot bárki bevállalt volna velem szemben. Az emberek inkább sorolni kezdik a kérdéseket, nem pedig visszavonulót fújnak, mikor meg van rá a lehetőség, hogy kérdezzenek. De azért aranyos, meg kell, hogy mosolyogjam, még ha nem is tudom a valódi okát.
- Megfontolom az ajánlatot – ígérem meg neki, hiszen… Mi bajom származhat abból, ha kicsit tanulgatok vele táncolni? Jellemző, hogy leragadtam a törzsi és a viktoriánus táncoknál, így aztán semmit se tudok arról, amit jelenleg táncnak hívnak.

- Szomszédok voltunk hosszú ideig – válaszol a katona. Ugye, milyen jó, ha az angyal csinál magának alibi barátokat, olyanokat, akik elhiszik, hogy tényleg gyerekkoruktól fogva ismernek? És milyen jó, ha ezek a barátok jó időben jelennek meg jó helyen, annak ellenére, hogy nem is hívtam őket!
- Igen, elég hosszú ideig – bólogatok mosolyogva, míg szemem sarkából Tildára pillantok, és nem zárom ki a figyelmemből azt sem, ahogy a párja a vállára hajtja a fejét, hogy aztán a válasz erejéig újra felemelve becsatlakozzon a társalgásba:
- Együtt ásták el a játékokat a homokozóban – magyarázza meg a helyzetet gyorsan Jessica, azon felismerésében, hogy megzavarhattak valamit a megjelenésükkel. Közben kicsit félénken, de mégis nagyon kíváncsian figyeli szeme sarkából azt a személyt, akivel hajlandó voltam beülni valahová. Általában munkán kívül nem-igen láttak még másokkal, már az alkalmazottaimon kívül, hiszen velük azért eljárok helyekre.
- Ina tánctanár – magyarázom nekik, hogy eltereljem a szót magamról. Bőven elég sok mára belőlem, legalábbis számomra. Kicsit felüdít, hogy megjelentek ezek ketten, mert így mégis nagyobb biztonságban érzem magamat. Láthatóan kevésbé feszengek a jelenlétüknek köszönhetően. Sokkal könnyebben egyenesedem ki, és a kezeimet sem keresztezem olyan gyakran, mintha eszembe se lenne már elzárkózni.
- Valóban? – pillant a szőke göndör a társalgóparteremre most már nyílt kíváncsisággal, hiszen végre mondtam neki valamit, ami miatt érdekesnek találhatja. Na, nem mintha nem lenne meg az orra ahhoz, hogy kiszagolja a túl érdekes „embereket”. Persze, hétköznapi halandó, sosem fogja megmondani másokról, hogy kik vagy mik, csak egyszerűen rá szokott hibázni arra, ha valaki nem hétköznapi, bár erről ő maga sem tud.
- És ti honnan ismeritek egymást? – dobja vissza a kérdést a barna. – Ugye nem táncolni tanulsz azokkal a bot lábaiddal? – kérdezi felém lesve, majd hangosan felnevet, amire a másik csitítani kezdi, hogy ne hangoskodjon egy ilyen nívós helyen, hiszen nem illik.
- Tilda – szisszenek rá finoman, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe próbál hozni, de láthatólag nem hat rá, hiszen szórakozottan tovább folytatja:
- Mikor én tanítottalak önvédelemre, akkor is megbotlottál a saját lábadban – válaszol vigyorogva, mire a párja újabb rosszalló pillantást vet felé, hátha leállítja magát.
- Az már nagyon régen volt – válaszolok, majd visszapillantok Inára egy vállvonás közepette. Ez van, nem tehetek róla, hogy ügyetlennek kell előadnom magamat, ahhoz, hogy sose gondolják rólam, hogy veszélyes vagyok. Pedig, ha tudná! Egykor görög amazonként jártam a metériát. Azt az időszakot nagyon kedveltem a földön, csak sajnos a kapcsolataimba rendszerint belerondítottak mások is, így okoztam végül egy-két kellemetlen galibát, de nem mondhatom, hogy minden rosszul sült el, sőt többségében jó volt az eredmény.
- Egyébként mi járatban erre? – kérdezem őket érdeklődve. Most mégis jobban örülnék annak, ha nem lennének itt, és nem hozna egyikük sem kínos helyzetbe.
- Csak úgy benéztünk – válaszolja mosolyogva a visszafogottabb. Közben újra a kezembe veszem az innivalómat, hogy elkortyoljam azt a részt, ami a poharamban van.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 21, 2017 10:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
Lassan: megbotlik az, aki rohan.
- Ami azt illeti, elsősorban az italra gondoltam, de nem állítom, hogy nem fordult meg más is a fejemben. – Mosolyodok el. Ó, hát ha ilyesmi jár a fejében, akkor egész jó úton haladok. Pedig még csak alig kezdtünk neki, mi lesz még itt később, ha igazán belelendülök?
- Összegyűjtik a régi alkotásokat, megőrzik, vigyáznak rájuk, amíg újra nem lesz olyan a helyzet, hogy galériák és múzeumok nyílhassanak. – Bár ki tudja hány évszázad  telik még el addig. Gabriel igen kemény csapást mért az emberekre, és bár kicsit neheztelek rá, azt nem mondhatom, hogy haragszom is érte, vagy hogy nem értem meg.
- Nagyon kedves tőled. – Már az, hogy lehetőséget biztosít, hogy újra láthassam. A város kevésbé érdekel, de ha sok közös témát találunk, az szorosabbra fűzheti a kapcsolatunkat, márpedig ez a cél. Az én célom.
- Szóval őrült szeretnél lenni? – Emelkedik meg a szemöldököm. Hát, ez elég érdekes, de nem megoldhatatlan. – Ezért jó az olvasás. Más lehetsz, amíg a regény tart, de közben bármikor leteheted és visszavedlesz valós önmagaddá. -  Térek vissza egy korábbi témánkhoz. Ehhez tökéletesek a könyvek.
- De azért szeretsz új dolgokat kipróbálni, ugye? – Kérdezem kíváncsian, mert hát… az kellemetlen, ha nem. Elég sok tapasztalatom van már ahhoz, hogy egész biztosan tudjak neki újat mutatni.
- Hát… mondanám, hogy ez elég furcsán hangzik, de valójába én is ilyen vagyok. – Vonom meg a vállam. – Viszont én élvezem, amit csinálok. – Máskülönben már rég kiszálltam volna ilyen-olyan módon. De fontos, hogy rábírjam az embereket az első isteni parancsra, amit kaptak. Szaporodjatok és sokasodjatok. Ez a lényeg. – Nekem úgy tűnt eddig, hogy te is élvezed a feladataid. – Vagyis mégiscsak elsődlegesnek kell lennie az élvezeteknek, nem?
- Hát persze, hogy tudom. – Kuncogok jókedvűen. Pontosan tudom, hogy nincsenek ráncaim, és hogy ő is csak kedveskedni próbált, de egy kis nevetés még sose ártott meg. Egy apró botlás, valami ügyetlenség, mindig közelebb hozza a delikvenseket egymáshoz.
- Bűbájos? Hát nem voltam az. – Ingatom meg a fejem. – Dacos, az voltam. És hisztis, akaratos, és kiállhatatlan, ha valami nem úgy történt, ahogy szerettem volna. – Ó azok a réges-régi idők… Igen, elég kezelhetetlen voltam friss teremtettként, mindent azonnal, mohón akartam tudni, ismerni érezni, tapasztalni… Hiszen akkor még azt se tudtam mi az az idő, vagy hogy mennyi lesz belőle, hogy megismerhessem a világot.
- Ohó! Máris elemzel? – Mosolyodom el és közben megingatom a fejem. – Szakmai ártalom? – Feltételezem, hiszen mások életével foglalkozik.
- Anya nélkül. – Válaszolok végül a kérdésére. – De adj még hozzá sok testvért – nagyon, nagyon sokat… - és egy olyan apát, aki talán néha azt is elfelejti, hogy létezel. – Hiszen az égvilágon semmi szüksége se volt rám. Vígan éltem a világom az emberek között, ő pedig nem hívott magához. Minek is tette volna? – Szóval lényegében egyedül nőttem fel. – Muszáj volt, de persze egy démonnak nem hiányoznak úgy a szülők, mint egy embernek. Azért mégis… talán szerettem volna Lucifer kiskedvence lenni. Nem arra teremtettem.
- És ha már ilyen mélységig belemegyünk, te is igazán mesélhetnél a családodról. – Döntöm öldalra a fejem, miközben kisöpröm a nyakamból a hajam. Zavaró kérdés, félreérthető mozdulat, csak hogy a legnagyobb valószínűséggel húzzam ki belőle az igazat. A megzavart emberek ritkábban hazudnak. Amúgy is, valamit, valamiért, én alkukhoz vagyok szokva.
- Hm. Keringő? Angol, vagy bécsi? Távolságtartó és szögletes, vagy hullámszerű, magával ragadó? – Bár úgy tűnhet az utóbbit preferálom, a leírásom tényleg csak a tánc jellegére vonatkozik. – Az én kedvencem a tangó. – Sóhajtok fel. – Kemény történetek, pörgős elbeszélésmód… – És eszméletlenül szenvedélyes. Már csak ha nézi az ember legszívesebben a nadrágjába nyúlna.
- Úgy tűnik nékem, hogy az istenekkel egy a férfiú… így kezdődik, igaz? – Gondolkozom el én is a vers sorain. – Ha jól emlékszem a versben szereplő pár boldog, a költőnő – mert én nem félek kimondani – pedig szívesen lenne a fiú helyében, de… tűr, hiszen a kiszemeltje szerelmes. – Vagy csak azt hiszi, a fiú meg biztosan csak megfektetni akarta a lányt. Egész biztosan ezt jelentették a sorok, bár én Szappho helyében bizony lecsaptam volna a lányra. Mindenki elégedett lett volna a végeredménnyel, így meg valaki szenvedett.
Az a tekintet! Viszonzásul tűz lobban az enyémben, emésztő lángok, amik felhevítik az arcom is. Elpirulok, igen, de nem sütöm le a szemem, állom az univerzum sötétségét, a hívogató mélységeket. Varázslatos, és egyre csak erősödik bennem az érzés, hogy én akarom ezt a nőt. Magamnak akarom!
- Mivel nem nagyon mesélsz magadról, természetes, hogy maradnak kérdéseim. – Mosolygok rá és megtámasztom egy kicsit az arcom miközben kipillantok a hatalmas üvegtáblákon. – Bár most ebben a pillanatban nincs egy se… - Vallom be, mert képes volt úgy megbabonázni, hogy teljesen kiment a fejemből a beszélgetés tervezett üteme. Ez van, majd visszajön minden, amikor kell. Nem szoktam pánikolni, ha kicsit kiürül a fejem, az ösztöneim eddig még sosem csaptak be. Mindig arra az útra tévedtem, amit járnom kellett.
- Ha szeretnéd, szívesen tanítalak. Amire csak szeretnéd. – Ajánlom fel, mert hát… több idő, több érintkezés, ha pedig rá tudom venni valamelyik tüzesebb latin táncra…. Nyert ügyem lesz! A zsigereimben érzem!

- Hm. – Pillantok fel az érkező párosra. Általában nem zavartatom magam mások előtt, de most nem vagyok odáig azért, hogy megzavarták a kis párosunkat. Nagyon oda kell figyelnem Anára, és ilyenkor nem szeretem, ha vannak körülöttünk egyéb figyelemelterelő dolgok.
- Örvendek. – Kelek fel egy mosoly kíséretében a kézfogásra. Nem szorítom egyikükét se, maradok a jól bevált lágy, könnyed érintésnél, miközben felmérem a párost, és persze nyugtázom magamban a viszonyokat. – Ina Wilds. – Mutatkozok be én is a jövevényeknek. Még jó, hogy egyszerű nevet választottam, így nem kell sokáig gondolkoznom azon mégis mi volt a vezetéknevem.
- Persze, csatlakozzatok nyugodta. – Egyezek bele, és jelét se mutatom annak, hogy ez esetleg kellemetlenül érintene, elvégre… érzem, hogy én vagyok előnyben. Bármikor szobára küldhetem az édes párocskát, ha nagyon zavaróak kezdenének lenni. Szerelmeseknél ez olyan egyszerű, hiszen amúgy is egymásra vannak kattanva. Némi vágytáplálás igazán semmiség. Szóval legfeljebb ügyködöm egy keveset, ha ismét kettesben akarok maradni Anával, de egyelőre úgy veszem, hogy a barátai némi biztonságot nyújtanak neki. Hát legyen.
- Honnan ismeritek egymást? – Teszem fel az egyértelmű, és talán már klissének számító kérdést, miközben helyet foglalunk ismét. Persze mivel Anának azt adtam be, hogy szükségem van barátokra, így érdeklődő igyekszem lenni, Habár a tekintetem még mindig inkább az ő arcát fürkészi.

Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 38 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 29 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/7
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5