Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Sikátorok •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Nieven


Sikátorok                               Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 27, 2020 5:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Meatball meeting
───────────── ────────────
- Értem - bicentek egyet. - Akkor ezt örökölte, nem? - legalábbis eddigi ismereteim szerint, bár… ez nem mindig volt kötelező. - Az tényleg szomorú - utalok itt az elfogadásra. Ha anno a boszorkányom bírta volna még egy kicsit, s nem hal meg azon az istenverte máglyán, talán a mágiámmal még megmenthettem volna. Ha nem adja fel a reményt, hogy a segítségére sietek. Mostanság, ahogy visszatekintek életem ama darabjára, egyre jobban értem a tetteimet, hogy mit miért cselekedtem, pedig akkoriban értelmetlen, felesleges butaságnak tűnt, hiába is kísérte jóérzés. - Félelem és gyász - a jelentésüket ismerem, de képtelen vagyok érezni őket. - Te… érezted ezeket? - kíváncsi vagyok, miért ne lennék. Talán angyalként egyszerűbb ezeket fellelni.
- Hát az ilyen filozofikus kérdések nem nekem valók. Túl emberiek - felelem. Elvégre halhatatlan vagyok, igazából az eddigiek szerint minden értelemben. Na meg a teljes élet… mit is értünk ezalatt? Számomra értelmezhetetlen a kifejezés. Pedig az emberek már az ókorban is vidáman dobálóztak vele. Szeretet, biztonság, család, esetleg barátok… igazán megfoghatatlan dolgok egy lelketlen lénynek, legalábbis szerintem. - De azt tudom milyen szenvedni - na persze csak testi szinten. S ott van az a pont, hogy menekülnél, bármi áron, mégse vagy rá képes. - Hát… - figyelem őt, s hirtelenjében nem is tudom, mit mondjak. - Egyszerűen, mondjuk egy nemmel - felelem, merthát a válasz tényleg ilyen könnyed. Legalábbis egy átlagos helyzetben. Persze a kíváncsiság az már egészen más, hatalmas befolyásoló erő, magam is hajlamos vagyok butaságot elkövetni, ha hajt a megismerés ösztöne. - Van az az ár - kacsintok rá vigyorogva a “segítségemet kérik” részre. Nem bírom megállni. Bár démon csak félig vagyok, mégis, adja magát a válasz. Ha kellően sokat ígérnek érte, úgy jöhet bármi, még érdekesnek sem kell lennie. A következő kérdésével újra zavarba hoz, holott könnyűnek hangzik. Pont ezért nem szokták feltenni. Kénytelen vagyok elgondolkozni rajta, hiszen ilyesmiről ritkán érdeklődnek. - Igen, de nem ez az egyetlen mód - lehet hazudni, csalni, játszani a szavakkal, egyszerűen kitáncolni a dolog alól. Egyszóval nem szükséges nemet mondanod, de tehetsz úgy, hogy a cselekedeteid feleljenek az ajkaid helyett. - Szóval valaki miatt jöttél ide? - kockáztatom meg a kérdést. A macskából ítélve gondolom a védence lehetett az. Mondjuk nem semmi, hogy kibírt itt egy ember a lelkével együtt… egy csomó évet. Bár nem is csodálkozom, hogy ebben a környezetben végül feladta a reményt, a túlélést. - Tényleg, ha a védenced eladná a lelkét egy démonnak, úgyis mellette maradnál, és védelmeznéd? - kérdezem őszinte kíváncsisággal. Hamár ennyit faggatott, nekem is kijár némi információ tőle, róla, ez pedig nagyon érdekel.
Egy pillanatra eltöprengek, hogy vajon a felsorolás, a macskának új dolgokról nem vonatkozik-e talán egy kicsit az angyalra is. Persze angyalként biztos egyszerűbb neki, mint nekem ládából szabadult leviatánként.
- Nem bizony - hagyom rá, hisz ez egy örök életű igazság. Még az angyalok is egymást mészárolják. - Te nem félsz itt? Tudod, hogy esetleg megtámadhatnak démonok, vagy, hogy nem tudod magad megvédeni - talán buta a kérdés, mégis érdekel. Elvégre fegyvert nem látok nála, mégis könnyedén sétálgat itt fel-le. Talán rosszul fogalmaztam, nem is félelemnek, inkább aggódásnak kellett volna leírnom azt az érzelemtöredéket, amit talán illett volna éreznie. Például, mert rájöhetnek, hogy mi ő. - Miből gondolod, hogy nem a gonoszt szolgálom? Egyébként is, a gonosz fogalma relatív. Mindenkinek más - noha az mindenképpen igaz, hogy most - talán egyenlőre -, magát a Sötétséget szolgálom, akiben eddig nem sok pozitív dologra leltem. De a céljainkhoz szükséges az ereje, úgy hiszem. S hogy milyen elveket vallok? Na, ez már nehezebb kérdés. Még magam sem tudom, keresem a helyem ebben az új világban, ahol már az angyalok és a démonok is mindennaposnak számítanak, csak mi vagyunk ismeretlenek. Olyan, mintha a újak lennénk, frissen születettek. A világ megváltozott az eltelt 700 év alatt, mi pedig nem tudtunk vele változni. Kivételesen nem azért, mert nem is akartunk.
Csendesen figyelem, ahogy a kardot, a kardomat vizsgálgatja. Furcsa nekem ez az áhitat, amely ugyan az arcára nem ül ki, mégis benne van minden mozdulatában. - Hát biztos - nyögöm ki, tökéletes értetlenséggel. Szavai hiába állnak össze mondattá a fejemben, csap hánykolódnak, csapódnak balról jobbra. Nem értem mit akar ezzel közölni a számomra. Mindenesetre inkább elengedem a témát. Az az érzésem, nem igazán akarja velem megosztani ezt a történetet. Jobban belegondolva mondjuk nem csoda, én se bíznék meg egy idegenben annyira, hogy gondosan leírjam neki, merre találhatja a legértékesebb fegyverem, még úgyse, ha neki látszólag már van eggye.
- Nem volt rá szükségem, így alakult. - nem szívesen beszélek erről a történetről, hiszen újabb fejezet ez gyengeségem könyvében. Megtámadtak, én pedig védekeztem, de az a küzdelem egyáltalán nem úgy zajlott le, ahogy kellett volna neki. Győzelmemnek egyértelműnek, nyilvánvalónak, s szörnyen könnyűnek kellett volna lennie, mégsem volt az. Szinte minden mágiámat arra a nyavalyás angyalra pazaroltam, s ígyis inkább a szerencsének köszönhettem a győzelmemet. - Démon vagyok, de mégsem, legyen elég ennyi - valahol meghazudtolom, valahol alátámasztom az előző kijelentésem, s jól van ez így. Igazából nem kellett volna elárulnom, hogy nem vagyok az, akkor eme kellemetlen kérdés is elkerült volna. - Azt akarom, hogy démonnak higgyenek. Ez szolgálja a túlélésem, és a… céljaimat - nézek el az utca vége felé, mintha váratlanul felbukkanhatna ott valami, valaki. Kell pár perc, hogy rájöjjek, tényleg várok valakit. Belethet. Megint. Összehúzom a szemöldökömet. Miért járna erre? Erre a kérdésre nem találom a választ, mégis, időnként szinte várom, hogy előlépjen valahonnan. Pedig nem ismerjük egymást olyan régen, egyszer találkoztunk mindössze. Ha megkérdeznék, hogy bízom-e benne, gondolkodás nélkül mondanék nemet. Elmém mégis várja őt, amit fel nem foghatok. Talán az akarat sincs bennem ebben az ügyben.
- Engem az ilyesmi nem érdekel - ábrándítom ki. - Ha kell ölök - tekintetem hideg nyugalommal a szemeibe fúrom. - Se bűntudatom, se lelkem nincsen, eképpen a cselekedeteimre csak a józan eszem vagy kihatással - szenvtelen vagyok, ezek puszta tények. - Ellenben a kegyetlenkedés és az esztelen öldöklés nem az én asztalom - egyrészt, mert elmém azt diktálja, hogy haszna csak akkor van az embereknek, ha élnek, másrészt pedig… ha kegyetlenkedem, azzal magamat is veszélyeztetem. Rengeteg elfeledett, eltemetett emlék pihen tudatom legmélyén, melyek létezéséről tudok ugyan, de elmém épsége érdekében száműztem őket. Az öldöklés hagyján, olyankor komolyabban nem próbálnak kikerülni, de a kínzás már egészen más tészta… olyankor a látványra felszakad a gát, s feltörik mindaz, ami a mélybe zárva nyugszik. - Én nem ítélkezem. Legalábbis ezekben a kérdésekben nem - másban természetesen igen, külső jegyek, ilyesmik irányában. Újra rápillantva sóhajtok egyet.
- Vannak dolgok, amik jobb ha titokban maradnak. A létezésem is egy ilyen tény - közben hagyom Meatballnak, hogy bemásszon az ölembe, ujjaim selymes bundájába túrnak. - Ha a démonok, vagy az angyalok megtudnák ki vagyok, mi vagyok, talán túlságosan is érdeklődnének az irányomba. S erre én még nem vagyok kész - talán sosem leszek, mégis, a terveim nyomába kell erednem. Később, ha régi erőnk újra a miénk lesz, már esetleg felfedezhetnek, de addig is minket segít a homály. Remélem a testvéreim ésszel bánnak majd a hatalmukkal. Szeretnék magamnak, s nekik is, egyéb lehetőségeket biztosítani Amara mellett.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Saraquiel


Sikátorok                               79db130055605f3839b5e17ea40987263494816a
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
21
☩ Play by :
Bryden Jenkins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 23, 2020 7:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


This is not just a dream
@Nieven && Sara
• Zene: VOL 3 • SZÓSZÁM: 1622

Saraquiel szerette volna osztani a lány véleményét a macskáról, ugyanakkor az ismeretei ezt nem engedték meg neki. Ugyan csak pár hete élvezhette a társaságát, nem kifejezetten rajongott a hercegnői viselkedésért, amelyet az emlős tanúsított a jelenlétében. Ha a bőrét felsértő karcolások össze is húzódtak, egy-egy cseppnyi vért kiserkentve a karmok hegyétől, még nem voltak a legjobb barátok, és az angyal sejtette, is hogy ez jó ideig nem is fog megváltozni kettejüknél. S ha Meatball is volt a találkozásuk oka, Sara a kérdésre csendesen emlékezett vissza Claire Forbes-ra, arra a nőre, aki miatt éjjeleken át nézte a csillagos eget, hogy valamiféle megoldásra jusson. A nem létező lelke mindig háborogva dacolt az elfogadással. Nem akarta elengedni a lányt, nem szerette volna, hogy az utolsó leheletével az elmúlásnak adja át magát, és minden egyes gyengülő szívdobbanás őt is megrészegítette a gyásszal, amiből csak azóta kezdett kilábalni, hogy ez az aprócska gombolyag az életének részesévé vált. Sara nem akarta volna bevallani soha, de kezdett hozzászokni a nyávogáshoz, a dagasztáshoz, a kaparászáshoz és a dörgölőzéshez is... nos, legalábbis a cica Micahval ezt csinálta. Vele szemben csak a követelőző énjét mutatta ki az elmúlt napokban. A sajnálkozást az angyal részvétként vette... ez is olyan szó volt, amelyet a földi léte során hallott azoktól, akiknek egy rokona a túlvilágra került, és csak akkor értette meg ennek a lényegét, amikor a védencei körül legyeskedett. Amikor hosszas vívódásuk után megjelent mellettük és nem bírta ki, hogy a helyes útra terelje őket, Saranak hallania kellett a hangjukat, megérteni a gondolataikat és érezni is, ami őket éltette és mozgatta. Túl emberi volt, túl tünékeny és túlságosan is sok fájdalmat rejtett a tudata.
- A génjeiben hordozott betegség okozta a halálát. Olyasmi, amit nem az ő életvitele, vagy a megváltozott körülmények idéztek nála elő.. A legszomorúbb az elfogadás, látni bennük és rajtuk, hogy már nincs erejük küzdeni és nem is akarnak tenni ellene. Hogy elfogadták a sorsukat. Szomorú.. és egyben felemelő, mert olyankor megszűnik a félelem. Megszűnik a gyász, megszűnik minden, és végül ők maguk is - közölt ennyit a kis barna hajúval, talán többet is, mint elvártak volna tőle, de Sara nem az az ember angyal volt, aki nem tudta volna kifejteni a gondolatait vagy az érzelmeit. Sajnos voltak, akik mindezt a földiek fertőjeként élték meg és számos kritika is érte emiatt őt, amit igyekezett nem magára venni, nem felsérteni angyali mivoltának gerincét ezzel. A létének kérdéskörén túljutva nem bólintott, és még csak nem is hagyott igenlő választ Nieven döbbenetére, csak egy halk sóhaj csusszant ki ajkain és a beletörődéssel foszlott szét az a levegőn. Kivárt, csendben téve mindezt, mert fél szemmel mindig a cica tekergő mozdulatait figyelte, várva, hogy vajon a kis szőrmók mikor indul meg a nagy felfedező útjára, s csakugyan, ha ezt meg is lépte volna, Sara kezében a póráz is megmozdult volna. A lány szavaira komor mosoly telepedett meg ajkainak szegletén. - Vágyhat bárki is a halálra, ha teljes életet élt előtte, mondd csak? - tett fel egyetlen kérdést, amelyre a választ igencsak várta. - Hívásra érkeztem, amire nemet mondani botor dolog lett volna. S ha visszautasítom, talán soha nem lett volna alkalmam mindezt megismételni. Hogy mondhatnék nemet arra, ami kíváncsisággal tölt el és a segítségemet kérik? Te szoktál nemet mondani? - a szőke loknik végigcsúsztak az angyali alak vállain, mikor a fejét oldalra billentve a pillantása a lány szemeinek íriszeit vizslatták évődve, érdeklődve. Nem akart olyan kérdéseket feltenni, melyekre nem kaphatott választ, de röpke életének mozgatórugója a kíváncsi tanulási vágy volt, hogy a tudását kiszélesíthesse. Hogy minduntalan meglepetést okozzon Micahnak, és talán a döntése vakmerőségről árulkodott, hogy a léptei New Orleans porát tapodták. Hogy ezt a démonoktól kéjesen átitatott városmaradványokat érinthette és érezhette minden légvételnél, hogy ez a makacs szurokszínű mocsár őt is el fogja érni előbb vagy utóbb.
A cicáról alkotott véleményét nem volt rest megosztani a másik féllel, de a kapott válaszon az ajkai lassan kiszélesedő mosolyba forrva reagáltak. A lány védelmező, életben tartó ösztöne hatott rá és kedvessé is vált számára, mert felelősnek érezte magát Claire állatáért, és a legtöbb, amit kaphatott miatta, az az elfogadás volt. Az egerekhez fűzött megjegyzésére nem tudta magában tartani a nevetést, lágy, halk hangon törte meg a csendjét. - Ha jól sejtem, elég bizonytalan és minden szag új neki. Minden élmény, minden szín és építmény. Meg kell szoknia mindezt... de úgy gondolom, hogy nem minden ragadozó ölni termett - mert nem áltatta magát. Az évtizedek során volt része erőszakban. Volt része gyilkosságokban és megannyi halálban. Az élet körforgásának szerves részét képezte, noha mindig csak az oldalvonalról tehette mindezt. Nem lehettek vágyai, nem lehettek álmai, és mégis szerette a teste alatt porhanyósan csiklandozóvá váló matracot, az azon megülő takarót, a puha párna érintését a bőrén, a frissen mosott haj illatát. Mindent, ami arra emlékeztette őt haloványan, hogy élhet az emberek közt, miközben minden percben a védencének életét kellett megóvnia. Nos... sajnos nem bármi áron, de így tett. A fenyegető él elmaradása miatt a pillanatnyi biztonságnak engedve nem menekült és nem azt fontolgatta, mielőbb tűnjön el, talán ezért is hajtotta a kíváncsiság és engedett annak, hogy a nyugalom ott tartsa őt. Csendesen figyelte, ahogy Nieven is mellé kuporodott, de a tisztes távolságért hálás volt. Sosem kedvelte, ha illetlenül értek hozzá, ha erőszakkal akarták őt rákényszeríteni bármire is, ám annak mezsgyéjét Micah minden bizonnyal semmibe vette. Neki talán túlságosan is nagy hatalma volt Saraquiel felett, Sara viszont ezeket a nélküle töltött pillanatokat, napokat, hónapokat és éveket mindig szívélyesen üdvözölte. Muszáj volt elszakadnia. Muszáj volt egyedül lélegeznie és léteznie. Muszáj volt. A kérdésére kapott választ mélázó pillantással kísérte végig, s hagyta, hogy a gondolatok alakot öltsenek a fejében. Elképzelt angyalt, félszerzetet s démont is, valamint azt, ahogy minden helyzetből képes volna kihátrálni Nieven.
- Nem csak az állatok világában támadják meg a gyengébbeket, vagy azt, aki gyengébbnek látszik - a pillantása a lányról a tétova macskára vándorolt, akinek a farka rebbenőn kereste a megfelelő szöget a levegőben, hogy kitalálja, várakozó volt, avagy ideges és éhes. - A hit... Olyan meggyőződés, amely vélt vagy hamis képzeteken nyugszik. Miért gondolják rólad, hogy mégis a gonoszt szolgálod, ha nem teszel érte semmit? Vagy teszel, csak te magad sem tudod, hogy milyen elveket vallj úgy igazán? - a kérdését elutasíthatták. A világért sem akarta volna ráerőszakolni Nievenre az érdeklődését, de szerette volna megérteni, hogy miért hiszik róla azt, amit, ha ő maga a legtávolabb állt a démonok seregétől. S ha önmaga lehetett a démonok városában, miért rejtőzött mégis, mintha semmi ereje nem volna? Megannyi kérdés foglalkoztatta az angyalt, s ha jelenleg nem is kapott mindre választ, talán a későbbiek esélyt biztosíthattak minderre. Lehetőséget, hogy tanulhatna valaki mástól, újra.
S ha szabadott, akkor a pengéről érdeklődött csendes alázattal, meghagyva ott is a lehetőséget, hogy akár elutasíthassák őt. Nem volt erőszakos, de képtelen volt elszakadni a ténytől, hogy ott volt valami, aminek nem kellett volna ott lennie. Halkan köszönte meg, hogy hozzá került a penge, az ujjai a markolatra fonódtak könnyedén, s ügyeskedve a pórázzal fogta meg a fegyvert, hogy szabad kezének ujjai, mintha megbűvölték volna, végigsimított a sima, rideg fém felületén, ujjbegyével elkalandozva a penge széléig, ám mielőtt a vérét kiserkenthette volna, körmei csúsztak végig a penge hajlított élén végig, s ha beszéltek is hozzá, nem adózott egyelőre a szavaknak, ám a mosolya lassú volt, ahogy visszafogott jókedvet sugároztak a vonásai. Mert inkább az elesett, talán ismeretlen társáért magában rebegett el egy csendes hálát... hogy valaha létezhetett és létezett is.
- Minden angyal rendelkezik vele, Nieven, anélkül nem is létezhetnénk, elvileg. Ám a világ furcsa játékot űzött velünk, tapasztalat hiányában pedig azzal kell beérnünk, amink van. Jelen esetben a te kardoddal a kezemben és egy ártatlan állattal a pórázom végén - tért ki a válasz elől, s talán Nieven sem fogja ráerőltetni az igazát, melyet nem kívánt megosztani. Az, amellyel megajándékozták őt létezésének hajnalán, a mai napig vele volt, de még soha nem kellett használnia. Egyetlen alkalommal sem mártotta húsba és vérbe, nem szabdalt szét izmokat és szalagokat, nem került rá az elmúlás mételye és nem kellett megbocsájtania magának azért, hogy valaki ellen fordult így, felhasználva az angyalpengét. Békésebb teremtés volt ennél, s ha magát kellett megóvnia, nem kellett mást tennie, mint hagyni, hogy Micah lépjen közbe. Az utóbbi hét évtizedben mindig ezt játszották ők ketten. Saraquiel pedig mindennél jobban elborzadt attól a szükségtelen vérontástól, amellyel a férfi testbe zárt angyal kápráztatta el őt. Mielőtt még Nieven fenyegetésnek vélte volna a szavait, óvatosan fordított a pengén, hogy a markolatával a lány felé nyújtsa vissza azt, hagyva, hogy Meatball kivételesen az ő ölét választva törleszkedjen. A dorombolás majd szétszakította az aprócska testet, ahogy generátorként zörgött benne, Sara pedig a megüresedett tenyerével simított végig a szörnyen puha bolyhos gombócon.
- Miért volt szükséged arra, hogy elvedd egy társamtól azt, ami most megvéd téged? - érdeklődött, nem csak az ő, hanem Meatball hasított pupillájú smaragdzöld pillantása is a fekete hajú lányt pásztázta. - Nem vagy más képesség birtokosa? Emberként nem tudnál elvenni tőlünk semmit sem, ahhoz ők kevesek.. fizikálisan és mentálisan is előbb roppannak szét, mint a leggyengébb fajtársam is akár. Démoni képességeid sincsenek, melyek megóvnának az angyaloktól... - vezette fel az elméletét, ám arra, amire valójában kíváncsi volt, még nem tette fel azt a kérdést. - Szerinted ki érdemli meg a halált, Nieven? Ki felett ítélkezhetünk és legfőképpen miért? - szerette volna tudni. És azt is, hogy az a bizonyos angyal, aki eredeti tulajdonosa volt a pengének, vajon szenvedett-e, vagy a gyors enyészeté vált!? Remélte, hogy Nieven nem hagyta, hogy kín szabdalja szét az angyal testét, hogy a halálsikolya rengesse meg a földet. Ahogy kinyújtotta a lábát, a macska sem tudott megmaradni az ölében, súlyos tappancsai mélyedtek bele az angyal lábába, hogy aztán hátrahagyva Saraquielt Nieven kezének dörgölje a bajszos pofáját és a nedves szürke orrát, ha érte nyúltak. Aztán ha megkapta az engedélyt, terebélyes testével elhelyezkedett a lány ölében.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Nieven


Sikátorok                               Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 16, 2020 10:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Meatball meeting
───────────── ────────────
- Pedig így nagyon aranyosnak és ártatlannak tűnik - mondom ki a fájón nyilvánvalót a fejrázást követően. Mit nem mondjak, megfertőztek az emberi közhelyek. Vagy a puszta tény, hogy már mióta nem találkoztam olyan személlyel, akinek büntetlenül lökhettem a hülyeségeimet. Persze a cicák sem voltak egyformák, egyiknek másiknak furcsábbnál furcsább tulajdonságai is akadtak, de erről a tündéri gombócról semmi ilyet nem tudtam feltételezni. Hát csak rá kell nézni, ő az ártatlanság maga! Na jó, meg minden bizonnyal a szeszélyesség is, mint minden fajtársa.
- Ez szomorú, sajnálom - éled az emberi felem, hogy ilyenkor bizony sajnálkozni illik jobb helyeken. Azt azonban nem tudom eldönteni, vajon az előttem álldogáló lány is sajnálja-e a halálát, vagy csak mint puszta tényt közli-e. Nem mutatja az érzelmesség jeleit, ami valahol értetlenséggel tölt el. Az oké, hogy egy démonnak valamiért fontos lesz egy ember, de hamár értékes személy, akkor azt várnám, legalább valami egyéb érzelem is megjelenik. De semmi! Passzolom hát a kérdést, hova is tehetném magamban a szőkét. - És ez a betegség öröklött volt, vagy sem? Veleszületett esetleg? Gyorsan fejtette ki a hatását? - tele vagyok kérdésekkel, és az eddigiek miatt nem félek feltenni őket. Elvégre ha zavarja, még mindig elhessegethet, hogy ne kíváncsiskodjak össze-vissza.
Az egész neve nem mond nekem igazán semmit, másra számítottam. Mondjuk nem hangzik valami démonosan, de az enyém sem, meg másé se, üsse kő! Ennél több kell, hogy eltántorítson attól a hittől, hogy ő démon. Nem szakad azonban meg szavainak sora, s ráncba is szalad a szemöldököm, ahogy kénytelen vagyok megkérdőjelezni az alaptézist.
- Védenc?! - hát ez már végképp egyáltalán nem hangzik démonosan, sőt! - Na várjunk csak, te angyal vagy? - meredek rá őszinte megdöbbenéssel. Kötve hiszem, hogy bármilyen másnak lenne védence, aki meghalhat szívelégtelenségben - egyszóval ember. Nos lehet, hogy csak össze akart zavarni, és csúf játékot űzött velem, de akkor meg baromi jól csinálta, ugyanis totál bedőltem neki, annyi szent. Nagyon hiteles volt. Azért valahol vártam a csattanót, hogy egyszercsak a képembe röhög, mint: “na ugye milyen félelmetesen jó alakítás volt? Azért el ne hidd, te marha, csak egy vicces kedvű démon vagyok, semmi több!” Ez azonban nem következett be. Kénytelen voltam hát az előző, kevésbé várt lehetőség mellett maradni. - Azért ezt remélem nem reklámozod minden utcasarkon! - nyögöm ki végre, nagy nehezen a lefagyásom után. - Mert akkor nem lesz hosszú életed, vagy esetleg vágyni fogod a halált… - hát igen, a démonok nem a kedvességükről és a barátságosságukról híresek. Nem azt mondom, hogy én mindig, minden pillanatban az álcázás mesterfokán állok, lévén az hatalmas hazugság lenne, mégsem ostogatok - mindig a francba is - oda nem illő információkat. Az utóbbi időben egész jó etapot futottam, pedig kezdő démontettető voltam! - Egyáltalán, mit keresel a démonok városában? - mutatok körbe, elég teátrálisan, hogy értse, itt tényleg minden a démonok, s Lucifer fennhatósága alatt áll. Szerintem egyik sem utasítana vissza egy jó, szaftos angyalfalatot, ha az még ráadásul önként is kínálja fel magát. Talán nem is egyedül megy kóstolni… Ezekután még kíváncsibb vagyok, mi a Poklot  - illetve azt biztos nem, noha itt tuti megtalálja - kereshet itt.
- Majd jó messze visszük a víztől, ne aggódj! - kacsintok rá biztatóan, ezen ne múljon, a világvégére is elviszem azt a halacskát, hogy ez a dagadt tündér falatozhasson belőle. - Szerintem ezekkel a testi adottságokkal nem is lenne képes elkapni bármit is - pillantok a macskára. Nagyon édes így(is), de a vadászatnak lőttek. Arról inkább nem teszek említést, hogy nem a macska szédülne le, hanem az ág vetné a mélybe magát a súlya alatt, minden bizonnyal, de nem akarom megsérteni a szőröspajtást. - Fél az egerektől? - ajkaimra vigyor kúszik, ahogy elképzelem, amint az egérnél sokkal nagyobb husi macska rémülten menekül a rágcsáló elől. Felejthetetlen élmény lenne, annyi szent! Elégedetten veszem tudomásul, hogy a macsek engem kedvel, bár én se az elsőosztályú macskatartási ismereteimről vagyok híres. Ugyan biztosra veszem, hogy a leányzó karjaiban jobb lenne neki, dehát mit lehet tenni, a cicák a szeszélyességükről híresek.
Fel sem merül bennem, hogy elkérjem a pórázt Sarától, elvégre annak a gazdinál a helye, én pedig barátságos viszonyulása ellenére sem tervezem elrabolni Meatballt. Nálam akadnak kutyusok, akikre semmi panaszom nincs, sőt, jelenlétük abszolút hasznos, így sajnos ők élveztek elsőbbséget, nem a cica. Úgy tűnt, a lány is követi a macska példáját, és elengedi magát a közelembe, legalábbis erre tippelek, ahogy lecsüccsen. Követem hát a példáját, én is a járdára huppanok.
- Hát igazából egyáltalán nem ezt akartam vele jelezni - pislogok rá félig meglepetten. A szavak azok voltak, amelyeknek kiejtettem őket. - “Szemtelen démonok”, mint olyan démonok, akik azt hiszik büntetlenül szórakozhatnak velem - nem látnak a kinézet mögé, vagy egyszerűen csak nem érdekli őket, hogy akár erős is lehetek az ártatlan külső mögött. - Emellett azt akartam hangsúlyozni, hogy nem támadok rá csakúgy bármire, legyen az ember, angyal, félszerzet, vagy démon - igazából ezen volt a hangsúly, hogy ne lásson bennem fenyegetést. Egy pillanatra töprengő pillantást vetek rá. - De valóban nem vagyok démon. Viszont itt mindenki azt hiszi rólam - természetesen nem kötöm az orrára leviatán létem, azt fedje csak jótékony homály. A vallomással együtt figyelmeztetem is, démonnak hisznek, és morcos leszek, ha valaki - akinek szőke haja és Meatball nevű macskája van -, esetleg felvilágosít bárkit a tényről, hogy a lány angyalkarddal mégse pokoli teremtmény.
Egy pillanatig hezitálok csak a kérdésre, aztán felé nyújtom a pengét. Kivonom a hüvelyéből, majd markolattal felé adom a kezébe. Az az átkozott penge már úgy megvan bűvölve általam, hogy a Pokolból is visszatérne hozzám, megölni pedig tartósan úgysem tudna velem, az eddigiek alapján pedig nem is akar, szóval nyugodt vagyok. Viszont valahol értetlenül érint a kérdés.
- Neked nincsen angyalpengéd? - hiszen elvileg minden angyalnak van, ő meg még nem is látott… fura. Kíváncsi tekintetem rászegezem, várva a minden bizonnyal érdekes válaszra. - A történetéről nincs sok minden, amit mesélhetnék. A legnyilvánvalóbb módon került hozzám - megöltem érte egy angyalt. Illetve, nem a kard miatt kellett meghalnia. Mindenesetre annyira nem vet föl a vágy, hogy részletezzem az akkor történteket. Sőt! - Nem, sokkal inkább véres - ismerem be neki. Hogy érzek-e sajnálatot, vagy bűntudatot, mert megöltem egy fajtársát? Természetesen nem. Ha használta volna az eszét akkor az az angyal, és nem a hamis biztonságérzetére támaszkodott volna, vagy éppen a harciasságára, nos, akkor még mindig élne. És egyébként is, miért kéne bármi ilyesmi miatt bűntudatnak kúsznia a szívembe? Megöltem, Na és, kit érdekel?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Saraquiel


Sikátorok                               79db130055605f3839b5e17ea40987263494816a
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
21
☩ Play by :
Bryden Jenkins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 11, 2020 11:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


This is not just a dream
@Nieven && Sara
• Zene: VOL 2 • SZÓSZÁM: 1386

A szavaknak úgy tűnt, sokkal nagyobb hatalma volt idelent a Földön, mint odafent a fajtársai közt. Igaz, a csendet mindig is jobban szerette, mint azt, hogy a hangos szavak, az egymásnak feszülő nézeteltérések hangyaként bizseregve karcolják végig a gondolatait. Nem tudta, hogy mire vállalkozott Claire sírjánál, amikor Micah ide kérette New Orleans városába, nem volt arra felkészülve, hogy ez a látvány fogadja és arra sem, hogy egészen elveszetten járja az utcákat, mintha mindig arra készülne, hogy mikor fogja a tüdeje ostrom alá venni az utolsó légvételét, miközben lettek volna kérdései, olyanok is, amire még a férfi angyal sem tudta volna megadni a választ, és gyanította, nem azért, mert nem tudott volna, hanem azért, mert Micah is jobbnak látta, ha Sara nem rendelkezett olyan tudással, amely hatalmat adhatott a kezébe, noha mindketten tudták, hogy Saraquiel volt az az angyal, aki soha nem fordult volna a társai ellen. Még akkor sem, ha nem értett egyet az emberi befolyásoltság után a végletekig rosszban, vagy a szent jóságban. Az egyensúly volt az, amire leginkább törekedett és próbált aszerint megélni minden egyes újabb napot. A lány kérdése lágy, lassú fejrázást vont maga után, mert Meatball minden volt az ő kezében, csak kezes bárány nem. Karmolt, fújt, és két ízben az apró fogak már a húsába is mélyedtek, felszakítva a bőrt a mutató és hüvelykujja közti területen. Nem bántotta a cicát, de utána két órán keresztül nem volt szándékában megsimogatni a jószágot, ám a macskának csak egy szomorú nyávogásába telt, hogy Sara odalépjen hozzá, és újra megpróbálja végigcirógatni az állat selymes bundáját. Így teltek a mindennapok Mr. Meatballal.
Nem esett nehezére beszélnie a nevekről, egy olyan apró információ csúszott ki az ajkain, aminek talán nem kellett volna. Nieven szavaira felvonta a szemöldökét kíváncsian, a pillantása pedig bejárta a lány testét észrevétlenül. Fiatal volt, a tudása, a képessége pedig korántsem volt elég ahhoz, hogy mindenkit felismerjen, hogy mindenkit képes legyen elhelyezni abban a kusza láncolatban, ahol talán ő volt a legkisebb porszem. De ha már ennyire nyíltan rákérdeztek nála a részletekre, meg kellett válaszolni a feléledő kíváncsiság hangját.
- Nem volt természetfeletti a halálában. Sok éve küzdött a szíve azért, hogy életben tartsa a szervezetét, de idővel a gyengesége átvette felette a hatalmat, és nem tudott már tovább küzdeni Claire. Nem minden esetben mi tehetünk arról, hogy ők már nincsenek többé. És van, hogy nem tehetünk semmit sem, hogy megmentsük őket, még ha erre is tettük fel a létezésünket. Nem... mindig akarják ők sem, hogy segítsünk - mert hogy Claire nem engedte Saranak azt, hogy megmentsék őt újra, tizedik alkalommal már. A vele született szívelégtelenségét az angyal gondterhelten figyelte, és próbálta mindentől megóvni őt, védeni a folyamatos stressztől, attól, hogy a problémák depresszióvá váljanak a szervezetében, ám nem járt sikerrel. Azt sem tudta megmondani a lánynak, hogy az utolsó útján hova is menjenek, amikor csak egyetlen kívánsága volt: az eltemetett családtagjai sírjának meglátogatása, hogy elköszönhessen a már nem látható földhantoktól, attól az eszmétől és létezéstől, ami egy elfeledett korszak hírnöke volt csupán. S hogy gondolkodott-e Sara azon, Nieven miért is beszélt ennyire nyíltan mindenről, ami nem földi, most nem akarta átgondolni, ám mégis csak folyton emlékeztette a barna hajú lány, hogy nem felejthette el származásának helyét. Pontosabban.. létezésének okát és indokát. Nem burkolózhatott már a láthatatlan, ismeretlen és sosem-volt köpönyeg mögé, mert minden őt védő burok leomlott körülötte, ahogy jabb kérdésekkel keltették fel a figyelmét. A sóhajtása némán gördült ajkain, csak hogy aztán a nyelve benedvesítse a hússzirmokat.
- Saraquiel a nevem, Nieven - mozgatta meg a pórázt a kezében, de ahelyett, hogy zavarba jött volna, hogy bűntudata lett volna, nem mondott többet, nem adózott a benne oly sokszor felbukkanó bizonytalanságnak, hogy nem érti a világ történéseit teljesen, hogy léteztek olyan történetek, olyan egyéni világok és motivációk, melynek létezését nem ismerte, történetét pedig nem tudhatta. Ám mindezek ellenére nem vágyott további információt megosztani arról, hogy ki is volt őt. - Claire Forbes volt az utolsó a védenceim sorában - nem pártolta a hazug szavakat, a valóság elferdítését, mert azzal nem ment semmire. Egy olyan burkot vont volna maga köré, ami hamis, illékony falakkal zárta volna őt körbe, azt viszont soha nem kedvelte, mert abból nem építkezhetett. Remélte, hogy a lány megérti a szavainak hátterét és a ki nem mondott igazságot, hogy Sara mi volt valójában.
A kérdése nyomán kapott válaszra a macskára nézett, aki pedig csakis Nievent látta maga előtt. Olyan volt, mintha megbabonázták volna, a törleszkedő labda-test szinte nekivágódott újra és újra a lány lábának, Sara pedig tanácstalanul nézte mindezt. A kis áruló úgy tűnt, mindenkit jobban elviselt nála, amivel jelenleg nem tudott mit kezdeni. Igazából fogalma sem volt, hogy mit csináljon a macskával, mert ha a rábízott lelkeket képes volt a megfelelő irányba terelni, a macska olyan önálló és cinikus jószág volt, amihez ő viszont kevésnek tűnt. - Nem tudom, hogy mit szeret a cica vagy mit nem. De talán a halat csak nem fogja visszalökni a vízbe - mert Meatball őrült szokása volt az, hogy mindent mindenhonnan leverjen. - Lényegében mindent, amit találtam. A konzerv ételeket nem kedveli és nem hinném, hogy szabadon ereszthetném, hogy fogjon madarat avagy egeret. Az egyik elől elfutna, a másiknál pedig valószínűleg leszédülne a faágról. Nem kockáztathatok - mosolyodott el hetykén, amivel nagyjából egy újabb vallomást tett közzé: tényleg nem volt dolga még háziállatokkal szemtől szemben. Egy ilyen egyszerű dologgal is képtelen volt megbirkózni, hát akkor még a nehezebb, komplikáltabb ügyekkel milyen ügyetlen lehetne? Ha ők ketten menni is akartak volna, legalábbis Nieven sem jelezte, hogy ne tenné, Meatball keresztülhúzta a számításaikat és csak egy földrengésnyi dübörgéssel vágódott el, mire Sara megforgatta a szemeit, de képtelen volt nem mosolyogva végigasszisztálni mindazt a látványt, ami fogadta. A sátán macskája behódolt egy olyan lánynak, akinek az oldalán csak egy kar vastagságú penge függött, amire Sara.. nem volt túlzottan felkészülve. Sőt, talán egészen rossz ötletnek is tartotta azt, hogy ki akarta szellőztetni a fejér és inkább vágyott volna vissza, az idegesítő férfi társaságába. Nem Nieven személye ellen volt ez a gondolat, csupán.. egy macskát kellett megvédenie, ha bármi is történik az út során, már nem csak magát. Egy olyan macskát, ami úgy tűnt, magasról tett arra, Sara mit szeretett volna tőle. S habár nem tette szóvá, mi változtatta meg a viselkedését, úgy tűnt, mégis csak elárulták a rezdülései, amire a kék szemei a barna hajú lányt figyelték, a szavakat végighallgatta némán, anélkül, hogy közbeszólt volna. Hagyta, hogy a hallottak teljesen leülepedjenek a tudatában, olyan talapzatot biztosítva a biztonságérzetének, mintha gólyalábakon egyensúlyozott volna. Ám a paranoiai, a belé táplált félelem nem munkálhatott benne örökké, ezért hosszú másodpercekkel később olyan döntést hozott meg, amit lehet nem kellett volna. Megadta magát egy ismeretlennek, és mielőtt meggondolhatta volna magát, a repedező útpadkára ereszkedett le, fenekével érintve a kövezetet, hátát nekitámasztva a mögötte málló téglafalnak, de a pórázt nem engedte el és nem engedte át sem a lánynak. Úgy tűnt, már csak az is boldoggá tette őt, hogy egy ilyen kis kövér gombóccal találkozhatott, Sara pedig szerette mások arcán kirajzolódni a mosolyt, a vidámságot.
- Démonok ellen használnád a pengédet, amivel úgy érzem, jelezni szándékozod azt, hogy te nem vagy közülük való. Mégsem tudom, ki lehetsz a neveden túl, Nieven - a hangja lágyan csengett, selymes bársonyként körülölelve a lányt vele, ám a valódi kérdést nem tette fel. Hogy mi volt a lány, akinek ekkora kardra volt szüksége ahhoz, hogy megvédje magát másokkal szemben. Mert nem csak démonok uralták a Földet, nem csak ők jelentettek fenyegetést. Átvette baljába a pórázt, csak hogy a jobb kezét kinyújthassa a lány felé óvatosan, miközben a pillantása a lány alakját figyelte. Ha el is hitették vele, hogy nem kellett senkitől sem tartania, nos, jó munkát végeztek. Mert nem félt, nem rettegett, nem akart menekülni és nyomtalanul elveszni, hazamenni Micah biztonságába. - Megbízol bennem annyira, hogy megnézhessem a fegyvert? Nem kérem, hogy add át, de szeretném látni.. tapintani is, ha engeded és közben megtudni a történetét, ahogy a tied is - elmosolyodott, a pillantása a sikátor kövezetére vetült. - Nem boldog és nem egyszerű a múltja a kardnak, jól gondolom, Nieven? - visszapillantott a lány szemeibe, arcvonásaira. Nem olyan volt, mint egy fiatal halandó. Háborúban került a földi pokolba, háborúk láttatták vele mindazt a közönyt, végtelen vérengzést, amit a tudata nem akart befogadni, és mégis ott volt, minden egyes szörnyű alkalommal. Fiatal volt, de nem annyira, hogy ne fáradjon el ő, ha látott háborút, ha hallott vajúdó szenvedést.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Nieven


Sikátorok                               Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 09, 2020 2:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


longus Historia
───────────── ────────────
Úgy tűnik, csak nem felesleges a kihalt utcákat rónom, ha ilyen érdekes egyénekbe botlom, mint a lány. Na meg a tündéri cica. Amikor nekiindultam, nem is gondoltam volna, hogy érhet ekkora szerencse. Sajnos ezekben a káoszos időkben az emberek figyelmét nem az állattartás köti le, ami engem személy szerint szomorúsággal tölt el.
- Nálad nem szokta magát jól érezni? - kérdezem kíváncsian. Igazából félig, vagyhát valahogy így kígyóféle volnék, amit szerintem megéreznek az állatok, s ettől nem leszek a legnépszerűbb jelenség a számukra. Viszont egyiket-másikat be tudom vonzani, hála a rajongásfélének, amit irántuk érzek. Az egyik kedvenc elfoglaltságom selymes bundájukba túrni, s lágy, kényeztető mozdulatokkal cirógatni őket. Hihetetlen, hogy minden állaté más és más. Az a sok szín! Kíváncsi lennék, vajon nekik tényleg jól esik-e, amit csinálok, vagy csak eltűrik, de tapasztalat hiányában nem tudom eldönteni melyik lehet az igaz. Néha furán néznek rám a testvéreim ezekért a gondolatokért, na meg azért, mert nem látom értelmét az állatok - de akár az emberek - felesleges bántásának. Hiányzik belőlem az igazi lelkesedés, hogy mindent tönkre tegyek a közelembe, hogy más ne tudja már használ, megnézni. Jobban szeretek megfigyelni, kiértékelni. Az állatok ráadásul nem is emberek, mindig meghallgatnak, s sose dumálnak bele a mondanivalómba. Régebben is, sokkal jobban élveztem a kölykök vízbelökdösését, amikor éppen macskát próbáltak úsztatni, mint a macsek további szivatását. Inkább a megmentője voltam, mégha nem is volt éppen a leghálásabb, sok esetben.
- Meatball - vigyorgok. - Találó - teszem hozzá, elvégre tényleg nem egy gracilis példány. Persze adja magát a kérdés, hogy vajon elnevezték előbb a macskát Húsgolyónak, és aztán hízott meg valamiért, direkt felhízlalták vagy esetleg már ilyen pufók korában aggatták rá.
- Elhunyt? - pillantok rá meglepetten. Elvégre ebben a világban immár ritka a halál, főleg egy démoné, hiszen azokat egyébként is nehéz megölni… mondjuk az ember is benne van a pakliban. - Megölte egy erősebb démon? - kíváncsiskodom. Más esetben, egy emberi városban most éppen vadul részvétet nyilvánítanék, hiszen ott ez a szokás, de a démonok városában aligha ez a módi. A történet ráadásul érdekel is. - Angyalpenge volt a dologban? - nem, ha egyszer valami megragadja a figyelmemet, akkor határozottan nem lehet lelőni. Hirtelenjében elbizonytalanodtam, hiszen mégiscsak ismerte. Mondjuk az is megeshet, hogy éppen ő ölte meg, esetleg pont a cicáért. Eme gondolat mellett teszem le végül a voksom, s a részvétnyilvánítás ötletét teljesen kiűzöm a fejemből.
- Üdvözletem Sara - biccentek. Ez a név kicsit túlságosan is emberi nekem, s ahogy folytatná, önkéntelenül is arra gondolok, hogy egy vezetéknévvel toldaná még meg, ahogy az az embereknél szokás. Persze ennek hitelességével az a probléma, hogy van mágiája, ráadásul nem is gyenge, haszontalan, bár minden bizonnyal nem ő fajának legerősebb példánya. Kicsit azért elmélkedem ezen a vezetékneves dolgon is. Lehet nem sokkal azelőtt lett emberből vagy félvérből démon, mielőtt Amara bezárta a Poklot, és még nem szokott hozzá, hogy démonként nem kell a vezetékneve. - Kitől kaptad a neved? - kíváncsiskodom. Mivel emberi, gondolom azt tartotta meg, nem pedig új, démoni nevet kapott valakitől, de ki tudja, talán megtréfálták, vagy valami… akár egy érdekes történettel is gazdagodhatok. Persze az is benne van a pakliban, hogy hazudik, és az igazi nevéhez köze sincs annak, amit most mondott, de nem tudom, miért verne át. Legalábbis nem ötlik eszembe egyetlen logikus ötlet sem, amiért ilyet kellene tennie. Végülis azonban számomra mindegy, hogy az igazi nevét hallottam-e, vagy sem, csak az a fontos, hogy szólíthassam valahogy a későbbiekben.
- Hát szerintem errefelé is vannak boltok… - pillantok gyorsan körbe, de egy picit elhagyatottnak tűnik a környék. - Vagy legalábbis olyan üzletek, amik boltok lehettek régebben - kicsit tanácstalan vagyok, de ahogy New Yorkban, úgy itt is biztos akadtak a démonok megszállása előtt ilyen helyek. Ha emberektől pénzért nem is szerezhetünk macskaeledelt - legalábbis kutyából láttam már ilyet, gondolom macskáknak is csinálnak -, akkor is találhatunk egyéb húsfélét valahol, elfekvőben. Majd megnézzük, hogy jó-e. - Egyébként még a tengerből foghatnánk halat - elvileg van valami erre alkalmas emberi szerszám, de én inkább vizet manipulálnék hozzá, bár ahhoz látnom kell ugye a halat, szóval a siker egyáltalán nem biztos, akkor már talán inkább a bolt. Ugyan nyilvánvaló utat nem mutatok, de látszik rajtam, hogy szívesen kísérem el a lányt lényegében bármerre.
- Eddig mit adtál neki? - jut eszembe, hogy említett valamit ezzel kapcsolatban. Amilyen jó húsban van, kötve hiszem, hogy túlzottan válogatós lenne a szőrmók, de ki tudja, talán az előző gazdája éjjel-nappal a kedvenc kajájával tömte, most meg ugye nincs még ráfanyalodva, hogy akármit megegyen. Meatball a pocakját mutatja nekem, amire nem tudom palástolni a lelkesedésem. - Olyan édeeeeeeeeees!!!! - olvadok el teljesen, mintha nem is egy több ezer éves leviatán lennék, hanem egy picurka kislány. Természetesen le kell hajolnom, hogy megdögönyözzem a pocakját. Ahogy leguggolok a macsekhez, odébb kell igazítanom a kardom, hiszen nem tudnék kényelmes pozíciót felvenni vele. Közelebb húzom hát az ölelmhez - az alacsony termet átka - közben pedig felsandítok rá. Látom, ahogy a kardra esik a pillantása.
- Ne aggódj, a szemtelen démonok ellen van csak. Nem mindenki számára nyilvánvaló, hogy kivel nem kellene kezdenie. De nem kezdeményezek harcot, ha nem muszáj - igyekszem megnyugtatni, elvégre nem akarok ártani neki. - Ugyan hagyd, ráérünk… illetve én ráérek, nem tudom, hogy te is… de hagyhatnád szegénykét pihenni, szerintem elfáradt - mosolygok rá barátságosan. A hangom nem hordoz utasítást, igazából tőlem mehetünk is, de talán a kis szőrgombolyag is szívesebben emelgeti a tappancsait később, ha most nyugton hagyjuk egy kicsit.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Saraquiel


Sikátorok                               79db130055605f3839b5e17ea40987263494816a
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
21
☩ Play by :
Bryden Jenkins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 06, 2020 3:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


This is not just a dream
@Nieven && Sara
• Zene: VOL 1 • SZÓSZÁM: 1242

- Saraquiel! - dörrent Micah hangja az egykor csodás lakás konyha részéről. Mára már alig rejtettek konzerveket a szekrények polcai, a mosatlan is még hirdette a csaknem huszonkilenc évvel ezelőtti állapotokat. Micahnak nem volt szüksége a rendre és tisztaságra, Sara viszont perceket töltött azzal, hogy a puha kanapé sarkát portalanítva találjon egy olyan helyet, ahol nem pókháló és hat kilónyi púderszerű porba csússzon bele. A kis szőke nem foglalkozott Micah idegesítően ható hangjával, a rojtos szélű teniszlabdát előbb a padlóhoz pattintotta, hogy aztán a megfelelő szögben pattanjon az neki a szemközti falnak, majd vissza a lány kezébe. Már legalább húsz perce labdázott, és ha belegondolt volna, akkor valójában az ő agya is szinkronban dübörgött a pattanó hangokkal, de jobban lekötötte az, hogy ne figyeljen a férfi angyal ideges lépteire, miközben a késsel játszott az ujjai közt, készen arra, hogy elhajítsa, talán egyenesen Sara felé. Meatball, nevéhez hűen a kis húsgolyó pedig még csak meg se próbálta elkapni a Sara által pattogtatott labdát, lustán nyalogatta körbe vagy hatszázadik alkalommal a saját mancsát és próbálta elérni a gombóc testén a fizikailag lehetetlen területeket.
- Sara! - így Micah megint, mire  kis szőke ráemelte a tekintetét, amivel persze elvétette azt, hogy elkapja a labdát, az pedig boldogan fúródott bele a szegycsontjába, az arcvonásait a fintor csúfította el egyetlen másodpercre. A portól fakó barnának tetsző labda végiggurult a hasán, hogy az ölében üljön meg, mire a lány ujjaival mart rá a gömbre. - Befejezed végre, és idejössz nekem segíteni, vagy tovább idegesítesz te is?! Csak mert fogalmam sincs, mégis minek jöttél velem ide, ha hasznodat sem veszem, te lány! - Micah észre sem vette azt, hogy a kés éle a tenyerébe fúródva vércsíkot rajzolt a bőrfelületre, ami lassan indult meg cseppenő folyamként a padló irányába. Sara pedig ezt látva egyenesedett fel és hagyta maga mögött a labdát, hogy óvatosan kiemelje az érdes tenyérből a kést és tegye azt le az asztalra nem messze tőlük.
- Azért hívtál ide, mert úgy gondoltad, hogy segítek neked Moraxszal kapcsolatban, hogy nyugodt maradj, megfontolt és következetes és így figyelhetsz rám is. De láthatóan csak rontok a helyzeteden, mert már önmagadat is képes vagy bántani és még csak nem is érzel semmit - a hangja csendesen kúszott át kettejük közt megfeszülő levegőben, Sara felsóhajtott halkan. - Kiviszem egy egészségügyi sétára a cicát, szegény, reggel óta arra készül, hogy királynőként vonuljon végig, hát mennyit mosakszik már! Figyelted? - biccentett a macska felé, aki mintha tudta volna, miről vagy éppen kiről volt szó, nyávogott egyet panaszosan, mintegy jelezve, ő csak akkor mozdul, ha szállítják.
- Szerintem hím. A golyóiból ítélve. Az meg csak a hím egyedeknek van - nézett le magára is Micah, Sara pedig összevonta a szemöldökeit, és ő is arrafelé bámult el, amerre a férfi angyal. Megköszörülte hirtelen a torkát, elvörösödve fordult el, hogy lekapja az asztalról a hámban végződő pórázt, hogy a habtestű cicát belevarázsolja mintegy öt percnyi szenvedés után, ahol szerencsére megint gazdagodott úgy öt és tíz közti tartományba eső karmolásnyommal.
Meatball.. inkább Sátánnak kellene hívniuk.
Újabb öt perccel később pakolta le a repedezett, bűzös-foltos kövezetre az épület előtt a karjaiból a macskát, aki tanácstalanul bámult fel rá, mire Sara megvonta a vállait. Neki se volt ötlete, merre induljanak, és isteni jelnek vette azt, ahogy a cica a farkával északi irányba csapott, ezért hát arra lépkedett csendben, miközben az állat egyre inkább szenvedve pakolta a lábacskáit maga elé, de már a száz helyett százötven méternyi távolságot is képes volt megtenni. Mire nem jó a napi séta, ugye?! A szőkeség valahol a harmadik kereszteződésnél kezdett el csendben hümmögni egy rég hallott, talán még a negyvenes évek derekáról származó dallamot. Már nem emlékezett teljesen  szövegére, ám arra ügyelt, hogy ne hívja fel látható és láthatatlan veszélyforrást magukra. Nem mintha önmagában Meatball ne lenne egyenlő a zsákmány fogalmával, akinél egy megtermett patkány is veszedelmesebb tudott lenni. Valószínűleg Husigolyó elszaladt volna egy megrezzenő fűszál elől is, és ezt arra alapozta, hogy két nappal ezelőtt egy megrezzenő falevéltől vált idegbeteggé a parkban.
Ezek a gondolatok foglalták le minden figyelmét és az, hogy megpróbáljon visszaemlékezni a már valaha élt és létezett Elvis Jailhouse Rock című számának szövegére, mert a hozzá tartozó zenére, a jóképű férfira mindig mosolyogva gondolt vissza. Tehetséges figura volt, akinek élte sajnos idő előtt ért véget sajnálatos módon. Meatball tőle szokatlan gyorsasággal szedte a lábacskáit és kötött ki egy ismeretlen alak karjaiban, mire Sara megrezzenve pillantott a póráz másik oldalán fogva tartott kis jószágra, és így az őt tartó lány alakjára is. Mikor került oda elé a lány?! És vajon mindig ennyire figyelmetlen volt? Úgy tűnt, tényleg szüksége volt Micah őriző szemeire magán, mert ha így viselkedik, boldogan belesétált volna egy talajba ásott verembe is akár. A hirtelen bűntudat átokká vált a gondolataiban, hetykén figyelve a nem megszokott jelenetet, ahogy a macska a lány karjaiban úgy lógott, mint egy belezett szőnyeg, négy lábbal, még egyben. Próbálta összetenni a látottakat és elfogadni, hogy a cica csak őt nézte kaparónak, de hát ez volt a szerencséje. A vele szemben álló szertelen lánnyal szemben Sara óvatosabbá válva próbálta nem jobban magára felhívni a figyelmet, mint amennyire már így is központi figurává vált.
- Hát.. gondolom meg lehet. Vagyis nálad egészen jól érzi magát - árulónak gondolta a Szőrgombolyagot, amiért vele nem volt ennyire barátságos és szelíd. - Szia! - elmosolyodott a megkésett köszönésen, ám nem volt rest azt viszonozni, hogy aztán hagyja, hogy a barna hajú lány beszéljen, anélkül, hogy megzavarta volna őt Sara, miközben a pillantásával a macska kontra kis barna párost figyelte, és ha a cica már a földön volt, egyetlen lépést sem távolodott el az új kedvencétől. - Ő Meatball.. a nevéhez hűen szerintem nem csak a téli bundáját nem cserélte még le, hanem.. kis pufók angyalkára hajazik a teste - szórakozott pillantással figyelte, ahogy az említett doromboló hangot hallatva a pofiját dörgölte bele Nieven sípcsontjába és talán még az érdes nyelvét is kidugva nyalta végig a lány lábát. - Igazából napok óta nem evett. Az előző gazdája.. elhunyt nem rég és megörököltem őt, de azóta nem igazán van kedve semmire sem ránézni - a tíz éves konzervbabot nem volt hajlandó megenni. Ahogy a talált, egy kissé összeaszott madártetemre sem akart ránézni, Sara viszont elutasította azt, hogy bármilyen állatot is bántson csak azért, hogy a cicának ételt adjon, Szőrgombóc úr viszont nem volt egy vadászalkat.
- Engem pedig szólíts nyugodtan Sara... nak - már majdnem kicsúszott a Micah által állandóan kimondott, Istentől származó neve. Melyik földit hívnák Saraquielnek?  - Sara a nevem - mosolyodott el tétován, megismételve mindazt, amit fontosnak tartott. - Tudsz esetleg valahol a környéken olyan helyet, ahol a macskának szerezhetek valami ehető ételt? Talán valamihez lenne kedve, csak én nem tudom, hogy milyen ínyenc falatokra vágyik őnagysága - megköszörülte a torkát, végül közelebb lépett az embernek tűnő alakhoz és az állathoz is, hogy találomra elinduljon arra, amerről Nieven érkezett. - Vagy.. arra nincs semmi használható, ahonnan jöttél? - torpant meg, mert a macska egyetlen lépést sem tett meg, sőt, tiltakozva levágódott az úttestre, hogy ott a pocakját megmutatva hemperegjen a kis barnának. Sara tudta, hogy ő maga milyen testi adottságokkal rendelkezett, ám mindig meglepték a még nála is ártatlanabb külsővel rendelkezők. Képtelen volt betippelni a lány korát, és meg sem próbálta mindezt egészen addig, ameddig a lány oldalán függő kardot meg nem látta. Hát akkora volt, mint az alkarja!
- Meatball! - enyhén húzó mozdulattal akarta a cicát mozgásra bírni sürgető suttogással, de a pillantása elárulta. Nieven kardjának látványa csak egy kissé billentette ki a nyugodtságából. Csak egy kissé.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Nieven


Sikátorok                               Pikkelyke2
☩ Történetem :
☩ Reagok :
171
☩ Rang :
7. leviatán
☩ Play by :
India Eisley
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 05, 2020 5:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


longus Historia
───────────── ────────────
Azt kell mondjam, végre kezdett egyenesbe jönni New Orleans-i életem. Már nem úgy kavarogtam a városban, mint aki teljesen, végérvényesen és menthetetlenül eltévedt minden második sarkon. Ez már nem állt fent, ugyanis csak minden negyedik sarkon tévedtem el! Szép teljesítmény, látványos haladás, ugye? Az oldalamon függ a pengém, a város egyes részein szükségem is van rá, elrettentésül szolgál az alja démonoknak, meg esetleg azoknak az embereknek, akik valamilyen meglepő fordulat következtében túlélték - illetve a lelkükkel együtt megúszták - a démonok vendégszeretét. Mondjuk legjobb tudásom szerint azoknak is enniük kell, akik eladták a lelküket, noha ebben nem vagyok a legbiztosabb. Mindenesetre kard nélkül továbbra is  a könnyű célpont látszatát keltem, amíg a pengével… hát azt kell mondjam, hogy a kardos könnyű célpont látszatát. Arra jutottam, hogy a démonoknak is el kellene némi mágiaérzékelés, ugyanis olyan szánalmasan gyenge démonok is gondolkodás nélkül rámtámadtak, akiket csak a penge felhasználásával is le tudtam győzni, szóval még a mágiámért se kellett nyúlnom. Most, hogy más élvezett elsődleges prioritást, megfogyatkoztak a könyvet kutató utazásaim. Belethet nem látogattam még meg újra, Seroth azonban kénytelen volt élvezni a társaságom, noha talán nem is zavartam annyira, mint amennyire mutatta.
Napjaim nagy részét New Orleans felfedezésével töltöttem, rengeteg itt az ismeretlen rész még, s ezt bizony gyalog kell bejárnom. Szükségem van az alapos helyismeretre, hogyha bármi balul sülne el, a lehető legrövidebb és leggyorsabb úton szedni tudjam a sátorfámat. Eddig úgy tűnik, hogy megáll a sztorim, mégis, valahogy a legerősebb démonokba futok bele, amelyek együttes hatalma messze meghaladja az enyémet. Veszélyes játékot űzök, a vele járó borzongás pedig igen jól esik. Sosem árt meg az a, b, c, d terv készítése, bár ha rajtam múlik, akkor bizony lesz e és f is. Nem lehetek eléggé óvatos, s vannak olyanok, akiket semmiképpen sem akarok bajba keverni, hiába segítenének nekem bármikor.
Mára is a céltalan lézengés van felírva a teendők listájára. Ez utóbbi nagyon megy ám! Megint egy néptelenebb környéke találok be, igazából arra sétálok amerre a lábam visz, szóval komoly terveim nincsenek. Na jó, azért imádkozom, hogy mindent meg tudjak jegyezni. A tájékozódással kicsit hadilábon állok. A szűk utca, amin sétálok nem igazán tetszik, nehezen belátható, a tetőkön bárki lapulhat. Mondjuk démon nem tudna meglepni onnan se, de annak se örülnék, ha egy ember ugrana a nyakamba. Nem kedvelem a meglepetéseket. Az ilyen féléket főleg nem. Végre magam mögött hagyom az előző, undorítóan szűk utcát, hogy egy másik, csak egy leheletnyit szélesebben kössek a ki. Már éppen feladnám a reményt, hogy kijutok ebből a labirintusszerű helyről.
Ekkor meglátok valamit. Négy lába van, és bundája, amiről lerí, hogy milyen csoda puha lehet. Nem akarok hinni a szememnek, hogy ilyen szerencse egyáltalán érhet engem, hogy Seroth lakásán kívül, a város határain mégis belül élő állatba fussak bele, ami nem pokolkutya. A szemeim hatalmasra tágulnak a döbbenettől, s arcom is arról mesél, hogy teljesen oda vagyok meg vissza a látványtól. A lányra ekkor még rá sem hederítek, igazából észre sem veszem, annyira leköt a szőrgombóc.
- Cicaaaaaaa - vetődöm a macskára, a szerencsétlen pocakos jószágnak esélye sincs menekülni ölelő karjaim elől. Mivel van bőven szélessége, így úgy emelem fel, hogy a háta simuljon a mellkasomnak, karjaim pedig mellső mancsai alatt kereszteződnek, így teste nagy része lóg. Rég láttam már macskát, rémlik, hogy nem ez a helyes tartás, de Egyiptomban nem nagyon emelgették ezeket a szőrgombócokat - elvégre szent állatok voltak -, így ahelyett, hogy megtanították volna nekem rendesen megemelni, nos majdnem ki kellett nyírnom néhány papot, akik tiltakoztak a helytelen bánásmód ellen. Azért nem vészes a szorításom, talán a macsek sem próbál annyira szabadulni, amikor is a lány felé vetődik a tekintetem. Igen komikusan festhetünk, hátulról mintha engem sétáltatna pórázon, elvégre a karom fölött van a cica nyaka a nyakörvvel és a pórázzal, onnan pedig a lány kezébe fut át az anyag. - Egyébként… meg szabad simogatni? - jut eszembe, hogy az emberek előszeretettel tetetik fel ezt a kérdést. Itt mondjuk nem kell játszanom, hogy ember vagyok - helyette démonnak kell tettetnem magam -, mégis, én voltaképpen emberre gyúrok. Vagy valami hasonlóra.
- Szia… bocsi, neked kellett volna köszönnöm előbb - ismerem el az elkövetett hiányosságot. - De tudod imádom a cicákat, és nagyon boldog vagyok, hogy láthatok egyet - a macska még mindig a kezeim közt lóg - jó eséllyel -, most óvatosan leteszem. - Mivel eteted? Igazán jó húsban van! - jegyzem meg neki, miközben tekintetem a macskára szegeződik, majd vissza a lányra. - Nieven vagyok. És ti? - döntöm félre a fejem kíváncsian. Nem bolondultam meg a kérdés “ti” részével, az ő, és a macsek nevére is kíváncsi vagyok. Alaposan szemügyre véve arra jutok, hogy nem néz ki valami démonian, sőt, de persze ez pont tőlem nagyon vicces megállapítás lenne, hogy nem is az, hiszen az én arcom is egészen angyali. Igazából az ereje alapján démonnak tippelem, elvégre mi más is lehetne a pokolfajzatok városába?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Sikátorok                               VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1022
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 05, 2018 9:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ashtaroth


Sikátorok                               572dbxcildd3qydvewfp
☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 17, 2016 10:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Saaphiel & Ashtaroth
❝ ...Auctoritates maiorum non sint contemnendae... ❞
Saaphiel a csendes lakást választja, ám mivel nincsenek otthon, az ajtót zárva találja, s ezzel együtt szembesülnie kell azzal, a legkönnyebbnek tűnő út akár könnyen több problémát okozhat. A falánkságdémon, amely nagy lendülettel közelített felé, ugyan bekapta a térdelést, de lendülete túl nagy volt ahhoz, hogy ez kidöntse őt, vagy megállítsa. Kezeivel megragadta a lány derekát és mielőtt az szúrhatott volna, nagy erővel a kukák közé dobta. Saaphielnek annyi szerencséje volt, hogy a zajt a benti tv ordítása elnyomta, így az ott lakó nem hallotta meg, s az őrjárat messze volt még ahhoz, hogy észrevegye.
Az emeletről azonban  még semmit sem tudhatott a lány, vagy a folyosókról, s ki tudja.. Talán valaki már el is indult megnézni, hogy mi történik ide lent. Ha nem akar hosszabb verekedésekbe és üldözésekbe kezdeni, gyorsan kell cselekednie.
A démon felerősített ökleivel a lány felé csapott lefelé, aki ha nem gurult, vagy ugrott arrébb, könnyedén nagyobb sérülést szenvedhetett.
Ha sikerült neki kikerülnie a támadást, a démon felkapta az egyik szemetest, s a feje fölé emelte, hogy azt rá dobhassa a bukottra, ám ezzel könnyebb célpontot jelentett neki. Hasát, lábait és oldalait szabadon hagyva, Saaphielnek több lehetősége is van arra, hogy ledöntse a monstrumot.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 14, 2016 7:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Az üres lakást választom, mert az tűnik a legbiztonságosabbnak. Tán másnak szintén ez a választás jutott volna a helyes útnak. Gyorsan odasietek, majd a kezemmel próbálok odamenni. Meglepetésként ér, hogy nem nyílik ki, azonban egyáltalán nincs időm a zárral vacakolni. A felszólításra megfordulok, s rögtön felmérem az illetőt. A befeketedő szemek rögtön elárulja nekem, hogy nem lesz könnyű dolgom távozni erről a helyről. Fogalmam sincs, hogy az őrjárat elhaladt-e már mellettünk, vagy még csak most fognak ideérkezni? Látom rögtön bekeményít, így nem hagy nekem választást. Magam mögé nyúlok, hogy a ruhám rejteke alól előhalásszak egy pengét, s nem is akármilyet! Ez egy angyali penge. Elkezd futni felém, s én szintén elindulok felé. Mi a célom? Hogy nekifutásból nekiugrok a fejének két térddel. A megfelelő pillanatot kivárom az ugráshoz, s ha sikerült meglepnem őt, akkor kihasználva a helyzetet a pengét azon nyomban a koponyájába szúrni. Az eléggé fontos testrésze, hogy távozzon az élők sorából. De vajon tényleg jól cselekszem?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ashtaroth


Sikátorok                               572dbxcildd3qydvewfp
☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 10, 2016 4:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Saaphiel & Ashtaroth
❝ ...Auctoritates maiorum non sint contemnendae... ❞
A félhomályos, szürke, hideg folyosón Saaphielnek több választása is akadt, hogy merre menjen tovább. Az egyik lehetséges út jobbra egy lakásba vezetett, ahol tv-t néztek, a másik lehetőség egy rejtekhely volt a szemeteskukák mögött, a harmadik egy csendes lakás balra, illetve a negyedik, hogy lesből támad az illetőre, aki lassan leérkezik a lépcsőkről. Saaphiel úgy dönt, hogy az üres lakást választja, ám amikor oda lép az ajtóhoz, hogy kinyissa, azt bizony zárva találja: gazdája nem hagyta csak úgy őrizetlenül az értékeit.
Sőt, mi több: épp ő volt az, aki a lépcsőn lefelé érkezett, s mikor meglátta az ajtaját feszegető lányt, haragra gerjedt.
- Hé! - kiáltott rá, és befeketedő szemekkel már rontott is neki a bukottnak. Kezei lilás fényben izzottak fel, ahogy mágiájával megerősítette ökleit, hogy azokkal verje agyon azt, aki éppen betörni próbált hozzá.
Nem csoda, hogy a démon léptei hallatszódtak: teste tömzsi, legalább 15 centis hájréteg lobog rajta, ahogy fut a lány felé. Nem túl gyors, viszont annál masszívabbnak tűnik, s ezt Saaphiel kihasználhatja ellene, ha ügyes. Amint a démon elég közel ér, megpróbálja megragadni és a szemetesek közé hajítani a lányt.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 10, 2016 5:27 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Sikerül elbújnom egy közeledő őrjárat elől, hogy behúzódok az egyik épületbe. Halkan cselekszem, a zajt próbálom minél kisebbre fogni. A kevesebb zörgés vagy csattogás nem fog lebuktatni engem. Másik részről ügyelnem kell a tárgyak elhelyezkedésére, mert az szintén elárulhat engem, legalábbis én így vélem. Nem biztos, hogy másoknak feltűnik rögtön a változás. Gyorsan végignézek a lehetőségesen, hogy merre mehetnék tovább? Hallom fentről, hogy valaki közeledik, így nem marad időm elmélkedésre. Mozgásban kell maradom. A szemetes mögötti elbújást nem tartom jó ötletnek. Egyik részt a bűz miatt, másik részt nem tudnám úgy elrendezni úgy, ahogy állt az egész. A Tv zaja arra a következtetésre juttat engem, hogy biztosan van ott valaki. Nincs rá semmi garancia arra, hogy nem-e futok össze véletlenül az illetővel. Marad tehát kizárásos alapon az a szoba, ahonnan nem érkezik zaj. Ettől függetlenül nem lélegzem fel, mert ugyanúgy érhet meglepetés itt is. Sajnos a baj nem pihen, s bármikor rám vetődhet, mint egy kiéhezett tigris a finom húsra.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/5
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5