Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• 4. szektor, utcák •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 16, 2017 6:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

A
zok a régi szép idők... Ezelőtt minden sokkal egyszerűbb volt. Mi harcoltunk az emberek között, ők pedig a boldog tudatlanságban élték mindennapjaikat. Nem gyűlöltek minket, s hevesen imádkoztak az Úrhoz egy szebb jövőért. Mostanra viszont már a lábunkat se tehetjük be úgy a városaikba, hogy valaki ránk ne támadna. Nekem még szerencsém volt, s könnyen el tudtam sajátítani az emberek szokásait, így olvadhattam be közéjük. De vajon mi lehet azon angyaltársaimmal, akik erre képtelenek? Bujkálniuk kell vajon? Merre lehetnek most?
- Igen... A háború ösztönösen benne lakozik minden halandó szívében, s ez ellen nem tehetünk semmit. Mindig küzdeni fognak egymással, elég egy jó indok, hogy egymás ellen forduljanak. - sóhajtok fel - Nem tudtam... De ez igaz lehet. Sok érdekes dolgot tudsz még a történelemről, jól sejtem? - kuncogok.
Ophilia mindig okoz nekem meglepetéseket. Van egy olyan sejtésem, hogy sok más ehhez hasonló különös ténnyel elő tudna még állni.
- Ez igaz. De úgy vélem, akármekkora veszély is fenyeget, a gyermek biztonságban lehet itt. Én könnyedén megvédhetem magam, s akármikor elmehetek, ha rosszul alakulnak a dolgok. Értem ne aggódj, elboldogulok. - mosolygok rá - Egyedül a fiú anyja tud róla, senki más. Ő viszont hallgatag. Nem hiába, hiszen ha engem elárul, azzal a fia is bajba kerülne.
Legalább is bízom benne, hogy nem fog gondot okozni. Okos asszony, jól ismerem már. Tudom, hogy nem adna ki engem, főleg nem azok után, amin együtt keresztülmentünk. Mondhatni, barátok vagyunk... És egyébként is, hálás nekem, amiért segítettem nekik megszökni annak idején, így esélyét se látom, hogy pont ő miatta buknék le.
A Nephilim miatt sokkal inkább aggódom. Mi lesz, ha majd ő maga leplez le? Butaság lenne a részéről, de ha mindenáron el akar távolítani az életéből, könnyen meglehet, hogy így cselekszik majd.
- Sok démonnal végeztem már életem során, s ha csak egy is a közelébe merészkedne, megbánná a napot is, hogy megteremtődött. - pillantok társamra - Ez az egy megmaradt bennem... A démonok iránti gyűlöletem.
Nem hagyhatom, hogy ilyesmi előforduljon. Ha a gyermek lelkét megkaparintják, nincs mit tenni. Egy angyal kevés ahhoz, hogy egy ilyen helyzetet megoldjon egymaga.
- Valóban így van. Felelősséget vállaltam ezért a Nephilimért, számomra ő ugyanolyan értékes, mint maga az emberiség. Éppen ezért is érzem úgy, hogy mindenáron meg kell őt védenem, és jó útra terelnem. - húzom ki magamat.
Talán csak idő kérdése, s végre megvilágosodhatok. Hamarosan úgyis minden megoldódik majd, látom előre. Talán most még úgy tűnhet, nem minden áll két lábbal a földön, de biztos, hogy ez majd változni fog, ha hagyom kibontakozni az eseményeket.
- Személyes tapasztalatom, hogy mindig jó, ha fel vagyunk készülve, mielőtt még belevágunk a harcba. Hiszen egy harcosnak mindig gyakorolnia kell, fejlődnie, tanulnia, hogy igazán jól teljesítsen. Még a legjobbaknak is folyamatosan szükségük van erre. - mosolyom eközben kiszélesedik.
Ugyan nem vagyok magas rangú katona, mégis tanúsíthatom, hogy ez igaz. Ha két háború közt megpihenünk, s addig nem vesszük kezünkbe kardunkat, előbb vagy utóbb elszokunk tőle, s újra meg kell tanulnunk forgatni azt, mielőtt még ismét a csatatérre mehetnénk.
- Tényleg nagyon hálás vagyok. Hiányzott már egy ilyen beszélgetés, hogy kicsit összeszedhessem magam. Te mindig olyan jó tanácsokat adsz! - ölelem vissza Ophiliát.
Ennyi gondoskodást már jó rég óta nem éreztem. Nagyon jól esik, hogy végre valaki az én gondolataimra is kíváncsi, nem csak mindig másokéra.
- Nem igazán. Többnyire kerültem a feltűnést, így igyekeztem minél kevesebb halandóval kapcsolatot teremteni. Ha mégis szóba állt velem valamelyik, azt természetesen nem utasítottam vissza.  - vonok vállat - Néhány szomszéddal viszont egész jó viszonyban vagyunk, de őket se láttam már jó pár hete.
Nem mondom, hogy élveztem a magányt. Hiába volt körülöttem rengeteg ember, egyedül éreztem magam, s ez mai napig van, hogy visszatér. Ezért is örülök annyira, hogy végre láthatok egy ismerős arcot a családomból.


↬ 624 ↫ Remélem tetszik luvu  

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


4. szektor, utcák - Page 8 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
780
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 09, 2017 8:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Loriel & Ophilia
I'm here for you


Mosolyogva hajtom le fejemet enyhén szavai nyomán. Ajkaim szegletében szelíd mosoly kúszik újra csak. Szemem sarkából pillantok rá, ahogy próbálok visszaemlékezni, Ő vajon mely háborúban járt azon időkbe.
- Sajnos nem szép beismernünk, de az emberiség kezdete óta léteznek háborút. Valójában egy olyan időszakot nem tudnék mondani, amikor unatkoztatok volna. Tudtad, hogy az emberek többször is nekifutottak annak, hogy megszámolják mennyi idő volt az, amikor a Föld egy zugába sem volt háború? – kérdezem költőin. Habár tényleg érdekel a válasza, lehet valóban hallott már róla. Bárhogy is legyen könnyedén felelem meg saját kérdésemet. – Alig tudtak ötven évet összeszámolni. Valahol, valakik mindig harcban álltak egymással – húzom el ajkaimat enyhén.
Amennyire kedvelem az embereket sose értettem mohóságukat, becsvágyukat. A legtöbb háború ugyanis földért, hatalomért, aranyért folyt. Befolyási övezetek szerzése, önmaguk megvédése végett ragadtak olykor fegyvert. Halkan sóhajtok csak fel én magam is.
- Igazán veszélyes helyet találtál menekvésetek végpontjának Loriel – hallatszik tán kissé dorgáló hangom – Magadra is vigyáznod kell. Értékes harcosa vagy a Mennynek – felem neki mosolyogva, őszintén. – Mondd, ugye senki sem tudja, hogy ki is vagy valójában? – kérdem aggódó tekintettel arcomon. Túl sok testvérünk halt már meg az elmúlt időszakba. Hol emberek, hol pedig angyalok által. A démonoknak most csak kényelmesen hátra kell dőlniük. Első sorból nézhetik végig, miként írtjuk ki egymást.
Aggódok a lányért, s nem csak azért, mert kellemes időt töltöttünk el egykoron a Mennyekben. Minden angyaltársamért hasonlóan aggódok, ki bajba került az utóbbi időben. Olyanok vagyunk, mint egy királynőjét vesztette méhraj: tanácstalanul repülünk körbe-körbe, várva a lassú halálunkat.
- Mindazonáltal nem féltem lelkét, amíg te a közelében vagy. Nem az első eset lenne, hogy démont ölsz meg, nem igaz? Megkísérelhetik lelkét elvenni, de nem hinném hogy jól járnának vele – kuncogom el magam halkan, újra csak lehajtva a fejemet. Bízok benne, tudom, hogy mikre képes, még ha magában most még nem is hisz. Még ha bizonytalan is tetteibe.
Mennyit változott pár évtized alatt ő is. Tán én is ennyit fogok, miután sok időt töltök majd emberek között?
- Egy harcos ugyanúgy törődik az emberekért, mint egy védőangyal Loriel. Ezt sose feledd. Feladatod habár más jellegű, és nem egy emberi lélek megvédéséért lett teremtve. Az egész emberiség védelmére vagy hivatott. Sose „csak” csatáztál, öltél és továbbléptél. Értékes embereket mentettél meg, ártatlan lelkeket. Bűnös lelkeket jutattál a pokolba, fenntartva az egyensúlyt. Nem hasonlít ez a mostani helyzetedhez? – simítok végig gyengéden arcán, majd gyengéden szorítom meg kezét.
Kérdésére nem tudok felelni, csak lehajtom magam is a fejemet. Hogy megismerni teljesen a mostani helyzetet? Gondolkozás nélkül igennel felelnék, ám ha adnak időt? Haboznék. Nem biztos, hogy teljesen jó látnunk mi is történik közöttünk. Mégis tudnunk kell róla. Ez egy olyan… kettősség, melyet nehezen tudok feloldani magamban.
- Rengeteget számít, hogy miként indulsz a csatába – kuncogom el újra magam vidáman. Eszembe jut Nasargiellel való találkozásom és az ő pesszimizmusa, melyet a harcba indulással magyarázott. S lám én ennek ellenkezőjére bíztatom Lorielt.
- Örülök, hogyha tudtam segíteni – suttogom halkan ölelve az amúgy nem is törékeny lányt. Mégis annak tűnik. Vajon mennyire tudta ezt elhitetni az emberekkel.
Ezt hamarosan megtudom, hisz hamar mesélésbe kezd. Én pedig nevetve, mosolyogva hallgatom szavait. Minden egyes kimondott szót iszok ajkairól, magamba fogadom őket.
- Sok más emberrel is megismerkedtél? – faggatózom tovább, próbálva elterelni figyelmem ama negatív tényről, melyet magam is egyre jobban tapasztalok az emberek világában. Mégis… vannak még közöttük olyanok, kik élvezik az életet a kialakult helyzettől függetlenül. Mindenesetre szívem repes, hogy nem jöttek rá, ki is Ő. Bele sem tudok gondolni, hogy egyedül mire tudna menni ennyi ellenséges ember között. Kitől tudhatna segítséget kérni mégis? Miért nem tudunk egymásra számítani?


Semmi baj, megérte várni rá :3 ♥§§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 07, 2017 2:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

M
ély sóhajjal kísérem Ophilia mondandóját, s egészen addig nem szólalok meg, amíg be nem fejezi azt.
- Valóban így van. Az emberek itt már valamivel felkészültebbek, s így elég nehéz közöttük járni. - bólintok - Hallottam hírét. Habár akkoriban épp másutt voltam, rám a csatatéren volt szükség. Azokban az években egy harcos angyal sose unatkozhatott, mindig volt hova mennie küzdeni. - szám szélére enyhe mosoly húzódik. A 17. század volt életem fénykora. Ugyan a háború szörnyű dolog, egy magamfajta számára csupa izgalom, veszély, kaland... S ha ezzel segíthettem az emberek életútját jobb irányba terelni, még nagyobb öröm volt számomra.
De egy életet elvenni? Hiába lettem erre kiképezve, mostanra már csak szomorúsággal tölt el, ha erre gondolok.
Talán elgyengültem? Puhány lettem? Mégis miért nem tudok már tiszta fejjel gondolkodni, mint azelőtt? Érzelmek nélkül...
- Igen... Sajnos ezzel az is járt, hogy elfelejtettem, kiben is bízhatok meg, s kiben nem. Az emberek közt meg kellett tanulnom, hogy akár a szomszédom is lehet az ellenségem.
Igaz, nekem se sikerült elsőre mindent megtanulnom az emberi szokásokról. Sokat eleinte furcsának tartottam, nem értettem, mi értelmük van. Egy idő után azonban nagy nehezen sikerült, leginkább a Nephilim anyjának köszönhetően. Ő sok mindent elmagyarázott nekem, nélküle a mai napig elveszett lennék itt.
- Ettől tartok én is. Amennyire sikerült kiismernem őt, fennáll az esélye, hogy rossz irányba vezeti majd az útja. Csak remélni merem, hogy időben észbe kap.
Fogalmam sincs, mihez kezdenék, ha eladná a lelkét az egyik dögnek... Nem roppannék össze, hisz mégiscsak egy harcos angyal vagyok. Hiába töltöttem az elmúlt évtizedeket emberek között, ez az egy tulajdonságom sose fog elvészni.
- Tudom, csak... Valahogy nem tudok hozzászokni a gondolatához. Nem erre lettem kiképezve, nem az én dolgom, hogy törődjek másokkal. Nekem csak edzenem kellene, csatázni, ölni, és továbblépni. Ehelyett egyetlen élettel foglalkozom, egy elég hálátlannal, teszem hozzá. - forgatom szemeimet. Egy ilyen lélekkel nem egyszerű megbirkózni, akármennyire is próbálkozik az angyal.
Ophilia kézszorítására az én ökleim is enyhén megfeszülnek, s tekintetem a földre szegeződik.
- Talán csak jobban ki kellene ismernem a mostani eseményeket? Ha mindent pontosan tudnék, könnyebben tudnék foglalkozni a gyermekkel..? - teszem fel a már-már nevetségesnek hangzó kérdést. Valóban nem vagyok olyan okos, mint amilyennek mások tartanak, legalább is nem érzem magam annak. Ha az lennék, már réges rég megoldottam volna a Nephilim problémáját, egyedül is. Legalább is bízom benne, hogy menne segítség nélkül is, ha kicsit többet használnám az eszemet.
Kezdem úgy érezni, hogy nem is igazán ezzel van a gond. Lehet, hogy a fő baj az, hogy nincs elég önbizalmam? Egy harcos vagyok, az angyalra! Határozottnak kellene lennem, nem pedig egy nyafogó, kétségbeesett kis szárnyas szerencsétlenségnek! Hova lett a régi Loriel? Szabadságra ment?
- Így van. Pozitívnak kell lennem. Már az is sokat számít, nem? - mosolygok rá.
Vissza kell hoznom a régi énemet. Azt, aki egy csettintéssel megoldotta volna már ezt az egész ügyet, és aki mindig tudja, mit csináljon, ha valami kellemetlen helyzetbe keveredik.
- Hahaha, igen. Köszönöm, ez sokat segített! - kuncogok az ütésre, s visszaölelem Ophiliát. Jól esik, hogy végre nevethetek, hisz már olyan rég volt ilyen jó kedvem. Ez a sok bujkálás elfeledtette velem, milyen is ez.
- Nos, amikor épp nem a gyermeket felügyeltem... Nem is tudom. Ismerkedtem az emberek életmódjával, próbáltam leutánozni őket. Eleinte nehezen ment, de aztán sikerült belerázódnom - vonok vállat. - Szeszélyesek, annyit elmondhatok. Könnyen megváltozik a hangulatuk, s folyton sietnek valahová. Igaz, nincs oly sok idejük, mint egy angyalnak, mégis, manapság már elfelejtik élvezni az életüket. Ez valahol érthető, de elszomorító. Már nincs se tánc, se éneklés, se vidámság, mint egykor - sóhajtok fel ismét. - Nem volt ez oly egyszerű. Először alaposan meg kellett őket ismernem, hogy aztán kialakítsak egy számukra ideális személyiséget. Színjáték, amit ők látnak, ha rám néznek. Ennek ellenére elhiszik, hogy egy vagyok közülük. Egy idő után már meg se kellett játszanom magam, hogy beolvadhassak a társadalmukba, hiszen álmukban se gondolnák, hogy egy ilyen gyermeteg külsejű lány valójában egy harcos angyal. Azt hiszem, ez a titka... A szemfényvesztés. Nem szívesen teszem, de másképp nem maradhatnék itt. Valakinek pedig vigyáznia kell a kölyökre.


↬ 677 ↫ Ne haragudj, hogy megvárattattalak :c  

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


4. szektor, utcák - Page 8 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
780
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 01, 2017 12:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Loriel & Ophilia
I'm here for you


- Valóban… Az a hír járja New Yorkról, hogy itt mindenki angyaltőrrel alszik, sóval szórja be ajtajait és ablakait, hogy minden természetfelettitől óvják magukat. Oh, ha Hudson most látná, mivé lett a város, melyet megalapított. Tudtad, hogy a róla elnevezett folyón akarta megtalálni az átjárót, mely Inidiába vezette volna? Na persze nem találta, de eleinte holland telepesek laktak-e vidéken. Majd később az angolok foglalták el. S ha tudták volna, hogy történelmük minden egyes fontos eseményeit átjárta a természetfeletti. Minden csatájukban jelen voltak az angolok – sóhajtom el magamat, miközben visszaemlékezem a régi szép időkre. Talán Loriel is emlékszik rájuk, talán akkor a világ épp másik táján harcolt. Az 1600-as évek szörnyűek voltak. A világ minden tájékán háborúk folytak. Amerikában, Ázsiában, Európában. Még Afrika belső részein is.
Apró kitérőm után próbálok visszakanyarodni kedves kis angyalkám problémájára. Sok idő telt el, mióta nem látott angyalt.
- Látod. Ennyi idő alatt elfelejthetted, hogy miként is viselkedünk mi. Az emberek szokásait meg kellett tanulnod, hogy el tudj közöttük rejtőzni, s ezzel nincs is gond. Igazából, ha ilyen sokáig sikeres tudtál ebben lenni, akkor bárki angyalfia büszke lenne rád – mosolyog rá szelíden, őszinte szavaim után. Valóban irigylésre méltó. Nem hinném, hogy sokan lennének erre képesek, közülünk. Sokan élnek az emberek között, mégis képtelenek beilleszkedni, megérteni őket. Lorielnek sikerült.
- Küzdhet ellene, de felesleges, ez csak felemészti a lelkét és ki tudja, hogy kinek adná azt el, ezek után? Egy átkozott nephilim lélekért a démonok küzdenének… - húzom el ajkaimat gyengén. Talán ez sem érdekelné ezt a fiút? Ez is hidegen hagyná? Pedig a kedves oly töretlenül kiáll mellette. Oly hosszú ideje.
De idővel neki is észre kell vennie, hogy nem maradhat ember.
- Mert jó angyal vagy. Mert félted és félsz attól, hogy mi lesz vele, hisz most mondtad. A nephilimek sorsa világunkban egykoron szörnyű volt. De nem kell mindig annak lennie. Továbbra sincs azzal baj, ha törődsz vele – szorítom meg kezét újra gyengéden. Szavaira derűs mosoly ül ki ajkaimra, s enyhén lehajtom a fejemet, épp annyira, hogy hajam szemembe lógjon. Nem akarom, hogy szemtől szembe lássa reakciómat.
- Elveszett vagy. Te is éppúgy elzárkóztál a háborútól, mint én. Nem tudod, hogy mi folyik a világban, nem tudod, hogy épp miként gondolkodnak az arkok, a testvéreink. Így nem is láthatsz tisztán, így természetes, hogy így gondolkozol, hogy kétségbe vagy esve. Én is ilyen voltam a Mennyekbe még nemrég – újabb szavaira viszont már felemelt fejjel nevetek. Kósza tincseimet gondosan fülem mögé rejtem, ruhámon kissé igazítok. Furcsák még számomra eme emberi öltözékek. Néhol hol szűkek, hol bők. Máshol meg szorítja a vállam, a karom. Sokkal… sokkal egyszerűbbek voltak ezek a Mennyben, mint idelent. Itt néha… oly kényelmetlenek. Mégis, egy-két darabért meg tudnék veszni. Sokszor csak állok a tükör előtt és nézegetem őket. Hiúság lenne vajon ez?
- Nem, nem olyan vészes valóban. Tudod, mi angyalok a fényt, az egyensúlyt próbáljuk megteremteni a világba. Nem illik ily… negatívan látnunk a dolgokat – mosolygok rá újra csak, szüntelenül, mely le nem akar olvadni arcomról. Fogalmam sincs, hogy miért teszem, hogyan, vagy épp mi szükség van rá. Tán csak ösztönből csinálom.
- Látod, megy ez neked! – ütöm meg játékosan öklömmel a vállát, majd ezen nagyot nevetve ölelem át újra. Az arcomat a nap felé fordítva, melengetem azt, élvezve a kellemes szellőt, mely hozzá párosul. Hasonlót sose érzékeltem a mennykebe, ha az édenbe is próbáltam elképzelni, ennek még csak halvány mását sem tudtam megtenni.
- És mondd. Mi jót csináltál itt New Yorkban ez idő alatt? Milyenek az emberek? Hogy voltál így képes elvegyülni közöttük?



bocsánat a rövidségért Sad §§ szószám 582 §§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 28, 2017 9:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

B
árcsak elfelejthetném, ami történt! Annyival könnyebb lenne az életem... Amit most tettem, a életem végéig kísérteni fog, és mindig szégyenkezve fogok majd visszagondolni e pillanatokra.
Habár Ophilia reakciója meglep, egyáltalán nem erre számítottam. Azt hittem, legalább lekiabál majd, vagy visszaadja... De ehelyett csak elmosolyodik, és azonnal meg is bocsájt. Túlságosan szép és jó ez ahhoz, hogy igaz legyen. Én a helyében szörnyen dühös lennék, és biztos nem hagynám annyiban.
Ezért is csodálom Ophiliát. Mindig is jószívűnek találtam, emellett rendkívül bölcsnek. Hiszen a legtöbb angyal gondolkodás nélkül ugrott volna nekem, ha ezt teszem vele.
- Óh, fogalmam sincs... Már több, mint húsz éve, azt hiszem. Errefelé ritkábban fordulnak meg - sóhajtok fel.
Nagyon elszomorít, ha csak belegondolok, hogy ide angyalok nem tehetik be a lábukat. Az elmúlt időszakban már kezdtem magányosnak érezni magam, nem volt a közelemben senki, akivel megbeszélhettem volna a legbelső érzéseimet. Pedig még egy magamfajtának is szüksége van néha egy mélyebb hangvételű társalgásra.
Habár a korábbi jelenet miatt egy kicsit feloldódtam, most újra visszaesek a kétségbeesett állapotomba, arcomra komor ül ki.
- Nagyon remélem, hogy igazad van... Szeretném, ha elfogadná a sorsát, hogy belőle sose lesz normális ember. Nem kellene ezt feltétlenül negatívumként felfognia, de mindenképp bele kell törődnie, hogy ebből nincs visszaút - jelentem ki valamivel magabiztosabban. Ennek ellenére a fejemben még mindig háborút vívnak a kusza gondolatok, ami kezd feszültséget kelteni bennem. - Ez igaz, az Úr elől nincs menekvés. - Ophilia ölelése megmelenget, s most már kétségkívül tudom, hogy hiába is szeretném, nem irányíthatom a rám váró jövőt. Ha úgy lett megírva, hogy meg kell bűnhődnöm tettemért, hát meg is fogok. Ez ellen semmit nem tehetek.
Valamiért azonban mégse nyugszik le a szívem. Ha a magam életéért nem is aggódom, abba kénytelen vagyok belegondolni, hogy vajon mi lesz a gyermek sorsa, ha én már nem leszek ott, hogy megóvjam. Valószínűnek tartom, hogy még a mostaninál is nehezebben fog boldogulni, hiszen nem tudok közbeszólni majd, ha bajba kerül. Magának kell megoldania, ami egy ilyen temperamentumos jellemnek sose könnyű.
- Hát, eddig sikerült megúsznom a büntetést, úgyhogy szerintem a mai napot még túl fogjuk élni - kuncogok.
Hiányzott már a jókedv. El is felejtettem, milyen érzés, ha valami igazán mosolyt csal az arcomra. Szerencsére Ophilia mellett sose marad el a vidámság, ő szinte mágnesként vonzza magához a pozitív energiákat.
- Csodállak, amiért így belelátsz a fejébe. Hogy tudsz úgy gondolkodni, mint ő? Nekem sose sikerült, pedig mindig megpróbáltam az ő szemével nézni a dolgokat... - húzom a számat.
Na igen, már nem egyszer előfordult velem, hogy a Nephilim keresztbe húzta a számításaimat, csak mert nem tudtam a logikáját követni. Számomra idegen az ő elméje, képtelen vagyok azonosulni vele.
Nehéz súly terhelődik a vállamra, s habár Ophilia segít könnyíteni rajta, úgy érzem, ismét gyarapodni kezdett. Egyre csak nyomja a mellkasomat is, hiszen olyan helyzetbe keveredtem, amiből még egy angyalnak is nehéz kimásznia. Valahogy mégis meg kell próbálnom, ha nem akarok lezuhanni a mélybe.
- Sokszor elmélkedek rajta, hogy vajon miért is törődök még vele... Hiszen már felnőtt, az én munkámnak rég be kellett volna fejeződnie. - mielőtt folytatnám, mély levegőt veszek, hogy kicsit összeszedjem magam fejben - Mégis itt vagyok - ez már egy ideje foglalkoztat, hiszen már semmi okom nem lehetne, hogy maradjak. Talán csak úgy érzem, ez az egyetlen célom maradt az életben. - Én nem tartom magam olyan okosnak. Nélküled még mindig csak állnék a zsákutcában, és meg se próbálnék utat törni magam előtt, hogy átjuthassak rajta.
Ophiliáról mindig egy gondoskodó anya jut eszembe. Ahogy átölel, megsimogatja a fejem, biztat... Ezek mind egy jó szülő tettei. Úgy tűnik, angyaltársamban is megvan ez az ösztön, legalább is felém mindenképpen.
Meglehet, külsőm váltja ki belőle ezt. Hiszen nem épp úgy festek, mint egy érett, felnőtt nő. Sokkal inkább hasonlítok egy fiatal leányra, akinek mindenképp szüksége van a lelki támogatásra. Valahol ez talán igaz is, habár a „fiatal” szó nem épp jellemző rám. Legalább is nem emberi mértékkel nézve.
- Ebben sajna van igazság. Talán kissé lazábban kéne felfognom a helyzetet... Ha jobban belegondolok, talán nem is olyan vészes, mint amilyennek hittem, nem igaz? - szám derűs mosolyra szélesedik. Már kezdem látni a szivárványt a felhők felett, s bízom benne, hogy végül minden jóra fog fordulni. Talán tényleg csak Ophilia társasága kellett, hogy végre jobb hozzáállással kezeljem a gyermek viselkedését.
A fő probléma lehet, hogy nem is vele volt. Mi van, ha végig csak az egyedüllétem okozta stressz akadályozott abban, hogy megoldjam ezt az ügyet? Korábban is először magamban kellett volna keresnem a hibát, nem másokban.
- Akár egy őrangyal. Nem erre képeztek ki, de azt hiszem, menni fog. - visszamosolygok - Így fogok cselekedni. Az lesz a legjobb, ha egyszerűen csak belevágok, és nem húzom az időt mindenféle tervezgetéssel. Megvárom, amíg megfelelő helyzetbe nem keveredik, és közbelépek. Ezzel talán meggyőzhetem őt arról, hogy nem akarok neki rosszat és segíthetek.
Mostanra már a nap melegét is kellemesebbnek találom. Ebben a percben sikerül rájönnöm, hogy a remény lángja valóban sose alszik ki, főleg, ha melletted áll egy barát, aki védelmezheti azt.


Zenécske ↬ 832 ↫  Cupidó

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


4. szektor, utcák - Page 8 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
780
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 27, 2017 12:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Loriel & Ophilia
-I'm here for you



Látom, hogy miként tartja Loriel a kezét arca elé. Arca is egyre jobban válik pirossá, melynek okát igazán nem értem. Hangosan nevetve tekintek rá, kezemmel óvatosan simítva végig az ütés nyomán. Nem tagadom, hogy a kelleténél jobban fáj. Nem, ezt nem is nevezném annak. Furcsa, egyszerre égő és szúró érzést kelt azon a ponton.
Megállva mellette, félrehajtott fejjel, gyengéd mosollyal az arcomon figyelem… Toporog, talán szégyellené magát? Vagy túlságosan élvezte? Mi az, amit most gondolhat magába.
- Loriel, nincs semmi baj. Nem okoztál kellemetlenséget – mosolygok rá továbbra is. – Talán a feszültséged okozta eme tettet. Egyébként is, mikor találkoztál utoljára egy angyallal? – hajtom oldalra a fejemet kissé.
Látom rajta, hogy azért eme kis közjátéka némileg boldoggabbá tette, mint amilyen eddig volt. A derű megjelenik az arcán, mely hatására a mellkasomba melegség költözik. Nem tagadom, hogy aggódom érte is. Úgy ahogy, másokért is aggódok, kik a Földön vannak – tán még magamért is. Beszélgetésünk azonban hamar visszatér a borúsabb témához.
- Sok idő telt el azóta Loriel. Az ő véleménye is megváltozhatott azóta. Úgy hallottam, hogy az emberekkel való kapcsolata sokkal szorosabb lett. Megtudhatnánk, hogy miként vélekedik minderről. Az angyalok és emberek az elmúlt 25 évben sokkal szorosabb kapcsolatot alakítottak ki, mint azt valaha hittük volna. Te itt nem láthatod, ez a város nem fogadja el a mi fajtánkat. Én sem láttam ezt mindaddig, amíg San Franciscoba nem jártam – mosolyom továbbra sem halványodik az arcomon. Szavaim igazak, látom, hogy miként élnek együtt az emberek az angyalokkal. Miként óvják őket, miként… válnak lassan eggyé. S amúgy is… Nem ennek a fiúnak az apja lenne az egyetlen, ki gyermeket nemzett egy nőnek. – Ne félj, nem úgy megyek hozzá, hogy kitálalok neki rólad. Csak körbepuhatolóznák. S ha látom rajta, hogy tényleg érdekli a sorsod, csak akkor mondanám el neki. S egyébként is Loriel… testvéreink egymást irtják és szárnyuk még mindig rajtuk van. Csak és kizárólag Atyánk dönthet arról, hogy ki veszítheti el erejét és ki tartja meg. Előle pedig úgyse bújhatsz el sehova – ölelem át óvón. Nem kívánom megijeszteni, inkább megnyugtatni szeretném, hogy egyelőre nincs mitől félnie. Egyelőre biztonságban van. Ha Gabriel és katonái mindenféle gond nélkül írthatják mind az embereket, mind a minket… Nem hinném, hogy ezzel a tettével oly nagy bűnt követett volna el.
- Ne aggódj, ebbe a városba büntetlenül nem léphetünk be – nevetem el magamat. Kissé irónikus, hiszen mind a ketten itt sétálunk, a körülöttünk lévő embereknek fogalmuk sincs arról, hogy kik is vagyunk. Talán azt hiszik, hogy két jó barátnő osztja meg egymással a mindennapi terheiket?
- A halandók szeszélyesek, de mégis megérthetőek. Talán úgy érzi, hogy sebzett, hogy jelentéktelen. Valójában ha belegondolsz ő nem tartozik sehova. Sem az angyalok közé, sem pedig az emberek közé. Nincs meg benne a hovatartozás érzése. S tudjuk, hogy mennyire képesek ragaszkodni ehhez az emberek. S ettől mérgessé és dühössé válik. Talán céltalanná is, hiszen mit kezdhetne a világba, így? A feladatod az lenne most, hogy megmutasd neki, hogy ő is ugyanolyan értékes lény, mint bárki más ezen a földön – adok neki egy újabb tanácsot, talán hasznára válhat majd a későbbiekben. Remélem sikerül neki megfelelő gondolatokat ébresztenem benne. Nem szeretném, ha eltévedne, ha ő is kétségbeesne, vagy kétségbevonná feladatunk fontosságát. S ugyanúgy nem szeretném, ha egy, Atyánk bárányai közül rossz útra tévedne. Túl kevesen maradtak tiszták a Földön.
- Mert törődsz vele és ez jó. Habár legtöbbször ez az őrangyalok feladata, de nem hinném, hogy te lennél az első ilyen harcos – mosolygok rá biztatóan, halk, nyugodt hangon. – Nem volt könnyű élete, most lázad. Biztos, hogy le fog nyugodni és ha átgondolja a dolgokat, és ha segítesz neki ebben, ő is könnyebben belátásra tér. Emiatt nem aggódnék. Okos angyal vagy Loriel – simítok végig fején, s haján is. Szavaim őszinték, nem tartanék attól, hogy ha odakerülne, hogy tényleg beszéljen vele, akkor ne tudná meggyőzni a fiút. Hiszem, hogy képes erre. Nem állítom, hogy könnyű lesz neki, de meg fogja tudni oldani. Ennél szorultabb helyzetből is kivágta már magát élete során.
- Ne legyen. Emberi ösztönök vannak benne, angyali erőkkel. Az emberek pedig saját kárából tanulnak. Nem fog addig hinni jóságodban, amíg meg nem mutatod neki. A gyereknek is el kell esnie, fel kell horzsolnia bőrét, hogy tudja meddig mehet el. Ez is egy ilyen szituáció, csak épp egy felnőttnél – fogom meg kezét gyengéden. Loriel nem húzza el őket, így bizakodván szorítom meg enyhén.
Lassan ő maga is belátásra tér. Túl sötéten látta a világot, holott nem volt oly vészes ez. De nem tudott kitől tanácsot kérni, nem tudott segítséget kérni, mitől fájdalom mar a szívembe. Hát idáig jutottunk? Hogy egyik társunk, ki bajban van, nem tud kihez fordulni? Nem tudja kivel megbeszélni a gondjait? Pedig nekünk is ez olyan fontos, főleg ezekben a vészterhes időkben.
- Néha Loriel a legegyszerűbbnek tűnő dolgok tűnnek a legmegfelelőbb döntésnek. Igen, csak állj mellé. Légy ott mellette, ilyen egyszerű az egész – mosolygok rá biztatóan. – Nem kell tartanod tőle, még ha rád is támad, meg tudod magadat védeni. Ne félj ellene használni az erődet, hogy rájöjjön kivel is ne álljon szembe.



♥ §§ szószám 829 §§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 26, 2017 5:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

V
égiggondolni is borzalmas, hogy mekkora hülyeséget csináltam az előbb... Az arcom intenzíven lüktet, kívülről valószínűleg egyre inkább kezd hasonlítani egy paradicsomra. Hogy is tehettem ilyet egy angyaltársammal?
Mindkét tenyeremet az arcom elé emelem, mintha ezzel kivédhetném a hamarosan engem érő szidalmazást.
Nagy meglepetésemre Ophilia nem éppen úgy reagál, ahogy azt sejtettem. Felnevet. Hangosan, mintha ez tényleg vicces lett volna... Számomra inkább megalázó, mindkettőnk szempontjából nézve.
Égő fejjel toporgok társam előtt, úgy érzem, fel fogok robbanni.
- Én... Fogalmam sincs, honnan jött ez. Nagyon sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam - kihúzom magam, mint aki hirtelen annyira összeszedte magát.
Ahhoz képest, hogy semmiképp sem angyalhoz méltó volt a cselekedetem, egészen jó kedvem lesz tőle. Látva Ophilia mosolyát, egy pillanat erejéig sikerül nekem is feloldódnom, de ez nem tart sokáig.
Először el se jut teljesen a tudatomig az elhangzó kérdés, így el kell telnie néhány percnek, mire ki tudok nyögni egy normális választ.
- Az talán valóban nem lenne rossz ötlet. De mi van, ha tényleg ő adta? És mi lesz akkor, ha megharagszik rám? Még igazán nem vágyódom a halálra... Életem végéig tartó kínzáshoz, vagy a szárnyaim levágásához pedig egyáltalán nincsen kedvem - az utolsó két mondatot már valamivel halkabban teszem hozzá. Túl sok éve nem voltam már angyalok között, fogalmam sincs, mit tennének velem, ha megtudnák az igazat... Vagy lehet, hogy már tisztában vannak vele?
- Remélem igazad van. - sóhajtok fel. Így is elég nehéz megvédenem a Nephilimet, nem hiányzik, hogy még a nagyok játszmájába is belekeveredjen - Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. E röpke két évtized alatt sikerült elsajátítanom néhány ehhez hasonló közmondást. Az emberek imádják használni őket, ha valamiről okoskodni kívánnak. - teszem hozzá - Próbálom az ő szemével nézni a dolgokat, de nem olyan egyszerű ez... Aligha sikerült kiismernem a halandók gondolkodásmódját, így az ő fejébe se tudok belelátni rendesen.
Újabb mély levegőt veszek, hogy ezzel is nagyjából helyrerakhassak mindent az elmémben. Habár így is elég sok még a gubanc odabent, amit sehogy se tudok kibogozni.
- Bármi áron megvédeném őt. - vágom rá szinte azonnal - Fogalmam sincs, miért, de nem tudnám elviselni, ha baja esne. - nehezemre esik visszamosolyogni, mindenesetre megpróbálok valami hasonló eredményt produkálni az arcomra - Talán. Bízom benne, hogy változni fog a jövőben. Ha ilyen marad, az még sok gondot fog okozni nekem...
Hátamat néhány másodpercre megnyújtóztatom, vállaimat befeszítem, s eközben a fejemmel teszek néhány lassabb kört. Gyakran láttam már, hogy az emberek ezt csinálják - állítólag segít ellazítani az izmokat. Nekem mondjuk semmi változást nem okoz ez a kis mozdulatsor, mégis jól esik csinálni.
- Várjam meg, amíg bajba sodorja magát? - lepődök meg - Nos, egy próbát megér... Hátha végre sikerül észhez térítenem. Ha mégse, majd kitalálok valami más módszert - szememben végre felcsillan egy kis remény. Talán végre hallgatni fog  a jó szóra. - Valamiért mégis bűntudatom van. De remélhetőleg az is elmúlik majd idővel.
Amikor Ophilia megragadja a kezem, egy furcsa melegség kezdi lassan átjárni a mellkasomat. Az idegességem lassan alábbhagy, mintha valami csoda folytán hirtelen megnyugodnék. Talán ez az, amire szükségem volt... Egy kis figyelemre, valakire, aki végighallgat.
- Igen, talán így lesz a legjobb. Meggyőzöm, hogy nem akarok rosszat, aztán megkérdezem, mit akar - bólintok, mintha olyan könnyen kivitelezhető lenne a terv. Ha nem is épp a legegyszerűbb feladat, legalább ezúttal van esély, hogy ez be is fog válni. Minden reményemet ebbe fektetem, mivel már az utolsó lapjaim egyikét húztam elő.
Már csak az a kérdés: mit csináljak, ha mégse jön be? Mi lehetne a következő lépés? Kezdek kifogyni a jó ötletekből, és az idő is ellenem játszik.
Viszont van valami, ami még nyomja a lelkemet - már ha ez lehetséges egyáltalán. Egy aprócska gondolat, ami megakadályoz abban, hogy el is kezdjem megvalósítani a megbeszélteket.
- De hogy álljak elé? - teszem fel a millió dolláros kérdést, vagy hogy mondják - Megmentem,  na és utána? Csak menjek oda hozzá?


Zenécske ↬ 643 ↫ Nyuff *0*

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


4. szektor, utcák - Page 8 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
780
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 16, 2017 8:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Loriel & Ophilia
I'm here for you


Nevetésemet csak egy apró, nüánsznyi esemény töri meg. Mégpedig, egy furcsa, csípős érzés hátsó felem irányában. Aprót ugrok meg a levegőbe, kapom hátra a kezemet és tágra nyílt szemekkel nézek a mellettem álló harcosra.
Hitetlenkedő tekintetem csak tovább fokozódik, amikor meghallom a számomra ismeretlen kifejezéssel bíró szavakat. Ajkaimat összeszorítva próbálok elrejteni értetlenségemet, ám meghallva bosszankodását saját viselkedése irányában, hangosan nevetek fel.
- Mondd, ez valami emberi viselkedésforma? Ilyet még sose láttam! – kérdezem tőle jókedvűen. Még ha gyászos is volt a hangulat közöttünk, ez mintha egy pillanat alatt eltűnt volna. Boldogan ölelem át újra vállát támaszként.
De témánk csak visszatér az előző gondolatmenetünkhöz. Arcomat az ég felé emelve, sütettem a nappal. Furcsa gondolat fogalmazódik meg bennem.
- Szeretnéd, hogy felkeressem a nevedbe Michaelt? – bököm ki végül kérdésemet. Ama tény, hogy egy ark, fogadna-e egy alsóbbrendű angyalt, no hát… Efelől vannak kétségeim, ugyanakkor a világunk változott. Nagyon sokat is, nem ő lenne az első ark, kivel szóba elegyedtem az elmúlt időszakban. Talán vele is tudnék. – Ki tudnám puhatolni, hogy miként vélekedik most eme dologról, vagy hogy tényleg ő adta-e neked a parancsot – ajánlom fel neki, jobb egyelőre nem jut eszembe. Szemmel láthatóan a fiú közelében akar maradni, felügyelni rá. Talán még fél is egykori megbízója elé állni, szembe nézni a következményeivel.
- A várost erősen védik – rázom meg a fejemet – Tudásom szerint New Yorkban nem annyira elterjedtek a természetfelettiek, nem ismerik fel őket az emberek. Ha mégis… Túl messze van Las Vegas, a kontinens másik partján, közel San Franciscohoz. Ha Gabriel támadást is indítana a város ellen, kizárt, hogy Michael ne tudna róla  – rázom meg a fejemet.– Ne haragudj rá, légy hozzá megértő. Az erejét próbálgatja. Fogalma sincs arról, hogy mire képes és meddig érhet el a lepedője. Így mondják, nem? – kérdem az egyik emberi közmondásról. – Addig nyújtózkodik, ameddig a lepedője éri, ugye? – kíváncsiskodok, hisz sok mindent kell még tanulni. – Tudom, hogy harcos vagy és nem szakterületed a őrködés. De ha baj is éri, te ott leszel mellette nem igaz? – mosolygok rá kedvesen. Talán túl pesszimista és túlságosan is hagyja, hogy rossz érzései eluralkodjanak elméjén. Pedig egy harcosnak mindig tisztán kell gondolkoznia, aggodalom nélkül kell átlátnia a dolgokat, hogy a legracionálisabb döntést tudja hozni.
- Az emberek lázadóak. Mindenki lázad, van aki hamarabb kezdi el, van aki később. Az ő esetében ez az erejének a meglelése csak fokozta, ha nem tévedek. Talán csak idő kell neki – tippelgetek, bár a fiú ismerete nélkül, nem tudok többet én sem mondani. Sajnos nem volt alkalmam őket sem megfigyelni… Mennyi mindenről maradtam le saját butaságom miatt, saját…
- Ne szavakkal győzd meg. A tett ereje sokkal hatalmasabb, mint a szavaké. Épp az imént mondtad, hogy keresi a bajt, nem igaz? Hát légy mellette. Légy ott, amikor bajba kerül. Mentsd ki. Mutasd meg neki, hogy mily jóságosak is tudunk lenni, hogy nem csak a gyűlölködő, vérengzős angyalok léteznek. Épp a minap olvastam egy könyvet, a Kis herceget, ismered? – kérdezem félrehajtott fejjel, miközben felé fordulok ültömbe. – De csak majdnem lettél Loriel. Nem ölted meg, és ez az, ami számít – mosolygok rá biztatóan. Nem tudom, hogy szavaim célt érnek e, hogy meghallja e őket. Nem ölte meg a gyermeket, azóta is vigyázott rá. Ez oly tett, melyre kevés harcos angyal lenne képes. Ő mégis megtette, mely dicséretre méltó. Finoman nyúlok doboló ujjai után és zárom kezeim közé azokat, nyugtatás végett.
- Ha vissza szeretne menni, igen. Ez az ő élete is, nem tarthatjuk örökké burokba. Minél jobban tiltani akarjátok az anyjával, annál jobban menni akar majd. Kérdezd meg tőle, hogy mit akar – válaszolok neki szelíden. Hisz… Miért is ne? Ha meglátná, hogy milyen körülmények vannak ott. Ha Loriel tényleg vele menne, ha ott lenne mellette. Akkor biztos nem esne semmi baja, vigyázna rá. Rakoncátlan lélek, de nem megfékezhetetlen.



Ez a reag xD§§ szószám 619§§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 14, 2017 12:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

O
philia halk nevetésére csak egy erőltetett mosollyal felelek. Mással nem is tudnék, mivel elég nehéz megküzdenem ezzel a „szelektív memória” problémával. Nyilvánvalóan a fejem tele van olyan gondolatokkal, amik csak bizonyos dolgokra koncentrálják a figyelmemet, s csak az ehhez kapcsolódó emlékek maradnak meg bennem.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, csak hogy kicsit feldobjam az így is gyászos hangulatot, megfontolás nélkül lendítem a kezem Ophilia felé - pontosabban a hátsó fele felé. Egy félhangos csattanás hallatszik, a kezem pedig szépen lassan bizseregni kezd az ütés erejétől.
- Hajrá, Ráró! - kiáltok fel. Ekkor azonban átvillan az agyamon, hogy ezt talán mégse kellett volna, és ez kiül az arckifejezésemre is - A fenébe, bocsánat! Nem tudom, mi ütött belém...
Arcom hirtelenjében olyan vörössé válik, mint egy hagyma. Ráadásul ég is, amitől szinte úgy érzem, mintha fel akarnék gyulladni. Bárcsak felgyulladnék.
- Nem tudom... - köszörülöm meg a torkomat, a korábbi butaságom okozta zavaromban - Valamiért úgy érzem, nem lenne bölcs döntés odavinni a gyereket.
A mosolyt próbálom viszonozni, de nem igazán sikerül. Mostanában nem vagyok olyan jó hangulatomban.
- Egészen biztos vagyok benne. Legalább is merem remélni...
Ophilia kérdése visszhangként cikázik végig az elmémen. Igaza lehet, hiszen megeshet, hogy valaki elárulta Michaelt, és rajtam keresztül próbált meg bekavarni. Bekavarni... Ezt a kifejezést is az emberek között tanultam, magamtól eszembe se jutna ilyen szavakkal élni. Nekem ez túlságosan szlenges, ennek ellenére előszeretettel használom mostanság.
- De valami módja csak van..! - sóhajtok fel - Kell lennie. Legalább ezt az egyet meg kellene győznöm valahogy, különben a baj utoléri... Pontosabban Gabriel. Az pedig senkinek nem hiányzik, hogy idejöjjön, nem igaz? Ha rátalál a gyermekre, az az én saram lesz, és sose bocsájtanám meg magamnak, ha baja esne annak az eszement kölyöknek. Az igazság az, hogy az utóbbi időben már egyre inkább úgy viselkedik, mint akinek egy cseppet se számít az élete. Van egy olyan sejtésem, hogy direkt keresi a veszélyt, mint aki...
Ezt a mondatot nem fejezem be. Ophilia sejtheti, mire akarok kilyukadni. A Nephilim a halálban akarja meglelni a megoldást. Legalább is így sejtetik, habár remélem, hogy tévedek.
- Még az is lehet. Nem tudom. Sajna az utóbbi időben nem volt alkalmam jobban megfigyelni... Éles eszű férfi lett belőle, és iszonyatosan óvatos. Valószínűleg tudja, hogy valaki figyeli, ezért titkolózik mindenki előtt. Még a saját anyjában se bízik meg teljesen.
Nem igazán foglalkoztat, hogy egy autó majdnem elütött - jelen pillanatban még csak észre se tudom venni az ilyeneket, egyszerűen csak túllépek rajtuk. Ha a hajamba repülne egy galamb, még az se tűnne fel egyhamar.
Mélabús tempóban lépdelek Ophilia mellett, aki úgy tűnik, egy parkhoz visz minket. Ott helyet foglalunk egy padon, s így folytatjuk a témánkat.
- De hogy mutathatnám meg neki? Nagyon makacs jellem, akit aligha lehet pusztán szavakkal meggyőzni...
Nem is biztos, hogy ő az igazán makacs kettőnk közül. Már mióta ellenkezek azzal, amit Ophilia mond? Ahelyett, hogy a megoldásra koncentrálnék, folyton csak azt mondogatom, hogy „nem, nem, nem”. Ezzel sose fogok előrébb jutni, az biztos.
- Képes lennék, azt hiszem. Még így is, hogy majdnem én lettem a gyilkosa... - újabb sóhajt hallatok, s követem Ophilia tekintetét az ég felé. Nem tudom, hogy bírja elviselni a Nap fényét, amikor ilyen erős.
Végül inkább csak magam elé meredek, közben ujjaimmal halkan dobolok, a pad szélét markolgatva. Kissé ideges vagyok, mivel sehogy se jutunk ugyanarra az álláspontra, s az idő egyre csak sürget. Most, hogy nem felügyelem minden percben a gyermeket, folyamatosan azon aggodalmaskodom, hogy vajon mikor fogja megint belekeverni magát valami hülyeségbe. Talán jobban féltem őt, mint a saját anyja - ami azért elég nagy szó.
- Tessék? - pillantok kerek szemekkel Ophiliara - Vigyem vissza? Na de...
Homlokom automatikusan ráncba szalad. Valamiért úgy érzem, képtelen lennék oda vinni Őt. Minden, amit tettem, az összes hazugságom oda temettem... A porrá égett ház maradványai között hagytam őket. Lehetséges, hogy nem is a kölyök miatt nem tudok visszatérni San Franciscóba? Talán a saját démonjaim miatt hezitálok?


↬ 652 ↫ Ez a reag az Április Bolondja kihívásra készült!  

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


4. szektor, utcák - Page 8 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
780
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 08, 2017 2:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Lori & Ophy'
I'm here for you


Apró, halk nevetést hallatok, ahogy szégyenkezve hagyják el ajkai a szavakat. Nem kívántam meginteni, vagy netalán megróni feledékenysége miatt. Egyszerűen csak érdekel, hogy mégis ki rendelte el szerencsétlen lélek halálát.
Melyet sose fogok megérteni. Még ha angyaltól is származik a gyermek, attól még egy élő szervezet. Nem mondhatjuk rá, hogy gonosz vagy rossz, vagy netalán bűnben él, ameddig meg nem bizonyosodunk róla. Atyánk néhány szabálya ismeretlen számomra, mégsem tudok ellene mit tenni. Ettől függetlenül nem olyan vagyok, ki ártani tudna egy apró csöppségnek.
- Michael nézetei változtak az idő folyamán, ez a hír járja. San Fransiscoban aktív életet él az emberek között és védelmezi őket. Miért ne tenne így a Nephilimekkel szemben? – mosolygok Lorielre kedvesen. Aztán egy kósza gondolat kapaszkodik meg elmém rögös ösvényein. Mi van ha… Képesek lennének rá? Az utóbbi időben az az igazság, hogy már semmin sem csodálkoznék. Képesek lennének. Sajnos.
- Biztos vagy benne, amikor kiadták a parancsot számodra, az illető Michael szolgálata alatt állt? – kérdem kétkedőn. Mi lehet a bizonyítéka, hogy nem Gabriel mellett? Hogy nem kijátszani akarták őt is? Nem ő lenne az első, aki pártot váltott a háború óta.
- Belátni? Oly háborút szabadítottunk rájuk, melyet nem kértek. Kegyetlenül írtjuk őket, válogatás nélkül. Mégis hogy várhatod el tőlünk, mindazok után, amit velük tettünk feltétel nélkül bízzanak bennünk? – kérdem enyhén félrehajtott fejjel, majd megrázom a fejemet. – Az emberek bizalmát nem oly egyszerű visszanyerni Loriel. Negyed évszázad sem sok idő. Amíg ok nélkül írtja Gabriel őket, addig nem kérhetjük, hogy bízzanak meg bennünk – mosolygok rá kissé szomorkásan. Hiába értem meg Gabriel álláspontját, hiába hiszek el minden szót Raguelnek, hogy szerinte ez jó, egyszerűen képtelen vagyok azonosulni vele.
Kérdésére halkan hümmentek egyet és gondolataimba mélyedek.
- Vagy csak egyszerűen nem használja. Ha tényleg annyira irtózik attól, aki, elmondásod szerint, nem lehetetlen, hogy megtagadja a hatalmát és képességét. Még ha tudja, hogy mire is képes, egyszerűen nem használja őket – vonom fel enyhén az egyik vállamat. Ebben a kérdésben tanácstalan vagyok. Nem vagyok jártas a Nephilimekbe. Nem sokat hoztak világra az elmúlt évezredekben, ha mégis… Nem hinném, hogy lenne olyan, ki megélte volna a kort, hogy képessége napvilágot lásson.
Még az utolsó pillanatban tartom vissza Lorielt attól, hogy elütesse magát egy arra járó érdekes járművel. A háború kezdete óta az emberek sokkal leleményesebb lettek. Ami azelőtt elképzelhetetlen volt, most mintha előtérbe kerültek volna. Mint a környezetbarát járművek. Még ha nehezemre is esik, el kell ismernem: Gabriel bosszú hadjárata ráébresztette az embereket, hogy a természettel szorosan egymás mellett kell élniük. Vissza kell magukat édesgetni hozzájuk és barátjukká kell válniuk. Képesek a változásra. Ezt miért nem látják?
Áttérve az úttesten a kisebb park felé haladok, hogy egy naptól árnyékolt padon folytathassuk megkezdett beszélgetéseinket.
- Drámai vagy – nevetek fel halkan, lehajtott fejjel. – Az emberek, így ő is változik az idő során. Ha megmutatnád neki, hogy nem is vagy annyira félelmetes egy idő után – és nem egy két nap után, de megváltozna a véleménye rólad- próbálok némi derűt verni letört buksijába. Nincs ínyemre, hogy ilyen állapotban kell látnom szerencsétlen párát. Hisz Lori mindig is oly derűs és kedves volt. Ő is szó nélkül mindig elvégezte a rá kiszabott feladatot és lám. Egyszer nem teszi meg, és olyannyira magába roskadt.
- A bebizonyításhoz elé kellene állnod. Képes lennél minderre? – kérdem tűnődőn rá pillantva, miközben lépteinket kényelmesen vezetem. Egy pillanatra feltekintek az égre, s hagyom, hogy a nap melege átjárja arcomat. Nem hunyom le tekintetem, élvezem, ahogy az aranyló napkorong szinte égeti a retinámat.
- Ha nem békélne mégsem meg veled… Én visszavinném. Elszakítottad a gyökereitől. Nem tudja, hogy ki ő, teljesen tanácstalan és egyedül érzi magát. Talán, ha tudná, hogy honnan is származik valójában, ha látná, hogy San Franciscoban mily harmóniában élnek együtt az emberek az angyalokkal véleménye is megváltozna
– fejtem ki véleményemet. Természetes, hogy aggódik miatta és kétségek gyötrik. Mintha magamat látnám a mennyekben, azon a sorsfordító napon, mikor Cassael meglátogatott. Mennyi kétségem volt, mindennel kapcsolatban és lám… Most itt vagyok, hogy segítsek.



♥§§ szószám 650 §§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 04, 2017 7:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

H
iába öntöm ki minden gondolatomat Ophilianak, valami oknál fogva még mindig feszültnek érzem magam belül. Mintha egy kis hang a fejemben azt súgná: „Légy óvatos!” - persze feleslegesen figyelmeztet, hiszen a szívem mélyén tudom, hogy nincs okom bizalmatlannak lenni angyaltársammal szemben. Habár, amilyen világ körülvesz, itt már bármi megtörténhet. Előfordulhat az is, hogy a személy, akiben annyira bíztál eddig, egy hirtelen ötlettől vezérelve elárul téged. Éppen ezért is igyekszem minél kevésbé magamra vonni mások figyelmét. Nem hiányzik, hogy valaki elköpje a többi angyalnak a tartózkodási helyemet. Márpedig ha engem megtalálnának, azzal Ő is veszélybe kerülne.
- Nem... - felelem halkan, szinte már szégyellve magam - Persze, hogy emlékszem... Nem vagyok amnéziás.
Az igaz, hogy nem egészen jó a memóriám, de ettől függetlenül a legfontosabb dolgok megmaradnak bennem. Nyilván a megbízóm neve is azért esett ki, mert ennél sokkal fontosabb dolgok történtek velem, amikre muszáj emlékeznem.
- Michael. Ő tartózkodik San Franciscóban, az ő szolgálata alatt állt... Mint ahogy én is, persze.
Felsóhajtok. A tanácstalanság kellemetlen bizsergése fut végig a hátamon, s ez kiül az arcomra is. Nem érzem túl jól magam a bőrömben, és még a legnagyobb ellenségemnek se kívánnám, hogy megtudja, milyen is ez. A tehetetlenségnél nincs rosszabb... Amikor csak egyhelyben toporogsz, vársz a csodára, és kénytelen vagy hagyni, hogy mások oldják meg a gondodat - annál szörnyűbb nincs is.
- Ez igaz. De már túl sok időt kaptak így is. Be kellene már látniuk, hogy segíthetünk nekik, ha engedik. - térek ki a mondandómból, amibe aztán hamar újra bele is vágok.
Annyira sokat stresszeltem mostanában, hogy észre se vettem, milyen jól esik a napsütés. Most azonban néhány másodpercig sikerül átadnom magam a kellemes időnek. Ezzel is legalább elfeledkezem egy kicsit a fő problémáról.
- Fogalmam sincs. Szerintem megsejtette, hogy valaki figyeli, mert nappal nagyon óvatos. Sose használja a képességét, legalább is nem akkor, amikor a környéken vagyok. Az anyja se tud semmi ilyesmiről. Mintha csak úgy képes lenne elrejteni mások elől. Vagy talán magába fojtja, ez lehetséges?
Régóta piszkálja már a csőröm, hogy képtelen vagyok kideríteni a Nephilim képességeinek mivoltát. Legfőképp azért zavar, mert ez is csak azt mutatja, mennyire pocsék kém vagyok. Ha olyan jó lennék a „szakmában”, már rég rájöttem volna mindenre... De így csak sodródok az árral.
Ophilia hiába próbál meggyőzni, hogy ne hibáztassam magam, egyszerűen nehezemre esik hallgatni rá. Elég csak belegondolnom, hogy a fiú - vagyis inkább férfi - miket fog a fejemhez vágni, ha találkozunk. Azt, hogy egy szörnyeteg vagyok, és egyáltalán nem különb azoknál, akiket én magam is gyűlölök.
Annyira belemerülök a témába, hogy szinte észre se veszem az előttem elterülő utat. Már épp rálépnék, amikor Ophilia megállít - ezzel megakadályozva, hogy a felénk közeledő kocsi elgázoljon.
Ahelyett, hogy megköszönném, csak egy aprót biccentek, közben folytatom, amit elkezdtem.
- Ha nem is emészteném magam miatta, az se változtatna semmin. Ő ugyanúgy irtózni fog tőlem, és nem lesz hajlandó meghallgatni engem... - teszem hozzá halkan.
Nem hiába mondta már a gyerek anyja is, hogy túl pesszimista vagyok. Esélyt se látok rá, hogy ez az egész helyzet jól süljön el, hiszen ahhoz túlságosan negatívak a körülmények.
Amikor a sztorim végére érek, az angyal arcára pillantok, próbálom leolvasni, mit gondolhat éppen.
- Az anyját kezdi eltaszítani magától. Ha meg is próbálna beszélni a fejével, nem sok eredményt érnénk el vele. Jobb lenne valahogy bebizonyítani neki, hogy nem mind vagyunk gonoszak... - mondom ezt én, aki először meg akarta ölni, még kúszómászó korában - A probléma csak az, hogy amint azt korábban is mondtam, Michael angyalai voltak azok, akik korábban ki akarták velem végeztetni a fiút. San Franciscóból hoztam el őt az anyjával, még annak idején... Nem tudom, jó ötlet lenne e odavinni...
Talán kezd kicsit unalmassá válni, hogy folyton ellenkezek azzal, amit Ophilia mond, de sajnos most az egyszer kénytelen vagyok nagyon megfontoltan kezelni a fél-angyal ügyét. Nem ronthatom el... Már csak egy esélyem van, így mindennek tökéletesen kell sikerülnie.


Zenécske ↬ 646 ↫ Whahhh *0*  

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


4. szektor, utcák - Page 8 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
780
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 03, 2017 7:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Loriel & Ophilia
I'm here for you


Aggódó tekintettel szemlélem a kedves angyal feszült vonásait. Mintha nyomná valami a harcos vállát. Gyanúm hamarosan igazat nyer szavai nyomán. Apró mosollyal próbálom bátorítani, hogy bennem megbízhat. Hisz mi másért is hívott volna ide? A szavak csak úgy dőlnek belőle, s kérdésemre is készségesen válaszol.
- Nem emlékszel? – nevetek fel, szemöldökömet összevonva. Nem őt kívánom kinevetni, egyszerűen csak komikusnak hat mondandója. Noha tudom, hogy a memóriája nem az igaz – mint a legtöbb angyaltársunknak. Csakhogy, amíg mások több évszázadra visszamenőleg nem emlékeznek, addig ő már a tegnapi napra sem nagyon tud – Arra azért csak emlékszel, hogy ki alatt szolgáltál – próbálok a segítségére lenni, amennyire csak tudok. – Arra emlékszel, hogy melyik arkot szolgálta, aki megbízott? – hisz ez is segítségünkre lehet, hogy merre induljunk el az ügy megoldása végett.
Invitálásomra a sétára könnyedén belemegy, én pedig óvón ölelem át vállát. Érzem, ahogy apró testével hozzám bújik. Mily réginek is tűnik az idő, amikor még az irattáramba ülve meséltem neki hangzatos történeteket, melyeket mások éltek át az idő alatt, amikor ő is a Földön tartózkodott.
- Idő kérdése és megszoknak minket, emiatt ne aggódj. Újra meg kell tanulniuk bízni bennünk és lássuk be, nekik ehhez idő kell – mosolygok rá gyengéden. Újra beszédbe kezd, ahogy haladunk az utcán. A nap tűzön önti ránk meleg sugarait, egy kósza poszáta repül el fejünktől nem messze.
- Irányíthatatlan? Arról van tudomásod, hogy milyen képesség birtokában van? – hisz ha már elmúlt húsz esztendős, akkor a szárnyain kívül képességeire is szert kellett volna már tennie. Ha válaszol is, a további közlendőjét csendesen hallgatom. Nem szólok most közbe, még az apró szünet idején sem. Figyelme elkóricál gondolataiba és még megállítom, mielőtt még lelépne az utcára egy autó elé. Visszatartom vállánál fogva és a szemközti park fáit vizslatom.
- Mégsem ölted meg. Ezt ő is be fogja látni idővel. Megtehetted volna, mégsem tetted. Nincs miért emészd magad emiatt Loriel – mosolygok rá szelíden, a történet végén pedig gondterhelten sóhajtok fel.
- Valóban ez nem egyszerű eset, de hibáztatni nem lehet. Kegyetlen világba született, a háború kezdetén. Talán érdemes lenne mégis leülni vele beszélni, vagy ha vele nem is az édesanyjával. Hátha ő még tudna hatni rá, ha le tudnánk magyarázni, hogy mi miért történt úgy. Ugye tudod, hogy a világunk sokat változott az elmúlt negyed évszázadban? – tekintek rá, miközben lelépek a járdáról és a szemközti park irányába vezetem lépteinket. -  Vannak oly angyalok, kik még a Nephilimeket is angyalként kezelik és védik őket. Michael és követői nem ártana nekik. Talán ha vele találkozna… Ha el tudnánk érni, hogy San Franciscoba menjen, ahol megismerhetné fajtársait, gyűlölete is csillapulna. Itt egyedül és kitaszítva érzi magát, erre gondoltál már? – nézek újra mosolyogva. Hangom nyugodt és egy pillanat erejéig sem szeretném ha úgy érezné, hogy megdorgálom. Szívem minden érzületével szeretnék segítséget nyújtani húgomnak.



Whuuuuuu ♥§§ szószám 493 §§
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
8 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7