Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• 4. szektor, utcák •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asaliah


4. szektor, utcák - Page 2 E83335a5009dbbd39bd38feebc51f9df
4. szektor, utcák - Page 2 1608b68d9c8b83cc118119493142

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
101
☩ Rang :
Ex-katona
☩ Play by :
Kate Beckinsale
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 21, 2020 10:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



Adexael, Ahrees & Asaliah


M
eglephettem a Főnököt, hiszen hirtelen csak nevemet hallom a szájából miután kifakadok, nem is értem, hogyan merészelte azt feltételezni, hogy én csapdába csalom... Még szép hogy kifakadok! Ki ő, hogy ezt gondolja rólam? Csapdák... Háh! Szépen is néznénk ki...
-Hagyjuk, felejtsd el.-intek is egyet, nem érünk rá szórakozni, Ahrees valószínűleg már tűkön ülve vár minket. Kicsit mintha noszogatni is kellene Dexet, de aztán hamar átérünk az út túloldalára. A társam már várakozik s sunyi kis vigyorral figyelem, hátha a mellettem lévő férfi is felismeri a tartását, az alakját. Eleget voltunk már együtt ahhoz, hogy ne tűnjön fel neki a hasonlóság. Kicsit fagyott lesz a hangulat ahogy összeérünk a járdán, szívesen kiáltanám el magam, hogy csókot! De nem teszem, nem vagyok ilyen gonosz, pedig lehetnék. Ehelyett inkább a nőhöz lépek és megölelem. Igyekszem áthidalni a kínos csendet, ha ők nem akarnak beszélni, akkor majd én. Még azt is felajánlom, hogy ha nem szeretnének itt társalogni, akkor menjünk fel hozzám, hiszen itt lakom a közelbe, pontosabban ott, ahol Adexaelt sikeresen megállítottam. Aztán valamilyen oknál fogva Dex végre szónokolni kezd. Na, van itt hang kérem szépen! Nem is szólok közbe, csupán figyelem a férfi és a nő testjátékát... Ah, komolyan miért kell ez? Szívesen lökném őket egymás karjába, de csupán látványosan felsóhajtok és megrázom a fejem. Semmit nem tanultak a száz év alatt? Hihetetlen, hogy élték túl a változó világot? Ahrees is igyekszik a gondok fátylát elhúzni Dex homlokából, jóleső borzongás fut végig rajtam. Talán tényleg lehetünk újra egy egész! De jó is lenne! Ahogy barátnőm végig mondja a kis gondolatait, finoman megköszörülöm a torkom.
-Mint mondtam Dex, rajtam nem múlik, hogy ez sikerüljön. De mindannyiunknak akarni kell és ahogy látom, ebben a kérdésben már hárman vagyunk! Feltett szándékom a csapatunk többi tagját is felkutatni. Bár tény és való idő közben profi szinten kezdték űzni a bujkálást. De van ötletem a továbbiakra...-bólintok aprót, hiszen Ahreest is felkutattam és Dexre is sikerült rálelnem. Bár ehhez kellett az is, hogy magamban lezongorázzam a mérgemet, rájöjjek, hogy mi miért is volt.
-Viszont erről majd később. Gyertek, készültem egy kis ezzel-azzal. Éhesek vagytok?-intek fejemmel, majd elkapom Ahrees karját és vigyorogva lépek visszafelé, mint amerről jöttünk Dex-szel. A férfit nem merem így sem megérinteni, az első visszahúzódásából értettem, nem akar semmi taperolást... Ha elindulunk és Rees sem veszi zokon, hogy belé karoltam, akkor hamar a lakásom előtt találjuk magunkat, most már nem tűnik olyan hosszúnak az út sem, mint amíg a lányhoz értünk. Két emeletet kell felsétálni a lépcsőkön, hogy aztán a harmadik ajtót kinyitva beléphessünk a kis bizodalmamba. Konyha, nappali, háló és egy kis fürdő helység. A nappaliba vezetem őket miután leveszem a cipőmet és széttárom karjaimat, két régebbi fotel, egy kanapé, középen dohányzó asztal aminek üveglapja megtört középen -annak érdekes sztorija van-, az asztal alatt kicsit nagyobb kerek formájú szőnyeg.
-Helyezzétek kényelembe magatokat.-nyitom ki végül a számat, aztán ellépve mellettük a konyhába megyek, hogy három poharat egy üveg bort és előre, tányérra készített szendvicset vihessek a nappaliba.
-Itt nem tudnak kihallgatni sem minket.-magyarázom csendesen, és ha Adexael és Ahrees körbe pillantanak, egy két rúnát észre is vehetnek a lakáson belül.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 20, 2020 3:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Várva várt találkozás

Hiányoztál. A részem vagy. Nélküled csak fél vagyok.
──────────── ────────────
Házfalak magasodnak körém, míg a combomra támaszkodva, előre hajolva zihálok kicsit a futástól. Legalább is erősen ráfogom erre, pedig nagyon is jól tudom, hogy miért zakatol úgy a szívem, fojtogatóan a torkomban. Adexael. Akárhányszor visszagondoltam rá az eltelt közel száz esztendőben mindig oda jutottam vissza, hogy miért is nem tettem meg mindazt, amire akkor vágytam? Nem lennék tőle rosszabb helyzetben most sem. Ha a beszélgetések meghittebbek lettek volna, ha a kézfogások intimebbek, ha a könnyed baráti ölelések...
Emlékszem a búcsú pillanatára, amikor összetörve, szárnytalanul feküdt a porban, feküdtünk mindannyian. A zuhanás rémisztőbb volt, mint eleddig bármi. Éreztem miként karistolja bőrömet a leülepedő por, és hogyan szántanak fekete szélű sávot kigördülő könnyeim. Annyira akartam volna őt megérinteni, magamhoz ölelni, hogy vigaszt nyújtsak, hogy erőt öntsek belé, amennyire szerettem volna a dühömet is kitölteni rajta. Koránt sem azért, mintha valaha is rá haragudtam volna azért, hogy elveszítettem a szárnyaimat, hanem mert nem vont be bennünket a terveibe igazán. Miért nem engedte, hogy osztozzunk? Hiszen így is, úgy is mindannyian ugyanarra a sorsra jutottunk? S akkor ott a porban, esendőként, erőtlenként sokkal jobban fájt elszakadni tőle. Hiába sikoltottam a nevét, hiába nyújtottam felé a karjaimat, ő épp csak felpillantott ránk elgyötört, lemondó tekintettel, míg a többiek megragadtak, ki a karomat, ki derékon, és magukkal húztak, rángattak. Szinte rongybábúként csüngtem kezükben, lábaimmal kapartam a talajt, hogy még se döglött kutyaként vonszoljanak tova, de a tekintetemet nem bírtam levenni távolodó alakjáról mindaddig, míg az út kanyarulata, egy dombhát el nem rejtette végleg a szemeim elől.
Milyen lesz? Próbálom visszaidézni az arcát, a szemeinek élénkségét, vonásait. Felbukkan emlékeimből ezernyi kép, mind dédelgetett, féltve őrzött kincs. Mennyit változhatott azóta? És még ezernyi kérdés: Merre járt, mit csinált, hol élt? Hogyan élt? ...kivel élt?
Miért sajdul össze bennem minden, ha arra gondolok, van valakije? A gondolat fészket rak bennem, és a féltékenység zöld szemű kígyója rám kacsint. Felmordulok, és engedem magamban végig hullámozni a haragot, mely saját ostobaságom felett lobban.
Él... és itt van, és hamarosan találkozunk. Ez most a legfontosabb.
Az árnyak megnyúlnak, ahogy a nap odébb szánkázik az égen, rám is sötétebbet húz, már nem tűzi úgy fejemet a forró sugár. Felegyenesedek, és a kapucni alól figyelem a közeledőket. A torkomban vitustáncot jár a szívem. A lábait nézem, ahogy lassuló léptekkel közeledik, majd hátraengedem a kapucnit a fejemről, hogy felfedjem magamat. Köszönök neki, de aztán megakad bennem a hang, egyetlen szót sem tudok kinyögni, csak nézem a szemeit.
Asaliah alakja úszik be a képbe, ahogy hozzám lép, futva megöleljük egymást, apró mosollyal köszöntöm.
-Köszönöm.
Súgom a fülébe, aztán némán hallgatom őket, ahogy beszélnek egymás után. Asaliah ajánlatára bólintok, részemről rendben van a dolog. Jártam már a lakásán, pont tökéletes egy könnyedebb beszélgetésre. Aztán persze Adexaelre figyelek megint. Nem kerüli el a figyelmemet, ahogy tétováik kicsit, mintha meg akarna ölelni minket, de valami még is visszafogja benne a késztetést. Én viszont nem állom meg. Felé lépek, lépésnyire torpanok meg, s onnan emelem a kezemet, hogy ujjheggyel érinthessem meg az ajkát. Legalább is ezt szeretném.
-Cssss.... nem kell bocsánatot kérned. Nem tettél semmi olyat, amit mi magunk is ne akartunk volna.
Ha megérinthetem, utána vissza is húzom a kezem, de most már közelebbről nézek a szemébe. Megrázom kicsit a fejem.
-Itt vagy, és mi is itt vagyunk. És ez most a legfontosabb. Hogy... egymásra találtunk.
Mondjuk jobbára Asaliah talált mind a kettőnkre, hogy pontosítsak. A szívem még mindig a torkomban dobol, kissé meg is süketít, de azért már nem olyan hevesen, mint az első pillanatban, néhány mély levegővel igyekszem még jobban elcsitítani. Asaliahra pillantok, ha gondolja nyugodtan menjünk fel hozzá.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


4. szektor, utcák - Page 2 GilFB0g4. szektor, utcák - Page 2 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
4. szektor, utcák - Page 2 JDR364I
My Team
☩ Reagok :
141
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 08, 2020 5:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Long time No See

Asaliah & Ahrees & Adexael 


Megtorpan. Amint észreveszem, én is visszafordulok, a reakciójára azonban koránt sem vagyok teljes mértékben felkészülve.
Asa… – próbálom megnyugtatni, amint szemben találom magam a dühös arckifejezésével, itt azonban elakadok, mert nem tudom, hogyan tovább. Sohasem láttam még őt így, érzelmek által irányítva és idegesen; ez a legkevésbé sem olyasmi, aminek a lehetőségével normál esetben valaha is számolnom kellett volna, s ezért hirtelen semmilyen trükk nem jut az eszembe, amit a kirobbanásával szemben alkalmazhatnék.
Igazad van. Sajnálom. – Taktikázás helyett inkább bocsánatot kérek a feltételezésért, és ezzel együtt azt hiszem, ténylegesen hinni kezdek a szavainak. Talán a semmiért nem sértődne meg ennyire és én vagyok az, akit paranoiássá tettek a történtek és a külön töltött idő. A helyükben soha nem engedném el azt, amit tettem, de valamilyen érthetetlen okból Asaliah épp az ellenkezőjét hajtogatja már hosszú percek óta. Azt is elárulja, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek tervben volt a felkeresése, ez pedig alátámasztja valamennyire az indokait: mi van, ha tényleg nem vágyik másra, csak hogy ismét együtt lehessünk ebben a szétszabdalt és egyre lefelé süllyedő világban?
Nem álldogálunk egy helyben sokáig, hiszen tovább kell mennünk; valaki hamarosan csatlakozni fog hozzánk. Most is látom őket magam előtt, s a képzeletemben tökéletes sort alkot a négy sziluett, teljes pompában és magabiztosan, kitárt szárnyakkal és egészet alkotva emlékszem vissza rájuk, valahányszor eszembe jutnak – és minden nap eszembe jutnak, csak hogy súlyosabbnak érződhessen a hiányukban minden egyes lélegzetvétel.
Az utca, ahová végül lefordulunk, keskenyebb és csendesebb az előzőnél. Egyetlen alak várakozik csak kicsivel arrébb, egy pár romos házzal távolabb attól a saroktól, ahonnan előbukkanunk Asaliah-val. Messziről a nő egyszerű futónak látszik az emberiesen tompa érzékeimnek hála, ahogy azonban közelebb érünk, ismerős íveket vélek felfedezni az őt elrejtő ruhák alatt. Nem lehet ő. Mintha szellemet látnék a múltamból, úgy sétálok felé lassan, de megállás nélkül; egy pillanatra talán az óvatosságra intő ösztöneim is kikapcsolnak, miközben a kapucni alól kilógó vörös tincseket keresi a tekintetem.
Előbbit lejjebb tolva fordul felém, mire láthatóvá válik végre az arca, aztán megszólal és a hangját is meghallom. A köszönése szinte visszhangzik a füleimben, mialatt pontosan úgy méregetem a vonásait, ahogy az ő szemei fedezik fel éppen az enyémeket.
Egyetlen másodpercre sincs igazán szükségem ahhoz, hogy megtaláljam Ahreest az új és sötét frizurája alatt.
Nyelek egyet, aztán szokásomhoz híven kinyitom és becsukom a számat, mert már megint nem jönnek úgy a szavak, ahogy régen. Tőle is illene bocsánatot kérnem, felsorolnom és beismernem a bűneimet, hogy aztán ismét megadhassam magam – de egy viszont üdvözlés lenne a minimum, amit most ki kellene préselnem magamból –, mégis csendben tátogok és pislogok tovább. Aztán hátrébb lépek, mielőtt ő jönne még ennél is közelebb.
Asaliah töri meg a csendet, s innentől kezdve azon van, hogy a feszültséget is feloldja valahogy hármunk között – vagyis inkább köztem és köztük. Az ölelésből azt veszem le, hogy jóval azelőtt felvették egymással a kapcsolatot, hogy a véletlennek köszönhetően engem is megtaláljanak New York utcáin, egészen eddig ugyanis sokkal távolabb éltünk egymástól; persze soha nem Vegas volt az igazi indok amögött, hogy ilyen sokáig sikerült egymást elkerülnünk.
Erőt veszek magamon, bár érzem, amint az izmok megfeszülnek az arcom és az állkapcsom oldalán.
Szia, Ahrees… – suttogom sokkal kevésbé hidegen és magabiztosan, mint ahogy azt szeretném, de ezek után időre van szükségem, amíg képes leszek újból higgadtan gondolkozni. Ki hitte volna, hogy ez lesz az a nap, amikor minden megváltozik; hogy előbb-utóbb ismét közelíteni kezdünk majd a normálishoz?
A lábaimban ott a késztetés, hogy előrébb lépjenek, a karjaim pedig köréjük fonódnának, ha tehetnék, de aztán mégsem kapnak szabad utat – a rettegés visszafogja a végtagjaim által vágyott összes apró mozdulatot. Mi van, ha velük más lenne? Majdnem elhiszem, hogy lehetséges, de aztán eszembe jut, hogy valószínűleg csak önmagamat hitegetem: Adryelhez és Raidenhez épp úgy képtelen lettem volna hozzáérni, mint bárki máshoz, így maradok egyhelyben és mozdulatlanul.
Én is örülök, hogy itt vagy – egészítem ki Asa mondandóját a földre pillantva, majd megköszörülöm a torkomat és folytatom, mintha lenne még bármiféle megmentendő tekintélyem: – Tartozom neked egy bocsánatkéréssel. Mindkettőtöknek, ami azt illeti, és talán sokkal többel is annál. – Szeráf voltam és erős, ma pedig gyengébb vagyok a semminél is; szárnytalan és rangtalan és majdhogynem harcképtelen, egy utolsó rövid beszéd erejéig azonban visszaemlékszem arra, amit egykor közösen felépítettünk.
Lassan a hátam mögé viszem és összekulcsolom a kezeimet.
Tudom, hogy nem tehetem meg nem történté a múltunkat, hogy… hogy nem tehetem már jóvá a történteket. Nem adhatom vissza a szárnyaitokat sem. – Kihúzom ugyan magam, de most mégis az aszfaltra vezetem a tekintetemet, mielőtt ismét felvenném kettejükkel a szemkontaktust. – Mindösszesen azt tudom megígérni, hogy mellettetek állok újra, ha hagyjátok, és hogy megteszek minden tőlem telhetőt azért, hogy megvédhesselek titeket, mert az én hibám a védtelenségetek. Megtiszteltetés volt az oldalatokon harcolni, és még nagyobb megtiszteltetés lenne veletek tölteni azt az időt, ami hátra van.
Nem esedezem többé a bocsánatukért, mert felesleges lenne, de cserébe komolyan gondolom minden egyes szavát annak a frissen improvizált szónoklatnak, ami az imént elhagyta a számat.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asaliah


4. szektor, utcák - Page 2 E83335a5009dbbd39bd38feebc51f9df
4. szektor, utcák - Page 2 1608b68d9c8b83cc118119493142

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
101
☩ Rang :
Ex-katona
☩ Play by :
Kate Beckinsale
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 07, 2020 7:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



Adexael, Ahrees & Asaliah


T
udom, érzem, hogy nem bízik bennem. Borzalmas dolog, de elfogadom. Ugyanakkor szeretném ha ez a helyez vissza változna, ugyan oda, ahol abbamaradt. Ám azért nekem is tennem kell, tisztában vagyok benne. Bűnös vagyok, de mindenhez két "ember" kell, jelen esetben bukott angyal.
-Bármit tervezhetsz! Már itt vagyok, segítek Neked!-biztosítom felőle, bár tudná, a fejembe látna, hogy igazat szólok, nem kellene foggal körömmel kaparnom azért, hogy észre vegye a dolgokat. Mert azt én is észrevettem, hogy nincs nyúlka piszka. Pedig nagyon jól esett volna megölelni a viszont látás örömére, de még hozzá sem érhettem. Rosszul érint, de nem próbálom meg újra. Inkább sétára invitálom miután elárulom, hogy nem csak én leszek ma a partnere, hanem valaki más is. Aztán egy olyan mondat hagyja el a száját amit úgy igazán nem vártam volna tőle. Képes lenne ezt kinézni belőlem? Megrökönyödve fékezek le és hagyom őt előrébb sétálni.
-Hogy mi?-kérdezek rá a leheletnél is halkabban, majd arcom hirtelen kipirul a méregtől.
-Mégis hogyan feltételezhetsz ilyet rólam? Ha a bosszúért lennék itt, minimum egy tőrt döfök beléd kezdésnek! Adexael, ismersz engem... Szerinted száz év alatt olyan sunyi lettem, hogy itt körmönfont tervekkel akarlak tőrbe csalni, hogy a megbocsátás hazugság lenne, vagy egy álnok terv része? DÉMONNAK NÉZEL ENGEM?-csattanok fel idegesen, de még mindig nem mozdulok, még a kezemet sem emelem, hogy mérgesen rázzam felé.
-Tudnod kell, hogy egy ideje azon vagyok, hogy újra megtaláljam a többieket... Nekem hiányzik a csapat. Hiányzik a MI, az a közös egész ami voltunk... Nem csak légbőlkapottan dobálom feléd a szavakat, hogy rám bízhatsz bármilyen feladatot, feltéve ha tényleg tervezel valamit. Ha pedig nem... Akkor majd együtt kitaláljuk. Remélem.-csitul el a hangom ismét, majd újból elindulok és mutatom az utat, hogy merre is kellene mennünk. Nagyon remélem, hogy Ahrees már ott van ahol lennie kell.
-Odafent már egyikünk sem tehetett semmit, senkiért. Én nem hibáztatlak, a szavamat adom!-biztosítom újfent, mg egyébként is ahogy Dexet elénk hurcolták, sokkal rosszabb bőrben volt, mint mi. Lelépek az úttestre és csalom magam után, látom rajta a viaskodást, nem akaródzik hinni nekem, pedig biztos lehet benne, hogy már régen olyat tettem volna, már az első pillanatban... Mikor közelebb lép hozzám én egy lépést hátrálok csupán, csak semmi ártó szándék! Még kezeimet felemelem, jelezvén, hogy ott biza semmi nincs, üres mind a két kezem.
-Hidd el, jó ötlet. Itt vagyok veled!-biztosítom őt, majd az út túlfelén ismét a járdán kopogok végig, én már látom a nő alakját, temérdekszer láttam már ezt a testhelyzetet tőle. Az a fránya futás... Nem baj, legalább van egy közös hobbijuk. Csendesen haladok Dex mellett, majd mikor a nő elé lép én megállok és egy lépést hátrálok. Pusztán a kezemmel intek kedves barátnőmnek, hogy "hali, meghoztam a zsákmányt", aztán elvigyorodok és a Főnökünk arckifejezését kezdem vizsgálni. Na, ha régen olyan nagy szószátyárok voltatok egymást közt, most ez így hogyan változik?!
-Gondolom azért még az arcunkat megismered Dex, igazam van?-szólalok meg végül, hátha a kukaság most ül majd ránk, én pedig világ életemben imádtam beszélni, sok helyzetből rázott már ki. Végül Ahrees mellé lépek és futólag megölelem.
-Örülök, hogy eljöttél. Tökéletes belépő.-súgom fülébe, majd eleresztem és most kettő-egy felállásban állunk az utcán.
-Ha nem akartok nagyon nyilvánosság előtt lenni, ha kicsit visszább sétálunk, ott a lakásom, senki sem zavar minket.-ajánlom még fel csendesen, hátha örülnének egy "védettebb" helynek. A rúnák azért elég sokmindent megoldanak helyettem, olykor.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 07, 2020 1:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Várva várt találkozás

Hiányoztál. A részem vagy. Nélküled csak fél vagyok.
──────────── ────────────
Három nap. Semmi idő. De ha a végét várod, irgalmatlanul lassan telik. Van benne idő bőven, hogy gondolkodj, hogy átértékeld mindazt, ami történt, és stratégiákat dolgozz ki az eljövendőre. Na meg arra is, hogy bőséggel keseregj, és érveket meg ellenérveket sorakoztass fel, hogy miért is ne menj el, miért is tégy olyat, amit megbánnál. Aztán persze, mellette is felsorakoznak az érvek, mert hiszen józanul gondolkodsz. Végül pedig egyszerűen csak kifogásokat keresel mindarra, ami történt, és arra is, ami megtörténhet.
Egyszer egy bölcs azt mondta, hogy ugyanarról az eseményről ezernyi jóslat létezik. Hogy melyik lesz mégis az igaz, melyikek a hamisak, azt már csak az dönti el, amikor maga az esemény kibontakozik. Nézzünk csak egy példát. Nostradamus megjósolt a második antikrisztus eljövetelét. Ma már tudjuk, hogy ez Hitler személye volt. De körülötte is több féle vonal létezett eleinte, majd ahogy az események haladtak előre, úgy estek ki szépen a hamis jóslatok. Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha akkor és ott a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt nem jut hatalomra. Vagy épp a legfontosabb döntésnél a Szovjetúnió még sem szövetkezik össze a másik két Nagyhatalommal? Ugye? Minden egyes apró kis eltérés kihat a végeredményre.
Mi lett volna, ha Dex másként dönt? Ha még sem veszik ekkora hibának azt, amit tettünk? Vagyis... nemtettünk. Mi lett volna, ha a földön tovább együtt maradunk? Ha Dex-szel maradunk?
Ezernyi "mi lett volna, ha..." merül fel bennem, és épp ennyi megoldás bukkan elő. Ahogy arra is, hogy mit is tegyek. Elmenni, nem elmenni... Pisztolyt vinni, nem vinni?
De már nincs bennem harag, csak megbocsátás. Ah! Talán sose volt bennem igazán harag. Még akkor sem, amikor elcsíptek bennünket a földön, és visszahurcoltak a Mennybe. És talán még akkor sem, amikor Sariel kitépte a szárnyainkat.
Asaliah jól számolt, ez a nap épp az egyik szabadnapomra esett. Ilyenkor futni szoktam, hogy edzésben tartsam magamat, találkozom Asaval. Együtt kávézunk, ebédelünk, együtt töltjük a napot. Már ha van rá lehetőség. Most előre megbeszéltük, hogy hol fogja megállítani Adexaelt, merre fognak tovább sétálni, és hol lesz az a pillanat, amikor én is előléphetek. A többit már rám bízta Asa, én pedig épp olyan lázasan készülődtem, mintha randevúra mennék.
Térd felettig érő, fekete rövidnadrágot viselek, felül ujjatlan, kapucnis krémszínű pólót, zoknit és edzőcipőt, mintha tényleg kocogásra készültem volna. A kapucnit időben a fejemre húzom, így nem látszik a vállamig érő, épp újra növesztésnek indult fekete hajam.
Már a harmadik kört teszem meg a háztömb körül, amikor végre megpillantom őket a távolban, ahogy átjönnek az úttesten, felém. A torkomba ugrik a szívem, muszáj megállnom. Zihálva hajolok előre, támaszkodom meg a térdeimen, mint a futó, aki kilihegné magát. Így próbálok úrrá lenni önmagamon, a felkavarodó érzelmeimen, a bensőmben vibráló feszültségen, és szívem őrült rohanásán. S így maradok mindaddig, míg alig három lépésnyire nem érnek hozzám. Csak ekkor egyenesedem fel, kifújva a levegőt, s úgy lépek, hogy inkább Dex elé, mint kitérve az útjából, hogy ha nem figyel majdnem nekem jöjjön. S mire megtesz még egy-két lépést, már ott is állunk egymással szemben, és én hátratolom fejemről a kapucnit.
-Szia Adexael...
Súgom felé halkan, apró mosollyal az arcomon, míg tekintetem beissza arcának vonásait.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


4. szektor, utcák - Page 2 GilFB0g4. szektor, utcák - Page 2 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
4. szektor, utcák - Page 2 JDR364I
My Team
☩ Reagok :
141
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 06, 2020 5:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Long time No See

Asaliah & Adexael 


Kérdése a semmiből jön és nem teljesen kapcsolódik ahhoz, amiről eddig beszéltünk, hiszen csak azt próbáltam megmagyarázni, miért adtam fel a keresésüket néhány évnyi eredménytelen futkosás után. Mi értelme lett volna folytatnom, ha egyszer bizonyossá vált, hogy nem kérnek a bocsánatkérésemből és legjobb esetben válasz helyett arcon köpnének, ha sikerülne eléjük állnom és kimondanom azokat a szavakat, melyek most, száz évvel a történtek után is csak nagy nehezen hagyják el a számat? Semmit sem számított volna, ha újra megpróbálom őket megtalálni, amíg nincs a kezeim között semmi érdemleges, amit kiengesztelésképp feléjük nyújthatok.
Mégis mit terveznék, Asaliah? Mostanáig azt sem tudtam, hogy életben vagytok-e egyáltalán… – San Francisco épp úgy lehet hamis remény, mint utolsó lehetőség a megváltásunkra, így nem árulom el neki egyből az igazat. Ha semmit sem találok a városban, ismét csalódni fog bennem. És mindezek mellett ott van a tény, hogy ebben az Asaliah-ban nem bízom teljesen, nem annyira, mint egykor tettem, mert ma itt tátong kettőnk között a külön töltött évszázad szakadéka és annak az eshetősége is, hogy szó szerint belesétáltam az általa állított és alaposan kitervelt csapdába. Alig öt perce találkoztunk újra.
Egyelőre megpróbálom feldolgozni a gondolatot, hogy talán tényleg megbocsátott és hogy jobban hiányzom neki én, mint amennyire azok a darabok magunkból, amiket nem is olyan rég elvesztettünk – persze ettől függetlenül tovább figyelem minden egyes rezdülését, mialatt tovább indulunk valamerre. Nem tudom, hová megyünk és ki vár majd ránk az út végén, ez a bizonytalanság pedig egyáltalán nem tetszik; érzem, hogy visszatér a végtagjaimba az ugrásra kész merevség, ha el is múlt azóta, hogy kilépett elém az utcán.
Megcsóválom a fejem és felveszem vele a szemkontaktust, mielőtt rátérnénk a Mennyben történtekhez kapcsolódó, óvatos kérdéseire.
Tudnod kell, hogy ha bosszúért vagy itt, meg fogom érteni – biztosítom csendesen. Gyanúsak az arcára kiülő érzelmek, mert mindenkinél jobban tisztában vagyok vele, mire volt képes egykor, az pedig, hogy mindezek ellenére egy szikrányi haragot sem látok a tekintetében megvillanni, még inkább érthetetlenné teszi a jelenlegi helyzetet.
Az azonban, hogy a börtönben töltött fél évről nem árulok el mindent – mindent, amire emlékszem és amit biztosan tudok –, már nem teljesen a belé fektetett bizalmamról szól, hiába lenne rosszabbik esetben hatalmas hiba a részemről elárulni a legeslegnagyobb gyengeségemet. Nem akarom, hogy úgy lásson, ha becsukja a szemeit, ahogy én látom magamat abban a különös emlékképben, ami régóta visszatér hozzám éjszakánként, mint rövid bezártságom gúnyos és kegyetlen emlékeztetője. Tehetetlenné váltam még azelőtt, hogy elvesztettem volna a szárnyaimat, s ezt a legkevésbé sem osztanám meg vele szívesen, hogy aztán a tekintélyem maradéka is odavesszen előtte.
Sajnálom, hogy odafent nem tehettem többet értetek – kommentálom a megállapítását, ezzel reményeim szerint el is terelem a figyelmét a kihagyott részletekről. Talán majd egyszer; majd ha észreveszi, hogy megváltoztam.
Ő lefordul a következő kereszteződésnél, mire megállok, hogy némi fáziskéséssel követhessem, amint biztatóan visszapillant rám néhány méterrel előrébbről. A szívem egyre gyorsulva kezd el dobogni; tudom, mert érzem a mellkasomban. Veszek egy mély levegőt, s innentől minden tapasztalatomat bevetve azon dolgozom, hogy visszalassítsam a pulzusomat, mielőtt megmutatkoznának rajtam az idegesség eltéveszthetetlen jelei.
Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – lépek hozzá végül közelebb. Körülnézek.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asaliah


4. szektor, utcák - Page 2 E83335a5009dbbd39bd38feebc51f9df
4. szektor, utcák - Page 2 1608b68d9c8b83cc118119493142

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
101
☩ Rang :
Ex-katona
☩ Play by :
Kate Beckinsale
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 04, 2020 3:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



Adexael & Asaliah


É
rtenie kellene, elfogadni, hogy az idő változik, mi változunk és a világ is változik. Régen annyira más volt ez is... Sokkal jobban ismerjük egymást, most pedig itt állunk védtelenül és szavakat keresve, hogy mit merjünk mondani egymásnak. Nem akarom, hogy így érezzen, hogy bocsánatot kérjen... Tőlem igazán nem kell. Inkább annak örülnék, ha vissza kaphatnám a családomat! Őket, akik nekem az életet jelentették ötezer éven keresztül! Meg kellene értetnem vele, hogy nem haragszom, vagy tán az is elég, ha most példának okáért nem fogom hátba szúrni, felképelni, kijátszani Őt... Szavai egyértelműek, ezt viszont nekem kell megérteni. De akkor is keveslem azt az egy évtizedet a századból... Lehet, ha mellette maradtam volna, ahogy belül éreztem, ha nem hagyom magam a többiek hatására, akkor most nem így állnánk itt.
-Tervezel valamit, ha már a mindünk érdekét említed?-döntöm oldalra a fejem, hátha szolgálhat valami olyan információval, amire már lehet építeni. Én egyenlőre azon mesterkedek, hogy összeszedjem a többieket. Egyesüljünk újra és meccseljük le ezt a dolgot mielőbb. Nekünk együtt kell folytatni az utunkat. Szárnyasan, vagy anélkül... Kit érdekel amíg együtt vagyunk? Kellene egy főhadiszállás! Szeretném eltörölni a komor felhőket a homlokáról, szabályosan utálom ha ennyire levert. Dex én nem haragszom Rád! Üzenném angyalként, -ami már nem vagyok- csak neki, azon a külön kis csatornán, amit gyakran használtam. Rengeteg gondolatomat osztottam így meg vele, ez mondjuk kicsit hiányzik, most szavakkal kell kifejezni magam.
-Kedvesem! A múlton nem érdemes rágódni. Nem megtörténté egyébként sem tudnád tenni, akkor sem ha vissza kapnánk... Nem is tudom, hogy lehetséges-e... Vagy van-e értelme?!-újra szabályoznának minket... kövessük a parancsokat, de biztosan nagyobb ellenőrzés alatt lennénk tartva. Lehajtom a fejem és mélyet sóhajtok, annyira nehéz, most így a férfi előtt állva nem is tudom igazán, hogy mi lenne a jobb. Eddig elhitettem magammal, hogy jó ez így, már nem változik semmi, erre jön Ő és változtatna a dolgon. De miért? Végül elárulom, jön még valaki, csatlakozni fog, hiszen felkerestem, pontosan ez miatt, hogy találkozzunk közösen Dex-szel. Hamarosan össze is kell fussunk Ahrees-el, épp ezért kérem meg a Főnit, hogy legyünk mozgásban. Hiába kérdzi ki jön még, nem árulom el, hogy melyikünk lesz, viszont én sem tudom, hogy a nő majd hogyan reagál ha tényleg becsatlakozik, így az ő részéről semmit sem ígérhettem. Nem sokkal később felteszek két kérdést, az egyikre biztosan tudva a választ, mégis szeretném az ő szájából hallani, hiszen oly régen történt már.
-Tudtam, hogy nem mondtad el! Én legalábbis biztos voltam benne.-biztosítom gondolataimról ismét ahogy elindulunk, majd ahogy én felpillantok rá, Adexael viszonozza a tekintetem, de csak hamar ismét szóra nyitja a száját, hogy második kérdésemre is választ kaphassak. Bár nekem úgy tűnik csak szegről végről informál, nem fogom erőltetni a témát. Megelégszem vele, legalábbis egyenlőre.
-Szóval börtönbe kerültél...-suttogom magam elé, ahogy én is felidézem a viszont látás pillanatát, amikor már ismét a Mennyekben voltunk Sariel előtt és meghozták Dexet is... Láttuk ahogy egymás szárnyait egyesével a porba hullatják, ahogy egyesével eltörik bennünk valami... Mintha a nem létező lelkünket szakították volna ki belőlünk és akkor megutáltuk, meggyűlöltük Adexaelt a földre száműzetve pedig magára hagytuk. A hideg is kiráz egy pillanatra az emlék miatt. Meg is rázom a fejem, majd tenyerem végig húzom a szemem alatt, hogy nehogy kigördüljön az a könnycsepp ami oda éktelenkedett a szemzugomba.
-Itt forduljunk le.-mutatok balra a következő kereszteződésnél, s le is lépek az útról, megyek előre, mielőtt azt hinné csapdába csalom, hiszen egyáltalán nem így van. Egy mezei találkozót szerveztem le, ennyi történt. Az órámra pillantok, hamarosan meg kell jelennie. Kíváncsian várom mit fognak szólni egymáshoz. Elmosolyodok, majd barátságosan intek Dexnek, jelezvén, hogy kövessen.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


4. szektor, utcák - Page 2 GilFB0g4. szektor, utcák - Page 2 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
4. szektor, utcák - Page 2 JDR364I
My Team
☩ Reagok :
141
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 02, 2020 4:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Long time No See

Asaliah & Adexael 


Ahogy teltek az évek, úgy láttam egyre kevesebb értelmét az utánuk való rohanásnak, egy nap pedig arra ébredtem, hogy az apránként lassuló lábaimnak nincs többé mehetnékje. Akárhány ezer mérföldet utazhatnék még ebbe az ismeretlen irányba és akármennyi hetet, hónapot töltenék az úton való monoton sétával, soha nem hozhatom helyre a történteket. Ha beérném őket, ha egyszer újra szemtől szemben állhatnék mindannyiukkal, az nem pörgetné vissza az időt és a legkevésbé sem garantálná a szárnyainkat. Bármit tehetek és mondhatok, rég elfogyott a bennem való hitük, a múltunkon pedig már semmi sem változtathat.
Az Asaliah-val való találkozás nem is érhetne felkészületlenebbül, mégsem ez az, amiért ilyen nehezen jönnek a szavak. Szokatlan látvány az arcára kiülő csalódottság, s ráadásul továbbra sincs más a kezeim között, csak egy használhatatlan és jelentéktelen bocsánatkérés egy évszázaddal ezelőttről. Ismét a keresésükre akartam indulni, de csak San Francisco után és lehetőleg olyan hírekkel, melyek hallatán mind újra bizakodhatunk; csak és kizárólag akkor, ha már összeállt a terv a fejemben.
Tudom – reagálok röviden és egy beletörődő bólintás kíséretében, mikor önzőnek nevez. Egyetlen dologra gondoltam akkor a csatatéren, egyetlen dolog érdekelt abban a borzasztó és mindent megpecsételő pillanatban: azt akartam, hogy igazam legyen; hogy ők is lássák az egyre csak érlelődő elméletem mögött húzódó igazságot az emberek elveszettségéről. – Így volt, Asaliah, de az, hogy nem áldoztam rátok az elmúlt száz év minden egyes napját, mindannyiunk érdekét képviselte. – Annyi büszkeség maradt még bennem, hogy emellett minden erőmmel kitartsak – ők nem voltak hajlandóak szóba állni velem, így nem lett volna értelme a végtelenségig esedeznem a bocsánatukért. Talán ma meghallgatnak, bár a vallomásom semmivel sem visz minket előrébb.
Találkozni akart velem. Lehetséges, hogy a többiek is így éreznének? Hogy megpróbálnák maguk mögött hagyni a történteket azok után, hogy elárultam mindannyiunkat? Asa nem teljesen az az angyal, aki egészen eddig az emlékezetemben élt és jól tudom, hogy engem még nála is inkább megváltoztatott a földön töltött idő… Vagy ha nem ez a néhány évtized az oka, akkor az a bizonyos első idelent töltött nap tesz gyengévé, s ha még mélyebbre akarok ásni az emlékek között, rájövök, hogy az azt megelőző hat hónap és még egy hét alakított azzá, ami ma vagyok. Bűnös, s ennek az egésznek a felelőse.
Nem várom, hogy megbocsásson, de Asaliah mégis igyekszik megnyugtatni, még ha feloldozni nem is képes itt és most az egész csapat nevében. Nincsenek kifogásaim és nem tervezem védekezni, látszólag azonban nincs is rá szükségem – új szövetség születik közöttünk, csendesen és kimondatlanul, akárcsak ötezer évvel ezelőtt. Bizonytalan lábakon áll a kettőnk kapcsolata, de azt hiszem, mindketten emlékszünk arra a kötelékre, ami egykor megrendíthetetlenül húzódott közöttünk.
Nem érte meg, ezt én is tudom… Nem érte meg azért, hogy most így kelljen élnetek – csóválom meg a fejem. Mintha csak egy apró ballépésről beszélne, egy hétköznapi hibáról, miközben mind elveszítettünk mindent… Tisztában vagyok vele, hogy nem csak én szenvedek a saját bűneimért és azt akarom, hogy ezt ő is tudja. Ők, ha már itt tartunk – Asaliah bejelentése újabb meglepetésként ér, mintha a vele való találkozás nem volna már önmagában is elég váratlan. Nem árulja el, ki fog csatlakozni hozzánk, én pedig nem sürgetem; ha ez az egész egy jól kitervelt csapda, s ő végig szerepet játszott, egyetlen szavam sem lehet ellene. Így jártam. Egy nap mindenkit utolér a maga végzete, előbb-utóbb úgyis megkapnám azt, amit az ellenük elkövetett bűnömért érdemlek – végső soron a földön töltött öröklét azokért az emberekért van, akiket hagytam meghalni a csatatéren.
Kérdésére bizonytalan bólintást kap válaszul, majd lassan én is megindulok utána. Nem így képzeltem el ezt az egészet; átizzadt pólóban és a homlokomra tapadt tincsekkel járulok eléjük, több napos borostával az arcomon és teljesen felkészületlenül arra, ami következik.
Mellette sétálok, és bár a korábbi óta egyszer sem nyúlt felém, tartok tőle egy-két méter távolságot, hogy időben reagálhassak abban az esetben, ha ismét megpróbálkozik valamivel. Újabb kérdés, melyet ismét hosszú csend követ a részemről.
Nem mondtam el. Sohasem mondanám el – válaszolok először csak az első felére, ez az a rész ugyanis, amiben teljesen biztos vagyok. Odafent teljesen egyértelművé váltak a ránk váró következmények; ez volt az a pillanat, amelytől kezdve legszívesebben visszafordítottam volna az idő kerekét. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy egyedül viselhessem a döntésem terhét, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy efelett többé nincs befolyásom, így egyetlen dolog maradt csak hátra: megadtam nekik az esélyt arra, hogy elrejtőzhessenek, ameddig lehetséges.
Én is oldalra fordítom a fejem; röviden viszonzom a rám szegezett pillantását.
Amint felértem, a Csarnokba vittek – vázolom fel az eseményeket, majd megköszörülöm a torkomat – Bezártak és fogva tartottak, amíg nem találtak rátok. Nem voltak túlságosan változatosak a napjaim, amíg nem találkoztunk, a többit pedig már úgyis tudod. – Talán emlékszik, miként hurcoltak eléjük a cella sötétjéből, végig azon az akkor végtelen hosszúságúnak érződő, fényes folyosón, hogy Sariel lábai elé dobva egyesülhessek velük újra. Már akkor ott volt a fájó bizsergés a hóhér segítőinek érintése nyomán; lángokat éreztem a bőröm alatt életre kelni, ahol a karjaimhoz ért a tenyerük. Akkor és ott egyetlen szót sem szóltam – olyan volt, mintha egy nagyon mély álomból ébredeznék az egyre pörgő események kavalkádjában.
Az utolsó négy hónapról nincsen emlékem, ezt azonban nem osztom meg Asaliah-val. Még nem. Nem állok rá készen.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asaliah


4. szektor, utcák - Page 2 E83335a5009dbbd39bd38feebc51f9df
4. szektor, utcák - Page 2 1608b68d9c8b83cc118119493142

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
101
☩ Rang :
Ex-katona
☩ Play by :
Kate Beckinsale
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 01, 2020 10:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



Adexael & Asaliah


M
ikor végre tényleg beszélni kezd hangja hideg, látványosan beleborzongok, nem tetszik ez a hangnem, főleg nem velem szemben. Gúnyos mosoly kerül végül a pofimra és megrázom a fejem.
-Nem zavar, hogy ez volt az egyetlen okos döntés?-szívom mélyre a levegőt és lassan fújom ki ahogy tovább folytatja a társalgást arról, hogy miért nem keresett tovább.
-Ezt így kell szerinted közölni? Hogy el kellett engednek minket? Úgy gondolom kissé önző vagy.-a végét egészen halkan suttogom csupán, igazából csak kicsúszott, nem akartam kimondani.
-Tudod, csupán szerettünk volna életben maradni még egy kicsit. A sebeinket nyalogattuk, utáltunk és tényleg nem akartunk rólad tudomást venni. A nyomainkat úgy tüntettük el, mint addig soha.-vallom be keserűen, hiszen az elején én is nagyon mérges voltam ezért. De ahogy elszakadtam a többiektől és már a világot kezdtem járni, sokkal jobban bele láttam az emberek életvitelébe, megtetszett ez a szabadság, amiben mi korlátozva voltunk mindig. A szabályok közé veszett életünk egyszeriben undorítóan hatott, s a gondolat is, akkor ott a csatatéren, hogy az emberek amúgy menthetetlenek... Nos a mai napig bennem van. Hiszen csak egy apró gonosz kis sugallat kell nekik és már nincs szükségük az angyalokra. Feleslegesen törjük magunkat. Fülemet nem kerüli el a halk sóhaj ami feltör Dexből, fürkészőn figyelem őt, míg nem közli azt az aprócska mondatot.
-Akkor tegyünk érte együtt! Segítek!-szeretné visszacsinálni, állok szolgálatára! Legyünk újra egy közös egész.
-Nos, mióta megnyugodtam én is sokszor gondtam rád. Lyukat is ütött az elmémen, hogy felkeresselek. S lám, így is lett.-tárom szét karjaimat vigyorogva, hiszen tettem érte, hogy most mi beszélhessünk. De ő mégis lehajtja a fejét és szinte alig néz rám. Na ne már! Tessék rendesen kommunikálni. Már épp megkérdezném, hogy mi a baj, mire kibukik belőle a bocsánat kérés. Ellágyul az arcom és legszívesebben megölelném, de mivel az előbb elhúzódott, egyértelművé tette számomra, hogy nem érhetek hozzá. Pilláim alól vizslatom hosszú pillanatokig, nem szólok egy szót sem, csupán végig mérem, egyszer, majd még egyszer. Számomra Ő még ugyan az! A vezetőm, a felettesem... Az akinek a szavára elsőre ugrok. Nem is biztos, hogy erre lehetne rendesen felelni. Újabb mély sóhaj szakad fel belőlem és csak szememmel üzenem először; felejtsük el! Aztán elnyílik ajkam is.
-Csak azt tetted amit minden magára való felettes tett volna. A döntés akkor is a tiéd, mi csupán a véleményünket mondhatjuk el. Megtettük.-mosolyodok el ismét és finoman megemelkednek vállaim is. Dex semmi rosszat nem tett igazából, volt egy kötlessége, azt teljesítette.
-Szerintem mindenki tanult ebből és akkor tudunk fejlődni, ha a magunk javára fordítjuk a hibáinkat. Adexael, nem vagyunk tökéletesek, senki sem az!-kapom el pillantását mielőtt közölném, hogy egyébként én is tudok egyedül dönteni, ezért van az, hogy ma nem csak én leszek a beszélgető partnere. Ahogy vártam, rögtön ráharap a témára, így lágy mosollyal csupán ennyit mondok;
-Hamarosan meglátod. Még nincs velem, de csatlakozik hozzánk. Legyünk mozgásban.-teszem még hozzá a végét és hátat fordítok neki.
-Velem tartasz? Ígérem, nem lesz baj.-legalábbis meghalni biztosan nem fog. Én nem fogom hagyni, de ha ne adj isten beszerez pár pofont... Van amit ki kell érdemelni. Én letettem erről a tervemről, a hangja hiányzott már, csak az az angyali komolyság, most mintha ő is a sötétben tapogatósna.
-Kérdeznem kell valamit, bár én sejtem a választ. De fel kell tennem ezt a kérdést, mert időnk nem volt azóta beszélni.-pillantok fel az égre mielőtt lábaim megindulnának.
-Nem árultad el, hogy hol vagyunk igaz? Mi történt veled akkor?-pillantok hátra a vállam felett, ha nem indult még el, ha pedig esetleg már mellettem sétál akkor nemes egyszerűséggel csak felnézek rá.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


4. szektor, utcák - Page 2 GilFB0g4. szektor, utcák - Page 2 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
4. szektor, utcák - Page 2 JDR364I
My Team
☩ Reagok :
141
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 30, 2020 3:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Long Time No See

Asaliah & Adexael 


A látásom homályos volt és a világ is forogva lüktetett körülöttem, mégis tisztán emlékszem arra a napra, mert akkor láttam őket utoljára – a távolodó körvonalaik képe jelenti az első Földön szerzett emlékemet. Homok ropogott a fogaim alatt, s a kezeim is erőtlenül remegtek, mikor végre feltápászkodtam a kemény talajról; a lábnyomok után indultam a magam hiányos ruházatában, kettő darab vöröslő sebbel a hátamon. Az úton összeszedtem magam, épp úgy, ahogy most is tennem kéne: erősnek kellett maradnom ebben az újnak és idegennek érződő világban, amely odafentről teljesen máshogy festett, akár egy hangyaboly az üvegfal túlsó oldaláról, aminek hirtelen én is a csapdájába estem.
A kerekek nyomait azonban néhány nap múlva elmosta az eső.

Csalódottságot hallok a hangjában és őszintén remélem, hogy nem igazi. Könnyebb lenne, ha helyette haragudna, ha dühtől lángoló szemekkel nézne rám ahelyett, hogy a lépcsőre ülve a járdára szegezi a pillantását – a védtelensége az, aminek majdnem sikerül meggyőznie. De Asaliah az, így nem hihetek neki egyből; ezelőtt sohasem láttam még valódi érzelmeket az arcán és fogalmam sincs, képes-e érezni egyáltalán. Száz év alatt változott volna ennyit, vagy még mindig a régi, csak épp ügyesebb lett, és mostantól már én sem leszek képes megállapítani a mimikája valódiságát?
Tovább hallgatom, ahogy beszél; már megint hagyom, hogy egyoldalúvá váljon a kettőnk kommunikációja, Asát viszont ez nem zavarhatja túlzottan, mert újabb és újabb gondolattal toldja meg a korábbiakat. Volt ideje felkészülni – ki tudja, mióta várt erre a pillanatra és hogy milyen hosszan tervezgetett, mielőtt elém lépett volna, hogy szembesítsen a benne dúló hangtalan háborúval.
A nevem hallatán ismét körbenézek, de gyanús alakok helyett már csak egyszerű járókelők után kutat a tekintetem. Itt maradnunk pontosan annyira biztonságos, mint ahányféle veszélyt hordozhat magában a társalgásunk témája, ezt neki is muszáj tudnia.
Eltűntetek – szólalok meg hidegen, mikor végre sikerül nyugodtságot erőltetnem magamra, s innentől kezdve visszatartok minden felesleges szót és mozdulatot. – Megtettem mindent, de egyértelmű volt az üzenet. Valamikor el kellett engednem titeket… – Vagy mégis neki lenne igaza? Talán ha jobban keresem, ha kitartóbb vagyok, úgy nem hinné azt, hogy lemondtam róluk, hogy elfelejtettem őket, mintha semmit sem számított volna öt évezred az oldalukon.
Hogyan lehetséges, hogy ennyi idő után tárt karokkal üdvözöl és úgy tesz, mintha csak arra várt volna, hogy egy nap majd megjelenek az ajtajában? Hogy felejthette el a történteket ilyen egyszerűen? Tudom, hogy mit tettem velük és magammal – régóta nem reménykedem már abban, hogy valaha megbocsátják nekem, hogy gyengévé és számkivetetté váltunk, mert én sem tenném a helyükben.
Halk sóhaj hagyja el az ajkaimat, amint a múlton való elmélkedés újabb rést vág a kiszökni vágyó, emberiesen szánalmas érzelmeknek.
Semmit sem szeretnék annál jobban, minthogy visszacsinálhassam, Asaliah… – vallom be csendesen. – Minden egyes nap gondoltam rátok. – Képtelen lennék csak úgy elfelejteni őket, mikor annyira hasonlítottunk ahhoz, amit a halandók családnak neveznek…
Most rajtam a sor, hogy lejjebb hajtsam a fejem; azóta, hogy újból felállt, egészen nehéznek érződik viszonoznom a pillantását. Nem tudom, mit akar tőlem, de csalódni fog, hiszen ma a közelében sem járok annak, aki egykor voltam: erősebb ennél, vezető, szeráf és katona, mostanra azonban ezernyi láthatatlan korlát húzódik körülöttem.
Sajnálom, hogy így végeztük. Nem szabadott volna helyettetek döntenem. – Életemben először elér a megkönnyebbülés hulláma, s ugyan elképzelni sem tudtam eddig, mit jelenthet, felszabadít valamennyit a rám nehezedő súlyukból, amint kimondom az egy évszázada a fejemben visszhangzó szavakat.
Közelebb lépnék, de nem teszem; újra és újra kétfelé szakadok legbelül, ahogy az arcát nézem. A pólómon nemsokára halványodni kezd majd a lefelé terjeszkedő izzadtságfolt széle, mert a homlokomon gyöngyöző cseppek nagyja is elpárolgott már.
Ki van még veled? – kérdezem összevont szemöldökkel és némi hatásszünet után, s csak nehezen állom meg, hogy ne nézzek körbe az utcán ismét. Talán mindannyian, csak épp Asát küldték előre?


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Asaliah


4. szektor, utcák - Page 2 E83335a5009dbbd39bd38feebc51f9df
4. szektor, utcák - Page 2 1608b68d9c8b83cc118119493142

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
101
☩ Rang :
Ex-katona
☩ Play by :
Kate Beckinsale
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 29, 2020 9:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next



Adexael & Asaliah


A
zt hiszem, talán nem gondoltam át kellőképp, hogy hogyan is kellene, hogy végbe menjen ez a találkozó, mégsem várattam már túl sokat, sem magamat, sem pedig Őt! Pontosan tudom, napokon keresztül figyeltem, szinte mindig ugyan abban az időpontban haladt el a lakás előtt ahol megszálltam. Dex... Túl kiszámítható vagy! Bár ez jelen esetben, most csak jó lehet nekem. Ideje korán felöltözöm és hát adok is magamra, így megjelenésem kifogástalan kell legyen. Az utca fronton majdhogynem belém csapódik, de nem rendülök meg, nem lépek hátra. Szikla szilárdan tartom a lábaimat, még magassarkúban is. Hosszabb pillanatok telnek el, mire végre tekintete megtalálja az enyémet. De nem tudom mihez kötni a dolgot, talán megrökönyödött, vagy nem számított rá. Bár az teljesen biztos, hogy megleptem. Mégsem hagyom közénk ülni a csendet, szinte azonnal szóra nyitom a számat. Beszélnem kell, mert különben inkább visszabújok én is a csigaházamba. Még arra is rá veszem magam, hogy bocsánatot kérjek tőle... De a reakció szinte elmarad, beszédbe kezdene, ám ahogy felé nyúlok Ő hátra lép s erre én is hátrálok. Ne akarjunk itt harcba bocsátkozni, én csak egy szerény gesztust szerettem volna a mozdulattal kifejezni. Arcomra csalódottság von fátylat, valami megváltozott, nincs a bizalmas közvetlenség, mint régen. De nem nekem kellene azt csinálnom, amit Dex produkál itt előttem? Nem vagyok hozzá szokva a csöndességéhez... Így jószerével csak beszélek, beszélek és beszélek. Csupán ne legyen közöttünk az a félre érthetetlen kínos csend. Ha már összeszedtem minden bátorságom, hogy elé álljak és megtörjem a napi rutinját... Mikor megszólal, már kissé erősebb a hangja, mint elsőre, van benne némi határozottság.
-Tehát, most azzal vádolsz, mert nem hagytuk, hogy megtalálj?-ülök le a lépcsőre egy pillanatra és a földet bámulom egy ideig.
-Egy évszázada nem láttuk egymást... Mi az az egy évtized ehhez képest?-suttogom magam elé a szavakat és apróbb köveket csippentek ujjaim közé, hogy aztán a járdára pöcköljem őket.
-Tudod, mi a többiekkel, mindig tartottuk valahogy a kapcsolatot. Ilyen-olyan formában, még ha nem is találkoztunk, de gondoltunk egymásra.-emelem rá ismét tekintetem, de szemeim csüggedten függnek arcán, keresve a vezért benne, akiért akár halni is kész voltam. Vajon hol van most? Nem sokkal később felállok ültömből és fájó mosoly suhan át ajkaimon.
-Adexael! Légy velem őszinte, kérlek!-fonom össze ujjaimat magam előtt mielőtt egy mély levegőt vennék.
-Tartasz tőlem? A csapatod tagjaitól? Vagy már nem számítunk egy csapatnak?-hangom megremeg ahogy a kérdések kicsúsznak a számon, de egy még mindig bent van, nem tudom, hogy fel merjem-e tenni, illetve... Hogy akarom-e hallani rá a választ valójában?
-Lemondtál rólunk?-kíváncsivá tesz, hogy miért nem keresett tovább minket, csupán csak egy évtizedet. Én elhittem, hogy mi többet értünk ennél.
-Ha nem bánod, én bátorkodtam kicsit előre gondolkodni, ma nem csak velem fogsz találkozni.-jegyzem meg, csak amolyan mellékesen, de többet nem vagyok hajlandó elárulni neki, akkor sem, ha kérdezni fog róla.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Adexael


4. szektor, utcák - Page 2 GilFB0g4. szektor, utcák - Page 2 8568cxi
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
4. szektor, utcák - Page 2 JDR364I
My Team
☩ Reagok :
141
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 28, 2020 10:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Long Time No See

Asaliah & Adexael 


Futok. Hetek vannak még hátra az indulásig, hetek, mielőtt magam mögött hagyhatnám New York emberektől hangos utcáit; hetek, mielőtt tovább indulnék San Francisco felé. Bízom benne, hogy nem az utolsó napjaimat élem ezen a világon, de onnantól kezdve, hogy kifelé menet átlépem a város kapuját, csak az ismeretlen lesz előttem és a sors keze a vállamon – utóbbi éppen annyira takarhat szerencsét, mint a ballal kezdődő ellentétét, így igyekszem nem erre gondolni, míg várakozom, a véletlen ellen ugyanis semmit sem tehetek.
Minden nap futok egy kört a városban, mert bár nem vagyok rossz formában, most mindennél jobban szükségem van a felkészültség érzésére, s jelenleg ez az egyetlen eszköz a kezeim között. Nem hordok magamnál fegyvert, így mindig a forgalmas belvároson keresztül vezet az útvonalam: ma a második kereszteződésnél fordulok jobbra, holnap pedig a harmadiknál fogok, majd ugyanezen logika mentén a következő sarok kanyarát is megváltoztatom eggyel a korábbi napéhoz képest. Ugyan kerülgetnem kell a tömeget, de teljes biztonságban érzem magam úgy is, hogy az angyalpenge nem lóg ott az oldalamon, attól pedig, hogy valaki észrevenné az általam követett mintát, a legkevésbé sem tartok.
Késő délután van, de továbbra is perzselően meleg – a pólóm sötét foltokban tapad a hátamhoz és a mellkasomhoz, mire sétára váltok; szokás szerint kifújom magam a motel felé menet.
Kék villanás az orrom előtt: valaki elém lép, mire reflexből megtorpanok, az illető azonban egy tapodtat sem halad tovább, mióta lefékezett az utamban. Szemben állunk egymással, így nem kerülhetem sokáig a tekintetét, s amint az arcára siklik a sajátom, képtelen lennék másfelé nézni.
Asaliah. Szellem áll előttem kék ruhában, és látszólag ő sokkal felkészültebben érkezett a találkozóra, mint amilyen én valaha is lehetnék a történtek után, mert szinte azonnal szóra nyitja a száját. Ha rajtam múlik, hosszú ideig maradna még a kínos csend kettőnk között, de Asa minden igyekezetével azon van, hogy megtörje – újra és újra, én ugyanis hosszú pillanatokon keresztül figyelem őt hangtalanul.
Idegesnek hat a hangja, mintha ő lenne az, aki egy évszázada tartozik azzal a bocsánatkéréssel, és akinek a szabadkozása értéktelennek hatna mindannak az árnyékában, amit egyetlen döntésem miatt elvesztettünk. Eldobott értem mindent, és most itt van, elém állt, hogy az egészet jóvátegye helyettem.
Óvatosan körbenézek, és bár nagyon jól esik másfelé vezetni a tekintetemet, nem a szégyenérzetem a valódi ok: bármiféle gyanús jel vagy csapda után kutatok a szemem sarkából. Nem tetszik a félénksége, mert pontosan annyira lehet része egy jól kitervelt színjátéknak, minthogy valódi és őszinte reakció legyen. Egykor képes voltam átlátni rajta – még ha nem is mindig, de a legtöbb esetben nem vezethetett meg túlzottan sokáig a trükkjeivel – ma azonban nem bízhatom az életemet régi emlékekre.
Asa, én… – kezdenék bele zavartan és csendesen, de felém nyúl, ami azonnal belém fojtja a kifelé kívánkozó szavakat. Hátra lépek, mielőtt elérne az ujjaival.
Mit ért az alatt, hogy a segítségemre lenne? Miért bocsát meg nekem? Miért most, miért ennyi idő után… Összeszámolni sem tudnám a kérdéseket, amelyeket fel kéne tennem, hogy megértsem őt, de nehezebb ez az egész, mint azt valaha képzeltem. A felkészültség nem más, mint a másodperc keltette illúzió, ezt számtalanszor megtanultam már a saját bőrömön és még mindig képes meglepetésként érni, ha beigazolódik ez az örökéletű igazság.
Túl sok mindent érzek – annál legalábbis, amennyit ilyen esetben tanácsos, biztosan sokkalta többet –, ez pedig egyetlen lehetőséget hagy nyitva előttem. Mindet száműzöm a tudatom legmélyére, lesöpröm őket az arcomról, legalább addig, míg biztosra tudom, milyen tervei vannak velem.
Kerestelek titeket. Egy évtizeden keresztül követtem a nyomaitokat, Asaliah – szólalok meg a korábbinál jóval határozottabban, s eközben titokban tovább pásztázom a kettőnk környezetét, hátha kiszúrom a csapdára utaló jeleket. Ha bosszút állni van itt, csak akkor van esélyem ellene, ha időben észreveszem a következő lépését és annak megfelelően alakítom tovább a találkozót.


Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7