Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 14, 2017 11:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Ophilia & Anael

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla,
hogy ki lehet a lelki társa,
amíg nem találkozik a tekintetük."



- Pontosan ugyan azt csinálom, mint amit a többi cupido – válaszolok halvány mosollyal az ajkaim szegletében. – Illetve dolgozik alattam pár őrangyal is – teszem hozzá a nem mellékes információt, hiszen azért mégiscsak vagyok valaki idelenn, nem pusztán egy kósza angyal. Büszke vagyok arra, amit elértem.
- Majd újra felépül – vonom meg a vállamat mosolyogva. Semmi sem tarthat örökké. Pláne nem egy háború, az aztán tényleg nem, hiszen előbb-utóbb mind a két oldal elfárad. Csak az a kérdés, hogy melyik, mert én akkor azon az oldalon szeretnék állni. Ebben a háborúban az emberek már engem is hidegen hagynak. Csak várok, csak várok, csak várok, hogy végre állást foglalhassak valamelyik oldalon. Valószínűleg azon, amelyiken Uriel is.
- Nem érdekes – legyintek.
- Hát, igen gyanús – jegyzem meg győzedelmesen mosolyogva, hiszen lényegében beismerte, hogy nincsen igaza. Ami egyébként részemről eddig is tény volt, hiszen csak tudom, hogy nekem van igazam.
- Olyasmi – bólintok – csak kérés nem volt benne – ahogy köszönet sem lesz, hiszen elszúrtam. Pontosabban ez itt mellettem, ez szúrta el, majd alaposan rákenem az egészet, mikor újra találkozok Uriellel.
- Sokan vannak így ezzel – sóhajtok teátrálisan. Persze, lehet, hogy sok neki ez a helyzet, hogy itt van a matérián, hiszen mintha azzal kezdte volna a beszélgetésünket, hogy ő éppen most érkezett, csak aztán sajnos azzal folytatta, hogy rosszul végzem a munkámat.
- Na, nehogy elájulj itt nekem! Nem lenne angyalhoz méltó – fintorgok azon, ahogy szédülés kerülgeti. Közben figyelemmel kísérem, ahogy megtámasztja magát a korláton. Remélem, azért nem akar átfordulni rajta! Nem szeretnék angyalt vízben fuldokolni látni. Sajnos nem a legcélravezetőbb módszer az öngyilkosságra, esetünkben.
- Hm – vonom fel a szemöldökömet azon, ahogy elkezdi beismerni, hogy valóban hibázott. Ugyan nehezen jutottunk el idáig, de nem tűnik elveszettnek az ügy. Talán még tanulhat is valamit idelenn. – Látod, talán ezért lehet az, hogy az ilyen helyzeteket hibásnak tudod be – ingatom a fejemet. Ami egyébként nagyon szomorú.
- Nem? – Hát, ezt nehezen hiszem el. Milyen angyal az, aki nem törekszik felfelé a ranglétrán, hogy minél nagyobb örömöt okozzon a Mennyei Atyának? Persze, nyilván mi is mások vagyunk, csak nem olyan színes egyéniségek, mint az emberek. – Valóban? – kérdezek vissza meglepetten, mert eddig nem úgy tűnt, hogy nagyon egészként szemlélné az emberiséget. – Így még kevésbé értem, hogy miért látod hibásnak azokat a döntéseket – hiszen az egyik következményeként kialakulhat egy másik döntés, ami viszont a helyes útra terelődik, vagy terel személyeket.
- Igen – bólintok, mert nagyon úgy tűnik nekem.
- Jól van – adok neki egy percet, az még nem ártott senkinek. – Hatvan… ötvenkilenc… ötvennyolc… ötvenhét… ötvenhat… ötvenöt… ötvennégy… ötvenhárom… ötvenkettő… ötvenegy… ötven… negyvenkilenc… negyvennyolc… negyvenhét… negyvenhat… negyvenöt…. Negyvennégy… negyvenhárom… negyvenkettő… negyvenegy… negyven… harminckilenc… harmincnyolc… harminchét… - számolás közben a körmömet nézegetem, - harminchat… harmincöt… harmincnégy… harminchárom… harminckettő… harmincegy… harminc… huszonkilenc… huszonnyolc… huszonhét… huszonhat… huszonöt… huszonnégy… huszonhárom.. huszonkettő… huszonegy… húsz… tizenkilenc… tizennyolc… tizenhét… tizenhat… tizenöt… tizennégy.. tizenhárom… tizenkettő… tizenegy… tíz… kilenc… nyolc… hét… hat… öt… négy… három… kettő… egy… letelt… - adtam neki egy percet, mert én ilyen jó fej vagyok.
- Azért sajnálom, hogy ez így alakult – sóhajtok. Mármint azt, hogy azok ketten nem jöttek össze. – Kereshetek egy másik srácot, aki alkalmas katonának – lököm el magamat a korláttól, majd nyújtózkodok egyet.




»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→

»→ Zene: Erre írtam, de semmi köze sincs a reaghoz. »→ Megjegyzés: Srry a várakoztatásért! Sad »→


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Golden Gate Park - Page 4 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 10, 2017 6:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Anael & Ophilia
Love is a dangerous game to play


Szemöldököm enyhe ívben hajlik felfelé homlokom közepére, ahogy hallom válaszát. De aztán csak mély levegőt veszek, melyet… egy darabig ki sem engedek. Szóval nem szükséges, ha ő mondja. Mármint… én csak fentről csodáltam az egész emberi társadalmat, sose éltem közöttük, de ő… Aki igen és ezt mondja.
Elhiszem neki. Némán bólintok csak számára, hogy megértettem szavait. Abban még én sem tudok vitatkozni, hogy atyánk sokfélére teremtette őket, épp ezért oly csodálatra méltóak.
- Oh értem… Akkor… te pontosan mit is csinálsz? – érdeklődök őszinte kíváncsisággal tekintetembe, ahogy félrehajtom enyhén szőke buksimat. Valóban érdekel, hogy ő akkor mit is csinál az emberekkel, mi az ő feladata idelent. Holott nekem egyértelműnek tűnt, de talán mégsem az.
- Úgy tapasztalom, hogy az egység, mely egykor jellemzett minket, már tovatűnt – sóhajtok mélyet, enyhén lehajtva a fejemet. Nem hibáztatom szavaiért, sem pedig, amiért így gondolja. Sok minden megváltozott az elmúlt időkben, melyet már én is kezdek tapasztalni, mióta lejöttünk. Az egykori összetartozásunknak már szikráját sem lehet sokakban felfedezni. Fájdalom ez számomra, de egyedül mégis mit tehetnék?
Hirtelen kifakadására csak értetlen pislogással tudok egy pillanat erejéig válaszolni. Tétován nézek szét, meggyőződve arról, hogy jó helyen járok és a megfelelő személlyel beszélek, de úgy tűnik igen, én mégsem…
- Párdon? – kérdezem értetlenül. – Ezt… lehet, hogy nem teljesen értem – vallom meg neki őszintén. Egy egyszerű tényt hoztam tudtára és… hogy jön most ide Gabriel és Michael? És… Nem, ez továbbra is érthetetlen számomra.
- A memóriám kifogástalan – válaszolom magambiztos határozottsággal. – Noha, lehet most tényleg tévedek – de memóriám hanyatlásáról hallani sem akarok. Atyánk azért teremtett ilyennek, hogy ha más már nem is, én mindenki emlékeit, cselekedeteit megőrizzem. De hogy tévedjek valamivel kapcsolatban? Ez eddig teljesen hihetetlen volt számomra.
- Oh… - válaszolom hirtelen megvilágosodva, aztán csak újra csak összevonom egy pillanatra a szemöldökömet. – Most akkor megkért téged valaki? – érdeklődőm tőle. Kezd ez az egész egyre zavarosabb lenni. Mégis most mi folyik itt? Ez a tavaszi, finom illatokkal kevert levegő, mintha teljesen megzavarták volna érzékeimet.
- Én már… Lassan… Semmit sem értek – fogom meg a homlokomat, miközben a korlátnak dőlök. Egyre szaporábban veszem a levegőt. – Olyan furcsa itt a levegő. Oly sok illat keveredik, oly töményen… annyira… - mondatomat nem tudom befejezni, mert a szédülés, mely kezd úrrá lenni rajtam, csak még jobban eluralkodik rajtam. Talán ezért is van, hogy képtelen vagyok most a hosszabb válaszokra, vagy hogy néha meg sem hallom, hogy mit mondd Anael. Azonban a lényeget még így is képes vagyok felfogni.
- Igen, de akkor… - kezdek bele újra, azonban nem fejezem meg. Megfordulva két kézzel kapaszkodom meg a korlátba, némi erőt próbálok verni magamba. – Talán tényleg nem vagyok képes megérteni. Sok emberi érzést képtelen vagyok még megfejteni, pedig oly egyszerűknek tűnnek.
Hogy képes vagyok beismerni a hibáimat? Igen. Hogy nehezen? Talán igen, de egy angyal is a holtáig tanul.
- Sose akartam – suttogom magam elé, ajkaimon lágy mosollyal. Lehetett volna rá alkalmam, akkor mégsem éltem vele. – Jobban kedveltem az egész emberiség életét szemmel tartani, mint egy ember életét – emelem Anaelre a tekintetemet, ajkaimon lágy mosollyal.
- Alakoskodás? – kérdezek vissza újra csak értetlenül pislogva. Ha elszabadulok innen biztos bevetem magam egy könyvtárba hogy szerezzek egy értelmezési szótárt.
- A te történeted? – sóhajtom el magam, ahogy magam is a vízre emelem a tekintetemet. Szóval tényleg tévedtem volna. Oh Ophilia, mi történik veled. – Adj egy percet – kérem tőle, még ha költői is volt a kérdése. Mégis honnan tudnám ezt.



Semmi baj, megérte ♥ én is bocsi a szerény minőségért ><§§ szószám 560 §§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 08, 2017 10:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Ophilia & Anael

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla,
hogy ki lehet a lelki társa,
amíg nem találkozik a tekintetük."


- Nem, nincs – ingatom meg a fejemet. – A létfenntartáshoz nincs szükség a boldogság csírájára – teszem hozzá. - Isten sok félére teremtette az embereket, a maga arcára és kedvére - jegyzem meg. Egyáltalán nem értem, hogy miért nem képes megérteni, azt amit mondok, de még kevésbé értem azt, hogy miért akarja ennyire tönkre tenni a munkámat. Ha így folytatja, még igazán felbosszant. És valóban szörnyeteggé változok, ha felbosszantanak.
- Nem feladatom megkönnyíteni az emberek életét – meredek rá határozott tekintettel. Megfordul a fejemben, hogy hagyom beragadni ezt a lemezt, és újra-és-újra-és-újra elmondom ezt a meghatározó mondatot, hátha egyszer megérti, hogy nem az a dolgom, hogy boldoggá tegyem az embereket. Akkor másik szakterületet választottam volna magamnak.
- Ha te úgy érzed, hogy rajtad áll vagy bukik, akkor indulj – teszek egy hessegető kézmozdulatot, ezzel jelezve, hogy menjen nyugodtan, én biztosan nem fogom visszatartani – és állj ki Michaellel vagy Gabriellel – nekem aztán édes mindegy, hogy melyik oldalt választja. A végén az egyik oldal így is úgy is bukásra van ítélve. Nekem pedig semmi kezem sincs az első sorokban térdre esni. Hulljanak el azok, akik megérdemelik, akik akarják ezt a háborút.
- Hű, most hogy mondod – kapok a számhoz. – Teljesen igazad van! Most rögtön abba is hagyom, az eddigi munkámat! Nehogy már az emberek megvédjék másokat vagy magukat a rossz emberekkel szemben – próbálkozok másik módszerrel a tudtára adni, hogy ezzel a pacifista hozzáállással semmire se fog menni. – Sőt, tudod, mit? Most azonnal indulj Gabrielhez és Michaelhez, hogy „szeretkezzenek, ne háborúzzanak” – hát, ezt a mondatot mégsem bírom ki nevetés nélkül, ezért szorosan a számra teszem a kezemet, nehogy hangosan felnevessek.
- Igen, összekeversz – bólogatok, és érvelek is amellett, hogy miért. – De éppen te mondtad korábban, hogy milyen rossz egyesek memóriája. Biztos nem tett jót neked az a sok memoár olvasás – ingatom a fejemet lebiggyesztett ajkakkal. Igazából legszívesebben lekevernék neki egy méretes pofont, hátha attól rádöbben arra, hogy milyen a világ.
- De ha ez a két érv nem lenne elég, akkor hozzáteszem, hogy a veronai csúfos esete óta csak a gyermekek és az aggok szerelmével foglalkozok, eltekintve azokat az esteket, mikor külön kérik, hogy foglalkozzak tinikkel is – merthogy mindenkinek van szakterülete, az enyém pedig a gyermek- és aggszerelem. Mivel a plátói dolgokat jobban kedvelem, a heves szenvedélyes érzéseknél.
- Nem azt mondom, hogy a tetteknek nincsenek következményei, hanem azt, hogy nem pusztán ez az egy hatás éri az embert egész életében. És hozzáteszem, hogy pár perccel korábban éppen te állítottad az ellenkezőjét annak, amit állítasz, - pillantok az égre. Mit tettem, amiért ezt a lényt a szenvedésemre küldted, Atyám? – Szóval most már igazán állást foglalhatnál valamilyen eszme mellett, mert követhetetlenebb vagy, mint én – pedig rólam tényleg mindenki azt állítja, hogy szeszélyes vagyok. Még jó, hogy, hiszen nem szeretem, ha kiismernek!
- Szóval most, hogy megállapítottuk, hogy a szerelem nagy általánosságban nem tart ki a sírig, képes vagy megérteni azt, hogy a szerelemnek nem az a célja, hogy a sírig tartson? – kérdezek rá nyíltan, mert ha nem képes ezt feldolgozni, akkor tényleg nem tudok vele mit kezdeni. – Szerintem nem kellene beleszólnod olyan dolgokba, amikhez egyáltalán nem értesz – ingatom a fejemet. – Tudod, én se osztogatok neked tanácsokat arról, hogy hogyan rendezd az iratokat – teszem hozzá, hátha a saját terepére tévedve végre nem akar beleszólni az enyémbe. - És nem azt mondom, hogy nem vagy képes átlátni az emberi lelket, hanem azt, hogy nem vagy képes megérteni, hogy mi az a szerelem - és habár ez szomorú, igazán nem kötelessége megérteni, hiszen nem ezzel foglalkozik. - Biztos nem véletlen, hogy sose léptél előre a ranglétrán - jegyzem meg, miközben megvonom a vállamat. Aki ennyire nem képes fejlődni, annak nincs út előre. De nem is kell, hogy mindenki előre jusson, hiszen szükség van a dolgozókra is a hangyavárban. Sőt!
- Unalmas az alakoskodásod – forgatom a szemeimet a szavakra. Pláne a szelíd pillantása az, amitől egyenesen forogni kezd a gyomrom, pedig létemben még egyszer se kellett megtapasztalnom a hányingert. Talán nem is vagyok képes ilyesmit érezni.
- Szerintem nem a nevemet keverted össze, hanem az információkat, történeteket, ha úgy tetszik – vonom meg a vállamat. Én tisztán hallottam, hogy Anaelt mondott. Rátámaszkodom a korlátra, majd áthajolva rajta nagyot sóhajtok. Hogy tudja valaki így elrontani a kedvemet? Pedig egész jól éreztem magamat alig tíz-húsz perccel korábban, míg meg nem érkezett.
- Szóval a helyes kérdés inkább az lenne, hogy: Mik az én történeteim? - vonom fel a szemöldökömet, majd felegyenesedek, és megigazgatom a ruhámat.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→

»→ Zene: Erre írtam, de semmi köze sincs a reaghoz. »→ Megjegyzés: Srry a várakoztatásért! Sad »→


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Golden Gate Park - Page 4 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 05, 2017 8:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Anael & Ophilia
Love is a dangerous game to play


- Ez pontosan így van – felelem neki szelíd mosollyal az ajkaimon, pilláim egy pillanatra megremegnek a kósza szél keltette fuvallat hatására. – Minden egyes szavunk, tettünk, megmozdulásunk befolyásolja környezetünket. Az emberek így is szörnyű korszakot élnek át, legalább mi…
Mondatomat azonban nem fejezem be. Valahol, mélyen legbelül érzem, hogy falnak beszélek. Vagyis nem teljesen. Szavaim, mondandóm talán eljut hozzá, befogadja és megemészti őket. Azonban teljesen hatástalanok, így nincs értelme tovább csépelni a szót. Hisz ha olyan, mint amilyennek a Mennyekből láttam, igaz a legelső állításunk róla: makacs és hajthatatlan. Atyánk okkal teremtette ilyennek.
- A boldoguláshoz nem szükséges a boldogság csírája a lélekben? – kérdezek vissza kérdésére. Elfogadom válaszát, miszerint nem ez az ő dolga, talán így is van, melyet kósza bólintással tudatára is jutattok. Mi végre is vannak akkor az őrangyalok? Csakhogy nem minden lélek mellett állhat ott egy angyal: ennyien még mi sem vagyunk. – Úgy értem, hogy a boldoguláshoz elengedhetetlen az optimista látásmód. Azon lelkek, kik boldogabbak, kikben buzog a pozitív érzések sokkal könnyebben elérhetik eme állapotot. Vagy te nem így látod? – érdeklődöm félrehajtott fejjel, hisz valójában érdekel az álláspontja erről.
- Miért ne nyí… -kezdek bele a mondatba, ám felháborodó pillantása belém fagyasztja a szót. Kitörése azonban halk kuncogást vált ki belőlem, melyet lehajtott fejemmel igyekszem titkolni előle – bár kétlem, hogy ne vette volna észre. – Többségünk nem kérte, mégsem vehetjük figyelmen kívül a történteket. Rajtunk áll vagy bukik az emberiség sorsa. Nem lehetünk olyanok, mint a struccok.
Az utosló mondatot inkább magamnak mondom, mintegy emlékeztetve magam, hogy magam is ily voltam. Cassael érkezése előtt elfogadtam a sors azon fonalát, mely jelenleg körbe fonja a világot. De nem kell így lennie, tehetünk ellene. Én tenni akarok ellen, amennyire csak tőlem telik. Háború van, nem tehetünk úgy, mintha semmiség lenne az egész.
Lehajtott fejjel mutatom ki bűnbánatom viselkedésem ama irányába, hogy nem épp a legpozitívabb a hozzáállásom. Megpróbálok mindent megtenni, de… Láttam a mennyeket manapság, láttam Raguel arcát, miután visszatért a pokolból. Láttam, miként űznek el otthonomból, s mindezt miért?
Gondolatban megrázom a fejemet, eme eszméknek most nem adhatok teret rögös elmetekervényeimben.
- Ezek tények. Az emberek alapvetően protekcionista lények. A legtöbbjük igénylik a védelmet, de képtelenek ezért tenni. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az ő dolguk megvédeni embertársaikat. A múlt… A történelem másról sem szól csak háborúkról. Katonákról, kik különböző eszmékért harcoltak, de mi történt velük, miután hazamentek? Pár évig békében élhetett talán a világ egyik része, de egy másik részén háború bukott ki. Otthonuktól távol küzdenek a társaikért, s a legtöbbje mit kap cserébe? A veteránok jó nagy része képtelen visszailleszkedni a társadalomba hazatérésük után. Emlékezz csak a vietnámi szindrómára – fejtem ki, mire is gondolok pontosan. Úgy érzem, hogy szavaimat nem érti meg, hogy folyamatosan elbeszélünk egymás mellett. Ezért is kívánom hosszabbra nyújtani gondolatmenetemet, hátha így megérti, hogy miről beszélek. Hangomban nincs lenézés, gúny, irónia. Mélyen tisztelem az emberi szabad akaratot, azok összes következményeivel együtt. Ezek viszont a színtiszta valós tények. Semmi több.
- Összekeverlek? – nézek rá kétkedve. Az elején mutatkoztunk be, tisztán ejtettem ki a nevét, ő pedig rábólintott. Vagyis valami hasonlót gesztust tett. Akkor mégis hogy keverhetném össze? Nem sok Hanael mászkál a világba, főleg nem… Ohhhh
Nem ismerné őket?
- Egyetlen pont és azok következményei. Minden tettünknek megvan a maga következménye, mely nem feltétlenül rögtön fejti ki a hatást – felelem sűrű pislogások közepette. Tekintetemmel a csentitett ujjat figyelem.
- Láttunk már példát arra, hogy volt oly szerelem, mely a sírig tartott. Tény, hogy nem sok, de előfordult már – Atyám! Miért van az, hogy nekem mindig mindenkinek ellent kell mondanom!? Jó, ilyennek teremtett, hogy mindig mindent megkérdőjelezek, vesézzek ki, rágjam át, nyüstöljem szét. Már kezdem érteni, hogy miért kapott oly sokszor Carice is agyrémet tőlem. – Sajnálom, igazad van – szólok végül – Talán tényleg tévedek ezúttal. – mosolygok fel a lányra szelíden.
- De ha összekeverlek… Akkor te ki vagy? – próbálok emlékeimbe kutatni a lány vonásai után. Kizárt dolog, hogy keverjem valakivel, ilyen velem nem eshet meg.



Én ritkán hallgatok oly zenét, amely illik a reag világához xD §§ szószám 647 §§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 03, 2017 10:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Ophilia & Anael

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla,
hogy ki lehet a lelki társa,
amíg nem találkozik a tekintetük."


- A szándék mögött akarat van, az akarat mögött cél. A cél pedig neked lehet, hogy jó, de honnan gondolod, hogy másnak is az? – vonom fel a szemöldököm kérdően. Így hát a szándék sose lehet jó, mindenkinek biztos, hogy nem lehet az. – Amikor azt mondod, hogy jó szándék, valójában befolyásolni akarsz – csak nem minden befolyásolás éri el a célját, mert néha rossz eszközöket választunk. Ez van, mióta az emberi kommunikációra hagyatkozunk, még mi is képesek vagyunk félreérteni egymást a sok évezrednyi összhang után. Hát nem rémes?
- Célunk? Boldoggá? – vonom fel újra a szemöldökeimet. Úgy tűnik, hogy a mai napon ez lesz a hobbim. Persze ez csak tettetett meglepettség, inkább csak azt szeretném vele kifejezni, hogy mennyire nem értem, hogy hogyan képes ezeket a szavakat így együtt használni. – Az én célom pusztán annyi, hogy mások szerelmesek legyenek. A boldogságot intézzék az őrangyalok – vonom meg a vállamat. Hol érdekel már engem, hogy ezek boldogok legyenek? – Egyébként is, inkább az a fontos, hogy boldoguljanak, minthogy hétköznapi értelemmel élve boldogok legyenek – merthogy ez a szó is igen sokat torzult az évszázadok alatt.
- Ha egyáltalán kinyílik, mert valószínűleg nem – ingatom meg a fejemet, majd kicsit felháborodottan emelem rá a tekintetemet. – Mi az, hogy általunk kreált veszély? Hát mondtam én feleimnek, hogy essenek egymásnak, és tépjenek húst az ember fájáról? – fintorgok. Már megint úgy beszél, mintha valami egységes döntésről lenne szó, hiszen éppen ellenkezőleg. Ha minden egységes lenne, akkor nem lenne háború sem!
- És nem, nem mindegyik tárulkozik ki – sóhajtok.
- Hát ez eléggé látszik – nézek rá szkeptikus arckifejezést öltve. Nem úgy néz ki, mint aki optimistán tekint a jövőbe, egy kicsit is. Persze, én se vagyok éppen a legjobb példa, aki szinte infantilis módon tudomást se akarok venni erről az egészről. Bár nekem könnyű, hiszen minden őrültségében követem Urielt.
Szóhoz se tudok jutni, csak tátott szájjal pislogok rá az első pár hosszúra nyúló másodpercben. Hogy hordhat össze ennyi ostobaságot egy angyal, aki állítása szerint az irattárban dolgozott, ahol bőven lett volna lehetősége bölcsességet gyűjteni? Hát ezt teszi velünk a tapasztalatlanság? – Te hallod egyáltalán azt, amit mondasz? – kérdezem szinte hápogva, de mindenképpen háborogva. – Most, őszintén, Ophilia, mi történne a városban az emberekkel, ha nem lennének katonák, akik életük, testi épségük árán megvédik társaikat? – kérdezem felháborodottan.
- Hahahahaha – olyan hangosan nevetek fel a kis történetek hatására, hogy páran felénk kapják a fejüket, így kénytelen vagyok pironkodva, elnézést kérő pillantásokat vetve körbe nézni, mielőtt hangomat visszafojtva, könnyeimet törölgetve a szemeim sarkából próbálok újra összetenni egy értelmes mondatot.
- Már értem, miért mondtad azt, hogy egyes angyaltársak könnyen felejtenek – mondom a fejemet ingatva, mosolyogva, miközben elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában. Hát, ezen most nagyon jót nevettem. Bár sejtem, hogy számára nem annyira vicces a helyzet, mint ahogy számomra az.
- Összekeversz valakivel – magyarázom nevetésem okát. – Először is, nem jártam VIII. Henrik udvarában – folytatom suttogva, mert felkeltettem pár ember érdeklődését, és szeretném, ha nem szereznének tudomást arról, hogy kik is vagyunk. – Másodszor ezt a Thomas Franky-t sem ismerem, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem angyali befolyás, sokkal inkább démoni erő hatása alá került – ingatom a fejemet. – De mindemellett nem értem, hogy miért gondolod azt, hogy egyetlen pont – csettintek egyet az ujjammal – változtatja ilyen szörnyűvé az ember sorsát, mikor éppen te állítottad pár perccel korábban, hogy az a másik lány is magától ki fog nyílni – pillantok rá kérdően. Akkor most, hogy is van ez? Egy kis ellentmondásosságba keveredtünk önmagunkkal? Semmi probléma, itt a matérián sokakkal megesik.
- Egyébként sem a szerelemnek kell sírig tartania, hanem a szeretetnek. Pusztán a romantikus korszak embere vette a fejébe ezt a butaságot – ingatom a fejemet sóhajtva. Micsoda butaság, és mekkora őrültség, hogy nem feledkeztek meg erről a huszonegyedik századra! Bezzeg a rómaiak és a görögök tudták, hogy a szerelem nem egy életre szól, persze nagy többségében, mert a fiatalok mindig azt hiszik, hogy a dolgoknak sose lesz vége. Aztán meg sírnak, ha mégis.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→

»→ Zene: Erre írtam, de semmi köze sincs a reaghoz. Very Happy »→ Megjegyzés: Meglátjuk még, mi lesz. Smile »→


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Golden Gate Park - Page 4 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 01, 2017 6:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Anael & Ophilia
Love is a dangerous game to play


- Miért ne lenne? Nem minden szándék rossz, gonosz vagy esetleg értéktelen – tekintek rá enyhén félredöntött fejjel. Szőke tincseim az arcomba hullanak, melyet a kellemes szellő egy pillanat erejéig oldalra fúj. De csak egy pillanatra, hogy aztán újra az orcámra simuljon, szálait szétterjesztve rajta. Vékony ujjaimmal simítom fülem mögé a rakoncátlan loboncom.
- Nem az lenne a dolgunk, hogy az emberek életét boldoggá tegyük? – kérdem újra, kedves mosollyal az arcomon, nyugalommal hangomban. Apró bújtatott kedélyt is belecsempészve. Sóhajtását nem tudom hova tenni, hasonlóval a mennyben nem találkoztam. Ha emberi vonást is vett fel, számomra ez ismeretlen.
Feladatának mibenlétére nem reagálok. Ezúttal most nem, hisz szemmel láthatóan nem kedveli, ha esetleg más véleményen vannak, mint ő. A Kerubokat azért teremtette Atyánk egykoron, hogy felerősítsék az emberekben a pozitív érzéseket, a harmónia és a békesség végett. Nem pedig, hogy kihasználjuk azt, és játszunk velünk. Nem, nem állítom, hogy Anael ezt teszi, egyszerűen csak…
- Oly nagy baj lenne, ha csak később nyíl ki a világ felé? Ha az embereket békén hagynánk és nem fenyegetné őket az általunk kreált veszély, egy emberöltőnyi élete lenne arra, hogy megnyíljon egy személynek. Az emberek társas lények, még ha nem is mindenki hiszi ezt el, de te is tudod, hogy előbb utóbb kitárulkoznak – meglehet, hogy ezzel csak rontok helyzetemen és apró beszélgetés kezdeményezésemen. Holott engem a jó szándék vezérelt, eszembe sem jutott, hogy megsértem érzéseibe – melyek nekünk nem adatott meg. Mindenesetre a magam részéről örülök, hogy van olyan testvérem, ki így reagál.
- Holott igyekszem a lehető legoptimistább lenni, de nem mindig sikerül – nevetem el magam halkan, fejemet enyhén hajtom le. Valóban, nem készülhetünk erre, a mi életünk végtelen, Gabriel és Mihály nem fog örökké harcolni. Vagyis remélem. De aztán újra a mennyekre gondolok, s szívem összeszorul.
- A katonaságnál? – vonom fel enyhén a szemöldökömet. Sajnálom, ennyi még tőlem is telik. – Ugye tisztában vagy az azzal, hogy a veteránok többsége hajléktalanként tengődik az utcákon, mert képtelen feldolgozni az átélteket? – kérdem őszintén. Tény, emberi érzésekből keveset tudok, de viselkedésükből talán többet. Láttam a világ működését, egyes helyzetekben a reakciókat. Mióta világa a világ az ember képtelen feldolgozni a pusztítást, melyet ők okoznak főként egymás ellen. Posztraumatikus sokkot sokan képtelen feldolgozni, és az utcán tengődve élik le maradék életüket.
- Félreértesz nem hiszem, hogy teljes mértékben igazam van. Csak… - ajkaimba harapva próbálkozok elmondani, hogy mit is szeretnék a tudatára juttatni. – Egykoron VIII. Henriket hasonló körülmények között hoztad össze Boleyn Annaval, remélve, hogy egymásra jó hatással lesznek. Anna hasonló szerény ám szorgalmas személyiség volt. A történet végét talán mindketten ismerjük. De ott van a XIX. század végéről, Thomas Franky és Lynna Merkin. Emlékszel még rájuk? Franky egy amerikai mágnás egyetlen fia volt, kinek előre megírt házassága volt. De nem Lynnával, hisz ő csak egy kis kedves, ártatlan, szerény lány volt Boiseból. Véletlenül egy vihar elől menekülve ugyanazon fogadóba tértek be és ismerték meg egymást nem messze Boisetól. Rögtön románc alakult ki közöttük és Thomast már nem is érdekelte az érdekházassága. Mikor hazavitte Lynnat a családja választás elé állította: vagy a lány, vagy a vagyona. A szerelmes ifjú természetesen Lynnát választotta, új életet kezdtek, újra kezdett mindent a semmiről. Felhőtlenül boldogok voltak, úgy gondolták, hogy mindennel megbirkóznak ketten. Együtt. Ám ahogy teltek az évek, úgy vált egyre keserűbbé. Bármibe kezdett bele, semmi sem jött neki össze, minden kudarcba fulladt. Hiába állt mellette ott Lynna már nem volt neki elég, őt hibáztatta. Olyannyira, hogy a dühtől elvakultan egy baltával támadott Lynnara és a négy éves fiúkra. Brutális módon gyilkolta meg őket, aztán felakasztotta magát. Ezt tudtad? – kérdem szomorúsággal teli tekintettel tőle. A történet újra és újra elszomorít, noha hasonlót sem érzek. – Ne érts félre, nem megbántani akarlak ezzel, csak szeretném, ha te is tudnád, hogy nem minden ügyeskedésednek volt jó vége – húzom el ajkaimat enyhén, aztán újra csak lehajtom a fejem. Már előre várom az újabb kioktató szöveget, holott én most csak tényleg jót szeretnék. Ugyanis nem hiszem, hogy minden egyes alkalommal végig követte volna az adott szerelmes pár életét.



♥§§ szószám 659 §§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 28, 2017 8:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Ophilia & Anael

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla,
hogy ki lehet a lelki társa,
amíg nem találkozik a tekintetük."

Figyelem a pislogó angyalt, ahogy a válasz lassan megfogan. Talán a tej is megaludna a szájában, ha ennél hosszabb ideig tűnődne egy ilyen egyszerű kérdésen. - Ha már szándék van ott, nincs helye a jónak – ingatom a fejem. Minden relatív, mióta Einstein lefektette az elméleteit. – Nem is értem, miből gondolod, hogy hasznos lehet a tanácsod – sóhajtok, mint aki fáradt vagy unatkozik. Még csak azt se tudja, hogy mit kellene elérni egy embernél, mikor ilyen helyzetbe sodorjuk.
- Hmh! – majdnem felnevetek, mikor ezek a szavak elhagyják az ajkait. – Nem, egyáltalán nem. Kerubként nem ez a feladat – mi vagyok én, holmi őrangyal, hogy a helyes úton terelgessem a szerencsétleneket?
- Mi? Kedvesem, ez a gyermek akkor is ugyan ilyen személy lenne, ha éppen a második világháborúba születik bele – ingatom a fejemet. Még hogy mi! Egyébként is, nekem semmi közöm sincs ehhez a nyamvadt harchoz, amit az arkangyalok kezdtek el vívni egymás ellen. Persze, megértem, hogy mindkettőnek megvan a sajátos álláspontja, de inkább a túlélésre hajtanék, ha egy mód van rá. Valahogy nem vonz a létezés véget érésének lehetősége.
- Milyen pesszimista vagy – húzom el a számat rosszallóan ingatva a fejemet. – És ha holnap beözönlik a városba a pokol? – vonom mega vállamat. – Nem készülhetünk arra, hogy sose lesz már semmi szép, és semmi jó – legalábbis én nem készülhetek arra, hiszen akkor hogyan teljesíteném a feladataimat?
- Igen, rá fog jönni, ebben igazad van – bólintok. Nagyon is rá fog jönni, de milyen áron! Olyan áron, amit én nem akartam volna megfizettetni vele. – Viszont, mire rájön lesz két gyermeke, és már rég lekésett arról, hogy felvegyék a katonaság berkeibe, ahol szép jövő előtt állt volna – előveszem újra a füzetemet, majd az elejére lapozok, hogy áthúzzam a két fiatal nevét. Ebből már semmi sem lesz, pedig milyen jó lett volna! Rálesek még a következő feladatra, mielőtt eltenném a táskámba a jegyzeteimet. – Így most éppen azt sikerült elrontanod, amit éppen építeni próbáltam – sóhajtok. Jó, erős katonák kellenek a katonaságba, de ebből a fiúból még hiányzott valami, amit a lány mellett megkapott volna, hogy megfelelő legyen a kötelességeinek. Emellett a másik mellett meg majd elkanászodik. Kicsit ingatom a fejemet, szomorúan szemlélve a jelenetet.
Bosszúsan összepréselem az ajkaimat a szavai hatására, majd sóhajtok egyet. – Próbáljam megérteni azt, hogy szerinted neked van igazad, mert azt hiszed, hogy az embereknek csak élethosszig tartó szerelemre van szüksége? Nem vársz egy kicsit sokat? – ráncolom az orrnyergemet, miközben ezt az utolsó kérdést felteszem. Egy ici-picit többet gondol magáról, mint kellene. Miért nincs itt ilyenkor egy arkangyal, aki jól helyre teszi a neveletlen kisangyalt?
- Lehet, hogy az iratkezelésben jó voltál, de szerintem kerubnak teljesen alkalmatlan lennél – ingatom a fejemet. Pláne, ha a szerelemről van szó, amibe éppen belekontárkodott. Visszafordulok a fiatalok felé, ahol a következő rádobás után már megy is le a pályáról a delikvens, hogy fűzze a csaj agyát, amit egyébként már nem kellene fűzni, hiszen láthatóan eléggé rá van állva. Mi mást keresne ott? Pláne egy ilyen lelkes törölköző átadást követően, mint amit akkor produkál, mikor rájön, hogy hozzá igyekszik az áhított hím. – Őrködtél már egyáltalán valakinek az élete felett? – sandítok rá a szemem sarkából, azon tűnődve, hogy vajon tudja-e, hogy milyen egy emberi életet végig vezetni a kezdetektől az utolsó pillanatokig.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→

»→ Zene: Link »→ Megjegyzés: Szöveg »→


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Golden Gate Park - Page 4 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 27, 2017 6:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Anael & Ophilia
Love is a dangerous game to play


Kérdésre nem tudok azonnal válaszolni, hisz meglep vele. Ezért is pislogok egy párat értetlenül, hogy helyén tudjam kezelni. Rendesen. Meglep vehemenciájával is, számomra szokatlan egy angyal ilyesfajta viselkedése. Megfigyeléseim alapján az emberek viselkednek így, nem pedig mi. Különös. Roppant különös.
- Egyszer egy író azt mondta, egy jó tanács értéke sosem attól függ, vajon igénybe veszik-e vagy sem. A kéretlen tanács nem kioktatás. Én legalább is nem annak vélem. Jószándék, hasznosság gyanánt – ám a következő kérdésére naivan hajtom oldalra a fejem enyhén.
- Nem ez lenne a lényege? Nem ezért kellene segítenünk az embereket? – kérdem tőle őszinte, kedves hangon. Lehet, hogy hitem más, mint a többieké, talán azért mert nem voltam eddig az emberek világában. Talán épp ezért tudom még úgy kezelni az emberekkel való viselkedést, ahogy eredetileg Atyánk megkívánta nélkül.
De lehet, hogy én is csak tévedek, mint oly sokan mások is.
- Azon világtól őrül meg, amelyet mi tönkretettünk számukra. Ne hibáztasd mert fél a bizonytalan jövőtől, melyet mi teremtettünk számára – húzom fel enyhén egyik vállamat, ajkaimat elhúzva abba az irányba. Sajnos megváltozott a Föld, melyet egykoron annyira szerettem én is. Válogatás nélkül pusztítjuk a jót és a rosszat. – Meglehet a holnapot sem éri meg, ha Gabriel egy angyala erre téved.
Szólok halk, letört hangon, fejemet lehajtom. Hangjára azonban újra felkapom és a mutatott irányba tekintek. Tűnődve tekintek a két ifjúra, ahogy lassan megismerkednek egymással. Talán ezért szeretem őket ennyire. Még ezekben a vészterhes időkben is képesek meglátni egymást, a jót, a szépet. Nem vagyok naiv, tudom, hogy világuk, lelkük tele van gonoszsággal, de ugyanannyi jóval is. Bűn lenne elpusztítani őket. Kiborulásán halkan kuncogom el magamat.
- Kissé drámai vagy – szólok kedves, nem bántó módon. – Ha tényleg igaz, amit sejtetni próbálsz, hogy a másik lány mellett jó helye lett volna, rá fog jönni, lehet nem ma, lehet nem holnap, hogy nem jó neki az, aki ott áll most mellette. Feladatunk lenne, hogy hosszú életet biztosítsunk nekik, amelyben rájönnek saját hibáikra, tanulnak belőle. Az életük védelme, most sokkal fontosabb, ezen vészterhes időkben – húzom el ajkaimat, noha nem szeretném, ha úgy érezné, hogy az ő dolga lenne ez a védelem. Tűnődő tekintetem visszavándorol az apró kis patakra, s a benne lubickoló halakat figyeli. Egy pillanatra arcom gondterheltnek tűnik. Az, persze, hogy az, hisz Atyánk legkedvesebb teremtményeit pusztítjuk, miközben mi is egymás ellen fordulunk. Nem, ez nincs rendjén, ezt nem szabadna hagyni.
- Félreértesz nem tartom magam okosabbnak. De kérlek próbáld megérteni az én álláspontomat is – nézek rá újra, kezdve sejteni, hogy talán felesleges vitába kezdtem volna?



:3§§ szószám 416 §§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 23, 2017 9:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Ophilia & Anael

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla,
hogy ki lehet a lelki társa,
amíg nem találkozik a tekintetük."



- Mi a jó tanács, ha nem kioktatás, mikor kéretlenül kapod? – kérdezek vissza az elhangzottakra, melyek jelen helyzetben pusztán üres kifogásokként csengenek a fülemben. – És mi lett volna a jó tanács, hogy csak olyan szerelmeket hozzak össze, amik életfogytig tartanak? – Forgatom a szememet, miközben válaszolok.
- Nem az a baj, hogy a szobájában szeret lenni, hanem az, hogy teljesen elzárkózik a világtól, amitől hamarosan megőrül majd – sóhajtok, miközben rosszallóan ingatom a fejemet.
- Viszont ő se nem Einstein, se pedig nem Da Vinci. Ő csak egy egyszerű, jelentéktelen álmodozó, aki életében először fontos lehetett volna egy jóravaló fiúnak – ez lett volna a történet folytatása, nem pedig az, amit az angyal sejtetni próbál velem.
- Változtattak volna egymáson, pont ez a lényeg – szorítom össze az ujjaimat az orrnyergemen, hogy némileg elnyomjam a feltörni készülő dühöt, amit a helyzet ilyen alakulása és Oph közbeavatkozása keltett bennem.
- Most jól nézd meg, hogy mit tettél – mutatok újra a fiú felé, akibe úgy belerohannak, hogy a labda kiesik a kezéből, majd párat pattanva pont a szurkoló lány elé gurul. Persze a kosarazók nem mennek a rugalmas golyóbis után, hiszen azon vannak, hogy megkérdezzék jól van-e a földön fekvő, aki igyekszik is azonnal felkelni a földről, nehogy lúzernek higgyék a többiek. A lány pedig láthatóan kapva kap azalkalmon, ugyanis a kezébe veszi a kezét, hogy kecses lépteivel a sérülthöz siessen.
- Jól vagy? – lép oda a sráchoz.
- Persze – vigyorog rá amaz. Közben pedig jól láthatóan megtörténik az a varázslat, amire hosszú hetek alatt készítettem fel. Csak, hát nem ezzel a lánnyal kellett volna összejönnie, hanem a másikkal. Annyira nehéz volt azt a finom motivációt felébreszteni benne, amelyik egy komolyabb kapcsolatra sarkallja, mint holmi egy éjszakás kaland, és erre…
- Ezt visszahoztam – nyújtja a szurkoló a labdát.
- Klassz. Lenyomom ezeket, aztán még beszélünk – kacsint rá, majd magához veszi a fegyverét, és már fordul is, hogy a többiek ne hőbörögjenek, amiért stoppolja a játékot.
- Tessék – támaszkodom meg a korláton idegesen. – Ez most a te hibád – mert miért is lenne az enyém? És hamar megfordul a fejemben azaz ötlet, hogy itt az ideje annak, hogy ez az angyal is megtanulja, mi az a földi szenvedés, a mi fajtánknak. – Most tiéd a lehetőség, hogy jó életet biztosíts nekik. Ne aggódj, csak úgy harminc-ötven évet kell rájuk áldoznod. Igazán nem nagy dolog – morgok az orrom alatt. Mert én biztos, hogy nem fogok ezek után velük többet foglalkozni, hiszen a feladatomat, ha rosszul is, de megtettem.
– Először méz ízű szavakat csepegtettél a fülembe, aztán pedig egy rántással kitéped a szívemet, hogy éppen arról hiszed magadat okosabbnak, amihez engem jogosított fel Atyánk döntési joggal? – szúrom le újra, mert lecseszésből sosem elég.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→

»→ Zene: Link »→ Megjegyzés: Szöveg »→


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Golden Gate Park - Page 4 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 23, 2017 7:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Anael & Ophilia
Love is a dangerous game to play


Nevetése nyomán enyhén félrehajtom a fejemet. Értetlen pillantást vetek rá, nem is értem valójában mi olyan mulatságos ezen. Aki egy kicsit is jobban ismeri a férfit, tudja, hogy a semmittevéshez nincs türelme. Metatron ilyen, nincs ezen mit szépíteni. Atyánk azért teremtett engem erre a feladatra, mert engem elég türelmesnek titulált – vagy teremtett, részletkérdés.
Azonban nem fitatom tovább a témát, ha számára ez ilyen vicces, nem fogom összetörni tévképzetét. Nem az az angyal vagyok én. Szívem még nekem is van, úgy hírlik.
- Sajnos, ez az egyik hátránya halhatatlanságunknak. Feledékenyek vagyunk. Én segítek nekik visszatalálni az emlékekhez. Már ha sikerül. Sokszor nem – teszem hozzá enyhén félrefordítva a fejemet. Előfordul, hogy ha segítek is egy-egy emlék megtalálásában angyaltársunk továbbra is teljes tagadásban él, mintha nem azt az emléket várta volna. Egy pillanatra merengek csak el gondolataimba s az édes hangok hallatán hirtelen kapom fel a fejemet.
- Úgy is mondhatjuk igen. Itt igen – felelem neki szelíd mosollyal az arcomon. Érdeklődésére aztán kibontom mondanivalómat bővebben. Elmondom a véleményemet s az esetleges múltbéli eseményeket, melyekről neki nem lehet tudomása. Nem baj, nem is kell, az ő dolga nem ez volt. Egyszerűen csak segíteni kívánok testvéremnek, semmi más hátsó szándékom nincsen. Szemöldöke mégis minden egyes kimondott szavam után egyre feljebb és feljebb vándorol a homlokán. Szavaimat olykor megakasztom és aggódva pillantom az apró barna vonalat, attól félve, hogy esetleg az elszáll az ég felé, s szegény Anael itt marad szemöldöktelenül. Talán ezért is lehet az, hogy csak később jut el tudatomig, amit mondd. Így még időm sincs védekezni, ám apró szidalmaira újra csak szelíd mosollyal tudok válaszolni.
- Sajnálom, ha esetleg megsértettelek volna, nem állt szándékomba. Nem tisztem kioktatni téged, nem is kívánlak, szavaimat félreérted. Egy esetleges jó tanácsot szerettem volna neked adni, semmi többet. Ami pedig az állításaimat illeti, mindent, amit mondtam csak az előző látott párválasztásokon alapulnak – és talán kedves és nyugodt hangomon folytatnám is a beszédemet, ha tekintete nem vándorolna el mellettem a padon ülő lányhoz, s hirtelen ne csattanna fel a mellettem álló angyaltestvérem.
- Miért baj az, ha valaki a szobájába szeret lenni? Fiatal még, ezernyi lehetősége akad majd, hogy kimozduljon. Ahogy néztem, a pubertás évek nagyon meg tudják viselni egy ember szervezetét, s hiába akadnak olyanok, kik lelki sebeket szereznek, ezeket idővel elfelejtik – nézek rá értetlenül. Semmi mást nem szerettem volna, csak segíteni, de úgy tűnik, hogy enyhén balul sült volna el a dolog? Vagy nem is baj, ha a lány elmegy most?
- Nem gondolom, hogy pazarlás lenne, ha nem él teljes mértékben szociális életet. Einstein vagy Da Vinci sem volt egy közösségi személy, mégis mennyi mindent tudtak adni a világnak – mosolygok az angyalra kedvesen, de aztán elnézek a kosarazó fiú felé.
- Úgy véled, hogy a lány visszatartotta volna? És ha ő változtatja meg a lányt? – tekintek végül Anaelre érdeklődő tekintettel.



Bocsi a késői választ ><§§ szószám 464§§
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 16, 2017 9:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Ophilia & Anael

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla,
hogy ki lehet a lelki társa,
amíg nem találkozik a tekintetük."



- Nem-e? – hát, újra felnevetek. Ilyen nincs! A szám előtt tartom továbbra is a kezem, és próbálom szelídíteni a nevetésemet, hogy ne okozzak feltűnést, hiszen nem akarom lebuktatni magunkat. Szép is lenne, ha mindenki azt nézné, hogy mit is csinálunk itt mi ketten. Bár, miért ne lehetne két barátnőnek jó kedve a parkban? Végülis… nem látszunk mi annyira idegeneknek, mint amilyenek mondhatni vagyunk.
- Hát… - vonom meg a vállam. – Nem lehet mindenki annyira híres – na, nem mintha én olyan oltári nagy hírnévnek örvendenék, hiszen igyekeztem mindig az árnyékban maradni, hogy ne ébresszek senkiben paranoiát. És nagyon remélem, hogy ez a tulajdonságom lesz majd túlélésem záloga is a jövőben.
- Ó… Szóval számos testvérünket feledékenység sújtja? – biggyesztem le egy pillanatra ajkaimat, de aztán tovább mosolygok töretlenül, hiszen kedvemet nehezen szegi bárki is. - Hát ez igazán különös – jegyzem meg szórakozottan. Egyre érdekesebbnek találom ezt a beszélgetést.
- Tehát új vagy – bólintok, látszólag megelégedek a válasszal, vagy legalábbis addig a pillanatig, míg ki egy újabb kérdés fel nem merül bennem. Hiszen, csak nem miattam jött a városba.
- Szóval kedves irattáros, mi járatban erre? – érdeklődőm meg érkezése okát, és most kivételesen nem arra gondolok, hogy miért jött hozzám, hanem arra, hogy mit keres itt a földön, márpedig ezt érzékeltetem is vele, nehogy félre értse, hogy milyen választ várok tőle. Halványan megkaparászom az elméjét, de nem kívánok áttérni telepatikus tereferére, hiszen, ha némán állnánk ennyi nevetés után az sokkal feltűnőbb lenne, mintha halkan beszélgetnénk. Egyébként is, mintha azt rebesgették volna a kismadarak, hogy becsukódtak azok a fránya kapuk ott az égben a fejünk felett.
- Nem? Akkor mégis mit szerettél volna? – vonom fel újra a szemöldökömet. Ha felbosszantanak nagyon nem szoktam kedves lenni, olyankor még akár háborúk is törhetnek ki egy asszony szerelméért áhítozó, egymással versengő férfiak között.
- Hm? – kicsit meglep, hogy milyen csöpögve beszél rólam. Azok, akik ekkorára nyitják a szájukat, hogy dicsérő mondataikkal eltereljék a figyelmemet, mint akarnak tőlem valamit. Azt hiszik, hogy lankad a józan ítélő képességem, ha fényesnek tüntetik fel a képességeimet? Na, jó, talán egy kicsit igazuk van, de nem annyira, ami ahhoz kellene, hogy ne kezdjek egy ilyen sötét, gyilkos világban gyanakodni. Persze, lehet, hogy a törékeny kislány csak egy kis védelemre vágyik, csak rossz végénél fogta meg a kardot. Aztán halva a folytatást még magasabbra kúsznak szemöldökeim a homlokomon, már lassan egészen a hajtincseim törvényeit, vagy legalábbis addig, ameddig a fizika törvényeit még nem hágják át.
- Szóval, ha jól értem akkor két dolgot állítasz, az első, hogy többet tudsz arról, hogy ennek a két jómadárnak köze kell-e, hogy legyen egymáshoz, - amit egyébként kötve hiszek, hiszen még csak most érkezett onnan fentről. Mit tudhat egy ilyen angyal arról, hogy mi kell az embereknek? - míg a másik az, hogy a szerelemnek mindenképpen jó vége kell, hogy legyen – összegzem egyszerű következtetésemet a hallottak alapján.
- Elárulok neked két titkot: - emelem fel a mutatóujjamat az orra elé, nehogy beleszóljon a kis monológomba. - Az első, hogy nem szólunk az idősebbek és tapasztaltak dolgába, mert nem veszik jó néven. A második, hogy a véleményünket csak akkor és csak azzal osztjuk meg, akivel és amikor lehetünk őszinték – összegzem a lényeget annak, aminek már ennyi idő alatt a fejében kellene lennie, minimum egy százas szöggel beleverve, hogy nehogy elfeledkezzen arról, hogy tisztelet illeti a magasabb rangúakat. Persze hosszú spagetti tésztává gyúrhatnám a gondolataimat, hogy aztán mintegy hálót köré tekerjem, de inkább nem teszek ilyesmit, hiszen nagyon remélem, hogy ebből is ért. Közben szemem sarkából megpillantom a lányt, amint indulni készül: Sietve pakolja is  iskolai válltáskájába a könyvét, hogy pillanatokon belül hazainduljon, ahol valószínűleg már meleg ételek várják.
- Fene. Most miattad szalasztottam el ezt a lehetőséget – csettintek idegesen az ujjaimmal. – Ha tudnád, milyen hosszú időmbe telt azt a lányt kiimádkozni a szobájából – na jó, nem kellett imádkozni, egyszerűen csak folyamatosan a nyomában kellett legyek, hogy kitereljem végre egyszer ide. Ráadásul hányszor jártam úgy, hogy ha ki is jött, akkor rossz időpontot választott a megjelenésre. Bosszankodok, méghozzá jogosan.
– Nézz rá, most ott fog sorvadozni a szobájában egyedül – intek a fejemmel a lány felé. Istenem, szegény gyermek, pedig milyen gyönyörű jövő állhatna előttük a közös úton! – Elmerül a kis álomvilágában, és úgy fogja leélni az életét, hogy közben semmit se tapasztal meg az igazi életből. Rest lesz. Elpazarolja az életét – ingatom a fejemet szomorúan. Majd ráteszem az angyal vállára a kezemet, és lassan a fiú felé fordítom, hiszen a lány már elindult a megmenekülés kacskaringós ösvényyén.
- Látod azt a srácot? - legyintek a kosárlabdázó felé. - Jól nézd meg, mert senki se lesz, aki visszafogja majd, és a helyes úton tartsa. Azt gondolod, hogy talán az a buja szurkolólány ott mellette képes lesz ilyesmire? Hm? – kérdezem kicsit követelőzően.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→

»→ Zene: Link »→ Megjegyzés: Szöveg »→


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Golden Gate Park - Page 4 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 16, 2017 4:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Anael & Ophilia
Love is a dangerous game to play


Nevetésére összevont szemöldökkel mosolygok rá, enyhén félrefordított fejjel. Nem értem valódi okát, hisz eddig – legalább is számomra – egyértelmű volt, hogy társaim tisztába vannak azzal, hogy létezik a mennyek irattára, ahol egy bohókás, néha féleszű, lelkes angyal dolgozik. Aki naphosszat rohangál, beszél, magyaráz, nevet, s oly rendszerben tartja azt a szobát, melyet csak ő érthet.
Jó, igaz, hogy csak azért, mert én szinte az összes angyalt ismerem, ez viszont is van.
- Metatron? – ismétlem el a nevet és most én vagyok, aki hangosan felnevet – Nem hinném, hogy túl sok türelme lenne ehhez – szólok kedvesen, nevető hangon. Jókedvem inkább arról szól, hogy elképzelem, ahogy az egyik legjobb harcos angyalunk az irattáramba gürüzik nap, mint nap, a központi irányítóban ténykedik és hevesen körmöli, vagy mágia hatására körmölteti pennájával a múlt eseményeit. Tehetetlenségében két nap alatt megőszülne és térden állva esdekelne Atyánk előtt, hogy helyezze át máshova.
- Oh, vagy úgy – hajtom le a fejem kissé nevetve. – Valóban minden harci tevékenység igen távol áll tőlem – vallom be a köztudott tényt. Fikarcnyit sem értek gyakorlatban a harchoz. No de elméletben? Veretlen vagyok.
- Nem rejtőztem, csak kevesen látogattak meg – hangomban a megfeddés egy árnyalata sem fedezhető fel, mindezt csak tényként közlöm. – Emlékeket őrzők, az idő múlásával ezek elfelejtődnek. Számos testvérünk kért már meg arra, hogy segítsek visszanyerni régi emlékeiket – magyarázom, csak hogy értse, mivel is foglalkoztam eddig. No persze nem csak ennyivel, hisz az egész emberiség történetét is lejegyeztem, beleszőve testvéreink földi tevékenységét is.
Minden nap, minden pillanat, egy-egy újabb fejezet volt, egy-egy újabb tekercs, melyekre nem csak írások, de rajzok is kerültek. Az irattár hamar megtelt pergamenszerű anyagokkal roskadt szekrényekkel, s a legtöbben, kik betérnek el sem tudják képzelni, miként férhet el ennyi tudás egy helyen.
- Oh – válaszolom újra, hisz mit sem tudok én még az emberi szokásokról, kifejezésekről. Persze mondhatjátok, hogyha megfigyeltem őket, hogy-hogy nem értem őket… Teljesen más fentről hallgatni őket, és idelent átélni ezeket. – De igen, új vagyok – mosolygok rá kedvesen, fején találva a szöget.
Kedveskés hangulatunknak azonban egyszerre csak végeszakad. Hangulata, testtartása megváltozik. Előbb csak értetlenkedik, de ahogy tovább folytatom jövetelem valódi célját, úgy válik egyre… Ingerülté? Ez lenne a jó szó? Kezét a csípőjére teszi, ahogy visszakérdez.
Kezemet felemelve jelzem, hogy nem haragudjon annyira.
- Nem szerettelek volna megsérteni – szólok is hozzá, nyugodt hangon, mosollyal az arcomon. – Elég régóta figyeltelek téged is. Mindig elkápráztatott, hogy miként tudtál összehozni két embert. Ha te úgy gondoltad, hogy két egyedet egymásnak teremtett Atyánk, te tűzön és vízen át összehoztad őket – mosolyom nem olvad le, nem akarom megfedni emiatt. – Habár voltak fent, akik ennek nem mindig örültek. De végül is minden alkalommal te megkaptad a boldog befejezést, ők pedig a boldog kezdetet. Hisz lássuk be, az embereknek ez csak a kezdet volt – fordítom fejemet oldalra, miközben visszakönyökölök a korlátra.
- És az esetek nagy többségében ez a boldogság folytatódott is. Ritkán látni igaz, őszinte, szívből jövő szeretetet két ember iránt. Oly hűséggel és odaadásal élték le az életüket, hogy az emberek többsége irigyelte őket. Azonban volt, hogy sajnos nem mindig ért véget ilyen boldogan. Volt… - kezdek bele, aztán szembe fordulok vele, talán egy lépést hátrálok is tartva, hogy mindjárt leüt – ahol a boldogság idővel kihunyt. A felek nem értették, hogy miért is jutottak el oda, ahol most vannak. Egymást kezdték marni, bátani, vádaskodni. Kiütköztek jellemükből fakadó ellentétek, melyek addig lelkük mélyén szunnyadt – próbálom finoman a tudtára adni, hogy pontosan mire is gondolok pontosan, remélve, hogy ennyiből is megérti. Ha nem… Hát akkor lassan folyatom a mondandómat.



§§ szószám 575 §§
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6