Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Főutca •
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 06, 2019 5:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 710 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Wallenberg legyen az én problémám. Ha nem tudnék… Ha képtelen lennék szót érteni vele, Ha kiderülne a mi kis titkunk, akkor van még egy lehetőségem. Előbb azonban még el kell hozzá érnem az angyalt. Tudom, hogy mit kockáztatok vele, de ahol már nem segít a józan ész, az ítélőképesség, esetleg a szép szavak… Ott az ember kezd kétségbeesni. Tudom, hogy én is kezdek kétségbeesni. Nem először járom végig ezt az ösvényt, de szeretném hinni, hogy okosabb vagyok mint nyolc éve.
Okosabbnak kell lennem. Alex miatt.
- Ő legalább is ezt mondta - vonom fel az egyik vállamat, számat is elhúzom. Túl sok minden történt vele is, amiről nem tudtunk, most pedig csak félvállról vágja az emberhez. Mintha ezzel minden meg lenne oldva, holott a kérdések csak sokasodnak.
Félek, ha sokáig fogunk így viselkedni egymással Wallenberggel végleg el fogunk egymástól távolodni. Titkok árnyékolják be életünket, titkok, melyeket nem akarunk egymásnak elmondani, éppen amiatt, mert a másikat féltjük. Vagy mert mást féltünk egymástól. Mégis újra és újra visszatalálunk egymáshoz. Különös macska-egér játék ez tőlünk, de örökké nem csinálhatjuk. Az őszinte kommunikációt most mégis ő vágta gajra.
Alex gúnyos szavára felhorkanok. Nem a hanghordozása miatt, hanem a tartalma miatt. Fogaimat szorítva feszül meg arcomon a bőr. Eltekintek a város irányába, hogy ne kelljen rá néznem. Fogalmam sincs még mindig, hogy mi játszódik le bennem, ha erre gondolok.
- Segített neki. Túlságosan is - adom meg számára a választ. Szóval még az angyalt is magával hozta a Tanácsterembe? Mégis miként… Miként kerülte ez el Mindannyiunk figyelmét? Kezeim ökölbe szorulnának, most mégsem engedek a kitörni vágyó haragommal.
Nem engedhetek neki.
Sem ezeknek a gondolatoknak. Megvan a maguk helye, majd… Majd ha egyedül leszek.
Kezének megfogására tett kísérletem csúfos kudarcba fullad. Mély sóhaj hagyja el magamban bensőmet, hangot mégsem adok neki. Csak figyelem mellette a város tompa fényét. Kíváncsi lennék, hogy egykor, minden előtt mennyirevel lehetett fényesebb. Pompásabb. Vajon a városba maradtam volna, vagy elhagytam volna, engedve a kalandvágyamnak, a kíváncságomnak, mellyel a világot fedezhetném fel?
Ujjaimmal babrálva engedem le vállaimat, hátam kissé meggörbül. Jól esik most így ülni.
- Öhm - kezdek bele két kérdése nyomán. Gyűlölök ebben igazat adni Drakenek, de… - Nem teljesen. Próbálta. Józan pillanataiban, minimálisan, úgy volt vele, hogy ezzel elég is volt, de amikor ideges volt, vagy mérges? Képtelen volt kordában tartani az erejét. Az előző kecót ahol éltünk teljesen szétverte így. Nálunk nem én voltam a tányér hajigáló - nevetem el magamat halkan letekintve a kezemre. Körmömről a lakkot kezdem el kaparni, apró szemekben pereg le a földre, vagy épp viszi el egy lágy fuvallat. - Nem akart ő sem tudomást venni róla - tekintek fel rá mosolyogva Alexra. - Ne kövesd el kérlek a mi hibánkat - kérem, kérlelem a testvéremet. Mert számomra az, az öcsém. A világ végére is elmennék érte.
Hibázik. De minél jobban ismeri magát az ember, ennek a faktornak annál kevesebb a kockázata. Szeretném, hogyha ezt megértené, de azzal is tisztában vagyok, hogy ez most túl sok neki egyszerre.
Csendesen hallgatom, hogy miként vélekedik az erejéről. Szemöldököm ráncolom, hiszen nem sok értelmét látom ennek, vagy csak mert nem tudok neki ebben segíteni? Magának kell rájönnie, hogy mire képes?
Dom… Számára sem volt könnyű ez a szakítás. Miért vagyunk mindketten ennyire elcseszettek? Hogy születhettünk ennyire szerencsétlen csillagok alatt? Egyszer, egyszer nem tudnánk egy normális paliba belezúgni, de tényleg?
Szólásra nyitom számat, ám mielőtt hang hagyhatná el, a ki nem mondott szavaimba vág. Ajkaimat összepréselve zárom be őket, lenyelem a gondolataimat és az arcát figyelem. Szemei nem csillognak már, nincs bennük a gyermeki ártatlanság, a naivság, az a jóság, mely körbejárja. Keserű. Érzem, hogy szívem elszorul, a mellkasomra súly helyeződik, mely pillanatról, pillanatra egyre jobban fojtogat.
- Rendben - egyezek bele, ám remélem tisztában van vele, hogy ennyivel nem ússza meg. Nem velem. Tekintetem levándorol az üvegre.
- Bepusziltad az egészet? - ráncolom össze a homlokom. - Hirtelen nem tudom, hogy mérges vagy büszke legyek rád - veregetem hátba. Eljátszhatom a gondtalant, ha ezt szeretné, hogy ne lebegjen a fejünk fölött véres kardként a jelenség, mellyel együtt kell élnie.
- Gyere megmutatom neked a titkos készletet - vonogatom fel a szemöldököm. - Valójában nem titkos itt van az épületbe, még az is lehet, hogy már valaki felfedezte és már ott sincs - állok fel mellette és nyújtom a kezemet, ha szükségét érezné. Ha másért nem, ha ennyit ivott és most fel akarna állni, nos hát… lehetnek koordinációs zavarai.
reveal your secrets

Alexander Payne


Főutca  - Page 5 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 02, 2019 9:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 689 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Vannak dolgok, amelyekről nem tudja, hogy tudhatom-e, ellenben a megmenekülésemet szolgálnák. Az életkedvét még nem hátrahagyott énem felhorkantana a kijelentésen, aztán ugyanúgy rádöbbenne, mint a mostani, hogy igazából nem is érdekel a rejtélyes megoldás. Nem hiszek a csodákban, ebben a világban egyszerűen nem léteznek olyanok, csupán kisebbik szar a nagyobbik szar helyett, amivel mindenki boldogan beéri. Azt hiszem, az előbbi az én esetemben a száműzetés lenne, feltéve, ha nem mérlegeljük a hosszú távú hatásait. Még most sem tudom felfogni, hogy jutottam idáig szinte egyik pillanatról a másikra; az előző héten még az volt a legnagyobb problémám, hogy már megint rossz embernél kezdtem, illetve Natalie -t kellett felráznom az elzárkózásából, mindamellett, hogy együtt éltem az áthelyezése nehézségeivel Ed képében, most meg azt fontolgatom, melyik opció a kedvezőbb, meghalni vagy elhagyni a várost? Mert hiába igyekszik minden erejével biztosítani Nat, hogy nem lesz baj és létezik köztes megoldás, én egyszerűen nem tudok hinni ebben.
A sokadik, mély sóhaj gördül le a mellkasomról, amikor a karomra siklik a keze, habár ez most félig a megkönnyebbedés hangja; végre nem rólam és az elfelejteni kívánt problémáimról beszélünk, hanem a városról és a démonról, aki elég nagy galibát okozott benne az utóbbi másfél, lassan két évben.
- A Halállal? - megrökönyödve kérdezek vissza, épp az utolsó pillanatban emelve félre a számtól az üveget, mert már belekortyolni terveztem. - Ha jól tudom, nem egyedül kellett neki elbánni vele - vonom meg az egyik szemöldökömet, és csak aztán iszok bele a kesernyés ízű pancsba. - Vagy megdöbbentő fordulatként hátrahagyta az angyal, akivel a Tanácsteremben parádézott? - csodával határos módon megtalálja az útját a hangomba a gúny, noha könnyebb így, hogy nem magamról kell beszélnem, mert ezzel nem kockáztatom a vékonyka fonál elpattanását, ami a teljes összeomlásomhoz vezetne. Vagyis büntetlenül tölthetem ki valakin, valamin a bennem fortyogó frusztrációt, ami még soha nem esett ilyen jól. Egészen addig, amíg alattomosan bele nem kúszik az elmémbe a gondolat, hogy félig nekem is közöm van a tollas dögökhöz...
Összeráncolt homlokkal tekintek az üvegemre, mialatt Naty elhelyezkedik mellém, a gondterhelt arckifejezésemet azonban egykettőre felváltja egy elbizonytalanodott, ahogyan megérzem az ujjait a tenyeremen a sajátjaimhoz közelíteni. Nem irtózom tőle, vagy a közelségétől, de a kézfogást másnak kell tartogatnia, mert egyébként sem vagyok oda értük, most pedig végkép nem vágyok a dologra. Távol akarom tőle tartani magamat, szóval a lehető legnagyobb diszkrécióval elhúzom tőle a kezemet, és azt is az ital köré simítom, mintha eredendően is ez lett volna a szándékom vele. Így hallgatom az elkövetkezendőkben, s valahol mélyen legbelül megdöbbent, amiért erről még sohasem beszélt nekem. Igaz, hibáztathatná bárki érte? Wallenberg és a tanácsai… Nekem inkább úgy hangzik, mint egy figyelmeztetés; legközelebb meg se próbáld titkolni, hanem menj el, vagy számolj a következményekkel. Mert hát nehezen hiszem el, hogy Nat és Dylan teljesen a homokba dugták volna a fejüket.
- Miért, Dylan nem tette? Ő nem próbálta meg? - kérdezem halkan, ezúttal rezzenéstelenül tűrve, hogy végigsimítson a jó pár napos borostától szúrós arcomon. Nem igazán volt erőm és kedvem a külsőmmel foglalkozni. - Előbb-utóbb mindenki hibázik - mélyet szippantok az éjszakai levegőből az orromon keresztül. Nincsenek csodák. Még olyanok sem, amelyekben annyiban maradnak a kínos kérdések, és a faggatózás a soha nem kívánt képességeimről. Újabb kortyot tudok le a torkomon az italból, és az üveg súlyán érzem, hogy ez már egy órát sem fog kitartani.
- Tudod, amelyiket még annál a démontámadásnál találtak, ahol Dommal… - elhalkulok, mert akárhányszor eszembe jut, még mindig ugyanolyan fájó ürességet képez a mellkasomban az emléke, mintha csak tegnap tűnt volna el az apjával. - Mindegy. Kiszámíthatatlan pillanatokban, ha valamihez hozzáérek, olyan, mintha egy másik világba csöppennék - például a Pokolba, aminek a látványától változatlanul borsódzik a hátam.
- Figyelj, Naty… Nem lehetne, hogy ma nem foglalkozunk ezzel? Csak el akarom felejteni egyetlen éjszakára - bizonytalanul pillantok fel rá, noha egyhamar odébb kapom a tekintetemet. Nem csupán egyetlen alkalommal szeretnék a feledés homályába veszni, mert az utóbbi héten szinte minden nap ezzel próbálkoztam, és jól tudom, hogy nem is a mai lesz az utolsó. Neki viszont nem kell erről tudnia. - Ha segíteni szeretnél, akkor igyunk valami rendeset, ez mindjárt elfogy - lötyögtetem meg az üveget magam előtt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 30, 2019 7:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 772 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Nem én hozom a törvényeket. Ebben igaza van, hanem az anyja, a bátya, az unokafivérei, nagybátyjai. Wallenberg. Nincs egyedül, még ha azt is hiszi. A maga módján az anyja is szereti, még ha szerintem sokszor csak kihasználja. Tony is, még ha egyre kevésbé mutatja ki. Emiatt a falba tudnám verni a fejét, hiszen tudom, hogy megviseli a Kis Hercegem.
Nem én hozom a törvényeket. Nem. De tudok küzdeni azért, hogy megvédjem, a végsőkig el tudok menni, azért, hogy biztonságba legyen. S ne higgye azt, hogy ezt nem fogom megtenni. Okosabb vagyok, mint hét évvel ezelőtt. Több a tapasztalatom.
Akkor nem Drake állt a város élén, ha igen, tudom, hogy meg tudtam volna győzni, hogy hagyja életbe. Még egyszer nem fogja ezt eljátszani, nem ha jót akar magának.
Ha nem akar egy kétszínű senkiházi lenni a Tanács szemébe. A szemembe.
Tudom, hogy sokat képzelek a kettőn közötti kapcsolatról valószínű, hogy tévesen. De vannak ellene fegyvereim. Már vannak.
Már nem engedném, hogy ugyanaz megtörténjen még egyszer.
- Nem, de tudok rá hatni. Vannak, dolgok, melyeket nem mondhatok el neked, melyről nem tudom, hogy tudhatsz-e - segített neki egy nyavalyás angyal. Ráadásul azt próbálta nekem piedesztrára emelni.
Persze nekem egy szavam sem lehet a legutóbbi angyali találkozás után, de én nem is akarnám Alexet azért megölni, ami. Elítélni, vagy száműzni. Fegyverként tudom használni ellene azt az angyalt, akiben olyannyira megbízott. Jobban, mint bennünk.
Még mindig keserű szájízt hagy a számban a történtek. Változtatni nem tudok rajta, túllépni… még idő kell számomra is, ezzel most mégsem foglalkozhatok, hiszen van, ami ennél is fontosabb.
Alex.
Ha pedig nem tudnék hatni Wallenbergre? Fejem félrehajtva figyelem, miként őrli magát, miként hatja fejét tenyerébe, miként mar a hajába.
Lelkemet egy angyalnak adhatom el, a képességért, amivel ő bír. Nem kell senkinek tudnia, hogy mi történt.
Senkinek.
- Legalább nem fogok unatkozni - mosolygok rá egy kacsintást követően. Karjára simulnak a kezem. Esetlennek érzem magam. Gyűlölöm az érzést, amikor itt van valaki, akit szeretek, aki oly sokat jelent nekem, látom szenvedni, és képtelen vagyok bármit is tenni, hogy jobb legyen neki.
Kétségbeesés mindkettőnket körülöleli. Ehhez hasonlóval soha nem találkoztunk még, de tudom, hogy ketten, együtt túlleszünk rajta. Amíg számíthatunk a másikra, tudom, hogy semmi rossz nem történhet velünk.
- Lényegtelen, hogy él-e - főleg, mert nem tudom. - Azt mondta, hogy kiestek neki időszakok, amikor találkozott a Halállal. Elmondhatta neki, ő pedig tovább adhatta és így tovább, gyűröződik. Nem alapozhatunk arra, hogy megölte, bár kétlem. Egy lovassal egyedül nem fog tudni elbánni, még Wallenberg sem - ennyire azért nem nagy ász, bármennyire is tartja mindenki annak.
Persze, hiszen hűséges katonák állnak a háta mögött, kik bármennyi golyót felfognának neki. Émelyítő a ragaszkodásunk hozzá. Fene sem tudja, hogy mivel érte ezt el, de…
Fenekemet a betontömbnek támasztom Alex mellett, ha engedi, akkor kezem simul a kezébe, ujjaimmal fonom körbe az övéit. Finoman hajolnak, óvón.
- Mindketten félig emberek vagytok. Talán rátok máshogy hat - jegyzem meg, egy momentum után, mellyel átgondoltam. Vele is féltünk, vele is kísérleteztünk.
Mindketten túl akartuk élni. Élni akartunk, együtt, boldogan, bármi áron. Miként tudhatnám megértetni vele, hogy értékes az élete?
Mond Isten, hogy miként?
Tiltakozására nagyot sóhajtok.
- Most nagyon meg fogsz utálni - kezdek bele komolyan, amikor újra nagy levegőt veszem és csak lassan fújom azt ki. Okosabb vagyok, mint hét éve. Számos hibámból tanultam. - Dylan halála előtt elmentem Drakehez könyörögni, hogy ne ölje meg. Minden egyes másodpercre emlékszem, ami akkor kettőnk között történt - ez egy olyan dolog, amit nem könnyen felejt el az ember. - Próbált józan ésszel hatni rám… képzelheted milyen sikerrel - nevetem el magam halkan, fejem lehajtva, majd rátekintve. - Azt mondta, hogy felelőtlenek voltunk, hogy azt hittük, hogy képesek vagyunk megoldani. Azzal, hogy nem veszünk róla tudomást, nem jelenti azt, hogy nem létezik. Ha elnyomunk az ösztönt, az nem szűnik meg létezni, Alex. Bármennyire is idegenkedsz tőle, meg kell tanulnod használni, hogy aztán kordába tudd tartani - tekintek rá halvány mosollyal az ajkamon, ahogy őt tekintem. Szabad kezem az arcára simul, borostáján simítok végig. - “Az, hogy nem vettetek róla tudomást róla, keveset használta pont ezt eredményezte?” Ezt kérdezte tőlem. Ne ess Dylan hibájába - persze van egy másik járható út a számára, mégis szeretném, ha megtanulná kezelni.
Ha megtudná, hogy mit tud, hogy tudja kezelni, hogy tudja, hogy mire képes, hogy tudja használni, hogy aztán amikor nem akarja kordába tudja tartani. Az érzelmek vezérelnek minket. Ha nem tudja, hogy mire képes akár a szárnyaival, erős érzelmi ráhatás alatt ugyanaz történhet, mint legutóbb. Elő jönnének.
- Kő? Mi történt a kővel? - puhatolozom kezem elvéve tőle. Ölembe ejtem őket, ujjaimmal babrálok. A gyűrűmmel. - Milyen látomások? - kérdezem újra, képzelem, hogy mennyire nem esik neki jól a  faggatózásom. - Szeretnék segíteni neked, Drágám - hajtom le kissé a fejem, így tekintek rá, kissé kicsafart módba.
reveal your secrets

Alexander Payne


Főutca  - Page 5 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 29, 2019 7:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 692 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Ha nem kockáztatnám minden egyes kimutatott érzésemmel azt, hogy a végén egyszer csak zubogó áradatként kiömlik belőlem a káosz, ami odabent terjeng a mellkasomban, akkor valószínűleg most felhorkantanék Natalie újabb, meggyőzésemre tett kísérletén. San Francisco… Két éve még elképzelhetetlen volt a két város közötti szövetség, amit ki ütött nyélbe legvégül? Én. Ki bolyongott a bázis lezárt pincerendszerében az újdonsült szövetségeseinkkel, utána mélyen hallgatva a valódi indokról? Én. Őszintén szólva egy percig sem hinnék magamnak a helyükben. Egy nephilim, aki összedolgozott az angyalokkal, aki lehetővé tette, hogy pofátlanul beszivárogjanak a városunkba… naivnak vagy hülyének kell lenni ahhoz, hogy egy New York-i ember, vadász ezt ne értékelje összeesküvésnek. Nyilvánvalóan nem dolgozok az angyalok kezére, sem az anyáméra - eddig még csak a politika sem érdekelt -, ráadásul a veszély is valós, ami ellen szövetkeznünk kellett. Mindennek megvan a logikus, egymásból következő magyarázata, viszont ez csak az én fejemben él, és Natyéban. Talán még pár emberében, akik képesek túllátni a családom hírnevén és utálatán, de emberként éltem eddig, a természetük ezen oldalát már bőven volt szerencsém kitapasztalni.
Továbbra is a hajamat markolászom az egyre növekvő feszültségtől, és dörgölöm a homlokomat a tenyerem aljával. Biztos vagyok benne, hogy piros csíkot fog hagyni az újra és újra ismételt, erőteljes mozdulat, ám ameddig arra koncentrálok és nem a bensőmet szorongató, fájdalmas gondolatokra, addig nem zavarnak a következmények.
- Hmm… - mindössze ennyit tudok kipréselni magamból, ahogy újabb kísérletet tesz a megnyugtatásomra, a feszengésem elcsitítására, mintha azok teljesen alaptalanok volnának. Tudom, hogy nem fordulnék a városom ellen, azonban hányan mondhatják el ugyanezt rólam? Annyira nem törekedtem arra, hogy jóban legyek mindenkivel.
- Nat… nem te hozod a törvényeket… - sóhajtok fel halkan a vidám eszmefuttatására róla és Wallenbergről. Talán van gyenge pontja, talán nincs, én nem tudom és pontosan ez az, ami miatt úgy érzem, hogy pillanatokon belül kicsúszik alólam a tető, aztán pedig a talaj. Fogalmam sincs, ezúttal mivel nézek szembe, és a lehetséges kimenetelek kapcsán is túlnyomó többséget élveznek a negatív variációk. Abban ugyan igaza van, hogyha kiállok magamért és hasznossá teszem a képességeimet, akkor lehet esélyem a folytatásra, de egyelőre még el sem tudom fogadni a tényt, hogy egyik napról a másikra egy szörnyeteggé váltam.
Legszívesebben eggyé olvadnék a fallal, aminek éppen nekidőlök, ám még nagyon bele sem tudom képzelni magamat a megnyugtató gondolatba, mert Natalie ismét felráz a csendes agóniámból. Újfent arra kér, hogy bízzak benne anélkül, bármit elárulna a tervéből. Eddig megbíztam benne, nem volt okom egy percig sem kételkedni az indíttatásaiban vagy a képességeiben, de ez egy teljesen más szituáció. Egyszerűen képtelen vagyok nyugodt szusszanással hátradőlni és várni, hogy esetleg megoldódjanak a problémáim vagy sem, és azt sem akarom, hogy megüsse a bokáját miattam. Ez nem az ő harca.
Mégsem ellenkezek, hisz tudom milyen, ha valamit a fejébe vesz. Az egyetlen dolog, amivel megelőzhetem a komolyabb bajt, ha előbb lépek nála a megoldás érdekében…
Wallenberg említésére oldalra kapom a pillantásomat.
- Nem lesz könnyű dolgod - jegyzem meg elcsöndesedve az ölelését követően, majd visszafordítom rá a tekintetemet. - Egyáltalán életben van a démon…? - nem tudom elképzelni, hogy a vezetőnk csak úgy hagyta volna ellógni, elvégre képes volt a várost is itt hagyni annak érdekében, hogy végleg leszámolhasson vele. Ismét meghúzom az üveget.
- Mi köze van az egyiknek a másikhoz? - vonom össze a szemöldökeimet értetlenül, s a mellékelt grimaszom is inkább szól a furcsa gondolatmenetének, mint az alkoholnak. Már alig érzem a marását a torkomban. - Hagyjuk - legyintek, visszadöntve a vállamat az érdes betonfalnak, igaz, hamar megbánom a „lehurrogását”, mert még az albínó sajtevőkről is szívesebben beszélnék, mint a képességeimről. Mély levegő préselődik ki a mellkasomból, ahogy magam elé tekintve próbálom összetenni a fejemben a különös tapasztalásaimat.
- Dehogy is… - fordulok felé elhűlten, mert még az elképzeléstől is idegenkedek, hogy újra előjöjjenek azok a valamik a hátamból. Megvagyok nélkülük. Néhány pillanatig még hasonló arckifejezéssel meredek Natalie-ra, aztán megint csak előre felé bámulok. - Volt néhány… eset. Ott volt az a kő, de később már nem csak annak kapcsán voltak… valamiféle… látomásaim - nyögöm ki nehézkesen. - Ötletem sincs, mit jelenthettek - vonom meg a vállaimat. Tulajdonképpen vannak - számomra - meredek elképzeléseim, ám nem akarok ennél mélyebben tárgyalni róluk.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 8:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 617 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Való igaz, hogy nem őt kell meggyőznöm erről. Ő sem ért sokszor egyet a Tanáccsal, a szabályokkal, még ha azok a mi érdekünket is szolgálják. Különbség van félvér és félvér között. Különbség van nephilim és nephilim között, ahogy angyal és angyal között is. Képmutató lenne Wallenberg, ha nem éppen ő látná ezt be.
- Csakhogy a világ változik. Alig két évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy nyissunk Fricko felé. Most meg? Velük működünk együtt, angyalokat engedünk be a városba és nem öljük meg őket. A világ változik, folyamatosan, új erőviszonyok kerültek előtérbe. Ilyenkor mindenkire, aki megbízható szükség van - győzködöm továbbra is úgy, mintha valóban őt kellene erről meggyőznöm.
Őt is kell. Lehet, hogy ez csak egy érdeknek tűnik a számára. Nem is vitatkoznék vele, mert ez így is van. Ki kell használnia azt, ami, ebben a világban. Csak úgy élhetünk túl, függetlenül attól, hogy emberek vagyunk-e, vagy sem.
- Nem is a nephilimek - tudatom, mielőt tmég téves következtetést vonna le. - És ott leginkább a démonok hibája volt, na meg a félvéreké. Nem hinném, hogy az angyalok titeket használnának, nem mintha lehetne, nem mintha megtennéd - ha igaza van az angyalnak Gabriel angyalai nem jöhetnek a városba. Nem ölhetnek meg senkit, büntetlenül.
Az ő törvényei, az ő szavai. Tőle védettek vagyunk. Ha igazat mondd és miért ne mondana? Miért akarok ennyire hinni neki? Miért akarok bízni benne? Miért nem tudom kiverni a fejemből?
- A vitához itt vagyok én - vigyorodok el diadalittasan. - Wallenberg sem szent, neki is megvan a gyenge pontja. Ne hidd, hogy nem használnám ellene - vigyorgok továbbra is. Ha belátja, ha nem, láttam rajta, hogy kötődik ahhoz az angyalhoz. Ugyan már, becézte is. Ha ő büntetlenül tarthatja vele a kapcsolatot, akkor Alex is büntetlenül élhet.
Lassan nevetem el magamat, hallva aggódását. Fejemet enyhén lehajtom.
- Hé. Azért teljesen nem ment el az eszem. Már csak azért sem, mert ha olyat tennék és kitudódna, téged jobban rágna a lelkiismeret, mint engem - vállát biztatóan lapogatom meg. - Te is tudod, hogy nem tennék olyat, főként nem ártatlanokkal, amivel ártanék nekik. A porondmester… na ő nem ártatlan - szóval ő mehet a föld alá, vaskoporsóba. Pápá. Őérte könnyeket nem fogok ejteni. Ő egy olyan ember, aki káros ránk nézve.
Ölelésembe próbálom csillapítani magam, szívem heves ritmusát így is hallhatja. Aggódom érte, jobban, mint bármikor. Helyzetünk nem könnyű. Sem az övé, sem az enyém. Én, ki mindig óvnám, ki soha nem akarta, hogy vadász legyen. Ő, amilyen helyzetbe került.
Szemeimet behunyva egy pillanatra az égre tekintek.
Mikor lesz ennek mind vége, Isten?
Fohászkodom hozzá, választ nem várok tőle.
- Nos, Wallenberget megszállta egy démon, de úgy érzem, hogy ezt már tudod - régebb óta mint én .Nem hányom a szemére, van ennél kisebb problémája is. - Akivel nem tudom mi történt. Mivel senki sem veszi komolyan, így a kezembe vettem a dolgokat - vonom meg a vállamat. A démon mindent tud rólunk. Így tudja, hogy mik az erősségeink és a gyengeségeink.
Mivel a visszatérte óta annyit sem vagyok képes aludni, vagy pihenni, mint az eltűnésének az idején, így valamivel legalább elütöm az időm. Napról napra egyre jobban érzem magamon a fáradtságot, egyelőre mégsem foglalkozom vele. Nekem is van épp elég gondom.
- Dylannek sem - vonom össze a szemöldököm, ahogy visszaemlékezek rá.
Megjegyzésére halkan hümmentek egyet. Fejemet kissé oldalra is biggyesztem, elismerő bólintás gyanánt.
- Ha így folytatod napokon belül hófehér lesz a hajad, onnantól meg már csak egy lépés, hogy albínó legyél. De ígérem, bőségesen megjutalmazlak sajtokkal - viccelem el a dolgot. Nevetek, nem rajta, vele kívánok. De rossz nézni, ahogy iszik. Amit iszik.
- Nana! - figyelmeztetem kezem felemelve. - Csak én adhatlak el! - vigyorgok rá. Leülök mellé, hogy újra az ég felé tekinthessek. - Szóval nem tapasztaltál még semmi különöset? Mh. Repültél már - kíváncsiskodom őszintén, újra felé fordulva. Nem fogom neki engedni, hogy ne foglalkozzon ezzel. Meg kell ismernünk, hogy mire képes. Miket tud. Használnia kell őket, hogy kordában tudja tartani. Ezt még egyszer nem fogom elrontani.
reveal your secrets

Alexander Payne


Főutca  - Page 5 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 6:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 643 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Natalie még mindig nem érti, vagy csak nem akarja kimondani, mert lelket akar önteni belém, holott a napnál is világosabb, hogy a mi társadalmunkban nincsen helye a kivételeknek.
- A törvényeink szigorúak és igazságtalanok, de miattuk éltük túl eddig - jelentem ki csöndesen, határozottan magam ellen beszélve, de csak mert tudom, hogy nem is engem és nem is őt kellene meggyőznünk arról, hogy miért nem jelentek fenyegetést a városunkra, hanem azokat, akik a félvér háborúban elvesztették a szeretteiket éppen az olyanok miatt, akikben egyébként előtte megbíztak. - Egy kalap alá fognak venni, Naty, mert egyszerűen nem fogok közéjük tartozni. Mert nem az emberek akarták lassan hét éve kiirtani a várost… - sóhajtok fel ismét, noha a további meglátásait hallva úgy érzem, még mindig nem sikerült egy nevezőre jutnunk. Még ha be sem köp senki, és elfogadom magamat annak, ami vagyok, akkor sem lesz már ugyanolyan az életem. Állandóan a hátam mögé kell majd néznem, vigyáznom arra, mit teszek vagy mondok, és még így is jöhet egy szituáció, amiben meg kell majd védenem valakit… nephilimként, és aminek következtében valaki más pedig meghal, aztán újra ott fogunk állni, ahol most. Ahol Dylan is állt a kivégzése előtt.
- Elég nehéz vitatkozni azokkal, akik a törvényeinket hozzák, és akik fel vannak hatalmazva arra, hogy bármikor golyót repítsenek a fejembe - dünnyögöm, jobbra, majd balra ingatva a fejemet, hogy a tenyerem aljával végigdörgölhessek a homlokomon. Végső soron mások határozzák meg, hogy mennyit érek, teljesen mindegy, mennyire vagyok biztos magamban vagy elfogadó magammal szemben. És tudom, hogy ezzel ő is tisztában van, legfeljebb nem akarja, meri belátni.
Ha eddig nem lüktetett kellőképpen a fejem, az újabb kijelentésével kétségkívül beléhasít a fájdalom. Megrökönyödött arckifejezéssel nézek rá, talán az itt léte óta először teljesen nyíltan és jó néhány másodpercig kitartottan.
- Oké, figyelj… Lehet, hogy szarban vagyok, de nem éri meg, hogy… - hogy mi? Mit akar egyáltalán csinálni? - hogy mások lássák a kárát ennek - még ha egyébként meg is érdemelnék, amiért mások szenvedésén voltak képesek szórakozni ki tudja, mióta. - Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi őrültséget - esketem meg, bár ez nálunk általában falra hányt borsó. Mikor volt legutoljára olyan, hogy hallgattunk volna egymás figyelmeztetésére? Szerintem soha.
Nem nyugtat meg teljesen afelől, hogy nem lesz semmi probléma, ettől függetlenül egy kicsit jól esik megfeledkezni magamról és a környezetemről. Behunyt szemekkel simítom a mellkasának az arcomat úgy, hogy a fülem alatt erőteljesen érezhessem és hallhassam a szívének minden egyes magabiztos dobbanását. Gyerekkorom óta vadásznak nevelnek, valakinek, aki nem ismerhet félelmet és akinek túl hamar fel kellett nőnie, most mégis egy erőtlen kölyöknek érzem magamat, aki nem akar szembesülni a világ igazi arcával. Nincs bátorságom a kezemet is a derekára simítani, átölelni vele, mert attól félek, ha túl erősen kapaszkodok belé, akkor nem leszek képes elengedni. Szerencsére megspórol nekem egy újabb bukást, és elereszt, hogy elém guggolhasson.
- Téged bíztak meg vele? - kérdezek vissza, és ha most teljesen önmagam lennék, nem ilyen satnyán gördülne le az ajkaimról a kérdés, hanem egy pimasz mosoly kíséretében, és a szemöldökeim megvonása mellett. A szám sarka haloványan így is megrándul, hiszen el akarom hitetni vele, hogy minden oké és tényleg rá bíztam magamat. - A bázis kristályai eddig sem jeleztek - vonom meg a vállaimat, igaz, eddig legfeljebb olyan volt az erőm - szörnyű kimondani -, mint egy lappangó vírus. Előfordulhat, hogy ennek köszönhetően nem is aktiváltam a biztonsági rendszerünket, vagy ócskább, mint eddig hittük. - Találtál magadnak egy kísérleti egeret, mi? - horkantok fel, majd oldalra nyúlva ismét magamhoz emelem az üveget, hogy egy öblöset kortyolhassak belőle. A szája mellett kicsorduló cseppeket nemes eleganciával a kézhátammal törlöm le.
- Még csak azt sem tudom, mire vagyok képes. Ha legalább gyógyítani tudnék, még el is adhatnám magamat - pillantok oldalra a számat húzva, mert a kéretlen képességemet övező eddigi tapasztalataim alapján nem úgy fest, hogy én leszek a bázis legújabb csodatevője.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 2:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 617 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Szokatlan ez a némaság tőle. Ha nem aggódnék a maximális szinten, amin tudok, most még magasabbra hágna ez. Máskor a szavamba vágna, lehordana, legfőképp azért, hogy miért nem mondtam el neki. Azon túl, hogy enyhén szólva is szégyelltem mekkora balek a társaság, nem is lehetett. De nem szól, csak hallgat. Felfogja tán szavaim? Megérti őket? Érdekli?
Ezek fontos kérdések, mégis valahogy nem érdekelnek. Nem, mert baj van vele, jobban megviseli, mint azt vártam. De mégis mit vártam? Hogy ujjongva fogja körberepkedni a várost? Fogalmam sincs mit vártam. Soha nem láttam még ilyennek.
- Ugyan már, Alex, nem vagy kevesebb, csak mert nephilim vagy. A törvényeink rosszak, igazságtalanok és rasszisták. Mitől különböznél te attól az embertől, aki gyilkos szándéktól vezérelve kiirtaja a fél lakótömbjét? Nehogy már egy kalap alá vegyenek egy ilyenekkel, Tony meg elmehet a bús francba, az ideológiájával együtt - ahogy Wallenberg, meg az anyja is.
Régóta hangoztatom, hogy kirekesztőek vagyunk. Ugyanúgy lehetne törvényeket alkotni abban az esetben, ha valaki nephilim, vagy félvér. Rájuk is ugyanazok vonatkozhatnának. Ha valaki jó, márpedig a Kis Hercegem egy jó ember, miért kellene máshogy bánnunk vele? Rohadtul utálom ezt az állapotot, ami az utóbbi időben eluralkodott a városon. A világon.
- Nem a vér teszi a családot - sóhajtom végül. - Ne engedd, hogy mások mondják meg neked, hogy mennyit érsz. Mások határozzák meg, hogy ki vagy. Te tudod magadról és tudod. Természetes, hogy most van benned kétkedés, könyörgöm kiben nem lenne a te esetedben? - teszem fel a költői kérdést egy halk fújtatást követően.
Kérdésére elmerengek. Elmondjam neki? Minek, hogy tetézzem a gondjait? Fejemet felemelve a csillagokat kémlelem. Sokkal tisztább a levegő. Sokkal tisztább az ég, a környezet.
Látom magam előtt a zord tekintetet, melyet képtelen vagyok feledni, azokat a tökéletes izmokat.
- Van egy titkos fegyverem - felelem sokat sejtetően. Van. Sokba fog kerülni nekem, még az sem biztos, hogy segítene. De meg kell próbálnom. Ha pedig nem jön össze, nos… A két embert meg tudom győzni, az ott dolgozók? Wallenbergek kell úgy az ujjam köré csavarni, hogy Ő is a halálukat akarja. Nem nagy ügy, nem igaz?
Szükségállapotok uralkodnak, ilyenkor pedig megszeghetünk bármilyen szabályt. Én legalább is megfogok. A következményeivel Én fogok számolni. Már ha valaki megtudja.
Ajkam mosolyra rándul, kedveskedő, megnyugtató. Szemeim ártalmatlanságról tanúskodnak a számára. Hüvelykujjammal simítom végig az arcát, borostáját.
Közelebb lépek hozzá, fejét közelebb fonom. Azon kezemet, amelyiket nem fogja a tarkójára simítom. Magamhoz ölelem. Feje búbjára óvó csókot hintek.
- Viszont - tartom még államat a fején egy pillanatra. Valami nincs rendben. Érzem a csontjaimba. Alex… - Egyszer elkövettem azt a hibát, hogy hasonló helyzetben ügyet sem vetettünk a dolgokra. Nem foglalkozol vele, ott sincs elv, nem igaz? Pedig ott van. Az egyik mázlid, hogy pont az áll előtted, aki újratervezi a város védőrendszerét - lépek egy kicsit hátrébb és leguggolok elé. Nem engedem, hogy ne nézzen rám. - Anyád akart néhány kristályt a házatokhoz, eddig sem akartam neki adni, ezek után meg végképp. De, tesztelnünk kell, hogy rád hatnak e. Valamint meg kell tanulnod, hogy mely helyeken milyen biztonsággal járkálhatsz - a megoldások. Megoldás, hogy nyugodt élete lehessen, még ha macerásabb is.
Nem lesz egyedül. Amíg én itt vagyok, addig egy pillanatig sem lesz egyedül.
- Az erődet sem felejtheted el. Ha nem veszel róla tudomást, előbb, vagy utóbb túlnő rajtad. És ami azt illeti még az előnyödre is fordíthatod - látom be a végén, hiszen mindennek van egy jó oldala, nem igaz? Csak meg kell keresni és el kell hinni. Nem nagy kunszt.
Nem, mert amíg itt vagyunk egymásnak, addig nincs olyan, hogy lehetetlen. Sem olyan, hogy vég, vagy kezdet. Amíg számíthatunk egymásra, addig baj sem fog történni. Vigyázunk egymásra, mindig is ezt tettük. Mindig is ezt fogjuk tenni. Nem lehetek többé már önző. Nem élhetem az életem a saját gyerekes érzelmeim vezérelve. Alex fontosabb.
Mindennél.
reveal your secrets

Alexander Payne


Főutca  - Page 5 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 2:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 551 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Csendben hallgatom Natalie történetét. Emlékszem. Hogy ne emlékeznék rá, miként akartam egy kanál vízben megfojtani Wallenberget, amikor minden alkalommal csak ismételte magát, mint egy elfuserált papagáj. És hogy milyen frusztrált voltam, amikor végre előkerült Naty, és az égvilágon semmit sem volt hajlandó elmondani nekem, akivel olyasmit is megosztott mindig, amiről néha hallani sem akartam, kezdve a bátyám és a közte kialakult románcnak sem nevezhető tragikomédiával. Igaz, azóta már régen elfelejtettem az egészet, így most kissé meglep a vallomása, többek között azért is, mert semmi titkolnivalót nem látok benne. Vajon Wallenberg utasította őket hallgatásra? Nehogy sérüljön az elitek megítélése? Erre nem most fogok választ kapni, már csak azért sem, mert nincs bennem elég erő ahhoz, hogy faggatózni kezdjek. Az is kihívás, hogy pontosan megértsem, mire akar mindezzel kilyukadni Nat, de utána sem érzem magamat nyugodtabbnak. Noah a munkáját végezte, míg én ott hagytam Őt. Nekem volt választásom, nekik nem. Azt viszont belátom, hogyha ő nem haragszik rám, nem erőltethetem rá az érzéseimet, éppen ezért nem különbül fűzök mást a történethez. A saját démonjaimmal nekem kell megküzdenem vagy megtanulnom együtt élni velük.
A tenyerem alatt ráncokba szedődnek a szemöldökeim, és hunyorítva pillantok le a lábaim között a padlóra, amikor hitetlen nevetéssel újabb aggályomat söpri a szőnyeg alá. Talán nem számít. Talán nem fog számítani nekem sem, ha egyáltalán megérem a napot, de nem áltathatom magamat tündérmesékkel. Sok tekintetben naiv vagy tapasztalatlan vagyok, ám jól ismerem a saját városomat.
- Mondd ezt a többi vadásznak, vagy az embereknek, akik ezek után minimum leprásnak fognak nézni. Vagy Tonynak, ha már itt tartunk - motyogom kétkedően, a vezetőnket már nem is említve külön. Azt meg végkép nem, hogyha kiderül ez az egész, és valamilyen csoda folytán megkímélnek, onnantól kezdve káosz fog uralkodni New Yorkban, mert ha engem nem, akkor mást milyen jogon ítélne el a Tanácsunk? Nem hiszek benne, hogy lenne bármilyen út, aminek a végén mindenki jól járna.
- Rád? Mit akarsz csinálni? - emelem meg a fejemet, amiként lassacskán elsandítok Natalie felé. Jó páran voltak a cirkuszban, a porondmesterről és az embereiről nem is beszélve. De ha még rájuk is bukkanunk, mit tehetnénk? Lefizetjük őket? És ha ugyanúgy kifecsegik, dupla hasznot szerezve az egészből? Belesajdul a fejem ebbe az egészbe…
Akadozva fújom ki a levegőt a számon keresztül, miközben hagyom, hogy kicsússzanak az ujjaim a tincseim közül, és a karjaim megadóan, elernyedten simuljanak az ölembe. Csendben figyelem a perifériámból, ahogyan elém lépdel, és hagyom, hogy az arcomra simítsa a tenyereit. A szemeimet csak akkor emelem rá, amikor határozottan biztosít róla, hogy soha nem fog cserbenhagyni. Szeretnék hinni neki, mindennél jobban el akarom hinni, hogy tényleg nem lesz baj, hogy nem vagyok egyedül… Csakhogy egyedül vagyok és így is kell maradnom, mert nem ránthatom magammal őt is. Óhatatlanul eszembe jut, amit Dommiel kapcsán mondott nekem egyszer; úgy volt a legjobb mindenkinek, hogy elment a városból, mielőtt valami rosszabb történt volna. Talán nekem is így kellene tennem.
- Nem akarom, hogy bárki tudjon róla… - suttogom magunk közé, lesütve a tekintetemet. Képtelen vagyok állni a pillantását, amikor nem lehetek vele igazán őszinte. - De… oké… - bólintok egyet, látszólag elfogadva a segítségét. Az egyik kezemet az övére csúsztatom, és behunyt szemekkel a tenyerébe bújtatom az arcomat. Még egy kicsit szükségem van rá, még néhány percig, óráig azt akarom képzelni, hogy minden rendben van. - Köszönöm…
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 9:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 642 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Fejem lehajtva somolygok orrom alatt szavai hallatán. Ajkaimat összepréselem, ahogy a térdemre vetem a pillantásom. Egy pillanat erejéig sem akarom lekicsinyelni a problémát, amely a lelkét emészti. Tudom mennyire fájó lehet, amikor a szeretted hagyod hátra. Mégis számtalan tényezője van, hogy ezt megtette, amikért képtelen vagyok rá haragudni.
- Kaptam már nagyobb pofont, olyan miatt, aki számított nekem - fordulok felé, mégis széles mosollyal az ajkamon. Ez csak az egyik, ami aggaszthatja. Hatalmas szíve van Alexnak, sokszor képes jobban aggódni másokért, mint saját magáért. - Emlékszel, olyan… két éve lehetett, amikor hetekig nem tudtál elérni? Draket akárhányszor faggattátok, csak annyit mondott, hogy a városon kívül kaptunk küldetést, s amikor “visszatértem” magam sem mondtam többet? Az igazság az, hogy nem voltunk a városon kívül, a vadászbázis pincéjében próbáltunk nem megdögleni. Ugyanis, Noah, kapott egy fülest egy démontanyáról. Mi persze elhittük neki, miért kételkedtünk volna benne? Felkészültünk démonok ellen, mindent amit elképzelhetsz magunkkal vittünk. Besétáltunk a lakatlan épületbe, melynek egy bejárata volt mindössze. Egyetlen bökkenő volt csak. Démonok helyett angyalok tanyáztak ott. Elég csúnyán helyben hagytak minket. Ami azt illeti kész csoda, hogy túléltük - mindezzel mire szeretnék kitérni? Hogy ez a kis maflás a szemem alatt lényegében semmiség. - Bár az ágyakon haldokolva - jó, ez enyhe túlzás - ezerféleképpen képzeltük el Noah halálát, a végén inkább csak örültünk, hogy ő is túlélte - rossz fülest kapott.
Haragudtunk rá. Cukkoljuk is érte a mai napig. De vadászok vagyunk, amikor elvállaltuk ezt az állást, akkor pontosan tudtuk, hogy mivel jár. Tudtuk, hogy az életünk pengeélen táncol. S inkább… Meneküljön el, minthogy úgy végezze, ahogy Tom nemrég. Nagyot nyelek csak a gondolatra is. Nem érdekel, ha vissza tud jönni a halálból, nem akarom végignézni a halálát. Az övét már nem.
Nem tudom pontosan, hogy mi játszódik le a fiúban, de sejtéseim akadnak. Tapasztaltam már, egyidős voltam vele azokban az időkben.
- És? - szökik ki egy halk hitetlenkedő nevetéssel a kérdés az ajkamon. - Alex, az emberek tanulhatnának tőled, ha empátiáról, törődésről van szó. Képes vagy másokat magad elé helyezni, ha jobb kedvre tudod őket deríteni. Képtelen vagy látni szenvedni az ártatlant, de lefogadom, hogy még az ellenségeddel is kegyesebben bánnál, mint bárki ezen a világon - vonom össze a szemöldököm, noha ezt nem láthatja. Hitetlenkedésemet legfeljebb hangomból hallhatja ki. - Az hogy egy részed nem ember nem számít - nekem nem.
Tudom, hogy a városnak igen, de Wallenberg is dugja fel magának az elveit. Ha tudomást is szerezne róla és bármit tenne… Oh, ne akarjon.
Hallgatom a félelmeit, ajkamat rágcsálva emlékszek vissza a párra, akik ott voltak. Egy gondolat kezd el motoszkálni a fejemben velük kapcsolatban.
- Őket bízd rám… - suttogom halkan. Engedhetnek a szép szónak is, megértőnek látszottak. Persze ebben nem hihetünk teljesen, nem igaz?
Ha Alex ezt akarja…
Szavaira mégis megremeg a testem. Lelkem, szívem hevesebben kalapál. Úgy szorítja össze egy láthatatlan erő, hogy félek pillanatokon belül darabjaira hullatja. Torkomba gombóc képződik. Szemeimet lehunyva próbálok úrrá lenni a saját félelmeimen. Lábaimat lassan teszem le a földre, kezeimmel megtámaszkodom a két oldalamon. Könnyedén szökkenek le és könnyedén lépdelek Alex elé. Arcomon ott virít  a kedves mosoly.
- Senkinek - simítom kezeimet az arcára, finoman fordítva felém, ha nem akarna a szemembe nézni. - Soha nem fogom engedni, hogy ártsanak neked Alex - ez az elhatározás évekkel ezelőtt megfogant bennem. Ebből egy pillanatig sem fogok engedni. Eladom a lelkem, ha kell, hogy megvédjem, nem érdekel.
- Szavaid azt sugallják, hogy nem akarod, hogy bárki is tudomást szerezzen róla. Ha ez így van, akkor a sírba viszem a titkodat és mindent megteszek, hogy Senki se tudjon róla, aki mégis, ne beszéljen róla. Mindvégig melletted leszek - mosolygok rá bátorítólag. - De ha azt szeretnéd, hogy tudják, mindvégig melletted állok és nem fogom engedni, hogy ártsanak neked - bárhogy is dönt én mindvégig mellette leszek, fogom a kezét, óvom őt. Az utolsó leheletemig, ha kell.
- Nem vagy egyedül, Alex, soha nem is leszel - rázom meg gyengéden a fejemet szemeit vizslatva, hol a jobb, hol a bal íriszére ugrálnak lélektükreim.
reveal your secrets

Alexander Payne


Főutca  - Page 5 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 24, 2019 11:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 583 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Úgy csinál, mintha semmi sem történt volna. Mintha nem hagytam volna ott egy rakás szörnyeteggel, egyedül, és mintha nem jelentene semmit az, hogy az ismeretségünk óta most először igazán cserbenhagytam. Mosolyog, szertelenül veti ismét a szememre, hogy a lehető legsilányabb minőségű alkoholt vettem magamhoz, és kezdek rádöbbenni, mindezt nem hiába teszi. És még csak nem is azért, mert haragudna, hanem mert azt akarja, hogy jobban érezzem magamat. Én, amikor nekem van a legkevésbé jogom erre.
Hátrébb tántorodok egy lépést - mivel még mindig nem ültem le -, s noha az előbb még úgy éreztem, hogy felhagytam mindennemű ellenkezéssel vagy hadakozással, ezúttal sikerül elérnie; még ha egészen haloványan is, de elkezdjen pislákolni bennem valamiféle ellenszegülés. Erre is csak Natalie lehet képes.
- Ne csináld ezt… - jelentem ki halkan, egy félholt harci szellemével vetekedve. - Ne csinálj úgy, mintha semmiség lenne, ami történt, mert nem az… És jobb sem lesz tőle - a végét már szinte az orrom alatt motyogom, amiként a tető repedezett betonlapjait figyelem a kopott bőrcsizmába bújtatott lábaim előtt. Nem lesz könnyebb, ahogyan attól az információtól sem, hogy Wallenberggel akar visszamenni a cirkuszba. Az is igaz persze, hogy olyan sokat nem változtatna a sorsomon, első kézből vagy hallomás útján értesül-e rólam a vezetőnk. Azok után, hogy milyen elveket vall, illetve hogy mennyire a bögyében lehet a családom, nem hinném, túl sokat morfondírozna az ítélethozatalnál.
Alig hallható sóhaj gördül le az ajkaimról, amelyek keserűen ízlenek a kétségtelenül borzalmas italtól. Nem számítok rá, hogy Naty csak azért, mert megkértem, felhagyna a jobb kedvre derítő magánszámával, éppen ezért eléggé meglep, amikor nem a piáról vagy bármi huszadrangú problémáról kezd el beszélni, hanem a vőlegényéről. Ezzel pedig célt ér; hirtelen elönt az aziránti vágyam, hogy újra mosolyogni lássam, éppen, mint amikor megismertem. Soha nem állt jól neki a szomorúság, szóval az első néhány mondat után erőt veszek magamon, és leülök mellé a tető peremére. Nem fordulok felé, teljesen háttal vagyok most a városnak is, ám ez nem jelenti azt, hogy ne figyelnék oda minden egyes kimondott szavára. Tudom, hogy nehezen beszél róla, és bár mosolyt most biztosan nem fogok tudni az arcára csalni, ellenben itt vagyok Vele.
Tény és való, hogy Dylan helyzete sokkal nehezebb lehetett, mint az enyém. Remélhetőleg én senkit nem fogok tudni akaratomon kívül bántani, noha ez nem jelenti azt, hogy egyszerűbb volna tükörbe néznem. Húsz éven keresztül emberként éltem, és most hirtelen mintha kiragadtak volna a csöndes kis világomból; egy olyanba keveredtem, ahol nem ismerek semmit és senkit, ahol teljesen egyedül vagyok. Pontosan az lettem, amire eddig vadásztam, ezt hogyan kellene elfogadnom?
- Nos, ez a probléma. Nem vagyok ember - jegyzem meg a legelső gondolatot, amit van bátorságom megosztani vele. Egészen közel kucorodok a balomon nyugvó emelvényhez, a vállam és a halántékom az érdes betont simítja, ahogyan egymásba font karokkal próbálok a lehető legkisebbre zsugorodni. - Az pedig… semmit sem jelent, hogy én mit akarok vagy engedek - az egyik kezemet megemelve dörgölöm végig az arcomat, majd az ujjaimat a hajamba fésülve, a tenyerem alján támasztom meg a homlokomat. - Te is tudod, hogy idő kérdése, amíg valamelyik beszélni fog - utalok a cirkuszi nézőközönségre, akiknek még az arcát sem láthattuk. Egyelőre talán félnek attól, hogy kiderül a mocskos kis szórakozásuk, de van az a fizetség, amiért cserébe bárki elad bármiféle információt. Erre nem lehet ráhatásunk. - Félek, Natalie… - vallom meg őszintén, mert dacára annak, hogy beletemetkeztem az önpusztításba, valójában rettegek attól, hogy mi vár rám. És attól is, hogy többé már semmi sem lesz ugyanaz, mint ennek előtte.
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 5 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 20, 2019 5:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 566 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Drága Kis Hercegem némaságba burkolódzik, ahogy egykor én is. Ezért is oldom fel magamban a döbbenetet, a fájdalmat, melyet azért érzek, ahogy most látnom kell őt. Visszatérek - még ha látszólag is - a gondtalan hangomhoz, a lényegtelen beszédekhez. Beszélek, mert ez képes az embert megnyugtatni, gondolatait elterelni. Beszélek, bármiről neki, hiszen egykor ő is ezt tette. Mesélt magától, vagy könyvből. Beszélt, amikor én napokig hozzá sem szóltam. Nem hagyott magamra.
Egyszer sem tette meg. Soha.
Itt az ideje, hogy mindent, amit kaptam tőle, egy lehetőséget a második életre, most viszonozzam számára. Nem hitte soha, hogy sokat tett értem. Lekicsinyli a viszonyunkat. Sokan ezt teszik. Soha nem mondtam neki, másnak sem, de számomra ő jelenti a világomat. Amíg Ő boldog, addig én is. Sokan vélhetik, hogy csak sajnáltatom magam, amikor azt mondom, az én életem már régen véget ért. A célok, melyeket egykor kitűztem magam elé megszűntek. Lehetnének újak, vannak is. Ő.
Alexander Payne.
Nincs más, akiért élnék, nincs más, akiért jobban megvédeném a várost, hogy még ha a magunk elcseszett módján is, de élhesse békésen a mindennapjait. Ha rajtam múlt volna - ami soha nem történt meg - soha nem állt volna vadásznak. Mennyivel jobb autószerelő válhatott volna belőle, vagy épp szakács. Megesküdtem magamnak, hogy nem hagyom, hogy bármi baja essen.
- Rá se ránts - fordulok felé széles mosollyal az arcomon. Elcsaklizom tőle újra az üveget és újra az ajkaimhoz emelem. Belekóstolok újra, hátha ezúttal jobb íze lesz a keserű lőrének. De nem.
Fintorogva köhögök kettőt a kérdése és a hebegése között. Kezemet a karjára simítom, de nincs szükségem a segítségére.
- Dehogy - fordulok felé, kettővel mélyebb hangon mondva. Ez a valami kaparja a torkomat, így inkább kettőnk közé teszem le. - Tényleg semmit sem tanultál tőlem, hogy milyen piát kell keresni, ha magad alatt vagy? Pedig ebbe vagyok a legjobb - ismerem el szemöldököm feljebb emelve.
- Azok a… valamik. Na, hozzájuk foghatót még soha nem láttam. Nem csoda, hogy így reagáltál rájuk - is. Tudom, hogy nem az emiatt félelme vezette el. - De miattuk végképp ne aggódj. Közelharcban pocsék vagyok én is, majd visszamegyek Wallenberggel - küldök felé egy békítő mosolyt. Magam is város felé fordulok. Lábam a beton tömbre simítom, így ír le egy háromszöget a lábam.
Kezemet a térdeimre simítom, azokon idegesen járnak ujjaim. Egy mély sóhaj tör fel a torkomból.
- Tudom, hogy nem sokat beszélek róla. Sokszor könnyebb csak eltemetni magamban, még akkor is, ha tudom, hogy mindig velem fognak élni. Halála előtt csak három évig tudtam, hogy félvér - kezdek bele csendesebben. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, vagy mondjak. Talán így könnyebb lesz neki. Ezt remélem? Nagyon is. - Soha senki nem tudta, nem is vették rajta észre, hogy más lenne. Próbálta élni a normális és közel azért tökéletes életét, de a zárt falak mögött? Rohadt nehezen viselte, hogy az ami. Nem tudott vele megbarátkozni. Nem akart sem nekem, sem másnak ártani. Nem bírta elviselni, hogy sokszor miatta kerülök padlóra - lássuk be, lelkileg, megterhelő tud lenni. - Egyikőtök sem kérte ezt, de ahogy Ő is, úgy Te is egy jó ember vagy Alex - fordulok felé. - Ezen nem számít, hogy azért elég csinos szárnyaid nőttek, ezt lássuk be. Meg azt is, hogy megmentett abban a helyzetben, amiért később még számolunk, hogy miként tudtál ennyire meggondolatlan lenni! - ütök bele a karjába, rosszallóan. - Csak akkor fog ez számítani, ha engeded neki, hogy gyökeresen megváltoztasson téged, vagy az életedet - fordulok vissza a város felé és ha nem csusszan messzebb, akkor a karjának dőlök karommal, közöttünk az üveggel.
reveal your secrets

Alexander Payne


Főutca  - Page 5 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 18, 2019 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 429 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
A kérdésemre nem érkezik felelet, a hallgatás pedig beleegyezést jelent, nemde? Igaz, a racionális oldalam azt sugallja, hogy Natalie lenne az utolsó, aki elárulna, és ezzel együtt a halálba, de minimum száműzetésbe taszítana, a történtek súlyából és az ezen gyökeredző bizalmatlanságból táplálkozó részem viszont most sokkal hangosabb. Én nem vagyok Dylan, miért ne jelentene? A szavak arról, hogy a szabályoktól néha el kell tekinteni, az esetek zömében csak szavak maradnak, senki sem akarhatna a nyakába egy ilyen terhet.
A momentumra feltámadó szellő hirtelen kapja fel a gondolataimat, és viszi magával őket, nem hagyva mást hátra, mint a sivár ürességet, ami az angyal bármelyik támadásánál rosszabbul esik. Túl nagy csend támad a fejemben, így a mögülem felharsanó kiáltás okán határozottan összerezzenek, és ha most a peremen ülnék, mint azt jó néhányszor tettük a múltban, már biztos felmázolódtam volna az alant elterülő, kőkemény betonra. És ez még csak a hangja volt, a váratlan mellém libbenésére riadt madár módjára mozdulok odébb, mintha legalábbis attól tartanék, hogy megégethetne. Bármelyik pillanatban rúnákkal felvésett bilincset kattinthat a csuklóimra, végtére is…
Csendben figyelem, ahogyan helyet foglal, az üveget pedig gond nélkül emelheti ki a kezemből; mostanra felhagytam a hadakozással.
Furcsán viselkedik. Ez még a beszűkült elmémnek is egyértelmű. Éles kontrasztban a feszült némasággal, ami az imént a lényemre telepedett, és a ténnyel, hogy haragudnia kellene rám. Vagy éppen ezért a nyelvöltögetés és a becsmérlő szavai? Nem mintha nem lenne igaza, noha az eddig biztonságot nyújtó tetőre szándékkal érkeztem. A tudatom egy apró szeglete már korábban is figyelmeztetett arra, hogy az érzések, amik ehhez a helyhez kötnek, mind Natalie-val vannak kapcsolatban, éppen emiatt rá is szükségem lenne, ám így, hogy most itt van… Nem érzek különbséget, megkönnyebbedést vagy biztonságot. A kijelentései sem segítenek, de ami mindennél jobban szilánkjaira töri az elképzelt pillanat illúzióját, az az arcát tarkító megannyi sérülés, lilás véraláfutás. Ha egy kicsit több akaraterő és bátorság lett volna bennem, most nem így nézne ki, nem kellene szenvednie.
- Sajnálom, amiért ott hagytalak - bököm ki végül elcsöndesedve, tekintetemet újfent a város haloványan pislákoló fényeire vezetve. Fogalmam sincs, mikor került vissza a kezembe az üveg, így már csak azt érzékelem, hogy ismét kicsusszan az ujjaim közül. - Sikerült… - apró nyelés, mielőtt elég bátorságot gyűjtenék a folytatáshoz. - Sikerült megölnöd őket? - teszem fel halkan a kérdést, rezzenéstelenül fixálva a figyelmemet a város éjszakai látképére. Sokkal fontosabb erről beszélnünk, meggyőződnöm, mint engem tárgyalni. Talán önmarcangolok, talán csak kihasználom azt a kevés időmet, ami még hátra van, de az is meglehet, hogy egyszerűen elébe akarok menni annak, ami rám vár. Könnyebb, ha én csinálom, mintha más tenné.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 28 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 24 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2