Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Főutca •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 09, 2019 8:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 673 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
A cirkusz óta a legutolsó, amire gondolni akarok, azok az emberi kapcsolatok bonyodalmai, mégis hallva Naty meglátásait, óhatatlanul eltűnődök magamban. Vajon rólam mit árul el, hogy a legutolsó összetűzésemet először egy szomorkodó, majd sértett gyerek módjára kezeltem, áskálódva magamban a hibák után, amiket tulajdonképpen el sem követtem? Persze még most is nehéz önigazolást nyerni, érezni, miközben rosszul vagyok saját magamtól, arról nem beszélve, hogy azt az egész estét nagyon meredek lenne a kapcsolat kategóriájába sorolni. Felsóhajtok a gondolatra, mert biztos vagyok benne, hogy soha nem is fog oda kerülni, ha jót akarok neki és magamnak. Kíváncsi lennék, őt egyáltalán bántja-e az, ahogyan az egész alakult, vagy már rég elfelejtett, élve tovább a vadászoktól mentes, nyugodt életét?
- És ha nincsen kapcsolat, akkor mégis mi határoz meg minket? - nem szerettem volna leragadni a témánál, hát még érdeklődőnek, kíváncsinak mutatkozni, és valóban, az ábrázatomon nem is tükröződik a tudásszomjam, ennek ellenére csak kicsúszik a számon a kérdés. Talán mert messzebb terelgeti a témát a félvéreknél és nephilimeknél, vagy éppen, hogy közelebb. Nehéz ugyanis egyik napról a másikra elhitetni magaddal, hogy nincsen tovább, de legalábbis kevés értelme van próbálkozni, a karodat nyújtani…
Az ígéretére némán biccentek, változatlanul az üveget figyelve a kezeim között, amiről hamar kiderül; nem, hogy órákra, de percekre sem lesz igazán elegendő. Meggyőzöm arról, hogy az estét másként folytassuk, mint a lelkem aprólékos cincálása, bár ha alkoholról van szó, őt szerintem sosem kell noszogatni. A vasajtóig egyedül teszem meg a métereket, nem támaszkodok rá, már csak azért sem, mert elnézve a külsejét, még nálam is rosszabbul fest. Ha valaki annyi időt tölt a társaságában, mint én, az meg tudja még azt is mondani, amennyiben a megszokottnál kicsit feszesebben tartja az izmait, amitől a járása is veszt az átlagos, laza határozottságából - márpedig most egyértelműen másként szeli a tető padlózatát. Nem teszem szóvá, amiként a humoros előzékenységét sem méltatom szóval, mindösszesen a szemöldökeimet emelem meg leheletnyire.
A lépcsőfokokat csöndben tervezem leküzdeni, viszont Natalie, az örök történetmondó csak nem hagyja némaságba burkolózni az - ezek szerint - háromemeletnyi utunkat.
- Van hol élnem… - jegyzem meg a homlokomat ráncolva, hisz ettől nem vált kisebbé a szememben. Ha alapvetően a Brooklyn-híd alatt élő szerencsétlen lennék, akkor már lenne okom morogni a kis titka miatt. - Hogy lopjon? Továbbra is fenntartom, hogy régen nagyon unatkozhattak az emberek - csóválom meg a fejemet, várva, hogy kinyissa az ajtót. Persze a CIA neve még előttem sem ismeretlen, tehát van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem a pékségbe ruccant át egy másik kontinensre tolvajkodni a néni.
Közben végre kattan a zár, és bejutunk a lakásba, ahol túl sok mindent nem látni, amíg Nat fel nem kapcsolja a villanyt. Azután sem álmélkodok, egyszerű lakás a megszokott, régi bútorokkal, és hát, mint sokan mások, én is úgy vagyok vele, hogy amíg nem áll rugó a hátsómba, addig mindegy, hogyan néz ki például egy fotel. Az egyikbe le is hajítom magamat, semmi erőm nincsen az ácsorgáshoz vagy a lakás rejtett zugainak feltérképezéséhez - máskor már csak a biztonságunk érdekében is körüljárnék. A közel üres üveg tompán koppan a mellettem nyugvó asztalkán.
- Persze, hogy az, mert utána Abby meg rád hagyja - mosolyodok el leheletnyire, átvetve az egyik lábamat a másikon. Pontosabban fogalmazva csak a bokámat támasztom meg az ellenkező oldali térdemen, amíg a combjaimon türelmetlenül kezdek dobolásba az ujjaimmal.
- Tudod… - szólalok meg újfent, hátradöntve a tarkómat a fotel háttámlájának széléhez, és úgy pillantok el felé. - Amikor a… a cirkuszba mentünk, rólad akartam beszélni - vallom meg őszintén, mert úgy érzem, tartozok neki és magamnak is annyival, hogy ne hagyjam fortyogni benne az esetleges sérelmeit, bánatát. Végső soron kettőnk közül ő az, aki többet szeret beszélni, és nem vagyok biztos benne, hogy volt bárki, akivel megosztotta volna a gondolatait, amíg én… Fogalmazzunk úgy, alkohol felderítő küldetésre mentem. - Áthelyeztek, és egy szót sem szóltál róla. Vagy te kérted? - billentem kissé oldalt a fejemet. - Gondolom köze van az egészhez Wallenberg visszatérésének - biggyesztem mellé az információt, ugyanis a nyakamat tenném rá, hogy ő volt az oka Natalie elzárkózásának.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 4 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 09, 2019 9:52 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 881 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
- Ne tedd - nevetem el magam kedvesen, továbbra is a földet pásztázva. Fejem enyhén emelem csak fel és fordítom félre. - Egy másodpercét sem sajnálom annak, amit átéltünk. Tudod, egy kapcsolat sem tökéletes. Mindenhol vannak gondok, mindenhol vannak problémák, mosolyszünetek, néma pillanatok. Az határoz meg téged is, engem is, egy kapcsolatot, hogy miként kezeljük ezt. Rohadtul nem könnyű egy olyan városban félig nem emberként élni, mégis embernek maradni, aki vadász rájuk - vonom fel egyik vállamat könnyedén. Rajta áll, hogy miként birkózik meg vele. Feláll a pofontól és tovább megy, vagy megadja magát és az önsajnálat bugyraiba temetkezik.
Könnyű ítélkezni és könnyű a szavakat kimondani. Cselekedni annál nehezebb. Nem vagyok az ő helyzetében, cipőjében egyáltalán nem járok, csak megközelíteni tudom, sejtem, hogy miket élhet át. Nem kell kimondania, nem kell elmondania, hogy megszenvedni. Egyszerűen csak tudom, mert ismerem. De miért lennék a barátja, ha nem azért, hogy az ilyen helyzetekben akaratán kívül ráerőszakoljam magam? Azt hiszik az emberek, hogy ilyenkor egyedüllétre van szükségük, holott a nagy lótúrót. Senki sem akar ilyenkor egyedül lenni.
Halovány mosoly fut végig ajkaimon, amikor megígére, igyekezni fog.
- Én pedig ott leszek melletted. Ha akarod, ha nem - húzom fel kissé orromat, melyek így ráncokat képeznek a bőrömön épp mellettük. Arcom parányi fintorba fordul, mintha csak egy semmilyen dologról beszélgetnénk, nem pedig az életét meghatározó kérdésekről.
Nem tehetek róla, akaratomon kívül vagyok ilyen. Elviccelem a komoly helyzeteket? Vannak rá pillanatok. Mások problémáival könnyebben tudok megküzdeni, könnyebben tudok ott lenni mellettük, megoldást találni, segíteni, mint a sajátoméval. S tudom, hogy olykor a humor a legjobb fegyver tud lenni ez ellen. Még ha csak egy pillanatra is, de a valóság szörnyűségeiből kirángat. Elég szart nyelünk le nap, mint nap. Ép ésszel ezt nem lehet kibírni.
- Mi-mi, bakfitty - nevetek rá kedvesen. Ő sincs itt a gondolataival, de lehet érte egyáltalán hibáztatni? Minden, ami problémám volt az elmúlt időszakba, úgy tépte ki szívemből a cirkusz, mintha sosem lett volna. - Az a két korty igazán nem számít - hajtom félre a fejemet, és bár nem látjuk a sötétbe, hogy mennyi maradt belőle, hallani még hallhatjuk.
Ha kívánja a segítségem bal vállam nyújtom neki, karomat, ha nem, akkor bár az erős szél a hajamat, kabátomat tépi, mégis elindulok a bejárat irányába.
- Oh, nekik egy teljesen más titkot mutatok meg - szólalok meg halk, búgó hangon, kaján éllel megfűszerezve. Szememben veszélyes fény csillan. Ahogy közeledek az ajtóhoz, hirtelen járja át fájdalom a testemet.
A karmolás az oldalamon, vagy vágás - esküszöm, ha megpróbálok sem emlékszem vissza, hogy mi történt velem a cirkuszban - élesen emlékezteti magát. Ezzel foglalkoznom még  sincs időm. Igyekszem úgy mozogni, hogy a seb ne szakadjon fel, a rajta lévő kötszer védje és mindemellett a járásom is normálisnak lehessen mondani.
Tényleg Nat, több kívánságod nincs?
Ami azt illeti egy egész listám van, de jelenleg ezzel a kettővel is beérem.
- Ez esetben - állok félre az ajtóban, hogy udvariasan előre engedjem. S hogy lássa kivel is van dolgom, felsőtestem is meghajtom előttem, mint egy igazi komornyit. Jobb karomat behajlítom a hasamhoz, ballal pedig mutatok a lépcsőház irányába.
Sejtéseim szerint nem fog élni a lehetőséggel, így fogamat szorítva indulok meg előre. Tincseimet fülem mögül előreszedem, hogy arcomat takarja. Ezernyi fintor, ránc, fájdalommal teli tekintet fut át rajta, amíg háttal állok neki. A fordulóban azonban megerőltetem magam és a gondtalanság látszatát keltem.
- Csak három emelet - nyugtatom inkább magamat, mint hogy őt tájékoztassam. - Kellemes lakás, évek óta senki sem járt benne - mesélem egy szem barátomnak. - Tudom, tudom, szörnyű barát, hogy sose mondtam még - érek le a kívánt szintre és fordulok el balra.
A legtöbb lakás néptelen, alig lakják már a lakásokat, amelyiket meg igen… Ebben a késői órában biztosan már alszanak.
- A félvér háború előtt egy igazán kedves, idős házaspáré volt. Rengeteget jártak Abigailhez, én pedig hozzájuk, kisegítettem őket, takarítottam, hoztam nekik élelmiszert, főztem is nekik, tudod ilyen kis apróságok. Ők pedig a lehetetlen történeteikkel szórakoztattak, az egész apokalipszis előtti világról. Bár szerintem a fele csak mese volt, mégis jól kijöttünk. - megállok a háromszáznegyvesen ajtó előtt. Zsebembe nyúlva tolvajkulcsot halászok elő. Pár másodperc csak, amíg a sötétbe elbabrálok a zárral.
- A nő a CIA-nál dolgozott és legtöbbször a komcsik országába utazott, hogy… hát néha egy-két dolgot ellopjon - a zár halkan kattan. Nem állítom, hogy tőle tanultam a trükköt, de valóban sok mindent köszönhetek neki. A gomb alakú kilincset pedig óvatosan fordítom el. - A manusé pedig a gin gyár volt - csillannak meg szemeim, ahogy kinyitom az ajtót és előreengedem a lakásba.
Puritán hajlék, alig néhány bútor, az is az előző századot szólítja meg, nem is mintha nagyon gyártanának bármi újat. A falon jó pár kép, leginkább csak a két párról, gyermekük nem nagyon volt. A bútorokat halvány porréteg fedi. Az egész lakás nem más, mint egy stúdió. Kettejüknek éppen elég volt, soha nem akartak villában élni, ez a kis szerénység hozzájuk illett. A konyhában alig van bármi, a hűtőt hét év alatt elvitette Abigail. A bútorok mégsincsenek letakarva fehér lepedővel.
- Sajnos azok közé tartoztak, akiket a félvérek megöltek, de… - ha besétál elrohanok mellette, hogy két méterrel a bejárattól a főkapcsolóhoz lépjek. Pár másodperc és halvány derengésben játszik fényt a lakás. - Mindent Abigailre és rám hagytak. Így a pia az enyém, minden más meg az övé. Fair megoldás volt - bólintok, majd az egyik zárt szekrényhez lépek. A kulcsot elfordítva nyitom azt ki, amibe több fajta gin is található. Leginkább csak az, mivel azt szerették a legjobban.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 07, 2019 7:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 588 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Kényelmes dolog, és felszabadító érzés Wallenbergen élezni a fogaimat a saját problémáim helyett, ám Nat szűkszavú válaszaiból s az előlem elrejthetetlen reakcióiból ítélve ez a téma meg neki terhesebb a kelleténél. Vajon emiatt volt olyan sokáig letört a cirkusz előtt? Még csak meg sem tudtam vele beszélni a nehézségeit, és most úgy érzem, hogy fényévekkel le vagyok maradva az életében, ilyen pedig még nem fordult elő velem. Biztos vagyok benne, hogy voltak, vannak és lesznek is titkaink, amiket nem akarunk mindenáron megosztani egymással, de ennyire még sosem voltunk távol egymástól. Újfent elragadja a szívemet a keserűség, amiért hátrahagytam nem pusztán azokkal a szörnyekkel, hanem a gondolataival, problémáival…
Egyszerűen pótolhatnám az elmaradásomat, azonban nem tűnik helyesnek a pillanat, túl mély a csend, amibe burkolózott. Ez viszont magával hozza, hogy ismét én kerülök a reflektorfénybe. Nos, ne engem hibáztasson, ha ezek után semmi nem marad az üveg alján.
- Sajnálom - jegyzem meg halkan, miután bevallja, hogy sosem volt fenékig tejfel az életük. Nem ismertem Dylant, ezért nem is tudhattam, milyen ember lehetett, de valahogy egy békés férfinak képzeltem el annak alapján, amit nagy ritkán megosztott velem belőle Naty. Sosem tűnődtem el azon, hogy a félvér volta mivel járhatott, pontosan úgy gondoltam rá, ahogy valószínűleg mindenki más; a titka lelepleződésének pillanatáig átlagos emberként élt az utólag róla felépített emlékezetemben. Mintha csak váratlanul megbetegedett volna, pedig erről szó sincs, és ez most tudatosul bennem igazán. Mélyet sóhajtok végül, közben az üveget mustrálva a kezeim között. - Igyekszem - ennél többet nem ígérhetek, legalábbis nem úgy, ahogyan ő szeretné. Én másban látom a megoldást, mert hiába tanulom meg kezelni és kontrollálni magamat, a lebukást előbb-utóbb így sem fogom tudni elkerülni. Elvégre vadász vagyok, még ha mostanság nem is tűnök annak. Nem, ennél többre van szükség.
Ettől függetlenül a minimális észrevételeimet megosztom vele, és igen csak meglep, amikor még arra is jut időm, hogy megkérjem a téma ejtésére. Persze nem bánkódom, ha valami jobban mardos, mint ez az egész lehetetlen szituáció, az Dom eltűnése, és nem csak azért, mert egy idő után teljesen belézúgtam. Gyerekkorunk óta együtt edzettünk, együtt követtünk el mindenféle ostoba csínyt, együtt szenvedtük el a büntetést, amit a tilosban járásunk okozott, egyszóval ő volt a legjobb barátom, aki az égvilágon jobban ismert mindenkinél. Ha csak szakítunk, még az sem fájt volna annyira, mint a szó nélküli eltűnése. Az érzés, hogy nem tudom, mi történt vele pontosan.
- Mi? - kapom fel a fejemet a váratlan beleegyezésére, majd rögtön legyintek is, tudatva vele, hogy a zavarodottságom ideiglenes volt csupán, hallottam, amit mondott. - Nem az egészet, te is ittál belőle, és még van benne - a fény felé tartva próbálom megmutatni neki, noha a sötét üvegen keresztül aztán túl sok minden nem látszik.
A hátba veregetésére kiábrándultan nyögök egyet, majd a falba kapaszkodva felkecmeredek a kényelmetlen betonról. Elég régóta vagyok már itt, az elfogyasztott alkoholt pedig volt ideje feldolgozni a szervezetemnek. Nem mondom, hogy nem szédelgek egy kicsit, vagy hogy képes lennék hibátlan lövést leadni az íjammal, de még közel sem vagyok az eredetileg kívánt állapothoz.
- Remélem a pasijaidat nem ezzel a szöveggel szeded fel… - szólalok meg, mialatt a tetőre vezető vasajtó felé indulok. - Megmutatom neked a titkos készletet… - az iménti mérhetetlenül negatív hangulatommal kontrasztban kekeckedő horkantás bukik elő belőlem, ahogy visszatérek a biztonságos terepre, avagy a piszkálásához. El akarom felejteni ezt az egész nephilim dolgot, úgy pedig nem fog menni, ha továbbra is ezen rágom magamat. El kell terelnem a figyelmemet.
- Hölgyeké az elsőbbség - nyitom ki előtte az ajtót egy, a kelleténél nagyobb rándítással.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 4 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 06, 2019 5:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 710 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Wallenberg legyen az én problémám. Ha nem tudnék… Ha képtelen lennék szót érteni vele, Ha kiderülne a mi kis titkunk, akkor van még egy lehetőségem. Előbb azonban még el kell hozzá érnem az angyalt. Tudom, hogy mit kockáztatok vele, de ahol már nem segít a józan ész, az ítélőképesség, esetleg a szép szavak… Ott az ember kezd kétségbeesni. Tudom, hogy én is kezdek kétségbeesni. Nem először járom végig ezt az ösvényt, de szeretném hinni, hogy okosabb vagyok mint nyolc éve.
Okosabbnak kell lennem. Alex miatt.
- Ő legalább is ezt mondta - vonom fel az egyik vállamat, számat is elhúzom. Túl sok minden történt vele is, amiről nem tudtunk, most pedig csak félvállról vágja az emberhez. Mintha ezzel minden meg lenne oldva, holott a kérdések csak sokasodnak.
Félek, ha sokáig fogunk így viselkedni egymással Wallenberggel végleg el fogunk egymástól távolodni. Titkok árnyékolják be életünket, titkok, melyeket nem akarunk egymásnak elmondani, éppen amiatt, mert a másikat féltjük. Vagy mert mást féltünk egymástól. Mégis újra és újra visszatalálunk egymáshoz. Különös macska-egér játék ez tőlünk, de örökké nem csinálhatjuk. Az őszinte kommunikációt most mégis ő vágta gajra.
Alex gúnyos szavára felhorkanok. Nem a hanghordozása miatt, hanem a tartalma miatt. Fogaimat szorítva feszül meg arcomon a bőr. Eltekintek a város irányába, hogy ne kelljen rá néznem. Fogalmam sincs még mindig, hogy mi játszódik le bennem, ha erre gondolok.
- Segített neki. Túlságosan is - adom meg számára a választ. Szóval még az angyalt is magával hozta a Tanácsterembe? Mégis miként… Miként kerülte ez el Mindannyiunk figyelmét? Kezeim ökölbe szorulnának, most mégsem engedek a kitörni vágyó haragommal.
Nem engedhetek neki.
Sem ezeknek a gondolatoknak. Megvan a maguk helye, majd… Majd ha egyedül leszek.
Kezének megfogására tett kísérletem csúfos kudarcba fullad. Mély sóhaj hagyja el magamban bensőmet, hangot mégsem adok neki. Csak figyelem mellette a város tompa fényét. Kíváncsi lennék, hogy egykor, minden előtt mennyirevel lehetett fényesebb. Pompásabb. Vajon a városba maradtam volna, vagy elhagytam volna, engedve a kalandvágyamnak, a kíváncságomnak, mellyel a világot fedezhetném fel?
Ujjaimmal babrálva engedem le vállaimat, hátam kissé meggörbül. Jól esik most így ülni.
- Öhm - kezdek bele két kérdése nyomán. Gyűlölök ebben igazat adni Drakenek, de… - Nem teljesen. Próbálta. Józan pillanataiban, minimálisan, úgy volt vele, hogy ezzel elég is volt, de amikor ideges volt, vagy mérges? Képtelen volt kordában tartani az erejét. Az előző kecót ahol éltünk teljesen szétverte így. Nálunk nem én voltam a tányér hajigáló - nevetem el magamat halkan letekintve a kezemre. Körmömről a lakkot kezdem el kaparni, apró szemekben pereg le a földre, vagy épp viszi el egy lágy fuvallat. - Nem akart ő sem tudomást venni róla - tekintek fel rá mosolyogva Alexra. - Ne kövesd el kérlek a mi hibánkat - kérem, kérlelem a testvéremet. Mert számomra az, az öcsém. A világ végére is elmennék érte.
Hibázik. De minél jobban ismeri magát az ember, ennek a faktornak annál kevesebb a kockázata. Szeretném, hogyha ezt megértené, de azzal is tisztában vagyok, hogy ez most túl sok neki egyszerre.
Csendesen hallgatom, hogy miként vélekedik az erejéről. Szemöldököm ráncolom, hiszen nem sok értelmét látom ennek, vagy csak mert nem tudok neki ebben segíteni? Magának kell rájönnie, hogy mire képes?
Dom… Számára sem volt könnyű ez a szakítás. Miért vagyunk mindketten ennyire elcseszettek? Hogy születhettünk ennyire szerencsétlen csillagok alatt? Egyszer, egyszer nem tudnánk egy normális paliba belezúgni, de tényleg?
Szólásra nyitom számat, ám mielőtt hang hagyhatná el, a ki nem mondott szavaimba vág. Ajkaimat összepréselve zárom be őket, lenyelem a gondolataimat és az arcát figyelem. Szemei nem csillognak már, nincs bennük a gyermeki ártatlanság, a naivság, az a jóság, mely körbejárja. Keserű. Érzem, hogy szívem elszorul, a mellkasomra súly helyeződik, mely pillanatról, pillanatra egyre jobban fojtogat.
- Rendben - egyezek bele, ám remélem tisztában van vele, hogy ennyivel nem ússza meg. Nem velem. Tekintetem levándorol az üvegre.
- Bepusziltad az egészet? - ráncolom össze a homlokom. - Hirtelen nem tudom, hogy mérges vagy büszke legyek rád - veregetem hátba. Eljátszhatom a gondtalant, ha ezt szeretné, hogy ne lebegjen a fejünk fölött véres kardként a jelenség, mellyel együtt kell élnie.
- Gyere megmutatom neked a titkos készletet - vonogatom fel a szemöldököm. - Valójában nem titkos itt van az épületbe, még az is lehet, hogy már valaki felfedezte és már ott sincs - állok fel mellette és nyújtom a kezemet, ha szükségét érezné. Ha másért nem, ha ennyit ivott és most fel akarna állni, nos hát… lehetnek koordinációs zavarai.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 02, 2019 9:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 689 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Vannak dolgok, amelyekről nem tudja, hogy tudhatom-e, ellenben a megmenekülésemet szolgálnák. Az életkedvét még nem hátrahagyott énem felhorkantana a kijelentésen, aztán ugyanúgy rádöbbenne, mint a mostani, hogy igazából nem is érdekel a rejtélyes megoldás. Nem hiszek a csodákban, ebben a világban egyszerűen nem léteznek olyanok, csupán kisebbik szar a nagyobbik szar helyett, amivel mindenki boldogan beéri. Azt hiszem, az előbbi az én esetemben a száműzetés lenne, feltéve, ha nem mérlegeljük a hosszú távú hatásait. Még most sem tudom felfogni, hogy jutottam idáig szinte egyik pillanatról a másikra; az előző héten még az volt a legnagyobb problémám, hogy már megint rossz embernél kezdtem, illetve Natalie -t kellett felráznom az elzárkózásából, mindamellett, hogy együtt éltem az áthelyezése nehézségeivel Ed képében, most meg azt fontolgatom, melyik opció a kedvezőbb, meghalni vagy elhagyni a várost? Mert hiába igyekszik minden erejével biztosítani Nat, hogy nem lesz baj és létezik köztes megoldás, én egyszerűen nem tudok hinni ebben.
A sokadik, mély sóhaj gördül le a mellkasomról, amikor a karomra siklik a keze, habár ez most félig a megkönnyebbedés hangja; végre nem rólam és az elfelejteni kívánt problémáimról beszélünk, hanem a városról és a démonról, aki elég nagy galibát okozott benne az utóbbi másfél, lassan két évben.
- A Halállal? - megrökönyödve kérdezek vissza, épp az utolsó pillanatban emelve félre a számtól az üveget, mert már belekortyolni terveztem. - Ha jól tudom, nem egyedül kellett neki elbánni vele - vonom meg az egyik szemöldökömet, és csak aztán iszok bele a kesernyés ízű pancsba. - Vagy megdöbbentő fordulatként hátrahagyta az angyal, akivel a Tanácsteremben parádézott? - csodával határos módon megtalálja az útját a hangomba a gúny, noha könnyebb így, hogy nem magamról kell beszélnem, mert ezzel nem kockáztatom a vékonyka fonál elpattanását, ami a teljes összeomlásomhoz vezetne. Vagyis büntetlenül tölthetem ki valakin, valamin a bennem fortyogó frusztrációt, ami még soha nem esett ilyen jól. Egészen addig, amíg alattomosan bele nem kúszik az elmémbe a gondolat, hogy félig nekem is közöm van a tollas dögökhöz...
Összeráncolt homlokkal tekintek az üvegemre, mialatt Naty elhelyezkedik mellém, a gondterhelt arckifejezésemet azonban egykettőre felváltja egy elbizonytalanodott, ahogyan megérzem az ujjait a tenyeremen a sajátjaimhoz közelíteni. Nem irtózom tőle, vagy a közelségétől, de a kézfogást másnak kell tartogatnia, mert egyébként sem vagyok oda értük, most pedig végkép nem vágyok a dologra. Távol akarom tőle tartani magamat, szóval a lehető legnagyobb diszkrécióval elhúzom tőle a kezemet, és azt is az ital köré simítom, mintha eredendően is ez lett volna a szándékom vele. Így hallgatom az elkövetkezendőkben, s valahol mélyen legbelül megdöbbent, amiért erről még sohasem beszélt nekem. Igaz, hibáztathatná bárki érte? Wallenberg és a tanácsai… Nekem inkább úgy hangzik, mint egy figyelmeztetés; legközelebb meg se próbáld titkolni, hanem menj el, vagy számolj a következményekkel. Mert hát nehezen hiszem el, hogy Nat és Dylan teljesen a homokba dugták volna a fejüket.
- Miért, Dylan nem tette? Ő nem próbálta meg? - kérdezem halkan, ezúttal rezzenéstelenül tűrve, hogy végigsimítson a jó pár napos borostától szúrós arcomon. Nem igazán volt erőm és kedvem a külsőmmel foglalkozni. - Előbb-utóbb mindenki hibázik - mélyet szippantok az éjszakai levegőből az orromon keresztül. Nincsenek csodák. Még olyanok sem, amelyekben annyiban maradnak a kínos kérdések, és a faggatózás a soha nem kívánt képességeimről. Újabb kortyot tudok le a torkomon az italból, és az üveg súlyán érzem, hogy ez már egy órát sem fog kitartani.
- Tudod, amelyiket még annál a démontámadásnál találtak, ahol Dommal… - elhalkulok, mert akárhányszor eszembe jut, még mindig ugyanolyan fájó ürességet képez a mellkasomban az emléke, mintha csak tegnap tűnt volna el az apjával. - Mindegy. Kiszámíthatatlan pillanatokban, ha valamihez hozzáérek, olyan, mintha egy másik világba csöppennék - például a Pokolba, aminek a látványától változatlanul borsódzik a hátam.
- Figyelj, Naty… Nem lehetne, hogy ma nem foglalkozunk ezzel? Csak el akarom felejteni egyetlen éjszakára - bizonytalanul pillantok fel rá, noha egyhamar odébb kapom a tekintetemet. Nem csupán egyetlen alkalommal szeretnék a feledés homályába veszni, mert az utóbbi héten szinte minden nap ezzel próbálkoztam, és jól tudom, hogy nem is a mai lesz az utolsó. Neki viszont nem kell erről tudnia. - Ha segíteni szeretnél, akkor igyunk valami rendeset, ez mindjárt elfogy - lötyögtetem meg az üveget magam előtt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 4 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 30, 2019 7:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 772 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Nem én hozom a törvényeket. Ebben igaza van, hanem az anyja, a bátya, az unokafivérei, nagybátyjai. Wallenberg. Nincs egyedül, még ha azt is hiszi. A maga módján az anyja is szereti, még ha szerintem sokszor csak kihasználja. Tony is, még ha egyre kevésbé mutatja ki. Emiatt a falba tudnám verni a fejét, hiszen tudom, hogy megviseli a Kis Hercegem.
Nem én hozom a törvényeket. Nem. De tudok küzdeni azért, hogy megvédjem, a végsőkig el tudok menni, azért, hogy biztonságba legyen. S ne higgye azt, hogy ezt nem fogom megtenni. Okosabb vagyok, mint hét évvel ezelőtt. Több a tapasztalatom.
Akkor nem Drake állt a város élén, ha igen, tudom, hogy meg tudtam volna győzni, hogy hagyja életbe. Még egyszer nem fogja ezt eljátszani, nem ha jót akar magának.
Ha nem akar egy kétszínű senkiházi lenni a Tanács szemébe. A szemembe.
Tudom, hogy sokat képzelek a kettőn közötti kapcsolatról valószínű, hogy tévesen. De vannak ellene fegyvereim. Már vannak.
Már nem engedném, hogy ugyanaz megtörténjen még egyszer.
- Nem, de tudok rá hatni. Vannak, dolgok, melyeket nem mondhatok el neked, melyről nem tudom, hogy tudhatsz-e - segített neki egy nyavalyás angyal. Ráadásul azt próbálta nekem piedesztrára emelni.
Persze nekem egy szavam sem lehet a legutóbbi angyali találkozás után, de én nem is akarnám Alexet azért megölni, ami. Elítélni, vagy száműzni. Fegyverként tudom használni ellene azt az angyalt, akiben olyannyira megbízott. Jobban, mint bennünk.
Még mindig keserű szájízt hagy a számban a történtek. Változtatni nem tudok rajta, túllépni… még idő kell számomra is, ezzel most mégsem foglalkozhatok, hiszen van, ami ennél is fontosabb.
Alex.
Ha pedig nem tudnék hatni Wallenbergre? Fejem félrehajtva figyelem, miként őrli magát, miként hatja fejét tenyerébe, miként mar a hajába.
Lelkemet egy angyalnak adhatom el, a képességért, amivel ő bír. Nem kell senkinek tudnia, hogy mi történt.
Senkinek.
- Legalább nem fogok unatkozni - mosolygok rá egy kacsintást követően. Karjára simulnak a kezem. Esetlennek érzem magam. Gyűlölöm az érzést, amikor itt van valaki, akit szeretek, aki oly sokat jelent nekem, látom szenvedni, és képtelen vagyok bármit is tenni, hogy jobb legyen neki.
Kétségbeesés mindkettőnket körülöleli. Ehhez hasonlóval soha nem találkoztunk még, de tudom, hogy ketten, együtt túlleszünk rajta. Amíg számíthatunk a másikra, tudom, hogy semmi rossz nem történhet velünk.
- Lényegtelen, hogy él-e - főleg, mert nem tudom. - Azt mondta, hogy kiestek neki időszakok, amikor találkozott a Halállal. Elmondhatta neki, ő pedig tovább adhatta és így tovább, gyűröződik. Nem alapozhatunk arra, hogy megölte, bár kétlem. Egy lovassal egyedül nem fog tudni elbánni, még Wallenberg sem - ennyire azért nem nagy ász, bármennyire is tartja mindenki annak.
Persze, hiszen hűséges katonák állnak a háta mögött, kik bármennyi golyót felfognának neki. Émelyítő a ragaszkodásunk hozzá. Fene sem tudja, hogy mivel érte ezt el, de…
Fenekemet a betontömbnek támasztom Alex mellett, ha engedi, akkor kezem simul a kezébe, ujjaimmal fonom körbe az övéit. Finoman hajolnak, óvón.
- Mindketten félig emberek vagytok. Talán rátok máshogy hat - jegyzem meg, egy momentum után, mellyel átgondoltam. Vele is féltünk, vele is kísérleteztünk.
Mindketten túl akartuk élni. Élni akartunk, együtt, boldogan, bármi áron. Miként tudhatnám megértetni vele, hogy értékes az élete?
Mond Isten, hogy miként?
Tiltakozására nagyot sóhajtok.
- Most nagyon meg fogsz utálni - kezdek bele komolyan, amikor újra nagy levegőt veszem és csak lassan fújom azt ki. Okosabb vagyok, mint hét éve. Számos hibámból tanultam. - Dylan halála előtt elmentem Drakehez könyörögni, hogy ne ölje meg. Minden egyes másodpercre emlékszem, ami akkor kettőnk között történt - ez egy olyan dolog, amit nem könnyen felejt el az ember. - Próbált józan ésszel hatni rám… képzelheted milyen sikerrel - nevetem el magam halkan, fejem lehajtva, majd rátekintve. - Azt mondta, hogy felelőtlenek voltunk, hogy azt hittük, hogy képesek vagyunk megoldani. Azzal, hogy nem veszünk róla tudomást, nem jelenti azt, hogy nem létezik. Ha elnyomunk az ösztönt, az nem szűnik meg létezni, Alex. Bármennyire is idegenkedsz tőle, meg kell tanulnod használni, hogy aztán kordába tudd tartani - tekintek rá halvány mosollyal az ajkamon, ahogy őt tekintem. Szabad kezem az arcára simul, borostáján simítok végig. - “Az, hogy nem vettetek róla tudomást róla, keveset használta pont ezt eredményezte?” Ezt kérdezte tőlem. Ne ess Dylan hibájába - persze van egy másik járható út a számára, mégis szeretném, ha megtanulná kezelni.
Ha megtudná, hogy mit tud, hogy tudja kezelni, hogy tudja, hogy mire képes, hogy tudja használni, hogy aztán amikor nem akarja kordába tudja tartani. Az érzelmek vezérelnek minket. Ha nem tudja, hogy mire képes akár a szárnyaival, erős érzelmi ráhatás alatt ugyanaz történhet, mint legutóbb. Elő jönnének.
- Kő? Mi történt a kővel? - puhatolozom kezem elvéve tőle. Ölembe ejtem őket, ujjaimmal babrálok. A gyűrűmmel. - Milyen látomások? - kérdezem újra, képzelem, hogy mennyire nem esik neki jól a  faggatózásom. - Szeretnék segíteni neked, Drágám - hajtom le kissé a fejem, így tekintek rá, kissé kicsafart módba.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 29, 2019 7:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 692 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Ha nem kockáztatnám minden egyes kimutatott érzésemmel azt, hogy a végén egyszer csak zubogó áradatként kiömlik belőlem a káosz, ami odabent terjeng a mellkasomban, akkor valószínűleg most felhorkantanék Natalie újabb, meggyőzésemre tett kísérletén. San Francisco… Két éve még elképzelhetetlen volt a két város közötti szövetség, amit ki ütött nyélbe legvégül? Én. Ki bolyongott a bázis lezárt pincerendszerében az újdonsült szövetségeseinkkel, utána mélyen hallgatva a valódi indokról? Én. Őszintén szólva egy percig sem hinnék magamnak a helyükben. Egy nephilim, aki összedolgozott az angyalokkal, aki lehetővé tette, hogy pofátlanul beszivárogjanak a városunkba… naivnak vagy hülyének kell lenni ahhoz, hogy egy New York-i ember, vadász ezt ne értékelje összeesküvésnek. Nyilvánvalóan nem dolgozok az angyalok kezére, sem az anyáméra - eddig még csak a politika sem érdekelt -, ráadásul a veszély is valós, ami ellen szövetkeznünk kellett. Mindennek megvan a logikus, egymásból következő magyarázata, viszont ez csak az én fejemben él, és Natyéban. Talán még pár emberében, akik képesek túllátni a családom hírnevén és utálatán, de emberként éltem eddig, a természetük ezen oldalát már bőven volt szerencsém kitapasztalni.
Továbbra is a hajamat markolászom az egyre növekvő feszültségtől, és dörgölöm a homlokomat a tenyerem aljával. Biztos vagyok benne, hogy piros csíkot fog hagyni az újra és újra ismételt, erőteljes mozdulat, ám ameddig arra koncentrálok és nem a bensőmet szorongató, fájdalmas gondolatokra, addig nem zavarnak a következmények.
- Hmm… - mindössze ennyit tudok kipréselni magamból, ahogy újabb kísérletet tesz a megnyugtatásomra, a feszengésem elcsitítására, mintha azok teljesen alaptalanok volnának. Tudom, hogy nem fordulnék a városom ellen, azonban hányan mondhatják el ugyanezt rólam? Annyira nem törekedtem arra, hogy jóban legyek mindenkivel.
- Nat… nem te hozod a törvényeket… - sóhajtok fel halkan a vidám eszmefuttatására róla és Wallenbergről. Talán van gyenge pontja, talán nincs, én nem tudom és pontosan ez az, ami miatt úgy érzem, hogy pillanatokon belül kicsúszik alólam a tető, aztán pedig a talaj. Fogalmam sincs, ezúttal mivel nézek szembe, és a lehetséges kimenetelek kapcsán is túlnyomó többséget élveznek a negatív variációk. Abban ugyan igaza van, hogyha kiállok magamért és hasznossá teszem a képességeimet, akkor lehet esélyem a folytatásra, de egyelőre még el sem tudom fogadni a tényt, hogy egyik napról a másikra egy szörnyeteggé váltam.
Legszívesebben eggyé olvadnék a fallal, aminek éppen nekidőlök, ám még nagyon bele sem tudom képzelni magamat a megnyugtató gondolatba, mert Natalie ismét felráz a csendes agóniámból. Újfent arra kér, hogy bízzak benne anélkül, bármit elárulna a tervéből. Eddig megbíztam benne, nem volt okom egy percig sem kételkedni az indíttatásaiban vagy a képességeiben, de ez egy teljesen más szituáció. Egyszerűen képtelen vagyok nyugodt szusszanással hátradőlni és várni, hogy esetleg megoldódjanak a problémáim vagy sem, és azt sem akarom, hogy megüsse a bokáját miattam. Ez nem az ő harca.
Mégsem ellenkezek, hisz tudom milyen, ha valamit a fejébe vesz. Az egyetlen dolog, amivel megelőzhetem a komolyabb bajt, ha előbb lépek nála a megoldás érdekében…
Wallenberg említésére oldalra kapom a pillantásomat.
- Nem lesz könnyű dolgod - jegyzem meg elcsöndesedve az ölelését követően, majd visszafordítom rá a tekintetemet. - Egyáltalán életben van a démon…? - nem tudom elképzelni, hogy a vezetőnk csak úgy hagyta volna ellógni, elvégre képes volt a várost is itt hagyni annak érdekében, hogy végleg leszámolhasson vele. Ismét meghúzom az üveget.
- Mi köze van az egyiknek a másikhoz? - vonom össze a szemöldökeimet értetlenül, s a mellékelt grimaszom is inkább szól a furcsa gondolatmenetének, mint az alkoholnak. Már alig érzem a marását a torkomban. - Hagyjuk - legyintek, visszadöntve a vállamat az érdes betonfalnak, igaz, hamar megbánom a „lehurrogását”, mert még az albínó sajtevőkről is szívesebben beszélnék, mint a képességeimről. Mély levegő préselődik ki a mellkasomból, ahogy magam elé tekintve próbálom összetenni a fejemben a különös tapasztalásaimat.
- Dehogy is… - fordulok felé elhűlten, mert még az elképzeléstől is idegenkedek, hogy újra előjöjjenek azok a valamik a hátamból. Megvagyok nélkülük. Néhány pillanatig még hasonló arckifejezéssel meredek Natalie-ra, aztán megint csak előre felé bámulok. - Volt néhány… eset. Ott volt az a kő, de később már nem csak annak kapcsán voltak… valamiféle… látomásaim - nyögöm ki nehézkesen. - Ötletem sincs, mit jelenthettek - vonom meg a vállaimat. Tulajdonképpen vannak - számomra - meredek elképzeléseim, ám nem akarok ennél mélyebben tárgyalni róluk.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 4 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 8:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 617 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Való igaz, hogy nem őt kell meggyőznöm erről. Ő sem ért sokszor egyet a Tanáccsal, a szabályokkal, még ha azok a mi érdekünket is szolgálják. Különbség van félvér és félvér között. Különbség van nephilim és nephilim között, ahogy angyal és angyal között is. Képmutató lenne Wallenberg, ha nem éppen ő látná ezt be.
- Csakhogy a világ változik. Alig két évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy nyissunk Fricko felé. Most meg? Velük működünk együtt, angyalokat engedünk be a városba és nem öljük meg őket. A világ változik, folyamatosan, új erőviszonyok kerültek előtérbe. Ilyenkor mindenkire, aki megbízható szükség van - győzködöm továbbra is úgy, mintha valóban őt kellene erről meggyőznöm.
Őt is kell. Lehet, hogy ez csak egy érdeknek tűnik a számára. Nem is vitatkoznék vele, mert ez így is van. Ki kell használnia azt, ami, ebben a világban. Csak úgy élhetünk túl, függetlenül attól, hogy emberek vagyunk-e, vagy sem.
- Nem is a nephilimek - tudatom, mielőt tmég téves következtetést vonna le. - És ott leginkább a démonok hibája volt, na meg a félvéreké. Nem hinném, hogy az angyalok titeket használnának, nem mintha lehetne, nem mintha megtennéd - ha igaza van az angyalnak Gabriel angyalai nem jöhetnek a városba. Nem ölhetnek meg senkit, büntetlenül.
Az ő törvényei, az ő szavai. Tőle védettek vagyunk. Ha igazat mondd és miért ne mondana? Miért akarok ennyire hinni neki? Miért akarok bízni benne? Miért nem tudom kiverni a fejemből?
- A vitához itt vagyok én - vigyorodok el diadalittasan. - Wallenberg sem szent, neki is megvan a gyenge pontja. Ne hidd, hogy nem használnám ellene - vigyorgok továbbra is. Ha belátja, ha nem, láttam rajta, hogy kötődik ahhoz az angyalhoz. Ugyan már, becézte is. Ha ő büntetlenül tarthatja vele a kapcsolatot, akkor Alex is büntetlenül élhet.
Lassan nevetem el magamat, hallva aggódását. Fejemet enyhén lehajtom.
- Hé. Azért teljesen nem ment el az eszem. Már csak azért sem, mert ha olyat tennék és kitudódna, téged jobban rágna a lelkiismeret, mint engem - vállát biztatóan lapogatom meg. - Te is tudod, hogy nem tennék olyat, főként nem ártatlanokkal, amivel ártanék nekik. A porondmester… na ő nem ártatlan - szóval ő mehet a föld alá, vaskoporsóba. Pápá. Őérte könnyeket nem fogok ejteni. Ő egy olyan ember, aki káros ránk nézve.
Ölelésembe próbálom csillapítani magam, szívem heves ritmusát így is hallhatja. Aggódom érte, jobban, mint bármikor. Helyzetünk nem könnyű. Sem az övé, sem az enyém. Én, ki mindig óvnám, ki soha nem akarta, hogy vadász legyen. Ő, amilyen helyzetbe került.
Szemeimet behunyva egy pillanatra az égre tekintek.
Mikor lesz ennek mind vége, Isten?
Fohászkodom hozzá, választ nem várok tőle.
- Nos, Wallenberget megszállta egy démon, de úgy érzem, hogy ezt már tudod - régebb óta mint én .Nem hányom a szemére, van ennél kisebb problémája is. - Akivel nem tudom mi történt. Mivel senki sem veszi komolyan, így a kezembe vettem a dolgokat - vonom meg a vállamat. A démon mindent tud rólunk. Így tudja, hogy mik az erősségeink és a gyengeségeink.
Mivel a visszatérte óta annyit sem vagyok képes aludni, vagy pihenni, mint az eltűnésének az idején, így valamivel legalább elütöm az időm. Napról napra egyre jobban érzem magamon a fáradtságot, egyelőre mégsem foglalkozom vele. Nekem is van épp elég gondom.
- Dylannek sem - vonom össze a szemöldököm, ahogy visszaemlékezek rá.
Megjegyzésére halkan hümmentek egyet. Fejemet kissé oldalra is biggyesztem, elismerő bólintás gyanánt.
- Ha így folytatod napokon belül hófehér lesz a hajad, onnantól meg már csak egy lépés, hogy albínó legyél. De ígérem, bőségesen megjutalmazlak sajtokkal - viccelem el a dolgot. Nevetek, nem rajta, vele kívánok. De rossz nézni, ahogy iszik. Amit iszik.
- Nana! - figyelmeztetem kezem felemelve. - Csak én adhatlak el! - vigyorgok rá. Leülök mellé, hogy újra az ég felé tekinthessek. - Szóval nem tapasztaltál még semmi különöset? Mh. Repültél már - kíváncsiskodom őszintén, újra felé fordulva. Nem fogom neki engedni, hogy ne foglalkozzon ezzel. Meg kell ismernünk, hogy mire képes. Miket tud. Használnia kell őket, hogy kordában tudja tartani. Ezt még egyszer nem fogom elrontani.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 6:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 643 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Natalie még mindig nem érti, vagy csak nem akarja kimondani, mert lelket akar önteni belém, holott a napnál is világosabb, hogy a mi társadalmunkban nincsen helye a kivételeknek.
- A törvényeink szigorúak és igazságtalanok, de miattuk éltük túl eddig - jelentem ki csöndesen, határozottan magam ellen beszélve, de csak mert tudom, hogy nem is engem és nem is őt kellene meggyőznünk arról, hogy miért nem jelentek fenyegetést a városunkra, hanem azokat, akik a félvér háborúban elvesztették a szeretteiket éppen az olyanok miatt, akikben egyébként előtte megbíztak. - Egy kalap alá fognak venni, Naty, mert egyszerűen nem fogok közéjük tartozni. Mert nem az emberek akarták lassan hét éve kiirtani a várost… - sóhajtok fel ismét, noha a további meglátásait hallva úgy érzem, még mindig nem sikerült egy nevezőre jutnunk. Még ha be sem köp senki, és elfogadom magamat annak, ami vagyok, akkor sem lesz már ugyanolyan az életem. Állandóan a hátam mögé kell majd néznem, vigyáznom arra, mit teszek vagy mondok, és még így is jöhet egy szituáció, amiben meg kell majd védenem valakit… nephilimként, és aminek következtében valaki más pedig meghal, aztán újra ott fogunk állni, ahol most. Ahol Dylan is állt a kivégzése előtt.
- Elég nehéz vitatkozni azokkal, akik a törvényeinket hozzák, és akik fel vannak hatalmazva arra, hogy bármikor golyót repítsenek a fejembe - dünnyögöm, jobbra, majd balra ingatva a fejemet, hogy a tenyerem aljával végigdörgölhessek a homlokomon. Végső soron mások határozzák meg, hogy mennyit érek, teljesen mindegy, mennyire vagyok biztos magamban vagy elfogadó magammal szemben. És tudom, hogy ezzel ő is tisztában van, legfeljebb nem akarja, meri belátni.
Ha eddig nem lüktetett kellőképpen a fejem, az újabb kijelentésével kétségkívül beléhasít a fájdalom. Megrökönyödött arckifejezéssel nézek rá, talán az itt léte óta először teljesen nyíltan és jó néhány másodpercig kitartottan.
- Oké, figyelj… Lehet, hogy szarban vagyok, de nem éri meg, hogy… - hogy mi? Mit akar egyáltalán csinálni? - hogy mások lássák a kárát ennek - még ha egyébként meg is érdemelnék, amiért mások szenvedésén voltak képesek szórakozni ki tudja, mióta. - Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi őrültséget - esketem meg, bár ez nálunk általában falra hányt borsó. Mikor volt legutoljára olyan, hogy hallgattunk volna egymás figyelmeztetésére? Szerintem soha.
Nem nyugtat meg teljesen afelől, hogy nem lesz semmi probléma, ettől függetlenül egy kicsit jól esik megfeledkezni magamról és a környezetemről. Behunyt szemekkel simítom a mellkasának az arcomat úgy, hogy a fülem alatt erőteljesen érezhessem és hallhassam a szívének minden egyes magabiztos dobbanását. Gyerekkorom óta vadásznak nevelnek, valakinek, aki nem ismerhet félelmet és akinek túl hamar fel kellett nőnie, most mégis egy erőtlen kölyöknek érzem magamat, aki nem akar szembesülni a világ igazi arcával. Nincs bátorságom a kezemet is a derekára simítani, átölelni vele, mert attól félek, ha túl erősen kapaszkodok belé, akkor nem leszek képes elengedni. Szerencsére megspórol nekem egy újabb bukást, és elereszt, hogy elém guggolhasson.
- Téged bíztak meg vele? - kérdezek vissza, és ha most teljesen önmagam lennék, nem ilyen satnyán gördülne le az ajkaimról a kérdés, hanem egy pimasz mosoly kíséretében, és a szemöldökeim megvonása mellett. A szám sarka haloványan így is megrándul, hiszen el akarom hitetni vele, hogy minden oké és tényleg rá bíztam magamat. - A bázis kristályai eddig sem jeleztek - vonom meg a vállaimat, igaz, eddig legfeljebb olyan volt az erőm - szörnyű kimondani -, mint egy lappangó vírus. Előfordulhat, hogy ennek köszönhetően nem is aktiváltam a biztonsági rendszerünket, vagy ócskább, mint eddig hittük. - Találtál magadnak egy kísérleti egeret, mi? - horkantok fel, majd oldalra nyúlva ismét magamhoz emelem az üveget, hogy egy öblöset kortyolhassak belőle. A szája mellett kicsorduló cseppeket nemes eleganciával a kézhátammal törlöm le.
- Még csak azt sem tudom, mire vagyok képes. Ha legalább gyógyítani tudnék, még el is adhatnám magamat - pillantok oldalra a számat húzva, mert a kéretlen képességemet övező eddigi tapasztalataim alapján nem úgy fest, hogy én leszek a bázis legújabb csodatevője.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 4 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 2:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 617 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Szokatlan ez a némaság tőle. Ha nem aggódnék a maximális szinten, amin tudok, most még magasabbra hágna ez. Máskor a szavamba vágna, lehordana, legfőképp azért, hogy miért nem mondtam el neki. Azon túl, hogy enyhén szólva is szégyelltem mekkora balek a társaság, nem is lehetett. De nem szól, csak hallgat. Felfogja tán szavaim? Megérti őket? Érdekli?
Ezek fontos kérdések, mégis valahogy nem érdekelnek. Nem, mert baj van vele, jobban megviseli, mint azt vártam. De mégis mit vártam? Hogy ujjongva fogja körberepkedni a várost? Fogalmam sincs mit vártam. Soha nem láttam még ilyennek.
- Ugyan már, Alex, nem vagy kevesebb, csak mert nephilim vagy. A törvényeink rosszak, igazságtalanok és rasszisták. Mitől különböznél te attól az embertől, aki gyilkos szándéktól vezérelve kiirtaja a fél lakótömbjét? Nehogy már egy kalap alá vegyenek egy ilyenekkel, Tony meg elmehet a bús francba, az ideológiájával együtt - ahogy Wallenberg, meg az anyja is.
Régóta hangoztatom, hogy kirekesztőek vagyunk. Ugyanúgy lehetne törvényeket alkotni abban az esetben, ha valaki nephilim, vagy félvér. Rájuk is ugyanazok vonatkozhatnának. Ha valaki jó, márpedig a Kis Hercegem egy jó ember, miért kellene máshogy bánnunk vele? Rohadtul utálom ezt az állapotot, ami az utóbbi időben eluralkodott a városon. A világon.
- Nem a vér teszi a családot - sóhajtom végül. - Ne engedd, hogy mások mondják meg neked, hogy mennyit érsz. Mások határozzák meg, hogy ki vagy. Te tudod magadról és tudod. Természetes, hogy most van benned kétkedés, könyörgöm kiben nem lenne a te esetedben? - teszem fel a költői kérdést egy halk fújtatást követően.
Kérdésére elmerengek. Elmondjam neki? Minek, hogy tetézzem a gondjait? Fejemet felemelve a csillagokat kémlelem. Sokkal tisztább a levegő. Sokkal tisztább az ég, a környezet.
Látom magam előtt a zord tekintetet, melyet képtelen vagyok feledni, azokat a tökéletes izmokat.
- Van egy titkos fegyverem - felelem sokat sejtetően. Van. Sokba fog kerülni nekem, még az sem biztos, hogy segítene. De meg kell próbálnom. Ha pedig nem jön össze, nos… A két embert meg tudom győzni, az ott dolgozók? Wallenbergek kell úgy az ujjam köré csavarni, hogy Ő is a halálukat akarja. Nem nagy ügy, nem igaz?
Szükségállapotok uralkodnak, ilyenkor pedig megszeghetünk bármilyen szabályt. Én legalább is megfogok. A következményeivel Én fogok számolni. Már ha valaki megtudja.
Ajkam mosolyra rándul, kedveskedő, megnyugtató. Szemeim ártalmatlanságról tanúskodnak a számára. Hüvelykujjammal simítom végig az arcát, borostáját.
Közelebb lépek hozzá, fejét közelebb fonom. Azon kezemet, amelyiket nem fogja a tarkójára simítom. Magamhoz ölelem. Feje búbjára óvó csókot hintek.
- Viszont - tartom még államat a fején egy pillanatra. Valami nincs rendben. Érzem a csontjaimba. Alex… - Egyszer elkövettem azt a hibát, hogy hasonló helyzetben ügyet sem vetettünk a dolgokra. Nem foglalkozol vele, ott sincs elv, nem igaz? Pedig ott van. Az egyik mázlid, hogy pont az áll előtted, aki újratervezi a város védőrendszerét - lépek egy kicsit hátrébb és leguggolok elé. Nem engedem, hogy ne nézzen rám. - Anyád akart néhány kristályt a házatokhoz, eddig sem akartam neki adni, ezek után meg végképp. De, tesztelnünk kell, hogy rád hatnak e. Valamint meg kell tanulnod, hogy mely helyeken milyen biztonsággal járkálhatsz - a megoldások. Megoldás, hogy nyugodt élete lehessen, még ha macerásabb is.
Nem lesz egyedül. Amíg én itt vagyok, addig egy pillanatig sem lesz egyedül.
- Az erődet sem felejtheted el. Ha nem veszel róla tudomást, előbb, vagy utóbb túlnő rajtad. És ami azt illeti még az előnyödre is fordíthatod - látom be a végén, hiszen mindennek van egy jó oldala, nem igaz? Csak meg kell keresni és el kell hinni. Nem nagy kunszt.
Nem, mert amíg itt vagyunk egymásnak, addig nincs olyan, hogy lehetetlen. Sem olyan, hogy vég, vagy kezdet. Amíg számíthatunk egymásra, addig baj sem fog történni. Vigyázunk egymásra, mindig is ezt tettük. Mindig is ezt fogjuk tenni. Nem lehetek többé már önző. Nem élhetem az életem a saját gyerekes érzelmeim vezérelve. Alex fontosabb.
Mindennél.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 2:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 551 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Csendben hallgatom Natalie történetét. Emlékszem. Hogy ne emlékeznék rá, miként akartam egy kanál vízben megfojtani Wallenberget, amikor minden alkalommal csak ismételte magát, mint egy elfuserált papagáj. És hogy milyen frusztrált voltam, amikor végre előkerült Naty, és az égvilágon semmit sem volt hajlandó elmondani nekem, akivel olyasmit is megosztott mindig, amiről néha hallani sem akartam, kezdve a bátyám és a közte kialakult románcnak sem nevezhető tragikomédiával. Igaz, azóta már régen elfelejtettem az egészet, így most kissé meglep a vallomása, többek között azért is, mert semmi titkolnivalót nem látok benne. Vajon Wallenberg utasította őket hallgatásra? Nehogy sérüljön az elitek megítélése? Erre nem most fogok választ kapni, már csak azért sem, mert nincs bennem elég erő ahhoz, hogy faggatózni kezdjek. Az is kihívás, hogy pontosan megértsem, mire akar mindezzel kilyukadni Nat, de utána sem érzem magamat nyugodtabbnak. Noah a munkáját végezte, míg én ott hagytam Őt. Nekem volt választásom, nekik nem. Azt viszont belátom, hogyha ő nem haragszik rám, nem erőltethetem rá az érzéseimet, éppen ezért nem különbül fűzök mást a történethez. A saját démonjaimmal nekem kell megküzdenem vagy megtanulnom együtt élni velük.
A tenyerem alatt ráncokba szedődnek a szemöldökeim, és hunyorítva pillantok le a lábaim között a padlóra, amikor hitetlen nevetéssel újabb aggályomat söpri a szőnyeg alá. Talán nem számít. Talán nem fog számítani nekem sem, ha egyáltalán megérem a napot, de nem áltathatom magamat tündérmesékkel. Sok tekintetben naiv vagy tapasztalatlan vagyok, ám jól ismerem a saját városomat.
- Mondd ezt a többi vadásznak, vagy az embereknek, akik ezek után minimum leprásnak fognak nézni. Vagy Tonynak, ha már itt tartunk - motyogom kétkedően, a vezetőnket már nem is említve külön. Azt meg végkép nem, hogyha kiderül ez az egész, és valamilyen csoda folytán megkímélnek, onnantól kezdve káosz fog uralkodni New Yorkban, mert ha engem nem, akkor mást milyen jogon ítélne el a Tanácsunk? Nem hiszek benne, hogy lenne bármilyen út, aminek a végén mindenki jól járna.
- Rád? Mit akarsz csinálni? - emelem meg a fejemet, amiként lassacskán elsandítok Natalie felé. Jó páran voltak a cirkuszban, a porondmesterről és az embereiről nem is beszélve. De ha még rájuk is bukkanunk, mit tehetnénk? Lefizetjük őket? És ha ugyanúgy kifecsegik, dupla hasznot szerezve az egészből? Belesajdul a fejem ebbe az egészbe…
Akadozva fújom ki a levegőt a számon keresztül, miközben hagyom, hogy kicsússzanak az ujjaim a tincseim közül, és a karjaim megadóan, elernyedten simuljanak az ölembe. Csendben figyelem a perifériámból, ahogyan elém lépdel, és hagyom, hogy az arcomra simítsa a tenyereit. A szemeimet csak akkor emelem rá, amikor határozottan biztosít róla, hogy soha nem fog cserbenhagyni. Szeretnék hinni neki, mindennél jobban el akarom hinni, hogy tényleg nem lesz baj, hogy nem vagyok egyedül… Csakhogy egyedül vagyok és így is kell maradnom, mert nem ránthatom magammal őt is. Óhatatlanul eszembe jut, amit Dommiel kapcsán mondott nekem egyszer; úgy volt a legjobb mindenkinek, hogy elment a városból, mielőtt valami rosszabb történt volna. Talán nekem is így kellene tennem.
- Nem akarom, hogy bárki tudjon róla… - suttogom magunk közé, lesütve a tekintetemet. Képtelen vagyok állni a pillantását, amikor nem lehetek vele igazán őszinte. - De… oké… - bólintok egyet, látszólag elfogadva a segítségét. Az egyik kezemet az övére csúsztatom, és behunyt szemekkel a tenyerébe bújtatom az arcomat. Még egy kicsit szükségem van rá, még néhány percig, óráig azt akarom képzelni, hogy minden rendben van. - Köszönöm…
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 4 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 9:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 642 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Fejem lehajtva somolygok orrom alatt szavai hallatán. Ajkaimat összepréselem, ahogy a térdemre vetem a pillantásom. Egy pillanat erejéig sem akarom lekicsinyelni a problémát, amely a lelkét emészti. Tudom mennyire fájó lehet, amikor a szeretted hagyod hátra. Mégis számtalan tényezője van, hogy ezt megtette, amikért képtelen vagyok rá haragudni.
- Kaptam már nagyobb pofont, olyan miatt, aki számított nekem - fordulok felé, mégis széles mosollyal az ajkamon. Ez csak az egyik, ami aggaszthatja. Hatalmas szíve van Alexnak, sokszor képes jobban aggódni másokért, mint saját magáért. - Emlékszel, olyan… két éve lehetett, amikor hetekig nem tudtál elérni? Draket akárhányszor faggattátok, csak annyit mondott, hogy a városon kívül kaptunk küldetést, s amikor “visszatértem” magam sem mondtam többet? Az igazság az, hogy nem voltunk a városon kívül, a vadászbázis pincéjében próbáltunk nem megdögleni. Ugyanis, Noah, kapott egy fülest egy démontanyáról. Mi persze elhittük neki, miért kételkedtünk volna benne? Felkészültünk démonok ellen, mindent amit elképzelhetsz magunkkal vittünk. Besétáltunk a lakatlan épületbe, melynek egy bejárata volt mindössze. Egyetlen bökkenő volt csak. Démonok helyett angyalok tanyáztak ott. Elég csúnyán helyben hagytak minket. Ami azt illeti kész csoda, hogy túléltük - mindezzel mire szeretnék kitérni? Hogy ez a kis maflás a szemem alatt lényegében semmiség. - Bár az ágyakon haldokolva - jó, ez enyhe túlzás - ezerféleképpen képzeltük el Noah halálát, a végén inkább csak örültünk, hogy ő is túlélte - rossz fülest kapott.
Haragudtunk rá. Cukkoljuk is érte a mai napig. De vadászok vagyunk, amikor elvállaltuk ezt az állást, akkor pontosan tudtuk, hogy mivel jár. Tudtuk, hogy az életünk pengeélen táncol. S inkább… Meneküljön el, minthogy úgy végezze, ahogy Tom nemrég. Nagyot nyelek csak a gondolatra is. Nem érdekel, ha vissza tud jönni a halálból, nem akarom végignézni a halálát. Az övét már nem.
Nem tudom pontosan, hogy mi játszódik le a fiúban, de sejtéseim akadnak. Tapasztaltam már, egyidős voltam vele azokban az időkben.
- És? - szökik ki egy halk hitetlenkedő nevetéssel a kérdés az ajkamon. - Alex, az emberek tanulhatnának tőled, ha empátiáról, törődésről van szó. Képes vagy másokat magad elé helyezni, ha jobb kedvre tudod őket deríteni. Képtelen vagy látni szenvedni az ártatlant, de lefogadom, hogy még az ellenségeddel is kegyesebben bánnál, mint bárki ezen a világon - vonom össze a szemöldököm, noha ezt nem láthatja. Hitetlenkedésemet legfeljebb hangomból hallhatja ki. - Az hogy egy részed nem ember nem számít - nekem nem.
Tudom, hogy a városnak igen, de Wallenberg is dugja fel magának az elveit. Ha tudomást is szerezne róla és bármit tenne… Oh, ne akarjon.
Hallgatom a félelmeit, ajkamat rágcsálva emlékszek vissza a párra, akik ott voltak. Egy gondolat kezd el motoszkálni a fejemben velük kapcsolatban.
- Őket bízd rám… - suttogom halkan. Engedhetnek a szép szónak is, megértőnek látszottak. Persze ebben nem hihetünk teljesen, nem igaz?
Ha Alex ezt akarja…
Szavaira mégis megremeg a testem. Lelkem, szívem hevesebben kalapál. Úgy szorítja össze egy láthatatlan erő, hogy félek pillanatokon belül darabjaira hullatja. Torkomba gombóc képződik. Szemeimet lehunyva próbálok úrrá lenni a saját félelmeimen. Lábaimat lassan teszem le a földre, kezeimmel megtámaszkodom a két oldalamon. Könnyedén szökkenek le és könnyedén lépdelek Alex elé. Arcomon ott virít  a kedves mosoly.
- Senkinek - simítom kezeimet az arcára, finoman fordítva felém, ha nem akarna a szemembe nézni. - Soha nem fogom engedni, hogy ártsanak neked Alex - ez az elhatározás évekkel ezelőtt megfogant bennem. Ebből egy pillanatig sem fogok engedni. Eladom a lelkem, ha kell, hogy megvédjem, nem érdekel.
- Szavaid azt sugallják, hogy nem akarod, hogy bárki is tudomást szerezzen róla. Ha ez így van, akkor a sírba viszem a titkodat és mindent megteszek, hogy Senki se tudjon róla, aki mégis, ne beszéljen róla. Mindvégig melletted leszek - mosolygok rá bátorítólag. - De ha azt szeretnéd, hogy tudják, mindvégig melletted állok és nem fogom engedni, hogy ártsanak neked - bárhogy is dönt én mindvégig mellette leszek, fogom a kezét, óvom őt. Az utolsó leheletemig, ha kell.
- Nem vagy egyedül, Alex, soha nem is leszel - rázom meg gyengéden a fejemet szemeit vizslatva, hol a jobb, hol a bal íriszére ugrálnak lélektükreim.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7