Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Főutca •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 10, 2019 3:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next




Are we dreaming?@
Megállok. Hátamon érzem a felháborodott fiú tekintetét. Feszültség szikraszag terjeng a levegőben. Villám cikázik köztünk láthatatlanul. Szerencsémre újabb pukkancsba futottam. Mindiig megtalálom az ilyeneket. Sosem tudom elkerülni az önérzetes pasikat. Beáll az utamba. Ajkaimat vékony csíkba szorítom Magamban cifrát káromkodom. Érdekes , hogy nem szokott még hozzá az elmebeteg alakokhoz. Pedig itt él. Tudhatná, hogy az ilyen „őrülteket”, mint én hagyni kell magukban és akkor elvannak a saját kis világukban.
- Ahj… békénhagynál?! – feltart és ha sokáig húzza az időmet a felesleges szócsépléssel ki találom vágni a nyelvét. Csak mondja és mondja. Mutogat, magyaráz, sérteget.
- Nem az lenne az első eset. – dünnyögöm a kendő alatt. Beszédemtől pára csapódik a vastag anyagra benedvesítve azt és ajkaimat. A karórámra pillantok. Ez a régimódi szerkezet új értelmet nyert ebben a világban.
- A vadászok már csak ilyenek. Meggondolatlanul törnek mások életére. Nem is értem miért mászkálhatnak ezek az őrültek szabadlábon. – puffogom felháborodottan és elég meggondolatlanul. A méred elöntötte az agyamat ezért nem gondoltam végig mit is mondok neki. Élesen villan tekintetem, találkozik az ő dühöngő tekintetével. Egy szempillantásig egymásnak feszül mindkettőnk haragja és a következő pillanatban értelmét veszti minden. Vagyis ami a veszekedést illeti. Veszekszünk egy vad idegennel a semmin, mint két gyerek a játékautón. A hirtelen váltás miatt vállam elernyed. Tekintetemből a dac szertefoszlik. Vajon igazából csak egy álomban vagyok? Lehet, hogy ez egy álom és ezért ilyen abszurd az egész azóta mióta kiléptem otthonról. Igyekszem újra felvenni a veszekedés fonalát felkutatni az értelmét annak, amit tette és amit most teszünk, de nem sikerül. A kérdés pedig egyre beljebb kúszik az agyamban. Álmodok vagy ébren vagyok? Ha ez egy álom, akkor cseppet sem hat furán ha rákérdezek álom e vagy valóság. Ha valóág, akkor csak egy újabb dolog, amiért bolondnak nézzen a srác. Nem kérdezem meg, csak nézem őt ő meg engem ugyanazzal a kisfiús daccal, amivel az előbb.
-

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Főutca  - Page 2 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 01, 2019 10:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Big city life
────────────── ──────────────
@Agnes Lawson - 669 - wtf is girl
Azért akkor is nonszensz. Ő itt tök békés, de tényleg, még ablakot sem dobott be, hogy megnézze, milyen ívben hullanak az üvegszilánkok vagy valami, lopni sem lop úgy, ahogy azt talán fajtájától illene és talán már-már túl idillikusan békés ez az egész. Egyszerű napokat él meg, még magának is szokatlan és mégis, régi ismerősként fogadja a dolgot, hogy manapság kevesebb az inger, nincsenek csatározó hadseregek földekért vagy épp másképp folyik a munka maga is, ahogy a tömeg is szerényebb. Persze, talán más városokban nem ennyire idillikus a dolog és kellemes a közeg, nem volt még ideje sem alkalma, főleg nem indíttatása arra, hogy mindent jól megnézzen és kitapasztaljon, azonban azt már tudja, hogy itt nemigen kellene bármi olyanra számítania, amely miatt foghatná a fejét vagy épp maga mögé kellene néznie. Démonok, angyalok mindenhol vannak, vagy épp félvérek, a nagy számok törvénye alapján is, no meg hova mennének máshova, nincs mindenkinek szüksége valami messzi tájon való remeteségre, mégis, szépen meghúzódnak, nem történik arról az oldalról se semmi. Furcsa, de egész megszokható.
Ezért bátrabb ő is kint a nyílt terepen, vagy épp ráérősebb, nem is sejti, hogy egyesek dühkezelési problémái mennyire és hogyan vetülnek ki a szerencsétlen járókelőkre. Ezért is volt inkább egy erős gyomros az, ahogy letámadva ébredt rá, hogy néha itt is vannak történések, csak eddig nem vele és nem figyelt rá. Nem él álomvilágban, nem hiszi, hogy azért, mert ő most a vadászok között tanul, feddhetetlen és nem érhet senki sem hozzá, később sem érzi azt, hogy nagyon nagy különbséget ér a léte, mégis, azért lehetne egy határ. És persze ne felejtsük el, hogy nem egyszerű eset, nem lehet csak mindent úgy, ahogy, még ha valódi dolgait beletömködi a titok zsebébe. Az ösztönök azonban mások, egy pillanatra majdnem felébredt és védte magát, de megmaradt annál, amit mutatni akart, a rökönyödés és sokk mivolta pedig teljesen érthető lenne, ha az a másik logikusan gondolkodna. De nem, nem, ő csak otthagyja, mintha tényleg csak válluk koccant volna össze, hátra sem néz, hogy na, kiköpött-e már valamit, vagy esetleg legalább tenne úgy, mint aki sajnálná. Érthető, hogy sokakban az elmúlt évek és a lények eléggé furcsa ösztönöket és túlélést váltott ki, és azt is megérti, hogy senkiben nem bízik csak úgy senki, mégis... ez sértett kígyólelkének sok volt.
Köhint párat, legfőképp azért, hogy hangjának megmaradjon az ereje, vagy épp ne tűnjön úgy, mint akinek kellene a szirup, mert a végén elveszíti azt. Aprót dörzsöl a pontra, ahogy menet közben nem tágít attól, hogy azért is beolvas neki. Hát bumm, akkor megint nekitámad, de legalább lesz ideje védekezni, mert már nem lepné meg. Hiába obégat, elsőnek talán meg se hallja. Tök természetesen megy előre, mit számít ez az egész. Lehet tényleg ő fújta fel, és belül még talán el is engedné, de itt most a fiú fejével kell gondolkodnia, így marad a hevesség, még ha csak szavakban is.
- Igen, valóban az a lényeg, de tényleg...! - megáll ő is, ahogy a nő is végre. Na, nem süket! Már haladás. Azonban nem néz felé, csak hátát és szőke tincseit bámulhatja vádló, villámló tekintetével. Nem tudja, hogy a sok-sok évszázad alatt arca mennyire vehető komolyan továbbra is, de elviekben igen. Gyakorlatilag...
- Nem mintha amúgy bárki nyakát el kellene törnöd – mordul rá, ezt biztosan Zagar-tól leste el, amikor valamivel felbosszantja, talán azt is, ahogy homlokát ráncolja, miközben ő újra megindul, hogy elé kerülhessen. Kartávot hagy, sőt, kicsit többet is, de elállja az útját, nem engedi.
- Nem érted, valóban? Hát akkor tényleg baj van itt – mutogat saját homlokára, még köröz is párat. - Lehet, hogy a világnak majdnem vége, de az még mindig nem divat, hogy mindenki nyakára rászorítasz, aki épp eléd kerül. Talán valaki eltöri egyszer a csinos kis ujjaidat! - fenyeget, valóban ropogtatta volna őket, görbére, most azonban nem moccan, csak figyeli. Meg persze készen áll, nincs nála sok fegyver, talán csak egy kés, de ha kell, ott vannak az öklei. Már püfölte párszor a zsákot, kezd ráérezni, főleg, ha a némber nem finomkodik.
- Minimum ilyenkor a bocsánat...
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 30, 2019 4:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next




To my little snake@
Az utcán az emberek manapság már nem kedvtelésből mászkálnak. Aki itt nyüzsög annak valami halaszthatatlan dolga akad. Sötét ügyletek, munka… meg is értem? KI akarna ebben a lepusztult városban randevúzni, andalogni a szerelmével vagy játszótérre menni a gyerekével. Vajon nekem mim volt? Volt-e férjem, gyerekem? Szerelmem? És ha volt hol lehetnek mos? Élnek e vagy meghaltak? Ritkán gondolok ilyenekre. Elkeserít. Még úgy is, hogy tulajdonképpen nem vágynék rinyáló gyerekre és féltékenykedő pasira. Meg hát a munkám nem egy életbiztosítás. Folyton attól rettegni mikor lövik tarkón a férjemet munkába menet. Kinek kellene ez a feszkó?
Egymásnak ütközünk a sráccal, mint két mozdony. Tündőnkből egyszerre szökik ki talán minden levegő.
Ujjaim vaspántokként ragadják meg torkát. Kész lennék itt helyben kiszorítani a szuszt belőle. Átkozott reflexek, átkozott agymenés. Tekintetünk találkozik. Az enyémben indokolatlan düh, elszántság az övében igencsak indokolt meglepettség, döbbenet. Pár másodperc, nem több, de meghatározza mindkettőnk hátralevő napját. Ő a nyakát szorongatva indul útjára majd miután eleeresztem és azon fog agyalni ki a franc volt és miért fojtogatta, ha már lopni nem lopott tőle semmit. Aztán vállrándít és csak annyit mond: egy újabb elmebeteg.
Eleresztem. Szélsebesen hagyom faképnél még mielőtt jobban megnézhetné arcomat, amit már nem is fed olyan jól a kendő. Már jónéhány lépésnyire eltávolodok tőle mikor hallom sértett pampogását. Torka kaparós a szorítástól, hangja bizonytalan, de hangos. A kis pukkancs. Én ugyan fülem botját sem vagyok hajlandó mozdítani. De csak nem hagyja abba. Utánam jön. Mit akar már? Nekem dolgom van. Sürgős! Nem érek rá sértett kisfiúk lelkét ápolgatni.
- Nem törtem el a nyakad? Igaz? – torpanok meg de nem fordulok felé. Kezem ökölbe szorul. – Nem értem mit pattogsz!
-
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Főutca  - Page 2 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 27, 2019 10:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Big city life
────────────── ──────────────
@Agnes Lawson - 505 - wtf is girl
Hunyorogva számolja az ép ablaktáblákat és hogy vajon milyen magasan is pihenhetnek, milyen lenne felsétálni és csak kitekinteni, de talán mindig is túl földhöz kötött volt, lévén, anyjának szerencsére nem volt elég kreativitása ahhoz, hogy szárnyakat is adományozzon nekik, ami jobb is, mert csak abból is probléma lett volna. A modern kor talán a jogdíjakra hivatkozna, így nem újdonság, hogy talán ebben az új korban a gyengeség mellett felfedezheti, hogy biztosan van egy iszonya, a ládán kívül, amely elkapja, ha magát a huszonsokadik emeli ablakba képzeli, amint épp a tájat kémleli. Hülyeség. Fejét is rázza meg a dologra, mert nonszensz, hogy ennyire csúszkál a dolgok között, talán már kicsit meg is ijesztve valahol magát, hogy ennyire végletekbe csak odabent volt képes elmenni és kisodródni az eredeti pályáról. Biztosan ennek a maradéka, ha eddig nem volt ideje, a városban akad bőven, a nagyképű kijelentése az elején, miszerint nem vesztett sokat fejben a börtönlét után, talán kicsit erejét is veszti. Mert hiába adta elő, vagy próbálja, egyszeriben ahogy megközelíti, annál jobban jönnek elő az új, idegen és annál zavaróbb tényezők, mint a szorongás és szélsőséges gondolatok bármelyike. Szinte viszket tőle, felkúszik gerincén, hogy annyira nem biztosak mégsem a lábai és még mindig azon kapja magát néha, hogy totálisan lemenve alfába arról biztosítgatja magát, hogy minden a valóság-e, vagy csak holmi játék.
Nagy sóhajjal ereszti ki a gőzt, továbbra sem haladva semerre, mered előre az épületre, mint aki csodálkozik és nem épp belülről rágja a száját finoman saját elméje kuszaságára. Bizonyára az is benne van a pakliban, hogy jobban kimeríti minden, mint képzelte, olyankor pedig akaratlanul sodródik arra az emberibb vonalra, amit igyekszik eladni. Fogalma sincs már, hogy a fenébe keveredett ide az ablaktábláról, és hogy akaratlan szorítja magához jobban a kis ellátmányát, nem is figyelve arra, akik még erre élnek és lézengenek, mert nekik sem jobban érdekesebb egy bámészkodó, mint a saját dolguk.
Aztán megérzi az ütközést, ez rázza ki merengéséből, elméjéből, amiben pakolászott és fejét a gázoló felé fordítaná, de mire bármit is tenne, az olyan hévvel kapja el, mintha ő ment volna neki és hatalmas erővel. Felnyikkan, kiáltana, de ujjak szorulnak torkára és csak képtelen hangot hallat, a motyója a földön köt ki, ő meg csapódik a kőfalnak és csak mereszti a szemeit a... nőre?! Jobban meglepi, mint kellene, szitkozódik a szorítás közben és lökné lefele, fejtené lefele az ujjakat. Mondhatni, totál kedves gesztus, illene bokán is rúgnia, talán el is éri, talán nem, aztán az ujjak eltűnnek, belőle pedig kiszakad a hörgés és az előbbi területre fog rá. Komolyan. Mi baja a világnak a torkával? És minden magyarázat nélkül fordít neki hátat, ő pedig legértetlenebb fejével pislog utána egy sóhaj erejéig. Aztán persze összeszedi a tökeit, vagy inkább visszafogja a dögöt és ellöki magát a faltól, de nem, elsődleges ötletét, miszerint hasonló agresszióval válaszol, elveti.
- Már megbocsáss de... ereszti le a kezét és utána trappol. - Ez mégis mi a franc volt?! Eszednél vagy? - a kendő ténye is furcsa dolog, meg úgy minden, de saját sértettsége még jobban. Mit képzelnek egyesek...
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 26, 2019 1:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next




To Athan@
A banya utasítását követem. Nem is értem miért teszek meg mindent, amit ő lusta… még mindig azt egyszer majd hálából kitálal? Vagy talán attól félek, ha nem engedelmeskedek neki eltűnik, mint szürke szamár a ködben és soha nem látom többé? Kicsit örülök is, amiért sok időt tölt otthon, így könnyen szemmel tarthatom és nem áll fent a veszély, hogy esetleg meg talál halni mielőtt kibökhetné ezernyi kérdésemre a választ. Amúgy is… az én jussom megölni, az én hőn áhított jutalmam lesz kitekerni a csinos kis nyakát. Szóval kisuhanok az ajtón. Arcom elé húzom a kendőt, amit egyszer valahol valaki a kezembe nyomott és nekem tetszett, hát megtartottam.
Egy pasi a célpont… ki gondolta volna?! Mást ő sem tud róla ezért küldött kémkedni. Megmagyarázhatatlan számomra ez a banya. Elvileg gyűlöl minden vadászt, akinek köze van a górékhoz… mégis nap mint nap kiküld utánuk kémkedni. Néha úgy érzem magam, mint egy kisgyerek az óvoda játszóterén, akit nem fogadnak be a társai a játékba és ezért kénytelen a kerítés mellöl figyelni, távolról nehogy észrevegyék közben pedig ugyan azt próbálja játszani, amit ők.
Sietve hagyom magam mögött az utcák kanyargó kígyótestét. Már rég nem számlálom hányat hagyok faképnél. Csak elkeserít. Sok sok év… és még mindig ugyan azok az utcák. Emlékeim szerint - már, ami a mostani életemből származik – soha nem jártam a városon kívül. Egyszer jó lenne meglesni, szabadnak lenni.
Újabb háztömböt gyűrök le. Majd egy újabbat. Lábaim enyhén jelzik megelégelték a gyors tempót, de nem kímélhetem őket, időben kell odaérnem a megfigyelő pozícióra mielőtt a pasi kilépne az ajtón.
Jé egy patkány. Egy kupac szemétből falatozik. Undorodva lépem át a lakmározó állatot, hogy befordulhassak az utcasarkon.
Bumm… nekirohanok valaminek. A meglepetten pillantok fel a valamire, pontosabban valakire de kezem már mozdul és a srác nyakára szorulva nyomom a hideg kőfalnak. Egész testemmel nekiszorítom a falnak. Majd észbe kapok. A hülye paranoiám kezd elhatalmasodni rajtam. Bambán bámulok rá néhány másodpercig, fürkészem arcát. Hirtelen eleresztem. Mit művelsz? Nem álldogálhatsz egy ember nyakát szorongatva, az arcát bámulva. Visszarántom a félig lecsúszott kendőt és otthagyom a fiút mielőtt nyikkanhatna bármit is.
-
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Főutca  - Page 2 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 24, 2019 8:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Big city life
────────────── ──────────────
@Agnes Lawson - 490 - erdőmező
- Francba már... - mormog magában, megállva az út szélén és lenéz tornacipőjére, amely úgy néz ki, hosszú és szövevényes útjuk után végleg megadni készül magát. Felemeli a lábát, úgy, mintha valamibe bele is lépett volna, de csak azt szemléli fájdalmas fintorral, hogyan fityeg lefele a műanyag talp. Pech. Pedig ez az elsők között volt, amit a lábára talált és nem esett ki belőle, vagy épp nem szorította lilára lábfejét – elsőnek nemigen értette a számozásokat, most már kicsit jobban boldogul. Napról napra. Most mégsem akart még ezzel is törődni, nincs is talán a méretében hasonló, akármit kért, csak a durva bakancsokat ajánlgatták neki, így megint arra lesz kénytelen vetemedni, hogy a városból kilógva kutasson utána. Ha már nem járhat mindig mezítláb, akkor legalább úgy, ahogy neki kényelmes. Sóhajtva ereszti le a lábát, elgondolkodtató, mikor vált egy ősi entitás legnagyobb bajává az, hogy tönkremegy a cipője. A helyzet komikus, nevetni is tudna rajta, de aztán csak visszacsattog az ellátmányozóhoz, hogy kikönyörögjön valamit rá, vagy hátha megjavítják. Fogalma sincs, ilyen apróságokba nem ment bele, meglepően kicsi dolgok fölött siklik el a figyelme és az ideje, így aztán persze, hogy mindenki sutának nézi és nem keresi a veszélyt, főleg akkor, ha simán lekapva lóbálja meg a cipőt, mint fájdalmas sebesültet. Úgy néz ki, egész jól sikerült ez az álca.
Pár perccel később boldogan és ragasztószalaggal körbetekert lábravalóval lépked kifelé. Mert a „mi vagyok én, cipész?” morgásra nem tudott mit mondani, de ennyivel el is küldték hamar. Nem baj, addig jó lesz, elhozta a megkezdett tekercset, másik kezében a még korábban beszerzett elemózsiás batyu pihen, noha ma épp úgy döntött, hogy nem éhes, a napi útravalót meg kell kapnia, így aztán majd megint foghatja a fejét, hova teszi, ha rárohad. Kár belé, lehetne mondani, de el kell hitetni, hogy olyan jól esik nem döghúson és földből kikapart gyökereken élni, hogy néha maga is elhiszi, milyen élvezet ezt be is falatozni. Talán lehet kicsit Seth-nek is igaza lesz, hogy túl megszokja ezt, mire bármi történne, de valljuk be, nem ez lenne az első. Annak idején is nagyon az emberek közé ékelődött, a legtöbben szintúgy – ki és milyen okból – szóval nem is kell annyira erre kifogást vagy bocsánatot keresni. Mégis, nem tudja nem elfelejteni a burkolt fenyegetést, amelyre egyszer majd jól visszavág csak találjon rajta fogást. Seth most egészen elzárkózott, nem csoda, ha azt hiszi, hogy ezzel, hogy itt van, máris mindent el akar dobni.
Bahh.
A fő utcára ráfordulva kicsit kerül ugyan, de erre jobban szeret jönni, nagyobb a rálátás mindenre és nincs kísértés arra sem, hogy tilosban járva meglesse valamelyik szektort csak úgy. Igen, megint rosszba menne bele, de inkább kicsit meghúzza magát, Zagar még a végén tényleg megüti, nem mintha ettől rettegne. Csak Will. Mintha kezdene kettészakadni. Fejét hátradöntve bambul el menet közben a magasabb épületeken, amelyek még állnak, szerencsére már nem kell a nagy forgalomtól tartania, amely rég jellemezte ezt a helyet. Ráérősen lépked, ma elvileg senkinek nincs dolga vele.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Főutca  - Page 2 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1070
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 10, 2019 11:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 10, 2019 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 414 • Zene; Heartbreak Hotel »
« Just take a walk down
Lonely Street
To Heartbreak Hotel »
Látom az arcán, hogy valamit mindenáron közbe szeretne vágni, és el sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok, amiért mégsem teszi. Ez az egész beszélgetés nem úgy alakult és közel sem olyan irányt vetett, mint amire számítottam, és azt hiszem, még több terhet a mai napon már nem tudnék elviselni. Igaz, amíg a tetőn ültem egyedül, addig azt gondoltam, úgyszintén képtelen vagyok még egy adagnyi szart megtűrni a nyakamban, és ennek ellenére, csodák csodájára nem haltam bele abba, amit ma Natalie adott útravalóul. Igaz, nem is segített azon, hogy jobban érezzem magamat, bár lehet, nincs már olyasmi a földkerekségen, ami képes lehetne elérni ezt. Harmatgyenge mosollyal bólintok végszó gyanánt, és amennyire tudok, elhúzódok a baráti pofozkodástól. Komolyan, Naty meg az agressziója…
Mondhatnám, hogy valószínűleg az alkohol hozza ezt elő belőle, mert kétségtelenül sokat ivott és egyre rosszabbul fest, de nem áltatnék senkit azzal, hogy józanul nem egy öntudatlan karate bajnok. Mindenesetre régen láttam ennyire szétcsúszni, így mikor felháborodottan, elkenődött beszéddel kéri ki magának a feltételezésemet, kénytelen vagyok egy élettelibb mosolyt villantani az irányába.
Ezt követően azonban igen csak elterelődik a figyelmem a Cartelle lányra, az italra, aminek utolsó cseppjeit is kiiszom a poharamból, majd a felismerésre, hogy az égvilágon semmihez nincs már kedvem. Olyannyira elmerülök az önmarcangolás legújabb szintjébe, hogy fel sem tűnik a csend, amíg felé nem fordulok, hogy elköszönhessek tőle. Félig persze már így is végigmondom, amit szeretnék, de mihelyst meglátom, hogy kidőlt a kanapén, mint egy zsák krumpli, onnantól kezdve elhallgatok. Egy kicsit azért megkönnyebbülök, hogy nem kell feláldoznom rá a hamburgereimet, az az utolsó dolgok egyike, amit valamennyire még tudok élvezni a világban.
Apró mosollyal csóválom meg a fejemet, majd körülnézve keresek neki egy takarót. Egészen a válláig becsomagolom vele, mert éjjel azért még hűvös tud lenni az idő. Normális esetben eltakarítanám az esténk nyomait, és rendet tennék a lakásban, hogy ne neki kelljen vele másnap foglalkozni, sőt, kapna egy üzenetet is az asztalra, hogy a dartsot közel sem ő nyerte… Amennyiben elmennék, mert valószínűleg itt maradnék, és a fotelban szétfolyva követném a példáját, de már semmi sem olyan, mint régen, ugye? Csupán egy apró puszit hintek a halántékára, igaz, majdnem hátraesek, amikor hirtelen megszólal.
Furcsa ábrázattal méregetem az arcát, mert a név pontosan úgy hangzott, mint egy angyalé. Nem úgy néz ki, mint aki éppen véres csatát vív az álmában, sokkal inkább… Rendben, jobb lesz, ha tényleg megyek. Igyekszem halkan eljutni az ajtóhoz, és mielőtt útnak indulnék közel sem haza, lekapcsolom a villanyt, hogy semmi se zavarhassa meg a nyugalmát.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 2 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 10, 2019 9:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 486 • Zene; Nothing to lose but you»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Már a nyelvem hegyén van, hogy mondjam, ami késik, az nem múlik. Sötét humoromat inkább megtartom magamnak, pontosan jól tudom, hogy miért van ez most. Hát hogyne, az alkohol, azok hozzák ki belőlem a világ legpesszimistább emberét. Józanul képes vagyok mindenben csak a jót látni – na jó, nem igaz. De a legtöbb dologban a jót látni. Bezzeg, amikor már kezdem elveszteni a fejemet, amikor szédülök és a nyelvem is háromszor összeakad egy szó kimondása közben, akkor már képtelen vagyok erre. Csak a rosszat és a negatívat látni az élet minden területén. Ezért nem szeretek inni, mert végtelenül lehúz az életről, de épp azért szeretek, mert addig sem gondolok annyira a saját problémáimra.
Eh, az emberi természet, mennyire egy ördögi szervezet, mely ellen nem tudunk tenni, mert ilyenek vagyunk, még ha akarnék sem igazán tudnék.
A köszönetére csettintek nyelvemmel és még egy elfuserált kacsintást is kap tőlem. Arcát is megpaskolom.
- Bármikor számíthatsz rám, kölyök – felelem még neki, mielőtt eltűnne, majd megjelenne, mint egy villám. Nem tudom én ezt ennyire követni. Ahogy a beszélgetéseink fonalát sem, mert valahogy elvesztem útközben. Azt sem tudom már igazán, hogy mit csinálunk, az alkohol lehet a hibás de minden kezd totál elmosódni és mintha kettő is lenne belőlük.
- Ez! – emelem fel kezemet, hatalmasra tágulnak a pupilláim, a szavakat pedig csak keresem, ám kezdek egyre érthetetlenebbül beszélni. – Gonyosz dolog, sohasenem sosenem somose használnálak ki! – biztosítom erről, mielőtt még dobnék a tűvel. A magam részéről szerintem elég jól, mert hát lássuk be, tök jó vagyok ebbe, még így is, hogy alig látok. Ehhez azonban folyamatosan tágítom, majd szűkítem a pupillám, szabad kezemmel meg muszáj vagyok valamit fogni, mert egyenesen már képtelen vagyok állni, mintha folyton el akarnék dőlni, ami tudjuk, hogy nem jön be. Mert amint eldőlnék, a gravitáció ellenem fordul és egy mesteri csoda folytán elkezdenék visszafelé dőlni.
Felkeréséig fel sem tűnik, hogy mennyire nem vettem levegőt, így most ezt megteszem és átadom is neki a terepet. Én pedig leülök a kanapé kartámlájára.
Szemeimet lehunyom, itt azonban a gravitáció totálisan ellenem fordul, nem úgy, mint azt ahogy az előbb hittem. Előbb csak fejem bukik hátra, majd a hátam is. Puhán érek a kanapéra, és valahol félúton totál elvesztem a tudatomat. is.
Nem hallom már, hogy mit kérdez a Cartell lányról, nem hallom már, hogy mit dob, nem is látom a lámpák tompa fényeit, saját szemem sötétségét – egyáltalán a szemem sötét, vagy a szemhéjam? És az miért sötét? – látom.
Az agyam elzsibbadt, az oldalam sajgását sem érzem.
Mire pedig újra megszólal már csak azt láthatja, hogy oldalra fordulva fekszem a kanapén, kissé összébb kuporodva. Egyik kezemet magam elé húztam, mintha az államat tartanám vele, körmöm hegyével éppen hogy csak érve az ajkaimat. A másikat pedig a fájó oldalamon pihentetem, ajkaim pedig lustán járnak, motyogok magamba.
Ugyanis újra magam előtt látom a szőke angyal csapnivaló képét. S a testét, ahogy leveszi a felsőjét, hogy a szárnyait kibonthassa előttem. Látom és érzem bőrének minden pórusát, minden érintést, mellyel cirógatom a puha bőrt, azon a tökéletesre faragott testen.
- Samariel – motyogom magamba, teljesen kiütve, elköltözve Sohaország Álomvilágába.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 10, 2019 6:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 604 • Zene; Heartbreak Hotel »
« Just take a walk down
Lonely Street
To Heartbreak Hotel »
Állandósíthatnám az ábrázatomon a szemöldökeim pozícióját, ugyanis a tanácsait hallva most sem tudok másként nézni rá, mint a homlokomat ráncolva. Úgy gondolom, aki eléggé rászolgál a haragomra, annak majd én behúzok egyet, másrészt… Egyáltalán nem tetszik a lelki szemeim elé vetülő kép Cole félholt verziójáról. Csak azért, mert valaki nem akar együtt lenni velem, azt hiszem túlzás lenne bárkit is bántani, őt meg valahogy akkor sem tudnám, ha a legutóbbinál komolyabban elküldött volna a fenébe. Bármilyen szépek is legyenek, egyetlen farkastól sem várhatja el az ember, hogy ne harapja meg váratlanul.
- Hé… Nem törte össze a szívemet senki - húzom el az arcomat tőle óvatosan, mert kezd olyan érzésem lenni, hogy az érdeklődésem irányától kilométerekre elkanyarodtunk. Persze nem mondok igazat, valahol igen csak letaglóztak a történtek, ám az utóbbi percekben rádöbbentem, hogy nincs is értelme ezen évődni, hisz pontosan úgy alakult minden, ahogyan annak lennie kellett. Még ha nem is gondolta komolyan a visszautasításomat, még ha nem is én hibáztam… akkor sem lehet szépíteni a valóságon. - De azért kösz - vonom meg a vállaimat hetykén, még azelőtt, hogy a sebkötözési technikája és a közelharci tapasztalataim között vont párhuzamra is hasonlóképpen rándítanám meg őket.
A fogadalmára haloványan elmosolyodok, mielőtt rövid kitérőt tennék a fürdőbe, hogy aztán visszafelé már a tábla felszerelésével bajlódhassak. Tekintve, hogy a játék Naty ötlete volt, szívesen átadom neki a kezdés lehetőségét, noha elnézve az állapotát, lehet nem fog sokáig tartani a „szórakozás”. Talán a kezdetektől fogva hülye ötlet volt nekiállni, de egyelőre nem állítom meg, az italomat kortyolgatva és hagyva, hogy rám támaszkodjon, fürkészem az ábrázatát. Majd a nekem szegezett tűt. Vajon milyen érzés lenne, ha a bőrömbe fúródna? Ha nem látnék többé semmit miatta? Rezzenéstelenül hessegetem el a fejemből a gondolatot.
- Igen, pontosan olyannak - kényszeredett mosollyal döntöm oldalra az államat, mert hiába ittam sokat, valahogy megközelítőleg sem érzem úgy magamat, ahogyan Natalie. Tény és való, ő nem hordoz magán maradandó állóképesség rúnát; meglehet, ez a különbség kettőnk között. Közben figyelem a próbálkozásait, és hallgatom a másodpercről másodpercre hevülő élménybeszámolóját a Cartelle lányról. A magam részéről a közös kalandunk végére egészen megbékéltem vele, s végtére is lehet benne elszántság, ha a tapasztalatait követően mégis visszatért ide, hogy fejlessze magát. Nem szépítem a helyzetet, az akkori hozzáállása változatlanul a fejfájást előidéző emlékeim közé tartozik, de talán New Yorkban még lehet belőle valami.
- Azért vegyél levegőt is, elvörösödött a fejed - horkantok fel, aztán lehúzom a maradék gint, amit a poharam rejtett. Az üveg újfent tompán koppan a dohányzóasztalon. - És mi lett, marad végül? Vállalta valaki a képzését? - kíváncsiskodok tovább, nem különbül szentelve időt a háborgásnak. Nincs meg bennem a lelki erő ahhoz, hogy teljesen felesleges és értelmetlen dolgokon húzzam fel magamat, azt hiszem…
Csupán akkor döbbenek rá, hogy másra sincs igazán energiám vagy kedvem, amikor a tábla előtti tér üresen marad, várva a soron következőt, vagyis engem. Kiábrándultan sóhajtok fel, majd végigdörgölöm az arcomat a kezeimmel. Nem vagyok biztos benne, hogy sokáig elbírok még a berúgott Natyval, még ha rohadtul önző is a gondolat; inkább menekülnék - megint -, minthogy kitartsak mellette. Láthatta, élek, „jól vagyok”, semmi baj nem lesz belőle, ha ismét a csöndes magánynak adózok.  
- Tudod mit? Tiéd a heti adagom, nem tudok most a játékra koncentrálni - jelentem ki, elhúzva a tenyereimet és az ujjaimat a vörösre nyúzott képem elől. - Hazamegyek. Neked is pihenned kellene inkább - paskolom meg a vállát óvatosan, de azért nem loholok el rögtön, mintha valóban menekülnék. A legkevésbé szeretném megbántani, vagy anélkül itt hagyni, meggyőződhetnék a biztonságáról. Ha tudnék ilyesmin szórakozni, még azt is mondhatnám, egészen vicces, hogy látszólag jobban szét van csúszva, mint én.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 2 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
471
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 07, 2019 10:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 774 • Zene; Nothing to lose but you»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Hálás vagyok neki, hogy nem feszegetni tovább a témát. Nem tudnám neki elmondani, hogy egykor miként döntött az anyja. Nem tudnám elmondani neki, hogy miért gyűlölöm teljes szívemből úgy igazából. Képtelen lennék, mert bár Marissával mindketten tudjuk az igazat, mégis én vagyok, akit hazugnak neveznek emiatt. Mert nem hiszik el, hogy képes rá. Képes a saját érdeke miatt mások életét elvenni. Manipulálni másokat, nem. Ne kérd tőlem, Alex, kérlek, hogy mondjam el neked. Ő az anyád, maradjon meg annak, amilyennek látod, még ha szívem minden egyes dobbanásával is azt vágyom, hogy szakadj el tőle. Ő az anyád. És nem lehetek annyira kicsinyes és önző, hogy elvárjam, adj nekem igazat.
Ezekkel a lidércekkel nekem kell megbirkóznom, egykori döntésének a súlyát nekem kell viselnem. Egyedül, nem oszthatom meg senkivel. Senki sem hinne nekem. Azt az igazságot csak ketten tudjuk. Gyűlölöm a politikát.
De szerencsénkre ezen hamar túllendülünk, inkább áttérünk az én sebemre és a drága barátomat sújtó érzésekre. Most kivételesen engedi, hogy megérintsem, még ha idegenkedik tőle, akkor sem húzza el kezét, tűri csendesen. Ahogy egykor megszelídített, úgy fogom én is az érintéssel megtenni. Persze kamasz a szentem, persze, hogy ilyenkor még jobban nem akarja, hogy a csacska nővére minden érzését ráakasztja, de sajnos fiam, te bekopogtál az ajtómon azon a végzetes napon, így ne csodáld, ha innentől le sem vakarsz magadról.
- Drágám, aki nem akar veled együtt lenni, annak csak a kisebbik gondja lesz az, hogy lehet picit félholtan végzi – nevetem el magamat kedvesen. – A nagyobbik az, hogy elveszít egy nagyon jó lelkű embert, akiről tudom, hogy azért, akit szeret, aki fontos a számára, aki számít neki, azért bármit meg tudna tenni – simítom tenyerem arcára, ha engedi, mutatóujjammal sercegek végig a borostáján. De tovább nem is húzom a húrt, még tényleg leüt, így elengedem.
Tudok Kaitlynről és az apró kis csínyéről, és tudom, hogy miért nem mondta el nekem és ezért még fogok is vele később számolni, de nem most. Nagyobb gondja is van, minthogy neki álljak, és a felelőtlenségről papoljak neki. Én! Falra hányt borsó lenne, mellettem kamaszodott, az engedetlenség és a felelőtlenség a vérében van már.
De most…
Mit is kezdtem el mondani?
- Megfogadom – emelem felé a poharamat, amikor a sebemre végre friss kötés kerül. – Mestere leszek a közelharcnak – ezt az ígéretet körülbelül minden ivászatom alkalmával megfogadom és még soha nem vett rá a lélek. Eddig.
Most már nem húzhatom, halaszthatom. Nélküle kezdek semmit sem érni a természetfeletti ellen, de talán azzal sem. Legalább be tudok nekik húzni, ez egy jó érzés.
Jól esik egy picit lehunyni a szemeimet, amíg vissza nem tér. Zavaros tekintetem emelem rá, kell pár másodperc, amíg felfogom, hogy hol vagyok, mit csinálok és mit akartunk csinálni. Ehhez erősen ráncolom ám a homlokomat, amíg fel nem fogom. Lassan állok fel a fotelből – kanapéról – és nem épp egyenesen lépkedve, a legvégén belé kapaszkodva állapodok meg a tábla előtt.
- Tudod – kezdek bele és a tűket egyenesen felé tartom, mintha őt akarnám eltalálni. A szám tátva marad, a mondandóm beszorult. – Fogalmam sincs, mit akartam – nevetem el magamat, ketté görnyedve tőle. Na igen, a gin már kezdi megtenni a hatását, de még mennyire. – Lehúzni? Hát olyannak ismersz? – teszem fel a kérdést, ahogy kiegyenesedem és még mindig őt fenyegetem a tűkkel. Majd a tábla felé fordulok. Az első találatom…
Húsz!
Örülve pattogok párat. Máris csak 481 pont maradt hátra. Kérdésére nagyot horkanok a lövést el is tévesztem és beletalálok a dupla egyesbe. Tényleg?
479.
- Hagyjuk inkább. Az a csaj, semmi ahhoz képest, amit meséltél. Hallod, eeeez… Eeeez! – dülesztett szemekkel nézek rá a harmadik tűt mégmindig a kezembe tartom. Majd csak dobom. Vakon.
A nyolcba. Hát így nem megyek ki kilenc dobásból úgy érzem. 471.
- Azt hiszi, hogy csak mert bevallja, hogy neki nincs maradása a városba, mert jaj, hát őt mindig csak a bálok érdekelték – vékonyodik el a hangom. – Meg hát ő nem tud harcolni, de vadász akar lenni és nem tud semmit, de bevallja, akkor ez épp elég erény ahhoz… - itt abbamarad az értelmes beszédem, mert már csak fröcsögve hörgök egy sort. Nem tudom jelenleg szavakkal kifejezni azt az élményt. Aztán lehet nem is volt annyira vészes, mint amilyenre jelenleg visszaemlékszem.
- Mintha az üvegkalitkából először látna valaki napvilágot, esküszöm – összegzem ennyivel a találkozót. – Nem is értem, hogy nem kaptál agyrémet a vele való tárgyalástól – dünnyögöm, miközben átadom a helyem a tábla előtt én pedig megörülök, hogy megtalálom a már csak kortynyi gint az üveg alján. Dehogy öntöm ki pohárba, így öntöm, egyenesen a torkomra.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 03, 2019 5:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 626 • Zene; Heartbreak Hotel »
« Just take a walk down
Lonely Street
To Heartbreak Hotel »
Lassú tempóban araszolnak egymás közelébe a szemöldökeim, mély árkokat képezve a homlokom köztes területén. A nyelvem hegyén van a visszakérdés: akkor mégis miről beszélsz, Natalie? Mégsem szólalok meg, mert úgy érzem, felesleges köröket futnánk csak az ezernyi titok végtelen és bosszantó labirintusában, amit a rangjainkból fakadóan hordozunk magunkban. Pontosan ezért a nyílt értetlenkedésére sem felelek, pusztán a fejemet csóválom, hiszen nem létezik, hogy ne venné észre. Ne látná, hogy Wallenberg a saját hibáinak a módszeres kijavítására koncentrál a saját és a város minden erejével ahelyett, hogy a lelkiismerete hipózását napolva a világ aktuális problémájára koncentrálna. Arra, hogy kezd széthúzni a Tanács, hogy benne sem bízik már mindenki feltétlenül, és arra, hogyha belső viszályokkal gyengítjük magunkat, pusztulásra vagyunk ítélve.
Nehéz túllépni egy ilyen horderejű témán, de valahogy a köztes mozgásunk a lakás zegzugaiban, és a sérülése átkötése segítenek elterelni a figyelmünket arról, ami a legnagyobb szakadékot képezi közöttünk. Kíváncsi lennék, vajon létezik-e olyan ember vagy lény a világon, akitől nem választanak el feneketlen mélységek? Netán van mód arra, hogy ezeket képes legyek leküzdeni? Talán ebből fakad az érdeklődésem Naty és Dylan kapcsolatának kezdete iránt, amire eleinte közel sem olyan választ kapok, mint reméltem, ám úgy fest Natban is leülepedik a kérdésem valódi iránya, vagy egyszerűen csak megszán a konkrét feleletével.
Összeugrik a gyomrom, amikor a kezeimet hirtelen az övéi közé simítja, ezúttal mégsem húzódok el tőle. Némán hallgatom őt, míg tekintetemet az egymásba kapaszkodó ujjainkon pihentetem. A belőlem lassú tempóban ki-be áramló légörvényekre koncentrálok és a mellkasomban szorongó kibogozhatatlan csomóra, ami minden tudatos vagy tudattalan próbálkozásomnál a felfejtésére egyre vastagabbá kuszálódik. Néha nyelni is nehéz tőle. Néha csak arra ébredek, hogy fulladok.
Hogyan érthetnéd meg, Natalie, hogy nem tudok nem félni magamtól? És hogyan lehetne bárki boldog mellettem? Talán igaza volt Cole-nak és a feltételezés nem több egy szar viccnél. És igaza van Natynak is, csupán másként, mint ő gondolja. Ezek mind kellhetnek ahhoz, hogy valamiért megérje harcolni és hogy valami működjön, de semminek sem vagyok a birtokában. Ostobaság azt képzelni, hogy bármi az ajtó mögé kerülhet velem.
- Viszont Dylan is veled akart lenni, nem? - teszem fel az utolsónak szánt kérdésemet a témában, hogy mégse szó nélkül vagy váratlanul rekesszem be a beszélgetést, amit magam idéztem elő, ezzel újabb adagnyi titok sejtelmét eresztve a levegőbe magunk közé. Mindettől függetlenül elhúzom tőle a kezeimet, és nekiállok a pakolásnak, mert csinálnom kell valamit, hogy egyben tarthassam magamat, s képes legyek minimálisan elhatárolódni a témától.
- Én is így vagyok a közelharccal - vonom meg a vállaimat Naty méltatlankodására a sebkötözést illetően, majd néhány röpke percre eltűnők a fürdőszobában rendet rakni illetve kezet mosni. Amikor végzek és kisétálok - zsebemben egy levél tablettával, amit a rekeszben találtam -, őszintén szólva meglep, hogy a hátsóján maradt és nem kezdett el rendezkedni, de a jövőbeli sikerek érdekében nem adok hangot a döbbenetemnek. Se dicsérően, se piszkálódó éllel. És amíg ő a megpróbál feltápászkodni a kanapéról, én beüzemelem a táblánkat, vagyis felakasztom egy tetszőleges helyre, oda, ahova dobni is lehet illetve magasságban is a lehető legjobb pozícióba tudom egyengetni.
- Egy heti hamburger adag. Csak hogy tudd, kivel van dolgod - nem szívesen mondanék le az egyetlen ételről, ami manapság még belém fér, viszont inkább az, mint az alkohol. A hamburgertől nem lesznek könnyebbek az éjszakáim, ellenben az utóbbival. - Vagy valami mással akarsz lehúzni? - vonom meg az egyik szemöldökömet, mialatt visszalépdelek hozzá és a kezébe nyomom a tűket. Utána kitöltök magamnak is egy újabb pohárral a ginből, ami rohamos ütemben fogy, kivételesen nem az én jóvoltamból. Az egyik falnak dőlve kezdem el kortyolgatni, figyelve Nat próbálkozásait.
- Úgy hallottam, hogy a Cartelle lány a városba érkezett. És te fogadtad. Majdnem egy hónapja - szólalok meg kisvártatva, igyekezve olyan témát előrántani az elmémből, aminek leheletnyi köze sincs az aktuális problémáimhoz.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7