Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Queens •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Queens - Page 4 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 28, 2018 4:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


☠️ Kihalt utak szépsége

Kyara & Athan
szószám: 1454 • Credit:

 
Ez nem az ő hiába, köztük olyan generációs szakadék pihen, amelynek a mélyére senki sem jut le ebben az évezredben, és persze így igencsak nehézkes egyes dolgokat megértetni a másikkal. Persze, nem hülye ő, az agya mint a szivacs, elvégre nem emberi, könnyen elraktároz dolgokat, azonban a semmiből teremteni, mint holmi isten... még nem képes rá. De dolgozik rajta.
Egyszerű dolgok, nevetséges apróságok, neki azonban nagynak számítanak. Amikor legutóbb élt, olyanok számítottak újdonságnak, amelyek ma már feledésbe is merültek, vagy épp beépült valamibe és teljesen el is felejtették szinte, most pedig még így, hamvaiban is vannak olyan dolgok, amiket nem tud értelmezni még annyival sem, amennyit a hosszú élet adott neki. Sokan ezen nevetnek, őt azonban ez jobban bosszantja, mint azok, akik nevetnek, vagy bármi mást tesznek. Mindegy, ez egy olyan dolog, amit magának kell majd legyűrnie, és megoldania, nem fogja azt várni, hogy most ez a lány majd mindent megold pillanatok alatt, sőt, talán semmit se vár tőle igazán és akkor nincs csalódás. Bár, hogy valóban érez-e ilyesmit, az már filozófiai kérdésnek is elmehet. Mit érez a leviatán?
- Ahh! - emeli meg a fejét is, röpke mozdulattal, miután felvilágosítja, miről is volt szó. Így már minden más – Persze, hogy láttam, csak épp nem minden kifejezés maradt úgy, ahogy annak idején, és kell egy kis idő, mire eszembe is jutnak. Valóban tele volt velük a Nílus, még istenük is volt krokodil fejjel, de miért volt beteg nép? - érdeklődik, noha nem azért, mert olyan bőszen akarja őket éltetni, hiszen tényleg megvolt a maguk baja, úgy.. mindennel. Vérfertőzés, gyilkosságok, mániákusok vagy épp fanatikusok, ami rosszat keresni kell, ott meglelik, csak épp nem úgy írja le a történelem, ahogy kell, de aki látta őket, tudja, hogy milyen. De ezek mellett egy olyan korszak amely mégis csodálatos és érdekes volt, a civilizáció egyik bölcsője, a kezdet egy új felé, csak épp mindent eltöröltek végül, amely addig kifejlődött. Csalódás.
- Nos, biztosan. Én nem hallottam még így a kontinens nevét, bizonyára ez már utána született. De.. Amerika. Fénykorában is ilyen.. magas volt? Hatalmas épületek, beton mindenhol és emberek százezrei? Mármint, most sok fiatal fát látok, de előtte hol voltak, milyen volt? - tippelni tud csak, saccolni, hogy mégis milyen volt az a világ, amelyből ez válhatott. No meg, nem csak ez az egy város pihen rajta, hatalmas a terület, saccolni sem tud, mennyire, de tudja, hogy mindig lesz valami, egy új szeglet, amelyet sosem látott, még akkor is, amikor direkt körbe-körbe járkál, és le sem tér az útról. Egyelőre azonban itt tart még, nem szalad előre, csupán szemeit forgatja meg a közjátékra amit leművel. Ennyire nem kell felfújni semmit sem, ő mindig is túlzónak érezte ezt, eme komédiát egy-egy beszélgetés közepette, elvégre nem ettől lesz majd épp érdekes, a szavak épp elegek lennének. Nem csapja le, nem szól semmit, csak nézi fapofával, várja, mikor ér véget a darab. De tapsot ne várjon inkább.
- Befejezted? - szól közbe, majd ő is felpillant az égre, mintha kíváncsi lenne arra, hogy a könyörgése mégis mit fog történni, azon kívül, hogy a lassan felettük összegyűlő, sötétebb, vaskosabb felhőkből esőcseppek kezdenek majd rájuk hullani. De még az se érkezik, villám, jég és egyéb más sem, így a történet itt véget is ért. - Most bizonyára elfoglalt ahhoz, hogy leátkozzon – gúnyolódik egy kicsit, apró vigyorral, nem mintha ezzel most az lenne majd a célja, hogy most épp ő sértegesse a lányt. Az ég morcosabb, de ártalmatlan, szárazak maradnak, noha ő hosszú idő óta nem érzett magán igazi, frissítő esőt, így nem lenne ellenére. Na de majd..
- Nem jönnek el? Akkor ócska a módszer. Vannak olyan erősek, amik szinte odarángatják őt, ha akarja, ha nem. Persze, persze, függ hogy milyen erős, hisz magát az Ördögöt, az arkangyalokat nehezebb, de sosem lehetetlen – rázza a fejét, mert ezek szerint olyasmit maradtak itt, olyan igék, amikkel csak játszani lehet, cselekedni nem. - Ezt szomorúan hallom, az én latinom még tökéletes, eredeti állapotú. Fejlődött azóta valamit azért? - érti ezt arra, mennyire rég ment ki a divatból, mennyire változott a lényege. Bár a legtöbb ige ősi, így azok adottak, és talán még hasznos is lehet az, hogy nem mindenki tudja csak úgy kezelni, ha az ujjai közé kaparintja őket. Sőt. Ez kifejezetten kedvező fordulat.
- És még beszélt is róla? Szerencsétlen, de nézd, az angyalok a tökéletes tisztaság, a démonok imádnak megrontani bárkit, így úgy vélte ez lesz az ő mesterműve. Az angyalnak meg nagyobb gondja is akad utána, hogy ki bújt be mellé. Ne foglalkozz vele, amíg nem előtted művelik, még a végén ráncos lesz az aranyos arcocskád – hiába szívósak a félvérek, nem halhatatlanok, nem olyanok, akiken nem fog az idő vasfoga, vagyis, amíg a világ normális volt ez így működött, most azonban annyi minden zavaros, hogy fogalma sincs, mi az a még működik, és mi az, ami egyelőre nem. - A Pokolban esküvő – úgy ismétli, mintha valami lehetetlen dolog lenne, márpedig az is, az a hely nem alkalmas ilyesmire, főleg, hogy a lelkek ott kínlódnak körülöttük. Mint egy rossz vicc. Jelenleg azonban semmi nem alkalmas, se az idő, se a körülmény, se semmi. Sok apró dolog lebeg körülöttük, amelyekről akár fogalmuk sincsen, de holnap talán az egész világot megváltoztatja. Egyelőre minden csendes körülötte, de feszült minden, talán a lánynak fogalma sincs arról, hogy mi a tétje annak, ami a világban mozog, vagy épp arról, akiről említést tett. Ha az angyal szavai igazak, sokkal komolyabb, mint milyen könnyedén kiejti és beszél róla. Na de ne ugorjon ennyire előre, semmi értelme. Minden el fog jönni, időben. Ő rettentő mód nem aggódik.
- Mindig is azt csinálták, te is egy olyanból születtél – mintha ezzel akkora gond lenne. Hány meg hány járt közöttük és mászott be a korszak gyönyörűségei mellé. Hát, nem is egy, de nem is kettő. Ez már csak nem is lesz másképp és felettébb vicces azt látnia, ahogy egy ilyen eset gyümölcse fintorog és ítéli el azt, amit csinálnak. Ugyan már, a világ félig meghalhat, de a bujaság akkor is jelen lesz, ameddig az utolsó páros el nem pusztul. De undora hamar sértettséggé válik, és pont nem ő lesz az, aki majd valóban könyörögni fog. Talál mást, megoldja egyedül vagy épp más testvérével, vagy akármivel. Újabb sóhaj hagyja el ajkait és ez most már a türelmetlenségtől terhes.
- Ó, pedig biztosan meg tudnánk egyezni a segítség áráról – mintha egyszerű dolog lenne, mintha csak valami apró szívesség. De ha nem, hát nem, ő aztán nem fogja erőltetni a dolgot, nem lesz az, hogy térden állva könyörög. - Milyen bölcs vagy, ezt jó hallani – sose szerette a buta, és üres embereket, akiknek nincsen semmi önálló gondolatuk. Bár hogy ezzel mire célzott, jelenleg nem tudja, de ami késik.. az nem siet. - Bizonyára persze te sok mindent tudsz, ami nekem hasznos lehetne. Mond csak, mivel lehetne téged kibékíteni? - hízeleg, mint egy démon, mert részben az, mert anyja jóvoltából szert tett erre, hogy bizonyos módon elérje, amit akar, vagy amit épp egy teljesen más lélek kíván. Mikor és hogy, rég használta ezen képességét, rég kellett ilyesmit tennie, így lehet nem tökéletes, azonban magabiztos és ez már félsiker.
- Áhá.. villám. És mi működött vele? Minden? - egyelőre nem keres ebben semmi logikát, elhiszi és igazából nincs olyan nagy tétje, mennyire igaz az, hogy villámokat fogtak be, vagy bármi más módszerrel tették. Már nemigen érzi, nemigen működik és talán haszna sincs, bár a nagyobb városok mellett érezni némi vibrálást, vagy minek nevezheti azt. Azonban itt és most megérezheti mégis mekkora erő lapul egy ilyen kicsi dologban. Erősen reagált rá, erővel, amit a másik sínylett meg, azonban úgy hallja, nemigen hatotta meg különösebben. Kezét megrázva igyekszik eltüntetni az érzetet, miközben felé fordulva lépked közelebb hozzá, és pillant le rá. Fejét megrázva engedi le a kezét, és sóhajt egy nagyot. Az áram már nem kínozza annyira a testét, de tény, hogy igen nagy erőt vett ki belőle az, hogy ne zuhanjon össze és a leghamarabb rendbe is hozza magát. De ebből semmit sem tudat a másikkal, csak figyeli, és dühödten fújtat.
- Én akartam megfogni, nem vártam semmi engedélyt – rázza meg a fejét, lábával a törmeléket és azokat a holmikat, amiket a zuhanással sodort le a polcokról. Semmi hasznos, már csak szemét.
- Hagyd már abba ezt, rohadt idegesítő. Kiforgatod a szavaimat.. - torpan meg mellette. - Hagyjuk a játékot, meg mindent. Az előbb mondtam hogy nyugodtan segíts, nem zárkózom el előle, azonban azt soha ne várd, hogy könyörögjek, esdekeljek neked. Én nem a kis barátaid vagyok, sem azok a „démonok”, akiket ugráltatni próbálsz. Mint mondtam, fogalmad sincs semmiről, mi vagyok valójában, de képes vagyok arra, hogy értelmesen megoldjam a dolgaimat. Szóval.. hajlandó vagy nem csak gúnyolódni és játszadozni, hogy megmutassam, én is tudok olyan trükköket, amiktől még talán meg is lepődsz.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Queens - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 21, 2018 9:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


To Athan
The beauty of insane
Furcsa beszélni egy olyan lénnyel ki nem érti a szavaidat, melyeket kiejtsz és lényegében mindenre visszakérdez. Akár egy akadékos kiskölyök, aki többet akarna tudni a világról, mint ami kijár neki. „De miért?” kezdetű kérdésekre már az sem érdekel, ha az illető gyerek. Kést a szívébe, Kínom pedig szívesen megteszi ezt nekem. A szívük még egyet utoljára dobban parányi mellkasukba, vörös, forró vérük végig csorog rajtuk, tekintetükben az ártatlanság fénye még utolsót lobban. Az értetlenkedés ül ki arcukra.
Nem egy gyerekre vigyáztam, amikor még „dolgoztam” persze mindig érték őket balesetek, teljesen véletlenül, nekem aztán semmi közöm nem volt soha hozzájuk. Köztudott volt, hogy gyűlölőm az ostoba embereket és van e ostobább, mint egy gyermeknél? Persze a szülőknek erről sose kellett tudniuk, elég volt, ha szépen, ártatlanul mosolyogtam rájuk, hogy elhiggyék ártalmatlanságamat.
De elkanyarodtunk a beszélgetéstől.
- Krokodil, noha a kettő nem ugyanaz, noha nagyon is hasonlítanak egymásra! Mondd, hogy krokodilt láttál már életedbe, légyszi! Úgy hírlik, hogy Egyiptom a mágusok őshazája, szóval ott kellett járnod. Úgy hírlik, hogy ottani folyókban sok volt a kroki, még valami istenük is volt ilyen fejjel… Beteg egy nép volt, ha engem kérdezel, na ezek az aligátorok pont ilyenek, csak épp itt élnek és sokkal veszélyesebbek. Kis cuki lények - vonom meg a vállamat könnyedén. Következő kifejtésére hangosan tapsolok, lelkesen, kettőt dobbantva a lábammal.
- De okos vagy! Máris többet tudsz, mint bárki más! Igen, ez így van, de tudja a fene, hogy miért Amerikát választották… Amerika a földrész, ahol most állsz és az ország, ahol ez a város van, sok évszázada fedezték fel, vagyis igazából… felfedezhető az, ami mindig is megvolt? - teszem fel a költői kérdést, vállamat újra csak megvonva… Mit is akartam ebből kihozni? Jaj már megint elkalandoztam, de hát… Annyi minden van, melyet össze lehet hazudni egy olyan alaknak, ki évszázadok hagyott ki a földi életből. Mivel kezdjem? A robotharcokkal? Uh, nem is! Vannak sokkal érdekesebb hazguságok! Mondjuk ama betegség amitől két fejed nő.
Haha… Nevetésem nem csak magamba folytatom le, hanem hangosan is kicsúsznak ajkaim közül.
- Ha! Szent Luciferre! - kapok ijedten a szívemhez, arcomról a teljes döbbenet és sajnálkozás vonható le. - Kérlek! Bocsáss meg, eme hatalmas bűnömet, én… Nem is tudom, hogy miként gondoltam… Miként gondolhattam, eme bűnös Gondolatot. Ó, Lucifer! - emelem fejemet, de kezeimet is teátrálisan az ég irányába. - Kérlek szállj alá és büntess meg, mert ó, megsértettem egy érző lelket! - teljes áhítattal ejtem ki a szavakat, a gúny úgy csepeg le róluk, mint ahogy méreg folyik végig a vékony fiolákon. Mégsem nevetem el magamat, most nem teszem. Mindjárt tényleg megilletődöm, amiért képes voltam valakit, ÉN!!! megsérteni!
Szörnyűség és…
Jah. Hogy nem érdekel?
Upszi.
Hatalmasra tágulnak ki szemeim, ahogy fütyörészve tekintek el a férfi válla fellett a semmibe.
- Ne hidd, hogy olyan egyszerű megidézni egy démont, vagy angyalt, rendszerint nem jönnek el, ha meg véletlen fel is fedezel valakiben valami természetfelettit, nem mindenki tudja helyesen használni a pecséteket… A latin nyelv kiment a divatból, rosszul ragozzák a szavakat - pedig a szó nagy úr, a rúnák miatt is már. A legtöbbje pedig tényleg egy oly holt nyelven íródott, melyet ma már kevesen ismerhetnek. Ismernek is. A tévesen leírt feljegyzések pedig csak bajokat okozhatnak és ember legyen a talpán, aki ki tudja találni, hogy az mi lehetett valójában.
- Áh, a teremtettek is uncsik lettek, persze vannak kivételek, de képzeld!!! Az egyik!! Nekem ecsetelte, hogy milyen jó is volt egy angyallal hálni! - kapok ijedten ezúttal az ő szívéhez, szavaimat úgy suttogom, mintha a legnagyobb titkot árulnám el számára. - És ezt halál komolyan is gondolta! Vagyis azt hiszem ezt magyarázta - fintorodok el, elfordulva tőle, kicsit homályosak az emlékeim arról az estéről. - Valami kamionnal itatott le, lehet csak behaluztam, de sajnos ezeket kinézem belőlük - vonom meg újra csak a vállamat. Csalódtam bennük. Nem elég, hogy a gyengébbeket mily egyszerűen el lehetett kapni, megkínozni, és visszaküldeni őket a pokolba, de még a „hatalmasok” is… - Arra viszont emlékszem, hogy esküvőt akartak a pokolban! - hasít elmémbe az emlék felismerése! Komolyan.
Felfordul ettől a gyomrom nem is kicsit. HA ettem volna ma valamit, tuti, hogy most lenne az, hogy kitaccsolok.
Persze, hogy tudja, hogy ki mit hozott. De bólogat szavaimra, szóval ezeket érti. Nyilván ezt érti! De az aligátort nem! Kész rejtély a manus, de még hogy az én fejemben van teljes káosz. Hát az övébe mi lehet? Uh, vajon bele lehet kukkantani egy kicsit? És ha felvágnám és megenném az agyát? A tudását megkapnám?
Hangosan nevetem csak el újra magamat.
- Azaz - legyintek könnyedén a név hallatán, vagyis titulus hallatán. Többet köszönhetek neki, mint azt gondolni véltem volna. Miatta nem félem már a halált, noha mielőtt tényleg, teljesen meghalnék, még el kell adnom a lelkemet. Fel kellene keresnem a legrémesebb apát a világon.
Túlzottan azonban mégsem izgat, ez a téma. Mondanám, hogy majd lesz, ami lesz, de… Ez elég rossz hozzáállás, most tenni ellene, mégis mit tudnék? A vihar előtti csend telepedett a világra. Mindenki kivár, nem készülnek fel. Mire várnak? A sötétség újabb lépésére.
- Na! Ők a tisztes kivételek! Meg-még egy-két herceg a többi csak úgy… lézeng a világba… Az a heppjük, hogy emberekkel dugjanak - forgatom meg szemeimet. Komolyan ennyire… nincs… Vagy épp esküvőket szervezgessenek a pokolba. Hova fajult ez a világ? Esküszöm egyre szimpibb Gabi-bácsi. Ő legalább tényleg azt a velöjéig ható gonoszságot képviseli, mely számomra igencsak csábító.
De amíg a lovasokba és apámba nem csalódok, addig nincs oka senkinek abban, hogy átállok Gabi-mami oldalára.
Jaj de hol is… Egyszer le kellene szögeznem a gondolataimat egy helyre.
- Habár a halál most megkapja a legnagyobb kínázását - gondolkozok el hangosan. A démon, ki a halálért felelős… s ki képtelen ölni, mert az emberek halhatatlanok. Mily tragikus komédia ez az ő szemszögéből. Mily bosszús lehet… Habár nem annak tűnt, amikor velem volt.
Viszont most a manus kiborít. Hermész, Hermész, mégis hogy beszélhetsz ebben a világban, velem így? Amikor bármit könnyedén ellened fordíthatok? Arcomat sértődötten fújom fel, hallgatva, mennyire is nem is kér az én segítségemből. NA jól van, ha azt hiszed, hogy egy percig is számít, hogy segítsek neked… Még csak én tennék neked szívességet, de tudod mit?
- Ezek után már akkor sem segítenék, ha térden állva könyörögnél - fordítom sértetten oldalra a fejemet, magasba emelve azt. Ennyi, kész, vége. Elásta magát nálam, már nem is érdekel a sorsa. Remélem az emberek megzabálják reggelire. Habár ahhoz tudniuk kellene létezéséről… Mennyi idő lenne szólni nekik erről?
Még hogy segítsek. Pf… Boldoguljon akkor ebben a világban. Majd megtanulja, hogy kivel miként kell beszélni. Ó, az az édes bosszú, érzem, hogy közel van már.
Minden rakoncátlan gyereket meg kell büntetni. S jelenleg ő most az.
- Ja, de mit érsz a vérzésükkel, ha az begyógyul, ha nem a megfelelő eszközzel szúrod le őket? Ne hidd, hogy itt minden bokron angyalpenge terem - amaz oly ritka kincs a mai világban, hogy kuriózumnak számít. Bárcsak egyszer tudnék szerezni, de anélkül, harcolni ellenük? Szinte lehetetlenség.
- Egy oly jelenben, melynek nem ismered a múltját, csak egy apró részletét. Hogy megértsd a jelent, hogy a jövőbe tudj gondolkozni, ismerni kell a múltat, nehogy elkövess oly hibákat, melyeket már elkövettek egyszer - jegyzem meg elmésen, de mielőtt még komolyan elhinné szavamat, újra csak nevetésbe fulladok ki. Holott ezt most tényleg így gondolom, nevetésem pedig mű. De hé, vigyázzunk! Még a végén azt fogja gondolni, hogy több gógyisom van, mint amennyi látszódik. Fenn kell tartani az őrült képet, melyet magamról alkottam. Így kevésbé gondolnak veszélyesnek, aztán pedig csak…
Bumm…
Hirtelen csap a képükbe a meglepetés. Mily jó is az.
Mint ahogy az elektromosság játékos ismeretlensége is. Esküszöm, olyan, mint egy csenevész gyerek, ki most fedezi fel a valóságot.
- Ez kérlek, egy befogott villám. Igen egyszerűen működik, vannak odakint, viharvadászok. Akik elfognak egy-egy kósza villámot… S azt elektromossággá alakítják át, ami áramot ad. De ha nincs villám, nincs áram. S fogyatkozóban vannak a viharos esték már - biggyednek le ajkaim, mint akinek valóban az élete a villámokén múlna. Ő nem akarta megismerni a múltat, hát tessék, az ide vezet. Ahhoz, hogy bármilyen hülyeséget be lehet nekik adni. Ha utána néz, rá fog jönni, hogy ez mind nem igaz, de addig?
Csak az én szavamnak hihet.
Csendesen szemlélem a kicsi leviatán ténykedését, és nem szólok bele, abba amit csinál. A villany halk zümmögése, csak ennyi zavar meg minket, ám számára ez még akkor is szokatlan zaj lehet.
Figyelmeztetnem kellene, de… Ő nem kért a segítségemből, így pedig hát… Hangos nevetéssel fogadom, ahogy az áram megrázza a testét. Ismerős érzéseket kelt bennem, emlékképek cikáznak gondolataimba, melyeket képtelen vagyok kizárni. Őrült nevetésem ennek is szól, nem csak az ő szenvedésének. Én meg mondtam, hogy az villám, ha pedig még nem csapta meg… akkor az ő baja, ha így nyúlka piszkál.
De persze Hermész nem így gondolja, inkább erővel lök egy polcnak, mi tehetetlenül borul fel velem együtt. Nevetésem mégsem marad annyiban.
- Pedig nagyon, de nagyon mókás volt! - nevetem hasamat fogva, lábaimmal kapálózva. Mit érdekel, hogy a polcok éle hátamat, csípőmet nyomják? Ez a fájdalom el sem hat az elmémig igazán. Kacagásom idegesítő lehet, éles és sokáig tart. Levegőt már alig kapok közbe, könnyeim patakokban folynak le két oldalról arcomon.
- Na jó - fejezem be, mint akinél az egészet félbevágták. - Egy szóval sem mondtam, hogy nyúlj bele, te meg a segítségem nem kéred - gurulok le a polcról, ahol is találok egy…
Elemmel működő hajgöndörítő valamibuszát… Befogod két tincsed és… Isthenem, de hülyeségeket tudnak kitalálni az emberek.
- Amint látom, tényleg boldogulnál az emberekkel szembe, csak egy konnektort mutassanak neked - nevetem el újra magamat, végül ajkaim biggyedtnek le. - Szegény pici levikét megbaszta az áram… Bibis lett a kicsi kezecskéje, szipp… Most lesz itt a világ vége? - tápászkodok fel, arcomon a merő bánat uralkodik el. Tényleg sajnálom. De tényleg!
Valóban!
- Azt hiszem, hogy akkor a könyvtárba ne menj el, ott rögtön meghalsz! Mit kezdenél egy forgó lépcsővel! Egy lift agyonzúzna! - kapok újra ijedten szívemhez, rémesebbnél, rémesebb dolgokat elé állítva.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Queens - Page 4 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 18, 2018 9:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


☠️ Kihalt utak szépsége

Kyara & Athan
szószám: 1510 • Credit:

 
Ez a lány kész talány, sosincs egyenes válasza, egyenes reakciója a dolgokra, vagy ha van is, nem olyan egyértelmű. Persze ezzel nem azt akarja mutatni, hogy nem képes olvasni belőle, vagy épp kitalálni, mi lehet a válasz, de nem is olyan könnyű, mint mondjuk egy egyszerű halandó lényéből. Bizonyára ez a félvér kuriózum, az a plusz, amely kiemeli őket többek között az emberek közül. Meg persze, az őrület, az is nagykanállal ad a megfejthetetlen és talán komolyan se vehető személyiségéhez. Az, hogy ez csak jobb, vagy rosszabb lesz, nem tudja előre, bizonyára nála is lesz olyan időszak, amikor magából kikelve tör és zúz, vagy épp teljesen elveszít mindenféle irányítást. Az olyankor a legszebb, bár lehet, most mégsem akarja megtapasztalni, abban nincs sok érdekes, tomboló embereket is látott eleget. Azzal még ők is rendelkeznek, csak ritkán éri el őket.
A helyszín felfestése valóban kíván megjegyeznivalót, elvégre, ilyen tájakat nagyon is látott, abban a korban amikor az ő virágkoruk tartott, még az ilyen tájak voltak többségben, nem pedig a betonvárosok, vagy épp falvak, vagy akármik, amiket azóta látott, mióta kiszabadult. Még mindig utak kötik össze a helyeket, de ezeken már aligha, vagyis fénykorukban nemigen törhetett ki szekér kereke, hiszen simák és bár megrágta őket a harc, a vég, mégis el tudja képzelni, mennyire sima és kényelmes lehetett rajta közlekedni. Igazából, még fetrengett is rajta, amikor elsőnek látta, kiterülve, mintha csak fű lenne, de a szaga még így is irtózatos volt, nemigen kívánt sokat elidőzni rajt. Minden túl fura, még túlságosan.
- Aligátor? - billenti oldalra a fejét. Jelen esetben fogalma sincs, mit is takar, de ha mocsárról van szó, sejtheti, miféle lények élnek ott. Tekintve, hogy ő igen hamar kiesett a forgalomból, a mai, véglegesített dolgok, akárcsak elnevezések számára sokszor nem takarnak semmit, hiszen nem mindent így hívtak a régi szép időkben. - Igen, vélhetően otthoni a környezet, kedvező az éghajlat. Vagy csak jól védhető, de az is lehet, hogy csupán véletlen. Nem kerestek benne logikát, jó volt az, ahol kivetette őket a föld. Azt hallottam az angyaloknak is van helyük, mármint kettő is, mert ugye vannak a lázadók meg a normálisak. Úgy néz ki, mindenki megtalálta magának a városát – senki nem gondolhatta annak idején, hogy egyszer majd erre használják majd a városaikat, erre fognak kelleni az erős épületek, a nagy falak. Minden és mindenki jó valamire, ezt az elvet ő is elismerte sok alkalommal, és használta is, hisz ha más nem, áldozatnak, a sorfalnak mindenki tökéletes. Vagy épp elrettentő példának, ugyebár.
- Kérlek, ne sérts meg. Az is ősi, volt közünk hozzá – elvégre a sötét mágia is az övék, vagy épp a démonok használták. Nem a legerősebb, nem a leggyilkosabb, inkább csak játék, ijesztgetés a témája, ha nagyot akarnak szólni, mélyebbre kell nyúlniuk. - Tanulmányozás? Nem használják semmire sem? Ehh.. - kis csalódottság csendül hangjában, arcára is kiül belőle. Gyógyítás, igen hasznos persze ha ember űzi embernek, de csak nézni valamit és nem felhasználni. Ez már koránt sem az, ami neki kell, elvégre mi a francnak akar ő pecséteket tanulmányozni, felrajzolja a maga darabjait, és akkor majd megmutatja, mennyivel kellemesebb a haszon egy ilyesmiből. De egész addig nem tudja senki sem, míg nem próbálta, bár kételkedik abban, hogy most bárki ember képes lenne ezeket alkalmazni, ahhoz nagyobb munka kell és előkészítés, ez viszont még nagyon de nagyon messze. Minden túl messze.
- A démonok unalmasak. És nem csinálnak semmit. Mi történt velük? Meglágyult a gazdatestük agya és kihat rájuk? - nem úgy ismeri őket, mint akik tétlen ülnek és csak.. meresztik a seggüket. Megrontani az embereket, az angyalokkal viaskodni.. Vagy netán a világvége, a sok halál és kevés élő elvette a kedvüket? Hogy úgy hiszik nincs már értelme semminek sem, és minek bármit is csinálni? Ez elég elkeserítő gondolat, ha ennyire nem működik a világ rendje, akkor már tényleg nincs értelme.. nekik. Arról nincs szó, hogy ők ilyesmit látnának, koránt sem. Azt szokás mondani, hogy az újszülöttnek minden újdonság, és valahogy így vannak ők is, keresik a használhatót a romok között.
- Tudom, hogy ki mit hozott, és hol a helyük – ez még neki is tökéletesen, ezekkel mind mind tisztában is van, hiszen régen is így volt, ahogy mondja, mindig is, a másik felét, a modern részt pedig más tudatta vele. Szép sorozat, annyi szent. Fogalma sincs azonban, hogy tényleg mennyire éri túl a dolgot a világ ezen, ismert része, ebben igazat kell neki adnia. Bólogat is, hogy jól mondja és majd lesz valami, mindig is volt. Más nem az, hogy fanfárok kíséretében jönnek valakik rendet tenni, ha jön. Ha érdemes rá.
- A Sötétség – mosolyodik el haloványan a személy említésére. - Széles a felhozatal, mindenki egy helyen és időben – mintha csak egy játszma készülődne egy táblán, és nézhetjük annak is. Lezárult minden más sík, nem járhatóak a régi utak, csak ott lehet lenni, ahol most. És akkor itt van egy lány, aki nagyszerűen játszadozik és falja az életet. Mint egy fekete-fehér mezőn pihenő piros kis folt. Apró, de ott van és kihasználja, amit csak lehet. Azonban jobb, ha óvatos, könnyen felsülhet.
- Sosincsenek, az biztos. Akivel találkoztam, az is nagyon kihasználja az idejét – gondol vissza Mammon és a láda esetére. Ha ő ott ilyen, bizonyára a többi három sem az orrát lógatva ücsörög és kártyát forgatnak az ujjai között. Ha ők is úgy elhagyják magukat, mint a démonok, akkor minden el van cseszve. De sose ilyen egyszerű a dolog, mindennek van oka, vagy épp alakulóban van. A történelem az pedig az, amin nem lehet változtatni, így ez a kis mese az emberekről és a népirtásról nem hatja meg különösebben, látott már ilyet, lesz is ilyen – ha megérik persze.
- Velem nem alkudoznának, nincs lelkem – vagy ha van is, nem ezen a létsíkon. - Nem fogom az egész élettörténetem elmesélni, az túl sok lenne. És ne aggódj, ha odamegyek, nem kell félnem, mindenhova be tudok jutni – ő is mosolyog most, hiszen a magabiztossága sose kért utánpótlást, mindig is tudta, mit és hogyan kell tennie. Apró szemforgatással válaszol a kifakadásra, tekintetével követni kezdi a mozgását. Persze, ez felbosszantotta, de most se fél tőle jobban, mint eddig. El akarja adni a tudását egy másik, mélyebb tudásért, hogy neki aztán jobb legyen, teljesen érthető és látható. Végül csak sóhajt egyet. - Tudom hogy kell előttük viselkedni – böki közbe, elvégre figyelte az angyalt, a démont, már amennyit lehet belőle figyelni, és a bezárás előtt sem kövekkel társalgott. - De legyen, lássam. Kérlek segítsd tudatlan leviatán barátodat ebben a küldetésben – persze ebben több a gúny, mint a kérés, azonban ez is több, mintha fel se vette volna. Ha valami adódik, úgyis otthagyja, sosem kellett neki a kolonc a nyakába, és ezt lehet sejti is. Úgy érzi, kölcsönösen dobják el egymást, ha beüt a krach.
- Biztos vagy te abban, hogy nem lehet megközelíteni őket? Értem én, hogy ezekkel ember embert irtott, és hogy ó az angyalok milyen hatalmasok, azonban csak katonák. Ha tudod hol szúrd meg, véreznek – nem fellengzős, egykoron azonban tényleg megközelítették azt, hogy valódi fölénnyel álltak szemben ellenük. Talán csak az arkangyalok voltak azok, akiktől valóban tartaniuk kellett. És hogy most? Minden megoldható, talán nem vesztettek el olyan sok mindent, és elbírnak velük. Fogalma sincs, nem próbálta.
- Áhhááá.. érdekes korszak lehetett. Minél nagyobb, annál jobb és hangosabban szól. Ha te mondod, akkor legyen így. Ez nem változtat sokat azon, ami érdekel. A történelem a múltban marad, de én a jelen vagyok – foglalja el magát, majd amikor talál valamit, érdeklődve lépked oda a valamihez, ami számára kész talány. Meglepett arccal vizsgálja, mit alkot, és amikor a fény fellobban a kis izzókban, hallja szinte ahogy vibrálnak a vezetékek, összerezzen. Nem a hang, nem a pukkanás, az egész jelenség az, amely meglepte őt, régóta először. - Mi volt ez? - eldobja a vacakot, elvégre most már sokkal jobb játék van a színtéren. - Ezek a.. valamik – közelít és habár az eszköz már nincs nála, az érdeklődés még mindig él. Elnézi, ahogy kilóg és hasztalannak tűnik, de kezét kinyújtva ragadja meg, és ahelyett hogy beledugna bármi, kirántja a falból a műanyag vacakot, és a még sistergő vezetékeket bámulja.
- Nem valami hasznos dolog, és tartós sem – pillant a kopott, kissé megfeketedett műanyagra. - Iszonyatos a szaga – dobja ezt is a földre, majd visszapillant az apró szikrákra, kinyújtja a kezét és.. megérinti. Felkiált, ősi nyelvel átkozódik pár szót, míg az áram áthalad testén, ahogy a karjába fájdalom áramlik, és ahogy alig bírja elengedni. Amikor elrántja végül a kezét, kezében még egy adag kábellel, ereje is megmutatja magát, ahogy az áram üt, ő úgy üti ki az egészet, a doboz még nagyobbat robban, és füstölni kezd, a fény, amely ha volt is valahol, végleg kialszik, ő pedig végre elengedheti a vacak kábelt. Tenyerén igencsak tisztes fekete folt éktelenkedik, tagjai sajognak.
- Ez nem volt vicces – azzal, ahogy a lány felé fordul, szemei dühösen és vészjóslóan villannak fel, és a lány érezheti, ahogy a leviatán ereje a közeli polcnak löki teljes erőből, és fellöki az egészet. Az se érdekli, ha kitöri a nyakát, ő csak a kezét rázza és a zsibbadást akartja eltüntetni.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Queens - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 16, 2018 10:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


To Athan
The beauty of insane
Újra csak kelletlenül vonogatom meg vállaimat. Kegyetlenség kinek, miben teljesedik ki. Meglehet, akkor annak tartottam, manapság mégsem riadok attól vissza, hogy magam is használjam eme eszközöket. Noha az áramot nem vezettem még emberi testbe. Lehet, hogy ezzel kellene stimulálni őket? Megnézni, hogy az ő elméjük előbb kiég-e, vagy épp megőrülnek tőle?
A témát inkább elengedem, nem foglalkozom vele tovább, miért is tenném? A múlton nem tudok változtatni, de azon igen, hogy minden résztvevőjét ezerszeresen büntessem meg. Ó, a régi jó barátom, a bosszú. Még hogy az ember csak lépjen tovább, mi? Bakkfitty. Abban nincs semmi poén. Ilyen jótét lélek nem vagyok. Sőt, mi több, minden vagyok, csak az nem.
A megbocsátás nem szerepel a képességi listámon.
- Mocsaras, szúnyogos, uh és tele van aligátorokkal! A város nagy részét visszavette a természet, és lényegében… ott minden csak megölni akar… Vajon miért azt választották maguknak? A kénszag után vágytak valami pöcegödörre? - morfondírozok ténylegesen miért is New Orleans lett a démonok bázisa. Pedig mennyivel szebb városok vannak eme világon. Mondjuk Chicago! A bűnözés fellegvára! Más sem kellett volna nekik, de nem, inkább a legmisztikusabb helyre mennek. Hát… az ő dolguk, nekem aztán nem sok közöm van hozzá. Elvoltam egy darabig ott, de annyira unalmasak a démonok. Semmit sem csinálnak ott. Szó szerint, semmit sem tesznek.
- Woodozást, már ha hiszel ilyenekbe - vonom meg a vállamat - De az egész nem több néhány démon-angyal pecsét tanulmányozásnál. Meg persze boszorkányságnak kiáltották egykor azt, hogy gyógynövényekkel gyógyítottak, meg állati belsőségekből jósoltak - tudatom a másikkal, ki információra éhes. Ez tetszik, noha ezt most tényleg őszintén tudom neki mondani. Ebben semmi hazugság nincs, ahogy olvastam a feljegyzéseiket tényleg így lehetett.
Habár ha jobban belegondolok magán a kontinensen is volt boszorkányüldözés. De ne rohanjunk annyira előre. Még a végén idő előtt hagyna itt engemet. Azelőtt, hogy én bármit megtudnék tőle. Még akkor is ha többet árul el ő magáról, mint én, de hát lehet érte engem hibáztatni? Ő egy teljesen… Új lény itt.
S lehet, hogy én vagyok az első aki látja!
Grimaszom tovább súlyosbodik, hallva, hogy ő miként vélekedik a démoni angyali együttléttől. Már-már hányingert keltő… jah bocsi, hányingert is kelt bennem.
- Miért, miért? - teszem fel a kérdést újra fejemet enyhén félrefordítva. Hát miként lehet számon kérni tőlem, hogy mit miért teszek, amikor arra sosincs ésszerű magyarázat. - A halál ötven árnyalatát játszottam - vigyorodom el, de aztán vállaim megereszkednek, arcomra a végtelen csalódottság ül ki. - De annyira unalmasak voltak a démonok! Semmit sem csinálnak, csak… a seggüket meresztik… - hajtom le végül a fejemet, engedve, hogy hajam eltakarja arcomat. Mélyről jövő sóhajomat még így is hallani lehet, csalódottságom szinte felülmúlhatatlan.
Persze egy-két démon kivétel ezek közül, egy kettővel semmi bajom, egy kettő tudja még, hogy miként kell egy démonnak viselkednie. Nem azt mondom, hogy irtsa az embereket, de vezesse meg őket, játsszon az elméjükkel… legyenek kiismerhetetlen, alávaló férgek, ne pedig csak hálni akarjanak velük.
Mondom ezt én…
- Hát hogyne, csak hogy eme kórságokat, legfeljebb a démonok hozták az embereknek, no de, a természetfeletti hierarchia - emelem magasra a kezemet. - az Öreg, aztán az arkok, majd démonok, angyalok, kisebb démonok, legalul meg a béka segge alatt az emberek - eresztem egyre lejjebb és lejjebb a kezemet minden népcsoportnál. - Na szóval, ha egy démon kórságot rótt az emberekre, jöttek azok a nagyon cuki, vágni való arkok és elintézték a démonokat… hol egyszerűbben, hol nehezebben. Hol burkoltan, hol úgy, hogy felfedték magukat az embereknek - vonom meg újra a vállamat. A mai napon ez lesz a kedvenc elfoglaltságom. - Csakhogy ezúttal Gabi-mami irtja őket, a többi ark nem tesz semmit, az Öreg elment, helyette itt a tesója, vagyis ezt pletykálják, szóval az emberiség vagy túléli, vagy… nem… Ha engem kérdezel, én az utóbbira szavazok - az utolsó szavakat már szinte suttogva ejtem ki, mintha valami titkot akarnék elárulni. De ez sem tart sokáig, úgyis hangos nevetésbe török ki rögtön. Mintha az egész nem lenne komoly, mintha ez az egész számomra teljesen lényegtelen lenne.
Mégis többet tudok ezekről, mint az látszik rajtam. A megtévesztés mestere is lehetnék, ha érdekelnének az ilyenek.
Ajkaim lebiggyednek, hallva, hogy a dobozka nincsen. Lehetne, de nincsen. Nem aggódik - annyira - majd lesz más, amivel sarokba szorítja a pacikát.
- Cuki háziállatok, csak épp még nem tudják ezt - vigyorodok el pofátlanul. Mégis honnan van ennyi önbizalmam? - Nem hiszem, hogy annyira kétségbe lennének esve. A bukásuk beléjük van kódolva. Istenke sem akarja, hogy túl nagy terük és erejük legyen - vonom le az elmúlt évszázad következtetéseit. Mégis újra és újra megpróbálják. Sose adják fel. Ez tetszik nekem igazán bennük. Egyre kreatívabbak lesznek és mit ne mondjak, ez eléggé imponáló tud nekem lenni.
- Ó és még annál is több minden történt - vigyorodok újra csak. - Ez az egyik leglényegtelenebb momentuma az emberiség történetének… Habár… nem, vannak ennél sokkal izgalmasabb dolgok is. Ez csak egy szimpla emberi természet volt. A fehéreknek kellett ez a föld, az indiánok nem adták… megoldották, hogy ne legyenek itt - vigyorgok továbbra is. Egyszerűen imádom, ahogy az ember képes saját embertársát kiirtani csak azért, hogy nekik jobb legyen.
- Épp ecsetelem, hogy az ember milyen alávaló valójában - teszem csípőre a kezemet, tetetett felháborodással hangomba. - Kizárt, hogy ingyen segítsek - ingatom meg a fejemet. - Ha értesz valamihez, akkor azt sose add ingyen. A démonok sem a két szép szemedért kötnek veled alkut, habár veled… neked van egyáltalán lelked? - teszem fel az újabb kérdést. - Most mi van? Semmit sem lehet rólad tudni, naná, hogy mindent akarok - még mielőtt kiakadna azon, hogy egy újabb kérdésre kell válaszolnia nekem. Ez a világ biza kegyetlen és így működik.
- Sokat fejlődtek az emberek, etéren, de ahogy akarod - vonom meg egykedvűen a vállamat, noha ajkam szegletében ott bujkál az aljas mosoly. Persze, ha egyedül akar odamenni tegye, én figyelmeztettem. Nem tudja még, hogy mikre képesek az emberek. Csak pár évszázadot fejlődött a vadászati tudományuk is.
- Tényleg? Ezt tényleg megkérdezed? - sétálok közelebb hozzá, majd lassan körbe és körbe. - Lássuk csak, semmit sem ismersz ebből a világból, még csak azt sem tudod, hogy az épületek miként működnek, hogy miként kell „természetesen” viselkedni egy ember előtt… Lássuk mi van még… Oh, én pontosan ismerem milyen fegyvereik vannak, egy kettőről tudom, hogy mikre képesek. Jaj és a kedvencem! - állok meg előtte széles mosollyal ajkamon. - Pontosan tudom mikor vannak a váltások és az épület melyik részét nem védik teljesen - mi van? Mit gondoltok én hogy jutok információhoz? Nem a két szép szememért, ebben biztos lehetsz. Ismerem a rendszer hibáit. Itt nőttem fel és ide kellett visszajönnöm. Semmit nem változott a gondolkozásuk… Komolyan mindig elgondolkozok, hogy néhányan milyen ostobák tudnak lenni.
Szemöldökömet enyhén felvonom a könyvekről tett megjegyzésére. De hát… az ő lelke világa, úgy tesz ahogy akar. Csak újabb vállvonogatást kapsz tőlem.
- Ahhoz képest, hogy alig tudsz valamit, nem nagyon érdekel túl sok minden - holott egészébe kell látni a világot, nem csak kis darabjaiba. Upsz, ezt nekem is be kellene tartanom? Hoppá. Bár ha jobban belegondolok… a hangokkal a fejemben már szinte egészébe látom.
Persze nekem tény, hogy másabb az egész. Én ebbe nőttem fel, nekem ez a természetes. Nem is tudom elképzelni, hogy a férfinak milyen lehet.
Lopva pillantok felé.
- Rotációba ennél négy-öt-hat alanyt, minden csak kreativitás kérdése - vigyorodok rá, elmajszolva a maradék csokit és már nyúlok is egy csomag gumicukorért. Évekkel ezelőtt lejárt, de itt ebben a boltban, kb minden.
- Mert emberek készítették. Emberi anyagokból, az angyaloknak semmiből sem tart elpusztítani ezeket, ha őket támadnák. De nem őket, hanem az emberek egymást irtották ezzel. Nem beszélve arról, hogy legyél bármilyen kísérleti alany sose fogod meghaladni az angyalok erejét - magyarázom teljesen logikusan. Ezek alapján még tényleg valóságos is lehetne az egész. És ha belegondolok akkorát nem is hazudok. A tankok is ilyen „robotok” voltak, nem?
- Uh, ez hirtelen történt! A nagyooon nagy ipari forradalomnál, amikor rájöttek, hogy a gazdaságnak a legjobban a fegyverkezés tesz jót - vigyorgok, honnan tudok én ennyi mindent? Komolyan kezdenek aggasztani a hangok a buksimban.
Halkan hümmentek a boszorkányok kiválasztását illetően, látszólag érdektelenül. Valójában motoszkál valami megbomlott elmémben, de egyelőre ennek nem adok hangot.
- Oh, az nagyon veszélyes, és képes halálos is lenni, ha a jó helyen használod - biztosítom, majd körbe-körbe forogva keresek egy… Bingó! - Gyere, próbáld ki! - invitálom magam után. Először is egy biztosíték dobozhoz sasszézok, ahol felnyomom az áramot adó kis kart… Ha szerencsénk van, akkor még van is itt… kellett lennie.
A doboz azonban néhány szikrázik, a villany felgyullad, majd ki is alszik. Aztán pukkan egyet.
- Mh… - húzom el számat, majd teljesen szakértően piszkálok a vezetékek között, az sem zavartat, ha a szikrázóak néhányszor megráznak… Hajam egyre jobban áll az égnek.
Végül pedig… Heuréka! Van áram!
- Na akkor… ott látsz egy zsínort, annak a végén pedig egy dugaszt… azt a falba kell helyezni, van ott ilyen kis dugasz, amibe beleillik - vezetem a falhoz, ahol egy konnektor magányában már teljesen feladta ama harcot, hogy egyszer hasznos lehet. Vagyis félig kilóg belőle. - Lehet megráz, de neked nem árthat sokat - legyintek előzékenyen és könnyedén. - Szóval ha bedugtad, van ott a készüléken egy gomb… azt kell megnyomni - aztán csak állok csípőre tett kézzel és vigyorogva várok. Ez sokkal nagyobb móka, mint azt elsőnek gondoltam.  
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Queens - Page 4 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 14, 2018 2:51 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


☠️ Kihalt utak szépsége

Kyara & Athan
szószám: 1378 • Credit:

 
Nyilván nem arra vágyott, vágyik, hogy most mindent szépen tudasson vele, de nem is utasította volna vissza, hiszen minden történet érdekes a maga módján, hátha akad benne olyasmi, amely még hasznára is válhat. Nem épp a legbiztosabb elmét választotta rá, de sosem gond az, néha az őrület is tudnak őszinték lenni, vagy csak épp véletlen kicsusszan a szájukon valami.
- Kegyetlen világ, mi? - mintha neki lenne panasza ilyesmire. Van, persze, de ahonnan kibújt, ott nem volt ilyen vész, csak az unalom, az öröklét és a semmi. Az ritkán öl meg olyat, aki nem képes rá, és akinek ideje akad bőven, kevésbé, mint egy kínzás vagy épp gyilkosság. És még egymást sem akarták széttépni, így nem tapasztalta, milyen idekint úgy élni, hogy addig- addig nyúzzák az embert, vagy félvért, mígnem odavész majdnem minden. Nemigen élte át amúgy sem, elvégre Isten is gyorsan csapott le rá, másoknak pedig vagy eszükbe sem jutott, vagy nem mertek hasonlót cselekedni. Nos, sok mindenben tapasztalatlan, de gyorsan tanul, bizonyára tudná mímelni, hogy milyen fájdalmas, főleg akkor, ha a „művész” valóban érti a dolgát, és képes valódi, mély fájdalmat okozni. Ettől egyelőre nem fél.
- Szép környéknek tűnik – bár neki elsőre az ugrana be, hogy ott laknak ők, de hát, tévedni már nem fog, nem hiszi, hogy épp ebben éri a szerencse, meg persze, ahogy már sejthette, csak az ő nevüket viselve semmi más köze nincs hozzá. Kár érte, bár akad még ott valami. - Okkult tudás? Van ott valami, amiből lehet tanulni? - érdeklődik, bár ő nem akar füveket enni, hátha talál valami olyasmit, amitől bizony bizseregne a tenyere. Sosem lehet tudni, hogy amit mások nem látnak, azt ő mennyire hamar lelné meg. Elvégre, ha mágia is rejti, megérezheti, elvégre őket igencsak erősen eltüntették, nem kellett ellenük védekezni sem utána, így a nem várt ellenség meglepetése az ő oldalukon áll.
- A démonok démonok, azt csinálnak amit csak akarnak. Ha angyal kell neki, hát hajrá. Biztos megvan a maga bája – neki nem volt dolga még egyel sem, elvégre az utolsó dolog lenne egy angyal az ágyába, de oda senki. Nem ezen fog múlni a randevúja, az biztos. - Miért is pont ez jutott eszedbe? Csak unalom, vagy ez volt a feladatod, hogy megidézd a.. pacikákat?– nem érti a szleng sajátos vonalait, így néha nem magától érthető az, amit a másik tök egyszerűen közöl. Nem kíván ennyire kifordítva megszólalni, de nem is akar egyből őskövületként beállítani, és olyan nyelven dalolni, amit senki nem ért. A kettő közötti állapotot igyekszik fenntartani, amennyire csak lehet, és amennyire sikerül magába szívva feltöltődnie. Egyelőre ereje teljében van, így nincs semmi gond. Most pedig főleg nem. Nem épp az a mese, amit várt, de ez van, a lánynak nincs se unalmas-átlagos élete, de azt se mondhatja, hogy az az izgalom lengi körbe, amitől még ő is meglepődne. Más, mint az átlag és sötétebb, jobban húz afelé a Pokol felé, amely a mélyebb bugyrokban forrong. Lehet az még így se tetszene neki, azonban nem ismeri ahhoz, hogy ízlését megsaccolja.
- Ohh, nos igen. De vagytok még elegen, egy kis idő, és megint még többen. Mindig ilyen volt. Jött valami kór, vagy háború, kihalt a fele nép, majd eltelt pár.. száz év, és megint sokan voltak – merthogy neki nem olyan gond kivárni, amíg a 10-ből lesz ezer vagy még több, de maguknak az embereknek bizony az. Bár pontosan nem tudja, honnan indultak a világvége előtt, bizonyára sokan és annál is többen, mint amire elsőre gondolna. Nem lovagol ezen, hiszen nem fontos, csak neki lenne egy olyan apróság, amely csak egy pillanatra köti le a figyelmét.
- Mint mondtam, sehol nincs, így nincs kin. Ha előjön, az már más játék – elvégre a Nő biztos azon van, hogy előcsalja, bármivel is. Nem tűnt kegyelmesnek vagy épp olyannak, aki csak úgy hagyja, hogy faképnél vagy még ott se hagyják. Ez nem így működik, nála nem. Azért ahhoz idő kellene, sok idő, míg ők is készen álljanak rá, elvégre nem egy démon, nem egy angyal, hanem az atyaúristen. Szóval, ez most nem téma, még nem.
- A lovasok sosem lesznek azok, de sok sikert. Mindenesetre megvan a maguk bája, nyilván. Volt egy-két szép megmozdulásuk. Viszont végül más vittel el a prímet. Gondolhatom, mennyire tetszik ez nekik – mert hát, egyvalami biztos vártak, és akkor jött egy dacos angyal és véget is vetett neki. Ironikus, kíváncsi, a többiek ha tudnak erről – mert már abban se biztos, hogy a ládában mondottakat megértették -, hogy szeretik ezt az új világot és eme szép mesét. Ő nagyszerűen élvezi, még most is képes lenne úgy nevetni, mint akkor, amikor az angyal elmesélte neki.
- Hálaadás, emberirtás? Úgy érzem rengeteg minden történt – nem, nem az indiánok hiánya fogja felzavarni, felőle aztán lehet annyi, amennyit nem szégyell a világ. Elcsendesedve hallgatja azt, ahogy áradozik, ő pedig feljegyzi, mennyi neve és ideje volt a világnak akkor, amikor ők nagyban raboskodtak. Nem árt ennyit tudni, még ha nem tudja számokra felosztani úgy, mint mások. Sok kicsi sokra megy, mindig is így vélte.
- Ingyen? Így is elég kérdésre válaszoltam, többre, mint te – ó figyel ő, és van benne annyi aljasság, hogy vissza is vágjon, elvégre anyja révén a drága démonok habitusából is kapott egy nagy kanállal. Ha lehet azt mondani, akkor még kegyes is volt, kegyesebb, mint ami lehetett volna. Nem mondhatja, hogy nem kapott semmit ezért cserébe, bár ahogy figyeli, túl mohó ahhoz, hogy bármire is figyeljen. Tegye, különösebben az előbbi megszólalás sem érdekli, ha akarja, bármikor leléphet és olyan helyre, ahol meg sem fogja őt találni.
- Ó, rendben, köszönöm. Meg fogom nézni mindenképp, de valóban, ennek is megvan a maga szépsége. Nincs annyi figyeli szem, bár nem mintha tartanom kellene tőle. Ha akarom, nem látnak semmi olyat, ami miatt gyanakodni akarnának – elvégre az álcázás nem nagy ügy, ha pedig izgalomra vágyik, akkor ledobja magáról és mehet a tánc. A későbbiekben legalább tudja, hogy merre fogja vinni az út, akár egyedül, nem ragaszkodik, hogy oda is kövesse.
- Vadászok.. - emészti a hírt és azt, hogy vélhetőleg náluk vannak olyan kincsek, amik számára hasznosak. No de nem akar keseregni, még el is vigyorodik. - Nem tudnak rólunk semmit, így nehezen vadászhatnak ránk. Szóval.. majd megtesszük mi, és máris megvan amit akarok. Miben tudnál te segíteni? - nem hiszi ezt olyan komolynak, de vélhetően arra, hogy tudja, hol vannak azok az épületek, hogy kik a vadászok vagy épp bármi más. Ez azért már egy jó hír, lehet valahonnan indulni.
- Nincs szükségem mesékre, sem bemutatásra, eleget tudok azokról – teszi le a könyvet, és végre sikerül felbontania a csokoládét, amelynek szaga őt nem rettenti meg, csak beleharap és ízlelgeti, de végül csak fintor ül ki az arcára. Akkor se ízlene neki, ha friss lenne. Nem épp az édes az ő íze így a csoki a földre kerül, a falatot pedig kiköpi.
- Ó, megbírok én enni mindent, és hidd el, akkor halott lenne. De szép gondolat, csak egy idő után unalmas lenne – az egyforma sem a legjobb, ha már van választás, akkor ott áll előtte. Miért ne élne vele és ragadna le egynél? Furcsálló tekintettel figyeli, ahogy próbálja beadni neki a mesét, amely vagy igaz, vagy nem, így egyelőre csak hallgat. A legabszurdabb dolog, amit hallott, és hogy el meri-e hinni. Apró naivsága talán megjegyzi, de egyelőre, inkább nem csinál magából hülyét.
- Acélból és fémből robotokat? És ez ha tényleg így volt, miért nem állták ki az angyalokat? Elvégre ha volt.. szuperhős, vagy micsoda, az már jó, nem? Erősebb mint egy robot vagy angyal. Ez az egész túl zavaros, mikor őrült meg ennyire a világ? - rázza meg a fejét, mert elvégre, az ő idejében kard volt, vasvilla, meg az egyház szépségei. Nemhogy robotok, és ahogy elnézi a kis figurát, csak értetlenkedni tud. Majd keres egy olyan könyvet, amiben nem mesék vannak, és megnézi, milyenek voltak ezek a robotok.
- Akinek átadják a tudást, és elég erős hozzá. Az átlag feletti, aki nekünk tetszett. Hataloméhesek, kitartóak és mindenre készek. Aki egy kicsit is gyenge, az felesleg – lépked tovább a polcok mentén és megnéz mindent, amit csak lehet. Palackokat dobál le, vagy épp szebb napokat látott csomagokat, semmi érdekes, ez még fénykorában is csak csupa kacat lehetett.
- Ez mégis milyen fegyver? - fordul a nő felé, kezében pedig egy szép kis habverő.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Queens - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 09, 2018 7:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


To Athan
The beauty of insane
Hetykén vonom meg az egyik vállamat, féloldalas mosolyra húzva számat. Mit is mondhatnék ezzel kapcsolatban? Kevesen ismerik a történetemet, még kevesebbeknek árulom el magamtól. Bomlott elmém - mellyel történetesen teljesen tisztában vagyok - hosszú események sora által alakult ki. Igazából egy pillanatig sem bánom, saját magam társaságát annyira tudom élvezni, mint másokét. Igaz, annyira is ki tud borítani, szó szerint az őrületbe kergetnek a hangok a fejemben.
- Fiatalon tettek azzá - vonogatom továbbra is kelletlenül a vállamat. Az kiáltson először farkast rám, kinek nincs köze annak, hogy ezzé tettek. Na, ne nézzetek így, ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. Gyilkolási vágyam, elmém szakadatlan őrjöngése mind nem következik be, ha az anyámnak csúfolt nőszemély nem dug be egy szerencsétlen diliházba. Ahol természetesen nem a gyógyszer alapú kezelésben hittek. De fátylat rá, ennek így kellett történnie. Ezzel már tisztában vagyok.
- Uh, pompásan! Egy szép téli napon történt a messzi-messzi New Orleansba, hol sosincs tél, hanem az örök nyár uralkodik. A boszorkányokról elnevezett negyedben tengtem lengtem, tanulmányoztam okkult tudásukat, igazán boldogító füveit zabáltam, amikor is jött az isteni szikra! - pillantok vigyorogva a másikra. - Mellesleg a várost a démonok uralják, de pf… Látnád, hogy milyen kis, ble. Találkoztam olyannal, ki imád hálni egy angyallal - arcom újra fintorba fordul, ahogy visszaemlékezem ezen beszélgetésre. - De nem ez a lényeg - legyintek. - Szóval, megcsapott a szikra! Véráldozat! Így nem volt más dolgom, mint kiválasztani egy egyszerű asztalt, elmormolni pár igét, és voálá. Kín felvágta ereimet - pörgetem meg kedvenc késemet, hogy immár nyelénél fogjam és vakarjam meg fele halántékomat. - Csak arról nem volt szó, hogy ezáltal pacikákat is megidézek, kéretlenül. Na nem mintha bántam volna hasolnó őrült barátom társaságát - vonom meg a vállamat hangosan elnevetve magát, az igazi kérdésre nem válaszolva. Ez számomra már lényegtelen. Hogy milyen érzés meghalni? Újra és újra? A legvége mindig olyan, de folyton másmilyen. Érdekes paradoxona ez a halálnak.
- Jobban szeretem a kivéreztetést… a száz vágás halála - sóhajtom el magam kéjesen, visszaemlékezve, mily gyönyörű kéjt is nyújtott egy-egy sikeres gyilkosság. Nem beszélve a kezdetleges ördögűzésről. - De persze minél kevesebb az ember, annál kevesebb a világ, minél kevesebb a világ, drága családom megpusztul - nevetem el újra magamat, mintha nem is bánnám a dolgot.
Holott dehogynem. Mindenem az apám. S tudom, hogy az emberekből kell neki is táplálkoznia. Ha ők nincsenek, akkor senki más sincs nekik, ami egyet jelent pusztulásukkal. Nem tudnak felvenni más alakot, ha porhüvelyüket megölik… semmivé vállnak.
Viszont szöget üt gondolataimban az az egyetlen szava, hogy az ő idejében. Nem mintha érdekelne, vagy foglalkoznék vele, de… felettébb gyanús.
Aztán kiejti a rejtett gyengségemet. Szemeim megvillannak, ujjaim Kín markolatára szorulnak, elfehérednek. Vonásaim egy szempillantás alatt változnak félelmetesen komollyá, ám próbálom elengedni az emlékek gondolatát is.
- Nem az eszközön kell bosszút állni, hanem aki betett oda - mosolygom negédesen, tán túl komolyan, aztán egy újabb legyintést letudva nevetem el magamat, fejemet hátrahajtva. A bezártság a legrosszabb kínzás, mit művelhetnek az emberrel. Jut eszembe, akit hónapokkal ezelőtt egy sufniba bezártam, az vajon él még? - Mh - morfondírozok el halkan, elnézve Hermész válla felett. Lehet. De lehet, hogy már megdöglött. Oh, miért is nem néztem meg a haláltusáját? Miként tudtam ezt elfelejteni?
- Ha! - kapok ijedten szívemhez. - Kikérem magamnak a négy paciból, legalább - és itt most előveszem kezeimet.  Mennyivel is találkoztam. Megvan! - kettő a puszipajtásom! Idő kérdése és betanított jámbortalan háziállataim lesznek - vigyorodok önelégülten, mintha tényleg nem mindenidők leghatalmasabb démonjairól beszélnék. Na jó, de mégsem ők Luci-muci legkedvesebb tanácsadói, hanem a Pusztítás. Máris van mire büszkének lennem.
- De ez történik, ha jön Gabi-mami az emberiség, meg így huss - zárom össze mindkét tenyeremet, s a végszó hallatán hirtelen nyitom ki ujjaimat, mintha csak Hermész szeme előtt varázsolnék.
Témáink mégis csak úgy haladnak előre. Nem gondoltam volna, hogy ily szerencsés leszek máma, hogy ily könnyedén fogok tudni bárkivel is beszélgetni. Csak magamnak bevallva, ez jól esik.
Esik a fenéket!
Csitulj némber!
- Pedig az indiánok fontosak, miattuk létezett a hálaadás - bólogatok nagyon komolyan. - És ha ők nincsenek a fehér ember nem tudja véghezvinni az egyik legnagyobb emberirtását a földön - bólogatok továbbra is, kevésbé komolyan. Aljas mosoly árnyéka suhan arcomra, mely innentől kezdve teljesen levakarhatatlan lesz.
- Végkorszak! - nevetem el magamat újra csak, hangosan, megfordulva újra csak tengelyem körül. - Ez jó, ha valaha túléli ezt az emberiség, tuti, így fogják hívni… bár akkor nem lesz nagyon vég… Na mindegy, de várj, számításba kell venni. Szóval, volt a középkor, aztán jött az újkor, majd a legújabb kor és a jelenkor! - lelkesülök fel, ahogy emlékszem még, miként osztották fel az időket, azok a mihaszna kis ostoba emberek. - Meg persze ezeken belül van ezernyi alkategória, de, ezek lényegtelenek. Csakcsupán, legalább hatszáz év telt el az utolsó tényleges boszorkányok óta. Habár, azt mondják - hajolok közelebb, értékes információkkal a zsebembe. Aljasságom nem ismer határokat. - Ingyen nincs információ - vigyorodva egyenesedek fel és indulok egy irányba, remélve, hogy a kicsi levike követni fog engem, ha nem? Hát volt egy kellemes, de semmilyen fél órám a napban.
Viszont követ, félig visszafordulva láthatom is ezt. Vigyorom levakarhatatlan, ahogy belépek a sötét, dohos helységbe.
- Ha pompájában akarod látni, akkor menj az Első sugárútra, ott vannak még nyitva ilyenek - mutatok körbe mutatóujjammal körözve egyet. - A város ezen része inkább már a bűnözőké, itt már kihaltak az emberek többsége. Amit itt látsz, a világ legtöbb városa vagy így néz ki, vagy még rosszabbul. Noha kellemes helyek, beleheli őket a halál szaga - sóhajtom újra csak kéjesen, válogatva a cikkek között. Nem, ennek nincs köze ahhoz, hogy az utcákon ott vannak a hullák, nem volt ki eltemesse őket. Ugyan már, mit hisztek, hogy Gabriel a mészárlások idején ügyelt a temetésre? Drágáim…
- Amire neked szükséged van, azt nem tudod egyszerűen megszerezni. A világ gazdagabb lett az úgynevezett, és most nyisd a füled… vadászokkal. Különféle csapdás segítségével tudják kiszűrni, hogy ki az ember, és ki több ennél - sóhajtom letargikusan. - Ami téged érdekel könyvek, azok pont egy ilyen épületben vannak, no de… Ha rosszkisfiú leszel, talán tudok neked segíteni - vigyorodok egy igazi kis aljadék módjára. Nehogy már csak neki legyen ebből haszna.
Szemem sarkából figyelem, ahogy a könyvet forgatja, majd apró fintor ül ki arcára. Jókedvűen nevetem el magam, minden őrültséget mellőzve belőle.
- Azért mert ez egy mese. Szórakoztatásra van. Noha igazából a legtöbb mese nagyon is értékes információkat tartalmaz, az például, bemutatja az emberi gyarlóság fejlődésképtelenségét - nevetem továbbra is egy csokit majszolva, majd tovább kutatok a polckok között.
Kezembe akad egy elemlámpa, mely… rittig nem akar működni. Párszor a nyelét egy polchoz csapkodom és… tádám! Máris felvillan a fénye.
- Vajooon - fordulok hirtelen szembe a pasassal, szemembe játékos fények cikáznak. Rosszat sejtetőek. Egyik kezemmel a poros polcra támaszkodom, a másikkal csípőmet tartom meg. - Mi történne, ha egy meg nem haló ember belsőségeit ennéd meg? Újranőnének neki? Az örök táplálékod lehetne! - lelkesülök fel. Szemeim szinte már könyörögnek aziránt, hogy ezt próbáljuk ki.
- Oooh, ez a világ háborúk és háborúk árán fejlődött olyanná amilyen. Például, volt egy háború, ahol hatalmas gépekkel harcoltunk! Ezt úgy képzeld el, hogy építettek emberszerű… hát nevezzük őket robotoknak, úgysem érted őket. Acélból és egyéb fémektől tették össze. Az ember beleült ennek a robotnak, vagy titánnak a mellkasába. Összehangolták a mozgásukat és dirr-durr! - magyarázom neki, de tán képtelen elképzelni. Nem baj, itt van egy traszformerszes bábu. Ezúttal ezt hajítom neki oda. - Ilyenekkel. No, de szuperhősökből is akadt néhány -hazudom tovább, ugyan, ki ne hinné el, ha először hallaná? - Az emberi mohóság túl nagyra csapott, az emberi kísérletek túlságosan is magasra rúgtak. Természetfeletti erőket adtak nekik, de ezek nem éltek sokáig - vonom meg a vállamat.
- Kiből lehet mellesleg boszorkány? - vonom össze szemöldökömet. Túl zavaros ez az egész a számomra.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Queens - Page 4 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 08, 2018 11:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


☠️ Kihalt utak szépsége

Kyara & Athan
szószám: 1115 • Credit:

 
Ó, nagyszerűen veszi a jeleket a másik arcáról olvasva, miszerint nem mondott, mond olyat, ami nemigen tetszene neki. Egy átlagos léleknek a halál és a gyilkolás erősen tabutémának számított, persze kivételek akadtak bőven mindig is, mégis, úgy néz ki a lányt ezekkel a szavakkal nyerhette meg. Sosem árt, ha van az embernek olyan az életében, vagy épp friss szabadságában, akiből kicsikarhat bármit is. Ha kell, majd ha oda jut és szüksége lesz rá, ki fog derülni.
- Elég tapasztaltnak tűnsz ilyen fiatalon – mintha minden, ami csak mocsok ezen a földön, abban neki már része volt. Nem tudhatja persze, milyen manapság boldogulni, szórakozást találni és művelni, miféle ellenségek akarnak lesnek rá a sötétben, vagy épp fényes nappal. - És hogy sikerült? - bizonyára nem saját maga metszette el, merő kíváncsiságból. Aztán, ki tudja, nem ismeri, nem lát bele a lelke mélyébe, hogy milyen is pontosan, miket tett a múltban. Nem is tolakodóan kíváncsi, fenntartja szavakkal, és megtud, amit elmond. Semmi erőszak nincs ebben, inkább játék és kikapcsolódás. A jelen jobban érdekli, mint bármi más, mivel a jövő mindig képlékeny és formálódó, sokszor attól függően, mit hoz a jelen.
- Csak ügyesen kell csinálnod, és hosszú, hosszú ideig élvezheted a játékot. Ne túl mélyre, ne túl erősen. Az én időmben virágkora volt a kínzásoknak, nem egyszer én játszottam a hóhért – nosztalgiázik szélesedő vigyorával, arra gondolva, amikor valaki útban lévő ember vagy akár más kerül a kezeik közé, és megtették, amit manapság a sötét középkor rémtetteiként olvashatnak azok, akiknek ilyen luxusra is van idejük, mint egy könyv. A lány biztosan szeretné ezen sorokat olvasni, erre erős tippje van. Nem is fog most keresni egyet sem, feltéve, hogy nemigen tudja, merre tárolják manapság az ilyen régi köteteket, ha léteznek még egyáltalán. Erre mindenképp kíváncsi, főleg, mert akadnak közte fontosabbak is, de az egy másik mese, egy külön történet, amely későbbi időpontra vár. Mindenképpen, de szerencsére, igencsak laza az időbeosztás. Ahogy lavíroznak a témák között, nem hiszi, hogy lesz ideje bővebben kifejteni, miféle fejezetet kell keresnie, amitől okosabb lesz és ügyesebb.
- Ha téged is bezárnának hosszú évszázadokig, miközben kintről semmi információt nem kapsz.. - forgatja meg a szemeit, hisz pont nem az ő az okozója annak, hogy jelenleg nem sok dolog ismerős számára. Főleg nem akkor, amikor elviekben minden ki van fordulva. Furcsa, és egyben libabőrös is lesz tőle, egy normálatlan világban ők kész megváltók, nem? Nem. De mondani bármit lehet.
- Óhh, mily kellemetlen lehet. Ez is a kis.. angyali közjáték hozománya? Még mindig olyan hihetetlen.. rettegtek a Négy Lovastól, magától a Sátántól, attól, hogy a Nap vagy a Hold rájuk zuhan, de.. angyalok. Ki gondolta volna.. ez már annyira abszurd, hogy hihetetlen – még a ládában magyarázta el neki ezt az angyal, vagyis csak amennyit hajlandó volt róla elárulni. Nem mintha olyan sokat kellene erről mondani, hogy még jobb történetnek hasson. Az első szavától annak számított, olyan volt, mintha csak valami beteg elme kívánhatta volna ezt. Az, akikről mindig is úgy vélték, mennyire szentek, kifordultak és megtámadták az embereket. Csak az a vicces, hogy régen ezért angyalt taszítottak a pokolba, manapság pedig.. nos, semmi. Milyen furcsa világ.
- Maga a Teremtő csinálta, aki nincs.. sehol sem, így, feleslegessé vált a szerepe – hessegeti el a dolgot, mert nem fog és nem is akar erről több említést tenni. Nem érdekli a láda, nem érdekli az sem, hogy mi lesz majd vele. Majd egyszer, ha úgy adódik, szívesen belesegít olyanokat, akikre nincs szüksége, de egyelőre mindegyikük felméri azt, hogy kik azok, akik akadályok lehetnek, kik azok, akik nem. Terepszemle, elsőnek.
- Nehezen tehetnéd meg, nagyon ragaszkodom a szívemhez. Ha nem esett volna eddig le, megsúgom, hogy túl sok időt hagytam ki ahhoz, hogy holmi indiánokkal foglalkozzak – persze, akkor már voltak őslakosok ezen a vidéken is, de nemigen voltak érdekes a maguk kis isteneivel, ők a világ azon területén dolgoztak, ahol pezsgett az élet, és ahol szárnyalhatott a mágia. A gyarmatosítások? Azt már nem élték meg szabadlábon. Sok, sok elvesztegetett idő, sok meg nem értett utalás. Látja, hogy a másik türelmetlen, ha épp arról van szó, amit nem ért, vagy nem ismeri. Az angyal legalább nem fenyegetőzött, csak mesélt, ha épp olyan passzban volt, márpedig az utolsó időkben jobban eredt meg a nyelve.
- Középkor.. - emésztgeti a szót magát, hisz ez neki az újkor, de hogy ezek milyen számokat takarnak.. hát kérdéses. - Ez most pontosan melyik is? A Végkorszak? - a számok valamennyire nyitottak előtte, de még hogy mit és hova tegyen, nemigazán. Majd belejön. - Mi előbb, kicsivel, de a lényege ez, igen – tünteti el közben a kis játékot, és követi a tekintetét, amelyet a városra emeli. Nem kell kétszer kérnie, hogy kövesse, kényelmes tempóban indul el utána, lába alatt kavics vagy épp üvegszilánk csikordul de mit sem törődik vele, tekintete az épületekre vándorol, a kirakatokra, amelyek megmaradtak valamelyest, vagy csak sejtelmes mivoltában. Megállnak, és akkor néz az üzlet felirataira, érdeklődve követi, mit kínáltak annak idején, miféle képek vagy csak épp szövegek pihennek rajta, vagy épp a földön.
- Bolt.. - ismétli el, miközben betekint a kirakatablak koszos üvegén. Nemigen lát semmit sem, így nem is könnyebb, bár amennyit a nappali fény enged, nem mutat semmiféle fényességet, minden romos, a földön hever és a természet szép lassan veszi vissza azt, ami egykoron az övé volt. - Nem voltak ilyen boltok, de voltak helyek ahol ezeket megvehetted, mint a piacok, a szatócsok, kovácsok.. meg minden, teljesen felesleges magyarázni, ilyen helyen sosem jártam – lép be mögötte, és máris tapogatni kezdi azt, amit ér. - Könyvtárak? Szóval ott tárolják őket.. Mutasd meg, merre találom és annyi elég is – mohósága felcsillan szemeiben, hiszen ő úgy véli, ott olyan könyveket tárolnak, amelyek számára fontosak lehetnek, fogalma sincs arról, mennyire általános és hasztalan dolgokat lelhet majd ott. Egyelőre csak, miközben egy adag papírtörlőt tanulmányozott, figyel a másikra, a könyv után kap és annak poros borítóját olvassa. A nyelvezet elemzése eltart neki egy ideig, annak idején a latin volt elsődleges, az angol.. inkább a pogányok és mások nyelvezete. Miközben lépked, úgy lapoz a kötetbe, homlokráncolva olvassa a sorokat, és hát.. semmi sem tiszta, csak lapozgat és lapozgat. - Ennek a könyvnek.. semmi értelme. Nincs benne semmi hasznos – fintorog, mert hát a szórakoztató irodalom kimerült eddig a leírásokban, de ebben a könyvben.. nos, van minden. Értetlen egyelőre.
- Nem abban az értelemben szoktam éhes lenni, néha felfalok dolgokat. Szíveket, ilyesmiket – szórakozottan kapja el a csokit, és bámulja, másik kezében a könyvvel. A zörgő papírzacskó új neki, így egyelőre a másik nézheti, ahogy forgatja és nem leli értelmét. Milyen vicces, hogy aki ősi titkok tudója, ennyire lefoglalja magát egy csomagolt valamivel.
- Mindent, legfőképp. Vannak már tudomásaim, amiket megosztottak velem, de túl hézagos, hova is fejlődött a világ.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Queens - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 07, 2018 11:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


To Athan
The beauty of insane
Tetszik, ahogy ez a fickó gondolkozik. Mi az, hogy tetszik, egyenesen ínyemre van. Aljas mosoly kerekedik arcomra, mely egyre jobban és jobban hatalmasodik el rajtam. Ilyenkor mindig úgy képzelem el magamat, mint a Grincs. Szája egyre jobban és jobban és jobban csak gördül felfelé, a füle felé, arca már lassan leszakad az arcáról, de még akkor is húzza szét azt az ördögi vigyort. Mily szomorú végkifejlettje a történetnek, hogy végül „megjavul”. Pedig szurkoltam, hogy a szíve darabokra hulljon.
- Az artéria már megvolt - legyintek könnyedén, prüszkölve egyet. Naná, hogy meg, azután talált rám, az a kis senkiházi kis… Na jó, annyira azért nem volt vészes az első találkozásunk, csak hát éppen. A vége nem kellett volna. Az az egyetlen, megbocsáthatatlan tette. - A belezést még nem próbáltam - vonom meg a vállamat könnyedén, mintha nem az én halálomról lenne szó. Halál. Ez a szó új értelmet nyert számomra. Igaza lehet az ipsének. Minél jobban megismerjük, annál kevésbé féljük. A kérdés csak az csupán, hogy én mikor és mennyire is féltem ezt valaha.
Ha így lett volna, nem lennék az, ki vagyok. Ha lennének bennem gátlások nem tudnék akármelyik jött-ment démonnal jókedvűen elcsevegni. Elérni, hogy érdekesnek találjanak, mintsem unalmasnak. Habár arra azért odafigyelek, hogy egyszer többnél ne találkozzak senkivel. Megterhelő mások társasága hosszútávon.
- Te semmit sem tudsz - vigyorodok a képébe, szórakozottan. Vajon mit meséljek neki? Az igazat? Vagy bármit beadhatok neki? Vajon mennyire mehetnék el vele, miket hinne el nekem? - A világ rendje megfordult - hajtom a fejemet enyhén oldalra, pillantásomba komolyság és játékos fény költözik. Paradoxon, melyre szinte csak én vagyok képes. Ajkamon csalóka mosoly táncol. - Ami egykor fekete volt, az fehér, ami fent volt, most lent van. Amire az emberek képesek voltak, arra most a természetfeletti képes - beszélek talányosan, de tán megérti ezeket. Nem tűnik ostobának, csak… Annyira másnak. Másnak, mint amilyenek mi vagyunk. Mint az emberek, noha nem tudnám megmondani, hogy miért. Talán az egész értetlenkedése a világ dolgai felett. Mintha az elmúlt negyed évszázadot nem velünk töltötte volna. Holott nem tűnik idősebbnek tőlem. Annyira.
- Ha nem, hát nem - vonom meg a vállam könnyedén, noha arra a tényre, hogy az őseimnél is idősebb teremtmény? Kötve hiszem. Az apám a valaha élt egyik - fontos kihangsúlyozni, hogy csak az egyik - legősibb démonok egyike. Kíváncsi lennék, hogy az évezredek folyamán mennyi gyermeket nemzett önös céljai elérésének érdekében? És mennyiük áldozta volna fel saját magát, ezért, rajtam kívül?
- Könnyedén fel lehet használni mások ellen. Gondold el belezárni, kik beletettek téged oda - villan meg a bosszú apró lángja a szemembe, lelketlen lelkembe eltüntetve ama apró tényt, hogy ebbe bele tudnám zárni kedvenc pacikámat. Noha pusztulásának tudtáról nem kell tudomást szereznie. Csak a tényről, hogy bármikor előfordulhat vele.
És ha létezik Egy ilyen tárgy, több hasonlónak is léteznie kell.
- Indián - sóhajtok letargikusan. Miként nem lehet ismerni a valaha élt legnépszerűbb indiánt!? Ki ez a fickó? - Ha azt mondod, hogy nem tudod, hogy mi az az indián, esküszöm, hogy szíved tépem ki a helyéről - bólintok egyet, elröhögve magamat. Habár őszintén gondolom ezt a tettemet. Tényleg képes lennék kitépni a helyéről. Még akkor is ha tudatlansága áldás. Főleg számomra, akivel vélhetőleg először találkozott.
Jaj az angyalok, meg a dolgok, amiket kérünk tőlük. Remélem, hogy amíg idekint császkálok eggyel sem fogok sohasem találkozni. Vagyis… de, akarok. Egy szárnyikót akarok magamnak szerezni. Ha addig bele is pusztulok, igaz nem kellene. De kell egy szárnyikó. Meg egy démoncika sebész, ki felvarrja őket nekem. Ne mondjátok, hogy nem lehetne megoldani. A szárnyizmokat is kivágom belőlük, ha erről van szó. Mit fáj az nekik, úgyis gyorsan újra gyógyulnak.
No de, ami még érdekesebb, amiket itt Hermész mondd nekem. Szemem rögtön felcsillan, érdeklődve, és tán még komolyan is hallgatom. Sose hallottam még róluk, de ördögi terv kezd kibontakozni elmémbe. Nem kell senkinek sem megijednie ettől.
- A középkor óta nem léteznek - válaszolok neki kegyesen, remélve, hogy többet is megtudok tőle. Valamit valamiért, ebben egyeztünk meg a legelején nem igaz? Még akkor is, ha soha de soha ne bízz egy magam fajta… félvérben. Nem az alkuim megtartásáról vagyok híres, ez az egyed, mégis kíváncsisággal tölt el.
Szóval egy mágus lenne? Nem ez ennél sokkal többnek tűnik. Csendesen figyelem, amit művel, ahogy sétál. Ahogy eltűnik és ahogy…
Szememben fény csillan meg, ajkamon a már jól ismert ördögi mosoly bujkál.
- Ha jól értem, az utolsó boszorkányok eltűnésével tűntetek ti is el. Idestova… áh, hagyjuk a matekot, több száz éve - fordítok lassan hátat, tekintetem Queens épületei felé emelve. Az idő vasfoga kikezdte őket, számos darabja a porba hullott már. Próbálják foltozni, de hát… Lassan indulok el egy céltalannak tűnő irányba.
- Kövess kicsi Leviatán, talán kölcsönös segítségei lehetünk egymásnak - állok meg egy pillanatra aljas vigyorommal fordulva hátra. Máris nem volt hasztalan felkelnem a mai nap. New York lepraterepe ez, mégis innen lehet a legjobban tanulni.
Nem is nagyon megyek messzire, már ha követnek engem. Egy díszes feliratú bolt előtt megállok. Évek óta zárva lehet, amolyan…
- Ez egy bolt, tudod, ahol lehet vásárolni élelmiszert, újságot, zöldséget, csecsebecsét, minden haszontalan dolgot, amit csak valaha is feltaláltak. Tényleg, a te korodban… NA jó rövidítsük le a dolgokat, tudod, hogy melyik földrészen jársz? Ne hidd, hogy behozok neked több száz éves lemaradást - pfújok egyek ajkaimmal. - Arra ott vannak a könyvtárak. Ámbár az egyszerű dolgokat megtaníthatom neked gyorsan - nyitok be könnyedén az ajtón. Még ha zárva is volt… a zár engedelmesen nyílik tudatom előtt. Naná, hogy élvezem, hogy lehet ilyet kérdezni? Az egyik legősibb és legelemibb hatalom került egy őrült birtokában. Az első dolog, mely a kezem ügyébe akad, egy évezredes kiadású Karl May könyv. Könnyedén dobom hátra, Hermész irányába. - Ő itt Winnetou, olvass utána. Ha nem teszed, tényleg tollas lesz a helyed - vigyorodok ördögin. S most, hogy bejöttünk az áporodott levegőjű helységbe, rögtön éhség érzetem támad.
Több éves fóliázott csomagolású csokit bontok ki. Bűze orromba hatol, mégis vállat vonva harapok bele.
- Csoki - dobok felé egyet. - Azt mondják boldogság hormonokat szabadít fel benned. Te vagy valaha is éhes? - záporozom kérdésekkel, úgy tűnve, egy percig sem érdekel a hatalom, melyet birtokol. - Mit akarsz tudni erről a világról? - sétálom körbe a sötét helységet, minden apróságot a kezembe véve, majd leejtve a kezemből. Egyes műanyag játékokat atomjaira szedek szét és engedem ki ujjaim közül.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Queens - Page 4 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 07, 2018 8:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


☠️ Kihalt utak szépsége

Kyara & Athan
szószám: 981 • Credit:

 
Nem szereti ezt, nem szereti, hogy ennyi mindenből kimaradva tudatlanul áll minden és mindenki előtt, miközben gyengének mutatkozik, mintha alapvetően csak egy bugyuta entitás lenne, semmi több. Aki mindenre csak rábámul, és mindenki kinevetheti. Frusztrálja odabent, saját magát hergeli, pedig tudja, kinek köszönheti ezt, kinek kell a nevét a szájára véve átkozódnia, csak épp semmit sem ér el vele. Él benne egy világ, amely továbblépett, fejlődött és nem tudja, nem képes átcserélni a képet erre, ami van, mert annyi a kérdése, hogy szét tudna robbanni. Talán az angyal kellene neki, aki hajlandó volt az utolsó időkben válaszokat is adni neki, nem rébuszokat, üres fenyegetéseket vagy szarkazmust. Vagy azt, amit ez a lány. Mély levegőt vesz, nem cselekszik hirtelen, minden idő kérdése, megmondta a fivére is. Csak épp nem akar várni, eleget tette.
- Attól függ. Ha szíven szúrlak, akkor azonnal, azonban egy gyomorseb órákig is elhúzhatja a kínokat. Ha artériát vágok akkor.. a kettő között, míg kivérzel – magyarázza, mint egy elhivatott gyilkos, hogy mennyire lenne képes kiszenvedtetni ha úgy akarná. De hogy örömmel töltené el? Nem. Ez a lány neki senki, csak egy apró, azonban a maga módján érdekes létforma, nem fecsérli az idejét, noha egy percig se higgye a másik, hogy nem tenné meg és nem mosolyogna, miközben szenvedne. - Csak te? És mégis hogyan? Ti félvérek.. ilyen szívós darabok vagytok, vagy manapság már minden ember hiába hal meg? - billenti kissé oldalra a fejét, a késsel mit sem törődve, amit felé nyújt, mert nem lenne rá szüksége, puszta kézzel is képes lenne olyan mértékben roncsolni a másikat, hogy abba, ha nem is végleg, de bele tudna halni. Tekintetével követi, ahogy kacarászva fordul körbe, amitől egy átlagos ember bizonyára frászt kapna, ő azonban csak nézi és tanulmányozza. Nincs rendben az elméje, az már tökéletesen kimutatkozik, vélhetően a démoni rész marja bele magát, fertőzi meg és sötétíti el azt, ami lehetne, egy átlagos valami.
- Nem kell erről kiselőadást tartanod, ezekkel a dolgokkal nagyszerűen tisztában is vagyok. Én már akkor ilyeneket műveltem, amikor neked még az őseid is csak kósza gondolatok lehettek vagy még az sem. Ismerem az embereket, ismerem hol és mi fáj, hogy milyenek – csitítja el a dolgot, mielőtt jobban belelendül. Oké, a mostani emberek felfogása és viselkedése mégiscsak másabb, újabb, de az alapok nem változhattak, nem nőtt öt szívük, minden olyan, aminek a Teremtő kitalálta, csak ez az elszólt kis apróság csigázta fel annyira, amennyire csak lehet. A világ ki van fordulva önmagából, ez tény és való, és meg akarja ismerni. Ha valóban nem képesek meghalni, ott valami hatalmas és nagy történt, olyan, amitől nemhogy a Föld, de maga az egész univerzum is tönkrement, eltorzult. Nem mintha nem illenének bele ilyesmibe, de.. mindennek megvolt a maga szépsége.
- A látszat mindig több. Elsőnek te sem tűnsz olyan szörnyetegnek, aminek eladod magad. Én.. mi.. a többi testvérem. Talán most úgy tűnik, teljesen ártalmatlanok, de nem, egyikük sem. Azt tanuld meg, hogy sose nézz le senkit, mert nem látod elsőre hatalmasnak és erősnek. Főleg ne minket – nem fenyegetőzik, ó, nem. Hangja nyugodt, halk, és kellemes, csak cseveg, mintha totálisan normális dolog lenne az, hogy ilyesmit művel. Ha érzi a másik, ha nem, nem számít.
- Nincs már mit mesélnem róla, miután kiszabadultunk, vége. Nincs többé. Szerinted hagytuk volna ott? Ó ugyan, darabokra törtük – na majd pont el fogja mondani, mit tud, és merre van, vagy egyáltalán, bármit arról a vacakról. Nem, nem, ostoba lenne ha ilyesmit engedne magának és ő nem az, aki elkövet ilyesmit. Volt, hogy hibázott, hogy elrontott dolgokat, de sosem dolgozott saját maga, vagy a testvérei ellen.
- Ki az a Winnetou? - biztos az az angyal, akiről eddig beszélt, vagy valami másik. Nem vett még kezébe egy romos helyen hagyott könyvet sem, hogy tudja, manapság a műveltség már nem csak a zene és a könyvek nem csak unalmas, vagy sötét titkokat rejtő kódexek és szentírások. A modern művészetek kimaradtak, és egyelőre feleslegesek is.
- Ha én kérek bármit is egy angyaltól.. ennél abszurdabb ábrándot is ritkán hallani – szórakozva nevet fel, mert az angyalok lesznek az utolsók, akik nekik eszükbe jutnak, ha kérdésről, kérésről van szó. Abból leginkább egy kisebb csata lenne, vagy csak öldöklés, semmi több. Angyalok.. egytől kért, és elég is volt egy életre. A sárdobálásra csak a szemét forgatja, majd szinte élvezettel figyeli, ahogy egyik pillanatról a másikra megváltozik. Ahogy eddig csapongott, játszott, úgy némul el, úgy követi a szavait és úgy nyit felé. Hát nem csodálatos? Még egy elmebomlott lelket is képes lekötni azzal, hogy magáról, a történetükről mesél. Mi ez, ha nem egy apró csoda? Vagy a mohóság újabb kincse. Ki mit néz.
- Messze voltunk, egy másik helyen. Úgy látom Isten jó munkát végzett.. - áll fel eddigi helyéről és lépdelni kezd, nem messze a másiktól, de ismét a környéket figyeli. Mintha csodálkozna ismét.
- Úgy néz ki, ez volt a jussunk. Nem tudom, vannak manapság boszorkányok? - fordul ismét a másik felé. - Nem érzem őket.. sehol – sóhajt csüggedten, hisz azok voltak az ők örökségei, a sajátos gyermekei. - Nem, ezek szerint. Csak talán az arkangyalok ha tudnak valamit, de ti? Nos.. lényegtelen, mert itt vagyunk ismét. A múlt az múlt, felesleges ezen rágódni. Régen éltünk, alkottunk és uralkodtunk. A történelem meg általában ismétli magát, vagy meglátjuk mi lesz. A te mágiád is él, de az enyém másabb, nem ítéllek el, csodás amit tudsz, nemde? Gondolom élvezed is – pillant arra a tetemre, amit a találkozásuk pillanatában repített felé, és odalépked hozzá. - Azonban van egy olyan része, amely mélyebb és erősebb, ősibb. Ha sikerül a tervem, a tervünk, egyszer még megláthatod, mi hogyan látjuk a világot – a terem eltűnik a földről, ahogy megemeli, de mire a másik felé fordul, már híre sincs, csak két, összezárt tenyere fogadja a másik tekintetét. És mikor szétválnak, a tetem helyett egy apró, sárga pelyhes kiscsibe csipog a világ felé. - Annyi minden van, amiről sejtésed sincs.

[/color][/i]
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Queens - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 04, 2018 2:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


To Athan
The beauty of insane
Ó, ez sokkal izgalmasabb lesz, mint azt először hittem volna. Hiszen ő semmit sem tud. De, tényleg. Semmit sem. Vagy átaludta az egészet - mondjuk egy szép kis kóma bejátszhat. Igen, miért is ne? Ó, vagy kérlek légy amnéziás. Légy az, hogy megrontsam a lelkedet, hogy aljas dögevőt varázsoljak belőled. Kérlek, Lucifer, ennyivel tartozol nekem.
Aljas mosollyal az ajkamon sétálok hozzá közelebb, Kín markolata a kezembe csúszik. Egyszerű csuklómozdulattal lököm a magasba és fogom meg hegyénél. Életem első ölőeszközét vagyok hajlandó átadni a férfinak, széles vigyorral az ajkamon, miközben megállok előtte.
- Próbáld ki, már ha van türelmed várni, várj, a kés általi halál mennyi időt vesz időbe? - hümmentek, komolyan elgondolkodva az egészen. Önként dobom oda el nem pusztuló életemet, egy idegen kezébe. Bánjon vele megfelelő és elég kreatív mód. - Azt hiszem, hogy egy fél óra türelmed, hogy meglásd, nem halok meg… Vagyis de, mégis feltámadok - villannak fel szemeim, őrült örömfényekben.
- Ó, valamit nagyon rosszul csinálsz, ha elvész a varázs - röhögök fel, függetlenül attól, hogy elveszi-e a kést, vagy nem. Legfeljebb percekkel később fogom neki csak kifejteni, hogy mire is gondolok. Addig is könnyedén pördülök meg őrült nevetésemmel saját tengerem körül, fejemet hátravetve. Igen, mondtam már, hogy rohadtul… nem vagyok épelméjű? De ebben a világban mi értelme lenne normálisnak lenni? - A fájdalom mindig igazi és a fájdalom mindig új. Az emberek elfelejtik a fizikai fájdalmat, nem tudják olyan pontosan felidézni, mint a lelki traumákat - sóhajtok elalélten. - S ezernyi halálmód létezik… Minden ember máshogy reagál rá, szóval, ha veszem a megmaradt emberiséget és felszorzom a változókkal, akkor… - újra felé fordulva kicsit ugrálva csapom össze tenyeremet boldogan.
- Még rohadt sokáig nem fogok unatkozni - vigyorodok önfeledten. Nincs semmi, mivel jelenleg kedvem tudná szegni. De nagyon nincs. S amúgy is mire eljutok odáig, hogy megunjak, akkor keresek majd más szórakozást. Ki mondta, hogy nem találnék? Na látjátok. Életem azon részében sem unatkoztam, amíg meg tudtunk halni, noha akkor épp démonokra vadásztam. De csak és kizárólag a jó ügy érdekében! Olykor embereket is mentettem ám!
Az más kérdés, hogy eme esetben ezen emberek teljes mértékben elvesztek. Hupsz, balesetek mindig történnek, nem igaz?
Gondolatban vonom csak meg vállamat, lényegtelen a múlt dolgain töprengeni, azon úgy sem tudunk már változtatni és minden úgy jó, ahogy alakult, hisz mindennek megvan a maga oka. Most már világosan látom ezt magam előtt.
- Valóban tudod? - vonogatom meg kérdőn szemöldökeimet, vigyorom mit sem veszít erejéből. Olyan, mintha valaki az arcomra ragasztotta volna egykor. Mintha felvágták volna és úgy varrták volna össze számat, hogy ijesztő mosolyt kölcsönözzön egyébként csini pofimnak.
Jah az más story.
- Pedig eddig nem úgy tűnik - vonogatom meg a vállamat. Ne nézzetek így, még véletlenül sem akarom manipulálni! Pláne megjátszani magam! Mégis hogy gondolhatjátok ezt!
Ó, hogy ti a hangok vagytok. Na igen, az más, de ne befolyásoljatok! Azt mondta, hogy tud szórakozni! Akkor biztos tud, miért ne hinnék neki?
Saját magammal vívott csatám közbe hangosan nevetem el magamat.
- Épp azért mert nem vagyok komplett - forgatom meg ujjam halántékom környékén, válaszolva az egyik hangomnak a fejembe. Sokan vagyunk ott és nem nagyon férünk meg egymás mellett.
Viszont, most nagyon oda kellene figyelnem arra, amiket mondd.
- Mesélj még erről a dobozról - villannak meg szemeim, mintha akarnék ettől valamit. Nem is egy apró aljasság gondolata kezd szárba szökkenni igen bomló elmémbe. Ezzel sarokba tudnám szorítani. Ezzel el tudnám érni, hogy rettegjen tőlem, még ha csak egy fél pillanatra is. Kell az a doboz. Mohóságom kezd egyre nagyobb teret elfoglalni magamba, mégis ezt vissza kellene tartanom. Türelmesnek kell lennem. A bosszú azoké, kik igazán türelmesek.
És én végtelenül türelmes egy korcs vagyok.
- Pedig csini lennél velük - vonom meg a vállamat. - Ha meg még a hajadba is fonnánk párat, szebb lehetnél, mint Winnetou - sóhajtom letargikusan, letéve arról, hogy lesz valaki, kiből tollast csinálhatok. Hogy nem képesek értékelni humoromat.
Habáááááár ha egy éjszaka tenném ezt velük, akkor, mh…
- Mert nem tudod, hogy miként kell kérni tőlük. Van még közöttük jó, kik segíteni akarnak, szegény és ártatlan emberkéken - szipogok egyet, szemem sarkából műkönnyet letörölve. A világfájdalom, mely egy pillanatra megjelenik arcomon, tökéletes megtévesztésről tesz tanúbizonyságot. Bárki átérezhetné fájdalmamat, ahogy ajkaim megremegnek, szempilláimmal egyetembe. Tekintetem a fájdalom, mely egész bensőmet elárasztja felmérhetetlen. Bármely jólelkű angyal megsajnálna ebben az állapotban, rá sem jönnének belülről mennyire rothad is a lelkem.
De ezt persze csak egy pillanatra láthatja Hermész, hiszen rögtön utána a megszokott őrült nevetésembe török ki.
- Ez nagyszerű - lelkesedem. - Szarjuk le a másikat jó magasról! Na jó, azért nem szó szerint, habár… Nem, még egy jó darabig nem fogok tudni fürödni, de szívesen megdobállak ürülékkel, ha szeretnéd - biztosítom teljes komolytalanságomban őt. Csak hogy lássa mennyire is vagyok előzékeny. És, hogy nem az vagyok, ki teljesen máshogy gondolja, ahogy mondom a szavakat.
Feleselése pedig egyre jobban és jobban tetszik. Szórakoztat a férfi, főként a most jövő mese.
Furcsa dolgot láthat tőlem, melyet… az elmúlt években, senki sem tapasztalhatott velem kapcsolatban. Figyelek. Mégpedig komolyan. Kezemet keresztbe fonom mellkasom előtt, testsúlyomat a jobb lábamra helyezek és csak hallgatok. Egy megjegyzést sem teszek, hiszen… Ezt nem tudtam.
- És még azt hittem, hogy minden természetfeletti lényről tudomást szereztem már így, vagy úgy - ennyit jegyzek csak meg a végén, de érdekel a pasas. Nagyon is. Főleg amiket a legvégén mondott. Az… Az-az, ami teljesen megfogott. - Szóval Gandalf tényleg létezett… Ez király! De hol voltatok ennyi ideig, kicsi leviatán? A mágusok nem tűnnek csak úgy el a semmibe, hiszen lám, itt vagy és beszélsz róla. Hogy nem maradt fenn rólatok, egy.. aprócska… iratocska sem? - vigyorgok negédesen. Tényleg apám keresése közben igyekeztem Mindent elolvasni a világ különböző lényeiről, a démonokról, angyalokról. De leviatánokról sehol sem olvastam.
Miért?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Queens - Page 4 Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 03, 2018 11:03 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


☠️ Kihalt utak szépsége

Kyara & Athan
szószám: 1101 • Credit:

 
Nemigen figyel olyasmire, hogy minden az új szemlélet tökéletes példánya legyen. Csak van, csak mondja, és kész. Ha valamit nem ért, akkor majd kérdez, de még nem alakult ki benne az, ami bennük már alap. Ő a régi értékekhez van szokva, még nemigen ismer mást, noha mutattak, mondtak neki dolgokat, az mégsem a hosszú évszázadok kiesett idejét fedi le. Ó az annak kevés, a lyukakat magának kell kitöltenie, ilyen egyszerű, és azon is van minden percben. Pihennie nem kell, az már rég megvolt, igencsak hosszan. Kinek kellene még egy kis takarék, ezek után? Hmpf.
- Meg sem tudnak halni? Ezt hogy érted? - billenti kissé oldalra a fejét, hiszen ez új. Az emberek halandóak, nagyon is, akkor biztosan, amikor ők tomboltak közöttük. Ez is új lenne? Kicsit megzavarta a dolog, nem is figyel rá, annyira lekötötte a világ, az újdonság, amit hozott az elzárás után, hogy vak volt minden másra, és süket arra, amit a ládában tanult. Túlságosan messzire kalandozott és nem bánja persze, ideje van, világosítsa fel a másik nyugodtan, mégis mi ez az egész. - Neked egész jó, de pont a véglegessége volt a szép. Mármint.. mi súlya van annak, ha tudja, hogy úgyse hal meg? Elveszik a varázs, és nem lesz igazi a fájdalom. Előbb utóbb már nem lesz ilyen szép neked sem, meglásd – elviselik, lenyelik, aztán vége és kezdődik előröl. Elfásul minden, megszokott, monoton menet lesz, semmi más. Mint az evés, alvás, a szükségletek. Csak egy gépezet. Persze, ez a világ már nem olyan, amit ő ismert, miért élnének a régi szabályok? Amikor lesújtott a vég, a mérleg elbillent, és úgy néz ki, egészen véglegesen, és egészen a rossz irányba, bár attól függ, kinek mi a rossz. Mindig voltak tragédiák, olyanok, amik átformálták a világot, az embereket, ekkora azonban.. Ha Isten valóban figyelne, ők se lennének kint ilyen elevenen. Hasznára fordítja a dolgokat, amint beleszokik, amint eléri azt, amit akar. Persze, most csak méla tekintetű, tudatlan ficsúrnak tűnik, de ez a bájos arc csak álca, olyan, amelyről nem feltételezel semmi rosszat, közel is engeded magadhoz, utána pedig bumm, lecsap és a jeges verítékben fürödve ismered fel, hogy nagyon rossz ötlet volt. Ha most valamely testvére lenne itt, talán már marcangolná a félvér nőt, vagy szóba sem állna vele, de Athan mindig is kicsivel békésebb és éhesebb volt a tudásra, nem mindig a gyilkolásra. Ez nem azt jelenti, hogy gyengébb is lenne, ó nem. A sok összeszedett holmi, mind-mind hasznára válnak, mind értékesek. Már csak azokat a kincseket kell felfedezni, amelyek végképp azzá teszik. De nem kalandozik most messzire, csak szórakozottan figyeli a másikat, had savazza. Nem veszi fel.
- Hidd el, tudom magam is – húz fel pár régi emlékképet magában, amikor szórakoztak és amikor elemükben voltak. Ne tudná.. inkább a másik ismerné, mi is volt az. - Tudatlanok mindenhogyan. Ismerik és mégsem használják. De nem fontos ők – hagyja is azt, mi is a tudás, vagy épp mi nem az. Sokféleképpen mutatkozik meg, és nem várja el, hogy másik is azt lássák, amit ő. elvégre egy félvér másként van kódolva, mások az érdekei.
- Akaratlanul mindig felhozom. Van egy hely, amely első látszatra csak egy díszes ládika, de ha kinyílik egy hatalmas, halott környezetű börtön. Erős, a jegy egyirányú és maga Isten keze nyomát viseli – foglalja össze azt, mit hagytak hátra, maguk mögött, és mit nem akar már látni. Kétség kívül a láda a maga nemében elképzelhetetlenül ritka és erős dolog, amit értékelni is képes lenne, ha nem kellett volna megnéznie igen közelről, és belülről. Most már csak haragot érez a láda iránt, annak készítője iránt, és ha nem is figyel rá, akkor is vele van. Ám most mégsem gyullad fel benne annyira, csak említi és eltemeti, nem fontos a másiknak pontosan részletezni azt, miként is működnek, és mi is most a sorsa. Még mindig van két lakója, azt, hogy meddig, fogalma sincs, de azt tudja, hogy ha azok ott kijutnak, meg fogja próbálni elpusztítani a ládát. Addig keresi a módot, a varázslatot, vagy épp a fegyvert. De pusztulnia kell. Most is megtehetné, úgy, hogy azok ketten odabent rohadnak, de úgy érzi, ezzel a kis szívességgel adózik nekik, hagyja, hogy megkapják ők is a szabadulás és az élet lehetőségét.
- Nem érdekelnek sehogy sem tollak. Nem lopok, mert nincs rá szükségem, tudok így is igencsak gyorsan közlekedni. Nem kellenek nekem szárnyak sem hozzá, csak a mágia, meg.. hogy ügyes vagyok ebben – szórakozik a lelkesedésén. Méghogy szárnyak.. neki? Ugyan már, pfúj. Elrontaná az összképet, akkor inkább kér ő is pikkelyeket, vagy bármi mást. - Egyik angyal se szívesen adná a tollait, ezt elárulom. De sosem a szívesség a fontos, hanem az, hogy hogyan éred el. Könnyedén, szenvedve.. teljesen minden. Nem érdekelnek az angyalok – egészen addig nem, amíg útjába nem állnak. Kicsi csalódás, hogy egyet se látott, amikor kiszabadult és egy sem riadózott. Ennyire nem érdeklik őket, hogy apuci ellenségei szabadon mászkálnak? Ez is egyfajta vélemény, így könnyebb. Legyen akkor ez a felállás.
- Ahogy te se nekem. Látod, milyen szép? Ez is egy közös pont. A másik semmissége – mosolyog rá, gúnyosan kissé, mert ő akkor is alantabb van, mint saját maga. Nem számít, nem érdekli. Ez csak egy állomás, ahol csak van és teszi a dolgát. Abban viszont biztos, hogy az igazi gyengepontját nem leli meg, mert el van okosan rejtve, és tüntetve. Nem mintha arra vágyna, hogy megleljék, ó nem. Maradjon csak így, játszadozzon, aztán meglátja, mennyire tudja lenyomni.
- Ki fogom, ne aggódj – nyugtatja meg, hogy nem lesz itt semmi gond, fog ő szórakozni, csak épp nem itt, és nem most. Ez a hely túl unalmas, egyhangú és sivár. De majd máskor, őt nem fogják vissza a határok, könnyedén mozog ide-oda.
- Ó, miért hagyta volna Isten, hogy tudjatok rólunk – horkant fel, mert annak idején bizony tudták, most viszont.. nem hiszi, hogy valaha egy könyvben is szerepeltek, vagy szerepelnek akár most is. Alapos volt mindig is. - Az anyám Andariel volt, egy démon, apám pedig az utolsó hatalmas leviatán a Földön. Így értettem, hogy hasonlóak vagyunk, csak míg te egy ember részeit hordozod, én sokkal hatalmasabb és ősi erőt. Bár.. inkább teremtők voltak, mint szülők de.. oda senki neki, ők már nincsenek, csak mi, nyolcan – vigyorodik el ismét a nosztalgikus gondolatokra. Elvileg, az „apja” miattuk halt meg, „anyját” meg.. nos, ő is miattuk. Kellemes kis család. -  A mágia sokrétű dolog, benned is érzem, hogy ott dobog – emeli meg kezét, és mit sem zavartatva magát, a nő mellkasához emeli kezét. - Egykoron az emberek is használták, mert megmutattuk nekik, de.. Isten közbeszólt, mert félt. Vagy csak irigy lett, nem tudom. De mára már ennek semmi nyoma..

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Queens - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 31, 2018 12:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


To Athan
The beauty of insane
Vigyorogva hallgatom a férfi mondatait, de valami hibádzik bennük. Nem azt állítom, hogy nincs minden úgy, ahogy ő mondja, csak éppen… kicsit másképp. Mintha amiket mondd, azok nem mostanra vonatkoznának. De aztán ki tudja, lehet, hogy most is így gondolkoznának?
Kit érdekel, ezeket csak ölni jó. Meg életben tartani, jaj miért ilyen nehéz ez a világ?
- Manapság inkább rettegnek csak a szimpla haláltól, pedig meg sem tudnak halni - sóhajtom el magamat letargikusan. Persze ez nem igaz, minden mit csinálok hazugság. - Habár, épp ez a jó benne - vigyorodom el álnokul. - Megölni őket újra és újra. A fájdalom miatt újra és újra csak könyörögnek életükért, hasztalan - sóhajtok újból, de ezúttal némileg kéjesebben, mint eddig bármikor.
Nincs ellenemre a mostani helyeztünk. Ha tehetném megtartanánk jelenlegi állapotunkat örökké. Ez a valódi pokol, nem pedig ami ott van lent. Na jó rendben, a lenti is tökéletes, ott is szenvednek a lelkek, azonban… az nem olyan, mintha én csinálnám ezt.
Viszont ezek bujkálnak. Bujkálnak az embertársaik, a démonok, de még az angyalok elől is. REdnben az utóbbit még meg is értem, hiszen épp miattuk alakult ki ez az egész helyzet. De én meg épp miattuk tudok életben maradni. A nagyhatalmú nagyfater figyelme nem összpontosul a korcsokra.
Megállapítására vigyorogva vonok vállat. Nem vitatkozom vele, miért tenném. Valóban élvezem az életem, kihasználom minden percét - no meg halálomnak is - csak épp nincs mit csinálni.
Nézzétek itt egy hatalmas város, emberek millió laknak itt - még úgy is hogy a Sötétség elpuszította jórészüket, lerombolta a házakat, özönvizet hozott a városra. S mit csinálnak? Siratják életüket. Akaratlanul is megforgatom szemeimet, mely akár szólhat a férfinak is. Nem tudhatja, ahogy én magam sem.
Könnyedén, fújtatva legyintek a férfi felé. Mégis szavai szöget ütnek gondolataimba. Amíg a vég nem kopogott a sarkában? Eddig is sejtettem, hogy nem egy szimpla emberrel van dolgom, ő ennél több. A kérdés, hogy angyal vagy démon? Bár ha így beszél velem, akkor az utóbbira tippelnék, de bár az előbbi lenne. Csinálhatnék szárnypörköltet.
Ajkamat megnyalom, hiszen angyalvérre fáj a fogam.
- Nem tudod te, hogy mi a szórakozás - vigyorodom el. - A tudatlanság nem az, amikor az embereknek halvány lila fogalmuk sincs, hogy nem csak az ő kis szánalmas világuk létezik, hanem ennél hatalmasabb erők uralják azt - csillannak fel szemeim. Dehogy kell nekem a végnélküli világ. Abban biztos, hogy megdögölnék. S nem azért, mert üldöznének, hanem mert unatkoznék…
Habár… lehet megtalálnám ott is a helyemet, de ha az embereken múlna újra és újra diliházba dugnának. Milyen jót lehet ott öldökölni.
- Naná, hogy az. A hús marcangolása, az égett bőr szaga, mely nem szűnik az orrodból. A sikítások édes hangja - sóhajtok újra csak, fejem enyhén félrehajtva, miközben ábrándozok. - A kínzó forróság, mely égeti a bőrödet, s mely nem szűnik sohasem. Az ezernyi kínozni való lélek, köztük te magad is - lassan sóhajtóbabává is vállhatok.
- Várj, milyen dobozról beszélsz? - vonom fel egyik szemöldökömet, miközben egyik ajkamat aljasan húzom oldalra. Ezzel a pacákkal valami nagyon nincsen rendben.
De ne aggódjon, majd én rendbe hozom. Csak tudnám, hogy mi az mi a baja. Nem hinném, hogy a pokolból egyszer sem jött fel - ugyanis szentül hiszem most már, hogy démon - és nem tudná, hogy mi micsoda a világban, ez annyira…
Vicces.
Ami pedig az angyalokat illeti… Romos kis lakásában lévő kis fogolykájára gondol, melyet nem is olyan rég kapott ajándékba. Milyen kis kínozni való kis falatka. Milyen finom bőre, húsa, melyet kivág belőle. És ha ez nem lenne elég, újra és újra visszanő neki! Regenerálódik az ebadta, ezzel is örök táplálékként szolgálva neki. Mily nagyszerű ajándék volt ez a pacikájától.
- Nagyra nőtt hisztigép - vonom meg a vállamat érdektelenül. Valójában nem érdekel az Isten és hogy mit csinál és hogy miért csinál. Eddig sem foglalkoztam vele túlzottan, ezután sem fogok. Számomra ő senki. Nem ő az, ki számít az életemben.
Van helye ott egy fontosabb személynek helye.
- Szóval azt állítod, hogy nem zavarják, hogy a bokádat legyezgető szárnyaid csiklandozzák a bőrödet? Nekem bárhogy jó - vonom meg a vállamat.
Ellenkezhet, számomra már akkor is csak Hermész marad. Bármit is mondd és cselekszik.
- Megvan! - toppantok kettőt kezeimet összeütögetve. - Lopjunk neked tollakat oda! Biztos lesz egy olyan szárnyiskós, ki szívesen adna nekünk a tollacskáiból, két szép szemünk miatt - vigyorodom, miközben egyre jobban átérzem eme jelenetet. Ahogy megtévesztenénk ketten egy tollaskát, de persze ennyi nem lenne nekünk elég. Az egész szárnyait akarnám. Nem tudom, hogy mi ez a szárnymániám, de az idő előrehaladtával egyre jobban kiütközik rajtam.
- Oh, de édes vagy - biggyednek le ajkaim, s egy pillanatra felveszek komoly arcot. - Azt hiszed, hogy érdekel, hogy egyébként elítélsz e - csillannak meg szemeim, majd hangos nevetésbe török ki. - Aranyom, te egy senki vagy nekem, kinek a véleménye cseszettül nem számít nekem - nevetem hangosan.
Vicces a manus, mit ne mondjak, s ahogy egyre közelebb sétálok hozzá, úgy lesz egyre érdekesebb is. Vagy az épp az idő előrehaladta miatt lesz az? Kit érdekel? A lényeg, hogy meg akarom fejteni, el akarok vele szórakozni, hogy aztán eldobhassam.
- Tégy próbára, meglepődnél - vigyorodok álnokul. Aztán meglehet, hogy tényleg úgy van, ahogy ő mondja, de ezt egyikünk sem tudhatja, amíg el nem árulja, hogy mi is ő valójában. Ő sem ide való. Nem ebbe a korba.
A füstöt lassan fújom ki orromon keresztül. Egyik kezemmel magamat ölelem, amíg a másikat, melyen a dohányt is tartom, a vállam magasságába emelem. Újabb szippantás után, újra csak nem foglalkozom azzal, hogy elfújjam a férfi feje mellett a füstöt. Kegyetlenség, de egyenesen az arcába kapja meg.
- Kreatív vagyok - vonom meg vállaimat - Mindenkinek megvan a maga gyenge pontja én pedig nem nyugszom, amíg meg nem találom őket - vigyorodok el újra csak álnokul. Nem árulom el neki, hogy milyen ötleteim nyugodnak zavart elmémbe. Oda lenne a meglepetés varázsa. Mintha a szemfényvesztő elárulná trükkjeinek titkát.
- Leviatán - suttogom halkan, újra körbenyalva számat. Nem hátrálok el, látva, hogy közelebb hajol hozzám. Vigyorom csak tovább szélesedik már-már lehetetlen szélességbe. Elszakadhatna szám, mégis kibírom. - Kegyetlen és nem játszadozol? - rázom meg a fejemet, elégedetlenül. - Pedig egyszer ki kellene próbálnod azt is. Biztos élveznéd - vonom meg a vállamat. - S mi az a leviatán? - jön az újabb kérdés tőlem, mit sem érdekel, hogy nem ez volt a megállapodásunk. Sose higgy egy félvérnek sem.  
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7