Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Queens •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Queens Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
213
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 14, 2020 9:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


From Cara

Ismét egy abszurd helyzet, amiből szabadulni szeretnék, de egyre inkább úgy tűnt, hogy nincs menekvés. Talán kicsit körültekintőbbnek kéne lennem, amikor olyat jelentek ki, hogy én bárkivel üzletet kötök, ha az busás profittal kecsegtet. Igen. Legközelebb hozzá kell tennem, hogy nem kötök olyan pszichopatákkal üzletet, akik egy kis gyereket küldenek el maguk helyett egy tárgyalásra. Nem kifejezetten az erkölcseimről vagyok híres, de még nálam is van egy határ. És ebben a helyzetben oda tettem ezt a vastag határvonalat, hogy nem fogom egy feltételezhetően ártatlan gyerek tudatlanságát kihasználni a haszon szerzés reményében. Sőt. Minden tiltakozó sejtem ellenére valahogy segíteni fogok neki haza jutni. Azt még nem tudtam, hogyan, de nem fogom itt hagyni az utcán. Ezért persze minimum egy kibaszott nap hőse plecsnit érdemelnék, de mindegy. A kislány végül válaszolt a kérdésemre, és elárulta, hogy kit is keres. A leírás sok személyt rejthetett, de tekintve a helyszínt és az időpontot, azért felmerült bennem a gyanú, hogy az a bizonyos személy bizony én vagyok. Kedvem lett volna ordítani egyet, annyira dühös lettem.
– Egy nénit? Pontosabb információd nincs erről a bizonyos néniről? – talán kár is volt megkérdezni. Bármennyire is nem akartam, de kezdett kikristályosodni a kép. Már szinte biztos voltam benne, hogy engem keresett. Hiszen csak én lehetek olyan szerencsétlen, hogy egy akkora szarkupacot sodor felém az élet, aki a saját gyerekét használja üzleti célokra. Mégis mit gondolhatott? Hogy meghatódom a tündéri mosoly láttán, és minden vagyonomat felkínálom egy szaros fegyverért? Ennyire amatőrnek hitt? Vagy ami még rosszabb. Ennyire gerinctelen lenne? Ezek után simán kinézem a férfiból, hogy nem is az igazi gyereke, csak elrabolta valamikor. Nem tudom elképzelni, hogy valaki a saját gyerekével ilyet tenne. Ott van például az anyám. A lehető legmocskosabb terrorban tartott, és élvezettel próbálta darabokra tépni a lelkemet. Ha ügyesebben csinálta volna, talán sikerrel is járt volna, és csak egy roncs lennék, és nem egy lenyűgöző valaki. De tudom, hogy ilyet még ő sem lépett volna meg. Nem volt már azonban időm tovább tanakodni magamban, mert a kislány előhúzott egy fegyvert a táskájából. Nincs kérdés most már tényleg. Én vagyok az embere.
– Csak ugyan? Azt nem mondta el az apukád, hogy honnan szerezte? – felvontam a szemöldökömet a fegyver láttán. Hallottam már hírét. Sokan keresik. Nagyon sokan. Hiszen nem csak a vadászok adnának meg tulajdonképpen mindent érte, de tudtommal néhány démon is a fegyver nyomában volt. Nyilván ők csak azért, hogy megsemmisítsék, és még csak véletlenül se kerülhessen a vadászok kezébe. A helyükben legalábbis én így tennék. Mindenesetre ez egy érdekes fordulat. Az a fajta, ami erkölcsi dilemmákhoz vezet. Hiszen, ha éppen én szerezném meg a Coltot és adnám a vadászok kezére, minimum királynőnek koronáznának, akkora hős lennék. Kétségkívül ez nagyon csábító gondolat volt. Egy csapásra minden vágyam teljesülhetne, és csak egy kislánnyal kéne a vételárat megbeszélni. Talán ez még sem lenne akkora nagy szemétség a részemről. Ha tisztes ajánlattal állnék elő, akkor nem használnám ki. Nem igaz? Képzeletben közelebb léptem ahhoz az erkölcsi határvonalhoz, amit csak néhány pillanattal ezelőtt húztam meg. Olyan könnyű lett volna átlépni rajta. Senki sem szólt volna rám. Csak megtehettem volna és kész. Következmények nélkül. Más ember lennék utána? Egész biztosan. És ez zavarna engem? Na ez volt az a kérdés, amit nem tudtam megválaszolni. Mielőtt tovább gondolkozhattam volna az erkölcsi dilemmán a kislány ismét kizökkentett, és a tőle telhető legkomolyabb határozottsággal kijelentette, hogy nem megy el, amíg nem adja el az apja holmiját. Na igen. Annak a szar alaknak a cuccát. Észrevétlenül feljebb kúszott a vérnyomásom megint.
– És arra az esetre mit mondott az apukád, ha a néni esetleg mégsem akarja megvenni a portékáját? – fogós kérdés, egy ilyen korú gyereknek, de azért reménykedtem benne, hogy választ kapok. Máskülönben tényleg itt fogunk reggelig rostokolni. Hiszen hiába ajánlottam fel neki, hogy hazakísérem, a kiscsaj megmakacsolta magát. Lehet, hogy fel sem fogja, hogy idekint mekkora veszélyben van ilyenkor? Vagy esetleg az apjától jobban fél, mint az éjszakai rémségektől? Nem lepődnék meg, ha ez lenne a helyzet. Csak a kérdés, hogy én mégis mit tehetnék ez ellen? Most csak azért vegyem meg a fegyvert, hogy a kislányt hazajuttassam valahogy? Azt a fegyvert, ami nem mellékesen piedesztálra juttatna engem se perc alatt? Feltéve persze, hogy az eredeti fegyverről van szó. Kár, hogy én ezt nem tudtam megállapítani. Ha esetleg úgy döntenék, hogy átlépem azt a bizonyos határvonalat, akkor is kelleni fog nekem egy megbízható vadász, aki megtud bizonyosodni arról, hogy ez az eredeti csupa nagybetűs: COLT. Viszont akkor hamar híre menne, hogy én egy igazi szar alak vagyok, aki még kislányokkal is hajlandó üzletelni.
– Egyébként apukád hol van ilyenkor? Ha ennyire fontos ez a fegyver miért nem ő maga jött el, ahogy az meg volt beszélve? – újabb kérdés, melyre a választ epekedve vártam. Hiszen, ha akartam, hogy a kislány haza jusson, és esetleg mégis legyen valami ebből az üzletből, akkor csak azzal a bizonyos ’apukával’ tárgyalhattam. Egy kislánynak mégis hogyan magyarázhatnám el, hogy mielőtt egyáltalán megfontolom az üzletet, meg kell bizonyosodnom arról, hogy ez az eredeti példány. Amúgy sem voltam a vadászok kedvence, így nem engedhettem meg magamnak, hogy valami kacatot adjak el nekik, a megváltást hozó fegyver címén. A kurva életbe. Mégis mit kéne most ezzel a helyzettel kezdenem?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Seroth


Queens Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
60
☩ Rang :
Főbűn (Kapzsiság)
☩ Play by :
Gaspard Ulliel
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 12, 2020 5:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


To: Cara

Kislány, ki csak elszenvedi tervem egy olyan nő ellen, ki kíváncsivá tett. Ha ennek vége elengedem. Mivel a mostani időben nem tud senki sem meghalni, így legfeljebb csak pár óráig lesz eszméletlen és visszatér családjához. Remélem ennek a lánynak legalább egy kicsivel jobb szülőkkel lett megáldva, mint én voltam. Persze anyámra nem lehet panasz, ő egy tisztességes és remek nő volt. Gyönyörű, kedves és imádni való. De apám. Ő egy zsarnok volt, aki csak azért félholtra vert, mert felsegítettem egy szolgáló lányt, aki aznap kezdet és szüksége volt egy kis támogatásra, hogy a kastély egyik legjobb szobanője lehessen.
Visszatérve áldozatomra kíváncsian várom belesétál e a csapdámba.
- Egy nénit, aki apu dolgait akarja megvenni. - ezzel elkezdek matatni a kis táskában és egy colt húzok elő. Minden vadász hallott erről a fegyverről. A colt, ami egy lövéssel megöl egy démont. Bár legendának tartják még is létezik. Persze ez csak egy másolat, de elég dolog fel van rá vésve, hogy egy szakértő is igazinak titulálja. Honnan tudom, hogy néz ki az eredeti? Én is utána jártam dolgoknak. Nem vagyok akkora hülye, hogy az eredeti kinézete nélkül másoljam le a dolgokat.
Óvatosan tartom apró kezeimben a fegyvert, mintha csak maga isten legnagyobb ajándéka lenne most a kezemben.
- Apu sokat mesélt erről nekem. Állítása szerint egy lövéssel megtud ölni egy démont. - magyarázom a nőnek, hogy értse mekkora kincset jelenthetne ez a vadászoknak. A legendás fegyver, amit most a kezében foghat a nő és a démonok legrettegettebb rémálma. Olyan hatalom lakozik e fegyverben, ami megtudná állítani a démoni sereget és békét hozhatna e világra. Kár, hogy nem mi vagyunk a rosszak. Már nem. Nem mi idéztük az apokalipszist, nem mi irtottuk ki a fél világot, mert Isten lelépett.
- Nem mehetek! Nem, míg el nem adtam apunak a portékáját! - tiltakozok erősen. Magamhoz szorítom a fegyvert és hátrálok pár lépést. Egyértelműen jelzem neki, hogy nem vagyok hajlandó elmozdulni innen.

From: Seroth
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Queens Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
213
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 27, 2020 4:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


From Cara

Kezdtem egy kicsit ideges lenni. Bár talán jobban tudnám jellemezni a hangulatomat úgy, hogy kezdett elborulni az agyam. Nyilván valami fatális hiba történt, és vagy én voltam rossz helyen, vagy a férfi, akivel üzletet akartam kötni nem jött el. Már leléptem volna, mert túl drága az én időm ahhoz, hogy az utcasarkon várakozzak, mint valami szajha, de közben ide ette a fene ezt a kislányt. Tudom, hogy aranyosnak kellett volna őt tartanom, és talán valami védelmi ösztönnek is fel kellett volna élednie, de egyszerűen én nem így működök. Ránéztem a kislányra és én nem láttam mást csak egy problémát. A gyermeki hangja persze azért egészen aranyos volt, de itt véget is ért az empátiám. Fáradt voltam és egyre frusztráltabb. A gyerek meg nem indult el haza, ahogy arra utasítottam, hanem tovább csacsogott. Sóhajtottam egy nagyot, mielőtt válaszoltam neki.
– Eladni az apukád portékáját? Mit kell árulnod? És legfőképp kit keresel? – ha nem egy kis gyerekkel lett volna dolgom persze egészen mást mondtam volna ki hangosan. Ki az az idióta, aki a saját gyerekét küldi el este, hogy passzoljon el valami cuccot? Biztos, ha nekem lenne egy saját gyerekem, akkor ugyan nem én lennék az anyák gyöngye, de akkor sem jutna eszembe soha, hogy egyedül leküldjem valami szart árulni. A businessért mindent, de ez csak rám vonatkozik. Egy gyereket nagyon nem szabadna ilyesminek ki tenni. Még én is egy angyal pengével a belső zsebemben járom a város, akkor mit tudna csinálni ez a kislány, ha valami beteg idiótával összefutna? Meg csiklandozza a lábujját? Azért szerencse, hogy a családalapítás gondolata sosem merült fel, és szerintem nem is fog. Jobb ez így mindenkinek.
– Tényleg haza kéne menned. Mindjárt keresünk neked valakit, aki haza kísér. – közöltem vele a legbarátságosabb hangomon, ami csak ki tellett tőlem. Biztosan jobb lett volna, ha saját magamat ajánlom fel, mint kísérő, de nagyon nem bírtam rávenni magam. Már így is egy csomó időt veszítettem, és nem akartam még tovább növelni a veszteségemet. Ebből az üzletből már nyilván nem lesz semmi. Ha hirtelen feltűnne a férfi, akit vártam most már inkább megmondanám neki, hogy tegye az áruját mélyen bele az egyik alsó testnyílásába, és akár meg is húzhatja a ravaszt, ha gondolja. Ennyit nem ér nekem egy fegyver sem. Jól fizetnek a vadászok, de azért nem ennyire. Persze még mindig lehet, hogy én vagyok rossz helyen, és akkor az emberem vár éppen rám, de ebben az esetben viszont Phillel kell számolnom. Majd levonom a béréből, vagy valamit kitalálok. Nem akartam mást csak hazamenni. Ehhez pedig találnom kéne valakit, aki hazakíséri ezt a kislányt. Rohadtul nem akartam én bajlódni vele. Az utca azonban elég kihalt volt, és rajtunk kívül egy lélek sem mászkált. Talán bekéne kopognom a két nőhöz, akiknek korábban megpróbáltam kihallgatni a veszekedését. Mindenesetre kell valaki, mert én nem fogok dadust játszani. Ismét körbepillantottam, de még egy galamb sem repkedett az utcán, potenciális lekakálandó embert keresve. Picsába, most tényleg nekem kell jófejnek lennem?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Seroth


Queens Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
60
☩ Rang :
Főbűn (Kapzsiság)
☩ Play by :
Gaspard Ulliel
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 24, 2020 10:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


To: Cara

Mindig is szerettem az őszt. Ilyenkor mindig megrakták a kályhákat, ami meleg családis hangulatot árasztott. Feleségem mellettem kötögetett, míg én italoztam és az europai híreket olvastam. Szigetország volt, így bármi is történt a nagy kontinensen, minket nem ért. Legalábbis az én időmben. Azóta Anglia is bekapcsolódott a dolgokba. Én nem tettem volna. Hagytam volna, hogy Europa felfalja magát és mikor a leggyengébb akkor lecsapok. Sorban kebelezném be a kontinenst. Még szerencse, hogy nem én éltem volna meg ennek az irányítását. De persze, ha nem akartak volna lefejezni akkor tudtam volna megvalósítani.
Király voltam, két feleséggel és ebből az egyik terhes is volt. De nem. Elvesztettem a gyerekem, a feleségem, az életem. És ki által? Hát persze, hogy a királyné által. De mindegy is. Most már nem tudok ezen változtatni. Legfeljebb a királynét büntetni. Mert lás csodát ő is démonná vált. Csodás volt már így is ez az 500 év.
Ahogy hangokat halok meg nem is olyan messze stratégiát váltok és egy kislány alakját veszem fel. Kezemben szorongatom a táskát, amiben a hamisított árú van. Megigazítom szoknyámat és egy kicsit a hosszú szőke tincseket is. Remélem kedveli annyira a gyerekeket, hogy szóba álljon velem.
Mögé lépek, hát ha a frászt hozom rá és megszólítom. Mosolyogni támad kedvem ahogy nem tetszik neki a néni szó, de fent kell tartanom az ártatlan kislány szerepét. Túl fogja egyáltalán élni a kicsi lány? Vagy miután kimászok belőle élettelenül esik össze és utána a szülei a temetésén gondolkodhatnak? Ez, majd elválik. Egy biztos. Az én testem nem megy sehova. túl régóta vagyok benne biztosan halott már egy ideje az eredeti személy. Nem, mintha zavarna.
Csípőmet mozgatom, hogy egy kicsit megforgassam szoknyámat, lesütőm tekintetem, mintha csak meglennék szeppenve. Talán még az arcom is kipirosodott egy kicsit. Ha ez bejön elmegyek színésznek.
- Nem tehetem...Apa azt mondta, hogy találkoznom kell valakivel, akinek elkel adnom apa termékét. - motyogom a betont bámulva. Jobban magamhoz ölelem a táskát, mintha csak az életem múlna rajta.

From: Seroth
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Queens Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
213
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 16, 2020 12:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


From Cara

A súlyos percek teltek, de még mindig nem bukkant elő senki. Néhány járókelő botladozott időnként az alkoholtól megbódult állapotban, de azon kívül tényleg senki. Kezdtem már egy kicsit ideges lenni. Vagy nem jött el az, akire vártam, vagy én voltam rossz helyen. Egyik opció sem volt túl bíztató. Nem akartam viszont elmozdulni, mert biztos vagyok benne, hogy abban a szent minutumban érkezne meg ide a tárgyalás másik résztvevője, amikor befordulok a sarkon, és már nincs rálátásom erre a helyre. Lehet, hogy pesszimista vagyok egy kicsit, de még mindig jobb, mintha az optimista hozzáállás határozná meg a tetteimet. Ha mindig csak a jót feltételezném az emberekről, akikkel kapcsolatba kerülök, már egészen biztosan a föld alatt lenne a testem, és nem a szexi állapotában. Sokkal biztonságosabb, ha mindenkiről a legrosszabbat feltételezem, mert abból nagy baj nem lehet. Ha mégis egy jó emberrel akadok össze, akkor még úgyis van alkalmam rá, hogy a prekoncepciómat megváltoztassam.
Miközben vártam, elkezdtem az egyik ház ablakát figyelni. Bent égett a lámpa, ezért tisztán láthatóvá vált minden, ami bent zajlik. Éppen egy nagy veszekedés folyhatott, legalábbis a két egymás irányába kalimpáló nőből erre következtettem.  Egy kicsit közelebb húzódtam, hátha hallok valamit, de még így sem voltam elég közel, hogy hallhassam miről beszélgetnek. Ennél közelebb viszont már nem akartam menni. A végén még megvádolna valaki azzal, hogy kukkoló vagyok, pedig erről szó sincs. Csak kezdtem magam nagyon unni.
Annyira el voltam foglalva a két nő ’vitájával’, hogy nem vettem észre, hogy időközben valaki a hátam mögé került. Csak akkor tűnt fel a jelenléte, amikor egy vékony, szinte gyermeki hang megszólalt mögöttem. Hatalmas lendülettel fordultam hátra a beszéd irányába. Azonban már a fordulat közben válaszra nyitottam az ajkaimat.
– Néniiii? A jó k… – azonnal megtorpantam a mondat közepén, amikor ráeszméltem, hogy egy picurka kislány áll előttem. Bassza meg. Neki tényleg néni vagyok, bármennyire is ingerli ezen kijelentés a hiúságomat. Vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam. Ezzel el is engedtem egy kicsit a haragomat.
– Hogy én kire várok? Inkább, te miért vagy itt ilyen későn egyedül az utcán? Neked már otthon kéne játszanod, vagy aludnod, vagy mit tudom én mit csinálnod. – próbáltam kedves lenni, de nem igazán értettem a gyerekek nyelvén. Talán szörnyűséges kijelentésnek tűnhet egy nő szájából, de nem is igazán szerettem a kicsi gyermekeket. Persze mindig hálás leszek annak a kislány a szellemnek, aki nem is olyan rég valószínűleg megmentette az életemet, de itt véget is ér azon gyerekek listája, akiket kedvelek. Egyedüli csemete vagyok a családban, és többnyire a felnőttek között töltöttem a fiatal éveimet, így egyszerűen nem tanultam meg sohasem, hogy miként is kéne a törpékkel kommunikálni. Feszélyezett a jelenlétük, na. Annyira kiszámíthatatlanok.
– Menjél szépen haza az anyukádhoz gyorsan már biztosan aggódik. – a kezemmel a kislány háta mögé mutattam. Persze semmi garancia nincs arra, hogy abban az irányban van az otthona, de valamiféle határozottságot akartam felé mutatni. Csak remélni tudtam, hogy a ’parancsomra’ szépen elindul hazafelé. Semmi kedvem nem volt továbbra is a bébiszittert játszani. Már csak azért sem, mert nyilván senki sem fog tisztességesen megfizetni engem ezért.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Seroth


Queens Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
60
☩ Rang :
Főbűn (Kapzsiság)
☩ Play by :
Gaspard Ulliel
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 8:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


To: Cara

Várom már egy ideje, de nem jön. Talán eltévedt? Valószínű. Nem nézem ki belőle, hogy nem jön el anélkül, hogy szólna. Vártam még vagy egy tíz percet, majd  környező utcákat kezdtem nézni. Meg is találom az üzlettársamat. Nézve őt egy eléggé szórakoztató dolog jutott eszembe. Mi lenne, ha megviccelném? Ekkor labda pattogtatást hallok nem is olyan messziről. Egy kislány játszik a labdájával és ahogy elnézem eléggé belemerült. Sejtelmes vigyor jelenik meg arcomon és félre vonulok. Egy biztonságos helyre megyek ahol levetem jelenlegi testemet. Megközelítem az ártatlan lányt és magamra öltöm testét. Ujjaimat mozgatva konstatálom, hogy a lány nem ellenkezett és beadta a kulcsot. A labda e közben kigurult messzire tőlem. Nincs rá szükségem és szerintem a kislánynak sem lesz ezután. Még egyszer megnézem biztos helyen van e testem és egy kis táskával elindulok a nő felé.
Gyermeki léptekkel haladva állok meg mögötte magamhoz ölelve a kis szütyőt, amiben látszólag van valami.
- Kit vársz néni? - szólítom meg azzal a vékony hangommal. Úh, de fura így hallva. Na mindegy, majd megszokom egy idő után.
Lehet, hogy a frászt hoztam rá, hogy mögüle szólítottam meg, de mit is tehetnék, démon vagyok. Ha felém fordul ártatlanul pislogok rá a válaszát várva. Testem alig lehet 8 éves, de egy kicsit komolyabb nézéssel elhitethetem, hogy érettebb, mint azt gondolják. De még ki tudja, mit hozok ki belőle.

From Seroth
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cara Pierce


Queens Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
213
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 12, 2020 7:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


From Cara

Álltam a nappalimban, és az angyal pengémet forgattam. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy magammal vigyem a találkozómra vagy sem. Nem szokásom fegyverrel menni egy üzleti megbeszélésre, így ez a tradíció mindenképp afelé a következtetés felé mutatott, hogy itthon hagyjam ezt a formás fém darabot. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban annyira őrült és veszélyes dolgok történtek velem, hogy nem igazán volt szívem a pengét visszarakni a szekrénybe. Még pár pillanatig tanakodtam, de végül rájöttem, hogy a kabátom belső zsebe pont alkalmas a diszkrét elhelyezésre. Szóval abból igazán nem lehet gond, ha magammal viszem. Ha minden a terv szerint alakul, akkor csak egy gyors megbeszélés és már itthon vagyok. Senki nem fogja tudni, hogy mit is hordozok magammal. Natalie most biztos büszke lenne rám. Mindig fokozott óvatosságra intett, persze én okosabbnak képzeltem magam, és nem törődtem a biztonsággal. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Mert az egy dolog, hogy gyakran kísérettel megyek a találkozókra, de ha egyszál magamban állok ki a nagyvilág gonoszai ellen, akkor erősen ajánlatos legalább egy picit felkészülni.
Talán most nem lett volna szükség semmi biztonsági protokollra, mert csak egy egyszerű férfival volt találkozóm potenciális fegyver üzlet miatt, de a démonok, és egyéb természetfeletti lények úgy ellepték már a várost, hogy simán benne volt a pakliban, hogyha a férfi tiszta is, de esetleg az odaúton, vagy vissza úton megkörnyékez valaki olyan, akit nem hívnék meg hétvégi pecsenye sütésre, mert a végén még ENGEM akarna fő fogásként. Beteg alakok szaladgálnak szabadon na, maradjunk annyiban.
Az öltözetem kiválasztásával, valamint a haj és sminkkel nem töltöttem túl sok időt. Fekete blúz, szürke szövetnadrág és kabát. A hajamat is csak egy lusta kontyba raktam. Nem igazán volt kedvem az alap sminknél sem többet magamra rakni. Maximum harminc percet szántam a találkozóra, szóval fölösleges lett volna tíz percnél többet eltölteni a készülődéssel. Csak meg akartam nézni az árut és megbeszélni, hogy körülbelül milyen összeget szeretne érte kapni. Ezután én rá tudom tenni a magam kis hasznát és már mehet is a potenciális vevőknek. Azon az oldalon pedig sorban állás van a fegyverért, szóval nem kell szégyenlősködnöm, ha esetleg berakok pár nullát az összeg végére.
Az angyal pengével a belső zsebemben, és egy sportosabb cipővel a lábamon, meg is indultam Queens felé. A nap már csak narancs fénnyel árasztotta el az utcákat, az erejét már nem éreztem a bőrömön. Ahogy haladtam a célom felé, egyre kevesebb emberrel találkoztam. Ilyenkor már mindenki az otthonában, vagy egy kocsmában kereste a boldogságot.  Csak a munkamániás idióták voltak azok, akik nem a pohár fenekét, hanem a lábuk előtt elterülő utca követ nézték árgus szemekkel. Nem is értem az ilyen embereket. Mindjárt besötétedik, és még csak most indulnak dolgozni. Ki érti ezt.
Közel ötven pernyi séta után, oda is értem a megbeszélt találkozóhelyre. Azonban nem láttam ott senkit. Az utca olyan kihalt volt, mintha ingyen sört osztanának a bárokban, és ezért mindenki oda zsúfolódott volna be, elnéptelenítve Queens látképét. Kissé késve érkeztem, szóval már lennie kéne itt valakinek. Talán ő maga is késik? Vagy elnéztem a címet és a szomszédos utcában kéne lennem? Talán Phil nem 124. utcát mondott, hanem 127.-et? Előbb vagy utóbb csak kiderül.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Seroth


Queens Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
60
☩ Rang :
Főbűn (Kapzsiság)
☩ Play by :
Gaspard Ulliel
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 10, 2020 12:31 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


To: Cara

Egy ideje már, hogy elkezdték duruzsolni nekem a madárkák, hogy van egy nő, akiből hasznot húzhatnék. Én meg szeretem, ha valamiből hasznot húzhatok. Ilyenkor jön a kérdés? Akkor a szemeket, miért gyűjtőm? Miért ragaszkodom hozzájuk? Azt mondják a szem a lélek tükre én meg csak elveszem, ami az enyém. Ahány szem annyi lélek. Gyűjtő vagyok semmi több. Szeretem, ha sok tulajdonom van. Szeretem, ha sok szem engem bámul. De persze, ha hozzám kerül egy "ártatlan" lélek nem kaparom ki a szemét egyből. Neem. Csak akkor, ha rossz és akkor is csak az egyiket. Akkor szerzem, meg mind a kettőt, ha az illető elhalálozni készül. Nem vagyok hülye, nem vakítom meg a tulajdonaimat, ha annak nincs haszna.
Visszatérve a kis virágszálra elintéztem, hogy ő keressen engem. Hogy, hogy értem el? Az titok. A lényeg, hogy ez a bimbócska most hozzám tart én meg tárt karokkal várom. Fel vagyok szerelkezve mindennel. Igaz nem tűnhetek úgy egy szemüveggel és egy civil ruhában tiszta ártatlannak tűnök. Pedig nem vagyok az. Nem-nem. A "beteges" hobbimmal és a birtoklási vágyammal egyáltalán nem vagyok az. Nem is akarok olyan lenni akkor oda a hírnevem
New York-ban beszéltük meg a találkozót. Én már idő előtt ott voltam és türelmesen vártam. Egy percre sem gondoltam, hogy nem jön el, vagy csapdát állítana nekem. Elvégre nem tudja ki vagyok tudtommal.  Kellemes délutáni idő van a Nap éppen, hogy csak fent van, de alig egy fél óra múlva már besötétedik és az éjszaka hatalmául keríti e földet.

From: Seroth
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Queens VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1021
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 30, 2020 3:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Queens 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
449
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 06, 2020 9:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Walk me home
Gabriel & Natalie
──────────── ────────────
«Szószám; 1326• Zene; Cold Blood»
« "Ant the angel answered her,
"I am Gabriel. I stand in the
presence of God, and I was sent to
speak to you and to bring
you this good news."»
- Háh! – csapok le rá izibe. Még hogy ilyen könnyű dolga legyen. Na persze, még mit nem, mert én is pont azért vagyok itt, hogy megkönnyítsem a dolgát, nem igaz? Na jó valahol tényleg azért vagyok itt, hogy ezt megtegyem, legalább is megmutassam, hogy az emberek nem olyan szörnyűek, ahogy ő azt elsőre és másodjára gondolja. Pedig tudom, hogy így van és nagyon sok embernek döfnék ugyanúgy karót a szívébe, ahogy angyalnak, vagy démonnak is.
Persze ők nem vámpírok, tisztába vagyok vele, de a hasonlat attól még tökéletes. Szóval nem kell, mit is akartam. Jah igen!
- Ettől függetlenül a csótányok túlélik az atomrobbanást is – vigyorgok, szemöldököm felvonogatva. Oké, lehet nem kellene szórakoznom egy Gabriel féle angyallal, mert még megütöm a bokámat? Talán, viszont! Megmentett, megérdemli, hogy elszórakoztassam.
Körbetekintek és érzem, hogy egy újabb monológ következik. És igen. A harmadik mondatánál tarthat, ahol már eltátom a szám és hatalmasakat pislogok rá. Oh, tökéletesen értem, hogy mit mondd, fel is fogom, de teljesen más köti le a figyelmem. Ajkait figyelem, ahogy a szavakat formálja és csak egyetlen egy, egy kis szünetet várok, hogy…
De nem…
Befejezte.
- Wow – adózok döbbenettel teli csodálattal szavainak. – Ezt egy levegőre? Hogy csináltad? Meg kell tanítanod, hogy tudok ennyi mindent egy levegővétellel elmondani. Lehengerlő, de komolyan! Figyeltem, de, wow – kezemet szívemre is teszem, hogy lássa, egy percig sem hazudok neki, tényleg lenyűgözött. – Fele ennyi beszédtől őrületbe kergetem az embereket, gondold el, hogy ennyitől… - mondatom végét el is harapom.
- Oké, értem, tényleg, veszem a lapot és engedd, hogy reagáljak erre az apró szösszenetre, amit elém tártál. Tényleg, megértettem az egészet, bármennyire is nem nézed ki belőlem, elég jól tudok emlékezni dolgokra – vigyorgok rá, meg arra is képes vagyok, hogy órákig teljesen felesleges témákról beszélgessek.
- Aláírom, hogy az emberek nem tökéletesek, messze vagyunk tőlük. Oh, de mennyire messze és ezt ti is érzékeltétek. Sajnos nagyon sok mindenbe nem tudok belekötni, mert vadász létem ide, vagy oda, de egyet kell értenem. Valóban vannak irtani való emberek, akik nem érdemlik meg az élet egy apró szikráját sem, de! – emelem fel mutatóujjamat, még mielőtt félbeszakítana, nekem ugyanis szükségem van levegővételre két mondat között. – Nem mindenki ilyen. Az emberiség elenyésző része ilyen, és igen, amiért aljas söpredékek képesek voltak magukat magasra tornázni, ahonnan nehezen lehetett levetni őket. Ez így igaz. Az ember gyarló, nem mert tenni ellenük, mert családjukat, szeretteiket fegyverként használták ellenük, igen. És az ember félti azt, akit szeret, olyan dolog ez, melyet nem feltétlen tudsz még most megérteni. Kérdezhetnéd, hogy miért nem lőttük fejbe az ilyen lényeket? Egyszerű. Etikai okokból, az ember egyszerre jó és rossz. A két pólus eleme vegyül benne és nagyon sok mindentől függ, hogy melyik uralkodik el természetén, úgy igazából. A jó ember soha nem fogja megölni a rosszat, épp azért, mert tudja, hogy etikátlan, nem jó dolog. Inkább szenved ő, eltűri a savat, sarat, de lelke tiszta marad, amit nem mellesleg ti is gyűjtögettek a mennybe. Ez a kérdés sose volt és soha nem is lesz egyszerű, napestig érvelhetünk egymásnak. Engem meggyőzni nem tudsz az emberi gyarlóságról, mert én vagyok az egyetlen vadász, aki havi szinten legalább egyszer felhördül, és igazat adok Gabrielnek és annak, hogy jogos volt, amit tett… - nevetem el magamat, kicsit szarkasztikusan, bár inkább csak magamnak szól. Na meg annak, hogy ezt képes vagyok egy angyalnak, főleg egy Gabriel pártinak bevallani. Jézusom, mi történik velem? Ez már engem is kezd aggasztani.
- De soha nem fogsz meggyőzni arról, hogy ne küzdjek az utolsó leheletemig az emberiségért, a szeretteimért, épp azért, mert én tudom, látom bennük a jót. Mert tudom, hogy tudunk jók lenni, ez a város is bebizonyítja, az, hogy még áll, hogy még működik, holott korán sem tökéletes. Tökéletlen, pont olyan, mint amilyenek mi is vagyunk – na meg pár démon és angyal próbálkozott már hasonlóval az elmúlt években. Hogy beférkőzzenek tudatunkba. Nekik sem hagytam, ezután sem fogom hagyni.
- Az élet, főleg az emberi élet soha nem fekete és fehér Samariel – rázom meg végül mosolyogva a fejem. Nem hiszem, hogy képes lennék meggyőzni bármiről is, mert képtelenségnek tartom. Ahogy ő sem fog tudni engem. Egymás érveit meghallgathatjuk, elfogadhatjuk. Nem kell egyet értenünk egymással, ahogy elnézem ennek ellenére is keresi a társaságom, hiszen nem csapott még le, sőt még meg is tudtam invitálni egy kis filmnézésre.
- Na, ez az a kérdés, amin soha nem kell elgondolkodnom – térek vissza, kezeimet csípőmre teszem, mint aki jól végezte dolgát azzal, hogy képes volt beindítani az áramot. – Sose lesz gyerekem – jelentem ki könnyelműen, de jelen pillanatban úgy érzem, hogy tényleg nem lesz. Egyszer szerettem volna, azok az idők azonban elmúltak.
- De ha mégis én olyat választanék, ami sokat jelent nekem. Ha lányom lenne Abigailnek hívnám. Mert Abigail az a személy az életembe, aki a legtöbbet tett azért, hogy olyan legyek, amilyen most vagyok. Sok mindent köszönhetek neki és csak remélni tudnám, hogy olyan jó ember legyen belőle, mint akiről a nevét kapta. Ha fiú, akkor meg Alexander, hasonló indokok miatt. Sőt, ugyanolyan indokok miatt – ahhoz képest, hogy nem lesz sose gyerekem, eléggé magabiztos vagyok a neveket illetően. Az, hogy más miként ad? Fogalmam sincs. Abban sem vagyok biztos, hogy az én nevemet anyámék adták-e, vagy az árvaházba kaptam. Régen volt, nem emlékszem, mégis azt hiszem, hogy illik hozzám.
A székre leülve, nem élek a kényszerrel, ami azt mondatja, hogy tegyem fel a lábamat az előttem lévő székre, inkább felhúzom magamra. Még a végén bunkónak tartana és minden, amit eddig bizonygattam semmissé válna.
- Mert ha nem jöttök, akkor földkörüli utazó lettem volna. Fotós, vagy újságíró – magyarázom neki, kissé azért duzzogva, mert ehelyett élhetem életem négy fal között – ami amúgy csak három, egy a tenger – és vadászhatok természetfelettire. Na szép! Szemem sarkából figyelem, hogy mit csinál a rég megszáradt, rohadt popcronnal.
Még hogy utálja az embereket. Most is a mi találmányunkkal szórakoztatja magát. Ajkam szegletében somolygok rá, nem nevetem ki, ám mikor mosolyával fordul felém…
A világomat vesztem el egy pillanatra.
- Csak ha nem kell megennem – vonom össze a szemöldököm és óvatosan nyúlok a megszáradt, talán penészes darabért, mely csoda, hogy nem porlik el az ujjaim között. Gyanakodva tekintek rá, hogy mégis mit vár tőlem, ajkaim mégis mosolyognak. A film végül elkezdődik és ha csak másfél órácskára is, akkor is megszűnik körülöttem a világ.
A ma éjszaka átéltek semmivé foszlanak, nem gondolok rájuk. Egyszerűen csak hagyom, hogy a film magával ragadjon, felemeljen, a mélybe taszítson. Érzésekkel töltsön el, empatikus énem minden egyes másodpercét átélje. Ezért is feledkezek meg teljesen magamról.
Zavartan pillantok rá, torkom köszörülöm, hogy leginkább saját zavarom elűzzem, mégsem igazán tudom. Nagyon, nagyon furcsán viselkedem, okát pedig legfeljebb sejtem, ám hinni nem akarok neki.
- Belátom az ritkán van – adok neki igazat, ajkaim biggyesztve, leginkább azért, mert valóban be kell látnom, hogy így van. Ritkán van igazán fejünk. Majd újra csak rá meredek, anélkül, hogy meghallanám, amit mondd. Vagyis hallom is, meg nem is, gondolataim, már rég máshol járnak.
Ott, ahol nem kellene.
- Hogy? – köszörülöm meg újra a torkom. Rendben, ez nem más, mint a film hatása, semmi más. – Persze, több is. Különböző kategóriákra vannak osztva, ott hátul, a tekercsterembe is így vannak. Több száz, ezer, tízezer film létezik – vonom össze szemöldököm, egyről sem hallot még?
Majd újra csak némán figyelem őt, szemlélem arcát, szemét, ajkának vonását, egy különös erő pedig egyre erősebb bennem. Talán csak, mert megmentett, mert nem tekerte ki a nyakam. Vagy csak mert a különbségeink ellenére is ilyen jól megvagyunk, avagy ily hatással volt rám Rick és Isla.
- Ezt még meg fogom bánni – jelentem ki. – És előre elnézést, ne ölj meg – kérem tőle, mert hát.. lássuk be, megvan ennek is a lehetősége. Mégis elemelkedek ültömből, félig felé fordulok. Amíg bal kezemmel a köztünk lévő karfára támaszkodom a jobb tenyerembe simítom arcát és csak lágy, puha csókot hintek ajkaira. Tudom, hogy megvan az esélye, hogy a plafonon kötök ki, ha elutasít, ennek kockázatával mégis élek most.
Legyen, aminek lennie kell. Viszonozza akár, vagy sem, pár szívdobbanásnyi idő után eltávolodok tőle. Oké, ezt nem kellett volna Natalie, ügyes vagy…
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 06, 2020 7:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Humans...
Natalie & Gabriel
They call her sunshine • szószám: 1263• Credit:

"... hiszen hozzátok képest, angyalokhoz képest, semmik vagyunk. Csótányok, ha úgy tetszik, de ahogy ők is, mi is kiirthatatlanok vagyunk..." - visszhangzik fejemben egyre az emberszabású gusztustalanul magabiztos kijelentése. Még hogy elpusztíthatatlan! HÁH! Majd azt Gabriel eldönti és az lesz a sorsotok, ahogyan ő azt jónak látja és találja, bár egyelőre megszégyenülve engedelmeskedik Michael akaratának, pontosabban a vele történt egyezségnek, mely szerint az összefogás és együttműködés jegyében még csak le sem tüsszenthetünk egyetlen fáról lemászott, csupasz tagokkal rendelkező egyedet, mert még a végén baja esik. DÜHÍTŐ! De nagy levegő Gabriel, beszív és kifúj! Ez csak átmeneti állapot és mint minden átmeneti állapotban, egyszer ennek is vége szakad, akkor pedig első dolgom lesz, hogy ennek a csicsergő kismadárnak a száját összefoltozom, hogy élete hátralevő részében egy mondat ne hagyhassa el a száját.
'A csótányokra is megtalálták már a megfelelő irtó vegyületeket, ne légy olyan magabiztos magatokban kis hölgy. Különben is! Nem kell ide Gabriel, vagy akár bármelyik angyal, hogy újfent magatok ellen forduljatok és saját magatokat pusztítsátok el. Nézz csak körbe!' - mutatok széles karmozdulattal végig az utcán egy félkört leírva, mintha nem tárulna elé mindennap ez a kiábrándító, mocskos látvány. - 'Nézz körbe jól! Én láttam, hogy hogyan fejlődött egy tervrajzból épületté ez a sok ház, ezek a boltok, az imádott film színházad. Hogyan töltötték meg a könyvtárakat könyvek millióival, mennyi fáradtságos munkát okozott a mesterembereknek, hogy elkészítsék a gyermekmegőrzőkbe a különféle játékokat, láttam a fáradt embereket építés közben, miközben fölnéztek a toronymagas épületek alapjaira és azt suttogták, hogy sosem lesznek kész, hiába voltak modern eszközeik a megvalósításhoz, mégis lehetetlennek gondolták. Láttam a tavakat színültig megtöltve, amiket ti szárítottatok ki, láttam a dús erdőket, amikről azt hittétek, hogy úgyis annyi fa van benne, hogy sosem ürül ki, most mégis miattatok fű sem nő ott. Láttam olyan állatokat, amikről te már csak a képes könyvekben olvashatsz, mert kipusztítottátok őket és még sorolhatnám, hogy mennyi mindenért vagytok ti a felelősek. Az égieket és a pokolbélieket szidalmazzátok és okoljátok azért, mert ilyen állapotban van az élőhelyetek, s valójában ti tettétek ilyenné. Ti fordultatok saját magatok ellen, mi csak a segítő kéz voltunk a munka befejeztéhez, mert láttuk, hogy egyedül nem fog menni, bár nagyon drukkoltunk és gondolkoztunk, hogy ki lesz az utolsó ember, aki áll egy szál magában a Föld kerekén, összeteszi a két kezét és néz körbe tanácstalanul, hogy most vajon mi lesz vele. Elárulom: nem indítottuk volna újra az életet. Mert minek? Az egyik csürhe önpusztítását végignézni éppen elég volt, nem akarunk egy újabb lassú, szenvedésekkel teli haláltusát végigülni. Ennyit rólatok és a fene nagy összetartásotokról, az újrakezdésről és az újjáépítésről. Most biztonságban vagytok Gabriel elől, de szerintem neki a kisujját sem kell azért megmozdítania majd a jövőben, hogy ez a hely lakhatatlan legyen és üres.' - olyan üres és barátságtalan, akár ez a filmmúzeum, amit élettel még a képeken szereplő figurák sem tudnak megtölteni. Pláne nem egy kéz, amit Izének hívnak. Ma már bárkit lehet bárhogyan hívni? Régen minden névnek tudták az eredetét és a jelentését és aszerint választották a jövevénynek, ma pedig már az sem lep meg senkit, ha a kisdedet Kótyomfittynek nevezik el.
'De, tisztában vagyok vele, csak azt nem tudom felfogni ésszel, hogy hogyan... hogyan fogalmazzak... azt esik nehezemre felfogni, hogy hogyan lehet bárkinek csak úgy találomra nevet adni. Te mi alapján adnál nevet a csecsemődnek? Ránéznél, morfondíroznál egy ideig és utána egy vállrándítással közölnéd, hogy legyen Emma a neve, mert szerinted ez jól illik hozzá?' - jééé valaki itt hagyta a tárcáját egy doboz pattogtatni való kukorica mellett. Háhá, ezt ismerem! Magamhoz veszem a piros és fehér csíkokkal díszített egyszerű kartonból készült dobozt és megrázom kissé, a portól megszürkült és időtől megsárgult, aszott szemek pedig vidáman ütköznek egymásnak. Hopp egy pók. Lehet akkor ebbe mégsem kéne már belekóstolni, ha ez a nyolclábú birtokba vette a doboz alján lévő részt és kényelmesen berendezkedett. A kíváncsiság viszont nagyobb annál, minthogy egy pók miatt veszni hagyjam a zsákmányt, így tekintet nélkül kis barátom rosszalló pillantásainak kereszttüzében kiborítom a kukoricát a mellettem lévő ülésre és dermedten figyelem, hogy azon az egy lakón kívül felbolygattam e valaki más életét is, de szerencsére nem. Szerencsétlen nyolclábú riadtan tűnik el az ülések alatt a biztonságot jelentő sötétségben és keres magának új otthont, míg én homlokomat ráncolva, mutatóujjammal taszigálva a szemeket igyekszem egy ehetőt találni a sok között, bár magam sem értem, hogy mit várok egy olyan ételtől, ami hosszú évek óta álldogált egy helyben és van szavatossági ideje. Ezt a szót is ismerem! Hmmm, ez talán jó lesz. Két ujjam közé csippentve veszek föl egy kevésbé porosat, de annál inkább sárgábbat és ráncosabbat, s gondolkodás nélkül veszem a számba. Fúj! Fintorogva próbálnám meg rágni, de már szinte nincs is mit, mert ahelyett, hogy az idő törékennyé és sérülékennyé tette volna, helyette rágós lett és szivacsos. Arról nem is beszélve, hogy a por borzalmas utóízt hagy a szájban. Hátha viszont az emberszabású örülne neki!
'Földkörüli utazással? Miért is?' - rá sem nézve, hunyorogva keresek a film fényében egy szebb szemet, ami nem is olyan poros, nem is olyan sárga és nem is olyan fonnyadt, de lehetetlen feladatnak bizonyul. Egy penészesnek biztos nem örülne. Áh itt is van! Orrom elé emelve vizslatom a színét és ujjaimmal picit megszorítva értékelem az állagát, picit lefújom róla a port, majd Natalie felé fordulok és arcomon szétterülő, fülig érő mosollyal tartom az ő orra elé is a nagy gonddal kiválasztott szemet.
'A tiéd.' - háhát, nem tudom mi történt velem, de az emberek mindent tudnak értékelni, főként az ilyen birkalelkűek, mint Natalie. Csak ne kezdjen sikongatni örömében, mert akkor a porosakat tömöm a szájába. Hátradőlök újfent a székben, ezúttal már óvatosabban, nehogy egy újabb porfelhőt kelljen hatástalanítanom és csöndben nézem a mozgóképet. Furcsák az emberek. Ilyen csodákat tudtak létrehozni, mint a mozgókép, ami még hangot is ad ki magából, pedig rajtunk kívül nincs itt senki, hogy a szereplők helyett beszéljen, mégis önmaguk ellen fordultak és a sajátjaikat marják halálra, amikor csak tehetik. Nem fogom őket megérteni. Nem is akarom.
Mi nehezedik az én vállamra? Filmbéli elmélyülésem közepette észre sem vettem, hogy az emberszabású elkényelmesedve használ párnának és még csak engedélyt, illetve elnézést sem kért. Engem, Gabriel arkangyalt egy fáról lemászott nőstény kényelmi alkalmatosságnak tekint. Mégsem szólok érte, csak minden idegszálammal megfeszülök, hogy ne lökjem odébb rögvest. Hadd legyen neki gyereknap, vagy mi a szösz. Mozdulatlanul ülöm végig a film hátralévő részét és csak a nevekkel teli lista felvillanásakor tekintek le a kis hölgyre, hogy alszik - e egyáltalán, vagy meddig szándékozik még időt tölteni a vállamon, ám mintha a ki nem mondott kérdést meghallotta volna, úgy rebben odébb, mint egy riadt madár, amit elhessegettek.
'A fejedet, az sosem volt meg egyikőtöknek sem rendesen.' - mutatok a homloka közepére. - 'De nem történt baj, legalábbis úgy gondolom. Vannak még ilyen mozgóképek, vagy csak ez az egy volt?' - pillantok a vászon irányába, majd vissza Nataliera, aki akkora szemekkel bámul még mindig, mintha lelepleztem volna véletlenségből a titkomat előtte. Furcsák az emberek.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Queens 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
449
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 16, 2019 8:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Walk me home
Gabriel & Natalie
──────────── ────────────
«Szószám; 942 • Zene; Cold Blood»
« "Ant the angel answered her,
"I am Gabriel. I stand in the
presence of God, and I was sent to
speak to you and to bring
you this good news."»
Szemöldököm mindössze csak enyhén ráncolom össze hallgatva a szavát. Fejem leheletnyit tolom hátra, csakhogy minden csigolyám egy vonalba kerülhessen. Ajkam mégis előbb csak mosolyra, majd széles mosolyra görbül. Mind a harminckét ragyogó fogammal megajándékoztatom, amivel csak megteremtettek, és amiket sikerült is megtartanom. Halkan nevetek rajta, azokon, amiket mond.
Szólásra nyitom a számat, azonban inkább csak lehajtom a fejemet.
- Mindenkinek egyéni, hogy kinek mi a jobb hely, szebb világ. De rendben, nem foglak klisékbe ejteni. Elmondom, hogy Én mire jutottam. Másokról nem tudok nyilatkozni, elég nekem olykor a saját jótét szívemmel egy szobába lennem. Szóval - nevetek és mit is hozhatnék fel. De tényleg, mit? Mit tettem az elmúlt években, amellyel valóban előre vittem a világot?
Semmit. Valójában semmit, csak egy porszem vagyok a világba, aki bármit megtenne, hogy a város, amelyben él biztonságban legyen. Hogy mindenkit maga körül biztonságba tudjon. Hogy Drake vállát kevesebb felelősség nyomja, hogy Alexet mindig mosolyogni lássam. Nincsenek nagy kívánságaim.
- Akik számomra fontosak, azokat mosolyogni látom, boldognak, még ezekben a szörnyű napokban. Vannak emberek, akikkel teljesen el tudom feledtetni, hogy közel vagyunk a kihaláshoz. Lebecsülhetsz minket, gondolhatod, hogy bármit, amit elértünk, az semmi. És talán így is van, hiszen hozzátok képest, angyalokhoz képest, semmik vagyunk. Csótányok, ha úgy tetszik, de ahogy ők is, úgy mi is kiirthatatlanok vagyunk - villantom rám pofátlanul magabiztos mosolyomat.
Mert bárhogy is csevegünk el, ha visszaáll a világ rendje, akkor ellenségekké válunk majd. Újra. Ez valamiért, ebben a pillanatban mégis zavar. Nem tudom, hogy miért. Valamiért annyira természetes az angyal közelsége? Vagy csak a fesztelenség az, mely ennyire összezavaró? Fene sem tudja igazából.
- Borsot törtünk Gabriel orra alá, nem is kicsit, lásd be, ez azért elég nagy dolog - vonom fel a szemöldököm kihívóan. Na jó, befejezem. Ez már csak szánalmas próbálkozás, de megvolt az oka, hogy a végjátékban nem tudott minket csak úgy kiírtani. Persze a falaink, a védelmeink most a béka segge alatt vannak, hála annak a fekete füstnek és mindannak, ami utána jött.
Aljas eszközöm, hogy kiszedjem az angyalból az okot, amiért később majd jók leszünk neki, csúfos kudarccal végződik. Nem idióta, bár az eddigi Gabrielisták mind azok voltak. De lesz ez majd még így sem, vagyis most van. Elengedem a témát, nem lovagolok rajta, később is vissza tudom hozni ezt.
- Persze, hiszen évtizedek óta el van hagyatva a hely - magyarázom. - Ha néha nem jönnék ide, akkor, hogy is mondjam, a por vastagon állna mindenen, de most gondolj bele, egy helyet, amit őriznek, még a sötétben is meg tudnánk közelíteni. Jó persze, te mint szuperkatona, ki a falakon is átlát, sőt még lézertekintetével a földdel tenné egyenlővé, neked ez nem nagy dolog - sóhajtom el magamat megadóan. Olyan, mintha egy kisgyereknek akarnék magyarázni valamit. Vagy egy humortalan alaknak akarnám megmagyarázni, hogy mitől vicces egy egyszerű vicc.
Lássuk be, eleve vesztes csatába indulok bele ilyenkor. Kérdésére felkapom a fejem, szemeimet kidüllesztve tekintek rá.
- Amiért téged sem Angyalnak hívnak, vagy engem Embernek. Azért nem kéz, mert az a faja. És azért Izé, amiért te Samariel vagy, én pedig Natalie. Ezt adták neki a szerető gazdái. Ne mondd, hogy a névadás folyamatával sem vagy tisztába, mert itt akkor nagyon komoly beszélgetéseink lesznek - teszem tetett bosszúsággal csípőre a kezemet, de közben a mosoly nem kerül le az arcomról.
Sokáig mégsem vagyok tehetetlen, hiszen hamar azon vagyok, hogy beüzemeljem a filmet. Még ha gyér áramot is kap, egy-egy filmet még képes elbírni a rendszer.
Talán rácsodálkozik, hogy nincs itt egy csapda sem, de még csak rúna sem, ahogy a régi gyárépületben sem. Felelőtlen is lehetnék és igaza is lenne. Igazán könnyű kiismerni a szokásaimat. És aki ezt megteszi, az könnyedén, bármikor rámtalálhatna, ártalmatlanná tehetne. A lakásomon kívül egy törzshelyemre sem helyezek el egyetlen csapdát sem. Ezek a béke szigeteim, ahova nem is nagyon hozok senkit sem. A férfi most kivétel, erről még Alex sem tud. Dylan volt, ki egykor rátalált, ez a kettőnk közös titka volt. Ilyenkor, még ha csak egy-egy óra erejéig is, de képes vagyok elhinni, hogy az élet szép, az élet normális. Hogy minden rendben lesz.
Halk sóhaj szakad fel torkomból, amikor a szalagot beillesztem a helyére, és már csak percek kérdése, hogy a férfi mellett is teremjek. Ahogy a vásznon elindul a régi intro a lámpák fénye halványabbá válik, sejtelmesebbé tesz mindent, a képkockákat pedig jobban láthatóvá.
- Mh, elnézést, de zsebkendőt nem hoztam - grimaszolok egyet, figyelve, ahogy könnyeit törölgeti, de aztán csak halk nevetéssel fordulok a vászon felé. Lábamat az előttem lévő székre pakolom fel, vádlijaimat pihentetem meg.
Kezeimet keresztbefonom a mellkasomon.
- Tartoztok nekem egy földkörüli utazással - tudatom az angyallal. Egy idő után a láncot elrejtem a felsőm alá, hátha ott kevésbé zavar a fénye. Ingrid Bergam épp Samet kéri meg, hogy játsza el az egyik kedvenc számát, amikor Bogart belép a terembe. Oh, az a mosoly.
A székbe egyre lejjebb csusszanok és magam sem veszem észre, vagy csak nem igazán tudatosul bennem, hogy a film közepétől a fejem az angyal vállára, karjára hajtom.
- Biztos világkörüli utazó lettem volna - sokszor érzem úgy, hogy képtelen vagyok megmaradni egy városba és elég csak Monaco látképét néznem, mégha fekete-fehérben is.
Gyönyörű hely lehet élőben is.
A film története tragikus is lehetne. Mégis az emberi józanságról szól. Mégha Rick szerette is Islát, belátta még ha szerették is egymást, belátta, hogy neki más a felesége. Az érzései ellenére segít nekik és elengedi szerelmét, hogy élje az életét.
Röpke másfél órát vesz csak el az életünkből a film, mire annak a végére ér. A főcímdal már fekete kockákra írt betűkkel tudatja a stáblistát.
Halk sóhaj szakad fel torkomból, fájdalmas, mire rájövök, hogy merre is nyugvik fejem. Ijedtem kapom fel.
- Bocsánat - tekintek kitágult szemekkel a mellettem ülő férfira. - Elvesztettem… - a midet Natalie, amidet? Ajkamba harapva keresem a szavakat, ám azokat nem találom.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/4
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
7
Nephilim
6