Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Boston - Az erdő mélyén •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 11, 2018 9:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Caly x Seth

If The Lion And Dragon Fight, They Will Both Die


Ujjaim szinte elfehéredtek, ahogy szorítottam puha nyakát. Ahogy az emlékek rám törtek, két ellentétes érzés kerített hatalmába. Egyszerre akartam megvédeni és kettéroppantani. Volt bennem valami megmagyarázhatatlan féltés, de élveztem is látni, ahogy a karjaim között szenved. Elcseszett vagyok a szó szoros értelmében. De már rég nem érdekel. Talán a múltkori eset hozta elő belőlem ezt a hogyismondjam…gyengédebb énemet? Már a gondolattól is forogni kezdtek a beleim odabent. El kell nyomnom magamban ezt csírát. Bármit is tett velem Calypso a jómúltkorában, ami miatt ezt érzem, félre kell tennem. Neki is rá kellett döbbennie, hogy ez vagyok én. Egyik kezemmel adok, a másikkal elveszek. Az egyikkel gyönyörrel jutalmazok, a másikkal büntetek. Miután kegyesen engedtem, hogy levegőhöz jusson, játszadozni kezdtem vele. Múltkor mintha csak álmodtam volna. És nem emlékeztem, hogyan is kerültem az ágyába. De nem is kérdeztem meg. Talán, ha ezután a nap után nem gyűlöl meg végérvényesen, akkor meg fogom kérdezni tőle. Sunyi, dörzsölt vigyorral szakítottam le róla a felsőjét, miközben végig a falhoz nyomtam. Úgy csúsztattam be a kezem a nadrágjába, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Tisztán emlékszem az arcára, mikor legelőször kellett megszabadítanom a hacukájától. Akkor még nem élveztem, sajnáltam, nem akartam, hogy ő is ugyanazt érezze, amit én anyánk kezei között. De mivel nem tett ellene soha semmit, így egy idő után megszokott cselekvéssé vált. Élveztem a finom anyag reccsenését, élveztem ahogy a gyertyák fénye táncolni kezdett meztelen bőrén. De semmi jelét nem mutattam, nehogy anyánk ezt is elvegye tőlem. A látványt.
Nem nézett rám. Az arcát magam felé fordítottam, azt akartam, hogy a szemembe nézzen, miközben ismét bántom. Szavakkal. A zsigereimben éreztem, hogy vallomásomra végre reagálni fog. Nem is akárhogyan. Tekintete elsötétült, a kígyó mérge megmérgezte a látását, elméjét. Nem telt bele fél pillanat sem, ujjait a farkamba mélyesztette,
- Bazzzd! - szisszentem fel, mire orrba fejelt a kicsike. Kezemet kirántottam a nadrágjából, megragadtam a csuklójánál fogva és megnyomtam egy pontot, ami az idegeket nyomja, el kellett, hogy eressze a farkam. Dühös voltam, az az egy, amihez csak gyengéden közelíthetnek. Aki megpróbál vele fájdalmat okozni, az megnézheti magának, mi marad belőle. De nem jutott időm, csak felmordulni,  mert a nyakam elkapva még fejbe is térdelt, utána ellökött magától. Hátratántorodtam, de nem kerültem a földre. Az orrom vére eleredt, a szám is felrepedt. A fejem bekongott, kicsit meg is szédültem, de gyorsan helyre állt a látásom. Vérző orrom a karommal töröltem le.
- Van ám benned spiritusz! Ezt akartam látni húgom! - vigyorodtam el, felettébb módon élveztem a dühét. Tekintetemmel azt üzentem, gyerünk húgi, tudsz te ennél többet is! Aztán megéreztem. Készült valamire, használatba akarta venni a mágiáját. Nem erről volt szó! A vigyorom gyorsan lehervadt, ahogy jött, úgy ment.
- Calypso! - dörrentem fel mély hangon. Szavai mérgezőek voltak, megfeszült az állkapcsom. És nem engedhettem meg, hogy mindig a mágiájához nyúljon, akárhányszor valami falba ütközik vagy küzdenie kell valamiért. Nem érdemelte meg most ezt a kiváltságot. Mielőtt lecsapott volna, megindultam és buldózer módjára nekirontottam. Az egyik csuklójánál fogva megragadtam, egy isteneset lekevertem neki, majd a lábát kigáncsolva a földre vittem, talán koppant is a feje a kemény fapadlón, ha nem vigyázott. A markomba fogtam apró kezeit és a csípőjére ülve teljes testsúlyommal leszorítottam.
- Nem használhatod a mágiád! Nem változtathatsz a játékszabályokon! Világos? - kérdeztem tőle, miközben állát a másik markomba fogva magam felé fordítottam arcát, majd megszorítottam állkapcsát.
- Világos? - ismételtem meg a kérdést, majd eleresztettem, felálltam és őt is felrángattam a hajánál fogva. Felbaszott. De istenesen.
- Ha nem akarod, hogy eltörjem a csuklódat, akkor tartsd magad a megbeszéltekhez! És gondolj az uszonyos kis teremtményeidre legközelebb is, mikor olyan helyzetbe keveredsz, hogy blokkolva van az erőd. Gondolj arra, hogy az egyiket elvettem tőled, idézd fel magad előtt a pillanatot. - súgtam a fülébe, majd ellöktem magamtól. A fekete szurok vérem közben már rászáradt a pofámra.
- És ne gyere nekem azzal, mit tett velem anyánk, megértetted? A szádra ne merd még egyszer venni, mert kitépem a nyelved! Erre mérget vehetsz! - figyelmeztettem, majd kiroppantottam a nyakam és a vállam és próbáltam kicsit lenyugodni, mielőtt komolyabb kárt tettem volna benne. Nem állt szándékomban szarrá verni, de ha neki az kell, hogy teljes mértékben felelevenítsük a múltat, akkor megkaphatja. Ekkor megéreztem valaki tekintetét a hátamon. Valaki figyelt bennünket. Ez már nem az első eset volt, hogy úgy éreztem, valaki kémkedik utánam, de mindeddig nem sikerült elkapnom és kifaggatnom, mi a szart is akar tőlem. Az ablak felé néztem. A következő pillanatban megrezzent az egyik bokor.
- Bocs Calypso, ezt most el kell intéznem. - azzal fogtam magam, feltéptem az ajtót és a kukkoló után eredtem eltűnve a susnyásban.


Köszönöm a játékot!
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 02, 2018 9:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Seth vs Calypso
A pofon egy elhadart simogatás
Azt hittem fellélegezhetek, amikor elengedte karom, ám a szomjamat oltó levegő nem érkezett. Erős ujjai elszorították az útját. Éreztem lüktető ereimet, a nyakamban, miként zubog benne vérem, halottam sebes száguldását. Ösztönből, két kézzel kaptam kezéhez. Az élethez való akaratomat, nem vehette el tőlem anyám, NEM, azt nem sikerült a földbe tipornia. Mindig lebegett előttem valami, valami amibe kapaszkodhattam. Talán mélyen legbelül mindig is tudtam, hogy megszabadulunk tőle, hogy teste porrá és hamuvá lesz, a lelkével pedig nem kell törődnünk, mert nem volt neki. Semmilyen értelemben. Mégis hangtalanul tűrtem mindig, a haláltól nem féltem, hisz olyanok voltunk akár a mesebeli Főnix. Néha vágytam rá, hogy elszegje a torkom, hisz aznapra végett ért volna a szenvedés. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy Andariel túllépte, azt a bizonyos határt, de mindez már akkor történt, mikor a család legjava kirepült a fészekből. Dühtől elvakult testvérem úgy kap fel, akár egy rongybabát, s passzírozz neki a falnak. Volt, hogy csillagtalan éjszakákon, mikor sebeimet nyalogattam, elgondolkodtam, hogyan adhat ennyi erőt a gyűlölet. Irigyeltem vagy sajnáltam érte, már nem emlékszem. Arcomra a fájdalom torz vonásokat rajzol, melyről csak a szemem sarkában megcsillanó félkövér kristálycsepp árulkodik. A maradék levegő is kiszorul a tüdőmből, ahogy a hátam a faház rönkjeinek ütődik. Elfehérednek ujjaim, a csuklóját szorítom, s próbálom lefejteni az ő ujjait nyakamról, akarva vagy akaratlanul – már magam sem tudom- körmeimet is húsába vájom. -Mondják, vannak olyanok, akik fél méterrel a föld felett járnak. Azt hiszem nem pont erre gondolnak olyankor. – Mégsem támadok, csak belül küzdök. Szakad a szövet s arcának éles kontúrjai elmosódnak szemem előtt, s egy fiatalabb, szilajabb Seth áll előttem. A kép ugyanez, csak a kor s a helyszín más. Szemében vadabbul táncolnak a düh lángjai, melyet beárnyékol valamiféle rettegés. A fülemben dübörgő vér hangos zajához, a távolból a tenger moraja kúszik be, ezzel valami édesen keserű szerenádot játszva. A lemenő nap bíborvörösre festi az eget, - láttam a hatalmas ablakon át-anyám vörös haját mégsem tudja elnyomni. Tűzként nyaldossák körbe tincsei arcát, ahogy a viharos szél játszik vele. Testem jó néhány helyen vöröslő foltok „díszítik” testvérem ökle jóvoltából, nem kímélt ma sem. Szeme üres volt, ökle erős, mint mindig. Még az előző verés nyomai sem múltak el, csak színt váltottak. Felrepedt ajkam mégis gúnyos mosolyra húztam, ahogy fivérem arcába néztem. „ Csak ennyit tudsz?” Rá volt írva az arcomra, kiejtenem sem kellett a szavakat. Nem azért mert élveztem, hanem azért, hogy a legjobbat hozza ki magából, hogy az a ribanc elégedett legyen. Anyám hangja nyugodt volt, s ez tette félelmetessé, s az a perverz hanglejtés, mellyel arra kérte tulajdon bátyám, hogy meztelenítsen le. Megrémültem, s elöntött a szégyen, ahogy hangos reccsenéssel, apró darabokban hullott kettőnk közé a kelme, mely testemet volt hivatott takarni. Igen, akkor újra feltörtek bennem azok az ösztönök, melyeket addig elnyomtam magamban, csak miatta. Kiáltottam volna, de nem tudtam – de hiába is lett volna minden próbálkozás, süket fülekre lelt volna- így hát a levegőbe rúgtam, s végig karistoltam a karját. Tíz körmöm volt, de helyette húsznak a nyomát hagytam bőrén. Elengedett, s én lecsupaszítva ruhámtól, megfosztva megmaradt büszkeségemtől térdeltem előttük. Magamat átölelve húzódtam a hideg kőfal tövébe, ők s még az árnyékok is kacagtak. Fülemre tapasztottam a kezem, nem néztem rájuk, csak a fáklyák s gyertyák fényeinek lelohadó majd újra fellobbanó lángjai jelezték szívverésem zaklatott ütemét. Szégyelltem magam. Később már nem éreztem semmit, s az arcomra is visszaült a szemtelen mosoly. Kietlenség lakozott bennem, az emlékek újra előhívták a kiszáradt sivatagot belsőm legmélyéről. Megszokás. Hisz mintha időburokba ragadtam volna. Csak a kor s a helyszín más, nincs szégyen csak a makacs elszántság. Mint a szikkadt virág a víz után, úgy szomjaztam én is a levegőért, s mikor zöld jelzést kapott, zihálva szívtam magamba minden kortyát. Összegörnyedtem volna, ha hagyja, de ehelyett újra a falnak szorított. Szinte eggyé váltam a fallal, a csontjaim kényelmetlenül simultak hozzá. Lassan kezdett a látásom kitisztulni, láttam, ahogy mozog az ajka, de hangja még túl messze volt, viszont annál közelebb, ami gyorsan el is járt. Égette az arcomat, biztos virítani fog orcámon, ahogyan a nyakamon is ujjainak nyoma. Ha lett volna időm, biztos elgondolkoztam volna rajta, hogy odatoljam-e a másikat is, de inkább tovább mutattam neki profilomat, nem néztem rá. Talán megunja, talán jobban belejön, nem tudtam eldönteni, hogy mire számítsak tőle. Pár nappal ezelőtt megvillantotta előttem azt a Sethet, aki lehetett volna, ha nincs anyánk. A bástyát, aki védelmezi az övéit, akiben mélyen legbelül ott lakozik az empátia. De most, nem volt más csak egy pusztító, aki nem épít, csak lerombol, az volt, aki mindig is. Szavai leperegnek rólam, az igazságot csak én tudom, s ha gyávának tart, legyen úgy. Még mindig fogva tart a múlt, a rettegő Seth alakja. Ahogy bőrömhöz ért beleremegett a gyomrom. Az apró pihék hasamon ujjai után nyújtózkodtak. Furcsa kettős érzés kerített hatalmába. Keze sunyi rókaként osont be a tyúkudvarba. Tekintetem élesen villan, ahogy felé fordítom tekintetem, kezem viperaként csap le csukójára, de nem rántom ki onnan, csak útját nem folytathatja tovább. Mélyen nézek szemébe, keresek valamit… nem, nem kellett volna folytatnia… Tekintetem elsötétül, bármelyik démon megirigyelhetné azt a sötétséget, mely ráborul. Egyre mélyebbről veszem a levegőt… - Vagy úgy… - bár még karácsony odébb, de a diótörő VIP előadását fivérem testközelből élvezheti. Csak neki, csak most. Egy kolibri gyorsaságával markolok rá koronaékszereire, s fejelek oldalra. Feltételezéseim szerint elég fájdalmat okozok neki, ahhoz, hogy elengedjen, s ne legyen tovább kedve tolakodni. Megeshet, hogy fejet hajt előttem, már csak a meglepetéstől is. Ebben az esetben, megragadom nyakát, s azt a nagy fejét még a térdemmel is megismertettem, hogy utána, amilyen messzire csak tudom ellökjem magamtól. – Hogy merészelted? – szegezem neki a kérdést, elfeledve mindent, nem törődve azzal sem, hogy szinte félmeztelen állok előtte. Kezemet az ég felé tartva markolni készülök a levegőt. Körülöttünk a száraz avar megzörren, a hűvös szél nem száguld tova, megreked s körtáncra kezdi el hívni a megsárgult leveleket. – Anyánk öle csak a kígyó farkát fényesítette, elméjét, s fantáziáját csak sorvasztotta. – köpöm most már én is felé a szavakat, nem törődve semmivel.
[/quote]
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 26, 2018 10:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Caly x Seth

If The Lion And Dragon Fight, They Will Both Die


Nem szaroztam, belecsaptam a lecsóba. Kíváncsi voltam, hogyan reagálná le a váratlan helyzeteket, melyekben nem használhatja a mágiáját, csak és kizárólag a fizikai erejére és a leleményességére támaszkodhat. Nálam egyik testvérem sem tudhatta pontosan, mire is számíthat. Mindig is a saját fejem, józan eszem után mentem, miután kiszabadultam anyánk fojtó, mérgező és beteges öleléséből. És bár Calypso is meglepetésekkel szolgált a számomra mostanában, én sem voltam rest azt okozni neki. Elkaptam. Hátulról. Úgy, ahogy annak idején is, az első alkalomnál. Még a reakaciója sem lepett meg, csak egyfajta dejavu érzést kölcsönzött. Miután ujjaimmal felzongoráztam a gerince mentén, kacagni kezdett. Mint egykoron. Azt hittem, ez valami betegség nála. De aztán rájöttem, mind betegek vagyunk ebben a családban. Mert én meg élveztem a kacaját. De aztán elkaptam a torkát, csakhogy komolyra fordítsam a helyzetet. Elvégre azért voltunk ott. Hogy felelevenítsük kicsit a múltat és tanuljunk belőle. Vártam valamiféle ösztönös válaszreakcióra gondoltam az évek során csak összeszedett valami tudást e téren is, ám várakozásom hasztalannak bizonyult. Ugyanúgy viselkedett, ahogy évezredekkel ezelőtt is. Tűrt, mint valami élettelen tárgy, mint egy darab fa. Ezzel az idegeimre tudott menni már akkoriban is. Miért csinálod ezt húgom? Miért nem ütsz már vissza? Miért hergelsz fel, csakhogy még keményebb csapások érjék a tested? Hányszor feltettem magamban ezeket a kérdéseket. Túl sok volt a miért és nem kaptam rá soha választ. Mert nem is kérdeztem meg. Sajnálom Calypso, de akkor is ki fogom hozni belőled a támadó kígyót. Ujjaimat egyre szorosabbá fontam törékenynek tűnő nyakán, majd elengedtem hátracsavart karját és így, a nyakánál fogva felemelve a földről a legközelebbi falnak szegeztem. Nem lehetett kellemes élmény, ahogy a háta a falnak csapódott. Egy pillanatra fel-le mozgó mellkasára pillantottam, majd megragadtam a vékony ruhaanyagot, mely a felsőtestét borította és egy gyors mozdulattal leszakítottam róla. Csak úgy, mint annak idején. Csak akkor még nem találták fel a melltartót. Emlékszem az első alkalomra, mikor a pokolszuka azt kérte: "Tépd le róla azt a göncöt!" Én meg csak néztem rá értetlenül, hogy minek? Hisz nem volt elég az öklöm? "Seth! Csináld, amit mondtam!" Visszhangoztak fejemben a pokolszuka határozott parancsai. Hangjában ott lapult a titkos fenyegetés is. Ha nem volt elégedett velem, éjszaka pótolnom kellett az elégedettség hiányát, máshogy kellett örömet szerezzek neki. Ezért téptem, szakítottam. Úgy leszaggattam húgomról a ruhát két pillanat alatt, hogy még segítségért sem tudott volna kiáltani. Bár próbálkozott, ellenállt, mindhiába. Akkor még védekezett. Később már feladta. Ott állt anyaszült meztelenül, gyér gyertyafény ölelte körbe törékeny testét. Számomra törékeny volt. És ez még csak a kezdet volt. Anyánknak egyre elképesztőbb gondolatai támadtak az idő múlásával.
A múlt és jelen keveredett, túl sok minden előjött, amit jótékony lepel fedett és agyam egy rejtett zugába bújtattam. Eleresztettem a nyakát, hogy végre levegőhöz jusson és a vállainál fogva nyomtam a falnak szorosan, szinte megrepesztettem csontjait. Gyerünk Calypso ne akard, hogy tovább merészkedjek! Aztán támadt még egy ötletem. Megpofoztam. Nem istenesen, csak úgy, hogy felrepedjen az ajka.
- Kezdek csalódni benned húgom. Azt hittem, az idő múlásával rád ragadt valami, ami tanulópénzként megmaradt. De ugyanolyan gyáva és beletörődöm vagy, mint párezer évvel ezelőtt. - szavaim úgy hasítottak a levegőbe, mint kígyó mérge a bőrbe, miközben ujjaim a nadrágja szélénél csatangoltak. De pont ez volt a célom, hogy mérgezett szavaim és tetteim célt érjenek. Csak csapja el a kezem, már az is elég, próbálkozzon! Bár már nem volt velünk anyánk, mégis, még halálában is kísértett bennünket. Örömmel nyalta volna meg a szája szélét, mert pontosan ugyanott tartottunk, ahol annak idején. És bár az elején még ódzkodtam a beteges parancsaitól, a végére úgy belejöttem, hogy kezdtem élvezni, ahogy Calypso megremegett érintésemtől, ahogy a bőre libabőrös lett, ahol hozzáértem. Hogy aztán kivörösödjön az ütés okozta sokkhatás miatt. Most is elöntött egyfajta izgalmi állapot, ahogy egyik kezemmel a köldöke alatt simítottam végig, a másikkal pedig a falba préseltem. Egyik kezemmel örömet okoztam, a másikkal ártottam. Ilyen voltam világ életemben. Ilyenné tett anyánk.
- Miért nem védekezel Calypso? Használd, amid van! Az eszed, az energiád nem csak a mágiára tudod fordítani. Vagy tán kellene még egy kis adrenalinlöket? - arcomon az a tipikus beteges vigyor jelent meg, majd benyúltam a nadrágjába. Azért erre a legtöbb nő ugrik, már ha nem akarják, hogy azok a ujjak ténylegesen is simogatni kezdjék. Ha eddig nem utált meg, talán majd most megfog. Hogy ezt akarom-e? Természetesen nem. Később ráérek még bocsánatot kérni tőle. De képes vagyok a végletekig elmenni, ha az enyéim javát akarom szolgálni hosszútávon.
- Apropó, nem hiányzott egy sziréned sem? Sosem érdekelt hova tűnt? - érdeklődtem, majd a füléhez hajoltam.
- Én vettem el tőled Calypso. Kíváncsi voltam teremtett lényeidre. Megmondom őszintén, szép munkát végeztél. - súgtam a fülébe öblös hangomon. Tudtam, ha másra nem is, erre bizony ugrani fog.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 18, 2018 10:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Seth vs Calypso
A pofon egy elhadart simogatás
- Ahogy látom nagyon megfogtak az új világ szerkezetei. – húzom el a számat, még mindig összefont karokkal. Régen csak a Nap járására hagyatkozhatunk. Most pedig ezt, egy ismeretlen szerkezetre cserélte, s próbál meghazudtolni. Mindegy is, mi mögé bújik, s próbál kifogásokat keresni, számomra későn érkezett. Persze, haladjunk a korral, hisz csodálatos dolgokat alkottak ezek a szánalmas lények, magam is belevetettem magam, hogy felzárkózzak. Azért ha azt mondom, némi erőfeszítésembe került a „modern” világhoz alkalmazkodni, akkor azzal jócskán megszépítem a dolgot. Eddig tönkre tettem két telefont és egy tv-t. Egy hifit és egy elektronikus ébresztőórát. Az összes ilyen gép, ami hangot ad ki, szépen szólva az idegeimre megy. Időnként becsúszik egy-egy anakronizmus a modern káromkodások közé, melyeket már kiválóan elsajátítottam. A ruházkodással akad azért még némi gondom, de a melltartót már szívesen hordom. Ami fivérem beszéd stílusát illeti, ő elég hamar alkalmazkodott a környezetéhez. Ezt már a moziban is észrevettem. Inkább nevezném kaméleonnak, mint egy kígyónak. Azt azonban nem tudnám megmondani ezt bóknak venné-e vagy sértésnek, ha a fülébe sziszegném. – Talán. – vettem oda neki. Mit mondjak, nem hagyott bennem kellemes emlékeket, s csak azért vagyok itt, mert magától ajánlkozott, más esetben előbb dögölnék meg, minthogy hozzáforduljak. De azért megejtek felé egy halvány mosolyt. Lesz ez még ma jobb is. Legalábbis ebben a percben még így gondolom. Megindulva felém én egy tétova lépést teszek hátra, majd büszkeségem állít meg. Nem kellett volna, bokrok közé ugrani, akár a vad, ki megneszeli a közeledő veszélyt. Szóra nyitnám ajkam, de csak elfojtott szisszenés szakad ki torkomból, ahogy ujjait csukómra fonja szoros béklyóba tartva ezzel testem. Testem előre bukik, fogam szorosan szorítom össze, a meglepetéstől feltörő fájdalom hangjai megszűnnek létezni. Tudom, érzem, ha mozdulok még nagyobb fájdalmat okozok magamnak. Bevallom nem erre számítottam, valahogy egészen más elképzeléseink vannak a dolgokról. Lázas örvényként ragad magával az első, majd a következő, mikor kezet emelt rám. Anyám ütéseit már hangtalanul viseltem, nem érdekelt ha az orromból húzott vékony csíkot fekete vérem vagy ajkamat haraptam el. Az sem ha husánggal vagy ostorral osztotta az áldást. Tudtam idővel begyógyul, s nem adtam meg neki az örömöt, hogy kivert kutyaként esedezek bocsánatáért. Ekkor jött nála a hatalmas ötlet, hogy testvéreim legyenek a „hóhérjaim”. talán akkor kezdődött, hogy eltávolodtunk egymástól, s lettünk testvérekből idegenek. Az első alkalommal tombolt bennem a dac, s ahogy csak tudtam- foggal, körömmel, szinte hisztérikusan – küzdöttem fivérem ellen, hogy sajnálta, túl halkan mondta. Gerincemen végig futó ujjai, hátborzongató, jó érzéssel töltenek el. A faramuci helyzet ellenére is halkan kacagok fel, a fájdalmat már megtanultam elviselni. Más helyzetben, talán még arcomat is hozzá dörgölném, mint egy macska, ám nyakatekert helyzetem, nem enged lehetőséget rá. Vidám nevetésem, szó szerint akasztja torkomra. Ez a néhány üdítőnek nevezhető pillanat, hamar illan tova, úgy ahogyan a téli szél kapja fel a friss havat. Gyűlöltem aznap, s a rákövetkezőre is, gyűlöltem őt, s a többieket is. Nem a testi fájdalom az mely sebet ejtett rajtam, inkább a megaláztatás, az, hogy szörnyetegekké, saját formájára alakít minket. S túl gyengék vagyunk, hogy ellenálljunk neki. S csak a túlélésre játszunk, még a legerősebbek is. Rájöttem páncélomra új kérget kell növesztenem, mely napról napra vastagabb lett. A második alkalom se volt ez másképp, küzdöttem, de anyánknak ez sem volt elég, még többet akart, ahogyan Sethtől is még többet követelt. Aztán… eljött az az éjszaka… megszámlálhatatlan kék, fekete, zöld folt éktelenítette testem. Aznap nem volt semmi, anyánknak dolga volt, s magunkra hagyott minket. Pihentünk, kihasználtuk az alkalmat… az éjszaka kellős közepén érkezett meg. Athan és Helené halkan szuszogott lakrészünk távoli pontjában. Én a szipirtyó könyvét bújtam, s a magamtól elsajátított mágiával loptam néhány percnyi élvezetet a világ többi pontjáról. Léptei visszhangoztak, közeledtére összecsaptam a könyvet s a párnám alá dugtam. Szorosan hunytam le szemeim, lélegzet visszafojtva hallgattam szívem szapora verését. Tudtam, ha rájön, hogy elloptam a könyvét, olyan verést kapok, mint még soha vagy talán rosszabb. Halkan nyikordult az ajtó, önkéntelenül húztam magam össze, olyan picire amennyire csak tudtam. Vártam, de nem történt semmi. Újabb léptek halk nesze kúszott fülembe, valami hangfoszlány átszűrődött az ajtón át. Felismertem fivérem hangját. Óvatosan nyitottam ki a szemem. Jótékonyan ölelt körbe még mindig a sötétség és gonosz árnyak sem emelkedtek felém. Beletartott néhány pillanatba, míg rájöttem, nincs mitől tartanom. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, így mikor már szívverésem lelassult, s megbizonyosodtam róla, hogy testvéreim is alszanak, újra megbűvöltem az ezüst kupámba lévő vizet. Tudtam, hogy hol keressem, éreztem. Gondolatnyi idő elteltével már abban a szobában voltam, melybe addig se fizikálisan, se semmilyen formában nem tehettük be a lábunk, de ezek szerint volt olyan, aki részesült ebben a kiváltságban. Már ha annak lehetett nevezni. Nem akartam elhinni, amit látok, mégis fogva tartott a kép, ahogyan anyánk megválik ruhájától nyúlik el az ágyon. Fivéremet térdre kényszerítve maga előtt, hajtja ölébe a fejét. Ez volt az a mozdulat, mellyel elszakítottam magam a látványtól. A gyomrom felfordult, s az aznapi tonhalat az ágyam mellé pakoltam, álmatlan egy éjszaka volt. Attól a naptól nem ellenkeztem, hátha nyugodt éjszakája lesz fivéremnek. Görcsösen szorítják a nyakam az erős ujjak, mégsem teszek ellene semmit, csak némán tűrök.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 17, 2018 11:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Caly x Seth

If The Lion And Dragon Fight, They Will Both Die


Pirkadatra beszéltük meg a találkozót. Mire a nap elkezdett felkúszni a sötét égen, már megjelentem. Bár Calypso mindig is a pontosságáról volt híres, és általában én is, de az erőmet csak takarékon tudom használni, így ésszel kell élnem. Nem teleportálhatok vízről vízre, az sok energiát felemészt. Szóval marad a kocogás az erdőn keresztül. Ennél távolabbi helyet már nem is találhatott volna a civilizációtól. Nem mintha a civilizáció, mint fogalom létezne még manapság. Szerinte késtem. Mennyit is? A karomra csatol órára pillantottam.
- Hm…az én órám szerint nem késtem. - ejtettem meg egy halvány mosolyt. Ott a moziban történtek után úgy gondoltam, mindketten jobban járunk, ha kicsit jobban megismerjük a másikat. Eléggé elbeszéltünk egymás mellett és ez csak problémákat szült. Nekünk pedig bőven kijutott mostanában a rosszból, úgyhogy nem árt, ha legalább családon belül megvan az összefogás. Igyekszem jobban megérteni és figyelni rá. Az évek során mintha elfelejtettem volna, hogy jutottam el a csúcsra…Aztán persze zuhanórepülésbe kezdtem. De a pozitívum, hogy innen már csak felfele vezet az út, hacsak nem dönt úgy valaki, akinek meg is van hozzá a hatalma, hogy kifüstöljön engem a világból végérvényesen. Vajon milyen lehet az, ha tudod, hogy többé már nem fogsz visszatérni? Engedjük el, nem most van itt a helye és ideje a kinyuvadásról merengeni. Szóval ezért is ajánlottam fel neki, hogy segítek megedzeni őt, elvégre nem kéne pont a közelharcban elbuknia. Nem kívántam a halálát. Igazából egyik testvéremnek sem, bár az ellenkezőjét már nem mondhattam volna el egynéhányukról.
- Talán egyszer majd nem feszülünk be ennyire egymás társaságától. És hogy mivel kezdjük? - végigmértem őt még egyszer. Mikor megláttam a rajta feszülő bakancsot, felfelé remegett a szám sarka. Szóval felkészült a kicsike, hogy szétrúgja a hátsómat. Helyes!
- Látom, katonai táborba készültél. - feleltem, majd elléptem mellette, és egy hirtelen mozdulattal hátulról elkaptam a két karját. Egy határozott mozdulattal hátra csavartam úgy, hogy fájjon is neki. Erős fogásomból nem igen tudott volna kiszabadulni, a vállai hátrafeszültek, a felső testét ilyenkor nem igen tudja mozgatni az ember fia.
- Először is megnézzük, mennyire vagy jó védekezésben. Ne fogd vissza magad húgom! - adtam ki a kezdő hajrát a háta mögül, de nem hajoltam hozzá, mert számítottam rá, hogy esetleg hátrafejel. Mondjuk, akkor lehet az ő feje kongott volna be jobban, mert elég erős csontszerkezetet örököltem jóapánktól, hogy tört már be a feje olyanoknak, akik próbálkoztak. Nem mintha olyan magas lett volna, max az orromat tudta volna elkapni. Kicsit inkább a bal oldalán álltam meg, hogyha rúgással akarna próbálkozni a fejelés mellett. Miközben egyik karommal erősen szorítottam a két karját, másik kezemet végigfuttattam a gerince mentén a derekától egészen fel a nyakáig, mintha csak egy kés hegyével játszadoztam volna. Az is van nálam, de úgy döntöttem, azt majd csak későbbre tartogatom. Ha már belelendült a drága tengeri csillag.  Hirtelen átvetettem a karom a mellkasán és megragadtam a nyakát. Abban a pillanatban elkapott egyfajta nosztalgikus érzés. Évezredekkel ezelőtt, mikor még a pokolszuka verőlegényként és ágybetétként hasznosított, a meglepetés erejével öleltem fojtó szorításomba drága húgom. El kellett kapjam. A nyakánál fogva. Anyánk nem volt kíméletes. Csak úgy úszhattam meg az egész estés párosodást vele, ha más módon tettem a kedvére. Élvezettel nézte, ahogy bántalmaztam Calypsot. Kiölt belőlem minden érzelemcsírát. Minél megalázóbb módon okoztam húgomnak fájdalmat, minél több ütés érte nemcsak félpucér testét, de a büszkeségét is, Andariel annál boldogabb volt. Ő így tanított az életre. Így nevelt bennünket. Az első alkalomnál talán még elrebegtem egy halovány bocsánatot, csakhogy húgom hallja, de sajnos anyánknak is igencsak jó volt a hallása, így a büntetésem az lett, hogy félholtra vert húgom mellől elrángatva keményen megkínzott nem máshol, mint az ágyban. Így ezek után már csak tettem a dolgom, bármiféle hezitálás vagy sajnálat nélkül. Csodálkozom, hogy még megvan a farkam és tudom is használni. Addig szerencsére sohase ment, hogy el is veszítsem, azt egy pillanatig sem gondoltam, hogy az én érdekemben nem kasztrált, csupán a saját önzősége miatt. Soha nem értettem, miért pont az én lábaim között talált rá a megnyugvás, mikor ott volt még 3 derék testvérem. Athan volt a kis kedvence, akkor miért nem rá cuppant? Vagy Markanra? Ő a legmagasabb. Na és Ruben? Engedjük el. Bár egy részem a múltban járt, nem felejtettem el, hol voltam, mikor és miért. Érzékeim még mindig kiélezettek voltak várva Calypso lépésére. Azért, mikor a kutyáim mellett harcolt, rájöttem, hogy nem kell már őt annyira félteni, mint pár ezer évvel ezelőtt, biztos voltam benne, hogy fog még nekem meglepetésekkel szolgálni.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 04, 2018 12:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Seth vs Calypso
A pofon egy elhadart simogatás
Rengeteg erényem mellett nem szerepel a türelem, mindig is szeretem, ha azonnal megtörténnek a dolgok. Drága dolog az idő, s ennek súlyát most még jobban érzem. Bárki akinek ezt említeném csak legyintene vagy kinevetne, hisz megadatott nekem az, mely bármelyik természetfelettinek, ha ügyesen keverem s játszom ki a lapjaimat a világ pusztulásáig én is fennmaradok. Igen. De most jelenleg az a nagy büdös harci helyzet, hogy gőzerővel tartunk a pusztulás felé. Nem érdekelne a dolog, ha nem ragadtak volna el hét száz nagyon hosszú évet a létezésemből, úgy hogy azt senki vissza nem adhatja. Ezt senki át nem érezi, még fivérem se, akire éppen várok. Számomra érthetetlen, türelemre intenek, mikor sötét felhők már összegyűltek felettünk és mindenki csak toporog, míg Amara a fekete pókhálóját egyre gyorsabban fonja, behálózva, gúzsba kötve mindenkit. Nem is oly régen letettem arról, hogy a hangom hallassam, maradok árnyék a hajnalban, s játszom az egyszemélyes játékom, követve testvéreim stratégiáját. Ez azonban nem jelenti azt, hogy amit adhatnak ne venném el. Önzőség, ez az, ami előre hajt minket, de a túléléshez nagyon kevés lesz. Újra elbukunk, s újabb lehetőség nem lesz felállni. Marad a küzdés, addig, míg a Nap utoljára festi vérvörösre az ég alját, éppen úgy ahogyan most. Az ég tüzes kereke lassan vánszorog egyre feljebb se feljebb a horizonton, s a körülöttem lévő erdő is hangosan ásít fel, megszólal az első madár, megrezzen a bokor, ahogyan egy hosszú fülű ugrik ki belőle. Nem tehetek mást, mint várok. Megfordult-e a fejembe, hogy tovább álljak? Nem. Ennek csak egyetlen oka van, bár sok mindent el lehet mondani a család önjelöltjére, de hogy szavát ne tartaná be, azt a legkivételesebb ok miatt tenné csak meg. Kétlem, hogy kihagyná a lehetőséget, hogy ráncba szedjen, hacsak ezt nosztalgiázásból is. S ha már ezt maga ajánlotta fel… - miért is ne fogadtam volna el – azt ő is tudja, hogy hasznára lehetek még a későbbiekben, s nem érné meg neki, hogy ha valahol ott hagynám a fogam. Lehunyom a szemem, a csend a természet aurája úgy ölel át, ahogyan anya a gyermekét, mégsem élvezhetem sokáig a magamra erőltetett békét, megérkezett. Láthatatlanul rezdül meg körülöttem a levegő, ahogyan átlépi érzékeim mezsgyéjét, s felkavarja az energiákat. Kezemen s tarkómon az apró pihék égnek merednek tőle. Nem mozdulok míg a közelembe nem ér, csak akkor rebben meg a homály, mikor megszólít. Lassan emelkedek fel, s lépek le a lépcsőfokról, hogy a pirkadat fényei megvilágítsák arcom. Hogy az alkalomhoz öltöztem –e? Döntse el maga. Hullámos fürtjeimet, szorosan kötöttem a fejem tetejére, míg magamra egy fekete – kevésbé látszik meg rajta a vér- trikót s legginst öltöttem, lábamra pedig bakancsot húztam. Nincs szándékomban hagyni magam, s ha sikerül véletlen földre terítve megrugdosni, azért fájjon neki.  Nem kergetek hiú ábrándokat, hogy pont most fogom visszaadni, amit kaptam tőle, de a lehetőséget meghagyom magamnak. Mikor először emelt rám kezet gyűlöltem-, ahogy Kisát is – a büszkeség az, amely soha sem engedte, hogy elismerjem, ha nem is erőben – hisz mindannyiunknak ugyanannyi jutott-, de talán „lelki” erőben felettünk állnak, s ahogyan megtörte őket anyánk… aztán történt valami, mely megváltoztatott mindent, s tűrtem, tudván, hogy aznap éjszaka nyugodtan hajthatja álomra a fejét. Amit ma kap – HA- azt azért kapja, ami az utolsó vacsora után történt. – Késtél. – közlöm vele a tényt, miközben ráemelem mogyoróbarna szemeim. – Na igen, mostanában egymás társaságával kell beérnünk. És hogy akarod kezdeni? – fonom össze mellem alatt karom, s csúsztatom oldalra a lábam, az avar a párás idő ellenére is halkan zörren talpam alatt. Számat kissé félre húzom, már előre sejtve, hogy a válasz nem lesz kedvemre való.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 30, 2018 11:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Caly x Seth

If The Lion And Dragon Fight, They Will Both Die


Lépteim megtörik az erdő éjszakai csendjét. Határozottan tartok a célom felé. Nem pazarlom feleslegesen a mágiámat a vízi teleporttal, mert szükségem lesz még az erőmre. Mint ahogy mindennek, annak is megvan az oka, mit keresek Boston rengetegének sűrűjében. Mások bizonyosan kalandornak hisznek, talán az is vagyok. De nem csak egy laza kis kiruccanásért jöttem el idáig, én okkal tűnök fel ilyen világvégi helyeken, ahol általában a madár sem jár. Nekem pont kapóra jön. Jelenlegi okom maga az egyik húgom, Calypso volt. A közelharc soha nem volt az erőssége, jobban szerette a mágiáját használni. Pedig jóanyánk próbálta beleverni a harcművészeti tudást, szó szerint. De mindhiába. Volt, hogy velem büntette őt engedetlensége és a kudarcai miatt. És én megtettem. Megbüntettem, bántottam őt, mert úgy elkerülhettem az éjszakai hadjárataim egyikét, amit anyámmal kellett vívjak a párnák között. Később már erre nem volt szükség, mert ahogy egyre erősebb lettem, úgy egyre kevesebb hatalma lett felettem annak az átkozott pokoli asszonynak. Egy idő után már nem tudott parancsolni nekem, nem tudott féken tartani. Annak idején a mágiahasználat talán elég is volt Calypso számára is, mert tökéletesen meg tudta magát védeni vele. Erős volt. Erősek voltunk. Rá voltunk kényszerülve. Ám új idők köszöntöttek ránk és elvesztettük erőnk nagy részét, mi olyan fenségessé és hatalmassá tett bennünket. Mára már csak olcsó illúziókra futja. Éppen azért nem árt, ha kicsit a védekezésre is hangsúlyt fektetünk, kicsit az erőnlétünkre is rágyúrunk. És mivel tisztában vagyok azzal, hogy össze kell tartanunk ezekben a fránya időkben, ő pedig elvárja, hogy bizonyítsam is, hogy nem csak üres beszéd az, amit mondok, felajánlottam, segítek neki edzeni, felkészülni egy esetleges közelharcra, megtanulni jól bánni egy fegyverrel. Kész vagyok a segítségére lenni. Persze, mint minden mást, ezt sem ingyen teszem, később én is profitálhatok abból, hogy jön nekem eggyel a húgi.
Kb 20 percet baktattam az erdőben, mire kiértem egy tisztásra, a közepén tóval, meg egy nagyobb és egy kisebb már szebb napokat is látott épülettel. Valaha bizonyosan lakták, mára már az erdei állatok menedékévé és az enyészet martalékává vált. Volt ott minden kacat szanaszét hordva, majdnem ráléptem egy miniatűr vasparipára. Autó vagy mi a fene volt a neve. Nem szerettem azokat a járgányokat azóta, mióta a ládából kiszabadulva fájdalmasan érintett az első „érintkezés” egy ilyennel. Konkrétan belém csapódott egy. Sebaj. Nekem eltört pár bordám, de legalább a kocsi is kipurcant. Odébb rúgtam a mini járgányt, majd elindultam a rozoga hodály feljárója felé. Calypso már ott várt rám, megéreztem kavargó, pulzáló energiáit.
- Remélem, az alkalomra illően öltöztél. - a hangom szele hamarabb elérte őt, minthogy megláthatott volna. Valami mosolyféleség jelent meg arcomon, mikor megláttam.
- Üdv Calypso. Ismét. Remélem, készen állsz arra, hogy kicsit megedzük petyhüdt izmaidat! - köszöntöttem őt a rám jellemző módon. Én sem voltam túl öltözve, az öltöny otthon maradt a szekrényben. Egy egyszerű melegítő nadrág, egy fehér trikó és egy sportcipő volt rajtam. A veres kicsike ezt ajánlotta, én meg hallgattam rá ilyen téren, mert nekem még új volt ez a mai öltözködési szokás.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 24, 2018 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Seth vs Calypso
A pofon egy elhadart simogatás
Mint egy kísértet úgy követ a ládába zárt idő emléke, hiába is próbálom magam mögött hagyni, újra és újra feldereng a hátam mögött. Fedelének lecsapódásakor befejeződött a leviatánok egy korszaka, majd mikor újra kinyílt elkezdődött egy másik. Nem kergetek hiú ábrándokat, valahogy az a sejtésem, hogy sose jön már el a dicsőkor, mely volt, hiába is küzdök érte, oly lelkesen. Előbb a gondolathoz kellett hozzászoktatni magam, - mely fájdalmas volt és kegyetlen- majd át kellett értékelnem a helyzetet s megtalálni miként tudom kihozni belőle a legtöbbet. „Fejlődnünk kell…” sokszor futott át agyamon Markannak szavai. Akkor és ott egyetértettem vele, -ahogyan most is-, de magányos óráimban kivetítettem magamra és rá kellett jönnöm, hogy ez többszörösen is igaz rám. Nem lesz elég, az oldalamon függő tőr. Szépen mutat, ám mi haszna, hacsak egy dísz? -Sosem tartottam magam gyengébbnek, mint testvéreim. Míg ők behódolva anyánk akaratának szétforgácsolták energiájukat, én inkább éjszakákat töltöttem feljegyzései bújásával, s oldottam meg az elém emelt falak ledöntését mágiával, rovására fizikai erőnlétemnek, s harci tudásomnak. Sokszor volt, hogy még legkisebb öcsém is a homokba nyomta a fejem, de emiatt sosem nehezteltem rá vagy bármelyikükre is. Mindenki küzdött, hogy elkerülje az elkerülhetetlent. Anyám nem egyszer állított a szőnyeg szélére, hogy válogatott módszerekkel próbálja belém sulykolni kötelességem, mely az ő javát szolgálja. Megesett, hogy a végrehajtó, testvéreim valamelyike volt, ezzel edzve testünket, s lényünket. Egy idő után megtanultam kívülről szemlélni az eseményeket, megalkudni, tűrni végül újra felállni. Valahol hálás is lehetek neki, hogy azzá váltam, aki. Ezért, amikor eljött az idő, tőrbe csaltam, blokkoltam energiáit, de kezemhez nem tapadt vére. Üres, rideg tekintettel néztem végig miként végeznek vele testvéreim. – Most viszont, hogy erőnk valahol az éterben elveszett érzem igazán hiányát, az a maradék s hamar elvész, s azok az olcsó praktikák melyekre képes vagyok figyelemelterelésre éppen csak elég. Tisztában vagyok azzal is, hogy ezer éveket nem fogok tudni bepótolni pár nap alatt, de legalább azt amit sikerült belém verni, felszínre hozhatom, s talán még csiszolni is fogok tudni rajta. Bár ez egyedül igencsak nehézkes lesz… Már az is időbe telt, hogy egy megfelelő helyet találjak magamnak. Boston erdeje lett a kiválasztott helyszín. A közeli tóból kilépve indulok meg a régi erdei házhoz. Évekkel ezelőtt lehetett vadászok búvóhelye, már rég maguk mögött hagyták. A tó mellett még áll a félig beszakadt tetejű csónakház. Most nem teszek kitérőt, korábban már megnéztem magamnak. Enyhe emelkedő vezet fel a házhoz, az ösvényt újra birtokba vette az aljnövényzet, csak néhány jel emlékeztet arra, hogy itt valaha emberek jártak. A rönkből emelt ház még mindig büszkén áll, nem úgy arról a vasfogatról, melynek színe rég megkopott s utat tört magának kitört ablakain valami futónövény. Több magasan összehordott tűzifa az oldalánál, hogy sietve távoztak, arról az elhagyott cigarettás doboz, rongyok, elszórt töltények árulkodnak, s az a szőke baba, melynek ruháját megtépázta már az idő, arcára rászáradt az eső hozta sár. Lehajolok érte, hüvelykujjammal letörlöm arcáról a koszt, mosolya még mindig töretlen, mintha minden rendben lenne a világban, mintha gazdája nem hagyta volna magára. Leülök a veranda lépcsőjére. Még mindig hisz abban, hogy megváltozik minden, pedig ha tudná, hogy ez már csak rosszabb lesz. Sóhajomat messze viszi a szél, megzörgetve a száraz faleveleket. Nem ez az egyetlen lak, a közelben akad még néhány, bár jóval kisebbek, mint ez. Még saját lőtere is van, a közeli tisztáson. Mondjuk ideális, de hol is kezdjek neki?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Boston - Az erdő mélyén - Page 2 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1069
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 24, 2018 11:49 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Raguel


Boston - Az erdő mélyén - Page 2 20zpnk7
☩ Történetem :
☩ Reagok :
108
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 30, 2016 7:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Theodore & Raguel
A fiú gondolataira elmosolyodom. Nem szép mások gondolatait olvasni, de ez szinte automatikus. Látni akarom, hogyan fejlődik jelleme és lelke annak hatására, amit mondtam és szerencsére eddig pozitív irányba haladunk. Azt persze nem említem meg neki, hogy közben figyelem, nem kell neki erről tudnia. A szavaira, hogy Marchosias meg fogja találni, halkan sóhajtok egyet.
- Igen, valószínűleg rád fog találni. Viszont most már tényleg nem leszel felkészületlen, s most, hogy már tudod az igazat magadról és másokról, így már akár megkeresheted a sorstársaid, hogy együttes erővel védjétek meg magatokat. – mondom egy bátorító mosollyal. Theonak nem kell egyedül szembe néznie ezzel a gonddal, nem csak ő, de mások is járhatnak és járnak is valószínűleg ebben a cipőben, amelyben ő.
Ha valamikor, akkor most jött el az ideje annak, hogy kirepüljön a fészekből és a saját lábaira álljon. Azután elkezdem neki mondani, hogy mit csináljon, hogy mire gondoljon ahhoz, hogy képessége felett átvegye az irányítást. Az emlékekre, amelyeket látok felbukkanni a fejében, elmosolyodom. A testvére, az apja, a családja, az esti mesék, a vigasztalások a veszteségek után. Mind-mind gyönyörű, kedves emlék számára. Harmonikus érzést csöpögtetek a lelkébe, hogy ezzel is segítsem, s az eredmény megszületik: a jég elkezd visszahúzódni. Örömmel figyelem, miként kezdenek el a jégcsapok csepegni, a fák közötti fal vékonyodni, az alattunk lévő jégpáncél áttetsző lenni és vizesedni.
- Jól van, nagyon ügyes vagy, jól csinálod. Most, tartsd meg ezt az érzést és nyisd ki a szemed, hogy lásd, mit csinálsz. Az emlékek által, akaratoddal irányítsd hogy milyen mértékben és gyorsasággal tűnjön el a jég. – folytatom, biztató, tanító hangon, miközben újra körbe pillantok. Tartok attól, hogy ránk találnak, így jobb lenne, ha minél előbb eltüntetné a jeget és arrébb mehetnénk. Ha egy démon, vagy vadász ránk talál, sajnos túl sokat nem tehetek azon kívül, hogy addig húzom az időt, míg Theo elmenekül. Ő még egyáltalán nem harcra kész, én pedig a testem nélkül nem vagyok képes arra, hogy megvédhessem.





- 319 szó -
x
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 25, 2016 5:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





Theo & Raguel

Happy birthday to me!

Szavai hallatán nagyon izgatottá váltam, de próbáltam visszafogni magam és nem kimutatni. Tehát nekem is lesznek szárnyaim, van némi tériszonyom, de majd hozzá szokok. Végre nem kell buszoznom a suliba és akár kelhetek 5 perccel az órák kezdete előtt, hisz nem kell majd a forgalom miatt aggódnom. Fordultak meg ezek először a fejemben, amire elmosolyodtam, de hirtelen le is tört az a mosoly, ugyanis rájöttem, hogy ez egy borzalmas ötlet. Nem véletlen, hogy nincs forgalom az égen, hisz egy angyal sem olyan hülye, hogy ily módon feltárja magát mindenki előtt, főleg ha démonok vannak a nyomában. Na, mindegy, azért várom, hogy kipróbálhassam őket. Nagyon kíváncsi vagyok milyen érzés lehet plusz két végtaggal, olyan érzés mintha két új karod nőne tollakkal, vagy valami más?  
Csak elmosolyodtam biztatására, jól esett ezt hallani főleg tőle, aki ismerte apámat és ő maga is egy hatalmas angyal. De nem is értem miért fordult ez meg a fejembe. Magamat hasonlítgatom apámhoz, ahelyett, hogy csak büszke lennék arra, amit véghezvitt. Nem vagyok és nem is leszek olyan, amilyen ő volt, de tudom, soha nem is várná el tőlem, hogy más illetve több legyek annál, ami vagyok. Viszont ki kell hoznom magamból a legtöbbet, hogy bármi esélyem is legyen elbújni vagy akár szembeszállni Marchosias-al, ugyanis behódolni biztosan nem fogok apám gyilkosának.
Kérdésemre csak megsimította a fejem és annyit mondott nem tudok rajta segíteni. Persze gondoltam, hogy nem tudom egyedül kiszabadítani, de azért reménykedtem, hogy valamit tehetek érte cserébe, ha már ő ilyen nagy segítségem volt. El nem tudom képzelni mit csináltam volna nélküle, valószínűleg le-felrohangáltam volna az erdőbe, mint valami őrült várva, hogy a hallucináció elmúljon és közben elhoztam volna ide az Antarktiszt.
- De mégis, hogy kéne azt csinálnom? Az apámra is képes volt rátalálni, vagyis... már egyszer rám talált és akkor még városról-városra költöztünk. Ha Marchosias akar, rám fog találni csak idő kérdése és, hogy mennyire akarja. De legalább nem fog váratlanul érni, mint a múltkor. Már tudom kivel és mivel állok szemben. - mondok csak ennyit komoly, eltökélt tekintettel. Bármennyire is próbáltam eltökéltnek tűnni, jól tudom, hogy egyenlőre közel sem tudok eleget sem az erőmről, sem a démonokról, hogy szembeszállhassak vele. De a menekülés akkor sem válasz, bármerre is szaladok, vezetek, repülök, egy nap rám fog találni és ahelyett, hogy azzal tölteném az időt, hogy paranoiásan bujkáljak várva a pillanatra, fel fogok rá készülni, megpróbálom kihozni magamból a legjobbat és jutok vele, amire jutok, de legalább megpróbáltam.
Csukott szemmel hallgatom, amiket mond, mély levegőket véve. Ezzel kicsit elértem, hogy megnyugodjak és kitisztuljon a fejem a zűrzavarból. Ez után arra kért, hogy gondoljak valami boldog emlékre, valami olyanra, ami majd segít elállítani az erőmet. De mégis mire gondoljak? Miközben az emlékeim közt kutakodtam, ráeszméltem, hogy milyen szerencsés vagyok. Hisz rengeteg boldog emlékem van, amik közül válogathatok. Azok a karácsonyi reggelek Apuval és Julian-nel... amikor próbált megtanítani minket korcsolyázni, de ő sokkal többet esett, mint mi. Amikor elvitt Julian az árkádba és nekem adta a jegyeit, mivel nekem még nem volt elég, de már záróra volt. Amikor hosszú bezárkózás és bánat után újra szeretve éreztem magam nagynéném, nagybátyám és Lexi által. Így törtek elő belőlem sokasával az emlékek, amiket szívemben őrzök. Oly sok volt belőle, még sosem ültem le és gondoltam át, hogy mi minden jó történt velem az életben, hogy milyen elenyésző a rossz ezekből a pillanatokból. Ennek hatására az általam létrehozott fagy kezdett teljesen elmúlni, a jég pedig hamar olvadásnak indult a meleg levegő miatt.




reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Raguel


Boston - Az erdő mélyén - Page 2 20zpnk7
☩ Történetem :
☩ Reagok :
108
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 22, 2016 9:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Theodore & Raguel
Theo félve feltett kérdésére halványan elmosolyodtam és egy nagyot bólintottam.
- Igen. Elvileg a szárnyaid is megfognak jelenni hamarosan. Angyali erővel fogsz rendelkezni: erősebb leszel mint az emberek, tudsz majd repülni a megjelenő szárnyaiddal és ezek szerint képes leszel a jeget irányítani. Bár örökké élni nem fogsz, mint mi, s a lelked is emberi marad, még is sok dologban hasonlítasz majd hozzánk. – adom meg a választ a kérdésére. Fura, mert még soha nem tanítottam nefilimet. Mármint... nem volt rá szükség, meg nem is voltam olyan helyzetben, ami indokolttá tette volna, hogy segítsek egynek is, vagy egyszerűen a lehetőség nem volt meg. Most azonban itt van ő és itt vagyok én is. Nagy teher szakad le a vállamról, hogy még épségben találtam rá. Amikor az apjáról kérdezett, róla is készségesen elmondtam, már amit tudtam róla. A kérdésére, hogy eltudom-e hinni, hogy az ő fia, halkan elnevetem magam.
- Ugyan. Ezen minden nefilim átesik egyszer, s te csak azért érzed "szerencsétlennek" magadat, mert egészen idáig nem is tudtál arról, hogy ez a nap eljön az életedben. Amúgy nem vagy az. – biztatom kicsit mosolyogva.
Az idő azonban halad és félek, hogy hamarosan felkeltenek a fogva tartóim. Meg is mondom neki, hogy nem lehetek itt sokáig, és minél többet átakarok adni neki a tudásomból, hogy utána eltudjon menekülni Marchosias elől. Keserédes mosoly terül arcomra, mikor rá kérdez, hogyan segíthetne. Kezem felemelve nyugtatóan megsimogatom feje tetejét, mikor a démonról is kérdez.
- Nem tudom, mit akar a démon veled. Mágiájukkal túl sok dologra lehetnek képesek, de egészen biztos vagyok abban, hogy ki akar használni. Hálás vagyok, amiért segíteni akarsz, de nem tudsz. Most különben is azt tartsd szem előtt, hogy magadon segíts, hogy megmenekülhess. – végül leültem, hogy segíthessek neki, s megvártam, hogy ő is így tegyen, majd becsukja szemeit. A bólintása után bele tekintettem elméjébe, majd lágy hangom egyenesen a fejében szólalt meg.
- Az érzelmeid irányítják a képességedet. Az emlékekkel különböző érzelmeket csalhatsz magadba, különbözőképpen formálva a jeget. A hevesebb, erősebb érzések, mint a harag, félelem felerősítik, de a lágyabbak, mint a szeretet és a boldogság, visszafogják. Idézz fel magadban egy boldog emléket. Bármilyet. Képzeld magad elé, egészen addig, amíg meg nem érzed magadban azt a meleg, kellemes, selymes érzést, amely a boldog pillanatokat jellemzi. – adom a tanácsot, miközben memória manipulációval ügyelek arra, hogy ne kúszhassanak elméjébe rossz, kellemetlen gondolatok. Eközben az arcát is figyelem, na meg persze a környéket is, hogy ha esetleg egy démon feltűnne, riasztani tudjam őt és segíteni a menekülésben.





- 410 szó -
x
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7