Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Arleen Azalea Smith •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


Arleen Azalea Smith VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1102
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 15, 2021 10:56 pm
Következő oldal



Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözlünk @Arleen Smith a Hell Or Heaven FRPG oldalán!



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Arleen Smith


Arleen Azalea Smith Tumblr_p94xc0pvTt1xq1kqeo1_400
☩ Történetem :
☩ Reagok :
1
☩ Play by :
Jennifer Lawrence
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 31, 2021 8:44 pm
Következő oldal


Arleen Smith

Asterin
Egy nap mindenki utol ér a végzete és nem félek szembe nézni a sajátommal.
Saját
27


Karakter információ
Család - Sem anyám, sem apám nem ismerem MÉG, de ezen igyekszem változtatni, annak ellenére, hogy születésem után otthagytak, mint eb a... kutyagumit. Nevelőszülőkhöz kerültem, de azt mondják halottakról vagy jót, vagy semmit. Szóval... Valamelyik valódi ősömtől lehet akadnak testvéreim, de még nem futottam velük össze, viszont van egy ikertestvérem Azalea, akit érdekes mód senki nem lát vagy hall, mégis be nem fogja az állandóan járó csacsogóját. Utódom volt, de ez sem egy lány regénybe illő történet, úgyhogy nem is szaggatnám fel ezt a sebet.

Mi a beosztásod - Igazából nem is tudom minek nevezzem, azt csinálom, amire megfizetnek. Nem! Szajha azért nem vagyok, de nem félek bemocskolni a kezem, vagy kárt tenni másokban.

Városod - Jelenleg New York, de ez még nem biztos, hogy így is marad.
Jennifer Lawrence
-
Félvér
-

Karakter képességeinek leírása
Nem igazán tudom mi is vagyok valójából ezért, azt sem tudom pontosan milyen képességekkel is kellene rendelkezzek, de azokat, amiket felfedeztem magamba, vagy amit eltanultam az évek során felsorolom azért.
Még gyermek voltam, mikor felfedeztem, hogy képes vagyok a gondolatom erejével mozgatni dolgokat. Eleinte elég instabil volt ez a képességem, de titokban rengeteget dolgoztam azon, hogy jobb és jobb lehessek.
Van még egy furcsa természet feletti képességem, amit abszolút nem tudok irányítani, nem is olyan rég lettem figyelmes rá, hogy ezt valójából én magam generálom. Képes vagyok mások jó kedvét egyik pillanatról a másikra teljes depresszióba hajszolni, de magam sem igazán tudom ezt, hogy csinálom.
Ezek mellett mesteri szintre emeltem a lopakodás és az „árnyékká válás” művészetét. Profi betörővé és tolvajjá nőttem ki magam az utóbbi években. Vettem már részt emberrablásban és tettem már el láb alól számtalan személyt, akinek a fejéért busásan megfizettek. Nem igazán sok empátia vagy lelkiismeret maradt bennem. Ha már lelkiismeret. Az ikerhúgom a kétlábon járó lelkiismeretem, rajtam kívül nem látja, vagy hallja senki mégis mindenütt feltűnik, amerre én magam is járok.

Mivel ez nem valami állás interjú nem csak önfényezés járja. Alergiás vagyok a…
a méhekre, gyerekkoromba egyszer megcsípett egy és akkorára duzzadt a fejem, mint egy tíz kilós dinnye

a pókokra, nos nem szó szerint, de ha meglátok egyet visítok és addig nem nyugszom, amíg mozog a dögje

a sóra, nem vicc… anyám irdatlan mód sósan főzött és állandóan tiszta hólyag volt tőle a szájpadlásom.

a szentelt vízre, erre megkeresztelkedésemkor derült fény, mikor is konkrétan lemarta a hajam a fejbőrömről

és végül, de nem utolsó sorban a macska szörre, ezt azért gyerekkoromban nagyon sajnáltam, mert imádtam a bolyhos jószágokat, de hiába, ha taknyom nyálam egybefolyik tőlük.





Minden történet rejthet titkokat
„Mond csak meddig akarod még ezt folytatni?” Érdeklődik Azalea karba tett kezekkel.
- És mégis mihez kezdenék ezután? – kérdezek vissza egy gúnyos mosoly kíséretében. Nem nézek rá még a tükörből sem, túlságosan lefoglal, hogy a kezemre száradt vért lesikáljam magamról. – Szerinted, ha feladnám magam attól jobb lenne? Akkor megmenekülne a lelkem?
„Hinned kéne az Úr kegyelmében, nem pedig sajnáltatnod magad.” én csak gúnyosan felnevetek.
- Tudod már akkor is hánynom kellett ettől a szenteskedő dumától, mikor azok ketten még éltek. Nem akarom még tőled is ezt hallgatni. Ha mást nem tudsz mondani, akkor inkább fogd be – semmi válasz. Felnézek a tükörbe és már nem látom magam mögött. Jobb is, csak a baj van vele. A kezeimre pillanatok, vér vörösek, észre sem vettem, hogy már leázott róla a retek és bőrömet dörzsölöm ki.
Rohadtul fáradtnak érzem magam és ez nő csak rá tesz még egy lapáttal. A kanapéra vetődök egy üveg borral a kezembe, a másikban pedig a megszerzett zsákmányt figyelgetem. Egy fából készült kis ládikó aranyozott szegéllyel díszítve, az oldalán pedig egy kulcslyuk. Leteszem az üveget és forgatni kezdem a ládikót, két kézzel feszegetem, vajon mennyire elnyűtt már a zárja? Nem mozdul, nem formálódik el, de ha nagyon akarnám fel tudnám nyitni. Megrázom és valami kotoncol benne, a hangja alapján valami pici, de a méretéhez képest súlyos tárgy. Ékszer lehet, talán egy gyűrű. Nagyot sóhajtok és magam mellé dobom. Franc essen bele még azt az ürgét is lekellett szúrjam érte. A hajamba túrok majd felpörpintem az üveg tartalmát. Fásult tekintettel figyelem a kandallóban lobogó tüzet.  – Az Úr kegyelme – nevetek gúnyosan – ha létezne ilyen a magamfajták meg sem születnének – iszok bele újra az italomba. Érzem ahogy bágyaszt, ahogy a fáradtság és az alkoholtartalom elegye kellemesen zsibbasztani kezdi az agyam és a testem. Hiába is nevetem ki őt mindig elgondolkodok a szavain, de mindig ugyanarra a végkifejletre jutok. Mindig elém derengenek az emlékek és a "Mi lett volna, ha..?" kérdése. Mi lett volna, ha azon a napon nem engem választ az a pár és valamelyik másik gyereknek adtak volna otthont? Mi lett volna, ha a fájdalmak ellenére kevesebbet nyávogok? Vajon lett volna mód arra, hogy elkerüljem, hogy az a férfi hozzám nyúljon? Mit tettem volna, ha Sasha életben marad, fel tudtam volna nevelni, tudtam volna róla gondoskodni egyáltalán? Ezer és megannyi gondolat száguld végig a fejemen és csak bosszankodok, de sosem találok rájuk választ. A szemeim leragadnak, de kitartóan küzdök az elhatalmasodó erő ellen.
„Emlékszel még milyen boldogság tölte el a szívünket, mikor Helga és Julian minket választott a vagy száz gyerek közül?” szólal meg keserű hangon Azalea a kanapé támlájára könyökölve és meredten a kandalóban lobogó tüzet figyeli. Bágyadtan rápillantok majd magam is a tűz vad táncát kezdem el nézni.
Látom magam előtt a fiatal párt ők azok, Helga és Julian a nő és a férfi, akiket anyának és apának hívtam közel tíz évig.
- Ő lenne az – hallom meg a tanítónőnk hangját, mire megfordulok és látom ahogy engem gyermekként vezet a szüleim elé. – Arleen ez a pár szeretne örökbe fogadni téged.
Több ezerszer lejátszódott már előttem ez a pillanat, a pillanat amikor életemben először boldog voltam. Amikor azt hittem minden csak jobb lesz. Milyen kár érte, hogy sors valami egészen mást tartogatott.
- Ja, emlékszem és arra is milyen fájdalmakat éltem át, mikor az a vén fószer a fejemre borította a szentelt vizes bödönjét – fújtatok kelletlenül – és az azt követő démonűzési próbálkozásaikra.
Az előttünk lévő boldog emlék tovaszáll, mintha csak lapoznánk egy könyvben. Ott térdelek összekulcsolt ujjakkal a templom oltára előtt és velem szembe álló pap a fejemre csurgatja a vizet én pedig a követkető pillanatban fájdalmasan felvisítok. Akaratlanul is a fejem búbjához kapom a kezemet és minthogyha még mindig érezném halványan azt a maró, égető érzést. Látom magam előtt a pillanatot, ahogy az nap este ki lesek a résnyire nyitott ajtón. Helga és Julian ordibálnak egy mással, Julian részeg és a kezében szorongat egy üveg rumot, amit dühében földhöz is vág, miközben Helga azt szajkózza, hogy megmondta, hogy egy fiút kellett volna magukhoz venniük.
- És te emlékszel, hányszor hallgattuk ezt végig? Hány éjszakán át rettegtünk, hogy egy nap ez elfajul és kárt tesznek egymásban? Hogy Helga hányszor vágta a fejünkhöz, hogy mi tettük tönkre a házasságukat? Hogy szégyent hoztunk rájuk? – mindig ez van ő megpróbája az életem apró- cseprő pillanatait úgy bemutatni, mintha milyen sok jó dolgot éltünk volna át, pedig azok a pillanatok eltörpülnek az állandó viharok mellett.
A könyv következő lapján tizenkét éves vagyok anya és apa mellettem kapnak egymással hajban, mire én sírva berohanok a szobába. Ordítanak én pedig befogott fülekkel kuporgok az ágy tetején.
- Hagyjátok abba! – kiabálok sírva. – Hagyjátok már abba! – ordítom el magam, mire hirtelen anyám porcelán vázája a semmiből a falnak csapódik. Ijedtembe felsikítok és minél messzebb próbálok az ágyon húzódni. Pár perc után erőt veszek magamon és oda megyek megnézem az összetört darabokat. Mi lehetett ez? Forgatom őket értetlenül, mire anyám benyit. Amint látja a darabjaira hullott vázát az arca eltorzul. Ekkora már megtanultam mi fog történni, a kezeimet a fejemhez emelem úgy próbálom tompítani az ütéseit.
„De az milyen jó érzéssel töltött el, mikor rájöttünk, hogy milyen különleges képességgel rendelkezünk.”
- Igaz, az örömmel töltött el, főleg mikor napról napra láttam magamon a fejlődést – mosolyodok el keserűen – viszont emlékezz rá, hogy minden alkalommal amikor félre sikerült és anyánk rajta kapott, hogy már megint összetörtünk valamit, hogy elzupált minket  – mondom amint újra és újra lejátszódik a jelenet, ahogy épp a hajam tépi, a karom rángatjavagy épp ütlegel.
Újabb lap jelenik meg az életünk könyvében. Itt már tizenhét vagyok és a fürdőben épp mászok ki a kádból, mikor Julian részegen betámolyog és megakad a tekintete a meztelen testemen.
- Miért csinálod ezt mindig? – kérdezem ökölbe szorított kézzel és elfordítom a fejem. Nem akarom újra látni, nem akarom újra átélni a jelenetet, ahogy a földnek passzírozva elveszi azt, amit akar, ahogy akaratom ellenére magáévá tesz. Hiába sikítok befogja a számat, de amúgy sem hallaná senki, hisz Helga nincs is itthon. Emlékszem mennyire fájt, emlékszem mennyire megalázó volt. A könnyeim akaratlanul is végig gördülnek az arcomon.
„Te csinálod ezt magaddal, te nem vagy képes elengedni ezt a sérelmet, ahogy a többit sem.”
- Mert ezt csak úgy el lehet felejteni, úgy gondolod? – hallom a férfi megkönnyebbült nyögését, a hideg végig fut rajtam és az émelygés kerülget. Visszafordítom a fejem és a hideg kövön reszkető és síró énemre pillantok.
- Takaríts fel magad után – dobja mellém a még vizes törölközőmet. Órákon át sírtam ott a hideg kövön kuporogva ezután. Sosem felejtem el azt a napot, ott tört meg az Istenbe és az emberekbe vetett hitem először.
A könyv újra lapoz egyet, másfél hónappal később járunk. A wc kagyló felett térdelek és köhögöm fel a reggelimet. Anyám ott áll mögöttem fásult tekintettel.
- Még mindig nem akarod elmondani, ki volt az, akivel felcsináltattad magad? – könnybe lábadt szemekkel felnézek rá képtelen vagyok róla beszélni.
- Pakolj össze és menj el – jelenti ti olyan nyugodtsággal, mintha csak azt mondta volna kisütött a nap.
- Mégis hová mehetnék? – kérdek vissza, mire ő hátat fordít nekem.
- Ahova akarsz, költözz ahhoz, akinek kölykével vagy terhes – vágja rá majd ott hagy.
A következő lapon az utcán kuporgok egy vastag pulcsiba bújva teljesen elfagyott végtagokkal. Egy fiatal srác áll meg előttem, majd leguggol hozzám. Jóképű, huszas éveiben járó fiú volt. Felsegített és haza vitt.
„Emlékszel, mennyire meg szerettük Daket?” mosolyodik el Aza.
- És te emlékszel később hova jutottunk miatta? – fintorodok el.
„Hihetetlenül negatív vagy.” sóhajt keserűen.
A képek, az emlékek gyorsan váltják egymást. Mintha valaki csak pörgetné a lapokat.
Dakenek hívták a srácot és tényleg elkezdtem bele szeretni. Igyekeztem nem problémát okozni neki, segítettem a háztartásban. Eleinte nehezen vettem, ha hozzám ért, ha meg simogatott, vagy ha nyomott a fejemre egy csókot. Mindezek ellenére hálás voltam neki. Magához vett és gondoskodott rólam. Nem terveztem sokáig a nyakán maradni mikor kisegített, így elsőre a terhességemről sem beszéltem neki, bele sem gondoltam, hogy magától rájön, hogy figyel annyira, hogy észre vegye a jeleket. Úgy tűnt az életem lassan szebb irányt vesz, elhittem, hogy minden jobb lesz. Magát a borzalmat, amit Julian tett velem sosem tudtam elfogadni, sosem tudtam igazán túl tenni magam rajta, de picihez való hozzáállásomhoz Dake rengeteget hozzá tett. Kezdtem azt gondolni, hogy mi hárman olyanok lehetünk amilyennek Helgával és Juliannel kellett volna lennünk.  
A lapok pörgése hirtelen abba marad. A következő lap, ahol megáll gyönyörűnek tűnik, a kezemben tartom Sashat és csak nézem őt majd mosolyogva Dakere pillantok.
A szívem összeszorul, hisz pontosan tudom mi a követkető kép. A korházban vagyunk, az orvos lehajtott fejjel közli, hogy ők mindent megpróbáltak. A könnyeim potyogni kezdenek és tehetetlenül rogyok össze. Sasha, az a csöppnyi élet, aki alig volt köztünk egy hónapja, akit még megismerni sem volt időm elment. Az egyetlen lény, akihez közöm volt nincs többé. Hiába teltek el hetek, hónapok a rám törő sötétség egyre mélyebb és ijesztőbb volt, mindezek mellett Dake is elkezdett furcsán viselkedni. Egyre többet kimaradozott és rejtélyeskedett.
A következő lapon ott állok a ház előtt, ahol felnevelkedtem. Fogalmam sincs miért vagyok itt, miért jöttem oda vissza, ahol nem kaptam mást csak keserűséget. Talán szembe akartam nézni a démonjaimmal vagy nem is tudom. Ahogy beléptem az ajtón furcsa érzés kapott el, szokatlanul nagy csend. Belépek a konyhába, ahol Helga mindig ténykedett. Az asztal mellett a földön feküdve találom meg őt, élettelen üveges tekintettel bámulja a mennyezetet halálra rémült arccal. Ijedten rohanok oda hozzá és próbálom felébreszteni, de mind hiába nem él már. Zajt hallok az előszobából. Julian… villan be az agyamba a gondolat. Felállok és lassan, csendesen a helységbe lépek.
- Dake! – szólalok meg döbbenten, mikor megpillantom a vértócsában állva kezében a törött üveggel, amivel a férfit fejbe vágta.
- Sajnálom – szólal meg mosolyogva. Hátra lépek egyet, mire ő utánam lép. Megragadja a vállaimat és megcsókol, majd a következő pillanatban az előszoba ablakhoz futva kimászik azon. Ledermedve rogyok földre a halott mostohám mellett, mikor a rendvédelem rám talál nem sokkal később.
A következő emlék az, mikor már rám csukták a börtön rácsosajtaját. Mindazok ellenére, hogy próbáltam elmagyarázni nem én tettem. Az elárultság fájdalma egy sötét lepelként kezdett az elmémre borulni és egy fajta bosszúvággyá nőtte ki magát. A második törés, a pillanat amikor rádöbbenek, hogy magamon kívül nem számíthatok másra.
A következő lapon Azalea lép a rácsok elé a fejét ingatva.
- Ne ingasd a fejed inkább segíts innen kijutni – horkantok rá.
„Nem tehetem.”
- Akkor mi a francnak jöttél ide? -teszem fel a kérdést, mire az őr a cellámhoz lép.
- Te ki a franccal beszélgetsz? – húzza össze a szemöldökét.
- Mégis kivel beszélgetnék, a húgommal – fújtatok, mire értetlenül néz körbe.
- Neked elmentek otthonról – neveti el magát – rajtad és rajtam kívül senki nincs itt – rázza röhögve a fejét, én pedig csak elkerekedett szemekkel nézek a lányra.
„Engem csak te látsz és hallasz…”
- Remek! – nevetem el magam gúnyosan. – Mielőbb ki kell jussak innen.
„Hogy bosszút állj Daken?”
- Ahogy mondod! – kapaszkodok a rácsba és húzom fel magam. – Kicsinálom addig éljek is.
Egy ígéret volt magamnak, a húgomnak és Dakenek is.
A következő lapon már egy sikátorban egy kukában bujkálok a rendőrök elől, egyetlen céllal, hogy megtaláljam a srácot és revansot vegyek az árulásán. Amint elmúlik a veszély előbújva felkeresem a régi lakásunkat és belopózok. Dake ott ül az étkező asztal felett keserű mosollyal.
- Már vártalak – szólal meg. – Tudom mit akarsz és megértem – biccent a konyhaszekrényen pihenő nagy késre. – De mielőtt belém vágod, egy utolsó kérésem hadd legyen. A levelet, ami mellette van neked írtam, olvasd majd el, rendben?
Nem szólalok meg csak biccentek egyet. Az arcán nyugalom lesz úrrá és behunyja szemeit én pedig zsebre rakom a papirost és a kezembe fogva a nagy kést mögé lépek és hezitálás nélkül megfogom az arcát és egy gyors mozdulattal, húzom át a torkán a pengét.

Hirtelen újra a szobában találom magam. A kandalló kialudt én pedig még mindig az üveget szorongatom.
- Azt mondják ez ember élete a halála előtt pereg le, én miért látom mégis szinte minden éjjel?
„Talán, mert minden hasonló alkalommal meghal a lelked egy része.” sóhajtja Aza.
- Gondolod?  – mosolyodok el megszorítva a Dake zsebemben pihenő levelét és felkelve elindulok a megbízómhoz.




Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
5