Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. •
reveal your secrets

Puriel


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Reagok :
36
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Yesterday at 6:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Adexael Kedvelte a hozzászólásod



The glories of our blood and state
Are shadows, not substantial things; There is no armour against fate
────────────── ──────────────
Az emberek közelségéből adódóan úgy véli, rendelkeznie kellene akkora tapasztalattal, mely eligazítja útján, s mégis, olybá tűnik, tanácstalansága miatt megrekedt, miként kezelje az elmúlásukat.  Az útmutatást most a harcos szeráfban leli meg, aki hasonlatként hamarosan egyszerű, ámde gondolatébresztő szavakat ejt felé. Puriel kissé oldalra dönti a fejét, míg végigvezeti magában az elhangzottakat.
- Az új kisállatokkal pótolják az elveszettek hiányát   - nyílnak tágra szemei felismerés gyanánt, hiszen bármilyen furcsán hangozzék ez, de Puriel is cselekedhetne hasonlóképp, s kezelhetné őket "kisállatként", hisz ő is tudja, a halandóknak micsoda röpke múlandóságot adott nekik Atyjuk. Mi több, ha így nézi, lényegében Isten minden feladattal újabb kiskedvencet ajándékoz neki, hogy gondviselőjük legyen. - Érdekes gondolatmenet. Atyánk minden küldetéssel újabb ajándékot ad nekem, újabb "állatkát"   - teszi gesztussal is gondolatjel közé a szót - akivel pótolhatom az elvesztett halandó hiányát.  - már-már gyermekien csillannak fel szemei, s a kékek ragyogásában még mindig a szeráf alakja ül. - Ha így nézzük, bizonyára könnyebben elfogadom, könnyebben átvészelem a váltást, ha sor kerül rá. Na persze idővel. - márpedig létezése során megszámlálhatatlan alkalomra számíthat, ha Atyja is úgy gondolja, s nem szán majd neki más utat. Minden esetre Puriel hálás ezért a pár jó szóért, a segítségért, amit fivére intézett felé, s habár látogatása éppenséggel az ő segítésére szolgált, az angyalnő nem csak adott, de kapott is. Már egyáltalán nem bánja, hogy őszinte érzéseit kitárta Adexael felé, pedig talán kissé szégyellne egy ilyen apró problémát egy tapasztaltabb angyal elé tárni. Legalábbis, nem mindenkivel osztana meg egy ily személyes szeletet lényéből, azonban érezte, hogy itt nincs miért hezitálnia.

Úgy tűnik fivére meglepődik szavain, melyek az embernőkre vonatkoztak. Puriel ajkain finom ívű mosoly táncol. - Eddig fel sem tűnt, igaz? Márpedig nem árt, ha tudod, miféle hatással lehetsz rájuk. - szándékosan fogalmaz jelen időben, ezzel is jelezve, kinyilvánítva bizakodását abban, hogy Adexael nem lesz itt e falak között örökké. - Egyébként, talán igen, szerencsésebb volt, hogy többé nem láttak. Bizonyára összetörted volna a szívüket. - újfent visszakanyarodik a témára, szoktatva a szeráfot a gondolathoz, ami talán ezidáig soha nem jutott eszébe. Azonban itt megáll, választást adva a rácsok túloldalán lévőnek, ha kényelmetlennek találná, hát elkanyarodhat tőle.

Hamarost pedig új téma merül fel, Puriel pedig egészen addig nem szól közbe, míg testvére úgy nem gondolja, hogy végzett. Eközben viszont minden rezdülésre, minden szóra különösen figyel, hiszen ezeket a pillanatokat tökéletes memóriája olyan élesen jegyzi, hogy bármikor elővehesse őket. - Mindenről. - bólint csendesen. Keresi a hangját egy pillanatig, olybá szomorú belegondolnia a szavak mögötti súlyba, és azok jelentésébe. - Megígérem, testvérem. - adja szavát, s talán szemeiből a másik kiolvashatja, hogy nem üres beszéddel csillapítják az űrt.  - De addig se hidd, hogy ez volt az utolsó látogatásom. Még el fogok jönni hozzád, tetszik vagy sem.  - emeli meg szemöldökének jobb oldalát, makacs arckifejezés ül ki orcájára, azonban ő is tudja, hogy Adexael a mostani, első percekben ellenséges viselkedése ellenére már nem is haragszik, amiért a kerub itt van, s szeretné is, ha még látnák egymást, tehát igazából e kijelentés a férfi húzására irányul. - A biztonságom miatt pedig ne aggódj. Túl bájos vagyok ahhoz, hogy bajba keveredjek   - ha Adexael szemei már nyitva vannak, láthatja a kacsintást, amit Puriel magabiztosan felé intéz. Egyébként nem törődik mások véleményével, ami ittlétét, ittléteit illeti. Bűnt nem követ el, ugyanakkor nem is szorgalmazza az okát, bármit is követett el a férfi. Ő semleges, s amíg lehetősége nyílik rá, igenis látogatásokat fog tenni, s bizony Adexael nem tehet ellene semmit. Amíg az angyalnő úgy látja, jót cselekszik a jelenlétével, ki fog tartani.


reveal your secrets

Adexael


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. GilFB0gRemember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 5srNFp1
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. SUjS0aM
The Squad
and
Dumah
☩ Reagok :
158
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 06, 2021 9:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I'll find Strength in pain

@Puriel & Adexael  


Puriel kényelembe helyezi magát a koszos talajon – már amennyire kényelmesnek mondható a hűvös és kemény felület –, és egy apró, nyíló virágra emlékezteti a rácsok másik oldalán ücsörgő szeráfot. Az emberek az orchideákat és a rózsákat kedvelik a hófehér szirmúak közül, de neki sokkal inkább a hóvirág jut eszébe; szinte az egyik pillanatról a másikra jelenik meg a semmiből, amikor az élőlények annyira hozzászoktak már a csontig hatoló hideghez, hogy elfelejtik várni a tavaszt.
Sok mindent nem ért az emberi viselkedésből, például, hogy miért épp az előbb említett fehérrel jelölik a semmit, a szín hiányát. A makulátlanság fogalmát ugyan sikerült már feldolgoznia, de az alapjai akkor is teljesen érthetetlenek: miért jelent számukra borzasztó dolgokat a fekete és kellemeset a fehér? Talán a napszakokhoz van köze, meg az ösztönökhöz, amelyeket többszázezer év alatt sem sikerült magukban elfojtani…
Ha több ideje lenne, mindenről megkérdezné Purielt. De annyira egyébként sem érzi fontosnak ezeket a kérdéseket, hogy arrafelé terelje a témát – végtére is ki tudja, kijut-e innen még valaha? Ha nem, jelentőségét vesztenék a kapott válaszok.
Ami a halandó elvesztését illeti… Nos, Dexnek szüksége van néhány pillanatra, mielőtt egyáltalán képes lenne feleletre nyitni a száját. Bizonyos értelemben jóval többet tapasztalt a világból, mint látogatója, más értelemben pedig összehasonlíthatatlanul keveset.
Azt hiszem, hogy a halandók is így vannak, amikor lényeket toboroznak maguk köré – bólogat aprókat saját magának, s amíg tovább gondolkozik, előre fordítja a fejét. – Állatokat. Tudod, hamar elpusztulnak, ők pedig ott maradnak, és valahogyan mindig kerítenek maguknak egy újabbat. Szerintem egy idő után tudják, mi lesz a vége, de mégis... Egész biztos vagyok benne, hogy számodra sem okozhat gondot valami, amit ők is képesek megcsinálni – fordul ismét felé. Az emberek pontosan olyan megfejthetetlenek, mint amilyen erősnek látja az előtte ülő Purielt; összeszedettnek és különlegesnek, hatalmasnak a szokásos szelídségébe burkolózva.
De attól csak többre viheti, mint ő. Kétség sem fér hozzá, hogy a kerub sosem válik állandó lakójává ennek az utálatos helynek, mert van olyan megfontolt, hogy tanuljon mások hibájából.
Már-már azt hitte, egyedül is sikerült megfejtenie az embernők rejtélyét, de a kerub már a következő mondatával rácáfol a szavaira, s Adexael szemei hamarosan elkerekednek a valódi megoldás hallatán. Bár nem mozdul ültében, kétségbeesés és zavar elegye ül ki az arcára, miközben a tekintete pont úgy cikázik jobbra és balra, ahogy a fejében kavarognak a gondolatok.
Ó… – Egészen furcsa érzés keríti hatalmába, ugyanis sosem gondolt még magára ezelőtt ilyen módon, valamely másik élőlény fantáziálásának célpontjaként, pedig logikus, ha jobban belegondol abba, miként méregették a szakadt ruhás Purielt Bécsben a férfiak… És ha elég mélyen kutatna az emlékeiben, ezer másik alkalmat fel tudna idézni, amikor hasonló dolgot tapasztalt odalent. Persze egészen idáig nem járt nyitott szemmel, sosem vette észre, sosem tulajdonított neki különösebb jelentőséget, mert egyformának látta az emberi faj összes képviselőjét. És ha őszinte akar lenni, egyformának látja saját magukat is.
Talán akkor szerencsésebb, hogy nem jártam arra azóta – néz a kerubra ártatlanul és megerősítésre várva. Ugyan azok a halandó nők rég nem sétálnak már a bolygó színén, jobb a biztonság.
Puriel ezután következő küldetése már olyan téma, ami sokkal kevésbé okoz Adexaelnek fejtörést és nem kívánt izgalmakat; sőt, egyre nyugodtabbnak érzi magát társasága kellemes hangszínétől. Lázadásról és háborúról van szó, de a csatatér olyan terület, ahol harcos angyal lévén mindig is otthonosan mozgott, és szinte kellemes beszédnek tűnik a szaporodás után.
Ha egyszer visszatérsz, és én még itt leszek… – megakad a mondat közepén, amint rájön, hogy pár perccel ezelőtt még egyáltalán nem akarta, hogy Puriel így lássa őt. Vagy hogy bajba keveredjen a látogatás miatt. – De valószínűleg bölcsebb, ha tényleg nem jössz ide egy darabig.
Megint csak előre fordítja fejét, immár a falnak döntve, s amíg csend van, becsukja a szemeit. Nehezebb kinyitnia őket, mint remélte.
Azért összeszedi magát.
Egy nap majd elmondhatod, hogyan ért véget a háború, és hogy hová mész majd hamarosan. Egyre gyorsabban változik a világ odalent, Puriel – folytatja halkan a beszédet – Sosem lennék képes kiigazodni rajta, ha eltelne néhány évtized anélkül, hogy látnám, vagy hallanék róla… Szóval, ha egy nap biztonságos lesz, beszámolsz mindenről? – Talán könnyebb lesz erősnek maradnia, ha van mit várnia az idő múlásán kívül, ha tudja, hogy a kerub előbb-utóbb – de a saját épsége érdekében inkább utóbb – visszatér hozzá. Igazából azt sem bánná, ha Puriel hazudik, ha azt hazudja, hogy így lesz.
Ismét lehunyja a szemeit pár másodpercre.


reveal your secrets

Puriel


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Reagok :
36
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 04, 2021 12:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The glories of our blood and state
Are shadows, not substantial things; There is no armour against fate
────────────── ──────────────
Érzi a megfeszülő büszkeséget, mely a körülmények ellenére is, még mindig ott fészkel délcegen fivére szikár testvázán.  Puriel tudja jól, a férfinak nincs mása,hogy ebbe kapaszkodik, ebből táplálkozik ereje fogytán. Azt is tudja a nő, hogy a harcosnak kellemetlen így láttatnia magát, azonban az ő szemében nem csökken az értéke, ezt el is igyekszik mondani neki. Az angyalnő látogatása nem tarthat örökké, így az enyhítés, amellyel talán szolgálhat csupán töredéke az Adexaelt körbevevő időintervallumnak, amit eme börtön megtörhetetlen falai között kell eltöltenie. Hogy mi okból, azt Puriel valóban nem kívánja megtudni. Nem akarja, hiszen balga módon becsapva és megkerülve önmagát, nem létező lelke csak így maradhat elfogulatlan.

Puriel fehér ruhája tökéletes kört alkot körülötte, ahogy leül a cella előtt. Nem degradálja, amiért így cselekszik, s mikor a szeráf ezek után megadva magát azt mondja: "Talán nem lesz probléma, ha leülök…", bátorító mosoly költözik arcára. Csupán ennyi kellett, hogy a fáradt, erőtlen test kissé megpihenjen, hiszen ahogy Adexael leül, testtartása megkönnyebbül.
Aztán további terelésbe kezd, elsőre balga csacskabeszédbe, de tudja, hogy csacsogása tovább sodorja majd a férfi gondolatait. Kiragadja hát a parányi közös emléket, s a hozzá kapcsolódó emberi tényezőket, s lám, Adexael figyel rá, majd reagál is, ő pedig szelíd könnyedséggel kapcsolódik össze a tekintetével.
A bécsi udvarban Puriel úgy érezte, fivére nem érti teljesen a halandókat, s azzal is tisztában volt, hogy Anna halála neki mit sem számított, miatta mégis jól bánt vele, míg karjaiban tartotta. S most, amikor a szeráf sajnálatát fejezi ki Sissyért, szintén azt érzi, hogy a szó nem üres helykitöltésre szolgál.
- Fel voltam rá készülve, hogy életük törékeny, s veszendő, és arra is, hogy ami nekem csupán rövidke időnek tűnik majd, az nekik emberöltőnyi lesz. Mégis, talán teremtésem csekély kezdete és ebből fakadóan tapasztalatlanságom miatt, de lesújtó volt szembesülni vele, hogy ő már nincs.   - kissé elmereng, ám arcát nem homályosítja el a szavakhoz rendelt érzelem, amit talán Adexael várna. Puriel épp oly nyugodt, amilyen érkezése elején is volt, mindössze úgy érzi, kikívánkozik belőle a vallomás. - Vajon ezt később jobban tudom majd kezelni?   - kérdezi, mikor visszatér fókusza mellett gondolatai is visszatérnek az angyalférfira. Adexael hozzá képest évezredekkel idősebb, ezáltal a kerub úgy véli, fivére szinte beérhetetlen a sokat megélt, megtapasztalt lényével.

- Ó igen, részben azért.  - somolyog, ugyanis biztos volt benne, hogy hasonló választ fog kapni.  - Mindemellett nálad szebb férfit sem azelőtt, sem azután nem láttak. - szélesednek ki ajkai jegyzése után. - Tudod, a halandónőknek ti angyalférfiak olybá tökéletesek vagytok, hogy megzavarodnak a közeletekben. Abban az évben például a kisasszonyok sűrűn érdeklődtek felőled. Reménykedtek, hogy újra láthatnak - nos, valahol Puriel is remélte, noha más okból, hiszen újra egyedül maradt egy számára megírt szerepben, ahol nem lehetett önmaga úgy, mint egy másik angyal társaságában.

- Többed magammal Írországba vezényeltek, először csak azért, hogy koordináljuk. Az angolellenes nézetek kiütközése komoly forrongást váltott ki, Atyánk pedig azt kérte tőlünk, hogy segítsük a lázadás vezetőit. - számol be Adexael kérésére, méghozzá örömmel. - Most épp függetlenségi háború dúl azon a vidéken, így a küldetésem a végére ért. - azért is jöhetett vissza, hiszen a harcokba ő maga nem folyhat bele, teendője pediglen aligha akad már. - Mi több, úgy vélem azért is kérettek vissza, hogy tudassák a következő feladatom. - mosolyodik el. Tagadná, ha azt mondaná, nem várja. Hisz ezért teremtetett. Hogy hasznos legyen.





reveal your secrets

Adexael


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. GilFB0gRemember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 5srNFp1
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. SUjS0aM
The Squad
and
Dumah
☩ Reagok :
158
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Feb. 05, 2021 6:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I'll find strength in pain

@Puriel & Adexael  


Mivé válik majd, ha nem lesz ott a rangja, ha nem lesz ott a makulátlan hírnév, a hatalom a kezei között? Ha nem lesz többé a büszkesége, ha kártyavárként omlik össze körülötte minden, amit évezredek alatt felépített a semmiből... A zuhanás már elkezdődött, és mivel jóval gyorsabban ér majd földet, mint ahogy egykor felfelé haladt – és mert semmi sem tompítja majd a leérkezést –, érzi a bensőjében, hogy ha ki is kerül innen valaha, már csak másvalakiként léphet ki ebből a cellából.
Szégyen. Még mindig szívesen vonulna börtöne bármely sarkába Puriel tekintete elől, ha lenne odabent, ami eltakarja, de semmi sincs, és azt is tudja, hogy a kellemetlen gondolatok ellenére a találkozó minden másodperce értékes – figyelnie kell, látnia és hallani, amíg teheti, mert még ez is sokkal jobb a csendnél és a sötétségnél, na meg annál, ami ezután fog következni. Hamarosan lejár az ideje, a döntést azonban már régen meghozta, s azóta minden, amit itt csinált, kizárólag arról szólt, hogy minél tovább húzza előbbit. Az angyalok türelme nem végtelen, nem lehet örökké nyújtani, mintha tészta lenne; nem használ semmi ott, ahol érzelmeknek alapjáraton sincs helye.
Puriel leül a vastag rácsok másik oldalán; Dex ismét félrekapja a fejét. Miatta helyezkedett el a kemény talajon és pontosan ezért nem érzi helyénvalónak, hogy odafentről tekintsen le a kerubra, mintha neki lenne szüksége erre a pihenőre. De az angyalnő nem hagyja annyiban és tovább beszél hozzá, mire kénytelen újból a földön ülőre vezetnie a tekintetét, s arra a megállapításra jut, hogy már csak azért sem hagyhatja egyedül a porban ücsörögni, mert úgy még annál is jobban szégyellné magát.
Talán nem lesz probléma, ha leülök… – feleli halkan, az alvás lehetőségét pedig azonnal ki is zárja. Abban a pillanatban, hogy lehunyja a szemeit, a maradék irányítást is elveszíti a saját létezése felett, és bármennyire is hiszi, hogy megbízhat a kerubban, nem engedheti meg magának ezt a fajta óvatlanságot.
Az ő száján is kicsúszik egy hangtalan sóhaj, mialatt végignéz az ajtó ezen oldalán húzódó talajon. Azt a sarkot választja, ahol a rács és a kőfal találkozik, alig két lépésre onnan, ahol jelenleg is áll. Egy darabig bizonytalanul toporog, mint azok az állatok, amelyek lefekvés előtt felkaparják maguk alatt a földet, aztán tényleg rászánja magát és leguggol. Maga is meglepődik rajta, milyen lassan mozdul, hogy milyen nehezen hajlanak a térdei, és eddig észre sem vette, hogy a háta is napról napra merevebb, csak most, hogy a belógó falszakasz valamennyire megtámasztja a gerincét. Szinte megkönnyebbülten hajtja hátra a fejét. Soha nem fájt még ennyi testrésze egyszerre, soha nem volt még ilyen izomláza, ami valószínűleg azt jelenti, hogy nem is gyógyul már igazán. De talán most új erőt meríthet majd ebből a rövid pihenőből.
Puriel ezalatt mesélni kezd, és a harcos úgy helyezkedik, hogy tökéletesen lássa őt a rácsok között: a legszélsőnek dönti a halántékát és így a masszív vasrudak ki is kerülnek a látótere közepéből. A lábait csak félig nyújtja ki és a térdeire csúsztatja mindkét leláncolt csuklóját.
Emlékszik a halott nőre az angyalcsapdában… Anna. Annának hívták, és nem volt könnyű Purielnek az elvesztése, még ha halandóról beszélünk is. Adexael akkor még nem értette teljesen, hogy miért – akkor még csak sejtette, de most már tudja. Sissyvel sem lehetett másképp.
Sajnálom – jegyzi meg csendesen, s továbbra is a kerubra irányítja minden figyelmét, szinte az ő kékjeibe kapaszkodnak a sajátjai, mert addig is tompábbnak látszik körülöttük a borzasztó díszlet maradéka. Az utolsó években sokszor eszébe jutott a halál, többször, mint egész eddigi létezése alatt összesen. Nem, nem az övé, attól soha nem félt, helyette a többiek végét kezdte el látni a szemei előtt, valahányszor aknára lépett és darabjaira robbant a közelében valaki. Képtelen feldolgozni a gondolatot, hogy egy nap, előbb-vagy utóbb, de mind fel lesznek áldozva néhány emberi életért, alig egy pár évtizedért, mert az emberek ezután egyébként is elpusztulnak; bűnösöket, halandókat szolgálnak az utolsó perceikig. Ez azonban olyasmi, amiről soha nem panaszkodna Purielnek, valakinek, aki több időt tölt el közöttük, mint a sajátjaival – és egyébként sem mondhatna semmit, mert a végén kitalálnák, hogy őt is olyasmire uszítja, amiért bukás jár jutalomként.
Puriel szavai újra felidézik benne Bécs emlékét, ugyan nem az udvar és a palota volt az, ami olyan különlegessé tette számára azt a napot. Rövid időre állt csak grófnak, de Magdaléna rokonságaként többet tanult a tettetésről, mint azt hitte, hogy valaha képes lenne elsajátítani.
Szóval az udvarhölgyek… Hosszú pillanatokig gondolkozik, mi okuk lehetett arra, hogy az ő egyetlen látogatását ilyen nagyon megjegyezzék, és addig ráncolja a homlokát, míg nem talál rá logikus magyarázatot.
Mert megfélemlítettem a támadóidat – bólint néhányat egyetértően, ahogy eszébe jut a hirtelenjében kitalált fedőtörténet – Legalábbis ők így tudták. Már abban a korban is igen gyengék voltak az emberi harcosok, nem csoda, hogy ilyen könnyen le lehetett őket nyűgözni. – Bár furcsállja, hogy a kerub csak az udvarhölgyeket említi, nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget. A halandó nők egyébként is sokkal megfejthetetlenebbek, mint a férfijaik: néha hosszú ideig és szinte pislogás nélkül bámulnak rá, de amint Adexael feléjük fordítja a fejét, hogy kifejezéstelenül és ugyancsak mozdulatlanul nézzen rájuk vissza, azok megrettennek és bármiféle – számára máig tisztázatlan – szándékkal figyelték is őt, villámgyorsan meggondolják magukat. Lehetségesnek tartja, hogy ők jobban megérzik a természetfeletti jelenlétét, de nem akar elmélyedni a témában, mikor ilyen kevés idejük van, így nem kérdezi meg a kerubot, vajon őt is így méregetik-e odalent a kecsesebbik nem egyes példányai.
Egyelőre befejezte a gondolkozást, így ismét a rácsnak támasztja a halántékát.
Hová küldtek ezután? – érdeklődik figyelmesen, hátha Puriel hangja felváltja még egy kicsit a lánc állandó csörgésének zaját a füleiben.


reveal your secrets

Puriel


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Reagok :
36
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 31, 2021 1:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The glories of our blood and state
Are shadows, not substantial things; There is no armour against fate
────────────── ──────────────
A lehangoló ürességgel keveredő szomorúságnak ellenállva nyíltsággal közelít, hiszen nincsen mása.  Még akkor is így tesz, ha legszívesebben tompábbá tenné fivére számára az ittlétet: kevésbé kínzóvá... Abba pedig szándékosan bele sem gondol, miként faggatják őt. Nem. Tudja, hogy érzékeny részre tévedt, s szavai kimondottságával megrepesztheti a büszkeség tökéletes szobrát, ámde hiábavalóan finomítaná a nyilvánvalót, habár arra is rámutat, hogy őt nem befolyásolják a repedések. - Nem kell szégyenkezned, testvérem.   - súgja olyan halkan, hogy csupán az angyali fülek érthetik, így kívánja visszacsalni Adexael róla csendesen elsikló tekintetét, miközben finom kellem alá bújtatott testváza még előrébb mozdul. Tudja azt is, hogy megbánthatta az előbbiekkel, azonban fivérének el kell fogadnia, még ha saját magával is hadban áll, hogy Puriel nagyon is belelát, csakhogy nem ártó szándékkal, sokkal inkább egy reálisan objektív képet visszaadva.  Ó, a rálátás... Való igaz, az angyalnő ismerete az embereken csiszolódott, így szemei már rutinosan olvasnak a rezdülésekből. Mindezek bonyolultsága mellett az angyali természet, mint ismeret, már egyáltalán nem akadály...  

- Semmiség.   - húzza tovább mosolyát a köszönetre, a látogatását tekintve. Valóban az, semmiség, csupán apró gesztus, melyet nem volt nehéz megtennie. Az igazat megvallva, bánná, ha a fejében megfordult késztetést elhessegette volna s nem próbált volna meg bejutni ide. Hamarosan újfent a Földre szólítják, ott pedig sűrűn elmerült volna e gondolatvilágba, talán még oly képzelgések is úrrá lettek volna rajta, amelyek egyáltalán nem helytállóak.

Felajánl valamit, amivel egy egészen apró időre megpihenhetne a másik. Ideiglenes, átmeneti segedelem, mely igazából nem mérvadó, épp ezért kínálja fel a lehetőséget. Egyebet nem tehet, s ez még nem számít bűnnek, tehát neki sem lesz furdalása.
A másik szavai ellenére szépen lassan leereszkedik a cella mellett, mígnem le nem ül. Ezzel bátorítja az angyalférfit, hogy cselekedjen hasonlóan. - Nem te kérted tőlem, s úgy gondolom, az, hogy egymással szemben helyet foglalunk, még nem számít bűnnek. Arról pedig, ha esetleg elszenderedsz, egyikünk sem tehet.  - az angyalnő ezt a kiskaput találja kézenfekvőnek. Egyébként tekintetében tükröződik, hogy eldöntötte, s nem hátrál majd akkor sem, ha a férfi ágálna ellene.  - Kérlek  - kézfejével jelez, ha az szükséges, mintha csupán egy erre alkalmatos ülőhellyel kínálná. S közvetlenül ezután apró sóhaj hagyja el ajkát.
- Annyi minden történt a bécsi udvar óta... - a társalgás, melyhez olyannyira ért, most talán figyelemelterelés szempontjából éppen megfelelő az alkalomhoz. - Az én Sissymet, Erzsébet Királynét az évszázad végén meggyilkolták, így a küldetésem ott véget ért. - csicsergi beszámolóját, pedig nem is kérték tőle. - Egyébként el kell mondjam, hogy Magdaléna unokafivérét a látogatása évében sokat emlegették az udvarhölgyek. Tudtodon kívül igazán kapós úriember voltál - somolygóssá válik arckifejezése, részben azért, mert tudja, hogy Adexael ezt a megjegyzést nem tudja majd mire vélni, másrészt, az embernők reakciója miatt, mely kimondottan szimpatikus volt az angyalférfi irányába.





reveal your secrets

Adexael


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. GilFB0gRemember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 5srNFp1
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. SUjS0aM
The Squad
and
Dumah
☩ Reagok :
158
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 02, 2021 12:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I'll find strength in pain

@Puriel & Adexael  


Reméli, hogy ha valóban itt kell majd töltenie az örökkévalóságot, egyszer hozzászokik majd a szégyenhez és a bezártsághoz is. Hogy néhány évtized, esetleg évszázad múltán békén hagyják, és akkor nyugalomban várakozhat a sötétben, láncra verve és csendben, amíg egy nap le nem áldozik a már egyébként sem túl fényes csillaga. De legbelül jól tudja, hogy idefent sosem lesz már többé otthon, és hogy a Földre való száműzetés a legjobb, ami ezentúl vele történhet: ugyan nem mehetne a csapat rejtekhelye közelébe, de talán még a szárnyai nélkül és messziről is többet tehetne értük, mint így, bezárva és a folytonos vallatás terhe alatt…
De nem akar elbukni, így nem is kívánhatja azt, bárcsak azonnal megfosztanák a rangjától és az erejétől, hiába, hogy a Mennyek Börtönében egyik sem ér már semmit. És ezért irtózik a gondolattól, hogy így marad majd meg Puriel emlékezetében is.
A kerub tekintetébe fúrja a sajátját, míg az beszél, s nemsokára az ő szája is szóra nyílna, hogy tiltakozzon – hogy a rácsok és a sebek, a kihullott tollak meg a láncok ellenére a legkevésbé sem sebezhető –, de hamar rájön, hogy kár lenne szépítenie a saját helyzetén. Szó nélkül zárja hát össze az ajkait és ismét a talajra szegezi a pillantását. Az az igazság, hogy ez a látogatás sem különbözik mindenben a korábbiaktól, hiába jött hozzá Puriel ártó szándék nélkül: újabb mély vágást kapott valakitől, csak most épp a méltóságán, s szégyent vérzik belőle.
Újból felpillant. Úgy dönt, hogy figyel és megjegyzi az angyalnő mosolyát – talán ez az utolsó, amit az elkövetkezendő időkben látni fog. És előbb-utóbb úgyis szüksége lesz rá, hogy emlékekbe meneküljön, hogy elég erős maradjon ahhoz, hogy hatalmas falakat építsen maga köré azokból a pillanatokból, amelyekre szívesen gondol vissza.
Nincs más hátra, mint beletörődni a ténybe, hogy a kerub tudta, mire vállalkozik; hálás, hogy képes volt ide jönni kizárólag azért, hogy elhozza neki ezt a kivételesen békés percet. Elfogadja és aprót bólint.
Köszönöm, hogy eljöttél. – A hangja halk, de őszintébben és valódibban cseng, mint amire számított. Megismert néhányat az érzelmek közül, mióta idefent várakozik, és mind olyan borzasztó, hogy egészen más megvilágításba helyezte a szokványos dolgokat.
Az ezt követő kérdés hallatán oldalra pillant. Sejti, hogy nem fest túl jól, és képtelenség lenne pontosan megmondani, mikor hunyta le utoljára a szemeit, mindössze abban biztos, hogy a cellában még csak leülni sem volt ez idáig hajlandó.
Ahelyett, hogy tovább gondolkozna, megrázza a fejét.
Nem kérhetek tőled ilyesmit, Puriel… – Nem kérhet tőle segítséget. Mi lesz, ha a végén őt is megbüntetik, amiért az immár ex-szeráffal szimpatizál? Adexael azonban lassan és részletekben, de igyekszik elengedni a büszkesége maradékát, mert ráébredt arra, hogy az már csak hátráltatja őt a túlélésben.
Mostanában úgy összefolynak a napok… – Ha tehetné, az ajtónak döntené a fejét és becsukná a szemeit, és gond nélkül elaludna állva. – Nem tudom, mióta vagyok itt, de azt hiszem, hogy azóta – vallja be óvatosan. Az időérzéke az első néhány nap után teljesen megszűnt létezni.


reveal your secrets

Puriel


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Reagok :
36
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 30, 2020 7:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The glories of our blood and state
Are shadows, not substantial things; There is no armour against fate
────────────── ──────────────
A gyámoltalanok segítése az ő sorsa.  Noha az előtte álló harcos sosem ismerné be, ezentúl közéjük tartozik, még ha degradáló is a szeráfnak, kinek sorsa pellengéren inog. Sariel bizonyára már feni is a bárdját... De Puriel valóban nem akarja tudni, mit tett Adexael: és itt a nő bizony elvakult, és tudatosan csapja be magát, hiszen másképp, az igazság feltáródása után megváltozna véleménye, s könnyen meglehet, hogy nem akarná többé látni a szóban forgó személyt.
Szánja őt. Ott Bécsben felnézett rá, a büszke, gyors észjárású, sima-modorú angyalra, akire most alig ismerhet rá. A rabság, a vér a falon, az elhullajtott szárnytollak, a kialvatlan, fáradt tekintet... Mégsem érezteti vele, miféle idegen képet mutat, hiszen minél elgyötörtebb a szeráf, Puriel annál inkább támasza kíván lenni. Ki más adna neki esélyt, hogy enyhítse mellkasában kavargó érzéseit? Mert Adexael felkavart, zaklatott, dühös, ezt jól látni rajta. Nincs, aki enyhíthetné az örvénylő hullámokat.   

Ő is kedveli, hangzik a válasz, immáron szelídebben. Lám, az őszinte szónak mekkora ereje van... A nő hasonló szelídséggel ejt apró mosolyt, olyan bók ez, amit úgy érez, csekély személy kaphatott ezidáig. Közben azonban vár. Hallgat, míg a másik kimondja aggályait, melyek magát Purielt is foglalkoztatták, ezt bevallja.
- Mielőtt beléptem e falak közé, feltettem magamnak a kérdést, képes leszek e elfogadni azt, amit itt látok majd. És úgy hiszem, képes vagyok elfogadni ezt az arcod is, Adexael.   - nyugtatja továbbra is sima, puha szóval. - Tudom, hogy nehéz elviselned, hogy valaki így lásson. Sebezhetőnek.   - ejti hangosan azt, amely talán éppen a férfit is leginkább nyomasztja. A harcosok büszkék rendíthetetlenségükre, s hisznek önmagukban, az erejükben, gyengeséget hírből sem ismernek. Ha mindez elvész, mi marad nekik? Az üres szégyen. - De előttem ahogy akkor Bécsben, úgy most is a fivérem áll. Akit eszem ágában sincs elfelejteni. - enyhén oldalra billenti fejét, márvány orcájára ismét mosoly költözik. Ez az ő döntése, akkor is, ha mások, ha Adexael sem fogják megérteni.
-  Ide jöttem, mert így akartam. És igenis szabad volt, testvérem.  És igenis kellett. - a fakó ábrázat a tanúja rá. -  Mióta nem aludtál? - kérdezi rögvest, habár ő maga sem szívesen hunyná le szemeit e borzalmak tárházában, tehát sejti, hogy túl rég lehetett, mikor az angyalférfi regenerálódni tudott.  -  Ugyanis nem sietek sehová, szóval akár kényelembe is helyezhetnéd magad, legalább míg itt vagyok. - jobb szemöldökét rafináltan felfelé dobja. Amíg itt van, az őrök nem fogják zavarni őket, s ha mással nem is tud segíteni, és nem is lehet itt napokig ugyan, de annyit mégis adhat, hogy a másik egy időre erőt gyűjthessen.





reveal your secrets

Adexael


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. GilFB0gRemember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 5srNFp1
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. SUjS0aM
The Squad
and
Dumah
☩ Reagok :
158
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 26, 2020 3:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I'll find strength in pain

@Puriel & Adexael  


Talán semmi rossz nem származhat belőle, ha nem viselkedik olyan elutasítóan a kerubbal; ha nem igyekszik őt azonnal elüldözni… Feltéve, hogy továbbra sem kell elmondania neki semmit. De Adexael azt is tudja, van már olyan fáradt, hogy véletlenül megcsússzon a nyelve és olyasmire utaljon, amit jobb volna megtartania magának, így hát eldönti, hogy kizárólag addig társalog Puriellel, míg az fel nem hozza a fronton történtek témáját. Azt mondta, hogy nem ezért jött, és ezt egyelőre elfogadja – elég lesz egyedül ebben az ígéretében csalódnia, ha mégsem az igazat mondta neki.
Közelebb lép a kettejüket elválasztó határvonalhoz, mire Puriel is így tesz. Egy ideje ő az első, aki nem ártó szándékkal közeledik felé, már amennyiben hihet a szavainak; és hinni akar nekik, mert a kerub látogatása legalább néhány percre elfeledtetheti vele a valóságot. El fog bukni, és már egyébként is elvesztette azt, ami számára a legértékesebb ezen a világon.
A kelleténél hangosabban szökik ki a száján az imént magába szívott levegő, és egy pillanatra leszegi a fejét, mielőtt ismét az angyalnőre nézne.
Én is megkedveltelek téged, Puriel – válaszolja halkan. Soha nem mondott még ilyet senkinek, és abban sem biztos, hogy teljesen érti a kifejezés jelentését, de felismeri, hogy különleges volt az a rövid idő, amit együtt töltöttek odalent. Különlegesnek kellett lennie, mert vége volt a küldetésnek és ő mégis Puriel mellett maradt; kedvtelésből hosszabbította meg a saját feladatát és hacsak nem számítjuk bele az övéit, nem szokása ez a furcsa ragaszkodás.
Elengedi a rácsot és lecsúsztatja rajta a tenyerét.
És pontosan ezért nem akarom, hogy így emlékezz rám. – Egyértelmű, hogy kölcsönkapott időn él és egyikük sem tudhatja, meddig képes azt elnyújtani. Átgondolatlan döntést hozott, és most öt élettel fizethet érte. – Bécsben még egyszerűbbnek látszott minden, tudod. Azt akarom, hogy úgy jussak majd eszedbe, ahogy ott találkoztunk. Nem itt… Nem ebben a sötét lyukban. Nem is szabadott volna idejönnöd – csóválja meg a fejét lemondóan.
Az angyalok többsége soha nem teszi be a lábát erre a helyre, az ártatlan kerubok pedig még annál is kevésbé valóak a cellák közötti mocskos folyosóra, és bármennyire hálás is a látogatásért, nem tetszik neki, hogy Puriel idáig merészkedett. És az sem, hogy ilyen állapotban kell előtte mutatkoznia, minden kiegészítő nélkül, amit nem is olyan rég a szeráfi rangja jelentett. Talán ezt érzik a halandók, ha nincs ott a testüket eltakaró anyag; talán ezt jelenti számukra meztelenre vetkőzni. Adexael sosem hitte volna, hogy épp idefent fogja megérteni a koncepciót, amelynek mindössze annyiban van köze az ő helyzetéhez, hogy mindkettőhöz igen erős szégyenérzet párosul.
Hacsak nem szándékozol ezután teljes egészében elfelejteni – teszi hozzá keserű félmosollyal.


reveal your secrets

Puriel


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Reagok :
36
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 25, 2020 1:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The glories of our blood and state
Are shadows, not substantial things; There is no armour against fate
────────────── ──────────────
Karcosan tör utat magának az igaz szó.   Nem szokott hazudni. Az emberek között bár sokat tompított az igazságon, azt védelmükben tette, de itt... egy másik angyallal szemben szinte lehetetlennek érezné. Olyan ki nem mondott fogadalom él benne angyaltestvérei iránt, oly alázat, mely által nem szándékozna holmi álságos megbecstelenítéssel gyalázni egyikőjüket sem.  Michael valóban nem kívánta meggyőzni, ezáltal nem vonta bele az itt zajló eseményekbe, ki tudja, miért. Talán ismeri Purielt, s azelőtt tudta, mit mondana az angyalnő, mielőtt a kérdés megfogant volna fejében. Vagy talán csupán bizalma nincs felé... Mégis beengedte e komor falak közé jelentéktelen személyét, habár először homlokára mély barázdák húzódtak a kérés hallatán, s egy pillanatnyi szünetet magához véve figyelmeztette, nem ilyen körülményekhez szokott a törékeny kerúb.

Tisztában volt vele, mily gyötrelmes látvány tárulhat majd elé.  

Azt is sejtette, Adexael, büszke harcos lévén milyen dacossággal bír cellájában, mégis, a valósághoz mérten milyen más volt az elképzelés... De az angyalnő türelmesen áll a rácsok túlsó oldalán, még akkor is, mikor a másik béklyói rabságában hatalmas csapást mér a cella ajtajára. Megpróbálja hát meggyőzni, hiszen érkezése, ittléte mögött tiszta szándék lapul, s addig nem kíván innen elmenni, míg Adexael véleményén nem változtat. Osztatlan figyelemmel kíséri a harcos minden léptét, míg meg nem áll. A nő állja a fürkésző tekintetet, mi több, ő maga is arra várt, hogy a hasonló árnyalatú kékek összetalálkozzanak.
- Nem tudhatod. - felel őszintén a feltett kérdésre. Mit is mondhatna? Mivel szépíthetne? Miért kellene értelmetlen sorolásba kezdenie? - Csak az adott szavam áll mellettem, nincs másom. - finoman széttárja fehérbe bújtatott karjait. Valóban nem szolgálhat mással. Az angyali teremtés természete, léte, létezésében töltött pillanatain kívül nincs jobb, megfelelőbb indok arra, miért hihetne neki a szeráf. Azonban egykori találkozásuk talán nem elég bizonyíték, ezt is jól tudja.
A férfi aztán előre mozdul: egészen a rácsokig engedik láncai, s eképpen Puriel is tesz még két lépést felé, így alig pár centiméter választja el őket egymástól.
-  A bécsi udvarban nem volt kötelességed jónak lenni hozzám, és ez mély benyomást tett rám, Adexael.   - emeli fejét, a kettejük közötti termetkülönbségnek adózva, mielőtt tovább fűzné gondolatait. -  Mondhatni megkedveltelek. - arcán beismerő somoly jelentkezik, vállai aprót, alig érzékelhetően rándulnak. -  Mindenkinek jár egy támasz a nehéz időkben, és ez most én akarok lenni neked.  - és ez számít igazán kiejtett szavai közül. Nem segíthet, ebben a szeráfnak igaza van. Nem segíthet, hisz fizikálisan egyetlen angyal sem lenne képes innen szabadulni. S nem segédkezhet abban sem, hogy a terhét helyette cipelje... Puriel csupán pillanatnyi, elillanó oltalmat jelenthet az egyedüllét, a gyötrő gondolatok ellen.


reveal your secrets

Adexael


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. GilFB0gRemember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 5srNFp1
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. SUjS0aM
The Squad
and
Dumah
☩ Reagok :
158
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 21, 2020 3:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I'll find strength in pain

@Puriel & Adexael  


Tudja jól, mi fog következni: Puriel megkísérli rajta használni azt a technikát, amellyel odalent az embereket is másodpercek alatt sikerül meggyőznie – az angyalnő szinte bármely halandóra képes hatni, s talán az odafentiek azt gondolták, a harcosok könyörtelen és egyszerű természete után jó ötlet lesz egy kerubot bevetniük. De a szeráf átlát rajtuk és most még átlát Purielen is, és nem fogja hagyni, hogy az az elméjébe férkőzzön néhány szépen hangzó szóval.
Bűnbocsánatot soha nem fognak neki ajánlani, azt úgysem hinné el, de biztos benne, hogy a katonái szabadulását előbb-utóbb megkapja ígéretül, és abban is biztos, hogy a végén semmi sem lesz belőle. Ha elkapják őket, mind el fognak bukni – ő maga is csak azért nem vesztette még el a szárnyait, mert a maradékra várnak; valószínűleg abban a pillanatban, hogy Asaliah és a többiek meggondolatlanul mozdulnak odalent, mind Sariel előtt találják magukat.
Teljes erejéből a rácsra csap, hogy megleckéztesse Purielt, de az ahelyett, hogy azonnal a folyosó másik vége felé hátrálna, épp csak összerezdül. A harcos értékeli ugyan a bátorságát, de aztán még egy megvető pillantás felé és tova is sétál, folytatja az értelmetlen körözést.
Hallgatja a kerub ezutáni magyarázkodását, de azon kívül, hogy a szeme sarkából figyel, semmit sem reagál; sőt, úgy csinál, mintha észre sem venné látogatóját. Talán elmondja, amit akar, aztán magától is elmegy, és akkor nem lesz szükség a fiatal angyal ijesztgetésére. Persze a lehetőségei limitáltak, de ha a börtönőrök és küldöttjeik előadást kívánnak, Adexael szívesen megadja azt nekik, s addig is húzza valameddig az időt. Mindig úgy tartotta, hogy az idő nincs hatással a sorsára, de most mintha a homokóra minden egyes szemét külön-külön érezné a bőrén leperegni... Közeleg a perc, amikor tetőtől talpig betemeti, és azon kívül, hogy időnként megpróbálja betapasztani a rést a feje felett, nem igazán tehet ellene semmit.
Azért mégis lassulni kezdenek a léptei, mialatt Puriel folytatja a beszédet, hiszen a kerub csak ígér valamit, de mégis egészen mást, mint amire számított: nem érdeklik őt a részletek és semmi egyéb, ami kapcsolatos az elzárásával, így hacsak nem hazudik, nem szükséges vele a lent történtekről beszélnie. Kihagyhatja belőle az övéit, akik azóta üldözötté váltak a Földön, és akiknek a bukása előbb-utóbb az ő hibája lesz.
Lelassít, aztán megáll középen.
Honnan tudjam, hogy az igazat mondod? – teszi fel a kérdést némi csendes tanakodás után. Eddig a földet bámulta, de most szembefordul angyaltársával, és annál inkább keresi annak pillantását. De mindketten tudják, hogy Puriel könnyedén képes lenne rá, hogy manipulálja, és hogy Adexael ezen a téren borzasztóan sebezhető: nem tud kiigazodni az érzelmes beszéden és egy jól felépített hazugsággal hamar megvezetheti az, aki egyébként is nagyszerű benne.
Nem döntötte még el, megbízhat-e a kerubban. És van még egy kérdése, valami, ami tovább élteti benne a gyanút, amennyiben nem kap rá hamarosan hihető magyarázatot.
Most ő lépked közelebb az őket szétválasztó rácsokhoz, jóval kimértebben, mint legutóbb, s tőlük fél karnyújtásnyira torpan meg. A láncok a levegőbe emelkednek, de szerencsére vannak olyan hosszúak, hogy egészen a területe legszéléig elengedjék.
Ha magadtól jöttél, akkor is tudnod kell, hogy sehogy sem segíthetsz rajtam. Miért akarsz így látni, Puriel? – Az egyik kézfeje előre mozdul, aztán az ujjai összefonódnak a vastag rácsoszlop körül. És tényleg egészen másként fest most, mint egykor – már ő is érzi, hogy a büszkeségéből lassan semmi sem marad az erőlködve maga előtt tartott álca takarásában.


reveal your secrets

Puriel


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Reagok :
36
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
166
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 15, 2020 8:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The glories of our blood and state
Are shadows, not substantial things; There is no armour against fate
────────────── ──────────────
Otthona áhítatos nyugalommal átitatott felszíne e falak között nem áraszt harmóniát. Érzi ugyan a megbékélést, a néma mozdulatlanságú beletörődést a cellák fakó mélyéről, ahol valaha volt dicső fivérek s nővérek töltik büntetésük...  Azonban egyetlen egy áristom szinte pulzál a belőle áradó dactól. Tudja, hogy Ő az, már azelőtt tudja, hogy szomorkás kékjeit először vetné a megbéklyózott angyal felé, ki hajthatatlanul, megszakíthatatlan köröket ró a kicsiny térben, elhullajtott, vérrel piszkított tollai között... Puriel mellkasa összeszorul, mely érzés nem szűnik, hiába csendül fel neve a rozsdás hangszín alatt, s hiába fürkészi a másik tekintetét immáron reménnyel...  Adexael megáll, tartása megváltozik, foltos arcéle követi a módosulást, a nő pedig végignézi a folyamatot, még mindig reménnyel, de...

De aztán rádöbben, mit feltételez róla a másik.

Ajkai lassan elnyílnak, homlokát mély barázdák terhelik,  szóra nyílna szája végül, helyette  megrezzen elemeiben az éles kitörés miatt. Csakhogy nem hátrál. Egyetlen lépést sem moccan, s nem gondol arra, vajon, ha nem lett volna az ajtó, mely az ütést felfogta, s nem léteznének a visszatartó láncok, megsínylette e volna fivére dühét.
- Soha. - fordítja fejét a sziluett felé. Hangjában nincs felcsattanás, pedigleg a rágalom sosem volt lelke legmélyéről nem képes leperegni: ott marad, mint egy fullánk, mely szúrja bensőjét. - Soha nem játszanék közre egyetlen angyal vallatásában sem. - nyomatékosít, miközben ahelyett, hogy veszteg maradna, egyet inkább előre lép. - Nem érdekel, mit tettél, ha tettél, Adexael. Nem érdekelnek a részletek, sőt, semmi, ami ezzel kapcsolatos. - hangja határozottabb lesz, kijelenti, tisztán és érthetően a számára sértő feltételezés nemlegességét. - Azért jöttem, mert látni akartalak, hát oly hihetetlen ez? - nem szakad el a fürkészéstől, akkor sem, ha továbbra sem hisznek neki. Talán Adexael helyében ő is épp így viseltetne, hisz ahogy szavaiból kivehette, eddig nem jártak sikerrel vallomása elnyerése kapcsán. Csak ezért nem emeli jobban hangját a nő.
reveal your secrets

Adexael


Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. GilFB0gRemember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. 5srNFp1
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
Remember Me and I'll Remember You - Puriel & Adexael, Chapter II. SUjS0aM
The Squad
and
Dumah
☩ Reagok :
158
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 14, 2020 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I'll find strength in pain

@Puriel & Adexael  


Önként tért haza – és mert talán érezte, hogy nincs más választása vagy jobb lehetősége, hogy mentse a menthetőt, hogy odafent kimagyarázza magát –, egymaga állt a testvérei elé és egészen enyhén tiltakozott csak, mikor a cellájába kísérték. Körbekerítették, ez igaz, de ha már akkor harcba bocsátkozott volna ellenük, talán esélye adódik rá, hogy a Földre meneküljön… De aztán arra is egészen nagy esély van, hogy a küzdelem valamely ellenfele vagy a saját maga halálával ért volna véget, és ezt a kockázatot még a történtek után sem lenne képes bevállalni.
…És akkor még nem szívesen vált volna üldözötté. Túl sok a ha és túl sok a talán, de a Csarnok legsötétebb részlegén töltött hetek után minden elmulasztott lehetőség egy szebb jövő ígéretének tűnik – bármit megtenne, hogy visszamehessen valamennyit az időben. Egyetlen dolgon kéne csak változtatnia, egyetlen döntést kéne újragondolnia és most egész biztosan nem tartana itt; nem lennének ebben a kilátástalan helyzetben mindannyian.
Azon a napon próbált meg kiszabadulni, mikor rájött, hogy számára csak egyféleképpen végződhet ez az egész, attól a perctől kezdve igyekszik megvédeni magát a szűkös falak között mindaddig, amíg még képes rá. Tudja, hogy nem lesznek vele örökké ilyen kegyesek.
Léptek visszhangoznak a folyosón. Hát ismét itt az idő.
Biztos benne, hogy hozzá jöttek, a többi cella lakóihoz ugyanis csak egészen ritkán érkeznek látogatók – néhányan évszázadok, tán évezredek óta raboskodnak ott, ahová ő éppen csak megérkezett. A többiek nem köröznek fáradhatatlanul, ahogy a szeráf teszi; lelassít ugyan, amint észleli a hófehér ruhás alakot a szeme sarkából, de nem áll meg még akkor sem, mikor az megtorpanni látszik a rácsai előtt.
Telnek a másodpercek, és az idegen semmit sem szól, pedig azóta szembefordult már; van valami az őt körülvevő csendben, ami miatt másnak hat, mint az előtte vagy az azelőtt érkező, ez pedig elégnek bizonyul ahhoz, hogy Adexael végül mégis ráemelje a pillantását. Még egy lépés, aztán ő is mozdulatlanná merevedik.
Mire Puriel szóra nyitja a száját, a szeráf tudja, hogy a kerub az, hiába nem látták egymást olyan nagyon régóta… Kevés dolog vált számára különlegessé az utóbbi időben; elvétve találkozott bármivel, ami valódi érdeklődést váltott volna ki belőle a küldetései során, de a Puriellel töltött órák pontosan ilyenek voltak, és ezért élénken él az emlékezetében az angyalnő képe. Úgy sejti, ő nem fest teljesen úgy, mint legutóbb.
A nevén szólítja, s felfedi előtte az arcát, mire a szeráf szinte önkéntelenül lép hozzá eggyel közelebb.
Puriel – suttogja vissza, és bár azt hitte, akadály nélkül képes lesz viszonoznia a tekintetét, kénytelen azt a folyosó talajára szegezni. Megmagyarázhatatlan érzés uralkodik el rajta – mert érzés kell, hogy legyen –, és ez a valami egyre erőteljesebben sugallja, hogy mindenáron kerülje el angyaltársa pillantását. Legszívesebben a legárnyékosabb sarokba húzódna, de úgysincs olyan hely a cellában, ahol a falak teljes egészében kitakarnák, így nem keres magának kényszerűen búvóhelyet.
Még egyet lép a kerub felé, mire a láncok tiltakozón csörrennek fel.
Miért jött ide, mikor semmi keresnivalója nincs ezen a részlegen? Ha azt hiszi, hogy segíthet rajta, Puriel hatalmasat téved: Raiden, az első Iphraem sem képes megmenteni őt a sorsától, amely mostanra elkerülhetetlenné vált; szinte lehetetlen, hogy az ifjú angyal bármit is tenni tudjon érte.
És ezzel valószínűleg ő is tisztában van. Hát persze, hogy Puriel tudja, így a szeráf egyetlen logikus magyarázatot talál a látogatásra. Az átvertek lemondó sértődöttségével húzódnak össze a szemöldökei, mielőtt újból szóra nyitná a száját.
Téged küldtek – állapítja meg, s felszegi az állát – Lenyűgöző – és már folytatja is a hasztalan körözést. Nem érti, vajon miért gondolták ezt jó ötletnek, hogy miért láttak bármekkora esélyt arra, hogy majd egy ismerős arc láttán megnyílik és csak úgy feladja azokat, akiket az élete árán is hajlandó lenne megvédeni… De legyen, játszhatnak így is. Majd ő visszaküldi nekik Purielt.
Öt lépés előre, egy pár oldalra és aztán megint öt az ellenkező irányba.
Add át nekik, hogy nyugodtan jöjjenek ide személyesen, ha beszélgetni szeretnének. Van még hely számukra azon a falon – int menet közben a vörösen csillogó kőfelület irányába. Újabban már csak egy másodperc kell hozzá, hogy leszereljék, de ezt sohasem hangoztatná senkinek. Akkor valósággá válna a gyengesége.
A következő pillanatban lépés helyett irányt vált és közvetlenül az ajtó előtt terem – a csuklójára erősített vaspánt hangos csattanással ütközik a rácshoz, amint a szeráf hozzávágja a tenyerét. Biztos benne, hogy ennyivel is elijeszti a kerubot, s nemsokára visszatérhet berögzött és háborítatlan meneteléséhez.
Nem érzi tőle magát túlságosan jobban, de semmi kedve a felesleges ígérgetésekhez és hazugságokhoz.


Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2